Remeny 2014 40 okt 1

Page 1

„Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.” (Assisi Szent Ferenc)

40. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. október 5. – Évközi 27. vasárnap

Középpontban: a család

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 5 7 8

Október 5-én, vasárnap, a Vatikánban megkezdődik a család témájával foglalkozó püspöki szinódus. Ferenc pápa az idősek napján, szeptember 28-án bemutatott szentmise végén, miután elimádkozta az Úrangyalát, beszédében utalt a kezdődő szinódusra. „Imádkozzatok érte, hogy jól végezze munkáját” – hangzott a pápa felhívása, amely szólt minden hívőhöz és közösséghez. „Imádkozzatok ezért a fontos eseményért, amelyet Mária, a Római Nép Üdvössége – »Salus Populi Romani« – közbenjárásába ajánlok.” Az október 19-éig tartó püspöki szinódus témája: „A családdal kapcsolatos lelkipásztori kihívások az evangelizáció összefüggésében”. Az eseményre kiadott közleményben Lorenzo Baldisseri bíboros, szinódusi főtitkár a testület nevében felhívást tett közzé, amelyben felszólítják a hívők közösségeit, hogy a szentmiséken vagy más közös liturgiák alkalmával, illetve személyes imádságokkal imádkozzanak a szinódus napjai előtt és alatt. Javasolják az Imádság a Szent Családhoz a szinódusért c. fohászt, amelyet Ferenc pápa írt, továbbá a rózsafüzér imádkozását is.

A trogiri Szent Lőrinc-katedrális In vino veritas Damaszkuszba menet

Imádság a Szent Családhoz a szinódusért Jézus, Mária és József, bennetek szemléljük az igaz szeretet csillogását, hozzátok fordulunk bizalommal. Názáreti Szent Család, tedd a mi családjainkat is a megélt közösség és az imádság helyévé, az Evangélium hiteles iskolájává, kicsiny család-egyházzá. Názáreti Szent Család, add, hogy a családoknak ne kelljen többé megtapasztalniuk az erőszakot, a bezártságot, a megosztottságot; és akiket megbántottak vagy megbotránkoztattak, hamarosan megvigasztalódhassanak és meggyógyuljanak. Názáreti Szent Család, add, hogy a következő püspöki szinódus mindenkiben újraélessze annak tudatát, hogy a család szent és sérthetetlen, Isten tervének ékköve. Jézus, Mária és József, halljátok meg és hallgassátok meg könyörgésünket.

A Remény máriavölgyi zarándoklata A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos zarándoklatra 2014. október 11-én, szombaton kerül sor. Program: 9.30 elmélkedés – Mons. Szakál László esperes 10.00 szentmise – főcelebráns: Kiss Róbert püspöki helynök, szentbeszédet mond: dr. Herdics György, lapunk főszerkesztője A szentmise után keresztúti ájtatosság Szeretettel hívjuk és várjuk a Pozsony melletti ősi kegyhelyre a zarándokokat!


EZ TÖRTÉNT

Lelassulhatna már a világ… … mondta a minap biológus ismerősöm. Lenyírtam a füvet, de pár nap múlva anyukám újra fűnyírásra sarkall. A meleg, párás, szinte trópusi időben nő a fű, mint a gomba. És nemcsak a fű nő, de a kaszálandó terület is. Nincs idő megművelni a hatalmas kertet, csak egy részét, a parlagon hagyott területet rövid idő alatt a gyom és a fű veszi birtokba. Állatok sincsenek, melyek a füves területet lelegelnék. Szívom hát a benzingőzbe keveredett fű illatát órákon keresztül… gondolataim legutolsó utazásom helyszínére, Kirgizisztán égi legelőire röpítenek, ahol a végtelen tereken hatalmas nyájak, csordák és ménesek legelésznek… és az új élet … bárányok, borjak, csacsik, csikók, gidák, tevék, amerre a szem ellát. Állatot kellene tartani, nagyobb kertet művelni… A jó Isten ingyen adja ajándékait, nő a fű, teremne a kert… mi meg csak rohanunk… gyártani kell, termelni – ruhát, gépet, használati tárgyakat, miegymást -, mindig újat, modernebbet. A régivel pedig egy év után a szemétdobra. Nem szétszedni, netán egy újhoz felhasználni, nincs idő ilyesmire. Hogy állatot nevelni? Szó sincs róla. Húst kell előállítani, ennyi az egész. Napfényt sose látott, összezsúfolt állatok, tápokkal felhizlalva mehetnek a gépesített vágóhídra, majd a gyorsbüfékbe. Mi pedig befaljuk, hogy gyorsabban visszatérjünk a termeléshez. Állatot kellene tartani, nagyobb kertet művelni… … hogy jusson asztalunkra egészséges étek. Hogy ne hamburgeren éljünk, ami mellé bekapunk egy 100 százalékos növényi ételkiegészítőt, amelyről később kiderül, hamis, sőt betiltott gyógyszert tartalmaz. Most mi van? Én nem tudom megváltoztatni a világot! Ilyen és kész! - mondják legtöbben.

Pár rohanástól megcsömörlött ember talán visszatérne egy humánusabb gazdálkodási formához, de törvények, rendeletek, előírások egész sora nehezíti a gazdálkodást. Meg aztán a „modern” ember már úgy gondolja, a tej csak pasztőrözötten iható, a legkívánatosabb gyümölcs, a legnagyobb krumpli a legegészségesebb, fél mindenféle fertőzéstől, úgy véli, az agyonkezelt, fagyasztott termékekben már nem lehet kórokozó. Egy lassuló világ kellene, ahol a kíméletlen gyártást felváltaná egy átgondolt, újrahasznosításon alapuló termelés, ahol van idő a Föld értékeinek megőrzésére, védelmére, van idő egymásra, a családunkra, van idő az Isten felé fordulásra… … ám rohanva nem tudjuk megtalálni a lassuló világ receptjét.

BÉCS

RÓMA

Ezrek vonultak együtt...

Konferencia az Ostpolitikról

Különböző felekezetekhez tartozó keresztények ezrei ünnepelték Jézushoz tartozásukat szeptember 20-án Bécsben. „A keresztényeknek nem kell félniük a jövőtől, Jézus velük együtt járja az utat” – fogalmazott a résztvevőkhöz intézett videoüzenetében Schönborn bíboros. Hivatalos adatok szerint 12 ezer keresztény vett rész szeptember 22én Bécsben a Menet Jézusért elnevezésű rendezvényen. A felvonulók kiindulópontja a Stephansplatz volt, majd a Ringen haladtak végig, és kora estére érkeztek vissza az indulás helyére, ahol zenével, imával és tanúságtételekkel ünnepelték Jézust. A menet „I love Jesus”, „Jézus mindenkit szeret”, „Jézus szereti Bécset” feliratú táblákkal és pólókkal haladt végig a belvároson. A Menet Jézusért több város rendszeres rendezvénye. A szervezők célja, hogy különböző felekezetű keresztényeknek lehetőséget adjanak arra, hogy kifejezhessék közös hitüket és a nyilvánosság előtti tanúságtétellel erősíthessék a keresztény értékek tiszteletét a társadalomban. Az ökumenikus kezdeményezést a keresztény

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

egyházak és szabadegyházak közösen karolták fel. Részvételre szólított fel többek között Christoph Schönborn bíboros, Michael evangélikus püspök és David Alaba focista. A menet kifejezte szolidaritását a Közel-Keleten élő üldözött keresztényekkel is. A keresztény felekezetek látható egysége reményt ad: lehetséges a békés egymás mellett élés Bécsben. Az ökumenikus nagyrendezvény ötlete Londonból származik, ahol a keresztények 1987 óta tanúságot tesznek a nyilvánosság előtt hitükről. A kezdeményezés gyorsan elterjedt, először a kontinensen, majd másutt is. Ma mintegy 200 városban rendezik meg rendszeresen, évente több mint 15 millió keresztény részvételével. Az ünnepen Nikolaus Krasa általános helynök is részt vett, ahol felolvasta Bünker evangélikus püspök üdvözlő sorait. Az evangélikus püspök hangsúlyozta: „Ott tapasztalható meg a keresztények egysége, ahol Jézus van a középpontban.”

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

Magyar Kurír

A Vatikán II. világháború utáni kelet-európai politikájáról rendeztek szeptember 26-án a Római Magyar Akadémián nemzetközi konferenciát, melyet Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok titkára nyitott meg. A nemzetközi konferenciát az 1964. szeptember 15-én aláírt szentszéki– magyar részleges megállapodás 50. évfordulója alkalmából szervezte a Római Magyar Akadémia a Pápai Magyar Egyházi Intézettel, a Római Európai Egyetemmel, valamint a pozsonyi Comenius Egyetem Teológiai Karával együttműködésben. A Vatikán kommunista államokkal szembeni politikája, az úgynevezett „Ostpolitik” a legújabb kori egyháztörténelem leginkább vitatott témái közé tartozik. A nemzetközi konferencia a XII. Piusz, XXIII. János és VI. Pál pápasága alatti Közép-Kelet-Európa felé irányuló szentszéki politikát tárgyalta. A kilenc országból érkező tizennégy előadó az eddigi tudományos eredményekre építve kívánt új perspektívákat nyitni a további kutatások számára. Az előadások a különböző párt- és állami szerveknél keletkezett iratok, a nemzetközi diplomáciai dokumentumok, valamint a már kutatható egyházi levéltári források kritikus és összehasonlító elemzésével, továbbá a régebben nem vizsgált összefüggések vizsgálatával jelentős mértékben gazdagították az ismereteket a Vatikán keleti politikájában részt vevő felek gondolkodásmódjáról, álláspontjáról és viselkedéséről, segítve ezáltal a történelmi folyamat jobb megértését. A konferencia előestéjén, szeptember 25-én levetítették Gilberto Martinelli A bronzkapu című, Mindszenty József bíboros, prímás személyét bemutató dokumentumfilmjének munkakópiáját. A konferencia megnyitóján, amelyen Erdő Péter bíboros is részt vett, Dominique Mamberti elődjének, Agostino Casarolinak a szavait idézte. A szentszéki államtitkárságon XXIII. János, VI. Pál és II. János Pál pápasága alatt is szolgáló, államközi kapcsolatokért felelős titkár egykor így fogalmazott: az egyház a közép- és kelet-európai országokban a „türelem mártírjaként” igyekezett csendes, de fáradhatatlan, kitartó és becsületes megállapodásokra kész politikát folytatni. MK

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2014. OKTÓBER 5.

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT REDIPUGLIA

KARVA

Szentmise a katonai emlékhelyen Bíró László tábori püspök szeptember 13-án, szombaton délelőtt koncelebrált Ferenc pápával azon a szentmisén, amelyet a Szentatya az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából

mutatott be az észak-olaszországi Redipuglia katonai emlékhelyen. A főpásztoron kívül jelen volt még hét katonalelkész, akik szintén koncelebráltak a Szentatyával.

A pápai szentmisére 70 fős katonai zarándoklatot szervezett a magyar katolikus tábori püspökség. A szertartás után a zarándokok felkeresték az osztrákmagyar temetőt, ahol Hende Csaba honvédelmi miniszter szólt hozzájuk, majd egy lelkész vezetésével imádkoztak a hősi halottak sírjánál. Ezt követően felkeresték a Visintiben található kápolnát (a képen), amelyet még az I. világháború idején magyar katonák kezdtek el építeni, és amelynek nemrégen fejezték be az újjáépítését. A főpásztor arra is utalt: a magyarok számára különösen is jelentőségteljes volt ez a nap, hiszen számos családban a nagyszülők átélték az I. világháborút, sokan veszítették el életüket Doberdóban, Isonzóban. Kegyelettel kell megemlékeznünk ezekről a hősökről, akik valóban hazaszeretetből indultak el a háborúba, hogy megvédjék a nyugati végeket. Vatikáni Rádió/Remény

FÜLEKPÜSPÖKI

Bérmálás Szeptember 27-én húsz iskoláskorú részesült a bérmálás szentségében a fülekpüspöki egyházközségben. A Szent István király-plébániatemplomot megtöltötték a bérmálkozók és hozzátartozóik, valamint a megjelent hívek. A harmadik Isteni Személyt, a Szentlelket Vladimír Filo rozsnyói megyéspüspök közvetítette a bérmálásra jelölteknek. A Nógrádi Esperességbe tartozó lelkiatyák, akik elfogadták a meghívást a bérmálásra, a püspök atya kíséretében vonultak az oltárhoz. Köztük az egyházközség mostani lelkiatyái, Pavol Hovořák és Zsóka János, valamint a korábbi plébánosok közül Fábián Péter atya. A Szent István királyhoz szóló ima után Pavol atya köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy az egyházközség falvaiból tizenegy fiú és kilenc lány részesül a Szentlélek hét ajándékában. Ezután a bérmálkozók képviselői, egy leány és egy fiú köszöntötte a püspök urat. Vladimír Filo a prédikációban elmondta, hogy ezen a napon Fülekpüspökiben pünkösd van, hiszen minden jelenlévőre le fog szállni a Szentlélek. Hangsúlyozta, hogy csakis a Szentlélek által megerősödött egyének válhatnak a

Szentháromság egy Istenben hívő felnőtt keresztényekké. Felhívta a szülők, a bérmaszülők és a hívek figyelmét, hogy egyengessék a most megbérmált fiatalok útját Jézus Krisztus felé. A bérmálás megható szertartásához hozzájárultak a Simon János kántor által játszott énekek. A liturgia végén a fiatalok köszönetet mondtak a püspök úrnak, majd Fábián Péter atyának, aki elkezdett foglalkozni a bérmálkozókkal, idén nyáron azonban új szolgálati helyre került. A püspök atya kifejezte örömét, hogy ebben az egyházközségben is akadnak fiatalok, akik szeretnének majdan keresztény felnőttként élni.

