Remeny 2014 45 nov 2

Page 1

„Úristen, te az egész világ gondviselője vagy. Te adsz erőt a gyönge embernek, a te kezedben van a fejedelmek lelke. Te hatalmasabb vagy minden földi királynál. Tégy velem tetszésed szerint!” (Szent Imre herceg imája)

45. szám

REMÉNY XXV. évfolyam

2014. november 9. – A Lateráni Bazilika felszentelése

Hogy jól szolgálhassuk jelenünket és jövőnket… Azt mondják: az okos ember a más hibájából is tanul, a balga a sajátjából sem. Korunk új kihívásai új feladatok elé állítanak minket. Az egypártú, központosított hatalmi döntés helyi szintre történő átruházása csaknem 25 éve megtörtént, ami áldás, de átok is lehet az ember számára. Áldás, ha jól használjuk ki, de átok, ha nem élünk jogainkkal. Ha a különböző szintű törvényhozásban a döntés lehetőségét olyan képviselők-

re bízzuk, akik szándékunkkal, meggyőződésünkkel és igényünkkel ellentétes határozatokat juttatnak érvényre. Még ennél is rosszabbat teszünk, ha nem megyünk el szavazni, mivel távolmaradásunkkal egyértelműen azok győzelmét segítjük elő, akiknek szándéka, meggyőződése és igénye ellentétes a miénkkel. Tagadhatatlan, hogy hívő keresztényként elsősorban életünk örök üdvösségén kell fáradoznunk, de ez nem

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 5 7 8

Zára – a templomok városa Tüzet kéne rakni Az elődök szellemisége nyomában...

mentesít minket a földi létünkért vállalt felelősségtől. Életünket a teremtő Isten szándéka szerint, emberi természetünk adottságainak megfelelően, az Evangélium szellemében kell alakítanunk: igazságban és szabadságban, igazságosságban és szeretetben, amihez törvényes eszközökkel, alkalmas és megfelelő életteret kell kieszközölnünk. A kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a hit és az erkölcs, az élet és a család,

A lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház, a Város és a világ minden templomának anyja és feje

az anyanyelv és a kultúra ápolása és védelme, az ifjúság nevelése, a munka becsülete, a munkahelyteremtés, az emberi személy méltóságának tisztelete biztosítják ezt az életteret. E célok elérése érdekében tehát olyan képviselőket kell választanunk, akik tiszteletben tartják a vallásos ember jogait, elősegítik az egyházi iskolák és szociális intézmények alapítását, a közpénzek igazságos elosztásával (Folytatás a 2. oldalon)


EZ TÖRTÉNT

Nem járnak templomba… Szokás a szószékről ostorozni a hívőket, nem járnak a gyerekek, fiatalok a templomba. Épp csak elsőáldozás vagy bérmálás előtt látni őket Isten házában, aztán se hírük, se hamvuk. Ilyenkor bizony a pad süllyedni kezd alattunk, mert érintve érezzük magunkat, hiszen nekünk is van olyan családtagunk, akit ritkán, vagy nem is tudunk rávenni a szentmisén való részvételre. De mi magunk, egyházi elöljárók, papok, hitoktatók és a hívő nép, mi nem vagyunk ludasak ebben az érdektelenségben? Mi csak sopánkodhatunk, hogy milyen Istentől elfordult a mai fiatalság…, hogy a szülők mennyire félrenevelik gyermekeiket…, hogy mindenféle körre járatják őket, csak épp a szentmisére járás marad el? Meggyőződésem, változás csak akkor történik, ha a változtatást magunkon kezdjük. Ha a gyerek olyan közösséget talál a templomban, akik örülnek egymásnak, akik jók, barátságosak, és nem azzal fogadják őt, hogy „jó, hogy végre idedugtad az orrod, hol voltál eddig?”, akkor nagyobb kedvvel megy a szentmisére. Ha a pap azt látja, keve-

sen vannak, meg kellene vizsgálnia többek közt azt is, jó időpontban van-e a mise? A kamasz fiziológiai lustaságban szenved – írják a pszichológusok, és ha túl korán van a szentmise, akkor bizony nehezen kel fel az egész hetes tanulás után. A hitoktatóknak a gyerekekkel való foglalkozáson túl a szülőkkel is foglalkozniuk kell, mert gyökeres változás csak így érhető el. Az se hat pozitívan a gyermekek hitéletére, hogy némely iskolai intézményben a hittant az épp kevés órával rendelkező pedagógus kolléga kapja, még az se számít, hogy a templomot nem sűrűn látogatja. Hogy a fiatal szentmisére járó legyen, abban nagy a felelőssége minden egyes hívőnek, hiszen a felnövő gyermek látja, milyen a templomi közösség tagjainak egymáshoz való viszonya. Ha ebben ellentmondást vél felfedezni, ha az ő életük nincs összhangban a jézusi tanítással, akkor

Hogy jól szolgálhassuk jelenünket és jövőnket… (Folytatás az 1. oldalról) pedig biztosítják azok támogatását és fejlődését. Ilyen szempontok szerint válasszuk tehát a képviselőket. Lelkiismeretesen vizsgáljuk meg egy-egy jelölt választási programját. Olyan jelöltekre adjuk le szavazatunkat, akik eddigi életükkel, magatartásukkal már bizonyították, hogy értékeink képviselete a sajátjuk, és mandátumukat nem a saját meggazdagodásukra használják fel. Olyan jelölteket jutassunk a képviselő-testületbe, akikről tudjuk, hogy az evangéliumi értékrend hiteles emberei. Ne legyünk közömbösek. Ne mondjuk: nekem mindegy. Nem mindegy, hogy lesz-e élettere vallásos meggyőződésünknek, a közerkölcsnek, az anyanyelvi oktatásnak, a művelődésnek, az új munkahelyek létrehozásának, az úthálózat bővítésének és sok olyan értéknek, amelyet legjobban helyi képviselőink segítségével tudunk biztosítani. Ezért okvetlenül vegyünk részt a választásokon. Éljünk a demokrácia által biztosított jogunkkal. Isten előtti felelősséggel adjuk le szavazatunkat. Imádkozzunk egymásért: adjon Isten mindnyájunknak bölcsességet, kedvet és bátorságot, hogy az idei helyhatósági választással is jól szolgáljuk nemzedékünk jelenét és jövőjét!

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József e-mail: alban@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 510 Főmunkatárs: Mons. Koller Gyula

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

ugyan honnét vegye a jó példát? Mi vonzza őt? Akkor nem tesz erőfeszítéseket a hitben való elmélyülésre, és felületesen képmutatásnak bélyegzi a hitéletet. Kezdjünk hát magunkon változtatni - most rögtön. Ha elgondolkodunk, és imában kérjük az Istent, mutasson nekünk utat ebben, akkor tudni fogjuk, mit tegyünk.

OROSZORSZÁG

II. Tavadros látogatása Első ízben kereste fel II. Tavadros kopt ortodox pátriárka, Alexandria pápája Moszkvában az orosz ortodox egyház vezetőjét, Kirill pátriárkát. Hosszú távú együttműködés lehetőségeiről folytattak megbeszélést. Röviddel ausztriai látogatása előtt találkozott Moszkvában II. Tavadros kopt ortodox pátriárka Kirill orosz ortodox pátriárkával. A két egyházfő megbeszélésén szó esett a lelkipásztori szolgálat, nevelés, erkölcs és a társadalompolitika legfontosabb kérdéseiről. Kiemelt figyelmet fordítottak a Közel-Kelet és Ukrajna aktuális helyzetére. A november 4ig tartó látogatás is mutatja az utóbbi időszakban megfigyelhető közeledést Oroszország és Egyiptom között. A Pro Oriente beszámolva a találkozóról hangsúlyozta a két egyház közötti együttműködés erősödését. Kapcsolatunk az aktív egység szimbóluma lehet a világ számára – nyilatkozta a kopt egyházfő. Az együttműködés fokozására létrehoztak egy bilaterális bizottságot, melyet Serapion kopt püspök (Los Angeles) és Hilarion metropolita, a moszkvai patriarchátus külügyi felelőse vezetnek majd. II. Tavadrost kíséretével együtt fogadta Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE • 2014. NOVEMBER 9.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki a látogatást történelmi jelentőségűnek nevezte, hiszen első ízben utazott a mai Oroszország-

ba kopt egyházfő. III. Senuda látogatása 26 évvel ezelőtt ugyanis még a szovjet érában történt. Oroszországi tartózkodása alkalmából II. Tavadros felkeresett több kolostort és templomot, és szentmisét mutatott be a kopt bevándorlók közösségében. Az orosz fővárost elhagyva II. Tavadros Ausztriába utazott, hogy részt vegyen a Pro Oriente 50 éves jubileumán.

Felelős kiadó: Mons. Szakál László A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk

Magyar Kurír Grafika: namedia – Nagy Attila Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT SZEPSI

BŐS

Megújuló templom, élő közösség Evangelizációs zenés áhítat A templom az élő település szíve. A templomot elődeink központi helyekre, kiemelt pontokra építették. Állapota ma is jelzéssel bír minden látogató számára. Ha falai mállanak, környéke elhanyagolt, nyilvánvaló, hogy a helybéliek nem kívánják Istent mindennapi életükbe vonni. A bősi katolikus egyházközség tudatosította ezt, s Albán József plébános vezetésével egy hosszú távú folyamat vette kezdetét. Az Antiochiai Szent Margitplébániatemplom felújítása több okból is időszerű és elkerülhetetlen volt. A nedvesedés olyan komoly problémát jelentett, hogy az önkormányzat is kénytelen volt beavatkozni. A Fenes Iván polgármester által vezetett nagyközség tette mindezt készségesen, magáénak érezve az ügyet. Annál is inkább, mivel a képviselő-testü-

Elsőként a falak vizesedésének megszüntetésére került sor. A régi vakolat leverésében az önkormányzat tagjai éppúgy részt vettek, mint Bős önkéntes polgárai is. Ezt követte a speciális szigetelőanyag befecskendezése a szakértők által. Napjainkban a templom falát tetőig érő állványok szegélyezik, a fal friss színt, megújult külsőt kap. A tervek szerint a belátható jövőben sor kerül az üvegablakok cseréjére és egyéb munkákra is. Az egész projekt költségvetése több tízezer eurót igényel, melyet Bős nagyközség és a helyi plébánia lépésenként gyűjt össze. Az önkormányzat tízezer eurót folyósított a jelenlegi munkák ellenértékének biztosítására. Szinte egész évben folyik a gyűjtés a templomban is, s a helyi lakók is példaértékű összefogással támogatják Isten házának megújulását. Több ezer euró gyűlt már össze a helyi katolikus bál bevételéből, a község vállalkozóinak adományaiból, illetve a hagyományteremtés szándékával megtartott katolikus családi napból is. (Ezen rendezvények szervezésében külön említést érdemel az egyházközség egyik legaktívabb tagja, Fodor Denisza is.) let tudatosítja: a templom a gyakorló híA korábbiakban már több kisebb lépvek életének része, minden keresztelő, tékű munka valósult meg a polgármesteházasságkötés és végső búcsú helyszíne. ri hivatal jóvoltából. Így például beszerelA templom sajátos misztikumával szelle- ték a padokat fűtő rendszert, illetve a tomi és lelki egységgé is kovácsolja a fizikai ronyóra megújítására is sor került. valóságot. A jelenleg zajló munkálatok a megleA munkálatok megszervezése, az egyes hetősen enyhe ősznek köszönhetően fázisok kivitelezése egész esztendeje tart. folytatódnak. Mindenesetre az állványok Az ilyen léptékű munkának nem csupán ellenére is látszik: Bősön nemsokára mélaz anyagi hátteret kell megteremteni, ha- tó módon megújul az Isten háza. nem – műemlék épület révén – a megfelelő állami szervekkel is egyeztetni kell. Mészáros Péter

Amint szerte a nagyvilágban, úgy Szepsiben is megemlékeztek az 1956-os forradalom eseményeiről. Ebből az alkalomból október 23-án a Gável-testvérek közreműködésével evangelizációs zenés áhítat volt a magyar iskolában és a délutáni szentmisében. Ezután Mága Zoltán hegedűművész és társai tettek értéktanúságot a zsúfolásig megtelt templomban. Az evangelizáláson a helyi híveken, valamint a társadalmi és közélet helyi képviselőin kívül részt vettek a környék értéket szerető lakosai is, azok, akiknek október 23. piros betűs ünnep. Az ünnepség résztvevői hálát adtak, hogy nagyjaink a szabadságot választva összefogtak, ami által népünk jövőt, reményt és méltóságot vívott ki. Elismerést és képességet a szabadságra, a jó és a rossz megkülönböztetésére, valamint készséget a dialógusra. Amint Isten, Fiában, Jézus Krisztusban párbeszédet kezdett az emberiséggel, úgy kell ezt tovább folytatni határon innen és túl, városon belül és kívül.

