2012/22. szám Orosházi Élet

Page 1

TANÁROK, DIÁKOK

OROSHÁZA CUP

A VÁROS PEDAGÓGUSAIT KÖSZÖNTÖTTÉK, 12-EN KAPTAK ELISMERÉST MUNKÁJUKÉRT. A LEGKIVÁLÓBB DIÁKOKAT IS MEGJUTALMAZTÁK.

TÖBB SZÁZ FIATAL RÉSZVÉTELÉVEL VASÁRNAP ZÁRULT A NEMZETKÖZI KÉZILABDATORNA. 70 CSAPAT IZGALMAS MÉRKŐZÉSEIT LÁTHATTA A KÖZÖNSÉG.

4. oldal

7. oldal

OrosháziÉlet XVII. évfolyam 22. szám

KÖZÉLETI HETILAP

2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK

Útszűkület

Nyakunkon a nyári szünet

Úgy tűnik, az autósok csütörtök reggelre már megszokták, hogy az építkezés miatt átalakult a forgalmi rend a belvárosban. Jövő héten elkezdik építeni a készülő főtér mellett az új buszmegállót a Bajcsy-Zsilinszky utcában, ezért forgalomkorlátozásra lehet számítani az adott szakaszon. Amint elkészül az új buszöböl, kiváltja a pár méterrel hátrébb, az ABC mellett lévő buszvárót. Az új buszöböl építése alatt huzamosabb ideig lesz útszűkület a Bajcsy-Zs. utca elején, a munkaügyi központ előtti szakaszon. Amíg az új buszváró el nem készül, a régi megálló üzemel. Az építkezés e része sem az autóforgalomban, sem a buszközlekedésben nem okoz jelentős fennakadást. A napokban felbontották a Mikszáth és a Bajcsy utca közötti járdaszakasz régi, töredezett burkolatát. A BajcsyZsilinszky utca főteret érintő oldalán a munkák előrehaladtával jövő héten szintén felbontják a járdaburkolatot, amit szalagokkal kerítenek majd el. Az elmúlt napokban sokszor lehetett látni az építkezésen keresztül közlekedő, és a feltört aszfalton bukdácsoló gyalogosokat, kerékpárosokat. A kivitelező KÉSZ Zrt. ezért felhívja a figyelmet, hogy a főtér építési területe lezárt munkaterület, így oda civileknek belépni, illetve bármilyen, engedéllyel nem rendelkező járművel behajtani a fokozott balesetveszély miatt szigorúan tilos! Arra kérik a gyalogosokat és a kerékpárosokat, hogy saját testi épségük megőrzése és az esetleges balesetek elkerülése érdekében a Dózsa György utca felől érkezve a rendőrséget és a városházát ne az építési területen keresztül közelítsék meg! Gyalogos közlekedésre használják az evangélikus parókia és a Rossmann üzlet közötti, illetve a Coop ABC – Vasbolt vonalában lévő járdaszakaszt. Melega

Egy hét van hátra a 2011/2012-es tanévből, az általános és középiskolákban június 15-e lesz az utolsó tanítási nap. Újabb 11 hét, amelyet meg kell oldaniuk a gyerekes családoknak. Bár tervezték, egyelőre nem rövidebb a nyári szünet. A gyerekelhelyezés sok szülőnek okoz gondot, hiszen legtöbbjük csak 2-3 hét szabadságot tud kivenni. Molnár Szilviának két kislánya van. Egyelőre nem okoz gondot a családnak, ki vigyázzon az iskolás lányukra, Csengére a nyári szünetben, mert az édesanya a kisebbikkel, Sárával gyesen van. – Csenge nem marad meg este sehol nélkülünk, így csak olyan tábor jöhet szóba, ami nem ott alvós és természetesen nem túl költséges. Nyaralni idén sem megyünk, az anyagiak szűkösek. Elutazunk egy hétre Budapestre, hisz Sárát vinni kell az éves kontrollra. Rokonoknál alszunk majd, és ha nem lesznek vizsgálatok, elmegyünk az állatkertbe, a strandra. A nyáron néhányszor kimegyünk majd Gyopira is és meglátogatjuk a játszótereket. Csenge nyári szünetének nagy részét a barátokkal való játék, görkorizás, bicajozás fogja kitölteni. Nem találom hosszúnak a nyári szünidőt, kell a gyerekeknek ennyi pihenés – összegzett Szilvia. Szilaj Izabella mentőtiszt kisfiának, Balázsnak tartalmasan telik majd a nyár, hisz több táborba is megy. – Egy hetet karate edzőtáborban lesz, aminek utolsó napján övvizsgázik. 5 napos angoltáborba és 2 hetes úszótanfolyamra is megy. Kisfiam lelkesen készül a július 2-i mesemondó versenyre is, és a nyári szünetben sem hanyagolja el a csellógyakorlást. Kisebb nyaralást tervezünk, az úti cél Sopron és Bécs, de szeretnénk a veresegyházi medveparkba is elmenni és a Bodies-kiállítást megnézni – árulta el Izabella. A nyaralásra és a táborokra év közben spórolnak. Az édesanya véleménye szerint a nyári szünet hossza ideális, de mint más szülők, ők is nagyon számíta-

nak a nagyszülők segítségére, mert a beosztásunk nem kifejezetten családbarát (Izabella párja tűzoltó). Rucz Évának három iskoláskorú gyermeke van, akik a nyári szünetben nagyrészt otthon lesznek. – Gyopin kívül sajnos máshova nem jutunk el. Évinek lesz versenye, illetve edzőtáborba

Járdaépítés: elkezdődött a második ütem A Start-munkaprogram keretében a program után felújításra szoruló jármíg a Dózsa utcán az utolsó métereken közutak karbantartására elnyert 89,5 daszakasz, ám 610 m2 javítására most dolgoznak a közmunkások. Hogy mely milliós forrásból 22 millió forint jut jár- utcákban javítják a járdákat, az a körzeti sor kerül. – A Nagy László utcában 60 m2-en, míg dafelújításra. Nyolc ütemben 4 km képviselők részére érkezett lakossági hosszúságú szakaszt újítanak fel a köz- jelzések alapján és az útügyi ügyintéző- a Lázár Vilmos utcában 550 m2-en javítmunkások. Mák Szabolcs programkoor- vel történt műszaki bejárás után dőlt el. ják, illetve építik újjá a töredezett járdinátortól megtudtuk, hétfőn Nyolc ütemben 4 km hosszúságú szakaszt daszakaszokat. A lakosok jelzései elkezdődött a járdaprogram másoalapján állt össze a lista, melyben e dik üteme, jelenleg a Táncsics ut- újítanak fel a közmunkások. két utca is szerepelt – emelte ki Dávid Zoltán 6-os körzetében csaknem Lövei Ferenc, a körzet képviselője. cában készül a járda. 1000 m2-t érint a felújítási program. A közutak karbantartása projekt kereté– A Lehel utca sarkától a Könd utcáig – A Táncsics utcán 110 m2, a Dózsán ben a járdaépítés mellett hétfőn el(Állatpatika) újítják fel a közmunkások kezdték az önkormányzat kezelésében a töredezett, repedezett járdaszakaszo- 850, a Veres József utcában 5, az Arany János utcában pedig 12 m2 járda újul lévő utak kátyúzását, jelenleg a kat. A régit elbontják és homokágyra rákóczitelepi bolt előtti szakaszon és a egy méter széles új járdafelületet beto- meg – közölte a képviselő. – Jogos igény a járható járda, sok helyen szükCsengeri utcában dolgoznak. Mák noznak. Jövő héten a Budai Nagy Antal és az Arany János utcákon is elkezdődik séges a javítás. Most a város költségve- Szabolcs elmondta, a tervek szerint 90 tonna anyagot használnak majd fel a járdaépítés – mondta Mák Szabolcs. A tésének terhelése helyett állami források felhasználásával újulhatnak idén kátyúzásra, és több mint 50 a sürprogramkoordinátortól megtudtuk, az meg járdafelületek. gősen javítandó kátyúk száma a város első ütemben elkezdett Csikós utcát belterületén. ch már át is adták a gyalogosforgalomnak, A 4-es körzetben is marad még a

megy. Karcsi részt vesz az Arany János programban, így ő a Balcsira megy néhány napra gólyatáborba, de majd csak augusztusban. Jázmin itthon lesz, egyelőre úgy tűnik, neki nem lesz ilyen lehetősége. A nyári szünet szerintem nem hosszú, bár jobban megterhel anyagilag, mintha iskolaidő lenne. Nekünk

évekig jól jött, hogy kaptunk ingyen ebédet a nyári szünetben, de sajnos ez már tavaly se volt. Egyébként az ingyen ebéd sokaknak nagy segítség volt és most azt hiszem, még nagyobb segítség lenne – összegzett Rucz Éva. Sok gyermek számára nem adatik meg a nyaralás, vagy az, hogy valamilyen táborba mehessen a szünetben. Azonban számukra is van lehetőség arra, hogy ne a négy fal között, egyedül töltsék a nyári szünidőt. A Diáktanyán rengeteg szórakozási lehetőség várja a diákokat, és társaságban mindent jobb csinálni, mint egyedül, így például lehet társasjátékozni, filmet nézni, vagy csak böngészni a világhálón. Előzetes egyeztetés alapján lehetőség van termek, vagy akár az egész Diáktanya lefoglalására osztálybulik, előadások megtartására, de akik egy jó hangulatú szalonnasütéses partit szeretnének, arra is kínálkozik lehetőség. – A Diáktanyát csak Diáktanya-kártyával rendelkezők használhatják. Ha valakinek még nincs ilyen, de szeretne, látogasson el hozzánk, hozza magával diákigazolványát és mi készítünk egyet. Szolgáltatásaink ingyenesek, és egész nyáron nyitva tartunk, hétfőtől vasárnapig, 13-tól 18 óráig. Ha esetleg zárva vagyunk, azt pár nappal előtte jelezzük a tanya bejáratánál nyomtatott formában. A rendezvényeinkről a Diáktanya facebookos oldalán, a Diáktanyán, illetve az Oroscafén tájékozódhatnak a fiatalok – adott információt Sándor Enikő, a GYIÖK ifjúsági közösségsegítője. Sok gyereknek egész nyáron az egyetlen kikapcsolódási lehetősége a városi napközis tábor. Nagy segítség ez a szülőknek is, hiszen nem mindenki tud felügyeletet biztosítani csemetéjének a vakáció idején. Az általában négyhetes tábor változatos kikapcsolódási lehetőséget nyújt a gyerekeknek. Az idei tábor szervezése folyamatban van, fogadják a jelentkezőket. Somodi Gyöngyi Fotó: Kecskeméti Krisztina


2

2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Trianon nem a véletlen műve!

