2015.08.14/30. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2015. augusztus 14. • Xx. évfolyam • 30. szám

5. oldal

közélet

2. oldal

közélet

Jól halad a 47-es felújítása

Ivóvizet a kútból

Szeptember végére készülhet el a 47-es főút felújítása Békés megyében – 34,4 km-t érint a többmilliárdos beruházás. A közlekedők folyamatosan változó közlekedési renddel számolhatnak még egy bő hónapig.

Kedves Olvasóink! Az Orosházi Élet következő lapszáma augusztus 28-án, pénteken jelenik meg. A lapzárta időpontja augusztus 26., szerda délelőtt 9 óra.

Ma már több településen egyre kevesebb a köztéri kút. Míg országszerte folyamatosan megszüntetik a nyomókaros kutakat (kék kút), addig nálunk több mint kétszáz van belőle – és maradnak is. Ellenőrzésük rendszeres.

Újrahasznosítás és újrahasználat

Érkeznek az új kukák

A termeléshez közelebb kerül a szakképzés az új rendszerben. Ősztől más fenntartóval, új igazgatóval kezdi a tanévet a Tisza Kálmán Szakképző Iskola. Az új vezetővel, Gajdács Tiborral olvashatnak interjút. 4. oldal

magazin Korlátozták a sebességhatárt

Több sebességkorlátozó tábla került ki a Csizmadia Sándor utcára. A 7,5 tonna feletti járművek mostantól csak 30 km/órával haladhatnak a Szőlő körútig. Az más kérdés, hogy ezt nem nagyon tartják be. Megnéztük mi is, utcabelieket kérdeztünk. 6. oldal

Sport Nemzetközi torna

A férfi kézilabdáé lesz a fő szerep péntektől vasárnapig az Eötvös-csarnokban, az OFKSE szervez nemzetközi tornát. Pénteken 18 órakor kezdődik a háromnapos Üveg-Világ Kupa, melynek keretében hat csapat lép pályára. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják: a csapatok szívesen jönnek Orosházára. 7. oldal

A sárga kukák várhatóan év végén érkeznek a házakhoz, és az újrahasznosítható szemetet gyűjthetjük bennük

Tizenkét csinos lány indul a Kenyérünnep Szépe Szépségkirálynőválasztáson. Múlt szombaton, a Hotel Corvus Aqua különleges környezetében választották ki a döntősöket. A szakmai stábból és támogatókból álló zsűrinek nem volt egyszerű dolga. Az eredetileg tíz lány helyett végül tizenkettőt juttattak tovább az augusztus 20-ai Kenyérünnep Szépe döntőbe. 8. oldal

Bevált Sorszámokkal a laborba – június óta él az új rendszer az Orosházi Kórházban. A cél az volt, hogy gyorsabban és gördülékenyebben működjön a naponta mintegy 300 pácienst kiszolgáló labor. – Az ellátás gördülékenysége, a várakozási idő csökkentése érdekében döntöttünk úgy, hogy sorszámokat osztunk a laboratóriumi vizsgálatok előtt – tudtuk meg dr. Duray Gergőtől. A kórház főigazgatója az elmúlt hónapok tapasztalataira, a betegek visszajelzéseire építve kiemelte, bevált a sorszám bevezetése. A szakrendelő intézet nyitása után, 6 órától már felvehetők a portán a sorszámok, amelyek alapján általában húszasával veszik át az asszisztensek a beutalókat. A főigazgató kitért arra is, hogy az informatikai rendszernek köszönhetően a pácienseknek nem kell visszajönni az eredményért. – Elküldjük az eredményeket a beutaló orvos e-mail címére, de akár a beteg e-mail címére is, amennyiben reggel jelzi azt a sorszám kiadásakor a portásnak, és megadja elérhetőségét – ismertette Duray doktor. A hőség miatt a laborban 7 óra helyett már fél 7-kor elkezdik feldolgozni a beutalókat, vizsgálatra jelentkezni 9.45-ig lehet, utána csak a sürgősségi eseteket fogadják. Továbbra is soron kívül hívják be a kismamákat, a kisgyermekeseket és az onkológiai betegeket. ch

Oktatás Nagyobb szerep a gyakorlatnak

Mozaik Megvannak a döntősök

3. oldal

Hamarosan minden családi és társasház új kukát kap a meglévő mellé, otthon gyűjtjük majd az újrahasznosítható hulladék egy részét. Ezzel megvalósul a házhoz menő szelektív gyűjtés.

Nyolcvanhat településen, összesen 15,185 milliárd forint EU-s és állami pénzből modernizálja a hulladékkezelési technológiákat a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó

Hamarabb utalják Már augusztusban utalják a szeptemberi családtámogatási ellátásokat, ezzel is segítve a tanévkezdést.

A szeptemberi tanévkezdésre való tekintettel előrébb hozzák az alanyi jogon járó családtámogatási ellátások kifizetését, így például a családi pótlék és a gyes is hamarabb érkezik a családokhoz – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin sajtótájékoztatón elmondta, a szeptemberben esedékes családi pótlék, gyes, gyermeknevelési támogatás augusztus 27-ig mindenkinek a számláján lesz, vagy postai értesítőt kap róla. Az állam-

titkár hozzátette: a kifizetések előrehozásával a szeptemberi óvoda- és iskolakezdést kívánják ily módon is megkönnyíteni. Jelezte, a következő kifizetés időpontja a „normál menetrend” szerint, októberben lesz. Mint mondta, ez önmagában nem oldja meg a tanévkezdés minden nehézségét, ugyanakkor emlékeztetett, hogy a családok anyagi terheinek csökkentését célozza a kormány több intézkedése is. Így az általános iskola első három évfolyamán tanulók számára ingyenesen járó tankönyvek, illetve az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztése szeptembertől. esgyé

Önkormányzati Társulás (DAREH). – A cél a hulladékképződés csökkentése, valamint az újrahasználat és az újrahasznosítás arányának növelése. » folytatás a 2. oldalon


2

közélet

Halálos ütközés

Szeptember végére készülhet el | Vadbalesetek jellemzően éjszaka és hajnalban történnek

2015. augusztus 14. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

Jól halad a 47-es főút felújítása Békésben több mint 30 kilométeren » Még egy bő hónapig tart az útépítés

Két személyautó és egy kerékpárral közlekedő nő ütközött össze Orosházán, a Középlaki és a Középdűlő utcák kereszteződésében augusztus 7-én 12 óra 40 perc körüli időben. Az egyik személyautó a Középdűlőn haladt, amikor a rá merőleges utcából érkező személyautóval és a kerékpárossal ütközött. A balesetben az 50 éves kerékpáros nő összeütközött a két személyautóval, és több tíz métert repült. A műszaki mentéshez kiérkező tűzoltók, majd az orosházi mentősök hiába próbálták újraéleszteni, a hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesethez a szentesi mentőhelikoptert is riasztották, hiszen az egyik autó sofőrjének olyan súlyos sérülései voltak, hogy a légi járművel kellett elszállítani. A másik autó utasát és vezetőjét a mentősök az Orosházi Kórházba szállították. A helyszínelés idején az érintett útkereszteződésben teljes útlezárás volt érvényben, a baleset pontos körülményeit az Orosházi Rendőrkapitányság vizsgálja. mek

munkahely BéMKH Orosházi Járási Hivatal Járási Foglalkoztatási Osztály aktuális ajánlatai Szellemi munkakörök: logisztikai ügyintéző (angol nyelv), elektrotechnikában jártas műszakvezető, adminisztrátor (német társalgási nyelvismerettel), építési munkafelügyelő, gépészmérnök (hegesztőüzemi technológus), műszakvezető, minőségellenőr. Fizikai munkakörök: elektromos karbantartó, portás, festő-előkészítő, karbantartó, kikészletező, piaci árus, síküveg-megmunkáló, fémmegmunkáló gépkezelő, szakács, marós, csőszerelő, darukezelő, víz-gáz-központifűtés-szerelő, lakatos, segédmunkás, vízpalackozó, betegszállító, autómosó (B. kat. jogosítvánnyal) pultos, gipszkartonszerelő, bolti eladó, fodrász. Képzés: női szabó, telefonos értékesítő, vendéglátó eladó, ács, profi banki ügyintéző, központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő, épületés szerkezetlakatos. Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Telefonszám: (68) 413-094

apróhirdetés Belvárosi, két család részére is alkalmas kertes ház eladó. 06 (70) 454-7184 Orosháza, Kazinczy közben másfél szobás lakás eladó. 06 (30) 204-6747

Félpályás útzár volt a Monori úti tanyáknál is, folyamatosan változik a közlekedési rend az épülő 47-esen • fotó: Rajki J.

