Fogyasztóvédelmi Tükör 2012/3

Page 1


Tartalom

Nyitás Kina felé

Nyár 2012.

--

~ Rendezvények,

kiállítások,

Fogyasztóbarát

vállalkozások

--=---"

fesztiválok

Magyar Termék Nagydíj

Díjnyertes fotók: lezárult az NFHfotópályázata

A Nemzetí Fogyasztói

Termékkosár

deményezés

belül fotópályázatot

keretein

elnevezésű

hatóság í kez-

hírdetett

az NFH,

amelynek központi témája a fogyasztói kosár, a minöség humoros vagy éppen művészi ábrázolása volt. A pályázók közül elsö helyezést ért el Szoboszlai Marcell "Nagymama lekvárjai" című képe (fent), második lett Nemes Zoltán "mettor" "Óvári gazdász kosarak 3." című pályázata Uobbra lent), a harmadik díjat pedig Mann Judit "Fröccs" című fotója Uobbra fent) nyerte el. A díjazottak a Magyar ízek Kereskedelmi ség által felajánlott ajándékkosarakat díjazottaknak

Szövet-

vehették át. Gratulálunk a

és köszönjük a részvételt!

Felelős kiadó: Pintér István főigazgató; Felelős szerkesztő: dr. Kathi Attila kabinetvezető (Stratégiai Kabinet) A szerkesztőbizottság tagjai: Csákiné dr. Gyuris Krisztina főigazgató-helyettes, Dr. Vincze Anikó főosztályvezető (Hatósági és Jogi Főosztály) dr. Kriesch Attila elnők (Európai Fogyasztói Kőzpont) A szerkesztés ben közreműködött: dr. Fülöp Zsuzsanna, szóvivő, Kalmárné Békés Renáta, Kovács Márla, Perger Mónika, Tóth Marianna (Stratégiai Kabinet), dr. Kriesch Attila elnők (Európai Fogyasztói Kőzpont) Szerkesztőség : Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, 1088 Budapest, József krl. 6.; Telefon: 06 1 4594996; Fax: 06 1 4594980; E-mail: kapcsolat@nfh.hu Nyomdai munkálatok: Kurrens-Print Kft.


Köszöntjük az Olvasótl

A

hatóság életében a nyár vége

amelyek birtokában munkájukat mindenben a hazaí normák-

egy intenzív ellenőrzési időszak lezárultát jelen-

hoz tudják igazítani. Ez az érdeklődés nem csupán az ország

ti. Az idei esztendőben az idegenforgalmi fősze-

határain belül tapasztalható: szeptemberben fogadhattuk azt

zonnak nevezett intervallumban a megszokott és

a kínai delegációt, amelynek célja a hazai - és európai - sza-

fogyasztóvédelmi

szükséges aktivitást tanúsították a Nemzeti Fogyasztóvédel-

bályozási kőrnyezet és jogalkalmazói gyakorlat megismerése

mi Hatóság és a kormányhivatalok felügyelőségeinek a mun-

és a vállalkozók felkészítésében való közreműködés, nem

katársai, hagyományos feladataikat kiegészítve a különböző

utolsósorban segítségnyújtás a kínai állami fogyasztóvédelmi

fesztiválokon,

intézményekkel való közvetlen kapcsolat megteremtésében.

vásárokon és egyéb rendezvényeken

való

részvétellel. Az ilyen jellegű munka preventív jelentősége és

Nyilvánvalónak tűnik, hogya változások egyik kézzel fogható

fontossága az ellenőrzési eredményekben is megmutatkozik:

eredménye lesz az, hogya kínai vállalkozások tevékenysége

ahol a vállalkozásoknak

az eddigiekhez képest is jelentős mértékben közeledni fog az

lehetőségük van pontosan megis-

merni a rájuk vonatkozó szabályokat, a hatósági elvárásokat, ott a kifogásolási arány számottevő javulása tapasztalható. Ma már természetes, hogy egy vállalkozás nem csupán "vár-

európai elvárásokhoz. Intenzív volt tehát a főszezon, de pihenni nyilván nem lehet, hiszen ma már az egyes kiemelt időszakok egymásba érnek.

ja" az ellenőröket, hanem a rendelkezésre álló eszközök se-

Még alig kezdödött el az ősz, máris indulhat a felkészülés a

gítségével igyekszik minél jobban felkészülni mindazokból a

karácsonyi ünnepek előtt jellemző vásárlási lázra, a keres-

normákból, amelyek betartása - amellett, hogy jogszabályi

kedelmi egységek ugyanis már október derekán elkezdik kí-

kötelezettség - a fogyasztók elégedettségének javulását is

nálni az ünnepi időszakhoz kapcsolódó portékáikat. Fontos

szolgálja.

feladata a hatóságnak ilyenkor, hogy felhívja a figyelmet az

A jog követő vállalkozások számának nővekedése, a "pozitiv

alapos körültekintésre, hiszen - mint ahogyan arról lapunk-

listás" cégek körének folyamatos bővülése mellett idén ok-

ban is beszámolunk - a folyamatos hatósági kontroll ellené-

tóberben az első "Fogyasztóbarát" tanúsítványok átadására

re is fellelhetők még a kereskedelemben a termékbiztonsági

is sor kerülhetett. Olyan cégek tevékenységét ismerte el a

szempontok alapján kifogásolható termékek, nem kis szám-

hatóság, amelyek megfeleltek az igen szigorú kritérium rend-

ban gyermekjátékok. Az előttünk álló időszak ellenörzései és

szernek és pályázatukban olyan rendszereket mutattak be,

vizsgálatai mind azt a célt fogják szolgálni, hogy idén is bizto-

amelyek a fogyasztói, ügyféli elégedettség mellett a helyi

sitani tudjuk a tájékozott, tudatos és biztonságos bevásárlá-

termelők, gyártók, beszállítók érdekeit is szolgálták. Meggyő-

sokhoz szükséges feltételeket.

ződésem, hogya jó példát követni fogják az újabb és újabb

Fogyasztóként pedig követhetjük Böjte Csaba testvér intel-

kezdeményezések, az innovatív megoldások, és folyamato-

meit: "Fenntartható, tiszta örömök után kell kinyújtsuk a ke-

san haladunk abba az irányba, ahol a valódi versenyelőny a

zünket. Olyan örömök után, melyet nem esz meg a rozsda,

fogyasztók érdekében tett erőfeszítések eredményeként fog

melyet nem rág szét a moly, melyek után másnap nem keserű

megjelenni.

a szájunk íze. "

Ma már az sem meglepő, ha a külföldi tulajdonú vállalkozások részéről nő az érdeklődés a fogyasztóvédelmi szempontoknak mindenben megfelelő tevékenység feltételeinek megteremtése iránt. Példa erre a hazai kőrnyezetben dolgo-

Pintér István

zó kínai vállalkozások hozzáállásának változása: az elmúlt

főigazgató

időszakban elemi igény mutatkozott arra, hogya Magyarországon tevékenykedő cégek közvetlenül - és saját nyelvükön - is hozzáférhessenek

mindazokhoz az ismeretekhez,


agyarország és Kína stratégiai

M

szövetségesnek

kintik egymást; Magyarországnak

szövetségi

rendszer

te-

a nyugat-európai

mellett következetesen

végig

kell vinnie a keleti nyitás politikáját is - erről Orbán

Viktor miniszterelnök

nyilatkozott még tavasszal, miután tárgyalt

Li Ko-csiang (Li Keqiang) kinai miniszterelnök-helyettessel, nek látogatásához

magyar-kínai

aki-

üzleti fórum kapcsolódott

mint 300 magyar és kínai üzletember részvételével.

több

Ez a találko-

betartására

kötelezettekhez,

ha pedig a jogkövetésnek

hiánya -, akkor va-

lamennyi gátló körülmény

szükség van a vál-

vonatkozásában

toztatásra. Előző lapszámunkban ről, amelynek

beszámoltunk

eredményeképpen

Iránytű című lapban, a későbbiekben is megjelennek

mazott: a kinai-magyar

tékelhető a Kínai Fogyasztóvédelmi

áttörést, amikor "húszegynéhány ellátogatott

Budapestre.

következetesen

tavaly júniusban értek el

év után" a kínai miniszterelnök

Mint mondta, Magyarország

2010 óta

viszi végig a keleti nyitás politikáját, amelynek

egyik kulcsszereplője

Kína, a kinaiaknak

zép-Európa-politikájuk

van, amelyben

mokkal kétoldalú kapcsolatokat

pedig határozott

a számukra

Kö-

fontos álla-

épitettek ki, az egyik legmélyeb-

bet a magyarokkal. A megfogalmazott

rációk szintjén, az azóta megszületett

kétoldalú megállapodások

létrejötte mellett a kölcsönös érdeklődés számos ágazatban fogyasztóvédelem

manifesztálódott

res átalakitásával partnernek

és kapcsolatteremtés

és ebből nem maradt ki a

jogalkalmazás

a magyarországi

gyöke-

kezdődött, felismerve azt, hogy a felkészült és

tekintett cégek a hagyományos

hatósági eszközök

nélkül is hajlandóak változtatni üzletpolitikájukon, a jogkövetés

vállalkozá-

és kapcsolatrendszer

és elmozdulni

irányába. A hatóság számára nyilvánvalóvá

is, hogy az ismereteket

vált az

minél közelebb kell vinni az előírások

fogyasztóvé-

a kínai írásjelek. A program folytatásaként Szövetség

ér-

delegációjának

látogatása tett az NFH székházában.

A találkozót Kínai-Német

a kínai fél kezdeményezte, Fogyasztóvédelmi

ram keretében látogattak Fogyasztóvédelmi

és

Magyarországra.

Szövetség

für Internationale

dasági Együttműködési megbízásából

állt, melyet

partner - a Deutsche

Zusammenarbeit

GmbH - a Gaz-

Szövetségi

Minisztérium

panaszokat

intéz, tájékoztatási,

lát el, továbbá segiti a kompetens

tett látogatása során a kínai delegáció intézményrendszer

Prog-

a projektet.

Kínában a CCA fogyasztói feladatot

tagjai a

A delegáció a Kínai

(CCA) hat tagjából

és Fejlesztési

menedzselte

a delegáció

Termékbiztonsági

Jiang Tianbo főtitkár vezetett. Anémet

nácsadási

a Kinai

pedig a hatóság honlapján

gokat fogyasztási cikkek piacának felügyeletében.

sem.

A hazai hatósági szemléletváltás sokkai kapcsolatos

szeptemberi

Gesellschaft tervek és célok nem maradtak meg a dekla-

arról a kezdeményezés-

a legfontosabb

delmi tudnivalók immáron kinai nyelven is hozzáférhetők

zó nem az első lépés volt, ahogyan a magyar kormányfő fogalkapcsolatokban

egyéb

akadályai is vannak - például a nyelvtudás

felépítéséről,

lókról. Külön öröm volt a delegáció részeként megismerkedhettek

A hatóságnál

áttekintést kapott hazai

a vonatkozó

nyezetről, az alapvető termékbiztonsági,

ta-

hatósá-

jogszabályi

piacfelügyeleti

számára, hogya

kör-

tudnivaprogram

a hatóság akkreditált laboratóriu-

maiban végzett vizsgálatokkal. A találkozó

célja annak biztosítása

volt, hogya

hazánkba

im-


szer és jogi környezet

bevezetését,

tonság garantálásához

szükséges

is megigérte.

valamint

az élelmiszerbiz-

technikai segítség nyújtását

Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-he-

lyettes ekkor úgy fogalmazott:

az élelmiszerbiztonság

minden

egyes embert érintő, alapvetö és fontos téma, az egész iparágban nagyobb becsületességére

van szükség, az elöirások ellen

vétöket pedig szigorúan meg kell büntetni. A Kínai Fogyasztóvédelmi

Szövetség

látogatása

látogatása

kapcsán hosszú távú, a hazai piacon is érzékelhetö kat eredményező

megállapodások

előkészítését

változáso-

is megkezdte

az NFH. A távol-keleti országban működő civil szervezet vállalta, hogy segítséget nyújt a kínai fogyasztóvédelmi kapcsolatfelvételhez, együttműködés

hatósággal való

az NFH pedig szándéknyilatkozatot

folytatása

tett az

és a részletek kidolgozása

tekinteté-

célja a fogyasztóvédelem

és a piac-

ben. A tervezett együttműködés Jiang Tianbo, a Kinai Fogyasztóvédelmi Szövetség Pintér István, az NFH főigazgatója

fötitkára és

felügyelet területén a termékek és szolgáltatások pontú és biztonságos árupiacának

országban a hatékony píacfelügyeleti portáló, illetve a Magyarországon vezett formában

dolgozó vállalkozások

is hozzájuthassanak

szer-

a jövöben a munkájukra

A program részeként a magyarországi

re intézményes

a küldöttség tagjai megtekintették laboratóriumát,

termékbiztonsággal

ahol elismeréssel összefüggö

a haszóltak

hatósági ak-

és fogyasztóvédelmi

valamint az ezt elősegítendő

kereteinek a megteremtése.

fejezte ki arra, hogya

vonatkozó ismeretekhez. tóság két akkreditált

szer működtetése,

fogyasztó-köz-

fejlesztése, valamint mindkét rend-

tapasztalatcse-

Az NFH készségét

ki nai fél részére az Európai Unió tagja-

ként a közösségi szintű fogyasztóvédelem rén szerzett ismereteit és tapasztalatát

és piacfelügyelet

te-

átadja a kínai fél igénye

esetén.

tivitásról. A Mechanikai

és Villamos laboratóriumban

részben a műszaki termékek, gálati módszereivel egyetértettek küszöbölése

meg. Akinai

a biztonsági

az olyan áruk tekintetében,

kezébe kerülhetnek. mékbiztonsági

problémák

a gyártás és a forgalmazás

kell szentelni

A Kinai-Német

vizs-

fogyasztóvédök

hogyatermékbiztonsági

érdekében

emelt figyelmet különösen

ismerkedtek

abban,

a delegáció tagjai

részben a gyermekjátékok

ki-

során ki-

követelményeknek,

amelyek a legkisebbek Fogyasztóvédelmi

Program egyik fö prioritása

is az, hogya

és Tertávol-

keleti országban készülő termékek gyártása az Európai Unióban érvényben

lévő szabályoknak

megfelelöen

történjen, és lehető-

ség szerint csak az elöírások szem elött tartása mellett készitett árucikkek kerülhessenek

be az Unió piacára.

A küldöttség kiemelten érdeklődött az európai RAPEX hálózat működésének

részletei iránt, figyelemmel

ra és eredményességére:

annak hatékonyságá-

a legutóbbi jelentés szerint bár ugyan

továbbra is Kína az elsö számú ország a termékekre vonatkozó bejelentéseket Kinából

illetöen - a RAPEX-bejelentések

származó

termékekkel

kapcsolatos

több mint fele

-, de a 2010-es

58%-os arány 2011-re 54%-ra csökkent. A cél nem csak az arányok, hanem a terméktípusok

számának folyamatos

se, a Kina és az EU közötti két- és többoldalú ezen célkitűzés

megvalósitása

érdekében

csökkenté-

megállapodások

születtek meg az el-

Az egyezmények

és a megállapodások

is foganatositott,

túl a jelenleginél

mellett Kína egyéb

legutóbb - idén júliusban - a

kinaí kormány az élelmiszerbiztonság rendezésén

kozási tevékenységet

legsürgetöbb

hatékonyabb

kérdéseinek

szabályozási

rend-

termékbiztonságí,

való ellátását.

féli el közösen vállalkozásoknak képzés keretében felhasználható tájékoztató, érhetővé.

minden rendelkezésére

a Magyarországon

álló

üzleti, vállal-

folytató vagy folytatni kívánó kínai vállal-

kozások fogyasztóvédelmi, lalkozási ismeretekkel

múlt években. intézkedéseket

Az NFH vállalta, hogy a jövőben eszközzel igyekszik elősegíteni

ismeretterjesztő

kereskedelmi,

Ennek érdekében

vál-

a kínai

szóló - egyéni vagy csoportos - oktatási, képzési anyagokat,

kiadványokat

dolgoz ki és tesz el-


dén

I

is főszezon

Ellenőrzési tapasztalatok

volt a nyár az NFH és a kormányhi-

A nyár a kikapcsolódást,

vatalok

fogyasztó-

védelmi

felügye-

pihenést,

strandoiást jelenti az emberek többségének.

Ezekben

jellemzően

a

nagyobb

hónapokban

az érdeklődés

az utazások, rendezvények, strandok,

lőségei , a szakmai

különböző turisztikai látványosságok,

irányitók

ezzel párhuzamosan megnövekszik a

és a felü-

gyelők életében aránt.

egy-

A fogyasztóvédelmi

hatóság az ide-

főszezon

vizsgálata

so-

rán az idei évben kiemelt figyelmet

zések a megszokott menetrend

szerint

zaj lottak,

ugyanak-

a vállalkozók

iránt, s, mind-

szezonális szolgáltatók száma. genforgalmi

Az ellenőr-

kor a fogyasztók

szabadtéri fesztiválok

és

minél

fordított a fogyasztók

vagyoni érde-

keinek védelmén túl a hatóság folyamatos jelenlétére, ami nemcsak a vállalkozók jog követő magatartását, de a tudatos fogyasztói

gondolkodásmód

kialakítását is elősegíti. Mindezek figyelembevételével gyományosnak

történt a már ha-

mondható szezonális

idegenforgalmi

főszezon

vizsgálati

szélesebb

körű tájé-

célkitüzéseinek megvalósítása.

koztatása

érdekében

célja az idei évben is az volt, hogy

számos kitelepülésen vettek

részt a ható-

ságok munkatársai.