Búcsú és kápolnaszentelés A karvai búcsút minden évben a falu védőszentje, Szűz Mária tiszteletére, szeptember 15-e körül rendezik meg. Idén ezt az eseményt az új kápolna felszentelésével kötötték össze. A Duna mellett elterülő falucska kis templomában három egyházi méltóság tartotta a búcsúi szentmisét: Orosch János nagyszombati érsek, Elek László komáromi esperes, aki mellett a falu szülötte, Bartal Károly Tamás, nyugalmazott jászóvári apát is szólt a hívekhez. Meghatódottan emlékezett vissza a régi Karvára, a régi karvaiakra, akik közül már sokan nem élnek. A misét még magasztosabbá tette a karzatról zengő kórusének: a komáromi Concordia vegyes kar színvonalas egyházi dalai. A szentáldozást követően az érsek úr, az apát úr és az esperes úr vezetésével a hívek az újonnan emelt kápolnához vonultak, amit a mise végeztével szentelt fel az érsek úr. Duka Gábor polgármester ismertette a kápolna építésének előzményeit. Elmondta, hogy az alapötletet a Hroššo kúria egykori tulajdonosának fia, Hroššo Michal adta, aki hazalátogatásai alkalmával többször is beszámolt az emlékezetében élő egykori kápolnáról. A kápolna megépítésére pál yáz atot nyújtottak be, az így nyert pénz azonban nem volt elég a kivitelezéshez. Az önkormányzat pénzzel és munkával járult hozzá a kápolna megépítéséhez – árulta el a polgármester. A kápolnát Smidt Tamás tervezte, több egyén, illetve cég segítségével építették fel. A tetőszerkezetet a szőgyéni Smidt Róbert és édesapja, Smidt Ferenc készítette. A kápolnában található három dombormű szintén Smidt Róbert munkája. „Már javában folyt az építkezés, mikor egy idős karvai lakostól, Hegedűs Magdi nénitől megtudtuk, hogy ez eredetileg nem kápolna volt, hanem lourdes-i barlang. Hroššo úr pedig visszaemlékezett arra, hogy a szülei köszönetképpen emelték annak idején, mivel ő olyan beteg volt, hogy az orvosok is lemondtak róla, szülei erős hite, buzgó imádsága azonban csodálatos módon megmentette őt” – avatott be további részletekbe Duka Gábor. A kápolna látogatható, a kulcsát a községháza alkalmazottaitól kell elkérni. S ha már Karván járnak, ki ne hagyják a kilátótorony több mint száz lépcsőjének megmászását sem! Csákvári Ágnes

SZLOVÁKIA

Magyar hírportál

Az ünnepen mindenki megtapasztalhatta az összetartozás örömét és a Szentlélekből töltekezhetett a keresztény élet mindennapjaihoz. Bali Mária

Szeptember 8-ától a Szlovák Püspöki Konferencia sajtóirodájának hivatalos honlapján a különböző nyelvű hírforrások és katolikus médiumok között a Magyar Kurír katolikus hírportál linkje is szerepel. A Cseh Püspöki Konferencia TS ČBK oldala, a Szlovák Püspöki Konferencia TK KBS oldala, az olasz nyelvű, vatikáni VIS, a német nyelvű, nemzetközi Kipa, a KNA németországi katolikus hírügynökség, a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség, illetve a lengyel Kai, az angol Zenit és az olasz Sir mellett helyet kapott a Magyar Kurír is. A honlap látogatói a http://www.tkkbs.sk/showpage.php?name=kta címen a Magyar Kurír linkre kattintva magyar nyelven olvashatják a világegyházról, illetve a magyarországi és határon túli egyházi élet eseményeiről szóló híreket. M. T. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Teremtett természet Dékány Ferenc Ami Istenben láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, az a világ teremtése óta művei alapján fölismerhető. (Róm 1,20) „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” ( Jn 13,14) Az élet kibontakozásának útján különleges helyet foglal el az ember. A bibliai elbeszélés képszerűen írja: „Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett.” (Ter 2,7) Az ember léte magába foglalja tehát a föld agyagát, de az Isten többletet jelentő leheletét is. Erről a többletről sokan nem akarnak tudni, sőt szeretnék azt letagadni. A szociobiológia ma is népszerű és elterjedt irányzatának képviselői (pl.: Richard Dawkins), az 1960-as évektől kezdve az önérdek (önzés) versengéseként próbálták leírni az emberi viselkedést. Törekvésük célja az állatvilág és ember közötti minőségi különbség elmosása. A legújabb kutatási eredmények azonban nem sok örömmel tölthetik el őket. Az emberi viselkedést vizsgáló neves kutatókból álló csoport néhány évvel ezelőtt kiválasztott tizenkét, még ma is archaikus körülmények között élő kis társadalmat Afrikából, Dél-Amerikából, Ázsiából és Óceánia területéről. Mindegyik társadalomból kijelöltek egy jellemző csoportot és három gazdasági „játékot” játszottak velük. A vizsgálat célja az volt, hogy választ keressen arra a kérdésre, hogy az ember közösségi viselkedését az önérdek vagy az önzetlenség irányítja-e. Az első esetben két-két személy közül az egyiket adományozónak, a másikat elfogadónak tették meg, és életük napi ellátásához szükséges anyagi javakat kellett egymás között felosztani-

uk. Az adományozó annyit adhatott, amennyit igazságosnak gondolt, az elfogadó ezt vagy elfogadta, és akkor mindketten megkapták a nekik járó részt, vagy elutasította, és akkor egyik sem

kapott semmit. A második kísérletben az elfogadónak nem volt lehetősége az elutasításra, annyit kapott, amennyit az adományozó ítélt neki. Végül a harmadik játékot húszan-harmincan játszották, egy viszonylag nagy pénzösszeggel indult és mindenki elvehetett belőle annyit, amennyit gondolt. A maradék összeget a kutatók megkettőzték, és egyenlően osztották el az összes résztvevő között. A játékszabályokból teljesen világos, hogy az önző embernek miként kellett a különböző helyzetekben viselkednie. Az első esetben azt a legalacsonyabb összeget kellett felajánlania, melyet a

másik fél még remélhetőleg elfogadott. A második játékban az adományozó szabad volt, annyit adott, amennyit nem szégyellt. Végül a harmadik kísérletben, aki csak magára gondolt, nagyon nagy összeget vehetett fel a játszó közösség kárára. A kutatókat nagyon meglepték az eredmények, hiszen nyomát sem találták az önző viselkedésnek. A legtöbb társadalom tagjai, még a második játékban is, ötven százalék körüli arányban osztották fel a javakat. (Vö. Csányi Vilmos: Az emberi viselkedés) Úgy tűnik, az ember nem teljesen olyan, amilyennek a szociobiológia és a közgazdasági modellek elképzelik. Természete szerint szociális, közösségi lény, akinek viselkedését nem pusztán az érdek befolyásolja. Az ember képes saját érdekét a közösség érdekei mögé helyezni. Az állatok erre nem képesek, ezért ők csak csoportokat alkotnak. Az ember teremtése nem csupán a föld agyagából történt, hanem Isten leheletéből is. Ezért vagyunk többek az állatvilágnál. Ezért tudunk önzetlenek lenni, közösséget alkotni. Ezért vagyunk, lehetünk képesek megvalósítani életünkben Jézus parancsát: „Ha tehát én, az Úr, a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” ( Jn 13,14-15)

Miatyánk

Mielőtt részletesen bepillantanánk a Miatyánk egyes kéréseibe, gondolkodjunk el kicsit ezen az imaformán. Jogos a vád, hogy amikor imádkozunk, főképp kéréseket fogalmazunk meg. Gyarlók vagyunk és gyengék: folyton kapni szeretnénk. Mintha kihasználnánk azt, hogy az Isten mintegy „mindig kéznél van”. Talán úgy gondoljuk, ha már szólhatunk a Leghatalmasabbhoz – mi, a porszem-lények –, ugyan miért ne élnénk a lehetőséggel, hogy saját magunk számára valamiért könyörögjünk?! El kell ismerni, hogy ezzel a lehetőséggel nemcsak élünk, hanem többnyire vissza is é-

lünk… Az is igaz, hogy ez legalább kettős káros következménynyel jár: Egyrészt úgy tűnik, mintha a kérő ima mellett elfeledkeztünk volna a másik három imamódról (dicsőítő, engesztelő, hálaadó ima), másrészt könnyen kialakulhat bennünk az a fajta hit, melyet sokan csak találóan „kólaautomata-hitnek” neveznek. Ez azt jelenti, szépen, fokozatosan, valahogy a „kérek-teljesítsd” viszonyra redukálódik a hitünk. Mint az automatába – bedobom az imát, és várom, hogy az Úr kiadja a teljesítést… Vészhelyzeti keresztények leszünk: főképp a bajban gondolunk az Istenre. A hit már nem

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2014. OKTÓBER 5.

kapcsolat többé, csak szalmaszál, amibe kapaszkodunk kétségbeesetten. A Miatyánkból kiindulva a felületes szemlélő a fentiekre azt mondhatná: hiszen maga Jézus tanított minket így imádkozni… Az Úr imája csupa kérésből áll! Arra biztatom az Olvasót, nézzük meg alaposabban ezeket a kéréseket! Ha megvizsgáljuk a Miatyánk hét ismert kívánságát, és elgondolkozunk a tartalmukon, azonnal láthatjuk, hogy – talán a mindennapi kenyerünkre vonatkozón kívül – mindegyiknek elsődlegesen LELKI jellege van! Itt is érvényesül az a sokszor fájdalmasan megélt igazság, hogy úgy látszik, az

Isten Fia jobban tudta és tudja, mire van inkább szükségünk, mint mi magunk… Kicsit szégyenkezhetünk is, ha összevetjük azt, amit konkrétan szoktunk kérni a Mindenhatótól mindazzal, amire Krisztus nevelt minket a Miatyánkban. Nincs itt szó egészségről, gyógyulásról, anyagi jólétről, sikerekről, elismerésről, gyors isteni közbeavatkozásról, vagy akár családi egyetértésről. Ehelyett a szövegben Isten nevének szentsége, az Ő országa, az Ő akarata, megbocsátás és a bűntől való szabadulás szerepel. Komoly tükröt tart nekünk a Miatyánk minden kérése. Belenézel és látod, mit kéne igazán fontosnak tartanod…


KITEKINTŐ

A horvát tengerpart ékkövei: a székesegyházak 2. A trogiri Szent Lőrinc-katedrális A rövid történeti áttekintés után kezdjük templomlátogatásunkat abban a városban, amely a Felvidékről érkező nyaralók számára talán kevésbé ismert, pedig magyar vonatkozásai miatt külön figyelmet érdemel. Ez az ősrégi Trau (mai nevén: Trogir), amely „Dalmácia egyik legkáprázatosabb öblének, a külön kis tengernek is beillő Sette Castelli, azaz a hét kastély öblének“ (Leidenfrost) egyik kis szigetén található. Ókori görögök alapították a Tragyrion, azaz „a kecskék szigete“ nevű városkát, melyből a római uralom alatt Tragurium lett, később a bizánci (kelet-római) flotta kikötője, majd 1420-tól a velenceiek uralma alá került. Már a III. században püspöki székhely. A Diocletianus római császár nevéhez fűződő keresztényüldözés idején vértanúhalált halt püspöke később Dujmo néven Split védőszentje lesz (Bács, 172). 1997-ben Trogir felkerült az UNESCO Világörökség listájára. Maga a történelmi városmag egy fallal körülvett szigeten áll, melyet híd köt össze az öbölparttal. Egy másik hídja Bua (most: Čiovo) szigetére vezet. Ezt a szigetet évszázadokon át „a király szigetének“ nevezték, utalva ezzel arra a tényre, hogy a tatárok elől, Spalatóból (Split) tovább menekülő IV. Bélát a dalmaták itt rejtették el (Leidenfrost). Az ún. „szárazföldi kapun“ jutunk el a városka főterére, amely ma a „II. János Pál tér“ (Trg Ivana Pavla II) – korábban: Pijaca tér - nevet viseli. E téglalap alakú tér déli oldalát a méltán híres katedrális (dóm) épülete képezi. Mielőtt belépnénk a székesegyház előcsarnokába, vessünk egy pillantást a tér túloldalán, az ún. Loggia-tól (bírósági épülettől) balra álló Óratoronyra. Pirosra festett kupolája eredetileg a Szent Sebestyén-templom harangtornya volt. Erre utal a pestis elleni védőszent, Szent Sebestyén szobra is a bejárat felett. A toronynak nevet adó, hatalmas, kör alakú, kékre festett órája külön figyelmet érdemel a magyar turisták részéről. 1900 körül egy akkoriban még alig ismert - 1884 és 1894 között Gácsban (Halič, Szlovákia) patikusként dolgozó -, festőtársai és a közönség által is lenézett, bolondnak tartott magyar festő „az Országháznak ajándékul“, amint az vászna bal sarkában olvasható - megfestette a traui Óratornyot. A kép címe: „Visszatekintő Nap Trauban“. A festőt ma az egyik legnagyobb magyar művészként tartják számon világszerte, a neve: Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919). A tehetséggel megáldott, elmekórral megvert festő valószínűleg az 1900-as évek elején járt Dalmáciában. A Csontváry Emlékkönyvben (3. kiadás, 1984) közzétett Önéletrajzában