BÉLA

Lovagavatás Színes külsőségekkel és gazdag lelki tartalommal zajlott a Szent György, a Mártír Nemzetközi Lovagrend avatási ünnepsége október 19-én. A bélai kastélyszálló azonban nem csak egy avatási ceremóniának adott otthont, hanem egy történelmi eseménynek is. A rend nagymestere, Tadeusz Kaczor megalapította a Szent György, a Mártír Nemzetközi Lovagrend Szlovákiai Nagyperjelségét, amelynek vezetésével Sárközi Jánost bízta meg. A nagymester ezúttal hat lovag, három dáma és három apród avatását is

elvégezte: a Szlovákiai Nagyperjelség hét alapító tagján és az apródokon kívül két magyarországi jelöltet is. Az ünnepélyes szertartást megtisztelte jelenlétével José M. Cos-

melli, a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége nagymestere, Popper György nagyperjel, valamint Pawel Michalak, a Szent

A barikád mindkét oldalán sok áldozat volt. Idővel vált tagadhatatlanul nyilvánvalóvá, hogy az adott történelmi helyzetben mi volt a helyes és mi a helytelen. Mivel az ember a szívével lát jól, fontos a helyes látás, hogy életünk

mindenkori kihívásai közepette bölcsen mérjük fel küldetésünket és erőinket. Az ünnepség pozitív tanúságtétel volt az evangéliumi értékrend mellett, ami nélkül a jövőben nincs sem ok, sem kilátás ünnepelni. A kihívások pergőtüzében az elkövetkezendő hetekben gyakrabban kell kérni a Szentlélek világosságát, Urunk Jézus Krisztus kegyelmét és az Atyaisten szeretetét, hogy a hit, az összetartozás, a felelősség és a sorsközösség vállalás lángját, amit az ünnepség kapcsán kaptunk, ápoljuk és továbbadjuk. GB.

György, a Mártír Nemzetközi Lovagrend Lengyel Nagyperjelségének nagyperjele. Az első, nem egyházi alapítású lovagrendet 50 magyar főúr alapította 1326-ban, Szent György napján, Károly Róbert királyunk jóváhagyásával, Esztergomban. Az alapító okiratba belefoglalták a hit, a haza és a király védelmét, a gyengék és elesettek gyámolítását, a rászorulók segítését. Majd hétszáz évvel később ugyanebben a szellemben alakult meg a hazai nagyperjelség, és ugyanezt fogadták meg a felavatott dámák, lovagok és apródok is. A lovagrend jelmondata: „Valósággal igaz vagyok e baráti rend iránt!” Munkájukat kísérje Isten áldása! Fehér Lilla

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

Teremtett természet Dékány Ferenc Ami Istenben láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, az a világ teremtése óta művei alapján fölismerhető. (Róm 1,20) „Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.” ( Jn 12,32) A Bölcsek Tanácsának tagja, a „Szárny és teher” című, társadalmunk problémáit elemző mű társszerzője, Csermely Péter az elmúlt években a hálózatok kutatásával foglalkozott. A sejteken belül tapasztalt összefüggéseket nem csupán a biológia területén alkalmazza, hanem képes azt kiterjeszteni társadalmi méretekre is. Tanulságos és élvezetes olvasmány „A rejtett hálózatok ereje” című könyve, valamint a Természet Világa folyóirat 2010. februári számában megjelent cikke. Gondolatai alapján érdemes áttekinteni társadalmunk helyzetét, hiszen megoldási javaslata a megváltás keresztény gondolatával teljes összhangban van. A hálózatkutatók tapasztalata szerint normális állapotban a rendszerek elemei kiterjedt kapcsolatrendszerrel bírnak, melyek közeli és távoli elemeket egyaránt összekapcsolnak. Stressz esetén először a távoli kapcsolatok szűnnek meg, a rendszerek kisebb központok köré csoportosuló egységekre bomlanak. A válság mélyülése következében a helyi központok köré csoportosuló közösségek is egyedek sokaságára esnek szét, általában ez jelenti pusztulásukat. A sejt biokémiai szerkezetén belül tapasztalható folyamat társadalmunkban is hasonlóképpen megy végbe.

Kopp Mária kutatásai szerint a társadalmi hálózat szétesése 2002 és 2006 között 54%-ról 71%ra nőtt Magyarországon. A társadalmi csoportok

eltávolodása növeli az ellentéteket, mindennapossá teszi az erőszakot, az emberi csoportok közötti „játszmák” zéró összegűekké válnak, tehát senki nem gazdagodik általuk. A megoldás természetesen nem lehet más, mint a folyamatok megfordítása. A szétesett rendszer egységeinek meg kell találniuk egymást és hálózatot kell alkotniuk annak érdekében, hogy életben maradhassanak. A válságok, legyenek azok gazdaságiak vagy társadalmiak, természete és hatása azonos. A válságok leküzdésének módja is az. Össze kell kapaszkodnunk, hálózatot kell képeznünk. A kapcsolatok létesítése köz-

ben fölmerülhet bennünk a kérdés, hogy mindez gazdaságos-e? A válság során szokásos emberi „kapcsolatok” legjobb esetben zéró összegűek, tehát senkinek sem hasznosak. A válságot felszámolni igyekvő emberi kapcsolatok kezdetben akár veszteségesnek is tekinthetők, később azonban bőven kamatoznak. Amint a gyermek tekinthető tehernek és áldásnak, úgy az emberi kapcsolatokba fektetett energia tekinthető veszteségnek és megtérülő befektetésnek egyaránt. A hálózatok elméletének, a sejtek belső életének példája arra ösztönöz bennünket, hogy vállaljuk ezt a terhet. Egyházunk, társadalmi beágyazottsága révén, hálózatok rendszere, mely gazdasági, társadalmi, erkölcsi válság idején rendkívüli segítséget képes nyújtani. E közösség képes arra, hogy tagjain segítsen, ugyanakkor képes arra is, hogy másokat támogasson. Egyházunk, az egyházmegye, plébániáink alkalmas kapcsolódási pontok lehetnek a válság miatt széteső társadalom számára. Legyünk készek arra, hogy kapcsolatot létesítsünk másokkal és bekapcsoljuk őket a közösség megtartó erejébe! Fogadjuk el, és viszonozzuk a legkisebb pozitív gesztust is! Legyünk derűsek és befogadók, hogy mindazok, akik közösségre vágynak, nálunk megtalálják! Ne féljünk az áldozattól, hiszen azt Megváltónk a kereszten már megfizette helyettünk és értünk is, ezért a mi „játszmánk” nem negatív, nem zéró, hanem pozitív összegű.

Miatyánk

Isten – a teljesen más – Mózes kérésére megnevezi magát a Szentírásban. Az égő csipkebokor csodás és érthetetlen jelensége közelebb csalogatja Mózest. Ez a közelség – az Isten közelsége – már lehetővé teszi a számára, hogy szólhasson az Úrral. Ismerjük a bibliai történetet: Mózes azonnal küldetést kap, nem is akármilyet, emberi ésszel és emberi erővel meg nem valósíthatót. Neki kéne egy egész népet fel- és kiszabadítania a rabszolgaságból. Neki kéne dacolnia egy világrész hatalmas urával, az isteni fáraóval. Nem csoda hát, hogy Mózes bizonytalan: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?” (2Móz 3,11) „Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd

megkérdezik: Mi a neve? – mit feleljek erre?” (2Móz 3,13) Erre a

kérdésre érkezik a válasz, amit úgy tekintünk, mint Isten nevének kinyilvánítása: Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.” Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: „Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.” (2Móz 3,14-15) Ennek a válasznak - „Én vagyok, aki vagyok” – a héber eredetijéből alakul ki aztán a Jahve szó. Ez a hangsor – JHVH – lesz az úgynevezett tetragrammaton, a négybetűs héber Isten-név, Izrael Istenének az Ószövetségben található neve. De mit is jelent valójában a JHVH? Sajnos, azt kell mon-

• A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE • 2014. NOVEMBER 9.

dani, ma már sem az eredeti kiejtését, sem a pontos értelmezését nem ismerjük. Gyakorlatilag lefordíthatatlan – s azt hiszem, a jó Isten esetében, ez valahogy így is van jól… Joó Sándor református lelkész írta: „Tehát ez a négy betű… …leginkább valami olyanformát jelent, hogy valaki, aki van. Nem neve Istennek, hanem csak utalás arra a titokzatos Valakire, Aki van, Aki volt, Aki lesz, tehát Aki mindenek felett való módon létezik. Mintha ez a négy betű azt mondaná, azt hirdetné, hogy akármilyen titokzatos, akármilyen rejtett, érthetetlen, hozzáférhetetlen, akármilyen kikutathatatlan vagyok is számotokra, egy dologról bizonyosak lehettek: arról, hogy én vagyok, és leszek örökké. Az, hogy én vagyok és leszek, azt hatalmasan fogjátok majd érezni most és később is.”


KITEKINTŐ

A horvát tengerpart ékkövei: a székesegyházak 4. Zára – a templomok városa Ha e nem szokványos útinapló írása során gyakran érzi az ember, hogy a magyar, ill. egyháztörténeti vonatkozásokat illetően a bőség zavarával küzd, akkor ez Zára (ma: Zadar), Dalmácia egykori fővárosa esetében hatványozottan igaz. E „bőség” érthetővé válik, ha – dióhéjban – áttekintjük Zára történetét. A Šibeniktől mintegy 70 km-re, északra, egy félszigetszerű földnyelven fekvő kikötőváros az adriai tengerpart egyik legrégibb települése: első írásos említése Kr.e. 384-ből kelt (Bács). A római időkben, Jadera néven, falakkal körbevett, pompás fórummal – a belőle megmaradtak a Régészeti Múzeumban láthatók –, vízvezetékkel ellátott virágzó kereskedőváros. A római korra emlékeztet a Kikötői kapu (Vrata Sv. Krševana), melyet egy római diadalív átépítésével alakítottak ki a 16. században. A belső felén kőlap örökíti meg III. Sándor pápa 1177-es zárai látogatását. A népvándorlás-korabeli avar és gót dúlásokat kiheverve, a IX. században indul újra virágzásnak, magára zúdítva ezzel a tengeri egyeduralomra törő Velence meg-megújuló támadásait. Így lesz a XII-XV. században Zára a velencei-magyar harcok gyújtópontja, mivel – mint már bevezetőnkben írtuk – 1102-ben Könyves Kálmán magyar király kerül a horvát trónra is. Három évvel később Kálmán bevonul Zárába. E látogatás kőbe „öntött” emléke Dalmácia legrégibb harangtornya, amit a torony oszlopfőibe vésett „r. co-lloman-nus” (Kálmán király) felirat tanúsít. A hol magyar, hol velencei kézre kerülő város sorsa 1358-ban dől el. Ekkor I. (Nagy) Lajos királyunk döntő győzelmet arat, és a február 18-án a Szent Ferenc-templom sekrestyéjében megkötött „zárai békében” Dalmácia, valamennyi városával és szigetével a magyar király birtokába kerül (dombormű örökíti meg az eseményt). Így lett a „kék Adria” egy része „magyar tenger”, és majd mint Petőfi nosztalgiázik évszázadokkal később „A hazáról” című versében: „Magyar tenger vizében hunyt el Éjszak, kelet s dél hullócsillaga”. Zára azonban nem sokáig élvezhette a magyar királyság védelmét. A (Luxemburgi) Zsigmonddal szemben álló és Zárában ellenkirállyá koronázott Nápolyi (Anjou) László 10 000 dukátért 1409-ben eladja Zárát a velenceieknek. Ezzel Zárában 1797-ig ismét Velence az úr. Ez idő alatt Zára ismételten sikeresen ellenáll a törökök támadásának. A napóle-

oni háborúkat követően Zára osztrák, majd 1918 után olasz uralom alá kerül. E rövid történelmi barangolás után sétáljunk egy kicsit Zára óvárosában, a magyar s egyháztörténeti emlékekre összpontosítva. A már említett Kikötői kapun belépve, a III.

ségének volt a lánya, 304-ben szenvedett vértanúhalált „Illíriában”, tehát a mai Horvátország területén. A XII-XIII. században román stílusban átépített székesegyház alaprajza téglalap alakú, végén nagy félköríves szentéllyel, a templombelső háromhajós (emlékeztet a šibeniki Szent

