orosházi
élet
ingyenes közéleti hetilap • 2015. szeptember 11. • Xx. évfolyam • 33. szám közélet
2. oldal
Előtérben a szelektív gyűjtés
A vidék fejlődéséért
Átadták az új átrakó- és hulladékudvart. Hamarosan nem kukásautókkal, hanem kamionokkal, tömörített formában viszik a szemetet Békéscsabára, amit lerakás előtt átválogatnak. Így lesz környezetbarátabb és olcsóbb a hulladékkezelés.
közélet Ifjúsági csereprogram
A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat 14 fős izlandi csoportot lát vendégül ezekben a napokban egy nemzetközi ifjúsági csereprogram keretében. A tíznapos élményút középpontjában a sport, a tapasztalatcsere, no, és új módszerek elsajátítása.
A helyi közkonyhák zöldségigényének több mint felét mezőgazdasági munkaprogram keretében közmunkások termelik meg – helyben termelt zöldség, répa, burgonya érkezik folyamatosan az önkormányzati közkonyhákra. Ahogyan az elmúlt években, úgy idén is részt vesz Orosháza a közfoglalkoztatási programokban. A városvezetés célja az volt, hogy minél több embert vonjanak be a programokba – több mint 300-an dolgoznak, ki járdát épít, ki tüzelőanyagot állít elő papírhulladékból. Tavaly 6, idén már 16 hektáron termelik a burgonyát, vöröshagymát, sárgarépát a közfoglalkoztatottak a mezőgazdasági program keretében – tudtuk meg Mák Szabolcs közfoglalkoztatási koordinátortól. – Burgonyából 200 mázsa termett, vöröshagymából 80, sárgarépából pedig 20 mázsa. A zöldségek az önkormányzati konyhák szükségletének mintegy a felére elegendők. A kukorica és a rostkender betakarítása még ebben a hónapban kezdődik, utóbbitól bevételt is remélünk. Mórmályva termesztésébe tavaly fogtunk először, úttörő módon, hiszen nem jellemző, hogy önkormányzatok mályvával foglalkoznak. A gyógynövény szárított virágát a Herbária Zrt.-nek adjuk le – ismertette Mák Szabolcs. ch
Több mint 100 gyermek kezdi meg ezekben a hetekben az óvodai éveket az önkormányzati fenntartású óvodában. Nagy a változás, nehéz ez az időszak a kisóvodásoknak és szüleiknek egyaránt. Összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amelyek megkönnyíthetik a beilleszkedés heteit. 4. oldal
kultúra Az ecset szeretete
Szeriné Rein Rózsa amatőr festő tucatnyi képét állította ki a Városházi Galériában. Ecsetei segítségével bepillantást enged a maga teremtette világba, elmélyülésre invitál. A 72 éves alkotó tárlata október elejéig látogatható.
közfoglalkoztatási program
5. oldal
7. oldal
Régi és új méhészeti eszközök kiállítása, több tíz méhész a szakmai fórumon, méz és mézes finomságok minden mennyiségben – kóstolásra és eladásra. Szórakoztató programok több stílusban, valamennyi korosztálynak.
Helyben A mérhetetlen segítség termelve
oktatás Könnyítsük meg a beilleszkedést
Nagyszabású flashmobot tartottak a vívók. Mintegy 20 ország több száz városában vívtak egyszerre, ezzel népszerűsítve a sportágat. A főtéren összesen ötven orosházi és gyulai sportoló rántott kardot, bemutatva a vívás minden szépségét.
A méz jegyében
5. oldal
Önkéntes munkával a közösségért
3. oldal
sport Vívók lepték el a főteret
kultúra
Már a felújított bútorok között a Kisharang bölcsődései • fotó: Kecskeméti Krisztina Önkéntes munka keretében megA Jótékonyság Nemzetközi Viújultak a Kisharang bölcsődében lágnapja alkalmából szervezték a az öltözőszekrények, pelenkázók: bölcsődei akciót, a jótékonykodás37 év után új színt kaptak, újrafes- nak ezt a formáját helyezve előtérbe. tették a jeleket is rajtuk. Ezzel teljes Ennek kapcsán kérdeztük Vaszkán lett az épület felújítása. Erzsébetet, az Egyesített Szociális
Orosházára nem
menekültügy » Békéscsabára érkeztek Tévesen hangzott el Orosháza neve az RTL kedd esti híradójában, mint a menekülteket szállító buszok egyik célállomása. Békéscsabára viszont folyamatosan érkeznek migránsok. Lapunk úgy tudja, nem volt tervben, hogy Orosházára is hozzanak menekülteket a szerb határról, a városvezetés hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kapott ilyen elképzelésről. A város neve az RTL kedd esti híradójának szerda reggeli ismétlésében már nem szerepelt. A Békés megyei Rendőr-főkapitányság
megerősítette: Orosházára nem hoztak migránsokat. Békéscsabára igen – Csongrád megyéből. A megyeszékhelyen augusztus vége óta működik regisztrációs pont, azóta folyamatosan érkeznek a migránsok a röszkei gyűjtőpontról, és a regisztrációt követően távoznak valamelyik hazai befogadóállomásra. Hozzávetőleg ugyanannyian érkeznek, mint ahányan távoznak: szeptember 8-án a létszám 228 és 353 fő között mozgott. A megyei rendőrség kiemelte, szükséges erővel vannak jelen a regisztrációs ponton, a migránsok ellátása biztosított. melich
Központ vezetőjét, mit tapasztal az önkéntes munka iránti érdeklődés terén. – Azt mondhatom, hogy a városban is egyre ismertebbé válik az ön» folytatás a 3. oldalon kéntesség.
A program teljes költsége 119 millió 340 ezer forint, amely fedezi a bérek, járulékok költségét és a dologi kiadásokat is. A mezőgazdasági munkaprogramban 120 közfoglalkoztatott dolgozik nap mint nap. Ahogyan ez a programelem, úgy a többi is február végéig tart és belügyminisztériumi forrásból, valamint önkormányzati saját erőből valósul meg.
