Remeny 2015 01 jan 1

Page 1

„Szeplőtelen Szűz Mária, Világ Királynője, Tehozzád könyörög a Föld minden népe. Imánkat hallgasd meg, légy lelkünknek őre, ó segíts, hogy lelkünket a gonosz kerülje.” (Imádság a Szűzanyához. Részlet)

1.

szám

REMÉNY XXVI. évfolyam

2015. január 4. – Karácsony utáni 2. vasárnap

Mit hoz a jövő?

www.katolikus.sk • www.remeny.sk Ára: 0,50 Eur 5 7 8

Az új év első napjaiban Szent Pál apostol egyik gondolatát idézzük fel: „Felejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van” (Fil 3,13). A múlton nem lehet változtatni, a múltat Isten ítéli meg igazságossága és irgalmassága szerint. Ám a múltból lehet tanulságokat levonni, melyek hatnak a jelenre, és amelyek alapján lehet jövőt építeni. De milyen az a jövő, ami felé rugaszkodunk? Ez a jövő, mint örök jelen, már készen van Isten tudatában, mi pedig időben eléje megyünk. Az már viszont a mi szabad akaratú döntéseinktől is függ, hogy részleteiben hogyan is fog alakulni ez a jövő. A. Goodfriend amerikai ügyvivő kalocsai látogatásakor azt kérdezte tőlem, hogy milyennek látom a jövőt. Ekkor Jacques Barzun, nemrégiben elhunyt amerikai történész Hajnaltól alkonyig című munkájára utaltam,

A Lévai Katolikus Kör története Szociális gazdaság Szűz Mária háza

aki 104 éves koráig nagy történelmi tudás birtokában a nyugati, benne az amerikai világról mondja: „A bizonytalanság kora, a tudományok kora, a nihilizmus kora, a tömegmészárlások kora, a globalizmus kora, a diktatúrák kora … abszurd várakozás kora következik.” Minden jel arra mutat, hogy ez a jövő nem éppen reményteljes, a keresztény ember hitéből fakadóan mégis derűlátó. Tudja, hogy Isten irányítja a történelmet. Fürkészi Isten akaratát, milyen terve lehet az esetleges megpróbáltatásokkal? S talán – legalább az üdvtörténeti tapasztalat alapján azt mondhatjuk – fokozni akarja bennünk a szolidaritást, az együvé tartozás tudatát, az egymás iránti szeretetet. Ugyanis az elmúlt évek (Folytatás a 2. oldalon)

Békés, kegyelmekben gazdag új esztendőt kívánunk!


EZ TÖRTÉNT (Folytatás az 1. oldalról) egyik átkos öröksége, hogy nemzetünk atomjaira oszlott szét. Meg kell térni, vissza kell térni a helyes útra. Ott, ahol már az emberi törvények csődöt mondanak – mert tarthatatlanok, mert nem az igazságosságra és a méltányosságra építenek –, ott az élet törvénye kerül az előtérbe. Egyedül csak így tudunk fennmaradni, miként számtalan példa bizonyítja ezt történelmünkben. Tehát az együvé tartozás, az egymás személyes kapcsolatokkal való segítése a járható út. Sokféle együvé tartozás van, de a maradandó együvé tartozás mindig Istenbe kapaszkodik. Nemcsak szokásból, nemcsak akkor, amikor valami hirtelen személyes nagy baj ér bennünket. Imádkozó nemzetté kell lennünk, mint ahogy Mindszenty bíboros ezt annyiszor elmondta.

Hogy mit hoz a jövő? Senki sem tudja. A nemrégiben elhunyt Szentmihályi Szabó Péter barátom írta: „Az ember számára a legnagyobb ajándék, hogy nem tudja, mit hoz a holnap.” Ez az ő esetében bebizonyosodott. Amikor utoljára nálam járt, még tele volt reménnyel, tervekkel. Néhány hónapra rá súlyos betegség után eltemettük. Betegágyán utolsó látogatásom alkalmával így dedikálta frissen megjelent verseskötetét: „Istenben bízva és akaratában megnyugodva…” Jézus maga is tanított az isteni gondviselésről a hegyi beszédben. Ez nem annyit jelent, hogy semmi bajunk nem lesz, hanem azt, hogy mindig megadja az erőt, amivel helyt tudunk állni és általa az Isten országába eljuthatunk. Hozzáfűzi a biztató örök igazságot: „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” (Mt 6,34) Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott új esztendőt a Remény olvasóinak.

INDIA

AUSZTRIA

Álruhás nővérek az emberkereskedelem ellen

85 ezer jótékony pásztorjátékos

A Szeplőtelen és Segítő Szűz Mária Katekista Nővérek (SMI - a Szalézi Család egyik ága) tagjai a helyi rendőrséggel együttműködve négy év alatt harminc emberkereskedőt juttattak rács mögé a bordélyházakban végzett razziák során az indiai Kalkuttában. Rendi ruháikat a szokásos indiai női viseletre cserélve a nővérek hármas-négyes csoportokban, rendőrök kíséretében éjszaka sorra járták a bordélyházakat az indiai városban, ahol egykor Teréz anya is működött, és kimentették a fiatal nőket, közöttük több tizenéves lányt is, fogvatartóik karmaiból.

„Négy év alatt harminc emberkereskedőt juttattunk börtönbe” – mondta el Sharmi D’Souza nővér, a Szeplőtelen és Segítő Szűz Mária Nővérek tagja az újságíróknak egy vatikáni sajtótájékoztatón. Számos más apácával együtt részt vett az eseményen, amelyen Ferenc pápa béke világnapjára szóló üze-

REMÉNY katolikus hetilap Főszerkesztő: Herdics György Főszerkesztő-helyettes: Albán József, alban@remeny.sk Tel.: +421 (0)948 057 510 Alapító főszerkesztő: Mons. Koller Gyula

netét mutatták be, amelyben a Szentatya arra szólít fel mindenkit, hogy vegyék fel a harcot a rabszolgaság modern formái ellen. „Az egyik este harminchét lányt mentettünk meg” – mondta a nővér, hozzátéve, hogy közülük tíz kiskorú volt. A nővérek biztonságba helyezték a nőket, támogatást és segítséget ajánlottak fel nekik. A nők fontos információkat adtak át a rendőrségnek, így például az embercsempészek nevét és a bordélyházak helyét. A nővérek megosztották személyes tapasztalataikat az olasz, indiai, nigériai és Costa Rica-i emberkereskedők ellen harcolókkal. Sharmi nővér elmondta, hogy ha a rendőrök elutasították, hogy eg yüttműködjenek velük, mivel az emberkereskedők lefizették őket, akkor azok feletteseihez fordultak, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket. „Nem vagyunk egyedül, más civil szervezetekkel együtt harcolunk, de szükségünk van a papjainkra is, hogy velünk legyenek, hogy a püspökök és papok támogassanak minket, mert ha velünk vannak, még többre vagyunk képesek” – mondta a nővér. Magyar Kurír

Felelős szerkesztő: Bertha Éva e-mail: bertha@remeny.sk Telefon: +421 (0)948 057 509 Szerkesztők: Orbánné B. Mária e-mail: obm@remeny.sk Telefon: + 421 (0)948 057 506

December 27. és január 6. között gyerekek járnak házról házra Ausztriában, hogy mindenkihez elvigyék a három királyok nyomát, követve Jézus születésének örömhírét. Ausztriában 85 ezer gyerek és fiatal Sternsinger (csillagéneklő) indul útnak a karácsonyi ünnepnapokat követően, hogy vízkeresztig a három szent király nevében bekopogtasson szerte az országban az otthonokba, és adakozásra buzdítson. Idén Bolívia számára gyűjtenek a napkeleti bölcsek. Hagyományosan felkeresik az egyházi és politikai élet vezető személyiségeit is. Az első, az akciót elindító látogatásuk december 27-én Christoph Schönborn bíboroshoz, Bécs érsekéhez vezetett. Január 7-én a parlamentbe viszik be üzenetüket a csillagéneklők. A csillagot követő három király útját felelevenítő játék az osztrák katolikus ifjúsági mozgalom, a Jungschar (KJS) kezdeményezése. Célja, hogy elvigye a béke üzenetét az otthonokba, és a szükséget szenvedők számára gyűjtést szervezzen. Így segítenek Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országaiban – fogalmazta meg Sara Dallinger, a KJS elnöke. Ebben az évben a gyűjtőakció Bolívia támogatását célozta meg. Az adományt a nyomor leginkább mezítelen arcát mutató utcagyerekek és az elszigetelt aprófalvakban élő családok megsegítésére fordítják. Az utcagyerekek számára lakóhelyet és képzési lehetőséget kívánnak biztosítani, a falvakban élő családokat pedig az őshonos növénytermesztésben, öntözőrendszer kiépítésében szeretnék támogatni. A Jungschar kezdeményezése 1954-ben született, azóta kereken 367 millió eurót „énekeltek össze” a gyerekek. Tavaly 16,1 millió eurót adakoztak Ausztriában. A támogatás eddig ötszáz segélyakciót valósított meg húsz országban. Magyar Kurír

Parák László e-mail: parak@katolikus.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella, kamenargabi@gmail.com Tel.: +421 (0)905 255 154 Kiadja: Glória Társulat, Jilemnického 4., 90301 Senec IČO: 00678066

• KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP • 2015. JANUÁR 4.

A szerkesztőség címe: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava Tel.: 02/4552 3682, 4564 4598 (hétfőn és csütörtökön) Fax: 02/4552 3684 e-mail: remeny@remeny.sk Grafika: namedia – Nagy Attila

Nyomja: PETIT PRESS, Bratislava Terjesztik a plébániák Index: 49574 ISSN 1335-6534 Nyilvántartási szám: EV 242/08 A kéziratok szerkesztési jogát fenntartjuk! Kéziratokat nem őrzünk meg.


EZ TÖRTÉNT LÉVA

SZÉKESFEHÉRVÁR

Karácsonyi adománygyűjtés Kaszap Istvánra emlékeztek A Lévai Szent László Kör 2014-ben második alkalommal hirdette meg karácsonyi adománygyűjtését rászoruló családok részére. Három vasárnapi délelőtti magyar nyelvű szentmise előtt és

után gyűjtöttek tartós élelmiszert, játékokat és könyveket a gyermekek részére. Megható volt látni, ahogy megrakott táskákkal hozták a kedves hívek az adományokat, és helyezték bele az oda készített nagy utazótáskákba. Az adományokat a kör tagjai megosztva, otthonukban helyezték el. A gyűjtés híre a templom falain is túljutott, így nagy adományt köszönhetnek a Lévai Magyar Asszonyok Ligájának. 2014. december 14-én az összes adomány egy helyre került, s négy felnőtt csoportosította azokat. Ekkor vált

nyilvánvalóvá a szervezők sejtése, hogy nagyon sok adomány gyűlt össze: 55 kg liszt, 37 kg kristálycukor, 15 kg tésztaféleség, hüvelyesekből 14 kg, 65 darab pástétom, 23 halkonzerv, több mint 70 csomag keksz, 7 csomag szaloncukor, édesség, datolya, fügekoszorú, egyéb élelmiszerek, valamint számos könyv és játék is. Az összes adomány 12 rászoruló család 30 gyermeke között, a családok gyermekeinek számarányában lett szétosztva. Valamennyi adományt házhoz vitték. Senki sem tudott az ajándékozók jöveteléről, ezért nagy volt a meglepetés a felnőttek, de elsősorban a gyerekek körében. Nagy öröm volt látni mások örömét s érezni azt, hogy ezek a sokgyermekes nagycsaládok mindennapi küzdelmeikből kicsit fellélegezve várhatják az év legszebb ünnepét, a karácsonyt. Egyszóval, jó volt jót tenni! A Lévai Szent László Kör ezúton is hálás szívvel köszöni minden nemes lelkű adakozónak a bőséges adományokat. Ez a közös adománygyűjtés a cselekvő szeretetben emlékezetesen erősítette meg a hitbeli összetartozást. Imáikban a jó Isten bőséges áldását kérik minden melegszívű adakozóra. Müller Péter