Járások

A nemzeti összetartozás napja alkalmából vasárnap este a Történelmi emlékparkban városi megemlékezést tartottak. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés – melynek következtében az ország elveszítette területének kétharmadát – a magyar nemzet sorstragédiája. 2010 óta június 4-e nem gyásznap, hanem a nemzeti egységet szimbolizálja. Az 1920-as kőnél az Eötvös katolikus iskola diákjai adták a műsort, József Attila, Márai Sándor, Wass Albert gondolatait tisztán tolmácsolva. A felkészítők – Fésűné Bálint Gizella és Károlyi Fülöp Béla – munkáját dicsérte a színvonalas előadás. A megemlékező beszédet Elekes Lajos társadalmi alpolgármester tartotta. – A trianoni döntés okozta törés, sokk, Magyarország kulturális, szakrális és gazdasági egységének végét jelentette, hatásai még ma is érződnek határainkon innen és túl – hangoztatta. Eszmefuttatása szerint Trianon nem a véletlen műve, a magyar nemzet mélyrepülése Mátyás halálával kezdődött. A Szent István-i országépítés eszméivel szembeállította a nemzetünket elpusztítani akarók alakjait, korszakait. Élesen fogalmazott az Osztrák-Magyar Monarchia kapcsán, amikor a nemzetiségeket a magyarok ellen uszították, részben ez okozta az első világháborút lezáró, a hazánkat feldaraboló békeszerződést. – A trianoni békeszerződés idegen ura-

Elfogadta a parlament a járási hivatalok kialakításának törvényi szabályozását hétfőn. A kormányhivatalok kirendeltségeként 2013. január 1-jével felálló járások államigazgatási területi egységet jelentenek, államigazgatási feladatokat látnak el. A települési jegyzőknél a helyi viszonyok ismeretét igénylő, illetve országosan nem szabályozott feladatok maradnak. Január 1-jétől a járási hivatalokhoz kerülnek az okmányirodák, a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek helyi szervei – Orosháza esetében ez a körzeti földhivatal és a munkaügyi kirendeltség. A Békés Megyei Kormányhivatal október 31-ig megállapodást köt az orosházi önkormányzattal a járási hivatalhoz kerülő köztisztviselőkről, az ingyenes használatba vett ingatlan és ingó esz-

lom alá vette az ország lakosságának kétharmadát, elvette az ország területének háromnegyedét. A vasúthálózat hossza 22 ezer km-ről 8 ezerre csökkent. A háború előtt az ország exportálta a fát, Trianon után importra szorult. A vasérctermelésünk 85-90 százalékkal csökkent. Magyarország ma az egyedüli ország Európában, amely saját területén nem tud sót termelni. Ezüst- és aranybányáinkat mind elvették – sorolta a szónok. – Trianon keresztjének hozadéka, hogy a derékba tört magyar büszkeség, a revíziós törekvések a III. Birodalom karjai közé vezették hazánkat, amely ezután a totális megsemmisülés, azaz a kommunizmus karmaiba került. A rendszerváltás után

Mesterházy programja Magyarország keleti részén a szociális válság nem veszély, hanem valóság – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke múlt csütörtökön Orosházán. A párt megyeszerte fórumokon ismertette a Kelet-Magyarország programot, ami hét megye, köztük Békés problémáira keres megoldást – tájékoztatta Varga Zoltán országgyűlési képviselő a Művészetek Házában összegyűlt mintegy 120 érdeklődőt. Az ország 1/3-át lefedi a térségi (és nem ágazati) szinten kidolgozott program, mely helyi szakemberek bevonásával készített, megyékre szabott stratégiát vázol – emelte ki a politikus. – A program foglalkozik az oktatással, az egészségüggyel, a közbiztonsággal, de középpontjában a munkahelyteremtés áll – nyilatkozta

lapunknak Mesterházy Attila –, hiszen Kelet-Magyarországon magas a munkanélküliség. Fel kell lépni a szegénység, és nem a szegények ellen, minden családban kell egy kereső – szögezte le. Mesterházy úgy vélte, az elmúlt két évben a kormány semmit nem tett ezen a téren. – Békés megye egy Fidesz-sújtotta terület, hiszen fejlesztési programjainkat leállították, újat nem indítottak, ezen szeretnénk változtatni. Az állandó megszorítások helyett munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedés ösztönzésére van szükség – mondta az ellenzék vezetője, bírálva a kormánypárt gazdaságpolitikáját, egyben kiemelve, a legutóbbi felmérések azt jelzik, nőtt az MSZP és az általa kínált alternatívák támogatottsága. -c-

Internetes szavazást indított az MSZP, így szeretnék megtudni, mi a véleménye a lakosoknak a Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatójának, Csizmadia Gergelynek, valamint helyettesének, Benkő Ferencnek 2012-re a város nehéz helyzete ellenére fideszes testületi többséggel megszavazott többmilliós prémiumáról. Jövő hét vasárnapig szavazni lehet arra is, hogy az új főtéren a Kossuthszobrot, vagy inkább az üvegkörtefát látnák-e szívesebben. A szavazásról további tájékoztatást az MSZP orosházi szervezetének honlapján talál, voksolni pedig június 17-ig lehet – informált sajtótájékoztatóján Füvesi Sándor önkormányzati képviselő. A Fidesz közleményben reagált: szerintük Füvesi megélhetési politikus, aki mindent megtesz a város és a fürdő lejáratásáért, és ezért a tevékenységéért sokmilliós tiszteletdíjat tesz zsebre. Bővebben: www.oroscafe.hu

együtt indultunk egy szabad jövő felé, de Trianon továbbkísérte minden egyes léptünket, csak éppen harcmodort váltott; azt sugallta, hogy felejts, élj a mának, vegyél fel hitelt... Trianon hallgat. Egyre több a kérdés, egyre nő a kétely – emelte ki Elekes. – Némán tűrjük, hogy Európában egyedül bennünket, magyarokat szankcionálnak a kettős állampolgárságért, nekünk tiltják meg az összetartozást? A magyarság sikerének kulcsa az egység... Trianont ledöntjük, ha folytatjuk a megkezdett utat... – hangsúlyozta. A beszéd után mécseseket gyújtottak, és az emlékezés virágait helyezték el az emlékkőnél. BIJ Fotó: Kecskeméti Krisztina

Bírálják az oktatáspolitikát Az MSZP orosházi szervezete a pedagógusnap apropóján közleményben bírálta a fideszes városvezetés oktatáspolitikáját. Mint írják, Dancsó József polgármesternek csak akkor lenne erkölcsi alapja köszönteni az orosházi pedagógusközösséget, ha nem veri szét „teljesen indokolatlanul a hagyományos, szülők és diákok igényeit jól szolgáló orosházi iskolarendszert, … ha nem követett volna el mindent, hogy városunk első középiskoláját, a Kossuth Lajos Közoktatási Intézményt (a mezgét) elvegye azoktól, akik felépítették és naggyá tették… Ha nem támogatja az Ügyviteli Szakképző Iskolának szintén a megyei kézbe való átadását, … ha a szülők tiltakozása ellenére nem ad egyházi kézbe két általános iskolát és egy óvodát, … ha nem szorgoskodik az új katolikus és református egyházi fenntartók érdekét nyilvánvalóan sértő, azoknak konkurenciát jelentő Táncsics 8 évfolyamos ún. kisgimnáziumi képzés megszüntetése körül, … ha parlamenti képviselőként nem adja a támogatását ahhoz, hogy a maradék önkormányzati oktatási intézményt is kivegyék az itt élők közvetlen irányítása alól, és mindent államosítsanak”– fogalmaznak a helyi szocialisták. A közleményre regált a helyi Fidesz. „Szégyellje magát az orosházi MSZP, amiért követve az országos pártvezetés példáját, politikai haszonszerzés céljára használják ki a pedagógusok ünnepét!” – fogalmaznak. Szerintük bőven volt az MSZP-nek ideje, hogy „rendezzék az ország több évtizedes adósságát a pedagógusok felé, de ehelyett bezártak több száz iskolát és megszüntették több ezer pedagógus állását. Felelősség híján könnyen dobálóznak a szavakkal, de amikor tetteikkel bizonyíthatták volna rátermettségüket, csődöt mondtak! A csúsztatásokkal teletűzdelt legújabb közleményük már régen megvitatott ügyeket taglal. A szocialista rémhírekkel ellentétben Orosháza város oktatási rendszere – több fenntartóval, széles képzési kínálattal – továbbra is kiválóan működik” – zárul az orosházi Fidesz elnökségének közleménye.

közökről. A polgármesteri hivatalban jelenleg államigazgatási feladatot ellátó köztisztviselők jogviszonya a járási hivatal keretében kormányzati szolgálati jogviszonnyá alakul át. A most elfogadott törvény nem szabályozza a járások székhelyeit és illetékességi területét (erről a későbbiekben kormányrendelet határoz), a tervek szerint az orosházi járás illetékességi területéhez Orosháza, Békéssámson, Csanádapáca, Gádoros, Kardoskút, Nagyszénás, Pusztaföldvár és Tótkomlós, összesen 54 ezer 47 fő tartozna, székhelye Orosháza lesz. A járási hivatal helyéről még nem döntöttek. Rendelkezik viszont a törvény a járási hivatalvezető jogállásáról: felsőfokú képesítés és 5 év közigazgatási gyakorlat kell ahhoz, hogy valaki vezető lehessen, a gyakorlatba beleszámít az országgyűlési képviselői tevékenység és a polgármesteri tisztség betöltése, tehát akár politikusok is lehetnek a járási hivatalok vezetői. m

Németh Imre, az Orosfarm Zrt. növénytermesztési ágazatvezetője az idei zöldborsó minőségét ellenőrzi Orosháza határában. 800 hektáron (600 hektár saját vetés, 200 pedig külső megrendelő) két nagy teljesítményű géppel kezdte el a borsó betakarítását az Orosfarm Zrt. múlt héten. Az Orosfarm 30 nap alatt mintegy 4,5 ezer tonna fejtett zöldborsót takarít be és szállít négy feldolgozóüzembe – tudtuk meg Dominkó Sándortól. Az Orosfarm Zrt. igazgatósági elnöke elmondta, hektáronként 5,6 tonnás zöldborsó termésátlag várható, ám ahhoz, hogy folyamatosan legyen zsenge zöldborsó, csapadékra lesz szükség. Fotó: Rosta Tibor

DK alakult Orosházán Új politikai szervezet bontott jelképesen zászlót Orosházán, hiszen megalakult a Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és MSZP-s pártelnök nevével fémjelzett Demokratikus Koalíció (DK) Orosházi Szervezete. A helyi szervezet elnöke tartott bemutatkozó sajtótájékoztatót az Árpád-kertben kedd délután. Papp Róbert ismerős lehet a politika iránt érdeklődőknek, hiszen 2006–2010 között MSZP-s színekben volt listás képviselő az orosházi testületben. A politikus kérdésünkre elmondta, 2012. január 8-án kilépett az MSZP-ből és az új baloldali tömörüléshez, a DK-hoz csatlakozott. A