2
közélet
Aláírást gyűjtenek
Hatékonyabb, környezetbarátabb és olcsóbb | Lezárás a hétvégén a belvárosban
2015. szeptember 11. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet
Előtérben a szelektív gyűjtés
dareh » Átadták az új átrakó- és hulladékudvart Orosházán
– Ez utóbbi kiemelten fontos. Ha felelősen gondolkodunk, be kell látnunk, hogy unokáink, gyermekeink jövőjéről van szó. Ezt a szemléletváltást jóval korábban meg kellett volna tenni, de hiszem, hogy még nem késő. Áder János köztársasági elnök is élére állt a környezetvédelmi mozgalomnak, így már ilyen formában is bátorítást és támogatást kapunk. Ez a beruházás nagy mérföldkő és nagy lépés lesz a környezettudatos élet megvalósulásához – fogalmazott Bojtor István alpolgármester. A most avatott telep egyik része az átrakóállomás, ami a hulladék szállítását támogatja. Az orosházi mellett Szentesen, Makón és Szeghalmon felépülő komplexumokból nagy kapacitású nyerges vontatók szállítják tovább a már összetömörített, feldolgozásra váró hulladékot Békéscsabára, a válogatóműbe. Melega Krisztián
Egyre inkább úgy tűnik, hogy lesz népszavazás a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról. A Jobbik múlt hétvége óta Orosházán is gyűjti a szignókat. Egy magánszemély kezdeményezte, hogy a nők mellett férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 munkával töltött év után. A kezdeményezést júliusban a Kúria jóváhagyta, így elindulhatott az aláírásgyűjtés, melyhez a Jobbik is csatlakozott aktivistáival. – Orosházán is elkezdtük gyűjteni az aláírásokat, múlt szombaton a piac bejáratánál alig győztük az adminisztrációt – tudtuk meg dr. Szabó Ervintől, Békés megye 4. sz. választókerületének jobbikos elnökétől. A párt megyei alelnöke, orosházi elnöke hozzátette, a törvényileg előírt 200 ezer hiteles aláírást november 5-ig kell összegyűjteni. – Úgy tűnik, meglesz a szükséges aláírás. Ezután ki kell írni a népszavazást, és kezdődhet a kampány. A Jobbik számára ezen aláírásgyűjtés eredményessége történelmi jelentőségű lehet, hiszen egyik fontos programpontunk léphet nagyot a megvalósulás irányába – hangsúlyozta dr. Szabó Ervin. Az aláírásgyűjtést tovább folytatja a Jobbik Orosházán – péntek és szombat reggelente a piac bejáratánál lesznek a párt aktivistái. melich
munkahely BéMKH Orosházi Járási Hivatal Járási Foglalkoztatási Osztály aktuális ajánlatai Szellemi munkakörök: adminisztrátor, kontroller, pénzügyi ügyintéző, mentálhigiénés asszisztens (Nagyszénás), fuvarirányító, minőségbiztosítási mérnök, termelési mérnök, hegesztőüzemi gyártástechnológus, recepciós, anyagbeszerző, minőségbiztosítási technikus, építési munkafelügyelő Fizikai munkakörök: baromfihús-feldolgozó, ipari kerámiakészítő, trafóállomás-kezelő, ipari villanyszerelő, nevelőszülő, élelmiszer-ipari betanított munkás, bolti kisegítő, üzletvezető, fodrász, szakács, pék, elektromos karbantartó, konyhai kisegítő, anyagmozgató, portás, festő, karbantartó, gépkezelő, marós, darukezelő, minőségellenőr, segédmunkás, szerszámkészítő, pultos, elektrotechnikai műszerész, lakatos, esztergályos (pk), vízpalackozó, autómosó (B. kat. jogosítvánnyal) Képzési ajánlataink: ács, központi fűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, épület- és szerkezetlakatos Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Telefonszám: (68) 413-094
apróhirdetés Belvárosi, két család részére és vállalkozásra is alkalmas kertes ház eladó. 06 (70) 454-7184
ingyenesen
Szeptember 4-én adták át a beruházást a Gyártelep utcában • fotó: Rajki Judit
Hamarosan már nem kukásautókkal, hanem kamionokkal, tömörített formában viszik a szemetet Békéscsabára, amit lerakás előtt átválogatnak. Így lesz hatékonyabb, környezetbarátabb és olcsóbb a hulladékkezelés. A DAREH önkormányzati társulás mintegy 15 milliárd forintnyi EU-s és állami pénzből modernizálja a hulladékkezelési technológiákat. A 86 települést tömörítő szervezet
komoly beruházásokat végzett az elmúlt évben. Orosházán, a Gyártelep utcában megépült átrakót és hulladékudvart szeptember 4-én adták át. – A DAREH új rendszere arra épül, hogy minél nagyobb legyen az újrahasznosítás és az újrahasználat aránya. Ha minden elkészül, 300 százalékkal nő a hasznosítható hulladék mennyisége, és 73 százalékkal csökken a lerakással ártalmatlanított hulladéktömeg – mondta a DAREH
képviseletében Dávid Zoltán elnök. – A lakosság számára a legfőbb változás az lesz, hogy megvalósul a házhoz menő szelektív gyűjtés. Minden kertes, illetve társasházhoz új kukák kerülnek majd, amibe a csomagolási hulladékot lehet gyűjteni – tette hozzá Dávid Zoltán. A beruházásnak két alapvető célja van: a hulladékképződés csökkentése és az újrahasznosítás lehetőségeinek növelése.
Az új hulladékudvar szintén a Gyártelep utcán található. Ide a településen és a környéken élők a háztartásokban termelődő zöldhulladékot, lomtalanítási hulladékot, elektronikai hulladékot és veszélyes hulladékot helyezhetik el, amiért nem kell fizetni. A telep még zárva van, csupán a rendszer elindulása után nyitja majd meg kapuit a lakosság előtt.
Útzár Hathatós segítség a határban Mindennap ellenőriznek a mezőőrök
A mezőőri szolgálat április elsején indult el, feladatuk a több mint 17 ezer hektáros orosházi határ folyamatos ellenőrzése. Az elmúlt időszak értékelésére kértük Fejes Róbert szolgálatvezetőt. – Munkatársaimmal működési területünkön mindennap hatósági ellenőrzést hajtunk végre, 130 esetben igazoltattunk, ebből 70 esetben kellett intézkednünk, 40 esetben saját hatáskörben jártunk el, 30-ban pedig egyéb társszerveknek, hatóságoknak adtuk át az ügyet eljárás céljából. Látható a külterületeken a prevenció hatása, kevesebb a terménylopás, az illegális szemétlerakás, a gazdák közötti nézeteltérések. Több alkalommal
közös szolgálatot láttunk el a rendőrséggel és a helyi méhészegyesülettel – emelte ki Fejes Róbert, hozzátéve, szintén jó a kapcsolatuk a gazdákkal, katasztrófavédelemmel, vadásztársaságokkal, és a tanyán élőkkel is. – Jelenleg a kukorica betakarítása zajlik, fokozott létszámmal, emelt óraszámban vagyunk éjjel-nappal a külterületeken. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a termést az arassa le, aki elvetette – emelte ki Fejes Róbert, aki egyúttal arra kérte a gazdákat, hogy ha böngészésre adnak engedélyt, a félreértések elkerülése végett ezt írásos formában is rögzítsék, hogy az ellenőrzéskor a böngészők igazolni tudják, miért tartózkodnak a földterületen. sgy
Főnyomócsövet cserélnek a Lehel utca – Kossuth utca kereszteződésben, forgalomkorlátozás lesz a hétvégén.
archív fotó • Rajki Judit
A régi azbesztcement főnyomócsövet cserélik korszerű műanyag csőre a Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program keretében. Ez az a program, aminek során a régi, elavult vízvezetékeket is kicserélik a város több pontján. A munkafolyamat eddig is zajlott a Lehel utcán, a kivitelező most ért el a kereszteződéshez. Ahhoz, hogy a csövet kicseréljék, fel kell vágni az utat, ami értelemszerűen a forgalom korlátozásával is együtt jár. Ezért szeptember 11-e, péntek reggel 4 óra és szeptember 13-a, vasárnap 19 óra között teljes szélességében lezárják a Kossuth utcát a Lehel utcánál a belváros felé irányuló forgalom elől. mek felhívás
pályázat adóügyi ügyintéző munkakör betöltésére Az Orosházi Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet az Orosházi Polgármesteri Hivatal adóügyi ügyintéző munkakör betöltésére. • A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony . • Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. • A munkavégzés helye: Békés megye, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. • A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Helyi adók kivetésének, befizetésének ellenőrzése. Bevallások nyilvántartása, ellenőrzése. • Jogállás, illetmény és juttatások: A
jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló" 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a(z) Orosházi Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók. • Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, középiskola/gimnázium, közgazdasági szakképesítés, vagy pénzügyi-számviteli szakképesítés, ill. OKJ szerinti gazd.-i elemző, szakstatisztikai üi., banki ügyintéző, számítógép-kezelő és szoftverüzemeltető szakképesítés., felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), vagyon�nyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása, • A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: közigazgatási gyakorlat, szakmai tapasztalat – 1 év alatti szakmai ta-
pasztalat. • A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: a 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget igazoló okirat másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy az igénylést igazoló irat. • A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. • A pályázat benyújtásának határideje: 2015. szeptember 21. • A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Orosházi Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. (16 óráig beérkezéssel). Kérjük a borítékon feltüntetni
a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: TK.354/2015., valamint a munkakör megnevezését: adóügyi ügyintéző. Személyesen: Hudákné Dombovári Orsolya, Békés megye, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. 1. emelet 9. ajtó (16 óráig beérkezéssel). • A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. • A pályázat elbírálásának határideje: 2015. szeptember 30. • A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: Az Orosházi Polgármesteri Hivatal az álláshirdetés eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2015. szeptember 11.
