2012/24. szám Orosházi Élet

Page 1

ARATÁS ELŐTTI SZEMLE

MÉRLEGEN A TANÉV

TRAKTOROKAT, KOMBÁJNOKAT, MUNKAGÉPEKET ELLENŐRIZTEK TŰZVÉDELMI SZEMPONTBÓL AZ OROSHÁZI TÉRSÉGBEN. A GÉPEK ÁLLAPOTA JÓ, INDULHAT AZ ARATÁS!

AZ AKADÁLYOKAT SIKERREL VETTÉK AZ OROSHÁZI ISKOLÁK. A HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKEK MELLETT ÚJÍTÁSOKRA IS TÖREKEDTEK, A DIÁKOK EREDMÉNYEI BIZTATÓAK.

2. oldal

4. oldal

OrosháziÉlet XVII. évfolyam 24. szám

Biztonság A nyári hónapok nem csupán a kánikuláról, hanem a kikapcsolódásról is szólnak. A zenés, táncos rendezvények esetében ilyenkor is kiemelten fontos a biztonságos működés. A szabályokat tavaly, a West Balkánban történt tragédia után szigorították. A 2011 márciusában életbe lépett jogszabály ún. rendezvénytartási engedélyhez köti a zenés, táncos rendezvények megtartását, 1000 fő felett engedély kell a szabadtéri zenés rendezvényekhez (nem vonatkozik a jogszabály a választási gyűlésekre, egyházi, családi alkalmakra és az iskolákban szervezett rendezvényekre) – tudtuk meg dr. Kovács Győzőtől, a hatósági iroda vezetőjétől. Az engedélyt a zenés, táncos rendezvény helye szerinti települési önkormányzat jegyzője adja ki, miután a szakhatóságokkal közösen helyszíni szemlét tartott (ügyintézési határidő 20 nap). Az engedélyezési eljárásban részt vesz a megyei kormányhivatal kistérségi népegészségügyi intézete, amely pl. a nem dohányzók védelmére vonatkozó szabályok betartását ellenőrzi. A vonatkozó szakkérdésekben a rendőrség, a tűzvédelmi, az építésügyi hatóság és a környezetvédelmi felügyelőség dönt. Az engedélykérelemhez az üzemeltetőnek több dokumentumot is csatolnia kell, így a szükséges cégadatokat, a rendezvény idejét, időtartamát, a helyszín alaprajzát, befogadóképességét, kiürítési tervét is tartalmazó biztonsági tervet. A szervezőknek elsősegély-nyújtási lehetőségről kell gondoskodni, és (ha ezt előre meghirdették) korlátozhatják a fiatalkorúak belépését. A jegyző az engedély megadásával egyidejűleg a zenés, táncos rendezvényt nyilvántartásba veszi, és ezt az önkormányzat honlapján közzéteszi. Itt lehet tehát tájékozódni arról, hogy melyek azok a rendezvények, amelyeket szabályszerűen bejelentettek, ellenőrzöttek, engedéllyel rendelkeznek. -c-

KÖZÉLETI HETILAP

2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK

Minden osztály megmarad a kórházban Összesen 421 ággyal működik tovább az orosházi kórház az állami átvétel és az átalakítás után. Nem zárnak be egy osztályt sem, és visszakerül a szarvasi körzet. Dr. Dancsó József polgármester és dr. Kalmár Mihály főigazgató tájékoztatta a sajtót az orosházi kórház jövőjéről szerda délután. A polgármester elmondta, hogy tavaly ősszel testületi döntés után önkormányzati biztost neveztek ki a kórházhoz, hogy a likviditás biztosítva legyen. Kiemelte, komoly volt a tartozás a szállítók részére, és ezt kezelni kellett, miközben a működőképességet és a szakember-ellátottságot is meg kellett őrizni, hogy az állami átadásra működőképes és fejlődőképes maradjon az intézmény. – Ez a megfeszített munka csaknem fél évig tartott. A szállítók türelmét is elnyerve megoldottuk a feladatot, a kórház az állami átadáskor is működött – fogalmazott Dancsó. Szerinte a kórházak állami fenntartás alatt sokkal kiszámíthatóbban és egységesebben működnek majd, az állam egyben látja a problémákat, így könynyebben is kezeli azokat. – Több alkalommal tárgyaltunk a kormányzat egészségügyi szakembereivel és a különböző bizottságokkal, míg a mostani helyzet kialakult. Május 1-je óta új fenntartóval, az eddigi városi rendszernél jóval nagyobb regionális struktúrában működik a kórház. A tárgyalásokon a legfontosabb cél az volt, hogy megőrizzük a több mint 800 munkahelyet és hogy a térségben élő emberek hozzájussanak a gyógyító, megelőző szolgál-

tatásokhoz – összegzett a városvezető. Kiemelten fontos szempontnak nevezte a kórház jövőjével kapcsolatban azt is, hogy a folyamatban lévő pályázatok tovább menjenek. Elmondta, nagyon sokat erősödött a tárgyalási pozíció azzal, hogy sikerült elérni a kormánynál a tótkomlósi és a kaszaperi utak felújítását, hiszen ezzel lényegesen lerövidül az az idő, amíg a beteg az orosházi kórházba ér. – Sok kórház próbálta ezeket a célokat elérni, és természetesen senki nem akart le-

Készülünk a nyaralásra Tagadhatatlanul nyár van. Az elmúlt napokban tapasztalt rekkenő hőség miatt sokan döntöttek úgy, hogy elutaznak, ezt megerősítette az idén 20 éves KIFT 92 Utazási Iroda vezetője, dr. Körmendi János is. – Természetesen sokan már az év elején megtervezték, hogy idén hova utaznak, de az elmúlt napokban is jónéhányan betértek hozzánk. Mint 10 évvel ezelőtt, úgy napjainkban is a legkedveltebb úti cél Görögország, de inkább repülővel, mint busszal. Még ma is népszerű Horvátország, Olaszország egyre inkább Törökország és Bulgária. Régebben több volt a buszos út, ma inkább a repülőt választják. A kedvezményes, azaz olcsóbb utakra továbbra is van igény, az elmúlt 5 évben hódítanak a last minute utak, naponta számos ilyen ajánlatot kapunk interneten. A belföldi utazások tekintetében az

üdülési csekk és a SZÉP kártya bevezetése óta egyre többen interneten foglalják le a szállást, a készpénzzel fizetők száma sokkal kevesebb, mint korábban. Viszont sokan választják még mindig az utazási irodákat, hisz ott kiegészítő információkkal is tudnak szolgálni. Belföldön az utóbbi években nagyon keresettek a wellness hétvégék. A válság óta a hetes nyaralásokat felváltotta a 3-5 éjszakás, illetve a hétvégi utazás, inkább többször utaznak az emberek, rövidebb időre. A Balaton még mindig sláger, bár nem olyan mértékben, mint 15-20 évvel ezelőtt. Kedvelt még a Velencei-tó, Tokaj egészen a Dunakanyarig, valamint 2005-től a Dél-Alföld is felzárkózott a népszerű úti célok közé 1 millió vendégéjszakával, ez óriási eredmény – összegzett az irodavezető. (Folytatás: 5. o.)

építeni. A napokban megkapta a kórház azt az ÁNTSZ-határozatot, amely tartalmazza az ágyszámokat, a progresszivitási szinteket és a területi ellátás besorolását. Ez alapján elmondható, hogy az orosházi kórház hosszú távon működőképes marad, a célokat maradéktalanul sikerült megvalósítani. Az összes eddig működő kórházi osztály megmarad Orosházán, így a munkahelyek sincsenek veszélyben, ráadásul Szarvas és Békésszentandrás ismét Orosházához tartozik július 1-jétől – mondta a polgármester. A megyében két pólusra épül majd az egészségügyi ellátás: a Békéscsaba – Gyula tengely mellett Orosháza lesz a másik központi körzet. Elhangzott, hogy az átadás-átvétel folyamatban van, a

polgármester már aláírta a jegyzőkönyveket. – A védőnői ellátás, a terhesgondozás, a gyermekorvosi ellátás és néhány vagyoni kérdés még nyitott, a tárgyalások folynak. Szeptember 1-jéig ezekről is megszületnek a döntések és azután indul a „finomhangolás” azokban a feladatokban, amik az önkormányzatnál maradnak – zárta beszámolóját Dancsó. A kórház főigazgatója, dr. Kalmár Mihály is úgy értékelte, hogy az állami átvétel szakmailag indokolt volt, ezáltal az egész országban egységesen meg tudják hozni azokat a döntéseket, melyek az egészségügy megújulását jelenthetik. Kiemelte, hogy a kórház az elmúlt években jó stratégiai döntéseket hozott. (Folytatás: 3. o.)


2

2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Gyurcsány bent beszélt, kint tüntettek Hőségnapok A Művészetek Háza előtt nagy volt az érdeklődés kedd este – de nem a kultúra, hanem a politika iránt. Orosházára látogatott Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, egykori MSZP-s politikus, aki jelenleg a Demokratikus Koalíció Párt elnöke. A DK nemrég városunkban is alapszervezetet hozott létre, az ő meghívásukra érkezett Gyurcsány. A fórum előtt fél órával négy csoportosulás volt a Bajcsy- Zs. utcán. A fórumra érkezők a Művészetek Háza előtt várták az országos politikust. A szemközti iskola egyik oldalán a Fidesz, másik felében pedig a Jobbik vert tanyát, és tüntetett. A jobbikosok „Hazaáruló Gyurcsótány Takarodj!” felirat mellett tömörültek, a Fidesz tagjai pedig több üzenetet is megfogalmaztak az egykori miniszterelnöknek. A negyedik csoport a rendőröké volt, akik félrehúzódva biztosították a helyszínt. – Gyurcsány Ferenc megbukott, egyszerűen hiteltelen az után, amit kormányzása alatt művelt. Aki hisz neki, az meg is érdemli! – mondta Németh Norbert jobbikos önkormányzati képviselő a helyszínen. A fideszesek soraiban találtunk több helyi és országgyűlési képviselőt, környékbeli polgármestert is. Orosháza városvezetője és parlamenti képviselője, dr. Dancsó József kérdésünkre úgy fogalmazott, örül annak, hogy ilyen sokan kint vannak. – Piros lappal jeleztük, hogy az az út, amit Gyurcsány Ferenc végzett kor-

mányzása alatt, sehova nem vezetett. Eladósította az országot, tönkretette a gazdaságot és olyan helyzetbe hozott

mindenkit, amiből hosszú évek alatt is nehéz lesz kimászni – mondta Dancsó. Amikor Gyurcsány kinyitotta autója ajtaját, a fideszesek egységesen felmutatták a piros lapot, a Jobbik soraiból pedig bekiabálások érkeztek. A szervezők azonban nem adtak lehetőséget az ellentüntetőknek, Gyurcsány autóját az épület zárt udvarára irányították, így gyakorlatilag a tüntetők nem is látták őt. A lakossági fórumra közel százan voltak kíváncsiak. Előtte azonban Gyurcsány Ferenc rövid interjút adott

