Remeny 2014 44 nov 1 by Attila Nagy

„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” (Jézus szavai, Jn 11.25)

44. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. november 2. – Halottak napja

Az ősz dalol

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 5 7 8

Síró fuvalmak Zörgőn kavarnak Hűs éjszakára Port az avarnak Hantja alól. Halovány árnyak Zokogni járnak Ravatalára Az ifjú nyárnak. Az ősz dalol.

Sápadtra sárgul S a szürke ágrul A lomb lezördül S egy volt világrul Mesét mesél. Bús esti pírba Bámulok sírva S a könny úgy gördül Szemembül, mint a Halott levél.

Mert minden sír ma. Holt szegfű szirma, Halott szerelmek, S mely dalaimra Borul, a dér. És sír a fény is, A nap szemén is Könny könnyre dermed És sírok én is. Mert minden él, És minden elmegy.

Embernek – Istenről „Ne félj a haláltól” Szeretettel, félelem nélkül

EZ TÖRTÉNT

Rossz szokásaink a templomban Többes számot használok, mert néha-néha én is elvétem a „lépést”, és bizony azon kapom magam, hogy a szentmise alatt el-elkalandoznak a gondolataim, vagy időnként én is hátra pillanatok a templomba késve érkező testvérünkre. Látható rossz szokásaink egyike, hogy 5-10 perccel a szentmise kezdete után robogunk be a templomba, és ahelyett, hogy ha már elkéstünk, megállnánk a hátsó padsorok mögött, sietünk a megszokott helyünkre. Ezzel egyrészt zavarjuk a miséző papot, másrészt a padtársunkat és azokat is, akik talán szinte reﬂexszerűen a késve érkezőre szegezik tekintetüket, utána pedig összesúgnak a mellettük ülővel… Rossz beidegződéseink közé tartozik, hogy belépve a templomba, nem tudunk tisztességesen keresztet vetni, csak úgy magunkra „dobáljuk” a keresztet. Amikor a szentmise liturgiája szerint le kell térdelnünk, főleg a ﬁataloknál tapasztaltam,

hogy egyesek térdelés helyett a kényelmesebb megoldást választják, guggolnak. Ez pedig nem helyettesítheti a térdelést. Ahogy megﬁgyeltem, az is előfordul, hogy egyik-másik nagyﬁú nem zavartatja magát, s a templomba lépve nem veszi le sapkáját. De láttam olyan nagykamaszokat is, akik zsebre tett kézzel, láthatóan unatkozva állták végig a szentmisét. Nem csak az ifjú, de középkorú hölgyek egyike-másika is mintha divatbemutatónak tartaná a templomot, sőt némelyek extravagáns, mély dekoltázsú vagy áttetsző ruhát vesznek magukra. Jó ízlésű nő nemhogy a templomba, de máshová sem vesz magára kihívó vagy szeméremsértő öltözetet. Mondhatnám, új keletű rossz szokásaink közé tartozik, hogy ha már a templomba is magunkkal visszük a nélkülözhetetlennek vélt mobilunkat, elfelejtjük kikapcsolni vagy némára venni a csen-

gőhangot. Meglehetősen kínos helyzet áll elő, ha mise alatt valakinek a zsebében vagy retiküljében megszólal… Jó lenne, ha – ahogyan káros szenvedélyeinkről – templomi rossz szokásainkról is, amelyekből helyszűke miatt csak néhányat említettem, megpróbálnánk leszokni.

VATIKÁN

MONTECASSINO

Ferenc pápa a házasságról

Megemlékezések

Ferenc pápa október 25én a vatikáni VI. Pál teremben fogadta az alapításának százéves évfordulóját ünneplő Schönstatt Apostoli Mozgalom képviselőit. A világ 50 országából több mint 7500 zarándok – köztük magyar küldöttség is – érkezett a mozgalom október 23-án kezdődött találkozójára. A találkozó spanyol nyelven, kérdés-felelet formájában zajlott le a Szentatya és a résztvevők között. A mozgalom néhány tagja által feltett kérdésekre válaszolva Ferenc pápa megállapította: a házasságot soha nem támadták annyira, mint napjainkban. A közelmúltban tartott püspöki szinódusra utalva megjegyezte, hogy a társadalomban a családot egyre inkább egyfajta „társulásnak” tekintik. A családot csapások sújtják, lefokozzák, mintha egyfajta társulat lenne. Mindent családnak lehet nevezni. Mennyi a megtört család, hány házasság ment tönkre, milyen relativiz-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

mussal tekintenek a házasság szentségének fogalmára! Sürgette a papokat, hogy legyenek közel a párokhoz, és a házasság zátonyra futása tragédiájának áldozataihoz, a gyermekekhez. Jelenleg szociológiai szempontból és az emberi értékek szempontjából, csakúgy, mint a katolikus, keresztény szentség szempontjából a család válságban van. Válságban van, mert mindenhonnan csapások érik, amelyek mély sebeket ütnek rajta. A házasság szentségét egy szertartásra fokozzák le, társadalmi eseménnyé válik. A társadalmi tényező pedig elhomályosítja az alapvető lényeget, ami nem más, mint az Istennel való egység. Az, amit ma javasolnak, nem házasság, hanem társulás. Szükség van arra, hogy világosan nevükön nevezzük a dolgokat. A lelkipásztorkodás segít, de legyen személyhez szóló. Elkísérni a személyeket, nagy időveszteséget jelent. Jézus az időveszteség nagy mes-

tere! Időt fordított arra, hogy elkísérje az embereket, hogy megérlelje a lelkiismeretüket, hogy ápolja a sebeket, hogy tanítson. Elkísérni annyit jelent, hogy együtt tesszük meg az utat. A pápa arra buzdította a jegyeseket, hogy elmélyülten készüljenek fel a házasságra. Értsék meg, hogy mit jelent az „örökre”, amit korunk „ideiglenes kultúrája” megkérdőjelez. Az újfajta együttélések teljesen pusztító jellegűek, korlátozzák a házassági szeretet nagyságát. Annyi együttélés, különválás és elválás van: ezért csak a személyes lelkipásztorkodás segíthet, prozelitizmus nélkül, mert ez nem hoz eredményt: elkísérni türelemmel – hangzott a pápa bátorítása. A rendkívül lelkes, családias hangulatú találkozó végén Ferenc pápa megáldotta a jelenlévők keresztjeit, misszióba küldve őket a világ öt földrészére.

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

• HALOTTAK NAPJA • 2014. NOVEMBER 2.

Magyar Kurír

Szent Benedeket VI. Pál pápa ötven évvel ezelőtt nyilvánította Európa védőszentjének „Pacis nuntius” kezdetű brévéjével. Az évforduló alkalmából ünnepi megemlékezéseket tartottak a hétvégén a Montecassinói Apátságban. Október 24-én a montecassinói bazilikában ünnepi szentmisét mutattak be az európai bencés apátok. Másnap, október 25-én délután ünnepi vesperásra került sor Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár vezetésével, az európai bencés apátok részvételével, az olaszországi európai nagykövetek és a vatikáni nunciusok jelenlétében. Parolin bíboros államtitkár homíliájában emlékeztetett arra, hogy VI. Pál pápa ötven évvel ezelőtt október 24-én délelőtt feljött Montecassinóra, ahol az 1944. február 15-i pusztító bombázás után újjászületett a bencés monostor. A bazilika újraszentelésekor mondott homíliájában ezeket mondta: „A sok benyomás között, amelyet ez a béke háza felkelt lelkünkben, és amely uralkodik a többi felett: a békét szülő erény… Itt a béke igaznak és élőnek jelenik meg, tevékenynek és termékenynek. Nyilvánvalóvá lesz képessége az újjáépítésre, újjászületésre, újjáalakításra. Erről tanúskodnak ezek a falak. A béke hozta az újjászületést.” VI. Pál szerint az ima és az istenszolgálat formálta a szellemi Európát, amelynek kettős alapja a hit és az egység, vagyis az európai népek lelki egysége, amelyet az evangélium ereje szilárdított meg, Jézus Krisztusé, akiről Szent Benedek azt állította, hogy semmit sem szabad elébe helyezni. Itt van a fő indíték, amiért VI. Pál Szent Benedeket Európa fővédőszentjévé akarta nyilvánítani: „hogy a mai embereknek legyen szinte kitapintható és szent Európa spirituális egységének eszménye, és ehhez ne hiányozzék nekik a fentről jövő segítség, hogy ezt a gyakorlatban is tervszerűen megvalósítsák.” Szent Benedek, Európa védőszentje a béke hírnöke volt, „Pacis nuntius”, a pápai bréve kezdőszavaival. A vesperás után megemlékező konferenciát tartottak „Európa önazonossága és keresztény gyökerei” címmel, ezen szintén részt vett Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár. Benedek „a béke hírnöke, az egység munkálója, a civilizáció mestere, főleg pedig Krisztus vallásának bajnoka, és a nyugati szerzetesség megalapítója volt” – írta VI. Pál a Pacis nuntiusban. MK

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.

EZ TÖRTÉNT BÉLY

HEGYSÚR

Máriát dicsérni, hívek jöjjetek!

Hálaadás a termésért

Október hónap első vasárnapján Rózsafüzér Királynője ünnepnapját tartjuk. A szentolvasó a hívő katolikus ember dísze, ékessége is. Sokan zsebükben vagy táskájukban hordozzák magukkal, hogy alkalomadtán elővegyék, s egy–egy tizedet elimádkozzanak. Kedves dísze az imára kulcsolt kéznek, és amikor szemei

Szép hagyománnyá vált Hegysúron, hogy a faluban megrendezett gyümölcs-, zöldség- és virágkiállítás szombaton a termés megáldásával kezdődik, a vasárnapi szentmisét pedig hálából ajánlják fel a jó Istennek a termésért. Ez alkalomból a helyi kertészkedők szervezetének képviselői adják át az áldozati adományokat, melyek között szerepelnek a friss gyümölcsök és zöldségek is. 2014. szeptember 28-án a hívek ezen a hálaadó szentmisén vehettek részt, melyet még ünnepélyesebbé tett a helyieknek oly kedves Tóth József szalézi missziós atya jelenléte. József atya beszédében párhuzamot vont a termésért való hálaadás, az oktató-nevelő munka gyü-

peregni kezdenek az ujjakon, az ember szíve elmélyed a Szűzanya életének titkaiban, miközben halkan vagy hangosan az ő dicséretét mondja. Földi zarándokéletünk kísérője, vele járjuk életutunkat mi is, a Szűzanya követésében. Sőt, a rózsafüzér a sírba is elkísér. Elmondása közben örvendezéssel köszöntjük Nagyasszo-

nyunkat, együtt érzünk a Fájdalmas Anyával, s végül koronás Királynénkat dicsőítjük. E méltó ünnep alkalmából keresztények sokasága gyűlt össze a nagytárkányi plébániához tartozó bélyi Rózsafüzér Királynéja-templom búcsúi szentmiséjére, amelyet Böőr Roland radi plébános mutatott be. Prédikációjában a szentolvasó rendszeres imádkozásának fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, ilyen formában is lehetőség nyílik számunkra, hogy kifejezzük égi nagy Pátrónánk iránti tiszteletünket és általa közelebb kerüljünk Jézushoz. A folytatásban a felebaráti szeretet szükségéről szólt: „A szeretet forrásai Istenben vannak, nem bennünk. Szeretni a legnagyobb. A szeretet pedig az emberi tehetség jogara és koronája.” Áldásként a könyörülő, szerető Isten kegyelmét kérte a menynyei cél eléréséhez: egyházunkra, családjainkra, hazánkra, az egész világra. Egy szép ünnep részesei lehettünk, mely által erőt és buzdítást kaptunk a rózsafüzér gyakoribb és mélyrehatóbb imádkozásához. Monka Zsuzsa