A fogyasztóvédelmi országosan

összehangolt,

ges szempontok eljárással

vizsgálatok

Elsősorban

foglalt

a vásárlói

tisztességtelenül

érvényt

a

előírásoknak. magatartást

befolyásoló

kedelmi gyakorlatok tájékoztatási

egysé-

alapján, egységes

szerezzenek

jogszabályokba

keres-

kiszűrése és a

kötelezettségek

teljesí-


társhatóságokkal, Közlekedési

így a Fővárosi és Megyei Kormányhivatalok

Felügyelőségeivel,

Munkavédelmi

vel, Élelmiszerlánc-biztonsági

gaival, továbbá a Népegészségügyi A Budapest

Főváros Kormányhivatala

Felügyelősége

a fesztivál

Fogyasztóvédelmi

ideje alatt összesen

Igazgatósá-

Szakigazgatási

Szerveivel,

valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal területi igazgatóságaival,

142 ven-

a területileg

déglátó egységet ellenőrzött, amelyek közül csak 37 kitelepült egység tekintetében

Felügyelőségei-

és Állategészségügyi

illetékes rendőrkapitányságokkal,

katasztrófavédel-

mi szervekkel, és a helyi közterület-felügyeletekkel.

merült fel kifogás, amely 26.6%-

os arányt jelent. A feltárt hiányosságokat, kiszolgálási

amelyek

mennyiség

döntően

feltüntetésével,

az ár- illetve

valamint

az üze-

meltető adatainak hiányával voltak kapcsolatosak

illetve 4

egység nél a hiteles űrmérték

időtartama

vállalkozók. A szabálytalanságokat utóellenőrzést

esetben

alatt pótolták a

elkövető vállalkozások

gált italmennyiség.

A jogsértések

vásárlói megkárositást

összesen

kozásában

A vendéglátó

145 forintos

angolul írta ki az üzemeltető. Természetesen során a magyar nyelvű tájékoztatások

is kihelyezésre

vagy dohányáru a fiatalkorúak

rültek.

zásos,

A mutatványos

berendezéseket

sok is ellenőrzésre

üzemeltető

vállalkozá-

16 mutatványos

berendezés

közül 2 esetben kellett a fo-

gyasztóvédelmi

hatóságnak

intézkednie.

megszüntetésére

ezen esetekben

működő

esetveszélyességére

(büfék, lacikonyhák,

mi felügyelőség

Fesztiválok,

megállapított

- társhatóságokkal

jogsértések

közösen végzett

A vizsgálat

( pl. vásárlók könyve, ártájékoz-

esetben

és gyógyturisztikai

illetve a különféle fesztiválok,

vények) vendéglátó-ipari

egységeiben.

A vizsgálat

szét képezte továbbá a személy taxi-szolgáltatás

vizsgálatára

- elsősorban kiadványokkal

ellenőrzéviszonylag

hogy a fesztiválokon tanácsadással

totó-töl-

- a megelözés

jegyé-

jelleg erősitését célozta meg a kizáhelyett.

során a vendéglátó

egységekben

összesen

a felügyelőségek,

640 amely

ellenőrzése

során

22 esetben állapítottak meg valamilyen

mulasztást,

kifogási arányt jelent. A felügyelőségek

törekedtek arra, hogy ne

hanem hétvégi rendezvényeken,

szaka üzemelő egységekben

ami 23%-os valamint

éj-

is ellenőrizzenek.

ré-

ellenőrzése. szóra-

továbbá a fiatalkorúak dohány-, illetve

történő kiszolgálási

történt ellenőrzés.

egységeinek

számát az magyarázza,

tártak fel szabálytalanságot

csak hétköznap,

rendez-

szerves

A fiatalok védelme érdekében sor került a zenés-táncos kozóhelyek ellenőrzésére,

bejelentés nyomán -

így 38%-os, míg a személy taxi-szolgáltatás

volt a cél a közkedvelt turisztikai célpontok strandok, wellness-

kitelepült egység

terjedt ki.

vendéglátó

rólagos helyszini ellenőrzések

eljárás a

helyek, városközpontok,

alkoholtermékkel

rendezvények

ben, a "szolgáltató-hatóság"

tatás) miatt két egységgel szemben indult.

(vízparti nyaralóhelyek,

1 392 üzlet (étterem, vendéglő,

stb.) ellenőrzésére

téssel, fogyasztóvédelmi

is sor került. Fogyasztóvédelmi

tésének ellenőrzése

vizsgálata

való hatósági megjelenés

A Sziget Fesztivál idején a hajógyári szigeten levő éjszakai szórakozóhelyek

a fiatalkorú vásár-

tekintve 1 002 esetben turísztikaílag frekventált

csekélyellenőrzés

az ellen-

őrzés nem igazolta.

- ellenőrzésére

(megbí-

ahol 72 egységben

sére 281 esetben került sor. Az alkalmi rendezvények

végzett a feltöltő állomáson,

szereplő jogsértéseket

módszerrel),

nem frekventált helyen üzemelő egységekben

bal-

irányult. A fővárosi fogyasztóvédel-

ellenőrzést

Ezért 219 esetben a felügyelők

helyen üzemelő, 390 esetben - elsősorban

egy, a

feltöltő állomás

részére tiltott alkohol és/

vizsgálata.

söröző, stb.) és 313 üzletnek nem minősülő,

is már a rendezvény

igényelt. A bejelentés

meg jogszabálysértést.

is ellenőrizték

illetve megfigyeléses

A helyszíneket

mobiltelefon

azonban a bejelentésben

kiszolgálását

A vendéglátóhelyek

A hiányosságok

A fesztivál ideje alatt mindössze egy bejelentés érkezett, rendezvényen

kiszolgálásának

46 esetben került

lót szeszes itallal, és/vagy dohánytermékkel.

időtartama alatt sor került. amely helyszíni vizsgálatot

közös - ellenőrzésére állapítottak

há-

zenés, táncos rendez-

(33%) az életkor igazolása nélkül kiszolgálták

kerültek a Fesztivál területén. A vizsgált

eseté-

belül (a meghatározott

Kiemelt figyelmet kapott a fiatalkorúak

ke-

megállapítható,

vendéglátó helyek vonat-

képességű)

sor, melyből 12 alkalommal

az ellenőrzés

Az idei adatokat

javult.

vény - társhatóságokkal is csak

aránya

egységek vizsgálatán

romszáz fő feletti befogadó

eredményeztek. a termékek megnevezéseit

vizsgáltak.

le a felügyeegységet, 96

nem változott, míg a személy taxi-szolgáltatók

ben 5 százalékponttal

kiszol-

Volt olyan vállalkozás a Szigeten, ahol a sok külföldi látogatóra való tekintettel

folytattak

az elmúlt év tapasztalataival

hogy az országos kifogásolási

is végeztek a felügyelők.

kevesebb volt a ténylegesen

1 801 ellenőrzést

személytaxi-szolgáltatót

összehasonlítva

Két esetben fordult elő helytelen mérés, amely folytán az áriapon feltüntetettnél

összesen

lőségek, amelyből 1 705 esetben vendéglátó-ipari

hiányából adódtak, már az

ellenőrzés vagy a rendezvény mindegyikénél

Országosan

tilalma érvényesülésének

Próbavásárlás

a tisztességtelen

kereskedelmi

gyakorlatok

feltá-

rásának érdekében

is.

A vizsgálatok gyasztóvédelmi

hatékonyságának felügyelőségek

növelése szorosan

érdekében

a fo-

együttműködtek

a

Tekintettel arra, hogya' próbavásárlás delmi gyakorlatok felderitésének

a tisztességtelen

leghatékonyabb

kereske-

eszköze, ezért


a vizsgálatok

döntő tőbbsége ezzel kezdődött. A témavizsgálat

ideje alatt ősszesen 1 616 próbavásárlás kitelepült egységeknél alkalommal

28 esetben a kiszolgáló személy számolási hibája folytán került

történt (üzletben 1 372,

244 esetben), amely során összesen 313

(üzletben 259 esetben, kitelepült egységnél 54 eset-

ben) tártak fel valamely hiányosságot jelenti, hogya vállalkozások

a felügyelőségek.

előírások ellen. A külőnbség

lentős az üzletekben,

illetőleg akitelepülésen

melő egységeknél

történt próbavásárlások

pontosan adtak vissza, illetve helytelenül kért fizetendő árat a próbavásárlások

számolták

ki a termé-

során.

során

nem volt je-

ideiglenesen kifogásolási

üze-

arányai

(19%, illetve 22%) között. A próbavásárlások

Példaként említhető, amikor nem, vagy nem

Ez azt

minden ötödik próbavásárlás

vétettek a jogszabályi

sor többletfizetésre.

Az 1616 próbavásárlás bálytalanságot

során 142 esetben ártájékoztatási

tártak fel az ellenőrök. A próbavásárolt

adási, illetve egységárát - vagy csomagolóanyag

során összesen 3 880 db termék térfogatát,

sza-

termék el-

díját - nem kö-

zölték, illetve valótlan tájékoztatást

nyújtottak a fizetendő eladási

tömegét, valamint a fogyasztói ár (és az arról való tájékoztatás)

árról, illetve a termék egységáráról.

Egy üzletben nem tájékoztat-

megfelelőségét

ták a fogyasztókat

ellenőrizték

426 db vendéglátó-ipari vásárolt termékek szeszes,

a felügyelők, amely során összesen

terméket

végezték

a

ellenőrzését

ellenőrzése

is megtörtént. Apróbavásárolt

italoknál

meg szabálytalanságot

termékből

el.

A próbavásárlások

során minden esetben ellenőrizték

termékek

esetében apróbavásárolt

64 esetében volt megállapítható

jogsértés.

csomagolt termékek (1401 db) próbavásárlása került kifogásolásra.

343

Az előre-

során 92 db (7%)

Elvitel esetén a csomagolásért

144 termék

esetében számítottak fel díjat, s mindössze 4 esetben (11 termék próbavásárlása

során) nem tájékoztatták

a felügye-

lők, hogy az üzletekben eleget tettek-e a vállalkozók nyugta- ilietve számlaadási

kötelezettségüknek.

Fontos megjegyezni,

hogy

az ellenőrzés során a nyugta és számla tartaimát nem, csak annak átadását vizsgálja a fogyasztóvédelmi

a felügyelők. Tömegre értékesitett

fel,

feltüntetését

pogácsa,

is sor került. Továbbá 1 401 elő-

259-nél állapítottak

mulasztották

dijat számítanak

díj mértékének

(1

144 elvitelre kért, helyben csomagolt termék érté-

az 1 992 termékből

két üzletben pedig a felszolgálási

ezen kívül 343 eset-

termék (kolbász, gumicukor,

sült kolbász) visszamérésére kesitésének

italok térfogat

el a felügyelők,

ben tömegre értékesitett recsomagolt,

(11 %). A próba-

hatósági vissza mérése során legtöbbször

illetve alkoholmentes

992 terméknél)

kifogásoltak

arról, hogy felszolgálási

hatóság.

Az elmúlt évhez hasonlóan az összes próbavásárlás - 30 üzletben - kellett intézkedni megszegése

a nyugtaadási

miatt. A fesztiválok,

lalkozók apróbavásárlások si kötelezettségüket

rendezvények

2%-ában

kötelezettség területén a vál-

3%-ában elmulasztották

nyugtaadá-

teljesíteni.

erről a fogyasztókat. Az általános

kereskedelmi

feltételek

ellenőrzésének

tapasz-

talatai A próbavásárlások

során 207 egységben

- apróbavásárlások

13%-ában - valósult meg többletszámolás, terhére összesen

amely a fogyasztók

13 644 Ft összegű eltérést okozott. Ez átla-

gosan 66 Ft többletfizetést tekintve a legmagasabb

eredményezett. átlag a fővárosban

A megyei adatokat (208 Ft) és Bács-

A felügyelők

minden egységben

Kiskun megyében (166 Ft), a legkisebb (17 Ft) Tolna megyében

en, könnyen azonosíthatóan,

került megállapításra.

a fogyasztókat.

A hamis egységben) mérlegeknél

mérésből

eredő

a szakszerűtlen,

volt, hogya

illetve az űrmércék

tájékoztatást

a csomagolóanyag

tömegét

(32 egységis belemérte,

mértékét növelte a

Ezekben az esetekben a fogyasztó az ál-

kívánt termék tömegére vonatkozóan

kapott - azaz abban a téves feltevésben

meg a terméket, hogy annak tömege nem tartalmazza golóanyag

ma-

került sor - az

tömegébe

ezzel a kifizetésre kerülő termék tömegének csomagoló anyagéval.

(147

mérés volt (pl.

megállapítására

kimérve kínált élelmiszerek

tala megvásárolni

oka

használata). A másik ok - amiért a ki-

nagyobb mennyiség

ben) az alkalmazott

egyik

és/vagy pontatlan

pontatlan mérlegbeállítás,

nipulációja, szakszerűtlen szolgáltnál

többletszámolás

tömegét - amelynek

magasabb ár került felszámításra.

következtében

valótlan vásároita a csoma-

a ténylegesnél

(1 705) vizsgálták,

vételre kínált termékek áráról és/vagy egységáráról

egységekre

előirása

kötelezettség értelmében

vendéglátó-ipari

az egység üzemel-

tetőjének választási lehetősége van, hogy a vendéglátás ben értékesített termék eladási árát vagyegységárát Az ellenőrzöttek

szabálytalanságok

fogásolt egységek közül a kevésbé frekventált (15%) hagyták figyelmen

zettségeiket. A fesztiválok, dították a legnagyobb

Ezen vizsgálati

szempont

felszolgáló szerint

itt csupán

a felügyelők hiányosságokat. közreműködésével

mel, az üzlet bejárata előtt is köteles elhelyezni (5%) esetében került megállapításra

kötele-

területén üzemelők for-

figyelmet az ártájékoztatására,

egy egység

miatt ki-

helyen üzemelők

kivül a vonatkozó

rendezvények

az egységek 6%-ában tapasztaltak Amennyiben

kereté-

tünteti fel.

12%-a (206 egység) sértette meg az ártájékoz-

tatási előírásokat. Az ártájékoztatási gyakrabban

meg-

egyértelmű-

tisztán olvashatóan, tájékoztatták-e

Az árfeltüntetési

vonatkozó

hogya

ellenőrzött

üze-

ártájékoztatást. 489 üzletből

a külső ártájékoztatás

26

teljes


hiánya, illetve hiányossága.

Általános

tapasztalat,

hogy a vál-

lalkozások

nem alkalmaznak

felszolgálási

felszolgáló

közreműködésével

üzemel az egység, ugyanakkor a

külső ártájékoztatás

dijat akkor sem, ha

sok helyen megmaradtak,

olyan egységek-

nél is, ahol nincs felszolgáló. A külső- és belső ártájékoztatók esetében állapitottak

egyezőségét

vizsgálva 7 üzlet

meg eltérést a felügyelők,

így összességé-

ben az esetek 2%-ában valósult meg ez a jogsértés.

Az üzlet aktuális nyitvatartási kező változásokról

idejéről illetve az abban bekövet-

a vásárlókat a kereskedő tájékoztatni kőteles.

Az ellenőrzött vendéglátói-ipari rült fel ezzel kapcsolatos A kereskedőnek panasztételi

a fogyasztó számára - a jogszabályban

jogának

tó és könnyen

érvényesítéséhez

hozzáférhető

oldalú, hitelesített

jogsértés elsősorban

helyen, folyamatosan

mindenhol

számozott Békés és

volt hiányosság

abból adódott, hogya

a fogyasztók

előírt

- az üzletben jól látha-

vásárlók könyvét kell biztositania.

Zala megye kivételével vállalkozások

egységek 3%-nál (37 üzlet) me-

kifogás.

e téren. A

vásárlók könyvét a

számára nem hozzáférhető

módon

megállapítására mérésügyi

szolgál.

Hiteles az a mérőeszköz,

hatóság hitelesített,

vagy amelynek

tését első belföldi hitelesítésként Amennyiben

amelyet a

külföldi hitelesí-

elismerte.

az egység tömegre, térfogatra

értékesített

terméés a

keket - függetlenül

attól, hogy volt-e eltérés avisszamért

(88 üzlet), illetve nem jól látható helyen (43 üzlet) helyezték el.

kifizetett

tömegében,

Öt esetben a vállalkozás

alkalmával - minden esetben vizsgálták a felügyelők a kiszolgá-

egyáltalán

nem rendelkezett

vásárlók

könyvével. Közterületi

termékek

térfogatában

apróbavásárlás

láshoz használt mérlegek, űrmércék meglétét és hitelességét. Az értékesítés

a kereskedő

során, illetve alkalmi rendezvényeken

a termékére

ján (a szükséges

vonatkozó

külön jogszabályok

hatóság í engedélyek

birtokában)

italmércék

alap-

folytathatja

tevékenységét,

továbbá köteles nevét és székhelyét feltüntetni.

A fesztiválokon,

rendezvényeken

üzemelő (313) vendéglátó egy-

hiányosságai

közel azonos esetben fordultak elő az

egyes ellenőrzési színtereken,

míg a mérlegek a nem frekventált

helyen üzemelő egységekben

estek gyakrabban

A vizsgált 1 705 egységből

kifogásolás alá.

1 245-ben volt italmérés, ebből 59

egységben (5%-ban) nem volt hiteles italmérce a kínált italmeny-

ségek között 74 vállalkozó (2%) követett el mulasztást az adataik

nyiségek valamelyikéhez,

feltüntetésének

ben (11%-ban) nem hitelesített mérleget használtak a termékek

részleges,

illetve teljes hiányával.

Ez az arány

jóval kedvezőbb a tavalyi 10%-hoz képest. A dohány termékek

értékesítésére

értékesitéséhez.

vonatkozó

előirás

azokat egy üzlettéren belül az egyéb termékektől telműen elkülönitve

szerint

térben egyér-

(például önálló polcon vagy az üzlethelyiség

erre a célra elkülönített

részén) kell forgalmazni.

Fiatalkorúak

dohány- és alkoholtermékkel

elhelyezés 8 üzletben nem valósult meg maradéktalanul,

a vizs-

Törvény

tiltja az alkoholtartalmú

mek- és fiatalkorú értékesítését. figyelmeztetések

kárositja az Ön és a környezetében dohányzás

("A dohányzás élők egészségét!"

súlyosan vagy "A

halált okozhat!") üzletfelirat hiányát 65 egységben

ki-

fogásolták a felügyelők.

személyek

italok és a dohányáruk

ellenőrzése.

A dohány termékek

tására a felügyelőségek

lehetöségeik

szerint fiatalkorú személyt

A vendéglátó helyeken a felügyelőségek

csak hiteles mérőeszközzei zött mérőeszközzei) annak eredménye különösen,

értelmében a joghatással járó mérés (vagy használati

ellenőr-

lehet végezni. Joghatással jár a mérés, ha a fogyasztók

jogát vagy jogi érdekeit

ha a mérési eredményt

ség tanúsítására

etalonnal

a szolgáltatás

mennyiség

és ellenszolgáltatás

és/vagy

mú italt. Az esetek 33%-ában

által megbízott fiatalok és/vagy alkoholtartal-

(72 esetben, vagyis minden har-

madik esetben) megtörtént a jogsértő kiszolgálás. Többnyire

(164 esetben) csak alkoholtartalmú

érinti

csak dohányterméket,

minő-

dohányterméket

mértékének

italok til-

kiszolgálás bizonyí-

a vizsgálatba.