Összesen 61 kilométeren végeznek burkolatmegerősítést és szélesítést a 47-es számú főúton Békés és Csongrád megyében – a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint szeptember vé-

gére készül el a forgalmas út Békés megyei szakasza, és azzal párhuzamosan kétirányú kerékpárúttal is bővül az útpálya. Az orosházi elkerülőn a felüljáró már elkészült, hosszú hetek után

megszűnt a félpályás útzár, de sebességkorlátozás még érvényben van a körforgalomig. A Monori úti tanyáknál is félpályás volt az útzár csütörtök délelőttig, délutánra elkészültek ezen a szakaszon. Székkutas

belvárosában a főútfejlesztés mellett a szennyvízberuházás miatt is sorakoznak a piros-fehér terelőtáblák. Több olvasónk is kifogásolta, hogy az épülő főút mellett, ahhoz meglehetősen közel, rendkívül meredek és mély árok húzódik. A közlekedők szerint ez balesetveszélyes, és nem értik, miért van erre szükség, a főút csapadékvizét zárt rendszerben is el lehetett volna vezetni, vagy az árkot az úttól távolabb elhelyezni. A 47-es út új vízelvezető árkaival kapcsolatban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elmondta, a kivitelezés során a vízelvezető árok mindenhol legalább 2,25 méter távolságra épül az útburkolat szélétől, a munkálatokat az érvényben lévő előírásoknak megfelelően végezték a kivitelezők. Hozzátették, a felújítás során a burkolt útfelületet megerősítették és kiszélesítették, az éles kanyarokat korrigálták – ezáltal is növelve a közlekedők biztonságát. A Békés megyei szakasz korszerűsítése nettó 8 milliárd 945 millió forintba kerül. A kivitelezés alatt lévő szakaszon útszűkület, sebességkorlátozás, jelzőlámpás és jelzőőrös forgalomirányítás van érvényben, így az Orosháza–Szeged között közlekedőknek hosszabb menetidővel kell számolniuk. Melich

Óvatosan az utakon Érkeznek az új kukák Vadkár » Nehezen kerülhető el, több Újrahasznosítás és újrahasználat

» folytatás az 1. oldalról

Ha csökken a környezetterhelés, magasabb életminőséget tudunk biztosítani az itt élő közel 390 ezer embernek – mondta a DAREH képviseletében Sütő Mária Márta. Az augusztus 10-i, orosházi sajtótájékoztatón elhangzott, a korábbi, válogatás nélküli lerakás helyett az új rendszer az újrahasznosítás lehetőségeit is kihasználó megoldással dolgozik majd. – A beruházás eredményeképp 300 százalékkal nő a hasznosítható hulladék mennyisége, és 73 százalékkal csökken a lerakással ártalmatlanított hulladéktömeg – tette hozzá Sütő Mária Márta. A lakosság számára a legfőbb változás a házhoz menő szelektív gyűjtés bevezetése lesz. Ennek keretében minden kertes, illetve társasházhoz új hulladékgyűjtő edények kerülnek. – A családi házakba 120 vagy 240 literes, a társasházakhoz 1100 literes, sárga színű gyűjtőedényzetek kerülnek. Ebbe tilos elhelyezni szerves hulladékot (pl. ételmaradék) és kommunális hulladékot, ezeket a jelenleg is ott lévő kukába kell dobni. A sárga kukákba a csomagolási hulladékot kell majd tenni. Ilyen a fémhulladék, nylonzacskó, műanyag

flakon, PET palack. Nem kerülhet bele papír- és üveghulladék, ezeket a város több pontján megtalálható szelektív gyűjtőszigetekre lehet majd vinni – ismertette a részleteket Szilágyi Csaba tervezőmérnök, a Rexterra Kft. ügyvezetője. Az új sárga kukákat chipekkel látják el, így rögzítik az ürítés idejét és a GPS-koordináták által megadott helyét. Ezzel a módszerrel ki lehet szűrni azokat, akik nem fizettek, illetve szerződés nélkül, illegálisan szállíttatják el a szemetet. Az új kukák az év végén, vagy jövő év elején kerülhetnek a házakhoz. A heti rendszeres hulladékszállítás megmarad, de hogy ezek napja, illetve a díjtételek változnak-e, még nem lehet tudni. Az új rendszer kiszolgálásához 120 ezer tonna éves kapacitású válogatómű és 30 ezer tonna éves kapacitású komposztálóüzem épül Békéscsabán. Ide szállítják a gyűjtőjárművek a hulladékot, és itt válogatják szét a hasznosítható, illetve nem hasznosítható anyagokat. A hulladék szállítását négy átrakóállomás és több hulladékudvar támogatja, ilyenek épülnek Orosházán is. A projekt várhatóan szeptember végén zárul. Melega Krisztián

baleset is történt az elmúlt időszakban Augusztus az őzek párzási időszaka, ilyenkor nagyobb az esélye, hogy vad ugrik ki a járművek elé. Megyénk útjain az elmúlt hétvégén öt olyan közúti közlekedési baleset történt, amikor személygépkocsi őzet ütött el. Orosháza külterületén is őzek ugrottak ki személyautók elé – személyi sérülés nem történt, de az ilyen jellegű balesetek súlyos sérüléssel, akár tragédiával is végződhetnek. Ezért fontos a fokozott figyelem, és nem csak ott, ahol vadveszélyre figyelmeztető táblák vannak – emelte ki Vargáné dr. Szombati Andrea. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette, ha vadbaleset történik, értesíteni kell a rendőröket, a sérült vagy elhullott állat elszállításáról a vadásztársaság gondoskodik. – Nemcsak a gyors mozgású szarvassal, őzzel lehet találkozni a közutakon, de ők okozzák a legnagyobb kárt a járművekben, fontos, hogy számoljunk velük, főként ott, ahol erdős, bozótos az út menti terület – mondta Tóth Árpád, az Astra autósiskola vezetője. A szakoktató

kiemelte, a sofőrnek az út szélét is folyamatosan figyelni kell. – A nagyvadak ritkán járnak egyedül, várjuk a társait, ne kezdjünk azonnal gyorsítani! A kormányt ne rántsuk el hirtelen és nagymértékben, mert irányíthatatlanná válhat a jármű, adott esetben nagyobb kárt, súlyosabb sérülést okozva ezzel, mintha elütöttük volna az állatot – mutatott rá Tóth Árpád. A vadállatokat jelző tábla fontos figyelmeztetés, ám a legóvatosabb vezetés mellett is megtörténhet a baj, komoly anyagi károkat okozva. – A kötelező gépjármű-biztosítás nem fizet a saját hibás károkra, ezért érdemes kiegészítő vad- és háziállatkár biztosításban gondolkodni – tudtuk meg Rajki Zoltántól. A Generali Biztosító kirendeltségvezetője, vezető tanácsadó elmondta, egyre népszerűbb ez a biztosítás az autósok körében. – Nem véletlen, hiszen kedvező díjtétel ellenében fedezetet nyújt minden olyan káreset során, melyet vad vagy háziállat okoz a gépjárműben. A kötelező biztosítás évfordulójakor kérhető ez a szolgáltatás – tette hozzá a szakember. Melich Krisztina


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2015. augusztus 14.