SZÉKESFEHÉRVÁR

mölcse és a missziós munka gyümölcse között. Természetesen nem maradhatott el

egy rövid beszámoló sem a távoli Jakutföldön évtizedek óta végzett missziós munkáról. A szentmise végén Gajdoš Pál plébános atya megköszönte József atyának, hogy ismét eljött a hívek közé, s terjesztette azt a nyugalmat, amely belőle árad. Kérjük a jó Istentől, hogy kitartó munkája hozzon majd bőséges gyümölcsöt a zord Szibériában! Gujber Zsuzsanna

BÚCS

A Csermely Kórus vendégszereplése Oltárképszentelés A nyári morvaországi és budapesti fellépéseket követően Székesfehérvárra vezetett a kassai Csermely Kórus útja, hogy szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén részt vegyen a helyi Vox Mirabilis Kamarakó-

rus és a Szent István Művelődési Ház által rendezett 4. Kamarakórus Fesztiválon. Havasi József és Velkey Mária karnagyokat Havasi Katalin operaénekes és František Beer orgonaművész is elkísérte. Az első bemutatkozásra a Krisztus Király Egyházközség próbatermé-

ben került sor, ahol egy rögtönzött koncert erejéig a pódiumra is álltak. A következő nap a Szent István-bazilikában tették még ünnepélyesebbé kórusmuzsikájukkal a szentmisét. Havasi József a kétnapos székesfehérvári események tükrében foglalta össze a történteket: „A Kamarakórus Fesztivál a Szakrális Művészetek Hete nyitórendezvényeként szerepelt a programban, amire mi is meghívást kaptunk. A sok szép látnivaló mellett a Szent István Művelődési Házban való együttes fellépés a házigazda Vox Mirabilis Kamarakórussal és az Ars Musicával, a veszprémi Gizella Nőikarral és a budapesti Aula Kamarakórussal bizonyára mindannyiunk számára örök élmény marad, a színhely és az ott kapott lelki feltöltődés miatt is… A rendezvény fővédnökeinek, Spányi Antal megyéspüspöknek és Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnek is köszönettel tartozunk, mert közreműködésükkel folyamatosságot biztosítanak a fesztiválnak, s tulajdonképpen mi is ennek köszönhetően jutottunk ide el.” Pankovics Miklós

2014. szeptember 21-én hármas ünnepet ültek a búcsi katolikus hívek a helyi Szent Pater Pio-templomban. A templom búcsújának vasárnapján Orosch János nagyszombati érsek ünnepi szentmise keretében megáldotta a Pio atya arcképét ábrázoló oltárképet, valamint a szintén nemrégiben elkészült keresztúti stációkat. A szentmisét megtisztelte jelenlétével Ján Sokol emeritus érsek, Elek László révkomáromi esperesplébános, Václav Ďurčo volt búcsi plébános, valamint az esperesi körzetben tevékenykedő lelkiatyák.

A védőszent tiszteletére készült, fából faragott szárnyas oltárkép, valamint a faragott keresztúti képek Király Tamás művész munkái. E magasztos alkotások méltán díszítik az idén tíz éve felszentelt templom falait. SzNA • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK

AMIRE HITÜNK TANÍT

Teremtett természet Dékány Ferenc Ami Istenben láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, az a világ teremtése óta művei alapján fölismerhető. (Róm 1,20) „Isten tagadása eltorzítja az emberi személy szabadságát, pusztítja a teremtést is.” (XVI. Benedek pápa) 2009. december 7-18. között rendezték meg a „Koppenhágai klímacsúcsot”, mely sajnálatos módon példázta az önzés hatalmát és a nemzetek összefogásra való képtelenségét. XVI. Benedek pápa január elején tartotta szokásos diplomáciai évértékelő beszédét, melynek a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések hangsúlyos részét képezték. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye 1994-ben lépett hatályba. 1997-ben Kiotóban 37, később 187 ország csatlakozott az egyezményhez, melynek célja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése volt. Az Egyezmény célja az ember által okozott éghajlatváltozás elkerülése, annak elérése, hogy a globális évi középhőmérséklet növekedése a század végéig 2 C fok alatt maradjon. A Kiotói Egyezmény 2012-ig határozta meg a feladatokat. A Koppenhágai Konferencia feladata az volt, hogy a későbbi feladatokat határozza meg. Sajnos a tanácskozás eredmény nélkül zárult. A fejlett országok, közöttük a legnagyobb szén-dioxid-termelő (USA), nem volt hajlandó önmérsékletre, ipari termelésének korlátozására. A fejlődő országok (pl.: Kína, India, Indonézia, Dél-Afrika…) a hevesen követelték a fejlett országok támogatását, ugyanakkor kevéssé voltak

aktívak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének tekintetében. A koppenhágai klímacsúcs kudarca rávilágít az emberiség egyik alapvető problémá-

jára, az önzésre. Fejlettek és fejlődők, felelőtlenül, csupán a saját önös érdekeiket tekintetbe véve döntenek és cselekszenek. A gyakorlati érdek felülírja az erkölcsi értékeket. Rövid távon talán előnyösnek tűnhet ez a viselkedésmód, hosszabb távon azonban sem a világpolitikában, sem egyéni életünkben nem vezet jó eredményre. Ugyanebben az évben XVI. Benedek pápa a Caritas in veritate enciklikára, valamint a béke világnapjára szóló üzenetére építve diplomáciai évértékelőjében is előtérbe helyezte a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseket. A bábeli tornyot építő ember megfeledkezik a teremtmé-

nyi mivoltából fakadó korlátokról, ezzel veszélybe sodorja önmagát és a világot. A volt kommunista államokban tapasztalt, a régi rendszerből örökölt környezeti károk intő például szolgálnak arra, hogy Isten tagadása pusztítja a teremtett világot és eltorzítja az emberi személy szabadságát. A környezetvédelem tehát nem elsősorban esztétikai igény, hanem morális követelmény. A pápa fontos megállapítása az volt, hogy ma sokan „elválasztják, sőt szembeállítják egymással a környezet és az emberi személy védelmét”. Általánosan elterjedt vélemény, hogy az éhezés és a környezetvédelmi problémák megoldására a születésszabályozás jelentené a megoldást. XVI. Benedek úgy véli, hogy a föld képes arra, hogy egész lakosságát táplálja abban az esetben, ha egyesek nem kaparintják meg önző módon a mindenkit illető javakat. A pápai évértékelő természetet érintő megállapítása volt az a ﬁgyelmeztetés is, mely óvott azoktól az amerikai és európai államokban tetten érhető „törvényektől és tervektől”, melyek „a diszkrimináció elleni küzdelem nevében a nemek közötti különbözőség biológiai alapjait támadják”. E törekvés, a „gender-ideológia” beláthatatlan veszélyekkel fenyegeti kultúránkat. Érdemes lenne felﬁgyelni rá, védekezni ellene! Az önzés, önérdek és önmegvalósítás bábeli tornyot épít. Az értékközpontú életfelfogás, az erkölcsön alapuló, hitben gyökerező cselekvés Noé bárkáját építi. Kapcsolódjunk ehhez az utóbbihoz, hogy megmenekülhessünk!

Miatyánk

Az előző héten arról írtunk, hogy Isten neve nem lehet birtoklás tárgya. De mit is jelent akkor maga az „isten” kifejezés? A zsidóság, ahogy az ókori, keleti népek többsége, vallotta, hogy a személy és a név között nagyon szoros, már-már szervesnek nevezhető kapcsolat van. Felfogásukban a név maga a személy. Ismerjük a szállóigét: nomen est omen, amit talán Titus Maccius Plautus római köztársaságbeli komikus színműíró alkalmazott először. Magyar nyelvünkbe valahogy úgy lehetne helyesen átültetni, hogy a név rejti a sorsot, másképp fogalmazva, a név intő jel. Mikor azt mondjuk, Isten, valójában nem egy nevet ejtünk ki. Az isten, istenség vagy akár a nagybetűvel írt változata, csupán egy gyűjtőfogalom. Nehéz meghatározni a

tartalmát, mert az túlmutat minden emberi tapasztalaton. A középkorban oly kedvelt filozófiai definíciós módszer, az ún. via negativa, azaz a tagadás útja, mégis segíthet egy ki-

• HALOTTAK NAPJA • 2014. NOVEMBER 2.

csit közelebb kerülni a lényeghez. Ennek a módszernek a sajátossága, hogy úgy igyekszünk leírni egy fogalmat, hogy nem azt mondjuk el, mi az, sokkal inkább azt, hogy mi nem. Az Isten szó esetében végtelenül könnyűnek látszik a dolog, hiszen, itt kijelenthetjük, hogy minden, amit ismerünk, minden, amit tapasztaltunk, minden, amiről bármi tudásunk van, az nem az Isten. S éppen ettől válik szinte fölfoghatatlanul nehézzé a helyzetünk… Racionális elménk szeretné megragadni azt, ami így, „kizárásos alapon” maradt, de érzi, hogy képtelen rá. S pontosan itt van a titok nyitja, épp ilyen módon jutunk mégis a legközelebb az Isten szó magjához. Ha ráhangoljuk magunkat erre a gondolatmenetre, ha nem is rájöhetünk, de legalább ráérezhetünk va-

lamire: Akit mi Istennek nevezünk, Azt nem lehet emberi okoskodással bizonyítani. Egyszerűbben: ha Istent bizonyítani tudnánk, már nem lenne Isten, azaz kiüresedne az Isten-fogalom tartalma. A legtalálóbban ezt sokak szerint egy izraeliosztrák vallásﬁlozófus, Martin Buber fogalmazta meg, amikor azt mondta: Gott ist ganz anders… Valahogy így lehetne fordítani: Isten – a teljesen más. Martin Luther King is kereste a szó mögötti igazságot, s a protestáns teológusok által is használt ószövetségi fordításában végül kénytelen volt beérni annyival, hogy egyszerűen azt írja le: Ő… S tényleg: ez a nagy Ő, ez az egyetlen betű jelzi a mindent felülmúló és éppen ezért emberi nyelven jobban nem megközelíthető valóságot. Isten – a teljesen más.

LÉLEK ÉS ÉLET

Embernek – Istenről 4.

A teremtő Lélekről Istenhez, a teremtő Lélekhez képest mindaz, ami a világunkban fény, csak halovány. Mindaz, ami ﬁnom, a Lélekhez képest durva. Mindaz, ami könnyű, a Lélekhez képest nehéz. Mindaz, ami élet, a Lélekhez képest halál. Mindaz, ami van, a Lélekhez képest nincs. Ő a fénylő, anyagtalan, élő Isten, akinek nem volt kezdete és nem lesz vége, megteremtve a mérhetetlen mindenséget, lelkével betölti annak minden porcikáját és porszemét, ám e mérhetetlen mindenség mégsem szab neki határt. Ezt az örökkévaló Lelket nevezzük Istennek, akinek vakító

nyugalma fényárban tartja a mindenség aranymérlegét, lévén Ő a rendíthetetlen egyensúly és a kozmoszban széttengerző harmónia, a teljességgel önzetlen egyetemes törvény. Ő, a legszentebb szellemi lény végül úgy gondolta, a teremtés koronájaként létrehoz egy lényt a saját képére és hasonlatosságára, akinek a lelkében majd Ő maga vesz lakozást, hogy ezáltal ennek a lénynek, az embernek az értelme nagyobb legyen, mint a világegyetem, s egyetlen gondolata többet érjen, mint az egész teremtett világ; és eme emberi gondolatra mindenekfelett Ő, Isten legyen méltó, s az ember egyedül Őneki tartozzon vele.

