myStock magazin 2017 Ősz - Autumn

Page 1

A S G I B ! E L A S G I B ÚJDONSÁGOK ! E L A VÁNY KIFUTÓ TERMÉKEK S G AD I I K S B KÉSZLETFRISSÍTÉS Ó I C ! K A E L KÉSZLETKISÖPRÉS Minőség, bevezető áron! - 60.o.

Szuper áron! - 3.o.

Legjobb áron, a legjobbat! - 18.o.

Több ilyen már nem lesz! - 48.o.

my

magazin 2017. augusztus 28. - október 13.


Velünk mindig történik valami! 2014-ben a korábbi márkánk mellé az NVC Lighting-gal kötött partneri megállapodás keretében megkezdtük az NVC márka építését. Az NVC prémium termékcsalád bevezetését elsősorban nagyobb projektek és beruházásokhoz kínáltuk az elmúlt két év során, így sikerült olyan tendereket elnyerni, ahol megmutathattuk mire képes az általunk képviselt márka. Az NVC Lighting termékeit választotta 2015-ben a Tokaji Bormúzeum, a Vizsolyi Bibliamúzeum, a Kaposvári Kórház, a PLUS Market, a Budapesti China Mart bevásárlóközpont és a konferenciahelyszín, de referenciánk között üdvözöltük a pécsi BMW autószalont is. 2016-ban jobban rákapcsoltunk, és a lakossági terek megszépítése mellett több ipari, termelő létesítmény energiahatékonyságának javításában is résztvettünk. A Ghibli logisztikai bázisának mind a 16.000 négyzetméterén teljes világításkorszerűsítést végeztünk, így az éves 62.000 kw/h-ról 25.000 kW/h –ra csökkentettük a fogyasztást. Hasonló korszerűsítést végeztünk a székesfehérvári Galvánplasztik csarnokaiban, a budapesti Cromax műhelyében, a kaposvári Som-plast gyáregységiben, de akadt németországi összeszerelő üzem is ahol a mi termékeinket építették be a kivitelezők. 2016-ban minket választott a Spar, egyik új üzletének teljes sínes világítását mi szállítottuk és szereltük. Boltok és bevásárlóközpontok nélkül nem telhet el év, így a tatabányai Vértes Center, a budapesti Asia Center és a pécsi Árkád is a mi termékeink közül választotta ki a megfelelőeket, mikor a korszerűsítés, a hatékonyság és a megfelelő ár-érték volt a fő szempont a kivitelezésben. Igazán érdekes és mondhatni egyedi projektjeink sorát bővíti a budapesti FootballFactor üzlete, ahol a fekete belső térhez megfelelő LED-es, sínes megvilágítást kerestek a tulajdonosok. Ide soroljuk a Műcsarnok tereinek világításkorszerűsítését is, amiben talán a legizgalmasabb a fogadó tér rejtett világításának korszerűbbé tétele volt. Mozgalmas évet zártunk tavaly. Volt hotel, teljes konferenciaterem, egyetemi és általános iskolai világításkorszerűsítés, templomok külső világítsanak tervezése, kivitelezése, és LED paneljeink kiváló tulajdonságai miatt bolthelyiségek felújítása is. A sok-sok projekt mellett akadt időnk szervezni egy Magyarországon egyedülálló rendezvényt a németországi székhelyű DIAL cég termékének a DIALux-nak. A világítás tervezésében egyedülállóan könnyen kezelhető szoftver, a mérnökök számára talán már nem volt ismeretlen, de a már sokat tapasztalt részvevők is elismerően nyilatkoztak az előadások után. 2017-ben újra elindítjuk azt a szélesebb termékportfóliót, ami a korábban megszokott és kedvelt – partnereinktől gyakran igényelt – módon lefedi a világítástechnikai paletta szinte egészét. Ez a kiadvány, a mySTOCK magazin ezen igényeket kívánja kielégíteni.

SPAR, Budapest

FootballFactor, Budapest

BMW autószalon, Pécs Egyetem, Székesfehérvár

Műcsarnok, Budapest

Ghibli Raktárlogisztika Kft., Budapest

Renault autószalon, Budapest


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

ENERGIATAKARÉKOS FÉNYFORRÁSOK 80%

8000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

WIN-0961

8W, E14, 4000K, 400 lm

274 Ft

136 Ft

WIN-0260

8W, E14, 6400K, 368 lm

274 Ft

136 Ft

Energiaosztály: A

WIN kompakt fényforrás

136 Ft 8000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

DIP-0959

6W, E14, 4000K, 200 lm

482 Ft

157 Ft

Energiaosztály: A

DIP energiatakarékos gyertyaizzó

157 Ft 8000 óra használat

cikkszám PLC18-4P-0220

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

18W, G24q, 6400K, 915 lm

160 Ft

83 Ft

Energiaosztály: B

PLC18 kompakt fénycső

83 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

3


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

FÉMHALOGÉN FÉNYFORRÁSOK 10 000 óra használat

cikkszám

tulajdonságok

MH-12-0172

150W, G12, 5000-6000K, 6000 lm

lista ár

akciós ár

1 282 Ft

509 Ft

Energiaosztály: A

MH-12 fémhalogén fényforrás

509 Ft

LED SZALAGOK LED PÁLCÁK

50 000 óra használat

ROSSIN LED szalag szett

1124 Ft-tól

cikkszám

90%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

ROSSIN-2-0662

8W, 6000-6500 K, 3500 lm

tulajdonságok

3 401 Ft

1 124 Ft

ROSSIN-3-0670

12W, 3000-3300 K, 4725 lm

4 684 Ft

1 539 Ft

ROSSIN-3-0669

12W, 6000-6500 K, 5250 lm

4 684 Ft

1 539 Ft

ROSSIN-4-0672

16W, 3000-3300 K, 6300 lm

6 096 Ft

2 019 Ft

ROSSIN-4-0671

16W, 6000-6500 K, 7000 lm

6 096 Ft

2 019 Ft

ROSSIN-5-0673

20W, 6000-6500 K, 8750 lm

7 251 Ft

2 398 Ft

Energiaosztály: A

4

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

30 000 óra

MOREL LED szalag szett

1827 Ft-tól

használat

cikkszám

lista ár

akciós ár

MOREL-60-0661

4×3W, 4×36 LED, 3000-3300 K

tulajdonságok

3 786 Ft

1 827 Ft

MOREL-90-0663

4×4.5W, 4×54 LED, 3000-3300 K

4 812 Ft

2 348 Ft

lista ár

akciós ár

Energiaosztály: A

30 000 óra

FERMO LED pálca szett

842 Ft-tól

90%

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

90%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

FERMO-1-0643

2,2W, 6000-6500 K, 135 lm

2 169 Ft

842 Ft

FERMO-4-0645

4×1,2W, 3000-3300 K, 340 lm

4 556 Ft

1 766 Ft

Energiaosztály: A

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

5


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

LED BÚTORVILÁGÍTÓK

50 000 óra használat

cikkszám

BREDA LED bútorvilágító szett

210 Ft-tól

tulajdonságok

6

lista ár

akciós ár

1.5W, 3000-3300 K, 65 lm

615 Ft

210 Ft

BREDA-1-0637

1.5W, 6000-6500 K, 75 lm

616 Ft

210 Ft

BREDA-2-0640

2×1.5W, 3000-3300 K, 65 lm

2 406 Ft

606 Ft

BREDA-2-0639

2×1.5W, 6000-6500 K, 75 lm

2 406 Ft

606 Ft

BREDA-3-0642

3×1.5W, 3000-3300 K, 65 lm

3 231 Ft

819 Ft

BREDA-3-0641

3×1.5W, 6000-6500 K, 75 lm

3 231 Ft

819 Ft

lista ár

akciós ár

Energiaosztály: A

használat

795 Ft-tól

energiamegtakarítás

BREDA-1-0638

50 000 óra

GORT LED bútorvilágító szett

90%

cikkszám

90%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

795 Ft

GORT-1-0632

2W, 3000-3300 K, 135 lm

1 994 Ft

GORT-1-0631

2W, 6000-6500 K, 150 lm

1 994 Ft

795 Ft

GORT-2-0634

2×2W, 3000-3300 K, 135 lm

6 045 Ft

1 262 Ft

GORT-2-0633

3×2W, 6000-6500 K, 150 lm

3 231 Ft

1 262 Ft

Energiaosztály: A

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

50 000 óra használat

ORAN LED bútorvilágító szett

946 Ft-tól

cikkszám

2080 Ft-tól

energiamegtakarítás

tulajdonságok

lista ár

akciós ár 946 Ft

ORAN 0,5-2-0624

2×0.5W, 3000-3300 K, 32 lm

2 131 Ft

ORAN 0,5-2-0623

2×0.5W, 6000-6500 K, 35 lm

2 131 Ft

946 Ft

ORAN 0,5-4-0626

4×0.5W, 3000-3300 K, 32 lm

2 819 Ft

1 262 Ft

ORAN 0,5-4-0625

4×0.5W, 6000-6500 K, 35 lm

2 819 Ft

1 262 Ft

ORAN1-4-0630

4×1W, 3000-3300 K, 65 lm

3 369 Ft

1 471 Ft

Energiaosztály: A

20 000 óra

VERNON LED lámpatest

90%

használat

cikkszám

90%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

VERNON LED-0414

2.5W, 3000 K, 48 LED

tulajdonságok

3 623 Ft

1 065 Ft

VERNON LED-0411

7.5W, 3300 K, 144 LED

5 139 Ft

2 080 Ft

Energiaosztály: A

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

7


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

BELTÉRI LÁMPATESTEK cikkszám

tulajdonságok

BRITTAS-0436

max. 70W, G12, ezüst

lista ár

akciós ár

18 560 Ft

6 221 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

BRITTAS fémhalogén lámpatest

6221 Ft

BUDE-0400

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

BUDE-0400

max. 50W, G9

687 Ft

344 Ft

BUDE-0401

max. 50W, G9

687 Ft

344 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

BUDE fali lámpatest

344 Ft

BUDE-0401

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

HENDON-0056

max. 50W, GU10, matt ezüst

756 Ft

319 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

HENDON szpotlámpa

319 Ft

8

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

cikkszám

tulajdonságok

SKIPTON-G-0402

4×50W, GU10

SKIPTON-A-0382

4×50W, AR-111

lista ár

akciós ár

9 198 Ft

3 672 Ft

13 748 Ft

5 938 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

SKIPTON szpotlámpa

3672 Ft-tól IP VÉDETT LÁMPATESTEK

IP65 RAHAN IP védett lpt.