összesen 219 esetben kértek dohányárut kötelezettség

érvényesülésének

és az alkoholtartalmú

feltárására, a jogellenes

és

volt a gyermek- és

fiatalkorúak védelmét szolgáló rendelkezések tott értékesítésének

gyer-

részére történő kiszolgálását

A vizsgálat kíemelt szempontja

vontak be közreműködőként

Ajogszabályi

történő

kiszolgálása

Az elkülönített

gáit 515 üzletből. Az egészségvédő

illetve a 339 ellenőrzött egységből 37-

megállapította,

italt, 14 esetben

további 41 esetben alkoholtartalmú

italt és

együtt próbált vásárolni a fiatalkorú. A vizsgálat hogy jogsértő kiszolgálás

legnagyobb

arányban


kizárólag dohány termék vásárlása esetén fordult elő, ekkor a fi-

tartozó, a taxitársasághoz

atalok 43 %-a kérdés nélkül megkapta a kért terméket, a csak

lamint a taxiállomásokon

alkoholos

lenőrzésekre

italt kérő fiatalkorúnak

értékesitették

a 164 esetből 61 alkalommal

azt, ami 37%-os kifogásolási

A mindkét terméket kérők csoportjában

aránynak felel meg.

12 %-os volt a kifogási

egyaránt.

A 96 ellenőrzés hogya

közül 46 esetben

szolgáltatást

arány, azaz a 41 vásárlás során 5 esetben kapták meg mindkét

megfelelően

értékesítési tilalom alá eső terméket a fiatalok.

személygépjárművet

Jogsértő

kiszolgálást

nemcsak

neken, hanem az idegenforgalmi üzemelő vendéglátóhelyeken ken, rendezvényeken

a kevésbé frekventált szempontból

helyszí-

kőzponti helyen

és zenés, táncos szórakozóhelye-

is tapasztaltak

50 esetben

tartozó,

2 vállalkozásnál

ság megállapítására műkődésének

biztonságosabbá

pességű helyiségekre,

illetve 1 000 fő befogadását

szabadtéri rendezvényre ellenőrzését

a területileg

gyasztóvédelmi

jogosult ellenőrizni.

meghatáro-

Erre tíz megyében,

fővárosban volt lehetőség, így 46 db ilyen ellenőrzésre

és a

került sor.

találtak valamilyen

hiányo

nem tartozI

közül 4 esetben került sor szabálytalal (24 %-os kifogásolás). vizsgálata

Összességében

a

során az ellenőrzött vá

lalkozások (50 db) 12%-ánál indult hatósági eljárás. A próba utazással

egybekötött

tartozó, és 22 taxitársasághoz

illetékes jegyző hangolja össze. A fo-

hatóság bizonyos - a rendeletben

zott - feltételeket

meghaladó

3

nem tartozó váll,

arány). A taxitársasághoz

álló személy taxi-szolgáltatás

vonatkozó előirások érvényesülésének

során a felügyelőségek

kozást vontak vizsgálat alá. Az előbbiek esetében az ellenőrzé~

álló taxi vállalkozások

tételéről szóló rendelet szerint a 300 főnél nagyobb befogadóké-

pedig próbaút nélkül az ál

17 taxitársasághoz

ságot (6 % kifogásolási

A zenés, táncos rendezvények

vizsgált~

a jogszabályokm

ellenőriztek.

Az álló személy taxik vizsgálata taxitársasághoz

próbautazással

végző a tevékenységét

végzi-e.

végzők mindössze

a felügyelők.

nem tartozó, nappali és éjszakai, , álló és próba utazással egybekötött

A vizsgált taxi társasághoz

ellenőrzés

24 taxitársaságho;

nem tartozó vállalkozást

tartozó vállalkozások

saság követett el valamilyen

érintet

esetében 8 tál

mulasztás, ami 33 %-os kifogást jE

lent. Az egyéni vállalkozók körében szintén 8 esetben (36 %-nál: állapítottak meg szabálytalanságot A próbautazással

egybekötött

a felügyelők.

összes ellenőrzés

80%-át (ösz

szesen 37 db-ot) a nappali órákban folytatták le, ebből 19 eset ben taxitársasághoz

tartozó és 18 esetben taxitársasághoz

tartozó vállalkozást

vízsgáltak

ságot az előbbinél

nem

Szabálytalan

5 esetben, az utóbbínál 7 esetben állapítot-

tak meg az ellenőrzést taxitársasághoz

a felügyelőségek.

végzők. 9 éjszakaí ellenőrzés

tartozó és 2 egyéni taxis vállalkozás

során 2 esett kifo-

gás alá. Helyszín

szerinti

zó vállalkozások

megoszlás vizsgálata

arányapályaudvarokon területen

mutatkozott

alapján

és az idegenforgalmilag (33%), ezután következnek

helyeknél végzett ellenőrzések tartott vizsgálatok során, 12 szórakozóhelyen

tártak fel hiányos-

ságokat, ahol is öt megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén Békés 2 egység, Bács-Kiskun, a rendezvény

megtartásához

a vállalkozók

kapcsolódó

vizsgálatok

közelében

nem

kötelezett-

honlapjukon a rendezvény

ságot a felügyelőségek

(6 egységben),

a biztonsági

elsősegélynyújtásra

ezután következnek

a nagyobb

(14%).

hogya próba utazással egybe-

(46 db) 35%-nál

tártak fel hiányos-

munkatársai.

tervet és a tűzriadó tervet (2 egy-

ségben), továbbá a rendezvény egységben),

végzett

megállapítható,

kötött ellenőrzött társaságok

szóló nyilatkozatokat

aránya

(50%), valamint az idegenforgalmilag

ségeik valamelyi két. Ilyen kifogás volt, hogy nem tették közzé paramétereiről

nem tartozó vállal-

és az egyéb helyszineken

frekventált területen végzett ellenőrzések Összességében

frekventált a szórakozó-

100%-os kifogásolási

körében született,

kórházak és pályaudvarok

Csongrád, Komárom-Esztergom

1-1 egység) és a főváros 3 szórakozóhelyén teljesítették

4 egység,

szórakozóhelyek

tarto-

kifogásolási

(25%), majd az egyéb helyeken

(20%). A taxitársasághoz

kozások körében a legmagasabb, Az ellenőrzések

a taxitársasághoz

során a legmagasabb

szervezője

képzett személyzet

nem gondoskodott

helyszini jelenlétéről

(2

egy esetben pedig a biztonsági személyzet képzett-

ségét nem tudták igazolni a helyszínen.

Az ellenőrzés alá vont álló taxik (50 db) vizsgálata során 3 esetben nem helyezték ki a gépkocsik utas felőli műszerfalára művezető nevét, fényképét és taxiigazolványának

a jár-

számát tartal-

mazó azonositó lapot, 2 esetben pedig egyéb szabálytalanságot követtek el a vállalkozások. A próbautazással

egybekötött

személy taxi-szolgáltatás

ellenőr-


Komárom-Esztergom

megyében

ban résztvevő felügyelők

xit. A hívás során a felügyelők bejelentkező

az főszezoni

ellenőrzés

személytől,

vizsgálat

céljából rendeltek ta·

megkérdezték

a telefonba

hogy taxit hívtak-e ezen a szá

mon, a válasz igen volt. A jármű megérkezését

15 percen belül ígérték. Kb. 10

perc múlva megérkezett dalán "sofőrszolgálat"

a személygépkocsi,

melynek ol·

felirat volt. A gépkocsiba

beszállva a

sofőr jelezte, hogy nem őt hívták, hanem az édesapját, de zése során (összesen 46 esetben) a taxisoförnél

egy céget alkotnak így ő is elszállít ja a felügyelőket.

3 alkalommal

A felü-

nem volt taxi engedély, 4 esetben a személy taxi-igazolvány

hi-

gyelők észlelték, hogya forgalmi rendszám fehér színű, a

ányzott, 8 esetben nem helyezték ki a gépjármű műszerfalára

a

gépjármű nem rendelkezik

fentebb emlitett azonosító lapot, továbbá 1 alkalommal

a taxiso-

ugyanakkor

taxaméterrel

és "taxi" felirattal.

a jobb első ülés előtt "Tarifatáblázat"

került ki

főr nem tudta igazolni, hogy az igazolvány jogosult ja vezeti-e a

helyezésre, melyen az alábbi szőveg volt olvasható: "Ezen

taxit.

áraink az áfát (27 %) nem tartalmazzák."

Ajobb hátsó szél

védőn nem volt díjtáblázat kihelyezve. A célhelyhez

megérkezve

hogy mivel tartoznak, A díjtáblázatok

kihelyezésével

kapcsolatos

sét minden vizsgálat alkalmával ellenőrizték A drosztokon

vizsgált ártájékoztatókon

a vonatkozó jogszabályi feltüntetve,

teljesíté-

a felügyelők.

az árak jól láthatóan,

rendelkezéseknek

továbbá az előirásoknak

szabályok

megfelelően

megfelelően

voltak

a dijtáblát a

megkérdezték

munkatársai

a pénzt átadták, a vezető az összegről

pénzfizetési

számlát adott.

Ezt követően bemutatkoztak sofőrszolgálat"

és a nyújtott szolgáltatás

volt, ami nem azonos a taxi- szolgáltatás·

sal, ezért nem kötelező, hogy rendelkezzen

előtt voltak elhelyezve. Az álló taxiknál csupán egy esetben for-

Iyel, személy-taxi

árak nem egyeztek meg

egymással. Próbautas

A próbautazás

taxi-szolgáltatóknál

a 46 ellenőrzésből

4 esetben

során

ugyanakkor

nem helyezte ki a dijtáblázatot

nak felelt meg.

a jobb oldali első ülés előtt, va-

lamint 1-1 esetben fordult elő, hogy az előírt betű nagyság nem volt megfelelő a dijtáblázatokon. a műszerfalon

Ezen kivül az ablakon, valamint

vizsgált ártájékoztatók

meg az elvégzett ellenőrzések A hatósági árnak megfelelő

1 esetben nem egyeztek ellenőrzésére

érvényességi

hozott-e ilyen tartalmú

tiltotta meg a próbavásár·

lásban részt vevő személygépkocsival

mind a 17 szolgáltatót

területe megfele-

jogkörüket

gyakorolva,

tányosság

elvének megtartásával

vizsgált vállalkozás

gálathoz kapcsolódó

közül 1 nem tett eleget a hatósági árra vo-

a mértékletesség,

intézkedések

natkozó előírásoknak. Az álló taxiknál 43 esetben megfelelt, míg

hogy az ellenőrzött

apróbautas

kozás volt, fogyasztóvédelmi

taxiknál a 32 esetben vizsgált bruttó ártájékoztatás nem felelt meg az előírásoknak.

vállalkozók

tartás megszüntetésére a megállapított

hiányosságok,

a jogszabályokban

biztosított

szabálytalanmérlegelési

fokozatosság

és mél-

jártak el, melyet a témavizsis tükröznek. Tekintettel arra,

mindegyike

kis- és középvállal-

bírság kizárólag ismételt jogsértés

esetén került kiszabásra. Az első alkalommal súlyú szabálytalanságok

ságok tekintetében

végzett jogszabály·

tevékenységet.

lőnek találták a felügyelők, míg a próbautas taxik esetében a 16

A felügyelőségek

díj

kritériumai·

attól

szerint illetékes települési önkormányzat

kőzül 1 személy taxi-szolgáltató

volt szerint

meghatározott

a taxi szolgáltatás

határozatban

sértő taxi-szolgáltatási

jellege

alatt. ártájékoztatás

függően került sor, hogyataxiengedély Álló taxik esetében

A felügyelőség

sem.

megállapítható

a szolgáltatás

- nyilvánvalóan

taxi-engedély.

illetve taxaméterrel

- az "utas szállítás személygépkocsival ellenében"

rendeletet.

igazolvánnyal,

hogy az ún. sofőrszolgálat

nem volt ártájékoztató jobb oldalt a hátsó ablakon, 1 vállalkozás

kész·

a felügyelők, a sofőr közölte.

hogy ő a cég egyik tulajdonosa

jobb oldali hátsó ablak alsó részén, illetve a jobb oldali első ülés dult elő, hogya két helyen feltüntetendő

a felügyelők.

a sofőr 1.000 Ft-ot kért. A hatóság

esetén elsősorban

előforduló, a jogellenes

törekedtek felügyelőségek,

ben kizárólag

kötelezést

Szabálysértési

eljárás keretében

tartalmazó

határozat

maga-

igy sok eset-

került kiadásra.

a felügyelőségek

tést alkalmaztak jogkövetkezményként.

kisebb

figyelmezte-


Rendezvények, fesztiválok, kiáll itások Kenyérfesztivál

L

ovas trombitaszóval

Kenyérfesztivál

Győrött

nyitották meg a X. Euroregionális

és Kézműves Találkozót Győrben júni-

us 24-én. A Győr-Moson-Sopron

és Iparkamara

Kézműipari

Tagozata

Megyei Kereskedelmi a Magyar

séggel és a Veres Péter Mezőgazdasági és Kollégiummal

EFüTT Velencén

egyűttműködve,

Pékszövet-

Szakképző

A

Fejér Megyei Kormányhivatal szerve is tevékenyen készűleteiben.

több szakigazgatási

részt vett az idei EFOTT elő

A fiatalok "felhőtlen"

szórakozása

ér

dekében a nemcsak az időjárás volt a hatóság segitségére.

Iskola

évek óta június végén kö-

zösen rendezi meg a Kenyérfesztivált. A találkozóra

meghívták

a Győr-Moson-Sopron

Megyei Keres-

kedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület, a Fogyasztóvédők

Magyarországi

letek Szővetsége, munkatársai

mellett többek

gyei Kormányhivatal embereit

Egyesülete, a Társadalmi

Fogyasztóvédelmi

is. A Szakképző

Felügyelőségének

A látogatók elmondhatták

kapcsolatban

az érdeklődők,

ügyes-bajos gondjaikat,

vagy éppen meg-

kapcsolatban.

valamint határon túli pékségeknek. alkalmuk

melyet egy-

igénybe vétele során tapasztaltak,

A társszervek

A fesztivál célja évről évre az, hogy lehetőséget ilyen közegben

ha

kifogás merült fel.

egy végigüIt, akár öt órás termékbemutatón

kőtőtt szerződéssei

Meszak-

Iskola szabad területén felállított sát-

vásárlásaik során a termékekkel

csalódásukat

Iroda

kőzőtt a Győr-Moson-Sopron

rakban kérhettek jogi segítséget, tanácsadást

egy szolgáltatás

Egyesü-

valamint a Győri Pénzügyi Tanácsadó

is bemutathassák

legyen beszélgetni

adjon a helyi.

kézműveseknek termékeiket

mindenkivel,

arra, hogy

a kőzönségnek,

aki nem pusztán vá-

nek keretén gyelőség

a kapunyitás

előtt közös bejárást végeztek,

belül a célegyenesben

preventív,

tájékoztató,

ismeretátadó

segitette azokat a vállalkozókat, gek fogadására.

a Fogyasztóvédelmi

az utolsó - engedély

sárolni szeretne tőlük. de például az is érdekli, hogy egy-egy fi-

előtti - bejárást végezte, a Kormányhivatal

nomság hogyan és miből készül.

kozóknak nyújtottak segitséget. A kánikulában

az előkészületi

örömmel fogadták

munkákat

a megszokottói

Felü-

ellenőrzésekkel

akik már felkészültek

Mig a rendőrség

mely-

munkatársai

a vendékiadás a vállal-

végző vállalkozások

eltérő hatósági munkát vég-

zőket. A nagyüzem előtt még volt lehetőség az apróbb hiányosságok pótlására. A rendezvényen

a Fejér Megyei Kormányhivatal

tási szervei információs

szakigazga-

sátorban szólították meg a fiatalokat. A

hőség ellenére a fiatalok kérdeztek, érdeklődtek, a számukra összeállított totók kitöltésében.

közreműködtek


mekektől

Tiszaújvárosi Triatlon Világkupa iszaújvárosban

T

az idén ismét megrendezésre

"Triatlon Nagyhét" fantázianevet turális eseménysorozat.

került a

viselő sport- és kul-

A rendezők ezúttal is kitettek

magukért, 2012. július 7-e és 14-e között számos sportren-

egészen

a nyugdíjasokig

érdeklődési

körének megfelelőt.

Jellemzően

a szavatosság,

mindenki

jótállás témakörében

kapcsolódási

lehetőségekkel

összefüggö

A Fogyasztóvédelmi

Felügyelőség

versenyzők

pa futam résztvevőinek, szórakoztató

valamint élvezhette

kisérőprogramok

Az előző évi hasonló

rendezvényen

Megyei Kormányhivatal

tájé-

továbbá tájékoztatta

A Felügyelőség

a jogszabályi

idei szándéka

eredményességének

"idegenforgalmi

témavizsgálat"

kővetelményekről

és

a korábbi

évi prevenciós

felmérése

volt azáltal,

keretében

lenőrzést folytatott a Tiszaújvárosi dezvénysorozatra

alkalmával

édességkereskedők,

játékok

kereskedelmi

fordult elő hiányosság.

nyitottak voltak a fogyasztóvédelmi

a szakemberek

lelkes tevékenykedésére.