Az imádságról Imádkozásunk voltaképpen nem egyéb, mint a lelkünk lélegzése, ami által értelmünkkel Istenre gondolunk, és szívünkkel Istent szeretjük. Amikor imát mondunk, öntudatlanul is arra kérjük az Urat, hogy szívünkben, lelkünkben, érzelmeinkben a világ egyre „valóságosabb” legyen: a rideg, puszta tények mögött megérezzük, megsejtsük az isteni valóságot; imánk által azt kérjük az Atyától, hogy a világ egyre átszellemültebb legyen; hogy Isten a mi ellentmondásokkal teli, sokszor elviselhetetlen tényeinket egy élhető és lakható, gyengéd, barátságos és harmonikus egésszé változtassa át. Valójában azt kérjük a Teremtőtől, hogy bennünk és közöttünk növekedjék a fény, a szépség és a szeretet, hiszen, amint Urunk mondta, „az Isten országa bennünk és közöttünk van”.

Imádkozni annyi, mint az élet értelmére gondolni. Ezért az ima a mi legközvetlenebb szolgálatunk: az áldozat maga, amikor az ember teljesen és közvetlenül Istené, imája által Isten színe elé emelve a teremtett világot, hogy ott megszólaljon a föld minden porszeme s az egész emberiség egyszerre, hiszen sohasem csak önmagunkért imádkozunk, hanem a kísértéseknek kitett valamennyi embertársunkért, továbbá azért, hogy szomjazó lelkünk felismerje a teremtett dolgokban, egyebek mellett az ételünkben és italunkban a Teremtő elrejtett dicsőségét, önmagunkban pedig isteni eredetünket, az Isten mellé rendelésünket. Imáinkkal tehát a puszta felszín hidegéből, megosztottságából, számkivetettségéből az egyetlen Va-

tanok elterjedtek és magatartási normává váltak az államok és kormányok számára, mondja Vargas Llosa, de azért hatásosan enyhítették a kizsákmányolás, a diszkrimináció és az erőszak legdurvább formáit, emberibbé tették az életet a régi világban s teszik azt ma is, megalapozván azt, amiből idővel kialakul majd – legalább részben – az emberi jogok tiszteletben tartása, a rabszolgaság eltörlése, a világban egyre fellobbanó népirtás, az üldözések, az intolerancia és a kínzások elítélése. A keresztények által a mindenható és örökkévaló Isten szeretetének és kegyelmének hirdetése elviselhetőbbé tette a hatalmasok visszaéléseitől, zsarnokoskodásától, a megkülönböztetéstől, a szegénységtől, a bántalmazásoktól szenvedők életét, s erősítette

lóság, a mindenható Isten oszthatatlan szívébe igyekszünk, mintegy az evangéliumi atyai ház ajtaján kopogtatva, mivel egyedül eme atyai ház ablakából nyílik kilátás arra, ami van, és úgy, ahogy van. „Elmélyült imájában az ember, ha csak egy pillanatra is, újra és újra jónak láthatja a teremtést, ahogy az Isten is jónak találta” – mondja Pilinszky János. Hiszen e „jó teremtésben”, e „jó teremtésnek” a mélyén a megosztottság, a széttépett világ, az ellenségeskedés csak a felszín. „Valójában a képzelet drámája egy és oszthatatlan. Miközben a felszínen – az üdvösség elodázásával – a tévedések és a tévelygések legkülönbözőbb variánsai és rögtönzései zajlanak, a mélyben töretlen az egység, a tehervállalás, az igazság szeretete, a megrendültség és engedelmesség folyamatossága.”

bennünk a hitet, hogy bár e világon az igazság sosem lesz mindenki számára elérhető, később majd mindenért elégtételt és jóvátételt kap. Nagyon fontos tudatosítani, mondja a perui író, hogy ha egy napon eltűnne a szeretet és a megváltás tanának hirdetése a földünkön, „a társadalmi élet előbb-utóbb teljesen elvadulna, visszatérne az erő törvényén alapuló dzsungelbe, és eluralkodnának az emberben lakozó legrombolóbb és legkegyetlenebb hajlamok, amelyet végső soron nem az ember alkotta törvény és nem is a hatalomgyakorlók által célszerűségből magasztalt erkölcs tart féken és fog viszsza, hanem a vallás. Másképpen fogalmazva, ha létezik valami, ami még egyfajta erkölcsnek, viselkedési szabályrendnek nevezhető, amely a jóra késztet, továbbá a sokféleség elfogadására, a nagylelkűségre, az önzetlenségre, az együttérzésre, a felebarátok tisztelésére, és amely elutasítja az erőszakot, a visszaélést, a rablást, a kizsákmányolást, hát az a vallás: az isteni, nem pedig az emberi törvény. Ha eltűnne ez az ellensúly, az életből lassan barbár, hatalmaskodó, féktelen indulatok keltette zűrzavar lenne, amelyben a politikai, gazdasági, katonai vagy más hatalom birtokosai úgy érezhetnék, hogy szabadjára engedve legrombolóbb ösztöneiket és vágyaikat, büntetlenül elkövethetnek minden elképzelhető gonoszságot. Ha csak földi életünk van, ha nincs utána semmi, és örökre elpusztulunk, miért is ne próbálnánk azt a lehető legjobban kihasználni, még ha ez saját bukásunkhoz vezet is, és elszabadult ösztöneinknek emberek sokasága esne áldozatul mind környezetünkben, mind az egész világon?”

Hit és civilizáció Korunk sok nagy gondolkodója, írója, művésze is készséggel vallja és fogalmazza meg a kereszténységgel kapcsolatban annak mérhetetlen fontosságát a történelem folyamán. Közöttük van a Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa is, aki egyik esszéjében kifejti, hogy a kereszténység nagymértékben járult hozzá világunk demokratikus kultúrájának kialakulásához, éppen azáltal, hogy egyetemes testvériséget hirdetett, szembeszállva a fajok, kultúrák és etnikumok közötti előítéletekkel és diszkriminációval, s kijelentve, hogy ők kivétel nélkül valamennyien Isten gyermekei, akit szívesen látnak az Úr házában. Sokáig tartott ugyan, míg ezek a nemes gondolatok és

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK

LELKI TÁPLÁLÉK

Halottak napja

VASÁRNAP ról ra Bartal K. Tamás O. Praem. indenszentek ünnepén a megdicsőült szenteket ünnepeljük. De ma kitágul a megemlékezésünk minden meghalt felé, kivétel nélkül. Egyben saját magunk halálára is gondolunk, mert mindnyájunkra vár az a kapu, amit halálnak is nevezhetünk. Ez alkalommal azonban főleg arra gondolunk, hogy meghalt testvéreink mindnyájan átlépték azt a kaput, amely bezárult itt a földön és kitárult az örök élet távlatai felé. Ez a földi élet utolsó, bezáruló lépése tehát mindnyájunkra vár. Amikor erre gondol a népi vallásosság, a hagyomány szerint így sóhajt az énekben: „Ó keserves jajszó…” Majd ezzel a sóhajjal zárja fájdalmas panaszát: „Ó fájdalom, szörnyű aggodalom! Halál ellen nincsen, jaj nincsen oltalom!” Eddig a hagyomány. De ez a hagyomány ugyan fájó, azonban nem teljes igazság. Mert ezt a fájó valóságot bevilágítja az Úr Jézus tanítása és példája, ahogyan az evangéliumból tudjuk. Szent János evangélista a mai evangéliumi szakaszban továbbítja felénk Jézus eligazító szavait. Mert a halál után megéljük azt a valóságot, hogy nem a halál zárja le életünket, hanem Ő, a Megváltó, és majd a világ végén feltámaszt minket az örök, boldog életre. Nem mintha ezt megérdemeltük volna, hanem mert a jó Isten szeret, végtelen, irgalmas szeretettel. Tudjuk, hogy ezt nem érdemeltük meg, hiszen mindnyájan bűnösök vagyunk. De ahogyan hallottuk a mai Szentleckében: „Isten azzal tesz tanúságot szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5, 5-11) Most próbáljuk átgondolni ezeket a tényeket: húsvét a feltámadás ünnepe, mindenszentek az örök boldogság ünnepe. A mai nap, a halottak napja ugyan nem ünnep, de emlékeztet arra, hogy egykor mindnyájan megállunk a kapu előtt, amely ránk vár, bezárja földi pályafutásunkat és kinyílik az örökkévalóság előtt. Erre nem szoktunk gyakran gondolni. Ha beszélünk is róla, csak úgy tompított hangnemben.

Pedig a halál ugyancsak komoly valóság. Hiszen maga az Úr Jézus is átélte a halál szörnyűségét, amikor felsóhajtott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te.” (Mt 26, 39) A halál egyébként emberi szempontból a legtragikusabb valóság, hiszen minden földi értékünket itt hagyjuk. Ahogyan üres kézzel jöttünk erre a világra, ugyanúgy, vagyis üres kézzel távozunk. De azt tapasztaljuk, hogy nem minden hívő képes Istenbe vetett mély hittel elfogadni a halál gondolatát, mert gyakran csak az elkerülhetetlen valóságról van szó. Jézus Urunk meghirdette a feltámadás biztonságát, de nem szüntette meg a halált. Mert ez a valóság megmaradt megfejthetetlen titoknak. De ez a titok másként volt jelen az Ószövetségben és másként van jelen az evangélium fényében. Mert Jézus biztosított bennünket, hogy a halálba is beköltözött a szeretet. Hiszen Ő egy lett közülünk, mindenben részt vett sorsunkban, egészen a halálig. Ő is belépett a halálba, áttörte magát azon, és benne hagyta szeretetét. Ezért a halálé csak az utolsó előtti szó, az utolsó szó az evangélium fényében a szereteté. Meggyőződésünk, hogy a halál ugyan számunkra még titok, de hisszük, hogy a halálban találkozunk a jó Istennel. Ott majd mi is meglátjuk Őt, a mennyei Atyát. De nem csak mint bíróval, hanem mint végtelenül irgalmas Atyával. Igaz, hogy úgy, mint Jézus, mi is szorongással és félelemmel lépünk be a halálba, de Ő elkísér bennünket. Ezért bizalommal várhatjuk ezt a találkozást. A halál után találkozunk szeretteinkkel is, akik előttünk hittel élték meg a halál pillanatát. A jó Isten előtt csak a tiszta lélek jelenhet meg. Ma azért imádkozunk szeretteinkért, akik megelőztek a halálban, hogy a tisztítótűzben megtisztulhassanak és eljussanak a mennyei Atya színe elé. Mondhatjuk, hogy ez a találkozás is csodálatos lesz, nagyon boldog esemény. És ennek a boldog eseménynek soha nem lesz vége.

• HALOTTAK NAPJA • 2014. NOVEMBER 2.

Olvasmány a Makkabeusok második könyvéből (2Mak 12,43-46) A harcok befejeztével Makkabeus Júdás, a választott nép bátor vezére gyűjtést rendezett, és tizenkétezer ezüstdrachmát küldött Jeruzsálembe, hogy engesztelő áldozatot mutassanak be a megholtakért. Jól és hívő lélekkel gondolkodott a feltámadásról. Ha ugyanis nem hitte volna, hogy azok, akik elestek a harcban, feltámadnak, akkor fölöslegesnek és hiábavalónak tartotta volna, hogy a halottakért imádkozzék. Ő azonban fontolóra vette, milyen nagy jutalom vár azokra, akik vallásos lelkülettel pihentek el a halálban. Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.