1165 Ft

cikkszám

tulajdonságok

RAHAN 118E-0180

1×18W, T8, IP65

lista ár

akciós ár

3 879 Ft

1 165 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-B

2 DB LED CSŐVEL

IP65 RAHAN IP védett LED lpt.

2521 Ft-tól

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

RAHAN 218L

IP65, 2db T8B LED csővel (2×9W, 4000 K)

7 650 Ft

2 521 Ft

15 149 Ft

4 475 Ft

RAHAN 258LB IP65, 2db T8B LED csővel (2×23W, 6000 K) A lámpatesthez adott fényforrás energiaosztálya: A+

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

9


SOM PLAST, Kaposvár

Bemutatóterem: H-1152 Budapest Szentmihályi út 171. tel: +36 1 501 3450

ha

TÖBBRE

E PLUS PRO SMD

vágysz

IP VÉDETT LED LÁMPATEST

20-75 W • 2000-7500 lm • 100 lm/W 4000/6000 K • 150° Részletek » 65. oldal

GREENLAND

IP VÉDETT LED LÁMPATEST

24-80 W • 2600-7900 lm • 95-107 lm/W • 5000 K

ÓRIÁSI FÉNYERŐ|5 ÉV GARANCIÁVAL Részletek » 43. oldal

E PLUS PRO LED T8

IP VÉDETT LED LÁMPATEST

9-52 W • 900-5200 lm • 100 lm/W • 4000/6000 K • 150°

“BELEVALÓ”* LED CSÖVEK T8E/T8M*/T8M-HL*

LED FÉNYCSÖVEK

9-24 W • 920-2800 lm • 101-140 lm/W 3000/4000 K • 180° Részletek » 11.old. | 20. old.

*

KIEMELKEDŐ teljesítmény

VÉRTES CENTER, Tatabánya


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

IP65

T8 LED CSŐHÖZ ELŐSZERELT

GAO IP védett LED lpt.

3080 Ft-tól

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

GAO 236FL

2×120 cm T8 LED csőhöz előszerelt,IP65

5 150 Ft

3 080 Ft

GAO 258FL

2×150 cm T8 LED csőhöz előszerelt,IP65

5 983 Ft

3 590 Ft

7 650 Ft

4 490 Ft

GAO 258EVG 2×58W, elektronikus, IP65 A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A+

IP65

T8 LED CSŐHÖZ ELŐSZERELT

EPLUS PRO IP védett LED lpt.

2760 Ft-tól

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

E PLUS PRO LED T8 2XL1200

2×120 cm, 150°, IP65

7 650 Ft

2 760 Ft

E PLUS PRO LED T8 2XL1500

2×150 cm, 150°, IP65

15 149 Ft

3 195 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A+

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

11


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

BELTÉRI ÁLMENNYEZETI LÁMPATESTEK cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

DIVIS 1-0069

GU10, réz, fix

272 Ft

114 Ft

DIVIS-2-0074

GU10, réz, billenthető

395 Ft

125 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

DIVIS álmennyezeti lámpatest

114 Ft-tól

CORNER álmennyezeti lpt.

423 Ft-tól

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

CORNER 2-0424

2×GU10, aluminium

1 332 Ft

423 Ft

CORNER 2-0423

2×GU10, fekete

1 332 Ft

423 Ft

CORNER 3-0422

3×GU10, aluminium

2 061 Ft

666 Ft

CORNER 3-0421

3×GU10, fekete

2 061 Ft

666 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

DEVON-0041

70W, fehér

1 855 Ft

820 Ft

DEVON-0040

70W, matt króm

2 542 Ft

920 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

DEVON fémhalogén lámpatest

820 Ft-tól

12

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

LATIN álmennyezeti lámpatest

2266 Ft-tól cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

LATIN-3-0167

G12, ezüst

7 024 Ft

2 266 Ft

LATIN-3-0168

G12, fehér

8 123 Ft

3 947 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

LISMORE-E-0032

2×18W, G24q, matt króm

4 936 Ft

1 866 Ft

LISMORE-E-0037

2×26W, G24q, ezüst

5 089 Ft

1 996 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

LISMORE álmennyezeti lámpatest

1866 Ft-tól LUSK-0376

LUSK-O-0381

IP44 LUSK álmennyezeti lpt.

380 Ft-tól

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

LUSK-0376

max. 50W, antik réz

1 077 Ft

409 Ft

LUSK-O-0381

max. 50W, króm

1 000 Ft

380 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

13


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

cikkszám

tulajdonságok

SALO-27-0135

max. 2×15W E27, matt króm

lista ár

akciós ár

1 719 Ft

729 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

SALO-27 álmennyezeti mélysugárzó

729 Ft cikkszám

tulajdonságok

SION-27-0024

max. 2×15W E27, fehér

lista ár

akciós ár

1 911 Ft

737 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-E

SION-27 álmennyezeti mélysugárzó

737 Ft

14

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

SZERELÉSI ANYAGOK DIN sorkapocs

DIN3N - DIN35N

16 Ft-tól cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

DIN3N-0519

2

0,2-4mm

40 Ft

16 Ft

DIN5N-0520

0,2-6mm2

49 Ft

18 Ft

DIN6N-0598

0,5-10mm2

69 Ft

25 Ft

DIN16N-0583

6-25mm2

123 Ft

50 Ft

DIN35N-0445

10-35mm2

258 Ft

93 Ft

DIN50-0524

16-50mm2

467 Ft

168 Ft

lista ár

akciós ár

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

EN4012-0996

4 mm2

1,2 Ft

0,50 Ft

EN6015-0997

6 mm2

2,4 Ft

0,80 Ft

EN1615-0999

16 mm2

1,5 Ft

1,20 Ft

EN szigeteletlen érvéghüvely

0,5 Ft-tól

MG/PG tömszelence

10 Ft-tól cikkszám

tulajdonságok

MG12-0972

MG-12 metrikus tömszelence

22 Ft

10 Ft

MG20-0974

MG-20 metrikus tömszelence

41 Ft

19 Ft

MG25-0975

MG-25 metrikus tömszelence

77 Ft

36 Ft

MG32-0976

MG-32 metrikus tömszelence

127 Ft

59 Ft

MG40-0977

MG-40 metrikus tömszelence

218 Ft

101 Ft

MG50-0978

MG-50 metrikus tömszelence

264 Ft

123 Ft

MG63-0979

MG-63 metrikus tömszelence

379 Ft

177 Ft

PG42-0481

PG42 Tömszelence

141 Ft

53 Ft

R8 kábelrögzítő bilincs

0,4 Ft cikkszám

tulajdonságok

R8-0532

8 mm

lista ár

akciós ár

1 Ft

0,43 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

15


mySTOCK magazin

KIFUTÓ TERMÉKEK - SZUPER ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

ZSUGORCSÖVEK fekete black

zöld/sárga green/yellow

piros red

fehér white

méret size

VC1-0595 3.81 Ft

ZSCSR1.5-1128 1.52 Ft

ZSCSW1.5-1140 1.52 Ft

1.5/0.75

ZSCSR2.0-1129 1.68 Ft

ZSCSW2.0-1141 1.68 Ft

2.0/1.0

ZSCSR3.5-1130 2.64 Ft

ZSCSW3.5-1142 2.64 Ft

3.5/1.75

ZSCSR4.0-1131 2.96 Ft

ZSCSW4.0-1143 2.96 Ft

4.0/2.0

VC1-0584 6.55 Ft

ZSCSR4.5-1132 3.36 Ft

ZSCSW4.5-1144 3.36 Ft

4.5/2.25

ZSCSR5.0-1133 3.36 Ft

ZSCSW5.0-1145 3.36 Ft

5.0/2.5

ZSCSR10.0-1134 5.84 Ft

10.0/5.0

ZSCSR12.0-1135 6.72 Ft

ZSCSW12.0-1147 6.72 Ft

12.0/6.0

ZSCSR18.0-1136 14.79 Ft

ZSCSW18.0-1148 14.79 Ft

18.0/9.0

ZSCSR25.0-1137 24.31 Ft

ZSCSW25.0-1149 24.31 Ft

25.0/12.5

VC2-0518 138 Ft

ZSCSR40.0-1138 49.26 Ft

ZSCSW40.0-1150 49.26 Ft

40.0/20.0

VC2-0596 190 Ft

ZSCSR50.0-1139 59.81 Ft

ZSCSW50.0-1151 59.81 Ft

50.5/25.5

zöld green

kék blue

barna brown

méret size

ZSCSY1.5-1116 1.52 Ft

ZSCSG1.5-1152 1.52 Ft

ZSCSBL1.5-1164 1.52 Ft

ZSCSBR1.5-1176 1.52 Ft

1.5/0.75

ZSCSY2.0-1117 1.68 Ft

ZSCSG2.0-1153 1.68 Ft

ZSCSBL2.0-1165 1.68 Ft

ZSCSBR2.0-1177 1.68 Ft

2.0/1.0

ZSCSY3.5-1118 2.64 Ft

ZSCSG3.5-1154 2.64 Ft

ZSCSBR3.5-1178 2.64 Ft

3.5/1.75

ZSCSY4.0-1119 2.96 Ft

ZSCSG4.0-1155 2.96 Ft

ZSCSBL4.0-1167 2.96 Ft

ZSCSBR4.0-1179 2.96 Ft

4.0/2.0

ZSCSY4.5-1120 3.36 Ft

ZSCSG4.5-1156 3.36 Ft

ZSCSBL4.5-1168 3.36 Ft

ZSCSBR4.5-1180 3.36 Ft

4.5/2.25

ZSCSY5.0-1121 3.36 Ft

ZSCSG5.0-1157 3.36 Ft

ZSCSBL5.0-1169 3.36 Ft

ZSCSBR5.0-1181 3.68 Ft

5.0/2.5

ZSCSY10.0-1122 5.84 Ft

ZSCSG10.0-1158 5.84 Ft

ZSCSBL10.0-1170 5.84 Ft

ZSCSBR10.0-1182 5.84 Ft

10.0/5.0

ZSCSY12.0-1123 6.72 Ft

ZSCSG12.0-1159 6.72 Ft

ZSCSBL12.0-1171 6.72 Ft

ZSCSBR12.0-1183 6.72 Ft

12.0/6.0

ZSCSY18.0-1124 14.79 Ft

ZSCSG18.0-1160 14.79 Ft

ZSCSBL18.0-1172 14.79 Ft

ZSCSBR18.0-1184 14.79 Ft

18.0/9.0

ZSCSY25.0-1125 24.31 Ft

ZSCSG25.0-1161 24.31 Ft

ZSCSBL25.0-1173 24.31 Ft

ZSCSBR25.0-1185 24.31 Ft

25.0/12.5

ZSCSY40.0-1126 49.26 Ft

ZSCSG40.0-1162 49.26 Ft

ZSCSBL40.0-1174 49.26 Ft

ZSCSBR40.0-1186 49.26 Ft

40.0/20.0

ZSCSY50.0-1127 59.81 Ft

ZSCSG50.0-1163 59.81 Ft

ZSCSBL50.0-1175 59.81 Ft

ZSCSBR50.0-1187 59.81 Ft

50.5/25.5

cikkszám akciós ár

sárga yellow

cikkszám akciós ár

16

1.52 Ft/m-től

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


Bemutatóterem:

H-1152 Budapest Szentmihályi út 171. tel: +36 1 501 3450

LED A60G

LED FÉNYFORRÁS

LED A60

LED FÉNYFORRÁS

7/9 W • 600/750 lm • 83/86 lm/W 3000-6500 K • 360°

5-9 W • 400-720 lm • 80 lm/W 2700/4500 K • 270° Részletek » 18. oldal

akár

Részletek » www.mystock.hu

360° VETÍTÉSI SZÖG 100 LUMEN/WATT fényhasznosítás

LED CLE

LED FÉNYFORRÁS

5 W • 370 lm • 74 lm/W 3000-6500 K • 270°

LED A45A

Részletek » 18. oldal

LED FÉNYFORRÁS

5 W • 360 lm • 72 lm/W 3000-6500 K • 180° Részletek » 18. oldal

LED GU10I

LED FÉNYFORRÁS

3/6 W • 300/580 lm 97/100 lm/W • 3000-6500 K Részletek » 19. oldal


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

LED FÉNYFORRÁSOK 80%

30 000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

LED A60 9W 2700K

9W, E27, 2700K, 400 lm

1 398 Ft

akciós ár 456 Ft

LED A60 9W 4500K

9W, E27, 4500K, 400 lm

1 398 Ft

456 Ft

Energiaosztály: A+

LED A60 LED fényforrás

456 Ft 30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

LED CLE 5W 3000K

5W, E14, 3000K, 370 lm

tulajdonságok

1 065 Ft

397 Ft

LED CLE 5W 3000K FR

5W, E14, 3000K, 370 lm, opál

1 065 Ft

397 Ft

LED CLE 5W 4000K

5W, E14, 4000K, 370 lm

1 065 Ft

397 Ft

Energiaosztály: A+

LED CLE LED fényforrás

397 Ft

80%

30 000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám LED A45A 5W 3000K

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

5W, E14, 3000K, 360 lm

931 Ft

300 Ft

Energiaosztály: A+

LED A45A LED fényforrás

300 Ft 18

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13. KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

30 000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

LED GU10A 4W 3000K 50°

4W, GU10, 3000K, 260 lm

tulajdonságok

1 483 Ft

438 Ft

LED GU10A 4W 4000K 50°

4W, GU10, 4000K, 260 lm

1483 Ft

438 Ft

LED GU10A 10W 3000K 50°

10W, GU10, 3000K, 600 lm

1 665 Ft

753 Ft

LED GU10A 10W 4000K 50°

10W, GU10, 4000K, 600 lm

1 665 Ft

753 Ft

DIMMELHETŐ LED GU10D 10W 3000K 50°

10W, GU10, 3000K, 600 lm

6 123 Ft

990 Ft

Energiaosztály: A+

LED GU10A/D LED fényforrás

438 Ft-tól 30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

LED GU10I 6W 3000K 38°

6W, GU10, 3000K, 580 lm

tulajdonságok

1 248 Ft

305 Ft

LED GU10I 6W 4000K 38°

6W, GU10, 4000K, 580 lm

1 248 Ft

313 Ft

Energiaosztály: A+

LED GU10I LED fényforrás

305 Ft-tól 30 000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

LED PAR20A 7W 3000K 25°

7W, E27, 3000K, 350 lm

tulajdonságok

5 071 Ft

1 733 Ft

LED PAR30A 12W 4000K 25°

12W, E27, 4000K, 640 lm

6 594 Ft

2 409 Ft

LED PAR38A 18W 3000K 30°

18W, E27, 3000K, 900 lm

9 665 Ft

2 935 Ft

LED PAR38A 18W 4000K 30°

18W, E27, 4000K, 950 lm

8 606 Ft

2 935 Ft

Energiaosztály: A+

LED PAR LED fényforrás

1733 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

19


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

Elfordítható – irányítottan világít (120°)

Hűtőborda kívül – jobb hőleadás

30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

LED T8B06 9W 4000K

9W, T8, 4000K, 700 lm

lista ár

akciós ár

1 532 Ft

686 Ft

lista ár

akciós ár

Energiaosztály: A+

30000 óra használat

cikkszám

energiamegtakarítás

tulajdonságok

749 Ft

LED T8E12 18W 4000K 18W, T8, 4000K, 1820 lm, 120 cm

2 248 Ft

1 046 Ft

LED T8E15 24W 4000K 24W, T8, 4000K, 2420 lm, 150 cm

4 317 Ft

1 894 Ft

9W, T8, 4000K, 920 lm, 60 cm

Energiaosztály: A+

30000 óra használat

20

LED T8E LED fénycső

749 Ft-tól

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

LED T8M12 18W 4000K

18W, T8, 4000K, 2000 lm, 120 cm

3 832 Ft

1 938 Ft

LED T8M15 22W 4000K

22W, T8, 4000K, 2500 lm, 150 cm

4 748 Ft

2 384 Ft

LED T8M06-HL 9W 4000K

9W, T8, 4000K, 1260 lm, 160 cm

3 665 Ft

1 750 Ft

LED T8M12-HL 18W 4000K 18W, T8, 4000K, 2240 lm, 150 cm

5 665 Ft

2 476 Ft

LED T8M15-HL 22W 4000K 22W, T8, 4000K, 2800 lm, 120 cm

7 082 Ft

3 410 Ft

Energiaosztály: A+

686 Ft

80%

1 582 Ft

LED T8E06 9W 4000K

LED T8B06 LED fénycső

LED T8M/HL LED fénycső

1750 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


GHIBLI Raktárlogisztika Kft. Budapest

Bemutatóterem: H-1152 Budapest Szentmihályi út 171. tel: +36 1 501 3450

NLED 4504

LED PANEL

33 W • 3400 lm • 103 lm/W 3000/4000 K • 150°

NLED 4504 IP65

LED PANEL

38/50 W • 3800/5000 lm • 100 lm/W 3000/4000 K • 150°

FÜGGESZTÉKKEL és

SZERELŐKERETTEL

is elérhetőek

BMW AUTÓSZALON, Pécs


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

LED BÚTORVILÁGÍTÓK

30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

LED T5B03 4W 3000K

4W, 3000K, 280 lm, 30 cm

2 415 Ft

608 Ft

LED T5B06 7W 3000K

7W, 3000K, 450 lm, 60 cm

2 915 Ft

693 Ft

LED T5B09 10W 3000K 10W, 3000K, 700 lm, 90 cm

3 582 Ft

938 Ft

LED T5B10 12W 3000K 12W, 3000K, 840 lm, 100 cm

3 915 Ft

968 Ft

LED T5B12 14W 3000K 14W, 3000K, 1000 lm, 120 cm

4 082 Ft

997 Ft

LED T5B LED bútorvilágító

608 Ft-tól

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

LED PANELEK

LP 0303 FR szerelőkeret

30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

LP 0303 20W 4000K

20W, 4000K, 1560 lm, 300×300 mm

16 483 Ft

8 575 Ft

LP 0303 FR

szerelőkeret LP 0303 panelhez

3650 Ft

1 980 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

22

LP 0303 LED panel

8575 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

45 W

30000 óra

használat

cikkszám

80%

595×595 mm

energiamegtakarítás

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

LP 0606 45W 3000K*

45W, 3000K, 3850 lm

32 483 Ft

10 679 Ft

LP 0606 45W 4000K*

45W, 4000K, 3850 lm

32 483 Ft

10 679 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben. *

A termékhez dimmelhető LED driver is kapható

LP 0606 LED panel

10679 Ft

70 W

30000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

1200×300 mm

LP 120* LED panel cikkszám

tulajdonságok

lista ár

LP 1203 45W 3000K* 45W, 3000K, 3480 lm, 1200×300 mm 35 817 Ft

akciós ár 12 871 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben. *

A termékhez dimmelhető LED driver is kapható

12871 Ft 4×9 W

30000 óra

használat

cikkszám NLED 4014C 4X9W 3000K

80%

energiamegtakarítás

600×600 mm

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

4×9W, 3000K, 3060 lm

12 832 Ft

7 378 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 4014C LED panel

7378 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

23


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

36 W

NLED 4204 FRAME szerelőkeret

30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

600×600 mm

tulajdonságok

NLED 4044 36W 4000K

36W, 4000K, 3060 lm

NLED 4204 FRAME

szerelőkeret NLED 4044 panelhez

lista ár

akciós ár

17 483 Ft

7 946 Ft

6 650 Ft

2 707 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 4044 LED panel

7946 Ft 36 W

NLED 4204 FRAME szerelőkeret

30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

NLED 4204 36W 4000K

36W, 4000K, 3600 lm

NLED 4204 FRAME

szerelőkeret NLED 4204 panelhez

600×600 mm lista ár

akciós ár

16 150 Ft

8 127 Ft

6 650 Ft

2 707 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 4204 LED panel

8127 Ft

EXTRA VÉKONY! 600×300 mm

30000 óra használat

cikkszám

600×600 mm

1200×300 mm

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

NLED 4502 18W 4000K 18W, 4000K, 1790 lm, 600×300 mm

tulajdonságok

10 817 Ft

6 242 Ft

NLED 4503 33W 3000K 33W, 3000K, 3500 lm, 1200×300 mm

20 817 Ft

9 329 Ft

NLED 4503 33W 4000K 33W, 4000K, 3500 lm, 1200×300 mm

20 817 Ft

9 329 Ft

NLED 4504 33W 3000K 33W, 3000K, 3400 lm, 600×600 mm

19 150 Ft

8 651 Ft

NLED 4504 33W 4000K 33W, 4000K, 3400 lm, 600×600 mm

19 150 Ft

8 651 Ft

NLED 4503 FRAME

NLED 4503 szerelőkeret

8 150 Ft

4 100 Ft

NLED 4504 FRAME

NLED 4504 szerelőkeret

6 650 Ft

3 433 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

24

NLED 450* LED panel

6242 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

EXTRA VÉKONY!