Nőtt a vízfogyasztás Orosházán is

Hőségben

Meghosszabbították a hőségriadót | Orosházáról is többen adtak be pályázatot

Rendszeresen ellenőrzik

Ivóvizet a kútból

közélet

3

Pályáztak A gyűjteményt védik A Szántó Kovács János Területi Múzeum gyűjteménye százezres nagyságrendet számlál – védelme érdekében pályáztak a szakemberek,

A forróság nem enyhül, olyan�nyira, hogy vasárnap éjfélig meghosszabbította a korábban kiadott harmadfokú hőségriadót az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Ez lesz az eddigi leghosszabb riasztás Magyarországon. A lassan két hete tartó hőséget egyre nehezebben viseljük. Mindent bevetünk, hogy némi enyhülést érjünk el. Klímákat, ventilátorokat működtetünk, gyakrabban zuhanyozunk, locsolunk. Az EDF DÉMÁSZ szolgáltatási területén egy átlagos nyári napon 12.500 MWh/ nap a fogyasztás. A kánikula fokozódásával ez naponta akár 500 MWh-val is emelkedik. Munkanapokon magasabb a terhelés. Ezen a nyáron csúcsfogyasztást július 22-én regisztráltak, 15.717 MWh-val – tájékoztatott az EDF DÉMÁSZ kommunikációs csoportja. Az Alföldvíz Zrt. illetékesétől megtudtuk, az átlagos időszakhoz képest mintegy 20 százalékkal emelkedett a vízfogyasztás Orosházán. Ez napi ezer köbméteres növekedést jelent az eddigi napi 5.000–5.500 m3 vízfogyasztáshoz képest. A korábbi években nem volt hasonló mennyiségű vízfelhasználás. Csütörtökön az orosházi belvárosban osztott vizet az Alföldvíz Zrt., ilyen alkalmak az elmúlt években is voltak. Mindemellett a közkifolyók is biztosítják az ivóvizet a nagy hőségben. esgyé

Kiemelt figyelmet fordítanak az utcai kutakra • fotó: Rajki Judit

Míg országszerte folyamatosan megszüntetik a nyomókaros kutakat (kék kút), addig városunkban több mint kétszáz van belőle – és maradnak is. – Orosházán, a közüzemi ivóvízhálózaton 268 darab közkifolyó (kék kút) működik – tudtuk meg az Alföldvíz Zrt. HR-főosztályának megbízott PR-irodavezetőjétől, Hornok Edinától. A kutak száma az elmúlt öt évben nem változott. Az ennél régebben megszüntetett közkifolyók vagy teljesen megszűntek, vagy bizonyos esetekben a nyomókarjukat

szerelték ki, és elzárták, de ezek a közkifolyók – szükség esetén – bármikor újra üzembe helyezhetők. – A közkifolyók a közüzemi hálózat kiemelt elemei, s mint ilyenekre különös figyelmet fordítunk. Ellenőrzésük, karbantartásuk rendszeres. A közkifolyók közül néhány az ÁNTSZ vízminőség-ellenőrzési, és a vízmű önellenőrzési pontjai, melyekről kétheti, havi rendszerességgel mintákat vesznek, a szolgáltatott ivóvíz minőségének vizsgálata céljából – emelte ki Hornok Edina. Megtudtuk, eredetileg – melyet

jogszabályban is rögzítettek – a kék kutakat a vízbekötéssel nem rendelkező ingatlantulajdonosok vehetnék igénybe, de ettől függetlenül mások is használják. – Ez az igénybevétel azonban nem jelentős, bár vannak, akik locsolásra, autómosásra is használják, ez viszont szabálytalan, de ezt nehéz „tetten” érni. Ha ez mégis sikerülne, és feljelentéssel élnénk, a vélelmezhető szabálysértés kategóriájába tartozna, ilyen eljárás az utóbbi időben nem történt – tájékoztatott Hornok Edina. Somodi Gy.

Türelemmel, lassabban Kezdődhet a felújítás Otthon Melege Program » Tovább csökkenhet a lakosság kiadása Újabb elemmel bővül az Otthon Melege Program, ami – a felhasznált energia csökkentésével – a lakosság energiára fordított kiadásait is mérsékli, továbbá védi a környezetet. Fokozott figyelemmel az átkelőknél is • fotó: Rajki Judit

Rekordokat döntő kánikulai napokat élünk meg, sajnos többször balesettel, tragédiával kísérve. A rendőrség fokozott figyelmet és körültekintést kér minden közlekedőtől. Két személyautó és egy kerékpárral közlekedő nő ütközött össze Orosházán, a Középlaki és a Középdűlő utcák kereszteződésében augusztus 7-én 12 óra 40 perc körüli időben. A baleset során az 50 éves orosházi kerékpáros nő a helyszínen életét vesztette. A halálos balesetek is mindig figyelmeztetnek: óvatosabban az utakon, hiszen néhány másodperc alatt megvan a tragédia. Városunkban idén sajnos már nem először. Erre hívja fel a figyelmet az Orosházi Rendőrkapitányság is. Kis Rozália rendőr főhadnagy lapunknak elmondta, a már hetek óta jellemző hőség mindenkit megvisel, ami a közlekedést is kockázatosabbá teszi. – A 40 fok körüli hőségben tompul a figyelem, fáradtabbak, türelmetle-

nebbek vagyunk, ami akár végezetes is lehet. Kérjük a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel legyenek. Aki nehezen viseli a meleget, ebben az időszakban lehetőleg ne üljön volán mögé. Ha feltétlenül szükséges elindulni, akkor vezessenek mindig kipihenten, és gyakrabban álljanak meg felfrissülni, fogyasszanak több folyadékot. Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési és oldaltávolságot. Különösen figyeljenek a gépkocsivezetők a gyalogosokra, kerékpárosokra – emeli ki az orosházi kapitányság munkatársa. A hatóságok ismét felhívják a figyelmet, hogy a gépjárművekkel lehetőség szerint árnyékos helyen parkoljanak. Gyermeket még rövid időre se hagyjanak a lezárt autóban, mivel a gyorsan emelkedő belső hőmérséklet életveszélyes lehet. Ugyanezt a tanácsot érdemes megfogadni a gépjárműben szállított háziállatok esetében is, mivel a nagy meleg rájuk nézve is veszélyes lehet. vági

A 2014 szeptemberében indult program első három eleme – kazáncsere, háztartásigépcsere és nyílászárócsere – már lezárult, a teljes keretet kiosztották. Jelenleg két alprogram fut. A mosógépcsere támogatása 500 millió forintos kerettel indult, de a hatalmas érdeklődés miatt már az első órákban elfogyott a pénz, a pályázatok száma meghaladta a 40 ezret.

A 4–60 lakásos társasházak energiatakarékos felújítására idén áprilisban kiírt pályázatnál a keret 10 milliárd forint volt, a költség felére járt támogatás. A felhívásra 500 pályázat érkezett, az első 80 nyertessel most kötik meg a szerződést, össze-

sen 12 ezer lakás felújítására futja a keretből. Orosházán több társasházi lakóközösség is gondolkodott azon, hogy megpályázza a felújítást, végül csak a Szabadság tér 1. szám alatti lakóközösség döntött úgy, belevágnak. Megtudtuk, a pályázatot már beadták, de döntés még nem született. Még idén ősszel újabb pályázatot írnak ki a 60 lakásosnál nagyobb társasházakra, de ami ennél sokkal több embert érint, a családi házak tulajdonosainak is lesz lehetőségük felújításra pályázni. – Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. A kidolgozás alatt álló pályázat keretében az épületek hőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, valamint a villamoshálózat felújítását támogatják, munkát adva ezzel a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak – tette hozzá az államtitkár az MTI-nek. A felújítási költség 40 százaléka lesz vissza nem térítendő, uniós támogatás, míg az önrész várhatóan 45 százalék. A maradék 15 százalék pedig kamatmentes, visszatérítendő támogatásból származik majd, de ezt a legkisebb hányadot még nem hagyta jóvá az EU. MeK

sikerrel. Nemrégiben 1,5 millió forintot nyert a Nemzeti Kulturális Alaptól a múzeum. Fontos pályázat, hiszen ennek köszönhetően páramentesítőt, hidegfényű, műtárgybarát izzókat és fényvédő fóliákat szerezhet be a Dózsa utcai intézmény, valamennyi a gyűjtemény védelmét szolgálja. – Egy múzeum gyűjt, nyilvántart, feldolgoz és bemutat. Minden tárgy külön bánásmódot igényel, odafigyelést, törődést. Ez a munka pedig embert kíván, ráfordított időt és természetesen pénzt. Próbáljuk számukra a legideálisabb állapotot megteremteni, ezért rendszeresen pályázunk a gyűjtemény védelme érdekében – tudtuk meg Rózsa Zoltántól. A múzeum igazgatója hozzátette, évtizedes vágyuk egy korszerű raktár felépülése, amely elengedhetetlen lenne gyűjteményük további védelmében. c