Válaszos zsoltár (Zsolt 102, 8. és 10. 1314. 15-16. 17-18) Válasz: Az igazak segítsége az Úrtól való. Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből (1 Kor 15, 51 -57) Testvéreim! Most egy titkot mondok el nektek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol

a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Evangélium Szent János könyvéből ( Jn 5, 24-29) Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: Elérkezik az óra, s már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fia szavát. S akik meghallják, azok élni fognak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra.

Liturgikus naptár November 2. Vasárnap. HALOTTAK NAPJA (Tóbiás vértanú, Achilles, Tóbiás) November 3. Hétfő. Köznap (Hubertusz, Porres Márton, Szilvia, Győző) Miseolvasmányok: Fil 2,1-4; Zsolt 130,1. 2. 3; Lk 14,12-14 Válaszos zsoltár: Őrizd meg lelkemet a te békédben, Uram! November 4. Kedd. Köznap (Borromeo Károly, Karola) Miseolvasmányok: Fil 2,5-11; Zsolt 21,26b-27. 28-30a 31-32; Lk 14,15-24 Válaszos zsoltár: Dicsérlek téged, Istenem, szent néped körében. November 5. Szerda. Ünnep

SZENT IMRE (Tétény, Zakariás) Miseolvasmányok: Bölcs 4,7-17; Zsolt 118,9. 10. 11. 12. 13. 14; Lk 12,35-40 Válaszos zsoltár: Én Uram, Istenem, taníts meg tetszésed szerint élnem! November 6. Csütörtök. Köznap (Kölni Krisztina, Lénárd) Miseolvasmányok: Fil 3,3-8a; Zsolt 104,2-3. 4-5. 6-7; Lk 15,1-10 Válaszos zsoltár: Örvendezzenek mindazok, akik az Urat szívből keresik! November 7. Péntek. Köznap (Willibrord, Engelbert, Ernő, Florentin, Rezső) Miseolvasmányok: Fil 3,17 - 4,1; Zsolt 121,12. 3-4a 4b-5; Lk 16,1-8

Válaszos zsoltár: Isten házába indulunk, örömtől dobban a szívünk. November 8. Szombat. Köznap (Gottfrid, Kolos, Zsombor) Miseolvasmányok: Fil 4,10-19; Zsolt 111,1-2. 5-6. 8a és 9; Lk 16,9-15 Válaszos zsoltár: Boldog az az ember, aki az Urat féli. November 9. Vasárnap. A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE (ünnep) (Tivadar) Miseolvasmányok: Ez 47,1-2. 8-9. 12; Zsolt 45,2-3. 5-6. 8-9; 1Kor 3,9c11. 16-17; Jn 2, 13-22 Válaszos zsoltár: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, a Magasságbelinek szentséges lakóhelyét.

LELKI TÁPLÁLÉK

„Ne félj a haláltól”

Ablak a hitre 8. rész

gy héttel ezelőtt a Lumen gentium laikusokkal foglalkozó részét ajánlottuk az olvasók ﬁgyelmébe, most a VILÁGI HÍVŐK apostolkodásáról egy másik zsinati dokumentum segítségével kívánunk rövid összefoglalást nyújtani. Ez egy dekrétum, ami az Apostolicam actuositatem elnevezést viseli. Sorozatunk előző részében már szó esett minden Krisztus-hívő keresztséggel összefüggő általános papságáról, most tovább folytathatjuk gondolatmenetünket, miszerint „a világi híveknek azon a címen kötelességük és joguk az apostolkodás, hogy egységben vannak Krisztussal, a fővel. Akiket a keresztség Krisztus titokzatos testébe oltott, a bérmálás pedig a Szentlélek erejével megerősített, azokat maga az Úr rendeli az apostolkodásra”. (AA 3) Tehát az apostolkodás sem csupán az egyházi rend szentségének valamelyik fokozatában részesült személyek, illetve a fogadalmakkal elkötelezett szerzetesek kizárólagos feladata, hanem a laikusoknak is saját küldetésük. A laikus hívek esetében

is testreszabott munkáról van szó, adott helyzetüknek, családjuknak, szakmájuknak megfelelően részt vállalhatnak, és részt is kell vállalniuk az evangélium terjesztésének feladatából, különleges hangsúlyt fektetve az evangélium szerinti életre való törekvésre, Jézus tanításának tettekre váltására, az örömhír megélésére minden nap, minden körülmény közepette. A II. Vatikán zsinat tanítása rámutat arra, hogy a világi hívek előtt számtalan lehetőség nyílik az evangelizáló és megszentelő apostolkodásra. Magának a keresztény élet tanúságának és a természetfölötti lelkülettel végrehajtott jó cse-

indenszentek ünnepe és halottak napja arra hív minket, hogy gondolkodjunk az elmúlásról, az örök életről, a lélek halhatatlanságáról és a test feltámadásáról. Ez a két – látszólag ellentétes tartalmú – liturgikus ünnep a hitvallás utolsó cikkeit kínálja elénk: „Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet.”. A Katolikus Egyház Katekizmusa erről az utolsó két cikkről vallja, hogy „a keresztény Credo a tetőpontjára ér, amikor meghirdeti

számára nyilvánvaló valóság. A halál nem csupán egy szimpla megsemmisülés, nem is a bűneinkért járó büntetés – ahogy azt az ószövetségi ember vallotta. Szent Pál apostol a halálra egyenesen úgy tekint, mint nyereségre (vö. Fil 1,21). A Katolikus Egyház Katekizmusa pedig a következőképpen tanít a halál lényegéről: „A keresztény halál lényegi újdonsága ez: a keresztség által a keresztény szentségileg már »meghalt Krisztussal«, hogy új életet éljen. Ha Krisztus ke-

a halottak föltámadását az idők végén és az örök életet”. Minden ember élete a beteljesedés felé tart, amely majd a feltámadásban csúcsosodik ki, amikor a feltámadt Krisztus dicsőségében részesül. Ebben áll a földi élet egyedüli értéke – Isten országának elnyert beteljesedésében, melyre a földi élet során kell felkészülni. A Hiszekegy végén szereplő végső dolgok, amelyek mind közösségi, mind pedig egyéni szinten is bekövetkeznek majd az egész világmindenség és minden ember életében, rámutatnak, hogy a földi élet után van egy túlvilági élet, ahol a világban oly sokszor megsértett és nélkülözött igazságosság fog megvalósulni teljes mértékben. Ennek az állapotnak vagyunk a reménybeli várományosai. Kortársaink oly sokszor sötét és fatalista elképzelést tulajdonítanak a halálnak – talán épp ezért félnek attól –, pedig Krisztusban új értelmet nyert ez a mindenki

gyelmében halunk meg, a testi halál befejezi ezt a »Krisztussal való meghalást«, és véglegessé válik beiktatásunk Krisztusba az Ő megváltása által.” Tudatosítanunk kell, hogy Isten az, aki életre hív minden embert és áldásában részesíti, ezért nem engedi át az embert a halál megsemmisítő hatalmának, hanem azon túl is megőrzi, sőt, helyreállítja életét. Az ember tehát jelen életében teljes bizalommal ráhagyatkozhat Istenre, mert hatalma van, hogy élettel ajándékozza meg őt a halál után is. Szent Josemaria Escriva az Út c. elmélkedés-gyűjteményében így tanít a halálról: „Ne félj a haláltól. – Fogadd el már most, nagylelkűen, amikor Isten akarja, ahogy Isten akarja, ahol Isten akarja. – Ne kételkedj: jönni fog akkor, ott és úgy, ahogy az a legjobb, ahogy azt Isten-Atyád küldi. Köszöntsük szeretettel testvérünket: a halált!”

Molnár Tamás lekedetnek van olyan ereje, hogy a hithez és az Istenhez vonzza az embereket. A már idézett zsinati dekrétum megerősíti ezt a fajta buzdítást egy újszövetségi idézettel is, miszerint Jézus arra szólította követőit, „úgy világoskodjék világosságtok az emberek előtt, hogy látván jótetteiteket dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van!” (Mt 5,16) Azonban ez az apostolkodás nem merül ki az élet tanúságtételében. Fontos szem előtt tartani, hogy az igazi apostol keresi az alkalmakat, hogy szavával is hirdesse Krisztust, mind a nem hívőknek, hogy hitre vezesse, mind a hívőknek, hogy tanítsa, erősítse és buzdítsa őket. Ez a megállapítás is egy szentírási idézettel támasztódik alá a dekrétum szövegében, mégpedig, hogy „Krisztus szeretete sürget minket”. (2Kor 5,14) De ugyanúgy visszhangozhatnak lelkünkben ezzel kapcsolatosan Pál apostol más szavai is: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (1Kor 9,16) A világi hívők apostolkodásának egyik alapvető területe a család. Az elmúlt hetekben a vatikáni szinódus miatt is különösképpen sokat emlegetett családdal kapcsolatosan, a világi hívők apostolkodásáról szóló zsinati dekrétum ide illő részét szeretném idézni: „A keresztény hitvestársak egymás, gyermekeik és a család egyéb tagjainak üdvösségére a kegyelem munkatársai és a hit tanúi. Gyermekeik számára ők az első hithirdetők és nevelők; szavukkal és példájukkal keresztény és apostoli életre készítik fel őket, okosan segítségükre vannak hivatásuk megválasztásában, és nagy gonddal ápolják a bennük esetleg ébredező szent hivatást. A hitvestársaknak mindig is kötelességük volt, ma pedig apostolkodásuk legfontosabb összetevője: életük által nyilvánvalóvá tenni és bizonyítani, hogy a házassági kötelék fölbonthatatlan és szent; határozottan hangoztatni, hogy a szülőknek vagy a gyámoknak természetes joga és kötelessége a gyermekek keresztény szellemben való nevelése; megvédeni a család méltóságát és törvényes autonómiáját.” (AA 11) E heti részünk befejezéseként egy következő gondolatot is idézni szeretnék a dekrétumból. Ennek megszívlelése is segítsen hozzá a gyümölcsöző apostolkodáshoz: „A felnőttek tartsák fontosnak a baráti hangú beszélgetést a ﬁatalokkal. Ez teszi lehetővé, hogy a korkülönbséget áthidalva kölcsönösen megismerjék egymást, és értékeiket közöljék egymással. A felnőttek elsősorban példájukkal, de ha alkalom van rá, okos tanácsaikkal és hathatós támogatással is serkentsék az ifjúságot az apostolkodásra.”

HÉT

ről re

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK

CSALÁDSZINÓDUS

Vita – szeretettel, félelem nélkül A szinódusi vita arról szólt, miként lehet a mai világban, a mai ember nyelvén közvetíteni a társadalom felé, milyen nagy érték a család – összegezte a katolikus püspökök október 19-én befejeződött tanácskozásának tapasztalatait az MTI-nek Papp Miklós görög katolikus pap, morálteológus. Az alábbiakban a Magyar Kurír nyomán foglaljuk össze nyilatkozatát. A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családteológiai Intézetének vezetője elmondta: az alapkérdésekben – például abban, hogy a szentségi házasság felbonthatatlan, valamint hogy a homoszexuális életközösségekre nemet mond az egyház – teljes volt az egyetértés a rendkívüli szinóduson. A tanácskozás munkáját a szakértő úgy értékelte, hogy az egyház megerősödött abban, amit akar.