35 W

OSRAM DALI driverrel

80%

30000 óra

595×595 mm

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

NLED 606 35W 4000K

35W, 4000K, 2843 lm, DIMMELHETŐ!

lista ár

akciós ár

19 983 Ft

7 474 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 606 LED panel

7474 Ft 48 W

80%

30000 óra

595×595 mm

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

PL 0606 48W 3000K

48W, 3000K, 4272 lm, DIMMELHETŐ!

lista ár

akciós ár

24 082 Ft

13 853 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

PL 0606 LED panel

13853 Ft EXTRA VÉKONY!

54 W

30000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NTU54LED/66/DA 54W 4000K

54W, 4000K, 4644 lm

595×595 mm lista ár

akciós ár

49 150 Ft 23 421 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TULSA LED panel

23421 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

25


mySTOCK magazin 2017.08.28. - 10.13.

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

LED PANEL KIEGÉSZÍTŐK

PANSPRING rugós rögzítő fül

61 Ft

NLED 4044, NLED 4204 panelekhez

PANSUSP függeszték

165 Ft

LP DIM DRIVER 45W dimmelhető LED driver

3781 Ft

26

LP1203, LP 0606 panelekhez

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

LED MÉLYSUGÁRZÓK 30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 1101D 4W 3000K 24°

4W, 3000K, 260 lm

3 130 Ft

1 685 Ft

NLED 1101D 6W 3000K 24°

6W, 3000K, 400 lm

3 481 Ft

1 890 Ft

NLED 1101D 6W 4000K 24°

6W, 4000K, 400 lm

3 865 Ft

1 890 Ft

NLED 1102D 9W 3000K 24°

9W, 3000K, 600 lm

4 194 Ft

2 245 Ft

NLED 1102D 12W 3000K 24°

12W, 3000K, 800 lm

4 665 Ft

2 232 Ft

NLED 1102D 12W 4000K 24°

12W, 4000K, 800 lm

4 665 Ft

2 232 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 110*D LED mélysugárzó

1685 Ft-tól 30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NLED 111D 12W 3000K 40°

12W, 3000K, 600 lm

lista ár

akciós ár

6 007 Ft

3 450 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 111D LED mélysugárzó

3450 Ft

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NLED 1193D 3,5W 3000K 24°

3.5W, 3000K, 260 lm

2 150 Ft

lista ár

akciós ár

NLED 1195D 5W 3000K 24°

5W, 3000K, 375 lm

2 317 Ft

711 Ft

NLED 1197D 8W 3000K 24°

8W, 3000K, 600 lm

3 817 Ft

1 170 Ft

NLED 1199D 10W 3000K 24°

10W, 3000K, 700 lm

3 983 Ft

1 224 Ft

667 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 119*D LED mélysugárzó

667 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

27


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 123D 4W 3000K 24°

4W, 3000K, 210 lm

3 209 Ft

1 241 Ft

NLED 123D 7W 3000K 24°

7W, 3000K, 350 lm

3 842 Ft

1 491 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 123D LED mélysugárzó

1241 Ft-tól 30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 124D 9W 3000K 38°

9W, 3000K, 600 lm

6 425 Ft

2 105 Ft

NLED 124D 9W 4000K 38°

9W, 4000K, 600 lm

6 425 Ft

2 105 Ft

NLED 125D 15W 3000K 38°

15W, 3000K, 840 lm

8 305 Ft

3 087 Ft

NLED 125D 15W 4000K 38°

15W, 4000K, 840 lm

8 306 Ft

3 087 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 12*D LED mélysugárzó

2105 Ft-tól

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NLED 133D 4W 3000K 30°

4W, 3000K, 175 lm

1 837 Ft

lista ár

akciós ár

NLED 135D 7W 3000K 30°

7W, 3000K, 320 lm

2 661 Ft

956 Ft

NLED 137D 9W 3000K 30°

9W, 3000K, 420 lm

3 044 Ft

1 096 Ft

NLED 139D 12W 3000K 30°

12W, 3000K, 550 lm

4 243 Ft

1 525 Ft

660 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 13*D LED mélysugárzó

660 Ft-tól 28

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

30 000 óra

használat

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NLED 143D 4W 3000K 30°

4W, 3000K, 175 lm

2 364 Ft

lista ár

akciós ár 852 Ft

NLED 145D 7W 3000K 30°

7W, 3000K, 320 lm

3 507 Ft

1 266 Ft

NLED 147D 9W 3000K 30°

9W, 3000K, 420 lm

3 685 Ft

1 331 Ft

NLED 149D 12W 3000K 30°

12W, 3000K, 550 lm

5 041 Ft

1 820 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 14*D LED mélysugárzó

852 Ft-tól

30000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NLED 191D 4W 3000K 24° G

4W, 3000K, 260 lm, arany

2 285 Ft

lista ár

akciós ár 716 Ft

NLED 191D 4W 3000K 24° S

4W, 3000K, 260 lm, ezüst

2 647 Ft

716 Ft

NLED 191D 6W 3000K 24° G

6W, 3000K, 400 lm, arany

2 706 Ft

978 Ft

NLED 192D 9W 3000K 24° G

9W, 3000K, 600 lm, arany

2 959 Ft

1 032 Ft

NLED 192D 9W 3000K 24° S

9W, 3000K, 600 lm, ezüst

3 845 Ft

1 032 Ft

NLED 192D 12W 3000K 24° S

12W, 3000K, 800 lm, ezüst

4 441 Ft

1 199 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

30 000 óra használat

NLED 19*D LED mélysugárzó

716 Ft-tól 80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 2014 6W 3000K

6W, 3000K, 350 lm

3 650 Ft

1 646 Ft

NLED 2014 6W 4000K

6W, 4000K, 380 lm

3 650 Ft

1 646 Ft

NLED 2016 12W 3000K

12W, 3000K, 800 lm

5 498 Ft

2 542 Ft

NLED 2016 12W 4000K

12W, 4000K, 830 lm

5 498 Ft

2 542 Ft

NLED 2018 18W 3000K

18W, 3000K, 1350 lm

7 832 Ft

3 637 Ft

NLED 2018 18W 4000K

18W, 4000K, 1380 lm

7 832 Ft

3 637 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 201*LED mélysugárzó

1646 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

29


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 201A 8W 3000K

8W, 3000K, 400 lm

3 332 Ft

3 028 Ft

NLED 201B 10W 3000K

10W, 3000K, 520 lm

4 165 Ft

3 692 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 201* LED mélysugárzó

3028 Ft-tól 30000 óra használat

40

80%

W

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED602 40W 3000K 20°

40W, 3000K, 3325 lm

31 483 Ft

13 158 Ft

NLED602 40W 4000K 20°

40W, 4000K, 3325 lm

31 483 Ft

13 158 Ft

NLED602 40W 4000K 40°

40W, 4000K, 3325 lm

31 483 Ft

13 758 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 602 LED mélysugárzó

13158 Ft-tól

30 000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 914 12W 3000K

12W, 3000K, 650 lm

4 832 Ft

1 748 Ft

NLED 915 20W 3000K

20W, 3000K, 1000 lm

11 154 Ft

2 947 Ft

NLED 916 25W 3000K

25W, 4000K, 1150 lm

12 529 Ft

3 256 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 91*LED mélysugárzó

1748 Ft-tól 30

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

30 000 óra használat

2017.08.28. - 10.13.

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 914A 12W 3000K

12W, 3000K, 600 lm

7 498 Ft

2 896 Ft

NLED 914A 12W 4000K

12W, 4000K, 600 lm

7 498 Ft

2 896 Ft

NLED 915A 20W 3000K

20W, 3000K, 900 lm

9 165 Ft

3 578 Ft

NLED 915A 20W 4000K

20W, 4000K, 900 lm

9 165 Ft

3 578 Ft

NLED 918A 35W 3000K

35W, 3000K, 2400 lm

15 150 Ft

5 887 Ft

NLED 918A 35W 4000K

35W, 4000K, 2400 lm

15 150 Ft

5 887 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 91*A LED mélysugárzó

2896 Ft-tól 30000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 9225 3W 3000K

3W, 3000K, 200 lm

3 117 Ft

819 Ft

NLED 923 5W 3000K

5W, 3000K, 270 lm

2 832 Ft

904 Ft

NLED 924 9W 3000K

9W, 3000K, 500 lm

4 165 Ft

2 284 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 92*D LED mélysugárzó

819 Ft-tól

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 9304 9W 4000K

9W, 4000K, 630 lm

3 650 Ft

1 595 Ft

NLED 9306 20W 3000K

20W, 3000K, 1400 lm

6 332 Ft

2 718 Ft

NLED 9306 20W 4000K

20W, 4000K, 1400 lm

6 314 Ft

2 718 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 930* LED mélysugárzó

1595 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

31


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 9408 25W 4000K

25W, 4000K, 2100 lm

10 317 Ft

5 662 Ft

NLED 9408 30W 4000K

30W, 4000K, 2700 lm

12 150 Ft

6 115 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 9408 LED mélysugárzó

5662 Ft-tól 30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NLED 9304R 9W 4000K

9W, 4000K, 630 lm

lista ár

akciós ár

3 650 Ft

1 595 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 9304R LED mélysugárzó

1595 Ft

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 9425 6W 3000K

6W, 3000K, 340 lm

4 102 Ft

1 109 Ft

NLED 943 8W 3000K

8W, 3000K, 520 lm

3 498 Ft

1 172 Ft

NLED 944 14W 3000K

14W, 3000K, 860 lm

8 017 Ft

2 170 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 94* LED mélysugárzó

1109 Ft-tól 32

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

IP44

30 000 óra használat

2017.08.28. - 10.13.