írja: „... tavasszal Spalato, Salome s Trau vidékére rándultam, ahol a napút-motívumokban válogathattam...“. Spalato a mai Split, Salome pedig a Splittől 5 km-re található híres ókori, ma már romokban álló város, Salona, amely az ot-

nyai – január: disznóölés, február: szőlőtőke kapálása, április: birkanyírás stb. – díszítik. Az ajtó felett elhelyezkedő „lunetta“ (félhold alakú falmező) felső részét Jézus születését – ami gyakori téma a templomokban –, alsó részét viszont a

tani sólepárlókról kapta nevét (a latin „sal“ sót jelent) és a római időkben a dalmát tartomány fővárosa volt. E rövid művészettörténeti kitérő után lépjünk a Szent Lőrinc (Sv. Lovre) székesegyház előcsarnokába. A szaracénok (mórok, mohamedánok) által lerombolt templom helyén 1193-ban kezdődött meg a mostani dóm építése román stílusban. A híres angol építész, Jackson, Dalmácia építészeti emlékeiről írt munkájában elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy a traui dóm mennyire hasonlít a Vas megyében található jáki templomra (Leidenfrost). Bács viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy ez nem véletlen: a templomot ugyanis az a Treguanus püspök építtette, aki Magyarországról került Dalmáciába. A magyar kapcsolatot erősíti a főhomlokzaton felismerhető pajzs alakú Árpádsávos magyar címer is. Az előcsarnokból jobboldalt jutunk be magába a katedrálisba. Ez a gazdag díszítésű román stílusú főkapu emlékeztet leginkább a jáki templomra. Tudjuk, hogy a helyi jellegű, turistacsábító kiadványok gyakran túloznak, ám a 2009-ben, Zágrábban kiadott „Trogiri székesegyház“ című, gazdagon illusztrált kötet állítása nem túlzás: „A trogiri székesegyház főbejárata az európai művészet remekműve“. Ezt a remekművet 1240-ben – egy évvel a tatárjárás előtt, tehát IV. Béla még nem gyönyörködhetett benne - kezdte faragni a dalmát születésű Radovan mester, és tanítványai fejezték be. A főkapu két oldalán gyámkőre (konzolra) helyezett, szinte életnagyságú oroszlán felett balodalt Éva, jobboldalt Ádám szobra látható – a kor követelményeinek megfelelőn bal kezükkel szemérmüket takarják el. A szobroktól befelé álló pilléreket az év hónapjaira jellemző jelenetek faragvá-

sokkal ritkábban látható, a kisded fürdetését ábrázoló dombormű foglalja el. A fürdető kád latin feliratának jelentése: „kádba mártóztat az, aki az összes gonosz tettet lemossa“. A lunetta talapzatának szalagján is található egy fontos információt tartalmazó latin felirat: „Az ajtót a híres szűz szülése után, 1240-ben, Radovan építette...“. Ismét csak a hagyományos, a „születésre“ való hivatkozás helyett a ritkább, „szülésre“ (post partum) való utalásra hívjuk fel a figyelmet. A lunettát körülvevő íveken szinte megelevenedik a Biblia, pontosabban az Újszövetség: menekülés Egyiptomba, bevonulás Jeruzsálembe, lábmosás, elfogás, korbácsolás stb.. A kapu feletti falmélyedésben a templom védőszentjének, Szent Lőrincnek gótikus szobra áll, melyet a régi Szent János-kápolna lebontása után helyeztek ide. Órákig el lehetne álldogálni e remekmű előtt, hiszen szemünk képtelen egy tekintettel befogadni a rengeteg látnivalót. Ám nyomunkban már ott toporog a következő turistacsoport, így kénytelenek vagyunk haladni tovább: belépünk a kettős oszlopsor által fő- és mellékhajókra bontott katedrálisba. Látványban itt sincs hiány! Gyönyörű a XIV. század elejéről származó, nyolc márványoszlopon nyugvó szószék. Több, a helyi szentet, Sv. Ivan Trogirskit azaz Traui Jánost (1062-1111) ábrázoló kép – hajótörötteket ment meg –, ill. a XV. században készített szobor mellett – János, kezében a város makettjét tartja – legemlékezetesebb a templom bal oldali mellékhajójának középső kápolnájában található reneszánsz síremléke. Az „új kápolnaként“ is ismert helyiség a korai reneszánsz legjelentősebb műve Dalmáciában. A szent életű püspök testét A székesegyház kapuja Blahóné Kamebefogadó szarkofágot 1681-ben hozták nár Gabriella felvétele

ide a Régi kápolnából. A kápolna prófétákat és szenteket ábrázoló szobrai közül kettő – Szent János evangélista és Szent Tamás - Ivan Duknovič Trogiranin (1440?-1509?) műve. Számunkra ez azért érdekes, mert Duknovič Giovanni Dalmata, azaz Dalmát János néven Mátyás királynak is udvari szobrásza volt (Bács). A templom további látnivalói közül csak a magyar vonatkozásúakat említjük: a kincstárként szolgáló sekrestyében őrzik a már többször említett, IV. Béla királyunk koronázópalástjának csuklyáját. Az igazgyöngyökből készült ruhadarab selyemfonállal készült hímzése a lovon ülő Pannóniai Szent Mártont ábrázolja, amint köpenyének felét kardjával lehasítja és egy szegény koldusnak ajándékozza. A csuklyát – a hagyomány szerint – a Trauban menedéket lelt IV. Béla ajándékozta a hozzá hűséges dalmátoknak. S ha már szóba került a tatárok elől ide menekült IV. Béla, jegyezzük meg, hogy lányának vőlegénye, Vilmos herceg Trauban hunyt el és teteme a traui székesegyház főoltára alatt nyugszik (Leidenfrost). A kincstárban található még egy, XIV. századból származó ezüst kézmosó, amelyet Kotromanics Erzsébet, Nagy Lajos királyunk tragikus sorsú felesége ajándékozott a templomnak. Kilépve a templomból, érdemes megtekinteni még az előcsarnok mélyében található, a XV. század közepén épült nagyszerű harmóniájú reneszánsz keresztelőkápolnát is. Az előcsarnokot elhagyva pedig visszapillanthatunk a katedrális 47 méter magas, háromszintes, velencei stílusú – campanille - tornyára, amely 1405 és 1598 között épülve, jól ötvözi a gótika, a reneszánsz és a korai barokk építészeti elemeit. Természetesen Trau nem „csak“ a katedrális! Élményt jelent a szűk sikátorok közti vagy a tengerparti séta a Csontváry által is megfestett Kamerlengoerőd felé, amely egykoron a velencei kormányzó rezidenciája volt. Kétségtelen, hogy a Trautól nem messzire található egykori kis görög kolóniából, Aszphalatoszból keletkezett római Spalato, mai, közimertebb nevén Split, az adriai tengerpart második legnagyobb városa, a közeli Salonában született katonacsászár, Diocletianus egykori palotájával, benne a Szent Dujmo-székesegyházzal, inkább vonzza a látogatókat. Ám aki veszi a fáradságot, és Splitből ellátogat a közeli Trauba, hogy megtekintse az ottani katedrálist, a felejthetetlen élmény kárpótolni fogja őt a Splittől „ellopott“ órákért.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Évközi 27. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

Parák László ószövetségi szentírási részben Izajás próféta zengi el a legszebb szerelmes éneket. A próféta körülbelül a Krisztus előtti 8. században versekben a szőlő képét állítja elénk. A szőlő a legrégibb és legelterjedtebb termesztett növények egyike. Már az óbabiloniak „az élet füvének” nevezték. Palesztinában pedig a legfőbb gyümölcsök egyike. A Kármelhegy és a mai Jeruzsálem külvárosát képező Ain-Karim völgye is a lejtőin művelt híres szőlőskertekről kapta nevét. Teraszaik máig őrzik az egykori intenzív szőlőművelés nyomait. (Magyar Katolikus Lexikon) A mai olvasmányban halljuk: „a Seregek Urának szőlője Izrael háza, és Júda népe az ő dédelgetett ültetvénye. A hasonlat szépséges: Isten ajándékáról szól. És Isten kedves szőlője pedig „az ő választott népe”. (Zsolt 79). Az ajándék pedig a választott népének szól. A Mindenható elkövet mindent, hogy meglátogassa és megvédje szőlőjét. A választott népéhez ragaszkodik, előkészíti növekedését: hazát, kinyilatkoztatást, törvényt és jövőt ad, mindezt azért, hogy az igazság gyümölcsét kapja viszonzásul. Mindezt a próféták által biztosítja, akikben az isteni szőlősgazda küldött szolgáit kell, hogy lássák, akik a néptől Isten nevében számon kérik a szövetség kegyelméből fakadó termést. Végül Fiát küldi, akit megölnek, hogy az örökséget zavartalanul használják. A próféták és Jézus halála. Mindkettő ott van Isten tervében. A példabeszéd történeti célzás a próféták üldözésére és Jézus keresztre feszítésére. Egyik sem marad gyümölcs, vagy visszhang nélkül a történelemben. A próféták küldetésében és halálában láthatjuk, hogy Isten terve azonban az emberek ellenállása ellenére is megvalósul. Jézus halálában és feltámadásában új életre va-

Az

gyunk hivatottak. A Katolikus Egyház Katekizmusában olvassuk: „A Szentlélek hatalma által részesülünk Krisztus szenvedésében meghalván a bűnnek, és részesedünk az ő föltámadásában új életre születvén; tagjai vagyunk az ő testének, ami az Egyház; arra a szőlőtőre oltott szőlővesszők vagyunk, aki Ő maga.“ És itt kapcsolódik a mi személyes történetünk ahhoz a példabeszédhez, mely elhangzik a mai vasárnapon: reánk, reám bízza Jézus a szőlőjét. Elutazik, és amikor ismét visszajön, elvárja, hogy átvegye a termést. A kereszténység meghívást jelent Isten szolgálatába és napi döntést igényel a cselekedethez. Farkas Jenő, a papköltő a jövő felé tekint. Fontos feladatnak látja, hogy találni kell néhány fürtöt, mert eljön az idő, amikor le kell majd adni a termést… Egyik versében ezt írja: „Szüretelek, venyigétlenül,/ mezsgye nélkül, présházam sincsen, / pár vén karó ropog a szélben,/ ezeket nézem. Tudom, ha jönnek a jéghideg telek/ én akkor is csak szüretelek. … Nem baj./ Én a jövőm felé megyek,/ talán találok pár fürtöt/ az alvó venyigéken./ … Hahó! Ide a puttonyt! Szüretelek!” Nem lehet megállni a Gazda előtt üres kézzel. A szőlő a jövőt jelenti, ezért találnunk kell pár fürtöt…. Talán nagyobb lelkesedéssel kell megfognunk a puttonyt és nekifogni a szüretnek. A Szőlő Gazdája tudja, hogy rászorulunk, hogy nélküle üresek lennénk, ezért felkínálja újból és újból a lehetőséget, hogy szőlőjében dolgozzunk. Mert fontos számára a szőlő, melyet Ő telepített, és számunkra pedig szükséges, hogy mint jó munkások időben leadjuk a termést. Mert egyértelműen hangzik Jézus mondata a mai evangéliumban: Isten országát olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2014. OKTÓBER 5.

Olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz 5, 1-7) Hadd zengjem el barátomnak az ő szőlője iránt érzett szerelmes énekét. A barátomnak volt egy szőlőskertje, termékeny domboldalon. Felásta földjét, a köveket kiszedte belőle és nemes szőlőfajtákkal ültette be. A középre tornyot épített, sajtót is vágott benne. Aztán várta, hogy szőlőt teremjen, de csak vadszőlőt hozott. Most hát, Jeruzsálem lakói és ti, Juda férfiai: Tegyetek igazságot köztem és szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, mit nem tettem meg vele? Azt vártam, hogy szőlőt teremjen, hát miért hozott csak vadszőlőt? Most ezért tudtotokra adom, mit fogok tenni szőlőmmel: Lebontom sövényét, hadd legeljék le, lerombolom falát, hadd tapossák össze. Parlaggá teszem: Nem metszik és nem kapálják meg, hadd verje föl a bozót és a gaz. És megparancsolom a felhőknek:

ne hullassanak rá esőt. Igen, a Seregek Urának szőlője Izrael háza, és Juda népe az ô dédelgetett ültetvénye. Azt várta, hogy igaz tetteket vigyenek végbe, és lám, gaztetteket követnek el. Azt várta, hogy igazság terem náluk, de csak jajkiáltás hallik és siralom.

küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte le hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Mikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az Evangélium öröksége!” Meg is raSzent Máté gadták őt, kidobták a könyvéből Válaszos zsoltár szőlőből, és megöl(Mt 21, 33-43) (Zsolt 79, 9 és 12. 13-14. 15-16. 19-20) Abban az időben ték. Amikor megjön a szőlőskert ura, Isten kedves sző- Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép ugyan mit tesz majd lője az ő választott véneinek: Hallgassa- ezekkel a szőlőmunnépe. kásokkal? tok meg egy másik Ezt válaszolták: példabeszédet! Volt Szentlecke egy gazdaember, aki „Gonoszul elbánik a Szent Pál szőlőt telepített, be- gonoszokkal, a szőlőt apostolnak pedig más munkákerítette sövénnyel, a filippiekhez írt belül pedig (a sziklá- sokra bízza, akik ideleveléből ba) taposógödröt vá- jében átadják neki a (Fil 4, 6-9) termést.” gott, és őrtornyot Testvéreim! Jézus így folytatta: épített. Ne aggódjatok „Nem olvastátok soAztán rábízta a semmiért, hanem szőlőt a munkásokra, ha az Írásokban: minden imádságoA kő, melyet az tokban és könyörgé- és elutazott. Amikor építők elvetettek, setekben terjesszétek eljött a szüret ideje, mégis szegletkővé kéréseteket hálaadás- elküldte szolgáit a sal együtt az Úr elé. szőlőmunkásokhoz, lett, az Úr tette azzá, Akkor Isten béké- hogy a termést átve- és szemünkben csodálatos ez! je, amely minden ér- gyék. Ám a szőlőEzért mondom munkások megratelmet meghalad, nektek: Az Isten ormegőrzi szíveteket és gadták a szolgáit, s az egyiket összever- szágát elveszik tőleértelmeteket Krisztus Jézusban. Egyéb- ték, a másikat meg- tek, és olyan népnek adják, amely majd ként, testvéreim, arra ölték, a harmadikat irányuljanak gondo- pedig megkövezték. megtermi annak gyümölcsét.” Erre más szolgákat lataitok, ami igaz, tisztességes és igazságos, arra, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok is tettekre, és veletek lesz a béke Istene!