Fórum telepen
Szeptember 15. a fizetési határidő | Várják a véradók segítségét
Ifjúsági csereprogram
Ősszel adják be azt a pályázatot, amely a közvilágítás bővítését célozza Rákóczitelepen – erről is szó volt a szerda esti, telepi fórumon. – Konkrétumok még nincsenek, de mindent megteszünk, hogy bővíthessük a közvilágítást, pályázati úton igyekszünk erre forrást találni – tudtuk meg a körzet önkormányzati képviselőjétől, Fejes Róbertné alpolgármestertől. – Arra kértem a rákóczitelepieket, hogy jelezzék, hol lenne igény új lámpatestekre. Bízom abban, hogy sikeres lesz a pályázatunk, és ezzel biztonságosabbá tehetjük a telepi utcákat – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette, a Tábor és Dessewffy utcák között probléma van a közvilágítással, ezt jelezte már az áramszolgáltatónak. – Érthető kérés, hogy a kórház és a gyopárosi rehabilitációs központ között közlekedő busz kanyarodjon Rákóczitelep felé is, sokaknak jelentene ez könnyebbséget. Ígéretet tettem arra, hogy felveszem a kapcsolatot a kórház vezetésével és megnézzük a lehetőségeket – emelte ki a képviselő, akitől azt is kérték, tegyen lépéseket a Középlaki és a Középdűlő utcák kereszteződéséből hiányzó sebességkorlátozó tábla pótlására, mivel ebben a kereszteződésben egy hónapja halálos baleset történt. melich
Határidő Adófizetés keddig Valamennyi adózónak fontos információ, hogy szeptember 15-e a befizetési határideje a helyi adók és a gépjárműadó második féléves részletének. A befizetéshez a helyi szokás szerint csekket küld a polgármesteri hivatal adócsoportja, a törvényben előírt kötelező számlaegyenleg-értesítővel együtt. A csekkeken szereplő adatoknak megfelelően átutalással is teljesíthető minden befizetés. Az idegenforgalmi adó bevallása és megfizetése fentiektől eltérően a megszokott módon, a tárgyhónapot követő hó 15. napjáig esedékes, erről azonban külön értesítést nem küld az adócsoport. A bevallások kitöltése és benyújtása továbbra sem lehetséges elektronikus módon. ch
Megyei önkéntesek Röszkénél
Közösen, élménygazdagon – Orosháza főterén a fiatalok • fotó: Kecskeméti Krisztina
Orosházi és izlandi fiatalok egy asztalnál, vagy inkább együtt a sportszereken. A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat egy nemzetközi ifjúsági csereprogram keretében lát vendégül egy 14 fős csoportot. Ezekben a napokban arról tanácskoznak, és élmények révén fogalmaznak meg tapasztalatokat, hogyan lehet sikeresen alkalmazni a sportot a fiatalok társadalmi bevonásának eszközeként. Közös tréningek, beszélgetések, strandolás, kerékpározás és kiemelten a szombati Extrém Sportnapon
támogatás » 25 év alattiaknak
A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az Ifjúsági garancia program augusztus végéig 7784 fiatal foglalkoztatását, további 4353-nak pedig a képzését támogatta. Első lépésben a már legalább 6 hónapja munkanélküli fiatalokat célozzák meg továbblépési lehetőség-
3
Segítenek
Uniós forrásból Év eleje óta több mint 13 ezer, már legalább hat hónapja munkanélküli pályakezdő kapott az elhelyezkedéshez segítséget Ifjúsági garancia program keretében. A program idén indult, uniós forrásból.
közélet
gel, ezt követően a cél: valamennyi 25 év alatti, tanulmányait befejező vagy félbehagyó, elhelyezkedni nem tudó vagy állását vesztő és segítséget kérő fiatalt támogatni – közölte a tárca, határidőként 2018-at megjelölve. – Úgy gondolom, hogy ezzel a megyénkben is megvalósuló programmal olyan ifjúságszakmai, közösségi tevékenység indult el, amilyen korábban nem volt hazánkban – emelte ki a város polgármestere, Dávid Zoltán, aki reméli, orosházi fiataloknak is segíthet a program. M
való részvétel, a végén pedig egy ös�szegző kiállítás szerepel a tíznapos programban. – A GYIÖK számtalan programjában előnyben részesíti a sportot, mint a fiatalok bevonásának/elérésének egyik eszközét. Ezt a módszert szerettük volna bemutatni, illetve új módszereket tanulni. A cserére az anyagi lehetőséget az Erasmus+ program pályázati lehetőségének köszönhetjük, hiszen informális csoportok is pályázhatnak. Akiket érdekel a lehetőség, október elseje a következő beadási határidő – ad
bátorítást másnak is a pályázáshoz Sándor Enikő ifjúsági segítő. (bővebb információ: www.eplusifjusag.hu) Mint megtudtuk, izlandi partnereink azért lettek, mert jelen csere trénerei közül volt, aki már járt nálunk, a szervezeti felépítésük hasonló az orosházihoz, és példaértékű a sportkultúrájuk, illetve a sportrendezvényeik üzenete is többrétegű. A 16-25 év közötti fiatalok részvételével zajló projektről és hasonló lehetőségekről az Extém Sportnapon, a Civil Faluban is lehet tájékozódni. B. Imre Julianna
a mérhetetlen segítség
Önkéntes munkával
A Magyar Vöröskereszt Békés megyei dolgozói a röszkei gyűjtőponton segítettek a hazánkba érkező menekülteknek. – Terv szerint október végén ismét megyünk, de akár bármikor, ha szükséges. Szervezetünk július elejétől van jelen a röszkei gyűjtőpontnál, tervezetten és fegyelmezetten végzik a munkájukat az ország megyéiben már sokszor bizonyított önkéntesek – mondta el Tóth Zoltánné, a Vöröskereszt megyei igazgatója a megyei lapnak. Az orosházi Tóth Zoltánné maga is több napot töltött el a menekültek körében a gyűjtőponton, ahol a vöröskeresztesek csomagokkal, kiadványokkal, információkkal segítenek, sok esetben elsősegélyben részesítik a könnyebben sérülteket. c
Ellenőrzik Hangos próba lesz október 31ig, a lakosságnak teendője nincs Hétfőn megkezdte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a lakossági riasztórendszerek hangos próbáját. A próba október 31-ig tart, a megyei településeken napközben hat másodperces időtartamban 400 Hz-ig felfutó jelzést lehet hallani, majd a jel lefut. A cél az, hogy ellenőrizzék a riasztóeszközök működőképességét a lakosság életének és anyagi javainak védelme érdekében. A lakosságnak a jelzés hallatán semmilyen teendője nincs. A megyében 184, Orosházán pedig 13 sziréna van. mk
Nevelőszülők
A Jótékonyság Nemzetközi Világnapja alkalmából szervezték a bölcsődei akciót » folytatás az 1. oldalról
Integrált intézményünk lehetőséget ad arra, hogy több területen is segíthessenek az önkéntesek. Szerepe van ebben annak is, hogy az iskolai közösségi szolgálat teljesítésének kiemelt helyszíne vagyunk. De jönnek felnőttek is, egyre többen vállalnak olyan jellegű munkát, ami az időseink, a gyermekeink, vagy a fogyatékkal élőink körében zajlik. – Milyen munkára gondoljon, aki belevágna? – Nagyon sokféle lehet, a fizikai munkától akár a mentálhigiénés tevékenységbe is be tudnak kapcsolódni. Időseink között például vannak olyanok, akik nem nagyon látnak, a felolvasás, beszélgetés nagyon sokat jelent. A dolgozóink nagyon feszített munkarendben dolgoznak, nagyon sok helyiségünk, bútorunk van, így elkel az ilyen jellegű segítség is, mint a mostani, hálásak vagyunk érte. A kezdeményező Békés Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház mintegy húsz munkatársa vett részt a szombati akcióban me-
gyeszerte, országosan több ezren – tudtuk meg Herczegné Számel Annamária irodavezetőtől. A hálózat fenntartója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, feladata szemléletformáló programok révén az önkéntesség eszméjét minél több helyre eljuttatni. Zalai Mihály, a megyei önkormányzat elnöke is segédkezett a bölcsődei festésben. A témával kapcsolatban úgy fogalmazott: azok a közösségek bizonyulnak sikeresnek, amelyek nemcsak felülről várják a szolgáltatásokat, hanem tesznek is azért, hogy segítsék a közösséget. – Ez egyrészt közösségteremtő erő is, ugyanakkor azok, akik munkájukkal hozzájárulnak bármilyen közösségi érték megteremtéséhez, sokkal inkább magukénak érzik és vigyázni fognak rá a jövőben – mondta Zalai Mihály. Mint ismert, ebben a tanévben azok a diákok bocsáthatók érettségire, akik teljesítették az 50 órás közösségi szolgálatot. B. Imre Julianna
Folyamatosan szükség van utánpótlásra nevelőszülőkből – emelte ki az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának gyermekvédelmi programigazgatója. Szilvási Léna hozzátette, a nevelőszülővé válás hosszú folyamat, a nevelőszülők cserélődnek, és a rendszert is bővíteni kellene. Mint ismert, a nyár folyamán tíz család költözött át az SOS battonyai gyermekfalujából Orosházára, a gyerekek az idei tanévet már a helyi iskolákban kezdték. Az orosházi az első hazai integrált gyermekfalu, ami lehetőséget nyújt a családoknak a korábbiaknál önállóbb életre. -k
Fogadóóra Dr. Tóth Bertalan MSZP-s országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes képviselői fogadóórát tart szeptember 17-én, csütörtökön 15 órától Orosházán, a SPAR Áruház előtt (Széchényi tér). Minden érdeklődőt szeretettel hív és vár az MSZP Orosházi Szervezete.
Véradás Szeptemberben is több időpont közül választhatnak, akik szeretnének véradással segíteni. A Könd utcai véradó állomáson szeptember 15én, 17-én, 22-én, 24-én és 29-én 8 órától délig várják a véradókat. m
4
oktatás
Tollforgatók Huszonkilencedik alkalommal adott otthont a nyugdíjasok számára kiírt irodalmi pályázatnak a kardoskúti művelődési ház. 199 vers és 77 próza – ennyi pályamű érkezett a felhívásra, a hétvégi díjátadó ünnepségen 35 település 63 pályázójának alkotásait értékelte a zsűri. Koszorús Oszkár helytörténész elmondta, az értékelés még nehezebb volt talán, mint az előző években, hiszen majdnem másfélszer annyi nevezés érkezett a felhívásra, mint tavaly. Az orosházi díjazottak: vers kategória: 1. Dávid László, 2. Baráthné Hopka Ágnes, Zvolenszki Andrásné. Próza kategória: Különdíj: Németh Józsefné. s
Az óvodai beszoktatás alappilléreiről | A diákok biztonságáért Orosházán is
2015. szeptember 11. • www.oroscafe.hu
Könnyítsük meg a beilleszkedést új szabály » Hároméves kortól kötelező az óvoda
Szerencse is Sir Richard Timothy Hunt tartott előadást az V. Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóján, Szegeden. A világhírű tudós a tizennegyedik Nobel-díjas, aki a Szegedi Tudós Akadémia fennállása óta Szegedre látogatott. Ezen a nem mindennapi eseményen a Táncsics Mihály gimnázium négy tehetséges diákja: Csurgai Henrietta, Boros Roland, Monostori Tamás, Sárkány Tamás, Francziszti László tanár kíséretével is részt vehetett – egyedüliként Békés megyéből. A professzor véleménye szerint a Nobel-díj elnyeréséhez jókora szerencse is kell a kitartó munka mellett, de legfontosabb az inspiráló közeg és a segítő mentorok munkája. sgy
Fehértó A Madarász Suli következő foglalkozása szeptember 17-én 16.30 órától lesz a művelődési ház tárgyalótermében. Téma: A kardoskúti Fehértó és a vásárhelyi-puszta világa. Gál Zoltán természetvédelmi mérnök, a szakkör vezetője továbbra is várja a madárvilág és a természet iránt érdeklődő gyermekeket és felnőtteket. Sok érdekes témakörben hallhatnak majd előadásokat, mindemellett kötetlen beszélgetések, műhelymunkák színesítik a foglalkozásokat. es
Az óvodai közösségben sok tapasztalatot, élményt szereznek a gyerekek • fotó: Rajki Judit
Fokozatosság és rugalmasság – ez a kettő a legfontosabb, amikor megkezdjük az óvodát. Nagy a változás, fontos, támogassuk a kicsiket az első elválás nehéz heteiben.
Izgalmakkal teli időszak az óvodakezdés, megviselheti a szülőt és a gyermeket egyaránt. Fontos tehát tudatosítani, nagyfokú türelemmel, odafigyeléssel és törődéssel
Gyermekeink egészségéért
Védőnők az iskolákban Egyre több a túlsúlyos, mozgásszervi betegségben szenvedő gyermek, éppen emiatt fontos a rendszeres egészségügyi állapotfelmérés az iskolákban. A védőnők segítenek ebben. Az iskoláskorú gyermekek életében a védőnők meghatározó szerepet töltenek be, hisz rendszeresen ellenőrzik egészségi állapotukat. Mivel a gyerekek a tanévben idejük nagy részét az iskola falai között töltik, nehéz megszervezni a különböző szűrővizsgálatokon való részvételüket, így a védőnők mennek az iskolákba. Mokcsayné Kovács Anikó csoportvezető védőnőtől megtudtuk, az iskola-egészségügyi ellátás az oktatási intézménybe járó tanulók megelőző jellegű egészségügyi alapellátása, amely iskolaorvos és iskolavédőnő együttes szolgáltatásából áll.
A védőnők iskolai munkája 3 fő feladat köré csoportosul: szűrővizsgálatok (testi fejlettség vizsgálata, vérnyomásmérés, mozgásszervek szűrése, érzékszervek vizsgálata, színlátás, személyi higiéné vizsgálata), az egészséges életmód gyakorlásához szükséges ismeretek átadásában való közreműködés, valamint a védőoltásokkal kapcsolatos szervezési, előkészítési feladatok végzése. – Már szeptemberben védőoltásokkal kezdünk, ami októberben is folytatódik. A szűréseket ezután indítjuk el, melyek kötelezőek, de írásos beleegyezést kérünk a szülőktől. A vizsgálatok során sajnos azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok a túlsúlyos gyermek, sokan táplálkoznak egészségtelenül, gyakori a mozgásszervi elváltozás, ami a mozgásszegény életmódból adódik – tájékoztatott Mokcsayné. Somodi Gy.
túljutunk az akadályokon, és a kisóvodás beilleszkedik az új közösségbe. Ráadásul nem vagyunk egyedül: segítenek az óvodai dolgozók. Az önkormányzati óvoda 8 fel-
adatellátási helyén több mint 100 a beszoktatásra váró gyermekek száma ezekben a hetekben. – A beszoktatásnak nincsenek konkrét szabályai, mindig a családok igényeihez igazodva és az adott helyzet körülményeit figyelembe véve történik – emelte ki Bellák Anikó óvodavezető helyettes. – Fokozatosság és rugalmasság, ez az óvodai beszoktatás két alappillére, de van még néhány hasznos tanács, amit érdemes megfogadni – hangsúlyozta a szakember. Érdemes már az óvodakezdés előtt részt venni nyílt napokon, hogy ismerkedjen a gyermek az új környezettel. Hasonló korú gyermekek társaságában elsajátíthatja a közösségi élet alapvető magatartási szokásait, szabályait – lehetőség szerint tehát vigyük őt például játszóházakba, játszótérre, gyermekkönyvtárba. Vonjuk be az óvodai előkészületekbe, tanítsuk meg neki az óvodai jelét és óvónője nevét. Érdemes tájékozódni az intézmény pedagógiai programjáról. Legyünk türelemmel, idő kell, hogy megszokja a változást gyermek és szülő egyaránt. Kérdés esetén pedig forduljunk bizalommal az óvónőkhöz! mk
Társaikat segítve
Nem nehéz a feladat, csak alaposan figyelni kell – így összegzett az egyik orosházi diák, aki reggelente Zebra Zsaruként teljesít szolgálatot a Vörösmarty iskolánál. A gyermekek szabályos közlekedésre nevelését és a gyermekbalesetek megelőzését célzó Zebra Zsaru programban 14 iskola vesz részt a 2015/2016-os tanévben a megyé-
ben. A tanév kezdetén és végén, szeptemberben és májusban közlekedési ismeretekkel rendelkező általános iskolás diákok segítik társaikat és szüleiket több gyalogos-átkelőhelynél. A Zebra Zsaruk rendőrökkel teljesítenek szolgálatot, Orosházán is. A Vörösmarty iskola Deák Ferenc utcai bejáratánál negyed 8 és háromnegyed 8 között biztosítják az átkelést. vk felhívás
pályázat jogi előadó munkakör betöltésére Az Orosházi Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet az Orosházi Polgármesteri Hivatal jogi előadó munkakör betöltésére. • A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. • Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. • A munkavégzés helye: Békés megye, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. • A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Bizottsági és képviselő-testületi ülésekre előterjesztések készítése, elkészült előterjesztések jogi ellenőrzése. Helyi rendeletek, szabályzatok előkészítése. Együttmű-
ködés a hivatal társirodáival, szerződések, jogi állásfoglalások készítése. Jogi és ügyfélkapcsolati levelezés folytatása. • Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló” 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a(z) Orosházi Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzata rendelkezései az irányadók. • Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, egyetem, jogász szakképesítés, felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása. • A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: közigazgatási gyakorlat, szakmai tapasztalat – 1 év alatti szakmai tapasztalat, szakvizsga megléte
• Előnyt jelentő kompetenciák: kiváló szintű szóbeli és írásbeli kifejezőkészség. • A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: a 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletében meghatározott részletes szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget igazoló okirat másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy az igénylésről igazolás. • A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. • A pályázat benyújtásának határideje: 2015. szeptember 21. • A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Orosházi Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. (16 óráig beérkezés-
sel). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: TK.275-6/2015., valamint a munkakör megnevezését: jogi előadó. • Személyesen: Hudákné Dombovári Orsolya, Békés megye, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. 1. emelet 9. ajtó (16 óráig beérkezéssel). • A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. • A pályázat elbírálásának határideje: 2015. szeptember 30. • A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: Az Orosházi Polgármesteri Hivatal az álláshirdetés eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
www.oroscafe.hu • 2015. szeptember 11.
Méz és mézes finomságok minden mennyiségben | Egy szép kép örömet okoz
A méz jegyében
kultúra • közélet
5
pro gr a ma jánló
»
Hasznos szakmai fórum, szórakoztató programok, kirakodóvásár és minden, ami a mézzel összefügg. A főtéren Viharsarki Mézes Napot tartott az Orosháza Város és Körzete Méhész Egyesület, immár harmadszor. Válogatni, kóstolni is lehetett az egészséges finomságból, de méhésztörténeti bemutató is várta az érdeklődőket. A méz és a méhészet ismét közösségi térré változtatta a főteret szeptember 5-én. fotó: Rajki Judit
Táncol Orosháza címmel táncbemutatókat tartanak a főtéren szeptember 11-én, pénteken 19 órától. (18 órától ingyenes kubai salsaóra lesz a református iskolában.) Nyugdíjas horgászverseny lesz a Béke horgásztavon szeptember 12én. 6 órától nevezés, 7 órától 11 óráig verseny. IX. Extrém sportnap szombaton az Árpád-kertben és a Kossuth utcán. 9.30-tól nevezés, szabad gyakorlás, 13 órától versenyek. 17 órától eredményhirdetés és színpadi bemutatók. Fellépők a főtéren: Supernem, előzenekar a Vacsora Zsuzsival. Rendhagyó gospelest lesz a Tűzvonal Alapítvány szervezésében a PMK koncerttermében 12-én, 16 órától. Fellépők: Szabó Balázs énekes, dalszerző, Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat alapító elnöke és az
Orosházi Ökumenikus Gospel Csapat. Klubnap lesz a Rock Klubban (Ady E. u. 11.) szeptember 12-én 18 órától. Szabadtéri koncertek lesznek a rendezvénytéren a Magyar Dal Napja alkalmából szeptember 13-án, 17 órától fellép a Vízió Zenekar, azt követően Szirtes Edina Mókus és zenekara. Eső esetén PMK, színházterem. Magyarországi világörökségi helyszíneket bemutató kiállítás nyílik a Petőfi Művelődési Központ folyosó galériáján szeptember 15-én. Csányi Viktor Régészeti világörökségünk bélyegeken című kiállításának megnyitója lesz a múzeumban szeptember 16-án, 17 órától. Varga Béla fafaragó művész kiállításának megnyitója lesz a Táncsics Mihály gimnázium aulájában szeptember 17-én, 16 órától.
Az ecset szeretete Variációk 70 fölött – ezzel a címmel nyílt meg Szeriné Rein Rózsa amatőr festő tárlata a Városházi Galériában az elmúlt héten. Rein Rózsa nyugdíjas korában kezdett el festeni. Az önképzésen túl tehetségének kibontakoztatásában nagy szerepet játszott két nagyszerű alkotó: Ilovszky Béláné és Horváth János. Mostani tárlatán több mint
15 festményt mutatott be, amelyek színben és témában egyaránt változatosak. – Úgy gondolom, hogy egy szép kép az emberek lelkében is örömöt okoz, ez is a célom a képeimmel – hangsúlyozta a 72 éves alkotó. F. Varga Mária, az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület elnöke pedig arra mutatott rá, az ecset szeretete, a színek varázsla-
BUDAPEST BANK: KÖZEL EGY ÉVTIZEDE OROSHÁZÁN
tos világa kikapcsol minden egyéb gondolatot. – Alkotás közben a festő benne él a maga teremtette világban, a tárlatlátogató részese lehet ennek, amikor megcsodálja az elkészült és falakra függesztett képeket – fogalmazott F. Varga Mária. Hogy milyen világot teremt ecseteivel Rein Rózsa, az október 4-ig nézhető meg a polgármesteri hivatal első emeletén, hivatali időben. –m
Stabilitás, megbízhatóság, ügyfélközpontúság – ezt kínálja a pénzintézet orosházi fiókja Fekécs Leventét - a Budapest Bank orosházi fiókvezetőjét - júniusban elkezdett beszélgetésünket folytatva, most néhány aktualitás kapcsán kerestük meg. Milyen tapasztalatai voltak a 2015. július 1-től már igényelhető CSOK (családok otthonteremtési kedvezménye, régi nevén szocpol) kapcsán az elmúlt két hónapban? Nagyon sok ügyfél érdeklődött a fiókban a lehetőség iránt, jómagam pedig már jóval a lehetőség megnyitása előtt – több külső helyszínen is – fórumokat tartottam ebben a kérdéskörben. Az jól látszik, hogy a jogszabály bonyolultsága és a különböző helyekről származó információk kuszasága megnehezítette az ügyfelek tájékozódását, és ezeket a kérdéseket kizárólag egyéni beszélgetések során lehet tisztázni és pontosítani. Jelenleg az egyik legnagyobb kérdés a CSOK összegének önerőként való elfogadása – a Budapest Banknál folyamatban van a konstrukció kialakítása. Mivel az ügyfelek elképzelései sok buktatót rejthetnek, azt javaslom, hogy ilyen ügyekben mindenképpen forduljanak fiókunkhoz. Jómagam hosszú éveken keresztül foglalkoztam ilyen igénylésekkel, és több száz ügyleten vagyok már túl eddigi banki pályafutásomban, így megbízható és hiteles információkkal tudok segíteni minden leendő ügyfelünknek. Ha egyetlen terméket kellene megneveznie a banknál, amellyel leendő ügyfeleik a legjobb megoldást kapják az igényeikre, melyik lenne az? Természetesen a Jóljáró csomagunk, ez számomra egyértelmű. Ez a csomagunk az összes élethelyzetre kínál megfelelő pénzügyi megoldást: lakossági fizetési számlát, megtakarítási számlát, valamint bizonyos feltételek teljesülése esetén folyószámlahitelt és hitelkártyát tartalmaz egyben, egyidejű igénylés esetén kedvező feltételekkel. Ez a hirdetés nem minősül a Ptk. 6:64. § szerinti ajánlattételnek. A JÓLJÁRÓ csomag részletes leírását és teljes körű feltételeit a JÓLJÁRÓ Csomag Hirdetmény, a Lakossági számlavezetés hirdetmény és a Lakossági forint, vagy deviza fizetési számla, valamint a Betéti általános szerződési feltételek és az Üzletszabályzat tartalmazza. A JÓLJÁRÓ csomag a hirdetményben meghatározott újonnan, egy időben igényelt lakossági forint fizetési számlát, fizetési számlával már rendelkező ügyfelek esetében díjcsomag váltást, folyószámlahitelt, Extra megtakarítási számlát és GO! hitelkártyát tartalmaz. A Bank a hitelt a mindenkori hitelbírálat alapján nyújtja. A folyószámlahitel és hitelkártya THM 375 000 forintra és 1 éves futamidőre vonatkozik, meghatározása az aktuális feltételek, illetve hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A Budapest Bank csatlakozott a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexhez, amelynek kötelező érvénnyel alávetette magát. A Magatartási Kódex megtekinthető a Budapest Bank honlapján (www.budapestbank.hu). Lakossági fizetési számla: EBKM 0,00%. GO Hitelkártya: THM 39,3%. Extra Megtakarítási számla: EBKM 0,25-1,35%. Folyószámlahitel: THM 29,9%.