Sándor pápa utca egyenesen a II. János Pál térre vezet. Ennek egyik oldalán áll a Szűz Mária-templom és a Benedek-rendi apácáknak hozzácsatolt zárdája. Az 1066-ban egy Cicca nevű zárai úrnő, később apátnő által építtetett templomnak, számos átalakítás után, ma gyönyörű reneszánsz – rozettás (rózsaablakos) – homlokzata van. E templom mellett áll a már említett, Kálmán királyunk által emeltetett harangtorony. A templom egykori főoltárát szintén ő emeltette. A templom melletti kolostorban szálltak meg a magyar királyok, valahányszor meglátogatták Dalmáciát. Ebbe a kolostorba vonult vissza egy időre, 1383-ban Nagy Lajos özvegye, Erzsébet királyné is. A kolostorban ma Egyháztörténeti Múzeum működik, melyet az útikönyvek „Zadar aranya és ezüstje” (Zlato i Srebro Zadra) néven említenek. Legfőbb büszkesége a Vittore Carpaccio itáliai reneszánsz festő által, 1487-ben alkotott sokszárnyú oltárkép. A Szűz Mária-templommal átellenben az egykori fórum helyén áll Zára legszebb temploma, a Szent Anasztázia-székesegyház (Katedrale Sv. Stošije). A bizánciak alapították a IX. században és a már említett Bíborbanszületett Konstantin császár is megemlékezik róla. A templom helyén egykor az ókeresztény Szent Péter-templom állt. Ide hozta 811-ben Donát püspök Konstantinápolyból a Szent Anasztázia ereklyéit tartalmazó szarkofágot. Anasztázia előkelő pogány rómainak és keresztény fele-

Jakab-templomra). A szentély lépcsője mellett lejárat van a IX. századi altemplomba, amely hasonlít a csaknem azonos korból származó Heves megyei feldebrői altemplomhoz (Bács). Az oldalhajókban található oltárok legszebbike a pompás barokk Szentáldozás-oltár. A Szent Anasztázia-székesegyház közvetlen közelében található Dalmácia egyik legszebb bizánci stílusú épülete, az 1797-ig templomként szolgáló Szent Donát-templom. A római fórumot burkoló kövekre, ill. a fórum mézszínű dalmát köveiből épült egykori Szentháromság-templom később vette fel a Szent Anasztázia ereklyéit Zárának megszerző Donát püspök nevét. Alaprajza kör alakú, három félköríves szentéllyel. Sajnos, a falakat eredetileg díszítő mozaikok, freskók nem maradtak fenn. A templombelső érdekessége az egész épületet körbefutó női karzat (matroneum). A Donát-templomtól rövid sétával az „Elizabete Kotromanič”, azaz Kotromanics Erzsébet utcában elérkezünk a magyarok számára talán legkedvesebb zárai épülethez, a Szent Simeon (Sv. Šime)-templomhoz. Mielőtt belépnénk, essék szó az ide vezető utcának nevet adó s a kolostorral kapcsolatban már említett Nagy Lajos királyunk feleségéről. Erzsébet királyné – a magyarok számára e névre elsőként „Sisi”, Ferenc József tragikus végű – merénylet áldozata lett – feleségének alakja merült fel. Kevésbé köztudott, hogy volt

egy másik, szintén tragikus véget ért Erzsébetünk is. Sorsa nemcsak a tragikus végben, hanem a lírai kezdetben is egyezik Sisiével. A kor szokásaitól eltérően – köztudott, hogy „politikai” dinasztikus elvárások alapján szemelték ki a király jövendőbelijét, olykor már gyermekkorában – Nagy Lajos 1353-ban „szerelmi” házasságot kötött. Feleségül vette Kotromanics István boszniai bán gyönyörű leányát, Erzsébetet. Mégpedig „bizonyos okból” oly sietséggel, hogy a házasodó felek nem tudták kivárni a pápai felmentés megérkezését sem. Ez utóbbira azért volt szükség, mert Lajos és Erzsébet negyedfokú unokatestvérek voltak, ami a kánonjog szerint házassági akadálynak számított. Felmentés iránti kérésük csak utólag, 1353 októberében jutott el VI. Ince pápához. (A történészek feltételezése szerint a sietség „oka” Erzsébet várandóssága lehetett – a gyermek azonban halva születhetett, mert a házaspár első, életben maradt gyermeke csak 1370ben született meg). Öt év múlva a király a zárai békében megszerzi a várost, Erzsébet pedig azzal nyeri el a záraiak tiszteletét és szeretetét, hogy Szent Simeon próféta tetemének méltó elhelyezésére ezüst koporsót adományozott a prófétáról elnevezett zárai templomnak. Ám mielőtt megtekintenénk e közel két méter hoszszú, 1377 és 1380 között Francesco da Milano által készített remekművet, fejezzük be Erzsébet történetét. Mint már említettük, férje halála után, 1383-ban Erzsébet a zárai kolostor lakója lett. Ám a Nagy Lajos halálát követő zűrzavaros időkben elhagyta a kolostor védő falait – vesztére. A pártütő horvát nemesek 1387 januárjában az isztriai Novigrádban lányának, Máriának szeme láttára megfojtották. A gyilkosság után a záraiak drága pénzen kiváltották szeretett királynéjuk holttestét, hajóval városukba vitték és a Szent Chrisogon/Grisogone-templomban temették el (Leidenfrost). E tények ismeretében lépjük be a Szent Simeon-templomba, hogy megcsodáljuk legnagyobb kincsét, az Erzsébet királynénk által adományozott ezüstszarkofágot, a középkori ötvösművészet e remekét. Sajnos, az „illetékesnek” tekinthető, az angol „Eyewitness Travel Guides - Croatia” kötet magyarra fordított s 2012ben megjelent „Útitárs – Horvátország” című kötetben mindössze ez olvasható a szarkofágról: „… rajta (Folytatás a 14. oldalon)

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

A lateráni-bazilika felszentelése

VASÁRNAP ról ra

Olvasmány Ezekiel próféta (Ez 47,1-2. 8-9)

G. Kovács Pál ómában, a Lateráni bazilikával szemben, amelynek a mai napon a felszentelését ünnepeljük, található az Örök Város hét méter magas, Assisi Szent Ferenc bronz emlékműve. A tér közepén található szoborcsoport Assisi Szent Ferencet és első társait ábrázolja. Szent Ferenc kitárja a karját, társai térdre borulnak, a földet csókolják örömükben, hálát adva imádkoznak. Azért zarándokoltak el Rómába, hogy III. Ince pápától a rend alapításának engedélyét megkérjék. A pápa előbb elutasította Ferencet, ám a következő éjjel Ince pápa álmában a Lateráni bazilika falát omladozni látta, és a romlást csak egy szőrcsuhás emberke akadályozta meg, aki vállát a düledező templomnak támasztotta. Másnap a pápa tűvé tette az egész várost, hogy Ferencet magához hívja, és közölje velük a rend alapításának engedélyezését. Mindez 1209-ben történt. Szent Ferencnek, a Lateránt megpillantó magasztos szobránál azonban megkérdezhetjük: minek is örültek Ferenc és társai? Talán annak, hogy Laterán templománál a fáradságos zarándoklatuk végére értek? Vagy azért borultak a földre és adtak hálát, mert megpillantották a kereszténység első, nyilvános bazilikáját, amelyet még Nagy Konstantin császár épített fel a római Laterán család egykori birtokán? Vagy az akkortájt már az öthajós, pazar, gazdagon díszített templom látványa ejtette a szegénységet és egyszerűséget kedvelő Szent Ferencet az öröm mámorába? Nem! Ferenc és társai azért örültek, azért ujjongtak, mert elérkeztek ahhoz a templomhoz, amely, miként a bejárati dombormű mindmáig hirdeti: „OMNIUM URBIS ET ORBIS ECCLESIARUM MATER ET CAPUT”, tehát „a Város és a világ minden templomának anyja és feje”. Ma annak az ősi keresztény bazilikának a felszentelését ünnepeljük, amely kezdetétől fogva Róma püspökének a székhelye volt. Itt, ebben a

R

székesegyházban, mint Főben, itt székel Szent Péter apostol mindenkori utódja, akivel Antióchai Szent Ignác tanítása szerint az egyetemes szeretet köteléke kapcsol öszsze minden keresztényt. Róma püspökének e templom apszisában helyezkedik el Péter katedrája, tanító széke is, amelyről Szent Péter apostol utódja hit és erkölcs dolgában a Szentlélek vezetésével az egész Egyházzal együtt tévedhetetlenül nyilatkozik, tanít és irányít. Számos zsinat, szerződés teszi Laterán templomát az első helyre, a fő helyre az egész Egyházban. Azonban amikor Szent Ferenc megpillantotta a Megváltóról és Szent Jánosról nevezett lateráni templomot, tudta, hogy nemcsak az Egyház politikai és társadalmi központjába zarándokolt el, hanem ebben a templomban hazaérkezett. Mert a lateráni templom Egyházunk anyai vonását is tükrözi. A tizenkét apostollal megtámasztott oszlopai alatt az Egyház minden gyermeke biztos menedéket talál. A több mint ötven márványszínből kirakott padló, mint ezerszínű szőnyeg jelképezi az Egyház gyermekeinek sokszínűségét és mégis, a tanítás és a hit általi felbonthatatlanságát, egységét is. Valóban, Édesanya az Egyház, aki Laterán keresztelőkútjának vizéből új, örök életre szüli gyermekeit. Gyermekei javát akaró Édesanya az Egyház, mert Ő vezet el bennünket a Célhoz, a bazilika szentélyének Krisztus arcához, amely, a legenda szerint éppen a mai napon, a templom szentelésekor jelent meg. A mai ünnepen forduljunk a Péterrel való szeretetközösségért, katolikus hitünk megszilárdításáért Istenhez a szentmise könyörgésével: Istenünk, te élő kövekből, választottaidból emelsz örök hajlékot fölséges nevednek. Add, hogy Egyházadat bőkezűen töltse el az ajándékozó Szentlélek, és hívő népedből egyre inkább felépüljön a mennyei Jeruzsálem.

Azokban a napokban: Egy angyal az Úr házának kapuja elé vitt engem. És lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az éjszaki kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig: amikor beleömlik; annak a vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz és élni fog minden, ahová a folyó elér. A folyó mentén, mindkét parton, mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.”

Válaszos zsoltár templomban kalmárokat (Zsolt 45, 2-3. 5-6. 8-9) talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valaVálasz: Az Úr városát mint pénzváltókat, akik csendes folyó vidítja, és ott telepedtek le. áldást hoz a fönséges IsKötélből ostort font, és ten csarnokára. mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreSzentlecke ikkel együtt, a pénzváltók Szent Pál apostolnak pénzét szétszórta, asztalaa korintusiakhoz ikat felforgatta, a galamírt első leveléből bárusoknak meg azt (1 Kor 3, 9b -11. 16-17) mondta: „Vigyétek innét ezeket, Testvéreim! Ti Isten ne tegyétek Atyám házát épülete vagytok. Én, mint vásárcsarnokká!” gondos építőmester, az IsTanítványainak eszükbe tentől nekem juttatott ke- jutott az Írás szava: gyelemmel megépítettem „Emészt a házadért való az alapot, és most más buzgalom.” épít rá. Ügyeljen azonban A zsidók azonban szót mindenki arra, hogyan emeltek, ezekkel a szavaképít az alapra. A lerakott kal fordultak hozzá: alap Jézus Krisztus, rajta „Miféle csodajelet mukívül más alapot senki tatsz, hogy ezt mered tensem rakhat. ni?” Jézus azt válaszolta: Nem tudjátok, hogy az „Bontsátok le ezt a tempIsten temploma vagytok, lomot, és harmadnapra és az Isten Lelke lakik fölépítem.” bennetek? Aki pedig Isten A zsidók ellene vetettemplomát lerontja, azt az ték: Isten elpusztítja. Isten „Negyvenhat esztendeig temploma ugyanis szent, épült ez a templom, s te és ti vagytok ez a temphárom nap alatt újjáépítelom. néd?” De ő saját teste temploEvangélium máról beszélt. Amikor Szent János könyvéből föltámadt a halálból, ta( Jn 2, 13-22) nítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s Abban az időben: hittek az Írásnak és Jézus Mivel közel volt a zsi- szavainak. dók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A

Liturgikus naptár November 9. Vasárnap. A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE (ünnep) (Tivadar) November 10. Hétfő. Köznap (Nagy Leó pápa, Avellinói András, Réka) Miseolvasmányok: Tit 1,1-9; Zsolt 23,1-2. 34ab 5-6; Lk 17,1-6 Válaszos zsoltár: Ez az istenkeresők népe, mely látni kívánja arcodat, Urunk. November 11. Kedd. Köznap (Tours-i Márton, Atád, Tódor) Miseolvasmányok: Tit 2,1-8.11-14; Zsolt 36,3-4. 18 és 23. 27 és 29; Lk 17,7-10 Válaszos zsoltár: Te vagy, Urunk, Istenünk, az igazak üdvössége.