Demokratikus Koalíció választókerületi alakuló ülése április 12-én volt, 2 héttel később pedig városunkban is megalakultak 15 taggal. – Úgy látjuk, hogy a baloldalnak meg kell újulnia, újra hiteles politikát kell nyújtani. A tiszta közélet, mint üzenet önmagában nem elég, ezt meg is kell valósítani itt, Orosházán is. A lehető legtöbb emberhez szeretnénk eljutni, és az a célunk, hogy a vagdalkozás és a visszamutogatás helyett végre értelmes párbeszéd legyen a közéletben és a politikában. Mi ebben vagyunk érdekeltek és partnerek – fogalmazott Papp Róbert. Elmondta, hogy a párt helyi programja most készül, ősszel ismertetik. Megtudtuk, hogy június 19-én bemutatkozó lakossági fórumot tartanak a Művészetek Házában, amelynek vendége lesz Gyurcsány Ferenc. Melega

Védelmi gyakorlat Katasztrófavédelmi felkészítés lesz Orosházán. Június 13-án a veszélyhelyzetek, valamint a védelmi feladatok első óráiban alkalmazható civil, karitatív és egyéb erőket (33 fő) készít fel az Orosházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság vezetői állománya. Ezt követi a polgári védelmi szervezetek riasztási gyakorlata: 190, a polgári védelmi szervezetbe beosztott állampolgár adatait egyeztetik, riaszthatóságát ellenőrzik telefonon keresztül, illetve személyes kiértesítéssel – tudtuk meg Tímár Tamás megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. – Az eddig végrehajtott gyakorlatok tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a katasztrófavédelmi feladatok ellátása

kiemelt fontosságú, így a települési vezetők, polgármesterek, jegyzők is részt vesznek a felkészítéseken. Június 5-ig 36 településen tartottuk meg a felkészítést és a riasztási gyakorlatot 1840 állampolgár bevonásával. Az orosházi felkészítés és gyakorlat az egész megyét érintő mozgósítási gyakorlat keretében zajlik, melyben egy hónap alatt a megye 75 településén közel 5 ezren vesznek részt – emelte ki Tímár. A gyakorlattal megnő a település önvédelmi és önmentő képessége, hatékonyabb lesz a felkészítettek valós helyzetben történő alkalmazhatósága, a beavatkozó szervekkel történő együttműködése.


2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK

Közmunkával a belvíz ellen 200 tonna veszélyes iszapot termeltek ki és ártalmatlanítottak a belvízvédekezés során. A közmunkások jelenleg a szikkasztók és az átereszek takarítását végzik a városban. 260 millió forintot meghaladó forrásból 227 főt foglalkoztat az orosházi önkormányzat öt Start mintamunkaprogramban. Egyik ezek közül a Belügyminisztérium által csaknem 68

3

KÖZÉLETI HETILAP

millió forinttal támogatott belvíz-védekezési program. Orosházán a hirtelen nagy mennyiségben lehullott csapadék komoly gondot tud okozni. Tavaly a Dél-Alföldön a területek több mint tíz százalékát sújtotta a belvíz, milliárdos kárt okozva, Orosházán is hetekig voltak víz alatt földek, kertek, homokzsákokkal védték a házakat többek közt Szentetornyán.

Az Aradi közben dolgoznak a közmunkások

Libamájfesztivál A magyar hízott libamájtermelés a világtermelés 80%-át teszi ki. A termék és az ágazat népszerűsítését tűzte ki célul a Libamájfesztivál, melyet Orosháza után idén Budapesten, a várban rendeztek meg. A szervezők számításai szerint két tonna libamáj fogyott és 17 ezren látogattak ki a Budai várba június első hétvégéjén. A látogatók számos ételkülönlegességet kóstolhattak meg, népszerű volt a libamájhurka és a tokaji aszús libamájfagyi. Pap Krisztián, a rendező Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a rendezvény a fogyasztók és a döntéshozók figyelmét is felhívta a termékre. Az ágazat az elmúlt években sok problémával küzdött – többek közt a Négy Mancs támadásainak következtében –, ezért fontos az ágazat hazai és külpiaci pozícióinak erősítése – hangsúlyozta Pap. – A libamáj a magyar gasztronómia és kultúra egyik kiemelkedő része. A népszerűsítését szolgáló, Orosházán, a libamáj fellegvárában négy évvel ezelőtt

elindított kezdeményezés mára kinőtte magát, és a Budai vár egyik legnagyobb rendezvényévé vált, melynek keretében a látogatók megismerkedhettek Orosházával és Gyopárosfürdővel is – tudtuk meg dr. Dancsó Józseftől, Orosháza polgármesterétől. A libamáj feldolgozásával is foglalkozó orosházi Merian Foods Kft. Orosháza után a fővárosban is megjelent kiállítóként a rendezvényen. – A fővárosi helyszín kiváló lehetőség arra, hogy az itt élők és a turisták is ízelítőt kapjanak ebből a termékből. Fontos az exportpiacokra való értékesítés, a Merian drágább libamájkonzerveit főként külföldiek vásárolják a delikátesz boltokban, a célközönség most a fesztiválon is találkozhatott a hazai ízekkel – emelte ki a Merian vezetője, Elekes Lajos. Számos kapcsolódó programot is kínált a rendezvény, a fesztiváli hangulatról koncertek, táncbemutatók, hagyományőrző játékok és gyerekprogramok gondoskodtak. mk

Újraélesztési tanfolyam, másodszor. Több mint ötvenen vettek részt április 15-én azon az újraélesztési tanfolyamon, amit az orosházi mentőállomás szervezett. Az elméleti rész után gyakorlatban is megnézhettük, melyek a legfontosabbak lépések, ha segíteni akarunk a bajbajutotton. A tanfolyam ötletét egy gyopárosi eset adta. Egy nő rosszul lett egy üdülőben, leállt a légzése. A mentősök néhány perc alatt a helyszínen voltak, ahol egy villanyszerelő már megkezdte az újraélesztést. Neki ugyanis – a foglalkozásából adódóan – kötelező ilyen tanfolyamon részt vennie. Ennek köszönhette a nő, hogy túlélte az esetet maradandó károsodás nélkül. Az első tanfolyam akkora sikert aratott, hogy a folytatás mellett döntöttek az orosházi mentősök. A tanfolyam július elsején, vasárnap 15–18 óráig lesz az Orosházi Mentőállomáson. sgy

Nyílt napok. Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központja nyílt napot hirdet idősek klubjaiban a következő időpontokban: – június 14., 10 óra: Gyöngyvirág Klub (Orosháza, Székács J. u. 3.), – június 21., 10 óra: Öreg Tölgy Klub (Orosháza, Iglói u. 7.), – június 28., 10 óra: Reménység Klub (Orosháza-Rákóczitelep, Lórántffy u. 35.), – június 28., 11.30 óra: Őszirózsa Klub (Orosháza-Szentetornya, Kiss Ernő u.19.). A nyílt nap keretében lehetőség nyílik az intézmény megismerésére, és bemutatják a klubokban folyó életet. Dr. Herczegfalvi Csanád tart előadást a gyógyszerekről, az időskori betegségekről és a házi patika összeállításáról. Szeretettel várja a látogatókat az intézmény vezetősége, munkatársai és a klubtagok.

Szavazás a körtefáról. Az elmúlt hétvégén lezárult az

– A belvíz-védekezési program február elsejével 25 fő regisztrált munkanélkülivel (4 szak- és 21 segédmunkás) indult el. A februári nagy havazás során nekik elsősorban az volt a dolguk, hogy megtisztítsák a közút mellett található víznyelőrácsokat a hótól, a hónap végén pedig elkezdték a nádvágást a záportározónál – tudtuk meg a részleteket Mák Szabolcs programkoordinátortól. – Március elsejével további 35 segédmunkás csatlakozott a programhoz. A Horváth György, Lénia, Kismarton és Mátyás király utcai szikkasztó árkokat nem csupán iszapmentesítették, hanem mélyítették is. A nádvágás pedig folytatódott a Makó utcai átemelő melletti területen. A brigádok jelenleg a szikkasztók és az átereszek takarítását végzik szerte a városban. Az eddig kitermelt és ártalmatlanított veszélyes iszap tömege 200 tonna – emelte ki Mák Szabolcs. A kitermelt iszapot és illegális hulladékot békéscsabai és kecskeméti lerakóhelyre szállítják, ahol ártalmatlanítják. Melich Fotó: Rajki Judit

Nyelvvel - Lélekkel címmel május 7-én nyelvkönyvgyűjtő akció indult a Lector fordítóiroda és a Magyar Vöröskereszt összefogásával. Az őszig tartó kezdeményezéssel a hátrányos helyzetű iskolák tanulóinak nyelvtanulását szeretnék segíteni a szervezők. Az ügy mellé állt Kepes András író, riporter is, aki elkötelezett a nyelvek és a kultúrák iránt. Az országos nyelvkönyvgyűjtés célja, hogy az akció végére annyi használt, de jó minőségű nyelvkönyv, szótár és egyéb idegen nyelvű kiadvány gyűljön össze a Magyar Vöröskereszt akcióhoz csatlakozott irodáiban és a Lector fordítóiroda székházában, hogy a tanév kezdetén minél több rászoruló intézménynek és gyermeknek – akik a www.lector.hu/nyelvgyujtes/ oldalon jelentkeznek – elegendő könyvet adhassanak át. Ha csatlakozni szeretne a gyűjtéshez, van felesleges nyelvkönyve, szótára stb., vigye el a Magyar Vöröskereszt orosházi szervezetének székházába, a Csorvási út 8. szám alá, hétköznap 8–14 óráig. Érdeklődni a 06 (70) 933-8291-es telefonszámon lehet. -s-

Ruhagyűjtő Orosházán is megjelentek az új, sárga színű ruhagyűjtő konténerek. A Huba utcai és a Dózsa György utcai Reál ABC bejáratánál az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok (ÉTA) Országos Szövetsége ruhagyűjtő konténert helyezett el, ahová használt ruhákat várnak. – A ruhagyűjtés eredménye elsősorban az ország majd minden megyéjében működő tagszervezeteink által gondozott, képzett, foglalkoztatott fogyatékossággal élő embert segíti közvetlenül – tudtuk meg az ÉTA Országos Szövetség ügyvezető igazgatójától. Az ÉTA ezen a módon is segíteni kíván a hazai közel hétezer értelmi fogyatékos embernek. A konténerben összegyűjtött adományokat átválogatják, és eljuttatják a rászorulóknak. m

internetes és a papíralapú szavazás arról, hogy melyik üveg körtefát látnák szívesen az új főtéren. A körtefa három tervét Szilágyi András, Pro Arte Vitraria-díjas üvegművész készítette el. A látványterveket a város vezetőiből, helytörténészekből, képzőművészekből, díszpolgárokból, üvegipari dolgozókból álló ad hoc bizottság előzetesen értékelte, majd Orosháza lakosságának nyílt lehetősége a véleményalkotásra. Május 18. és június 1. között kétféleképpen szavazhattak a három makettről. Egyrészt az OrosCafé.hu Facebook oldalán, másrészt a polgármesteri hivatal földszintjén elhelyezett urnába adhatták le voksaikat. A szavazáson viszonylag szoros verseny alakult ki a 2-es és a 3as terv között. Papír alapon összesen 33 szavazat érkezett. Ebből az 1-es terv 5, a 2-es 16, a 3-as 10 voksot kapott, két érvénytelen szavazat mellett. A neten már többen, összesen 154-en nyilvánítottak véleményt. Az 1-es terv 15, a 2-es makett 73, míg a 3-as 66 szavazatot kapott. Így tehát összesítésben a 2-es terv nyerte el a szavazók tetszését, 89 vokssal. A terveket már bemutatták a szakemberekből álló Képző- és Iparművészeti Lektorátusnak is. Az ő véleményük és a szavazás végeredménye is bekerül majd a képviselőtestület elé, ahol a városi képviselők ezek figyelembevételével döntenek majd arról, hogy az üveg körtefa ékesítheti-e a jövőre elkészülő új főteret. melega