Nyilt Labor Nap a Campus Fesztiválon

el-

NFH Mechanikai

Z

A

lamint Élelmiszer nap keretében

sági vizsgálatokról

válon. A járókelők

és Villamos

Laboratóriuma,

és Vegyipari Laboratóriuma

tartott mintabemutatót

tájékoztatót

a debreceni Campus Feszti-

és a laboratóriumok

latának megismerésével

nyílt

és a bizton-

a jelen lévő helyi felügyelőkkel

kötetlen beszélgetéssei

va-

tájékozódhattak

folytatott

néhány vizsgáa fogyasztóvéde-

lem munkájáról.

vendéglátóegységek,

és ajándéktárgyak

vállalkozások

helyszíni

körében.

a helyszíni

végző vállalkozások ság. Az ellenőrzött

hatósági

te-

hogy

Triatlon Világkupa 2012. ren-

kitelepült vállalkozások

Az ellenőrzések

témákra,

programok mellett

válaszolt az a helyszínen

gyakorlati útmutatást adott azok betartására vonatkozóan. vékenység

ídőt a szórakoztató

vett részt, és nyújtott hasznos infor-

kérdésekre,

jelen lévő vállalkozásokat

kicsit komolyabb tanácsokra,

Felügyelősége

mációkat a fogyasztók által felvetett problémákban, általuk felvetett

is szakítottak

jelenléte itt

látogatói, a szervezők és a

a Borsod-Abaúj-Zemplén

Fogyasztóvédelmi

koztató sátor létesítésével

a kulturális és

sokszinűségét.

ki-

kérdésekre keresték a

munkatársainak

szurkolhatott

képező világ ku-

akadtak meg-

válaszokat. is sikeres volt, hiszen a rendezvény

csúcspontját

az

oldásra váró problémák, valamint nyár lévén az utazásokkal,

dezvényen próbálhatta ki magát a lakosság apraja és nagyja, a sportesemény

megtalálhatta

gyakorlatát

értékesitését

vizsgálta

közül mindössze

A Mechanikai

a ható-

két esetben

Egyik esetben elmaradt a fizetett ellenér-

és Villamos

Laboratórium

mékek és azok vizsgálati módszereinek

veszélyes,

betiltott ter-

bemutatásával

kívánta a

látogatók ismereteit szélesíteni, és felhívni a figyelmet a tudatos vásárlás fontosságára.

A bemutatott termékek egyik csoportja a

tékről szóló nyugta kiállitása és átadása, a másik esetben pedig az akciós árat nem megfelelő

módon közölte a vállalkozó

ven-

dégeivel. Pozitivumként témavizsgálat

értékelhető

viszont, hogya

során ellenőrzőtt

vizsgálati

többi vállalkozás szempontoknak

radéktalanul megfelelt, ezáltal visszaigazolást elmúlt évi prevenciós

igyekezete,

a ma-

kapott a hatóság

hiszen az ellenőrzések

ered-

ménye azt mutatta, hogy egyre nagyobb a jogkövető vállalkozások piaci jelenléte a vizsgált térségben.

Fogathajtó verseny Újfehértón

K

ilencedik

alkalommal

került megrendezésre

A rendezvényen

Kormányhivatal

a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Fogyasztóvédelmi

érdeklődőket.

Az általános

igyekeztek

Megyei

Felügyelőségének

katársai is részt vettek, akik nagy lelkesedéssel tóvédők

Újfehér-

tón júliusban a Fogathajtó Verseny és Kisállat börze.

tájékoztatáson

az egyéni kérdésekre

mun-

fogadták az

3-14 éves korosztály részére készített gyermekjátékok, nagyon népszerű görgős sporteszközök, A bemutatott háztartásában

előforduló

készülékek

és problémákra

szendvicssütőkön,

A hatóság munkatársai

külön készültek minden korosztály

figyelemfelkeltő

kiadványokkal,

igya

szá-

kisgyer-

rollerek és gördeszkák.

másik nagy csoportja

a mindannyiunk

háztartási és hasonló jellegű villamos

köréből kerültek ki. Hajszáritókon, hordozható

veszélyeit,

biztonság

látogatókkal az érintésvédelem A látogatók

megtekinthették,

kenyérpirítókon,

csatlakozóaljzatokon

háztartási villamos készülékeken termékek

mára tájékoztató,

termékek

kívül a fogyasz-

megoldást találni.

a 36 hó-

napos kor alatti gyermekek részére készített játékok és a nyáron

és egyéb

mutatták be a szakemberek hiányosságait

és ismertették

a a

alapvető fogalmait. kezükbe vehették

a kiállított ve-


szélyes termékeket, termékek

a laboratórium

szemrevételezéssel

tonsági hiányosságokat, célját és a játékokkal

munkatársai

felismerhető

kockázatokat,

Laboratórium

ges termékbiztonsági A megjelentekkel riumunkban

termékekkel

két egyszerűen

szemben tá-

Az Élelmiszer- és

kivitelezhető,

de lénye-

vizsgálattal állt a látogatók rendelkezésére. ismertették

az adott területeken

folyó vizsgálatokat,

termékekkel

a

a vizsgálatok menetét és

és villamossági

masztott alapvető biztonsági kővetelményeket. Vegyipari

ismertették

hibáit, a kiugró biz-

kapcsolatos

tájékoztatták

tudnivalókról.

megfelelő napszemüveg

Szempontokat

kiválasztásához,

látták el őket az órák, szemüvegek,

a laborató-

őket a bemutatott adtak a

valamint tanácsokkal

bizsuk viselésévei

kapcso-

latban. A

Hajdú-Bihar

Megyei

Felügyelőségének

Kormányhivatal

munkatársai

nyokkai és az alapvető mindannyiunkat

ingyenes

fogyasztóvédelmi

totóval várták a szórakozás

Fogyasztóvédelmi tájékoztató ismereteket

mellett a fogyasztóvédelmet,

napi szinten érintő témát közelebbröl

ni kivánó fesztiválozókat.

kiadváfelmérő ezt a

magatartás

a vállalkozások

ság felvilágosító,

részéről, emellett érezhető a hat<

preventív tevékenységének

az eredménye is.

megismer-

A totó kitöltése után a felügyelők

is-

Tőserdő szépe és a bajai halászlé

mertették a helyes válaszokat, ezzel bővebb ismereteket nyújtva az érdeklődőknek,

akik között akadt a "másik oldalról", a keres-

kedelmi és szolgáltató tevékenységet

nyújtók közül is önkéntes

jelentkező. A fesztiváli környezet és a szerencsésen

kiválasztott

helyszin

lehetővé tette, hogy diákok, fiatalok és idősebbek egyaránt megtalálják az érdeklődésükre

számot tartó témát, így járulva hozzá

A

Bács-Kiskun

Megyei Kormányhivatal

delmi Felügyelősége közepén

is képviseltette

megrendezésre

szágos Hagyományőrző Bajai Halászléfőző

Fogyasztóvé magát a júliu~

került Tőserdő

Tíszavirág

Szépe Or valamint a

Fesztiválon,

Fesztiválon.

a nyílt nap sikeréhez. A Bács-Kiskun lügyelősége

Tata: Víz, Zene, Virág

Megyeí Kormányhivatal

mindkét rendezvényen

,

megkezdett

során az idegenforgalmi

E

kereteket

már régen kinövő nyári hétvégi

a tatai Víz-Zene-Virág

az ellenőrző

hatóságok

a Komárom-Esztergom Szakigazgatási

is "színesítették"

sődlegesen

a programot,

Megyeí Kormányhivatal Szerv, a Munkaügyi

Igazgatóság

az árusítóhelyeken

így,

dított prevenciós

maradéktalanul

váltak, el-

csekély hiányosságok

cél a fogyasztók

lása érdekében a vállalkozók felmerült résztvevők

hibákra való figyelem felhívással szívesen vettek. Néhány

már várták a fogyasztóvédelmi volt meglepő számukra len beszélgetés

mentes kiszolgá-

egybekötve,

felügyelőség

szakembereit,

a hatósági jelenlét.

amely témák szerencsére

munkatársai,

nem va-

gazdasági

a vásári forgatagban

két megindított

hogy

Több helyütt kötet-

között az aktuális problémákról,

térbe szorultak. A mindössze

amit a

standon emlitették,

alakult ki a fogyasztóvédelem

lamint a vállalkozók helyzetről,

jogsértésektől

segítése volt, az esetleges kisebb

hát-

fogyasztóvédelmi

eljárás is azt mutatja, hogy egyre természetesebb

a jogkövető

hogy be·

remélt eredmény,

hiszen az

közel kilencven százalékának

megfelelt,

a néhány esetben feltárt

pedig az elhangzott tájékoztatások

révén

már a helyszinen javításra kerültek. A júliusi hétvége tehát pozitív eredménnyel ség jelenlétével

részére.

megfelelően

hatóság elmúlt évben útjára in-

tevékenységétől

működése

a megyei

szempontjainak

pró

le, melyek

alapján bátran állitható,

Népegész-

érdekeínek Az elsődleges

tapasztaltak

a fogyasztóvédelmi alá vont vállalkozások

Felügyelőség

tevékenykedők

A fesztiválokon igazolódott

folytattak

tevékenységét.

ellenőrzés

valamint

is résztvevőkké

vizsgálat

vizsgálták a vállalkozások

szakigazga-

Felügyelőség,

- mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Katasztrófavédelmi

eseményt,

Fesztivált. Az idei rendezvényen

tási szerveí . a Fogyasztóvédelmi ségügyi

előzi meg a városi

ellenőrzéseket

Fe

a megelő

zés jegyében zajlott. A kollégák körbejárva akitelepüléseket bavásárlással

vek óta egyre nagyobb várakozás

Fogyasztóvédelmi

való megjelenése

még inkább elősegitette

zárult: a felügyelő-

a résztvevők

védelmét és a megfelelő tájékoztatáshoz

nak érvényesülését

a fesztíválozás

alatt is.

vagyoni való jogá-


Váci Vigalom

J

úlius

végén került megrendezésre a XX. Váci Vigalom

elnevezésű rendezvény. A Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi

ménynapon

helyszíni

Felügyelősége

vizsgálata érdekében, hogyakitelepült gek a jogszabályi

a szombati ese-

ellenőrzés-sorozatot

tartott,

annak

kereskedelmi egysé-

előírások betartásával végzik-e tevékeny-

ségüket. Tekintettel arra, hogya talkorúak

hatóság különös hangsúlyt helyez a fia-

védelmére,

bevonásával szolgálják-e

az ellenőrzések

történtek.

fiatalkorú

Ezen esetekben

alkoholtartalmú

közreműködők

így vizsgálják,

hogy ki-

itallal, vagy dohánytermékkel

a 18

évnél fiatalabb személyeket. Összesen

18 vállalkozás

ellenőrzésére

sajnos 2 esetben előfordult, rú közreműködők továbbá

részére. Próbavásárlás

azt is, hogya

mennyisége

került sor, melyből

hogy sört értékesítettek

a fiatalko-

notebookra

egy év kötelező jótállás vonatkozik,

kereskedő nem köteles kicserél ni egy terméket, ha annak nincs

kért és kifizetett

italok esetében

azok

minőségi hibája, csupán utóbb jövünk rá, hogy nem tetszik a szí-

Két vállalkozás

vonatkozásában

meg-

állapítást nyert, hogy kevesebb mennyiségű

italt tartalmazott

felügyelők pohara, mint a kért mennyiség. A Felügyelőség azonban, hogy 14 vállalkozás

a

öröm-

esetében a szigo-

rú ellenőrzés sem tárt fel semmilyen jogsértést.

ne. Az idei évben is lehetősége volt a külföldi érdeklődőknek sen kevesebben töltötték ki, de abból így is megállapítható, volt olyan külföldi vendég, aki igyekezett tájékozódni fogyasztóvédelmi

Kormányhivatala

Fogyasztóvédel-

mi Felügyelősége

2012-ben is a vállalkozók

részére

történő tájékoztató előadások tartásával kezdte meg

tóvédelmí

felkészitést

felügyelőség

a Sziget Fesztiválra. A fogyasz-

munkatársai

a rendezvény

teljes

időtartama alatt a helyszinen tartózkodott

és folyamatosan

végezték ellenőrzéseíket

segitséget

illetve nyújtottak

getlakóknak az esetleges fogyasztóvédelmi

szönhetően

A

ségében a helyszinen

Mesterségek

talanabb szórakozásához A Fesztivál

a fesztivállátogatók

jelenlétnek

hiányosság

is.

4 nap tisztelgés az élő népművészeti első alkalommal

a Civil

akik teszt kitöltéssei ellenőriz-

tudásukat,

megvizsgáltathatták

szereik nikkel tartaimát, illetve veszélyesnek

testék-

minősített, a forga-

lomból kitiltott játékokat is megtekinthettek. A tesztet közel kétszázan elmondható,

hogya

legfeljebb

egy-két

rült, hogy leginkább

többsége tájékozott,

alapján hiszen a

hibátlan volt, a többi érdeklődő pedig

kérdésben

vétett. A hibás válaszokból

a szavatosság-jótállás

témakörben

a 26.

sorozat a Budaa régi:

kultúra előtt, ahol idén

magát a Nemzeti Fogyasztó-

védelmi Hatóság saját kíállitóhellyel.

kerüljenek

tóság tevékenységét,

kidebizony-

szakemberek

a fogyasztókkal, kiadványaiból

közvetlen

megismertessék

a résztvevők

a Ha-

hasznos infor-

mációkat kapjanak fogyasztói jogaikról, lehetőségeikről. A látogatókkal

történő találkozás

sai kiemelt figyelmet

fordítottak

során a hatóság

munkatár-

a tudatos fogyasztói

gondolko-

elősegítésére.

A rendezvény

ideje alatt

a hatóság pavilonját több százan keresték fel. Nagy sikere volt a különböző

korosztályokat

célzó kiadványoknak,

védelmi totót több, mint 300-an töltöttek megjegyzendő, kitöltésének

töltötték ki. Az értékelések

szigetlakók

tesztek közel egyharmada

képviseltette

dásmód kialakításának

Szigeten várták az érdeklődőket, hették fogyasztóvédelmi

kö-

minél zavar-

első három napján az NFH munkatársai

Ünnepe rendezvény

vári Palotában. A helyszín és a szellemiség

A hatóság célja most is az volt, hogya

az esetek döntő több-

pótolható fogyasztóvédelmi

fordult elő, ezzel hozzájárulva

17-20. között került megrendezésre

a Szi-

kérdésekben.

illetve a folyamatos

az idén is "csak" enyhébb,

a magyar

jogairól.

UgUSztus

kapcsolatba Az előzetes felkészítésnek,

hogy

Mesterségek Ünnepe

udapest Főváros

a felkészülést,

an-

gol nyelvű teszt kitöltésére. Bár az angol nyelvű tesztet lényege-

Sziget Fesztivál

B

illetve, hogya

keretében vizsgálták

megfelelő-e.

mel tapasztalta

talanok a jogaikat illetően. A legtöbben nem tudták, hogy egy új

hogy számos iskoláskorú

lehetőségévei,

nem fogyasztóvédelmi

hogy fokozatosan

gyermek is élt a totó

nem csak az apró ajándékokért,

ismereteiket

A Hatóság új kezdeményezéseit kosár, Fogyasztóbarát

a fogyasztó-

ki. Itt érdekességként ha-

is bizonyították. - Nemzeti Fogyasztói Termék-

Embléma - illetően az volt a tapasztalat,

beépül a köztudatba,

ugyanis többen jelezték,

hogy már ismerik, a honlapot rendszeresen

látogatják, figyelem-


A hőség ellenére szép számmal akadtak érdeklődők

a Felü~

lőség információs

érkező

tal fogyasztók,

sátrában.

Nemcsak

a fesztiválra

hanem az eseményen

valamint más hatóságok érdeklődéssei

részt vevő vállalkozás

részéről jelenlévő

képviselők

is, na

keresték meg a Hatóságot fogyasztóvédelmi

~

déseikkel és problémáikkal. A Fogyasztóvédelmi tartottak

Felügyelőség

a fesztiválon

résztvevő

szezonális fogyasztóvédelmi tályos jogszabályi a vállalkozások

ellenőrzési

követelményekről. figyelmét

zettség teljesitésére, tés szabályaira,

szakemberei

vállalkozások

tájékoztat~

részére a nyi

szempontokról

és a t

A fogyasztóvédők

felhívti

a nyugta-, illetve számlaadási

a mérőeszköz

valamint

hítelességére,

a kereskedőre

köte

az árfeltünl

vonatkozó

adatok fl

tüntetésére. Az előadáson túl, tájékoztató és figyelemfelkeltő mel kísérik az innovatív kezdeményezéseket,

továbbá számos

hasznos információt kapnak. Konkrét

kérdésekkel

által speciálisan

szitett fogyasztóvédelmi

is fordultak

kőzüzemi szolgáltatások,

illetve a Felügyelőség

a kollégákhoz,

aminőségi

jellemzően

a

kifogások problémakőreit

érintve.

segitséget

szórólapokkal

a Hatóság munkatársai

ség ként megjegyzendő,

Kedvező tapasztalatként zitív visszajelzést

értékelhető,

érkezett a látogatóktói

hogy rendkívül

követően,

a jogszerű

sok po-

ellenőrzését"

kérte a fogyasztóvédőktől,

a hatóság munkáját il-

vállalkozások

pozitiv hozzáállásáról.

letően. Ez tőbbek között abban nyilvánul meg, hogy értékelik a szemléletváltást

is segitséget

úgy a fogyasztói oldal, mint a vállalkozói szféra

A vállalkozások

jogainak

a tanácsadás szórólapokkal,

Szegedi Ifjúsági Napok

A

22-26. között került megrendezésre

geden, az újszegedi legkedveltebb

érett eseménye,

fesztivállá

a Szegedi

Nagy lelkesedéssel

az ország egyik

és nyárvégi

Ifjúsági

programmá

Napok, vagyis a SZIN.

vettek részt a rendezvényen

rád Megyei Kormányhivatal gének munkatársai,

Partfürdőben

Fogyasztóvédelmi

szakemberei

Sze-

a Csong-

Felügyelősé-

saját kiállítóhellyel.

ismertetésér

a fiatalok tudatm

elősegítésére.

A munkatársa~

szituációs játékokkal

rendelkezésére.

tosság, a jótállás, valamint a napjainkban UgUSztus

é

mellett különböző kiadványokkal

valamint érdekes totókkal,

álltak a fiatal fogyasztók

működés "utc

és kötelezettségeinek

és a tájékoztatás

Érdeke

a tájékoztató

mely visszaigazolás

túl, kíemelt figyelmet forditott a Felügyelőség fogyasztói gondolkodásmódjának

képviselői.

k

nyújtotta

a vállalkozásoknak.

hogy néhány vállalkozó

alapos áttanulmányozását

kiadványokké

erre a rendezvényre

internetes vásárlás témakörében

Jellemzően

a szava

egyre inkább elterjedt

kerestek problémáikra

megol·

dást az érdeklődők. A látogatók

örömmel

gyasztóvédelmi

ki, kisebb ajándékok

alapján elmondható,

történő részvételt

remek lehetőséget

Az értékelések

többsége

tisztában

kedvező tapasztalatként

biztosított

kérdéseikre,

érté-

helyt adó "Napfény városa"

mind a fogyasztók,

számára, hogy kötetlen környezetben

gyasztóvédelmi

fo-

jogaival.

hiszen a rendezvénynek

vállalkozások

összeállított

melyeket több mint

fejében.

hogy a fesztiválozók

volt a fogyasztóvédelmi A fesztiválon

a számukra

totókat, illetve rejtvényeket,

2QO-an töltőttek

kelhetjük,

fogadták

problémáikra

mind pedig a kapjanak fo-

megoldást.