• A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE • 2014. NOVEMBER 9.

November 12. Szerda. Köznap (Studita Teodor, Boldog Anasztáz-Asztrik, Jozafát, Jónás, Renátó) Miseolvasmányok: Tit 3,1-7; Zsolt 22,1-3a 3b-4. 5. 6; Lk 17,11-19 Válaszos zsoltár: Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. November 13. Csütörtök Köznap (Magyar szentek és boldogok, Szaniszló, Szilvia) Miseolvasmányok: Filem 7-20; Zsolt 145,7. 89a 9bc-10; Lk 17,20-25 Válaszos zsoltár: Boldog az az ember, akinek segítője Jábob Istene! November 14. Péntek. Köznap (Klementina, Huba, Vanda, Aliz) Miseolvasmányok:

2Jn 4-9; Zsolt 118,1. 2. 10. 11. 17. 18; Lk 17,26-37 Válaszos zsoltár: Boldogok, akik Isten útján járnak, és törvényét követik. November 15. Szombat Köznap (Nagy Albert, Lipót, Richárd) Miseolvasmányok: 3Jn 5-8; Zsolt 111,1-2. 3-4. 5-6; Lk 18,1-8 Válaszos zsoltár: Boldog az az ember, aki az Urat féli. November 16. Vasárnap. ÉVKÖZI 33. VASÁRNAP (Otmár, Skóciai Margit, Ödön) Miseolvasmányok: Péld 31,10-13.19-20.30-31; Zsolt 127,1-2. 3. 4-5; 1Tessz 5,1-6; Mt 25,14-30 Válaszos zsoltár: Boldog az az ember, aki féli az Istent.


LELKI TÁPLÁLÉK

Tüzet kéne rakni

Ablak a hitre 9. rész

okszínű lehet a VILÁGI HÍVEK apostolkodása. Egy héttel ezelőtt főként a családban betöltött szerepük fontosságáról olvashattunk, most néhány gondolatot idézve a II. Vatikáni zsinat dokumentumaiból az egyházközségben, illetve egyházmegyében folytatott tevékenységeik egy részére szeretnék rámutatni. Az apostolkodásnak sok formája van: mindezeket a világi hívek egyénileg vagy pedig közösséghez, illetve társulathoz csatlakozva végezhetik. Az egyéni apostolkodás egy nélkülözhetetlen kiindulópont, és mintegy feltétele még a közösségben folytatott apostolkodásnak is. Ez utóbbi viszont azért is bír nagy jelentőséggel, mert „az apostolkodás mind az egyházi közösségeken belül, mind bizonyos környezetekben gyakran megkívánja az erők egyesítését. A közös apostolkodásra létesített társulatok támogatják tagjaikat, kiképzik az apostoli munkára, beosztják és irányítják tevékenységüket; így sokkal több eredményt lehet várni, mintha egyesek külön-külön dolgoznak“ – olvashatjuk a világi hívek apostolkodásáról szóló zsinati dekrétumban. Majd tovább folytatva e gondolatmenetet tudatosítanunk kell, hogy „a

S

mai viszonyok között nagyon szükséges, hogy a világiak tevékenységének területén megerősödjék az apostolkodás közösségi és szervezett formája, mert csak az erők szoros összefogásával érhető el a mai apostolkodás minden célja”. Ezért hasznos az összefogás plébániai és egyházmegyei szinten, sőt sok esetben országos és nemzetközi összefogásról is beszélhetünk. Mivel egy közösségen belül, vagy egy meghatározott területen sokféle ember él, segítséget jelenthet, ha mindenki lelkiségének, talentumainak, képességeinek, karizmáinak megfelelően tud tevékenykedni s elmélyülni a keresztény

elmúlt hetekben több időjárás-előrejelzéssel foglalkozó fórumon is megfogalmazódott az állítás, mely szerint kemény tél elébe nézünk. Több tudós is annak a véleményének adott hangot, hogy a novemberi hőmérséklet a sokéves átlag alá süllyedhet. Állítólag mindez az antarktiszi jég olvadásával függ össze: a fokozatosan olvadó jégnek köszönhetően nő a jégmentes óceáni felület nagysága, mely így fokozottabban nyeli el a meleget. De egy-

csökkenésétől kell tartanunk, sokkal égetőbb probléma, hogy az emberi szívek kezdenek kihűlni. Az emberi kapcsolatokban megfigyelhető ridegség eddig még soha nem látott méreteket kezd ölteni. Rengeteg elutasító magatartású, barátságtalan, udvariatlan, magába forduló, mogorva emberrel találkozhatunk napi szinten. Emberek, akiket nem érdekelnek az apró hétköznapi örömök, nem képesek környezetükre figyelni, mintha egy belső hang megálljt parancsolna

re többet lehet hallani arról is, hogy csökken a Golf-áramlat intenzitása, melynek vélelmezett oka az áramlatba kerülő jéghegyek, azok ugyanis hűtik az áramlatot, mely így egyre kevesebb meleget képes szállítani. Egyes tudósok szerint az arktikus jéghegyek olvadása eredményezi az óceánok lehülését. A „nyitott hűtőszekrényjelenség” következtében nagyobb hideg légtömegek egyre messzebb és messzebb kerülnek, ez okozza az általános lehűlést. Majd meglátjuk, tapasztaljuk... Bármennyire is kedvezőtlenek az időjárás-előrejelzések, hajlamosak vagyunk egy kézlegyintéssel elintézni a dolgot, gondolván, hogy majd csak átvészeljük valahogy: legfeljebb több tüzelőre lesz szükség, vagy időben elkezdünk spórolni a magasabb fűtésszámlára. A gond azonban ott kezdődik, hogy nem csupán a hőmérséklet

az érzelemviláguk megélésének. Elhidegedő világunk embere a magányba menekül, ahol az egyedüllét önként vállalt nyomorában sajnáltatja magát. Ez az elhidegedés ragályos: egy hideg szívű ember egész környezetét, családi életét képes elhidegíteni embertelen viselkedésével. Charles Martin írja: „Rideg lettem én is. Hogy miért? Azért, mert aki rideg, annak nem tudnak fájdalmat okozni.” A ridegség egyfajta védőpajzs lett kortársaink számára. Ne hagyjuk! József Attilával közösen mi is valljuk: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek. (...) Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, hogy fölengednének az emberek!” Mi legyünk azok, akik a hideg szívekbe egy kis melegséget tudunk varázsolni – jó szóval, emberséggel. Szívünk melegével hassuk át környezetünket!

Az

Molnár Tamás életforma gyakorlásában, csakúgy, mint az apostolkodásban. Ebben szolgálhatnak segítségül az apostolkodó társulatok is. Különféléket ismerünk: egyesek az Egyház általános apostoli célját tűzik maguk elé; mások az evangelizáció és a megszentelés sajátos céljait; ismét mások a mulandó dolgok rendjének Krisztus szellemével való átitatásáért dolgoznak; végül mások kifejezetten is az irgalmasság és a szeretet cselekedeteivel tesznek tanúságot Krisztusról. Az Apostolicam Actuositatem című zsinati irat azokat méltatja különös figyelemre, amelyek a tagjaik gyakorlati élete és hite közötti szoros egységet hangsúlyozzák és támogatják. Leszögezi, hogy ezek a társulatok nem öncélúak, hanem az Egyház világba szóló küldetését kell szolgálniuk; apostoli erejük az Egyház céljaival való megegyezésüktől, a társulatok és egyes tagjait keresztény tanúságtételétől és evangéliumi lelkületétől függ. Gazdagítja egy plébániaközösség vagy egyházmegye életét a különféle társulatok, közösségek által folytatott apostolkodási munka. Viszont az egyes csoportok soha nem egymással versengve, vagy egymás ellen kell, hogy tevékenykedjenek, hanem igazi összhangban. Annak a tudatosítása is nagyon fontos, hogy e kis csoportok egy közösség részeit alkotják, együtt kell működniük, hiszen egy plébániai család tagjai, csoportjuk is részét alkotja konkrét plébániájuknak, s részét alkotják egyházmegyéjüknek, s ugyanúgy a világegyháznak is. Azonban a pasztorációs bölcsességnek is mindig helyet kell kapnia az egyes társulatok működését illetően. Nem szabad, hogy afféle „mindenáron” létrehozott vagy fenntartott közösségek a plébániaközösség vagy egyházmegye egységének kárát szolgálják. „Az egyházi tekintélytől való kellő függés tiszteletben tartása mellett a világi hívőknek joga van társulatokat alapítani, igazgatni és azokba belépni. Kerüljék azonban az erők szétforgácsolását; ez akkor következik be, ha elégséges ok nélkül új társulatokat és műveket hoznak létre, vagy megtartják az életképtelenné vált társulatokat és ragaszkodnak elavult módszerekhez; az sem mindig célszerű, ha az egyik nemzetnél bevált formákat minden megfontolás nélkül viszik át más nemzetekhez.” (AA 19)

HÉT

ről re

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


BESZÁMOLÓ

Az elődök szellemisége nyomában… A közelmúltban két eseménnyel is tisztelegtek elődeik emléke előtt a lévaiak, legendás katolikus körük alapításának 120. évfordulója alkalmából. A Lévai Katolikus Kör elnöke, Müller Péter ezeken kívül egy további rendezvényről is beszámolt lapunknak. Az első rendezvényre szeptember 23-án került sor. A Lévai Szent László Kör emlékezni hívta a lévaiakat a helyi temetőbe, a Lakner kriptához. A kör elnöke, e sorok írója, ünnepi beszédében többek között így fogalmazott: „120 évvel ezelőtt, 1894. szeptember 23-án, pontosan ezen a napon alakult meg Léván a Katolikus Kör, mely 49 évig fejtette ki áldásos lelki és kulturá-

lis tevékenységét Léva közéletében. De sajnos hét évtizede már annak is, hogy erőszakos módon az akkori rendszer beszüntette a kör működését, elkobozta a kör tagjainak adományaiból és munkájával épített impozáns székházát, melyet végül az 1970-es években teljes megsemmisülésre ítéltek. Az 1946-tól eltelt idő sajnos sok mindent a feledés homályába merített, úgy, ahogy Madách Imre Az ember tragédiájának egyiptomi jelenetében írja: »Egy évben a por csak néhány vonalnyi, egy században már néhány könyök. Pár ezredév gúláidat elássa és homoktorlaszba temeti neved.« Ma mi azért gyűltünk össze pont ezen a helyen, ahol a Lévai Katolikus Kör első elnökének, Lakner Lászlónak van a nyughelye, hogy letörüljük ezt a több vonalnyi időréteget, emlékezzünk és tisztelegjünk eleink tenni akarása előtt, valamint erőt merítsünk nemes szellemiségükből. A Lévai Katolikus Körrel kapcsolatban egyre kevesebb ismeret van a lévai köztudatban, de kutatva a Lévai Katolikus Kör történetét, a kör számos személyiségének neve került elő, kik közül még néhánynak megtalálható síremléke a lévai temetőben…” Az ünnepi beszédet követően az egybegyűltek közösen imádkoztak a Lévai Katolikus Kör valamennyi egykori tagjának lelki üdvéért, és kérték közbenjárásukat az általuk elindított szellemiség továbbviteléért, a békéért a szívekben, a cselekvő szeretet megvalósulásáért életünkben, családjainkban,