HIDD EL, LEHETSÉGES
BB_oroshaza_PR_280x208.indd 1
2015.09.09. 16:30:28
6
magazin
Az egyik legerősebb allergén | Nehéz helyzetben élőkhöz kerül az adomány
2015. szeptember 11. • www.oroscafe.hu
A szezon csúcsa még előttünk
másodfokú riasztás » A magyarok fele érzékeny a parlagfűre, Orosházán folyamatos a földterületek ellenőrzése Somodi Gyöngyi somodi.gyongyi@oroscafe.hu
Jelentősen emelkedett a parlagfű átlagos pollenkoncentrációja az országban, ezért másodfokú riasztást adott ki az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). A békéscsabai mérőállomás környékén 200 pollenszemnél is többet mértek légköbméterenként a levegőben. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közlése szerint továbbra is a Dunántúlon, illetve az Alföld középső részén a legmagasabb a parlagfű pollenterhelése. A másodfokú riasztási szintnél a parlagfűre érzékenyek tünetei súlyosbodhatnak, jellemző a tüsszögés, náthajellegű orrfolyás, enyhe fejfájás, könnyező szemek, torokviszketés, torokköszörülés, a szem fáradékonysága, általános fáradtságérzet. A tünetek enyhíthetők azzal, ha minden este lefekvés előtt hajat mosunk, ez ugyanis az egyik fő „pollenraktár”, a hajon pollenszemcsék ezrei ragadhatnak meg. Ugyancsak hasznos a gyakori és alapos porszívózás a lakásban, valamint a nedves ronggyal történő portörlés is sokat segíthet. Érdemes ilyenkor az ágyneműt is gyakrabban cserélni, különösen a párnahuzatot. Ruhát is gyakrabban kell cserélni és mosni, és kerülni kell a szabadban történő szárítást. Napközben viselt cipőnket este nedves ronggyal töröljük át – ajánl-
A másodfokú riasztási szintnél a parlagfűre érzékenyek tünetei súlyosbodhatnak • fotó: Rajki Judit ja a tisztiorvosi hivatal. Az előrejelzések alapján a parlagfű pollenkoncentrációjának további emelkedésére lehet számítani, a szezon csúcsa még előttünk van. Orosházán folyamatos a földterületek ellenőrzése parlagfű tekintetében, belterületi közterületen a közterület-felügyelők, magánterületen az I. fokú környezetvédelmi
hatóság, külterületen a földhivatal, növény- és talajvédelmi hatóság végzi az ellenőrzést – tájékoztatott Hajdú Zoltán környezetvédelmi előadó. – Az elmúlt időszakban egy ügyáttétel volt külterületi ingatlannal kapcsolatosan a földhivatal részére, bejelentés alapján 40 ingatlant ellenőriztünk, közérdekű
„Jó döntést hoztunk”
Szokup Lajost köszöntötték
Szokup Lajos emlékplakettet is kapott Dávid Zoltántól és dr. Násztor Sándortól
– Csak olyan célokat tűzzön ki maga elé az ember, amiket meg is tud valósítani, akkor lehet igazán boldog – mondta a 95 éves Szokup Lajos arra a kérdésre, mi a hosszú élet titka. Az egykori építésügyi miniszterhelyettesnek is köszönhető, hogy az
1960-as években Orosházán épült fel az üveggyár, ami alapjaiban változtatta meg a város jövőjét, és ennek is köszönhetjük a mai Orosházát. Szokup Lajost budapesti otthonában Dávid Zoltán polgármester és dr. Násztor Sándor, az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesü-
letének elnöke köszöntötte születésnapján üveg emlékplakettel, Orosháza könyvvel és tortával. Lajos bácsi kiváló egészségi állapotnak örvend, készséggel adott interjút stábunknak is. – Amikor kiderült, hogy Orosháza mellett földgázt találtak, elém került az ügy, és dönteni kellett, hova építsük az ország új üveggyárát – mondta Szokup Lajos. – Celldömölkön már kész tervek és engedélyek voltak, de ott olajjal működött volna a gyár, a gáz viszont olcsóbb és jobb is volt. A döntés gyorsan megszületett, amiben nagy szerepe volt az agilis és kitartóan lobbizó orosházi vezetőknek, köztük Násztor Sándornak. Az élet pedig igazolta, hogy jó döntést hoztunk – fogalmazott az Orosháza Városért Díjjal is elismert Szokup Lajos, akivel hamarosan bővebb interjút láthatnak az Orosházi Városi Televízióban. Melega
Éljünk a megelőzéssel A kormány tavaly döntött úgy, hogy ingyenesen biztosítja a 7. évfolyamra járó lányok humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltását. Az oltás nem kötelező, de ajánlott. Az ingyenes védőoltás idén is jár, a védőnők a tanév kezdetekor eljuttatták a szülőknek a nyilatkozatokat, amiket szeptember 11-ig kell kitölteni és leadni. Az első oltás október-
ben, a második 2016 áprilisában lesz esedékes. Az oltóanyag biztonságos. Nem tartalmaz sem élő vírust, amely szaporodhatna a szervezetben, sem genetikai anyagot, amely a sejtekbe beépülve megváltoztathatná azok működését. Az Orosházi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete és Mezőkovácsházi Kirendeltsége illetékességi területén tavaly az érintett korosztály 81%-a igényelte az oltást.
A vakcina azonban nemcsak e korosztály számára javasolt: kortól függetlenül minden nő számára ajánlják a megelőzés ezen formáját, hisz a védőoltás 93 százalékban képes megelőzni a méhnyakrák kialakulását, mely a nők körében a második leggyakoribb halálok a mellrák után. A szakemberek hangsúlyozzák, fontos, hogy 25 éves kor fölött legalább háromévente elmenjenek a nők rákszűrésre. somodi
védekezést nem kellett elrendelni, és büntetés sem történt, a felszólítás elegendőnek bizonyult – emelte ki Hajdú Zoltán. A parlagfűre, ami az egyik legerősebb allergén Magyarországon, a magyar lakosság körülbelül 50 százaléka érzékeny, ami messze a legmagasabb arány a vizsgált európai államok között.
Egy háznyi adomány Bútorok, edények, kerékpár, televízió, hűtőszekrény, könyvek – egy ház teljes berendezését ajánlotta fel Tóth Béla az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesületnek. – Megörököltük a házat, teljes berendezéssel, családunk úgy döntött, nem értékesítjük a tárgyakat, hanem felajánljuk olyan nehéz sorban élő embereknek, akiknek erre nagyobb szükségük van – emelte ki Tóth Béla. Ilyés Gábor, az egyesület elnöke a nagy öröm mellett meglepetten fogadta a felajánlást, hisz eddig csak kisebb adományokat kaptak. – Az utóbbi időben egyre többször tapasztalom, hogy az emberek már nem dobálnak ki csak úgy dolgokat, hanem felajánlják, hogy mások is tudják használni. Továbbra is erre kérem az embereket, hisz mindennek találunk helyet. Ezeknek a bútoroknak, tárgyaknak már megvan a helyük, többsége nehéz helyzetben élő gyerekes családokhoz kerül – tájékoztatott Ilyés Gábor. sgy
www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2015. szeptember 11.
Nemzetközi akcióhoz csatlakoztak a helyi vívók | Bajnokit és kupameccset is nyertek
Vívók lepték el a főteret
Lendületes bemutatóval demonstrálták a vívás minden szépségét • fotó: Melega Krisztián Kardcsörgéstől volt hangos a főtér szeptember 6-án, délelőtt. Gyerekek, kamaszok és felnőttek vívtak egymással, miután a Zsoldos Péter
Orosházi Vívó Egyesület is csatlakozott a nemzetközi vívó flashmobhoz. A vívós villámcsődületet az ola-
Bronz csapatban
birkózás » Elindult a versenyszezon Cellspan Kupa néven rendeztek nemzetközi megmérettetést, melyen az egyéni érmek mellett csapatban is remekeltek az orosháziak. Eközben a helyi klub kiválóságára, Szél Balázsra is voksolhatunk egy országos program keretében. Edzője szerint legnagyobb erénye a győzelembe vetett hit, ezúttal mi segíthetjük győzelemre. Nem csak az iskolákban kell helytállniuk szeptembertől a fiataloknak – az Orosházi Spartacus Birkózó Klub tehetségeinek a versenyszezon is elkezdődött. Szeptember 5-én az első megmérettetés Balkányban volt. A nemzetközi versenyen 270 indulót regisztráltak, az orosháziak csapatversenyben az előkelő 3. helyet érték el, egyéni eredményeik az OrosCafén olvashatók.