A fiatalok egészségéért Napjainkban az idősebb korosztály mel- szakmának megfelelően. Mind a védőlett a fiatalok egészségi állapota is fonők, az ifjúsági orvos és asszisztense is kozottan romlik, ezért egyre nagyobb nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kihangsúlyt kell fektetni a korai megelő- alakuljon a fiatalokban az egészségtuzésre. Az orosházi középiskolákban két datosság. Az iskola keretein belül ifjúsági védőnő (Táncsics gimnázium – ezeknek színterei az egészségnevelési Székács evangélikus iskola: Lánczi órák, tanfolyamok, egészségnapok. Katalin, Tisza Kálmán iskola: Szávics Tanfolyami keretek között egész tanKrisztina), az ifjúsági rendelő orvosa évet átfogóan részt vehetnek a diákok (dr. Muhi Zsuzsanna) és asszisztense elsősegélynyújtó- és csecsemőgondo(Kubas Eleonóra) látja el elsődlegesen zási foglalkozásokon. A középiskolásoezt a feladatot. Rendelet szabályozza, kat érintő egészségnevelési témákban hogy mely korosztályokban milyen rendszeresen tartanak előadást a védővizsgálatokat kell elvégezni. Fontos a nők. Leggyakoribb az egészséges tápmozgásszervi, érzékszervi, szív- és érlálkozás és zavarai, személyi tisztaság, rendszeri vizsgálat, a tanulók személyi családtervezés, fogamzásgátlás, nemi tisztaságának és szellemi fejlődésének úton terjedő betegségek, káros szenveellenőrzése. Minden tanévben megrendezik az iskolákban az egész- délyek megSegítik a ségnapokat, amiken sok színes program közül választ- előzése, krónikus be- hatnak a diákok. önvizsgálattegeket, a tal kapcsolamagatartási zavarokkal küzdőket: diétos ismeretek. Az egészségnevelés ták ajánlásával, a fennálló betegségek- másik színtere az utóbbi egy évben az kel való együttélés elfogadásával, a iskolaorvosi szakrendelésen történik a szövődmények kockázatának tudatosí- betegvizsgálat mellett. Szórólapok, betásával. Éveken keresztül nem műkötegtájékoztató füzetek adásával, szemdött városunkban a középiskolások léltető ábrák bemutatásával, diétás körében gyógytestnevelés. Ettől a tan- tanácsok ajánlásával. Aki beleegyezését évtől már minden középiskolában elér- adja, a betegvizsgálatot követően részt hető ez a szolgáltatás, amelyet vehet felméréseken, kérdőíveket töltszakképzett gyógytestnevelők végezhet ki (anonim módon) egészségről, nek. A szűrővizsgálaton túl a védőnők az fittségről, szenvedélybetegségekről, az iskolákban tartanak fogadóórát is, ami- egészséges életmódról. Az egészség elken a diákok különböző problémákkal engedhetetlen feltétele az életminőkereshetik fel őket. Szükség esetén a ségnek. Közös ténykedéssel kell gyermekek szüleivel is felveszik a kap- megtanítanunk a fiatalokat, hogyan kell csolatot. A pályaválasztás segítése, a az egészség értékét megszerezniük, pályaalkalmassági vizsgálatok elvégmegőrizniük, védeniük és fejleszteniük. zése a védőnők, az orvos és asszisztens Az egészséges fiatal generáció felneveegyüttes feladata. A vizsgálat során tel- lése nemcsak az egyén, a család, hanem jes körű egészségállapot-felmérés tör- az egész társadalom közös érdeke ténik a tanulók által választott – emelték ki a szakemberek. -s-


4

Elismerés pedagógusoknak, diákoknak

A város pedagógusait köszöntötték a művelődési központban június 5-én: műsor és elismerések emelték ki a hétköznapokból a pedagógusnapot. Tizenkét nevelő kapott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést, és megajándékozták az iskolák kimagasló eredményekkel rendelkező diákjait is. Az ünnepség műsora az alkalomhoz illő, az iskola világát megidéző hangulatú volt, a Tisza Kálmán iskola és a művelődési központ Starlet csoportja tagjaival (felkészítők: Béres Enikő, Gyenge Edit). Dr. Dancsó József polgármester beszédében a pedagógusok hivatás iránti elkötelezettségét emelte ki, és megköszönte áldozatos munkájukat, a szünidőre pedig jó pihenést, feltöltődést kívánt. Említette a tanév változásai kapcsán a fenntartóváltásból adódó újdonságokat, a részben jogos félelmeket ennek kapcsán. Kiemelte, hogy az önkormányzati fenntartásúban kiemelt szerepet kapott a tehetséggondozás. Új kihívásként felhozta, hogy az oktatás állami kézbe való kerülése újabb változásokat jelent, amihez a pedagógusoknak megint csak alkalmazkodniuk kell. Mint mondta, a sokszínűség a város oktatásügyében sok egyeztetést, együtt gondolkodást és kompromisszumot igényel, erre szólította fel a partnereket, pedagógusi és szülői fórumokat egyaránt. – A gyermekek jövője, a diákság tudása a család mellett a közösséget is kell hogy érdekelje, hiszen ennek az ügynek az eredményessége határozza meg, milyen generációk nőnek fel – hangsúlyozta a polgármester. Említette az oktatási kormányzat azon tervét is, hogy 2013-tól elindítja az új pedagógus életpályamodellt, amelyhez az

2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

anyagi fedezetet is biztosítani kell majd, hogy ne csak „írott malaszt”, hanem valóság legyen. Legalább 25 év szolgálati idő után jár az az elismerés, amelyet átvehettek az orosházi nevelők kedden. Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerésben részesült: Csomor Józsefné, Hajdú Györgyné, Hegyiné Szűcs Ella, Karácsony Lajosné, Keszthelyi Dezsőné, Lestyán Mihályné, Lovas Éva, Lukács Ágnes, Mudráné Juhász Gabriella, Paróczai Péterné, Szitóné Farkasinszki Mária, Tóth Miklósné. Idén először adtak át egy magánszemély által alapított díjat. Ruhmann Imréné emlékére lánya, Herjeczkiné Ruhmann Csilla alapított díjat az óvodapedagógusi pálya elismerésére. A Ruhmann Imréné Díjjal járó kristályvázát és - tálat, valamint az oklevelet idén Tóth Miklósné kapta. Az iskolák gyermeklétszámuk függvényében jelölhettek elismerésre kiváló diákokat. Idén húsz tanuló kapta meg az önkormányzattól az ezüst Orosháza címer kitűzőt, valamint az intézmények felajánlásából az ajándékokat. A könyv-

tár, a művészeti iskola, a múzeum, a művelődési központ és Gyopárosfürdő is felajánlással élt nemcsak a tanulók, de a felkészítő tanárok felé is. Íme a kiválók névsora: Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda: Kenyeres Barbara (felkészítő: Papp Mihály), Németh Károly (Pappné Rózsa Judit); Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola: Németh Ibolya (Nagy Krisztina), Zsóri Luca (Kovács Beáta), Kocsis Gábor (Lestyán Mihályné és Csernai Lajos), Hegedűs Patrik (Horváthné Kriczki Zita); Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola: Hagymási Anikó (Lehoczki Andrea), Kovács Ábel (Muzsik Márta, Benkő Zoltánné); Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium: Béres Bence (Oláh Rita), Kishonti Pál (Wittmann Edit), Somogyi Bianka (Juhász Tamás); Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Székhelyintézmény: Benkő Alíz (Erostyákné Raffai Laura), Éliás Tibor (Seres Erzsébet), Szabó Laura (Petrusné Süle Márta), Szél Dávid (Patyiné Bogdánffy Ágnes); Czina Sándor Tagintézmény: Vitális Éva (Kiss Valéria); Kardoskúti Tagintézmény: Márki Zalán (Hajdúné Hegedűs Mária), Vörösmarty Mihály Tagintézmény: Kovács Tibor (Bella Gábor), Kari Zsófia (Horváth Antal), Madarász Gréta (Jankó Béláné); Rákóczitelepi iskola: Dani Hajnalka (Koczka Istvánné); Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Orosházi Tagiskola: Lázók Vivien (Novákné Gondos Anikó, Kacsala Gyöngyi). BIJ Fotók: Kecskeméti Krisztina Képgaléria: www.oroscafe.hu

Pünkösdölő. Pünkösdölő gyereknapot tartottak a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában június 1-jén, pénteken. Az egyház születését, a Szentlélek eljövetelének napját gazdag programokkal ünnepelték az iskolában. Kisné Bor Emília, az iskola igazgatóhelyettese megnyitója után Kovács Árpád református lelkész köszöntötte a diákokat. Az alsó tagozatosok néptánca után sport- és ügyességi versenyek, aszfaltrajverseny, kézművesudvar, mesevár, táncház várta a kisdiákokat. A nagyobbak játékos angol nyelvi vetélkedőn mérhették össze tudásukat, karaoke-, szerencsekerék-, íjászat-, aerobik-, birkózóbemutatókon és sportvetélkedőn szórakozhattak. Nem maradt el a pünkösdi királyválasztás sem, ahol a jelöltek „hátas paripán” küzdöttek meg egymással. A győztes királyt és királynét ünnepélyes keretek között megkoronázták, majd égnek röpítették a Szentlelket jelképező galambokat.