kat, melyek a kör megalakulásához vezettek. A kordokumentumokkal és korabeli fotókkal gazdagon illusztrált előadásból képet kaptunk a kör sokrétű tevékenységéről, más felekezetek és helyi egyletek irányában tanúsított nyitottságáról, székházépítő, újjáépítő és bővítő munkálatairól, kulturális tevékenységéről, műkedvelő gárdájának sikereiről és arról a hitbéli és szeretetteljes lelkületről, mely még ma is körüllengi a kör emlékezetét. A két világháborút is túlélt kört további 16 lévai magyar egylethez hasonlóan a Szlovák Nemzeti Tanács 1945 májusában kiadott, az egyesületek létrehozását és feloszlatását szabályozó rendelete oszlatta fel. A beszüntetett kör épülete az 50-es évektől a CSEMADOK székházaként működött, majd 1974-ben a plébánia, a kaszinó és a volt r. k. fiúiskola épületével együtt egy értelmetlen szanálás áldozata lett. Szomorú volt látni a szanálás korabeli fotóit, de az előadó Wass Albert: Üzenet haza c. versének sorait idézve: „Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat”, elmondta, ha eddig falakat nem is tudtak emelni, de a 2012 decemberében alakult s ez idáig 23 rendezvényt szervezett Lévai Szent László Kör próbálja nagy elődje szellemiségét továbbörökíteni. Az előadást követően a hallgatóság ig ismeretlen történet hangzott el a kör sok új és érdekes információval szolgált valamikori életéből. Huszonhárom sírt az előadónak, melyek, remélhetőleg, a kerestek fel az emlékezők, huszonhá- Lévai Katolikus Kör életének sok edrom nemes életutat ismerhettek meg. dig ismeretlen részletére, emlékére viA megemlékezés a pápai himnusz kö- lágítanak rá. zös éneklésével zárult. * * * * * * Október 18-án újabb rendezvényt Az évforduló alkalmából a második szervezett a Lévai Szent László Kör eseményre egy héttel később került sor Léva és vidéke magyar ajkú hívei száa lévai Reviczky Házban. A Lévai mára. Szent László Kör és a Reviczky TársuNagy örömünkre a városba látogalás közös rendezvénye a társulás immár tott Begyik Tibor OCDS, háromgyer79. helytörténeti előadása volt, „120 mekes családapa, a Szeretetláng mozéve alakult a Lévai Katolikus Kör” galom magyarországi vezetője, hogy címmel. Az elnök-előadó köszöntője előadásából első kézből ismerkedhesután a hallgatóság közös imával emlé- sünk meg a mozgalommal. kezett a valamikori Léva társadalmi A Reviczky Ház nagytermében köéletében oly áldásos tevékenységet ki- zös imával vette kezdetét a rendezvény. fejtő kör valamennyi elhunyt tagjára. Begyik Tibor kötetlenül, derűsen, saját Majd az előadó vetített előadásával személyes és családjának élettörténetén visszarepítette a jelenlévőket az időben. keresztül mutatta be, hogyan lépett be Megismerhettük azokat a történelmi életébe a Szeretetláng. A Szeretetláng eseményeket és társadalmi viszonyo- lelkisége a budapesti Kindelmann Káközösségünkben, szülőföldünkön és a világban. A közös ima után a tiszteletadás jeleként a Lévai Szent László Kör és a CSEMADOK Lévai Helyi Szervezete koszorúzott, a Lévai Magyar Asszonyok Ligája gyertyákat, mécseseket gyújtott Lakner László sírjánál. Majd valamennyien megtekintették ezt a nyilvánosság számára csak ritkán látogatható történelmi nyughelyet. Ezt követően az elnök kalauzolása mellett az emlékezők a kör neves személyiségeinek a lévai temetőben még megtalálható sírját keresték fel, ahol gyertyát gyújtottak és fohászkodtak az elhunytak lelki üdvéért. A séta során a résztvevők családi szájhagyományának köszönhetően számos ismert és ez idá-

• A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE • 2014. NOVEMBER 9.

rolyné, Erzsébet asszonynak 1961 és 1983 közötti minden látványosságot nélkülöző magánkinyilatkoztatásai nyomán vált ismertté. Erzsébet aszszony - lelki vezetője, dr. Antalóczi Lajos prelátus szerint „egyszerű, szívós, sokat szenvedett egyéniség volt, kinek életében természetes volt az erények gyakorlása, a rendkívül kemény böjt, a sok imádság és a porig való alázkodás” – a kapott üzeneteket az Úr határozott kérésére négy füzetbe jegyezte le, melyek később főpásztori jóváhagyással a Szeretetláng lelki napló c. könyv formájában jelentek meg. Mint megtudtuk, az Úr szavai szerint Erzsébet aszszonyt szenvedései tették alkalmassá, hogy ő, mint egyetlen gyufaszál lángja, milliók lelkében lángra lobbantsa Édesanyja Szeretetlángját, melyet a sátán tüze nem tud eloltani. S valóban úgy lett, ahogy azt a Szűzanya kinyilatkoztatásában megígérte, a Szeretetláng ügye „szívről szívre futótűzként terjed el az egész világon”, ugyanis Magyarországon és külföldön szolgálatot teljesítő magyar lelkiatyák, szerzetesek, szerzetesnők fordításai révén terjed a lelkisége szerte a nagyvilágban, főleg Dél-Amerikában. Az előadótól megtudtuk, hogy Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángjának üzenete, hogy kiteljesítse a sátán elleni harc új kegyelmi formáját, az engesztelés „globális fegyvereként”. S mit is kell tennünk nekünk, hogy a Szűzanya Szeretetlángját tovább terjesszük? – tette fel a kérdést az előadó. A választ a Szűzanya adta meg Erzsébet asszonynak tett kinyilatkoztatásaiban: „Ó gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben. Csütörtökön vagy pénteken különösen engeszteljétek Szent Fiamat. Az engesztelés módja a családokban történjen. Az engem engesztelő imába, az Üdvözlégybe foglaljátok bele a kérést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre.” Begyik Tibor mindannyiunkat arra biztatott, hogy minél többen kapcsolódjunk be a mozgalomba, és terjesszük a Szeretetláng lelkiségét, mert nem is tudjuk, mennyire éhezzük és szomjazzuk annak kegyelmi hatásait.


FOHÁSZ

„Isten katonája teljes fegyverzetben...” Mi, az ipolyvilkei egyházközség hívei, minden év novemberében örömmel köszöntöttük a REMÉNY hasábjain szeretett, kedves lelkiatyánkat, Miroslav Šiška kanonok-plébánost születésnapja alkalmából. Sajnos, köszöntőt már nem küldhetünk neki. De hálánk és szeretetünk imáinkkal együtt kíséri őt halála után is, és nem üres szólam csupán, hogy míg élünk, nem feledjük. Ennek bizonyítéka az a szép emlékpark, amelyet a nyár folyamán kialakítottunk itt, Vilkén, a plébániatemplom mellett. Emléktáblájának megáldása szeptem-

ber 27-én volt gyászmise keretében, amelyen több száz hívő, paptestvérei, családtagjai, a környező falvak lakosai is nagy számban vettek részt. Az emlékező szentbeszédet Mics Imre atya, a rozsnyói székeskáptalan kanonokja tartotta, ezt szeretnénk megosztani a kedves olvasókkal: „Emlékezni jöttünk. Hálával emlékezünk a csupa nagybetűs emberre, Miroslav Šiškára, áldozatos papi életére. Ő ébren volt, készen volt, várta a nagy találkozást. Gyötrődése véget ért, hazatért. Áldott az Isten keze, aki célba segítette, s egy szép élet után borította rá a szemfedőt. Áldott az Isten keze, aki nekünk adta őt és megengedte, hogy éveken át ragyogjon előttünk élete példája. Évek során

Hittel imátkozzunk!

otthona volt a templom. Az Egyház gondja az ő gondja is volt, az Egyház érdekét a szívén hordozta, és javát tehetsége szerint szolgálta. Mindent megtett, hogy a gondok örömre váljanak. De kialudt ennek a szépen lobogó életnek eleven lángja. Azonban ez csak a látszat. Itt tovább él lelkipásztori munkásságának öröksége, ő pedig tovább él az örök életben. Hívei körében megmarad a sok emlék, amit az ünnepek és hétköznapok eseményei idéznek róla. Szinte egész papi életét itt, Vilkén élte. Mi, akik közelről ismertük, tanúsíthatjuk, hogy élete a lélek mélyén megfogant és világos elvektől mozgatott életút volt. Mindenkinek mindene akart lenni. Szívének és otthonának ajtaja mindig nyitva volt kedves hívei számára. Pedig mekkora lelkierőre volt szüksége ahhoz, hogy megingás, kishitűség nélkül a vadócba rózsát oltson, hogy szebb legyen a föld. Hogy lelkeket vezessen Istenhez, szívekbe erőt öntsön, könnyet letöröljön. Olyan volt ő, mint akiről Mécs László így dalol: Soha önfeledten, soha őrizetlen, Isten katonája teljes fegyverzetben, teljes készültségben, hogyha hívnak harsonák, örök útra készen találják a katonát. Főtisztelendő dr. Miroslav Šiška kanonok pap volt, segítségre mindig kész barát, olyan volt ő, mint az evangéliumban említett gyertya, melyet a tartóra tesznek, hogy önmagát felemésztve másoknak világítson. Az életgyertya csonkig égett, bevégezte! Még egyszer megköszönjük Istennek, hogy nekünk adta őt. Neki pedig megköszönjük a csodálatos életpéldát, a baráti szeretetet, a türelmet és derűs humort, a lelkekért végzett nagy munkát. Adj, Uram, örök nyugodalmat neki! És az örök világosság fényeskedjék neki! Nyugodjék békében!" November az emlékezés hónapja. A temetőket járva ködös, esős napokon, talán érzékenyebbé válunk az elmúlás gondolataira, jobban fáj a hiány, erősebb a bánat. A sírokon lobogó apró lángok erősítik az emlékezést. Akire pedig emlékeznek, az nem hal meg sosem. S. Kovács Mária

A helyes lelki élet fejlődéséhez szükséges, hogy szívünket feltárva összeköttetésben legyünk mennyei Atyánkkal. Ehhez magasztos kiváltságunk az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk, kik vagyunk, mit akarunk, hanem, hogy ily módon Őt a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel Őhozzá. Jézus maga is gyakran imádkozott. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Az Atyjával való közösségben örömöt talált. Milyen értékes és fontos lenne, ha ezt mi, bűnös, gyenge emberek is felismernénk Istenhez mondott imáinkban. Az Úr várja, hogy reánk áraszthassa áldásainak teljességét, hogy szüntelenül meríthessünk határtalan szeretetének forrásából. Az ima által érzelmi támogatást kapunk az Istentől. A világegyetem leghatalmasabb erőforrása az ima. Rendszeres imával feszültségünk feloldódik, szoros kapcsolatba kerülünk Istennel. Elhanyagolása által könnyen a modern világ teremtette kísértések tömkelegébe eshetünk. Az ima l e g ye n fontos és kihag yhatatlan része a keresztény e m b e r napjainak! Tudatosan szánjunk időt rá! Nem szabad, hogy sablonossá váljon, mert így gondolataink ezerfelé szállnak, s erejüket vesztve jutnak el a Teremtőhöz! Ne keressünk kifogásokat! És ami nagyon fontos: hittel imádkozzunk! Cserébe vigaszt és áldást várhatunk. Kitartó ima által olyan lelki síkra juthatunk, mely által megtanulhatjuk megköszönni keresztünk hordozását, bármilyen ideig is tartson. Idővel majd megértjük ennek jelentőségét és üzenetét. Az imádság az egyetlen, ami nem csal tőrbe, benne teljesen nyitva maradunk Isten felé. Még egy olyan világban is, ahol ateista, anyagias és laza erkölcsű elméletekkel próbálnak az emberekbe ültetni egy érdekesebb, önmegvalósító, szebb jövőt. Nem gondolva arra, hogy éppen ez által távolodunk el Istentől, a hozzá vezető úttól, az örökkévalóságtól. Szent Lukács evangéliumának szavai szolgáljanak alapul: „... szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.” (18,1) Monka Zsuzsa

A hét imája Simon anyósának imája Jézusom! Te azért jöttél hozzánk, hogy Isten hatalmát hirdesd minden embernek. De nem mész el részvét nélkül a szenvedő mellett. Láttad a nyomorúságomat, és kézen fogtál. Talpra állítottál, megszabadítottál a betegségtől. Én is meg akarok tenni minden tőlem telhetőt: boldogan, hálásan szolgállak! Uram! Te tudod a legjobban, hogy sokszor kihasználjuk irgalmadat.

