![](https://assets.isu.pub/document-structure/230504104404-48e79454440c4b6792a33621473ddb06/v1/1c7310cfff7831c54c7ca9d367a077d2.jpeg?width=720&quality=85%2C50)
1 minute read
Az ifik helytálltak a mariboriak ellen
by Népújság
Hazai pályán a Nafta U19-es csapata 0:0-ás döntetlent ért el a Maribor ellen az utánpótlás elsőosztályban. A házigazdák bátran fociztak, jól védekeztek, s több szép helyzetet is kialakítottak a mérkőzésen. A legszebbet Časar Luka hagyta ki az első félidőben. A mérkőzés utolsó húsz percében a Ma- ribor nyomás alatt tartotta a hazai védelmet, amely azonban jól védekezett. A tabellán második Maribor elleni döntetlennel Bunc Gregor vezetőedző elégedett volt. Mint mondta, ami a futómennyiséget illeti, a mérkőzés nagyon jó színvonalú volt. Kemény, igazi elsőligás találkozót játszottak a fiúk, akiknek gratulált a teljesítményükhöz. – A pontot megérdemeltük. A csapat jól védekezett, a játékosok sok labdát szereztek a döntő pillanatokban. A végére ugyan elfáradtak a fiúk, és míg Maribor jól cserélt, a mi kispadunk sajnos rövid, ezért nem tudtunk frissíteni, új erőt hozni a játékba – mondta az edző.
A szintén második helyen álló maribori serdülők ellen a hazaiak nem tudtak felülkerekedni, 2:0-ra kaptak ki. Az első gól szöglet után, a második pedig védelmi hiba után történt a 11. és a 61. percben. Jó volt a Nafta küzdőszelleme, bátran mentek bele a párbajokba a fiúk a fizikálisan
Advertisement
Minisport
![](https://assets.isu.pub/document-structure/230504104404-48e79454440c4b6792a33621473ddb06/v1/b0e28187cfe211f4cc4fc407ec6e26af.jpeg?width=720&quality=85%2C50)