Lezárják Péntek este 22 órától hétfő hajnal 4 óráig teljes vágányzár lesz Békéscsabán, ez idő alatt csak vonatpótló autóbuszokkal lehet megközelíteni a megyeszékhelyet. A vágányzárra azért van szükség, mert a hétvégén vágány- és felsővezeték-építési, valamint vasúti jelző- és biztosítóberendezéshez kapcsolódó pályaépítési munkákat végeznek. Ebben a három napban a Budapest–Szolnok–Béké– csaba–Lőkösháza vasútvonalon több vonat menetrendje módosul, illetve a Mezőberény–Békéscsaba–Kétegyháza, továbbá a Murony–Békéscsaba– Kétegyháza vonal között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Augusztus 18-ig vágányépítési munkálatok miatt nem közlekednek a vonatok Békéscsaba és Gyula között sem, a forgalmat ezen a szakaszon is vonatpótló autóbuszokkal biztosítják. Részletes menetrend a MÁV honlapján. k

Gyérítik A héten légi és földi kémiai módszerrel is gyérítik a szúnyogokat Békés megye területén, közel 19 ezer hektáron. A teljes központi szúnyoggyérítési program keretében augusztus 9-ig 37 ezer hektáron légi kémiai, több mint 35 ezer hektáron földi kémiai és majdnem 4 ezer hektáron biológiai módszerrel végezték a szúnyogok számának csökkentését. Most közel 19 ezer hektáron Békés megyében is folytatódik a vérszívók számának csökkentése a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint. Augusztus 16-ig légi és földi kémiai módszerrel is gyérítenek megyénk területén, Orosházán is. m


4

oktatás • közélet

Első helyen

Új alapokra helyezik a szakképzést | Segítsünk együtt Zsófinak!

2015. augusztus 14. • www.oroscafe.hu

Nagyobb szerep a gyakorlatnak Tisza Kálmán Iskola » Ősztől indul az új szakképzési rendszer

Bálint Krisztián fiatal orosházi IFBB Men's Physique versenyző (a fotón balról), Gilda Max csapattag. A Siófokon idén negyedik alkalommal megrendezett Scitec Muscle Beachen első helyezést ért el Men's Physique 175 cm alatti kategóriában. A 24 éves fiatal testépítő 20 versenyző közül aratott diadalt. Nyereménye a büszkeség mellett 30 ezer forint értékű utalvány, trófea és oklevél volt. – A mindennapokban is igyekszem tisztán étkezni, erre a versenyre külön 3 héttel előtte kezdtem el a versenydiétám – tudtuk meg Krisztiántól, aki nagyon büszke teljesítményére, legközelebb október 10-én, a budapesti Bodypoweren indul. za

Két versenyen Az orosházi sakkozó, Leszkó Bence két megmérettetésen is asztalhoz ült. Kecskeméten rendezték meg a közelmúltban a Caissa nemzetközi mesterképző körversenyt, melyre a hazai résztvevőkön kívül Szerbiából, Németországból, Romániából, Montenegróból és Mongóliából is érkeztek versenyzők, Ománból a nemzeti olimpiai csapat képviseltette magát. „A” és „B” csoportban zajlottak a mérkőzések, melyek keretében asztalhoz ült Leszkó Bence, az Orosházi Sakk Egyesület 12 éves sakkozója is. Bence a „B” csoportban indult és magabiztos játékkal megnyerte a versenyt. Ahogy véget ért a kecskeméti viadal, Püspökladányban kezdődött az ötnapos VIII. FMF OPEN – Arnóth Sándor Emlékverseny. Bence a 46 fős „A” csoportban versenyzett, és a második legeredményesebb serdülő játékos különdíjával térhetett haza. vk

Közelebb akarják vinni a termeléshez a szakképzést • archív fotó: Kecskeméti Krisztina

Új rendszerben, új vezetővel kezdi meg a tanévet a Tisza Kálmán Szakképző Iskola. Gajdács Tibor igazgatóval beszélgettünk, aki a békéscsabai Trefortot vezette 7 évig, most a szabályok értelmében egy évre kapott megbízatást, de hosszú távon tervez Orosházán.

– Országosan új alapokra helyeződött a szakképzés – ad tájékoztatást Gajdács Tibor. – A Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik immár a terület, kivéve a mezőgazdasági szakokat, amelyek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz. Az országban 44 szakképzé-

A plébánia élén

Krisztust követni

Iskola előtt A Segítő Gondoskodás Alapítvány augusztus 29-én 15 órától szervezi meg a Nagycsaládosok Egyesülete Orosháza székházánál (Ady Endre utca 7.) az Egy nap a családokért elnevezésű programját. A tanévkezdés előtt, az utolsó nyári szombaton a szervezők mindent megtesznek, hogy a gyerekek igazán felhőtlenül, jól érezzék magukat, és a család együtt szórakozhasson. Többfajta programmal, ugrálóvárral, rodeóbikával, a Tücsök zenekar koncerttel, az Apollo színház Ludas Matyival várja az érdeklődőket, a rendezvény ingyenes. s

Bízik abban, megtalálja a közös hangot • fotó: Rajki Judit

Augusztus elején érkezett városunkba Iványi László plébános, tiszteletbeli kanonok. Nehéz öröksége van, hiszen elődjét, Laurinyecz Mihály atyát sokan szerették. Misi atya is emlékeztette a híveket: mindenki más, ne hozzá hasonlítsák utódját, hanem fogadják el az újat, és ami vele érkezik. Iványi László helyesel: ebben áll az egyház gazdagsága, mint ahogy a kertben többféle növényt termesztünk, és mindre szükség van – mondja. – Megvallom őszintén, nehezen jöttem ide. Nem az orosháziak miatt, hanem az előző helyem miatt. Mindig nehezen válok meg előző helyemtől, mindig ragaszkodom, mindig nehezen búcsúzom. Az első napok benyomásai biztatóak számomra, bízom benne, és tudom, jól fogom magam itt érezni. Iványi László a Békés megyei Endrődön született, ott járt általános iskolába, Gyomára gimnáziumba. Szegeden végezte a teológiát, 1980ban szentelték pappá. Ásotthalom, Debrecen, Hosszúpályi voltak útjának állomásai. Gyomaendrőd endrődi városrészének plébánosa volt 23 évig. – Gyomaendrődről oldallagosan elláttam a hunyai egyházközséget is

19 évig, úgy, hogy az utolsó három évben ott laktam – meséli László atya. – Lelkipásztori munkáim mellett felújítottam a hosszúpályi templom belsejét, felépítettem és megszerveztem a gyomaendrődi Szent Gellért Katolikus Általános Iskolát. Újjáépítettem a leégett hunyai templomot, és új plébániát is építettem, melynek én lettem az első lakója. Mindezek mellett 22 évig szerkesztettem a gyomaendrődi Városunk újságot. Még a költözés időszakát éli most Orosházán, de már a mindennapi feladatokba is belekóstolt: keresztelő, temetés volt már az elmúlt két hétben. Éppen ezt is nevezi a legfontosabb feladatának: megismerni a várost, és a mindennapokban helytállni, ellátni a szolgálatot. Bízik abban, hogy megtalálja a közös hangot az orosháziakkal. – Nem vagyok politikus, kampány vagy programbeszédet ne várjon tőlem senki. Egyszerűen tenni akarom a dolgom. Krisztust követni, Őt szolgálni és az Egyházát – Értetek, Veletek együtt. Ehhez kérem mindannyiótok segítségét, imáját – fogalmazott a plébános az első vasárnapi szentmisén bemutatkozó szavaiban. B. Imre Julianna

si centrum alakult, Békés megyében ebből kettő: egy békéscsabai és egy gyulai székhelyű. Az orosházi a gyulai centrum tagintézménye lett. A korábbinál jóval nagyobb lesz a tagintézmények önállósága. – Miben változik a szakképzés? – A szakképzés mindenképpen

meg kell hogy feleljen a piaci szereplőknek. Ezek ebben az esetben a munkaerőpiac, a diák, a szülő és a társadalom. A legnagyobb kritika általában ott érte a rendszert, hogy nem a munkaerőpiacnak megfelelő szakembert bocsátanak ki a szakképző intézmények. Most közelebb akarják vinni a termeléshez a szakképzést. Ugyanakkor az iskolák visszakapják a gyakorlatioktatás-vezetői pozíciókat, amely fontos az ellenőrzésben, és a hatékonyság szempontjából. – Milyen célokkal jött Orosházára? – Szeretnék egy jól menő intézményt menedzselni, első lépésben az „újratervezés” kihívásának kell megfelelnünk. Már idén erősítjük az esti oktatást, az érettségi utáni kétéves szakképzést, és visszahozzuk az érettségire való felkészítést. A felnőttképzést új alapokra helyezzük, gazdasági megfontolásból is. Ősszel nem indul mezőgazdasági képzés, kifutó rendszerben megmarad, de dolgozunk azon, hogy jövőre ismét lehessen, hiszen ennek van itt hagyománya. A Tudáspark nagy lehetőség, de ott is elkel a modernizálás, a központi épület felújítására pedig elengedhetetlen, hogy valami forrást keressünk. Nem utolsósorban lépéseket tettem, hogy az iskola jövőre visszakapja a Kossuth nevet. B. Imre Julianna