Aratás előtti szemle Traktorokat, kombájnokat, munkagépeket ellenőriztek az elmúlt héten az orosházi térségben tűzvédelmi szempontból. A tapasztalatok azt mutatják, jól sikerült az idei felkészítés. Három nap, három helyszínen mintegy száz mezőgazdasági munkagépet ellenőriztek tulajdonosaik, kezelőik szakember segítségével. A legfontosabb tűzbiztonsági szabályok mellett a műszaki állapotot is górcső alá vették. Az Orosházi Gazdakör által szervezett programokon tűzvédelmi oktatást is tartottak, a legfrissebb és legfontosabb tudnivalókat ismertették. – Egy tűzvédelmi oktatáson vettek részt a jelenlévők, majd a munkagépeket nézték át az erre felkért szakértő segítségével. Felhívtuk a gaz-

dák figyelmét arra is, hogy a munkavégzés időszakában fontos elvégezni a napi karbantartásokat – emelte ki Horváth József gazdaköri elnök. A mezőgazdasági munkagépek idei, aratás előtti felkészítése jól sikerült – tudtuk meg Csongrádi Pál tűzvédelmi tanácsadótól. – Az idei felkészítés jól sikerült, a gépek állapota a tavalyihoz hasonló, vagy inkább jobb. Megállapítható, hogy nem sok gép cserélődött, a már régebb óta használt járműveket kell formába hozniuk a gazdáknak – hangsúlyozta a szakember, aki hozzátette, új országos tűzvédelmi szabályzatot adtak ki az elmúlt év végén, erről is tájékoztatást kaptak a termelők a gépszemlék keretében. gvk

Kimarad egy lapszám. Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat és hirdetőinket, hogy a jövő héten nem jelenik meg az Orosházi Élet, az Orosházi Városi Televíziónál pedig műszaki karbantartást végeznek. A képújság folyamatos, híradó legközelebb július 3-án látható. Az Oroscafé változatlanul szolgáltat és közli a helyi híreket. Legközelebbi lapszámunk július 6-án, pénteken jut el olvasóinkhoz.

lapunknak. Elsőként arról kérdeztük, milyen érzés úgy érkezni egy fórumra, hogy tüntetők várják. – Azt, hogy a Jobbik – amely mégiscsak egy újnáci párt – tüntet ellenem, dicséretnek tekintem. A Fidesz helyzete nehezebb. Két éve kormányoznak, csökkent a reálkereset, a fogyasztás, magas az infláció, így nem nagyon marad nekik más, mint azt mondani, hogy Gyurcsány a hibás. De már 3 éve nem én kormányzok, ez már az ő saruk, az ő bűnük – mondta. Kiemelte, neki elsősorban azokkal kell beszélgetni, akik kíváncsiak arra, amit mond. Hozzátette, hogy a fórumon egyfajta országképet vázol fel a hallgatóságnak. Úgy vélte, az ellenzéki demokratikus pártokat többen támogatják,mint a Fideszt és esélyt lát arra, hogy összefogással 2014-ben leválthatják a Fideszt. – Az lenne a legoptimálisabb, ha minden választókerületben a Fidesz és a Jobbik jelöltjei mellett egy demokratikus ellenzéki jelölt indulna, és nem versengenénk egymással. Akkor nem tartom kizártnak, hogy a demokratikus ellenzék kétharmadot tud csinálni 2014-ben – zárta Gyurcsány Ferenc. Ezt követően a hallgatóságot Papp Róbert , a DK helyi szervezetének elnöke köszöntötte, majd a pártelnök beszélt, a fórum végén pedig kérdésekre válaszolt. MeK Fotó: Rosta Tibor

Testületi. A nyári szünet előtti utolsó ülését tartja Orosháza képviselő-testülete pénteken. A város közbiztonsági mutatói és a költségvetés módosítása mellett a városi könyvtár és a művészeti iskola vezetői posztjára megbízott vezető kinevezése is szerepel a nyilvános napirendek között. Megvitatják a képviselők azt is, hogy legyen-e üveg körtefa a város új főterén, vagy sem, és ha igen, akkor a három megismertetett modell közül melyik. A szoborról szóló előterjesztés kitér a Kossuth-szoborra is, melyet most restaurálnak. Az elképzelések szerint Kossuth szobra új helyre, a katolikus templom előtti részre kerülne. Az ülés nyilvános részén a történelmi egyházak támogatásáról is szó lesz, 2-2 millió forintot kapna a katolikus, az evangélikus és a református egyház is fejlesztésre. A június 22-i ülést 9 órától élőben követhetik a városi tévén, vagy internetes oldalunkon, az Oroscafén.

Véradás Magyarországon hetente 9000 egység (1 egység = 4,5 dl vér) vérre van szükség, amihez a Magyar Vöröskeresztnek ugyanezen idő alatt közel tízezer önkéntes véradót kell megszólítania. A civil szervezet több mint 70 éve (1939-től) végez véradásszervezést. Június 28-án, 9–12 óráig Orosházán, a Véradó Állomáson (Könd utca 59.) várják a véradókat. Nem csupán jó, hanem az egészségre nézve is előnyös a véradás, hiszen többek közt jótékony hatással van a vérkeringésre, felfrissíti a vért. Egyetlen véradással három ember életét menthetjük meg. -s-

Rendkívüli hőség volt ezen a héten, ám ha hihetünk az előrejelzésnek, a hétvégén már valamivel kellemesebb lesz az időjárás. Kedden a meteorológiai szolgálat harmadfokú, azaz a legmagasabb figyelmeztetést adott ki több megyére, köztük Békésre is. A napi középhőmérséklet meghaladta a 27 Celsius-fokot, és éjszakára sem hűlt a levegő 20 fok alá. Az extrém meleg extrém UV-B sugárzással is járt. Ennek ellenére a mentőknél viszonylagos nyugalom volt. Nem volt kiugróan magas a riasztások száma, ez annak is betudható, hogy az emberek felkészültek a várható nagy melegre – tájékoztatott Kovács Tibor, az Orosházi Mentőállomás vezetője. A tartós kánikula miatt hétfő déltől csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos, így a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve is megtette a szükséges lépéseket – tudtuk meg Hamza János közegészségügyi felügyelőtől. Értesítették a Megyei Védelmi Bizottság elnökét, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Régió Központját, valamennyi Békés

megyei fekvőbeteg ellátó intézményt, hogy a szükségessé váló intézkedéseket megtegyék. Valamennyi megyei vízszolgáltatót felszólítottak, hogy a hőségriasztás ideje alatt a nem fizető fogyasztóknál a tervbe vett vízkorlátozást ne vezessék be. A folyamatban lévő korlátozás esetén is biztosítsák a jogszabályban előírt „közegészségügyi követelmények teljesítéséhez” szükséges vízmennyiséget. Az orosházi önkormányzat is megtette a szükséges intézkedéseket. Mák Szabolcs munka- és tűzvédelmi megbízottól megtudtuk, a lakosságot és az intézményeket tájékoztatták a teendőkről a nagy meleg okozta hősokk elkerülése érdekében. A START közmunkaprogramokban foglalkoztatottak részére munkavédelmi oktatást biztosítottak a hőség, a sugárzó hő veszélyeiről és megtették a szükséges intézkedéseket. Így a munkavállalók számára lehetővé tették, hogy reggel 5 órakor kezdjék a munkavégzést. Palackozott ásványvizet biztosítanak a dolgozók számára, ahol lehetséges, közkifolyóból hordják a munkavégzés helyére a kannás ivóvizet. A zárt felsőruházatot sem követelték meg szigorúan a hősokk elkerülése miatt, valamint a munkavégzés során óránként 15 percet árnyékos helyen pihenhetnek a dolgozók. Somodi Gy.

Násztor Sándor köpönyege. A múlt heti lapszámunkban közöltük dr. Násztor Sándor „Lejárt szavatosságúak és debütálók a helyi baloldalon” című közleményét, amire válaszoltak a szocialisták. A helyi MSZP az írás apropóján méltatlannak tartja, hogy „egy láthatóan a realitásérzékét elvesztő és összevissza vádaskodó idős ember valótlan állításaira tartalmában reagáljon. Megértjük azt, hogy élemedett korára való tekintettel már nem érti a közéletben zajló folyamatokat. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy egyre több idős nyugdíjas orosházi jogosan gondolja úgy, hogy a nyugdíjasok érdekét dr. Násztor Sándor nem képviseli hitelesen. Nem öröm megtapasztalni, ha Orosházán is némely civil szervezet vezetője néhány százezer forintért feladja évtizedekig vallott hitét, és elárulja azokat, akiket képviselnie kellene. Az új köpönyege viseléséhez pedig jó egészséget kívánunk!” – zárul a közlemény.