Csodadoktort csinálunk belőled. Nem hallgatunk téged, nem figyelünk szavaidra, csak a saját bajainkat soroljuk. Nem veled kívánunk lenni, hanem szolgáltatást várunk tőled, s csodálkozunk, amikor elmész tőlünk. Jelenléted mindig gyógyító. Add, hogy alázatosan rád bízzuk testi-lelki bajainkat. Hiszen nálad a legjobb helyen van minden problémánk, amelyet, ha eljön az ideje, orvosolsz. Ámen. Forrás: szepi.hu • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


OLVASÓINK ÍRTÁK

A szeretet soha nem múlik el (1Kor 13,8) A Remény szervezésében 2014. október 26–29. között tartotta Dóvalon kúti nemzeti kegyhely mozaikkompozícióján is, azon az ábrázoláson, ahol az (Donovaly) a hagyományos magyar nyelvű lelkigyakorlatát a felvidéki ma- Úr Jézus magához fogadja a Szent Szüzet. gyar papság, dr. Márfi Gyula, veszprémi érsek vezetésével, akinek püspöki jelA lelkigyakorlat végén a lelkigyakorlatozók hálatelt szívvel mondtak kömondata: A szeretet soha nem múlik el. Ez olvasható a mátraverebély-szent- szönetet a lelkigyakorlatot vezető főpásztornak, hogy sok más egyházi elöljárótól eltérően nem mondta le a határon túli meghívást, és eljött a peremre, a perifériára, a végvárba, megerősíteni az ígéretet: a szeretet soha nem múlik el. A élet színes forgatagában mi, határon túliak fokozottabban érzékenyek vagyunk a szeretetlenségre, jobban fáj a mellőzés, a kitaszítottság, a félreértés, a félremagyarázás, ezért érthető, hogy jólesik látni, hallani és tapasztalni, hogy a szeretet soha nem múlik el. Jó látni és hallani, hogy a szeretet parancsa nem a parancsolatok teteje, csúcsa, de a szíve, közepe. A pap elsősorban nem a tettével, de a lényével evangelizál. Nem az a legfontosabb, amit tesz, de az, hogy van. Különösen akkor, amikor Mécs Lászlóval kénytelen mondani: Nekem két anyát adott a végzet. Az egyik eleresztett, a másik elfutott. Ezúton is köszönjük a szeretet megtapasztalását. A hála jele legyen a lelkigyakorlat jófeltétele: visszamenni a végvárba, a peremre szeretni és esténként elmondani a költővel: Hála neked, hogy a sírókkal sírni jólesett, hogy nem nevettem minden nevetővel. Hála neked, hogy akik szerettek, szépen szerettek és nem kellett nem szépen szeretni (Sík Sándor). Hála és köszönet! Gábor Bertalan Dr. Márfi Gyula érsek a lelkigyakorlatozók egy részével

Levelet kaptunk Remény

A Ferences Világi Rend káptalanja Imreg, 2014. október 17–19. Még ilyen messze nem voltam, és ahogy az útvonalon gondolkodtam – Isten segítségét kérve –, végül is nagyon jól utaztam. Ugyanis felvettem a kapcsolatot a losonciakkal, és velük eljutottam egészen Imregre. Utunk kellemes beszélgetésben telt. Régió miniszter asszonyunk nagyon kedvesen fogadott minket. Majd kisvártatva sorban megérkezett a többi testvér is egész Szlovákiából. Szeretettel üdvözöltük egymást és örültünk egymásnak. Fr. Adamczyk Bogdan OFMConv is örömmel fogadott minket, és bevezetőjében mindenkinek azt kívánta, hogy érezzük magunkat otthon. Az irgalmasság rózsafüzére elimádkozása után Bogdan atya előadást tartott Szent Ferenc lelkületéről és megtéréséről. Ferencet megtérésekor az Úr arra szólította fel, hogy építse a templomát. Először nem értette a dolgot, csak később jött rá, hogy a lélek temploma az, amit az Úr rábízott. Megmenteni az emberek lelkét, hirdetni az evangéliumot. Járta a falvakat és városokat, saját egyszerűségével, szavaival hirdette Isten szeretetét, Jézus tanítását. Először nem figyeltek rá, később többen is hozzászegődtek. Vacsora után felvetődött, hogy a 2015-ös év legyen számunkra a „megbékélés éve”, amit mi jóvá is hagytunk. Töltse be szívünket a béke és a megbékélés, érezzünk egymás iránt több felelősséget. Mert a közösségben mindenki felelős a másikért. Ezt tudnunk, éreznünk kell. Másnap, szombaton Radra látogattunk el, ahol a ferences vértanúk nyugszanak. Bőör Roland atya, a helyi plébános, helyreállíttatja az egykori ferences

kőtemplomot. Mellette múzeum épül Iglódy István ferences vértanú és társai tiszteletére. Jozef Gazdík ofs országos miniszter a Hétfájdalmú Szűzről beszélt, gyönyörűen kifejtette: Ahol a fájdalom, ott a kegyelem. A Szűzanya Szent Fia kereszten elszenvedett kínjait elfogadta, mert Ő minket e kereszt által váltott meg. Aki ezt tudja és elfogadja, boldog ember. Kérjük nap mint nap a Szűzanya segítségét abban, hogy jobban megérthessük Szent Fia kereszthalálát. Nagyon fontos a családi összetartás. Segíteni a mellettünk, velünk együtt élőknek és szeretetünket átadni nekik. Más embertársainknak is csak jót tenni, és szeretni őket, testvérként elfogadni. Bogdan atya második előadása Szent Ferencnek a Szűzanya iránti gyermeki szeretetéről, tiszteletéről szólt. Vasárnap délelőtt elérkezett a búcsúzás ideje, ami nehéz volt, mert szeretettel telve váltunk el egymástól – így legyen ez továbbra is. Lintner Éva fvr, Ipolybalog

Emlékezés Kelenyén Kelenye község temploma az 1789-es években épült. Azóta már sokszor át lett alakítva, kisebbnagyobb külső és belső felújítások történtek. Így idén októberben is megújult, új belső festést kapott, s elkészült a nagy eseményre, mely október 18-ra esett. Köszönjük a fáradságot a templomgondnoknak, Csáky Tibornak és Molnár László kántornak az orgonát, mellyel még ünnepibbé tette számunkra ezt a szép napot. Budapestről érkezett mesterekkel állították be és ők kísérték a szentmisét a kántor úrral. A szentmise kezdetén népviseletbe öltözött fiatalokkal vonultak be a templomba. György Ferenc lelkiatya prédikált, szép szavai meghatóak voltak számunkra. A szentmise végén a tőlünk származó lelkiatya, Nagy János szólt hozzánk. Említette gyermekkorát, szőlőhegyeinket és hogy hogyan jártunk az Urbán-kápolnához „prosocióval” stb. De ezek már mind elmúltak. Nagy munkába fogott Felsőtúron, templomépítésbe, s hála Istennek, már ott is végezheti a szentmiséket.

• A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE • 2014. NOVEMBER 9.

Ezt követően a temetőbe mentünk, hogy megemlékezzünk azokról, akik már nem lehetnek velünk, köztük a két háborúban elhunyt hozzátartozókról, áldozatokról is. A lelkiatya imát mondott értük, a polgármester asszony pedig többek között ezt mondta: „A virág borította sírok mellett rokonok, ismerősök emlékeznek. A mai nap a távolba szakadt barátok tértek haza emlékezni. Emlékezni azokra az évfolyamtársakra, ismerősökre, akikkel együtt jártak óvodába, iskolába, akikkel együtt nőttek fel, és akik már az örök hazába költöztek… A mai nap kegyelettel és tisztelettel emlékezünk falunk hős katonáira is, akik szülőföldjüktől távoli harctereken életüket áldozták, és idegen földben alusszák örök álmukat… Természetesen nem csak a hősökre, hanem a Kelenyében elhunyt valamenynyi lakosra, illetve a községünkből elszármazott és a világ bármely területén elhunytakra is emlékezünk és lerójuk kegyeletünket." Ezután a kultúrházba mentünk, majd ott is egy kis beszéddel üdvözölte a jelenlévőket, a vendégeket, többek közt György Ferenc és Nagy János lelkiatyákat, valamint Lóska Tibort, községünk korábbi tanítóját, polgármesterét és dr. Csáky Károly néprajzkutató-helytörténészt, írót, községünk szülöttjét. Megköszönte az idegenben élők hazalátogatását, akiket a csehszlovák-magyar lakosságcsere következtében, 1947-ben kitelepítettek községünkből Magyarországra. Ezután dr. Csáky Károly ismertette Kelenye község fejlődését. A végén mindenki nevében megköszöntem Csáky Ilona polgármester asszonynak ezt a szépen szervezett emlékezést. Majd következett egy kis műsor: Bodonyi András hegedűvel kísérte a menyecske éneklő csoportot. Az asztalokon sütemények, italok voltak. A jelenlévők ajándékkal és egy emléklappal térhettek haza. Id. Csáky József

Kérjük olvasóinkat, hogy – ha csak egy mód van rá – a remeny@remeny.sk e-mailcímre küldjék be leveleiket és a hozzájuk tartozó képeket a Levelet kaptunk c. rovatunkba. A villámpostán érkezett írásokat hamarabb közzé tudjuk tenni a Reményben.


TANÁCSOLÓ

Testi-lelki egészségünk

Műsorajánló

Amit az eboláról tudni kell II. A minap a Remény hasábjain is olvashattuk azon fiatalok viszontagságait, akik Libériában próbálták megakadályozni az ebola terjedését felvilágosítással, fertőtlenítéssel. Szinte beleborzong az ember, azt olvasva, hogy „kútmérgezőknek” tartották őket, hiszen 1831-ben, az első nagy kolerajárvány idején hasonló feltételezés miatt szálltak szembe parasztőseink a kutakat fertőtleníteni akaró megyei hatósággal. S ha már említettem a kolerát, amely időnként ma is felüti fejét őshazájában, Ázsiában, sokan bizonyos hasonlóságot vélnek felfedezni a két kórkép között. Természetesen ez csak „külső” hasonlóság, mert a „belső” lényeg igencsak különbözik: a kolerát baktérium, az ebolát vírus okozza. A hasonlatosság abban van, hogy az ebola egyik fő tünete – a kolerához hasonlóan – a megállíthatatlan hasmenés, amely nagyon gyorsan és különösen a forró, trópusi Afrikában, a beteg „kiszáradásához” vezet. Ez nemcsak a kezelést nehezíti meg, hiszen hatalmas mennyiségű infúzióra van szükség a folyadékpótláshoz, hanem megkönnyíti a vírus kijutását a beteg testéből, azaz a járvány futótűzként való terjedését. Nehezíti a járvány elleni küzdelmet a vírusoknál szokatlanul hosszú – lásd az influenzát: reggel ránk tüsszög valaki a zsúfolt autóbuszban, és este már ágynak is dönt a náthaláz – lappangási idő (inkubáció). Ez 4-16 nap között ingadozik, vagyis a beteggel kontaktusba került és megfertőződött személynek ennyi ideje van, hogy terjessze a fertőzést. Felidézve ismét a libériai fiatalokkal történteket, érthető, hogy a magát egészségesnek tartó, panaszmentes afrikait nehéz ennyi időre karanténba kényszeríteni. A lappangási idő letelte után drámai gyorsasággal jelentkeznek a betegség

Közeleg a karácsony, és lányom, aki évek óta Bostonban él, azt szeretné, ha e nagy ünnepet náluk tölteném. Én azonban félek Amerikába menni. Igaz, ugyan, hogy az elnökük kijelentette: Amerikában nem lesz ebolajárvány, én azonban attól tartok, előbb-utóbb oda is eljut ez a nyavalya. Kérem a véleményét, merjek Amerikában karácsonyozni? Jelige: Ebola

November 15., szombat 9.30 Családszinódus 14.00 Perikópa. Jelenits István atya szentírás-magyarázata 18.00 Szentmise Máriabesnyőről 21.15 Szombat esti beszélgetés

tünetei: a már említett hasmenés, gyakran véres széklettel, hányás, magas láz, nagyfokú elesettség. Amennyiben túléli az első napokat, a 4-5. napon kiütések jelennek meg az egész testen, majd a betegséget a „rokonok” közé soroló belső és külső vérzés vet véget a szenvedésnek. Sajnos, a betegség halálozása rendkívül magas: csak nagyon kevesen élik túl az ebolát. Hatásos gyógyszere nincs még e betegségnek, s mint említettem már, az antibiotikumok hatástalanok a vírus ellen. Tüneti kezelésként a folyadékpótlás a legfontosabb. S mivel a beteg minden váladéka nagyon fertőző, csak speciális osztályokon, jól izolált szobákban kezelhetők a betegek. A maximális járványellenes és higiénés szabályok betartása

mellett is előfordul, hogy a kezelő személyzet (orvos, nővér) megfertőződik. Visszatérve kedves levélírónk gondjához. Globalizált világunkban nemcsak a hírek, de a betegségek is villámgyorsan terjednek. Bizonyos mértékig jogos tehát a félelme az amerikai úttól. Ami biztathatja: a repülőtereken, kikötőkben megszigorított utasellenőrzéssel próbálják meg kiszűrni az esetleg ebolával fertőzött személyeket. Eddig Európában és Amerikában csak a beteggel közvetlen, szoros kapcsolatba került nővér, misszionárius stb. betegedett meg. Az ebola nem terjed csak úgy a levegőben vagy az ivóvízzel. Ha Ön szigorúan betartja a higiénés előírásokat, Amerikában legalább olyan biztonságban lesz, mint itthon.

FIGYELEM!