Eközben az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzőjére, Szél Balázsra is lehet szavazni a DIGI Sport által meghirdetett „A nap hőse” szavazáson. Utánpótlás-válogatott birkózónk is „ringbe száll” elsőként a heti versenyben, a többfordulós voksolás fődíja egy éven át havi 100.000 forint ösztöndíj. A kadet Európa-bajnoki bronzérem – Balázs azt mondja, erre az eredményére a legbüszkébb, stílusát pedig úgy jellemzi: minél több akció a szőnyegen. A magyar utánpótlás-birkózás vezetője, idősebb Lévai Zoltán küzdeni tudását emeli ki, azt, hogy mindig hisz a győzelemben. Édesapja, Szél Attila is megszólal a bemutatkozó videóban, bepillantást kaphatunk egy birkózó mindennapjaiba. A szavazás részletei az OrosCafén. tk
szok találták ki néhány évvel ezelőtt, így népszerűsítve a sportágat. Idén 38 országban mentek utcára vagy csarnokba a vívók. Magyarország
most először vett részt a flashmobon, rögtön több mint 20 település vívócsapata jelezte, hogy kimennek a terekre, utcákra a megadott időben. – Orosházán 48 vívó küzdött egymással. Az egyesület aktív és egykori tagjai mellett a református iskola vívóprogramjában résztvevők és a Gyulai Vívó Egyesület sportolói is kardot és tőrt ragadtak – mondta Nagy Nándor vívóedző, az orosházi esemény szervezője. A koreográfiában a vívók bejárták az egész főteret, ahol alapvívást, egyszerű támadásokat és védéseket mutattak be. A végén pedig érkezett két Zorro jelmezes vívó is, akik látványos és lendületes bemutatóval demonstrálták a vívás minden szépségét. Az orosházi egyesületnek jelenleg 25 aktív tagja van. Idén minél több versenyen részt akarnak venni, és szeretnék, ha egyre többen járnának hozzájuk edzésekre, ezért is szerveztek a flashmob mellé nyílt napot a főtérre. – A Magyar Vívó Szövetségen keresztül anyagi támogatáshoz jutottunk, így további villanypástokat szerzünk be, ezzel is javítva a feltételeket – tette hozzá Nagy Nándor. Melega Krisztián
Nyertek asztaliteniszezőink
Bravúr Egerben Nem várt, nagyarányú győzelmet arattak az orosházi asztaliteniszező lányok a legnagyobb ellenfél otthonában. Egri COOP SC – PET-BAU ASE Orosháza 5 – 13 NB I-es női bajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Eger. A két egykori extraligás csapat évek óta óriási küzdelemben dönti el az egymás elleni mérkőzések bajnoki pontjainak sorsát. Ezúttal Csáki Rita és Fehér Zsófia minden mérkő-
zését megnyerve döntő szerepet vállalt a sikerből, de Szabó Mariann és a csereként beálló Balogh Klaudia is fontos győzelmekkel járult hozzá a váratlanul nagyarányú különbséghez. Orosházi győztesek: Fehér Zsófia, Csáki Rita 4-4, Szabó Mariann 2, Balogh Klaudia 1, valamint a Csáki – Balogh és a Fehér-Fuderer párosok 1 – 1. Részletek az OrosCafén. mek
Bajnokik sora Az NB I-es orosházi férfi kézilabdacsapat szerdán ismét bajnoki mérkőzést játszott, és ért el döntetlent a Balmazújváros otthonában. Szombaton újra hazai pálya, az ellenfél a Cegléd. Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK – OFKSE-LINAMAR 26 – 26 (13 – 8) NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, Balmazújváros, 500 néző. V.: Hargitai, Markó. A hétközi bajnokin egy gyenge első félidő után Buday Dániel fontos góljainak és a remekül játszó Németh Gábor eredményes játékának köszönhetően fontos ponttal gyarapodott az Orosháza együttese. A hétvégén ismét pályára lép Vladan Jordovic legénysége, az ellenfél a Cegléd lesz. A tréner győzelmet vár. vk
sport
7
Hibátlanul Lejátszotta harmadik mérkőzését a Rákóczi Vasas labdarúgócsapata a megyei I. osztályú bajnokságban, nyertek a kupában is. Polyák László tanítványai Jaminában szereztek egygólos győzelmet, és továbbra is „százszázalékosak” a bajnokságban: Jamina SE – Rákóczi Vasas SE 0 – 1 (0 – 0) Békéscsaba, 150 néző. V.: Sechna. Rákóczi Vasas: Lévai – Boros, Németh, Ludányi, Sajti, Szabó N., Buza, Nyéki (Vili, Kasza), Mazán, Simon R., Tasi. Edző: Polyák László. Végig kiélezett küzdelemben az ifjúsági korú Simon Róbert gólja döntött a 62. percben a Rákóczi javára. Szerdán Magyar Kupa mérkőzésen a Békéssámson vendégeként 6-0 arányban győztek Tasiék, ezzel továbbléptek a 3. megyei fordulóba. betkó
Sikeres övvizsga Szeptember 5–6-án Gyopárosfürdőn az ULE tornaterme adott otthont annak az övvizsgának, melyen az Orosházi Contact Kick-box és Thai-box Harcművészeti Egyesület versenyzői is számot adtak tudásukról. A helyi klub beszámolójából megtudtuk, hogy Németh István, Deli Roland, Bajkán Martin, Chalmovszki Mátyás, Daraki Zoltán, Friedl Flórián és Katona Ágnes vizsgáztak, és valamennyien eredményesen teljesítették a követelményeket, mindenki feljebb lépett övfokozatban. gv
Döntetlen Az Eötvös-DPSE NB II-es férfi asztaliteniszezői is megkezdték a versenyzést, mindjárt egy rangadóval. Az első meccsen 9-9-es döntetlent értek el a bajnoki címre esélyes Kecskemét ellen. – Mindkét együttes nagy becsvággyal küzdött. Esélyünk volt megszerezni a győzelmet, de végül ez nem sikerült – mondta Schneider György edző. Orosházi győztesek: Kaiser János 4, Göndös Gábor 4, Kaiser János-Losonczi Benjámin 1. MeK
Kispályás foci A héten a 4–5. forduló mérkőzéseit rendezték a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. A küzdelem kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy öt forduló után már a harmadik csapat került az élre. A Revans és a Makk7 után ezúttal a Gelis ugrott az első helyre. Második helyen a Makk7 áll, a harmadik pozíciót a PET-BAU foglalja el. A bajnokság hétfőtől a 6. forduló mérkőzéseivel folytatódik. bt
Sportműsor Úszás: XVII. Nagy Sándor Emlékverseny 12-én, 9.30., Gyopárosfürdő. Labdarúgás: Rákóczi Vasas SE – Szabadkígyós megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés 12-én, 16.30, rákóczitelepi sportpálya. Kézilabda: OFKSE-LINAMAR – Ceglédi KKSE NB I-es férfi bajnoki mérkőzés, 12-én 18 óra, Eötvös-csarnok, OFKSE-LINAMAR U23 – KTE-Kisokos NB I/B-s felnőtt bajnoki mérkőzés, 13-án 18 óra, Eötvös-csarnok.
8
mozaik
Ismét Orosházán találkoztak a legjobbak | Érmek és különdíj a magyar bajnokságon
2015. szeptember 11. • www.oroscafe.hu
Akarjunk olvasni
anyakönyv Megérkeztek Nagy Gábor és Szabó Ágnes leánya Olívia, Szűcs Roland és Kasza Brigitta leánya Amira, Benkő László és Tereny Mónika fia Bence Hunor, Csiszár Lajos és Gunyhó Szilvia fia Lajos Árpád Házasságot kötöttek Varga Róbert és Harmati Boglárka Margit, Durst Norbert és Selmeczi Szilvia, Bodré Csaba és Lukács Bettina, Fekete Béla András és Fekete Edina
kézenfekvő: a példamutatáson. – Ha egy gyermek abban nő fel, hogy a szülei rendszeresen mesélnek, olvasnak neki, forgatják a könyveket a maguk örömére is, a polcokon pedig sorakoznak a kötetek, akkor szinte biztos, hogy felnőve fontos része lesz életének a könyv – hangsúlyozza. Fontos a gyermek fejlődése szempontjából, akár a nyelvi készségről, logikáról, képzelőerőről, érzelmi intelligenciáról beszélünk. Számít, hogy olvasson, és ehhez az első lépés, hogy ráébredjen ennek szépségére, élje át az élményt. Az ízlés majd kialakul később – emelte ki Buzai Csaba. Bővebben: OrosCafe.hu melich
fogadóóra Tóth Zoltánné, az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart szeptember 23-án, 18 órától a Pártok házában.