2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK

Minden osztály megmarad (Folytatás az 1. oldalról) – A korábban lefektetett városi szakmai stratégia és a beruházások rengeteg ponton egyeztek az állami Semmelweis Tervben leírtakkal, ezért jó esélyekkel indultunk az állami átvételre. Az orosházi kórház továbbra is végezhet minden olyan beavatkozást, ami korábban is megvolt, ezen felül pedig a gasztroenterológia és a kardiológia különálló szakágként mehet tovább. A

betegek – mondta a főigazgató. A szarvasi és a békésszentandrási körzettel kiegészülve az alapellátásban 103 ezer 719 fő tartozik július 1-jétől az orosházi kórházhoz. Ezen felül az urológia, a kardiológia és a gyermek fül-orrgégészet osztályokhoz még nagyobb területen közel 130 ezer ember tartozik ide. – A hétfői összdolgozói értekezleten is elmondtam a kollégáknak: az orosházi kórház jövője biztosított, foly-

Az orosházi kórház ágyszámai osztályonként: belgyógyászat 78, gasztroenterológia 5, sebészet 30, szülészet 20, nőgyógyászat 10, csecsemő és gyermek 25, csecsemő és gyermek fül-orr-gégészet 4, fül-orr-gégészet 11, neurológia 25, traumatológia 24, urológia 22, kardiológia 37, intenzív 5, sürgősségi 6, krónikus belgyógyászat 93, mozgásszervi rehabilitáció 26. Így tehát összesen 421 ágy lesz Orosházán, amiből 302 aktív és 119 krónikus. szemészeti beavatkozások túlnyomó többsége 1 napos ellátást jelent, ezért itt az aktív ágyak többségét megszüntették. De az osztály megmarad ugyanazokkal a szakemberekkel, akik jelenleg is ott dolgoznak, műtétek is lesznek, csak rövidebb ideig fekszenek bent a

tatódhat tovább a szakmai munka. Ahogy az államtitkár is fogalmazott: oda megy a több pénz, ahova a beteg, tehát a lábukkal szavaznak majd a betegek. Ezért a jövőben mindenkinek úgy kell helytállnia minden szinten, hogy a betegek bizalommal forduljanak az oros-

Lakossági befizetések Orosháza jelentős szennyvízcsatornázási beruházása hamarosan a kivitelezés szakaszába lép. A projekt része a lakossági befizetésekből összeadódó önrész megléte is, ami az érintettek havi kiadásaiban az LTP-részlet néven ismert. – Miért kell havi rendszerességgel fizetni a lakástakarék-pénztári részleteket? – kérdeztük Burka Lászlótól, az Orosházi Víziközmű Társulat elnökétől. – Orosháza Város Képviselő-testülete 2010. május 3-i testületi ülésén meghozott határozata kijelölte a víziközmű társulat megalakításával kapcsolatos feladatokat. Döntésének alapja a KEOP 1.2.0, EU által is támogatott szennyvízberuházási pályázat. A pályázatban meghatározott érdekeltségi terület kétharmada 2010. július 1-jéig írásban kifejezte csatlakozási szándékát a szerződések megkötésével. 2010. július 22-én a társulat alakuló közgyűlése meghatározta, hogy a vízgazdálkodási közfeladatot (szennyvízberuházás) víziközmű társulat útján kívánja megvalósítani, elfogadta a társulat alapszabályát és csatlakozott a meglévő társulathoz. Mindezek alapján az érdekeltségi terület valamennyi ingatlana a jogszabály erejénél fogva a társulat tagjává vált. Az Orosházi Víziközmű Tár-

3

KÖZÉLETI HETILAP

sulat 7/2010. (VII. 22.) számú alakuló közgyűlési határozata rendelkezik az érdekeltségi hozzájárulás mértékéről és annak fizetési módozatairól. Akik LTP (lakástakarék-pénztári) szerződést kötöttek, a szerződés értelmében a futamidő kezdetén 4.000 Ft számlanyitási díjat fizettek. Akik ezt nem tették meg, azoknak ez az összeg hátralékként jelentkezik. A megkötött szerződés és a társulattól kiküldött kivetés egyértelműen meghatározta a havi rendszerességgel történő fizetést, ami alapja az állami támogatás folyósításának. Az elmaradt befizetéseket a szerződő félnek pótlólagosan meg kell fizetnie. Azon társulati tagoknak, akik nem fizetik az LTP-részletet, a pénzintézet a szerződés felmondását kezdeményezheti. Természetesen az érdekeltségi hozzájárulást új kivetés alapján ebben az esetben is kötelesek megfizetni a tagok. Akik ennek nem tesznek eleget, azt a társulati lista alapján az adócsoport felszólítja a hátralék rendezésére. Az ilyen esetekben a tények feltárása után a társulat és a pénzintézet a felmerülő problémákat igyekszik megoldani.

MUNKA-HELY Szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők munkatapasztalatszerzésének támogatása A támogatás célja: Békés megyében a szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők foglalkoztatásához támogatás nyújtása annak érdekében, hogy a szakképzettséggel rendelkező pályakezdő álláskeresők munkába helyezési esélyei növekedjenek. A támogatás azon munkaadó részére állapítható meg, aki pályakezdő álláskereső legalább négyórás munkaviszony keretében történő, legkevesebb 365 napig tartó foglalkoztatását biztosítja. Csak olyan pályakezdő álláskereső munkatapasztalat-szerzéséhez nyújtható, aki az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételtől számított legalább 90 napig a munkaügyi központtal együttműködött. Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Orosházi Kirendeltségének állásajánlatai: csőszerelő, kőműves, burkoló, bolti eladó (pályakezdő), vendéglátó eladó, baromfi-feldolgozó, német nyelvtudással óvónő és dajka, betanított varrónő, kamionsofőr, szárítógép-kezelő, szerkezetlakatos, lakatos, adóügyintéző, gyártástechnológus, üzemi technológus, forgácsoló üzemi műszakvezető, közgazdász (pályakezdő). A támogatás vissza nem térítendő a támogatással foglalkoztatott álláskereső munkabéréhez és annak járulékaihoz. A foglalkoztatás időtartamára, legfeljebb azonban 365 napra lehet megállapítani a pályakezdő foglalkoztatásával kapcsolatban felmerülő bérköltség 50 és 100% közötti mértékben. A támogatás a hatósági szerződés aláírása után, a havi elszámolás benyújtását követően, utólag kerül folyósításra. A kérelmet kötelező mellékletekkel felszerelve a munkáltató székhelye/telephelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltségre kell benyújtani.

házi kórházhoz – fogalmazott Kalmár Mihály. Kérdésünkre, hogy tudják-e már, pontosan hogyan finanszírozzák majd az új rendszert, úgy válaszolt: a pénzügyi stabilitás adott a kórházban, de egyelőre ők sem tudják, hogy az új feladat pontosan milyen finanszírozással jár majd. Elmondta, július elsejétől új gazdasági tervezés indul az új rendszer szerint, de számos kérdés még nyitott, sok új dolgot kell megtanulnia mindenkinek. Hozzátette, a szakmai, humán és tárgyi minimum feltételeknek 2013. május 1-jéig kell megfelelni. Megemlítettük, hogy az országos sajtóban több szakmai szervezet képviselői – köztük a háziorvosok és a mentősök – jelezték, nem tudják, hogy az új rendszer szerint hova kell beutalni vagy szállítani a beteget július 1-jétől, ami fennakadásokat okozhat. Kalmár Mihály elmondta, hogy az új beavatkozási listákat pontosan ők sem ismerik még, de ha ezt megkapják, akkor azonnal egyeztetnek a megfelelő helyeken. Melega Krisztián Fotó: Kecskeméti Krisztina

Virágos Orosházáért. Orosháza önkormányzata idén is meghirdeti a Virágos Orosházáért környezetszépítő versenyt. 2012-ben az alábbi kategóriákban várják a jelentkezéseket: legszebb kert, legszebb közterület, legszebb intézménykert, legszebb terasz, legszebb erkély. A verseny legjobbjait kategóriánként értékes díjakkal jutalmazzák! Jelentkezni július 6-ig a polgármesteri hivatal városfejlesztési, beruházási iroda címére jelentkezési lap kitöltésével és 3 db 10×15 cm nagyságú, nyomtatott vagy jpg formátumú, minimum 300 kByte méretű fotó csatolásával lehet postai úton (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6) vagy elektronikus úton a hajduz@oroshaza.hu e-mail címen. A jelentkezési lap átvehető a III. emelet 7. irodában, vagy letölthető a www.oroshaza.hu oldalról.

Diákmunka A nyári szünet sok diák számára nemcsak a pihenés időszaka, hanem a munkavégzésé is. Munkát önállóan is lehet vállalni, de a diákok körében az ún. iskolaszövetkezeti forma a legnépszerűbb. Általános szabály, hogy munkaviszonyt az létesíthet, aki a 16. életévét betöltötte. Foglalkoztatható az is, aki 15 éves elmúlt és nappali tagozatos tanuló, esetükben szükséges azonban a törvényes képviselő hozzájárulása. Fontos, hogy mindig legyen a diák birtokában egy munkaszerződés, megbízási szerződés, amit mind a diák, mind a munkáltató aláírt. Bármilyen jogviszonyban kerül sor a diákmunkára, a tanulónak mindenképpen rendelkeznie kell adóazonosító jellel a kifizetéshez (adóazonosító jel az ügyfélszolgálatokon beszerezhető, vagy a NAV internetes oldaláról letölthető 12T34-es nyomtatvány kitöltésével igényelhető). A diákoknak a megszerzett jövedelemről az adóévet követő év május 20-ig kell majd bevallást készíteni a kifizetett jövedelemről szóló igazolások alapján. A bevallásban szereplő fizetendő adót a bevallás benyújtásának határidejéig meg is kell fizetni, az esetleges túlfizetés pedig a bevallásból visszaigényelhető. A bevallás alapját képező kifizetői igazolásokat 5 évig meg kell őrizni. Részletesebb tájékoztatás ügyfélszolgálatokon és a 06-40-42-42-42-es telefonszámon, valamint az adóhatóság honlapján.

