ERBÖ~ RE.NÉE
..
'
JOCf'1EM MO%%J.\'10K ...
Jf BUDAPEST FRANKLIN-TÁRSULAT magyar il·od. intézet és Mnyvnyomda
1909
-"' l"·
'-
*
'f.
*
"·
J;-;·J,
...
·-~ '. ~ •
JÖTTEM HOZZÁTOK
*
'f.
JÖTTEM HOZZÁTOK ... Jöttem hozzátok, messze idegenből S magammal ho,ztam 15serdó1t ·dalát. Ismeretlen ég tá vol csilla~fé;nyét, , Nagy, különös virágok inaÜt, Velem jöttek a rege-éjszakáknak Tündöklő árnyai egész sereg ! S én köztük éltem és nekik daloltam. S ti nem ismertetek. Oh, gyönyörüség volt az én magányom! És szegénységem pompával tele. És álmaimra lángoló rózsákat Hintett a vágyak kóbor istene. Minden reményem hófehér sirály volt S magasan szállt vizeitek felett. Mindent akartam és mindenre vágytam S ti nem ismertetek.
l*
3
4
i<
'f
JÖTTEM HOZZATOK "._
*
'~-
S jöttetek hozzám mind, a csengő dalra. Mely hívott, bűvölt, csábított, igért. Ünnepi díszben, kérkedő babérral Imádtatok s nem tudtátok miért. A csengés-bongás lelketek befonta, De az erős szó elszállt, elveszett. Én rózsáimat közétek dobáltam S ti nem ismertetek. Idegen voltam köztetek. Mi lelkem Lángra gyujtotta : attól fáztatok, Mert nem áldoztam oltáraitoknál Ti hajlékomra üszköt dobtatok. Az erkölcsös hazugság bálványának : Ki nálam kisebb, az hajtson fejet. Az én hitem, erkölcsöm : az Igazság Ti nem ismertetek. Hát elmegyek. Úgy ahogy jöttem egykor Csöndben, hogy többé ne is lássatok. A ti világtok emléke velem jön És nálatok maradnak a dalok.
*
>~-
*
.JÖTTEM HOZZÁTOK
*
>f.
A dalok, mikről botorul azt hittem, Hogy általuk majd sziveket nyerek, De én siettem - kissé korán jöttem S így nem ismertetek.
5
DALOK, AMIKET ELHAGYTAM
>1-
+A DALOK AMIKET ELHAGYTAM
*
A DALOK AMIKET ELHAGYTAM. Ezek a dalok, amiket elhagytam, Amiket eltemettem, elsirattam, Amelyekhez én vissza sohse térek, S amelyek fájni fognak amig élek.
'i>
9
10
'~-
AMIG ENGEMET
*
*
AMIG ENGEMET ... Amig engemet üz a nyugtalanság : Te nem tudsz megpihenni. Amig a lelkem gyötrődve gondol rád Te nem tudsz boldog lenni. Mig minden álmom csókjaiddal telve : Te nem aludhatsz éjjel! Rám kell gondolnod, könyek közt, epedve, Bús, csókos szenvedéllyel. Amig én téged titkosan kivánlak: Te áhitsz engem lopva. Amig én téged uj ból meg nem áldlak: Te nem léssz feloldozva ....
*
* * *
:MEGESKETTETETT
+
+
MEGESKETTETETT. Megeskettetett százszor egy napon: Hogy egyedül meghalni nem hagyom. Ha int felé a halál bús keze: A nagy útra én elmegyek vele. S én megesküdtem százszor egy napon, Már nem szeret. Azóta messze jár. Csillog, cikáz, mint őszi napsugár. Hol diadalmas, hol meg szomorú. A csókja is, mosolya is ború. Nem boldogabb, mióta messze jár. A hir felőle gyakran megrohan Hogy vigan él s szép szeretője És hallatára nem fáj a szivem. Mindegy : elhiszem-é vagy nem Hogy vigan él s szép szeretője
: van. hiszem, Yan.
ll
12
* *
MEGESKETTETETT
"'
"'
Én várok, míg az őszi nap leszáll. Én várok, mig kihúny mü1den sugár. S ha int felé a halál bús keze : Amint igértem, elmegyek vele. Én várok, mig az őszi nap leszáll ...
"'
*
*
*
VELENCZE
VELENCZE. Te itt jártál uram, már akkor is, Amikor én, mint ötesztendős gyermek, A kályha mellett hallgattam mesét, Vagy künn a réten futkostam virágért, És álmom volt egy aranyhajú bábú, Egy kis kalitka s benne egy madár. Te itt jártál uram, már akkor is, S karodra fűzve egy idegen asszony. Vele nézted a mese-kék eget, Vele siklottál csöndes vizeken, S a néma, fénytelen sikátorok közt Az ő ölébe hajlott a fejed. Te itt jártál, uram, már akkor is. S a forró éjszakáknak mámorát Beitta lelked a márványfalak közt,
13
14
*
*
VELENCZE
És hallgattad az álmatag zenet És hallgattad a csengő rithmusos Lágy olasz éneket - mig távol tőled Én tüzetfúvó sárkányszörnyeteggel, Boszorkányokkal vivtam nagy csatát, S a félelemtöl sirva ébredék. Te itt jártál, uram, már akkor is! Óh mondd, óh mondd, hogyan feledjem el'! Az agyvelömben forr e gondolat, A véremben lángot vet és lobog: Te itt jártál, uram, már akkor is ! Más volt az asszony, s te szeretted öt. Más volt az asszony s megcsókoltad őt. úgy fogtad át fejét, mint az enyémet, úgy feküdtél a lábai előtt, S úgy dicsérted szépségét, oly nagyon, Mint most az én szépségemet dicséred. Eressz el innen ! Menni akarok ! Megöl e város. Féltékeny vagyok rá ! Emlékeidré féltékeny vagyok ! Elmúlt csókokra féltékeny vagyole
*
*
*
VELENCZE
Elmúlt lázaktól, lázarn csillapúL Betelt vágyaktól, elnyugszik a vágyam. Eressz el innen ! Menni akarok ! Azért kellett elhagynom a falut, Ahol születtem s a szülői házat'! Azért kellett kimennem a világba, Hogy téged megtaláljalak? És hogy te engem idehozz A bűnök városába és megejtsd Ezer varázzsal káprázó szemern '! Félek a karcsu márványoszlopoktóL A rejtelmesen csillogó tavaktóL E sok halott fény engemet ijeszt. És dalon, zenén, csillogáson át Kisérteteknek suhanását hallom, Elmúlt szerelmek halál-sóhaját S ezerszeres lesz lelkemben a vád : Te itt jártál, uram, már akkor is .•.
*
15
16
*
*
VELENCZE
Ő rám néz. Lassan, tétován felel : «Itt voltam akkor. Bár ne lettem volna ! Bár most lennék először itt, veled ! Veled, először, édes gyermekem! Te fiatalság, épség, ragyogás ! Nekem utolsó életörömöm ! Nekem utolsó áldásom, bünöm. Utolsó dalom és utolsó álmom, Ki itt léssz majd, ha már én nem leszek, És csókot adsz majd- másnak - nem nekem, És hallgatsz dalt a csillogó vizen És üdvözülsz majd - mással, nem velem.
S piros ajkaddal a cyprusi bort Épp oly mohó gyönyörrel szürcsölöd, Ahogy én ajkad csókjait iszom most, S úgy fog szeretni téged ez a város, Ahogy hajdan engemet szeretett. És h?gy szeretett : érte megbocsáss ! Te itt léssz majd, ha már én nem leszek . , .
*
NEM FÉLSZ
NEM FÉLSZ. Nem félsz a tavasztól? Nem félsz a közelgő lágy alkonyatoktól? Nem tölt el remegés a gondolatára Hogy virágba pattan az orgona ága? Nem borul gyászba a lelked: Ha látsz ibolyás, fehér violás kertet'! Nem félsz a tavasztól? Hogy megvádol miattam és átkoz ? Hogy susogó szóval odacsal magához És füledbe sugja nevem? És számon kéri tőled, A régi virágos, napfényes időket? Sétáinkat a vízparton, a réten, Kóborlásunkat a csillagos éjben. Jöttem huzzútok.