Papp Miklós kiemelte: a vita arról szólt, miként lehet a mai világban, a mai ember nyelvén, a mai médián keresztül megjeleníteni a család értékességének üzenetét. Tehát nem az üzenet tartalmáról, hanem az üzenetátadás mikéntjéről vitáztak. Fontosnak tartja, hogy a szinódus többször „kiüzent” a társadalomszervező erőknek, intézményeknek és a politikai élet szereplőinek, hiszen – mint mondta – „árral szemben” nem lehet családi életet élni. Az egyház ezért azt

szeretné, ha a politika is támogatná a családokat. Példaként említette a bevándorlást: a gazdasági alapú gondolkodás értéknek tartja a mobilis munkaerőt, miközben az a családoknak nem kedvez. Papp Miklós beszélt arról is, hogy míg a szinódus elhatárolódott attól, hogy értékeket lásson a homoszexuális életközösségben, addig az elvált és újraházasodott párok áldozásával kapcsolatban egyelőre nem foglalt állást. Ismertette, hogy ezzel kapcsolatban kétféle irányzat van. Az egyik képviselői azt mondják, hogy az újraházasodottak továbbra se áldozhassanak, viszont szorgalmazzák a „lelki áldozás” teológiai kidolgozását. Vagyis azt – magyarázta –, amikor valaki részt vesz a liturgián, és bár nem áldozik, de áldást kap, meghallgatja az evangéliumot, együtt imádkozik a közösséggel, sőt, a görög katolikus liturgia végén még kenyeret (antidórt) is kap. A másik irányzat azt mondja, hogy bizonyos bűnbánattartás után az elvált újraházasodottak is áldozhassanak. A Családteológiai Intézet vezetője kitért rá, hogy bár a szinódus nem döntötte el, melyik irányzatot kövessék, az mindenképpen újdonság, hogy az egyház értékeket ismer fel a nem szentségi házasságban élők életközösségében is, és nem használja már azt a retorikát, amely szerint, aki nem szentségi házasságban, az tartós bűnben él. Papp Miklós külön kiemelte a szinódus záróüzenetének kérését, hogy a keresztény családok ﬁgyeljenek oda a nagyszülőkre, az idősebb házaspárok pedig terelgessék a ﬁatalokat, és legyenek tanítómestereik. Ezzel a fontos üzenettel a szinódus az Európából olyannyira hiányzó mesterkultúra felé nyit – hangsúlyozta. Hozzátette: minden más kultúra tudja, hogy szükség van mesterekre, Európában viszont azt érezzük, hogy mindenki „magányos sziget” a saját lakásában.

A szinódusi üzenet arra tanít – folytatta –, hogy fel kell nézni azokra, akik szépen élik a házasságukat. Az érett házaspároknak pedig feladatuk felkarolni, beavatni a ﬁatalokat, és mintát mutatni nekik, hogy ne maradjanak magukra. Az üzenet ugyanakkor azt is jelzi, hogy az egyház nemcsak a zátonyra futott, hanem a sikeres életekre is akar ﬁgyelni – hangsúlyozta. A szinódusi vitákkal kapcsolatban Papp Miklós elmondta: az egyház mindig is tudatában volt annak, hogy példát kell mutatnia a társadalmi közösségeknek. Így az is mintául szolgál, ahogyan vitázik. Amikor vitatkoznak az egyház tagjai, nem ellenségei egymásnak, hanem egy közös cél felé szeretnének haladni – fejtette ki. Van, amikor egyetértenek, vitatkozniuk azonban – miként Ferenc pápa is kérte a szinódus résztvevőitől – bátran, félelem nélkül kell. Az intézetvezető hangsúlyozta, hogy szabad „szeretettel vitázni”, ettől nem fél az egyház. Hozzátette: sokszor a házasságon belül is azt hiszik az emberek, hogy a vita szeretetlenség, ahol vita van, ott nem szeretik egymást. Ez azonban nem igaz, hiszen az igazán izgalmas emberi közösségek, kapcsolatok dinamikusak, van bennük növekedés, feszültség, vita és harmónia is – fogalmazott. A szinódust követő időszakról Papp Miklós azt mondta, hogy csöndes munka, töprengés következik. Az egyes nemzetek püspöki karai is elemzik a felmerült kérdéseket, készülnek a 2015 őszére összehívott rendes szinódusra, amelynek szintén a család lesz a témája. Fotó: világháló, sapientia.hu

Sándor bácsi százesztendős Assisi Szent Ferenc ünnepén, kerek száz esztendeje, azaz 1914. október 4-én született Dobó István sírja közelében, Dobóruszkán, Fulajtár Sándor. Hálaadó szentmise keretében emlékeztek meg e nem mindennapi, csodálatos kerek évfordulóról. Magas kora ellenére Sándor bácsi élénken fel tudja eleveníteni a régmúlt dolgokat. Kilencéves korában elveszítette édesanyját. Ebben a korban már keményen kellett dolgoznia - kapált, kaszált, aratott. Második gyermekként jött a világra az öt testvér közül, majd kapott még három fogadott testvért. Ministrált kilencéves korától tizenöt éves koráig, mikor egy imakönyvet kapott jutalmul, amit most is nagy becsben őriz. Húgát, Máriát, ő kísérte Esztergomba, kolostorba. Szatmárnémetiben volt Mária beöltözése, majd Nagyszőlősön működött betegápoló nővérként. A rend feloszlatása után is ott maradt

és a mai napig ott él. Bátyját, Pétert, mint civilt hurcolták el malenkij robotra, és Dombaszban halt meg. Sándor bácsi két évre rukkolt be, mint tényleges katona Csehországba, a német határhoz közeli Lichnovba. Nehézgéppuskásként szolgált. A rendszerváltás után a magyar hadseregben egyéves átképzésen vett részt Munkácson, majd onnan vitték ki a frontra, a Don-kanyarhoz. Két év után megsebesült, egy gránát szilánkja szétvitte a sarkát. Leszerelték, majd itthonról vitték el az oroszok kényszermunkára, Dombaszba. A sors különös ﬁntora, hogy egy táborban volt a bátyjával, de külön szekcióban, nem tudtak egymásról. Mező-

• HALOTTAK NAPJA • 2014. NOVEMBER 2.

gazdasági területen dolgozott. Csalánlevest, répát, krumplit kaptak eledelnek. Kétévi fogság után hazakerült. Egész életében keményen dolgozott. Sok éven keresztül Csehországban építkezésen, majd évtizedekig Ágcsernyőben vasércet pakolt kézzel. Nyugdíjba vonulása utáni éveit is aktívan töltötte a helyi szövetkezetben.

Négy éve Komarócon él, Kassa közelében, lányuk, Angéla fogadta be szüleit, hogy jobban tudja gondjukat viselni. Sajnos, a mamát két éve, kilencvenéves korában, elszólította az Úr. Így Sándor bácsi özvegyen maradt. Nagyon szereti az Üdvözítőt, megható tisztelettel veszi magához. Nagyon örül, hogy az Úr megengedte neki, hogy megélje egyetlen unokájának a menyegzőjét, aki a közelmúltban ment férjhez. A mai ﬁataloknak azt üzeni, hogy vallásosan éljenek, békésen viselkedjenek. E rohanó, értékeket vesztett világban szép példa, hogy egy keresztény családban hogyan gondoskodnak az idős, segítségre szoruló szülőkről. Isten éltesse Sándor bácsit! sz. l.

FOHÁSZ

Életige, 2014. november Chiara Lubich „Nálad van az élet forrása” (Zsolt 36,10) […] A Szentírásnak ez az igéje valami olyan fontosat és életbevágót közöl, ami a megbékélés és a közösség megélésének eszközévé tehet. Első mondanivalója számunkra, hogy az életnek egyetlen forrása van: Isten. Tőle, teremtő szeretetéből születik a világegyetem, melyet otthonul ad az embernek. Ő adja az életet tele ajándékokkal. A zsoltár szerzője ismeri a sivatag kietlen sivárságát, és tudja, hogy mit jelent a forrás, amely körül kivirágzik az élet. Így nem is találhatott volna szebb hasonlatot arra, hogy megénekelje a teremtett világot, amely – mint egy folyó – Isten öléből fakad. Ezért tör fel lelkéből a dicséret és a hála himnusza. Ez az első lépés, melyet meg kell tennünk, az első tanítás, amelyet megérthetünk a zsoltár szavaiból: dicsőíteni Istent és hálát adni neki művéért, a Kozmosz csodáiért és az élő emberért, aki az Ő dicsősége és az egyetlen teremtmény, aki képes ezt mondani Neki: „Nálad van az élet forrása” De az Atya szeretete nagyobb volt annál, semhogy megelégedett volna az Ige kimondásával, amely által mindent megteremtett. Azt akarta, hogy Igéje magára öltse a testünket. Isten, az

egyetlen igaz Isten, emberré lett Jézusban, és elhozta a földre az élet forrását. Minden jónak, minden létezésnek és minden boldogságnak a kútfeje közénk jött, hogy velünk éljen, egészen közel hozzánk. „Én azért jöttem – mondja Jézus –, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” ( Jn 10,10) Betöltötte önmagával létünk minden pillanatát és területét, és mindig velünk akar maradni, hogy a legkülönbözőbb színek alatt is felismerhessük és szerethessük Őt. Néha azt gondoljuk, hogy milyen jó lett volna Jézus idejében élni! Pedig szeretete megtalálta a módját, hogy itt maradhasson, és nemcsak Palesztina egy eldugott zugában, hanem a föld minden pontján. Itt maradt az Eucharisztiában, ahogy megígérte: belőle táplálkozhatunk, és általa újíthatjuk meg életünket. „Nálad van az élet forrása” Egy másik forrás, ahonnan Isten jelenlétének élő vizéből meríthetünk: a testvér. Amikor szeretjük velünk és mellettünk élő felebarátainkat, különösen a rászorulókat, ne gondoljuk, hogy velük teszünk jót. Inkább ők azok, akik jót tesznek velünk, hiszen Istent adják nekünk. Mivel Jézust szeretjük bennük – „éhes voltam…, szomjas voltam…, vándor voltam…, börtönben voltam…” (vö. Mt

Bertók László

25,31-40) –, cserébe az Ő szeretetét és életét kapjuk, melynek Ő maga a forrása, aki jelen van minden testvérünkben. Bővizű forrás Isten bennünk lakó jelenléte is. Mindig szól hozzánk, és rajtunk múlik, hogy hallgatunk-e hangjára, mely megegyezik lelkiismeretünk szavával. Minél inkább megpróbáljuk szeretni Istent és a felebarátot, annál erősebbé válik hangja, kiemelkedve minden más hang közül. De van egy különleges alkalom, amikor mindennél jobban meríthetünk bennünk való jelenlétéből: amikor imádkozunk, és így közvetlen kapcsolatunk mélyére akarunk hatolni Vele, aki ott lakik a lelkünkben. Olyan, mint a mélyben csörgedező patak, mely nem apad el soha, mely mindig ott van, mely minden pillanatban szomjunkat olthatja. Elegendő egy pillanatra összeszedetten bezárnunk lelkünk kapuit, hogy megtaláljuk ezt a forrást, akár egy kiszáradt sivatag kellős közepén is. Akkor rátalálunk a Vele való egységre, megérezzük, hogy nem vagyunk többé egyedül, hanem ketten vagyunk: Ő énbennem, és én Őbenne. Ugyanakkor – ajándékaként – mégis egy vagyunk, miként a víz egy a forrással, vagy a mag egy a virággal. […] Ez a zsoltárból származó ige emlékeztessen bennünket arra, hogy egyedül Isten az élet, azaz a teljes lelki közösség, béke és öröm forrása. Minél inkább ebből a forrásból, ebből az élő vízből, igéjéből merítünk életet, annál közelebb kerülünk egymáshoz, hogy testvérként élhessünk. És akkor valóra válik a zsoltár folytatása: „A te fényedben látjuk a világosságot” – azt a fényt, amelyre az emberiség vár.

