EXOP

A világ változik. Olyan események történnek, történhetnek egy átlagos napon, amik rendkívülivé teszik azt és a szabályos működés eltűnik. Ezért az ember hajlamos arra, sőt kívánja, hogy szabályok mentén gondolkodjon mindenki és szabályosan történjen minden. Kiszámíthatóan, ellenőrzötten. Szabályozunk, aztán újabb réteg szabály születik, garancia néven. Sza-ga lesz a rendszernek. Ezt adagoljuk magunknak megszakítás nélkül a rendelkezésre álló eszközök mindegyikével, mert a lényeg, hogy csak ismert dolog történjen, prognózis szerint. Túlstandardizáltuk önként a létünket.

Megfigyeltük a világot és azt gondoltuk, hogy a kicsiny keresztmetszet, amiről képet kaptunk, a soha nem változó, állandó, egész. Azt gondoltuk, hogy a természetet utánozva, örök érvényű mechanizmusokat hozhatunk létre és meggyőződésünk lett, hogy indokolatlan bármi féle változás. Vagyis de. A többet kevesebbért, mindent semmiért. Ez mindenkor indokolt. Természetesnek álcázzuk azt, ami kizárólag érdekből lett létrehozva, még akkor is, ha a megalkotásakor, valamikor a kezdeteknél, jelen volt az intuíció tisztasága és az emberiséget befoglaló, érdek nélkül tetsző szépség.

Manapság az a jó, ha irányítás alatt tartjuk a minket körülvevő világot és azon dolgozunk, hogy kizárjuk annak lehetőségét, hogy bármi váratlan történjen. Bármi, ami előre nem volt betervezve. Addig boncoljuk részekre az egészet, míg minden alkotóját külön-külön meg nem ismerjük, annak minden tulajdonságával együtt. Ez a szakértő idea. Mintha lényegtelen lenne a dolgok alkímiája. Szerelmesek lettünk abba a gondolatba, hogy az ember képes ellenőrzése alá vonni a világot, s akár jobbat csinálni. Kisebb része ezt állítja, a nagyobb része kész elhinni.

A mostban átfogalmazódik az általános. Elfogy az régi értelme az sop-nek otthon és a munkahelyen egyaránt. Felvillant valami az eddig láthatatlanból és természetesen félünk. Erre vagyunk trenírozva. Félünk, mert a hiszékeny rész hamarabb érkezett és belátott a függöny mögé. Mindig a hiszékeny rész érkezik. Mindig ők kapják az illúziót. Jegyesek az előadóval, akit ők választottak. Ez a társadalmi sop. Elhittük, amit látunk és elhittük, hogy mindent látunk.

De talán most valami történt. Egy pillanat alatt eltűnt a jelentősége az elnevezéseknek. Hétköznap, hétvége, ünnepnap. Mikor a függöny fellebbent, megvillant, hogy kivel kell igazán türelmesnek lennünk. Engedélyt kaptunk az igazság felismerésére a fontos, veled, együtt, otthon, kenyér, napsugár, egészség, hűség, főnök, hír, vezető, munka, alkotás, szupermen, szomszéd szavakban. Mást jelent az aggódás és más jut eszünkbe az utazásról. Másként látjuk a tavaszt. Talán eredetibb, mint az eddigiek. Csöndesebb. Madárdalosabb.

Talán mások az illatok is, de lehet, hogy csak szag nélküliek. Talán minden megváltozik kicsit, és a rutin helyett a kivételes kutatásának szentelünk majd több időt. Talán nem a távolból érkező ember szavára, de az ismerős csodálatára helyezzük a hangsúlyt. Talán azt részesítjük előnyben, amit ismerős kéz nyújtott át. Talán az itt-hont támogatjuk és nem bújunk óriások mögé. Talán befelé fordulunk és meghalljuk azt, amit elnyomtunk, s mikor szólok, vállalom, hogy én szóltam. Megérezzük azt, amit általában felülírunk. Talán lesz, amit nem veszünk be és lesz, amit önként befogadunk és figyelünk, a prédikátor italára. Mert mikor a száj iszik a test beszél.

Ébred a természet, ébredjünk vele.

isaac.hu