Finom gesztenyeszelet

Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió

Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Magyar Katolikus Rádió

Hozzávalók: 1 csomag gesztenyemassza (250 g), 1/2 csésze és még 2 evőkanál kristálycukor, 2 tojás, 1 kiskanál vaníliaesszencia, 4 evőkanál puha margarin, 1 evőkanál tejszínhab, 1/2 csésze liszt, 1 kiskanál sütőpor, 200 g étcsokoládé, 1 evőkanál víz, 1 kiskanál olaj Máz: 1 tábla ét tortabevonó, víz, olaj Elkészítés: A félbögrényi porcukrot habverővel elkeverjük a két tojássárgával, a margarinnal és a

vaníliaaromával, majd fakanállal folytatjuk a kevergetést. Belereszeljük (de jó a krumplinyomó is) a gesztenyemassza felét, majd fakanállal átforgatjuk. Hozzáadjuk a sütőporral elkevert liszt felét, a tejszínhabot, majd beleforgatjuk a fél adag, 2 evőkanál cukorral keménnyé vert tojásfehérjét is. Belereszeljük a maradék gesztenyét, a lisztet és a tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt közepes tepsiben kb. 20 perc alatt megsütjük. Tetejét csokimázzal kenjük be, ehhez gőz felett egy kevés vízzel és olajjal megolvasztjuk a csokoládét.

November 16., vasárnap 10.00 Szentmise Budapestről 17.20 Tanúságtétel 18.30 Isten jelenlétében. Varga László atya elmélkedése 19.15 Názáreti lelkiség 22.00 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv November 15., szombat 6.50 Élő egyház 7.20 Isten kezében. Pál apostol nyomában 8.45 Határtalanul magyar 9.15 Hagyaték 10.40 Bercsényi huszárok November 16., vasárnap 6.45 Törzsasztal 7.40 Világ-Nézet 8.10 Rome Reports - Vatikáni híradó

m1 November 16., vasárnap 9.00 Katolikus krónika 11.30 Mai hitvallások 13.15 Ybl 200

Kedves Olvasóink! Arra biztatjuk Önöket, küldjék be kedvenc, jól bevált ételreceptjüket, a hozzávalók feltüntetésével és az elkészítés módjának leírásával együtt. Szerkesztőségünk e-mail címe: remeny@remeny.sk A recepteket beküldött olvasók közül negyedévenként kisorsolt ajándékot kap.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

Kedves Gyerekek! Az e heti Kuckóban a Ragyolci Alapiskola tanulói által a hittanórán készített szép rajzokat láthatjátok, amelyeket Tóth Orsolya, az iskola igazgatója küldött el szerkesztőségünknek. Azokat a rajzokat, amelyek most nem fértek el az oldalon, következő számainkban közöljük. Egyúttal arra biztatunk benneteket, küldjétek el ti is rajzaitokat, írásaitokat, rejtvényeiteket a Kuckóba!

Balázs Vivien, 7. B osztály

Fajdová Viktória, 6. A osztály

Kovács Mátyás, 6. B osztály

Maksi Veronika, 7. B osztály

Tóth Szabolcs, 4. A osztály

Tóth Zsófia, 7. B osztály

Váradi Tamás, 7. B osztály

Veličová Natália, 6. A osztály

A jószívű kislábas

Készítette Hagony János

Rejtvény

A kislábas hosszú éveken át szolgált a konyhában, sok finom falattal örvendeztette meg a családot. A sok szolgálat azonban tönkretette az egészségét. Kilyukadt az alja, s ha szerették is, már kacsingattak egy új kislábas felé. Aztán eljött a szomorú nap, a kislábas kikerült az ócska holmik közé, a kamra mélyére, aztán egy lomtalanításkor kidobták az udvar végi szemétdombra. A kislábas sokat álmodozott, visszaemlékezett azokra a szép napokra, amikor forrt benne a teavíz, főtt a tojás, a bableves, a tej, amikor nagymama illatos kávét főzött benne. De mindez elmúlt, vége, haszontalan lett, nem kell senkinek. A Nap is csak nevetett rajta, az eső meg verte, gyomok is nőttek körülötte. Így teltek a napok, hetek, mígnem egy napon valaki ráköszönt: – Szia, kislábas! – Szervusz, szervusz! Ki vagy? – köszönt illendően és kíváncsian nézett körül. – A zöld gyík vagyok. Megengednéd-e, hogy beköltözzek hozzád? Kérlek, legyél a lakásom, nálad akkor is meleg van, ha gyengén süt a Nap. – Boldogan! – örvendezett a kislábas –, gyere csak, gyíkocska! A gyík is boldog volt, mert nemcsak lakásra, hanem jó barátra is talált. Együtt töltötték el az egész nyarat, az őszt, és csak amikor elkezdett szállingózni a hó, akkor keresett magának melegebb, védettebb helyet a gyík. – Ne haragudj, hogy most elmegyek – mondta –, itt a szabadban megfagyok. De szeretném tudni, visszajöhetek-e hozzád. – Alig várom, hogy tavasz legyen. Ha a szemétdombon, erdőszélen látsz egy kidobott kislábast, gondolj arra, hogy lám, neki is van még feladata.

Meghatározások: 1. Szaruképződmény a kérődző emlősök fején, agancs (az első betű kettős) - szóváltás, véleménycsere, 2. Elalvás előtti mese – Istent szereti, 3. 24 órai – régi füzet, 4. Cipőrész, de az embernek is van – egy órában 60 van! Figyelem! Minden sor negyedik betűje az első megfejtés utolsó és egyúttal a második megfejtés

első betűje. A megfejtést a két színessel jelölt oszlopban találjátok. jelentése: Szent István király és Boldog Gizella fia, az ezt a nevet viselők november 5-én ünneplik névnapjukat. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november 14-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, vagy

• A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE • 2014. NOVEMBER 9.

Gratulálunk, az ajándékot posremeny@remeny.sk (a tárgymegnevezésbe írjátok tán küldjük! be: Kuckó és küldjétek el levelezési címeteket is).

Megfejtés

1

2 A 42. számban közölt rejtvény megfejté- 3 se: ájtatosság. A nyertes: Kolník 4 Kati, Párkány.


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Trambulin – mindig feldob! Október 10-12. között Érsekújvárban rendezte meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a Trambulin elnevezésű első országos sportnapot. A különféle sportágakat bemutató rendezvényen közel 150 cserkész vett részt, megmutatva ezzel, hogy a sport valóban mindig összehozza az embereket.

Szaktanintézet területén, a fiataloknak képzett edzők, tapasztalt játékosok mutatták meg, hogyan kell az egyes gyakorlatokat, technikákat helyesen végezni. A reggelt tollaslabdával, röplabdával, kosárlabdázással, kettlebell edzéssel kezdték, a sportpályán frizbibajnokság zajlott képzett frizbisekkel, a szinte nyári melegben

célzást igénylő sportokat is: íjászatot, sportlövészetet, dartsot; majd megtapasztalhatták azt is, milyen nehéz egyensúlyozni egy kifeszített kötélen két fa között. Azok, akik a testet kevésbé, az agyat viszont annál inkább megtornáztató sportokat kedvelik, sakkozhattak, szudokut, keresztrejtvényt és különböző fejtörőket oldhattak meg. A technika világa sem állt távol a cserkészektől, az iskola mozitermében mozgásérzékelős videojátékokat is játszhattak szórakozásképp. A hétvége legérdekesebb sportja kétségkívül a Harry Potter könyvekből ismert kviddics volt, amit igaz, nem seprűkkel és nem a levegőben, hanem a földön játszottak, de így is nagy sikere volt a résztvevők körében. A nap végén a kezdődő izomlázzal mit sem törődő cserkészek birtokba vették a városi uszodát, és a lubickoláson kívül úszóversenyt, valamint különféle vízi játékokat, versenyszámokat rendeztek. Azt, hogy a sport valóban csodákra képes, élő példák (példaképek) mondták el a fiataloknak. Pénteken este KeSzombaton több mint húsz külön- pedig teniszezhettek is a cserkészek. mény Viktor érsekújvári paralimpiböző sportágba kóstolhattak bele a A fiatalok kipróbálhatták a biztos ke- kon edzőjével, Sztruhár Lászlóval lácserkészek a Nyitrai úti Építészeti zet, koncentrációt, tökéletes látást, togatott el a cserkészek közé. Az egy-

Már régóta szeretnék beszélni veled... Így szól Isten: Már régen akartam veled beszélni, de te nem hagytál rá időt. Már régen akartam neked mondani: ,,Itt vagyok számodra.'' De te féltél. Már régen akartam neked mondani: ,,Ne félj, mert én veled vagyok.'' De te nem hittél nekem, hanem távolinak, elérhetetlennek, halottnak tartottál. Már régen akartam veled beszélni, de te nem hagytad, hogy kibeszéljem magam, mert ugye te szabad vagy a döntésben, hogy hallgatsz-e rám, vagy inkább elzárkózol. Ha kész vagy szavaimat meghallani, akkor szeretném neked mondani: „Örök szeretettel szeretlek téged.” ( Jer 31,3) Szeretetem öröktől fogva mindig ugyanaz marad. Akár felém fordulsz, akár elfordulsz tőlem

én szeretlek téged! Szeretlek, mert élsz. Szeretlek, mert fejlődő lény vagy. Szeretlek, mert ember vagy. Szeretlek, mert az én gyermekem vagy. Szeretlek, mert térben és időben, egy meghatározott hely és idő korlátai között élsz. Szeretlek, mert nem élhetsz reménység és hit nélkül. Örök szeretettel szeretlek téged. Rám bízhatod magadat. Számodra mindig van időm. Bármikor, bárhol, bármilyen gyakran. Éjszaka vagy nappal. Gyere hozzám, ülj mellém, nem kell semmit mondanod. Látlak téged. Szólj, ha szeretnél mondani valamit. Beszélj, kiabálj, átkozz, imádkozz, imádj, fuss el, jöjj vissza. Én örök szeretettel szeretlek téged. Még mielőtt a világra jöttél szerettelek téged. Már akkor az én szeretetem adott neked életet. És mert szeretlek, nem halhatsz meg. Nem tudlak megsemmisíteni, mert szeretlek. Bármit is csinálsz, én utánad megyek. Ha már egy anya sem hagyja el gyermekét

órás beszélgetésen a londoni paralimpiai játékokon száz méter mellúszásban hetedik helyen végző fiatal versenyző nyíltan beszélt gondokról, nehézségekről, eredményekről, pozitív élményekről, és vicces történeteket is meséltek a közönségnek. A programok összeállításánál a rendezők figyeltek a pihenésre is, esténként a teaházban lazíthattak a fiatalok. A sportnap célja elsősorban az volt, hogy lehetőséget adjon a cserkészeknek kipróbálni különféle sportokat, és egyben buzdítsa őket a rendszeres testmozgásra. „Fontos, hogy felhívjuk a gyerekek és a fiatalok figyelmét arra, hogy a sportolás nem nyűg, hanem ezzel valóban tudnak tenni az egészségükért. Ha megtalálod a neked tetsző sportot, soha nem leszel túl fáradt ahhoz, hogy ne legyen kedved felállni, és elmenni a következő edzésre. Az aktív élet nem csak a testet teszi ellenállóbbá, hanem a szellemet is, erősíti az ember akaratát, kitartóvá válik az élet minden területén” – fejtette ki Kantár Balázs, az érsekújvári 7. számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat tagja, a sportnap koordinátora. szmcs-p

bármi rosszat tesz is, hogyan is hagyhatnálak el téged, hiszen szeretlek. Engedd magadat szeretni! Nyílj meg, engedd, hogy szeresselek téged. Engedd, hogy szeressenek az emberek, akik rád mosolyognak. Engedd, hogy szeressenek az emberek, akik veled vannak. Engedd magadat szeretni! Engedd, hogy szeresselek téged a föld és a csillagos ég minden szépsége által. Én örök szeretettel szeretlek téged. Kisember. Én örök szeretettel szeretlek téged. Ismerem történetedet, semmi sincs elrejtve előlem. Várok, amíg te igent mondasz nekem. Nem kényszerítelek. Itt-ott keresztezem utaidat és várok - tele reménnyel, félelem nélkül; hitvallásodra. Várok bizalmadra. Nem érek el semmit, ha félsz tőlem. De hogy elnyerhessem bizalmadat, én, a te Istened, mindent megteszek érted. (M. Gud) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Ami nem szerepelt a tervemben, az ott volt Isten terveiben, és egyre elevenebb lett bennem a meggyőződés, hogy Istennél nincs véletlen, hogy egész életem a legkisebb részletekig fel van jegyezve az isteni Gondviselés terveibe (Edith Stein gondolata). Rejtvényünk fő soraiban – F/7., F/1., F/30, F/39., V/8. – Szent WILLIBRORD üzenetét rejtettük el, amelyet a pogány fejedelemnek üzent. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán november 14-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ Vízszintes: 1. Gazdasági – angolul (e – é). 8. Rejtvényünk befejező része (zárt betűk: Ö, É). 12. Gallium. 13. A könyvtár látogatója. 15. Stílus – régiesen. 17. Ünnepel valakit. 19. Szellemi sport. 21. Világ – szlovákul. 22. Ritka férfinév. 23. Afrikában élő gyík. 25. Asztácium vegyjele. 26. A nemzetközi síszövetség francia nevének rövidítése. 27. Szóelem 4/7-e. 28. Érzékszerv. 29. Előadó, röv. 31. Ödön, Simon. 32. Hangszer, névelővel. 34. A patkó közepe. 35. Vissza: sziget Indonéziában. 26. Ittrium, stroncium. 37. Szülei. 38. Fáradtság 5/9-e. 40. Állófilm. 41. ... vértanúk. 42. Magyar festő, grafikus (Béla). 43. Pocak. 44. Szorul. 45. RSA. 46. Életre kel. 48. Határozói rag. 49. Névelő. 50. Melyik helyen? 51. Részben elpihen! 52. Dressz. 53. Varróeszköz. 55. Ragacsos anyag. 57. Magyar nemesi család. 62. Csalárd. 64. Szállítóeszköz. 66. Részvénytársaság, röv. 67. Kisbetű ellentéte.