17
18
* *
NEM FÉLSZ
Hogy számon kéri a dalom, az álmom A beszédem, a csókom, a kacagásom? Hogy nevemmel üldöz, mignem futva futsz Éjtől és virradattól Nem félsz a tavasztól?
*
*
*
19
NEM FÉLSZ
II. Lásd én félek . . . Pedig ellened, soha nem vétettem Pedig tenéked rosszat sohse tettem Én félek . . . Ilyenkor zaklatóbbak az emlékek S ilyenkor a bűnök haloványak, S pirosak, és forrók a vágyak. Ilyenkor az éj túlságosan fényes, És nagyon fárasztók a nappalok ! S az ember szempilláján álmot érez, S félénken, lopva csendűlnek dalok Bele az első remegő napfénybe És minden rossznak mindörökre vége ! S eltékozolt tavaszok illatát Érzem subanni a lelkemen át ... Én félek, S nem tudom hova menjek, Hogy álomtalan, vágytalan pihenjek, 2*
20
*
*
NEM FÉLSZ
És szenvedéseim, hogy megmaradjanak Tele gazdagsággal az ifjú nap S igy szegény tovább hogy maradhatok? S azt is tudom, hogy várnak valahol, S tudom: áldással, csókkal várnak ott. Ha tán egy napon útnak indulok S felvirágozva oda érkezern ? , . . Oh szenvedés ereje légy velem ! Félek: ujjongok! Félek: kacagok! Félek ...
*
*
*
lJGY LÁTOD i\IA.JD
""
+
21
ÚGY LÁTOD MAJD. Úgy látod majd, hogy érdemes volt élned, Amért találkoztál velem. Az én sokszor megátkozott nevem Lesz a te legnagyobb emléked. Úgy érzed majd, hogy mii1den csók kiégett S minden asszonyi száj hideg. S én besngárzom éjj eleidet, Az én csókom örökre éget. Úgy látod majd, hogy elfoszló árnyéknak, Ködnek is fényesebb vagyok, lVIint a körötted
égő
csillagok,
Kik a bánattól elalélnak Úgy érzed majd, hogy el kellett vón dobnod Szegényes királyságodat,
22
* *
ÚGY LÁTOD MAJD
* * *
És hordanod a sírig láncokat Inkább, mint foszló biborrongyot. Én láttam fényét koronás fejednek, Ha lecsókoltad is szemem. Ök nem költők - látásuk színtelen. Mint bús bohócot kinevetnek.
* * * MINDÉG TÜNŐDTEM
'l-
'í-
MINDÉG TÜNŐDTEM. Mindég tiinődtcm : vajh, hogy élem át A rettentő, a kínos bucsuzást, Ha majd lelked lelkemtől elszakad? Nem leszek-é majd nyomorult, beteg'! Nem aláz-e meg? Vajh nem öl-e meg, Nem hoz-e rám rémséges átkokat? S te lelkedet, gyiilölséggel, vakon Keresztül vitted sfiron, iszapon, Vért gőzölgő mocsarak fenekén. Varázsa, színe, fénye elveszett Oly rút, sötét, hogy rá sem ismerek, S nem sajnálom, hogy többé nem enyém.
23
24
*
KÖNYÖRGÉS
"~
KÖNYÖRGÉS. Ö h, Uram, arra kérlek:
Ne engedd hozzám a vigasztalókat, A részvevőket, a szánakozókat ! Küldjed inkább a kárörvendezöket, Nekik adom a kenyerem felét ! A tolvajokat, zsákmányra !esőket, Amim még van, hogy hordják szerteszét. Halottrablókat küldj hozzám, Uram, Álmaim sirján hogy dőzsöljenek Öszintén szilajon. Csak a szelid, Komoly vigasztalók ne jöjjenek! Próféta mincl, aki házamba lép. Csupa elrejtett látás, bölcseség. 7\Iiut tudta már előre, hogy mi ér ! - Lenyugszik a nap, és fölszáll az éj.
"'
25
KÖNYÖRGÉS
A mámornak egyszer vége szakad, S a nyárra ősz jön és az őszre tél S megmondta mind, hogy nem lett vón szabad --- S a korsó addig jár a lmtra (Régi szokásként) eltörile
mig
Uram, e prófétáktól ments meg engem Szelid kezükből ragadd ki a lelkem. filert mentöl tovább hallgatom szavuk Én annál szomorúbb leszek, És annál kisebb és szegényebb. Lehet : nekik van igazuk, De, mégis, Uram, arra kérlek, Hadd küzködöm magamban, egyedül. Bánt, bánt a sok igazság, nem birom! És a sok jóság és erény lever Kiméletlen, kegyetlenűl! Az ellenségím fegyvereivel Megharcolok tán. Ámde földre nyom A sok segítő kéz - s megroskadok Ha jönnek az ell;és~:tt jósJatok
26
*
*
KÖNYÖRGÉS
'1-
Ó h mért nincs megfordítva, Istenem!
Lenne barátom az, ki ellenem ! S az ellenségek hadd lennének ők A siránkozók és a részvevők ! Hogy elbírnék velök ! ...
* * *
SZERETNÉK ÍRNI
'í-
SZERETNÉK ÍRNI. Szeretnék írni levelet Valakinek. De nincs kinek. Egy szó reszket az ajkamon De kimondani nem tudom. Egy ösztön üz valahova Előttem az egész világ. S elindulnék - de nincs hova. Egy ami megvigasztal engem. Hogy van a földön még egy ember, Aki, miként én, útra kelne, Aki, miként én, menne, menne; Akinek ajakán a szó Vigaszthozó, feloldozó S nem mondja ki, mert nem lehet. Ki mindennap megír egy hosszú, Egy búbánatos levelet S nem küldi el, mert nincs kinek.
'í-
27
28
*
*
MONDTAM
MONDTAM! Emlékszel : mondtam 9 E végtelen embervadonban Ha elbocsátod a kezem Te számiízött léssz, idegen, Es nem lesz senki, aki látna ! És senki, aki megbocsátna És senki, aki imádkozna érted. Lenne száz anyád, száz testvéred, Egyik se tudna úgy szeretni, Hogy megváltaná szenvedésed .•. Ugy-e, én mindég megváltottam 0 És most már sohsem válthatom meg. És már sohsem bocsáthatok meg t:s el kell veszned átkozottan, És el kell vesznem átkozottan Emlékszel" :\1ondtam ! . . .
*
*
OTT TÚL
OTT TÚL. Amig itt lenn a földön élünk: Egymás szemébe sohse nézünk. Egymást mi többé sohse látjuk. És ami bün és ami átok, Egymás fejére ráhalmozzuk. De túl, egy másik csillagon Egymás bíínét könnyel lemossuk, Egymással nagyon szépen bánunk, Imával és áldással, ott Szünetlen egymás mellett járunlc És mosolyogva, kéz a kézbe' Érünk az Úr színe elébe, És csupa sugár lesz a lelkünk, Amikor szólunk szeliden : "Uram, beh sokat is szenvedtünk>>!.
30
*
*
TALÁN?
TALÁN? Olyan lesz a találkozásunk, Mint mikor két fekete felleg Találkozik s egymásba olvad. Elfelejtjük, hogy viharban csatáztunk S orkán szelében reszkettünk meg. Elfeledjük, hogy villámaink voltak, Melyekkel egymást vertük. Csak szótlan, némán egymást átöleljük S forró könnyeink megerednek, S aztán együtt megyünk a nap elébe Két bús, fekete felleg . . .
* * *
ÚGY SIKLANAK
'+
31
ÚGY SIKLANAK. Úgy siklanak le rólam csókjaid, Mint bágyadt őszi sugarak A víz szinéről. Föl nem gyujtanak, Csak beragyogják halvány, gyönge fénnyel Lelkem erős hüvős hullámait. Mi benned ég, a szenvedéllyel: Kicsiny tavak, aprócska lápok, Futó erecskék, ingoványok, Hadd játszadozzanak! Hozzájok illesz, sápadt őszi nap. Én nagy folyam vaygok és nagy tüzeket várok.