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 9503 5W 3000K

5W, 3000K, 425 lm

3 165 Ft

1 208 Ft

NLED 9503 5W 4000K

5W, 4000K, 425 lm

3 165 Ft

1 208 Ft

NLED 9505 14W 3000K

14W, 3000K, 1260 lm

5 605 Ft

2 103 Ft

NLED 9505 14W 4000K

14W, 4000K, 1260 lm

5 605 Ft

2 103 Ft

NLED 9508 25W 3000K

25W, 3000K, 2450 lm

9 899 Ft

4 164 Ft

NLED 9508 25W 4000K

25W, 4000K, 2450 lm

9 899 Ft

4 164 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 950* LED mélysugárzó

1208 Ft-tól 30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NLED 9525 3W 3000K

3W, 3000K, 160 lm

1 915 Ft

lista ár

akciós ár 701 Ft

NLED 9535 7W 3000K

7W, 3000K, 440 lm

2 998 Ft

1 115 Ft

NLED 954 9W 3000K

9W, 3000K, 600 lm

2 832 Ft

1 051 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 95*LED mélysugárzó

701 Ft-tól

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 9635 8W 3000K

8W, 3000K, 430 lm

3 332 Ft

1 278 Ft

NLED 964 11W 3000K

11W, 3000K, 560 lm

4 165 Ft

1 345 Ft

NLED 964 11W 4000K

11W, 4000K, 600 lm

4 165 Ft

1 345 Ft

NLED 965 14W 3000K

14W, 3000K, 720 lm

5 165 Ft

1 982 Ft

NLED 966 16W 3000K

16W, 3000K, 870 lm

6 165 Ft

2 366 Ft

NLED 968 20W 3000K

20W, 3000K, 1250 lm

8 332 Ft

3 193 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 96* LED mélysugárzó

1278 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

33


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

30 000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NLED 9825 4W 3000K

4W, 3000K, 210 lm

1 948 Ft

lista ár

akciós ár

NLED 983 6W 3000K

6W, 3000K, 300 lm

2 082 Ft

680 Ft

NLED 9835 8W 3000K

8W, 3000K, 420 lm

3 498 Ft

1 135 Ft

NLED 984 10W 3000K

10W, 3000K, 550 lm

3 445 Ft

1 134 Ft

648 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 98* LED mélysugárzó

648 Ft-tól

80%

30000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

NLED 9935A 6W 3000K

6W, 3000K, 390 lm

2 832 Ft

lista ár

akciós ár 885 Ft

NLED 994A 9W 3000K

9W, 3000K, 630 lm

3 854 Ft

990 Ft

NLED 995A 12W 3000K

12W, 3000K, 800 lm

5 165 Ft

1 641 Ft

NLED 996A 15W 3000K

15W, 3000K, 1050 lm

6 847 Ft

1 438 Ft

NLED 998A 20W 4000K

20W, 4000K, 1400 lm

9 581 Ft

2 291 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLED 99* LED mélysugárzó

885 Ft-tól

30 000 óra használat

cikkszám

tulajdonságok

NLEDM 2018 18W 4000K

18W, 4000K, 1200 lm

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

9 483 Ft

3 968 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLEDM 2018 LED mélysugárzó

3968 Ft 30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLEDM 9104 10W 4000K 60°

10W, 4000K, 800 lm

7 832 Ft

3 650 Ft

NLEDM 9105 20W 4000K 60°

20W, 4000K, 1600 lm

11 332 Ft

5 346 Ft

NLEDM 9106 30W 4000K 60°

30W, 4000K, 2400 lm

15 331 Ft

7 109 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NLEDM 91* LED mélysugárzó

3650 Ft-tól

34

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


ÁRKÁD, Pécs

Bemutatóterem: H-1152 Budapest Szentmihályi út 171. tel: +36 1 501 3450

oc

yst

c-

.nv

w ww

m

co ce.

•w

.m ww

u k.h

fo@

• in

com

ce.

cnv

30 000 ÓRA élettartam COB LEDdel szerelt

VÉGTELEN IRÁNYOK

NLED 602 GIMBAL MÉLYSUGÁRZÓ

40 W • 3325 lm • 83 lm/W • 3000/4000 K • 20°/40° Részletek » 30. oldal

ÉRTÉKRE VILÁGÍT

TLED 317N SÍNES LÁMPATEST (3 FÁZISÚ)

35/50 W • 2100/3000 lm • 60 lm/W • 3000/4000 K • 24°/40° Részletek » 41. oldal

COB LEDdel szerelt 30 000 ÓRA élettartam

SPAR, Budapest


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

LED SÍNES LÁMPATESTEK 80%

30 000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

TLED 301 24W 4000K 30°

24W, 4000K, 1200 lm

14 301 Ft

4 827 Ft

TLED 301A 30W 3000K 30°

30W, 3000K, 1500 lm

17 622 Ft

5 767 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 301 sínes LED lámpatest (1 fázisú)

4827 Ft-tól 30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

TLED 302 24W 3000K 30°

24W, 3000K, 1200 lm

14 607 Ft

4 297 Ft

TLED 302 24W 4000K 30°

24W, 4000K, 1200 lm

14 607 Ft

4 297 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 302 sínes LED lámpatest

(1 fázisú)

4297 Ft

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 303A 30W 3000K 30°

30W, 3000K, 1500 lm

lista ár

akciós ár

18 492 Ft

6 022 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 303A sínes LED lámpatest (1 fázisú)

6022 Ft 36

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

30 000 óra használat

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 304A 30W 3000K 15°

30W, 3000K, 1500 lm

lista ár

akciós ár

21 716 Ft

7 201 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 304A sínes LED lámpatest (1 fázisú)

7201 Ft

30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

TLED 306A 50W 4000K 24° 50W, 4000K, 3300 lm

lista ár

akciós ár

24 483 Ft

6 262 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 306A sínes LED lámpatest

(1 fázisú)

6262 Ft

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

TLED 308 35W 3000K 24°

35W, 3000K, 1800 lm

24 150 Ft

8 138 Ft

TLED 308 35W 4000K 24°

35W, 4000K, 2200 lm

24 150 Ft

8 138 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 308 sínes LED lámpatest (1 fázisú)

8138 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

37


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

30 000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 309 30W 3000K 30°

30W, 3000K, 1500 lm

lista ár

akciós ár

22 860 Ft

7 586 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 309 sínes LED lámpatest (1 fázisú)

7586 Ft 30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

TLED 310 30W 3000K 30°

30W, 3000K, 1500 lm

20 944 Ft

6 733 Ft

TLED 310 30W 4000K 30°

30W, 4000K, 1500 lm

20 944 Ft

6 733 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 310 sínes LED lámpatest

(1 fázisú)

6733 Ft

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 311 30W 3000K 30°

30W, 3000K, 1500 lm, fehér

TLED 311 30W 4000K 30° BL 30W, 4000K, 1500 lm, fekete

lista ár

akciós ár

21 998 Ft

7 015 Ft

21 998 Ft

7 015 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 311 sínes LED lámpatest (1 fázisú)

7015 Ft 38

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

30 000 óra használat

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 312 30W 4000K 15°

30W, 4000K, 1500 lm

lista ár

akciós ár

19 867 Ft

6 293 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 312 sínes LED lámpatest (1 fázisú)

6293 Ft 30000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 313 30W 3000K 15°

30W, 3000K, 1500 lm

lista ár

akciós ár

17 799 Ft

5 897 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 313 sínes LED lámpatest

(1 fázisú)

5897 Ft

30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 314 30W 3000K 30°

30W, 3000K, 1500 lm

lista ár

akciós ár

19 742 Ft

6 524 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 314 sínes LED lámpatest (1 fázisú)

6524 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

39


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

30 000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 315 30W 3000K 15°

30W, 3000K, 1500 lm

lista ár

akciós ár

22 536 Ft

7 468 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 315 sínes LED lámpatest (1 fázisú)

7468 Ft 30000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

TLED 320 10W 4000K 24°

10W, 4000K, 800 lm

lista ár

akciós ár

14 998 Ft

4 470 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 320 sínes LED lámpatest

(1 fázisú)

4470 Ft

30 000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

MIAMI 50W/830/3F/WH

50W, 3000K, 3200 lm, 24°

lista ár

akciós ár

16 750 Ft

6 262 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

MIAMI sínes LED lámpatest (3 fázisú)

6262 Ft 40

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

30 000 óra

használat

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

TLED 317N 50W 3000K 40° W

50W, 3000K, 3000 lm, fehér

29 817 Ft

9 087 Ft

TLED 317N 50W 3000K 40° B

50W, 3000K, 3000 lm, fekete

29 817 Ft

9 087 Ft

TLED 317N 50W 4000K 40° W

50W, 4000K, 3000 lm, fehér

29 817 Ft

9 087 Ft

TLED 317N 50W 4000K 40° B

50W, 4000K, 3000 lm, fekete

29 817 Ft

9 087 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

TLED 317N sínes LED lámpatest (3 fázisú)

9087 Ft-tól LED SÍNES RENDSZER KIEGÉSZÍTŐK

T3/1M 19 fehér 1 fázisú sín (1 méter)

T3/2M 19 fehér 1 fázisú sín

1218 Ft 2783 Ft

(2 méter)

betáppal és végzáróval

T3-1M SILVER ezüst 1 fázisú sín (1 méter)

T3-2M SILVER ezüst 1 fázisú sín

1218 Ft 2783 Ft

(2 méter)

betáppal és végzáróval

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

41


mySTOCK magazin 2017.08.28. - 10.13.