NAGYIDA

A kiskorúak védelmében Az előzetes terveknek megfelelően Ferenc pápa új tagokat nevezett ki a kiskorúak védelmével foglalkozó bizottságba. A tagokat a világ minden tájáról választotta ki, a különböző élethelyzetek és kultúrák képviseletében. A bizottság következő plenáris ülésére 2015. február 6-a és 8-a között kerül sor a Vatikánban. A kinevezések jelentőségéről a szentszéki szóvivő, P. Federico Lombardi SJ nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak december 17-én. Elmondta: Jó hír, hogy a bizottság összetétele most teljessé vált, ezért módszeresen kidolgozhatja az előtte álló fontos feladatokat. A 17 fős csoport ezáltal valamennyi kontinenst lefedi: Afrika, Ázsia, Óceánia, Latin-Amerika, Európa és Észak-Amerika egyaránt képviselve van. A másik fontos vetülete a bizottság összetételének, hogy több tudományterületet érint. Vannak szakértők a pszichológia, a pszichiátria, a pedagógia, a társadalmi kutatás, az erkölcs, a teológia, a jog területén. A sokféle kompetencia együttes felhasználása mellett további külső munkatársak, munkacsoportok bevonására is lehetőség nyílik majd. Figyelemre méltó adat, hogy a 17 tag közül 8 nő. A bíboros elnököt (Sean O’Malley OFM) leszámítva tehát a bizottság fele nőkből áll, akik közül kettő szerzetesnő. A kilenc férfiból pe-dig 5 pap és négy világi személy. Összesen tíz világi tagja van tehát a kiskorúak védelmére létrehozott bizottságnak. Az újonnan kinevezett tagok között van egy férfi, az angol Peter Saunders, aki már korábban személyesen is megismerte a pápát, amikor a Szentatya az elmúlt hónapokban találkozott a visszaélések néhány áldozatával. A másik egy hölgy, az ír származású Mary Collins. Fontos tehát, hogy egy férfi és egy nő is bekerült a bizottságba, akik elszenvedték ezt a súlyos traumát. A bizottságnak a hozzáértés mellett a szükséges tapasztalat is a rendelkezésére áll, hogy valóban, teljes komolysággal szembenézzen ezzel a súlyos helyzettel. A bizottság várhatóan jó munkát végez majd. Ez annak a figyelemnek a jele, amelyet az egyház korunk e súlyos csapásának szentel, megpróbálva a legmegfelelőbb módon, a különféle kulturális helyzetekben föllépni a kiskorúak védelmében – mondta P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Vatikáni Rádió/Remény

Koncelebrált püspöki szentmisén emlékeztek a szent életű kispapra, Kaszap Istvánra december 17-én Székesfehérváron. Zarándokok sokasága kérte a szentmisén Kaszap István közbenjárását, valamint köszönetet mondtak neki az imameghallgatásokért. A koncelebrált szentmisén jelen voltak Dékány Árpád Sixtus zirci apát, Forrai Tamás jezsuita tartományfőnök, a Székesfehérvári Egyházmegye papjai, cserkészek, a Prohászka Imaszövetség, valamint a Kaszap István Alapítvány tagjai. A zarándokokat a templom plébánosa, Tóth Tamás köszöntötte. A nehézségeket szentként viselő Kaszap Istvánról elmondta: olyan em-

ber volt, akit érdemes követni, akinek rövid élete példa előttünk. Spányi Antal székesfehérvári püspök elődje, Prohászka Ottokár gondolatait idézte Kaszap István halálának 79. évfordulóján mondott szentbeszédében: „Krisztus híveit nem lehet eltántorítani meggyőződésüktől, mert hitük kemény márványból

van.” Ezt követően arról beszélt, hogy az ünnepre készülve miért érdemes Kaszap Istvánra figyelni. „Naplójából és a róla felidézhető visszaemlékezésekből ugyanis tudjuk: földi élete adventjének végén valóban Krisztussal találkozott” – emlékeztetett. Ahogy ennek a téli időszaknak a sötétségében az adventi gyertyák fénye egyre erősödik, úgy növekedjék bennünk a vágy, hogy felkészülten várjuk mi is az Urat - fogalmazott a főpásztor. Majd azt kérte: Máriával együtt erősítsük érzéseinket, vágyódjunk Jézus után, szolgáljuk az Ő érkezését, és úgy tegyünk mindent a hétköznapokban is, hogy megszülethessen bennünk, a körülöttünk élőkben. Ezt tette Kaszap István is, akit ezért a tanúságért tisztelünk és próbálunk követni. A megyéspüspök a szentmise végén azt kívánta, hogy a közelgő Kaszap Istvánemlékév sokak számára hozzon mélyebb hitet, elkötelezettebb keresztény életet. Egyúttal mindenkit meghívott 2015. március 25-ére, az emlékév megnyitására. A szentmise után Spányi Antal vezetésével Kaszap István sírjához vonultak a hívek, hogy együtt imádkozzanak a szent életű kispap mielőbbi boldoggá avatásáért. Magyar Kurír/Remény

NAGYIDA

Árverés a Katolikus Karitász javára A budapesti Pintér Galéria és Aukciósház december 17-i árverésén licitálni lehetett a Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye által felajánlott tárgyakra is. Az ebből befolyt összeget a Katolikus Karitász kapja meg. Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jótékonysági nagykövete férjével, Mádl Ferenc köztársasági elnökkel tett külföldi látogatásai során ajándékba kapott tárgyait, köztük mexikói, japán és török dísztálakat, ékszereket, kávéskészletet, valamint ezüst és arany kitűzőket ajánlott fel a téli árverésre. A befolyt összeggel a magyar katolikus egyház segélyszervezetét támogatják, amely a krízishelyzetben élőket segíti. Az aukciósház emellett klasszikus, modern és kortárs festményeket, szobrokat, kerámiákat, ékszereket, ezüsttárgyakat, Zsolnay-porcelánokat, könyv- és papírrégiségeket, valamint távol-keleti értékeket kínált az árverésen. Pintér Péter, a galéria vezetője elmondta, ezúttal olyan minőségi tárgyakat válogattak az aukciós anyagba, amelyek a hétköznapi emberek számára is elérhetőek. Emlékeztetett arra, hogy a galéria évek óta több jótékonysági aukciót rendezett. Gyűjtöttek a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes alapítványának és csángó alapítványoknak is. „Fontosnak tartjuk, hogy azok az emberek, akik megtehetik, hogy műtárgyakat vásároljanak, mutassanak érzékenységet az elesettek iránt” – hangsúlyozta. Magyar Kurír/Remény • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


AMIRE HITÜNK TANÍT

A lelkiismeret és formálása Jelencsics Erich Gábor A mindennapos szóhasználatban állandóan hivatkozunk lelkiismeretünkre, ám a fogalom használata korántsem egyértelmű. A modern pszichológia eredményeinek egyik fontos tanulsága, hogy különbséget kell tennünk a „felettes én“ és a lelkiismeret szűkebb formája között. FREUD nyomán az „Én“-nek három szintjét különböztethetjük meg: (1.) a személytelen „id“ (2.) a tudatos „ego“ (3.) „superego“ vagy „felettes én“ Az utóbbi megfellebbezhetetlen

félelem, elfogadás és jóváhagyás helyett a szuverén válasz, az érték melletti elkötelezettség kerül előtérbe. Ez az erkölcsi nevelés és a lelkipásztori gondozás feladata, amely egy életen át hatékonyan segíti a felelős lelkiismeret működését. A KATOLIKUS TEOLÓGIA mindig is a lelkiismeret elsősége, méltósága és sérthetetlensége mellett állt ki. E hagyomány szellemében a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban több helyen is kifejezetten foglalkozik ezzel a kérdéssel: „Az isteni törvény rendelkezé-

aktusa, hanem mindig az egész emberé (érzelmi, intuitív, testi vonatkozásai vannak). Ezeket a szempontokat egy döntés elbírálásakor is mind együtt kell figyelembe venni. Meg kell különböztetnünk továbbá a lelkiismeret 3 dimenzióját. 1. dimenzió a „teljes szétválasztás“ (szündereszisz) - az emberi alaphangoltság, hogy állandóan különbséget tegyünk „jó“ és „rossz“ között, s előbbi felé törekedjünk. 2. dimenzió a lelkiismeretbeli erkölcsi tudás, értékelő tudás jóról és

mindig válik el a közösségtől. Ilyen közösséget jelent a család, a barátok, kollégák, különböző tekintélyek stb. A keresztény erkölcsi személy formálásának közege a Szentírás tanúsága, a hitvallások, a szentek példája, a hagyomány, a teológusok útmutatása; közössége az egyházközség, ill. az Egyház különböző szerveződési szintjei. Sajátosan katolikus kereteket adnak végül a tanítóhivatal megnyilatkozásai. Az erkölcsi karaktert hatásaiban ismerjük meg. A keresztény karakter központi értéke Jézus Krisztus.

parancsokat osztogat („kell“; „muszáj“), és szankcionálja is (pl. bűntudattal) ezek áthágását. Kialakulása minden embernél fontos és természetes folyamat, a fejlődő gyermek általa internalizálja a külső tekintélyek (szülők, tanárok, pap, később főnökök, hatóság stb.) elvárásait. A cselekedetekkel kapcsolatban jóváhagyás vagy büntetés alternatívája érvényesül: „Akkor vagy jó, ha azt teszed, amit mondanak!“ Ez a freudi felettes én által leírt tevékenység egy része annak a lelkiismeretnek, mely a katolikus teológia által leírt szoros értelemben vett lelkiismeret tevékenysége. A szoros értelemben vett lelkiismeret ezzel szemben belülről irányított. Nem magától persze, hiszen a személy saját identitását is csak közösséggel - Istennel - való dialógus során fedezi fel. AZ ÉRETT LELKIISMERET - a külső ellenőrzés alá vetettől a belsőleg irányított felé növekszik. A

seit lelkiismeretében fogja fel és ismeri el az ember; köteles is lelkiismeretét minden tevékenységében hűen követni, hogy eljusson céljához, Istenhez. De nem is szabad őt akadályozni abban, hogy lelkiismerete szerint cselekedjék, különösen vallási téren nem.“ (DH 3) „A lelkiismeret az egyén legrejtettebb magva és szentély, ahol egyedül van Istennel, akinek szava felhangzik a lélek mélyén. A lelkiismeret csodálatos módon hozza tudomására azt a törvényt, amelyet Isten és az embertársak szeretetével teljesít. ... Minél inkább érvényesül tehát a helyes lelkiismeret, annál inkább tartózkodnak az egyének is, közösségek is, hogy kényük-kedvük szerint döntsenek, ... Nem ritka eset, hogy a lelkiismeret elháríthatatlan tévútra siklik; emiatt még nem veszíti el méltóságát.“ (GS 16) A lelkiismeretben való döntés nemcsak az akarat és az értelem

rosszról, az értékek felfedezése és a helyes dolgok meghatározása. 3. dimenzió a szó szoros értelmében vett lelkiismeret (conscientia), ami maga az ítélet, döntés arról, hogy mit teszek, s e döntés vállalása. Ez az a hely, ahol a hívő „egyedül van Istennel“, ahol meggyőződik arról, hogy amire készül, megfelel-e Isten meghívásának. Azt mondani, hogy „vezessen a lelkiismereted!“ nagyon távol áll attól, mint azt mondani: „Tégy, amit akarsz!“ A lelkiismereti döntés tehát sohasem individualista, nem mások ellen való, hanem másokra való tekintettel is cselekszik.

A formálás szempontjából elsőrendű a „látás“, a szemléletmód alakítása. A nevelés feladata, hogy látni, azaz értelmezni és értékelni megtanítson. Az erkölcsi nevelés legfontosabb eszközei a történetek, a képek, a szokások. A lelkiismeretnek 2 szélsőséges formáját különböztetjük meg: 1. „a laza“ vagy lax lelkiismeretet, mely könnyedén vesz mindent Isten irgalmasságát kihasználva. 2. „a skrupulista“, aggályos lelkiismeret, mely mindenben bűnt lát, mindig a bíráskodó Istentől fél. Mindkettő beteges formának számít, melynek formálása néha - főleg az aggályos lelkiismeret - orvosi beavatkozást is igényelhet. Döntéseinkben arra válaszolunk, amit látunk. Mivel választásunk így nagy mértékben a szemlélettől függ, legfontosabb, hogy minden esetben a szituáció minél teljesebb átlátására törekedjünk.

• KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP • 2015. JANUÁR 4.