Teljes útzár is lesz a főtéren. A jövő heti munkákról egyeztettek kedd délután a kivitelező KÉSZ Zrt. és a városháza szakemberei az épülő főtéren. Elhangzott, hogy a munkák rendben haladnak. Június 25-én, hétfőn elkezdik a közműkiváltásokat, ezért félpályás útlezárások várhatók a városháza előtti útszakaszon, amit ha az aktuális munkák megkövetelik, 20-30 percre teljes útzárrá is alakíthatnak. Szintén hétfőn elkezdik a csapadékvíz-elvezető gerincvezeték elhelyezését, ezért a városháza előtti parkolókat nem lehet majd használni. A meglévő közvilágítási rendszert elbontják, az ideiglenes közvilágítást az épületek homlokzatáról fogja ellátni a KÉSZ Zrt. Aki a polgármesteri hivatalba érkezne autóval, a Deák Ferenc utca felől közelítheti meg az épületet, aki pedig a rendőrségre vagy a téren lévő üzletekbe igyekszik, azoknak az Ady Endre utcai parkolók használatát javasolják. A vasbolt és az ABC közötti üzletsor előtt már bontják a járdát, ahogy haladnak előre a munkálatokkal, a szegélyeket is építik. Várhatóan június utolsó napjaiban elkezdik az ivóvíz rákötéseket a Vörösmarty utca és az Ady Endre utca találkozásánál. Itt komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani, mert ebben a csomópontban helyezik el a központi aknát. A szakemberek felhívják a közlekedők figyelmét, hogy az építkezés miatt a főtéren és annak környezetében több helyre ideiglenes KRESZ-táblákat helyeztek ki, amik az aktuális építési rendnek megfelelően szabályozzák a forgalmat. Kérik az autósokat, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy ezeket fokozottan vegyék figyelembe! MeK

Új munkahelyek 584 vállalkozás nyert el vissza nem térítendő támogatást 4010 új munkahely kialakításához, 7,3 milliárd forint értékben a napokban. A Nemzetgazdasági Minisztérium idén is pályázatot hirdetett mikro-, kis- és középvállalkozások részére munkahelyteremtő beruházások támogatására. Békés megyében 67 kisés közepes vállalkozás 687,4 millió forintot nyert foglalkoztatásbővítésre és munkahelymegőrzésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból, a nyertes pályázóknak a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője, Erdős Norbert és a megyei munkaügyi központ igazgatója, Nagy Ágnes adta át az értesítést csütörtökön Békéscsabán. Nagy Ágnes az MTI-nek elmondta, hogy a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű Békés megyében a nyertes kis és közepes cégek 330 új munkahely létrehozását vállalták a támogatás ellenében és 445 jelenlegi munkahely megőrzését két évre. A szerződések megkötésére harminc napon belül kerül sor, a programot a vállalkozóknak 2013. februárig kell megvalósítaniuk. A termelésbővítéssel egybekötött munkahelyteremtő program keretében a vállalkozók új munka-

hely létesítésére és a tevékenység bővítésére maximum 2,5 millió forintot nyerhettek, harminc százalék önerő mellett. Az igazgató hozzátette: a megye kis- és közepes vállalkozói jól szerepeltek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap pályázati rendszerében, összesen 79 pályázatot nyújtottak be, 800 millió forintra, a beadott pályázatok 84 százaléka kapott pozitív elbírálást, és az igényelt támogatás 85 százalékát hívhatják le a központi támogatási alapból. A szarvasi és orosházi térség tekintetében az érintett 11 nyertes pályázat kapcsán a megítélt támogatás összesen 110 millió 480 ezer forint. A pályázati forrás segítségével 55 új munkahely jöhet létre. A nyertes pályázatok közül nyolc szolgáltatási tevékenységet folytató (kereskedelem, vendéglátás, kommunális szolgáltatás, gépjárműjavítás, karbantartás, tisztítás, ill. közérzetjavító szolgáltatás) és három támogatott pályázat tekinthető gyártási tevékenységet folytatónak (szikvíz gyártás, húsfeldolgozás, fa nyílászáró gyártás), tehát jellemzően a szolgáltató szektor van túlsúlyban. MTI


4

Tanévzárók

Mosoly és könnyek

Az orosházi iskolák az akadályokat sikerrel vették, a hagyományos értékek megőrzése mellett az újításra is törekedtek, és eredményesen zárták a 2011/2012-es tanévet. Az intézményi átalakulásból fakadó új feladatok kihívást jelentettek a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont tagintézményei számára. A székhelyintézmény tanulóinak 83%-a emelt óraszámú vagy speciális képzésben vett részt a tanév során, 238 diák bekapcsolódott a tehetségprogramba, 316 pedig kiváló eredményt ért el különböző versenyeken. Az iskola német nyelvi lektora 14 felsőfokú C1 és 5 középfokú B2 nemzetközi nyelvi diplomát adott át (DSD II.), míg a 8/8. osztályból négyen teljes körű alapfokú B1 típusú, heten B1 és A2 szintű részdiplomát kaptak. A tanévzáró ünnepélyen a legjobb tanulók alapítványi díjakat vehettek át. A Táncsics gimnáziumban 227 végzős tanuló, mintegy 100 jelenlegi és volt diák tett, illetve tesz érettségi vizsgát emelt és középszinten, 34-en pedig komplex szakmai vizsgát. A Vörösmarty Mihály tagintézmény 212 tanulója vett részt a tehetségprogramban, az iskola tanulmányi átlaga: 4,25, a tanulók 25%-a (142 fő) kitűnő. Az év során 715 igazgatói és 131 főigazgatói dicséretet kaptak a diákok országos és megyei versenyekért. Tanulmányi területen 29 országos, 94 megyei versenyen szerepeltek sikeresen, és a sportban is szép eredményeket hoztak a Vörösmarty tanulói, a kézilabdás lányok például országos harmadik, a labdarúgók nyolcadik helyezést értek el. A Czina Sándor Tagintézményben 71 diáknak példás, 69-nek jó, 25-nek változó és 7-nek rossz a magaviselete, a

Református iskola

Czina iskola Több mint 270 nyolcadikos mondott búcsút a múlt hét végén iskolájának. Tanáraik bölcs útravalóval, diáktársaik virággal, apró ajándékokkal bocsátották őket útjukra. Akadt, aki iskolájában maradt, ott folytatva középiskolai tanulmányait, más Orosháza egy másik intézményében ad majd számot tudásáról, s akadtak kevesen, akik a várostól is búcsúztak. Volt mosoly, de könnyek is legördültek a meghatott arcokon. Fotók: Kecskeméti-Melega-Rajki

Vörösmarty iskola

többség szorgalma példás, illetve jó. Írásbeli főigazgatói dicséretet 15 tanuló kapott, nevelőtestületi dicséretet 6, írásbeli igazgatói dicséretet pedig 133 alkalommal írt az igazgató. Kitűnő bizonyítványt vitt haza 13 alsós és 7 felsős, jeles bizonyítványt 20 alsós és 7 felsős diák – e tanulók száma megnövekedett. A rákóczitelepi telephelyen 121 diák örült a vakáció kezdetének, a legjobbak könyvjutalmat és elismerő oklevelet kaptak a tanévzárón. Öt diák kitűnő lett, a versenyeken szép helyezést elért tanulók mellett pedig elismerték az iskola életébe tevékenyen bekapcsolódókat is. A 14 pedagógusból álló lelkes csapat a tanítványokkal együtt szép emlékeket őriz a rendezvényekről, és örömmel gondol vissza a városrésznek kellemes kikapcsolódást nyújtó falunapra. A kardoskúti tagintézményben szintén sikerrel vették az átszervezéssel járó feladatokat. Az újdonságnak ható tehetségsávos programok mellett zavartalanul valósultak meg a hagyományos rendezvények, mint pl. a Fehértó projekt. Az utolsó hetet úszás, osztálykirándulások tarkították, valamennyi diák felsőbb évfolyamba lép, heten kitűnő bizonyítványt visznek haza. Szeptembertől vette át a református egyház a József Attila iskolát. Az egyházi fenntartású iskolában megújult a belső tartalmi munka is, bevezették a magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást, ugyanakkor továbbvittük a dr. Zsolnai József professzor által kidolgozott Értékközvetítő és Képességfejlesztő Programot és annak pedagógiáját is. A reformátusban 459 tanuló zárta a tanévet, az értékelt tanulók közül 73 kitűnő, 83 jeles minősítést kapott (35%). Az Eötvös iskola tanévzárója: június 21., 18 óra; Székács evangélikus iskola: június 24., 10 óra (templomban); Tisza Kálmán intézmény június 25. 17 óra. ch

Tánc, gasztro, banyák

Eötvös katolikus iskola

Rákóczitelepi iskola

Székács evangélikus iskola

2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Július első hetére és hétvégéjére sűrűsödnek az idei kulturális és gasztronómiai programok a művelődési központ szervezésében. Július 2-án és 3-án színházi estek várják a műfaj kedvelőit, 6-án táncshow (az Experidance előadásában). A Négy férfi gatyában című Camoletti vígjátékban többek között Fodor Zsókát láthatjuk, a Társasjáték New Yorkban című Bergman vígjátékban Esztergályos Cecíliát és Koncz Gábort (fotó és részletek mellékletünkben). Július 5-én (18 órai kezdettel) a fiatalokat szólítják meg, hiszen a Piruett színjátszó csoport és a művészeti iskola modern táncosai a korábban bemutatott ún. banyás sorozat harmadik epizódjával állnak színpadra. A Sül a banya és a Fagy a banya után most itt a Banyatanya, egy zenés tinitörténet, ami a korábban megismert Kiccsalád életét a mesék világából az iskolába követi. – A történet azok számára is érthető, akik nem látták az előzőeket – hangsúlyozza az előadás rendezője,

Baranyainé Imre Julianna. – Az alkotói gárda ugyanaz, a munkában Keresztesné Deák Andreával és a művelődési ház dolgozóival osztoztunk, a graffiti világát idéző díszletek Dankó Richárd keze munkáját dicsérik. A korábbi felnőtt színjátszók (Albert Zoltán, Domján Anikó, Melega Krisztián) mellett újak is felbukkannak. Újításként élő zenét is bevállaltunk: a First zenekar két szám és egy prózai jelenet erejéig szerepel a történetben. A Nyári Színházi Estékre a művelődési központ kedvezményes bérletes rendszert alakított ki. Aki június 15-éig megvette a bérletet és nyert: Jankovné Héjjas Katalin. Nyereménye 2 éjszakás, 2 fő részére szóló wellness hétvége a mórahalmi Thermál Panzióban. Július 6-án és 7-én az Árpád-kertben ingyenes programokra várnak mindenkit: a szabadtéri műsorok a családoknak szólnak, bemutatkoznak a helyi csoportok. Szombat délelőttre főzőversenyt hirdettek, házigazda Nádas György. Az est sztárja Ganxsta Zollee és a Kartel (élő koncert).