Halottak napja Halottak napja: visszapillantó tükör, vizsgája szemnek, emberségnek, akiket te mutatsz, azok már nem előznek. Sebességük fűszálak élein, porszemeken cikázik, arcuk csontok roncsaiban ázik. Mértanuk pontjai között a közúti szabályok érvénytelenek, életünkre igazolások. Meghívás nélkül jelen vannak kanyarokban, mozdulatokban, tekintetük, mint jelzőlámpa bennünk villan. Tükörbe nézünk, megalázkodunk, mindnyájan fehér bárányok vagyunk, virágot hintünk az útra, fejünkre hamut, miközben őket ünnepeljük, azaz magunkat ünnepeljük, hisz nincsen visszaút. Krizantémok a temetői buszon, fejem körül virágok, glória, mennyei kalap, harmattal áldott. Fehér lobogókkal a város kiözönlik a kapukon, mindenki megadta magát, nem villog szurony. Csak az évek, a nyavalyák szűkülő sorfala vigyáz, dércsípte árnyékuk felett siránkoznak a fák, megállók vasa, csonka keresztek tükörképe szalad. Arcom mögött a Tejút mozdulását, köszöntöm halottaimat: Nagyanyámat, Katona Juliannát, s a másikat, Farkas Katalint. Friss fakereszt ablaka mögül nagybátyám még némán visszaint. Aztán újra a sejtek szava. Ülök a buszban, térdemen fiam. Körben a téboly tűzkarikái. Halottak napja van.

(Az Élet Igéje, 2002. január, Új Város 2002/1)

A hét imája Rózsafüzérrel kezemben… Rózsafüzérrel kezemben Lábaidhoz borulok, Nézd, jó Anyám, koszorúdba Illatos rózsát fonok. Fehér rózsa, piros rózsa, Keresem a kincseket, Az áhítat harmatával Bontogatok kelyheket.

Fehér rózsa ékesítse a Szentlélek Mátkáját, Ki szeplőtelen méhében Hordta az Isten-Fiát. Véle járok Erzsébethez Hegyeken és völgyeken, Ott pihen az egek Ura Rózsahintő szívemen. Elkísérem Betlehembe Jászol fölé hajolok,

A kis Jézus kezeibe Piros rózsákat adok. Rózsa kell a Golgotára Éljen az Úr kelyhében, Nem hervadnak el a szirmok Krisztus drága vérében. Rózsát viszek a sírra is És anyámmal zokogok, Bűneimnek hantjaiból Karjában föltámadok.

Alleluját zeng az ajkam A Szentlélek fuvalma, Édes iga, édes teher A szeretet hatalma. Halljátok szívem esküjét Ti dicső szent angyalok: Rózsfüzéredhez, Anyám! Halálig hű maradok! Beküldte: Koncz Teréz

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK

OLVASÓINK ÍRTÁK

Levelet kaptunk Remény

Emlékezés halottainkra Ha földgolyónkon szemügyre vesszük bármelyik ősi kultúrát vagy az őserdő mélyén mostanában felfedezett embercsoportot, mindegyiknek megvan a saját halotti kultusza. Nem is lehet másképp ebben a teremtett világban. A földi elmúlással nem egy alkalommal találkozunk a Könyvek könyvében, a Bibliában is, de nemcsak ott. Miből is áll a megemlékezés? Az itt maradottak, a közeli hozzátartozók vagy alattvalók a távoli múltban hatalmas piramisokkal, mauzóleumokkal igyekeztek emléket állítani az eltávozottnak. Ma is vannak a mindennapi emberek között, akik rongyrázásból, nagyzási mániából sokszor a saját anyagi lehetőségeiket kimerítve állíttatnak sírkövet. Mire jó a legszebb, a legdrágább sírkő? Hogy legyen mit másoknak irigyelni? Az embert, a házastársat, szülőt, közeli rokont addig kell szeretni, megbecsülni, jót tenni vele, amíg köztünk él. Utána már késő, csak siránkozni lehet felette. Nemegyszer hallani, ezt meg azt megadnám neki, csak élne még! Addig, amíg élt, nem nagyon figyeltek rá, semmibe vették, mintha nem is létezne. Csak akkor jönnek rá, amikor már hiányzik. Sajnos, a halottkultusznak van másik oldala is: még az alapfokú tiszteletadás sincsen meg. A hozzátartozók az év folyamán teljesen mellőzik a sírt. Nincs rajta virág, csak gyom és gaz. Külön figyelmet kíván a háborúkban elesett katonák sírhelye. A nagy felhajtás, ünneplés csak a győztes katonák sírjait illeti meg – a vesztes katonákét egyszerűen likvidálják, mert ők nem a győztes hatalom eszméjéért áldozták az életüket. Holott mindegy, hogy a katonák a front melyik oldalán harcoltak. A katona parancsot teljesít, nem teheti meg, hogy meditáljon afelett, melyik eszme helyes. Mert ha megtagadja a parancs végrehajtását, saját karhatalmi egységei intézik el. A lovagias katonai magatartás a hősi halált halt ellenségnek is megadja a végső tiszteletet. Erre a legjobb példa a budai vár visszafoglalásának esete: a vár török parancsnoka utolsó, katonához illő tette az volt, hogy maradék katonái élén kitört a várból a biztos halálba. E hősi magatartás kivívta az ellenség elismerését, ezt bizonyítja a ma is létező emlékmű. Igen, ez a helyes, lovagias magatartás. Nem mindenki tud azonban civilizáltan viselkedni. Bármelyik városka temetőjében találkozhatunk azzal, hogy a régi, őslakos nemesség és arisztokraták sírjait, illetve kriptáit megrongálják, sőt kirabolják (nem egy esetben szétdobált emberi csontok jelzik a barbár tetteket). Sőt a vandálok a síroknál nagyobb egyházi vagy polgári létesítményeket sem kímélnek. Mi más ez, mint kegyeletsértés a halottakkal és a még élő hozzátartozókkal szemben? De még ennél is szánalmasabbak az elhagyott, megrongált, kirabolt zsidó temetők és sírok. Ez nem egyedi jelenség, az egész ország területén találkozhatunk vele. Nagyon kevés a holokauszt után életben maradottak száma, közülük is sokan már rég elköltöztek az említett vidékről. Valamikor köztünk élő emberek voltak, kikkel nap mint nap találkoztunk, érintkeztünk. Ezért a sírjaik megérdemelnek egy kis odafigyelést, akárcsak

azok a hozzátartozók, akik messze, a Don-kanyarban nyugszanak. Jólesik, mikor arról értesülünk, hogy az ottani katonai temetőket némileg gondozzák. Mert a halottak között már nincs ellenség és jó barát, nincs megkülönböztetés, ki miért harcolt. S ha hozzátartozóink sírjánál imádságot rebegünk el és mécsest gyújtunk, gondoljunk megkülönböztetés nélkül azokra, akiknek sírja messze a hazától domborodnak. De ne feledkezzünk meg legalább gondolatban az elhagyott sírok tömegéről sem, amelyeken nincs, aki egy szál gyertyát vagy mécsest gyújtson. Puss Rudolf

Hont-Csitárra zarándokoltunk... Ahhoz, hogy egy zarándoklat maradandó lelki élményt nyújtson, sok esetben szükség van lemondásra és áldozatvállalásra is. Iskolánk, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjai 2014. október 7-én a Magyarok Nagyasszonyát ünneplő gyalogos zarándoklatra indultak a közeli Hont-Csitárra. Az időjárás nem kedvezett a nemes célnak, bizony, szemerkélt az eső, éles északi

szél nehezítette a haladást. Az embert próbáló, mintegy 8 km-es túra alatt kicsik és nagyok is megbizonyosodhattak ﬁzikai állóképességük határairól, de miután megérkeztünk a régi magyar búcsújáró helyre, már testileg és lelkileg is megedződve vártuk a lelki programot. Az ünnepi szentmisét az iskola lelki vezetője, Balga Zoltán atya és oltártestvérei, Nagy János esperes, Gerhard Glaser-Opitz, Hlédik László és Gyönyör László lelkiatyák celebrálták. János atya szentbeszédében életből vett kedves történetekkel szemléltette, milyen tulajdonságokkal is kell rendelkeznie egy vallásos gyermeknek, hogyan kell hitét valóban megélnie. Úrfelmutatás közeledtével az oltár köré gyűlve egészen közelről lehettünk részesei az áldozatnak, ezzel is hangsúlyozva, hogy különleges szentmisén veszünk részt. A szertartás végeztével Hlédik László atya szólt a jelenlévőkhöz, a zarándoklat örömteli oldalát emelve ki. Zoltán atya megköszönte a gyermekek türelmét és fegyelmezett viselkedését, a szentmisén való aktív részvételt. Külön kiemelte az iskola Magniﬁcat énekkarának közreműködését, hisz az énekkar tagjainak tisztán felcsendülő, lélekkel teli éneke még inkább segítette a szentmisén való elmélyülést. A lelki program egy közösen elmondott tized rózsafüzérrel ért véget, majd az őskeresztény hagyományokhoz híven agapéval, vagyis ez esetben forró gulyás és tea elfogyasztásával zárult a zarándoklat.

• HALOTTAK NAPJA • 2014. NOVEMBER 2.

Míg a bennünket hazaszállító buszra vártunk, lehetőség nyílt egy rövid állatsimogatásra is, s addigra előbukkantak az egész nap oly nagyon hiányolt őszi napsugarak is. Bolgár Katalin

Szentségimádás Egész napos. Nálunk, Nagymácsédon ősidők óta október elsején van a napja. Ilyenkor reggeltől késő délutánig az élő Jézus elé vihetjük gondjainkat, bajainkat, örömeinket, hálánkat és imádatunkat. Valamikor még a hatvanas években, ha szentségimádás volt a falunkban, ahogy jöttünk az iskolából, az egész osztály bement a templomba. És nemcsak egy osztály, hanem az egész iskola. Nem tudom, honnét, de tudta mindenki, hogy hazatérés előtt még be kell menni a templomba. A szenteltvíztartónál leraktuk a táskánkat, a szentélyrács előtt térdre borultunk és lassan araszolva, térdelve körbejártuk az oltárt, ahol ki volt helyezve az Oltáriszentség. Mikor hazaértünk, mindig azon tanakodtunk, hogy nekünk hogy fáj a térdünk, pedig csak egyszer kerültük meg az oltárt, és az öreg nénikék, akik kétszer, sőt háromszor is megkerülték, még mindig bírják erővel. Akkor még nem tudtuk, hogy ezek a sokat próbált öregjeink szívük egész szeretetével hódolnak Jézus előtt, s ha valamit az ember szeretetből tesz, az nem fáj, hanem erőt ad és felemel. Az idei szentségimádásnak is volt egy kedves és megható színfoltja: két tanító néni, Cséfalvay Ivett és Lancz Mónika elhozták az egész osztályt és együtt imádták Jézust. Mivel iskolánk nem egyházi iskola, így az igazgatónő engedélyével tudták ezt megtenni. Először Ivetka tanító néni jött a másodikosaival, majd egy későbbi időpontban hozta el a negyedikeseket is. Ebéd előtt megjelent Mónika tanító néni is a harmadikosaival, akik tavasszal fognak szentáldozáshoz járulni. Minden gyerek tudta a feladatát: tudták, hogy nem elég csak térdet hajtani, hanem két térden kell imádni Jézust. Mindhárom csoport énekelt, a nagyobbak könyörgéseket olvastak fel és egy-egy tized rózsafüzért is elimádkoztak. Zengett a templomunk a szép csengő gyerekhangoktól, ami semmivel sem utánozható. A gyerekek a helyhez méltóan viselkedtek, mikor meglátták, hogy a tanító nénijük a padban is térdepel, mind egymás után térdre borultak. Mi, akik ott voltunk, láttuk és tudatosítottuk, hogy ezek a tanító nénik a gyerekeket nemcsak tanítják, hanem nevelik is. Ahogy megtudtam, a gyerekeknek tetszett és élvezték ezt a röpke órácskát, mert sokuk még ilyen alkalomból nem volt templomban sohasem. Bugyi Mária, Nagymácséd Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – a remeny@remeny.sk e-mailcímre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.

TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Amit az eboláról tudni kell I. Ha egy szóval kellene válaszolnom, azt írnám: merjen! Természetesen ez aligha nyugtatná meg kedves Olvasónkat, ezért összefoglalom mindazt, amit laikusként érdemes tudni az eboláról. Az „ebola” – sajnos, már csak így kisbetűvel – egy Ebola nevű folyóról kapta nevét még 1976-ban. Ez a folyó az egykori Belga-Kongó, tehát az őserdeiről híres trópusi Afrikában okozott kisebb járványt. Akkor még nemigen tudta senki, milyen kórról is van szó, ezért régi jó szokás szerint – lásd spanyolnátha, angolkór, lengyelfürt – első komolyabb felbukkanása helyéről kapta a nevét. Hamarosan kiderült, hogy nem teljesen egyedülálló betegség, vannak „rokonai” is. Ma az ebolát az ún. hemorágiás (vérzéses) lázak közé soroljuk. Van belőlük egypár, szerencsére egyik sem honos Európában, ezért velük nem foglalkozom. Amit viszont érdemes megjegyezni: a „rokonokhoz” hasonlóan az ebolát is vírus okozza. Ezt azért kell tudatosítani, mert sokan még ma sem tudják, hogy a csodaszerként számon tartott antibiotikumok nem hatnak a vírusokra – vagyis az ebola sem gyógyítható antibiotikummal. Talán ez is az egyik oka az ebola gyors terjedésének. Az ebola tehát közel ötven évvel ezelőtt jelent meg Afrikában. Hogy mi ébresztette fel Csipkerózsika-álmából ez év tavaszán, egyelőre rejtély. Nem teljesen ismert az sem, tulajdonképpen hol rejtőzött eddig, azaz mi a vírus természetes „rezervoárja”? Hiszen, a vírusokról köztudott, hogy az élő sejten kívül nem életképesek, vagyis valamilyen élőlény sejtjeiben képes csak élni és szaporodni. Ma az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a gyümölcsevő denevérek képezik e „rezervoárt”. A denevérek viszont kedvenc csemegéi a majmoknak, a majmok pedig a nyugat-afrikai bennszülöttek-

Közeleg a karácsony, és lányom, aki évek óta Bostonban él, azt szeretné, ha e nagy ünnepet náluk tölteném. Én azonban félek Amerikába menni. Igaz, ugyan, hogy az elnökük kijelentette: Amerikában nem lesz ebolajárvány, én azonban attól tartok, előbb-utóbb oda is eljut ez a nyavalya. Kérem a véleményét, merjek Amerikában karácsonyozni? Jelige: Ebola

Október 8., szombat 17.20 Tanúságtétel 18.00 Szentmise Mocsáról 20.30 Mária-út 21.15 Szombat esti beszélgetés Október 9., vasárnap 9.00 Szentmise Szombathelyről 18.30 Isten jelenlétében. Varga László atya elmélkedése 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv

nek. Az ebola-vírus tehát a denevéreket fogyasztó majmok húsából, szerveiből került az első emberi betegek testébe. Onnan pedig – sajnos – további, a beteggel érintkező emberre. Vagyis – és ezt kell megjegyezni – az ebola-vírus emberről emberre is terjed(het). A zárójelek arra utalnak, hogy szerencsére e terjedés csak a közeli, testi kontaktus, ill. a beteg váladékaival (széklet, vizelet, ondó, vér stb.) lehetséges. Fontos tudni, hogy az ebolát nem terjeszti szúnyog, kullancs, sem egyéb élősködő. Felmerülhet tehát a kérdés: akkor miért nem sikerül megfékezni a jár-

ványt? Hiszen elég megakadályozni a már betegek vagy a beteggel érintkezett személyek mozgását – kórházba, karanténba helyezéssel -, és máris megszakítható a fertőzési lánc. Nos, ez a „recept” érvényes Európában és Amerikában, de nehéz megvalósítani Afrikában. A különféle törzsi szokások, melyek „előírják” az elhunyttól való búcsúzás módját – pl. a halott test mosdatását - annyira élnek még ma is, hogy a hozzátartozók képesek kilopni a holttestet a kórházból.

Október 8., szombat 6.45 Élő egyház 7.15 Isten kezében. Isten kertjében 8.35 Határtalanul magyar 9.05 Hagyaték 9.30 Sírjaik hol domborulnak Október 9., vasárnap 5.50 Isten kezében. A csíksomlyói Babba Mária 6.20 Isten kezében. Isten kertjében 7.50 Világ-Nézet 8.20 Rome Reports - Vatikáni híradó 8.40 Napok, évek, századok - Tőkéczki László műsora

(Folytatjuk)

FIGYELEM!

Mikszáthvagy palócleves

Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió

Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Magyar Katolikus Rádió

Hozzávalók: 300 g marha- vagy báránycomb (sertéshúsból is lehet készíteni), 1 nagy fej vöröshagyma, 5 ek. olaj, 1 ek. pirospaprika, 1 ek. paradicsompüré, 1 gerezd fokhagyma, ½ kk. őrölt köménymag, 250 g burgonya, 250 g zöldbab, só, bors, 1 babérlevél, 2 ek. liszt, 2 dl tejföl, 1 kis csokor kapor Elkészítés: A húst megmossuk, apró kockára vágjuk. A meghámozott, finomra vágott hagymát megfonnyasztjuk a felforrósított olajon. Rádobjuk a húst, erős tűzön néhány percig pirítjuk, majd a tűzről lehúzva megszórjuk a pirospaprikával. Hozzáadjuk a

m1 Október 9., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 9.40 Útmutató 10.05 Kérdések a Bibliában

paradicsompürét, az áttört fokhagymát és a köménymagot, majd mérsékelt tűzön, fedő alatt, saját levében puhára pároljuk. Közben megtisztítjuk a burgonyát és a zöldbabot, ez utóbbit 3 cm-s darabokra, a burgonyát apró kockákra vágjuk, és különkülön lábaskában, 6-6 dl enyhén sós vízben puhára főzzük (a burgonya levébe beledobjuk a babérlevelet), főzőlevével mindkettőt a húshoz adjuk. A lisztet simára eldolgozzuk a tejfölben (először a forró levesből kiveszünk a habaráshoz egy kis adagot – hőkiegyenlítést végzünk), a leveshez keverjük, szelíd tűzön 5 percig forraljuk, utánasózzuk (ha szükséges), borsozzuk. A babérlevelet kidobjuk, a kaprot finomra vágjuk, és megszórjuk vele a leves tetejét. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK

KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

Tudjátok-e, hogy… November első napján, mindenszentek ünnepén azokra emlékezünk, akik már eljutottak az örök dicsőségbe. Kérjük közbenjárásukat, segítségüket! Másnap, november 2-án, halottak napján, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkozunk. Ti hogy emlékeztek meg elhunyt családtagjaitokról, szeretteitekről?

Kulcsár Ferenc

Egy szentesi legényke

Készítette Lőrincz László

Rejtvény

Egy szentesi legényke útra készült, szegényke, a világot hogy megnézze. El is indult, ámult-bámult, hanyatt esett, majd elájult, amikor, hej, meglátta, nincsen új a világba’. Éppen úgy, mint odahaza: fanyelű a csorba kapa, tücskök vígan hegedülnek, verebek a porban ülnek, a tehenek tejet adnak, foga van a téli fagynak. Ég felé nő a fű, a mák, susog, hajlong a sás, a nád, napraforgó napra

forog, idegenre kutya morog, tavasz után eljön a nyár, öreganyó kapuban áll, délben, bim-bam, harang szól, pulyka vörös a haragtól. Alkony után sötétedik, az ostoba hetvenkedik, egy irányban megy a folyó, csibéket kelt ki tyúkanyó, vihar jöttén zeng az ég, szemtelenül csíp a légy, szállnak a fecskék sebesen, éppen úgy, mint Szentesen. Vakarta fejét a legényke: úgy elámult szegényke, hogy egy kőre leüle, s kétfelé állt a füle.

Zirig Ádám, Egyházgellei Alapiskola

Križan Claudia, Egyházgellei Alapiskola

Kiss Karolin, 1. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Laczko Sára, 1. B osztály, Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

Cicu Enrique, 1. osztály, Nagyölvedi Alapiskola Drevaňa Robert, Nagysalló Macko Veronika, Szőgyén

Urbán Hanna Luca, 5. osztály, Nagyölvedi Alapiskola

A szerző hamarosan megjelenő, Kerek világ közepében Bodrogközi versek kicsiknek és nagyoknak c. kötetéből

Meghatározások: 1. Gazzal benőtt, 2. Üzem tulajdonosa, 3. Földgömb – szlovákul, 4. Titokzatos, rejtélyes, 5. Gyömöszölés, masszírozás, 6. Toll jelzője.

Megfejtés A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november A 41. számban közölt rejtvény 7-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: megfejtése: remény.

A nyertes: Hanus Rozália, GaRemény, Žiacka 4., lánta. 821 06 Bratislava, vagy remeny@remeny.sk Gratulálunk, az ajándékot pos(a tárgymegnevezésbe írjátok A rejtvény megfejtése a színessel jelölt átlóban van elrejtve. Je- be: Kuckó és küldjétek el levelezé- tán küldjük! lentése: a bűnbánat, a kiengeszte- si címeteket is). lődés szentsége. • HALOTTAK NAPJA • 2014. NOVEMBER 2.