Hírös Hét Fesztivál

E

bben az évben augusztus 20-26. között került megrendezésre Kecskemét

Főterén a nagy múlttal rendel ke-

ző Hirös Hét Fesztivál,

lemző hagyományok,

bemutatása

melynek

sajátosságok

volt. A programok

három fő téma köré csopor-

tosultak: a kistérség településeinek városára és a borvárosra.

célja a megyére jel-

és a helyi kulturális élet városára, a kézművesek


A rendezvényen mányhivatal

képviseltette

magát a Bács-Kiskun

Fogyasztóvédelmi

lánc-biztonsági Népegészségügyi rendezvényre

Felügyelősége,

és Állategészségügyi Szakigazgatási

Megyei Kor-

az Élelmiszer-

Igazgatóság,

valamint

a

Szerv is. A hatósági jelenlét a

látogatók tájékoztatására,

valamint a játékos for-

mában bemutatott szakmai ismeretek átadására irányult. A megelőzés kőztudatban gyelőség

jegyében,

s a hatóság

való erősitése

el készitett

egy vásár-, és rendezvényszervezők

szá-

nevezett szakigazgatási

szervek - jogszabályi

puló - követelményrendszere.

is ismertetésre

ben, hogy ezen kezdeményezés gyelőség

augusztus

ala-

anyag a feszti-

előtt a rendezvény szervezőjével

kitelepült vállalkozásokkal

került a

előírásokon

Ezen tájékoztató

egyidejűleg

a

került. Annak érdeké-

mennyire érte el célját, a Felü-

21-én mintegy negyven kitelepült vállalko-

zást vont ellenőrzés alá, s örőmmel tapasztalta, esetben volt megállapitható

A Fogyasztóvédelem

hogy csupán két

és Villamos

lehetőséget

biztositott

és tartósan

érintkező

kel kioldódásának szemléltetésével

Laboratóriuma

érdeklődők

ges életmódra

(táplálkozás,

a Nép-

megmérték az

illetve hasznos tudnivalókat

osz-

és az egészsé-

mozgás, energiaegyensúly)

vonat-

kozóan. A fesztivál egyik kiemelt programjaként Kertészeti

és Élelmíszeripari

zajlott a Xv. Térségi

Kiállítás, melyen az idei évben is

számos kiállító mutatta be termékeit. A korábbi évek hagyományát folytatva az idei évben is sor került a fogyasztóvédelemi

kü-

löndíj átadására.

fémtárgyak

- fémallergiát

segítségével

örvendett

továbbá

UV

kiváltó - nik-

történő kimutatásá-

a veszélyes

bemutatott villamos berendezések

mekjátékok

laboratóriumi

vizsgálata

Zsindelyes pálinka és népi gasztronómiai fesztivál

a bőrrel közvetlenül

gyakori hibákról szóló tájékoztatás,

termékek

biztonságát

illetőleg a gyer-

során tapasztalt

biztonsá-

gosságot súlyosan érintő gyakori hibák bemutatása a veszélyes termékeken.

S

zeptemberben

a

Kormányhivatal munkatársai

került Zsindelyes

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Megyei

Fogyasztóvédelmi

Felügyelőség

a hatodik alkalommal

megrendezésre

Fesztiválon egész napos tanácsadással

vállaltak szerepet az érdeklődő fogyasztók, hatékony jogérvényesitésének, elősegítése érdekében.

jogkövető

vállalkozások

magatartásának

A fogyasztói jogok megismerését,

hasznos információkat szórólapok, felvílágosító kiadványok kizárólag minőségi magyar termékeket

tattak be a kereskedők, hogy mind a vállalkozások, tásra kerüljön a "Nemzeti kezdeményezés.

Mindeközben

Szerv munkatársai

testzsirszázalékát,

szak-

élelmiszerbiztonsággal

tájékoztatást.

Szakigazgatási

23-án az Élel-

Igazgatóság

tottak meg a parlagfű re, apollenkoncentrációra

számára

fénynyelésének

befolyásoló

A rendezvényen

és Állategészségügyi

nyújtottak

egészségügyi

Hatóság

a látogatók

való vizsgálatára,

gyorsteszt

ra. Népszerűségnek

Fogyasztóvédelmi

a napszemüvegek

és látható tartományban

megjelenő

(már a helyszínen javítható) kisebb

22. napján a Nemzeti

Mechanikai

me ly be a fesztiválon

mellett 2012. augusztus

miszerlánc-biztonsági

jogsértés. Augusztus

termékkosarat,

egy

kereskedők ajánlották fel portékáikat.

kapcsolatosan

Felü-

anyagot, melyben részletezésre

kézzelfogható

a kiállított termékek közül összeállitottak

emberei is jelen voltak, akik elsősorban

jellegének

céljából a Fogyasztóvédelmi

mára szóló tájékoztató

vál megkezdése

szolgáltató

lőség munkatársai

igy ez kiváló alkalmat teremtett

muarra,

mind a résztvevők számára bemutaFogyasztói Termékkosár"

Szemléltetésül

elnevezésű

a Fogyasztóvédelmi

átadásával kívánták elősegíteni.

Felügye-

Az érdeklődők

köre többnyire

böző korosztályú

a Fesztiválra

fogyasztókból

ellátogatott

védelmi sátrat lelkesen keresték fel a rendezvényen tevékenységet

folytató vállalkozások

tók részéről kiemelendő villamos energia,

értékesítő

is kérdéseikkel.

a szolgáltatók

hírközlés)

külön-

tevődött össze, de a fogyasztó-

eljárásának

akifogásolása

A fogyasz(pl: gáz-, és

és segitségkérés

e

területeken. A vállalkozók

részéről elsősorban

se során folytatható kozó szabályok

aminőségi

kifogások intézé-

eljárásra, a szavatosságra,

megismerésére

is, aki egy-egy konkrét területre (pl: elektronikus árfeltüntetés)

vonatkozó

jogszabályi

előírásról

gyakran felmerült a fogyasztóvédelmí A Fogyasztóvédelmi

jótállásra vonat-

volt igény, de előfordult

Felügyelőség

olyan

kereskedelem, érdeklődött,

de

törvény változása is. szakemberei

a tanácsadás

mellett a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme céljából szúrópróbaszerűen

ellenőrzés alá vonták a rendezvényen

végző vállalkozásokat A fogyasztóvédelem gyasztók

értékesítést

is. jelenléte

és a vállalkozások

tehát ismét elérte célját, a fo-

számára

újabb lehetőséget

sítottak arra, hogy kellemes környezetben és érdekes információkhoz,

juthassanak

bizto-

hasznos

megoldást találjanak problémáikra.


Fogyasztóbarát vállalkozások 2012 márciusában hirdette meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európában egyedülálló kezdeményezésként a Fogyasztóbarát Tanúsítványok elnyerésére irányuló pályázatát, amelynek első díjazottjai 2012. október 2-án vehették át a tevékenységük elismerését jelentő dokumentumokat.

Fogyasztóbarát

A

Tanúsitási

Rendszer

a pályázat ki írását márciusban kezdeményezés

életre hivását és

jelentette

be az NFH. A

célja az volt, hogya vállalkozások

kiemelje és a fogyasztók

figyelmébe

tartáson túli eszközökkel

a fogyasztók

bizalmát és elégedettsé-

gét növelő és fenntartó cégeket, a megfogalmazott nyilvánosságra

hozatalán

és az eredmények

resztül nővelje a fogyasztói tudatosságot valamint ösztőnőzze

a vállalkozásokat

elégedettségét

fokozó tevékenység

és megoldások

kidolgozására,

közül

ajánlja a jog követő magakritériumok

kihirdetésén

ke-

és a fogyasztói kultúrát, a fogyasztók

végzésére,

bizalmát és

innovatív ötletek

a fogyasztói kultúra és tájékozott-

ság nővelésére. Az első tanúsítványok Gazdaságszabályozásért

Felelős

Fogyasztóvédelmi

megnyitójában

tét fejezte ki a résztvevők nek a színvonalas

ködni. A nyertes cégek számára természetes

köszőne-

pályázatokért,

mindazért a munkáért, amelyet a Fogyasztóbarát érdekekért

belgaz-

valamint Szabó Zsolt, az

Bizottsága alelnőke is.

Pintér István, az NFH főigazgatója

a fogyasztói

Minisztérium

Államtitkárságának

daságért felelős helyettes államtitkára, Országgyűlés

és

vállalkozások

tesznek. Külön gratulált az első három

Dr. Lenner Áron helyettes ságáról

jogszabályok

államtitkár

bekővetkezett

és jelentőségéről

Alaptőrvényben

beszélt,

rendszerévei,

kezdődött

és a fontos

ki.

közérzet

vállalkozásoknak

fogalmazták

és megelégedettség

fokozódásá-

alternatív

A közel őtven érdeklődő és pályázó közül elsőként három tanúsítvány átadására

került sor. A rendkívül szigorú kritériumrend-

szerben foglaltakat teljesítő cégek a mindennapok kődtetett gyakorlatok bemutatásával okán tett erőfeszítések

során is mű-

igazolták, hogy a fogyasztói

mellett is lehet sikeresen

mű-

való, miné

kategóriában

módszereivel

üzemeltetö

alapanyagokkal

vállalkozás"

Hotel Kf

panaszkezelés és ügyfé

érdemelte ki az elismerést.

törekvéseiket

dunaújvárosi

PINXIl és terme

segíti a magyar munkahelyek

és eredményeiket

kategóriában

a "hazai elköte

benyújtott

pályázatukban

meg.

A bajai Béles Vendéglátó

és Kereskedelmi

Kft. által működte·

tett Vadvirág Kávézó és Fagyizó szintén a hazai elkötelezettség mentén fogalmazta

hoz.

érdekeinek

közül az Eger-Park

vitarendezési

eredményeivel

lőktől beszerzett lezettségű

kájában bízva, akik a jogszerű és alázatos munkájukkal járulnak

ügyfélszolgálat"

A büféket és főzőkonyhákat

létező vállalkozásokban a mun-

során a fogyasztói

2003 Kft. az előnyben részesített magyar termékekkel megtartását,

láttatta a jövőt, azoknak a tisztességes

érdekek

Az első tanúsított vállalkozások

elégedettségi

fontos-

dolog a jogszabál)

tevékenységük

magasabb szintű megfelelést tűzték ki célul.

az elmúlt két évben a

mellett az új hatóságí kezdeménye-

Szabó Zsolt alelnök a fogyasztókért

hozzá a fogyasztói

betartása,

valamint a helyi termelők és beszállítók

szemléletváltás

amely a fogyasztóvédelem

való megjelenítésével meghozatala

zésekben bontakozott

kötelezettségek

a "fogyasztóbarát

díjazott vállalkozásnak. fogyasztóvédelemben

Fogyasztóbarát Vállalkozás

átadása alkalmából tartott rendezvényen

részt vett Dr. Lenner Áron, a Nemzetgazdasági

meg pályázatát:

gyártás, alapanyagaikat

kínálatuk

100 O/o-bansaját

pedig hazai vállalkozásoktói

szerzik be.

Az. október 2-í átadást még idén újabbak követik, és figyelemmel arra, hogya hetőség, nőni fog.

pályázatok

a tanúsítványok

benyújtására

folyamatosan

száma a jövőben

van le-

minden bizonnyal


Harmati László, az Eger-Park

Hotel Kft.

ügyvezető

István fő-

igazgatója

Pintér

igazgatótól vette át a tanúsítványt. "Szállodánk

esetében

a szolgáltató

hasonlóan,

szektor

emelt fontossággal

bír

lati rendszer

precíz

szállodában

a

az

ki-

ügyfélszolgá-

működtetése.

Egy

vendég kommunikáció,

az információszolgáltatás, kezelés

mint

más területein

valamennyi

és a panasz-

munkaterületen

munkafolyamatban

jelen

van.

és

Szállo-

dánk terméke az "élménynyújtás",

mely

érzések, ízek, illatok és élmények kombinációi adott pillanatokban."

Zsellér

Zsolt,

a Séles

Kereskedelmi NEMZ TI FOGYASZTOVÉDEL

Kft.

Vendéglátó

és

ügyvezetőjének

Dr.

Lenner Áron helyettes államtitkár adta át az elismerést.

HATOSAG

a

"Mitől lesz jó

Vadvirágos

süti vagy fa-

egyszerű,

a friss alap-

gyi? A válasz anyagoktóI,

melyeket

hozzáadott

adalék,

minden

esetben

tartósítószer

nélkül

állítunk elő, valamint attól a szemlélettől, hogy nem vagyunk hazai

beszerzési

alapanyagokat

restek dolgozni.

forrásokból

A

kizárólag

vásárolunk, ezekből saját

magunk készítünk fél- és készterméket. "

Palkovics Miklós a PINXIT 2003. Kft. nevében Szabó Zsolt alelnőktől kapta meg a védjegy

használatára

jogosító

doku-

mentumot. "Üzletpolitikánk

lényege,

alapanyagokat használunk

hogy minőségi

megfelelő mennyiségben

az

általunk

készített

kekhez. Az előnyben részesített termékekkel

és termelőktől

alapanyagokkal kahelyek

termémagyar

beszerzett

segítjük a magyar mun-

megtartását,

esetleges

sét. Célunk a megrendelőink ink minőségi termékekkel

bővíté-

és vásár/ó-

versenyképes

árakon való maximális kiszolgálása."


I

mmár 15. alkalommal kitüntetéseket, szesen

adták át a Magyar Termék NagydíjD

melyeket idén minden eddiginél több, ösz-

53 pályázó

58 pályázata

célja idén is az, hogy elismerje

ségű Magyarországon

szolgáltatásokat,

érdemelt

ki. A pályázat

és díjazza a kiváló minő-

gyártott, és forgalmazott

elősegitse

a minőségtudatos

termékek,

szolgáltatások

port offenzívának,

mely hazánk

gazdasági

térium, valamint a Nemzeti Fejlesztési

Minisztérium

Mir

szakmai

mogatásával. A 15 esztendő alatt, 2012-ben született a legtöbb győztes pál

szemléletet,

zat, melyekkel együtt a megítélt Magyar Termék Nagydíjak szá

ösztönzé-

általános szintjét. A díjazott

is alapját képezhetik

és Szolgáltató Kft. valamint a TÜV Rheinl

InterCert Kft. írta ki és valósítja meg a Nemzetgazdaságí

termékeket,

valamint hogya gyártók, termelők és szolgáltatók sével emelje a fogyasztóvédelem

TERC Kereskedelmi

annak az ex-

megerősödését

célozza meg.

összesen 342-re emelkedett. tett pályázatot 30%-ban

benyújtani,

Idén összesen 23 témakörben

melyek közül a legnagyobb

ídén is az élelmiszeripar

jat. A dijazottak

Magyarország

pályázók 40%-a budapesti,

képviselői

le

arányt

nyertek el nagy

17 megyéjét képviselik, a nyen

60%-a pedig vidéki székhellyel

rE

delkezik. A dijazottak 42%-a először pályázott a Magyar Term A Magyar Termék Nagydíj pályázat keretében előszőr adták át a

Nagydíj tanúsító

Kárpát-medencéért

58%-ának különböző termékeí vagy szolgáltatásai

műkődésének

Nívódíjat, a Kárpát-medencei

ösztönzéséért

és a gazdasági kapcsolatok erősíté-

séért. Emellett első alkalommal a segítséggel

pályázhattak

élők életmínőségének

kel és szolgáltatásokkal.

térség együtt-

önálló kategóriában

javítását szolgáló termékek-

A nyertesek, a hagyományhoz

híven, a

Parlament Felsőházi Termében vehették át a kitüntetéseket. A Magyar

Termék

önkéntes tanúsításí

Nagydíj,

Magyarország

rendszere

részesítette

merésben azokat a hazánkban gyártott és forgalmazott ket és szolgáltatásokat, a pályázati

melyek pályázataik

mínőségtanúsítási

szakma specifikus

elismerés,

terméke-

alapján megfeleltek

rendszer szigorú követelményeinek.

deményezésű

elis-

Ez a civil kez-

rendszer ma az egyetlen, nem

melyre idén ís a gazdaság

egész

területéről, nyilvános pályázat útján lehetett jelentkezni. A Magyar Termék Nagydíj JEGYIRODA

Minőségügyi

Zrt., a Magyar Fogyasztóvédelmí

Exporthítel Hatóság,

pályázatot Biztosító

Export-Import

Zrt. (MEHIB),

a Nemzeti Külgazdasági

azonban

a kitüntetett, korábban m

A Magyar Termék Nagydíj kitüntetés szigorú kővetelményrent szerre épül. A pályázatokat szakértőkből

Az ünnepélyes latorczai

több fordulón

keresztül

függetlel

álló zsűri értékelte. A pályázati rendszer garanciáj utóellenőrzése.

díjátadáson

a rendezvény

János, országgyűlési

fővédnökeként

Ol

képvíselő, az Országgyűlés

alel

nöke mondott köszöntő beszédet. "Az olcsó, de rossz minőségű árukkal szemben a magyar gaz daság kitörési pontja a magas hozzáadott termékek, valamint szolgáltatások

értékű és kvalífikál

előállítása és exportja lehet" -

mondta Dr. Latorczai János. "A Magyar Termék Nagydij Védjegye - mint az európai regionális tanúsító védjegyek rendszerének fon-

az INDUSTORG-VÉD-

Kft., a Magyar

elnyerésére,

elnyerték ezt a kitüntetés.

a díjazottak folyamatos

legtekintélyesebb,

15. alkalommal

védjegy

Bank

a Nemzeti Hivatal, a

tos pillére - hathatós segítséget jelenthet a minőségi, magyar áruk exportja során. Azok a dijnyertes pályázók, akik nemcsak a hazai, hanem a külföldí piacokat is képesek voltak meghódítaní az elmúlt években, meggyőzően

ígazolják a Magyar Termék Nagydij szük-


ségességét és sikerességét.