Liturgikus naptár Október 5. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP (Attilánusz, Placid, Aurél, Attila) Október 6. Hétfő. Köznap (Brúnó, Renáta, Renátó) Miseolvasmányok: Gal 1,6-12; Zsolt 110,1-2. 7-8. 9 és 10c; Lk 10,25-37 Válaszos zsoltár: Az Úr megemlékezik szövetségéről örökkön-örökké. Október 7. Kedd. Köznap (Rózsafüzér Királynője, Amália) Miseolvasmányok: Gal 1,13-24; Zsolt 138,1-3. 1314ab 14c-15; Lk 10,38-42 Válaszos zsoltár: Vezess engem, Uram, az örök élet biztos újtán! Október 8. Szerda. Főünnep - SZŰZ MÁRIA, MAGYAROK NAGY-

ASSZONYA (Simeon, Benedikta, Koppány) Miseolvasmányok: Sir 24,23-31; Jud 13,23bc24a 25ab 25d; Gal 4,4-7; Lk 1,26-28 Válaszos zsoltár: Szent Fiadat, Boldogaszszony, kérd e népért! Október 9. Csütörtök. Köznap (Ábrahám és Sára, Boldog Henry Newman, Dénes, Leonardi János) Miseolvasmányok: Gal 3,1-5; Lk 1,69-70. 7172. 73-75; Lk 11,5-13 Válaszos zsoltár: Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta az ő népét. Október 10. Péntek. Köznap (Borgia Ferenc, Gedeon) Miseolvasmányok:

Gal 3,7-14; Zsolt 110,1-2. 3-4. 5-6; Lk 11,15-26 Válaszos zsoltár: Az Úr megemlékezik szövetségéről örökkön-örökké. Október 11. Szombat. Köznap (Boldog XXIII. János pápa, Etel, Brigitta, Gitta) Miseolvasmányok: Gal 3,22-29; Zsolt 104,2-3. 4-5. 6-7; Lk 11,27-28 Válaszos zsoltár: Sohasem felejti az Isten az ő szövetségét. Október 12. ÉVKÖZI 28. VASÁRNAP (Miksa, Edwin, Gottfried, Rezső) Miseolvasmányok: Iz 25,6-10a; Zsolt 22, 1-3a. 3b-4. 5. 6; Fil 4,12-14; Mt 22,1-14 Válaszos zsoltár: Otthonom lesz az Isten háza mindörökké szünet nélkül.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Horváth Károly atya összeállításában megjelent az Énekrend az egyházi év minden napjára című kiadványunk. Így lapunkban a továbbiakban nem közöljük az énekrendet.


LELKI TÁPLÁLÉK

In vino veritas

Ablak a hitre 4. rész

elmúlt hetekben témául szolgáló kinyilatkoztatás egyik forrására, a SZENTÍRÁSra szeretnénk figyelmünket fordítani a következő részekben. Továbbra is a II. Vatikáni zsinat Dei verbum kezdetű dogmatikus konstitúciója a kiindulópont ismereteink rendszerezésében. Ebben a zsinati műben olvassuk, hogy „az Egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is, az élet kenyerét, ugyanis, főleg a szent liturgiában, mind Isten igéjének, mind Krisztus testének asztaláról szüntelenül veszi és nyújtja a híveknek. Az isteni írásokat a Szent Hagyománnyal együtt mindig hite legfőbb szabályának tartotta és tartja, mert Isten sugalmazására egyszer s mindenkorra vannak írásba foglalva, s változatlanul közvetítik magának Istennek igéjét, és a prófétáknak és az apostoloknak szavaiban a Szentlélek hangját szólaltatják meg. A Szentírásnak kell tehát táplálnia és irányítania az egész egyházi igehirdetést és magát a keresztény vallást is. A szent könyvekben ugyanis a Mennyei Atya végtelen szeretettel siet fiai elé és beszélget velük; s akkora erő és hatékonyság van Isten igéjében, hogy az Egyháznak támasz és életerő, az Egyház gyermekei hitének erő, lelkének táplálék, lelki életének tiszta és el nem apadó forrása.” (DV 21.) Isten Igéje, amit a Szentírás közvetít számunkra, lelki táplálék. Amint testünknek szüksége van a rendszeres és megfelelő táplálkozásra, úgy lelki éhségünket is rendszeresen táplálnunk kell, s nem mindegy, mivel. A rendszeres Szentírás-olvasás, akár sorra olvasva az egyes bibliai könyvek fejezeteit,

/ Szegény ember drágagyöngye. / Égi harmat lankadtaknak, / Világosság földi vaknak. / Bölcsességnek arany útja: / Boldog, aki rátalál! / Szomjas lelkek forrás-kútja, / Hol pohárral Krisztus áll.“ A zsinat is buzdít minket a Biblia tisztelettel történő olvasására és tanulmányozására, hogy így „terjedjen és jusson dicsőségre az Úr tanítása, az emberek szívét pedig töltse el egyre jobban a kinyilatkoztatásnak az Egyházra bízott kincse. Ahogy az Eucharisztia misztériumában való állandó részesüléséből gyarapszik az Egyház élete, úgy a lelki élet új föllendülését remélhetjük Isten örökké megmaradó szavának megnövekedett tiszteletéből.“ (DV 26.) A rövid, frappáns és tanulságos történeteiről híressé vált Bruno Ferrero írja egyik könyvében, hogy a Szentírás minden lapja a szeretetről beszél. „De ki olvassa? Sajnos, sokszor úgy vagyunk vele, mint az a mesebeli hercegnő, aki születésnapjára vőlegényétől egy nagyon nehéz, szokatlan formájú, gömbölyű csomagot kapott ajándékba. Kíváncsiságában a hercegnő izgatottan bontogatta, s lám, mit talált benne: egy ágyúgolyót. Csalódottan és megsértődve, dühében földhöz vágta. A nehéz lövedék szétrepedt és belsejéből egy kisebb, ezüstből készült golyó gurult ki. A hercegnő azonnal felvette. Kezében forgatva megnyomta az egyik oldalát. Az ezüstgolyó szétnyílt és megjelent egy arany kazetta. Most már nagyon óvatosan nyitotta ki a kazettát. Belsejében, fekete bársonyra helyezve, gyönyörű aranygyűrűt talált, amelyen csillogó briliánsok koszorúztak egy egyszerű szót: szeretlek.” A Biblia Isten szeretetét tanúsítja számunkra. S nem csak a múltbelit, de e minden más könyv-

akár pedig a liturgikus naptár szerint az adott napra választott szentírási szakaszokat, továbbá a figyelmes hallgatása a szentmiséken elhangzó szentírási olvasmányoknak, csendes elmélkedés, mély elgondolkodás a hallott, olvasott sugalmazott üzenetek mondanivalója felett, mind-mind hozzásegít minket ahhoz, hogy lelkünket helyesen táplálhassuk. Hogy legyen miből merítenünk. Hogy legyen lelki erőnk minden körülményben. Mert hiszen, ahogy Gárdonyi Géza is írja, „Ez a könyv a könyvek könyve,

nél különb írás Isten jelenlegi, életünket kísérő szeretetét is megtapasztaltatja velünk. Ehhez viszont kézbe kell azt vennünk, foglalkoznunk kell üzenetével, a nehezebben érthető részek értelmének utána kell járnunk, az első hallásra szokatlannak tűnő gondolatok igazi értelmét keresnünk kell… S aztán így döbbenünk rá kifinomult érzékkel arra a csodálatos üzenetre, amit a Biblia mindegyikünkkel személyesen megízleltetni kíván: Isten szeret minket.

Az

elmúlt időszakban különösen is életszerű volt hallani Jézus példázatait a szőlőmunkásokkal kapcsolatban. Jézus történeteiben vannak, akik kint állnak a tereken és várják, hogy valaki napszámba fogadja őket (Mt 20,1-7), máskor a szőlősgazda saját fiait kéri meg (Mt 21,28), és van, amikor már a szőlőmunkásoknak a kegyetlensége fajul oda, hogy a szőlő Urának

mert a borban több van, mint szőlőcukor, alkoholfok és csersav. A borban igazság lapul. Könnyen megeshet, hogy mi már nem is tudhatjuk meg, miért alakult ki ez a mondás. Talán, mert aki sokat fogyasztott a szőlőtő terméséből, annak a szájára tolultak az addig elkendőzött szavak? Vagy éppenséggel, mert a bor mindenkiről elárulta az igazságot, hogy hogyan gondozta a szőlőjét, mennyit törődött vele, a bort

embereit és Fiát is megölik (Mt 21,33-37). Amerre járunk, mindenhol a színesedő falevelek, vagy talán már lombdíszét vesztett fák fogadnak bennünket és figyelmeztetnek az elmúlásra. De nem így a szőlőskertek, ott pezseg az élet. Hol a rádióból szól a munkát serkentő kellemes muzsika, hol a rokonokból, családtagokból, barátokból összeverődött brigád lármája, nevetése töri meg a vidékek csendjét. Szüret van. Élettel teltek meg a máskor oly kihaltnak tűnő vidékek. Az avatatlan szemeknek keveset jelentő szőlőtőkék és lugasok több-kevesebb gyümölccsel hálálják meg az esztendő alatt odaáldozott törődést. Közelebb lépve a présházakhoz, a szőlődaráló halk moraja hallik, és a frissen nyert nedűről szakszerű véleményeket mondanak a gazdák. Van, aki bizakodik, más borúlátóbb. Sejteni vélik a végeredmény minőségét. Az évjárat minősítése nem kecsegtet kiemelkedő eredményekkel. De akkor minek az aprólékos munka még így is? - kérdezhetik sokan. Azért,

szakszerűen kezeli-e, vagy hanyagul? Netán azért, mert a bor minőségéből helyes mérleget lehet vonni a mögöttünk lévő esztendő időjárásáról? Egy biztos, a borban igazság van. Milyen a borunk? Vajon alkalmas-e arra, hogy az Úr vérévé váljon? Hiszen Ő maga nevezte önmagát Igazságnak. Akkor a szentmise kelyhének tartalma nemde az Igazság befogadására alkalmas bornak kell lenni. Csakúgy, mint a miséző papnak, a szőlőt termelő embernek, az étkezéskor bort fogyasztó vendégnek egyaránt alkalmassá kell válnia arra, hogy az Igazságot befogadja. A savanyú, megecetesedett bor nem sok mindenre alkalmas. Így a megkeseredett, savanyú ábrázattal élő, opálos lelkületű ember sem tudja befogadni az Igazságot. Elgondolkodtató, hogy ha a kevésbé jó évjárat miatt kevesebb lesz a bor, akkor az igazság is kevesebb lesz jövőre? Tudunk-e élni igazság nélkül, vagy féligazságokkal teletűzdelt világban? Mindnyájunk felelőssége tehát, hogy a BOR jó legyen.