A LELKIISMERET FORMÁLÁSA A lelkiismeret kézenfekvő alapkérdése: „Mit kell tennem?“ Ez feltételezi a megfelelő morális készségeket. A lelkiismeret formálása elsősorban dialógus Istennel, de ez nem


JUBILEUM

A Lévai Katolikus Kör története A múlt év szeptember 23-án volt 120 éve, hogy megalakult a Lévai Katolikus Kör, mely több mint fél évszázadig fejtett ki áldásos hitbéli és kulturális tevékenységet Léván. Sajnos már csaknem hét évtizede, hogy működését erőszakosan beszüntették. Azóta sok minden a feledés homályába merült. Az évforduló kapcsán a reánk maradt forrásokból próbáljuk felidézni a kör tevékenységét. 1848-49-ben a lévaiak lelkes támogatói voltak a szabadságharc eszméinek, s annak leverése után Léva továbbra is 48-as függetlenségi érzelmű maradt. A bécsi kormány nem jó szemmel nézte a városnak ezt a rebellis viselkedését, hadisarcot vetett ki rá, a megyei törvényszéket Besztercebányára helyezte, az Oszlányi járást Nyitra megyéhez csatolta, a járási székhelyet Léváról Nagysallóba helyezte át, és a város fejlődését azzal akarta hátráltatni, hogy Lévának semmiféle állami intézményt nem adott. A szabadságharc utáni Bach-korszakban ez a visszafejlesztett élet gazdasági eredményeket nem teremthetett, a városi polgárok élete társadalmi és kulturális térre szorítkozott. Így az 1850-es évek végén a városban megalakultak az első társadalmi egyesületek és társulatok, mint a lévai Kaszinó, a Gazdasági Egylet és a Lévai Temetkezési Egylet. Ez az úri, polgári szervezkedés az 1867-es kiegyezés után még intenzívebben folytatódott, s 1894-ben Léván már 12 egylet fejtett ki tevékenységet. Ebben a légkörben alakult meg a Lévai Katolikus Kör, melynek titkára 1934-ben így emlékezett vissza a kezdetekre: „A Lévai Katholikus Kör ala-

A kör 1904-ben épült impozáns székháza pításának ideje a múlt század vége felé volt, midőn Magyarország a Millennium ünneplésére készült, egy olyan korszakban, amelynek napja minden dolgozó ember kenyerét megérlelte, így a szociális és gazdasági természetű problémák nem kötöttek le minden energiát, mint napjainkban, így jutott idő és lehetőség az alkotó energiák kibontakozásának és érvényesülésének is. Ez az az idő, amelyben a városias színezet felé törő Léva városfejlesztő gondolatait érlelték a polgárság vezetői és akaratainak irányítói. Nem szeparatikus és elzárkózó törekvések hozták létre a Katholikus Kört, hanem a lévai társadalom akkori sajátos viszonyai vetették

fel az alakítás gondolatát és életre keltette a korszellem és a Léván akkor buzgó alkotó kedv. Nem vallási tett volt a Katholikus Kör megalakítása, hanem társadalmi elhatározás, nem társadalmi bontóerők működtek benne közre, hanem összefogók, a keresztény katolikus szellem tudatosítására az addig szervezetlen lévai társadalomban.“ A kör megalakításának gondolatát Borcsányi Győző vetette fel, majd az előkészítő bizottságnak a lévai r.k. fiúiskolában tartott többszöri gyűlését követően 1894. szeptember 23-án került sor a kör alakuló közgyűlésére, mely levélben üdvözölte Vaszary Kolos hercegprímást, mint a kör első alapító tagját. Továbbá a közgyűlés a következő összetételben megválasztotta a kör tisztikarát elnök: Lakner László, igazgató: Rácz János, aligazgató: Pély István, titkár: Turpinszky József, ügyész: Levatich Gusztáv, pénztárnok: ifj. Nyúli József, gondnokok: Kittenberger Imre (a nagy afrikai vadász és vadászíró édesapja) és Stugel József, könyvtárnok: Becskey József, számvizsgáló bizottság: Richter Ferencz, Márkly János, Supala Lajos, választmány: Kroll Rudolf, Tonhaiser Mihály, Borcsányi Győző, dr. Tóth György, Báthy László, Tokody Imre, Merkáder Alajos, Kabina József, Bíró Antal, Jaross Ferencz, Takács István, Knapik Miklós. Továbbá a közgyűlés helyeslően vette tudomásul a Budapesti Katolikus Kör átiratát, amely az országban működő katolikus körök és olvasóegyletek kölcsönös egyesülését szorgalmazta. Ezzel a határozattal a kör már nyomban megalakulása idején bekapcsolódott a magyarországi katolikus társadalom vérkeringésébe. Majd a közgyűlés kimondta, hogy megvásárolják a „Merkader-féle” ház Gyürky utcára eső részét. Végül a kör a Kígyó utca 1-ben vásárolt székházat, melyet a szükséges átalakítások után 1894. november 15-én ünnepélyes keretek között meg is nyitott. A Lévai Katolikus Kör megalakulását követően ismeretterjesztő és szórakoztató céllal felolvasó estélyek rendezésébe kezdett, melyek a városi vigadóban, az „Öreg Oroszlánban” kerültek megrendezésre. Az 1895. március 15-i hazafias ünnepélyen a kör már testületileg vett részt, majd a körmöcbányai Katolikus Legényegylet zászlószentelési ünnepélyére küldte képviselőit, hogy jelét adja a katolikus öszszetartozás gondolatának. 1895. szeptember 28-án megalakította a felolvasó estélyek rendező bizottságát, amelyben nagy szerepet játszottak a lévai kegyesrendi gimnázium tanárai. Még ugyanebben az évben a kör adakozásból származó 52 könyvvel megvetette könyvtára alapját. A város katolikus társadalma mind nagyobb érdeklődést mutatott a Lévai Katolikus Kör iránt, s az első év végére már

Báthy László, lévai plébános, a kör legendás elnöke 127 tagja volt a körnek. Hogy érzékeltessük a 120 év előtti életet, álljon itt egy tudósítás - annak korabeli nyelvezetével és helyesírásával - a kör első felolvasó estélyeinek egyikéről, mely a lévai Bars hetilap 1895. február 10-i számában így jelent meg: „A lévai kath. kör saját pénztára javára f. évi febr. 2-án, szombaton a lévai »Oroszlán« szálloda nagytermében ½ 8 órai kezdettel énekkel, szavalattal egybekapcsolt zártkörű felolvasó estélyt rendezett, mely kétségkívül az idei farsang egyik legérdekesebb estélye volt. Az estély felettekép kitűnően sikerült úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben. Az érdekesen összeállított műsor a közönség osztatlan tetszésében részesült. Szép és összevágó előadást produkált a lévai kath. legényegylet dalárdája Verdi: »Páris ifjai« műve előadásával. Ezt követte Arany János »Hamis tanú« czímű balladája, melyet Kucsera Lajos mély érzéssel adott elő, majd Zahorák Sándor keltett általános derültséget Don Pedro: »Farsangi gondolatok« czímű humoros költeményének előadásával. S végül Jancsovics Juliska szavalta Torkos László »A gomb« czímű költeményét érzéssel. Nagy tetszést aratott Kroll Rudolf lévai kegyesrendi tanárnak a közönség felfogásához mért s mindvégig derült hangulatú felolvasása a régi farsangi szokásokról. A közönség nem is késett zajos tapsokban nyilvánítani elismerését. A műsort táncz követte. Ritkán van alkalmunk oly nagy közönséget együtt látni, mint most, midőn városunk színe-java egy fesztelen, s kedélyes mulatságban oly számmal jelent meg a minőben csak kivételes alkalmakkor látni. Mint igen örvendetes körülményt jegyezzük fel, hogy a mulatságban valláskülönbség nélkül igazi magyaros hangulat uralkodott. A négyeseket 60 pár tánczolta. A táncznak csak a pirkadó hajnal vetett véget.” A Lévai Katolikus Kör rendszeresen megrendezett estélyei fokozatosan nemcsak Léva, de a széles környék kimagasló társadalmi eseményeivé váltak. De nem maradtak el látogatottságban a kör farsangi és szilveszteri táncestélyei vagy a karácsonyi teadélutánok sem. (folytatjuk) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


LELKI TÁPLÁLÉK

Karácsony utáni 2. vasárnap

VASÁRNAP ról ra

Parák László arácsony utáni 2. vasárnapon Anyaszentegyházunk ismét felolvastatja velünk azt az evangéliumi részt, melyet nagykarácsony napján hallottunk. Miért van ez az ismétlés? Szükséges? A válasz: igen. Szent János evangéliumának gazdagsága, nagy lelki ereje

K

arra késztet bennünket, hogy hallgassunk bele újból és újból azokba az igékbe, melyek közlik velünk Isten nagyságát, Isten törődését a világgal és azt a tényt, hogy az Isten nem hagyja magára az embert. Szüleink, nevelőink, hányszor ismételték ugyanazt a mondatot, hogy megtanuljuk, magunkévá tegyük. Repetitio est mater studiorum mondja a latin közmondás. Ismétlés a tudás anyja. És ez az ismétlés, az isteni igének az ismételt felolvasása megvilágosítja értelmünknek, utat készít a Világosság befogadására. Ismételten elhangzik tehát: Kezdetben volt az Ige, és Isten volt az Ige. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert…, de a világ nem ismerte fel őt. Az isteni Ige közénk száll. Az elmondott szó, az ige által, mely elhangzik templomainkban, mely elhangzik a médiában, avagy mint írott ige közénk száll a katolikus sajtó által. A Remény újságunknak is ez a feladata. Hogy hétről hétre, ismételten, újból és újból közvetítse az isteni igét.

Minden nemes gondolat, cselekedet és magatartás az Istentől való. Igen, Isten, aki az ember teremtője és üdvözítője, ezt a belső lelki nemességet az emberek lelkébe írta, hogy felismerjék minden nemességnek a forrását. Ezt e lelki nemes forrást mi is keressük lelkünkben, szívünkben, hogy rátaláljunk az Istenre. Szent Pál a mai Szentleckében hálát ad a hívekért, akik befogadták a Világosság Igéjét és imádkozik övéiért: „Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket, és milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet ő a szenteknek készített.” Prohászka Ottokár, a nagy teológus, hittanító is imába foglalja, amit a Mindenhatótól kérni szeretne: „Uram, élet és erő forrása, én a csepp a vedren, éppúgy kezedből való vagyok, mint csillagos világaid. Áldalak, s örülök, hogy vagyok. Ez a szent öröm hajnalt fest ez év első reggelén, s e hajnalban lelkem a te pacsirtád. Kérlek, adj hitet, adj világosságot. Nem tudom, mit hoz ez az év, de bármit hozzon, ne sötétüljön el a lelkem.“ A Világosság közénk érkezett, hogy a sötétségben élő ember világosságra találjon. Hogy a sötétségben élő ember új reményt kapjon. Hogy Isten gyermeke lehessen, amint olvassuk a mai evangéliumban: Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Ismerjük fel az idők fontosságát, súlyát! Különböztessük meg az igazi értéket az értéktelentől. Minden, ami nemes és szép – az Istentől származik. Kérjük a mai napon az Urat a költő, Sajó Sándor szavaival: Taníts meg, én Uram, milyennek kell lennem, / Hogy igazabb, hívebb, jobb magyar legyek. Egyházunk, mint jó szülő és nevelő nyújtja nekünk az Isten igéjét. És arra buzdít, hogy az IGE tanít meg minket minden nemes, szép és jó felismerésére.

Olvasmány Sirák fia könyvéből (Sir 24, 1-4; 12-16) A bölcsesség a maga dicséretét zengi, tiszteletben áll Istennél, népe közepette dicséri önmagát. Megszólal a Magasságbeli gyülekezetében, és Isten népének serege előtt eldicsekszik. Magasztalják népe körében, megcsodálják a szentek gyülekezetében. Dicsérik a választottak sokasága előtt, s áldják az áldottak között. Így beszél hozzájuk: „A mindenség Teremtője parancsot adott nekem, s aki teremtett, kijelölte sátramnak helyét. Így szólt: »A sátradat Jákobban üsd fel, örökrészed Izraelben legyen, és választottaim között verj gyökeret.« Ősidőktől fogva, a kezdet kezdetén teremtett, és nem pusztulok el soha, mindörökre. Szolgáltam előtte szent sátrában, majd pedig Sionban kaptam lakóhelyet. Letelepedtem a szeretett városban, s Jeruzsálemben van uralmam székhelye. Dicsőséges nép közt vertem így gyökeret, az Úrnak részében, az ô örökrészén, s a szentek gyülekezetében megtelepedtem.” Válaszos zsoltár (Zsolt 147, 12-13. 14-15. 19-20) Válasz: Az Ige emberré lett, és itt élt közöttünk. Szentlecke Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt első leveléből (Ef 1, 3-6. 15-18) Testvéreim! Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisz-

nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Evangélium Hiszen mi mindannyian Szent János könyvéből az ő teljességéből nyertünk ( Jn 1, 1-18) Kezdetben volt az Ige. Az kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis MóIge Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Is- zes által kaptuk, a kegyelem tennél. Minden őáltala lett, és és az igazság azonban Jézus nélküle semmi sem lett, ami Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta, lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek vilá- Isten Egyszülöttje, aki az gossága. A világosság a sötét- Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. ségben világít, de a sötétség

tus Atyja, aki Lelkének minden áldásával megáldott minket a mennyekben lévő Krisztus által. Őbenne választott ki a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint, Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Amióta értesültem az Úr Jézusba vetett hitetekről, és az összes szent iránt tanúsított szeretetetekről, szüntelenül hálát adok értetek, és imádságomban újra meg újra megemlékezem rólatok. Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket, és milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet ő a szenteknek készített.

