2 minute read
Vállalatirányítás, auditok és oktatás egy helyen
Minőségirányítási, információbiztonsági, környezetközpontú irányítási, autóipari minőségirányítási és még sorolhatnánk a HQSC High Quality Support & Consult Kft. tevékenységeit, ami a rendszerépítést, a rendszerfelügyeletet, a tanúsításra való felkészítést, valamint a szabvány megfelelőséget vizsgáló belső auditot is tartalmazza. Szolgáltatásaikkal a hatékony működés mellett piaci versenyelőnyhöz segítik hozzá a partnereiket.
A 2017-es alapítást követően a HQSC egyre tovább fejlődött, ami a létszámbeli gyarapodásban és a partnerek mennyiségén is megmutatkozott. Ebben az évben – ennek köszönhetően – már nagyobb projektekben is érdekeltek voltak, rendszerépítésektől kezdve a tanácsadásig végeztek feladatokat, továbbá ekkor tették le a Company Operation System (COS) alapjait.
Advertisement
Szabvány szakértelem
Szakértőkké váltak a témában. Amikor 2018-ban az autóipari beszállítóknak át kellett térniük egy teljesen új szabványra, az ISO/TS-ről az IATF-re, akkor az ő tapasztalatuk segített a vállalatoknak az átállásban. Igaz, hogy nem nagyon tudtak elszakadni az ISO 9001 alapjaitól – hiszen az az alap a mai napig is –, de mégis valamilyen szintű módosulást, új követelményeket jelentett. A cégek életében mindenképpen változást okozott, ugyanis kötelező jelleggel kellett bevezetni, határidőre. Ezt a hullámot tudták akkor meglovagolni, amiből partnereik is profitálhattak. Emiatt szereztek több autóipari ügyfelet, ugyanis az érintett vállalatok az új szabványkövetelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer kiépítését a HQSC-vel képzelték el. Ennek köszönhető, hogy a mai napig a partnereik körülbelül kétharmada autóiparhoz köthető. Négy fő tevékenységet határoztak meg – főleg a partnereik igényei alapján. Az első a rendszerépítés és tanácsadás, melynek keretében különböző minőségbiztosítási, illetve irányításrendszerekre való felkészítést végeznek. Gyakorlatilag az ISO-paletta jelentős hányadát lefedik (9001 – minőségbiztosítási rendszer, 14001 – környezetirányítási rendszer, MEBIR 45001 – munka- és egészségügyi biztosítási rendszer, 27001 – információbiztonsági irányítási rendszer, 50001 – energiairányítási rendszer, MEDICAL 13485 – orvostechnikai irányítási rendszer, IATF – autóipari minőségirányítási rendszer). Ezekből számos céget készítettek fel auditokra. Voltak nagyon speciális szabványok is, például az AS 9100, ami az űriparral foglalkozik. Emellett igény mutatkozott a piacon az interim mérnöki szolgáltatásra. Ebben az esetben már elég speciális területek fordulnak elő, például: vevői kapcsolattartás, reklamációkezelés, beszállítófejlesztés és projektmenedzsment. A cégeknek nem volt elég kapacitásuk, megfelelő kvalitású szakemberük, és a HQSC-től kértek segítségét.
A COS rendszerüket szolgáltatásként nyújtják, teljes körű IT supportot tartanak fenn. Emellett pedig folyamatosan fejlesztik, belevesznek olyan elemeket is, amelyeket a felhasználók igényelnek. Több belső képzést szerveztek már annak érdekében, hogy a saját munkavállalóik, alvállalkozóik kompetenciáját bővítsék. Új dolgokat tanulnak akár külsősök bevonásával is.
2018-ban hivatalos felnőttképző akkreditációt szereztek. Azóta oktatókkal tartanak különböző tréningeket, amelyek két típusba sorolhatók. Kihelyezett képzést végznek az adott cégnél, vagy nyílt kurzus formájában tartják óráikat. Eddig a fókuszban inkább az előbbi volt, arra mutatkozott nagyobb igény. Jelen pillanatban közel harminc oktatási témájuk van, a minőségbiztosítás és az irányítási rendszerek területén.
Némethi Botond, NEW technology magazin