Az

Molnár Tamás

HÉT

ről re

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


FAGGATÓZÓ

Damaszkuszba menet Interjú Marian Kuffa atyával Ez év februárjában mutatták be Ladislav Kaboš rendező 90 perces filmjét, „Minden gyermekem” címmel (Všetky moje deti), melynek középpontjában Marian Kuffa katolikus papnak a szepességi romák körében végzett missziós és karitatív tevékenysége áll. A meglehetősen viszontagságos körülmények között forgatott dokumentumfilm sokkolta a mozik közönségét, bemutatva a romák rettenetes nyomorát, magára hagyottságát, néha könnyeket is csalva a szemekbe. A film hamarosan megjelenik dvd-n is, hogy minél több emberhez eljusson. Marian Kuffa alapítója, szervezője és lelki vezetője a Késmárk melletti Izsákfalván (Žakovce) található „Krisztus, a Főpap” nevű szociális otthonnak, amelynek 240 lakója van. A teljesen adományokból fenntartott intézmény reményt, második esélyt ad a drog- és alkoholfüggő embereknek, egykori börtönlakóknak, volt prostituáltaknak, otthont a hajléktalanoknak, gondozást a mozgássérült vagy mentálisan elmaradott embereknek. Marian Kuffa atya ezen kívül a falu plébánosi teendőit is ellátja. Apostoli hévvel háromhavonként egész napos roma missziós napot tart, amikor kilenc közeli és távoli romatelep apraja-nagyja jön hozzá gyalogszerrel, mint zarándokok serege vonulva. Ezeken a napokon az igehirdetésen és pedagógiai munkán kívül karitatív gyűjtésből származó ruhanemű, bútor, használati eszközök szétosztására kerül sor, amelyeket aztán saját furgonjával haza is szállít. A romatelepeken önkénteseket toboroz, hogy a környező településeken felkutatott, bontásra szánt épületek anyagából a lyukas tetejű bádogbódék helyett szerény hajlékok épülhessenek. Ahol a mindenkori kormányok szociális politikája totális csődöt mond, ott van az ő küldetése, megmutatva, nem kell ahhoz Afrikába menni, hogy valaki missziós munkát végezzen. Habár a romák nyomorát nem is áll igazán módjában megoldania, legalább elviszi közéjük Istent. Egy augusztusi napon fáradtan fogad, az előző napi, este tízig tartó cigánymisszió után. Szerteágazó tevékenységét nehéz a maga teljességében összefoglalni, így inkább a benne lakozó elhivatottságra szeretnék rácsodálkozni, amely ily erőt kölcsönöz neki. - Marian atya, mielőtt gyakorlott hegymászóként lezuhant a Gerlachfalvi-csúcsról, már agrármérnöki képesítése volt. A baleset teljesen megváltozatta életét, utána elvégezte a teológiai kart, majd saját kérésére kinevezték plébánosnak ide Izsákfalvára, ahol aztán megalapította ezt az otthont. Nem tűnik úgy Önnek, hogy hasonlóság van Szent Pál és az Ön megtérése között? - De igen, nekem is beugrott a párhuzam. Mikor Saulnak Damaszkuszba menet megjelent Jézus, lova megbokrosodott és ledobta őt hátáról. A húsz év előtti nagy tátrai esésem után tavaly ismét estem, ezúttal a lovamról, mikor Lőcsére indultam a Szűzanyához, ami csekély harminc kilométerre van ide. Félúton jártam, mint Saul a damaszkuszi úton, mikor a ló megriadt egy kígyótól, és levetett a hátáról. Arra még emlékszem, hogy esés közben Mária nevét kiáltoztam, majd elterültem. Sokáig nem tudtam mozdulni, deréktól lebénultam, meggyőződésem volt, hogy tolókocsin végzem. Abban a pillanatban azt gondoltam: Uram, ha te ezt így akarod, elfogadom sorsom, de mi lesz a gondjaimra bízott tömérdek emberrel, és mi lesz velem a tolókocsin az én szerencsétlen, nyüzsgő természetemmel? A ló vagy harminc méterre állt tőlem, valahogy odakúsztam és az első lábán felkapaszkodva, megragadva a lószerszámot, felvonszoltam magam a nyeregbe. Otthon a fiúk szedtek le a lóról, és azon nyomban a baleseti sebészetre akartak vinni, mert már teljesen béna voltam. Nem engedtem. Néhány hétig feküdtem, egész napokat imádkoztam a Szűzanyához, később már lassan megmozdítottam kezem, lábam, tornázni kezdtem, és ma itt vagyok, hála Istennek. Később pap kol-

légáim jó viccnek szánva, azt mondták, mikor Saul leesett a lóról, elveszítette látását. Mondd, Marian, és te? Igen, ő ideiglenesen megvakult, én viszont azóta sokkal jobban látok, dobtam vissza a labdát. A szenvedés megnyitotta szememet. Isten figyelmezte-

- Szent II. János Pál pápa mondta annak idején, hogy sok pedagógus, pszichológus, filozófus szeretné okítani a tömegeket, de már senki sem akarja meghallgatni őket. Az egyetlen dolog, amire ez a lelkileg megnyomorodott világ még felfigyel, ha segítesz

- Isten felfoghatatlan és kimondhatatlan valóság, hisz amit az ember ki tud mondani vagy felfogni, az nem lehet Isten. Istenről való tudásunk tudós tudatlanság - mondta valaki. Oly bonyolult és hatalmas, hogy nem „fér el” fejünkben. Nem az értelem ellenére létezik, hanem az értelem felett. Ha egy atomfizikus számokkal vázolja fel a láncreakció lefolyását, a fejünkhöz kapunk, mert értelmünk kevés hozzá. Isten a fejünkbe nem fér be, de a szívünkbe igen. Mindenki számára elérhető, aki alázatos. Nem kell hozzá nagy intelligencia, bármelyik apóka vagy anyóka könnyen megértheti, talán könnyebben, mint egyes nagyképű teológusok. Az elmondottakból talán látszik, hogy nem az értelem, hanem sokkal inkább az érzelem mélyrétegeiben kell keresnünk Őt. Ezért ha a tudományos elmélet oldaláról közelítünk hozzá, elveszünk a részletek sűrűjében. Ha más mondatot nem is ismernék az evangéliumból, csak ezt az egyet: Isten maga a szeretet, ez akkor is elég volna Isten személyének meghatározáshoz. Mást erről nem is fontos tudni. Mi, te-

tett, hogy miközben az embereknek az üdvösségről beszélek, nem szabad megfeledkeznem saját üdvösségemről sem. Egy hónapra rá, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén, mindenki tiltakozása ellenére, miután felsegítettek a lóra, mégis csak elmentem Lőcsére. - Szent Pál apostol írta és hirdette az evangéliumot, az ige, valamint a Szentlélek erejével, és pogányok millióit térítette meg. Ön viszont a tettek erejével valósítja meg az evangéliumot, Isten Fia nagy dicsőségére.

a szegényeken és szenvedőkön. Nem elég csak azt mondani: Uram, Uram, hanem enni kell adni az éhezőknek, inni a szomjazóknak, ruhát a fázóknak, fedelet a hajléktalanoknak. Erre az evangéliumra a hitetlenek is felfigyelnek. Ez az én hitvallásom. - Technokrataként kíváncsian figyelem, ahogy a tudomány is felfedezi magának Istent zseniális törvényeiben. Rengeteg vita zajlik arról, hogyan lehetne definiálni a Teremtőt, mikor jószerével egy rózsa mibenlétét sem tudjuk leírni. Vajon milyen az Ön istenképe?

ológusok is csak erre az egy mondatra építünk mindent. A szeretet első feltétele a szabadság. Akkor vagyok szabad, ha legalább két választási lehetőségem van: Istennel, vagy Isten nélkül rendezem-e be életem. Nem igaz, hogy ha nem Őt választod, kárhozatra juttat téged. Te leszel tulajdon kárhozatod okozója, mert előbb-utóbb eltévelyedsz nélküle. Ha egy juh önállósul, „meglép” pásztorától, azért még nem pusztul el, mert akad elég harmatos legelő. Amíg nem jön a farkas vagy az orvvadász. (Folytatás a 9. oldalon)

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2014. OKTÓBER 5.


LÉLEK ÉS ÉLET

Életige, 2014. október Chiara Lubich „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” ( Jn 6,35)

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

János leírja evangéliumában, hogy Jézus a kenyérszaporítás után, Kafarnaumban tartott nagy beszédében többek között ezt is mondta: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, mely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.” ( Jn 6,27) Hallgatói számára egyértelmű, hogy a mannára utal, s ez egyben a „második” mannára való várakozást is jelenti, mely a Megváltó eljövetelekor száll majd alá a mennyből. Nem sokkal ezután, ugyanebben a beszédben Jézus úgy mutatkozik be a tömegnek – mely még nem érti Őt –, hogy Ő maga a mennyből alászállott igazi kenyér, s ezt a hitünkkel kell elfogadnunk:

Jézus már úgy látja önmagát, mint a kenyeret. Ez ugyanis földi életének legfőbb célja. Kenyérré lenni, hogy megegyék. Kenyérré lenni, hogy átadja nekünk életét, hogy önmagává alakítson minket. Eddig tehát világos ennek az igének a lelki tartalma, az ószövetségi vonatkozásaival együtt. Szavai azonban titokzatosabbá és kellemetlenebbé válnak, amikor Jézus ezt mondja magáról: „A kenyér pedig, amit én adok, az én testem a világ életéért” ( Jn 6,51b) és „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek” ( Jn 6,53). Az Eucharisztia hírüladása ez, ami sok tanítványt megbotránkoztatott és eltávolított Jézustól. Pedig éppen ez a legnagyobb ajándék, melyet

(Folytatás a 8. oldalról) Isten elfogadja döntésed, mert a döntés szabadságával ajándékozott meg mindenkit. Isten legszebb tulajdonsága az irgalom. Mindenkinek megbocsát és mindenkinek segít, ha van rá igény. Elég egy kis bűnbánat, vezeklés, melynek legegyszerűbb formája a szentgyónás. Ha kitárod lelked a Szentlélek előtt, megismered bűneidet, egyszeriben vágyat érzel, hogy megszabadulj tőlük. És ha megnyílsz a Szentlélek előtt, az az alázat legszebb példája. Ha az ember megismeri az alázatot, az elvezeti őt a tisztasághoz, majd a bölcsességhez és ezen keresztül a szeretethez. Szűz Mária is így tett „érettségit” a szeretet tantárgyából, mert a szíve tiszta volt, telve Istennel. A szeretet erő, irány és sebesség, amellyel eljutsz Istenhez. - További titok, ami értelmünk fölött áll, Jézus személye. Mielőtt megszületett volna, már létezett. Felfoghatatlan… - A legszentebb Szentháromság lényege a legnagyobb titkok titka. Egyszerű példával élve, tegyük fel, hogy egy darab jeget forró kályhalapra helyezünk. A szilárd jég vízzé válik, majd gőzzé. Egy és ugyanaz dolog más-más alakban. Mi, emberek, az

az emberiségnek akar adni: saját jelenlétét az Eucharisztia szentségében, mely betölti a test és a lélek szomjúságát, s a Jézussal való bensőséges egység által az öröm teljességében részesít minket. Ha ezzel a kenyérrel táplálkozunk, nem vágyunk semmilyen más eledelre. Minden szeretet és igazság

lelki és fizikai éhségét csillapítsuk. Krisztus üzenetét nem annyira az Eucharisztia által ismeri meg a világ, hanem sokkal inkább a keresztények életéből, akik az Oltáriszentségből és az igéből táplálkoznak, akik életükkel és szavaikkal adják hírül az evangéliumot, s ezáltal teremtik meg

utáni vágyunkat kielégíti az, aki maga a Szeretet, aki maga az Igazság. „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

Krisztus jelenlétét az emberek között. A keresztény közösség élete az Eucharisztiának köszönhetően válik Jézus életévé, vagyis olyan életté, amely képes Isten szeretetét és életét adni a többieknek.

Ez a kenyér tehát Vele táplál már itt lent, de azért kaptuk, hogy mi viszont a bennünket körülvevő emberiség

„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

Atyának tulajdonítjuk a világ teremtését, a Fiúnak a megváltását és a Szentléleknek a világ megszentelését, ám mindhárman ott vannak a teremtésnél, a kereszthalálnál és a világ megszentelésénél is. Az előbbiekben beszéltem az első isteni Személyről, az Atyáról, most a Fiú szerepét szeretném röviden megvilágítani. Jézus, a második isteni Személy valóságos Isten és valóságos ember. Ha Jézus nem lett volna valóságos ember, akkor a kereszten csak komédia folyt volna, mert Isten nem érez fizikai fájdalmat. Ellenben, ha Jézus nem lett volna valóságos Isten, nem tudott volna feltámadni. A bűnök, amelyeket folytonosan elkövetünk, hasonlóképpen, mint az első emberpár, végtelen bánatot okoznak Istennek, és ezeket csak Jézus tudja jóvátenni, aki az időben végtelen. Ő használta először az Atya megnevezést, amelyet előtte senki nem mondott ki, tőle értesültünk habár hihetetlen -, hogy Ő és az Atya egy és ugyanaz a lényeg, habár az egyik nem helyettesíthető a másikkal. Az Atya akaratából szállott alá a mennyekből, hogy megváltson minket a haláltól. És ahogy alászállott, épp úgy fel is ment a mennybe, meg-

mutatva nekünk az örök élet lehetőségét. Tehát nekünk is egyedülálló esélyünk van, hogy a mennyekbe jussunk, ha belékapaszkodunk, mert Ő felvisz minket is. - Húsz éve egy ružbachi gyógykezelés alkalmával Litmanován jártam, ahol épp jelenés volt, és ott tértem meg. Marian atya, e kiváltságos Máriakegyhelyek közelsége is bizonyára elősegítette a Szűzanyához fűződő bensőséges viszonyulását. - Amikor egészen fiatal fiú voltam, ágyam fölött popsztárok és filmcsillagok között a Szűzanya képe dominált. Egyszer láttam őt az álom és ébrenlét határán, talán nem volt az jelenés, közönséges álom sem, de annyira mélyen megérintett, hogy azóta teljesen az övé vagyok. Az én kapcsolatom a Szűzanyával teljesen különleges, mert többször is megmentette életemet. Egyszer itt, Žakovcén, bontottuk egy emeletes épület födémét, azt terveztük, újat ácsolunk helyette. A gerendák teljesen korhadtak voltak, úgyhogy én, egy személyben pap és munkavezető, ezt a veszélyes műveletet Szűz Mária oltalma alá helyeztem, és én mentem fel a tetőre elsőnek, utánam meg a

