1 minute read

Múlt pénteken mind -

Ssze 100 N Z Volt K V Ncsi Az Egyre Rosszabb

teljesítményű Nafta 1903 mérkőzésére, amelyet a Fužinar ellen vívott. A há-

Advertisement

Hét érem Varasdon

zigazdák ismét csalódást okoztak, hiszen nem tudták legyőzni a tabella 11. helyén álló vendégeket, pedig a mérkőzést jól kezdték. A 7. percben Szabó lövése süvített el a bal kapufa mellett, majd a vendégektől Doiteau és Németh próbálkozott. A 25. percben Sulejmanović távoli lövését még hárította a kapus, bő tíz perccel később viszont Dinnyés fejjel megszerezte a vezetést egy szabadrúgást követően. Röviddel a szünet előtt akár kettővel is vezethetett volna a Nafta, ám Plej lövését védte a kapus. A fordulás után viszont a vendégek hamar kiegyenlítettek Cener révén, aki a jobb felsőt lőtte ki. A folytatásban jobban játszottak a vendégek, az újabb vezetéshez viszont a Nafta állt közelebb. A meccs végéig Rener vendégkapus nagy bravúrral hárította Fehér fejesét és Gergely is sikertelenül próbálkozott. F.h.m.

Múlt szombaton rendezték meg a már hagyományos ADA Varasd tollaslabdatornát, amelyen rekreációs tollaslabdázók versenyeztek. A tornára 267-en jelentkeztek Szlovéniából, Horvátországból, Szerbiából és BoszniaHercegovinából. A lendvai Mladostot tíz versenyző képviselte, akik összesen hét éremmel tértek haza. A női egyéni mezőny első helyezettje Doler Maša lett, aki a vegyes párosok versenyét is megnyerte a női párosok versenyét is a horvát Seničić Gogával. A férfiaknál egyéniben Sekereš Mitja a bronznak örülhetett, míg Toplak Damir 5. lett. A vegyes párosok harmadikja a Sekereš Ka rina – Sekereš Bojan testvérpáros lett. A férfi páros ezüstérmese Kranjc Sašo és Kezele Simon duója lett, a bronzérmet pedig Dominko Miran és Sobočan Simon szerezte meg. Agič Eldin és Sekereš Mitja kilencedik lett. F.h.m.

Maráci sakktorna

Marác Község és a muraszombati Pomgrad Sportegyesület sakktornát rendezett Marácon, amelyen 34 versenyző vett részt Szlovéniából, Magyarországról és Ausztriából. A két lendvai egyesületet négy sakkozó képviselte, akik közül a legjobb eredményt Cofek Vito

This article is from: