III. A döntés

3. A döntés

A bevezetőben írott napon nem tudtam, hogy mit akarok, csak azt, hogy mást. Gergő haveromnak, aki néhány éve részt vett egy vállalkozóképzésen – sikeres tésztaétterme volt Szekszárdon. Azon kaptam magam, egyre többször kérdezem meg hogy van, hogy megy az üzlet, s immáron nem csak a kötelező jómodor miatt, hanem mert kellett valami hátsó hang, valami bíztatás.

Korábban egy mobilszolgáltatónál dolgozott, de imádta a konyhát, édesapja második felesége olasz volt, mindig kísérletezett és belevágott egy vállalkozásba.

Egy pályázaton hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, ez elég volt az üzlethelyiség néhány hónapos bérletére, néhány eszközre, kezdő bérekre,

s eladta a bömöst is, mert ennyire hitt az üzletben, pontosabban inkább magában.

Azon a napon, amikor már a harmadik emojit küldtem neki, és még mindig nem válaszolt (ja, nem irodában ült), már elkezdett bennem dolgozni a kisördög, hogy tuti valami nem jött össze, bezárt, befuccsolt, vagy bármi, amikor délután fél háromkor küldött egy üzenetet:

Fél három volt. Még éppen elértem a személyügyest, egy hónapos közös megegyezéses elválást kértem.

Nem értette. A haverok sem. Akkor talán még én sem.

9