A kenyér hasonlatával Jézus megtanít minket a testvér iránti szeretet igazabb, „keresztényibb” módjára. Mit jelent ugyanis szeretni? Szeretni annyit jelent, hogy „eggyé válunk” mindenkivel, eggyé válunk mindabban, amire a többiek vágynak, a legkisebb és a legjelentéktelenebb dolgokban, azokban is, melyek számunkra kevésbé fontosak, de a többieket érdeklik. Jézus azáltal, hogy kenyérré lett számunkra, ragyogó példáját adta ennek a szeretetnek. Kenyérré válik, hogy behatoljon mindenkibe, hogy ehetővé váljék, hogy eggyé váljon mindenkivel, szolgáljon, szeressen mindenkit. Egyszóval, váljunk eggyé mi is, egészen addig, hogy egy falat kenyér legyünk a másik számára. Ez a szeretet: oly módon eggyé válni a többiekkel, hogy érezzék, szeretetünk táplálja, megvigasztalja, felemeli és megérti őket. (Az Élet Igéje, 2000. augusztus, Új Város 2000/7-8)

hét intézeti fiú. Recsegett-ropogott a padlás, de azért minden korhadt gerendát ledobtunk az épületről. Délután heves eső jött, és mi szedelőzködtünk hazafelé. Alig tettünk meg kocsinkkal néhány métert, mikor nagy robajjal összeomlott az egész épület, amelyet addig csak a gerendák tartottak össze. Aki nem hisz az ilyen dolgokban, azt gondolhatja, hogy véletlen volt az egész. De ahogy a Szűzanya vigyáz rám, az nem véletlen. Hárman voltunk fiútestvérek, egyik elvetemültebb, mint a másik. Sokszor kellett édesanyánknak apám haragját kedveskedéssel, kedvenc ételeivel csillapítania, mikor hazajött a munkából, hogy gonosztetteink után szíjat ne hasítson hátunkból. De a szerető édesanya megvédi gyermekeit az atya haragja elől, ahogy ezt Szűz Mária is teszi, mikor könyörög értünk odafent. Jézus oly nagy hatalmat adott Máriának, hogy csak ő tudja felfogni Isten büntető jobbját, mondván, Istenem, adj nekik még egy kis haladékot, bízom benne, hogy szentgyónáshoz járulnak, vezekelni kezdenek és rendbe teszik életüket. Mert Máriánál minden bűnösnek van még egy második esélye.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRTÁK Köszönettel tartozunk a szervezőknek, vezetőknek, mi elsősorban Dömötör Pálnak, aki minden évben biztosítja részvételünket e zarándoklaton. Kausitz Ilona, Fél

Levelet kaptunk Remény

Alsó-ausztriai zarándoklat Régi zarándokúton a Nagyboldogasszonyhoz Idén harmadszor vettünk részt az ausztriai frauenkircheni (Boldogasszony) hívek által szervezett gyalogos zarándoklaton. Szeptember 6-án, szombaton, 28–an (féliek, vőkiek, szenciek, zonciak) indultunk el autókkal egy újabb régi zarándokút felfedezésére.

Zarándoklatunk első állomása a fertőrákosi templom volt - itt csatlakoztunk a magyarországi és az osztrák zarándokokhoz. Közös ima és áldás után, kicsit borongós időben indultunk el, hogy bejárjuk azt az útvonalat, melyet a Fertő-tó környéki hívek oly sokszor megtettek a Boldogaszszonyhoz. 1869-ben, a nagy szárazság idején kiszáradt a Fertő-tó, így e vidék lakosságának a megélhetése került veszélybe (halászat, nádkitermelés…). A fertőrákosi hívek felkerekedtek és a kiszáradt Fertő-tavon keresztül elzarándokoltak az ausztriai Nagyboldogasszony-kegyhelyre, a mindig segítő Szűzanyához. Mi is ennek az útnak emlékére jelképesen átkeltünk a Fertő-tavon, természetesen hajóval. Majd az illmitz-i templomból közös ima, ének és kis pihenő után vágtunk neki a gyaloglásnak. Útközben zarándoktársainkkal beszélgetve, ütemes tempóban haladtunk célunk felé. A gondosan megszervezett pihenőkön testileg-lelkileg feltöltődve folytattuk utunkat. Szinte észre sem vettük, olyan gyorsan fogytak a kilométerek. Estére járt az idő, amikor a távolban megpillantottuk a frauenkircheni bazilika kettős tornyát. Zászlókkal és énekszóval vonultunk be a templomba. Megkerülve az oltárt, elhelyeztük az illmitz-i hívek rózsáit a Szűzanya oltáránál, majd részt vettünk az ünnepi szentmisén. Hisszük, hogy a közösen megtett út segít átgondolni életünket, céljainkat, jövőnket, elvezet a szeretet megtapasztalásához. Ez az öröm az, ami évről évre útra indít minket.

Lelkiatyánk, Borka Iván szervezésében a muzslai, az ebedi és a bélai hívek egy csoportja kétnapos alsó-ausztriai zarándoklaton vett részt augusztus végén. Utunk első állomása a heiligenkreuzi ciszterci apátság volt. Gyönyörű, napfényes időben érkeztünk meg. Belépve a kolostor udvarába, elbűvölt bennünket a fogadalmi oszlop és a nyugalmat árasztó környezet. Először a déli imaórán vettünk részt, amelyet latin nyelven énekelve végeznek a szerzetesek a 12kg súlyú, nagyméretű zsolozsmáskönyvből. Ezután a szentmise következett, melyet lelkiatyánk a Szent Kereszt-kápolnában mutatott be, ahol Krisztus keresztjének egy 24 cm-es darabja van elhelyezve, amelyet Alsó-Ausztria védőszentje, Szent Lipót ajándékozott 1188-ban. Ez az ereklye a legnagyobb ismert darab az Alpoktól északra. A szentmise után hódolatunkat fejeztük ki a Szent Keresztereklye előtt. Ezután Rozina nővér vezetett végig bennünket a kolostor területén, amely Európa középkori építészeti műremeke, s több stílus – a román, a gótika és a barokk jellegzetes vonásait ötvözi. Ez Európa legnagyobb ciszterci kolostora, melyet 1133-ban a Babenberg házból származó III. Lipót alapított, és azóta megszakítás nélkül, folyamatosan működik. Jelenleg 80 szerzetes lakja, akiknek többsége

50 év alatti, jelmondatuk a bencés jelmondat: imádság és munka az olvasással egészül ki. Gregorián kórusuk a 2008-ban kiadott Gregorián énekek – a Paradicsom zenéje CD-vel világhírűvé vált. 1802-ben megalapítják a Teológiai Intézetet, amely ma Filozófiai és Teológiai Főiskolaként működik, és a német nyelvterület legjelentősebb papneveldéje. A kolostor káptalantermében van Ausztria egyik legjelentősebb temetkezési helye, ahol több

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2014. OKTÓBER 5.

Babenberg házból származó uralkodó van eltemetve. A kolostor kerengője a gótikus kútházzal, valamint a barokk udvar és kert csodálatos együttest alkot. Megköszönve Rozina nővérnek kedves, élvezetes, élményszámba menő vezetését, folytattuk utunkat szálláshelyünkre, Türnitzbe. Másnap reggel borongós, esős napra ébredve, folytattuk utunkat Közép-Európa legismertebb, leghíresebb kegyhelye, Mariazell felé. Sajnos az idő nem könyörült meg rajtunk, és Mariazellben is zuhogó eső fogadott. Ennek ellenére a keresztút elvégzésére indultak el a bátrabbak, közöttük a 82 éves Matild néni is. Mi, többiek a kegytemplomban imádkoztunk családjainkért, betegeinkért és elhunytjainkért, kérve a mariazelli Szűzanya közbenjárását és segítségét. Ezen a napon lelkiatyánk a szentmisét a Szent Mihály-kápolnában végezte csoportunknak, mely a kegytemplom mellett található. A délutáni órákban kissé elázva és kellemesen elfáradva indultunk el hazafelé, de mivel szőlőtermelő vidékről származunk, meglátogattuk a heilingenkreuzi apátsághoz tartozó gumpoldskircheni Klosterweingut Thallern szőlészetet és borászatot. Itt megtekinthettük azt a kápolnát, melynek oltárképe Krisztust a szőlőtőn felfeszítve ábrázolja, Szent János evangéliumát megelevenítve: „Én vagyok a szőlőtő, Ti a szőlővesszők, aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.“ Egy rövid idegenvezetés után borkóstolóval fejeztük be a látogatást. Zarándokszokás szerint a buszban, imádkozva és énekelve hálát adtunk a jó Istennek és Szűzanyánknak, hogy ezt az utat szerencsésen végigjárhattuk. Ezúton köszönjük lelkiatyánknak, hogy megszervezte ezt a szép, élményekben gazdag zarándokutat és Huličková Riának, hogy a szervezésben és tolmácsolásban segített. Révész Magdolna, Ebed Fotó: Szabó Róbert, Muzsla Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – a remeny@remeny.sk e-mailcímre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


MOZAIK

A katolikus nevelésről szülőknek és pedagógusoknak Szabó József László plébános, író legújabb könyvében a katolikus nevelés helyét határozza meg a nevelés egészén belül. A katolikus nevelés „nem egyéni vallásgyakorlatok ajánlása, nem merő individuális moralizálás, hanem az Egyházban való lét kibontása”. A szerző szerint a nevelés döntő kérdése, hogy „Akarsz-e személyiség lenni?”. A keresztény nem az európai, a zsidó, az arab, vagy a hindu embert keresi, hanem „magát az EMBERT”. Valaki mellé csatlakozik, „aki mindenki másnál igazabb, eredetibb, maradandóbb”. Ez a valaki pedig Jézus Krisztus, akit a világ változatlanul nehezen fogad be, mégis tapasztalattá válik bennünk Péter tanúságtevése: „Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnének” (Csel 4,12). Szabó József László rámutat: ahogy a kereszténység túlhaladta a vallás kereteit, úgy a nevelés alatt is mást ért, mint a világ. „Mi nem egy faji, politikai, vallási rendszernek akarjuk megfeleltetni az embert, és nem a statisztikákra figyelünk, hanem abban segítjük, hogy emberi létében és mivoltában teljesen önmagára eszméljen.” A kereszténység üzenete az, hogy az ember a megváltással – képességileg – az isteni természet részese lett. Az isteni természet fokozatos felöltése testvérré formálja azokat, akik a megváltottság örömében élnek. Ennek kibontakozása a Szentlélek által történik, Jézus a Szentlélek révén formál bennünket és akar egyre teljesebb emberré alakítani. Ám a kötet szerzője figyelmeztet, hogy a katolikus nevelés mint eszme, az elvilágiasodott ember számára annyira életidegen, hogy a nevelésről szóló gondolatokat életközelibbé kell tenni. A szerző különbséget tesz az etika és a hittan között. Az etika szinte nélkülözhetetlen, önismeretre, önuralomra tanít, értelmessé nyilvánítja a kultúrát és a közösségben való létet, a hazaszeretetet és a családot. Mindezek a hittanból sem hiányozhatnak, ám a hittan ezek mellett „istenismeretet és istenszeretetet is tanít, és bemutatja azt az Egyházat, amelyben a család főgyökerei voltak évszázadokon keresztül”. A cél, amit a katolikus nevelés szeretne elérni az, hogy az ember öltse magára a Krisztus által megszerzett és felkínált isteni természetet, legyen másokért élő ember, az „én Istenem” helyett mondja ki, és érezze át, hogy „Mi Atyánk”. Ezt a programot a katolikus egyház az Eucharisztiában és az Eucharisztiához való viszonyban látja megvalósulni. Ezzel egy új embertípus jelenhetne meg, aki számára a béke egyetemes megteremtése és szolgálata alapvető fontosságú. Sajnos azonban ez nem ilyen egyszerű, mivel az ember nehezen látja be önmaga hibáit, vétkeit, még inkább nehezebben vehető rá a másokkal való együttműködésre. S bár az embernek szüksége van az őt alkotó Istenre, hallani sem akar erről a kötöttségről. „Kikerüli Istent, ellenáll neki.” A katolikus nevelés viszont egyszerre isteni és emberi, „segíti a belátást, őrzi és