„Legyetek bátrak!” A Táncsics gimnázium nyolcadikosai ballagtak június 1-jén délután, legtöbbjük ősztől ugyanitt folytatja tanulmányait, az ajándékba kapott léggömbök nagy része még négy évig biztosan Orosházán marad. – Rendhagyó ez az ünnep iskolánkban, hiszen a mi 8. osztályosaink többnyire nem mennek el, itt folytatják tanulmányaikat „nagy gimnazistaként”. A ballagás tehát csak jelképes esemény – mondta ünnepi beszédében Makuláné Gulicska Valéria igazgató, aki szólt az intézményben ebben a tanévben végbement változásokról is. Az ilyenkor szokásos bátorító szavak most sem maradtak el: – Buzdítalak titeket arra, hogy

legyetek bátrak és szárnyaljatok a tehetségetek szárnyán, mint a bátor sas. Merjétek megtapasztalni a világot, és közben gyűjtsetek minél több információt – mondta Makuláné, és a dicséret szavával is szólt az eddigi eredmények kapcsán. A diákokról szóló kisfilmet Csányi László tanár úr vezetésével forgatták a diákok, a 31 fős osztály 25ösre csökken, művészeti pályán tanulnak tovább, vagy elköltöznek a távozók. Az új életszakaszba lépés jelképeként az alsóbb évfolyamosok sorfala alkotta kapun haladtak át a ballagók, és ünnepélyes kézfogással az igazgató „nagygimnazistává” fogadta az eddigi kisgimiseket. Galéria: www.oroscafe.hu

Országos 4. lett. A Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézménye 15. alkalommal hirdette meg a Gábor Dénes Országos Számítástechnikai emlékversenyt. A megmérettetésre magyarországi és határon túli általános és középiskolai tanulók egyaránt jelentkezhettek. A versenyt három fordulóban rendezték meg. Az első fordulóban tesztet kellett kitölteni és kisebb feladatokat megoldani. A második és a harmadik fordulóban komplex gyakorlati feladatokat kellett elkészíteni. Az országos döntőbe a verseny történetében először a TMKIT Vörösmarty Tagintézményből két diák is bejutott. Mészáros Tamás 8. B osztályos tanuló 18. helyezést ért el. Kardos Gergely 7. A osztályos országos 4. helyezett lett, így meghívást kapott az ünnepélyes díjátadó ünnepségre. Jutalmát június 1-jén Szegeden vehette át a polgármesteri hivatal dísztermében.


2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK

Patikanap

A 9. Országos Patika Napon, június 6-án a gyógyszertárak egyes kiemelt témákban bővebb szakmai tanácsadással és külön szolgáltatással várták a betérő betegeket, látogatókat. Az idei nyílt nap központi témája a metabolikus szindróma volt, kiemelve a dohányzásról való leszokás fontosságát – tudtuk meg dr. Herczegfalvi László gyógyszerésztől. A Magyar Gyógyszerész Kamara a kiemelt nap révén a gyógyszertárakat kívánja népszerűsíteni, valamint a lakossági bizalmat erősíteni. Cél annak hangsúlyozása, hogy a megfelelő szakértelemmel rendelkező gyógyszerészek hasznos tanácsokkal látják el a betegeket, vagyis nem csupán medicinákat „árulnak”. – Ezen a napon a kereskedelmi szemlélettel szemben fokozottan hangsúlyoz-

5

KÖZÉLETI HETILAP

100-an a látásteszten. Ingye-

zuk a gyógyszerészszakmai munka fontosságát – emelte ki dr. Herczegfalvi László. – A rendezvénynek arra is rá kell mutatnia, hogy a gyógyszerész az orvossal együttműködve komplex egészségügyi szolgáltatást nyújt: a gyógyszeres terápia nem más, mint a gyógyszer és a hozzá tartozó információ együtt, amit a beteg csak a patikában dolgozó, erre felkészült gyógyszerésztől kaphat meg. A város patikáiban sokan már nem lepődtek meg azon, hogy a hétköznapoktól eltérő fogadtatás várta a betegeket. A Fehér Kígyó Gyógyszertárban a Lehel ovisok kézkrémet is keverhettek, a Vadvirág Klub tagjai ingyenes vérnyomás-, vércukor-, testmagasság- és testzsírmérésben részesültek. rej Fotó: Kecskeméti Krisztina

nes látásellenőrzésre volt lehetőség június 4-én hétfőn a SOKE Optika jóvoltából. A Nagy látásteszt országos kezdeményezés keretében az Opticnet szakértő látszerészei megvizsgálják a szemet, kiszűrve ezzel az esetleges problémákat. A személyre szabott szaktanácsadás mellé egy 3000 forintos, szemüveg vagy kontaktlencse készítésénél beváltható kupon is járt. Nagy volt az érdeklődés, valamivel több mint 100 fő vett részt a szűrésen, 80%-ának szükséges a korrekció, vagyis a szemüveghasználat. – Nagyon pozitív, hogy felhívásunkra a korábbiaknál több fiatal vállalta a vizsgálatot, és több volt az olyan érdeklődő, akinek jogosítványa van. Ez azért fontos, mert a szűrés korábbi adatai azt mutatták, hogy a jogosítvánnyal rendelkező férfiak közül 51,9% esetében derült ki valamilyen szemprobléma. A biztonságos közlekedéshez pedig elengedhetetlen az éles látás – hangsúlyozta Kesjár Edit optometrista. A szakembertől megtudtuk, egy esetleges szemprobléma ront az életminőségségen, befolyással van munkánkra, tanulmányainkra, közérzetünkre, okozhat gyakori fejfájást és előre jelezhet cukorbetegséget, magas vérnyomást. A szem leggyakoribb optikai hibái (például az időskori látáscsökkenés, a szemtengelyferdülés, a távol- és közellátás) időben felismerve nagyobb eredménnyel korrigálhatóak, ezért is fontos, hogy kétévente szánjunk pár percet szemünk egészségének megőrzésére.

Kupakok Norbikának Hónapok óta nemcsak orosháziak, de pápaiak, szarvasiak és pestiek is lelkesen gyűjtik Maczkó Norbikának a műanyag kupakokat. Mint már arról többször beszámoltunk, a most négyéves kisfiú oxigénhiányos állapotban született, melynek következtében 90 százalékban sérült. Élete végéig ellátásra szorul, szülei a nehéz anyagi körülményeik ellenére is mindent megtesznek kisfiukért. Most felcsillant a remény, hogy Norbika egyszer részese lehet egy oxigénkamrás terápiának, de ahhoz még nagyon sok kupakra van szükség. Amikor először írtunk Norbika állapotáról, valamint a család nehézségeiről, Molnár Szilvia, Sárika édesanyja (a kislány története sem ismeretlen az orosháziak előtt, féléves korában májátültetést végeztek nála Németországban, az édesapja volt a donor) felajánlotta Norbika édesanyjának: gyűjtsék együt a műanyag kupakokat. Milyen kupakokat lehet gyűjteni? Üdítős, háztartási, vegyszeres, gyógyszeres – lehetőleg elmosva –, ha rajta marad a papír és a szennyeződés, nem veszik át. Mivel náluk hely is volt a tároláshoz, így ott gyűltek a zsáknyi kupakok. A lelkes kupakgyűjtőknek köszönhetően egyre csak szaporodtak a zsákok. Sára édesapjának cége nyújtott segítséget a kupakok elszállításában, hisz az átvevő cég Tinyén található (a kupakokat egy szervezeten keresztül felvásárolják, kilónként 65 forintot adnak érte).

Nyárköszöntő parti, újra

A Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola június elsején második alkalommal rendezett Nyárköszöntő Partyt. – Célunk, hogy egy kicsit jobban beépüljünk a városi köztudatba, megismerjenek bennünket az orosháziak. A tavalyi rendezvényünk után sok pozitív visszajelzés érkezett, és az idei partihoz számos felajánlást kaptunk. Gyakorlatilag az egész város összefogott azért, hogy folytatódhasson a parti – hangsúlyozta Curpásné Rosinsky Tünde tagintézmény-vezető. Az intézményben 81értelmileg, tanulásban akadályozott, valamint súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekkel foglalkoznak, az óvodai csoporttól egészen a 10. évfolyamig. – A gyerekek készségeinek fejletlensége miatt elég zártan élünk. A tavalyi és a mostani rendezvény volt az, amikor

a szülők felé is nyitottunk. Ez a nap a gyerekekről szól, a kicsiktől a fiatalokon át a felnőttekig mindenki találhatott kedvére való programot – emelte ki Curpásné. A szülői munkaközösség vezetője, Ráczné Szőke Beáta szerint ez a rendezvény összehozza a szülőket, a családokat, a gyerekeket, a pedagógusokat. A lelkes szülői gárda aktívan közreműködött a parti szervezésében. A számos kulturális műsor és koncert mellett a népszerű ugrálóvár sem maradt el, s jótékony célokat szolgált a csillámtetoválásból, arcfestésből és a szerencsekerékből befolyt összeg, melyből a tanulóknak vásárolnak készségfejlesztő eszközöket. A szervezők bíznak abban, hogy jövőre is lesz Wesley-parti. Somodi Gy. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Közben Norbika édesanyja az egyik közösségi oldalon megismerkedett a pápaiak egy csoportjával, akik szintén olvastak a család sorsáról, összefogtak és míg kezdetben egy maroknyi segítő kéz, addig ma már egész Pápa megmozdult, gyűltek a kupakok bababörzén, intézményekben, iskolákban, cégeknél, három hónap alatt 20 zsákkal gyűjtöttek Norbikáéknak. – Nagyon hálásak vagyunk az orosházi, szarvasi, pesti és pápai embereknek a kupakokért. Június elsején szállították el a kupakokat a Sáráékéval együtt. Tovább gyűjtjük, a befolyt összegből egy oxigénkamrás terápiára szeretnénk vinni Norbit és a gyógyszereit fedezni. A terápia 300 ezer forintba kerül, 10 kezelésből áll, amit egymást követő napokon kell felvenni. Sok beteg gyermeken segített már ez a terápia, Norbikánál hatalmas csoda lenne, ha visszatérnének a reflexek. Tudna pislogni, nyelni… – mondta könnyes szemmel Melinda. Gondoljunk erre, amikor egy ásványvizes palack ürül ki otthon és kidobnánk a kupakot, ami nekünk szemét, az másnak a gyógyulást, az életet jelenti. A kupakok leadhatók a Maczkó családnál, a Nyárfa utca 19. szám alatt (tel.: 06/20 507-3976). Aki pedig az átvevőhelyre történő szállításban tudna segíteni, annak jelentkezéséért is nagyon hálás lenne a család. Somodi Gyöngyi Köszönjük az AKG Zrt. igazgatójának, Gál Imrének nagylelkű segítségét! Maczkó Norbika és Csete Sára

A Wesley iskola köszöni a műsor résztvevőinek segítő közreműködését: Leszkó Hédi műsorvezetőnek, a Vadvirág Esélyklub tagjainak, a Starlet és a Tisza Kálmán énekcsoportnak, Bakos Bettinának, a Best Dance Company, a Jammy, a Zsebrakéta és Mr. Shame zenekaroknak, valamint Csányi Richárd és Andó Tamás tűzzsonglőröknek. Köszönik az alábbi támogatók felajánlásait: Csepregi Könyvesbolt, Kedvenc és Horgászbolt, Pingvin fagyizó, IMCÓ ABC, MIDI ABC, Zétény Tünde, Békés Megye Fenntartható Környezetéért Egyesület, Bajnóczi Trans, Benczúr Sándor, Irodavilág, Székács József Családsegítő Alapítvány, Mengyán Mónika, S- Copy, Szarka Győző, Szent István Patika, Dénes Andrea, Oros- Malom Kft, Szoki Fagyizó, Csiszár Zoltánné Vegyesboltja, Koós és Társa Kft, Orosháza Glass, Október 6. Gazda Kft, Sarki csemege, Orosházi Küzdősport Centrum, Hunguard Float Kft, Szentiványi Etelka, Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület, Fazekas Katalin, Csizmadia és Társa Kft, Fehérné Füle Márta, Kölcsey Masszázs Stúdió, Családok Átmeneti Otthona, Berkiné Dénes Etelka, Sramkó Istvánné, Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, Techno Druck, Jótékonysági Nőegylet, Zsömfi- Süti Kft, Margó butik, Adamcsik Jánosné, Orosházi Nagycsaládosok Egyesülete, Kárai Fény- és Hangtechnika, Aegon Biztosító.