2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK

KÉZJEGY Ribár János búcsúzik Ribár János evangélikus lelkész, a Nyugat-békési egyházmegye esperese közel két évtizede talált otthonra Orosházán. Betöltötte 65. születésnapját, nyugalomba vonul, feleségével Szegedre költöznek. 1966-ban beiratkozott a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémiára, 1971-ben szentelték pappá. Tanult Németországban ösztöndíjasként, beiktatott lelkész Cegléden és Szegeden, hittantanár Békéscsabán. 1993-ban érkezett Orosházára, középiskolás éveinek színhelyére. Az orosházi evangélikusságnak országosan elismert lelkészei voltak, a jeles elődök örökségét vitte tovább Ribár János is. Kezdettől fogva a társadalom lelki megújulásáért dolgozott, komolyan vette hivatását, felelősséget érzett a közösség szolgálatáért. Isten történelemformáló munkája nyomán az 1990-es esztendők elejétől megnövekedtek szolgálati lehetőségei. 1995-től esperessé választották, törekedett a 25 ezer lelkes egyházmegye életének jó rendjét biztosítani. Egymás után nyíltak az evangélikus óvodák, visszakapott az egyház általános iskolákat és gimnáziumokat, elindulhattak az idős korosztály életminőségét javító szeretetszolgálatok. Kiemelkedő eredményeket ért el a tanatológia (halálkutatás) terén. Igen sok előadást tartott, rádiós és televíziós műsorokban szerepelt, tanulmányok írója, könyvek társszerzője. 60. születésnapjára látott napvilágot „Ne félj, csak prédikálj…” című kötete az Evangélikus Élet című országos hetilapban közzétett írásaiból. Volt zsinati tag, Orosházán önkormányzati képviselő, a megyei képviselő-testület külső tagja. 2009-ben Orosháza Városért elismerést, 2012-ben Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést és Ordass Lajos emlékplakettet kapott. A 19. évfolyamában járó – általa szerkesztett – Orosházi Harangszó című lap legutóbbi számában visszatekintett 41 éves lelkészi pályájára és azt írta: „Ha újra kezdhetném, remélem, az Úr Jézus Krisztus most is úgy döntene, hogy elhív a lelkészi szolgálatra, az Ő szolgálatára.” Mi, orosháziak, köszönjük esperes úr munkáját! Kívánjuk, Isten éltesse minél tovább feleségével, családja minden tagjával egészségben, hogy szellemi tartalomban gazdagon töltse mindennapjait! Koszorús Oszkár

Ribár János esperes-lelkész búcsú-istentiszteleti szolgálatára július 1-jén, vasárnap 10 órai kezdettel kerül sor az evangélikus templomban. A gyülekezet vendége lesz Gáncs Péter elnök-püspök.

Gitár és ének A hagyományokhoz képest sajnos mérsékelt érdeklődés kísérte június 13-án a Művészetek Házában Varga Zsolt gitárművész és Nagy Szilvia énekművész hangversenyét. A gitár- és dalirodalom – ahogyan általában maga a zeneirodalom is – megfelelő lehetőséget nyújt az előadóművész számára rangos és magas színvonalú repertoár összeállításához. S valóban a „Szerenád hat húron” című koncert nagyobb részében szép, nehéz és igen virtuóz darabokat hallhattunk Varga Zsolttól, aki művészi pályája mellett a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanáraként pedagógusi

5

KÖZÉLETI HETILAP

hivatást is gyakorol. A Szendrey-Karper László tanítvány most a mestertől megörökölt hangszeren játszott a brazil Villa-Lobostól, a spanyol Albeniztől és Canotól, sőt a huszadik századi szerb szerzőtől, Jovan Jovicictől is. A duóban előadott darabok már természetesen Nagy Szilvia énekművészről szóltak, ő magyar virágénekek mellett Franz Schubert két dalát, illetve M. Giuliani Négy ariettáját adta elő. A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által szervezett 18 órai kezdésű hangversenyen tehát klasszikus, romantikus és XX. századi szóló, illetve kamaradarabok hangzottak el, s aki vette a fáradságot, és megtisztelte a művészeket jelenlétével, az egy órácskára mindenképpen átléphetett a művészet harmonikus világába. TJ

Készülünk a nyaralásra (Folytatás az 1. oldalról) Ma már elfogadott az utasbiztosítás, sőt az utak háromnegyed része olyan, hogy csak ezzel vehető igénybe. Az utas-, baleset-, poggyászbiztosítás mellett egyre elterjedtebb a stornó biztosítás: ebben az esetben, ha valamilyen okból meghiúsulna az utazás, az ár 80 százalékát visszatérítik. Sok a törzsvendégünk, családosok, házaspárok, különböző korosztályból. Az utóbbi időben igen elterjedt, hogy utazást ajándékoznak születésnapra, házassági évfordulóra stb. Az elmúlt 20 évben nem volt olyan panaszos ügyünk, ami kivizsgálást igényelt volna – emelte ki dr. Körmendi János. Míg az emberek ma már természetesnek tekintik, hogy utasbiztosítást kössenek, nem feltétlenül gondolnak arra, hogy úti patikát állítsanak össze. Egy jól megtervezett, régóta vágyott utazást elronthat egy hasmenés, egy komoly leégés. Ezért fontos, hogy utazás előtt átgondoljuk, milyen gyógyszereket, készítményeket vigyünk magunkkal, hogy az úton ne érjen bennünket meglepetés. – Első és legfontosabb, hogy a rendszeres gyógyszerszedők ne hagyják otthon tablettáikat, ha lehet, kicsivel többet vigyenek magukkal, mint a tervezett utazás időtartama, hisz bármi közbejöhet. Igen fontos még a napvédelem. Széles választékban találhatóak különböző krémek és spray-k, a bőrtípusunknak megfelelő faktorszámút (kisgyermekek esetében mindig a 4050-eset) és összetételűt válasszuk. Ha lehetséges, ezen ne spóroljunk, mert a következmények annál súlyosabbak lehetnek. Az alapcsomagunkban feltétle-

nül legyen még láz- és fájdalomcsillapító, hasfogó, hashajtó, az esetleges sérülések esetére pedig fertőtlenítőszer, sebtapasz és gézlap. Fontos a rovarcsípés elleni védelemre is felkészülni. Egy alapcsomagot akár 1-2 ezer forintból összeállítunk, de ahol gyermek is van, ott természetesen ez az összeg több lehet. Az utóbbi időben egyre többen kérnek segítséget úti patika összeállításához – tájékoztatott Volencsikné dr. Fazekas Anikó, a Szent István Patika vezetője. Ha erdős részre, hegyvidékes tájra utazunk, ne feledkezzünk meg a kullancsvédelemről sem. Külföldre tervezett utazás esetében pedig háziorvosunknál tájékozódjunk a szükséges védőoltásokról. A nyár elképzelhetetlen strandolás nélkül. Több mint 40 éves tapasztalattal rendelkezik a fürdőruhák terén Rabi Józsefné, az Erika Fehérnemű Üzlet tulajdonosa. – A fiatalok inkább a kétré-

szes, színes, sőt élénk színű darabokat választják, az idősebbek az egyrészes, egyszínű fürdőruhákat részesítik előnyben. A férfiaknál nem igazán számít az aktuális divat, lényeg, hogy kényelmes legyen, és általában egy-egy darabot évekig viselnek, míg a nők – különösen a fiatalabbak – évről évre újabb darabokat választanak. Népszerűek a retro stílusú, azaz a pöttyös fürdőruhák, a férfiaknál a száras fürdőnadrágok és a fecske egyaránt hódít. Az idei évben elmondható, hogy nincs külön divatirányzat a fürdőruháknál, egyszóval most mindegyik divatos – sorolta Rabi Józsefné. Szintén kedvelt darabok a különböző kiegészítők, így a strandkendők, -ruhák is. A héten tapasztalt rendkívüli melegben egyre többen választották a strandokat hűsölés gyanánt, ez az üzlet forgalmán is érezhető volt, hiszen sokan tértek be fürdőruháért. Azért a fürdőruháknál is vannak újdonságok, idén pédául a trikini és a tankini hódít. Somodi Gyöngyi Fotó: Kecskeméti Krisztina

Pontatlanság – hiteltelenség. Az előző (23.) számban Kunos Károlyné „Kistérségi szemüveggel” próbál orosházi ügyeket megítélni és engem sérteget, amit visszautasítok. Én a város álláspontját támogatom, hogy az itteni adófizetők pénzéből orosháziak részesüljenek. A Töhötöm u. 46. sz. alatti „fesztiválokról” volt szó és ott Ön biztosan nem takarított. Nem térségi, tagsági pénzfelhasználás volt. A városi és egyesületi pénzek elszámolása a törvényes rend és alapszabály szerint történik, de ez nem az Ön jogés hatásköre. A térségi települések az évek során egyetlen forintot sem adtak. A nevezett három szervezetnek csak az Orosházán élő tagjairól lehet szó, és az meg se közelíti a kétszázat. A város pedig biztosít helyiséget fegyveres testületi nyugdíjasoknak (PMK). A nyugdíjas határőrök férfinapja 80 fővel (Oh. Élet 21. sz.) a határőr pihenőházban volt és nem az utcán. Egy kezdő nyugdíjas fogadja el, hogy ez egy új állampolgársági státus, itt eltűnnek a rangjelzések és az elismerésért tenni kell. Miért nem a saját kategóriájukban jeleskednek? Vagyunk szép számmal, akik vagy másfél évtizede ezt tesszük itt a Töhötöm u. 46. sz. alatt is. Ezért több tiszteletet! Dr. Násztor Sándor egyesületi elnök (A nyugdíjasszervezetek közötti vitát szerkesztőségünk lezártnak tekinti, a témával a jövőben nem foglalkozunk.)

Képek a városházán

Zsurkáné Benyovszki Piroska, Nagyné Sinka Erzsébet és Szőke Zsuzsa munkáit láthatjuk a Városházi Galérián július 16ig. Az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület tagjai nem először állnak a nyilvánosság előtt, mindannyiuknak volt már tárlata. Nagyné Sinka Edit szándéka szerint a rohanó világban megállítana, ha csak egy pillanatra is, egy kis örömet, élményt kíván adni. Szőke Zsuzsa

nyugdíjaskorára a festésben találta meg kibontakozásának lehetőségét, ez tölti ki szabadidejét. Zsurkáné Benyovszki Piroska 15 évvel ezelőtt mások hatására kezdett el festeni. Ezen a tárlaton a spray-festés technikájával mutatkozik be, amelyet az internet segítségével sajátított el. A megnyitón F. Varga Mária, az egyesület elnöke méltatta az alkotók munkáit. Fotó: Kecskeméti Krisztina


6

KÖZÉLETI HETILAP

2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK

AJÁNLÓ

KÖZLEMÉNY

Az orosházi rockklubban (Ady E. u. 11.) ismét élő koncert! Június 22-én, pénteken 20 órai kezdettel fellép a hard rock hőskorát nagyszerűen idéző profi muzsikusokból álló szegedi ELECTRONS. A belépés ingyenes!