Liturgikus naptár Január 4. Karácsony utáni 2. vasárnap (Simon, Emília, Amáta) Miseolvasmányok: Sir 24,1-4. 12-16; Zsolt 147,12-13. 14-15. 19-20; Ef 1,3-6. 15-18; Jn 1,1-18 Válaszos zsoltár: Az Ige emberré lett, és itt élt közöttünk. Január 5. Hétfő. Köznap (Simon, Emília, Amáta) Miseolvasmányok: 1Jn 3,11-21; Zsolt 99,2. 3. 4. 5; Jn 1,43-51 Válaszos zsoltár: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek! Január 6. Kedd. Főünnep - Urunk megjelenése (Vízkereszt) (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) Miseolvasmányok: Iz 60,1-6; Zsolt 71,2. 7-8. 10-13; Ef

• KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP • 2015. JANUÁR 4.

3,2-3a 5-6; Mt 2,1-12 Válaszos zsoltár: Hódoljon előtted, Istenem, a föld minden nemzete! Január 7. Szerda. Köznap, vízkereszt után (Bálint, Rajmund, Attila) Miseolvasmányok: 1Jn 3,22-4,6; Zsolt 2,7-8. 10-11; Mt 4,12-17. 23-25 Válaszos zsoltár: Örökségül adom néked a Föld minden nemzetét. Január 8. Csütörtök. Köznap, vízkereszt után (Szeverinusz, Szörény) Miseolvasmányok: 1Jn 4,7-10; Zsolt 71,2. 34ab 7-8; Mk 6,34-44 Válaszos zsoltár: Hódoljon előtted, Istenünk, a föld minden nemzete! Január 9. Péntek. Köznap, vízkereszt után ( Juliánusz,

Marcella, Marcell) Miseolvasmányok: 1Jn 4,11-18; Zsolt 71,2. 1013; Mk 6,45-52 Válaszos zsoltár: Hódoljon előtted, Istenünk, a föld minden nemzete! Január 10. Szombat. Köznap, vízkereszt után (Vilmos, Vilma, Melánia) Miseolvasmányok: 1Jn 4,19-5,4; Zsolt 71,2. 14 és 15bc 17; Lk 4,14-22a Válaszos zsoltár: Hódoljon előtted, Istenünk, a föld minden nemzete! Január 11. Vasárnap. Urunk megkeresztelkedése (Ágota, Honoráta, Tasziló) Miseolvasmányok: Iz 42,1-4. 6-7; Zsolt 28,1a és 2. 3ac-4. 3b és 9b-10; ApCsel 10,34-38; Mk 1,7-11 Válaszos zsoltár: Áldja meg Isten az ő népét: adjon neki békességet!


LELKI TÁPLÁLÉK

Szociális gazdaság 1. rész

Emberközpontú gazdaság – a társadalmi felelősségvállalás megnyilvánulása

dalom és az ember erkölcsi-etikai válsága áll. Rengeteg ember kerül kiszolgáltatott helyzetbe, legsebezhetőbbek főleg a tartósan munkanélküliek, fogyatékkal élők, egyedülállók, idősek, hajléktalanok és roma kisebbséghez tartozók. Nézzünk néhány aktuális statisztikai adatot! A munkahely elvesztése nagymértékben meghatározza az egyén életkörülményeit és ezzel a szegénység kockázata is jelentősen növekszik. A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014.

második negyedévében a munkanélküliség rátája 13,2 % volt, ami 356,4 ezer munkanélkülit jelent (minden hetedik nyolcadik gazdaságilag aktív személy). Ebből közel 67,9 %, azaz 241,9 ezer fő több mint 12 hónapja, azaz tartósan nem tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Súlyos társadalmi problémát jelent a család és a rokoni kapcsolatok válsága. A család a társadalom alapsejtje és egy olyan intézmény, amely keretén belül megvalósul a gyermekek szocializációja és itt sajátíthatják el az erkölcsi és társadalmi lelkiismeret alapjait. A hagyományos család fokozatosan kisebbségi életmóddá válik és szétesik – mindez az individualizmus és az egoizmus nevében. A házasságkötések száma Szlovákiában a múlt évben 25 491 volt. Ezzel szemben 10 946 házasság ért véget vá-

lással. Így a válási index elérte a 42,9 százalékot, vagyis 100 házasságkötésre majdnem 43 válás jut. Ma alig több mint feleannyi házasság köttetik, mint az 1960-as és 1970-es években. Ennek függvényében a házasságon kívül született gyermekek aránya folyamatosan növekszik, ami a hagyományos családalapítási modell változásait tükrözi. Az Európai Unióban 1990-ben a gyerekek 17,4 %-a született házasságon kívül, 2009-ben ez a mutató már elérte a 37,4%-ot és ma meghaladja a 40 %-ot.

HÉT

ről re

alamit létrehoztam, valamit letettem az asztalra – ez az öröm, ez az élmény mindannyiunk számára fel van kínálva” – nyilatkozta egy alkalommal Böjte Csaba ferences atya. Az új év kezdetén különösen is nagy aktualitással bírnak Csaba atya gondolatai, ugyanis ezekben a napokban kell szembesülnünk a ténnyel, hogy az előttünk álló esztendő során számos feladat, kihívás vár bennünket. Tennivalók, melyek lehetőségként kínálkoznak az alkotás örömének megélésére.

Ugyanis ha a kútból kimerik a vizet, a környezetében lévő hajszálereken keresztül szépen lassan odacsordogál a víz. Minél többet mernek, annál bőségesebben árad bele a víz – ez tartja életben a kutat. A kút élete abban áll, hogy merik, hogy használják. Saját életünket is használnunk kell! A rendelkezésünkre álló 365 napot nem szabad tétlenül, kiszáradó félben lévő kút módjára megélnünk! A feladattól nem szabad félnünk, a cselekvés az egyik legszebb erény, mellyel szolgálhatjuk Is-

Korunk egyik meghatározó társadalmi „betegsége”, hogy a külvilág felé mutatott bátorság, tettrekészség mögött óriási félénkség bújik meg. A siker-élmények hiányának következménye ez. Jó lenne megértenünk, hogy minden élethelyzetben lehetséges a győzelem, nincs olyan mélység, melyből ne lehetne kimászni – csak egy kicsit dolgozni kell rajta, tenni kell érte… Merjünk dönteni, merjük vállalni a magunk istenadta feladatát! A most megkezdett év legyen egy új lehetőség arra, hogy sikerélményeink által megerősödünk, feltöltődünk. Ne engedjük, hogy a semmittevés kiapasszon bennünket! A tétlenség, a tenni akarás vágyának megszűnése beláthatatlan romboló erővel bír. Böjte Csaba atya elmélkedik a kérdésről, hogy egy kút valójában mitől szárad ki? Általában attól, hogy nem merik belőle a vizet.

tent. Olyan hosszasan szeretünk célozni, de nagyon nehezen merjük meghúzni a ravaszt. Nem merünk cselekedni… Mernünk kell, nem csak célozni, hanem a ravaszt is meghúzni! Merjük vállalni önmagunkat, a feladatokat, a kihívásokat, melyek körülvesznek, tanuljunk meg szembe menni a nehézségekkel és legyen bátorságunk küzdeni! Érezzük küldetésünknek, hogy bátorsággal kell venni az 2015-ös év minden kihívását, akadályát. Ugyanis bátorság, lelki erő nélkül nem lehet értékes trófeákat gyűjteni. Törekedjünk arra, hogy megtapasztalhassuk az alkotás örömét – legyenek álmaink, melyeket Isten segítségével valóra tudunk váltani. Adjon a jó Isten bátor tettrekészséget, hogy az egész év folyamán minden munkákkal, cselekedeteikkel az Ő nagyobb dicsőségét tudjuk szolgálni!

„V

Pongrácz Éva

A munkanélküliség, a társadalmi kirekesztettség és a szegénység növekedése a mai kor legsúlyosabb problémái közé tartozik. Az 1989 utáni időszakban lezajlott társadalmi-gazdasági átalakulás folyamatai és a globális pénzügyi és gazdasági válság következményeként a társadalmi kirekesztés mechanizmusai felerősödtek. Ráadásul olyan időszakot élünk, amikor a törvénytisztelő, becsületes és felelősségteljes magatartást társadalmunk nem értékeli. Mindenapjainkból kiveszett a tisztelet és alázat, helyette előtérbe került a pénz és hatalom utáni vágy. Gyakran találkozhatunk az embert semmibe vevő megnyilvánulásokkal és kapzsisággal – profitorientáltság mindenáron! Mindennek hátterében nemcsak a gazdasági válság, de legfőképpen a társa-

Az alkotás öröme

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


BESZÁMOLÓ

Szűz Mária háza Tavalyi szabadságunkat Törökországba terveztük. A kínálatok között böngészve ráakadtunk egy ajánlatra, mely az ország sokak által látogatott nevezetességei mellett egy zarándokhelyet, Szűz Mária házát is úti programjába foglalta. Szinte azonnal megrendeltük az utat. Mivel már több országban számos zarándokhelyet bejártunk, megörültünk ennek a lehetőségnek. Indulás előtt kicsit utánanéztünk a hely történetének. A Boldogságos Szűz Mária élete, tisztelete, szenthelyei, legendái 1934-es kiadásában találtunk is a zarándokhelyre utaló, ásatások által feltárt bizonyítékokat, érveket és ellenérveket is. A régészeti kutatások kiindulópontjaként szolgált Boldog Emmerich Anna Katalin Szűz Mária c.

talált a régi kőépület romjaira és a forrásvízre. Az ismertetőanyag szerint az efezusi zsinat (431ben) okmányaiban is fellelhető, hogy Efezus szoros kapcsolatban állt Szent Jánossal - aki ott született és ott is van eltemetve - és az Istenanyával. A mai napig folynak a tudományos kutatások, bizonyítások és viták a Szűzanya halálának és mennybevitelének helyéről, de a hely légköre mindenesetre magáért beszél, ezért mi, laikusok ezt rábízzuk a keresztény hittudósokra. Meryem Ana - Szűz Mária háza - zarándokhely szerényen, méltóságteljesen meghúzódik a kilencvennyolc százalékban iszlám vallású ország Efezushoz közeli hegyeiben, szigorúan mellőzve a világi pompát. Valóban láthatók ott a Boldog Emmerich Katalin által leírt kőház alapjai, amely Szűz Mária lakhelyéül szolgált, miután a legenda szerint őt Szent János a jeruzsálemi keresztényüldözés elől ide hozta. Ezt a zarándokhelyet már több pápa is meglátogatta, amire az elhelyezett emléktáblák hívják fel a zarándokok figyelmét. Utoljára 2006. november 29-én XVI. Benedek pápa járt itt. Számunkra nagy élmény volt e meghitt zarándokhely légkörének megtapasztalása. Megható volt látni, hogy útitársaink szintén milyen áhítattal járták körbe a kegyhelyet. Vasárnap lévén legalább ilyen lehetőségünk volt egy kis lelki felüdülésre a kis kápolna oltáránál elmondott ima által. Ezután elhelyeztük az írásos kívánságainkat az arra szolgáló falon, és gyertyát gyújtottunk szeretteinkért. Testi felfrissülésünket a csobogó forrásvíz biztosította. A hagyomány szerint már több csodás testi gyógyulás is történt ezen a helyen. Idegenvezetőnk egy pár évvel ezelőtti csodát említett meg. Hatalmas erdőtűz pusztított a hegyekkönyve, amelyben leírja, hogy hol volt Szűz Mária ben, a tűzoltók mindent bevetve próbálkoztak a tűzháza, hol élte le élete utolsó éveit, halálának körül- oltással, de sikertelenül. Nem tudták megállítani a ményeit és mennybevételét. Emmerich Katalin Anna német, mozgásképtelen apáca volt, aki sosem járt Efezus környékén, mégis a látomások szerint pontosan leírta a hely földrajzi elhelyezkedését, jellegzetességeit. A könyv 1891-ben eljutott az izmiri kórházban szolgálatot teljesítő Keresztény Szeretet Leányai főnöknője kezébe. Miután elolvasta, felbuzdulva a pontos leírásokon, felkeresett egy természettudóst, aki három társával együtt régészeti feltárások által rá• KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP • 2015. JANUÁR 4.

tűz terjedését. Féltek, hogy a kegyhely is a tűz martalékává válik, de közeledve a zarándokhelyhez, a tűz megszűnt lobogni és kialudt! E csodás zarándokhely szép példája a különböző nemzetek és vallások toleranciájának, mivel az ismertetők szerint a moszlimok is tiszteletben tartják és látogatják. Aki arra jár, ne hagyja ki ezt a helyet! Fotó: Duray Zoltán

Juhász Gyula

Vízkeresztre Jövének távol, boldog Napkeletről Három királyok, híres mágusok, Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről, Kiről legenda és jóslat susog. Ki született szegényen Betlehemben, Kit megöletne Heródes király S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár! Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja A Kisdedet, ki a jövő királya S a csillagot, mely homlokán ragyog. Ó édes, kedves. Bájolón gagyog S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden A Szűz Mária vállán megpihen… (1924)