ételosztás Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület ingyenes ételosztást tart szeptember 13-án, vasárnap 13 órától a Képessy utca 3. szám alatti Civilek Házában. Ugyanitt adományhelyet is működtetnek, mely kedden és csütörtökön 9–12 óráig tart nyitva.
Példát mutatva
gyógyszertár Szeptember 7-től 13-ig: Pingvin Patika (5900 Orosháza, Győry V. tér 1., telefonszám: (68) 415-815) Szeptember 14-től 20-ig: Aranyvessző Patika, (5900 Orosháza, Kis Ernő u. 8., telefonszám: (68) 417-722)
A meseolvasás hasznos, jó hatással van a fantáziára, szókincsre • illusztráció: Kecskeméti Krisztina
Ha olvasás, akkor a családi háttér a kiindulópont – vallja Buzai Csaba könyvtárigazgató. Szeptember 8-a
Magyar bajnok
időjárás
Általában alvás nélkül megy el egy versenyre, annyira megszállottan gyakorol Rácz Norbert. Legutóbb magyar bajnok lett Budapesten.
ovtv-műsor Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7.00, 11.00, 15.00, 19.00 és 21.00 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21.30 órától, ismétlés: hétfőn 9.00 órától. Bencze-show szombaton 21.30 órától, ismétlés: hétfőn 13.00 órától. Orosházi FKSE-LINAMAR – Ceglédi KKSE NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés szeptember 14-én, hétfőn 17 órától.
Rácz Norbert a Tisza iskolában végzett fodrászként. Már ott is kitűnt tehetségével, hisz a versenyekről rendre dobogós helyezéssel tért haza. Norbi legutóbb a fővárosban mutatta meg tehetségét, a gádorosi fiatalember a Magyar Fodrász-Kozmetikus Közhasznú Egyesület (MFKKE) által szeptember 6-án rendezett Magyar Bajnokságon Felnőtt Férfi Full Fashion Look kate-
góriában első helyezett lett, ezáltal 2015 magyar bajnoka. Mindemellett két ezüst- és egy bronzéremmel, valamint egy különdíjjal is jutalmazta a neves zsűri. – Hónapokkal korábban megkezdem a felkészülést a versenyekre, egyedül. Nincs felkészítőm, mindent magam találok ki. Az a kategória, amelyben most első lettem, azért is nehezebb a többinél, mert ott a ruházatnak, a sminknek és a hajnak is összhangban kell lennie – emelte ki Rácz Norbi, aki már gőzerővel készül az októberi balmazújvárosi versenyre, és a decemberi budapesti mesterbajnokságra. -di
külön utakon cintia és krisztián
Elválnak útjaik Pindur Cintia és Gál Krisztián közös táncos pályafutása véget ért. Joggal nevezték őket sikerpárosnak, nem jöttek haza úgy versenyről, hogy ne értek volna el dobogós helyezést. Pindur Cintia és Gál Krisztián közös pályafutása azonban véget ért. – Ebben a sportágban sok dolognak kell egyezni, hogy a kapcsolat működhessen. Mi nem tudtunk mindenben egyezni, ezért úgy éreztük, jobb lesz, ha elválnak útjaink – tájékoztatott Cintia édesanyja, Pindur Zsanett. A táncospár sok szép eredményt ért el. Országos és terüTE MEG MIT FLESSELSZ ITT A FŐTÉREN? HE?
VÍVÓDÁS
Pici több héten keresztül járta Orosháza külterületét. A menhelyen eleinte morgott, senki nem mehetett a közelébe. Okos, értelmes, de néha makacs, az idegeneket megugatja. Pici közvetlen és önfejű, imád sétálni, szimatolni, de nagyon szeret a meleg szobában szundikálni is. Magabiztos, önálló és független, keverék szuka kicsike kutyus. »»www.oroshaziallatvedok.hu »»06 (70) 619-2307, hétfőtől péntekig, 8 és 15.30 között »»Állatkínzás, rossz tartás bejelentése: (70) 619-2308. »»facebook.com/kutyamenhely
deztük a könyvtárigazgatót, min múlik, hogy egy gyermek megszereti az olvasást, vagy sem. A válasz
Modellrepülőnap
fodrászsiker » Nehéz kategóriában nyert
Pénteken borongósabb időre számíthatunk, több helyen alakulhat ki kisebb eső, zápor. Az enyhébb hajnalt követően napközben 16– 20 °C-ot mérhetünk. Hétvégétől felmelegedés kezdődik egyre több napsütéssel. Szombaton 20–25 °C, vasárnap 23–28 °C várható.
kutyaszorító
az olvasás világnapja – 2008 óta ünnepeljük. A világnap apropóján arról kér-
NA, MI VAN? ERRE NINCS RIPOSZTOD? JAJJ...
leti bajnokok lettek, magyar bajnoki és WDSF nemzetközi versenyek döntős párosai voltak. Legutóbb Budapesten, a WDSF Junior 2. latin kategóriában 6. helyezést értek el. Cintia tovább folytatja a munkát, jelenleg egyedül, amíg nem találják meg számára a megfelelő táncpartnert. Naponta edz, és Szentesre is átjár gyakorolni. – A továbbtanulás előtt állok, most felszabadult egy kis időm, így jobban tudok koncentrálni a tanulásra. A táncot mindenképpen tovább folytatom – emelte ki Cintia. sgy NEM VAGY TÚL PENGE! TALÁN DOBBANTHATNÁL IS INNEN. MOST TÉNYLEG VÍVÓS SZÓVICCEKKEL AKARSZ POÉNT CSINÁLNI BELŐLEM?
Szeptember első hétvégéje már hagyományosan a nemzetközi modellrepülőnap időpontja városunkban, az Orosháza Városi Modellező Klub ezúttal mintegy harminc modellezőt fogadott a repülőtéren, sokan visszatérő vendégek. – A legkisebb gépektől kezdve egészen a 250 köbcentis öthengeres
ÉLET
csillagmotorokig sok érdekességet is kínáltunk, voltak turbinás repülők, kötelékben repültek, vontatást is láthattunk – összegzett a helyi klub elnöke, Nóbik Gyula. Budapestről, Kecskemétről, Őcsényből is érkeztek a szombati rendezvényre, bőven válogathattak a látnivalók közül az érdeklődők. Galéria az OrosCafén. vk
A hét embere Nagy Nándor: 20 éve a páston. Szívügye a vívás. Kezdő kisgyerekként a kard nyűgözte le, ma már edző, húsz gyerekért felel. – Az a célom, hogy a tanítványaimnak átadjam mindazt, amit számomra jelent a vívás: a tisztelet, lovagiasság értékét – emelte ki a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület vívóedzője. Nagy Nándor elkötelezetten dolgozik a lassan 60 éves múltra visszatekintő orosházi vívásért. A páston szigorral, mégis játékosan oktat, miközben maga is iskolapadban, és vállalkozóként is helyt áll. Még 30 sincs, de céltudatos, tudja: munkája meghozza gyümölcsét. Ezt a példát mutatja tanítványainak is. Ezért ő a Hét embere. Bővebben OrosCafe.hu ch
IGAZÁBÓL SZOMORÚ VAGYOK ÉS EZZEL PRÓBÁLOM KOMPENZÁLNI...
TUS.
DJ
OROSHÁZI
Hogy lenyomják-e a könyvtár kilincsét a mai (digitális korszakban született) gyerekek, az megint csak nagyban múlik a szülőkön: először nekik kell könyvtárba vinni a gyerekeket, aztán majd mennek maguktól.
traffipax 09. 12. Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent István u., 09. 13. Szarvasi út, Iglói u., Szőlő krt., Szent István u., 09. 14. Bajcsy-Zsilinszky u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u., 09. 15. Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u., 09. 16. Bajcsy-Zsilinszky u., Szarvasi út, Iglói u., Szent István u., 09. 17. Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent István u.
Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 9 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841
MTI
HÍRFELHASZNÁLÓ