Múzeumok éjszakájára várnak mindenkit június 23-án 18–22 óráig a Szántó Kovács János múzeumba. Lesz avar kiállítás, nemezelés, bőrözés, lepénykenyérsütés, bronzöntés, avarételkészítés és akadályverseny. Fellép a Veszelka kommandó 20.30-tól 22 óráig, majd tűzugrás következik.

Labdarúgótornára várják 5 fős csapatok (4+1) jelentkezését 13-15 éves korig. Nevezni június 30-ig lehet személyesen a Máltai Játszótéren vagy telefonon: 06 (30) 931-8690, illetve a facebook oldalukon lehet.

Kopjafát állítanak a „kultúra apostolainak” tiszteletére június 23-án az egykori cinkusi iskola előkertjében. A 18 órakor kezdődő ünnepségen emlékbeszédet mondanak Hódmezővásárhely, Kardoskút és Orosháza településvezetői. A Cinkusiak Baráti Köre felkérésére az erdélyi Sütő István fafaragó készíti a kopjafát, mely méltó helyen, egy híres tanyai iskola előkertjében – ahol az utolsó cinkusi néptanító, Urszuly János hamvai is nyugszanak – őrzi a néptanítók nagy generációjának emlékét.

Medvegy Ivett fotóiból és dr. Szelényi Zoltán képeslapgyűjteményéből június 23-án 17 órakor nyílik kiállítás a képtárban és augusztus 24-ig látható.

A Diáktanyán június 30-án 15 órától dr. Vajdovich Éva csecsemő- és gyermekgyógyász, gasztroenterológus főorvos válaszol az érdeklődők kérdéseire. A rendezvény ingyenes.

Népi hagyományőrző estekre várnak mindenkit június 22. és augusztus 24. között péntekenként Orosháza-Újosztás, Gellértegyházán. Lovagolhatnak, íjászkodhatnak, hagyományos ételeket, italokat kóstolhatnak. Érd.: 06 (70) 391-8933, info@gellertegyhaza.hu, www.gellertegyhaza.hu. A Lajtorja Fiatal Alkotóművészek Kulturális Egyesülete tagjainak kiállítását június 23-án 17 órakor Simor Márton szobrászművész nyitja meg a képtárban. Közrem.: Leszkó Róbert (gitár). A tárlat augusztus 24-ig látható. Békés megyei díjugrató bajnokság, ügető- és galoppverseny lesz június 23-án a Bogárzói Lóversenypályán.

Pirer Gyula festményeiből július 25-ig látható kiállítás a Petőfi Művelődési Központ színháztermi előterében. Palcsek István természetfotós kiállítása június 28-ig tekinthető meg a Gyopárosi Mini Galériában (Tourinform iroda). Ugyanitt Varga Béla fafaragó művész kiállítását június 29-én 17 órakor Pribék Endre rajztanár nyitja meg. Divatbemutató lesz június 30-án 19 órától a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében a Szilvia Szalon kollekciójából, valamint a Csorvási Hudák Szövőműhely magyaros viseleteiből. Az est vendége: St. Martin. Közreműködik: a Dixie Jam Session és a NEO Divatstúdió. Konferál: Dr. Rock. Játékkuckó (ugrálóvár, trambulin, csúszda) Gyopárosfürdőn, az élményfürdő galériáján. Nyitva:10–19.30 óra. Ifjúsági magyarságtábor lesz 17. alkalommal június 30 és július 4. között. Bővebb infó: helios@globonet.hu, vagy a 06 (68) 411-060 telefonszámon.

KÖZLEMÉNY A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsös ültetvény méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról szóló 2006. évi XLVIII. törvény előírásai szerint 2012. június 1. és november 30. között az alma-, körte-, kajszi- és őszibarack-ültetvények statisztikai célú felmérése zajlik a településen. A Központi Statisztikai Hivatal megbízásából igazolvánnyal ellátott összeírók felkeresik a helység közigazgatási területén található azon ültetvényeket, amelyeket előzetesen az adatgyűjtésre kijelöltek. A szakemberek a helyszínen töltik ki azt a kérdőívet, amely az ültetvény jellemzőit méri fel. Kérjük, segítsék munkájukat a feladatuk elvégzéséhez szükséges információk megadásával, továbbá felkérésükre biztosítsák számukra, hogy a zárt területekre bejussanak. A törvény alapján a gyümölcsfával betelepített területek használói kötelesek az összeíráshoz adatot szolgáltatni. Az összeírók célja elsősorban az ültetvények felkeresése, ugyanakkor az adatfelvétel megvalósulásához a használókkal való kapcsolatfelvételre is sor kerülhet. A kérdőív megtekinthető az önkormányzati hivatalban vagy a KSH internetes honlapján (www.ksh.hu).

Csobbanj Európával! – június 30. – július 1. A roadshow keretében egy Europe Direct-kisbusz járja körbe az egész országot, hogy az uniós tájékoztató irodák szolgáltatásaira hívja fel a fürdőzők figyelmét. Bővebb információ: 06 (68) 512-260, marketing@gyoparosfurdo.hu. Gyopárosi Humorfesztivál lesz nyugdíjas-egyesületeknek július 7-én Gyopárosfürdőn. Gyepderbi – Békés megyei bajnokság V. fordulója lesz kettes-, és pónifogatok részére július 7–8-án a Bogárzói Lóversenypályán. Július 7-én 9.30-tól ünnepélyes felvonulás és megnyitó, majd kezdődik az I. forduló „C” kategóriás fogatok akadályhajtása,13 órától pedig a II. fordulóban „C” kategóriás fogatok akadályhajtása következik. Az eredményhirdetés 16 órakor kezdődik. Július 8-án 10 órától maraton hajtásra várnak mindenkit. További infó: 06 (30) 445-3220.

KÖZLEMÉNY Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy megkezdi Orosháza közterületein a vadgesztenyefák permetezését. A munkavégzés időtartama: június 23. – július 2. Felhasználandó szerek: Topas 100 EC 0,3-0,5 l/ha, Dimilin 25 WG 0,05%, Silwet 0,2 l/ha. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 18 nap; munka-egészségügyi várakozási idő: 0 nap. A szer méhekre nem veszélyes, vizekre kifejezetten veszélyes.

Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ szolgáltatásai között a házi segítségnyújtással is támogatja a rászorulókat. Kérjük mindazokat, akik úgy érzik, szükségük van saját otthonukban erre a szolgáltatásra, jelentkezzenek telefonon (06-70/967-0283, ill. 06-70/953-6402) vagy személyesen (Orosháza, Iglói u. 7.) intézményünknél. Segítünk Önnek, ha szüksége van rá!


2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK

Újra a pokolban Az elmúlt hétvégén zajlott le Magyarország leginkább embert próbáló országúti kerékpárversenye, a 126 km-es Hegyek pokla. A versenyt 41 km-es körpályán rendezték, aminek a legnehezebb szakasza a 15 km hosszú Dobogó-kői hegymenet. Sem a szervezők, sem az időjárás nem kímélték a résztvevőket, hiszen miután háromszor letekerték ezt a távot a tikkasztó melegben, még le kellett küzdeniük a célhoz vezető három km-es, 10-13% meredekségű emelkedőt is. Az Orosházi Kerékpáros Sport Egyesületet Berki Csaba és Márta Mihály képviselték. Egyszerre emberfeletti és példaértékű az a teljesít-

7

KÖZÉLETI HETILAP

Sikeres szezont zárt az OFKSE

mény, amit Márta Mihály véghezvitt. 58 évesen, ilyen extrém körülmények között 04:20:53-as idejével korosztályában a 2., míg összetettben is az egészen kiváló 42. helyen végzett. Berki Csaba a verseny elején túl sokat vállalt, ami megbosszulta magát, és a 80. km-nél úgy döntött, hogy feladja, de 20 perc pihenő után erőt vett magán, és 05:03:01-es idővel a 72. helyen végzett. A versenyzők ezúton is köszönetet mondnak az orosházi egyesület 63 éves edzőjének, Lenti Laci bácsinak, aki minden körben biztosította számukra a frissítést, nélküle ez a fantasztikus eredmény nem jött volna létre. -vágta-

A legjobb formában Több korcsoportban is aranyéremmel zárták az aerobikosok a hétvégi megmérettetést Aradon. A vezetőedző szerint mindenki a legjobb formáját hozta. A hétvégén rendezték meg Aradon a VI. Aerogym Nemzetközi Bajnokságot,

Bettina III. helyezés, csapat: Nagy Noémi, Szőke Szonja, Őze Boglárka, Szonda Bettina, Kiss Patrícia I. hely. UP3 egyéni: Nagy Dominika II. helyezett, csapat: Lehoczky Fanni, Kishonti Zoé, Iványi Anett, Nagy Dominika,

melyen az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület Aerobik Szakosztálya is képviseltette magát. A megmérettetésen öt korcsoportban mintegy 350 versenyező mutatta meg tudását. Az orosházi lányok részéről is nagyon komoly és kemény felkészülési időszak előzte meg az aradi versenyt – tudtuk meg Zsigáné Mezei Beáta vezetőedzőtől. Az aerobikosok nagyszerű teljesítményt mutattak a nemzetközi bajnokságon, mindenki a legjobb formáját hozta, és ennek meg is lett az eredménye. UP4 egyéni: Szonda

Szonda Zsanett I. hely. UP2 egyéni: Misur Zsuzsanna III. hely, trió: Misur Zsuzsanna, Sipos Dalma, Durkó Edina II. helyezett. UP1 egyéni: Benedek Berta II., Polasek Klaudia III. hely, trió: Benedek Berta, Polasek Klaudia, Nagy Vivien II. hely, csapat: Gelegonya Gréta, Polasek Klaudia, Nagy Vivien, Benedek Berta, Misur Zsuzsanna, Sipos Dalma I. hely. Felnőtt egyéni: Nagy Vivien I. helyezett. A klubtól megtudtuk, magas színvonalú, jó hangulatú versenyt rendeztek Aradon, ahová jövőre is várják az orosháziakat. -taka-

Labdarúgás. Öregfiúk-mérkőzés. Hódmezővásárhely–Orosháza 4:3. Góllövők: Keller Zs., Tóth I. és Viski Á. 1-1.