6

KÖZÉLETI HETILAP

AJÁNLÓ Palcsek István természetfotós kiállítását június 8-án 17.30-kor Nagy Lászlóné nyitja meg a Gyopárosi Mini Galériában (Tourinform iroda).

Gyopár Kupa strandkézilabda kupát rendeznek június 9-én 9 órától Gyopárosfürdőn, június 10-én 9 órától pedig strandfoci kupa lesz.

Szerenád hat húron című estre várja a zenekedvelőket Varga Zsolt (gitár) és Nagy Szilvia (ének) június 13-án 18 órára a Művészetek Házába.

Csináljunk egy MÁS napot! címmel játékos összecsapás lesz június 8-án a város diákjai között. Délelőtt az általános és középiskolai csapatok a városban, a Városi Sportcsarnokban és a Máltai Játszótéren vetélkednek. Délután az Árpád-kertben felállított szabadtéri színpadon (eső esetén a PMK-ban) 17 órától a Kolompos együttes koncertezik, 18.15-től az NRG Tánciskola tart bemutatót, 18.30-tól Tóth Gabi ad műsort, 19.30-tól pedig a Punnany Massif koncertezik. 17 órától lesz kreatív kézműves játszóház és motoros szimulátorbemutató.

Gyermeknapot rendez a Jótékonysági Nőegylet Egyesület Szentetornyán a közösségi házban június 10-én 10-től 15 óráig. Díszvendég Erdei „Madár” Zsolt, támogató a városi önkormányzat.

Az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület tagjainak kiállítását június 14-én 16 órakor F. Varga Mária, az egyesület elnöke nyitja meg a Városházi Galériában. Alkotók: Zsurkáné Benyovszki Piroska, Nagyné Sinka Erzsébet, Szőke Zsuzsa.

Tánckoktélra hívnak a művelődési központ csoportjai mindenkit június 11-én 18 órától. A 2. alkalommal szervezett est során lesz néptánc, break, salsa, különböző divattáncok, és mindez ingyen! Fellép: Kisharang és Harangos Néptáncegyüttes, Mix.Elek & Break.Elek, Best Dance Company, Aqua De Beber, Salsa Műhely, Redance.

2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK

Orosházi Városi TV Az OVTV friss híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorunkat kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések időpontja mindennap: 7, 11, 15, 19 és 21 óra.

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény évzáró rendezvénye június 14-én 18 órától lesz a Petőfi Művelődési Központban. Pavlovits Dávid gitárestje június 15-én 17 órától lesz a Városi Képtárban.

Kis táncosok. Pindur Cintia és táncpartnere Bereznyai Martin egy éve táncolnak együtt, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, illetve a szentesi Szilver TSE versenyzői. Cintia a Vörösmarty iskolában 4. osztályos, Martin a Táncsics kisgimiben ötödikes. Szép eredményeket érnek el különböző versenyeken, ahol latin és standard kategóriában indulnak. A szülők nagyon büszkék a kis táncosokra, örömmel adták hírül legfrissebb sikerüket is. Legutóbb május 28-án a Szentesen megrendezett országos Szilver versenyt nyerték meg, 107 párost utasítva maguk mögé. Cintia 10, Martin 11 éves, a tánc komolynak tűnik az életükben.

KÖZLEMÉNY

KÖZLEMÉNY Orosháza város Önkormányzata árverésen kívánja értékesíteni az alábbi ingatlanjait: 1. ingatlan címe: Orosháza, Liget u. 2/B III/11. helyrajzi száma: 1064/3/A/25, területe: 56 m2, művelési ága: társasházi lakás, komfortfokozata: komfortos, 2. ingatlan címe: Orosháza, Tas u. 15. III/3., helyrajzi száma: 994/A/25, területe: 57 m2, művelési ága: társasházi lakás, komfortfokozata: összkomfortos, 3. ingatlan címe: Orosháza, Tass u. 9. IV/1., helyrajzi száma: 993/A/12, területe: 57 m2, művelési ága: társasházi lakás, komfortfokozata: összkomfortos. A gáz az egész lépcsőházban ki van kötve. A fűtés nem megoldott. Az árverés ideje: július 10., 10 óra. Helye: Városháza III. emelet 1. számú iroda (Orosháza, Szabadság tér 4–6.)Az ingatlanokat külön-külön árverezik: 1. ingatlan: 6.100.000 Ft, 2. ingatlan: 6.400.000 Ft, 3. ingatlan: 6.200.000 Ft. Aki az árverésen részt kíván venni, annak az árverés megkezdéséig a bruttó kikiáltási ár 10%-át letétbe kell helyezni Orosháza Polgármesteri Hivatal pénztárában, vagy az átutalás bizonylatát az árverést megelőzően be kell mutatnia. A befizetett összeg annál, aki az árverésen a legmagasabb árat ajánlja, beszámít a vételárba, aki az árverésen nem nyert, annak a letétbe helyezett pénz visszajár. Abban az esetben, ha a nyertes az adásvételi szerződést nem köti meg, úgy a letétbe helyezett összeg bánatpénznek minősül, azt az eladó visszafizetni nem köteles. Ebben az esetben a tulajdonos a következő legjobb ajánlattevővel kötheti meg az adásvételi szerződést, de ennek mértéke el kell hogy érje a kikiáltási alapárat. További felvilágosítással a Városfejlesztési, Beruházási Iroda szolgál: telefon: 68/413-022.

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Orosháza város Önkormányzata a településrendezési terv részleges módosítását kezdeményezte. A tervmódosítással érintett területek: 1. Orosháza, Vásárhelyi út – beépítésre szánt terület határa közötti terület; 2. Orosháza, Békéscsabára vezető vasút melletti terület; 3. Orosháza, Móricz Zsigmond utca – Kölcsey utca – Bercsényi utca – Kohán György utca közötti terület. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9. § (2) bekezdésben foglaltak alapján a lakosság, szervezetek, érdekképviseleti szervek a kifüggesztés ideje alatt észrevételt tehetnek, véleményt nyilváníthatnak június 8-ig ügyfélfogadási időben. Az előzetes véleménykéréshez a dokumentációt megtekintheti a polgármesteri hivatal III. em., 3. sz. irodájában. Levélcím: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., e-mail cím: novaki@oroshaza.hu, tel./fax: 68/413-022 (119. mellék), 68/412-392. Ügyfélfogadás: hétfő: 8–12, 12:30–16, kedd: 8–12, szerda: 8-12; 12:30–16, csütörtök: 8–12, péntek: 8-10.

APRÓHIRDETÉS Németjuhász kiskutyák eladók. 06 (30) 616-4090

Nevezés. XII. Bo-Ba Kupa kispályás labdarúgó-torna lesz Nagyszénáson június 23-án. Nevezni június 15-én 20 óráig lehet Szénási Józsefnél a 06 (30) 663-0507-es telefonszámon.


2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK

Ezüst a világkupáról Az olimpiai induló Böczögő Dorina remekelt a tornászok maribori világkupaversenyén. Két kiváló ugrást bemutatva 13,762 ponttal a dobogó második fokára állhatott. Az orosházi származású tornász a felemáskorlát fináléjában is

7

KÖZÉLETI HETILAP

Orosháza Cup: Hajrá, hajrá, hajrá!

szerepelt, itt 10,900 ponttal nyolcadikként zárt – adta hírül az MTI. Dorina májusban nyolcadik lett a brüsszeli tornász-Európa-bajnokság fináléjában ugrásban – erről hírportálunkon, a www.oroscafe.hu oldalon olvashat.

Pálka-sakkverseny Június 2–3-án rendezték meg a XI. Dr. Pálka István Rapid Sakk Emlékversenyt Orosházán 9 fordulós, svájci rendszerben, 2×30 perc játékidővel. 34-en neveztek a megmérettetésre – tudtuk meg Katona József szervezőtől. – A legnagyobb öröm számunkra, hogy a versenyzők mintegy 30 százaléka ifjúsági korú, 10-14 éves fiatal – emelte ki. A verseny orosházi sikert hozott, a legjobb nyolcba három orosházi versenyző is bekerült. 1. Győri Szabolcs, Orosházi SE, 2. Horváth Zsolt, Orosházi SE, 3. Gosztolya Ferenc, Békési TE, 4. Andor László, Békési TE, 5. Szigeti Pál, Szarvas, 6. Csúri László, Röszkei SK, 7. Kiss Ferenc, Orosháza, 8. Perdi Zsombor, Békési TE. Különdíjasok: Női különdíj: Marjanovics Annamária, Maróczi SE, legjobb ifjúsági: Tamási Zoltán, Orosházi SE, legjobb 14 éven aluli: Vértes Imre, Békési TE, legjobb 14 éven aluli

orosházi: Leszkó Bence, legjobb senior: Kiss Ferenc, Orosháza, legjobb egyesületen kívüli: Schneider György. Rendeztek egy villám sakkversenyt is, hármas orosházi győzelemmel: 1. Győri Szabolcs, 2. Horváth Zsolt, 3. Bíró -vágtaIstván. Június 9-én rendezik a VI. Orosházi Nyílt Gyermek Sakkbajnokságot a TMKIT Vörösmarty Tagintézményében. A verseny résztvevői: mindazon 1997. január 1. után született értékszám nélküliek, akik június 8-án, 16 óráig személyesen vagy telefonon regisztrálnak. Nevezni kizárólag a helyszínen lehet a verseny napján 8.45-ig, nevezési díj nincs. Regisztráció: Horváth Antal 06-70/254-1777 vagy Zalai Mihály 06-30/592-8163.