32
*
NEM TÖRTÉNT SEMMI
NEM TÖRTÉNT SEMMI. Nem történt semmi, csak aludtam mélyen, S legszebb álmomból fölvert egy sikoly. S egy pillanatra megdermedt a vérem. Nem történt semmi. Vándorlásarn közben Megakasztott egy különös vidék, S néhány napot henyélve ott töltöttem. Nem történt semmi. Naphoz törő vágyam Egy pillanatra megszédült, lehullt, S örömét lelte egy kis éjbogárban. De most eszmélek s látom, hol pihentem: A vidék árva, színtelen, kopott, S üres a dal, mit róla énekeltem S az éjbagárnak szárnyait lefejtve, Álmot felejtve repülök tovább A sugaras, a hivó végtelenbe .
*
~'
NE:\1 SZEBETE:\!
NEM
'f,
SZERETE~I.
Nem szeretem a régi dalaim. Túlságos nagy bennük az ifjuság, Dölyfös az erő, féktelen a vágy S a kelő napon és nyugvó napon Ugyanaz a fény, ugyanaz a szín. Mindenütt vörös mámor ég lobogva, Mindent tikkasztó láz perzsel agyon. Nincs egy sóhajtás, mely hangos ne volna. Nincs egy csók, amely rejtőzködne, félne. Sehol titok ! Mindenütt a leány Merész, dicsekvő, nagy őszintesége. i\Hntha egy napsütéses kertben járnék, Hol mindenütt fény, sehol semmi árnyélc Szines virágok, mik a naptól égnek, Szines pillangók, részegek, ledérek. S e forró, szines, kábult környezetben Nem találom többé a lelkem. Jüttcrn hozzátok.
3
34
*
*
NEi\I SZERETEi\I
'f-
Érzem, hogy nemsokára dalt irok, Dalt, melyben nem lesz ujjongás, se vágy, Dalt, melyben nem lesz köny, se szerelem, De nagy titok, de szentséges titok, Összeborúló sok fehér virág, Mely illatát az éjbe ontja szét, Szeliden, álmodón, rejtelmesen ; Nem tudni, honnan jő, és hova vész el. Olyan, mint egy puha lélekzetvétel, Egy hullámcsobbanás, egy madárszárny, mi rebben S ami az éjszaka álmát nem töri meg. Egy sápadt villanás, de benne lesz a lelkem, S rnind, amit álmodott, s rnind, amit szenvedett.
r t
UTAK
3*
*
l~.JSZA1\A
ÉJSZAKA. Hatalmas éjszaka, csillagsugaras Öledbe hajtom a fejem ! Ki annyi csodát tettél már velem : A végtelenbe suhogó szárnyaiddal Ölelj magadhoz s mondd ki azt a szót, Azt az erőst, vigasztalót, Ami nélkül a hajnal álma vak S vigasztalan az ébredés maga ... Erősits meg, csillagsugaras Hatalmas éjszaka! A te kezeidbe ajánlom lelkemet. Oh, tedd, hogy hozzád hasonló legyen : Oly fényes, oly dalos, oly végtelen S ne fájjon néki sem, hogy lenn a porban Kis férgek élnek aranyos szeunyben
38
*
*
E.JSZAKA
És szennyes, aranyos mámorban, Ahogy nem fáj neked. Tudjon tündökölni a végtelenben, S a sötétben lappangó életet Ne kivánja meg. Égjen el a lángban, mit gyujtott maga: Legyen gőgös, mint te, titokzatos, mint te, Fájdalmas, mint te: csillagsugaras, Hatalmas éjszaka! Félek a reggelek lehelletétől. A hideg fuvalmaktól félek. Oh, mily józanok a fölébredések ! S mily durva fény támad a nap szemétől l Hova legyek a reggel sugarában. Mely ismeretlen tájakat mutat? Előttem célok, mikre sohse vágytam. Elinduljak? Nem tudom az utat. A reggel kapujánál összetörve Leroskadok, mint a keserv maga Szólits vissza s temess magadba engem, Nehéz utjáról hívd vissza a lelkem! Benned hunyjon ki minden sugara !
*
*
I~JSZAIL-\
S legyen néma, mint te. Fénytelen, mint te, Halálos, mint te, Szamaru éjszaka ! ...
3!1
40
EGY HALOTTHOZ
EGY HALOTTHOZ. Azt mondtad: dobjam el jól pengő citerámat, Mely forró nászok üdvét százszor dalolta meg. Vegyek kezembe hárfát, mely tompán búg, remeg, S rajt' titkos viharok zengő visszhangja támad l Eldobtam citerámat ... ;\1ondtad: a hódolók seregéből kiszálljak l Léha útszéli lárma ne környezze nevem. Hitvány bohóc-seregnek nagy ünnepeimen Helyet ne juttassak, hogy fújjon harsonákat. Nem hallok harsonákat ... ;\fondtad, készüljek úgy, hogy nem lesz földi társam, Kinek erős kezébe tehetném a kezem l A nagy magányosoknak jut a nagy győzelem, S hová út nem vezet: a völgyben több virág van. Lásd, nincs e földön társam ...
EGY HALOTTHOZ
S mondtad : nem tart soká örömöm a sikerben. S hogy útra kelek én is, mert menni, menni kell Az anyaföld költőnek virágot nem növel, S Jézus Isten fia, kicsiny volt Názáretben Lásd, ime útra keltem ...
(l
De mondd, te jó, te sz en t, te megdicsőült- boldog, Ki túl vagy a vak élet határán, aki látsz: Miért van lelkem mélyén e súlyos, szörnyű gyász '! S hogy róla minden nyűg, bilincs a földre omlott : Mondd, mért nem vagyok - boldog ? . , .
42
*
*
*
TÉL>~-
TÉL. Nem teltek évek, csak egy hiís tavasz S egy tikkadt, lomha nyár S ime, a hajam nem fekete már, A hajam nem fekete már. A hajam lángoló vörös, Mintha forró vér ömlött vón' bele S vagyok a tél hideg szerelmese, A tél szerelmese. S állok magam a hósivatagon, Éjszin köpenyem úszik a havon, s hollók viharos szárnycsapását Érzem a vállamon. N os, ki me r közeledni énfelém Közületek, kik titkosan kivántok? Ki az, aki le merné bontani Vállaimról a fekete palástot 9
*
*
*
*
TI~L +
Ki merné kezét a fejemre tenni, Bele az égő, vörös zuhatagba '! Ki volna, Idnek élő, meleg ajka Fagyos ajkamon tudna pihenni ? A Ieghősebb, a legerősebb, legszebb, Ki nem fél átoktól, se vértől, Űzze el tőlem a hollók seregét! Jöjjön és vegyen el a téltől!
HATTY ÜK
HATTYÚK. Szállnak a halovány éjben - S a viz szine kék Hattyúk, erősek, komorak, Hattyúk, feketék. Az egyik az üdvtelen álom, A fénytelen vágy a más. S mindenik egy-egy fojtó Hangtalan vallomás. S a hold a felhők fátylán Előtünik és megáll.
s mer·őn néz a tó vizébe Hol a hattyúk sora száll. S azok csak úsznak beljebb, S szárnyuk alatt a viz Megmegcsobbantja lágyan Szikrázó fodrait.
r
*
HATTYÚK
S közülök a hold szemébe Csupán csak egy, ki néz, És ez fehér és bágyadt És csupa szenvedés. Ez néz a hold arcába Bús - mozdulatlanul, Mignem álomba igézve Bódultan a mélybe hull. És ez az egy fehér volt! Fiatal és csupa hit S ismerni szerette volna Az éjszaka titkait. A többi pedig csupa értés, A többi pedig csupa látás, Hidegen, büszkén vonúlnak A rejtelmek néma taván át. Ezek visszafelé sohse néznek l~s utjokba' meg se pihennek
45
46
*
*
HATTYÚK
Ezek tudják, hogy honnan jöttek És tudják, hogy hova mennek o
Szállnak a halovánj' éjben - S a viz szine kék Holt társuk fölött komoran Hattyúk - feketék o
il
o
o
o
o
*
*
HA.JNALI VÁNDORLÁS
47
HAJNALI VÁNDORLÁS. A halovány hajnalból jöttem, S egy csukott ház maradt mögöttem, S egy néma kert, melyben nincs más virág, Mint nyitott szemü, sötét ibolyák. És egy szökőkut, melynek vize még A szildák közt alussza téli álmát. Nem kezdte meg tavaszi életét: Felszökkenését, üde csobogását ... Mögöttem a kaput bezárták. i\Iegyek. De mintha támolyognék 11ilyen fáradt minden tagom ! S azt sem tudom, hogy hol lakom. :.\fintha hétszáz éve bolyongnék Völgyből a hegyre, hegyről a folyóra, S mintha a cypruserdők merev gyásza A lelkem gyásza volna. Hazajutok-e valahára?
48
HAJNALI VÁNDORLÁS Ugy tetszik, a tegnap régesrég volt. És az éjszaka oly sötét volt, Hogy beleveszett minden fény, amit Valaha a két szemern látott S
öröktől
fogva s végitéletig
.Járom a ködös hajnali világot. És ott a folyó és amott a házam. S a tornácon valaki vár reám Lehajtott fejjel, gyászruhában És szólni fog: «Ezen az éjszakán ;\feghalt és most már uton
ő
is.ll
Nem léphetek be. Szégyenlem magam. Inkább megyek tovább és egymagam. t':s sohse legyen vetett ágyam, Soha hajlékom, kenyerem. És bujdosson a gond velem S az önvád törje össze vállam. Sok, sok idegen éjszakában Járjak égő szemmel, megcsapzott hajjal Harcban a közelgő hajnallal ·S a fenyegető napvilággaL
*
*
4\J
HAJNALI VÁNDORLÁS
És záruljanak be mögöttem Durva, ijesztő csattanással Álmukból fölriasztott kertek. De csak az én utamon menjek .... De csak az legyek, aki régen ! Könyek, csókok áldott tüzében A kezemet hadd füröszszem meg. Szempilláimon nagy misztériumok Lázát érezze, aki lát. És sejtse, lássa, tudja bennem Az Öröm nagy diadalát. És hogy vállaimon az élet Ragyogó terhe és én elbirom, S amikor a hajnalból visszatérek Még mindég szomjazom. Részegen, támolygón, még szomjazom.
JU"ttent hozzátok.
4
50
*
*
HANGOK
HANGOK. Az éjszakában Föltámadnak a hangok. Halk, puha, hófehér hangole Kis, testetlen, szárnyas angyalfejek - Perugino vagy Rafaello Vásznairól szálltak le talán Hozzák magukkal valami hüvös Szent messzeségből. S megcsendülnek a hangok Finom, törékeny üvegcsengéssei: "Hozsanna! Te szent vagy !J, S rá kórusban fölzengenek Kis, testetlen, szárnyas angyalfejek: «Hozsanna! Te szent vagy !n Az éjszakában Föltámadnak a hangok.
r l
*
61
HANGOK Forró, szikrázó, vérvörös hangok. Piros nyelvü, hegyes fiilü Fekete, pikkelyes koboldok, Táncos manók és libegő lidércek Hozzák magukkal, valami forró Tiizzel, vérrel, kénnel lobogó Mélységéböl a vérnek ... S fölsikoltnak a hangok Lázas, lobogó sikoltással : «Evoé! Tied az élet!" S rá kórusban visszariad A villogó szemü csapat: ((Evoé ! Tied az élet!" Az éjszakában, Mig fejem a párnába temetem: Tusára kelnek fölöttem a hangok, A puhák, hófehérek, S az izzó, szikrázó, vérvörös hangok. És fölöttem vijjogva és esengve Követelön, imádkozón Áldással, átokkal vegyes Nagy hangvihar kerekedik. 4*
l l
52
*
*
HANGOK
' Szikrák és könyek hullását érzem. S hajfürteim közt égő nyilakat t:s homlokomon hüvös harmatot. És fáradtan, félig álomba dőlve Tünődöm : Melyik lesz a győztes'! Melyik lesz a győztes?
r *
*
A NAPOK
A NAPOK. Mosolyosan, hajnaltól pirosan, Harmatosan, madárdalosan Sziiletnek a napok. S az erős fényben, lenn a völgy ölében, Állnak mozdulatlan, bálvány-kevélyen, Tőrténettelen, közömbösen, tétlen, Mindég egyformán - a napok.
S alkonyra válva, valamennyi árva. Nem tudja, miért jött a világra. És csalódottan, fáradottan, Fásultan és föláldozottan Meghalnak a napok.
53
54
* * *
FÉLEK
FÉLEK. Félek: otthonn az ibolyák kinyilnak, Oh föld csillagai, édes kék szemek! Május jön s az ákácok kivirulnak S a fehér pelyhek mind a földre hullnak, S illatos csókjuktól a fű megremeg. Félek : otthonn az ibolyák kinyilnak. Félek, hogy én rám nem emlékszik senki; Uj dalok születnek az új tavaszon. S a régit elfelejtik énekelni, S hűvös sírjából a nap föl nem kelti Sok tüzes, lángoló tavaszi dalom. Félek, hogy én rám nem emlékszik senki.
r 1
*
TEMETÉS
l i
TEMETÉS. Ahol tetszhalott lelkel,et temetnek, Ismered nevét a temetőkertnek '! Jer, megsugom és hozzá elvezetlek. Pengnek az ásók. Uj halottat hoznak. Hallod-e, hallod : mennyire zokognak! Hallod-e, hallod: mennyit imádkoznak ! Mennyi virág, tömjénfüst, mennyi ének! Igy temetik azokat, akik élnek. Igy adják öket a fénytelen éjnek. És a siratók, látod, mint halottak, S kik kiéneklik hazugúl halottnak S a gyászkíséret mind, mind, mind halottak.
56
*
*
TEMETÉS
Élő csak az, ki benn a koporsóban Fekszik mosolygó szájjal és nyugodtan,
Az
ő
S az S az S az
szive csak, mely lüktetve dobban. ő ő ő
szemében a sugár, a látás, szivében a messzire vágyás lelkén a fiatal sovárgás.
Pengnek az ásók. Göröngyöt göröngyre ! Hajrá, söpredék! Dugjátok a földbe! S mondjátok el a bucsuzót fölötte! Ő nem fogja a szavát fölemelni. Ő fekszik nyugton, néki nem ke!I semmi.
Tudja, hogy harmadnapra föl fog kelni ...
r *
*
EGYSZER
EGYSZER ... t~s egyszer minden könynek ki kell égni
S 'minden fohásznak el kell fogyni. És egyszer megint csak kell napot érni És megint csak kell mosolyogni. És jön egy reggel, amikor virágot Kell ujra a hajunkba fűzni. És jön egy este, mikor imádságot Susogva kell majd lefeküdni. És jön egy éjjel, melynek minden árnyán Felragyog izzón a mi álmunk. És jön egy hajnal, melynek kapujánál Remegö szivvel meg kell állnunk ...
57
58
*
*
*
ESTE"~-
ESTE. A babérfás út a miénk, S a Kék kastély a hegyoldalban És miénk fölötte az ég. Belűl
a nagy boltives termek,
Miket a déli nap melenget, S hol kandallóink tüze ég. Miénk a kis kert bokraival, Melyek nyáron fehérben állnak S lehajtják a fejük, Mint szégyenlős kis áldozó-leányok. És miénk karcsú cyprusaival A fehér rácskapu ott alant S miénk a sok vidám harang Az egész völgyben ...
r *
*
*
ESTE "'
És piros alkonyatokon, Mikor tűz ömlik el az olajfákon S kigyúlnak a haloYány rétek : Megállunk lenn csöndes-hallgatagon, Alvó lelkünkkel a csodákon, Susogásában egy-egy fáradt, Legördülő levélnek. S ilyenkor megszólalsz: «Visszamennél-e A Városba, ahol minden emléked? Álmod, szerelmed, dicsőséged? A bűnös, a vérszomjas, a harcos, A kegyetlen, a jajoktól hangos Városba visszamennél-e '! S amit elhagytál, újra kezdenéd-e ?>> Én nem felelek. Lehúnyt szemekkel Állok mereven, mozdulatlanul, Homlokomon az esttel ...
,,,.
59
60
*
-.