AJÁNLATUNK

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK

REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Jézus beszédében arra figyelmeztet, hogy az ő tanítványai ne utánozzák az írástudókat és farizeusokat, mert azok a törvény elemzésén kívül semmit sem tesznek. – A „figyelmeztetés“ befejező mondata a vízsz. 1, vízsz. 76 és függ. 17 számú sorokban található. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november 7-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. A rejtvény első része; 15. Zsírkő; 16. Afrikai nádas-mocsaras tó a Kalahári sivatag É-i részénél; 17. Izsák egyik fia; 18. Kohézió – szélek nélkül (!); 20. Ajándék – szlovákul; 21. Hadnagy angol rövidítése; 22. Imre – becézve; 23. ..... királynője: Goldmark operája (ék. hiba); 25. Település Veszprém megyében; 27. Római 52; 29. Vissza: magyarországi megye; 31. Tea – németül; 33. Fül – Shakespeare nyelvén; 35. Lehullott, száraz lomb; 37. Kettősbetű; 38. Evés nélkül; 40. Kötőszó; 42. Barát – spanyolul; 46. Nyílást fedővel elzár; 47. Vés; 48. Emberi munkát helyettesítő gép; 49. Igevégződés; 50. Hiányos kaftán (!); 52. Ajtót szélesre nyit; 54. Kosár közepe (!); 55. Játék – angolul; 57. Semmi, nulla – ugyancsak angolul; 59. Szarvval és patával ábrázolt mitológiai istenség; 61. Létezni, lenni; 63. Az a bizonyos; 65. Leáll – egyneműi; 66. Rezerva része (!); 68. Lábfejének alsó felülete; 70. H-val: szeszélyes, bolondos megnyilvánulás; 72. Görög betű; 74. ..... szerződés: az Olasz Királyság és a Szentszék között kötődött meg 1929. február 11-én; 76. A rejtvény második része;

Függőleges: 2. Balti nép; 3. Csendes izzás (!); 4. Az USA egyik államába való; 5. Szelén és urán; 6. Kettőzve: dunántúli város; 7. Kémiailag tovább nem osztható elemi részecske; 8. Semmi – latinul; 9. Hibásan ítél (!); 10. Naiv betűi; 11. Visszabeszél a liba (!); 12. Kortárs hivatásos teniszező (Rafael); 13. ... Sumac – perui énekesnő volt; 14. Vissza: sorozat; 17. A rejtvény befejező része (a nyilak irányában folyt.); 19. Sok ember hangjából összeolvadó lárma; 22. Ilona – becézve; 24. Az utolsó betű pótlásával: férﬁ énekhang; 25. Zárka, cella – németül; 26. Választékosan: ráz; 28. Szlovák kettőshangzó; 30. Teljesen megegyező; 32. Becézett női név; 34. Cuprum; 36. Abba a másik irányba; 39. Párizs tornyának építésze; 41. Gléda; 43. Afrikai ország; 44. Európai állam, itt névelővel; 45. Akinek felesége sóbálvánnyá változott; 49. Hitelt érdemlő módon bizonyít; 51. Nikkel; 53. Magyarországi adófajta; 56. Egészségre káros

anyag; 58. Bolívia tényleges fővárosa; 60. Író, újságíró volt (Ernő, 1918-1974); 62. Norvég, thaiföldi, osztrák és spanyol gépkocsik betűjele; 64. Társ, barát, kolléga – angolul; 65. Az Öt-tó egyike (fölös ékezettel); 67. A vízsz. 63 párja; 69. Illés egyneműi; 70. G-vel: főnök – tolvajnyelven; 71. Ők – szlovákul (nőn.); 73. Kettősbetű; 75. Német személyes névmás.

Megfejtés A 41. számunkban közölt rejtvény megfejtése: Minden idő alkalmas arra, hogy benne Istent szolgáljuk. A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Császár Ilona, Párkány. Gratulálunk!

SOKSZÍNŰ EGYHÁZ Szolnok védőszentjévé választották Sándor Istvánt Boldog Sándor István születésének századik évfordulóján a Tisza-parti város védőszentjének választotta az egy éve boldoggá avatott vértanút. Az erről szóló dokumentumot Beer Miklós váci megyéspüspök, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök és Máthé György szolnoki főplébános, esperes írta alá a belvárosi templom előtti téren a nyár elején felállított

Sándor István szobor mellett. A szolnoki városi tanácsosok 1832-ben védőszentjükké választották Xavéri Szent Ferencet az akkoriban dúló pestisjárvány idején, s kérték égi közbenjárását. Ma ugyancsak közbenjárását kérik a kommunista diktatúra idején vértanúhalált szenvedett szolnoki születésű szalézi szerzetesnek, hangsúlyozta Máthé György atya, hiszen – átvitt értelemben – a pestis ma is fenyeget. Szembe kell nézni és ellen kell állni azoknak az ártó eszméknek, ideológiáknak, amelyek a krisztusi jóval szemben a rossz hatalmát hirdetik.

• HALOTTAK NAPJA • 2014. NOVEMBER 2.

A szentmisén Beer püspök emlékeztetett, éppen száz esztendeje tört ki az első világháború, s akkor született Sándor István. Egyik oldalon a halál, a másikon az élet... Mi, hívő emberek feltekintünk a keresztre: ahonnan a halál származott, onnan fakad a feltámadás, onnan fakad az élet. „S ezt ma, Sándor István századik születésnapján hittel idézzük fel, az ő személyén és életpéldáján keresztül. Megölhették őt, értelmetlen gyűlölettel, de utána néhány évvel a pesti ﬁatalok kimondták: elég már! Elég a gyűlöletből, elég a gonoszságból, elég a halálból!” – hangsúlyozta a főpásztor. MK

APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

Szűzanyánk, hallgasd meg legbuzgóbb imánkat, Áldd meg minden jóval a volt lelkiatyánkat. Ne engedd, hogy szívét bánat érje, Legyen mindig nagy az ő egészsége, Szavai csupán a szívekhez szóltak, Szűzanyánk kérünk, hogy őt megóvjad. Ő volt a jó pásztorunk, vezette a nyájat, Büszkék vagyunk arra, hogy őt 15 évig nekünk adtad. Sok szeretettel és hálával köszöntjük volt lelkiatyánkat, KASSA SÁNDOR plébánost, aki november 1-jén ünnepli születésnapját. Köszönjük lelkiatyánknak mindazt a jót és szépet, amellyel elhalmozott minket 15 éven át. Külön köszönjük törődését, szeretetét, munkáját és szívhez szóló szentbeszédeit, melyekkel vezetett minket a hit, remény és szeretet útján. A jó Isten áldása és a Szűzanya oltalma kísérje szeretett lelkiatyánkat az új helyén. Sok szeretettel és hálával gratulálnak a csúzi, fűri, kürti hívek és a gyerekek

„Ó, Istenem a magad számára teremtettél, hogy a magam módján szolgáljak neked!”

Tisztelettel és nagy szeretettel köszöntjük névnapja alkalmából

Tisztelettel és hálás szívvel köszöntjük szeretett lelkiatyánkat,

BOROS KÁROLY lelkiatyánkat. Imáinkban kérjük a jó Isten bőséges áldását, védőszentje pártfogását és a Szűzanya oltalmazó szeretetét. Köszönjük a gyönyörű sok szép szentbeszédet.

MICS IMRE kanonok, esperesplébánost születés- és névnapja alkalmából. Kérjük a jó Istent, árassza rá bőséges áldását, hogy hivatását még nagyon sokáig folytassa közöttünk, erőben és egészségben, Isten legnagyobb dicsőségére és az anyaszentegyház javára.

Hálás szívvel a karcsai rózsafüzér-társulat tagsága és a hívek

Szeretettel a hárskúti hívek és a rózsafüzér-társulat

Őszinte szeretettel köszöntjük névnapja alkalmából BUDAY KÁROLY esperest Inámban. Nem tudjuk eléggé meghálálni a jó Istennek, hogy idős kora ellenére (88 év) buzgón terelget minket az élő hit útjára. Jó egészséggel teli számos évet kívánnak a kőkeszi egyházközség hívei

SZOLGÁLTATÁS

Templom belsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, több éves jótállás. Tel: 0911/130 949, 0905/234 902

Terménymegáldás Boldogfán Klenovics Norbert felvétele

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK

REMÉNY

Hidd, amit

énekelsz

Szentmise olvasóinkért Hagyományosan a magyar szentek és boldogok napján, november 13-án kerül sor arra a szentmisére, amelyet lapunk olvasóiért, terjesztőiért, a Remény-barátokért, munkatársainkért ajánlunk fel. Idén Dercsikán lesz a szentmise, november 13-án, csütörtökön, 18 órakor. Szeretettel várjuk olvasóinkat!

Kiss Róbert „Ez árnyékvilágból ámbár ki kell mennem, És a sír gyomrában föld porává lennem, A föltámadáskor visszatér majd lelkem, Jöjj el, Jézus Krisztus, fogadj el ott engem.” (Glória, 247., 4. versszak) Az Egyház mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmával arra hív minket, hogy gondoljunk a túlvilágra, a testi halálra és az örök életre. Az Egyház hív, mely édesanyaként van jelen keresztény életünk minden pillanatában, a fogantatástól egészen a halálig. Az Anyaszentegyház, mely a keresztség vizében új életet, Krisztus életét és vele együtt a jövőbeli halhatatlanság ígéretét adja. A szentgyónással és az Oltáriszentséggel gondoskodik arról, hogy Krisztus jelen legyen és ott éljen a lelkünkben. Amikor pedig beköszönt egy súlyos betegség vagy eljön a halál pillanata, odahajol gyermekei fölé és megerősíti a betegek kenetével és a szent útravalóval. Ellát minden szükségessel ahhoz, hogy reménnyel és örömteli békével vághassunk neki az utolsó útnak, amelynek végén Isten kegyelmével mennyei Atyánk karjai között találjuk magunkat. ( Javier Echevarría) Mint Isten gyermekeinek, nem kell félnünk sem az élettől, sem a haláltól, Krisztusban minden, még a halál is új értelmet nyer. Ez árnyékvilágból ámbár ki kell mennünk, de vár ránk Jézus, aki a Feltámadás és az Élet. ( Jn 11, 25) Szent Josemaría így buzdít: „Ne félj a haláltól. Fogadd el már most, nagylelkűen, amikor Isten akarja, ahogy Isten akarja, ahol Isten akarja. Ne kételkedj: jönni fog akkor, ott és úgy, ahogy az a legjobb, ahogy azt Isten-Atyád küldi…” (Út 739) Reménységünk erőteljes, biztos és szilárd, mert Istenen nyugszik, aki mindig hűséges – bátorít Ferenc pápa. Szent Pál apostol is nyomatékosan rámutat: A feltámadt Úr az a remény, amely soha nem fogyatkozik meg, és soha nem csal meg (Róm 5,5). A novemberi hónap során ajánlott elolvasni és átelmélkedni a Katolikus Egyház Katekizmusának a végső dolgokról szóló részeit (KEK 1020-1065). E gondolatok reményre és természetfeletti derűlátásra indítanak, és új lendületet adnak a mindennapi lelki küzdelemhez. Segítenek, hogy az áhítatos temetőlátogatások alkalmával ismerőseink előtt tanúságot tegyünk reményünkről, s ezzel hozzásegítsük őket, hogy elgondolkodjanak az örök igazságokról, és egyre jobban keressék Istent, aki atyai gyöngédséggel áll mellettünk és hív minket.

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

Felelős szerkesztő: Bertha Éva Lapterjesztés (hétköznap Tel.: +421 (0)948 057 509 9.00–15.00 óráig): 0918/462 411 Könyvrendelés: Szerkesztő: office@remeny.sk vagy Orbánné B. Mária 508 0948/057 KÖNYVRENDELÉS: Tel.: +421 (0)948 057 506

• HALOTTAK NAPJA • 2014. NOVEMBER 2.

A Könnyező Szűzanya búcsúja Nagyszombatban A novéna keretében 2014. november 15-én, szombaton 11.30 órai kezdettel magyar nyelvű főpapi szentmisére kerül sor. Főcelebráns és szónok: Pápai Lajos győri megyéspüspök. A szentmise elején Lorettói litánia és Ima a Szent Családhoz. A szentmisét megelőzően, 10.30 órától gyónási lehetőség. Szeretettel hívják és várják a zarándokokat! Érdeklődés és csoportos jelentkezés Kiss Róbert püspöki helynöknél, a 00421/908 761 007-es telefonszámon.

Új kiadványok, naptárok Előjegyezhetők, megrendelhetők Remény kalendárium 2015 – sok olvasnivalóval, interjúkkal, érdekességekkel, receptekkel

A Remény egylapos falinaptára Ára: 0,20 €

Direktórium a 2014-2015. liturgikus évre Ára: 2,90 €

Boldogasszony Anyánk – Katolikus naptár 2015 A forgatható naptár ára: 1,80 €

Herdics György: A jó hír csodákra képes! Válogatás a szerzőnek a Csallóköz c. hetilapban megjelent írásaiból

Ára: 5,70 €

MEGRENDELHETŐ: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk A könyveket utánvéttel küldjük!