Egyéni és csapatbronz. A hétvégén az I. Győri Kupa Felnőtt B kategóriás (amatőr) három fegyvernemes vívóversenyen léptek pástra a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület tagjai. Kovács Balázs, Simon Tamás, Polónyi Csaba és Nagy Nándor már szombaton, az egyéni férfi kard számban is indult. – Hárman sajnos már a selejtezőben búcsúztunk a versenytől, Kovács Balázs viszont nagyszerű vívást mutatott be, és az elődöntőig menetelt. Itt azonban a tőle rutinosabb versenyzőtől 15/13-ra kikapott. A harmadik helyért vívott mérkőzésen viszont magabiztos győzelemmel zárt, így bronzérmes lett – értékelt Nagy Nándor edző. Vasárnap a négy orosházi vívó a férfi kardcsapat versenyben indult, ami jól sikerült, szintén a dobogó harmadik fokára állhattak fel. Mek

Győzelemmel zárt az OFC Orosháza FC – Vecsés 2 – 1 (1 – 1) NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Orosháza, 300 néző, Vezette: Lovas L. (Kormányos, Iványi) Orosháza: Bordás – Szabó N., Futaki, Szabó A., Szűcs D. (Randelovic 55. perc), Petneházi, Varga R., Végh, (Milenkovic 77. perc), Kerepeczki, Ács, Tóth D. (Szabó T. 83. perc). Edző: Major László Úgy indult a mérkőzés, ahogy azt a hazaiak elképzelték. A 7. percben Petneházi 25 méterről bődületes szabadrúgásgólt lőtt a kapu bal oldalába, 1 – 0. Utána is uraltuk a játékot, de a semmiből egyenlített a Vecsés. A 15. percben Szurkos Bencét lökték a 16-oson belül, a büntetőt Obot Denis a kapu bal oldalába helyezte 1-1. A félidő végén Ács Levente került helyzetbe, de ígéretes szituációban a kapusba lőtt. A második félidő elején lendületesen kezdtünk, már a 47. percben növelhettük volna előnyünket, de Petneházi

egy újabb szabadrúgása a felső kapufát találta el. Ezután ellaposodott a játék, a középpályán passzolgattak kissé álmosan a csapatok, helyzetek alig alakultak ki, a Vecsés átvette az irányítást. A 73. percben újabb fordulat következett: Petneházi szögletét Varga Róbert csúsztatta a rövidsaroknál három lépésről a hálóba 2-1. Ezt követően a 83. percben Tóth Dani lábában volt az újabb gól, de a fiatal csatár a kapu fölé lőtte a labdát. Izgalmas jelenetekkel zárult a mérkőzés. Az OFC teljesen megérdemelten nyert, és ezzel feltette a koronát tavaszi menetelésére. Major László: – Tavaszi másodikként zártuk a bajnokságot. Hazai mérlegünk 6 győzelem, 1 döntetlen. Csak gratulálni tudok a csapatnak. Betkó Tamás

Fotó: Melega Krisztián Képgaléria: www.oroscafe.hu

Így zárta vasárnap délután a nemzetközi kézilabdatornát a több száz fiatal az Eötvösben. Jó élményekkel, érmekkel tértek haza a résztvevők. Május 31-e és június 3-a között rendezték meg az Orosháza Cup 2012 nemzetközi kézilabdatornát. A mintegy 70 csapat izgalmas mérkőzéseket játszott több helyszínen, a fiatalok megmutatták küzdeni tudásukat, a kézilabda szeretetét. Orosházát férfiés női vonalon is képviselték a helyi klubok, így hazai rangadókon is drukkolhatott a közönség. A torna zárónapján Rajki István, az OFKSE elnöke elmondta, eredményesen zárták a nemzetközi tornát. – A legnagyobb öröm számunkra, hogy 600-700 gyermeket láthattunk versenyezni, akik közös nyelvet beszélnek a

6 évestől a 16 évesig. Örülünk, hogy számos egyesület utánpótlás-vezetői fontosnak tartották, hogy eljöjjenek Orosházára – hangsúlyozta. Vasárnap az Eötvös-csarnok adott otthont az eredményhirdetésnek. Több korcsoportban orosházi sikernek tapsolt a csarnok közönsége: 2003-as fiúk: 3. hely: OFKSE „A” csapata, 7. OFKSE „B”. 2003-as leány korcsoport: 2. Katolikus Orosháza, 6. hely OKSC; 7. ONKC. 2002-es fiú korcsoport: 3. OFKSE. 2002-es leányok: 2. hely OKSC; 4. ONKC „A”, 5. hely: ONKC „B”. 2001es fiúk: 4. hely OFKSE. 2001-es leány korcsoport: 4. hely OKSC, 5. hely ONKC. 2000-es fiúk korcsoportja: 2. OFKSE. 99–2000-es leányok: 3. OKSC, 5. hely ONKC „A”, 6. hely ONKC „B”. 1999-es fiú korcsoport: 4. OFKSE. 98-

Spartacus: bajnoki címek Csepelen rendezték meg a serdülő korosztálynak az év legfontosabb szabadfogású versenyét, a magyar bajnokságot, amelyre több mint 130an neveztek. Az orosházi birkózók négy éremmel térhettek haza, amivel értékes pontokat szereztek. Szél Balázs (képünkön) végig magabiztosan birkózott, és megszerezte a magyar bajnoki címét. Eredmények: 42 kg Villim István III., 50 kg Ladjánszki Ádám III., 58 kg Hódi Kevin II., 63 kg Szél Balázs I. hely. Csapatversenyben Orosháza a 3. helyen zárt. Kaposvár adott otthont a harmadik Kadet Szabadfogású Rangsorversenynek, melynek tétje a válogatottság elnyerése volt. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klubtól megtudtuk, Antal Dániel (képünkön) a verseny megnyerésével az 58 kg-os súlycsoportban megszerezte a lehetőséget, hogy az Eb-n képviselje Orosházát és

Magyarországot. Ezen a versenyen Kelemen Zsoltnak mindez nem sikerült, de egy válogatómérkőzésen bizonyíthat még. 54 kg Kelemen Zsolt II., 58 kg Antal Dániel I., 85 kg Fehér Nándor II., 85 kg Gajdán János V. hely. Felkészítő edzők: Hangya János, ifj. Jeszenszky László. Pécs adott otthont az év kötött- és szabadfogású és női országos egyetemi bajnokságának, melyen részt vett Szabó Mihály (képünkön) is, aki Budapesten folytatja tanulmányait, és Vasas-Orosháza kettős igazolású versenyző. 96 kgban mind a két fogásnemben elindulva nem talált legyőzőre, és hozta el az Egyetemi Magyar Bajnoki Címet. gvk

Országos harmadik a Táncsics. Pécsett rendezték meg a IV. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos döntőjét, ahol városunkat – és Békés megyét – a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont együttese képviselte. Az Orosháza KSC 1997-es lányaira épülő, 1999-es és 2000-es születésű játékosokkal kiegészített csapat Németh Dóra és Marton Richárd felkészítésével vett részt a viadalon, és kiváló eredményt ért el: megérdemelten nyerték el a szépen csillogó bronzérmet. A diákolimpia országos döntőjének gólkirálynői címét az orosházi Zvolenszky Nóra érdemelte ki, az orosházi csapat legjobbjának a kapus Zsedényi Esztert választották. Az orosházi bronzcsapat tagjai: Zsedényi Eszter (kapus), Antal Dorina, Bene Gabriella, Bene Viktória, Borgulya Alexandra, Dinnyés Diána, Dobos Dominika, Mike Cintia, Molnár Imola, Tornyi-Molnár Adrienn, Zvara Bianka, Zvolenszky Nóra. Edzők: Németh Dóra és Marton Richárd. zsp

as leány korcsoport: 4. hely ONKC. 1998-as fiúk: 2. hely OFKSE. Serdülő leány korcsoport: 1. hely ONKC „A”, 3. OKSC; 4. hely ONKC „B”. Serdülő fiúk: 1. hely OFKSE. Junior leány korcsoport: 1. hely ONKC. Orosházi különdíjasok: 1999–2000-es korosztály leányok: gólkirály Szepesi Kitti (OKSC). 1999es fiúk: legjobb kapus Rákóczi Gábor (OFKSE). 2000-es fiúk: gólkirály Andrikó Ádám (OFKSE). 2003-as fiúk: legjobb kapus Hegedűs Márk (OFKSE). Gólkirály: Szabó Máté OFKSE „A”. Serdülő fiúk: legjobb kapus Udvari Bertold (OFKSE). Serdülő leányok: legjobb kapus Ádász Diána (ONKC). -takaFotók: Kecskeméti Krisztina

SPORTHÍREK Utánpótlás – Labdarúgás OMTK 1913 ULE (U16)–Magyarbánhegyes FC (U16) 3:0. Góllövők: Simon R., Miszlai L. és Németh G. OMTK 1913 ULE (U17)–Maros-Menti UFC (U17) 1:0. Góllövő: Gáspár M. OMTK 1913 ULE (U19)–Maros-Menti UFC (U19) 2:0. Gól: Szivák L. és Papp R. Sándorfalva (U15)–OMTK 1913 ULE (U15) 4:2. Gól: Simon R. és Deli L. Sándorfalva (U13)–OMTK 1913 ULE (U13) 0:0. Gyomaendrődi FC (U19)–Rákóczi Vasas SE (U19) 1:4. Góllövők: Kránitz K., Szivák L., Suta M. és Mazán N. PET-BAU KUPA eredmények Asztalitenisz egyéni: A csop.: 1. Nyári László, 2. Nagy József, 3. Ludányi Attila. B csop.: 1. Bacsai Pál, 2. Haluska Pál, 3. Lengyel László, Dimák Béla. Páros: 1. Nyári L.–Lengyel L., 2. Haluska P.–Nagy J., 3. Ludányi A.–Nagy J., Dimák B.–Bacsai P. Biliárd A csop.: 1. Lengyel László, 2. Nyári László, 3. Nagy József. B csop.: 1. Bacsai Pál, 2. Dimák Béla, 3. Ludányi Attila. Darts A csop.: 1. Bacsai Pál, 2. Haluska Pál, 3. Nagy József. B csop.: 1. Ludányi Attila, 2. Dimák Béla, 3. Nyári László. Összetett: A csop.: 1. Nagy József, 2. Nyári László, 3. Bacsai Pál. B csoport (18 pont): 1. Lengyel László, 2. Haluska Pál, 3. Ludányi Attila, Dimák Béla (12 pont).

SPORTMŰSOR Labdarúgás: Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés: Rákóczi Vasas SE– Magyarbánhegyes FC, Rákóczitelep, június 9., 15:00 (ifi), 17:00 (felnőtt).


8

2012. JÚNIUS 8., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK Lakossági fórumot tart Horváth József, az 5-ös számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője június 15én, pénteken 18 órától a Könd utcai óvodában. Rucz József, a 10-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője június 14-én, csütörtökön 17 órától az Iglói utcai közösségi házban tart lakossági fórumot. Gyógyszertári ügyelet. Június 4–10-ig Csiki Patika (Tas utca 21., tel.: 68/412063). Június 11–17-ig Csillag Patika (Széchenyi tér 1., tel.: 68/411-183). Corvin-láncot kapott Bor Zsolt orosházi születésű lézerfizikus. A magyar kultúra és tudomány öt kiemelkedő képviselője között nemrég ő is átvehette a magas állami kitüntetést. Az Orosházán 1949ben született Bor Zsolt Széchenyi- és Bolyai-díjas lézerfizikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja. Családi délelőttöt rendezett az Eötvös József katolikus iskola június 2-án a rákóczitelepi sportpályán. Volt kommandós bemutató, tűzoltó-, rendőrautó, és sokan kipróbálták a szimulátort. A kisebbekre arcfestés, csillámtetoválás, barkács játszóház várt. A nagyobbak kerékpáros vetélkedő, focibajnokság, kötélhúzóverseny, ügyességi és fejtörő feladatok keretében tették próbára magukat. A programot Jancsurákné Juhász Erika és Vidovenyecz Anna tanítónők szervezték.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken a hőmérséklet helyenként a 30 °C-ot is meghaladhatja. A szél főként a déli és keleti megyékben lesz élénk. Szombaton a déli óráktól szórványosan számíthatunk záporra, zivatarra, a hőmérséklet 23 és 32 °C között alakul. Vasárnap több helyen lesz zápor, de meleg marad az idő. Hétfőn kevesebb helyen esik, kedden egy hidegfrontnak köszönhetően újra eső várható.