Zsófikáért A Máltai játszótér ad otthont annak a jótékonysági rendezvénynek, melyet a nyitott gerinccel született Zsófika gyógykezelésének megsegítése céljából szerveznek. Augusztus 23-án a jótékonykodást színes programokkal köszönik meg a szervezők a Máltain. A rendezvény 13 órától veszi kezdetét a Rebi Fittness, majd a Redance Hip-Hop Crew Sportegyesület bemutatójával. Bárki tesztelheti ügyességét a hetesdobó verseny keretében, ahol egy profi kézilabdakapus véd majd. Az OKKSZK karate- és aerobikszakosztály bemutatója is színesíti a programot, sőt ott lesz az OMTKULE 1913 csapat is, akikkel focizhatnak a fiúk, lányok. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub is bemutatkozik, majd koncertet ad a First, a napot tini diszkó zárja DJ Funkface közreműködésével. Már most megtalálható a játszótéren, és a rendezvény napjáig ott is marad az a persely, amibe bárki

bedobhatja a kislány gyógyítására szánt adományát, ezt 18 órakor Sára Csaba önkormányzati képviselő lezárja és átadja Zsófikának és családjának. Augusztus 23-ig továbbra is várják a műanyag kupakokat a gyűjtőpontokon. Segítsünk együtt Zsófinak! sgy


www.oroscafe.hu • 2015. augusztus 14.

Ismét lóverseny Bogárzón | Öt ország hajómodellezői érkeznek

Programkavalkád a hosszú hétvégén

Négy nap, ezernyi élmény

A XVI. lakótelepi napot rendezik meg a Czina iskola sportpályáján augusztus 14-én 16.30-tól. Lesz többek között családvédelmi tanácsadás, tűzoltó eszközök bemutatása, karate-, aerobik-, moderntánc- és íjászbemutató, tűzzsonglőrök, tűzijáték, utcabál.

Mozgó Mozi a művelődési központban, augusztus 15-én, szombaton. 10.00 Minyonok (3D), 13.00 Pixel (3D), 15.00 Ted 2, 17.00 Amy – Az Amy Winehouse-sztori, 19.30 Mission Impossible 5: Titkos nemzet. Orosháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata roma gyermeknapot rendez a Szilágyi E. u. 29. szám alatt augusztus 15én, 10 órától. Programok: főzőverseny gyermekeknek, rajzverseny, ügyességi játékok, csapatversenyek, táncház. A III. ViharsaRock Fesztivál harmadik napját rendezik meg a Rock Klubban augusztus 15-én. 18.30-tól Black River Blues

Orosháza Szent István-napi műsorfolyamának nyitóprogramja az augusztus 19-én, a művelődési központban 15 órakor kezdődő pékakadémia, majd a városi ünnepség 17 órától a Szent István-szobornál. – Az államalapítás ünnepe a magyarság összetartozása mellett évről évre a helyi összetartozás ünnepe is. Együtt ünneplünk, együtt emlékezünk most is, Szent István királyunk szobránál – emelte ki Dávid Zoltán polgármester. – A turisztikai szakemberek, a szállásadók, a programszervezők mindent megtesznek, hogy 4 napon át gondtalanul szórakozzon, pihenjen az, aki Orosháza-Gyopárosfürdőt választja a hosszú hétvégén. A programkínálat összeállt, három helyszínen várjuk a kikapcsolódni vágyókat – hangsúlyozta a turizmusért felelős alpolgármester, Fejes Róbertné. Kiss László, a Jövő Építők TDM

elmondta, Békés megye legnagyobb rendezvényével készülnek. – Az orosháziak mellett a megye, a régió és az ország számos pontjáról érkező vendégek jelezték, kíváncsiak ránk idén is. Minden korosztály talál nálunk kedvére valót: sztárfellépők érkeznek Gyopárosfürdőre augusztus 20-án, és a pékek utcája is sok gasztronómiai csemegével szolgál majd – fogalmaz Kiss László. Az esti tűzijáték idén mindenki számára ingyenes lesz, 21.30 után már nem kell belépőt váltani a fürdőbe. Augusztus 21-én húzós estére, a VI. Kamion- és Kötélhúzók Éjszakájára vár minden érdeklődőt az Oros-haza Baráti Kör. – A kamionhúzók feladata nem más, mint hogy a lehető legrövidebb idő alatt elhúzzák a 7,5 tonnás, 6 keréken guruló „nagy vasat” 15 méterre. A háromfős csapatok a helyszínen jelentkezhetnek. Az esti órákban pedig kemény és férfias küzdelmek sora után kiderül az is, kié lesz idén a kötélhúzó vándorkupa – tudtuk meg

Kálmán Lászlótól, a baráti kör elnökétől. A húzások után a Jövő Építők TDM szervezésében Nagy Feró és kultikus bandája, a Beatrice ad koncertet a főtéren. (A rendezvény napján 12–23 óra között le lesz zárva a Rákóczi utca a Thék Endre és a Deák Ferenc utca között.) Augusztus 22-én az orosháziakat mezőgazdasági veterán járművek és napjaink modern technikáinak felvonulása emlékezteti, hogy Bogárzóra érdemes kilátogatni, ahol a X. Nemzetközi Gazdatalálkozó és Aratóünnep, és a hagyományos XLVII. Nemzetközi Lóverseny várja a szórakozni vágyókat. Bogárzón 10 órától ünnepi beszédet mond Kis Miklós, a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkára. Az új kenyeret Ördög Endre evangélikus lelkész áldja meg, majd Dávid Zoltán polgármester megszegi. Ezek mellett természetesen élvezetes látványt nyújtanak az ügetőverseny, a pónigalopp-bajnokság és a fogathajtóversenyek is. Melega

5

pro gr a ma jánló

Az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület kiállításának megnyitója lesz a művelődési központban augusztus 14-én, 17 órától. A kiállítást megnyitja: Bojtor István alpolgármester. Közreműködik: Bokréta Népdalkör. Házigazda: Bodrogi Béla, az OKKE elnökhelyettese.

Augusztus 20-án rendezik a már hagyományos kenyérünnepet Gyopárosfürdőn • archív fotó: Rajki Judit

mozaik

Band, 20 órától The SoulFool Band koncert lesz. Oros-Kosár kézművesvásár lesz Orosháza Főtéren augusztus 16-án, 10 órától. Gyopár Kupa néven Európa-kupa forduló augusztus 21–23. között Gyopárosfürdőn. Öt ország hajómodellezői versenyeznek. Viharsarki Alfa Romeo-találkozó lesz a Gyopár Sportcentrumban augusztus 21én, pénteken és 22-én, szombaton. Péntek: horgászati lehetőség, este karaoke és retro disco. Szombat: horgászverseny, pörköltfőző verseny, tombola. Egyéb kötetlen programok: alfa szépségverseny, felnidobóverseny, legszebb motortér verseny, foci. Klubnap lesz a Rock Klubban (Ady E. u. 11.) augusztus 22-én 18 órától. Strandröplabda- és strandfoci bajnokságot rendez a GYIÖK Gyopárosfürdőn augusztus 24-én, hétfőn 9.30-tól. A III. ViharsaRock Fesztivál negyedik napját rendezik meg a Rock Klubban augusztus 28-án, pénteken. 19 órától Bifidus Blues Band, 21 órától Rudán Joe’s Coda koncert lesz.