BESZÉLGETÉS
BESZÉLGETÉS. Én már nagyon megöregedtem. Nem tudok egy nagy pillantással Magamhoz kötni lelkeket, És már a csókot elfeledtem. Előttem meghajló fejet Földig borulni rég nem láttam, S szemet, mely kiragyog a vágyban. S már rég nem láttam könyeket Erőszakos, vad könyeket, Imádkozó, bús könyeket, Amiket láttam hajdanában.
l
S azt a kacagás t elfeledtem! Azt, amely halálig ki no:r., Azt, amely gyilkos dühbe hoz, Azt, amely csengő és kegyetlen.
r !
*
*
*
BESZÉLGETÉS
"
S azt a kicsiny szót elfeledtem, Azt a bűvös szót, mely ha szállt, Megdöbbenő szívet talált, Édes, boldog ijedelemben ... Álmatlan, éjszakai csendben Gondolkodom: hogy volt, mi volt., A kacagás, a szó, tekintet? Nem jut eszembe - elfeledtem. Én már nagyon megöregedtem ....
(il
62
*
AZ AZ ERŐS
AZ AZ ERŐS. Az az erős, ki el tud menni, Mikor még könnyár hívja vissza. Az az erős, ki egyedül megy És nem jön vissza. Az az
erős,
ki bálványként megy. bálványként, száraz szemmel, S akit még sokáig átkoznak Nagy szerelemmeL Gőgös
Az az erős, ki frissen hord el Magával örömet és vágyat És neki vág mosolygó szemmel Egy pusztaságnak Igy mentem el, amikor mentem. Most itt maradok lomhán, resten.
*
*
AZ AZ ERŐS
Mert fáj a könny és fáj a jajszó S irgalmas lettem. Most várok, amig nem sir senki. Váram, míg kifogynak az álmak. A napot, melyen titkon küldnek És nem sajnálnak. Egy puszta virágtalan kertből, i\Ielyhöl az illat elszállt régen. Iülépek majd közőmbös arccal S koldússzegényen.
()3
64
* *
VALAKI GYŰLOL
'~-
'i-
VALAKI GYŰLÖL. Valaki gyiílöl. Sohse látott. Valaki gyűlöl. Nappal, éjjel Bevonja az én sápadt arcom Fátyollal, feketéveL E fátyolon
keresztűl
néz rám.
A napvilágon sohse látott. Bús mámorában rútnak, rossznak, Boszorkánynak elátkoz. Rontást lát bennem. Sohse látott. Sohase hallotta a hangom. Sohsem mert a szemembe nézni, Ahol a rontást tartom. Gyűlöl és talán meg fog halni, Mert megutáita a világot, Hol meddőn hajszolta a csókot ... És engem sohse látott.
'~-
*
*
*
ÉLETEM
()5
ÉLETEM. A kék hajnaiba beleírni Sápadt ujjal egy szót - és várni, 1\Hg jő a nap s fölégeti Minden nagy szót a ködbe írni ! De nem sirni ! A fehér felleges estének Puha fátylát arcunkra húzni S alatta égőn, reszketőn Titokteljesen hallgatázni De nem szólni ! Kiapadt fáradt fénytelen Titkok fölé némán hajolni! Józanul, értőn, éberen Mindent tudni, mindent megoldni S föl nem sikoltni! Jűttem
hozzátok.
5
66
*
*
ÉLETEM
Emberi szörnyű hallgatásban Dacosan és merően állni. S a feltámadás nagy dalát Dalolók búját kitalálni, Semmit sem várni !
*
*
OH BEH SOKAT ALUDTA;.\I
*
67
OH BEH SOKAT ALUDTAM. Oh be sokat aludtam! Négy évet átaludtam. Négy év minden magányát, Minden nagy éjszakáját, Sok nagy szomoruságát Konokul átaludtam. Álmok fehér erdője Most vágyam ki belőle. Egy éjre vagy kettőre Éber akarok lenni. Az éberek a szépek, A bátrak, a kevélyek Kik nem félnek az árnytóL Búbánattól nem félnek. Az éberek a látók, Kik nyitott szemmel néznek, 5*
(iti
*
OH BEH SOJ~AT ALUDTA~! +
Kik mozdulatlan ülnek És kifelé figyelnek : Mi történik az éjben '1 Nem zörren egy kilincs meg. ~Iely évek óta zárva 0 Nem szálai hirtelen meg Egy elfeledett hárfa, Melyet halottnak hittek Örökre szótalannak ? Nem hallatszik egy sóhaj'? Suhanás nem hallatszik? Titkok szárnysuhanása, Sóhajtás, amely lelke Visszakisértö lelke El nem dalolt daloknak, Ki nem sirt könnycseppeknek El nem csókolt csókoknak" Fájdalmak suhanása Az ellenséges éjben ... Álmok fehér erdője, Én föl akarok kelni. A nappaJok szegények
*
*
OH BEH SOKAT ALUDTA:\! S én oly sokat aludtam t~s majdnem boldog lettem A fehér álomfák közt, Fehér álomködök közt, A Lethe fehér partján Unom a szineit már I~s zsongó éneklését Az álommadaraknak. Egy éjre vagy kettőre Éber akarok lenni. I~s várni, ugy mint mások. Hemegni, ugy mint mások I~s fölvenni a harcot A fekete Bánattal Birokra kelni véle És a földre teperni Vagy engedni, hogy győzzön És ő gyürjön a földre.
Ez is szép, oh ez is szép ...
"
(j\)
íO
*
*
A HOLD
A HOLD. Ágyamra süt a hold. Ezért volt nehéz álmom. A csupasz ablakon át Kék, kísértetes fénynyel Ágyamra süt a hold. Nagy fekete folyó Bús partján ezért álltam. Ezért hömpölygött lomhán Gyilkos vörös medrében A fekete folyó. Ezért kusztak kígyók Fel a vizből a partra És szörnyü öleléssel Reám ezért fonódtak Nagy fekete kígyók.
í
*
*
*
A HOLD
S mellém állt valaki. Óh áldott legyen, áldott ! S a fekete kigyókat Mind lesöpörte rólam Mellém állt valaki .. Jó ébren lenni most És f;küdni a fényben, Összekulcsolt kezekkel, A rontó sugarak közt Jó ébren lenni most. Csupa kék láng vagyok. A két karom két fáklya. S mint a megolvadt láva Uszik hajam a párnán, Csnpa kék láng vagyole
71
72
><
*
A PALATINUSON
A PALATINUSON. A nagy romokhoz kellett jönnöm, Hogy megtaláljam a nyugalmat Hogy megtanuljam a lemondást, Hogy a nagy csöndet megszeressem. Óh, soha senkinek se mondtam Most rászán om magam; kimondom : A halál árnyékában járok Mindég a halál árnyékában i\iely imbolyogva jár előttem S én imbolyogva ő utána. Most jobbra lép, majd balra szökken. fut, majd visszafordul. i\iost húzza lábát, majd. meg táncol Előre
S ahogy
ő
jár, úgy járok én is.
*
*
*
A PALATINUSON
De egyszer majd csak elhibázzuk A lépést. Vagy ő marad hátra Vagy én lépek egyet e]{ÍJ·e És beleesem a halálba. És rom leszek a nagy romok közt.
7J
74
*
KÉTEZERÉVES GYÖNGY
*'
KÉTEZER ÉVES GYÖNGY A NYAKAMON. Kétezer éves gyöngy a nyakamon 1\'Iár Egyiptomban is viseltem. Öröktől fogva én viseltem. De egyszer elvesztettem valahol. Akkor kinyitották a sziklasirt, Amelyben boldogan pihentem, Ahol rejtelmesen pihentem. S egy hang kiáltott - és valaki sírt. S a sarkophagom ékes födelét Ujjongva leemelték rólam, Remegve leemelték rólam És valaki rám tette a kezét . S a gyöngysor eltünt. Eltünt. Vándorolt. Amíg egyszer csak megtaláltam,
T *
*
KÉTEZERÉVES GYÖNGY
+
Nagy Róma földjén megtaláltam. S oly szép, amilyen hajdanába' volt. Raj l' I sis istennő titkos jele. A Nilus szent jogara rajta. Ptah isten szent jogara rajta, S ezer emléket rejt minden szeme. Magányos csöndben egymásra lelünk, S kérdem tőle : «Hol vándoroltál ?)) S kérdi tőlem: ((Hol vándoroltál ?>> De nem felelünk. Jaj, nem felelünk. S nagy Róma földjén most igy vándorol Egy gyöngysor, mely kétezer éves, Egy asszony, ki kétezer éves, Míg ismét elszakadunk valahol . . .