Örülök, mert a kezdetektől részt ve-

hettem ebben az együttmunkálkodásban hogy most Önökkel ünnepelhetem

és büszke vagyok arra,

a Nagydíj fennállásának

15.

évfordulóját" - tette hozzá. Rövid tájékoztatójában selő, az Országgyűlés

képvi-

Gazdasági és Informatikai Bizottsága tag-

stratégia jelentőségéről

vagyunk

szempontokat

Elnöke a Nemzeti alkalmazkodási

beszélt a nemzetközi

munkamegosztás-

napi életünk

figyelembe

tani fogyasztási

mint jó minőségben,

sárlása. A hazai gazdaság termék

minőségű

fejlesztése

és szolgáltatás

haza termékek

"A fenntarthatóság

kritériumának érvényesítése

a fejlődést a jövőben nem lehet a természeti lan felhasználására,

a társadalmi erőforrás-megújitó

rendszer leépűlésére,

pontjainak

technológia-váltás

kiegyensúlyozott

dekarbonizációs

Az

érintett ágazatok

- a versenyképesség,

figyelembevételén

az

szem-

nyugvó - hazai

az európai dekarbonizációs

üvegházgáz

kibocsátásban

szakmai szervezeteinek

elején párbeszédet

alapozni.

és az éghajlatvédelem

tervvel készüljünk

tehermegosztásra.

hogy korlát-

intézmény-

illetve az ország eladósodására

Alapvető érdekünk, hogy megalapozott elengedhetetlen

aztjelenti,

erőforrások

kezdeményeztünk

leginkább

részvételével

a nyár

az energia- és anyagta-

karékos gazdaság fejlődési pályájának

meghatározása

érdeké-

kapcsolódó

mavá-

szempontjából

révén elősegíti

Ezt a folyamatot je-

15 éves Magyar Termék Nagydij. értékteremtő

gondolkodásmód,

szociális-

és kultúrpolitikai

keresztül hat a mai magyar társadalom

részletére és elősegíti a hagyományosan gyasztóvédelem

megerősítését"

díjakat Bencsik János országgyűlési Gazdasági

és Informatikai

Albizottság

elnöke adta át.

értékalapú

A rangos eseményen a Magyar Termék Nagydíj mellett külön elismeréseket

is átnyújtottak. A Kiiró Tanács különdíjait, a Magyar

Termék Nagydíj Pályázat Gazdaságért

gyasztóvédelmi védjegyek

hangzott el.

az Országgyűlés

megerősödésében,

az aktív minőségpolitika

alelnökétől

Dr. Latorczai

vehette át a kitüntetett, Nívódíjat,

a Magyar Termék Nagydíj Klímabarát Termék Nívódíjat és a MaFo-

Bizottsága Alelnöke rövid ismertetője a tanúsító

szerepe a gazdaság

tók védelmében

képviselő

az Országgyűlés

Nívódijat,

míg a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Innovációért

országgyűlési

magyar fo-

tajga, az Energetikai

Jánostól,

Szabó Zsolt

minden

képviselő, az Országgyűlés

Bizottságának

ben. Éppen ezért nyugtázom örömmel, hogya díjazott termékek próbáját" - mondta Bencsik János.

az ösz-

- mondta Szabó Zsolt. A Nagy-

többsége már ma is kiállja a fenntarthatóság

felé történő átmenet

van egy

amely a magas

erősítése

kialakítását.

adózási, foglalkoztatáspolitikai, szefüggéseken

kívül hagyunk

és szolgáltatások

összetétel,

arányának

lentősen erősíti az immáron A Nagydijhoz

módon kialakí-

hazai munkaerővel,

termékek

egy stabil gazdálkodáspolitika

ban.

csak a kényelmi

Gyakran figyelmen

gyar nyersanyag ból előállított optimális

során

véve a legegyszerűbb

szokásainkat.

olyan tényezőket,

Bencsik János, országgyűlési

ja, az Energetikai Albizottság

"Hajlamosak

a fogyasz-

eszközei ként címmel

gyar Termék Nagydíj Kárpát-medencéért

Nívódíjat Szabó Zsolt

országgyűlési

Fogyasztóvédelmi

képvíselő, az Országgyűlés

bi-

zottsága Alelnöke nyújtotta át. A Magyar Termék Nagydíj Pályázat Sajtókövete

Nívódíjat Csákiné Dr. Gyuris Krisztina, a Nem-

zeti Fogyasztóvédelmi

Hatóság Főigazgató-helyettese

adta át.


Új piacfelügyeleti törvény Az Országgyűlés 2012. június 18-án fogadta el a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvényt (Pf tv. ), mely 2012. szeptember 1-jén lépett hatályba, és amely egységes keretet kiván teremteni a piacfelügyelet számára. A Pftv. a termékek telményeire,

alapvető

biztonsági

és megfelelőségi

a gazdasági szereplők kőtelezettségeire,

ügyeleti ellenőrzésre

és intézkedésekre,

kőve-

a piacfel-

valamint a piacfelügye-

leti hatóságok egymás közötti, továbbá az Európai Bizottsággal történő együttműködésére

vonatkozóan

A termékek forgalmazása felügyelet

előirásainak

delet hatályon kívül helyezéséről továbbiakban:

tartal-

a piacfelügyeletre

számára

szóló 765/2008/EK

valamint

megfe-

jogszabályokna

A 765/2008/EK

hatóságok számára, szabályozza

gazdasági

szereplők

acfelügyeleti

alapvető

kötelezettségeire,

ellenőrzésre

valamint a piacfelügyeleti

A termékek

a

rendszeréről,

a pi-

hatóságok

rozat) elfogadásával

egymás

vonatkozóan

egységes

törté-

tartalmaz

lépése semmiféle európai

uniós jogi aktusban

rozott előirásokat, kell alkalmazni,

hatályba-

módon nem korlátozza

lefektetésre.

megteremtése

meghatá-

abban az esetben

nem tartalmaz e törvénytől eltérő

böző moduljairól, tos előírásokról. alkalmazását

A határozat

a gazdasági

zettségeire,

vagy jogszabályokban

ha jogszabály

szóló 768120m 768/2008/EK

hat,

az Európai Parlament által a

piacfelügyelet

tartalmaz

az

mivel a törvényelőírásait

(a továbbiakban:

közős kerE tanácsi hat

érdekek!

ben újabb közös elvek és referencia rendelkezése kerültek

hogy a törvény

hozatalának

a 93/465/EGK

kívül helyezéséről

EK határozat

előírásokat. Fontos szempont,

valamint

rozat hatályon

az akkreditálássc

kapcsolatos eljárást.

forgalomba

és intézkedésekre,

kőzőtti, továbbá az Európai Bizottsággal nő együttműködésére

biz-

Rend,

biztosít a piacfelügyele

és a vámriasztásokkal

követelményeire,

~

már létező rendelk,

leljenek a vonatkozó európai uniós aktusokban nyeknek. A törvény a termékek

amelyne

- professzi.

harmonizációs vonatkozó,

és a hazai jogszabályokban tonsági és megfelelőségi

rendelet (

érvényesiteni

let további jogositványokat

foglalt követelmé-

re

is, a jogalkotó

zéseit és azok végrehajtását.

veszélyt az egészség és a bizszempontjából,

és pia

és a 339/93/EGK

Rendelet) elfogadásával,

vánta a közösségi

hozott ter-

mékek a fogyasztók és felhasználók ne jelentsenek

765/2008/EK

nális - termékekre

A törvény célja, hogy a forgalomba

az akkreditálás

hatálya már kiterjed a nem fogyasztói

maz előírásokat.

tonságosság

tekintetében

megállapításáról

rendelkezésekE

szereplők

általános

a megfelelőség-értékelési

illetve a CE megfelelőségi

kötelt

eljárás külör

jelöléssei

kapcsolé

A törvény tehát a fenti közösségi jogszabályol

és végrehajtását

is elősegíti.

rendelkezéseket.

A törvény a fogyasztási A fogyasztók

életének,

me, az egységes

előírások,

iliet-

eredményesebb

és

piacfelügyeleti

intézmények

és mechanizmusok

megalkotta

érdekében

az általános

horizontális

védel-

hatékonyabb,

megteremtése

termékbiztonsági

és biztonságának

színvonalú,

ve a magasabb az egységes

egészségének

az Európai Parlament termékbiztonságról

irányelvet

(a továbbiakban:

2001/95/EK

december

3-án került elfogadásra,

Iyos. A magyar jogrendszerben zései két külön jogszabályba,

és a Tanács

és 2004. január 15-től hatáirányelv rendelke-

a fogyasztóvédelemről

felügyeleti

cikkekre,

termékekre szabályozást

a gazdasági

szóló 1997.

A piacfelügyelet

találhatóak

Korm. R.) kerültek átültetésre.

célfe piac

cikkek é! nem vol

meg. Az egyes definiciók

szerkezetben

taglalja

ezen fogalmakat,

amelyek jogszabályban

kerültek meghatárc érdekében

kiegészítve

Piacfelügyeleti

önállé

azon def

még nem kerültek szabályc

termék, a felhasználó,

a használati é~

kezelési útmutató, a Közösségi Gyors Tájékoztatási Központi

é

az Fgytv.-ben, a Korm. R.-ber

valamint az egyes ágazati jogszabályokban

zásra. PI.: a biztonságos

(a továbbiakban:

tekintetében

zásra. A törvény az egységes jogalkalmazás

és az ezzel kapcsolatos

pi-

termékek

vonatkozó közösségi normákban,

a szolgáltatások

(IV. 29.) Korm. rendeletbe

és egységes

alapvető fogalmai a hatályos joganyag ban kl

niciókkal,

biztonságosságáról

a gazdasági

egységes szabályozás.)

Fgytv.), illetőleg az áruk és

eljárásról szóló 79/1998.

általános

fektet le (eddig a fogyasztási

célfelhasználású

évi ClV. törvénybe (a továbbiakban: acfelügyeleti

valamint

vonatkozó

lönböző jogforrásokban

szóló 2001/95/EK

irányelv), amely 2001.

a 2001/95/EK

használású

Információs

Rendszer,

Rendszer, a megfelelősé

é


get igazoló dokumentum, bad forgalomba

az okmányhiányos

törvény értelmező rendelkezései többsége

termék és a sza-

bocsátás fogalma. Fontos megjegyezni,

a 765/2008/EK

hogya

közt szereplő meghatározások

Rendeletben

már lefektetésre

került,

így ezen fogalmakra csak utalás történik a törvényben. A törvény meghatározza és forgalmazásának

a termékek

forgalomba

telményeit. A gazdasági szereplők a fogyasztók életének,

egészségének,

kizárólag biztonságos

biztonságának

és a jogszabályi

terméket hozhatnak forgalomba, A törvény összefoglalóan kötelezettségeit. lön-külön

előirásoknak

a gyártókra,

az importőrökre,

felelősséggel

kötelezettségei

szereplők

a piacfelügyeleti

között - kiterjed a termékek használatából a termékek eredetének

származó veszélyek

a szükséges információk és dokumentációk

is tartalmaz

A piacfelügyeleti

jogosultak

hatóságok

megfelelőségét,

nyilatkozattételre piacfelügyeleti

a törvény előírásokat. bármely termék

információkat

bekérni,

bizton-

ellenőrizni,

vizsgálat céljából mintát venni,

szereplő székhelyére,

ni, illetve a szükséges dasági szereplőktől

ellenőrzéseire,

illetve dokumentációját

laboratóriumi

az érintett gazdasági

megadására.

tevékenységére,

intézkedései re vonatkozóan

továbbá jogosultak

illetve

hatósági feladatok ellátása érdeké-

ben a hatóságok piacfelügyeleti

ságosságát,

hatósá-

amely - többek

nyomon követésére,

telephelyére

belép-

és dokumentációkat

a gaz-

illetőleg a gazdasági

szereplőket

felhívni. A súlyos veszélyt jelentő terméket hatóságok

Ietve elrendelhetik

lefoglalhatják,

azok forgalomból

a

megsemmisíthetik,

il-

történő kivonását és/vagy

visszahívását. A törvényi szinten kerül szabályozásra lamain kivüli harmadik országokból okmányhiányos

termékekkel

az Európai Unió tagál-

érkező, nem megfelelő vagy

kapcsolatos

vámeljárást.

gáltatójuk ismét felszámolt díjat a havidíj postai készpénzbefizetés útján (azaz sárga csekken) történő kiegyenlítése miatt, noha ők úgy értesültek,

hogy ezt a fogyasztóvédel-

mi törvény nyári módosítása A fogyasztóvédelmi

tartoznak. A gazdasági kötelezettséget,

Az egységes piacfelügyeleti

vonatkozó a gazdasági tekinteté-

közül fontos kiemelni

díj vonatkozá-

megtiltotta.

Ez az értesülés

azonban nem felel meg a valóságnak.

más kötelezettségek

gokkai való együttműködési elhárítására,

végett kü-

illetve a forgalmazókra

között megoszlanak,

ben ugyanúgy

szereplők

a meghatalmazott

előírások. A felelősségi körök egyes aspektusokban szereplők

tovább.

és átláthatóság

számos megkeresés

vagy tranzakciós

sában. Több fogyasztó is azt kifogásolta, hogy telefonszol-

megfelelő

a gazdasági

A hatóság hoz az elmúlt hónapokban érkezett az ún. csekkdij,

érdekében

illetve forgaimazhatnak

A megismerhetőség

köve-

és felhasználók

védelme

tartalmazza

kerültek lefektetésre

képviselőkre,

hozatalának

alapvető biztonsági és megfelelőségi

lépett rendelkezése

törvény 2012. július 29-én hatályba kizárólag a közszolgáltatási

séget végző vállalkozások alkalmazását

tevékeny-

számára tiltotta meg a csekkdíj

(vagyis a számla Posta Elszámoló Közpon-

ton keresztüli készpénzbefizetéssel

történő kiegyenlítésé-

ért külön díj felszámolását). Azt kell tehát ezek után megállapítani, levízió-, és internet- (az elektronikus tók közül ki végez közszolgáltatási A közszolgáltatási

tevékenység

hogy telefon-, te-

hírközlési) szolgálta-

tevékenységet. fogalmának

egyik kulcs-

eleme, hogy az csak olyan szolgáltatás

lehet, amelynek

nyújtására törvény kötelezi a vállalkozást

(vagyis, ha a fo-

gyasztó igényli az adott szolgáltatást,

akkor a szolgáltató-

nak kötelező szerződést kötnie vele). A telekommunikációs

ágazatában

annak kötelező szolgáltatást

a törvény értelmében

nyújtania, akit erre kijelöl nek,

ilyenre azonban 2012-ben nem került sor. Megállapítható hiányában

tehát, hogy az erre vonatkozó

az elektronikus

hírközlési

szolgáltatók

jelenleg egyik sem végez közszolgáltatási vagyis a fogyasztóvédelmi

törvényben

mítási tilalom nem vonatkozik vagy intertnetszolgáltatást

kijelölés közül

tevékenységet,

található díjfeIszá-

egyetlen telefon- televízió-

nyújtó vállalkozásra

sem.

Az erre

vonatkozó hatályos szabályokat jelenleg a Korm. R. tartalmazza. Az egységes

piacfelügyeleti

szabályozás

megteremtése

kében indokolt volt azonban az importtermékekkel

érde-

kapcsolatos

vámeljárás törvényi szintű szabályozása. Az eredményesebb

és hatékonyabb

ség ellátása érdekében

a gazdasági

ügyeleti hatóságok együttműködnek

tetésével,

kezelésével

gyors információcserét piacfelügyeleti

szereplőkön

tevékeny-

túl a píacfel-

egymással, a tagállamok és

és információtovábbításával

kapcsolatos

eljárásokat. A RAPEX célja, hogy biztosítsa a tagállamok Összegezve

közötti

súlyos veszélyesetén.

a fentieket, a törvény biztosítani kívánja a magas

szintű és szakmai színvonalú

piacfelügyeleti

ség ellátását azáltal, hogy meghatározza

hatósági tevékenya hatósági eljárások

a harmadik országok illetékes hatóságaival,

továbbá az Európai

általános elveit, nagy mértékben

Bizottsággal.

hozatal feltételeinek

mazás megkönnyítéséhez

és átláthatóbbá

tételéhez,

erősíti az együttműködést

és a kölcsönös

információcserét

A veszélyes és a forgalomba

meg nem felelő termékekről zottságnak

a KPIR-t működtető

hatóság a Bi-

a KPIR-en keresztül szolgáltat információt.

vényi szinten került szabályozásra,

Ez is tör-

korábban a kormányrendelet

tartalmazta. A törvény szinten Gyors Tájékoztatásí

kerül szabályozásra

továbbá

Rendszer (a továbbiakban:

a Közösségi

RAPEX) működ-

hozzájárul

a hatósági jogalkaltovábbá a

különböző hatóságok között. Mindezek mellett a gazdasági szereplők kötelezettségei re is átlátható szabályozást

biztosít.


Piacfelügyelet a játékok biztonságosságáért Az idei évben az NFH több olyan piacfelügyeleti témavizsgálatot is végzett, amelynek célja a gyermekjátékok biztonsági ellenőrzésén keresztül a gyermekeink védelme. Az egyik ilyen vizsgálat a a nem biztonságos játék babák, lövedékes játékok és a játék mobiltelefonok forgalomból történő kiszűrését és a RAPEX bejelentésekben szereplő veszélyes játékok megtalálását tűzte ki célul. Jogszabályváltozás

miatt két termékkört

különböztetünk

meg. f.

2011. november 3-ig az Unió piacán először forgalomba Játék babák esetében a vizsgálandó idősebb gyermekek

számára

termékkört

készitett,

a három évnél

(PVC) műanyag ból ké-

játékszerekre

a gyermekjátékszerek

ményeiről, vizsgálatáról

és tanúsításáról

szült, elemmel működő és elem nélküli babák és azok aszettek

IKIM-NM együttes rendelet vonatkozik

képezték,

r.), mig a 2011. november

amelyek

a baba mellett kiegészítőket

fésű, gyűrű, táska, cumi) is tartalmaztak. mára készített népművészeti

(például cipő,

A felnőtt gyűjtők szá-

babákra, díszbabákra

a vizsgálat

nem terjedt ki. A lövedékes

játékok

vizsgálata

a lövedéket

kilőni képes já-

tekintetében

(továbbiakban

4-töl forgalomba

a gyermekjátékok

követel

szóló 24/1998. (IV. 29.;

biztonságáról

IKIM-NM

hozott játékszerek szóló 38/2011. (X

5.) NGM rendelet (továbbiakban

NGM r.) hatályos. Akiskeres

kedők közül sokan az ellenőrzés

kapcsán értesültek

jogszabályváltozásról,

és a jogszabályváltozás

tékokra terjedt ki. A lövedék lehet merev vagy puha, rugalmas

telezettségekről,

golyó, korong, nyíl, tapadókoronggal

geknek aggodalmukat

ellátott nyílvessző.

biztonságossági

hozot

amivel kapcsolatosan

először a

okozta többletkö

a résztvevő felügyelösé·

fejezték ki.