6

magazin

Lassítják a kamionokat a Csizmadia utcán | A kenyérrel buzdítanak összefogásra

2015. augusztus 14. • www.oroscafe.hu

Repednek a házak, lassítják a kamionokat

Korlátozták a sebességhatárt Melega Krisztián melega.krisztian@oroscafe.hu

Több sebességkorlátozó tábla került ki a Csizmadia Sándor utcára. A 7,5 tonna feletti járművek mostantól csak 30 km/órával haladhatnak a Szőlő körútig. Az más kérdés, hogy ezt nem nagyon tartják be. – Én 1959 óta itt élek. Amióta az 1990-es évek elején megépült az Iglói úti felüljáró, évről évre nagyobb a forgalom előttünk, mostanra szinte élhetetlenné vált a környék, a kamionok legalább 70-nel zúgnak el előttünk, remeg bele a ház is – panaszolta Zsedényi Béláné. A Csizmadia utca – Kőrösi Csoma utca sarkán élő hölgy megmutatta a házon lévő repedéseket, némelyikbe az ember ujja is belefér. – Süllyed a ház, már a tetőt is javítani kell, mert egy helyen megrogyott. De ez nem csak nálam, az egész utcában probléma, évek óta. Most végre annyi előrelépés történt, hogy kitették a 30-as táblát. Reméljük, idővel a kamionok is lassabban mennek majd, nem lesz akkora zaj, por és rezgés – tette hozzá. Az ott töltött egy óra alatt mi is azt tapasztaltuk, egyelőre nincs foganatja a korlátozásnak. A teherautók va-

A Csizmadia Sándor utcán már kint vannak a 30-as táblák • fotó: Rajki Judit lósággal átszáguldanak a Csizmadia utcán. – Több lakossági fórumon panaszolták az ott élők, hogy elviselhetetlen az állandó zaj és rezgés, ami éjszaka is folytatódik. Ezért a városháza szakembereivel megvizsgáltuk,

milyen lehetőségek vannak a helyzet kezelésére – mondta el lapunknak Kovács Péter Dávid. A körzet fideszes önkormányzati képviselője hangsúlyozta, a kamionokat nem lehet kitiltani erről az útról, de az itt élő orosháziak nyugal-

Orosházán is gyűjtötték a búzát Szarvason rendezték meg vasárnap a Központi Búzagyűjtő Napot, a programon orosházi és térségi termelők is képviseltették magukat. Ötödik alkalommal rendezik meg idén a Magyarok Kenyere programsorozatot, melynek keretében nemzeti összetartozásunk méltó jelképével, a kenyérrel buzdítanak összefogásra és egyben segítik a rászorulókat is. Az akcióban az ország egész területéről gyűjtötték a búzát, Orosházán is. – Orosháza térségéből több mint három tonna búzát adtunk le Szarvason. Az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött búzaadományt egyesítik, a búzát megőrölik, és a lisztből készítik el az augusztus 20-i kenyereket az ország összes megyei jogú

városa ünnepsége számára, valamint a budapesti Szent Jobb körmenetre. A program elsődleges célja a rászorulók segítése, az augusztus 20-ai ünnepi sütéseken felül megmaradt lisztet jótékonysági szervezeteknek ajánlják fel – mondta el lapunknak Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke. A megőrölt liszt jelentős részét a dévai Szent Ferenc Alapítvány erdélyi árva gyermekeinek, a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon gyermekeinek, valamint az Oltalom Karitatív Egyesület rászorultjainak szánják a szervezők. Újdonság, hogy idén minden magyarországi megye egy karitatív szervezete is részesül az összmagyar lisztadományból. Vági

Vasex vásárlók is nyertek

A Vasex Kft.-ben nem csak széles áruválasztékkal és szakmai segítséggel találkozhatnak a vásárlók, hanem részt vehetnek nyereményjátékokban is. A legújabb ilyen országos játékot („Hogyan festenél két keréken?”) 2015

júliusában az Akzo Nobel Coatings Zrt. szervezte a Dulux festék vásárlóinak. Közülük sorsoltak ki 10 résztvevőt, akik 1-1 city bike kerékpárt nyertek. Három orosházi is a szerencsések közé tartozik. Ők a Vasex Kft.-ben vásárolták meg és regisztrálták be a játékba ked-

venc Dulux színüket. A nyertesek már át is vehették nyereményüket a cégek képviselőitől. Ketten személyesen – a képen balról második Tompa Zsolt és Rovó Szilvia –, a harmadik kerékpárt pedig otthonában kapta meg Vastag Betta. (x)

mát szerették volna biztosítani. – Az egyetlen lehetőség a sebességkorlátozás volt. Arra fogom kérni a rendőrséget, hogy lehetőségeikhez mérten figyeljenek az új szabály betartására a közeljövőben – tette hozzá Kovács Péter Dávid.

Immár hagyományosan

Emlékeztek Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Viszkok János Labdarúgó Emléktornát. Az „Őrizd a Lángot” Alapítvány támogatásával megtartott versenyen ezúttal hét csapat mérte össze erejét. Viszkok János 1998. augusztus 9-én vesztette életét tragikus körülmények között, közúti balesetben. A tűzoltó őrmesterről bajtársai minden évben megemlékeznek: a foci iránti szeretet jegyében hagyományos tornát tartanak Orosházán, így volt ez az idei esztendőben is. – Igazi bajtárs volt, akire mindig lehetett számítani. Nagyon szerette a sportot és a labdarúgást, így ezzel a tornával adózunk emléke előtt – mondta megnyitójában Bajkán György tűzoltó alezredes, orosházi parancsnok. A mostani meccsek alatt nagy volt a hőség, de ez nem vette el a kedvét a sportszerető gárdának, a pályára kilátogatók izgalmas, jó hangulatú mérkőzéseket láthattak ezúttal is – olvasható a Békés Megyei Katasztrófavédelem internetes oldalán. A Viszkok János Labdarúgó Emléktorna helyezései: 1. Szentesi HTP csapata, 2. Békéscsabai HTP csapata, 3. Nagyszénási önkormányzat csapata. sgy

Tűz a gyárban

Üveggyár » Újraindult a termelés

A szentesi tűzoltók a gyár kapujában, bevetésre várva • fotó: Melega K. Az egész városban elment az áram augusztus 12-én, 18 óra után pár perccel. Amíg a háztartásokban gyorsan helyreállt a szolgáltatás, addig az O-I Manufacturing Kft. Csorvási úti öblösüveggyárban ennél komolyabb volt a gond: az áramkimaradás miatt a meleg oldalon keletkezett tűz. A tűzoltóknak a legmagasabb, ötös kiemelt fokozatú riasztást adták ki, így az orosházi lánglovagok mellett Békéscsabáról, Szentesről, Mezőkovácsházáról, Szarvasról és Makóról is érkeztek egységek, később pedig Szegedről is befutott egy speciális oltóport tartalmazó konténer. A tűzoltók a dolgozókat a gyár elé kísérték, szerencsére nem sérült meg senki. Bojtor István alpolgármester a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről. – Az üveggyár szakemberei a tűzoltókkal együtt kiválóan dolgoztak, minden elismerés jár nekik. Remélem, nem lesz nagyobb gond, és az üzem hamar visszaáll a megszokott munkarendbe – fogalmazott. Dr. Nagy Szilvia, Békés megyei

katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, kisebb tűz keletkezett az öblösüveggyár területén, amit a dolgozók porral oltóval rövid idő alatt megfékeztek. A kiérkező hivatásos tűzoltók öt védősugarat szereltek, biztosították a helyszínt és a közvetlen kárelhárítást végző szakemberek munkáját. Nem sérült meg senki, az eset kapcsán tűzvizsgálati eljárás indult – emelte ki. A tűz másnapján Gyenge Éva, az O-I vevőszolgálati és értékesítési vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tűzoltók nem sokkal éjfél előtt hagyták el az üzemet. Ekkorra minden gépet sikerült újra üzembe helyezni, megindult a termelés. A EDF DÉMÁSZ-nál is tudakozódtunk az áramkimaradás okáról, rövid közleményükben ezt írták: „Augusztus 12-én, a késő délutáni órákban az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Békéscsaba Nyugat 120/35/20 kV-os alállomásában rövidzárlat miatt rövid, 1 perces üzemzavar lépett fel. Munkatársaink megkezdték a hiba okának kivizsgálását.” Bővebb infókat és fotókat az OrosCafén talál. Melega-Somodi


www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2015. augusztus 14.