Albrecht Dürer: Háromkirályok imádása


BESZÁMOLÓ

Életige, 2015. január

aki szemtanú volt, azt is elmondja, hogy a kereszten, amikor az egyik katona lándzsáját Jézus oldalába döfte, „nyomban vér és víz folyt belőle” (19,34): teljesen odaajándékozta önmagát. Jézus azonban nem akar felülkerekedni az asszonyon. Még a rendezetlen együttélés miatt sem dorgálja meg. Fabio Ciardi Ő, aki bármit meg tud adni, most kér, mert valójában arra van szüksége, „Jézus megszólította: »Adj innom!«” ( Jn 4,7) hogy az asszony odaajándékozza magát:

Jézus elhagyta Júdea tartományát és Galileába indult. Így keresztül kellett mennie Szamárián. Elfáradt az úton, és a déli napsütésben leült a kútnál, amelyet Jákob pátriárka épített ezerhétszáz évvel azelőtt. Megszomjazott, de nem volt korsója, hogy vizet vegyen. Ez a kút, ahogy ma is látható, 35 méter mély. Tanítványai bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. Jézus egyedül maradt. Ekkor egy aszszony odament korsóval vizet meríteni, és Ő inni kért tőle. Ez ellenkezett a kor szokásaival: a férfiak soha nem fordultak közvetlenül egy asszonyhoz, főként nem ismeretlenül. Ezen felül pedig a júdeaiak és a szamáriaiak vallási megosztottságok miatt előítéletekkel tekintettek egymásra. Jézus zsidó volt, az asszony pedig szamáriai. E két nép között a békétlenség, sőt a gyűlölet mély történelmi és politikai ellentétekben gyökerezik. És íme, egy újabb akadály Jézus és az asszony között, ami erkölcsi jellegű: A szamáriai asszonynak több férje is volt már, most meg rendezetlen kapcsolatban él. Talán épp ezért nem reggel vagy este jár vízért a többi asszonnyal együtt, hanem ilyen szokatlan időben, délben, hogy elkerülje a megjegyzéseiket. Jézust azonban semmiféle akadály nem gátolja, és beszélgetni kezd az idegennel. A szíve mélyére szeretne hatolni, és kér tőle: „Adj innom!” Ajándékot tartogat számára, az élő vizet. „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem” – hirdeti fennhangon később a jeruzsálemi templomban (7,37). A víz minden élethez nélkülözhetetlen, és a száraz vidékeken, mint Palesztina is, még jobban látszik, mekkora nagy érték. Amit Jézus ajándékoz nekünk, az „élő víz”. Ez jelképezi az általa kinyilatkoztatott Istent, aki Atya és szeretet, aki Szentlélek, isteni élet, amit elhozott. Jézus öszszes ajándéka élő és az életet szolgálja: Ő maga az „élő kenyér” (vö. 6,51), az Ige, amely életet ad (vö. 5,25), egyszerűen Ő az Élet (vö. 11,25-26). János,

„Adj innom!” Kér, mert fáradt és szomjas. Az élet ura koldussá teszi magát, nem rejti el valódi emberségét. Kér azért is, mert tudja, hogy ha a másik ad, akkor könnyebben megnyílik és kész lesz arra, hogy ő is elfogadjon. Ebből a kérésből indul ki a beszélgetés: érvelések, félreértések, aztán pedig mélyebb értelmezése

annak a kifejezésnek, amellyel Jézus fel tudja tárni önmaga valóját. A párbeszéd folytán leomlottak a védekezés falai, és feltárult az igazság: a víz, amelyet Jézus hozott. Erre az asszony otthagyta a korsóját, ami abban a pillanatban a legértékesebb volt számára, mert ennél jóval nagyobb kincset talált. Sietve visszatért a városba, és párbeszédbe kezdett a szomszédaival. Ő sem akart felülkerekedni rajtuk, csak elbeszélte, ami történt, és föltette a kérdést, hogy ki lehet az az ember, aki kérte tőle: „Adj innom!” Ez az evangéliumi történet, úgy gondolom, az ökumenikus párbeszédet illetően is tanít bennünket, ez a hónap pedig minden évben különösen is felhívja erre a figyelmünket. A keresztények egységéért meghirdetett imahét rádöbbent bennünket, hogy már túl régen tart a botrányos szakadás az egyházak között, és arra hív, hogy gyorsabban haladjunk a felé a mély közösség felé, mely nem ismer akadályokat, ahogy Jézus is legyőzte a szakadást a zsidók és a szamaritánusok között.

A keresztények között élő szakadás pedig csak az egyik a sok széthúzás közül, amely a környezetünkben tapasztalható: félreértések, békétlenség a családban vagy a házban, feszültség a munkahelyen, harag a menekültek iránt. A bennünket elválasztó falak legtöbbször szociális, politikai vagy vallási okokból épülnek, de lehet, hogy egyszerűen csak azért, mert mások a szokásaink, a hagyományaink, és ezt nem tudjuk elfogadni. Ez robbantja ki a konfliktusokat a népek és nemzetek között, de ez szül ellenségeskedést a kerületben, a lakóhelyünkön is. Vajon nem nyílhatnánk meg mi is, hogy befogadhassuk a másikat Jézus példájára, legyőzve a különbözőségeket és az előítéleteket? Miért ne hallhatnánk meg, amikor megértésért, segítségért vagy egy kis figyelmességért kiált a másik, akkor is, ha ehhez túl kell látnunk a kifejezésmódján. Aki ellentétes oldalon áll, vagy más kultúra, más vallás vagy társadalom gyermeke, abban is ott rejtőzik Jézus, és kérésével hozzánk fordul: „Adj innom!” Önkéntelenül is eszünkbe jut erről Jézusnak egy hasonló igéje, amely a kereszten hangzik el, és szintén János evangéliumában szerepel: „Szomjazom” (19,28). Az ember elsőrendű szükséglete ez, mely minden más nélkülözést kifejez. A munkanélküli, a magányos, az idegen, a más hitű vagy más vallású és az ellenséges emberben is, mindenkiben, aki szükséget szenved, fölismerhetjük Jézust, aki így szól: „Szomjazom” és azt kéri: „Adj innom”. Elég, ha csak egy pohár vizet adunk – ahogy az evangélium mondja -, és megkapjuk a jutalmat (vö. Mt 10,42), hogy párbeszédet indítsunk, amely helyreállítja a testvériséget. És amikor rajtunk a sor, mi is kifejezhetjük szükségleteinket, nem kell szégyenkeznünk amiatt, hogy „szomjazunk”, és mi is azt kérjük: „adj innom”. Így valóban őszinte párbeszéd alakulhat ki és konkrét közösség, ahol nem félünk a különbözőségektől, gondolataink megosztásának és a másik befogadásának kockázatától. Jézus az asszonyban föl tudta ismerni azt, aki képes arra, amit ő maga nem tudott megtenni. Így hozzá hasonlóan mindenekelőtt az előttünk álló ember képességeire, a benne esetleg elrejtve élő értékekre építve meríthetünk mi is vizet. A magyarázatokat ebben az évben Fabio Ciardi OMI atya írja, aki az olasz Città Nuova (Új Város) folyóiratnak így nyilatkozott: követve a hagyományt, amelyet Chiara Lubich teremtett, meg vagyunk híva, hogy továbbra is mindig a Szentíráshoz forduljunk, ahogy azt ő tette, mert ott mindig új válaszokat találunk a legkülönbözőbb helyzetekre.

A hét imája Fatimai ima Légy áldott, Szűzanyám, kit csodált Fatima, Lelkünkben hála zeng és buzgó szent ima. Bárhol is ér minket veszély, tebenned bízunk, ó Mária, Mutass utat és légy velünk, Fatima szépséges csillaga. Nem fogy ki szívünkből a hála szép dala, Bűnös századunknak megmentőangyala. Engesztelés, rózsafüzér s tiszteljük szeplőtelen Szívedet, Csak ezt kérted s megígérted: a béke útján elvezetsz. Értjük óhajodat, követjük szavadat, Szíved ígérete édes bizalmat ad.

Te vagy Anyánk és édes Pátrónánk, tehozzád könyörgünk, Szűzanya: Békét hozz le, békét nekünk, világnak Királyné Asszonya. Bármerre megy utunk, melletted maradunk, Arcod és szép szemed lesz vezércsillagunk. Tekints reánk, ó Szűzanyánk, reményünk csak Te vagy, Mária! Vezess minket, mert elveszünk, Fatima Angyala! Ha áldó kezed véd, nem riaszt meg a vég. Szeplőtelen Szíved lesz számunkra menedék. Hogyha az ár elborít már, akkor Hozzád száll hű imánk. Maradj velünk, légy életünk, vezess el Jézushoz, Szűzanyánk! Amen. Beküldte: Farkas Natasa, Lég • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


BESZÁMOLÓ

„Jó magyarnak lenni igen nehéz, de nem lehetetlen” A múlt év novemberében a Rákóczi Szövetség által Felvidéki séták elnevezéssel megszervezett programról dr. Mosonyi Marianna, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjainak kísérő pdagógusa gondolatait olvashatják.

biztos alapokra helyezte a kereszténységet, ezzel életre híva a magyar államiság rendszerét. Rendeltetéstudatunk felismerése a ma emberének a feladata, hiszen egy nemzet, egy nép nem maga jelöli meg a jövőbe vezető útját, hanem ez Istentől kapott sorsajándék. Amíg nem döbbeSzéchenyi István gondolataimnak nünk rá, hogy nekünk, magyaroknak mi címet adó soraival kezdem beszámolómat, melynek megírására egy programokban gazdag kirándulás ihletett. S miközben nemzetünk legnagyobbika kijelentésén tűnődöm, felmerül bennem egy igen fontos kérdés: mit jelent magyarnak lenni. Bizony a válaszadás korunk fiataljai számára nem egyszerű. Vajon képesek-e érteni a kérdést, a kérdés mögötti tartalmat és értelmezni helyesen az adott választ? Próbálkozhatnánk nemzetkarakterünket meghatározó fogalmak keresésével, miszerint a magyar „lovagias, nemes, tüzes, bátor, hazafias, becsületes, vendégszerető” - idézhetnénk külföldi neves személyiségek nemzetünket dicsérő gondolataiból, azonban rá kell eszmélnünk arra, hogy a magyar tudott „vad, barbár, áruló, megalkuvó, gyáva” is lenni. Nem lenne azonban helyes, ha egy nemzetet egyes emberek viselkedésén keresztül ítélnénk meg, s indoklom mondandómat Bíbó István gondolataival, miszerint ezzel egy a küldetésünk ebben az atlantista, gloegész nemzet erkölcsi és szellemi balista, nacionalista szemléletű civilizált nagyságán esne csorba. Európában, addig rendeltetésünkbe veMagyarságunk, nemzetjövőnk ak- tett hitünk hanyatlásba sülllyed. Erre az kor válik értékké, ha képessé válunk életszemléletre mutatott rá Jókai Mór, őrizni gyökereinket, vállalni jelenünk Klapka György és Esterházy János, vakihívásait, tudni, honnan jöttünk és lamint Janics Kálmán, akik emléke előtt hová tartunk. Emlegetni, beszélni, rá- szintén leróttuk kegyeletünket. Bár a mutatni olyan nemzetünket felemelő történelem más-más színpadán, más egyéniségekre, eseményekre, akikre és módon küzdöttek és emelték fel szavuamelyekre büszkék lehetünk. kat az idegen elnyomás ellen, mégis válNeves elődeink világlátásának meg- lalták a küzdelmet, tudtak sorsközösséismerésére adott alkalmat 2014. no- get vállalni másokkal, megadással szenvember 7-9. között a Rákóczi Szövet- vedni hazájukért. ség. Immár tizenhatodik alkalommal A magyarságot eltiporni, megalázni, tette lehetővé anyaországi és felvidéki magára hagyni, mindig valamiképpen középiskolás diákok részére a „Felvidé- célponttá válni - ezt bizonyítják a törki séták” elnevezésű háromnapos, ma- ténelem viharai. Jöhetett tatár, török, gyarságtudatunkat erősítő túráját, Habsburg, jöhetett Trianon, az elszaamelyen tíz magyarországi és hat szlo- kadás és a széttagoltság korszaka, dikvákiai szakközépiskola, illetve gimná- tatúra és demokrácia - mikor más zium vett részt. Köztük iskolánk, az nemzetek felemelkedését szolgáltuk ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös csak azért, hogy életben maradjunk. Igazgatású Katolikus Iskola gimnáziu- Bátran, küzdve, szenvedve, mégis egyemi diákjai is. Felvidéki sétánk célpont- dül mi voltunk a pajzsa, szíve Európája Nyugat-Szlovákia volt, pontosabban nak. Ezt sosem szabad elhallgatni, elfeannak magyar vonatkozású történelmi ledni. emlékhelyei. Felvidéki sétánk első napján megTalálkozási helyünk államalapító győződésünket erősítette Csáky Pál: Szent István királyunk révkomáromi Hit és hűség - Történelmi visszapillanszobra volt, ahol az emlékezés koszo- tás 1889-1989 című művének színpadi rúját elhelyezve állandó kísérőnk, La- feldolgozása, amelyet színészi játékával dos Balázs történelem-földrajz szakos kiválóan tolmácsolt Kossuth-díjas tanár méltatta első királyunk érdemeit. színművészünk, Boráros Imre, valaHangsúlyozva, hogy államalapítónk mint Petrécs Anna és Tarics Péter. A • KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP • 2015. JANUÁR 4.