ANYAKÖNYV Megérkeztek Bozó Balázs és Busa Bernadett leánya: Bíborka; Madutai Sándor és Csányi Renáta fia: Milán; Darók Attila Zoltán és Zsótér Nikolett fia: Olivér Eltávoztak közülünk Vida Józsefné Zalai Rozália; dr. Németh András

KUTYASZORÍTÓ

Yodi letáborozott Orosháza külterületén egy ház előtt, és nem tágított onnan, mindenáron szeretett volna bejutni és ott élni. Bizalmatlan, kissé félős kutyus, nem barátkozott, inkább menekült az emberek elől. Jobb szeme hiányzik, de ez nem zavarja a tájékozódásban. Kezdeti félelme lassan elmúlik, hízeleg, és bár óvatosan, de odajön a hívó szóra. www.oroshaziallatvedok.hu

Vizsgálják a csontokat Balázs János, a Szegedi Tudományegyetem Embertani tanszékének PhDhallgatója (képünkön jobbról) vizsgálja a május közepén talált 1800 éves lány csontjait. A 3. századból származó, a szarmaták egy későbbi betelepülési hullámához kapcsolható, észak-déli tájolású sírt, abban a csontok mellett az egyéb tárgyi anyagot az épülő főtér helyén találták. Balázs János elmondta, az esetek döntő többségében a csontok nem mesélnek az elhalálozás okáról, jelen esetben is olyan rossz megtartású vázról van szó, hogy nem lehet kikövetkeztetni a halál okát. Megállapít-

ható azonban, hogy egy 12-16 év közötti, körülbelül 157 cm magas lányról van szó. Rózsa Zoltán múzeumigazgatótól megtudtuk, Orosháza határából több mint 10 helyszínen vált ismertté szarmata-kori temetkezés, a legkorábbi leleteket a régi homokbánya területén találták még az 1950-es években. Az evangélikus templom környékén van ismert szarmata telep és temetkezési hely, ezért a múzeumigazgató sejtése szerint a most talált sír is annak részét képezte. A csontokat és a sírban talált ékszereket később kiállítják az orosházi múzeumban. melich Fotó: Kecskeméti Krisztina

Szuperbringások Orosházán két iskola, az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, valamint a TMKIT Czina Tagintézmény csatlakozott ebben a tanévben a Szuperbringa programhoz, melynek keretében a kerékpáros közlekedés szabályaival ismerkedtek meg a diákok. Az országos közlekedésbiztonsági programot az általános iskolások részére hirdették meg. A legfőbb cél, hogy felkészítsék a gyerekeket a balesetmentes közlekedésre. Középpontban a kerékpáros közlekedés áll, de hasznos tanácsokat kapnak a diákok a gyalogos- és a tömegközlekedés szabályairól is. – Szeptembertől minden hónapban egy óra oktatáson vettek részt az ötödikesek

100 zsáknyi szemét

a két orosházi iskolában, a biztonságos kerékpározással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat kapták meg. Elméleti és gyakorlati tudásukról most számot is adhattak. A 25 kérdéses tesztlap mellett egy kerékpáros ügyességi pálya várta a gyerekeket a záróvizsga keretében – tudtuk meg Kis Rozália rendőr főhadnagytól. Jól sikerült a múlt csütörtöki program, mintegy ötven diák tett sikeres vizsgát, és kapott Szuperbringa kerékpáros igazolványt. A rend őrei ellenőrizték a kerékpárokat is. A negyven kétkerekűből huszonhat kifogástalan volt, rendelkeztek a KRESZ szerinti kötelező felszereléssel. vk

Tavaly, az önkéntesség évében indult útjára a nagy országtakarító akció. A TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért mozgalom idén 110 ezer önkéntes bevonásával 700 településen, összesen több mint 1500 helyszínen zajlott. Idén június 2-ára hirdették meg az akciót, és ahogy tavaly, úgy idén is csatlakoztak hozzá orosházi civilek, iskolások és kormányhivatali dolgozók. Az iskolák közül a Táncsics tehetségközpont, a Tisza közoktatási intézmény és az Eötvös katolikus iskola diákjai aktivizálták magukat szombat délelőtt. A Mikolay-kertben, a Tópart u. – Kertészház u. közötti területen, a Kisvasút – Napsugár u. környékén, az Eötvös Iskola és Óvoda melletti részeken és az iskola udvarán, a

Kossuth téren, az Alvégi temetőben, a Szentesi úton, valamint a Vásárhelyi út mentén gyűjtötték az eldobált hulladékot az előre kiosztott zsákokba. Körutunk során a Táncsics, a Tisza és az Eötvös diákjaival találkoztunk főként, de a gyopárosi tó mellett összefutottunk egy maroknyi vöröskeresztes önkéntessel is. A Tisza iskola diákjai elmondták, nem is gondolták, hogy az utak, járdák mellett ilyen sok hulladékot találnak. Főként cigarettacsikkek, sörös- és üdítősdobozok, flakonok kerültek a zsákokba, de találtak szakadt pólót és használt intimbetétet is. Az összesített adatokból kiderült, 450 résztvevő összesen 100 zsákot töltött meg, és mintegy 100 ezer m2 területet Kép, szöveg: Melega tisztított meg.

Mesés néprajz

néprajz című témanapokon vehettek részt a nagycsoportosok. A témanapokon megismerhettek és rajzaikban feldolgozhattak néhány néprajzi folyamatot, az azokhoz kötődő múzeumi tárgyakkal. Az orosházi népmesék megismerése után azok illusztrálásából egy mesekönyv is elkészült, emlékül a sok élmény megőrzésére.”

„Az idei évben is sok program valósul meg a Szántó Kovács János Területi Múzeumban. Ez a TÁMOP-3.2.11/10-12010-0132 pályázatnak köszönhetően több iskolát és diákot is érint. Az év elején a pusztaföldvári óvodában Mesés

OLVASÓINK ÍRTÁK Osztálytalálkozó. Május 19-én, szombaton mi, egykori 8. osztályosok általános iskolai tanulmányaink befejezésének 60. évfordulóját ünnepeltük, melyen szeretett osztályfőnökünk, Csizmadia József és felesége, Mária tanárnő együtt ünnepelt velünk. Osztályunk 1952. június 12-én ballagott el az 1.Sz. Általános Iskolából. Gyönyörű, napsütéses napon lépett ki az iskola kapuján egy csupa fiúkból összetevődött osztály. Kamaszok voltunk, hibákkal, erényekkel, reményteljesen nézve a jövő felé. Hova? Merre? Mi lesz velünk, ha elszakad a köldökzsinór? Ma már sok-sok történés, emlékek sorozata, örömök, bánatok, sikerek, sikertelenségek, beteljesületlen, beteljesült álmok, vágyak kaleidoszkópja a visszapillantás útja. Egy biztos: megtanultuk, hogy az élet kihívások sorozata, ettől szép. Megtanították nekünk, hogy a feladatot, a megbízatást csak tisztességgel, becsülettel tudjuk maradéktalanul végrehajtani. Megtanították velünk, hogy az előítélet zsákutca, hogy aki bajban van, azt segíteni kell. Hála néktek szülők, óvodák, édes iskoláink, tanáraink. Egykori osztálytársaim nevében: Pribék Endre

50 éves találkozó. A Vörösmarty utcai III. Számú Általános Iskola 1962-ben végzett VIII/C osztályos diákjai június 2-án tartották 50 éves találkozójukat. A találkozó megszervezését Bábáné Sin Irénke, Hering Katalin, Kuti András és néhány osztálytárs vállalták. A 40 fős osztálylétszámot sajnos, elhalálozás és távolmaradás miatt 23 jelenlevő diáktárs képviselte, többen családtagjaikkal együtt. Az iskolát – melynek ma is rangja van a városban – Justyákné Kiss Ágnes igazgatóhelyettes mutatta be. Ezt követően a Napsugár üdülő különtermében kötetlen beszélgetés és közös ebéd következett, közben mindenki beszámolt eddigi életútjáról. Valamennyien a gazdasági, szellemi és tudományos élet területén végezték munkájukat, igyekeztek megfelelni az élet kihívásainak. Öröm volt visszaidézni a fél évszázaddal ezelőtti diákéletet, a régi fényképek által megörökített hangulatot, a korabeli tankönyvek, dokumentumok adta élményeket. Madarász János tanár úr idős kora miatt nem tudott jelen lenni az eseményen. Fülöp Péter, volt VIII/C osztályos tanuló

Erdélyben jártak A Határtalanul! BGA-11-HA-01 pályázati kiírás a magyarországi közoktatási intézmények 7. évfolyamosai számára adott lehetőséget arra, hogy tanulmányi kiránduláson vegyenek részt a határon túli magyarlakta területek egyikén. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott tevékenységben két orosházi iskola is sikerrel vett részt, így tanulóik 4-4 napos kirándulásra utazhattak ki Romániába, Erdélybe. Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a BGA-11HA-01-293 azonosító számú projektre 882.800 Ft támogatást nyert. Az intézmény 42 diákja és 5 pedagógus május 7-től 10-ig létesített kapcsolatot külhoni magyar gyerekekkel Kalotaszentkirályon és Szovátán. Megismertették egymással saját településeiket, közös tánc- és daltanulás keretében bemutatták népművészetük értékeit. A találkozókat más közös tevékenységekkel – pl. baráti labdarúgó-mérkőzés, kürtőskalácssütés – is színesítették. A tanulók személyes élményeken keresztül fe-

dezték fel, hogy a határainkon túl is vannak települések, ahol magyarul beszélnek.

A Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Vörösmarty Mihály Tagintézményének 60 tanulója és 8 pedagógusa május 31. és június 3. között járt többek között Aradon, Déván, Segesváron, Medgyesen, Székelyudvarhelyen, Parajdon, ahol a programok a hon- és népismeret tantárgy köré csoportosultak. Kolozsvárott a Mátyás-mondák felidézése, Korondon a fazekasság technikájának megismerése, Székelyudvarhelyen a néptánc oktatása és tanulása, valamint a helyi kórház gyermekosztálya számára az erdélyi diákokkal közösen készített meseillusztrációk rajzolása kínált felejthetetlen élményt. Az iskola az „Itt, otthon vagy!” című, BGA-11-HA-01088 azonosító számú projektje 1.558.400 Ft támogatásban részesült.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 323-7734. Nyomda: PAUS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.