Augusztus 19-én kupamérkőzés | Nemzetközi felkészülési torna Orosházán

Megkezdődött a bajnokság

»

Rövid nyári pihenő után újra pattog a labda a pályákon a városban rendkívül népszerű kispályás labdarúgó-bajnokság keretében. Mint azt Cseh Krisztián szervezőtől megtudtuk, a 2015/2016-os szezonra 19 csapat nevezett, a mérkőzéseket őszi-tavaszi rendszerben, oda-visszavágó formában rendezik. A szerda esti KAZSZER FC – Liget SC-Orosnetwork mérkőzés jó játékot hozott, ebben bíznak a további meccseken is. fotó: Rajki Judit

Eb negyedik hely Csehországban felnőtt fekvenyomó Eb-n vett részt az Orosházi Toldi SE versenyzője, Szabó Ágnes. Azt mondja, jobb eredményt várt, de ez is egy tapasztalat. Augusztus 6–8. között a csehországi Pilzenben rendezték meg a Felnőtt Fekvenyomó Európa-bajnokságot, melyen a negyedik helyen végzett az Orosházi Toldi SE versenyzője, Szabó Ágnes 192,5 kg-os teljesítménnyel. – Döbbenetesen erős mezőny volt. A 2. és a 3. helyezett is 195 kg-ot nyomott. Áginak ezúttal a 197,5 kg nem sikerült, ami a második helyet jelentette volna számára. Jó erőben volt, edzői részről taktikai hibát vétettem, a harmadik fogásnál nyomó-

ruhát cseréltünk, amit nem kellett volna – összegzett Musztafa Imre vezetőedző. Az orosházi versenyző jobb eredményre számított a kontinensviadalon, ahol – mint ahogy ő is fogalmazott – nagyon komoly mezőny jött össze. – Ha valaki azt mondja a verseny előtt, hogy 192,5 kg-mal negyedik leszek, kinevetem. Szerettem volna jót nyomni, illetve jó helyezést elérni, ezúttal nem sikerült. Bár a 192,5 kg sem rossz eredmény, de azért többet vártam magamtól – emelte ki Szabó Ágnes, hozzátéve, minden versenyen lehet tanulni, ez is egy tapasztalat, folytatja tovább a munkát. vk

Nemzetközi torna A férfi kézilabdáé lesz a fő szerep péntektől vasárnapig az Eötvös-csarnokban. Az OFKSE szervez nemzetközi tornát. Pénteken 18 órakor kezdődik a háromnapos Üveg-Világ Kupa, az első meccsen mindjárt a hazai csapatnak szurkolhatunk az Orosházi FKSE-LINAMAR– Mezőkövesdi KC találkozón. Ezen a napon még egy

meccs lesz, 20 órától a Balatonfüredi KSE a Topolcsány gárdájával játszik. Szombaton 11 órakor kezdődnek a küzdelmek, az előbb említett négy csapathoz már csatlakozik a Váci KSE és a horvát Karlovác. Vasárnap is várják a kézilabdabarátokat, méghozzá 10 órától, a felkészülési torna jó meccseket ígér. Részletes menetrend az OrosCafén. gvk

Világrekordot úszott

Arany 95 évesen Az orosházi születésű dr. Bánki Horváth Béla 200 méteres hátúszásban világcsúccsal nyerte Kazanyban a szenioroknak rendezett Masters-világbajnokságot. A jelenleg Szegeden élő sportoló 21 évvel ezelőtt indult először szenior vb-n, azóta 13 aranyat nyert. Idén a mostani világcsúcsán kívül még négy európai és nyolc országos csúcsot úszott. – Életerős, munkás-paraszti családból származom, Orosházán születtem. Ott kezdtem úszni az ottani úszókapitány vezetésével. Tizenöt voltam akkor, ám csak két évvel később kezdtem komolyan venni. Később Budapestre kerültem, dr. Csík Ferenc lett az edzőm – nyilatkozta korábban. Bánki Horváth Béla 1938-ban 100 m-es hátúszásban volt először országos ifjúsági bajnok. 1939-től 1944-ig magyar válogatott kerettag, magyar bajnokságokon 2., 3. helyezett. 1944ben és 1949-ben mai nevén OB I-es vízilabda-játékos is volt. Tanárnak

A dobogó legfelső fokán Kazanyban • fotó: masters.kazan2015.com készült, agráregyetemre járt, ugyanitt doktorált. Egész életében tanított. A hivatását komolyan vette, még az úszásnál is előbbre tartotta. A 95 éves Béla bácsi az egész vb legidősebb résztvevője. 200 háton 5 perc 24 másodperc 20 század másodpercet úszott. A korábbi csúcsot 21 évvel ezelőtt állították be. esgyé

sport

7

Készülnek Immár három hete izzadnak a hőségben az Orosházi Női Kézilabda Club NB I/B-s felnőtt kézilabdázói, de az alapozásnak még messze nincs vége. Az első hét az ismerkedésről és a munkához való hozzászoktatásról szólt, majd a szeghalmi edzőtáborban napi három edzés mellett folytatódott a munka, ahol már előkerült a labda is. – Az első edzőmeccsen sok biztató dolgot láttam, le a kalappal a lányok teljesítménye előtt, azonban komoly állóképességre és gyorsaságra van szükségünk a bajnokságig. Emellett remélem, hogy a sérültjeink mihamarabb munkába tudnak állni – nyilatkozta a klub honlapjának Papp László vezetőedző. Az edzések közben jönnek a felkészülési mérkőzések is, hazai pályán augusztus 26-án, 18.30-tól játszanak majd a lányok. Időközben végleges lett a bajnoki sorsolás is. Az NB I/B-s felnőttés juniorcsapat szeptember 12-én Nyíradonyban kezdi meg a bajnoki pontvadászatot. Részletek az OrosCafén. Melega

Újabb tíz érem A vajdasági Adán XIX. Delfin Cup néven rendeztek úszóversenyt a hétvégén, melyre 7 ország 28 egyesülete 358 versenyzőjét nevezte. A sportbaráti kapcsolatok ápolása kapcsán meghívást kapott az Orosháza Úszó Egyesület is. Egy sportoló két versenyszámban állhatott rajthoz az 50 m-es olimpiai medencében. Schmidt Jenő és Selmeczi Edit hét tanítványa remekül helytállt, és tíz éremmel tért haza. Aranyérmesek: Bogár Viktória, Antal András, Papp Vivien. Ezüstérmesek: Kiss Annamária, Krámli Kristóf, Antal András. Bronzérmesek: Papp Vivien, Krámli Kristóf, Kiss Annamária. Egyéni időeredményén javított és pontszerző helyen végzett Kiss Katalin és Komjáti Nelli. Eredmények részletesen az OrosCafén. gvk

Kupameccsre várva Az MLSZ Békés Megyei Igazgatóságán kisorsolták a Magyar Kupa első megyei selejtező fordulójának párosítását. A csapatok augusztus 19én csapnak össze. A Rákóczi Vasas az első körben a megyei III. osztályban szereplő Medgyesbodzás-Gábortelep otthonába látogat. A találkozó szerdán 17.30 órakor kezdődik Medgyesbodzáson. Polyák László edző bízik a továbbjutásban, a csapat bő kerettel rendelkezik, a tréner tervei szerint a közelgő augusztus 22-i bajnoki nyitány miatt rotálni fogja a keretet a két mérkőzésen. A csapaton belül a nyáron több változás történt. Érkeztek: Nyéki Boldizsár (Újbuda FC), Szabó Norbert (Orosháza FC), Albert László (Orosháza FC), Sajti Bálint (Orosháza FC), Libor Gergő (Orosháza FC), Bozsóki Dániel (Orosháza FC), Kasza Illés (OMTK-ULE 1913 U21), Kránitz Krisztián (OMTKULE 1913 U21), Vígh Sándor (Hódmezővásárhelyi FC). Távozók: Vincze Alex (Pusztaföldvári LK), Szabó Ákos (Mezőkovácsházi TE), Asztalos Gábor (visszavonult), Debreceni Péter (visszavonult), Lövei Roland (visszavonult). betkó

Asztalitenisz Szent István-kupa nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot rendeznek a Fürdő u. 5. szám alatt. A nemzetközi (szlovák, szerb, román, magyar) csapatverseny augusztus 15-én, szombaton 10 órától, az amatőr egyéni, páros és csapatverseny augusztus 16-án 9 órától lesz. Nevezés fél órával a kezdés előtt. Érdeklődni a 06 (20) 451-1135-ös telefonszámon lehet.