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

T3-IJ 19 “I” toldó, 1 fázisú (fehér)

318 Ft 359 Ft

T3-LJ 19 “L” toldó, 1 fázisú (fehér)

(fehér)

42

(ezüst)

T3-TJ SILVER “T” toldó, 1 fázisú

430 Ft 305 Ft

TLH RMBOX dokkoló, 1 fázisú

(ezüst)

T3-LJ SILVER “L” toldó, 1 fázisú

337 Ft 358 Ft

T3-TJ 19 “T” toldó, 1 fázisú (fehér)

T3-IJ SILVER “I” toldó, 1 fázisú

(ezüst)

T3-XJ SILVER “X” toldó, 1 fázisú

592 Ft 543 Ft

(ezüst)

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

IPARI LED LÁMPATESTEK

6 DB-OS GYŰJTŐKARTONBAN KAPHATÓ cikkszám

tulajdonságok

NDL 472D 1X18W 1×18W T8 LED csövekhez, IP65

lista ár

akciós ár

2 248 Ft

546 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A+

NDL 472D szabadonsugárzó

546 Ft

IP65

30000 óra

használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NLED 491 18W 3000K 18W, 3000K, 1600 lm, IP65

11 650 Ft 2 681 Ft

NLED 491 18W 4000K 18W, 4000K, 1600 lm, IP65

11 650 Ft 2 681 Ft

NLED 492 36W 3000K 36W, 3000K, 3200 lm, IP65

16 650 Ft 4 240 Ft

NLED 492 36W 4000K 36W, 4000K, 3200 lm, IP65

16 650 Ft 4 240 Ft

NLED 49* IP védett LED lpt.

2681 Ft-tól

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

80 IP65 W 50000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

NGN7900/LED/2/850 80W, 5000K, 7900 lm, IP65

lista ár

akciós ár

43 150 Ft

28 479 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

GREENLAND IP védett LED lpt.

28479 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

43


LEÁNYVÁLLALATOK, VISZONTELADÓK, BRANCH OFFICE-OK 5 KONTINENSEN 50 ORSZÁGBAN TÖBB MINT 110 000 ALKALMAZOTT SAJÁT KUTATÁS-FEJLESZTÉSI BÁZIS SAJÁT GYÁRTÁS KÉT KONTINENSEN Bemutatóterem: H-1152 Budapest Szentmihályi út 171. tel: +36 1 501 3450

FÉNYT AD A TÉRNEK

NHLED 302 CSARNOKVILÁGÍTÓ 60-240 W • 110/115 lm/W • 4000/5000 K 6600-26400 lm • 60°/90°/110° Részletek » 45. oldal

50 000 ÓRA élettartam IP 65

GHIBLI Raktárlogisztika Kft. Budapest


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

80%

30 000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

NPO18LED/WH/O/850

18W, 5000K, 1530 lm, IP54

lista ár

akciós ár

13 317 Ft

7 314 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

PORTLAND LED mennyezeti lámpa

7314 Ft 50000 óra használat

cikkszám

180 W

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

NHLED103 180W 6000K 60° 180W, 6000K, 18000 lm, IP65

lista ár

akciós ár

149 982 Ft

74 286 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

NHLED103 LED csarnokvilágító

74286 Ft

50000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NHLED302 100W 4000K 90°

100W, 4000K, 11500 lm, IP65

81 650 Ft

lista ár

31 158 Ft

NHLED302 150W 4000K 90°

150W, 4000K, 16500 lm, IP65

101 650 Ft

40 599 Ft

NHLED302 240W 4000K 110° 240W, 4000K, 26400 lm, IP65

136 649 Ft

54 831 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

akciós ár

NHLED302 LED csarnokvilágító

31158 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

45


mySTOCK magazin

KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

2017.08.28. - 10.13.

VÉSZVILÁGÍTÓK

cikkszám

tulajdonságok

NNE1X8/M3/834/V3

1×8W, 3h, IP65, állandó üzemű

lista ár

akciós ár

7 148 Ft

2 950 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-B A lámpatesttel együtt eladott fényforrás energiaosztálya: B

cikkszám

tulajdonságok

EMRIP658WBH-NM/V2

1×8W, 3h, IP65, készenléti üzemű

lista ár

akciós ár 4025 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforrásokkal tud működni: A-B A lámpatesttel együtt eladott fényforrás energiaosztálya: B

NEBRASKA vészvilágító

2950 Ft

VIRGO vészvilágító

4025 Ft

“LE“ irányú matricával

30000 óra használat

80%

UTICA LED vészvilágító

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NUT/LED/WH/M3

3W, 3h, állandó üzemű

lista ár

akciós ár

11 650 Ft

4 507 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

46

4507 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETFRISSÍTÉS! - LEGJOBB ÁRON, A LEGJOBBAT!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

KÜLTÉRI LED LÁMPATESTEK 30 000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

NFL 107A 20W 3000K

20W, 3000K, 1450 lm, IP65

10 367 Ft

2 722 Ft

NFL 107A 20W 6000K

20W, 6000K, 1550 lm, IP65

10 367 Ft

2 722 Ft

NFL 107A 30W 3000K

30W, 3000K, 2200 lm, IP65

16 282 Ft

4 241 Ft

NFL 107A 30W 4000K

30W, 4000K, 2250 lm, IP65

16 282 Ft

4 241 Ft

NFL 107A 30W 6000K

30W, 6000K, 3000 lm, IP65

16 282 Ft

4 241 Ft

NFL 107A 50W 3000K

50W, 3000K, 3750 lm, IP65

23 332 Ft

5 521 Ft

NFL 107A 50W 4000K

50W, 4000K, 3800 lm, IP65

23 332 Ft

5 521 Ft

NFL 107A 100W 3000K

100W, 3000K, 7450 lm, IP65

61 665 Ft

14 159 Ft

NFL 107A 100W 4000K

100W, 4000K, 7500 lm, IP65

61 665 Ft

14 159 Ft

NFL 107A 150W 3000K

150W, 3000K, 10500 lm, IP65

81 665 Ft

17 443 Ft

NFL 107A 150W 6000K

150W, 6000K, 11100 lm, IP65

81 665 Ft

17 443 Ft

NFL 107A 200W 6000K

200W, 6000K, 15500 lm, IP65

104 832 Ft

27 849 Ft

Energiaosztály: A+

IP65

50000 óra használat

NFL 107A LED fényvető

2722 Ft-tól

IP65

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

NOL/120/LED/740

120W, 4000K, 6655 lm

lista ár

akciós ár

65 816 Ft

27 492 Ft

Energiaosztály: A+

ORLANDO LED fényvető

27492 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

47


mySTOCK magazin

KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

2017.08.28. - 10.13.

NAGYNYOMÁSÚ FÉNYFORRÁS PHILIPS HPL-N 80W/542 E27

nagynyomású higanygőz lámpa | 80W, 4200K, 3600 lm

240 Ft

KOMPAKT FÉNYCSÖVEK OSRAM DULUX D/E 26W/840

kompakt fénycső|26W, 4000K, 1710 lm

270 Ft

OSRAM DULUX T/E CONSTANT

kompakt fénycső|42W, 3000K, 3200 lm

450 Ft

OSRAM DULUXSTAR 15W/827

kompakt fénycső|15W, 2700K, 840 lm

315 Ft

OSRAM DULUXSTAR 20W/827

kompakt fénycső|20W, 2700K, 1160 lm

378 Ft

PHILIPS MASTER PL-L 36W

kompakt fénycső|36W, 4000K, 2900 lm

702 Ft

48

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13. KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

PHILIPS TORNADO 20W 827

kompakt fénycső|20W, 2700K, 1350 lm

315 Ft

T5 FÉNYCSÖVEK OSRAM LUMILUX T5 HE 28W

T5 fénycső|28W, 3000K, 2600 lm

342 Ft

OSRAM LUMILUX T5 HO 80W T5 fénycső|80W, 3000K, 6150 lm

405 Ft

PHILIPS TL5 HO 49W/830

T5 fénycső|49W, 3000K, 4375 lm

360 Ft

SYLVANIA FHE 28W/T5

kompakt fénycső|28W, 3000/4000K, 2900/2600 lm

270 Ft

SYLVANIA FHE 35W/T5

kompakt fénycső|35W, 3000/4000K, 3300 lm

270 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

49


mySTOCK magazin

KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

2017.08.28. - 10.13.

SYLVANIA FHO 24W/T5

kompakt fénycső|24W, 3000/4000K, 1750 lm

270 Ft

SYLVANIA FHO 49W/T5

kompakt fénycső|49W, 3000/4000K, 4350 lm

270 Ft

SYLVANIA FHO 54W/T5

kompakt fénycső|54W, 3000/4000K, 4450 lm

360 Ft

SYLVANIA FHO 80W/T5

kompakt fénycső|80W, 3000K, 6350 lm

405 Ft

T8 FÉNYCSŐ OSRAM L 18W/830

T8 fénycső|18W, 3000K, 1350 lm

180 Ft

50

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

HALOGÉN FÉNYFORRÁSOK SYLVANIA 12V 20W G4

halogén fényforrás|20W, 2800K, 250 lm

72 Ft

SYLVANIA 12V 50W GY6.35

halogén fényforrás|50W, 2800K, 900 lm

72 Ft

BÚTORVILÁGÍTÓ ENSTO AVK 53.30

fénycsöves lámpatest dugaljjal|30W

5460 Ft

BELTÉRI FALI LÁMPATESTEK GE BRIO 28W G10Q opál lámpatest|28W

4900 Ft

LUME-F (5502/A)

dekoratív lámpatest|60W

168 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

51


mySTOCK magazin

KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

2017.08.28. - 10.13.

REFLECT A08 UFO

fali lámpatest|60W, alabástrom rózsaszín

270 Ft

REFLECT A23 UFO

fali lámpatest|60W, alabástrom rózsaszín

294 Ft

LARA 230V 60W G9

fali lámpatest|60W, matt króm/matt fehér

780 Ft

FELÜLETRE SZERELHETŐ LÁMPATESTEK EMIKA 13-42-662

fali lámpatest|4×18W

2750 Ft

EMIKA KFM 218-14 fali lámpatest|IP54

3300 Ft

EMIKA

fénycső armatúra|2×36W

2950 Ft

52

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

OMS A CLASSIC ASN OPD FDH 414 ECG fali lámpatest|4×14W

4200 Ft

OMS CLASSIC ANC LA FD 418 CCG fali lámpatest|4×18W

2700 Ft

OMS RELAX H PB OPD FDH 228 ECG fali lámpatest|2×28W, T5

5940 Ft

OMS RELAX PV ASYMETRIKUS POL T5 fali lámpatest|1×28W, T5

2940 Ft

OMS RELAX PV LA 2X58 EVG fali lámpatest|2×58W, T8

2340 Ft

OMS RELAX PV LB 2X58W fali lámpatest|2×58W, T8

3000 Ft

OMS uCLASSIC ANN PLR FD 258 fali lámpatest|2×58W, T8

4920 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

53


mySTOCK magazin 2017.08.28. - 10.13.

KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

OMS uTORNADO PC2

fali lámpatest|2×36W, T8

3060 Ft

OMS UX-MODUL LAMBDA ECO D-I PAR-V fali lámpatest|2×28W, T5

5520 Ft

OMS UX-RELAX PV E LA fali lámpatest|2×36W, T8

2700 Ft

OMS UX-SIMPLE TST8

szabadonsugárzó|1×58W, T8

1800 Ft

OMS UX-SIMPLE TSM-AL

szabadonsugárzó|1×36W, T8

1200 Ft

SIMOVILL S-DROP1 fali lámpatest|2×E27

1350 Ft

54

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

BELTÉRI ÁLMENNYEZETI LÁMPATESTEK FOSNOVA 0619 MARTE 20W G4

álmennyezeti halogén lámpatest|20W, fehér/króm

120 Ft

FOSNOVA 1908 ENERGY 9 SAB FLR 1X13D álmennyezeti lámpatest|13W, 3000K, 900 lm

3000 Ft

FOSNOVA 1910 ENERGY 1 FLC 1X18D álmennyezeti lámpatest|18W

3360 Ft

REFLECT R80 230V 100W E27

álmennyezeti lámpatest|fix, réz

210 Ft

REFLECT R80 230V 100W E27

álmennyezeti lámpatest|forgatható, réz

390 Ft

VISTAR MR16

fix foglalat|matt arany/fényes arany

37,5 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

55


mySTOCK magazin 2017.08.28. - 10.13.

KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

MÉLYSUGÁRZÓK BEGHELLI 1X18W

mélysugárzó lámpatest|1×18W

7440 Ft

FAGERHULT 76120 1X18W

mélysugárzó lámpatest|1×18W

1500 Ft

FAGERHULT 76140 Pleiad Compact 1X26W kompakt fénycsöves lámpatest|1×26W

1920 Ft

OMS DW 201 BSC FRE FSQ 226 ECG 2x26W mélysugárzó|2×26W

1740 Ft

OMS DW 202OPD 218 ECG GO6 mélysugárzó|2×26W

2700 Ft

REGGIANI BIANCO 6420.10 1X13W mélysugárzó lámpatest|1×13W

3240 Ft

REGGIANI BIANCO 6420.10 1X18W mélysugárzó lámpatest|1×18W

2700 Ft

56

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

IP VÉDETT LÁMPATESTEK DISANO 1616 WALL

süllyesztett lámpatest|15W, IP65

3900 Ft

DISANO 1735

kültéri fali lámpatest|26W, 1800 lm, 4000 K, IP54

13500 Ft

HUNILUX 1X36W

IP védett lámpatest|36W, IP65

900 Ft

OMS FORWALL

IP védett fali lámpatest|40W

1320 Ft

OMS TORNADO

IP védett fali lámpatest|1×18W, IP65

1680 Ft

OMS UX-TORNADO PC2 1X36W

IP védett fali lámpatest|1×36W, T8, IP65

1920 Ft

OMS UX-TORNADO PC2 1X58W

IP védett fali lámpatest|1×58W, T8, IP65

2340 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

57


mySTOCK magazin 2017.08.28. - 10.13.

KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

SZERELÉSI ANYAGOK ELSO FASHION

csatlakozó kerettel|törtfehér

528 Ft

ELSO FASHION

kétférőhelyes keret|IP44

522 Ft

ELSO FASHION

kettős csatlakozóaljzat|fehér

450 Ft

ELSO NOVIA

fedlap süllyesztett csatlakozó aljzathoz|fehér

150 Ft

PHILIPS HF-S 3/4 18 TL-D II

Elektronikus előtét|220-240V 50/60Hz

1620 Ft

SCHNEIDER 401604 dugalj|IP44

840 Ft

SCHNEIDER 411600 AQUA-IN

univerzális kapcsoló|gyöngyfehér

300 Ft

58

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


KÉSZLETKISÖPRÉS - TÖBB ILYEN MÁR NEM LESZ!

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

SCHNEIDER 412104 AQUA-IN nyomókapcsoló|fehér

360 Ft

SCHNEIDER 415000 dugalj|IP44

780 Ft

SCHNEIDER 445009 dugalj|IP44

660 Ft

SCHNEIDER 451209 dugalj|IP44

960 Ft

SCHNEIDER 452109 dugalj|IP44

720 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

59


mySTOCK magazin

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

LED FÉNYFORRÁSOK 80%

30 000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

CAP GLOBE E27 10W 2700K

10W, E27, 2700K, 400 lm

446 Ft

310 Ft

CAP GLOBE E27 12W 3000K

12W, E27, 3000K, 400 lm

573 Ft

398 Ft

CAP GLOBE E27 12W 4000K

12W, E27, 4000K, 400 lm

573 Ft

398 Ft

Energiaosztály: A+

CAP GLOBE LED fényforrás vetítési szög

310 Ft-tól

LED MÉLYSUGÁRZÓK 50000 óra használat

cikkszám

tulajdonságok

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

CAPRI S155 12W 4500K IP44 12W, 4500K, 1200 lm, IP44

3 557 Ft

1 779 Ft

CAPRI S155 12W 6000K IP44 12W, 6000K, 1200 lm, IP44

3 557 Ft

1 779 Ft

CAPRI S180 24W 4500K IP44 24W, 4500K, 2400 lm, IP44

5 273 Ft

2 637 Ft

CAPRI S180 24W 6000K IP44 24W, 6000K, 2400 lm, IP44

5 273 Ft

2 637 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

CAPRI S LED mélysugárzó

1779 Ft-tól

80%

50 000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

lista ár

akciós ár

CAPRI R155 12W 4500K IP44

12W, 4500K, 1200lm, IP44

tulajdonságok

3 557 Ft

1 779 Ft

CAPRI R155 12W 6000K IP44

12W, 6000K, 1200lm, IP44

3 557 Ft

1 779 Ft

CAPRI R180 24W 4500K IP44

24W, 4500K, 2400lm, IP44

5 022 Ft

2 511 Ft

CAPRI R180 24W 6000K IP44

24W, 6000K, 2400lm, IP44

5 022 Ft

2 511 Ft

CAPRI R225 30W 4500K IP44

30W, 4500K, 3000lm, IP44

8 370 Ft

4 185 Ft

CAPRI R225 30W 6000K IP44

30W, 6000K, 3000lm, IP44

8 370 Ft

4 185 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

CAPRI R LED mélysugárzó

1779 Ft-tól 60

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

80%

50 000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

CAPRI GLASS S 6W

6W, 4500K, 600lm

2 929 Ft

1 465 Ft

CAPRI GLASS S 12W

12W, 4500K, 1200lm

4 185 Ft

2 093 Ft

CAPRI GLASS S 18W

18W, 4500K, 1800lm

5 691 Ft

2 846 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

CAPRI GLASS S LED mélysugárzó

1465 Ft-tól 50000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

CAPRI GLASS R 6W

6W, 4500K, 600lm

1 989Ft

1 381 Ft

CAPRI GLASS R 12W

12W, 4500K, 1200lm

2 652 Ft

1 841 Ft

CAPRI GLASS R 18W

18W, 4500K, 1800lm

3 797 Ft

2 637 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

CAPRI GLASS R LED mélysugárzó

1381 Ft-tól

50 000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

CAPRI S300 30W IP44 OM 30W, 4500K, 3000lm, IP44

lista ár

akciós ár

8 705 Ft

4 352 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

CAPRI S* OM LED mélysugárzó

2804 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

61


mySTOCK magazin

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

SZPOT KERETEK

cikkszám

lista ár

akciós ár

DL R186 BLACK MATT

MR16, matt fekete, fix

tulajdonságok

552 Ft

276 Ft

DL R186 BRUSHED GOLD

MR16, matt arany, fix

552 Ft

276 Ft

DL R186 GOLD

MR16, arany, fix

552 Ft

276 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforásokkal tud működni: A+-E

cikkszám

lista ár

akciós ár

DL S186 BLACK MATT

MR16, matt fekete, fix

tulajdonságok

762 Ft

381 Ft

DL S186 BRUSHED GOLD

MR16, matt arany, fix

762 Ft

381 Ft

DL S186 BRUSHED NICKEL

MR16, matt nikkel, fix

762 Ft

381 Ft

DL S186 CHROME

MR16, króm, fix

762 Ft

381 Ft

DL S186 GOLD

MR16, arany, fix

762 Ft

381 Ft

DL S186 WHITE

MR16, fehér, fix

762 Ft

381 Ft

DL R186 szpot keret

276 Ft

DL S186 szpot keret

381 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforásokkal tud működni: A+-E

62

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

cikkszám

lista ár

akciós ár

DL R185 BLACK MATT

MR16, matt fekete, billenthető

tulajdonságok

753 Ft

377 Ft

DL R185 BRUSHED GOLD

MR16, matt arany, billenthető

753 Ft

377 Ft

DL R185 BRUSHED NICKEL

MR16, matt nikkel, billenthető

753 Ft

377 Ft

DL R185 CHROME

MR16, króm, billenthető

753 Ft

377 Ft

DL R185 GOLD

MR16, arany, billenthető

753 Ft

377 Ft

DL R185 WHITE

MR16, fehér, billenthető

753 Ft

377 Ft

mySTOCK magazin

2017.08.28. - 10.13.