Agapé

nyújtja a kegyelmet, amelyet Jézus személyében és az Eucharisztiában ismer fel. Az Eucharisztia azonban a közösség szentsége, és nem egyéni gyógymód.” A katolikus nevelés – ellentétben a merőben humán etikai neveléssel – vonatkozásba hozza az embert a Teremtővel és az üdvösséggel. Kitér a szerző arra is, hogy a nevelésről gyakran beszélnek úgy, mint az eszményi emberré válást támogató folyamatról. Ám kérdés, hogy kit tekintünk eszményi embernek? Beszélnek az emberről „mint állampolgárról, mint politikai lényről, mint profitmaximalizáló tényezőről, mint munkaerőről, mint adatbázisról, mint célközönségről”. A katolikus nevelés azonban az embert „Isten képmására és hasonlatosságára teremtett örök életű létezőnek” tekinti, s ez határozza meg nevelési irányultságát. Az Isten által teremtett ember célja, hogy „elérje az üdvösséget, és életének döntéseiben, irányulásainak összességében ez a vágy jelen legyen”. Szabó József László figyelmeztet, hogy a katolikus nevelést erősen kísérti a hamis konzervativizmus, a kényelem szelleme. Pedig a katolikus nevelés nem újratermeli a rosszul működő, „netán romlott” társadalmat, „hanem a helyes embereszményt gondozva felismeri és szervezi mindazt, ami célra irányítottabbá, embert és életet szolgálóbbá teszi a társadalmat”. A fejlődés nem az absztrakt jövő felé haladás eszmei programja, amely tagadja a jelent, „hanem az egyre teljesebb létbeöltözés (emberré válás) folyamata, amely felismeri a jelent és a jövőt egyaránt fenntartó létalapokat, és azokat szolgálja”. Minden más visszafejlődés vagy eltorzult fejlődés a katolikus nevelés küldetése szemszögéből. A szerző hangsúlyozza, hogy a jellemes ember nem kibekkeli, nem átügyeskedi az életét, hanem személyiségének teljes súlyával beleáll, és részt vesz a teremtés szolgálatában. Egy tanmesét ír le: a vándor a sivatagban egy kiszáradt kúthoz érkezik. Van egy tömlő vize, amivel eljuthat az ötnapos járásnyira lévő következő karavánszerájhoz. A kútnál felirat olvasható: önts bele egy tömlő vizet a szivattyú hengerébe, mert csak így működik a kút. Valamennyi hordót töltsd fel vízzel, és úgy menj tovább. Ha a vándor beleönti a vizet a szivattyúba, és a kút teljesen elromlott, akkor szomjan hal. Ha működik a kút, további karavánok életét mentheti meg. Szabó József László rámutat: naponta találkozunk hasonló dilemmával, s a katolikus nevelés célja, hogy egyre több ember kockáztasson másokért. „A történet vándora úgy is felfogható, mint az Isten által a világba küldött keresztény ember. Az Egyházban való lét nem lehet elkülönülés a világtól, netán véd- és dacszövetség a világgal szemben. Ha nem bízzuk rá a fiatalokra az Egyházat és a teremtett világ gondozását, akkor megközelítőleg sem a katolikus nevelést végezzük.” (Kairosz Kiadó, 2014)

Hozzávalók: 40 dkg darált marhahús, 1 csokor friss petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 paradicsomkonzerv vagy 6 közepes nagyságú paradicsom, 1 tojás, 1 csokor friss bazsalikomlevél, 10 dkg parmezán sajt, 1 csomag spagetti, 2 ág kakukkfű, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 dl zöldségalaplé Elkészítése:

Húsgombócok spagettivel

Műsorajánló

A darált húst egy tálba tesszük, sózzuk, hozzáadjuk a frissen őrölt fekete borsot, majd a sajt felét. A petrezselymet finomra vágjuk és a húshoz adjuk, végül a tojást adjuk hozzá.

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Október 11., szombat 17.20 Tanúságtétel. Személyes vallomások megtérésről és a hit erejéről 18.00 Szentmise Mocsáról 21.15 Szombat esti beszélgetés 22.00 A hit kapuja. Hitvédelmi műsor Október 12., vasárnap 10.00 Szentmise Budapestről 13.30 A szeretet hullámhosszán. Gondolatok a családszinódus témáiról

Duna Tv Október 11., szombat 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Hagyaték 9.40 Sírjaik hol domborulnak Október 12., vasárnap 6.45 Rome Reports - Vatikáni híradó 7.10 Magyar elsők. Az első magyar közkönyvtárak 8.30 Napok, évek, századok - Tőkéczki László műsora

m1 Október 12., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.40 Cigánypasztoráció 11.05 Écsi Gyöngyi portré 11.30 Útmutató

Magyar Kurír Alaposan összedolgozzuk, majd néhány percig állni hagyjuk. Ezután a húsból kis golyókat formázunk, forró olajon ropogósra sütjük, majd papírtörlőre szedjük őket. Az olajon az aprított fokhagymát lepirítjuk, majd jöhet rá a kockákra vágott paradicsom vagy a konzervparadicsom, fűszerezzük sóval, borssal és a bazsalikommal, kakukkfűvel. Felöntjük az alaplével. 5 percig főzzük, majd a gombócokat is hozzáadjuk és még 5 percig kevergetve készre főzzük. Sós, lobogó vízben megfőzzük a spagettit. A kifőtt tésztával tálaljuk a paradicsomos húsgombócokat. Tetejét megszórjuk a maradék parmezánforgáccsal, és bazsalikommal díszítjük. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

Gyerektoll Nyári élmények A nyári szünetünk nagyon jó volt. Voltunk augusztus 20-án Budapesten, az ünnepi szentmisén. Nagyon jó volt! Voltak ott apácák, ferences atyák, püspökök… A szentmisét egy püspök atya tartotta. A szentmise végén fölvonultak az apácák, papok, püspökök, és elénekeltük a pápai himnuszt és a magyar himnuszt. A mise után megnéztük a tűzijátékot. Másnap elmentünk az Aquaparkba, rengeteg csúszda volt ott, de nem mertem lecsúszni. Voltunk Bécsben, a vidámparkban. Ez volt a legjobb nyári szünetem.

Mamánál a kertben – Ágh Benjamin, 2. b osztály

A játszótéren Balaškó Erik, 2. a osztály

Balatonboglár – Briška Benjamin, 5. b osztály

A bécsi vidámpark – Dékány Mónika, 2. b osztály

Tenisztábor – Ember Mónika, 5. b osztály

Vidámpark – Mandák Lea, 2. b osztály

A tengerparton – Pupák Viktória, 2. b osztály

Az otthoni medencében – Puss Veronika, 2. a osztály

Dékány Csaba, 5. a osztály

Nyári élményeim Az idei nyári szünetem nagyon jól telt el. Az első héten kipihentem az iskolát, aztán elmentem a mamámhoz, de a legjobb élményem az volt, hogy elmentünk Budapestre, és ott meglátogattuk a Parlamentet. Nekem nagyon tetszett a Parlament, főleg a koronázási jelvények. Nagyon jól éreztem magam, de főleg az volt a legjobb, hogy a család együtt volt, és boldogok voltunk. Szabó Bence, 5. a osztály

Kedves Gyerekek!

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Bár már jócskán benne járunk az iskolaévben, a nyári szünidei élmények, események még sok gyerekben élénken élnek. Ennek bizonyítéka az a levél is, amelyet Meleg Mária hitoktatótól kaptunk, és amely az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola néhány tanulójának nyári - rajzolt és leírt – emlékeit tartalmazta. Jutalmul egy szép könyvet küldünk nekik. Nézzétek meg, olvassátok el ti is munkáikat! És ne felejtsétek el: várjuk a ti rajzaitokat, írásaitokat, rejtvényeiteket is! A legjobb rejtvényeket közöljük a Kuckóban, és készítőik ajándékot kapnak!

A meghatározások segítségével töltsd ki az ábrát! Minden szó tartalmazza az előző – rövidebb – szó összes betűjét, de annál mindig egy betűvel hosszabb. Meghatározások: 1. Határozott névelő, 2. Az ezüst vegyjele, 3. A gondolkodás szerve, 4. Jókora terjedelmű, 5. Langyos költői nyelven, 6. A rejtvény megfejtése.

(a tárgymegnevezésbe írjátok A rejtvény jelentése: üdvözült, tiszta szellemi lények, személyek, be: Kuckó és küldjétek el levelezéakiknek értelmük és szabad akara- si címeteket is). tuk van, de testük nincsen. A Szentírásban is szerepelnek.

Megfejtés

A megfejtést nyílt levelezőlapon A 37. számban közölt rejtvény vagy villámpostán október 10-ig küldjétek el szerkesztőségünk cí- megfejtése: szószék. A nyertes: Szabó Kristóf, Nádmére: szeg. Remény, Žiacka 4., Gratulálunk, az ajándékot pos821 06 Bratislava, vagy tán küldjük! remeny@remeny.sk

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2014. OKTÓBER 5.

1 2 3 4 5 6


BESZÁMOLÓ

„Légy Te a Tizenharmadik!” Gondolatok a XIV. Kárpát-medencei Háló-táborról Lassan sárgulni kezdenek a falevelek, az iskola is már megnyitotta kapuit, néhány gondolat erejéig mégis szeretnék visszakalandozni a nyári szünidőhöz. Idén 10. alkalommal vettem részt a családommal a nyári Háló-táborban, melyet augusztus 3– 10. között Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. 350 magyar ajkú, hívő keresztény gyűlt össze a Kárpátmedence minden csücskéből, hogy együtt dicsérje a Mindenhatót, és megélje a találkozás és az öszszetartozás örömét. Ahogy minden évben, idén is színes, változatos és nagyon színvonalas programot állítottak össze számunkra a szervezők. Ezúttal az apostolok nyomába eredtünk, akik Jézus első kisközösségét alkották. „Légy Te a Tizenharmadik!” – hangzott a tábor mottója, és valóban, saruinkat leoldva, vagyis gondjainkat, nehézségeinket, terheinket félretéve, elindultunk az úton, amelyen Jézus hívott bennünket. Megpróbáltunk belehelyezkedni egy-egy adott apostol személyébe, magunkra ismerni egy-egy reakciójában, Jézusnak tett kijelentésében. Arra kerestük a választ, mit üzenhet az ő életük számunkra, miben hasonlít a miénkre, mit üzennek nekünk, mint közösségben élő embereknek. Az apostolokat állítva példaképül, megvizsgáltuk az erősségeinket, gyengéinket, vágyainkat, céljainkat, döntéseinket, melyek meghatározzák helyünket, feladatunkat a kisközösségünkben, és közelebb visznek bennünket Jézushoz. Mindezt előadások, csoportos beszélgetések, szentmisék, zsolozsma, különféle interaktív foglalkozások keretében boncolgattuk, ki-ki a maga korosztályának megfelelően. Közben találtunk időt a kikapcsolódásra, sportolásra, kézműves foglalkozásokra, személyes beszélgetésekre a közelről és távolról érkezett társainkkal, akikkel közös az anyanyelvünk, hitünk és kultúránk.

Szeretném most felidézni a kiscsoportos beszélgetések pillanatait, mert a legnagyobb élményt ezek a személyes találkozások jelentették számomra. Az évek folyamán úgy alakult, hogy kipróbálhattam, milyen élményeket tartogat az ifi csoport, a felnőtt csoport és idén másodszor lehettem tagja a baba-mama-papa kiscsoportnak, ahová a 3 évnél fiatalabb gyermekek tartoznak szüleikkel együtt. Emlékszem, ifiként majd összetörtem ma-

gam, hogy minden tábori programon ott lehessek, minden kézműves foglalkozást kipróbálhassak. Felnőttként élveztem az előadásokat és a délután lazaságát az ifi-altáborhoz képest. A kiscsoportban néha mély és őszinte beszélgetésre került sor, néha meg alig vártam, hogy vége legyen. Amióta a baba-mama-papa csoportba tartozom, másként élem meg a tábort. Mivel kisgyermekes anyaként az előadásokon, szentmiséken, „kötelező” programokon, esti kulturális műsorokon nem sikerül teljes mértékben részt vennünk, a kiscsoport az a hely, ahol leginkább meg tudjuk élni a tábor közösségi létét. Itt félmondatokból is értjük egymást, mert hasonló cipőben járunk. Nem baj, ha nem hallottuk az egész előadást – meg kisgyermekek mellett ritka is az ilyen –, az az egy-két mondat, amit elcsíptünk a hallottakból, bőven elég ahhoz, hogy elinduljon a beszélgetés. Nem baj, ha a gyereket hintáztatva szólok hozzá a kérdéskörhöz. Nem baj, ha épp szoptatni, pelenkázni, hisztit oldani, nyugtatni kell, nem nézik rossz szemmel a többiek, mert mindenki más is ezt teszi. Az se baj, ha csak félidőben érkezem, mert addig aludt a kicsi, mert így is be tudok kapcsolódni a beszélgetésbe. Az ima is valahogy jobban megy, mert anyaként érzékenyebben reagálunk a világ borzalmaira, háborúira, szenvedéseire. Így mindig van miért, kiért imádkoznunk. Ebben a kiscsoportban az is csodálatos, ahogy a különböző korú csemeték egymással ismerkednek, barátkoznak, játékot és ételt cserélnek, amíg szüleik megbeszélik a világ dolgait. Kisgyermekes szülőként talán sok mindenről lemaradunk a táborban (fáj is ez néha!), mégis

minden nap tartogat egy-két órát, amikor azt érezzük, hogy mi is ennek a nagy közösségnek, a „Háló-családnak” tagjai, részesei vagyunk. Pár év, néhány következő gyerkőc után újra nyugodt szívvel tudunk majd részt venni a programokon, de addig is nagy segítség számunkra – ha fogalmazhatok mások nevében is –, hogy úgy vagyunk részesei a kiscsoportos beszélgetéseknek és ezáltal a közösségi életnek, hogy közben a többieket nem zavarjuk gyereksírással, fegyelmezéssel, mocorgással. Azt gondolom, jó döntés volt a szervezők részéről, hogy életre hívták a baba-mama-papa kiscsoportot. Megkönnyítették vele az anyukák tábori életét, és elejét vették a fölösleges kritikának azok részéről, akik teljes jelenlétükkel szeretnék végighallgatni társaikat vagy elmondani saját véleményüket a kiscsoportban. Szép élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve és Istenre hangolódva, új barátságokat kötve és a régieket megerősítve tértünk haza Sátoraljaújhelyről, hogy ismét belecsöppenjünk a hétköznapok mókuskerekébe. A tizenharmadik, hetvenötödik, kilencvenhatodik… apostolként. Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan mások is kicsit jobban, kicsit önzetlenebbül, kicsit bátrabban, elszántabban, türelmesebben vetik bele magukat az apostoli feladatokba, mert az egy hét alatt megtelt lelki tarisznyáinkból bőven van mit merítenünk. Simon Klenovics Krisztina, Szenc A Háló egyesület keresztény katolikus mozgalom, amely immár 25 éve próbálja összefogni és erősíteni a Kárpát-medencében élő magyar katolikus kisközösségeket. A hívő embert az Egyházon belül közösségben képzeli el, ezért elősegíti, hogy az arra vágyódók ráleljenek a saját közösségükre. A közösségen belül segíti az egyént hivatása, feladata megtalálásában és megélésében. Célja, hogy az emberek élete igényes és minőségi legyen, és hogy a vallási értékek mellett a nemzeti kincseket is megőrizzék. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