darabnak a Dunaszerdahelyi Művelődési Ház adott otthont. „Hivatásunk vállalása léttörvényünknek alapja“ - ennek jegyében zajlott a második nap. Ezt bizonyította Kárpát-medencébe érkezésünk idején a honfoglalást lezáró pozsonyi csata (907), amelynek helyszíne a következő nap látogatási helye volt. Ellátogattunk Hainburgba, megtekinthettük Braunsberget (Barnahegy) Hainburg mellett, ahol elénk tárultak a pozsonyi csata helyszínei, melyek nevükben őrzik az egykori véres eseményeket: Jaj, Kis-jaj, Nagyjaj, Végső-jaj, Záró-jaj. Innen látható Hundsheim vára is, azaz „A kutyák vára“, amely eredetileg a Hunok vára volt. A pozsonyi csata színterének a megtekintése szintén a dicső múlt felidézése, az emlékezés, elődeink hősiességének, példátlan elszántságának méltánylásával telt. A Hon visszafoglalását végrehajtó Árpád fejedelem az ősi hazának alapkövét tette le akkor, amikor az európai seregek központosított erejének támadásával szemben megóvta népét a pusztítástól és legyőzte Európa egyesült seregeit. Kicsi, barbár, sztyeppei, nomád népnek vagyunk beállítva, amit nem szabad megtagadnunk. Kinek az érdeke mégis mind a mai napig a magyarságot kicsinyíteni? - tűnődtünk el ezen, amikor Árpád nagyfejedelem és a csatában harcoló katonák hősiességéről Lados tanár úr előadását hallgattuk. S amikor ellátogattunk tizenegy magyar uralkodót és nyolc királyi feleséget koronázó fővárosunkba, Pozsonyba, emelt fővel emlékeztünk első királyunkra, aki a pozsonyi várban verette első magyar pénzérménket. Büszkén álltunk és tisztelegtünk a Mátyás királyunk alapította Academia Istropolitana épülete előtt, az előtt az épület előtt, ahol Kossuth 1848. március 3-i országgyűlési beszédét mondta el. Itt követelve a független felelős minisztériumot, az alkotmány biztosítását... A szándékunk, hogy megtanítsuk korunk nemzedékét arra, hogy emlékezzen, rámutassunk arra, hogy magyarnak lenni felemelő érzés és kitüntetés egyben. Erre szolgálnak az ehhez hasonló, magyarságtudatunkat erősítő kirándulások. „Neveltetésünk, gondolkodásunk, világnézetünk tükrözi azt, hogy kik vagyunk“ - idéztük fel sétánk délutáni programja során, amikor Nagy-

szombatban meglátogattuk a Keresztelő Szent János-székesegyházat, más nevén az Egyetemi templomot, mely a Nagyszombati főegyházmegye érsekének székesegyháza. Tudatosítva, hogy kereszténységünk lényege mások elfogadása, akkor is, amikor nemcsak poltikai csatározások szemlélői vagyunk, hanem vallási harcok sebzik hitünket, meggyőződésünket. Ilyen szellemben épült Pázmány Péter kérésére ez a templom. Lélekben egy rövid időutazást tehettünk abba az időbe, amikor felidéztük Pázmány munkásságát. Élete üzenet, tanúság. Ma is oktat, nevel ékesszóló prédikációival, hitvitáival, lánglelkűségével, műveltségével. Példát mutat az ifjúságnak, akikre oly nagy gondot fordított, hogy a zűrzavarban is lehet rendet teremteni, szilárd hitet, lankadatlan akaraterőt. A tudás, a rendszeresség, és erős hite volt a fegyvere - nagy elődeink sorában rá is emelt fővel emlékeztünk. Hazát, nemzetet nemcsak karddal, tollal, ékesszólással lehet szolgálni, hanem Istentől megáldott művészi tehetséggel is. Az elválás délelőttjének utolsó óráiban kiváló festőművészünkre, Csallóköz szülöttjére, Feszty Árpádra emlékeztünk Ógyallán. A neves elődről ifjabb gróf Andrássy Gyula hajdan a következő sorokkal emlékezett: „Az egész magyar nép és a késő nemzedékek is, ott fogják hordani Fesztynek a haza, a magyar föld iránt érzett izzó szeretetével megfestett képeit a szívükben, a lelkükben." A nagy, sorsfordító történések mély nyomokat hagynak az emberek életében. Vissza kell tekintenünk a múltba, beszélnünk kell azokról az ősökről, akik tetteikkel hősökké váltak. A fiatalok már a régmúltban is példát vehettek apáikról, okulhattak azok hibáiból, így vert gyökeret bennük az a tudat, hogy folytatásai lehetnek valaminek, ami már elmúlt - egy ígéretesebb, szebb jövő érdekében. Csakis úgy lehet jövőt építeni, tervezni, hogy tudatában vagyunk annak, kik vagyunk, honnan származunk, milyen örökséget akarunk magunk után hagyni. Amikor fáradtan, a szerdahelyi építészeti iskola kollégiumában beszélgetni kezdtünk az anyaországi és a felvidéki fiatalokkal, örömmel konstatálhattuk, hogy ezzel a közös kirándulással nemcsak nemzeti öntudatunk erősödik, hanem lehetőség adódik a közös beszélgetésekre, élménybeszámolókra is. Alkalmat kínálunk barátságok születésére, egy jó hangulatot teremtő hétvége megélésére, melyet Széchenyi gondolatai szőttek körül: „Jó magyarnak lenni. Ismerni múltunkat, tudni, hogy vannak gyökereink. Ágainkat levághatják, törzsünkből faraghatnak, de gyökereinket nem téphetik ki. Büszkék azért, mert magyarnak születtünk.“


MOZAIK

Cyberteológia – Hogyan gondoljuk el a kereszténységet a világháló korában? „Cyberteológia” című könyve bemutatójára december 16-án Budapestre érkezett Antonio Spadaro SJ, a La Civiltà Cattolica olasz teológiai folyóirat főszerkesztője, aki „Elgondolni és megélni a hitet a világháló korában” címmel tartott előadást a Párbeszéd Házában. Antonio Spadaro SJ Cyberteológia című kötete 2012-ben jelent meg Milánóban, a magyar kiadást megelőzően hat nyelven látott napvilágot. A szerző a legrégebben alapított olasz katolikus teológiai folyóirat, a La Civiltà Cattolica főszerkesztője, a Gregoriana Pápai Egyetem tanára. Tanácsaival nagymértékben segíti a Vatikán megújuló kommunikációját. 2013-ban ő készítette az első hosszabb interjút Ferenc pápával. A könyv az Új Ember kiadásában, a Jezsuita Rendtartomány – Forrai Tamás tartományfőnök, valamint a Magyar Kurír közreműködésével, Török Csaba teológus fordításában jelent meg. A könyvbemutatónak a Párbeszéd Háza és Sajgó Szabolcs atya adott otthont. A szerző előadását követően a művet a kötet magyar fordítója, Török Csaba teológus, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense ismertette. Antonio Spadaro előadása elején kiemelte: olyan témáról van szó, ami napjainkban rendkívül fontos, de amelynek reflexiója még csak ezután következik. „Mi az internet?” – tette fel a kérdést a hallgatóságnak a szerző. A válaszokból is körvonalazódott, hogy az internet sokunk számára szinte maga az élet. Az előadó idézte Rómában tanuló nigériai diákja szavait, aki azt mondta, azért szereti a számítógépét, mert „benne van” az összes barátja. Az internet valóban egy kapcsolati hálót, életkörnyezetet hoz létre. „Új dolog a kíváncsiság? Új dolog a kapcsolatokra való igény?” – kérdezte a közönséget Spadaro atya, majd rámu-

tatott: az internet a régi igényekre adott válasz, új formában. Többször hangsúlyozta XVI. Benedek pápa szerepét az internetről és általában a technológiáról való gondolkodás megváltoztatásában, annak belátásában, hogy az internet világa nem pusztán virtuális valóság. Az egyházi kommunikáció lényege: jelen lenni ott, ahol a ma embere él – idézte az emeritus pápa szavait az előadó. Az egyház régóta tisztában van azzal, hogy az új kommunikációs formák új lehetőségeket rejtenek az ember legbensőbb lényével való kapcsolatteremtésben – fogalmazott a szerző. VI. Pál szavait idézte: „A mechanikus értelem segítségére siet a spirituális értelemnek.” A pápák tanítása összeköti a lelkiséget a technológiával – hangsúlyozta Antonio Spadaro, majd feltette a kérdést: lehet-e a világháló az a környezet, ahol megéljük az evangéliumot? A lelki fejlődés része a vallási identitás keresése is, és az internet világába beleszületett fiatalabb korosztályok számára a világháló hozzájárul az identitás kialakulásához. Spadaro atya hangsúlyozta, hogy könyve nem válaszokat ad, hanem kérdéseket tesz fel. Az internet szerepe ekkleziológiai problémákat is fölvet; megváltoztatja számos ponton a gondolkodásunkat. Tudjuk követni Ferenc pápát a Twitteren, de esetleg nem tudjuk, ki a püspökünk. Megsokszorozódnak a horizontális kapcsolatok az életünkben az internetnek köszönhetően, ez azonban megváltoztatja a tekintélyhez való viszonyunkat. Mint Ferenc pápa írta Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában: ne akarjunk válaszolni olyan kérdésekre, amelyeket nem tett föl senki – inkább a kérdések feltevésében segítsünk. A Facebook kapcsán az előadó kiemelte a közösségi oldal lényegi eszközét, a megosztás szerepét, mely nem csupán a tartalom továbbadását jelenti

– saját magunkat is továbbadjuk a tartalommal együtt, „hozzáadjuk a saját arcunkat”. Ez pedig a tanúságtevő kommunikáció egyik útja, ami az első keresztényekhez tesz hasonlóvá minket; tanúi vagyunk a továbbadott tartalomnak. Az egyház egyik feladata pedig az, hogy a tudásával hozzájáruljon ahhoz, hogy ez a kommunikáció hitelesebb legyen. A korábbi nemzedékek számára alapvető volt a befelé fordulás, a „belsővé tevés” – ezzel szemben napjaink fiataljai az interaktivitásban élnek, akkor tudnak átélni egy élményt, ha interakcióba kerülnek azzal. Adódik a kérdés, hogy mindez veszélyes-e, vagy csupán a lelki élet egy új útja? Antonio Spadaro felhívta a figyelmet arra, hogy amikor Szent Ignác egy olvasmány megértése fölötti szemlélődésre buzdít, akkor arra szólít fel, hogy képzeljük el a jelenetet, lépjünk bele a jelenetbe, beszéljünk a szereplőkhöz – mi más ez, mint interakció? „Új színtereket szeretnék megnyitni, és táplálni annak vágyát, hogy ne álljunk meg a technika »csodáinál«, hanem jussunk el a mélységekig, és értsük meg, hogyan változik a világ, és ez a változás milyen módon hat hitéletünkre. A technológiák nemcsak azért »újak«, mert eltérnek attól, ami korábban volt, hanem azért is, mert mélységeiben változtatják meg a tapasztalatszerzés fogalmát is. El akarjuk kerülni azt a naiv elgondolást, miszerint ezek a technológiák a rendelkezésünkre állnak, de semmiben sem változtatják meg azt a módot, ahogyan felfogjuk a valóságot. Az egyház, valamint minden egyházi közösség feladata az, hogy elkísérje útján az embert. A világháló pedig visszafordíthatatlan módon integráns része ennek az útnak.” (Antonio Spadaro: Cyberteológia) Magyar Kurír

Műsorajánló

Magyar Katolikus Rádió Hallható az interneten, az Eurobird 9A műholdról a 11958 MHz-es frekvencián, valamint néhány kábeltv-hálózaton.