8

mozaik

anyakönyv Megérkeztek Szokolai Ferenc és Olasz Mónika leánya Zorka, Bacsa Attila és Fojta Bettina leánya Ramóna Házasságot kötöttek Vas Sándor és Orovicz Judit, Héjjas Béla Zoltán és Tóth Edina Zsanett, Faházi Zsolt és Szász Mária, Harmati Szabolcs és Miszlai Szilvia, Kolompár Norbert Antal és Kaczkó Erika Ilona, Varju Viktor és Makó Dorottya

Augusztus 20-án dől el, kié lesz a Kenyérünnep szépe cím | Abonyi Attila különdíjat nyert fotóival

2015. augusztus 14. • www.oroscafe.hu

Megvannak a döntősök

»

Az ország több pontjáról érkeztek szebbnél szebb lányok a XII. Európai Kenyérünnep keretén belül megrendezett Kenyérünnep Szépe elődöntőre. A Szépet a Színpadra Egyesület és a Neo Divatstúdió zsűrije tizenkét lányt választott ki az augusztus 20-ai döntőre. Addig is felkészülés várja a lányokat, a tét pedig nem kicsi, a szépségkirálynő és udvarhölgyei értékes ajándékokat kapnak és további versenyekre juthatnak. fotó: Zavada Andrea

ételosztás Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület ingyenes ételosztást tart augusztus 16-án, vasárnap 13 órától a Képessy utca 3. szám alatti Civilek Házában. Ugyanitt adományhelyet is működtetnek, mely kedden és csütörtökön 9–12 óráig tart nyitva.

gyógyszertár Augusztus 10-től 16-ig: Szent István Patika (Szabó Dezső u. 3., telefonszám: (68) 412-752). Augusztus 17-től 23-ig: Aranykehely Gyógyszertár (Szőlő krt. 45., telefonszám (68) 411-175).

időjárás Pénteken csak nagyon kevés helyen, szombaton elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok a napos idő mellett. Egyre fülledtebbé válhat az idő, és továbbra is nagyon meleg lesz, délutánonként 34–39 °C közötti értékeket mérhetünk, a hőségriadót vasárnap éjfélig hosszabbították meg. Vasárnap már többfelé, hétfőn országszerte számíthatunk záporokra, zivatarokra, helyenként hevesebb zivatarok kialakulása is várható viharos széllökésekkel. A hőmérséklet is csökkenhet pár fokot hétfőre.

A legerősebb tűzoltók

TFA 2015 » Verseny és családi programok augusztus 29-én a belvárosban

90 fotó ezúttal orosházán

A legjobbak

traffipax

kutyaszorító Nana fiatal foxterrier szuka kutya. Társaival együtt érkezett, állatvédők hozták menhelyünkre. Napokig csatangoltak egyedül, gazda nélkül a határban. Eleven, vidám, zajos kutya, páratlan kíváncsisággal felvértezve. Minden mozdulatra és rezzenésre heves érdeklődéssel reagál. Igényli a társaságot és a rendszeres mozgást. Okos és gyorsan tanul, néha makacs. Odáig van a kényeztetésért, és nagyon iriggyé válik, ha nem fordítanak rá elég figyelmet. Örökké éber, és tettre kész. Imád fürdeni, labdázni. »»www.oroshaziallatvedok.hu »»06 (70) 619-2307, hétfőtől péntekig, 8 és 15.30 között »»oroshaziallatvedok.hu »»facebook.com/kutyamenhely »»Állatkínzás, rossz tartás bejelentése, esti órákban: (30) 212-6536.

OROSHÁZI

Akárcsak tavaly, idén is komoly feladatok elé néznek • archív fotó: Melaga K. Toughest Firefighter Alive, azaz a Legerősebb Tűzoltók Versenye. A tavalyi siker után újra Orosháza kapta a rendezési jogot, de most már nemcsak magyar, hanem külföldi tűzoltók is teljesítik az emberfeletti feladatokat. Két tűzoltótömlő kihúzása 40 méterre, 50–50 ütés egy dobozra 6 kilós kalapáccsal, 15 kilós ballonok cipelése 40 méterre, 2,5 méteres tűzoltópalánk átugrása, futás 80 kilós bábuval 80 méterre, lépcsőzés egy kétszintes állványra és 20 kilós tömlők felhúzása, tűzoltótömlők feltekerése. Ez lesz a hat feladat, mindezt persze minél gyorsabban, bevetési ruhában és légzőkészülékben. – Ez a verseny erőt, kitartást és akaraterőt követel a tűzoltóktól, a nézők számára pedig nagyon látváKIKAPCSOLÓDÁS/BEKAPCSOLÓDÁS

08. 14.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 08. 15.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u. 08. 16.: Bajcsy-Zs. u., Szarvasi út, Iglói u, Szent I. u. 08. 17.: Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent I. u., 08. 18.: Szarvasi út, Iglói u., Szőlő krt., Szent I. u. 08. 19.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 08. 20.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u.

JÓ EZ A HOSSZÚ HÉTVÉGE! VÉGRE EGYÜTT A CSALÁD!

ÉLET

TÉNYLEG KELLEMES, CSAK OLYAN HIÁNYÉRZETEM VAN!

nyos. A második orosházi TFA-n 99 magyar tűzoltó mellett 20 román, szlovák és szerb tűzoltó is indul – mondta Bajkán György alezredes, orosházi parancsnok. Augusztus 29-én 9–17 óra között versenyeznek a lánglovagok. Emellett többek között meg lehet nézni a tűzoltójárműveket, a régi korok tűzoltóruháit, felszereléseit. A gyerekeknek lesz tálcatűzoltás, füstsátor, ügyességi és logikai játékok, 19 órától pedig a Flórián Band ad koncertet. A pálya építése miatt augusztus 28-a, péntek 12 órától augusztus 29-e 22 óráig lezárják a SPAR előtti parkolót és a Rákóczi utcát a Táncsics utca – Deák Ferenc utca között. A Kossuth Lajos utca főtér felőli szakaszát is zárják majd, ez az utca egyirányú lesz a Könd utca felől. MeK JESSSSSSZUUUS! A GYEREKET OTTHON FELEJTETTÜK!!! MOST TUTI UTÁL MINKET! SZEGÉNYKÉM OLYAN ELVESZETT LEHET!

Kilencven aktfotót állítottak ki a képtárban. A Szentesi Aktfotó Biennálé legjobbjai szeptember 12-éig láthatóak, érdemes ellátogatni a tárlatra. A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szervezésében

18. alkalommal hirdettek fotópályázatot, és rendezték meg a pályaművekből a Szentesi Aktfotó Biennálét, amit most Orosházán láthatunk. A neves fotóművészekből álló zsűri a pályázatra beérkezett 270 fotó közül 90 alkotást válogatott be, köztük Abonyi Attila, orosházi fotós négy fotóját, amiből kettővel különdíjat nyert. Az aktfényképezés a szakemberek szerint a fotózás csúcsa. A jó kép csak az igaz, és az emberi megfogalmazást tűri el. A hamisságot és a modorosságot ízléstelenné és nevetségessé teszi. Évszázadok során eltorzult bennük az a tiszta érzés, amellyel a legszebb alkotásban, a meztelen emberi testben gyönyörködni tudunk – fogalmazott Nagy István, szentesi fotóművész (képünkön) a megnyitón. Zavada A.

A hét embere Az én sportom az úszás – vallja az Orosháza Úszó Egyesület edzője, Selmeczi Edit, aki azt mondja, mindez nem feladat, hanem hivatás. A gyerekek nap mint nap várják élményeikkel, szeretetükkel, tudásvágyukkal, nem csak a medence partján, a Vörösmarty iskolában is, ahol elsősöket tanít. Innovatív pedagógusnak tartja magát, a jövőre vonatkozóan pedig azt emeli ki: szeretné tenni a dolgát a folytatásban is. Lelkesedés, tenni akarás jellemzi a gyermekekért, a fejlődésért, a sportért. – Ez az én utam – emeli ki, hozzátéve, a tanítói és edzői pálya elválaszthatatlan nála, ahogy fogalmaz: így teljes, így kerek. Selmeczi Edittel bővebb interjú az OrosCafén olvasható. vk

ÜDÍTŐ, ÉDESSÉG BETÁRAZVA! MINDJÁRT JÖN A PIZZA ÉS AKKOR INDULHAT A 72 ÓRÁS MULTIPLAYER MARATON!

telefonszámok Polgármesteri Hivatal

Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001

Mentőállomás

Tel.: 06 (68) 411-204; 104

Rendőrkapitányság

Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107

Tűzoltóság

Tel.: 06 (68) 414-244; 105

Mezőőrség DJ

Tel.: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 9 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.