A mai evangéliumi példabeszéd történeti célzás a próféták üldözésére és Jézus keresztre feszítésére. Az emberek ellenállásának ellenére azonban Isten terve mindig megvalósul, mert ... – a gondolat befejezése a vízsz. 1, 40 és 6 számú sorokban található. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán október 10-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény első része (a nyilak irányában folyt.); 6. A rejtvény befejező része (a nyíl ir. folyt.); 11. Sebhely; 12. Egy bizonyos évszakkal kapcsolatos; 14. Belül, a közepén (!); 15. Költői sóhaj; 17. Pirula – régiesen; 19. Ágynemű vagy terítő szélén kivágott díszítés; 20. A kenyérsütés mestere; 22. Félig szanszkrit (!); 23. Képet a falra akaszt; 24. Dedós; 26. Ab ... (kezdettől fogva); 27. Omladék; 28. Peru autóinak betűjele; 29. Tenger – angolul; 31. Régen – irodalmi kifejezéssel; 34. Tájszólással: a disznó hátsó sonkája, ill. a comb vastag húsa; 36. Félig zárt (!); 38. Ritka női név (ék. hiba); 40. A rejtvény második része ( a nyíl ir. folyt.); 43. Tojásdad alakú, agyagból égetett fúvós hangszer; 44. Opus, rövidítve; 45. Település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (fö. ék.); 47. Építészeti stílus, itt névelővel; 49. Páratlanul alpári (!); 51. Tiltószó; 53. Bőségesen áraszt; 54. Római 48; 56. A környezetétől erősen elüt; 58. Határfolyónk; 60. Rendszerbe sorol; 62. Ausztria kódja; 63. Népszerű cseh táncdalénekes (Karel); 64. Ré-

gen: királyi kincstárnok; 66. Személyes névmás; 67. Másutt páratlan betűi; 68. Rugó - német eredetű szóval; 69. A-val a végén: síkság, alföld; 71. Teljesen megegyező; Függőleges: 2. Osztrák és magyar gépkocsik jelzése; 3. Talál; 4. Több ágú rúd, pózna – népiesen; 5. Kelet-szlovákiai folyó; 6. Katonai, vagy rendőri alegység; 7. A vízsz. 66 után következik; 8. Shakespeare-király; 9. Futtában elfog; 10. Rendszeresen minden nap; 13. Fedélszerkezetet készítő szakember; 16. Hevület; 18. Páratlanul biztos (!); 19. Az Appenninek 2165 méteres csúcsa; 21. Település Somorja közelében; 23. Krompachy magyar neve; 25. Szintén nem; 27. Vissza: állatok serkentésére való eszköz; 30. Nemesfém, itt névelővel; 32. Kén betűi; 33. Afrikai ország; 35. Szem – szlovákul; 37. Átmásolt; 39. Osztrák, német és norvég autók betűjele; 41. Erőszakkal eltulajdonított; 42. Szlovák helyeslés; 46. Talány, rejt-

Könyvajánlatunk Gyökössy Endre könyvei Élet és Ige Hogyan éljünk boldog, hívő életet ebben a kusza, válságos világban... Ára: 3,15 € (Puha kötés, 112 oldal)

A zsoltárok csodálatos világa Régi ár: 7,12 € - új ár - 25% kedvezmény: 5,34 € (Puha kötés, 240 oldal)

A Lényeg Márk evangéliumának részletes magyarázata Régi ár: 9,44 € - új ár - 25% kedvezmény: 7,08 € (Kemény kötés, 200 oldal)

vény – idegen szóval; 48. Állhatatos magatartást tanúsít, helytáll; 50. A Bazini járás autóinak jele; 52. Hősköltemény; 55. Alarm közepe (!); 57. Cukornádból készült szeszesital; 59. Férfinév idegen változata; 60. Diadém egy darabja (!); 61. A velünk együtt levő személy; 64. Vágóeszköz; 65. Ételt ízesít; 68. Fluór és oxigén; 70. Nézd csak!

Megfejtés A 37. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „Az ember szíve mélyén örökké oda való, ahol született.” A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Petrik Gizella, Buzita. Gratulálunk!

Amíg a készlet tart! Szabadulás félelmeinkből és szenvedélyeinkből A félelemnek négy megnyilvánulási formája létezik. Régi ára: 5,95 € új ár - 25 % kedvezmény: 4,46 (Puha kötés, 160 oldal)

Szeress mindig! Az idézetgyűjtemény minden napra ellát bennünket egy-egy olyan gondolattal, amely segít előbbre jutnunk az élet rögös útjain. Régi ár: 6,57 € - új ár - 25 % kedvezmény: 4,92 €

(Kemény kötés, 168 oldal) A Remény-barátoknak 10% kedvezményt nyújtunk! (Akciós könyveinkre ez a kedvezmény nem vonatkozik.)

Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk – A könyveket utánvéttel küldjük! • ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2014. OKTÓBER 5.


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

ŐSZI AKCIÓ

KÖSZÖNTŐ

Koller Gyula: Napi örömhír I. A kötet köznapi homíliákat ad közre az adventi, karácsonyi és húsvéti időre. Hasznos segédkönyv nemcsak a lelkiatyák részére, hanem a hívőknek is, akik komolyabb lelki életre törekszenek.

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük LÉPES LÓRÁNT plébánosunkat, a szlovákiai Mária Rádió programigazgatóját, 40. születésnapján. Kérjük a szentháromságos egy Isten áldását és a Szűzanya segítő közbenjárását áldozatos tevékenységeihez. A szeretet nem ismer határokat!

Ára: 2,88 Eur helyett 1,88 Eur

Az őrsújfalui hívek, a Mária Légió és a rózsafüzér-társulat tagjai

GYEREKEKNEK

40. születésnapja alkalmából sok szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, LÉPES LÓRÁNTOT, a felvidéki Mária Rádió műsorigazgatóját. Kérjük a Mennyei Atya bőséges áldását és a Szűzanya oltalmát élete minden napjára. A komáromi rózsafüzér-társulat tagjai, a Jézus Szíve Család tagjai és a hálás hívek

FELHÍVÁS A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük.

Ima Rózsafüzér Királynéjához Rózsafüzér Királynéja, sajgó szívek gyógyítója, most hozzád imádkozunk. Légy Fiadnál szószólónk! Szentolvasó minden szeme reményünknek igazgyöngye! Te megértő vagy Szent Anyánk, palástodat borítsd ránk! Kölcsönözd hű lelkületed, alázatod, szelídséged! Szent Jegyesed küldjed el! Jó Atyánkkal békíts meg! Ámen (Pozsonyi Ágnes) (A dalmáciai Seget Donji-i Rózsafüzér Királynő szobor. Kamenár Gabriella felvétele)

Bajtai Zsigmond: Jézus evengéliuma Hittankönyv a négy evangélista tanúsága alapján. A 149 oldalas kiadványt Nagy József festőművész színes képekkel illusztrálta. Ára: 2,10 Eur helyett 0,90 Eur. MEGRENDELHETŐ: Cím: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 0948/057 508 E-mail: office@remeny.sk

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz Albán József „Aki szeret, az énekel, aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Szent Ágoston)

„Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat…” SzVU! 280/B Sokan kérdezik elkeseredve, amikor veszteség éri őket: hol van most az Isten? Mások kiábrándultan érdeklődnek, hogy most miért nem jelenik meg Jézus? Vagy amikor ellepnek a bajok, ha csupa háborgás az élet, azt kérdik: miért nem jön el újra és vet véget ennek az egésznek már? Mi meg közben diadalmasan, szinte örömittasan énekeljük bele a világba: „Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat…” Mert felnézünk, és látjuk az Oltáriszentségben az Urat. Meglátjuk az átváltoztatott ostyában az Istent. A Győztest. Azt, aki nemcsak csatát nyert, hanem megnyerte – nekünk – a háborút. A győzelmi ének oka Krisztus jelenléte. Hisszük és valljuk ezt. Ebből merítjük az erőt a mindennapokhoz, és ez segít továbblendülni az akadályokon. Nem lenne szabad, egy percre sem lenne szabad elfeledni, hogy már most a győztes oldalon állunk. Amíg nem tudjuk ezt valóban megénekelni, a szív örömével odakiáltani a világnak, addig napkelet és napnyugat jogosan nem hisz nekünk. Azt mondják a történészek, az ókori Rómában kivonult a nép, amikor a keresztények a húsvéti körmenetet tartották éjszaka. Jöttek a más vallások hívei és csodálkoztak. Ahogy korábban látványosság volt a mártírhalált halt keresztények égő teste a kereszten, úgy vált látványossággá a feltámadást ünneplő Krisztushívők öröme is. A győzelemről csak őszintén lehet beszélni. Úgy, hogy mások igenis ámuljanak. Az ilyen örömöt nem elég tele torokból zengeni. Csillogó szemmel, hívogatóan kinyújtott karral, a lelkesedéstől betelve, vágykeltően kell ezt megvallani. Gondoljunk erre, mikor ezt a szívünknek oly kedves éneket daloljuk a templomban!

Lelkigyakorlat papok részére

Lelkigyakorlat Sümegen

A Remény által szervezett hagyományos papi lelkigyakorlatra 2014. október 26. és 29. között kerül sor Dóvalon (Donovaly). A lelkigyakorlat vezetője dr. Márfi Gyula veszprémi érsek. Jelentkezni Parák Lászlónál a következő telefonszámon, illetve e-mail címen lehet: 0918 462 411, ladislaus.parak@gmail.com

Időpont: 2014. november 14-16. Helyszín: Sümeg, ferences kolostor A lelkigyakorlat vezetője: Barsi Balázs ferences atya Bővebb tájékoztatás: Gál István - istgal@gmail.com, 0905/644 894

Zarándoklat

a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a nyitrai kálvárián – 2014. október 11. (szombat) Program: 9.00 Zenés áhítat / 9.30 Lelki program / 10.00 Szentségimádás / 10.30 Szentmise / 11.45 Aradi megemlékezés / 12.00 Keresztút Sok szeretettel várják a zarándokokat!

„Keresztények a társadalomban” A fenti címmel tart előadást Kertész-Bakos Ferenc, a budapesti Wekerle Sándor Üzleti Főiskola kutatóprofesszora. Az előadások helyszínei és időpontjai: 2014. október 6., 16.30, Csiliznyárad, r. k. templom 2014. október 6., 18.00., Dunaszerdahely, a plébánia előadóterme

Jakubecz Márta könyvbemutatója Az AB-ART kiadó gondozásában megjelent a szerző legújabb, hatodik könyve, a „Cincogi fényre vár”, Fekete Hajnal illusztrációival. A mesekönyv a „Cincogi felfedezi a jóságot” és az „Isten állatkái” folytatása. A kötet bemutatására 2014. október 9-én, délelőtt 9 órától kerül sor Felsőszeliben, a Széchenyi István Alapiskolában, ahol az írónő pedagógusként tevékenykedik. A könyv dedikálva megrendelhető a szerző e-mail címén: jakubeczm@gmail.com. Ára: 7 euró.

Új kiadványunk Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

Felelős szerkesztő: Bertha Éva Lapterjesztés (hétköznap Tel.: +421 (0)948 057 509 9.00–15.00 óráig): 0918/462 411 Könyvrendelés: Szerkesztő: office@remeny.sk vagy Orbánné B. Mária 508 0948/057 KÖNYVRENDELÉS: Tel.: +421 (0)948 057 506

• ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP • 2014. OKTÓBER 5.

Énekesek, kántorok, énekes csoportok figyelmébe! Horváth Károly: Énekrend az egyházi év minden napjára A kiadvány tartalmazza a Reményben közölt énekrendet vasárnapokra és köznapokra egyaránt. A Horváth Károly atya által nagy gonddal összeállított énekrend állandó használata hozzájárulhat ahhoz, hogy templomainkban a hívek méltó módon, a szentmise szövegeivel összhangban lévő énekekkel dicsérjék az Urat. Ára: 2,- Eur Megrendelhető: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk A könyveket utánvéttel küldjük!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.