A legtöbb esetben a gyártó szándéka szerint a játékot lövedékkel együtt árusítják, de anélkül is forgaimazhatják. A lövedékes mindegyikére

játékokat

az alábbi csoportra

oszthatjuk,

melyek

kiterjedt a vizsgálat:

Tárolt energiával

A területi felügyelőségek

működő: olyan pisztoly vagy más rugómű-

ellenőriztek,

összesen 212 kereskedelmi

amelyből 53 nagy áruháziánchoz

ködtetésű játék, amelynek a mozgási energiáját maga a já-

reskedelmi tevékenységet

ték és nem a gyermek határozza meg.

valamint 8 piacon forgalmazó

Tárolt energia nélkül működö: olyan játék (például a fúvó-

egységek

cső), amely lövedékének

got, amelyek a nem jogszerű játékforgalmazásból

a mozgási energiáját

a gyermek

35%-ában

egységet

tartozik, 5 nagyke-

végző bolt, 146 kiskereskedelmi

üzlet,

egység. A hatóság az ellenőrzött

(74 egységben)

állapított

meg hiányossáadódtak.

fúvóereje határozza meg. íjak és nyilak Játék mobiltelefonok

esetében a vizsgálat a három éven aluli

és a három éven felüli gyermekeknek

gyártott játék mobiltelefo-

nokra egyaránt kiterjedt. A mintavételezés felülieknek

szánt szétnyitható

biltelefonokat

csak a három éven

kétrészes, és egyrészes játék mo-

A vizsgálatok

829-féle

amelyből

(3471 db) játékot ellen-

161-féle, 596 db (17,17%) játék

esett kifogásolás alá.

érintette.

A vonatkozó Mindhárom

során összesen

őriztek a felügyelők,

vizsgálat során azt tapasztalták

a tavalyi év kínálatához

képest jelentősen

a felügyelők,

hogy

csökkent a forgalma-

szabályozás

megtenni

ges intézkedéseket,

legtöbb ellenőrzött egységben 1-2 db-ot forgaimaztak

jelöléssei

tárgyát képező termékekből,

ami megnehezítette

a mintavételt.

kockázati tényezőket

a megelőzésükhöz,

zott játékok száma, sok esetben a játék árusitása is megszűnt. A a vizsgálat

szerint a gyártó köteles a forgalom-

ba hozott áruval kapcsolatos

felmérni, és

illetve az elhárításukhoz

szüksé-

igy különösen az árut azonosításra alkalmas

ellátni. Az azonosításra

a játékon, annak csomagolásán,

alkalmas jelölés elhelyezhető címkéjén vagy kísérő dokumen-


tációján, mivel a jogszabály Gyakori címkézési

az elhelyezés módját nem adja meg.

hiba volt a játék babáknál,

hogya

modell-

vagy tipusszám nem megfelelő módon került feltüntetésre. ben az esetekben jellemzően

Ezek-

a dobozon feltüntetett szám mellett

jelőlték azt, hogy "A" vagy "B" típus, amelyek közül a megfelelő bejelölésével aktualizálhatták

volna a termékre az egyedi azono-

sítót, de ez nem történt meg, ezért ilyen esetekben nem lehetett eldönteni a termékről, hogy mi a valós modellszáma. A vizsgált termékek 3,57%-ánál

(124 db) az azonosító jelölés

nem került feltüntetésre.

A vonatkozó

rendelet szerint az első alkalommal

történő forgal-

mazás előtt a gyártó köteles a játékot megfelelőségi

jelöléssei

ellátni. A gyártó ezzel igazolja, hogy a játékot teljes mértékben a vonatkozó,

honositott

harmonizált

szabványok

szerint gyártot-

ták, illetve ha a játék nem vagy nem teljes mértékben ványoknak

megfelelően

mintadarabbal,

készült,

amelyről

típusvizsgálat

a játék

a tanúsitó

alapján tanúsitja,

előírt biztonságossági A megfelelőségi

megegyezik

szervezet

a szabazzal a

az elvégzett

hogy megfelel

EK

a rendeletben

követelményeknek.

jelölést jól láthatóan, olvashatóan

és eltávolít-

hatatlan módon fel kell erősíteni a játékra vagy annak csomagolására. Kisméretű vagy kis alkatrészekből ezeket az adatokat az előbbiekkel teni a csomagolásra, Amennyiben

álló játékok esetében

A gyártó nevének és címének feltüntetése 10,63%-ánál

a vizsgált termékek

(369 db) hiányzott.

azonos módon rá kell erősí-

a címkére vagy a kísérő nyomtatványra.

az adatokat nem a játékra rögzítették,

a fogyasztó

figyelmét fel kell hivni arra, hogy ezeket a kisérő nyomtatványo-

A vonatkozó

kat célszerű megőrizn ie.

vagy ha ez nem lehetséges,

A vizsgált termékek 2,76%-ánál

(96 db) nem volt feltüntetve a

megfelelőségi jelölés.

rendelet

szerint

kísérő dokumentációján

az importőr

feltünteti

a játék csomagolásán

a játékon, vagy a játék

a nevét, bejegyzett kereskedelmi

nevét

vagy bejegyzett védjegyét, és azt a címét, amelyen kapcsolatba lehet lépni vele. A vizsgált termékek 3,92%-a (136 db) nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi

A dokumentáció

szabályi és szabványi

előírásoknak,

termék biztonságosságával dokumentációnak importőrénél,

ezáltal információt

kapcsolatban.

rendelkezésre

nyújt a

A hatóság részére a

kell állnia a termék gyártójánál,

valamint forgalmazójánál.

Az ellenőrzés

a jelölés

A három vizsgált termékkör a játékok egymástól

eltérő, teljesen

specifikus spektrumait fedik le, így a játék jellegéből és funkciójá-

során minden mintavételezett

bekérték a felügyelőségek

termék esetében

feltüntetését

megalapozó

dokumentációt.

ból adódóan, más és más figyelmeztetések tatások feltüntetését

és használati útmu-

teszik kötelezővé a jogszabály

előírásai és

a vonatkozó szabványok.

A vizsgált termékek jogszerű

előírásnak.

igazolja, hogy a termék megfelel a hatályos jog-

feltüntetését

3,34%-ánál alátámasztó

(116 db) abekért

- a jelölés

- dokumentáció

nem került

bemutatásra. A villamos energiával témavizsgálatnál

működő játékok esetében - ezen átfogó

leginkább

a játék babákat és a játék mobilte-

lefonokat érintette - a villamos játékok biztonságáról A vonatkozó

rendelet szerint a gyártó feltünteti a játékon, vagy

ha ez nem lehetséges, a játék csomagolásán dokumentációján

a nevét, bejegyzett

vagy a játék kísérő

kereskedelmi

nevét vagy

bejegyzett védjegyét, és azt a címét, amelyen kapcsolatba lépni vele.

lehet

szóló MSZ

EN 62115:2005. számú szabvány határoz meg követelményeket a használati útmutató vonatkozásában. A fent említett szabvány alapján a cserélhető telepekkel ellátott telepes játékok

útmutatóinak

a következők

maznia, ha ezek alkalmazhatók:

lényegét

kell tartal-


hogyan kell a telepeket eltávolítani és behelyezni;

az újra nem tölthetö telepeket nem szabad újratölteni;

az újratölthető telepeket csak felnőtt felügyelete mellett szabad

A felügyelők

újratőlteni;

adatbázisában

az újratölthető telepeket töltés előtt a játékból ki kell venni;

megjelenését

különböző típusú telepeket vagy új és használt telepeket nem

tett kivonat alapján, amely a 201 O. január 1-jétől a vizsgálat f

szabad együtt használni;

detéig tartó időszak riasztásait tartalmazta.

a vizsgálattal szereplő

veszélyes

a RAPEX és a KI

játékok

is figyelték a Piacfelügyeleti

A felügyelők

a három ellenőrzés

forgalomban

v

Főosztály által ké

során 6-féle, összesen 41

a telepeket helyes polaritással

a kimerült telepeket a játékból el kell távolítani;

rab olyan veszélyes játékot találtak, amelyek árusítását már

a tápcsatlakozó-kapcsokat

rábban megtiltották.

kell behelyezni;

párhuzamosan

nem szabad rövidre zárni.

Az útmutatások feltüntethetők

egy papírlapon, a csomagoláson

vagy a játékon. Ha ezek a játékon vannak feltüntetve, kívülről láthatóknak kell lenniük, és ha a játék több részből áll, akkor ezeket csak a fődarabon kell feltüntetni. A vizsgált termékek teljeskörűen

2%-ához

A 2012-es év tavaszán (70 db) az előirt útmutatásokat

gyasztóvédelmi

két alkalommal

játékokat érintő vámriasztás.

nem mellékelték.

Az első alkalommal

került sor. A váml

és Vegyipari

játékokra

években a termékbiztonsági

zően a három éven aluliak számára rejt magában speciális ve-

beérkező

szélyeket

tórium vizsgálataira

zsinór/fojtásveszély, lölés alkalmazását

kis labda/fulladásveszély), jogszabály

a korcsoport je-

és szabvány egyaránt kötelezővé

teszi. A korcsoport jelölés például a következőképpen

szerepelhet:

vizsgálatára

A Nemzeti

Fogyasztóvédelmi

Hatóság

Laboratóriumában

elvégzett

Kínából származó

dokumentációban

indokolják a korlátozást. játékra,

vagy a használati

szerepelnie

kell - amelyek

Ez az előírás nem vonatkozik az olyan

amely rendeltetése,

mérete, jellegzetessége,

sága miatt vagy más okból nyilvánvalóan

tulajdon-

nem alkalmas 3 éves

kor alatti gyermek számára. A vizsgált termékek 3,69%-a (128 db) nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi

előírásnak.

akkreditált vizsgálatok

Éleimiszl szerint

3-féle, 1 381 db lövedékes játék nem felE

ben tartalmazott

utasitásban/kísérő

alapjé

(pl.: kisaikatrész - fulladás\

és Vegyipari

• "Csak 3 éves kor felett használható", nek magán a terméken vagy a csomagoláson

a vámriasztás

szély) és nem terjedtek ki a vegyi vizsgálatokra.

meg a termékbiztonsági

- és en-

el. A koráb

a Műszaki és Villamos Labol

korlátozódtak

a lövedék tapadókorongja

azokra a veszélyekre

az NFH akkredit;

végezte

vizsgálatok

lövedékes játékoknál

• "Nem megfelelő 3 évesnél fiatalabb gyermek számára", egy rövid utalással

vizsgálatát

Laboratóriuma

• "Nem alkalmas 3 éves kor alatti gyermek részére",

kiegészitve

2-féle, 933 \

dékes játék termékbiztonsági A vizsgálat kiterjedt a három éven aluliaknak és felülieknek szánt

hosszú

lövedék

1-féle, 448 db lö'

Élelmiszer

(ilyen például a kisalkatrészlfulladásveszély,

Főosztályára

lövedékes játék, míg második alkalommal zeltetni kívánt gyanús termékek egyaránt. Minden olyan játék esetében, amely jellem-

érkezett a Nemzeti I

Hatóság Piacfelügyeleti

követelményeknek.

A játékok lövedékE

a megengedettnél

di-(2-etilhexil)-ftalátot

nagyobb mérté~

(OEHP) és dibutil-ftalátol

(OBP), igy a termékek előre látható használata során fennáll a2 egészségkárosító

hatás súlyos kockázata.

Az illetékes fogyasztóvédelmi

felügyelőség

a vámkezelni kívánt

összesen 3-féle 1 381 db lövedékes játék forgalomba mindkét esetben megtiltotta.

Figyelembe

hozatalát

véve a témavizsgálat

során ellenőrzött (225-féle, 1 508 db) és kifogásolt (30-féle, 130 db) lövedékes játékok

számát, a megtett intézkedés

nak és eredményesnek

tekinthető.

hatékony-


Az ellenőrzés

során 27 db játékból

21 db-nál (77,7%) a forgalmazási tunk meg hiányosságot,

kőrében

amiből állapítot-

és 25 db-nál (92,6%) súlyos kockáza-

tot jelentő termékbiztonsági vizsgálatokat

történt mintavétel, feltételek

hiányosság

az NFH akkreditált

került megállapításra.

Élelmiszer és Vegyipari

ratóríuma, valamint az akkreditált Mechanikai

A

Labo-

és Villamos Labo-

ratóriuma végezte el. A játék babákból mintavételezett

11 db termék mindegyikénél

kifogásolás alá kerültek a forgalmazási

feltételek.

10 db termék-

nél (90,9%) súlyos kockázatot jelentő termékbiztonsági

hiányos-

ság került megállapításra. Lövedékes játékokból

összesen

10 db termék került mintavé-

telre, amiből 5 db-nál (50%) a forgalmazási állapítottunk

meg hiányosságot.

mékbiztonsági

hiányosság

feltételek

Súlyos kockázatot

mind a 10 db terméknél

körében

jelentö ter-

o

megállapí-

ami a szemsérülés

Játék mobiltelefonokból

összesen 6 db termék került mintavé-

telre, amiből 5 db-nál (83,3%) a forgalmazási meg hiányosságot,

kázatot jelentő termékbiztonsági

feltételek körében

szempontjából

o

9 db játék szettből 2 db-nál (22,2%) a lövedék tapadókorongjá-

a lövedék hossza megfelelt,

és 5 db-nál (83,3%) súlyos koc-

nak rögzítettsége

hiányosság került megállapítás-

pontjából nagy kockázatot jelent,

Játék babák

nem megfelelő, ami a fulladásveszély

szem-

1 db korcsoport jelölés nélküli lövedék szettnél a lövedék belehengerébe,

ami a fulladásveszély

szem-

pontjából súlyos kockázatot jelent.

Játék babából összesen Az NFH akkreditált

11 db termék került mintavételezésre.

Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma

ték baba fejében háromféle ftálsav-észter

a já-

Játék mobiltelefonok

típusú lágyítószer tar-

talmat vizsgált. A vizsgálati eredmények

a következők:

Játék mobiltelefonokból

összesen 6 db termék került mintavéte-

lezésre. A vizsgálatokat

az NFH akkreditált

mos Laboratóriuma

BBP tartalom mind a 11 db játék babánál a megengedett

érték-

nél kisebb volt,

A vizsgálati eredmények

o

2 db (33,3%) nem felelt meg a szerkezeti előírásoknak,

halláskárosodás

szempontjából

toxicitás szempontjából

gedettnél.

ból nagy kockázatot jelent,

A megengedettnél

nagyobb

lágyítószer

tartalom

több százszorosa

- ami több

volt - a rendelte-

tésszerű használat során súlyos kockázatot jelent a gyermekek egészségére.

o

ködés szabványpont

ami a

súlyos kockázatot jelent,

súlyos, a fulladásveszély

1 db (16,6%) nem felelt meg a melegedés előírásainak,

ami a

szempontjá-

és rendellenes

mű-

ami az égési sérülés szem-

pontjából közepes kockázatot jelent. A veszélyes

Lövedékes játékok

és Villa-

a következők:

5 db (83,3%) nem felelt meg az akusztikai előírásoknak,

OEHP tartalom 10 db játéknál (90,9%) volt nagyobb a megen-

esetben a felső határérték

Mechanikai

végezte.

o

OBP tartalom 3 db játéknál (27,3%) volt nagyobb a megengedettnél,

o

nagy kockázatot jelent,

9 db játék szett mindegyikében

fért akisalkatrészek

o

vizsgálata

o

o

o

mozgási energiájának

során 1 db (11,1%) játék nem felelt meg a követelményeknek,

tásra került.

állapítottunk

9 db játék szett lövedékének

játékok

forgalmazásának

történő kivonásának

és visszahivásának

nyi termékcsoportot

érintően megtörtént.

megtiltása, elrendelése

forgalomból valameny-

A lövedékes játékokból összesen 10 db termék - 9 db játék szett és 1 db lövedék szett - kerűlt mintavételezésre. tált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma alkotó lövedékekben tartalmat,

tapadókorong

a játék szettek részét

háromféle ftálsav-észter

míg az NFH akkreditált

boratóriuma

Az NFH akkredi-

a lövedék mozgási energiáját, rögzítettségét

típusú lágyítószer

Mechanikai

és Villamos

La-

a lövedék hosszát,

és akisalkatrészek

jelenlétét

vizs-

gálta. A vizsgálati eredmények o

a következők:

hatás szempontjából

során feltárt jogsérté-

kötelezték a kereskedelmi megszüntetésére,

egység üzemeltetőjét

9 esetben

a hiányosságok

61 esetben összesen 2 305 000 Ft értékben bírságot szabtak ki (érintett ter-

mékek száma 194 db), 43 esetben 173 db termék forgalmazását vizsgálata so-

rán 9 db játék (100%) nem felelt meg a követelményeknek, jelent,

a témavizsgálat

sek miatt a jelentés készítéséig hozott határozataikban

Fgytv. alapján fogyasztóvédelmi

9 db játék szett BBP, OBP és OEHP tartalmának az egészségkárosító

A megyei felügyelőségek

ami

súlyos kockázatot

feltételhez kötötték, 33 esetben 150 db termék forgalom ból való kivonását rendelték el; 32 esetben 165 db termék visszahívását rendelték el.