Függőleges: 1. Rejtvényünk második része. 2. Franciaországi város. 3. Ritka férfinév. 4. Fát nemesít. 5. Római ezeröt. 6. Mitikus görög hős. 7. Rejtvényünk első része. 9. Indonézia autójele. 10. Férfinév. 11. Valaminek abroncsszerű pereme. 14. Szókincs része. 16. Ittrium, trícium. 18. Zenei éljenzés. 20. Ételízesítő márka. 23. Magyarországi város. 24. Hátsó-indiai földszoros. 27. Bűz. 30. Rejtvényünk harmadik része (zárt betű: C). 32. Megszégyenít. 33. Darázs – szlovákul. 34. Csökken. 35. Képző idegen szavakban. 37. Erdélyi város. 39. Rejtvényünk negyedik része (zárt betűk: Ő, K). 40. Ének. 41. Japán magnótípus. 46. Markol. 47. Dolog révén. 48. Adott szót megtart. 52. ... egy éve beteg. 54. Kergetni. 56. Művészi alko-

bronz és két nagy márványangyal által tartott szarkofágot. domborművek mesélik el Simeon „Oldalát Nagy Lajos címerén kíéletének történetét”. Bács kissé bő- vül 16 dombormű díszíti… Az egyik beszédűbb, szerinte az ereklyetartó „a dombormű Pór Antal szerint Nagy zárai békekötés jeleneteit, Lajos ma- Lajosnak első zárai látogatását ábrágyar király dicsőségét mutatja be”. zolja. Egy másikon Erzsébet királyné Sajnos, a túl szigorú „teremőr” – Szent Simeonnak felajánlja a koporegyik fő gondja, hogy senki rövid sót. A harmadikon Szent Simeon nadrágban, nő fedetlen vállal stb. ne megjelenik a haldokló Kotromanics lépjen be a templomba – nem enged- István boszniai bánnak, a király ipjáte meg, hogy a szarkofágot körbejár- nak (apósának) ágyánál. A hátulsó juk és alaposan tanulmányozzuk a oldalon levő feliratból kitűnik, hogy rajta látható jeleneteket. Ezért a sze- a királyné a koporsót fogadalomból rencsésebb Leidenfrost Gyulára ha- készíttette.” (A szövegben említett gyatkozunk, aki a „Kék Adria” című Pór Antal (1834-1911) előbb nagykönyvében így mutatja be a két nagy szombati gimnáziumi tanár, később (Folytatás az 5. oldalról)

tás. 57. Osztrák politikus ( Julius). 58. Kipling kígyója. 59. Oroszországi folyó. 61. Hosszú kétjegyű mássalhangzó. 63. Képző. 65. Igazgató, röv.

Megfejtés A 42. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „Légy nyugodt, Isten majd gondoskodik rólatok.” A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Kovács Erzsébet, Galánta. Gratulálunk!

pozsonyi, majd esztergomi kanonok 1892-ben írt könyvet Nagy Lajos királyunkról). Tegyük még hozzá: az egyik legszebb dombormű azt a jelenetet ábrázolja, amikor az agg Simeon próféta a kisded Jézust karjaiba veszi. (Simeon Zára egyik védőszentje is). A főoltár melletti, két XVIII. századból származó festménynek szintén van magyar vonatkozása. Az egyik azt a mondát örökíti meg, mely szerint Erzsébet magával akarta vinni, talizmánként, a szent egyik ujját. Ezt a keblébe rejtette, ám a mellében keletkezett heves fájdalom miatt, tervét nem válthatta valóra. A másik képen Erzsébet

• A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE • 2014. NOVEMBER 9.

visszaadja az ujjat, amelyet a püspök a helyére illeszt és az nyomban odaforrad. Leidenfrost még megjegyzi, hogy egy másik legenda szerint Erzsébet az ujjal elindul Zárából, ám egy kitörő tengeri vihar visszatérésre és az ujj visszaadására készteti őt. A templom kincse még a Nagy Lajos által adományozott nagy értékű áldozó kehely. Zára és környéke kedvelt üdülőhelye a magyaroknak. A tenger nyújtotta testi felfrissülés mellett, szakítsunk azonban időt a lelki felfrissülést szolgáló, gazdag magyar s egyháztörténeti emlékek megtekintésére is Zára belvárosában.


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések KÖSZÖNTŐ

Tisztelettel és hálás szívvel köszöntjük születésnapján GYÖNYÖR LÁSZLÓ lelkiatyát Ipolyhídvégen. Az Úr halmozza el bőséges áldásával, adjon továbbra is testi-lelki erőt, fáradozását és igyekezetét tegye eredményessé, hogy sokáig hirdesse körünkben az Örömhírt. Égi Édesanyánk kísérje élete minden napján. Ipolyhídvég, Ipolynagyfalu és Tesmag hívei

Szívünk minden szeretetével köszöntjük drága édesanyánkat,

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük volt lelkiatyánkat, MEDE KÁROLYT, névnapja alkalmából. Kérjük a jó Istent, adjon neki erőt, egészséget és kegyelmet lelkipásztori munkájához. Tisztelettel a karcsai rózsafüzér-társulat tagsága és a hívek

„Hiszek abban, hogy az embernek van egy magasabb küldetése, amit rábíztak. Értéknek azt tartom, ami ebből a világból olyan dolgot tud felmutatni, amely a bármikor érkező elmúlás pillanatával együtt nem enyészik el.” ( Jókai Anna) Kamenár Gabriella felvétele

Névnapján szeretettel köszöntjük lelkiatyánkat, VANDA KÁROLYT. Kérjük a jó Istent, adjon neki jó egészséget és sok lelki erőt, hogy még sokáig lehessen a négy falu szeretett lelkipásztora. Ezúton köszöntik a szalkai, a kiskeszi, a bajtai és a lelédi hívek SZOLGÁLTATÁS

CZAKÓ ETELKÁT Nyitragerencsérről, aki november 8-án ünnepli 88. születésnapját. Jó Istenünk, arra kérünk, tartsd meg édesanyánkat nekünk. Köszönjük a sok jóságát, nem feledjük fáradságát. Az Isten kegyelme még sokáig éltesse, Szűz Mária vigyázzon minden lépésére. Ezt kívánják sok szeretettel: lánya, Aranka családjával, fia, Imre, unokái, dédunokái

Templom belsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, több éves jótállás. Tel: 0911/130 949, 0905/234 902 Könyv és kegytárgybolt az interneten: www.gabrielbolt.eu LAKÁS

Pozsony-ligetfalui lakásban szoba kiadó. Telefon: 02/62318963

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Énekeld, amit hiszel

Szentmise olvasóinkért Hagyományosan a magyar szentek és boldogok napján, november 13-án kerül sor arra a szentmisére, amelyet lapunk olvasóiért, terjesztőiért, a Remény-barátokért, munkatársainkért ajánlunk fel. Idén Dercsikán lesz a szentmise, november 13-án, csütörtökön, 18 órakor. Szeretettel várjuk olvasóinkat!

Horváth Károly

A Könnyező Szűzanya búcsúja Nagyszombatban

Tours-i Szent Márton püspök (November 11.)

A novéna keretében 2014. november 15-én, szombaton 11.30 órai kezdettel magyar nyelvű főpapi szentmisére kerül sor. Főcelebráns és szónok: Pápai Lajos győri megyéspüspök. A szentmise elején Lorettói litánia és Ima a Szent Családhoz. A szentmisét megelőzően, 10.30 órától gyónási lehetőség.

Gl 531a; 142; 155, 3. v. ÉE 307; 168; 133, 3. v. A hagyomány azt tartja, hogy mikor Szent Mártont élete vége felé súlyos láz gyötörte, tanítványai azt javasolták, hogy az ágyon ne hanyatt feküdjön; úgy talán alábbhagy a láza. Ő azonban így válaszolt: „Hagyjátok, hogy inkább az ég felé nézzek, mint a föld felé, hogy a lélek így beirányozza az Urat, akihez menni készül.” A vértanúk időszaka után ő az első nem vértanú szent, aki szintén helyes irányt mutat. A tiszteletére végzett zarándokút célul tűzi ki földi születésének helyét, a magyarhoni Szombat-helyt, de az életéhez kötődő további országokat is, Olasz- és Franciaországot. 2016-ban mindenütt megünnepli a világegyház születésének 1700. évfordulóját, idei ünnepe a fölkészülés kezdete is lehet egy szombathelyi zarándoklatra. De szűkebb hazánkban is sok templom patrónusává lett, például a pozsonyi érseki dómé is. Az első ének (531a – 307) utal életére, kéri közbenjárást szülőföldjének népére, akik közül mi, kisebbségben élők jobban ráérzünk arra, hogy a mi hazánk a mennyben van. A szentségi ének (142 – 168) Jézus örök szeretetét dicséri, amelyből az a szeretet is fakad, amely meglátja pőreségünket és koldus voltunkat. És ami miatt hálát érezhetünk: „ruhátlan voltam, és betakartatok.” Az áldozásban Jézust öltjük magunkra. A kimenőének (155 – 133), különösen a 3. versszak, eligazít abban, hogy személyes üdvünket ne veszélyeztesse se ínség, se bőség, és hogy minden földi próbatétel után a szomorúság lelke helyett a dicsőség palástja borul ránk (Iz 61). A zsolozsma reggeli dicséretének kapcsán így is kérjük Szent Mártont: „Ki püspök voltál, megsegítsd fentről a püspökök karát.”

Szeretettel hívják és várják a zarándokokat! Érdeklődés és csoportos jelentkezés Kiss Róbert püspöki helynöknél, a 00421/908 761 007-es telefonszámon.

Új kiadványok, naptárok Előjegyezhetők, megrendelhetők Napi kalauz Ízelítő a zsebnaptár tartalmából: ki kinek, minek a védőszentje; segítség a zsolozsmához; miseolvasmányok; hívő nagy emberek elhalálozási évfordulója - és sok-sok hely a napi feljegyzéseknek. Ára: 2,50 €

Herdics György: A jó hír csodákra képes!

Válogatás a szerzőnek a Csallóköz c. hetilapban megjelent írásaiból. Ára: 5,70 €

Remény kalendárium 2015 – sok olvasnivalóval, interjúkkal, érdekességekkel, receptekkel

A Remény egylapos falinaptára Ára: 0,20 € Direktórium a 2014-2015. liturgikus évre. Ára: 2,90 €

Boldogasszony Anyánk – Katolikus naptár 2015 A forgatható naptár ára: 1,80 €

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

Felelős szerkesztő: Bertha Éva Lapterjesztés (hétköznap Tel.: +421 (0)948 057 509 9.00–15.00 óráig): 0918/462 411 Könyvrendelés: Szerkesztő: office@remeny.sk vagy Orbánné B. Mária 508 0948/057 KÖNYVRENDELÉS: Tel.: +421 (0)948 057 506

MEGRENDELHETŐ: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk A könyveket utánvéttel küldjük!

Magyar szentmise a pozsonyi Kék templomban A pozsonyi magyar katolikus közösség hívei és lelkiatyjuk szeretettel hívnak mindenkit a Pozsony óvárosában található Szent Erzsébet-plébániatemplomba, az ún. „Kék templomba” (Bezručova 2, GPS: 48.143467° É, 17.116763° K), november 19-én, szerdán, este 18 órára, a magyar nyelvű szentmisére, amelyet Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére mutatnak be. Az eseményre szóló meghívást a pozsonyi magyar katolikus közösség honlapján is megtalálják (www.pozsonyikatolikusok.sk).

• A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE • 2014. NOVEMBER 9.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.