75
76
*
*
KEZEK
KEZEK. «Anima, e tutto il Bene e tutto il l\lale," D'Annunzio.
S vannak kezek, 1\Iester, melyek álomban élnek S immár nem emlékeznek s nem remélnek. ]{ezek, mik mögött egy nagy élet áll, Á tok és őrület, vér és halál.
Lelkettépö, törvényrontó kezek, Mik jót tenni nem tudnak senkinek. S mik rosszat téve, rosszról sohse tudnak S amelyek áldón is - hazudnak. :\lester, olyan kezek, mik tündökölnek És mosolygva öln ek. S melyeket virulásuk közepén Valami nagy bíívölet ér.
T ,,.
*
*
*
KEZEK
íí
Atka egy elgyötört léleknek, Jajongó, kérlelhetetlen átka Egy örökszomjú szerelemnek S akkor e kezek bágyadtan lehullnak, Mint fehér irisek, mik elvirultak Akkor összezsugorodnak és fáznak I~s búcsut intnek csólmak, láznak Akkor elfeledik a titkokat, mit tudtak, S eszökbe jut, hogy sohsem imádkoztak. S akkor vezekelnek, megszelidülnek És békén álomba meriilnek. Mester, vannak kezek, mik holtnak látszana!;. Miken úgy ül az álom, mint sírból jött lehellet. S melyek egy tavaszi reggelen Hirtelen csak életre kelnek.
78
*
*
KEZEK
KEZEK. Il.
S a kéz, amelyben együtt mind a Jó És mind a Rossz ? A kéz, amely ártatlan és gonosz ? Mely most csókol, aztán megostoroz ? A kéz, mely egyszerre sír és nevet S imádkozóu ldlopja lelkedet? Mely elveszi mosolyod, ami van, És neked adja, ami búja van? A kéz, mely illatos, lomha, meleg, Mint egy érett szőlőgerezd Aranyfényben csillogva a na pon °
r •
( i
i
*
*
*
KEZEK
79
A kéz, amelyben minden hatalom És minden álom öntudatlan él? A kéz, mely ujjong,
dőzsöl
és henyél?
A kéz, mely gyászol és a bőjtre kész ? S amelynek minden drágakő kevés És minden csók és minden napsugár ? A kéz, amely éjente lopni jár S a Mámor kinestárát kifosztja És reggel megtér s mint a szentelt ostya Oly tiszta, hófehér és harmatos? Ilyennek gondolod-é a kezet, Mester, amelyben együtt mind a Jó És mind a Rossz ?
80
*
*
TÉL. Künn a terrasszon még nyilnak a rózsák S ez már a tél, ez már a tél. Aranyszinű minden levél S tüzesek az alkonyi órák, Tüzesek az alkonyi órák. Távol a fényben úgy állnak a tornyok Mint lángban úszó tengeren, Büszkén, gőggel, rejtelmesen Égbemerengő árbocormok Égbemerengő árbocormok Valami halk szót rejteget a lelkem, Kimondjam-e? Ne mondjam-e? Benne a tél lehellete, S c színes, hiboros december, E rózsaillatos december.
l.
*
*
*
*
TÉL
"~-
81
És benne sötétlő cyprusok árnya S félénk alkonyi susogás. Óh, mily meleg és mily csodás S lelkem tőle az üdvöt várja És lelkem a megváltást várja. Lásd, az olajfák gyümölcse megérett S halovány ágán, hogy remeg ! Fényes, fekete gyöngyszemek Ünnepi diszei a télnek. S látod - az én vágyam megérett.
Juttem hozzátok.
6
IDO LINO. Vois-tu, que seu! m'est doux le spleen des nuits d'été, Des nuits longues ou tout est frais, comme un grand réve ... Jules Laforgue.
Egy napsütésben izzó kertet látole Benne imbolygó, bús asszony-virágok. Selyemben, fátyolban, rezgő aranyban, Rubinnal a kézen, gyémánttal a hajban. Mindnek szemén a vágy, mint forró kárhozat Lobogó átok Föl alá lejtenek viharos táncoka t, Uszik utánok Rőt, arany, fekete hajuk felhője. Tapossa lábuk A reggel harmatát, a hűvös pázsitot Beteg s őszinte mind s egyikben sincs titok. A kert közepén egy szökőkút áll, Sziklái közt szörnyek tanyáznak.
r *
*
*
IDOLINO
83
Szárnyas kígyók, kik a kútra vigyáznak. A lehelletük is halál. S a sziklák fölött a talapzaton Áll egy szobor. Egy mese-meseszép Fiatal férfi. Gyönyörű fejét Karcsú alakját, a tüzes napon Száz sugár éri : az asszonyszemek Éhes sugára. De nem érzi meg. Vigyáz rá, a szárnyas kígyósereg, S a bűvölet ellen fejére és szívére Ontja gyilkos szájából a vizet. Az asszonyok, a kúthoz érve, Körbe fogózva Iejtik a táncot. Oly forrók, oly vágytelik, szinte Szikrát szór hosszú ruhájuk ! Oly szépek, oly ifjak s a karjuk Ütemre megnyílik, kitárul, Oh mind lekivánják az ifjut Nyirkos talapzatáról ... De a medence-párkányon körül Ülnek a hidegszájú szörnyek, 6*
84
*
*
IDOLINO
Merőn, fagyosan könyörtelen ül. S távolabb, lombja közt egy ősi tölgynek Egy bagoly gunnyaszt vakon, egyedül Nem látva semmit a tragédiábóL
Beh szomorú kép ! Beh különös tábor ! És én - nem tudom ki vagyok S a kerthez miképp tartozom. De érzem : öleltek a bronzkarok S patinás csókok különös izét Érzem az ajkamon. Ott a közelben élek valahol. Talán egyike a szárnyas kígyóknak, Ki éjjelente, míg a többi alszik, Felkúszik a talapzatorr ? Vagy tán én vagyok a bagoly, Ki éjjel kinyitja szemét ? És a szobor vállára száll És nála hál ? . . .
r l
l l
*
*
*
VÁGY-'~-
85
l VÁGY. Izzik a völgy. A napsütött romok A régi tornyú várak -A ciprusok sötéten, komoran Álmodva állnak. (Óh földem, földem, ott a Duna mellett ! Kicsiny, muskátlis, napraforgós kertek!) Itt állok, fenn az olajfák hegyén. Ott lenn csillog a város. Fiorenza, a büszke, liljomos, A bús, a bájos. (Óh, hogy gyötör a vágy, hogy újra lássam Ifjú városom a vén hegy aljában!) És ott kanyarog a sárga folyó Fénytelen ül, szegényen :
86
*
*
*VÁGY
>f.
Ott fut az Arno, langyos iszapot Hordva vizében. (Óh, büszke folyam, ki az ifjú várost Ott távol öleled, légy százszor áldott !) Átkelek, át, a zúgó Adrián S a kopár Karsztok ormán. Repülök, szállok, mint kit elkapott Nyugtalan orkán! Elébe dalol lelkem a nagy percnek Óh, földem, földem, mikor nyughatom meg?
r * * *
ÉDES ANYÁMNÁL
-f
-f
ÉDES ANYÁMNÁL. A jó ég tudja, hova visz utam. Egyszer majd megpihenek én is. Minden kóbor vágy elcsöndesedik, Megnyugszik egyszer az enyém is. De még most távol földekről jövök, Tornyok közül, mik látnak, élnek S hallgatag éjek szent titkairól Remegő érchangon beszélnek. Még most idegen kertekből jövök, Ahol a fénybogarak szállnak. Tüzes pillangók: égő mécsei A juniusi éjszakáknak Az olajberkes völgyekből jövök, Miken keresztül lmszik lágyan,
87
88
* *
ÉDES ANYÁMNÁL
>i-
>i-
Mint ezüstpikkelyes órjás kigyó, Az Arno, a déli sugárban. A sok tornyn várak közül jövök Melyek között ott áll a házam, A Kék kastély és babérligete, Komoly őrtálló ciprusávaL A Kék kastély s az ős-magnoliák S a citromfák viruló száza. És csipkés bástyáival oda néz A mesevár, Vincigliata. S San Miniato tornya oda néz S lennről a Iiliomos város. És a magány ott égető gyönyör És a Szépség szinte halálos. És félek, az marad az én hazám S hogy mindég igy jövök, szaladva. Hogy megcsókoljam galambősz fejed Csak három napra - három napra ...