Az Európai Fogyasztói Központ üdülési joggal kapcsolatos határon átnyúló panaszok esetén is sikerrel nyújt segítséget ••

U

dülési jog vagy timeshare:

a nyaralás egyik közked·

velt formája. Az üdülőhasználati egy kiválasztott

minden

évben,

Az üdülési

rabban felmerülő értékesítő hangzott

panasz,

munkatárs ígéretekre

anélkül, hogy

külföldi vagy belföldi szálláshelyet

az év azonos

használhatunk.

jog megvásárlásával

időszakában

joggal

kizárólagosan

kapcsolatban

hogy a fogyasztók

hangzatos alapozva

azt tüzetesen

előadása

leggyak-

a timeshare

után, szóban el-

rögtön aláirják a szerződést,

a lehetőségnek,

mert már nagyon szerettek

belépési díjat. Mivel a fogyasztók zést a vállalkozástói, kapcsolatban. foglalkozík

értékesitéssel,

szerepelt. A fogyasztók ígéretre, a vállalkozás

így sok esetben csak később, a szerződéstől szembesülnek

meghatározott

azzal, hogya

szerződés

nem tartalmazza

számukra fontos feltételt vagy kedvezményt, a szerződést

megkötötték.,

a szerződésben,

Amennyiben

hogyatimeshare

ígéret hangzott el és valójában megállapodás

való elállásra nyit-

határidő elteltét követően azt a

kértek az értékesítéssel

arról, hogya

vállalkozás

nem

és ilyen kitétel a szerződésben

sem

hiába hivatkoztak nem foglalkozott

érezték magukat,

fordultak segítségért. va álló, jogszabályban

sokáig nem kaptak visszajel-

ezért tájékoztatást

Ekkor értesültek

nagyon becsapva

átolvasnák.

volna megszaba-

dulni az üdülési joguktói, ezért kifizették a 4300 EUR összegű

a szóban elhangzott

a problémájukkal.

a fogyasztók

Mivel

az EFK-hoz

Az EFK a spanyol társközpontja

segítsé-

gével felvette a kapcsolatot a bepanaszolt vállalkozással, végül hajlandó volt a fogyasztók

részére visszafizetni

amely a csere-

rendszerbe történő belépéskor kifizetett 4300 EUR-t.

amelyre tekintettel

nem kerül rögzitésre

értékesitő

részéről milyen

mí volt a felek közötti szóbeli

lényege, ennek utólagos bizonyítása

színte lehe-

tetlen. Ha a fogyasztó úgy dönt, hogya szerződés így már nem elfogadható

a számára, a szerződés

a vállalkozás

együttműködésí

megszüntetése

hajlandóságától

sétől függ. A timeshare szerződések

sajátossága

kizárólag

és beleegyezéugyanis, hogy

általában igen hosszú időre, 20, 50 vagy akár 99 évre szólnak, és a határozott idejű szerződések ződésszegésének

esetében - a vállalkozás szer-

hiányában - nincs jogszabályi

hogya szerződést egyoldalúan

Az Európai Fogyasztói Központnak

zással szemben segítséget szönhetően

fogyasztói

emelte

panasz esetén érdemi

fenntartási

díj összegét,

részére, melynek kö-

vállalkozás

azzal a panasszal fordultak az

előadásán,

be, akkor a vállalkozás

fog-

amely során szóban

belépnek egy csererendszer-

egyidejűleg

vállalja a fogyasztók

meg lévő üdülési jogainak értékesitését

is. A fogyasztók

hivatkozással

már

örültek

szervezetével a fogyasztó

értékesítő

vállalkozással

és a fogyasztó

fizetendő

követően

való együttműködés

melynek eredményeként zéssel megszüntették,

az EFK-nak

Több hóna-

az osztrák társ-

útján sikerült elérnie, hogy

között megállapodás

a felek a szerződést

jöjjön létre,

közös megegye-

és a fogyasztó visszakapta a szerződés-

kötéskor befizetett összeg időarányos 800.000,- Ft-ot.

éves

szerződésszegésre

meg kivánta szüntetni a szerződést.

és a vállalkozás

szem-

foglaltak ellenére jóval nagyobb

meg az üdülőhasználatért

pon át tartó levelezést

hogy részt vettek egy üdülési jogok cseréjével hogy ha a fogyasztók

ben, mivel az a szerződésben mértékben

a panaszok sikeresen megoldódtak.

lalkozó spanyol elhangzott,

panaszt egy osztrák timeshare

honos vállalko-

nyújtania a magyar fogyasztók

Az egyik esetben a fogyasztók EFK-hoz,

a fentiek ellenére sikerült

tűnő határon átnyúló (az EU

Izlandon vagy Norvégiában benyújtott)

Egy másik alkalommal egy magyar fogyasztó azért nyújtott be

megszüntessük.

néhány, először reménytelennek más tagállamában,

lehetőség arra,

részét, nagyságrendileg


Közös sajtótájékoztató Veszprém Megyei Kormányhivatal és az Európai Fogyasztói Központ részvételével A nyári főszezonban végeztek

mányhivatal

Fogyasztóvédelmi

a fő célunknak védelmét,

2012. június 4. és augusztus 24. között

kieme It ellenőrzéseket tekintették

a méréssel

a Veszprém Felügyelősége

a fogyasztók

értékesített

valamint az árfeltüntetés,

Megyei

Kor-

munkatársai;

anyagi érdekeinek

termékek

árfelszámítás

visszamérését,

és a nyugtaadás

el-

lenőrzését. Vizsgálták továbbá a fiatalkorúak kel történő

kiszolgálását,

körülményeit. fesztiválok

Az ellenőrzések

tón a Veszprém

területen

munkának

Dr. Kovács Zoltán

köszönhetően

van az elkövetett jogsértések

A tapasztalatok

működő ven-

voltak- számolt be sajtótájékozta-

megyei kormánymegbizott.

a prevenciós

csökkenőben

értékesítésének

színterei a vizparti nyaralóhelyek,

valamint kevésbé frekventált

déglátó üzletek, kitelepülések elmondta,

dohány-, illetve alkoholtermék-

adohánytermékek

száma.

azt mutatják, hogy a vállalkozók

igyekeznek megfelelni a jogszabályi

megyénkben

előirásoknak,

Dr. Kriesch Attila, az EFK igazgatója és Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott

egyre inkább az esetleges

A sajtótájékoztató

keretében

hibákat pedig lehetőség szerint azonnal pótolják. Ezt igazolja az

gyasztói Központ, amelynek

ellenőrzések

berek is érvényesíthetik

tavalyi évhez képest mintegy 13.67 %-kal alacsoFelügyelőség

megye nagyrendezvényein, Veszprémi

Utcazene

hetek alkalmával

jelen voltak a

Völgyében

és a

is, a füredi és az almádi bor-

pedig fogyasztóvédelmi

gáztatták" a kereskedőket, lügyelőségvezető

munkatársai

így a Művészetek

Fesztiválon

totó kitöltésével

vendéglátósokat.

"vizs-

Dr. Vakli Károly fe-

kiemelte, a nyár folyamán újabb 20 Veszprém

megyei vállalkozást

terjesztett

be az Európai

fel a hatóság az NFH pozitív lis-

és jogviták rendezésében

igazgatója elmondta a magyar em-

vásárlásokkal,

kai és turisztikai külföldi vállalkozás segíteni

légi közlekedéssei,

határmenti

kapcsolatos

vásárlásokpanaszokkal

az ügyfelek, de bármely esetben - amikor

áll a magyar fogyasztóval

külföldi társszervezetük

Központ tevékenységéről,

tájára.

jellemzően

autóbérléssei,

szolgáltatásokkal

fordulnak segitségért

panaszok

való ingyenes érdemi közreműködés.

Dr. Kriesch Attila hangsúlyozta, internetes

Fo-

jogaikat az Európai Unióban, hiszen a

központ feladata a határon átnyúló egyedi fogyasztói

nyabb, 33,33 %-os kifogásolási aránya. A Fogyasztóvédelmi

mutatkozott

szemben- tudnak

útján. Az Európai Fogyasztói

szolgáltatásairól

még több informáci-

ót találnak az érdeklődők a www.magyarefk.hu

oldalon.

Ismét sok látogató az Európai Fogyasztói Központ standjánál a Főszezon kiáll itáson A remek időben, a Budai Vár egyedülálló ember utolsó két napján megrendezett és gasztronómiai A csábitó

környezetében

szept-

Főszezon' 12 turisztikai

kiállitás és vásár rengeteg érdeklődőt vonzott.

programok

mellett és ínycsiklandó

illatok között na-

gyon sokan szakítottak

időt arra, hogy meglátogassák

a Nem-

zeti Fogyasztóvédelmi

Hatóság

Európai

égisze

alatt működő

Fogyasztói Központ standját. Nemcsak számos érdeklődő magyar látogató, hanem jó néhány külföldi turista is vállalkozott arra, hogy kitöltse a játékos, ugyanakkor hasznos információkat

is tartalmazó fogyasztóvédelmi

tót. Mintegy 330 kitöltött totóval az egyik legeredményesebb

toren-

nyai is népszerűek

voltak, sőt sokan megragadták

dezvényt könyvelheti el az EFK. Emellett az Európai Fogyasztói

és egyes kérdésekben

Központ, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi

szakemberek

Hatóság kiadvá-

kikérték

tanácsait is.

a jelenlevő

az alkalmat,

fogyasztóvédelmi


Summary city centres, as weil as various festivals and events). The inspection of taxi services was also a key focus. Over the past year, the National Consumer Protection Authority

To ensure the protection of the youth, places of entertainment

(NFH) has paid special attention to making Chinese organizations

such as music and dance clubs were also examined, just like the

and businesses interested in Hungary or working in this country fa-

enforcement of the prohibition of serving tobacco products and alco-

miliar with the Hungarian legal environment and the practices used

holic beverages to minors. To improve the efficiency of inspections,

by local authorities. As the next step in these efforts, a delegation of

consumer protection inspectorates worked in close cooperation with

the Chinese Consumer Association visited the headquarters of NFH

other authorities such as the Transport Inspectorates of Budapest

on 7 September.

and the counties, labour protection inspectorates, the directorates

The meeting was initiated by the Chinese party; the members of

for food chain safety and animai health, as weil as the special ad-

the delegation visited Hungary within the framework of the Chinese-

ministration bodies for public health, the regional directorates of the

German Consumer Protection and Product Safety Programme. The

National Tax and Customs Administration, the regional police sta-

delegation consisted of seven members of the Chinese Consumer

tions, the disaster management authorities, and the local public area

Association (CCA) and was led by Secretary General Jiang Tian-

supervisory bodies.

bo. The German Partner, Deutsche Gesellschaft f端r Internationale

Throughout the country, a total of 1,801 inspections were per-

GmbH, was assigned with the task of managing

formed, out which 1,705 were targeted at catering outlets, and 96 at

this project by the Federal Ministry For Economic Cooperation and

taxi providers. Comparing this year's data with last year's results, it

Development.

can be concluded that the rate of complaints against catering outlets

Zusammenarbeit

In China, CCA handles consumer complaints, pertorms information provision and counselling functions, and helps competent authorities

remained unchanged, while an improvement of 5 per cent was found in the case of taxi providers.

to oversee the market of consumer goods. During their visit at their

Within the category of catering outlets, 46 music and dance pubs

Hungarian counterpart, the Chinese delegation gained insight inte

(those able to accommodate more than 300 visitors) were inspected

the structure of the institutional system in Hungary, the relevant legal

in cooperation with other authorities, and non-compliance was found

environment, and the basic product safety and market supervision

in 12 cases. Special emphasis was placed on checking compliance

conditions. The members of the delegation were particularly happy

with the prohibition of serving alcoholic beverages and/or tobacco

to see the types of tests performed in the accredited laboratories of

products to minors. Therefore, services provided to minors were also

the authority.

checked in 219 cases (using proxies and by means of observation), where alcoholic beverages and/or tobacco products were served to minors in 72 outlets (33%) without verifying their age. The inspection of catering outlets covered 1,392 stores (restau-

This year again, the summer was high season for NFH and the con-

rants, taverns, pubs, etc.) and 313 other on-site catering units not

sumer protection inspectorates of the government agencies, profes-

qualifying as stores (buffets, grill counters, etc.). As far as geographi-

sional regulators and supervisors alike. Audits were conducted ac-

cai locations are concerned, 1,002 of the outlets inspected were 10-

cording to the usual schedule; however, the representatives of the

cated in places frequented by tourists, while in 390 cases the audit

authorities also attended several public events in various small towns

was targeted, based on information provided by informants, at units

and villages to provide information to consumers and businesses.

in non-frequented places.

In the course of inspections during the high season, the consumer protection authority paid special attention, in addition to protecting

The on-site catering units of festivals and other events were checked in 281 cases. The relatively low number of inspections per-

the material assets of consumers, to the ongoing presence of au-

formed at such events is explained by the fact that the appearance

thorities, which is beneficial not only for the legal compliance of busi-

of the authority at festivals was primarily intended to be preventive,

nesses but also for the growth of consumer awareness. The inspec-

aimed at reinforcing the image of the 'authority as a service provider'

tion objectives set for the traditional high season in tourism were

by providing advice, questionnaires, and consumer protection leaf-

implemented with ali the above aspects in mind.

lets, rather than performing explicit on-site audits.

Consumer protection inspections were, again, aimed at enforcing regulatory requirements throughout the country based on coordi-

The inspections performed by the inspectorates revealed irregularities in 640 cases, which corresponds to a rate of 38 per cent, while

nated and consistent criteria and applying consistent procedures.

22 of the taxi audits uncovered various kinds of non-conformities,

The primary focus was on filtering out commercial practices unfairly

corresponding to 23 per cent. The inspectorates scheduled their au-

influencing customer behaviour and checking compliance with data

dits in a way that they were conducted not only on weekdays, but

provision obligations in catering outlets located in the most popular

also at weekend events and in outlets open during the night.

tourist destinations (Iakeside resorts, lidos, wellness and spa resorts,


The 2012 National Consumer Protection Authority called a com-

The National Assemblyaccepted

petition for consumer-friendly businesses in March 2012. This pro-

ket supervision of products (Pttv.) on 18 June 2012, which entered

Act LXXXVIII of 2012 on the mar-

gramme aimed to highlight and recommend to consumers those

into force on 1 September 2012, providing uniform framework for

companies that increase and maintain consumers' trust, with means

market supervision activities. The Pttv. regulates the basic safety

beyond mere compliance with the law, raise consumer awareness

and compliance requirements pertaining to products, the obligations

and consumer culture by publishing the criteria established and an-

of market players, market supervision audits and measures, and co-

nouncing the results, and encourage companies to carry out activi-

operation between different market supervision authorities, as weil

ties to increase consumers' trust and satisfaction, develop innovative

as their collaboration with the European Commission.

ideas and solutions, and improve consumer culture and insighl. The certificate is awarded in a tender system: businesses success-

The objective of the Act is to ensure that products distributed on the market do not present any health or safety risks for consumers and

fully meeting the criteria are granted the right to display the 'consum-

users, and that they comply with the requirements set forth in the

er-friendly' logo.

applicable legal acts of the European Union and the relevant Hun-

In the first year, the Evaluation Commitlee rewarded 30utstanding

garian laws. The Act regulates the basic safety and compliance re-

applications. The certificate was handed over to the winners from

quirements pertaining to products, the obligations of market players,

Baja, Dunaújváros and Eger by Dr. Áron Lenner, the Deputy State

market supervision audits and measures, and cooperation between

Secretary in charge of domestic economy representing the State

different market supervision authorities, as weil as their collaboration

Secretariat for Economic Regulation operating under the Ministry for

with the European Commission.

National Economy, Róbert Zsigó, substitute Vice President of the

One of its key characteristics is that its entry into force does not

Consumer Protection Commitlee of the National Assembly, Zsolt

in any way restrict the regulations imposed by the legal acts of the

Szabó, Vice President of the Consumer Protection Commitlee of the

Union or any other laws because the regulalions of this Act must be

National Assembly, and István Pintér, Director General of the Na-

applied only if no other provisions are specified in any other law.

tional Consumer Protection Authority.

The National Consumer Protection Authority has recently closed a The Hungarian Quality Product Awards were handed over for the

number of theme audits aimed to protect children's safety. These in-

15th time this year to more winners than ever befo re, for 58 applica-

spections involved the verification of the compliance of various baby

tions submitted by 53 applicants. The aim of the tender is, again, to

toys, dolis, toy guns and toy mobile phones with the relevant safety

recognize and honour high-quality products and services manufac-

requirements, based on laboratory tests.

tured and provided in Hungary, to promote a quality-conscious ap-

As part of the audits aimed at the distribution circumstances of

proach, and to improve the general level of consumer protection by

those products, a total of 212 types of toys (3,471 toys altogeth-

encouraging manufacturers, agricultural growers and service provid-

er) were checked in 829 shops and stores. Objections were raised

ers. The products and services awarded may provide a basis for the

against 161 types of toys (596 toys altogether, 17.17 per cent) due

'export offensive' launched with the aim to strengthen the Hungarian

to insufficient marking, labelling or warnings. In most cases, such

economy.

objections were based on the lack of the name and address of the

Over the past 15 years, 2012 was the year delivering the largest

manufacturer or importer. The samples taken included 27 toys that

number of winning applications, increasing the total number of Hun-

were suspected to present a risk to safety. Based on the laboratory

garian Quality Product Awards granted over the years to 342. This

tests, 11 dolis, 9 toy guns, 1 set of ammunition, and 5 toy mobile

year, applications were welcome in 23 topic areas, and the largest

phones were proved to be dangerous. The dangerous toys had to be

number of winners, representing 30 per cent of ali applicants, were,

withdrawn from the market and banned from further sale.

again, businesses from the food industry. The award-winning enterprises came from 17 counties of Hungary,

Inspections performed on toys destined for infants were targeted at the distribution circumstances of 787 types of baby toys (1,896 toys

40 and 60 per cent of them with a seat in Budapest and in the country,

altogether) at 59 locations. Objections were raised against 112 types

respectively. 42 per cent of the award-winning businesses submitted

of baby toys (388 toys altogether, 20.9 per cent) due to insufficient

an application for the Hungarian Quality Product logo for the first

marking, labelling or warnings. The samples taken included 14 toys

time, while 58 per cent of the winners had already been granted the

that were suspected to present a risk to safety. Based on the labora-

right to display this logo for their various products and services. The

tory tests, 2 baby toys were proved to be dangerous. One of the baby

Hungarian Quality Product Award is granted on the basis of strict

toys in question is a teething ring, posing a serious risk of suffocation,

criteria. The applications were evaluated by an independent jury of

while the other one is a baby rattle that can be mounted on apram,

experts in several rounds. The guarantee for long-term quality is the

posing a high risk of eye injury for the child.

regular post-audit of winners.



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.