Mária Rádió Január 10., szombat 13.40 Lelkiségi irodalom 18.00 Szentmise 22.00 Élet-kérdések. Beszélgetés Január 11., vasárnap 11.00 Szentmise 13.25 Csíksomlyó, a kegyhely

20.30 Édentől Bábelig. A teremtés és a bibliai őstörténet 22.0 Felvidéki beszélgetés

Duna Tv Január 10., szombat 7.15 Élő egyház 7.40 Isten kezében Január 11., vasárnap 6.10 Élő egyház 7.05 Isten kezében 7.35 Rome Reports – Vatikáni híradó 11.00 Szentmise

m1 FIGYELEM! Továbbra is várjuk a családi élettel, neveléssel, lelki gondjaikkal, valamint jogi és egészségi problémákkal kapcsolatos kérdéseiket. Ezekre lapunk – pszichológus, orvos és jogász – munkatársaitól részletes választ kapnak Tanácsoló – Testi-lelki egészségünk, illetve Mit mondanak a paragrafusok? című rovatunkban. Leveleiket a remeny@remeny.sk e-mail címre vagy a Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava postai címre küldjék.

Agapé

Burgonyasaláta osztrák módon

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 400 g új sárgarépa, 200 g borsó (lehet fagyasztott is), 4 ek tárkonyecet, 1 tk mustár (lehetőleg kicsit csípjen), fél csomó kapor, fél csomó petrezselyem, kevés zsálya, 5 ek olaj, só, bors, 400 ml zöldség- vagy húsleves. Elkészítése: A krumplikat héjában megfőzzük, leöntjük róla a vizet, és hagyjuk félig kihűlni. Eközben megpucoljuk a répákat, és vékony karikákra vágjuk. Fél liter vízhez adjunk 1 leveskockát (ezt elkerülhetjük, ha éppen levest főzünk) amikor forr, tegyük bele a répákat, és kb. 4 percig főzzük, ezután tegyük bele a borsót is további 2 percre. A zöldségeket szűr-

Január 11., vasárnap 6.25 Európai szemmel 9.00 Katolikus krónika 11.05 Mai hitvallások 12.05 Virágzó Magyarország

jük le (levét ne öntsük ki, mert felhasználjuk), Kedves Olvasóink! és hideg vízzel öblítsük át. A félig még meleg burgonyát hámozzuk Arra biztatjuk Önöket, küldjék meg, és karikázzuk egy tálba. Az ecetet és a be kedvenc, jól bevált ételrecepmustárt keverjük össze, adjunk hozzá a félretjüket, a hozzávalók feltüntetésétett zöldségléből 100 ml-t, és öntsük még forrón a krumplira, adjuk hozzá a sót és borsot, vel és az elkészítés módjának lemajd keverjük jól össze. Aprítsuk fel a fűszere- írásával együtt. Szerkesztőségünk e-mail cíket, és keverjük hozzá az 5 ek olajhoz. Ha a me: burgonya már kihűlt, öntsük rá a fűszeres olaremeny@remeny.sk jat és a kihűlt zöldségeket. A recepteket beküldött olvasók Többször keverjük át, fűszerezzük még, ha közül negyedévenként kisorsolt szükséges, és egy kis pihentetés után már foajándékot kap. gyasztható is. Nagyon finom köret. • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


KUCKÓ

Szólj a Napnak! Szólt a Madár, és hajnal lett a kertben. Néztem a fölkelő napot s álmomban énekeltem. (Rónay György: Hajnal)

A jégvirág Egyszer réges-régen, amikor már ismerték az ablaküveget, történt, hogy főzés közben a fedő alól a kíváncsi gőz kiszökött és nagy szabadságvágyában a konyhában összevissza lebegett örömében. A bejárati ajtón nagy fényességet látott s elhatározta, hogy kiszökik az égen szálló rokonaihoz. Odakint iszonyú erővel támaszkodott neki a tél az ajtónak. Be akart törni a meleg lakásba, de az ajtó útját állta. A gőz tett még egy tiszteletkört, és nekirohant az ablaküvegnek. Pillanatok alatt odafagyott, és amolyan szép virágszirom-alakzatot, különböző formákat vett fel. Bárhogy is próbálkozott, hogy visszaszálljon, sehogy sem sikerült, egyre jobban odatapadt. A gyerekek azonnal észrevették a szép téli látványt, s gyönyörködés közben mindjárt elnevezték jégvirágnak. Sokáig nem mertek hozzányúlni, féltek, hogy ők is odafagynak. Nézegették a jégvirágformákat, amiket még a festők és grafikusművészek is megirigyelhettek volna, olyan szépek és tökéletesek voltak, hogy utánozni nem lehetett őket. Aztán véletlenül valamelyik gyerek hozzáért, ottmaradt az ujjlenyomata, s ez felbátorította őket, hogy figurákat, állatokat rajzoljanak rá. Azóta minden gőz, pára, amelyik véletlenül megszökik télen a fazékból, kuktából, így jár. Odafagy az ablakra, s jégvirágként díszíti az ablaküveget.

Vencel Csaba, 2. osztály, Nagyölved

Danis Adrián rajzai, 4. osztály, Nagyölved

Lakatos Chanel, 4. osztály, Nagyölved

(Kanizsa József )

Kulcsár Ferenc

Tél Deres szárnyú, habfehér seregekben jár a szél, szarkalábat ró kazlakra, jégvirágot az ablakra.

Készítette Hagony János

Rejtvény

Diófánkra varjú száll, kohog, krampog: – Jaj, de kár,

nincsen dió, csak zúzmara, kár, kár, nincsen csak tél fagya. Erdőn innen, hegyen túl három napja szállong, hull, leng a cserjék fehér sátra, a Pilis-domb hósapkája. Szitál, hullong, pilinkél, Lingó-hegyen dülöngél, erdőt színez meseszépre, fátyolt pingál földre, égre.

Takács Jázmin, 7. osztály, Egyházgellei Alapiskola

Vén tornyon is hó ragyog, ámulnak az angyalok, körbeszállják, dalolgatnak, hajnal jöttén szétszaladnak.

Kollár Krisztián, 7. osztály, Nagyölved

Meghatározások: vagy remeny@remeny.sk (a tárgymegneveA megfejtést nyílt levelezőlapon vagy vil1. Lyukas fémrúd, lámpostán január 9-ig küldjétek el szerkesztő- zésbe írjátok be: Kuckó és küldjétek el leveleségünk címére: 2. Mezei őr régiesen, zési címeteket is). Remény, Žiacka 4., 3. A kenyér alapanyaga, de magyar zene821 06 Bratislava, szerző is (Ferenc), 4. Ilyen állat a rák, Megfejtés 5. Nem hátra, 2 3 4 5 6 6. Gyertyabél, 1 7 7. Torlasz, akadály. A 49. számban közölt rejtvény megfejtése: Szent Miklós. A megfejtést a két színessel jelölt sorban taA nyertes: láljátok. Jelentése: karácsonykor használatos Fekete Barbara, Ímely. tárgy, meggyújtva, szikraparádéban gyönyörGratulálunk, az ajándékot postán ködhetünk. küldjük! • KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP • 2015. JANUÁR 4.


NAPRAFORGÓ

Aki tegnap voltál: ma már nem te vagy, Aki holnap léssz: ma még nem te vagy. (Weöres Sándor) Keresd a Reményt a Facebookon!

Ifjúságpasztorációs kongresszus A IV. Európai Ifjúságpasztorációs Konferenciát 2014. december 11–13. között rendezték meg Rómában. A találkozó résztvevőinek a Szentatya üzenetet küldött, amely a megbeszélés vezérfonalául szolgált. Mintegy harminc országból érkeztek Rómába az ifjúságpasztorációval megbízott felelősök – püspökök, irodavezetők, munkatársak, szerzetesközösségek és lelkiségi mozgalmak képviselői –, hogy részt vegyenek az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és a Világiak Pápai Tanácsa által szervezett IV. Európai Ifjúságpasztorációs Kongresszuson. A konferencia célja az is volt, hogy a különböző országok képviselői közösen tekintsenek rá az

európai ifjúság helyzetére (szociológiai, teológiai, pedagógiai, pasztorális értelemben egyaránt), s hogy – amint erre Ferenc pápa a résztvevők számára küldött levelében is felhívta a figyelmet – a tapasztalatcserén keresztül elősegítse a kontinens ifjúságpasztorációs felelősei közötti hálózatok, barátságok kiépülését, ezáltal tágabb perspektívát adjon mind a nemzeti, mind a határokon átívelő munkának. Ahogy Stanisław Ryłko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsa elnöke a konferencia zárásakor elmondta: az ifjúságpasztoráció célja nem az, hogy közvetlen válaszokat adjon, hanem az, hogy mélyről jövő, igazi kérdéseket vessen fel a fiatalok számára. Az e területen dolgozók feladata az,

hogy azzal a szeretettel tekintsenek a rájuk bízottakra, ahogy Jézus tekintett a gazdag ifjúra. A konferencia során a résztvevők gyakran tértek vissza a Ferenc pápa által idézett képre: az emmauszi tanítványok mellé szegődő Jézusra, aki másik irányba indult, csak hogy elkísérje a csüggedt tanítványokat az úton, meghallgassa őket, türelmesen kivárva, míg felismerik Őt a kenyértörésben. Ez a személyes, az egyén szabadságát tiszteletben tartó kísérés az ifjúságpasztoráció elsődleges feladatai közé tartozik: ez a szerető odafigyelés teszi képessé a fiatalokat arra, hogy az evangelizáció főszereplőivé váljanak kortársaik körében. Magyar Kurír/ Remény

Egyedül Isten Egyedül Isten adhatja a hitet, de a hitedről te is tanúságot tehetsz. Egyedül Isten adhat reményt, de te is felkeltheted a bizalmat testvéreidben. Egyedül Isten ajándékozhat meg szeretettel, de te is bizonyságát adhatod szeretetednek embertársaid előtt. Egyedül Isten ajándékozhat békét, de az egység magvait te is elhintheted. Egyedül Isten adhat erőt, de a csüggedőt te is felkarolhatod. Egyedül Isten az Út, amelyet te is megmutathatsz testvéreidnek. Egyedül Isten a Világosság, de te is fényt gyújthatsz vele a többiek szívében. Egyedül Isten az Élet, de te is életkedvet fakaszthatsz testvéreidben. Egyedül Isten képes a lehetetlent megvalósítani, de a lehetségest te is megteheted. Egyedül Isten elégséges önmagának, mégis szeretné, ha számíthatna rád.

Villámpostaládánkból

A Biblia éjszakája

Szilágyi Domokos fő téma, amelyen Ábrahám életén keresztül elgondolkoztunk, az elköteleződés volt. Arról elmélkedtünk, milyen módon próbáljuk bátran megvallani hitünket az egész világ előtt. Az éjszaka az iskolában vidáman telt, a reggeli órákban a Luca-napi hagyományokkal ismerkedtünk meg. A Biblia éjszakáját imával zártuk, megköszönve az Úrnak, hogy oltalmazott minket egész éjjel. Az egyházi iskola IX-es tanulói, Dunaszerdahely

A városmisszió keretében iskolánk hitoktatói, Kollár Mária és Parák Ágnes a „Biblia éjszakája“ címmel foglalkozást szerveztek 2014. december 1213-án. Már a reggeli óráktól készültünk erre az eseményre. Tanulás után részt vettünk a keresztúton, amit a missziós atyák készítettek elő. Különlegessége az volt, hogy a város zajos forgatagában végeztük. Aktívan bekapcsolódtunk az egyes stációknál énekkel, imával és a keresztvitellel. A keresztút szentmisével zárult, majd visszamentünk az egyházi iskola épületébe, és elmélkedtünk a Biblia egyes részein. A

Hajnal A csönd lüktet a félhomályban, hulló lombokat ringatón, szépségektől terhesen, mint ahogyan ver a szívem. Hajnalodik – a nappal ásít álom-ittasan, fél-éberen, akárcsak én; – táguló tüdejébe szívja a kocsonyásan-remegő ködöket, s mint az ember szeme, – ha könnyíthet lelkén, gondjai kevesbednek –, lassan tisztul a táj. Várom, hogy mozduljon a hajnal, friss lendülettel lépjen a világosság felé, a hajnal is vár engem. Farkasszemet nézünk. Tétovázunk, biztatgatjuk egymást. Nehéz az első lépés, csábító a kába álom. De aztán mégis: egymásra nevetünk, s megindulunk vidáman, kéz a kézben, mint szerelmesek, hogy huszonnégy órán keresztül gyűjtsük az erőt és a kedvet, amellyel holnap – újrakezdjük.

• WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REJTVÉNY

GONDOLKODÓ

Szeretet és igazság, igazságossság és béke találkoztak egymással, megtestesültek Betlehemben a Máriától született Kisdedben. Az a Kisded Isten Fia, Isten, aki megjelent a történelemben. Születése új élet sarja az emberiség számára. Rejtvényünk fő soraiban – V/1., V/47., V/81., V/114. – Kulcsár Ferenc: Karácsonyi történet című verséből idézünk négy szép sort. A megfejtést nyílt levelezőlapon vagy villámpostán január 9-ig küldjék el szerkesztőségünk postai: REMÉNY, Žiacka 4., 821 06 Bratislava vagy e-mail címére: remeny@remeny.sk Ne felejtsék el a pontos postai címüket is megírni! A levelezőlapra írják rá: GONDOLKODÓ

Vízszintes: 1. Rejtvényünk első része (zárt betűk: S, G, I, K). 18. Férfinév. 22. Mátka. 23. Gléda. 24. Cipész. 25. Mélyeszt. 26. A gadolínium vegyjele. 27. A római légiók kis egysége. 28. ... avis, ritka madár. 30. Száz – szlovákul. 32. Állatkert. 33. Szellő – szlovákul. 34. Dies ..., a harag napja. 36. Tunézia autójele. 37. Olasz női magazin. 39. Város Nagy-Britanniában. 41. Azonos betűk. 42. Iráni romváros. 43. Alkalom szülte tolvaj. 45. Tereptárgy. 47. Rejtvényünk második része. 52. Világhírű sakkozó. 53. Férfinév. 54. Női név. 55. Nyugat-afrikai nép. 56. Jegyzék – latinul. 57. Magyarországi megye. 58. Görögországi város. 59. Észt nyelvész (Paul). 60. Elefánt – szlovákul. 61. Jótékonykodna. 63. Kötőszó. 64. Haj – szlovákul. 65. Moszat. 66. Szeizmika 4/9-e. 67. Ősei. 68. Hektár, röv. 69. Marokkó és Egyiptom autójele. 70. ... – Burjátföld, autonóm körzet Oroszországban. 71. Lengyel író (ž = z). 74. Izraeli légitársaság. 75. Kellemetlenség. 76. ...-beat, korai népies popzene. 77. Folypát része! 78. Juhistálló, névelővel. 79. A platina és a mangán vegyjele. 80. Szerbiai város. 81. Rejtvényünk harmadik része. 86. A kés lényege. 88. Tanzániai város lakosa. 89. Menyasszony. 90. Az ajtó szélei! 91. Élvhajhász. 92. Görög betű. 94. ... Derek, színésznő. 96. Argon, einsteinium. 97. A célt megvalósítod. 99. Szláv férfinév. 100. A Solaris írója. 102. „A“ gyilok. 103. Vajdasági város. 105. Indíték. 106. Éléstár, névelővel. 107. ...fil, négerbarát. 109. Fényforrás. 111. Értéke. 112. Tökfélék termése. 113. Amerikai hordozórakéta-fokozat. 114. Rejtvényünk befejező része (zárt betűk: E, T, R). Függőleges: 1. Töredék. 2. Hajtás. 3. Jótékonyság – latinul. 4. Előd. 5. Nemzetközi segélykérő jel. 6. Intelligens. 7. Esztendő. 8. Gyomos. 9. Bydgoszczi lakos – németül. 10. Én – latinul. 11. A nátrium vegyjele. 12. Hazánk egyik napilapja. 13. Semmit nem tevő. 14. Zsebre vág. 15. Magyarországi nagyközség. 16. Viszsza: gyötrelem. 17. Latin kötőszó. 18. Valamit arra a helyre hozat. 19. Határozói rag. 20. Általános, röv. 21. Nyalható édesség. 26. Angol költő (Thomas). 29.

• KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP • 2015. JANUÁR 4.

Vasötvözet. 31. Énekes drámai mű. 33. Sok – németül + tonna. 34. Izgalmas, röviden. 35. Ősi filiszteus város lakosa. 38. Az argon vegyjele. 40. Szlovák nyelvű napilap. 41. Ilyen ige is van. 43. Vég, halál – szlovákul. 44. ... Troll, Heine-mű. 46. Izraeli város. 48. Görög sziget, székhelye Halkisz. 49. Soha – németül. 50. Kamerunban élő néger törzs. 51 Előadó, röv. 52 Magyar vezér. 57. Gravíroz. 58. Választók – régiesen. 59. Légből kapott. 60. Okuláré (az utolsó betűt megduplázzuk). 61. Lenn. 62. Tejtermék. 64. Ballagás erdészeti főiskolából. 65. Viszlát (ő = ö). 66. Tőszámnév. 67. Elábrándozik. 68. Pocak. 69. Filmszínház. 70. Laji keverve. 71. Cimke 3/5-e. 72. Tapad. 73. Spulni. 74. Efelől. 75. Belépőjegyem. 76. Ferenc, Ödön. 77. Eszes. 78. Abban a másik irányban. 79. Peru és Vatikán autójele. 80. Esetenként. 81. Fej – tréfásan. 82. Kutyák. 83. Lámpaláz. 84. Libéria. 85. A múlt idő jele. 87. Vuk nevelője. 93. Hazánk egyik faluja. 95. Arra helyre. 97. Szántóeszköz. 98. Ellinikón Apeleuthherotikón Metopon, röv. 99. Végtelenül leír! 101. Német író (Karl). 104. Vércsoport. 106. Az ezüst vegyjele. 107. Az inga közepe. 108. Sorban áll! 110. Kepe fele.

Megfejtés Az 50. számunkban közölt rejtvény megfejtése: „Köztetek van, akit ti nem ismertek.” A helyes megfejtők közül sorsolással ajándékot nyert: Nóta Erzsébet, Mucsiny. Gratulálunk!


APRAJA-NAGYJA Fizetett hirdetések

ÚJ ÉVI AKCIÓ

MEGEMLÉKEZÉS

KÖSZÖNTŐ

Ipolynyék község egyetlen díszpolgára, DOMBI FERENC kanonok 2015. január 4-én Isten kegyelméből betölti 100. életévét. E különleges és jeles ünnep alkalmából sok szeretettel és tisztelettel köszöntjük őt, imáinkban kérve jó egészséget és békességet, további életére a jó Isten áldását és a Szűzanya oltalmazó szeretetét. Az ipolynyéki hívek Tisztelettel köszöntjük az Isten kegyelméből megélt 100. születésnapját ünneplő DOMBI FERENC kanonokot. Imáinkban kérjük a jó Isten áldását és a Szűzanya oltalmát további életére. Isten éltesse! Szeretettel a kőkeszi egyházközség hívei SZOLGÁLTATÁS

„Az élet száz bajában Te védtél engemet, most a hívők lakában Te adsz nekem helyet. Ó boldog én, ki pályám csendben bezárhatom, lelkem neked ajánlván, megváltó Jézusom."

Könyv és kegytárgybolt az interneten: www.gabrielbolt.eu

TÉLVÁRÓ „A jégcsap egyre nyúlik, a csöppje már nehéz, egy-egy kis tócsa pattan s szelíden égrenéz.” (Radnóti Miklós)

MIATYÁNK imakönyv

Egy év telt már el azóta, hogy szeretett lelkiatyánk,

Ára: 3,40 Eur helyett 2,50 Eur

MIROSLAV ŠIŠKA vilkei kanonok-plébános eltávozott közülünk. Akik ismerték és szerették, az emlékezés gyertyájával s egy imával, gondoljanak rá e nagyon szomorú első évfordulón is.

A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK: 0948/057 508 vagy office@remeny.sk

Örökké hálával és szeretettel emlékező vilkei, panyidaróci, tőrincsi és jelsőci hívei Fájó szívvel emlékezünk drága édesanyánkra, nagymamámkra, dédinkre, MOLNÁR (szül. SAYLI) ROZÁLIÁRA Ipolyszalkán, halálának 20. évfordulóján. Emlékét és szeretetét őrző családja

Templombelsők díszítő festése, képek festése és restaurálása, oltárok, szobrok felújítása, aranyozása, százszázalékos minőség, több éves jótállás. Tel: 0911/130 949, 0905/234 902

A Glória Kiadónál kapható a

FELHÍVÁS A Glória Kiadó felhívja azon tisztelt ügyfelei figyelmét, akik eddig még nem rendezték a fennmaradt tartozásukat, hogy rövid időn belül pótolják mulasztásukat. Megértésüket köszönjük.

DUPLA AKCIÓ PLÉBÁNIÁKNAK Olvasmányok rendje III. kötet Évközi idő köznapi olvasmányai az évközi idő 18-34. hetére Ára: 4,48 Eur helyett 2,48 Eur

GONDOLATOK VÍZKERESZTRE „Kántálnak a három királyok, S velük a jámbor pásztorok, A söntés mélyén egy elázott, Elbúsult zsöllér tántorog.” ( Juhász Gyula)

„Adjon Isten békét! Csillag után jöttünk, holdsugaras éjen ezüstben fürödtünk.” ( Tóthárpád Ferenc)

„Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk.” ( József Attila)

Olvasmányok rendje IV. kötet A szentek ünnepeinek, emléknapjainak, a közös miséknek és a gyászmiséknek az olvasmányai Ára: 4,48 Eur helyett 2,48 Eur Azok, akik mind a két kötetet megrendelik, ingyen kapják a Szentmise zsoltárai című kemény kötésű kiadványt. A KIADVÁNYOK MEGRENDELHETŐK: 0948/057508 vagy office@remeny.sk Akciós ajánlatainkra a Remény-barátoknak nyújtott 10%-os kedvezmény nem vonatkozik!

(Kamenár Gabriella felvétele) • WWW.KATOLIKUS.SK • WWW.REMENY.SK


REMÉNY

Léleksimogató Boldog Teréz anya gondolataiból A legszebb nap? A ma. A legnagyobb akadály? A félelem. A legkönnyebb? Tévedni. Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés. A legszebb szórakozás? A munka. A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya. A legjobb tanítók? A gyermekek. A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni. Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni. A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot. A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet. A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés. A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás. A jóleső érzés? A belső béke.

Ezúton mondunk köszönetet kedves olvasóinknak, munkatársainknak, a lelkipásztoroknak az ünnepek alkalmából kifejezett jókívánságaikért.

Értesítés

A Kassai Érsekség alapításában, Szepsiben, 2015. szeptember 1-jén megnyitja kapuit a magyar tannyelvű Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont, óvodai, alapiskolai és gimnáziumi szinten. Az ünnepélyes beiratkozás 2015. január 15-én lesz a Szepsi Városi Művelődési Központ nagytermében. Minden érdeklődő szülőt, diákot és pedagógust tisztelettel és szeretettel várnak az alapítás szervezői. Bővebb információ a www.salkahazisara.sk honlapon.

Ajánlatunk Napi kalauz Ízelítő a zsebnaptár tartalmából: ki kinek, minek a védőszentje; segítség a zsolozsmához; miseolvasmányok; hívő nagy emberek elhalálozási évfordulója - és sok-sok hely a napi feljegyzéseknek. Ára: 2,50 €

Remény kalendárium 2015 – sok olvasnivalóval, interjúkkal, érdekességekkel, receptekkel. Ára: 2,30 € A legjobb megoldás? Az optimizmus. A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség. A legnagyobb erő a világban? A hit. A legfontosabb emberek? A szülők. A legszebb a világon? A SZERETET.

Herdics György: A jó hír csodákra képes! Válogatás a szerzőnek a Csallóköz c. hetilapban megjelent írásaiból. Ára: 5,70 €

Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban. Ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban. Ismerd meg és vállald fel önmagad! Boldogságkereső vagy útkereső emberként az első és legfontosabb feladatod, hogy megértsd önmagad, megértsd a világra adott reakcióidat és megértsd, hogyan reagál rád ez a világ. Tudd meg, hogy egyedülálló és utánozhatatlan egyéniség vagy egy különleges feladattal, amit be kell töltened rövid, de annál tartalmasabb életed során.

Remény elérhetőségek Főszerkesztő-helyettes: Albán József Tel.: +421 (0)948 057 510 Felelős szerkesztő: Bertha Éva Tel.: +421 (0)948 057 509 Szerkesztő: Orbánné B. Mária Tel.: +421 (0)948 057 506

Horváth Károly: Énekrend az egyházi év minden napjára Ára: 2,- €

Nyújtsd a kezed Válogatás Bertháné S. Ilonának a Nő c. hetilapban, a Magyar Vasárnap Kalendáriumban és a Reményben megjelent cikkeiből Ára: 4,80 €

www.remeny.sk remeny@remeny.sk Hirdetésfelvétel: Blahóné Kamenár Gabriella Tel.: +421 (0)905 255 154 kamenargabi@gmail.com

Lapterjesztés (hétköznap 9.00–15.00 óráig): 0918/462 411 Könyvrendelés: office@remeny.sk vagy 508 0948/057 KÖNYVRENDELÉS:

A Remény-barátoknak 10% kedvezményt nyújtunk!

MEGRENDELHETŐ: Remény, Žiacka 4., 821 06 Bratislava, tel.: 0948/057 508, e-mail: office@remeny.sk A könyveket utánvéttel küldjük!

• KARÁCSONY UTÁNI 2. VASÁRNAP • 2015. JANUÁR 4.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.