>i-
*
*
*
*UTAK>~-
89
,·, UTAK. Kinek sietős az útja, Ne menjen a gyalogútra. Gyalogúton útját állják, Taszigálják, ráncigálják. Megkérdezik : Hova? Merre? Miért arra? Mért nem erre ? Sok üres szó reá támad. Alig indúlt, már kifárad. Kinek sietős az útja Ne menjen az országútra. Az országút végig porba' ! Arra csörtet nyáj és csorda. Lustán cammogó szekérnek Sok nyikorgó rossz keréknek Ha neki ront, mind azt kérdi : <<Mért nem áll meg? Mért nem tér ki?<<
.J
90
*
*
*
UTAK'~-
Ki túl vágyik a határon, Ne ballagjon, hanem szálljon, Ott, ahol az útnak vége, Hol a hegynek nincs ösvénye, Ne fák alatt, ahol árny van! Fenn az égő napsugárban. Tetején a ködnek, árnynak, Ott, ahol a sasok szállnak. Az én útam sietős volt, Ámde rossz az indulásom. Mit még ember sohsem látott : Gyalogúton szálltam szárnyon. Az emberek sarujáról Fölszállá por arcom érte, S rámszakadt a gond és mámor Könnye, kínja, verejtéke. Hanem azért fölrepültem S a jó útra rátaláltam. Vad viharban, égi tíízben Hófehér lett újra szárnyam.
r i
*
*
*
91
*UTAK"~-
Országúti vándorlásban Ugy megnöttem --- hihetetlen! Mikor földig ért a szárnyam, Akkor égig ért a lelkem o
o
o
92
*
*
ÉS LASSAN
ÉS LASSAN. És lassan a tavaszok múlnak, S a völgyek lassan elvirúlnak. És lassan megsápad az égbolt. És elsötétül, ami fény volt. S üszökké válik, ami láng volt, S emlék lesz, ami egy világ volt. S a mindenségen lopva átszáll Sápadtabban egy villanásnál, Lágyabban egy szálló levélnél, Erőtlenebbül egy pihénél, Ölébe a nagy semmiségnek: Az izzó, ujjongó, sugárzó Éggel és földdel harcban álló Fáradt emberi lélek.
í *
*
*
MEGYEK
MEGYEK. Megyek a fehér hattyuk után, A tó partján, a füzek alatt. Lantom valahol bozótha akadt És tüskéktől tépett a ruhám. S csak megyek álmatagorr A nagy, rejtelmes hattyuk után. Selymes, puha fátyolomat Ki tudja, hol, merre viszi a szél ! Hull, hull a hajamra sápadt falevél, Harmat lepi homlokomat, Forró lihegéstől kiserked a szám Megyek a fehér hattyuk után. Napszálltakor láttatok engem? Oly gazdag voltam, oly szép, ragyogó ! Akkor feltűnt előttem a tó
93
94
*
*
MEGYEK
És bűbájával befonta a lelkem. Megszédültem a hold kék sugarán S rohantam a fehér hattyuk után. Most éjszaka van. Ó h gyönyörű éjjel! És csillog a tó és csillog a part. Engem erős fény: a nap akart, S megejtett az éj lágy igézetével. Néma gyönyörnek, szótalan üdvnek Úszó fehér fellege vajh hova száll? Zokogva megyek a parton, A fehér, rejtelmes hattyuk után, A távolba vesző, hideg hattyuk után.
r ETRURIA
T *
ETRURIA
97
ETRURIA. A táncosok földjén- oh szent szerelern Lányok, lányok, ki táncol velem? Kettős fuvolán, ünnep-alkonyaton Fiúk, fiúk, ki játsza dalom?
Ti vidám, ti bohó énekesek, Ki énekel nászdalt, mikor szeretek? Ki zengi lakomáírn fényét, zaját" Ki mondja legszebben az Odisseiát? Etruriai bölcs vén asszonyok. Ki sirat el engem, mikor meghalok? Etruszk müvészek, ha jön a nagy álom, Ki festi szinesre a sarcofágom ? Jüttem hozzátok.
7
!)8
*
*
ETRUSZK VÁZA
!f-
ETRUSZK VÁZA. Philolaos a szomszédom agyagműves, Görögföldről jött fiatal, ügyes legény, Szekérhajtáshoz és discosvetéshez ért. Elmentem hozzá egy napon s megkértem öt : "Philolaos készits egy serleget nekem ! De szép legyen, legszebb a serlegek között ! S én meghalt férjem emlékének szentelem. Az ő alakját fesd reá. Lovon legyen S magán viselje minden ékes fegyverét Úgy épen ahogy a csatába távozott. És engemet is fess reá Philolaos, Amint halott árnyától épp' bucsut veszek, Utoljára nyújtván feléje jobbomat, S feje fölött lebegjen a szárnyas Niké A koszorúval, amit épp felé IdnáL>>
*
*
*
ETRUSZK VÁZA '~-
99
S egy hónap mulva, a megrendelt serleget Házamba hozta Philolaos, a görög. Nagyon szép volt. Legszebb a serlegek között. De férjem helyett ráfesté saját magát Piros szélií köpenyben, az istentelen; Szekéren állva, három paripa mögött. És ráfestett engemet is, az özvegyet, De fátyol nélkül, vidoran és nevetőn, Amint épen feléje nyújtom jobbomat. Fejünk fölött a szárnyas Eros lebegett S szórta fejünkre az akanthus-szirmokat.
7*
100
*
*
FRESCO
FRESCO. Hellasban nem jártak lelkek. S Róma nem gondolt a halállal, De bus, dalos Etruriában Sötét angyalok árnyakat terelnek, Itt mennek fehéren a lelkek ... Kicsapongók a dalok és szerelmek, Ragyog, cikáz a tréfa árja. Mindenki a borát kinálja, Táncolnak, szökdécselnek, énekelnek De lassan vonulnak a lelkek ... Tüzes Etruria, mennyi rejteimet .Takarnak a halálos lápok. Itt nyiltak a legszebb virágok, Szerelmes gyilkos lázakat leheltek S itt jártak legelőször lelkek ...
*
*
*
THANUNIA
>f.
Iül
THANUNIA. Álmom-e csupán s nem emlékem Hogy engemet valaha - régen Thanuniának hívtak? Régen. Folyt a vér az uralomért. Éjente ellepték a csatatért Fekete varjak s sátorára szálltak A legvitézebb etruszk katonának. Kár, kár, kár, - mondták - nagy Róma alatt Harcot viselni két hónapos nászban ! Otthonn az asszony sirdogál magában. Talán még özvegyen marad. Álmom-e csupán s nem emlékem, Hogy engemet valaha régen Thanuniának hívtak?
102
*
*
T HANUNI A
Kár, kár - mondták a varjak - s ott maradt Hidegen holtan nagy Róma alatt És jött vissza a hír: «Többé soha Nem ölel a férjed, Thanunia! Gyászt ölts magadra! Född el a hajad. A sarcofágon te fekszel magad Egyedül, egyedül - s nem lesz ki fejedre Halotti koszorút akasszon, Te borús, te komor özvegyasszony ! A sarcorágon itt fekszik maga, Fiatal a szeme, az ajaka, Viruló testén az erő nevet ; Látszik, mig élt, nem csókolt eleget; Kicsiny homlokán az özvegyi fátyol ; Igy néz rám egy letünt régi világból. Álmom-e csupán s nem emlékem, Hogy engemet valaha, régen Thanuniának hívtak?
r l
*
:\IYH.TIS :\IELISSOHOZ
*
103
l
l MYRTIS MELISSOHOZ. Szőke aratóm, megigérted, Hogy eljössz hozzám a nyári nap teljén, Ha majd virágban állnak a rétek S a dalok az égig szállnak. És mind kivirultak a vágyak
És minden szirom tele csókkal és mézzel S tüzes szerelmét rám önti a nyár, S ahány érett kalász, mind aratásra vár. Szőke
aratóm, megigérted ...