Az egyik emlékezetes mérkőzés az elmúlt szezonból hazai pályán. Az orosházi csapat legyőzte a Balatonfüred együttesét. NB I-es férfi kézilabdacsapatunk a 9. helyen végzett a 2011–2012-es bajnokságban. Füzesi Ferenc vezetőedzőtől kértünk értékelést. – Ahogyan a mondás is tartja, minden jó, ha a vége jó. Röviden így lehetne summázni a tavalyi évet. A kezdetekkor szinte semmilyen feltétel nem volt adott ahhoz, hogy ilyen helyen végezzünk, viszont megvolt az erős elhatározás a klubvezetésben és a játékosokban is. Tavaly nyár végén elkezdtünk egy szisztematikus munkát, tudva azt, hogy valószínűleg minden a szezon végén, a rájátszásban dől el. A játékosokat minden tisztelet megilleti az őszi teljesítményért. Az őszi hét pont kevésnek tűnik, de ne feledjük, ebben egy Fradi elleni bravúrgyőzelem is benne volt. Úgy játszott a csapat, olyan pontokat szereztünk, hogy benne volt a srácokban a biztos bennmaradás lehetősége. Volt a szezon során még néhány kiugró eredmény, ami annak tulajdonítható, hogy a csapat nagy akarással játszott.

– Mi nehezítette az edzői munkát a bajnoki év során? – Az ősszel az egyik meghatározó játékosunk, Harsányi Viktor megsérült. Vele elvesztettünk egy rutinos és gólerős játékost. Azonnal nyilvánvaló lett, hogy erősítenünk kell. Még ha az új irányító nem is annyira gólerős, de a tekintélyével, rutinjával képes előre vinni a csapatot, és a meglevő kulcsjátékosokkal összedolgozva eredményesek tudunk lenni. Ezért esett a választás Frey Tamásra. A karácsonyi szünet környékén aztán úgy alakult a helyzet, hogy mód volt újabb erősítésre. Gyöngyösről érkezett Pál Gergő, Füredről Benmilloud Yassine, és az utolsó pillanatban jött a lehetőség, hogy Marinko Kekezovicot el lehet mozdítani Pécsről. A fiúkat be kellett illeszteni az itteni szisztémába. Ez egy játékos esetében viszonylag egyszerű, de háromnál már sokkal több munkát és időt igényel. Ezt az időt próbáltuk rövidíteni, de egy határon túl ez lehetetlen. Ennek folytán becsúsztak

Asztalitenisz-Eötvös DPSE. VII. Rózsa Ferenc emlékverseny, Árpádhalom. Eredmények: Motivált, jó játékot nyújtó, 10 éves Zsemberi Tamás 14 mérkőzést játszott. 14 éves korig 3. helyezés, 14–18 éves korig 1. helyezés. Páros 3. helyezés. Nyári László 65 év felett 1. hely. Páros: Nyári László–Kéri Róbert 3. hely.

Bajnokokat ünnepeltek Az OMTK ULE 1995–1996-os korosztálya (U17) első helyet ért el a megyei serdülő labdarúgó-bajnokságban. Június 14-én a Gopárosi úti ULE bázison adták át az aranyérmeket. Húsz győz-

korosztályos bajnokságban a 9. helyen zártak. A bajnokcsapat tagjai: Andrékó Viktor, Bajkán Márk, Gáspár Mihály, Gulyás János, Machó Attila, Tóth László, Köteles Ádám, Miszlai László,

tes meccset játszottak a fiúk, egy döntetlennel és egy vereséggel. A gólkirály az Orosházát erősítő Kasza Illés lett. Tóth-Kása Sándor, az ULE elnöke hangsúlyozta, az eredmény azért is kiemelkedő, mert párhuzamosan két bajnokságban álltak helyt. Az NB II-es

Németh Gergő, Sajti Bálint, Szántó Tibor, Orbán Norbert, Varga Gábor, Kasza Illés, Miklós Máté, Deli Lajos, Simon Róbert, Fekete Norbert, Kovács Ábel, Lengyel Márk, Mészáros Csaba. Edző: Gyimesi András. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Győzelem a hajrában Csorvás - Rákóczi Vasas 3 - 4 (0 - 1) Megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés, Csorvás, 130 néző. Rákóczi: Lévai — Papp L. (Vági), Németh, Ludányi, Boros, Szabó Á., Gulyás, Buza, Kánya (Baranyai), – Vidákovics, Elekes. Edző: Polyák László. A sereghajtó otthonában úgy indult a mérkőzés, ahogy csapatunk eltervezte. A 30. percben Elekes buktatásáért megítélt 11-est Kánya ugyan elhibázta, de a 42. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi. Szabó Á. labdáját Vidákovics gurította a kimozduló kapus mellett a hálóba, 0-1. A lelkes hazaiak az 50. percben Szatmári révén előbb egyenlítettek, majd az 56. percben Laczkó találatával megfordították az eredményt.

A 62. percben Buza kihasználva a védők hibáját, 2-2-re egyenlített. A 68. percben Kaszai mintegy 25 méterről elvégzett szabadrúgása vágódott a jobb felső sarokba, 3-2. A 86. percben Ludányi lövése jutott a lábak között a hálóba, 3-3. A mérkőzés 90. percében sikerült sakkmatt helyzetig játszani a labdát, melynek végén Baranyai passzolt a hálóba, 3-4. A Rákóczi győzelmével az előkelő 5. helyen zárta a bajnokságot. Polyák László: – Kis híján majdnem a forduló meglepetését hoztuk. Örülök, hogy végül mégis sikerült megnyerni a mérkőzést, és a bajnokság során először az ötödik helyre feljött a csapat. Ifjúságiak: Csorvás - Rákóczi Vasas SE 4 – 11. Betkó Tamás

gyengébben sikerült meccsek a tavasz folyamán is, gondolok itt a nagyon balszerencsés Pécs elleni mérkőzésre. Ezek miatt nem sikerült azt a szezon közben felmerült új célt teljesíteni, hogy bejussunk a nyolc közé. – A végén következett a mindent eldöntő rájátszás. Mi volt az elvárás? – A rájátszásnak úgy álltunk neki, hogy tudtuk, a miénk az alsóházi rájátszás mezőnyének egyik legerősebb csapata. Akartuk ezt a hatból hatot, a csapat nem tűrt ellentmondást. Amellett, hogy ez a 9. helyet eredményezte, egy kicsit megmutattuk a jövendő ellenfeleknek, mire képes ez a társaság. Összességében sikeres évet tudunk magunk mögött. Remélem, a feltételek meglesznek jövőre is, a fiúk továbbra is telt ház előtt játszanak, és akkor talán egy év múlva sem fogunk szomorkodni –zárta értékelőjét Füzesi Ferenc. Cs. J. Archív fotó: Rajki Judit

Strandbirkózó bajnokság. Június 30-án Gyopárosfürdőn rendezik meg a junior strandbirkózó országos bajnokságot, valamint felnőtt rangsorversenyt, kadet és diák országos megmérettetést. – Az idei évben Magyarország ad otthont a Veterán és a Strandbirkózó Világbajnokságnak. A vébén indulók személye a válogatóversenyek alapján alakul ki, ennek egyik állomása lesz Orosházán – tudtuk meg Szél Attilától, az orosházi Spartacus elnökétől. A június 30-i bajnokságon (esőnap: július 1., vasárnap) a felnőtt, junior, kadet és diák korosztály mellett nyílt kategóriát is hirdetnek amatőrök részére a helyszínen jelentkezők számától függően. Öt főig körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le a küzdelmeket, 5 és 10 induló között két csoportban, 10 induló felett egyenes kieséses rendszerben zajlanak a csaták vigaszággal. A diákés kadetversenyek 11 órakor, a junior és felnőtt küzdelmek 15 órakor indulnak, előtte lesz a mérés. A magyarok közül 2010-ben Ritter Árpád nyert strandbirkózó világbajnokságot, míg az orosházi Györgyi Péter az elmúlt évben ötödik lett. gvk

SPORTMŰSOR Kispályás labdarúgás XII. Bo-Ba Kupa, 5+1-es kispályás labdarúgótorna, Nagyszénás, sportpálya, június 23., 8:00.


8

2012. JÚNIUS 22., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK

Családi nap és egészség

Kutyás tanév

Gyógyszertári ügyelet. Június 18-tól 24-ig Pingvin Patika (Győri Vilmos tér 1., tel.: 68/415-815). Június 25től július 1-jéig Aranyvessző Patika (Kiss Ernő utca 8., tel.: 68/417-722). Július 2-től 8-ig Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza Intézeti Gyógyszertára (Könd utca 59., tel.: 68/411-166). Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület június 30-án, szombaton 13 órától a Koccintó Söröző előtt – a Vendéglátóegység támogatásával – várja egy tál meleg étellel a nehéz körülmények között élőket. Újraélesztési tanfolyam, másodszor. Több mint ötvenen vettek részt április 15-én azon az újraélesztési tanfolyamon, amit az orosházi mentőállomás szervezett. Az elméleti rész után gyakorlatban is megnézhettük, melyek a legfontosabb lépések, ha segíteni akarunk egy bajbajutotton. A tanfolyam ötletét egy szerencsés kimenetelű gyopárosi újraélesztéses eset adta. Az első tanfolyam akkora sikert aratott, hogy a folytatás mellett döntöttek az orosházi mentősök, a képzés július elsején, vasárnap 15–18 óráig lesz az Orosházi Mentőállomáson.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken szerte az országban záporok, viharos zivatarfoltok várhatók. Változóan napos-felhős idő lesz. Az északi szél az ország keleti felén mérsékelt lesz, délkeleten még egy napig marad a kánikula. Szombaton napközben 20 és 28 Celsius-fok lesz, délkeleten pár fokkal ma-gasabb. A hétvégén és a következő héten országszerte meleg, de néhány fokkal már tűrhetőbb idő ígérkezik.