DL R185 szpot keret

377 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

cikkszám

lista ár

akciós ár

DL S185 BLACK MATT

MR16, matt fekete, billenthető

tulajdonságok

920 Ft

460 Ft

DL S185 BRUSHED GOLD

MR16, matt arany, billenthető

920 Ft

460 Ft

DL S185 BRUSHED NICKEL MR16, matt nikkel, billenthető

920 Ft

460 Ft

DL S185 CHROME

MR16, króm, billenthető

920 Ft

460 Ft

DL S185 GOLD

MR16, arany, billenthető

920 Ft

460 Ft

DL S185 WHITE

MR16, fehér, billenthető

920 Ft

460 Ft

DL S185 szpot keret

460 Ft

A lámpatest a következő energiaosztályú fényforásokkal tud működni: A+-E

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

63


mySTOCK magazin

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

SZPOT LÁMPÁK ANGEL EYE S3014

ANGEL EYE R3014

80%

30000 óra

energiamegtakarítás

használat

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

ANGEL EYE S3014 1W

1W, 6000K, 90lm

1 255 Ft

628 Ft

ANGEL EYE R3014 1W

1W, 6000K, 90lm

1 255 Ft

628 Ft

Energiaosztály: A+

ANGEL EYE LED dekor szpot

628 Ft

ANGEL EYE S151

ANGEL EYE R151

30 000 óra használat

ANGEL EYE LED dekor szpot

1256 Ft

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

ANGEL EYE S151 1W

3W, 4500K, 270lm

2 511 Ft

1 256 Ft

ANGEL EYE R151 1W

3W, 4500K, 270lm

2 511 Ft

1 256 Ft

Energiaosztály: A+

LED PANEL

CAPRI SS függeszték

50000 óra használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

CAPRI SLIM 6060 40W 4000K

40W, 4000K, 3600lm

CAPRI SS 4PCS SET

4db függeszték

lista ár

5 859 Ft

2 595 Ft

1 190 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

64

akciós ár

11 718 Ft

CAPRI SLIM LED panel

5859 Ft

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

IP VÉDETT LÁMPATESTEK IP65 50000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

E PLUS PRO LED SMD 20W SW 20W, 4000K, 2100 lm

9 583 Ft

3 892 Ft

E PLUS PRO LED SMD 20W CW 20W, 6000K, 2200 lm

9 583 Ft

3 892 Ft

E PLUS PRO LED SMD 40W SW 40W, 4000K, 4250 lm

14 317 Ft

5 859 Ft

E PLUS PRO LED SMD 40W CW 40W, 6000K, 4400 lm

14 317 Ft

5 859 Ft

E PLUS PRO LED SMD 50W SW 50W, 4000K, 5320 lm

20 984 Ft

7 115 Ft

E PLUS PRO LED SMD 50W CW 50W, 6000K, 5500 lm

20 984 Ft

7 115 Ft

E PLUS PRO LED SMD 60W SW 60W, 4000K, 6460 lm

21 317 Ft

8 789 Ft

E PLUS PRO LED SMD 60W CW 60W, 6000K, 6600 lm

21 317 Ft

8 789 Ft

E PLUS PRO LED SMD 75W SW 75W, 4000K, 8050 lm

30 317 Ft

12 974 Ft

E PLUS PRO LED SMD 75W CW 75W, 6000K, 8250 lm

30 317 Ft

12 974 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

E PLUS PRO LED SMD IP védett lámpatest

3892 Ft-tól IP44

30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

18W, 4500 K, 1500 lm

4 283 Ft

2 290 Ft

GALY LED L1200 36W 4500K 36W, 4500 K, 3000 lm

5 189 Ft

2 595 Ft

GALY LED L600 18W 4500K

tulajdonságok

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

GALY LED IP védett lpt.

2290 Ft-tól

IP44 30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

GALY SLIM L600 18W IP44

18W, 4500 K, 1500 lm

tulajdonságok

3 181 Ft

1 590 Ft

GALY SLIM L1200 36W IP44

36W, 4500 K, 3000 lm

4 900 Ft

2 520 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

GALY SLIM IP védett lpt.

1590 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

65


mySTOCK magazin

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

IP54

GALERA CF

30000 óra használat

GALERA GB

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

GALERA GB 12W LED

12W, 4500 K, 1200 lm

3 181 Ft

1 590 Ft

GALERA CF 14W LED

14W, 4500 K, 1400 lm

4 185 Ft

2 093 Ft

GALERA GB 14W FL LED

14W, 4500 K, 1400 lm

3 264 Ft

1 632 Ft

GALERA GB 18W FL LED

18W, 4500 K, 1800 lm

4 101 Ft

2 051 Ft

GALERA GB 18W LED

18W, 4500 K, 1800 lm

4 687 Ft

2 344 Ft

GALERA GB 24W LED

24W, 4500 K, 2400 lm

5 524 Ft

2 762 Ft

GALERA GB 26W FL LED

26W, 4500 K, 2600 lm

2 930 Ft

5 859 Ft

GALERA mennyezeti lpt.

1590 Ft-tól

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

LED CSARNOKVILÁGÍTÓK IP66

50 000 óra

100 lm/W

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

ASTRA UFO 100W

100W, 5000 K, 10000 lm

37 665 Ft

18 833 Ft

ASTRA UFO 150W

150W, 5000 K, 15000 lm

42 687 Ft

21 344 Ft

ASTRA UFO 200W

200W, 5000 K, 20000 lm

62 775 Ft

31 388 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

ASTRA UFO LED csarnokvilágító

18833 Ft-tól 50000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

ASTRA UFO ORANGE 60W

60W, 5000 K, 7200 lm

tulajdonságok

43 607 Ft

21 804 Ft

ASTRA UFO ORANGE 100W

100W, 5000 K, 12000 lm

46 704 Ft

23 352 Ft

ASTRA UFO ORANGE 150W

150W, 5000 K, 18000 lm

54 823 Ft

27 412 Ft

ASTRA UFO ORANGE 200W

200W, 5000 K, 24000 lm

73 656 Ft

36 828 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

ASTRA UFO ORANGE LED csarnokvilágító

21 804 Ft-tól 66

IP66 120 lm/W

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.


mySTOCK magazin

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

2017.08.28. - 10.13.

KÜLTÉRI LÁMPATESTEK

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

6 277 Ft

3 139 Ft

2×15W

8 253 Ft

4 227 Ft

2×20W

10 717 Ft

5 357 Ft

KILL PEST 2X6W

2×5W

KILL PEST 2X15W KILL PEST 2X20W

KILLPEST rovarölő lámpatest

3139 Ft-tól

30 000 óra

használat

80%

energiamegtakarítás

cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

RECORD DECO 10W 2700K

10W, 2700 K, 950 lm

1925 Ft

RECORD DECO 10W 6000K

10W, 6000 K, 1000 lm

1925 Ft

963 Ft

RECORD DECO 20W 2700K

20W, 2700 K, 1900 lm

3180 Ft

1 590 Ft

RECORD DECO 20W 6000K

20W, 6000 K, 2000 lm

3180 Ft

1 590 Ft

RECORD DECO 30W 2700K

30W, 2700 K, 2700 lm

5189 Ft

2 595 Ft

RECORD DECO 50W 2700K

50W, 2700 K, 6000 lm

6947 Ft

3 474 Ft

963 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

RECORD DECO LED fényvető

963 Ft-tól

IP65 30000 óra használat

cikkszám

80%

energiamegtakarítás

lista ár

akciós ár

SENSOR RECORD DECO 10W 10W, 6000K, 1000 lm

tulajdonságok

5273 Ft

2 637 Ft

SENSOR RECORD DECO 20W 20W, 6000K, 2000 lm

6749 Ft

3 375 Ft

SENSOR RECORD DECO 30W 30W, 6000K, 3000 lm

8276 Ft

4 138 Ft

A lámpatest beépített LED-lámpákat tartalmaz.A lámpák nem cserélhetők a lámpatestben.

SENSOR RECORD DECO szenzoros LED fényvető

2637 Ft-tól

Az akciós árak 2017. augusztus 28. és október 13. között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. Az árak nettó árak, az áfát nem tartalmazzák. Az energiatakarékos fényforrások esetében az árban nem foglaltatik benne az újrahasznosítási termékdíj. A szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás jogát fenntartjuk.

67


mySTOCK magazin 2017.08.28. - 10.13.

ÚJDONSÁGOK - MINŐSÉG, BEVEZETŐ ÁRON!

SZERELÉSI ANYAGOK

BASE E27

E27 foglalat

50 Ft

BASE E40

BASE GU10

E40 foglalat

GU10 foglalat

272 Ft

63 Ft

cikkszám

tulajdonságok

TRANSFORMER 10W IP65

10W, IP65

1 925 Ft

lista ár

akciós ár

TRANSFORMER 15W IP20

15W, IP20

1 339 Ft

670 Ft

TRANSFORMER 20W IP65

20W, IP65

3 013 Ft

1 507 Ft

TRANSFORMER 25W IP20

25W, IP20

1 464 Ft

732 Ft

TRANSFORMER 30W IP65

30W, IP65

3 348 Ft

1 674 Ft

TRANSFORMER 40W IP20

40W, IP20

2 343 Ft

1 172 Ft

TRANSFORMER 50W IP65

50W, IP65

5 440 Ft

2 720 Ft

TRANSFORMER 60W IP20

60W, IP20

3 180 Ft

1 590 Ft

TRANSFORMER 60W IP65

60W, IP65

6 361 Ft

3 181 Ft

TRANSFORMER 100W IP20

100W, IP20

4 017 Ft

2 009 Ft

TRANSFORMER 150W IP20

150W, IP20

4 185 Ft

2 093 Ft

TRANSFORMER 250W IP20

250W, IP20

6 612 Ft

3 306 Ft

TRANSFORMER 360W IP20

360W, IP20

7 616 Ft

3 808 Ft

963 Ft

LED transzformátor

963 Ft-tól cikkszám

tulajdonságok

lista ár

akciós ár

TRANSFORMER 60W IP65 MW

60W, IP65

10 462 Ft

5 235 Ft

TRANSFORMER 100W IP65 MW

100W, IP65

15 652 Ft

7 826 Ft

MW LED transzformátor

5235 Ft-tól 68

A promóció 2017. augusztus 28. és október 13. között, a www.mystock.hu webes felületen leadott, összes raktáron lévő, kiszállítható termékekre A feltüntetett árak13. tájékoztató jellegűek, ajánlatnak nem minősülnek, árakat és webes a vásárlási feltételeket, a Az akciós árakvonatkozik. 2017. augusztus 28. és október között, vagy a készlet erejéig érvényesek. A promóció a pontos www.mystock.hu felületen leadott, összes raktáron www.mystock.hu weboldalon talál. itt nettó szereplő csakAzaenergiatakarékos raktárkészlet erejéig áll módunkban meghirdetett árakon és az lévő, kiszállítható termékekre vonatkozik. AzAz árak árak,termékek az áfát nemesetében tartalmazzák. fényforrások esetében azaárban nem foglaltatik benne feltéteken szállítani. MásAkedvezménnyel, egyedi ajánlattal nem vonhatójogát össze. újrahasznosítási termékdíj. szerkesztési és nyomdai hibákból eredő árváltoztatás fenntartjuk.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.