Nézd, nem bírok a sok gyümölcsös ággal És mínden vágyam oly érett. Átsírok minden holdsugaras éjet S halványan kelek a kelő sugárral. Hol kóbor lepke száll, onnan futok Látod 1\Ielísso, csalni nem tudok -
104
MYHTIS MELISSOHOZ
S mi bennem virúl, nem virúl, csak érted. S mi bennem tűz, ·csak te olthatod el S én forró nyararn dús kincseivel Várom az érkezésed.
*
*
MELISSO A TÓBAN
MELISSO A TÓBAN. Irisekből és nympheákból Myrtisnek koszorút kötöttem. Nevetett a kék ég fölöttem, Mikor ezt látta. Girynno, a rőthajú nympha, A sűrűből leselkedett rám. A koszorúért irigyelt tán, Amelyet Myrtisnek kötöttem.
Sysippos is, a kecskelábú, Egy nagy, mohos faágon ülve, Incselkedett sokféle módon. Sípolt. Ujját szájába téve, Füttyentgetett. A lombot rázta. Majd kavicsot dobált a vizbe, Ahol feltűrt ruhával álltam, Az irisek és nympheák közt.
105
106
*
i\1ELISSO A TÓBAN
Ezenkívü l a kicsi rákok Megcsipdesték mezitlen lábam S a vidám, vakmerő halacskák Bujósdit játszó kedve nagy volt S naggyá növelte aggodalmam ... Végezetül pedig mi történt? Pajkos satyrfiúk a parton Megtalálták övem, sandálom S hangos-nevetve elrabolták. Mezitláb kellett hazamennem S loruposan széteső ruhában, De mit se tesz. Ma este még a lakomán Myrtisnek fején koszorú lesz Irisekből és nympheákból Koszorú, amit én kötöttem.
*
*
MELISSO MYRTISHEZ
MELISSO MYRTISHEZ. Hogy hajlékomban egyszer lássalak, Myrtis, az a vágyam. Hogy várjanak szolgáim Virágfüzéres fejjel S asztalomon rózsás testű csigák S nemes falernumi.
'i
Hogy eljöjj egyszer lakomára hozzám, S hogy éjszakára ott maradj Myrtis, az a vágyam ! Fürtös fejed, hogy megpihenjen lágyan Az én párnáimon, azt akarom. S hogy fürdőd elkészítsem én magam Langyosra, illatosra, bársonyosra, Öntvén bele myrrhát özönnel S párolgó frissen fejt tejet.
107
108
*
MELISSO MYRTISHEZ
'f-
Myrtis az a vágyam Hogy a közelgő hajnal ott találjon Virágos ágyamon s a kaljaim között. S a kelö nap, hogy bámuljon nagyot E nagy csodán - és cikázó sugárral Hirdesse szerteszét, hogy hallja meg a város: «Tudjátok-e, a nagy Myrtis az éjjel Boldoggá tette a kicsi Melissot !
~r l ,1
*
MYRTIS MELISSOHOZ
109
MYRTIS MELISSOHOZ. Nem is tudtam, hogy költő vagy, Melisso! Ékesen szólsz, mint párját csólu·a hivó Szerelmes csalogány. Engem hozzád visz minden egyszeríí szó. Hát énekelj az istenek nevére! Legyen dalod zengő patak zenéje Mely bércek közt suhan S fehér virágok hajlanak föléje. Legyen dalod az erdők susogása, Vadrózsák szirmán szellő suhanása! Fehér legyen dalod, Mint a tavasznak első, szűzi násza ! Ne szólj az üdvről, mely megtépi lelked. Vágyat dalolj, ne romboló szerelmet!
110
*
i\iYRTIS MELISSOHOZ
Fehér álmot dalolj, Mely hűvös, könnyű, mint szálló lehellet. Én hallgatlak - s hallgatván - irigyellek. Miként te, én nem voltam soha gyermek. S előbb mint álmokat Ismertem forró, fojtó gerjedelmet. Mohón letéptem sok nyíló virágot. Hallottam esküt és hallottam átkot, S éltemnek tavaszán Sirba temettem az asszonyiságot.
r ;
'~<:
*
MYRTIS SIRATJA i.\IELISSOT "~-
lll
MYRTIS SIRATJA MELISSOT. Hajóra szállt kis fuvolás leányom, S elment a tengeren messze. Elvitte egy férfi, aki szerette. Azóta nem találom a helyem, Kiiilök a tenger sziklás partjára S párán, ködön át nézek utána Csak most tudom mennyire szeretem. S az asszonyok fulánkos, gunyos ajlm Kacagja búmat, meg sem értve tán. Etruriában nincs több szőke lány, Myrtis, ki tégedet akarna? Oh balga kérdés! Nem látom szinét Szemembe vesző epedő szemeknek, S nem szeretem, kik engemet szeretnek.
112
* MYRTIS
SIRATJA MELISSOT
'~-
A lelkem mint nagy, busongó sirály Kiséri utját egy távol hajónak, S ott sir, zokog, a vitorláinál. A hajón van kis fuvolás leányom, Szőke Melissom, dalaimnak lelke. Elvitte egy férfi, aki szerette ...
'~--
*
*
ÉJSZAKA
*
113
ÉJSZAKA. •Immár lenyugodott Luna Es a Pleiadok is. A:z éjszakának Fele van épp'. Szállnak az órák És én egyedül fekszem, egyedül ?n Sappho.
Az éjszakának fele van épen S immár lenyugodott a hold. S minden úgy van, mint valaha volt Földön és égen. Szállnak az órák - sok csillag menekül És minden úgy van, mint valaha régen. Hellasban és itt - földön és égen. És én egyedül fekszem - egyedül.
Jöttem hozzátok.
8
r f:
t;
TARTALOM. Oldal
Oldal
J öttem hozzátok ... ____ -~ 3 Dalok, amiket elhagytam 9 Amig engemet. . . .... .... 10 Megeskettetett ........ _ 11 Veleneze .... .... .... .... .... 13 Nem félsz .... ... .... .... ~ 17 Ugy látod majd .... .... 21 Mindég tünödtem ....... 23 Könyörgés .... .... .... .... 24 Szerelnék írni ............ 27 Mondtam ! ... . .. .... .... 28 Ott túl . . . .... .... .... ·- .... 29 Talán? .... ·- .... .... .... 30 Ugy siklanak__ ............ 31 Nem történt semmi .... 32 Nem szeretem ........... 33 Éjszaka _ ............ _ 37 Egy halotthoz .... ..• .... 40 Tél_~- ....... ---- ........ 42 Hattyúk ........ ____ ....... 44 Hajnali vándorlás.... .... 47 Hangok............ ~- ........ 50 A napok .... _ ... .... .... 53 Félek -· ....... __ .... .... 54 Temetés ... .... .... .... .... 55 Egyszer__ ................ _ 57 Este_ ........ ·- ........ __ 58
Beszélgetés .... .... .... 60 Az az erös . . . .... .... .... 62 Valaki gyűlöl .... .... .... 64 Életem .... .... .... .... ... 65 Oh be sokat aludtam.... 67 A hold .... ... .... .... .... 70 A Palatinuson _ .... .... 72 Kétezer éves gyöngy a nyakamon.... .... .... .... 74 Kezek ........... __ ... .... 76 Tél .................. -· .... 80 Idolino .... .... .... .... .... 82 Vágy ... ·- .... -· .... .... 85 Edes anyámnál .... .... 87 Utak ... ·- ........ -· .... 89 És lassan .... . .. ... .... 92 liiegyek ... ........ _ .... 93 Etruria ...... -- .... ... .... 97 Etruszk váza ........ ·- 98 Fresco ............... _ 100 Thanunia ............... 101 Myrtis Melissohoz .... 103 Melisso a tóban .... -· .... 105 Melisso Myrtíshez_ __ 107 Myrtis Melissohoz _ -~ 109 Myrtís siratja Melissot 111 Ejszaka -· ............ _ 113