ANYAKÖNYV

Több iskolában is hasznos információkhoz jutottak a diákok az elmúlt tanév során az orosházi állatvédők jóvoltából. Városunkban járt a magyar kutyasuttogó is. Az orosházi állatvédő egyesület tavasszal indította el diákoknak szóló állatvédelmi előadás-sorozatát azzal a céllal, hogy a gyerekek megismerjék a felelős állattartás szabályait. Az első programon dr. Sin Zoltán állatorvos tartott előadást, az állatok helyes ellátásáról, betegségeikről tájékozódhattak a gyerkőcök. Az egyesület állatvédelmi ellenőrzésein tapasztaltakat Horváth Sándor rendőr alezredes és Lénárt Ferenc állatvédő mesélte el a diákoknak. Megtudhatták, milyen rossz körülmények között élő kutyákat mentenek ki szorult helyzetükből, és azt is, hogy az új gazdáknál milyen remek életük lesz. A program

harmadik állomása Kiss Gábor kutyasuttogó bemutatója volt, aki a kutyák gondolkodásmódjáról, lelki életéről mesélt. Az állatvédelmi előadás-sorozat záró eseményét a tanév utolsó napján, az evangélikus iskola udvarán tartották, az orosházi kutyaiskola látványos engedelmességi és őrző-védő bemutatója csalt mosolyt a gyermekek arcára. Lénárt Ferenc állatvédő a Vörösmarty, a Czina, az Eötvös, a Wesley és a Táncsics diákjainak is tartott külön előadásokat az állatvédelemről, az erre a célra készített videós illusztrációval. A program a jövő tanévben is folytatódik. Az orosházi állatvédelmi egyesület tapasztalatai azt mutatják, a diákok befogadóak ezekre az ismeretekre, a legtöbbjük feltétlen bizalommal és szeretettel fordul az állatok felé. -takaFotó: Kecskeméti Krisztina

Slambucot főztek. Tartalmas munka folyik a Töhötöm utcai nyugdíjasházban, ehhez járult hozzá az Orosházi Nyugdíjas „Platán” klub. Évek óta hagyományosan, így a múlt klubnapunkon is sikeresen megfőztük a pusztai bográcsos ételt, a slambucot, melyet jó étvággyal fogyasztottunk el egy kellemes zenés délutánon. Klubunk július 4-ére buszos kirándulást szervez Cserkeszőlőre, melyre várja az Kunos Károly klubvezető egyesületi tagok jelentkezését.

Lovastorna siker

Megérkeztek Czombos István Attila és Jámbor Lili fia: Olivér; Pelle Zsolt és Fábri Ildikó Anita leánya: Viola; Tóth Péter és Pacsika Melinda Judit fia: Bulcsú; Györkös Levente és Csernus Ágnes leánya: Nikolett; Tóth Sándor és Pápai Tünde Irén fia: Sándor István; Dénes József Zsolt és Bella Rita fia: Botond József; Czollner Krisztián és Joós Szilvia fia: Ábel Házasságot kötött Szenczi István Imre és Csapó Aranka Rozália Eltávoztak közülünk Fejes Sándor; Vendlóczki Ferenc

KUTYASZORÍTÓ

Charlie hetekig a várost járta, hatalmas bundájától még a nagyságát sem lehetett megállapítani. Eleinte nagyon bizalmatlan volt, nehezen barátkozós. Értelmes, igen rövid idő alatt képes megtanulni az új parancsokat. Kiváló házőrző, más kutyákkal szemben hajlamos a domináns viselkedésre. Üldözi a rágcsálókat, a nyulakat és a macskákat. www.oroshaziallatvedok.hu

A térség egyik legnagyobb munkáltatója, a Linamar Hungary Zrt. június 9-én a bogárzói lóversenypályán tartotta hagyományos családi napját, amin több száz munkavállaló és hozzátartozója vett részt. Számtalan kulturális, egészségmegőrző, valamint gyermek- és felnőtt szórakoztató jellegű programon vehettek részt ingyenesen a dolgozók. A gyerekeket játszóház, arcfestés, ugrálóvár, pónilovaglás várta, míg a felnőttek pörköltfőző versenyen mérhették össze tudásukat. Napjaink egyik igen fontos témája az egészség, amelyet a szervezők egy „Egészség utca” elnevezésű program keretében valósítottak meg. Az érdeklődők bizalommal

fordulhattak csontkovácshoz, a gyógyító köveshez, a természetgyógyászhoz és az életmód-tanácsadóhoz, valamint biokonyha és diabetikus ételkülönlegességeket is megkóstolhattak. A Linamar Hungary Zrt. dohányzásleszoktató programot indított el az idén, amit a családi napon is hirdetett, hisz külön sátorral készültek a szervezők. A kicsik és nagyok szerencsekerék pörgetésével felelhettek a dohányzással és egészségmegőrzéssel kapcsolatos kérdésekre, amelyekért különböző ajándékokat kaptak. A vállalat a dolgozókat és családtagjaikat ebéddel látta vendégül, ezzel is megköszönve munkájukat.

Ellenőriztek

32 fuvarozó gépjárművet ellenőrzött rendőrségi segítséggel a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Iparbiztonsági Főfelügyelősége csütörtökön. A 47-es számú főút Orosháza– Csorvás közötti szakaszán tartott akció célja az illegálisan vagy a szabálytalanul fuvarozó gépjárművek kiszűrése volt. A 32 jármű közül kettő volt veszélyes árut szállító, és egy hibát tártak fel, melyért a kiszabható bírság 100 ezer forint. – Az ellenőrzés során a veszélyt jelző táblával jelölt és nem jelölt járműveket, külföldi és belföldi fuvarozót egyaránt megvizsgálunk. Ellenőrizzük a járművek forgalmi engedélyét, szállítóvagy fuvarlevelét, menetlevelét, rakományát. A veszélyes árut szállító (ADR köteles) járművek esetében az okmá-

nyok vizsgálatát a felszerelések meglétének és állapotának, a rakomány és rögzítésének ellenőrzése követi – tudtuk meg Marton Gergely tűzoltó őrnagytól, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság iparbiztonsági főfelügyelőjétől. Az elmúlt félévben súlyos szabálytalanság, baleset, tűzeset veszélyes áruszállító gépjármű jelenlétében nem volt Békés megyében. Az ellenőrzött 310 gépjárműből 18 tartozott az ADR hatálya alá, 6 alkalommal indult eljárás. A statisztika jónak mondható, ez egyrészt a fuvarozók szemléletében bekövetkezett változásnak, másrészt a magas, 100 ezer forinttól 1 millióig terjedő bírságolási tételeknek is köszönhető. Melich Fotó: Rajki Judit

VILLOGÓ Új szín tűnt fel az orosházi lovas versenysportok palettáján. A két esztendeje alakult Budavári-Sin Lovasudvar lovas tornász növendékei eddig csak bemutatókon bizonyították ügyességüket, a múlt héten azonban – fennállásuk óta először – versenyen is bemutatkoztak. A Füzesgyarmaton rendezett Regionális Amatőr Lovastorna versenyen két hazai és a békéscsabai csapat mellett az orosházi gyerekek békésszentandrásiakkal kiegészülve alkottak csapatot. A több mint tízéves múltra visszatekintő hazai és csabai gárdák ellen még a győzelem sok lett volna, a második hely sikerült és az egyéni versenyben is megmutatták a Budavári-Sin edzőpáros tanítványai, hogy nem lehet félvállról venni őket. Budavári Zsófi elmondta, hogy az Orosházi Lovas Egyesület újon-

nan választott elnöksége is örömmel vette az új versenyszakágat, és terveik szerint jövőre városunkban is lesz lovastorna verseny. Addig a homokbánya melletti tanyán folyik tovább a szorgos munka, a gyerekek pedig további bemutatókon szerezhetnek örömet a közönségnek. Ha elegendő a jelentkező és az anyagiakkal is rendben lesz minden, akkor augusztusban lovas nyári tábor is indul – árulta el az edzőlovas terapeuta. Eredmények: Orosháza-Békésszentandrás (vegyes csapat) 2. hely. Egyéni: 2. Barta Luca Hanga C/2 kategória lépés, 4. Barta Boglárka B kat. vágta, 2. Szicskó Janka C/2 kat. lépés, 5. Tusjak Enikő B kat. vágta, 5. Sin Attila B kat. ügetés, 3. Sin Boglárka B kat. vágta, 2. Vetró Brenda C/1 kat. lépés. -cséjé-

Elítélték a sofőrt. A tavaly júniusi monori balesetben ketten haltak meg, a vétkes Tatra sofőrjét a nem jogerős ítélet szerint 3 év fogházbüntetésre ítélték. Az Orosházi Városi Bíróságon halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt K. T. Zs. ellen indult büntetőügyben a közelmúltban született nem jogerős ítélet – írta a Beol.hu. Az iszapszállító pilótáját 3 évi fogházbüntetésre és 3 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélték. A vádlott – a törvény értelmében – a fogházbüntetés legalább kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat, hogy fizessen meg az államnak több mint 1 millió forint bűnügyi költséget. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be. Ezért az ügyet a Gyulai Törvényszékre, másodfokú elbírálásra terjesztették fel, tehát az ítélet nem jogerős. A végzetes baleset tavaly június 22-én történt. A Csorvás felől Orosháza irányába közlekedő Tatra teherautó áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött a Csorvás felé tartó Ifával, melynek sofőrje életét vesztette. Az Ifa mögött haladó Peugeot vezetője elrántotta a kormányt, majd az árokban kötött ki, és sérülés nélkül megúszta a balesetet. A mögötte érkező Mazdát – melyben egy házaspár ült – azonban eltalálta a Tatra, és az autóban utazó 31 éves hölgy életét vesztette. A balesetben az útra ömlött iszap nagyban nehezítette a helyszínelést, így órákon át teljes volt az útzár a főúton. Az Ifa elhunyt pilótája csanádapácai, míg a Mazda utasa békéscsabai volt. Rendőrök üldözték. Olvasónk jelezte, hogy csütörtök hajnalban a rendőrök üldöztek valakit Orosházán, a Töhötöm utcán. Megkérdeztük a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol megerősítették a hírt. Vargáné Szombati Andrea sajtóreferens elmondta, hogy az Október 6.-a utcában csütörtökön hajnal háromnegyed 2 körül a járőrök ellenőrzés alá akartak vonni egy autóst. – A járművezető azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem tovább hajtott, majd a Töhötöm utcában kiszállt a kocsiból és elfutott. Az egyenruhások az Állomás térről állították elő. Mivel felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan vezetett, vérvételre vitték. Az Orosházi Rendőrkapitányság ittas járművezetés és jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt eljárást indított az orosházi fiatalember ellen – tájékoztatott a szóvivő. Traffipax. Június 25-én, 26-án, 27-én, valamint 29-én mérnek sebességet Orosházán.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 323-7734. Nyomda: PAUS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.