1 minute read

XIII. Ágnes. Ja nem: KATA

Next Article
XXVIII. Megérte?

XXVIII. Megérte?

13. Ágnes. Ja nem: KATA

Az adószám megszerzése mellett legalább ilyen fontos az adózási nem választása. Épp a főnök asztalán egy újságban olvastam még a munkahelyemen, hogy 2018-ban a KATÁ-sok, azaz a Kisadózó Vállalkozások Tételes Adóját választók száma, meghaladta a háromszázezret.

Advertisement

Ismerni kell az előnyeit és veszélyeit is, amikor döntesz, de nem bonyolult. A vállalkozóknak szánt jegyzetekben erről könnyen és alaposan tájékozódhattok, ezért ezt nem részletezem. Mivel felmondtam és nem volt heti 36 órát meghaladó foglalkoztatási jogviszonyom, én így az ötven vagy hetvenötezer forintos befizetés között választhattam, egyelőre az első mellett döntöttem. Tudtam, hogy így nyugdíjalapom még nem sok képződik, ám volt más megtakarítási formám erre a célra,

így ezt könnyen elengedtem. Az Ügyfélkapus beállításnál rögzíteni kell, hogy főtevékenységként végzem, megtettem. Tudtam, hogy itt nem számít, mennyi tényleges, számlával igazolt kiadásom van, hiszen mindent ebből kell fedeznem, és havi egyösszegű, fix havi adót kell megfizetnem.

A másik kézenfekvő lehetőség a Kisvállalati Adó (KIVA) lett volna, de két konzultációt követően, az új barátnőm KATA lett.

20

This article is from: