2012/28. szám Orosházi Élet

Page 1

JÓL HALAD A FŐTÉR

FELGYÚJTOTTA ALBÉRLETÉT

HAMAROSAN VÉGEZNEK A KÖZMŰKIVÁLTÁSOKKAL ÉS ELKEZDIK A MUNKA LÁTVÁNYOS RÉSZÉT. MÁR BURKOLJÁK A TERET, KÖRVONALAZÓDNAK A GYALOGOSUTAK.

KEDD HAJNALBAN A LAKÓK ARRA ÉBREDTEK, HOGY FÜST GOMOLYOG A DEÁK UTCAI HÁZBAN. MINT KIDERÜLT, EGY FÉRFI FELGYÚJTOTTA BÉRELT LAKÁSÁT. A KÁR TÖBBMILLIÓS.

3. oldal

8. oldal

OrosháziÉlet XVII. évfolyam 28. szám

Útfelújítások Hazánk 10 legveszélyesebb útja között van a 47-es és a 44-es, így felújításuk időszerű. A Mezőberény–Békéscsaba egy szakasza már befejezés előtt áll, ám az Orosháza–Békéscsaba közötti rész felújítása még csak terv. Egy év múlva kezdődik a Békéscsabát Kecskeméttel összekötő 44-es főút Békés megyei szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztése – adta hírül az MTI. A fejlesztés három ütemben valósul meg, az első ütem kivitelezési munkálatai a tervek szerint 2013-ban indulnak, és két-három éven belül elkészülnek. 2012-ben fejeződik be a 47-es számú főút Mezőberény és Békéscsaba közötti 12 kilométer hosszú szakaszán a burkolat felújítása és megerősítése. Hasonló fejlesztés történik a 47-es főúton Békéscsaba és Orosháza között, mint korábban megírtuk 11 milliárd forintból 34 kilométeren újul meg a főút a két település között. A beruházás célja az útszakasz burkolatának 11,5 tonna tengelyterhelésre való megerősítése, a vízelvezetési gondok megszüntetése, a burkolat szélességének előírások szerinti kiépítése. A fejlesztés során kerékpárutat is építenek. Az Orosháza–Békéscsaba közötti szakasz mellett a beruházás részeként felújítás lesz az Orosháza–Hódmezővásárhely és az Algyő–Szeged közötti útszakaszokon is. Az Alföld egyik legfontosabb útvonalának korszerűsítésével gyorsabbá, biztonságosabbá válik a közlekedés Szeged és Békéscsaba között. A beruházás jelenleg az előkészítés szakaszában van. Egy felmérés szerint Magyarország tíz legveszélyesebb útja közé tartozik a 44-es és a 47-es főút is. Tavaly júliusig az azt megelőző három évben a 44-esen Kecskemét és Gyula között 29-en haltak meg, 83-an sérültek meg súlyosan, a 47-esen Debrecen és Szeged között 26 halálos és 118 súlyos sérüléses baleset következett be ugyanebben az időszakban. m

KÖZÉLETI HETILAP

2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK

Több orosházi Gyopárosfürdőn

Kiválóan teljesített a fürdő az év első felében. Nőtt a vendégszám, és kiugróan több orosházi látogatott ki, mint egy éve. A fürdő vezetése már készül az augusztusi programokkal is. Orosháza–Gyopárosfürdőn július 20–22. között tartották a Sör-Virsli Fesztivált. A változékony idő ellenére 6000 ember látogatott ki a három nap alatt a fürdőbe, közülük nagyon sokan érkeztek Orosházáról. A fesztiválon Elekes Lajos társadalmi alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy az idei első félév számai nagyon jók. – Mindenképpen örömteli hír, hogy sok év után először 2012 első félévében nőtt az

Orosháza Kártyával belépők száma a fürdőben. Ez a jelenlegi gazdasági helyzetben nagy eredménynek számít – mondta Elekes. Mint ismert, egy évvel ezelőtt a Gyopárosi Gyógyfürdő Zrt.-t összevonták a Városüzemeltetési Zrt.-vel. Elekes kiemelte, az összevonás gazdaságilag mindenképpen jó döntés volt. – A fürdő az előzetes féléves adatok szerint stabilan és hatékonyan működik, hozza az eredményeit és költségvetés szempontjából rendben van. Az összevonásnak köszönhetően a költségeket sikerült csökkenteni, ezért a mérleg is jobb, mint egy esztendővel ezelőtt – fogal-

mazott. A tervezett fejlesztésekről szólva Elekes Lajos elmondta, két, Gyopárosfürdőt érintő pályázaton is dolgozik a cégvezetés. – Az egyik a tó környékének rehabilitációjára, kiépítésére, széppé tételére vonatkozik. A másik pedig az uszoda befedésére – ami így télen is használható lenne – és a gyógymedence rekonstrukciójára készül. Mindezek megvalósulása attól függ, hogy tudunk-e pályázati forrásokat szerezni ezekre a beruházásokra – fogalmazott az alpolgármester. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Csizmadia Gergely – aki egyben a fürdő vezetője –

elmondta, január 1-jétől július végéig az orosházi látogatók többen voltak, mint az előző évben. – Ez a szám kiváltképp a nyár beköszöntével ugrott meg, júniusban több mint 20%, júliusban pedig közel 50%-os emelkedést regisztráltak. Az év első 7 hónapjában pedig a teljes vendégforgalom közel 20%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbihoz képest. Az árcsökkentés miatt kevesebb bevétellel számoltunk, de az olcsóbb árakkal elért növekvő látogatószámmal néhány százalékkal nagyobb pénzügyi bevétel valósult meg eddig – fogalmazott Csizmadia Gergely. (Folytatás: 3. o.)

Kezdődik a Kossuth-szobor áthelyezése Befektetőbarát A Kossuth-szobor áthelyezése körüli vita már hosszú ideje témája a helyi politikának. A szobrot még a Hotel Alföld bontása előtt, 2011. december 2-án, az orosházi Bánfi Gábor szobrászművész vezetésével emelték le talapzatáról és vitték a Városüzemeltetési Zrt. zárt telephelyére, ahol a talapzattal együtt restaurálták. A szobornak azért kellett költöznie, mert elkezdték a főtér előkészítését. Hónapokon keresztül zajlott a vita, hogy a felújítás után hova kerüljön a szobor: a főtér közepére, vagy más helyszínre? Végül a képviselő-testület többsége június 22-i ülésén határozott arról, hogy a szobor új helyet kap. A Kossuth-szobor eredetileg a mostani katolikus templom helyén állt. Horvay János 1904 szeptemberében felavatott alkotását 1922-ben helyezték át az akkori Alföld Szálló mellé. Most visszake-

rül az eredeti helye közelébe, a tájolás szerint ismét Arad felé mutat majd Kossuth Lajos alakja. A szobrot a tervek szerint szeptember 30-ig állítják fel a Kossuth utca és a Rákóczi utca kereszteződésében található zöldterületen. – A korábbi helyen 150 m2 volt a szobor és környezetének területe. Az új tér 350 négyzetméteresre bővül, amit bazalt nagy kockakővel burkolnak. Ez olyan dísztér lesz, amin az ünnepségeket meg lehet rendezni – mondta el Barák Anita, a városfejlesztési, beruházási iroda helyettes vezetője. A kivitelezést az Iványi Építőmester Kft. végzi. A beruházó július 31-én vette át a területet, és hamarosan megkezdi a munkát. Elsőként a szobor talapzatának alapozását és a felépítmény kivitelezését végzik el, ezután következik a díszburkolat lerakása. – Ehhez azokat az ép bazaltköveket hasz-

nálják fel, amiket a Kossuth-szobor melletti részről szedtek fel. Mivel ez a felület nagyobb mint a korábbi, a pluszmennyiséget a főtér építése közben felbontott aszfaltburkolat alatt talált kövekkel pótolják – fogalmazott Barák Anita. Megtudtuk, hogy a Kossuth-szobor restaurálása elkészült, az alkotás a terep előkészítése után kerül a helyére. Felújítják a talapzatot határoló kovácsoltvas kerítést, a szobor éjszakai kivilágítást kap és a környezetébe bokrokat, cserjéket ültetnek. A katolikus templom előtti részen, a SPAR áruház felé vezető járdának lesz egy apró ívkorrekciója, ezzel is bővítik a teret. A SPAR-nál lévő gyalogosátkelő melletti terebélyes fa megmarad, ennek egyetlen oldalágát – ami belógna a szoborba – vágják le egy kertészeti szakember vezetésével. Melega

Orosháza elnyerte a Befektetőbarát település címet – sikerrel vett részt ugyanis a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) programján. A cím megszerzéséhez a városnak részt kellett vennie a HITA programján, melynek keretében a települések nem csupán arra készültek fel, hogy fogadják az esetleges új befektetőket, hanem arra is, hogy segítsék, ösztönözzék a már letelepülteket. A programban Orosházát Püspöki-Sinka Edit képviselte. Az ő feladata volt a város befektetésösztönző stratégiájának elkészítése is, melyben Orosháza önkormányzata meghatározza a főbb célokat és azt, hogy milyen lépéseket kell tenni a megvalósítás érdekében. A cél: hazai és nemzetközi cégek, befektetők bevonása Orosházára. A helyi befektetési környezetet és lehetőségeket tag-

laló stratégia segíti a külföldiek tájékozódását. Információkat nyújt a magyar befektetési, jogi, adózási és pénzügyi környezetről. Segít a telephelykeresésben, a befektetési helyszín kiválasztásában, a több nyelvű promóciós anyagok megjelentetésében, öszszességében abban, hogy olyan befektetőket vonzzon a városba, akiknek elképzelései találkoznak a város céljaival. Orosháza sikeresen vett részt a programon, így dokumentumain feltüntetheti, rendezvényeken használhatja a településbarát logót. A program kapcsán a város bekerült a Nemzeti Külgazdasági Hivatal adatbázisába, mely elősegíti, hogy a külföldi befektetők közvetlenül, elsőként megismerjék a város adottságait, fejlesztésre alkalmas területeit, a befektetési lehetőségeket. Mk


2

KÖZÉLETI HETILAP

Mi lesz a szemészeti osztállyal? Összesen 421 ággyal működik tovább az orosházi kórház az állami átvétel és az átalakítás után. Nem zárnak be egy osztályt sem és visszakerül a szarvasi körzet – írtuk korábban. Dr. Dancsó József polgármester és dr. Kalmár Mihály kórházi főigazgató azt is bejelentette, hogy a szemészeti osztályon megszűnik az aktív ágyak többsége és áttérnek az egynapos ellátásra. A szemészetet érintő változásokról „Mindenki mehet, amerre lát?” címmel tartott sajtótájékoztatót szerda délelőtt Fetser János, az orosházi MSZP elnöke, önkormányzati képviselő. Szerinte a megyén belül tovább fokozódik Orosháza stratégiai lemaradása az egészségügyben is. – A jelenlegi városvezetés komoly eredménynek tartja, hogy Szarvast visszacsatolták, de ez annak idején fideszes politikai döntés volt, most az akkori hibákat nagyon helyesen korrigálták. A legnagyobb hiba azonban, hogy az a szemészet, ami 1967-ben alakult 24 aktív ággyal, szinte megszűnik és egynapos szemészetté alakul át. Ez finanszírozási szempontból igen, de az itt lévő betegek szempontjából aligha elfogadható – fogalmazott a képviselő. Fetser kiemelte, az egészségügyi minisztérium honlapján az olvasható, hogy a szemészeti műtétek nagy többsége Gyulán és Szegeden lesz. Emellett idézte dr. Dancsó József 2007-es, még alpolgármesterként egyik testületi ülésen tett felszólalását, amiben akkor úgy fogalmazott,

hogy a kórházi ágyak mellé mindig kellenek orvosok és ápolók, ezért meg kell teremteni a megfelelő finanszírozást. – Ha most megszűnnek az ágyak a szemészeten, akkor az osztály és a munkahelyek léte is megkérdőjeleződik. Orosháza ipari város, ezért ha hétvégén nem lesz szemészeti ügyelet, akkor hogyan látják el azokat a dolgozókat, akiknek mondjuk fémforgács vagy üvegszilánk megy a szemébe? – tette fel a kérdést az MSZP-s politikus. Szerinte Gyula és Szeged között Orosházán szükséges olyan kórházi szemészeti kapacitás, ami ellátja az itteni több száz beteget, és úgy véli, az egynapos ellátás nem egyenértékű egy ágyakkal rendelkező osztállyal. – Az orosháziak komoly veszteségeket szenvednek el a kórházi átalakításban. Az emberek nagy része egyre rosszabb ellátási helyzetbe kerül, a helyzet drámai és egyre roszszabb lesz. A környező falvakból a közlekedés miatt sokkal nehezebb eljutni Szegedre és Gyulára, mint az orosházi kórházba – fogalmazott Fetser János. Hozzátette: úgy tudja, hogy a változások miatt a szemészeti osztály főorvosa Szentesre megy az orosházi kórházból. A sajtótájékoztatón elhangzott felvetésekkel megkerestük dr. Kalmár Mihályt, az orosházi kórház főigazgatóját. – Nagyon nagy hozzá nem értésre vall, amit Fetser János elmondott, sajnálom, hogy ilyen szakmailag megalapozatlan nyilatkozatokkal riogatja a lakosságot. A szemészeti szakág átalakításáról nem a

Dühös magyarok Ezzel a névvel indított országos akciót a Magyar Szolidaritás Mozgalom. A narancsszínű dobozokból felépített piramisra jelképesen felkerülnek azok a sarkalatos pontok, melyek a Szolidaritás szerint jelzik: rosszul működik a rendszer. Az akció orosházi állomása keretében az Árpád-kert sarkában állították fel a piramist múlt szombaton, itt célozhattak a járókelők többek között az alaptörvény, az oktatási törvény, a Munka Törvénykönyve feliratokra. Aki pedig ledöntötte a piramist, oklevelet

kapott. A mozgalmat a tavalyi rendvédelmi tüntetések során hozta létre Kónya Péter és Árok Kornél. A szervezet októberben lesz egyéves, orosházi, 10 fős csoportja pedig a közelmúltban alakult meg. Így a rendezvény célja a Fidesz-kabinet bírálata mellett Orosházán az is volt, hogy megismertessék a szervezetet az érdeklődőkkel. Papp Attila, a Szolidaritás kelet-magyarországi koordinátora lapunknak elmondta, hogy a demokratikus értékek helyreállítását igyekeznek elérni.

politika és nem az állam döntött, hanem a szemészeti szakkollégium tagjai. Manapság olyan modern eszközökkel dolgozik a szemészet, hogy a műtétek 80 %-át egynapos sebészetben el lehet végezni. Ezért volt a legnagyobb aktív ágy veszteség az országban a szemészeten belül – mondta Kalmár. Hozzátette, ahol eddig a kisebb műtétek voltak – mint Orosházán is – az egynapos ellátásra áll át a rendszer, megszűnnek az aktív ágyak és ezért lett a fekvőbeteg-ellátás centralizálva. – Nem szűnik meg a szemészeti sürgősségi ellátás Orosházán, ha valakinek a szemébe megy valami, a sürgősségi osztály továbbra is ellátja. Ha pedig olyan súlyos a sérülése, hogy itt nem tudják ellátni, akkor továbbviszik Gyulára vagy Szegedre, ahogy eddig is tették – mondta a főigazgató. Kalmár hangsúlyozta: az is szakmai döntés volt, hogy a szarvasi térség visszakerült Orosházára és több szakágban egészen Gyomaendrődig nyúlik az ellátási terület. Kiemelte, hogy a szemészeten senkinek nem szűnik meg a munkája, ahol kell, átcsoportosítanak. – A szemészeti egynapos sebészet és a szakrendelés folytatódik tovább. Az ott dolgozó nővéreknek helyük van a kórházban, hiszen eleve szakemberhiánnyal küzdünk. A főorvosasszony most is Szentesről jár át gyógyítani. Arról, hogy mi lesz a szentesi kórház és az ő ottani orvosigazgatói állásának sorsa, nem tudok nyilatkozni – zárta dr. Kalmár. melega

2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK

Már Kardoskútnál járnak

Még április végén egyedi kormánydöntés után elhárult minden akadály az Orosháza–Tótkomlós és az Orosháza –Kaszaper közötti utak felújítása elől. A tavaszi sajtótájékoztatón dr. Dancsó József polgármester jelentette be, hogy a 2008-as döntést követően a kormány 2,3 milliárd forintot különített el a fejlesztésre, ám ez kevésnek bizonyult. Elmondta, hogy a pluszforrásokat végül a kormány biztosította, 1,4 milliárddal toldották meg a keretet, így elkezdődhetett a 3 milliárd 782 millió forint bekerülési költségű útépítés. Június végén a Tótkomlós előtti útszakaszon már aszfaltoztak, azóta is folyamatos a munka és haladnak

Orosháza irányába. A napokban félidejéhez érkezett a beruházás, és már Kardoskúton dolgoznak a gépek. – A terveknek megfelelő ütemben haladunk a munkával, nincs olyan tényező, ami a beruházást hátráltatná – mondta a Magyar Közút Békés megyei igazgatója, Virág Mihály. Az elmúlt hetek kánikulai időjárása az útépítésnek kedvezett, jó ütemben haladtak. – Augusztus közepéig várhatóan befejeződnek a pályaszerkezet megerősítési munkái az Orosháza–Tótkomlós közötti részen, ekkortól a félpályás, váltakozó irányú forgalomkorlátozások is csökkennek – fogalmazott a szakember. Melega Fotó: Rajki Judit

– A kormánynak demokratikus elvek mentén kell irányítania az országot. Amennyiben ez nem megy, akkor kormányváltásra van szükség. Nem általunk, hiszen mi nem párt vagyunk. Célunk, hogy széles társadalmi összefogást teremtsünk Magyarországon, amely mellé odaáll minden demokratikus ellenzéki párt és mozgalom. A demokratikus értékek helyreállítása, újra felépítése a célunk, hiszen jelenleg olyan törvények jelennek meg, melyek ennek nem felelnek meg. Szeretnénk minél több választópolgárt megszólítani, ezért találtuk ki a Dühös magyarok akciónkat – tudtuk meg Papp Attilától. -c-

Krisztus-arcú élet. Ezzel a címmel az Olvasókörök Szövetsége anyaországi és határon túli tagszervezeteinek részvételével július 20–22. között arató- és vándorbotátadó-ünnepséget tartott Mohácson. Az orosháziakat négytagú küldöttség képviselte, amelyet Deák György, a Cinkusiak Baráti Köre elnöke vezetett. A küldöttségben helyet kapott Gulyás Sándorné és Varga Lászlóné, a Bokréta Népdalkör két tagja is. – A rendezvény az aratás sok évszázados hagyományát a nemzeti összetartozás kifejezésének részeként elevenítette meg a mohácsi vész történelmi helyszínén. Utalva ezzel is a hitre: a búzaszemen látható „Krisztus arcra”, és a búza anyanyelvünkben használt ősi nevére, az „élet” erejére, az összefogásra, a nemzet élni akarására – összegezte Deák György. A közel négyszáz főt megmozgató programnak a Mohácsi Polgárok Olvasóköre volt a házigazdája és a Kárpátmedencei olvasókörök aratócsapatai is részt vettek rajta. Az aratók lovas kocsikkal, nótaszóval mentek a határba, és kaszával, sarlóval arattak. A búzát kévékbe kötötték, a kévéket keresztbe rakták. Az utolsó kévéből Jézus-kévét kötöttek, amelyből mindenki vitt néhány szálat a kalapjára vagy virágvázába. A rendezvény gálaestjén az Olvasókörök Szövetsége vándorbotját – melyet eddig az újvidéki Magyar SzóPont őrzött – a Mohácsi Polgárok Olvasóköre elnöke vehette át.


2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK

Járdaépítés közmunkásokkal Újabb ütemhez érkezett a járdaprogram – a szentetornyai óvoda előtt már elkészült a munka, a Hóvirág utcában javában dolgoznak a közmunkások. Idén 22 millió forintból végeznek járdaépítési és felújítási munkálatokat Orosházán. Szeptember végéig összesen 4 km hosszúságú szakaszt újítanak fel nyolc ütemben a Start munkaprogram keretében. A mostani ütemben 300 m2 járda építésére, felújítására kerül sor. A közmunkások jelenleg a Hóvirág utcában dolgoznak. – A Liget büféig a volt betonkeverő telep mellett 230 méter hosszan új járdaszakasz épül a Start munkaprogram keretében. Teljesen új nyomvonalon építünk járdát, figyelembe véve a jövőre induló szennyvízprogramot – tudtuk meg Mák Szabolcstól, a Start munkaprogram koordinátorától. Kéthárom hét múlva készül el a Hóvirág utcában az új járda, amelynek szükségességét korábban sokan jelezték Horváth József részére is. – Régi igény teljesül a járdaépítéssel, hiszen forgalmas az utca, Szentetornya, Rákóczitelep felől sok gyalogos és kerékpáros jár ezen az úton, a Vásárhelyi úti nagy üzletekbe. Jó lenne még az autóforduló kibővítése, esetleg feltöltése, hiszen a télen, kora tavasszal gyakorta

elakad itt a kukásautó – mondta az 5-ös körzet képviselője, aki reméli, a Csengeri utcán az egyenetlen járólapok javítása is belefér a közmunkaprogramba. Szentetornyán is dolgoznak a közmunkások: a Justh Zsigmond utcán a rossz járdaszakaszokat cserélik ki, a gyalogos közlekedést akadályozó, belelógó növényzetet visszavágják, a Mátyás király utcán, az óvoda előtt pedig már el is készültek a járdaépítéssel. – A Mátyás király utcában nagyon rossz volt a járda, főként a saroktól az óvodáig. Az új járda elkészült, biztonsággal közlekedhetnek szeptembertől az óvodások és szüleik – tájékoztatta

lapunkat Rucz József képviselő. – A Kupa vezér utcán a közmunkások letakarítják a lakatlan házak, üres telkek előtt a járdára nőtt gazt, bajos volt már erre a gyalogos közlekedés. Szentetornyán a járdák esetében jelentős javulás tapasztalható, de akad még munka ezen a téren – tette hozzá a 10-es körzet képviselője. A következő időszakban többek között az Erdő és a Hosszú utcán, illetve a Szentesi út végén dolgoznak majd a közmunkások és a belvárosban a DM előtti parkolónál a szegélyt is betonozzák majd. ch Fotó: Kecskeméti Krisztina

Bajcsy-Zsilinszky utcai újonnan épült járda térburkolását az új buszmegálló mögötti részen. A Meszes kisköz megújított épülete is egyre jobban elnyeri végső kinézetét. Már bent vannak a nyílászárók, festik a homlokzatot és rövid időn belül az épület előtti járda betonozása is kész lesz. Hamarosan fél-

Újabb 19 ember dolgozhat Orosházán jelenleg a Start munkaprogramban 305, az intézményekben 130 ember dolgozik közcélú munkakörökben. Ezek mellett a hosszabb távú közfoglalkoztatásra is pályázott az önkormányzat a Békés Megyei Kormányhivatal Orosházi Munkaügyi Központjához, amelyen nyert. – Július elsejétől november végéig 3 szakmunkást és 13 segédmunkást, augusztustól újabb 3 szakmunkást foglalkoztat a város. Erre a programra az idei évi költségvetésben több mint 17 millió forintot biztosított a képviselő-testület, a feladatok végrehajtására a Városüzemeltetséi Zrt.-vel kötöttünk szerződést. Az így alkalmazott emberek értelmes, értékteremtő, valóban a köz céljait szolgáló munkát végeznek – mondta el szerda délutáni sajtótájékoz-

tatóján Zalai Mihály alpolgármester. Mák Szabolcs, a Beruházási, Városfejlesztési iroda csoportvezetőjétől megtudtuk, hogy a beérkezett igények alapján osztották szét a pénzt. – Az önkormányzati óvodákban festés, mázolás, tetőjavítás, mosdók, csaptelepek javítása és a játékok felújítása lesz a feladat. A Töhötöm utcai nyugdíjasházban felújítják a külső homlokzatot és belső festés is végeznek majd. Gyopárosfürdőn, a Tourinform iroda kilátója lépcsőjének felújítását most végzik, az épület mellett pihenőpark is készül. Tervben van a Spartacus Birkózó Club épületének karbantartása, a bogárzói lóversenypályán pedig villamossági munkákat végeznek majd – sorolta az elvégzendő munkákat Mák Szabolcs. Melega

Több orosházi Gyopároson

Elkezdődött a térburkolás Járások Az épülő főtér teljes területén dolgoznak, a KÉSZ Zrt. mellett az összes közműcég a helyszínen van. A munka gyors ütemben halad, napról napra változik a helyzet. Az egyik leglátványosabb rész a SPAR áruház melletti tér. Szerdán daruval beemelték az új ívóvízhálózat egyik betonaknáját, és áthúzták az új vezetéket a Rákóczi utca alatti korábbi védőcsőben. Ezzel megvolt az utolsó nagy művelet ezen a részen. Napokon belül végeznek a közműkiváltásokkal és elkezdik a tér rendezését, már látszanak a leendő gyalogosutak körvonalai. Elkezdték a térburkoló kövek lerakását a COOP ABC és a Vasbolt közötti járdaszakaszon. Jövő héten megkezdik a

3

KÖZÉLETI HETILAP

pályás útlezárás várható a Rákóczi utcán a Rossmann áruház melletti területen. Ennek oka, hogy át kell vezetni egy vízvezetéket a túloldalra. Ezt út alatti fúrással nem lehet megoldani, hiszen az út alatt halad egy nagy átmérőjű, városi fő gázvezeték, ezért a GDF-SUEZ nem engedélyezte a fúrást. Fel kell tárni az utat, és úgy átvezetni a csöveket. Mióta a munkák miatt teljes egészében lezárták a főteret a forgalom elől, a gyalogosok a kerékpárúton közlekednek a Rossmann és a SPAR között. Ez viszont szabálytalan, balesetveszélyes. Emiatt a két áruház közötti szakaszt napokon belül kerékpár- és gyalogosútnak minősítik. A Rákóczi utcáról a

városháza irányába vezető, immár lezárt útkereszteződésen átmenő kerékpárút mellett védőhálót feszítenek ki az út mellé, ezzel téve biztonságosabbá a közlekedést. Amíg ez nem történik meg, addig azonban a gyalogosoknak tilos ezen a részen közlekedni. MeK Fotó: Kecskeméti Krisztina

A csodálatos anyatej. Augusztus elsejét az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 1990-ben a szoptatás világnapjává nyilvánította, Magyarországon 1992 óta ünnepeljük. Évek óta hagyomány Orosházán, hogy az anyatej világnapja környékén a védőnői szolgálat köszönti azokat az édesanyákat, akik legalább hat hónapos korukig kizárólag anyatejjel, majd azt követően is – megfelelő hozzátáplálás mellett – minél hosszabb ideig anyatejjel táplálják gyermeküket. Idén a bölcsőde adott otthont az anyatej világnapja alkalmából rendezett ünnepségnek szerdán. – Az anyatej értékes összetevőket tartalmaz. Orosházán nagyon pozitívan állnak az anyák a szoptatáshoz, igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni annak érdekében, hogy minél tovább így táplálják gyermeküket, de akinek bármilyen problémája adódik a szoptatás során, azok is segítséget kérnek – tájékoztatott Rábainé Dani Anikó védőnő. A rendezvényen előadások hangzottak el, volt ételkóstoló, a bölcsőde dolgozói jóvoltából pedig játszóház várta az apróságokat. S.Gy.

A főváros 23 kerületében, vidéken 175 helyen lesznek járási hivatalok 2013tól, amelyek az államigazgatási feladatokat veszik át a jegyzőktől. A kormány múlt héten döntött a járások székhelyeiről és illetékességi területeikről. A járási hivatalok a kormányhivatalok kirendeltségeként az államigazgatási ügyek intézésében nyújtanak segítséget. Az ügyintézésre a járási hivatalok részeként működő, hétfőtől péntekig 8-tól 20 óráig nyitva tartó kormányablakokban vagy a településre kirendelt ügysegéd által lesz lehetőség. Az átszervezés következtében az államigazgatási feladatok többségét az állam saját szervezeti rendszerén belül látja el, a jegyzőknél pedig a helyi ügyek, illetve az országosan nem szabályozott feladatok maradnak. Ilyenek pl. a helyi adóval összefüggő igazgatási, az anyakönyvi és állampolgársági ügyek, a települési polgári védelmi, katasztrófa- igazgatási feladatok, a hagyatéki eljárás, a nem alanyi jogon járó szociális ellátások, a távhő szolgáltatásai, a helyi környezet- és természetvédelmi kérdések, a veszélyes ebek nyilvántartásával összefüggő feladatok, az óvodáztatási támogatás. Az olyan hatósági ügyek esetében, mint pl. a földművelésügyi, az állategészségügyi, a vízügyi, az ipari igazgatással, valamint a környezet- és természetvédelemmel, a közlekedési és hírközlési igazgatással kapcsolatos feladatok, egyaránt lesz teendője a települési jegyzőnek és a járási hivatalnak is. Utóbbiak jórészt az okmányirodáktól átvett ügyeket intézik majd: személyi adat- és lakcímnyilvántartás, útlevél- és közlekedési igazgatás. A járásokhoz kerülnek az egyes szociális igazgatási, gyermekvédelmi és gyámügyek. A munkaügyi kirendeltségek, a népegészségügyi intézetek, a körzeti földhivatalok, az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok is a járások szakigazgatási szerveiként végzik majd feladataikat. Békés megyében kilenc járás lesz, köztük az orosházi, melynek székhelye Orosháza. A járási vezetők kinevezésének feltétele ötéves szakmai gyakorlat, ebbe beleszámít a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség is. melich

(Folytatás az 1. oldalról) A vezérigazgató elmondta, hogy a gyógyászati és a wellness részlegben a tavalyihoz hasonló eredmények vannak az első félévben, itt a szezonalitás erősen érezteti hatását, főleg a főszezonban van jelentősebb vendégszám. – Ezen a nyáron egyszer volt hűvösebb időjárás hétvégén, sajnos az pont a Sör-Virsli Fesztiválra esett. Ennek ellenére kis plusszal zártuk a rendezvényt pénzügyileg, ami egy első fesztiválnál nagy eredmény – mondta Csizmadia. A fürdő a nyár utolsó hónapjában is több programot kínál. Már ezen a hétvégén, augusztus 3-án a nemrégiben bevezetett zenés fürdőzés lesz az élményfürdő teraszán. Másnap, augusztus 4-én délután Gyopárosfürdőn az Orosházi Fúvószenekari Fesztiválon öt fúvószenekar térzenéje szórakoztatja majd a vendégeket, míg este a megasztáros fellépőkkel közösen ad koncertet Molnár Ferenc Caramel. Augusztus 10-én lesz a Strandok Éjszakája elnevezésű országos programsorozat, amihez Orosháza-Gyopárosfürdő is csatlakozott. Az év legnagyobb ren-

dezvénye a fürdőben az augusztus 20-ai kenyérünnep. – Sok program és fellépő várja a vendégeket legnagyobb nemzeti ünnepünkön, minden korosztálynak kínálunk érdekes programokat. Délidőben a Szól a nóta című műsorral lép színpadra Bangó Margit, őt követi a népszerű énekesnő, Kovács Kati. Délután az Eurovíziós Dalfesztiválon megismert Compact Disco szórakoztat, az esti fő koncerten pedig az EDDA Művek lép színpadra. Természetesen lesz főzőverseny, Gyopáros-szépe választás, jelen lesznek a pékek, akik kiállítanak és portékáikat kínálják, a kisszínpadon kora este fellép az orosházi First zenekar is. Az EDDA koncert után pedig a nagy hagyományokkal bíró tűzijátékot nézhetik meg a vendégek a tó mellett – ismertette Csizmadia Gergely. A fürdőigazgató kiemelte: az augusztus 20-i rendezvényekre is érvényes lesz az Orosháza Kártya, tehát az orosháziak fél áron léphetnek majd be és használhatják a fürdő szolgáltatásait. Melega Krisztián Fotó: Kecskeméti Krisztina

Hatósági ellenőrzés A Békés Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége hatósági ellenőrzést végzett, melyen a polgármesteri hivatal hatósági irodájának egyik munkatársa is részt vett. Az ellenőrzést július 25-én a délelőtti órákban tartották Orosházán. Három vendéglátóegység (italbolt) és egy kiskereskedelmi üzlet (csemege) ellenőrzése során a fogyasztóvédelmi ellenőrök fiatalkorú próbavásárlásával dohányterméket és alkoholt vásároltattak. Három üzlet esetében a próbavásárlás során a fiatalkorút kiszolgálta az alkalmazott. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 16/A § (1) bekezdése szerint tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére – a kizárólag orvosi rendelvényre kiadható gyógyszer kivételével – alkoholtartalmú italt értékesíteni, illetve kiszolgálni; a (3) bekezdés szerint ez a tilalom a dohánytermékekre is vonat-

kozik. A (4) bekezdés kimondja, hogy az e §-ban meghatározott korlátozás érvényesítése érdekében a vállalkozás vagy annak képviselője kétség esetén felhívja a fogyasztót életkorának hitelt érdemlő igazolására. Az életkor megfelelő igazolásának hiányában a termék értékesítését, illetve kiszolgálását meg kell tagadni. A törvény 47/C § (5) bekezdés c) pontja szerint jogsértés esetén a fogyasztóvédelemnek kötelessége pénzbírságot kiszabni, amennyiben a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek védelmét célzó rendelkezések megsértésére kerül sor. Mivel egy viszonylag „semleges” időszakban történt ellenőrzés során négy helyből háromban elkövették a fenti jogsértést, így további hasonló ellenőrzések várhatók. Dr. Kovács Győző hatósági irodavezető


4

KÖZÉLETI HETILAP

Soós Gáborra emlékeztek Kézműves A 90 évvel ezelőtt született dr. Soós Gáborra, a magyar agrárium és az agrártudományi oktatás jeles egyéniségére emlékeztek a Töhötöm utcai nyugdíjasházban. Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete elnöke, dr. Násztor Sándor értékteremtő, alkotó, kiemelkedő egyéniségnek nevezte. – Orosházán, a szegények nagyatádi telepén egy munkáscsalád kilencedik gyermekeként született 1922. július 30-án, és 1993. augusztus 25-én úgy temették el, hogy szülővárosa egy emlékező sorral sem méltatta. 1940-ben kapta kézhez mezőgazdasági mérnöki diplomáját, később közreműködője volt az 1945-ös földreformnak. Kinevezték az újonnan szerveződő állami gazdaságok országos főigazgatójának, majd miniszterhelyettes lett. 1956 őszén beválasztották a minisztériumi forra-

dalmi bizottságba és Donáth Ferenc agrárpolitikai nézetével azonosult. Később emiatt alacsonyabb beosztásba került, azonban szinte nélkülözhetetlen tudása miatt újból egyre felelősebb beosztást kapott, de miniszter nem lehetett. 25 éven át volt a mezőgazdasági, élelmiszergazdasági tárca államtitkára. A múlt csütörtöki eseményen a megemlékezők a 75. évforduló kapcsán készült rádióriportot hallgatták újra. Megfogalmaztak továbbá egy nyilatkozatot is, melyben arra kérik Orosháza képviselőtestületét, hogy jegyzőkönyvben rögzítse a nemzetközileg is elismert szaktekintély érdemeit, aki tevékenységével szülővárosa és Békés megye fejlődését is segítette. Azt is javasolták, hogy egykori iskolájának utódjában, a Tisza Kálmán Közoktatási Intézet épületében emléktáblát helyezzenek el. Mk

Nem lesz nappali képzés Egyetlen államilag támogatott keretszámot sem kapott a Kodolányi János Főiskola Orosházi Oktatási Központja, ezért itt nem indulnak nappali szakok. Az intézmény nem engedhette meg magának, hogy az államilag finanszírozott képzőhelyek kormányzati csökkentése következtében ráfizetéses képzést indítson. Az iskola az osztrák és a siófoki képzőhelyről is szakokat költöztetett el, több szakot pedig eleve nem is indított már központi helyén, Székesfehérváron sem. Így az orosházi nappali tagozatokat (andragógia és turizmus-vendéglátás) kénytelenek voltak áthelyezni szeptembertől Budapestre – tudtuk meg a Kodolányi orosházi központjának vezetőjétől, dr. Janowszky Sándortól. – Kevés a jelentkező, így mivel most nem lenne gazdaságos, ezért nem in-

dulnak el a nappali szakok Orosházán. Ám az akkreditációnk megvan, így ha lesz rá lehetőség, jövőre ismét elindulhat a nappali képzés. Most a távoktatást és a levelező oktatást erősítjük, és azon is gondolkodunk, hogy jövőre a szakok meghirdetésekor mivel tudunk segíteni a diákoknak, gondolok itt például az ösztöndíjrendszerre, a támogatásokra – összegzett Janowszky Sándor. A távoktatásban a turizmus-vendéglátás, gazdálkodás és menedzsment szak indul, levelezőn az andragógia. Pótfelvételi keretében egyébként augusztus 10-ig még lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. A Kodolányi neves oktatói gárdával várja a jelentkezőket. Részleteket, elérhetőséget az iskola honlapján talál. ch

Rajzoltak, festettek a kézművestáborban. A Petőfi Művelődési Központban július 16–20. között tartották a hagyományos kézművestábort, amire 7-10 éves korú gyerekek jártak. A fiúk és a lányok különböző tevékenységekkel ismerkedhettek meg Nagy Nóra, Molnár Angelika és Zsilován Zoltánné vezetésével. Megtanulták többek között a papírtechnikát, gyöngyfűzést, ékszerfakészítést, üvegfestést. – Évekkel ezelőtt már volt néhány hasonló jellegű tábor a művelődési központban, szintén nagy sikerrel. A szülők örömmel veszik az egész napos foglalkozást, nagy segítség ez a hosszú nyári szünetben. A gyerekek jól érezték magukat, rendkívül ügyesen alkottak – mondta Molnár Angelika. A komoly „munka” mellett természetesen jutott idő fagyizásra, játékra is, a tábor végére pedig igazi kis közösséggé kovácsolódott a 13 fős csapat. MeK

Aggódnak. A Kodolányi főiskola kapcsán tartott sajtótájékoztatót az MSZP kedden. – Történelmi pillanatként emlegette a városvezetés, amikor a Kodolányi János Főiskola orosházi központjában elindult a nappali oktatás, történelmi a mostani is, amikor valamennyi képzési lehetőséget költségtérítésesen hirdettek meg – mondta Bogdánffy Csaba önkormányzati képviselő. Az MSZP-s politikus mindezért az oktatáspolitikát és a felsőoktatási törvényt teszi felelőssé, szerinte mindkettő elhibázott, mert nem csupán a képzési helyeket és szakokat szelektálja, hanem leszűkíti a tehetséges, de szegényebb diákok lehetőségeit is. Bodgánffy aggódik, mert nem tudni, hogyan alakul a felsőoktatás helyzete Orosházán, és azt kérdezte, mit tett a városvezetés az iskoláért, azért, hogy az alig egy éve indult nappali oktatás megmaradhasson Orosházán. – Továbbra is folyik Orosházán több szakon a levelező képzés. A nappali tagozatos képzésre vonatkozó akkreditáció érvényben van, a város vezetése nem tett le arról a szándékáról, hogy Orosházán nappali tagozatos főiskolai képzés működjön. A következő hetekben tárgyalunk a lehetőségekről – válaszolt Zalai Mihály oktatásért felelős alpolgármester. c

Lakótelepi nap Évek óta megrendezi Burka László önkormányzati képviselő a Czina iskola melletti sportpályán és az Avar utcai játszótér által határolt területen a lakótelepi napot. Idén augusztus 10-én lesz a rendezvény. 16 órától sétakocsikázásra adódik lehetőség az „Üvegvárosban”, majd röplabdabajnokság veszi kezdetét. A családvédelmi tanácsadás keretében az érdeklődők egy gép segítségével a testsúlyukról, testzsírjukról, vérnyomásukról kaphatnak képet. Az Ifjúság úti ovisok néptáncbemutatóját íjász, majd kutyabemutató követi. A Starlet énekcsoport műsora után családi KRESZ vetélkedő kezdődik. A gyerekek körében népszerű és ingyenes ugrálóvár, trambulin, ugrálóasztal, henna festés, fazekas korongozás idén sem marad el, és ismét lesz Salsa-est, aminek keretében nemcsak bemutatót láthatnak az érdeklődők, hanem az alaplépéseket is elsajátíthatják. Az orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör bemutatója után a röplabda pálya pálmákkal és fáklyákkal díszített „táncparketté” alakul át. A vacsora után sem ér véget a rendezvény, a Redance bemutatója után tűzijátékkal, a Mixer zenekar jóvoltából utcabállal, majd retro diszkóval zárul a program.

2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK

Veszélyes fürdőzés

Folyamatosan ellenőriznek a rendőrök a Szentesi úti bányatavaknál és a gyopárosi tónál. A tiltott helyen fürdőzés komoly veszélyeket rejthet. A melegben mindenki keresi a lehetőséget a felfrissülésre a vizek közelében, ám a fürdőzés számos veszély forrása is lehet. A vízparton tartózkodás szabályainak betartását folyamatosan ellenőrzik a járőrök Orosházán is – tudtuk meg Kis Rozália rendőr főhadnagytól. Az eddigi tapasztalatok pozitívak városunkban. – A fürdőzésre a legideálisabb helyszín a zárt strand, ahol medenceőr is vigyáz a strandolókra. Álló- és folyóvizeinkben is lehet fürdeni a kijelölt helyeken. Nézzük meg, milyen a víz sodrása, milyen műtárgyak vannak ott. A víz alatti, nem látható tárgyak, faágak könnyen okozhatnak sérülést – emelte ki az orosházi kapitányság munkatársa. A Szentesi úti bányatavakban és a gyopárosi tóban is tilos fürdeni, erre táblák figyelmeztetnek. Aki mégis megmártózik a vízben, az nemcsak szabálysértést követ el, hanem az éle-

tét is veszélyezteti. A helyszíni bírság ötezer forintról indul. – A Szentesi úti bányatavak egy része magánterület, homokkitermelés zajlik, ennek ellenére már itt is találkoztunk tiltott fürdőzőkkel. A bányató másik részén, a parton lehet tartózkodni, lehet napozni, engedéllyel horgászni is, de fürödni tilos. Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a gyopárosi tóra is. Ezek a vizek nincsenek bevizsgálva, egészségre ártalmasak lehetnek – hangsúlyozta Kis Rozália. Szerencsére egyre kevesebben fürdőznek tiltott helyen. A szakemberek minden évben felhívják a figyelmet a szabadvizekben fürdőzés szabályaira, és jó tanácsokat is összegyűjtenek. Ne fürödjünk teli gyomorral, soha ne ugorjunk felhevült testtel a vízbe, ne ússzunk egyedül, gyermekek társnak lehetőleg felnőttet válaszszanak, és figyeljük a strand területét jelző bójákat is. Az új rendelkezések szerint tiltott helyen fürdőzésért ötezertől ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki. Vági Kata Fotó: Rajki Judit

Jön Caramel! Augusztus 4-én, szombaton egy országos megaturné állomásaként Orosházán lép fel a Megasztár 2. győztese, Molnár Ferenc Caramel. A népszerű fiatal énekes-zeneszerző – akivel már tavaly is találkozhattak orosházi rajongói – eddig négy önálló lemezt készített, és tavaly nagyszabású koncertet adott a fővárosban. Gyopárosfürdőn 21 órakor kezdődik a Caramel-koncert, melynek sztárvendégei a tehetségkutató verseny idei legjobb énekesei. A parkfürdő ezen a napon csak 20 óráig tart nyitva!


2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK

5

KÖZÉLETI HETILAP

KÉZJEGY Jó kedély és emberség Tóth Miklósné Kiss Ilona óvónő kezei alól generációk nőttek ki. Pedagógusként a legkisebbek nevelésében vállalt felelősséget, és tette ezt elhivatottsággal majd 40 évig, hiszen gyermekszeretete vitte őt erre a pályára. Az Uzsoki ovi idei tanévzáróján „mindenki Icuka nénije” megszólítással köszöntek el tőle, mert Icuka néninek szólította gyerek, szülő egyaránt. Munkatársai szerint nyugodt, kiegyensúlyozott kolléga és vezető, a problémák megoldásánál, azok kezelésében mindig a pozitívumot kereste. Ritkán esett kétségbe, mindennek a jó oldalát látta meg. Szakmai, emberi, családi gondokkal fordulhattak hozzá, megértő volt, segített, amiben tudott. – Jó kedélyű, de sosem harsány, mindig tudtuk, éreztük: köztünk és értünk van – hangsúlyozzák. – Amikor reggel megérkezett az oviba, és végigment a folyosón, olyan érzésünk lett, hogy baj nem lehet, hiszen itt van Icuka. Nyugodtsága ráragadt a körülötte lévő gyerekekre is, akik szívesen bújtak hozzá egy kis ölelgetésre, szeretgetésre. Tóth Miklósné 1974-ben szerzett óvónői képesítő oklevelet a Szarvasi Óvónőképző Intézetben. Az óvodapedagógus pályát a Székács József utcai óvodában kezdte, majd itt volt vezetőhelyettes, ezt követően pedig a Töhötöm utcai óvodában látta el a tagóvoda-vezetői feladatokat. 1999-től az Uzsoki utcai tagóvoda vezetője, majd pedig telephelyvezetője. A rábízott telephely fejlődését, a szakmai munka magas színvonalát, és az ott dolgozók mentális érdekeit mindig szem előtt tartotta. Egyszerre követelt és ugyanakkor emberséget gyakorolt. Higgadt vezetői magatartásával egyenletesen biztosította a konfliktusmentes munkahelyi légkört. A gyermekekért és az óvodáért végzett feladatok iránti lelkesedésével, nagy munkabírásával lendítette előre nemcsak a közösséget, de a helyi óvodaügy kérdését is. Munkája révén több sikeres pályázaton vettek részt óvodai alapítványok. Tóth Miklósné pályakezdőként Ruhmann Imréné Erzsike néni tanítványa volt, ezért külön öröm, hogy első alkalommal ő vehette át az idén alapított Ruhmann Imréné Díjat. Az elismerés névadója 38 éven át dolgozott az oktatásügyben. Szívügyeként kezelte az óvodáskorú gyermekek nevelését és személyiségfejlesztését. A város óvodapedagógiai gyakorlatának korszerűsítésében vezető szerepet vállalt, pályakezdő fiatalok generációit nevelte és állt példaként előttük. bij

AJÁNLÓ Közös kézműveskedésre hív a gyerekkönyvtár augusztus 6-tól délelőttönként. A művelődési központban 9 órától kezdődnek a kreatív foglalkozások. Hétfőn egy ősi japán fonással ismerkedhetsz, kedden a plüssfiguráké, szerdán a papírvirágoké a főszerep.

Pingpong. Ha elmúltál 10 éves, nevezz be augusztus 12-ig a Máltai Játszótér augusztus 18-ai asztalitenisz bajnokságára! A nevezés díja egy doboz pingponglabda. Bővebb információ a 06/30-931-8690-es számon, vagy a játszótér facebook oldalán.

Strandok éjszakája lesz Gyopárosfürdőn éjszakai diszkóval egybekötve a fürdő területén augusztus 10-én 20 órától. További infó: 06 (68) 512-260, marketing@gyoparosfurdo.hu.

A Gyopárosi Mini Galériában az Orosházi Foltvarró Egyesület kiállítása augusztus 13-ig tekinthető meg. Augusztus 8-án bemutatót tartanak a Tourinform iroda teraszán.

Emlékest

Táborzárás

Jon Lord Emlékestet tartottak július 27-én az Orosházi Rock Klubban. Jon Lord, a világhírű angol billentyűs 2012. július 16-án életének 71. évében hunyt el. Lord pályafutása komolyzenei tanulmányokkal kezdődött, majd a hatvanas évektől kezdve érdeklődése fokozatosan a rockzene felé irányult, és meghatározó billentyűse lett olyan zenekaroknak, mint az Artwoods, a Roundabout. Később egyik alapítója lett a Deep Purple együttesnek, és a nem kevésbé híres Whitesnake zenekarban is dolgozott. A 2000-es évektől kezdve szólóban készítette kiváló, a komolyzenéhez is közelálló lemezeit, gyakran szimfonikus nagyzenekarok közreműködésével. Személyében a könnyűzenei élet egy nagy egyéniséget vesztett. Az összejövetelen a klubtagok gyertyát gyújtottak a muzsikus emlékére, majd levetítettek egy szédületes Lord és barátai blueskoncertet. Az emlékestet megtisztelte a budapesti Radics Béla Emléktársaság elnöke, László András is, aki elismerően szólt az orosházi klub eddigi tevékenységéről. A heti program is filmvetítés lesz, augusztus 3-án, pénteken 18 órától a „Dal ugyanaz marad” című mozifilmet nézik meg a rock klubosok. A film a Led Zeppelin 1973-as nagyszerű koncertjét eleveníti fel. A belépés ingyenes, nem csak klubtagoknak! www.oroshouseofblues.blogspot.hu

Képes vagy rá! – ez volt a neve és az üzenete is a Gellértegyházán harmadik alkalommal tartott hagyományőrző tábornak: képesek vagyunk értéket teremteni az elménkkel, a kezünkkel. A résztvevő 46 gyerek többsége nem először töltött el tartalmas napokat Gellértegyházán: szőhettek, fonhattak, lehetőség volt íjászkodásra, lovaglásra és idén először a rovásjelekkel való megismerkedésre is. A város által is támogatott tábor lehetőséget adott a gyerekeknek, hogy bepillantást nyerjenek eleink világába – emelte ki Muszka Kálmán, a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Ahogyan eddig, idén is nyilvános volt a táborzárás, a július 20ai ingyenes programon bárki részt vehetett. Tábortűz, néptánc és több program várta az érdeklődőket, és mire a székelyföldi Csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes lépett színpadra, szépszámú közönség töltötte meg a területet. Este szertüzet gyújtottak, és megszólaltak a táltosdobok is, majd a

Tekergők zenéltek, végül táncházzal és a Nagyszénási Csillagda jóvoltából a csillagos ég kémlelésével zárult a program. MK Fotó: Kecskeméti Krisztina Gellértegyházán augusztus 24-éig minden pénteken népi hagyományőrző estékre várják az érdeklődőket. Lehet íjászkodni, lovagolni az ingyenes rendezvényen.

Kiállítások

Nótaest. A Magunkért-Egymásért Civil Egyesület július 23-án a szentetornyai közösségi házban hangulatos nótaestet tartott, amelyen Labozár Antal és zenekara volt a vendég. Több mint 70 fő vett rész az esten, helyszűke miatt több embert nem tudtak már fogadni, néhányan így is a folyosón hallgatták végig a 3 és fél órás előadást. Hagyományt szeretnének teremteni, hisz a létszám is bizonyítja, hogy a lakosság igényli a hasonló rendezvényeket és így szeretnének örömet, vidámságot vinni az életükbe.

XLIV. Orosházi Nemzetközi Lóverseny VII. Nemzetközi Gazdatalálkozó és Aratóünnep, augusztus 19-én, vasárnap a Bogárzói Lóversenypályán. Program: 7.30: mezőgazdasági és veterán gépek, lovas fogatok gyülekezője a Táncsics utcán. 8: felvonulók indulása a lóversenypályára. 9.30: ünnepi beszédet mond Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, országgyűlési képviselő. A kenyeret megáldja Ördög Endre ev. lelkész. A rendezvényt megnyitja és az új kenyeret megszegi dr. Dancsó József polgármester. Vendég: dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. 10: Id. Horváth József Fogathajtó emlékverseny az Orosházi Lovas Egyesület versenyzői részére, póni és nagyló kategóriákban. A rendezvénysátorban a Bokréta Népdalkör műsora. 10.30: gazdafórum, Kárpát-medencei gazdaösszefogás 2012–2020. 12: polgármesterek és vendégeik fogathajtó versenye, eredményhirdetés. 13: Az Orosházi Modellező Klub bemutatója. 13.15: Békés megyei ügető, III. forduló. 13.30: Békés megyei galoppbajnokság futama. 13.45: az Orosházi Lovas Egyesület voltage csapatának bemutatója. 14: a budapesti Kincsem Park hivatalos futamai, 3 ügető és 1 galopp. 16.30: póni galopp futam amatőr ló és lovasok részére, táv 600 m.

Pósa Ágnes amatőr képzőművész munkáiból nyílt kiállítás nemrég a Városházi Galériában. A szegedi kötődésű alkotó első festői korszakát legidősebb lánya születésétől számítja. Később családi okok miatt hosszabb szünet következett, 7-8 éve fest újra. Tájképei, csendéletei arról tanúskodnak, hogy bár nem tanulta a művészetet, de az alkotás benne van a génjeiben. A tárlat augusztus 31-ig tekinthető meg.

Az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület tagjainak kiállítása a művelődési házban látható augusztus 30-ig. Kiállítók: Bolla Pál, F. Varga Mária, Györffy Orsolya, Hopka Margit, Horváth János, Jusztin Balázs, Kohut Béla, Lukács Mária, Mezei Fehér Judit, Nagyné Sinka Erzsébet, Ökvös András, Szeri Istvánné, Szilágyi Cecília, Szőke Zsuzsanna, Ujfalussy István, Varga László, Zsurkáné Benyovszki Piroska. Fotó: Kecskeméti Krisztina


6

KÖZÉLETI HETILAP

KÖZLEMÉNY

Orosházi Városi TV Az OVTV friss híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorunkat kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések időpontja mindennap: 7, 11, 15, 19 és 21 óra.

Orosháza város címzetes főjegyzője állást hirdet a Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Hivatalüzemeltetési Iroda Oktatási, Sport, Kulturális, Intézményfelügyeleti Csoportjába határozott időre szóló ifjúsági közösségsegítő referensi munkakör betöltésére. Feltételek: főiskolai vagy egyetemi végzettség, felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), magyar állampolgárság, büntetlen előélet. A jelentkezéshez csatolni kell az iskolai végzettséget igazoló okmányok másolatát, fényképpel ellátott személyes és szakmai önéletrajzot, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, az Orosházi Ifjúsági Koncepció (letölthető a www.oroshaza.hu honlapról) magvalósítására vonatkozó elképzeléseket. Feladatai közé tartozik a városi ifjúsági civil szervezetek és az önkormányzat közötti kapcsolattartás és együttműködés fejlesztése, figyelemmel kíséri és segíti a GYIÖK éves munkatervében foglaltak megvalósítását, közreműködik a testület által elfogadott programok megszervezésében, figyelemmel kíséri az Ifjúsági Koncepció végrehajtását és felel naprakészen tartásáért, ifjúsági ügyeket érintő pályázatok előkészítése, gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása. Az elbírálásnál előnyt jelent egy idegen nyelvből középfokú C típusú nyelvvizsga. Elvárt kompetencia: önálló munkavégzés. A jelentkezéseket Hegedűsné dr. Hegedűs Mária címzetes főjegyzőhöz kell postai úton benyújtani augusztus 17-éig. A borítékon kérjük feltüntetni a munkakör megnevezését. Cím: 5901 Orosháza, Szabadság tér 4–6. Pf. 121. Az elbírálás várható határideje: augusztus 31. Az álláshely betöltéséről érdeklődni a megadott címen és a 68/413-022-es telefonszámon Szűts Gézáné irodavezetőnél lehet. Az álláshely – a jelentkezési határidő utáni személyes megbeszélést követően – várhatóan szeptember 1-jétől elfoglalható.

2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK

APRÓHIRDETÉS 12 kalapácsos daráló, kispolski alkatrészek eladók. 06 (30) 618-6627 Németjuhász kiskutyák eladók. 06 (30) 616-4090 Családi ház eladó a Lehel utcán. 06 (30) 422-8984 A Kölcsey utcában 4. emeleti, tehermentes lakás sürgősen eladó. Irányár 4.8 millió forint. 06 (70) 946-0602

Lapunk terjesztésével kapcsolatban ezt a telefonszámot hívhatja: 06 (20) 323-7734

Az orosházi önkormányzat ingyenesen hívható zöldszáma:

(80) 931-001


2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK

Sorsoltak a kupában Július 30-án az MLSZ Versenybizottsága elkészítette a Magyar Kupa 1. fordulójának sorsolását. Az Orosháza FC a bajnoki rivális Restart Cegléd csapatát fogadja a Mátrai-stadionban. A versenykiírás szerint a mérkőzést augusztus 12-én rendezik, ám amennyiben az MLSZ helyt ad a ceglédiek kérésének, a találkozóra augusztus 11-én, szombaton kerül sor a Mátraiban 17 órától. – Nincs problémám a sorsolással. Kaphattunk volna megyei vagy NB III-as ellenfelet is, de a bajnokság előtt egy héttel igazi erőfelmérő lesz ez a mérkőzés, ráadásul itthon. Előtte augusztus 4-én, 17.30-kor Rákóczitelepen játszunk, majd a csapat egyik része au-

Böczögő nem jutott döntőbe

gusztus 7-én Tótkomlóson (18 óra) szerepel, másik része augusztus 8-án a Mátraiban fogadja a Méhkerék csapatát (18 óra). Remélem, a kemény edzések mellett az új játékosok beilleszkedésével stabillá válik csapatunk. A bajnoki nyitány augusztus 18-án hazai környezetben lesz, az Újpest B csapatát fogadjuk – nyilatkozta Major László edző. A Rákóczi Vasas augusztus 11-én szintén Magyar Kupa mérkőzésen szerepel. Polyák László csapata már a 2013/2014. évi kupasorozat első megyei selejtező körében vesz részt. A sorsolás szerint a megyei III. osztályban szereplő Kaszaper otthonában lépnek majd pályára 17 órakor. betkó

Nosztalgianap Rákóczitelepen. Az Oh. Rákóczi Vasas labdarúgócsapata ebben az évben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ez alkalommal az egyesület augusztus 4-én sportprogrammal várja a sportkedvelő közönséget. A műsor 15 órától öregfiúk-mérkőzéssel kezdődik, majd 16.30-kor az OMTK-ULE utánpótlás-labdarúgói tartanak bemutatót, a nap zárásaként 17.30 órakor a Rákóczi Vasas játszik felkészülési mérkőzést az Orosháza FC NB II-es csapatával. A rendezvény megtekintése díjtalan. bt

Eredményes szezon lyezés, a csapat tagjai: Benedek Berta, Szarvason, Budapesten, Komlón és Aradon is sikereket értek el az orosházi Csiki Rebeka, Polasek Klaudia. Szintén fiatalok. Zsigáné Mezei Beáta vezetőáprilisban és ugyancsak a fővárosban edző szerint mindenki elismerést érde- rendezték meg a Magyar Kupa II. fordumel, sokat dolgoztak a lányok. lóját, ahol az orosházi szakosztályt Komoly munka és számos eredményes egyéni, UP1 basic kategóriában verseny van az Orosházi Kyokushin Ka- Benedek Berta, Csiki Rebeka és Nagy rate Szabadidő Kör Egyesület Aerobik Vivien képviselték, és mindhárman toSzakosztálya mögött. A versenyszezon vábbjutottak. A Magyar Kupa III. fordumárciusban a szarvasi diákolimpiával lójának már Komló adott otthont. indult, a mintegy 300 főt felvonultató Orosházi csapateredmények: UP1 step megmérettetésen UP1 trió kategóriákategória 4. hely, csapattagok: Polasek ban továbbjutott a Benedek Berta, Csiki Klaudia, Benedek Berta, Gergely Vivien, Rebeka, Nagy Vivien alkotta orosházi Durkó Edina. UP3: 6. hely, a csapat csapat, egyéniben Benedek Berta a 4. tagja volt Iványi Anett, Szonda Zsanett, Lehoczky Fanni, Kishonti Zoé, Nagy helyen zárt. Dominika. Az Aerogym Nemzetközi Április közepén a főváros adott otthont Aerobicbajnok-ságon is részt vettek az annak a mozgásfesztiválnak, melyen orosházi fitöbb doboZsigáné Mezei Beáta vezetőedző a versenyszezont értéatalok, és gós helyekelve elmondta, hogy sok változás történt, de sikeresen több korzést is vették az akadályokat a lányok, és gyűjtötték be a kiváló csoportban begyűjtöttek helyezéseket. is aranyaz orosháziak. Eredmények: Napsugarak – dance éremmel zárták az aradi megmérettetést. Nagyszerű teljesítményt mutattak 6. helyezés, csapattagok: Szonda Bettina, Földesi Lili, Nagy Noémi, Szőke be. Szonja, Kiss Patrícia. Starlights – step 2. – Nagy teher volt a vállunkon, hiszen helyezés, csapattagok: Gyurcsik Dóra, csatlakoztunk a Magyar Torna SzövetSzűcs Melinda, Misur Zsuzsanna, Kis séghez. Itt már más szabályrendszer Georgina. Vadmacskák – dance 3. heszerint versenyzünk, így a felkészülés is lyezés, az orosházi csapat: Nagy más módszer szerint zajlik. Az elején Dominika, Kishonti Zoé, Garai Viktória, nehezen ment, történtek változtatások Szonda Zsanett, Lehoczky Fanni. Betti és változások, de mindent összegezve Angyalai – dance 2. helyezés, csapatta- csak elismeréssel tudom illetni a lányogok: Durkó Edina, Imre Natália, Sipos kat. A legnagyobb dicséret az „aprósáDalma, Polasek Klaudia. Kisbajnokok – goknak” jár, akik most debütáltak és dance 1. helyezés, az orosházi aranyér- ügyesen megállták a helyüket. Mindenmesek: Benedek Berta, Csiki Rebeka, kinek köszönöm a munkáját – emelte ki Nagy Vivien. Kisbajnokok – step 1. heszezonértékelőjében a vezetőedző. gvk

Dupla tenisz kupasiker Július 21-én Baján, a SUGO Kupán vett részt Andrékó Roland, (képünkön) az Orosházi Városi Tenisz Klub egyik legtehetségesebb, 9 éves versenyzője. Összesen hét mérkőzést lejátszva a korosztálya megnyerése után az eggyel magasabb korosztályban sem talált legyőzőre, így két kupával tért haza. Németh István edzőtől meg-

7

KÖZÉLETI HETILAP

tudtuk, Roli augusztusban a nemzetközi Play & Stay teniszbajnokság 2. fordulójában indul majd, amire gőzerővel készül. Az első fordulóban a második helyet szerezte meg. A városi klub másik tehetsége, Juhos Tibor Szolnokon, a Tisza Kupán indult a 12 éves fiúk mezőnyében. Csak a döntőben talált legyőzőre, így megszerezte az értékes második helyet. A teniszezőkre a folytatásban két hét edzőtábor és három verseny vár. A hagyományos Kinder Open korosztályos megyei teniszversenyt augusztus 3–4-én rendezik Orosházán. Öt korosztályban zajlanak a mérkőzések a Tó utcai teniszpályák mellett az Eötvös iskolai teniszpályán is. Vági Kata

Az orosházi Böczögő Dorina összességében jó produkciókat mutatott be a londoni olimpia női tornászversenyének vasárnapi selejtezőjében, de szinte minden szeren elkövetett kisebb-nagyobb hibákat. A Békéscsabai TC 20 esztendős sportolója gerendán kezdett, gyakorlatára 11,600 pontot kapott. Ezután talajon volt érdekelt, produkcióját látványosan és energikusan mutatta be, egy alkalommal azonban kilépett, így a bírák 13,166 ponttal jutalmazták. A négy évvel ezelőtti pekingi játékokon ugrásban 12. Böczögő ebben a számban

nagyot rontott, végül 12,916 pontot kapott. A békéscsabai tornász felemás korláton aztán szép bemutatót tartott, a legkevesebb és a legcsekélyebb mértékű hibákat itt követte el, gyakorlata a bírák szerint 13,200 pontot ért. – El vagyok keseredve, mert az lett volna a célom, hogy négy hibátlan gyakorlatot mutassak be, helyette kettő sikerült. Négy éve Pekingben kevesebbet rontottam – idézte Böczögőt a magyar szövetség (MATSZ) közleménye. Petrovszky Pál, Böczögő Dorina edzője is elkeseredésének adott hangot.

Vitorlázórepülő-siker A Borsodi Repülőklub július 7–15. között rendezte meg Miskolcon HUN és FAI kategóriákban vitorlázórepülő bajnokságát, az 5. Avas Kupát. A Szentesi Repülőklubnál versenyző orosházi sportoló, Bodzsár András Tibor 15 méteres Pirat típusú, lengyel gyártmányú gépével géppárt repült hódmezővásárhelyi oktató társával, Osvald Andrással. – A verseny reggelén a miskolci repülőtérről indultunk, motoros géppel húztak fel minket egészen 600 méterig. Ott leoldottunk, onnan pedig már emelkedtünk a termikek segítségével. Amikor minden versenyző fent volt, kinyílt a virtuális vonal, amit maximum 2700 méter magasan átlépve kezdődött a verseny – mesélte a részleteket az orosházi repülős. A versenyen egy előre megadott útvonalat kellett teljesíteni. A versenyzők átrepültek a Bükkön, majd a Mátrán. Kékestetőnél fordultak, délnek

haladtak 70 kilométert és még néhány tereppont érintése után visszatértek Miskolcra. – A legnehezebb feladat a vitorlással talán a landolás, hiszen nincs a gépen motor, amivel magasságot és sebességet lehetne korrigálni. Ha valaki rosszul számolja ki a paramétereket, vagy az időjárás megtréfálja, bizony előfordul, hogy nem éri el a repteret, hanem szántóföldön száll le. Ezért természetesen időbüntetést kap, ami rontja az eredményét. A gépen van egy Loggernek nevezett fekete doboz, ami rögzíti a koordinátákat, hogy teljesítettem-e a repülési tervet. Ez alapján kiszámítják az átlagsebességet és így alakul ki a végső sorrend – osztotta meg velünk a részleteket András. Az összesítésben Bodzsár András Tibor végül a 3. helyen zárt. A teljesítményért járó serleget Farkas MeK Bertalan űrhajóstól vehette át.

Ezüst a csapatversenyben A gyomaendrődi I. Liget Fürdő Kupa úszóversenyen Schmidt Jenő és Selmeczi Edit 21 tanítványa remekül szerepelt, és a csapatversenyben a 2. helyen zárt. Egyéniben a 10 arany-, 4 ezüst-, 6 bronzérem mellett 1 negyedik, 3 ötödik, 2 hatodik, 1 hetedik és 6 nyolcadik helyezést hoztak haza a tehetséges fiatalok. Az Orosháza Úszó Egyesület beszámolójából megtudtuk, a megyebajnokság ezen fordulójában 12

egyesület indította 220 versenyzőjét. Aranyérmes lett Kiss Annamária, Drahota Adrienn, Fetser Rebeka, Kiss Katalin és Muntyán Luca, valamint a 4×50 m „A” gyorsváltó tagjai: Kiss Annamária, Drahota Adrienn, Szabó Ivett, Kiss Katalin. Ezüstérmet szerzett Karkus Linda, Muntyán Luca, Drahota Adrienn, Szabó Ivett. Bronzérmesek: Benkő Zsófi, Szabó Ivett, Komjáti Nelli, Kiss Katalin. Részletes eredménylista: www.oroscafe.hu

Tenisztábor. Az Orosházi Városi Teniszklub és az Eötvös József Általános Iskola és Óvoda közös szervezésében megrendezik az I. Tenisztábort aug. 13–15. között mindennap 8–12-ig. Várják azon 5 és 10 év közötti gyermekek jelentkezését, illetve azon szülők érdeklődését, akik meg szeretnének ismerkedni a sportággal és szabályaival, fel szeretnék mérni, illetve ki akarják próbálni saját maguk vagy gyermekük tehetségét e sportágban és kellemesen ki akarnak kapcsolódni. Jelentkezni a helyszínen mindennap 8-tól lehet. Érdeklődni: Andrékó Mihály (06-30/667-75-33), ifj. Németh István (06-20/977-57-13). A részvétel ingyenes!

– A gerenda előtt rettentően izgult Dodó, szinte oxigén nélkül ment fel, ez látszott is a gyakorlatán. A talaj és a korlát jól sikerült, az ugrás viszont katasztrófa volt. El vagyok keseredve, úgy érzem, fejben nem tudott igazából teljesíteni – emelte ki az edző. Dorina korábban azt mondta, az egyéni összetett 24-es döntőbe szeretne bejutni. Sajnos ez nem sikerült neki. Öszszetettben a 49. helyen zárt a londoni olimpián, 50,599 pontot kapott összesítésben a négy szeren. Melega, MTI MTI fotó: Kovács Tamás

SPORTHÍREK Edzőtábor. Ismét Orosházán rendezték meg július 20–22. között a Békés megyei labdarúgó játékvezetők fizikai és elméleti edzőtáborát 130 fő részvételével. A tábort megtisztelte jelenlétével több jelenlegi és régi neves játékvezető, valamint ellenőr is: Arany Tamás, Hanyecz István, Hrabovszki András, Andó Szabó Sándor, Szpisják Zsolt, Iványi Zoltán. Orosháza várost az alábbi játékvezetők és ellenőrök képviselték: Fehér József, György Sándor, Halász Róbert, Gyuga Zsolt, Farkas Csaba, Zacsok Imre, Laurovics Zoltán, Zsurka József és Szénási József. Zárásaként Hrabovszki András, a Békés Megyei Játékvezető Bizottság elnöke értékelte a tábort, hangsúlyozva, mind a körülmények, mind a hozzáállás megfelelő volt, és mindenkinek sikeres szereplést kívánt a 2012/2013-as bajnoki szezonra. XIV. Viszkok János Labdarúgó Emléktorna, Rákóczitelep, 8 csapat részvételével. Eredmények: Döntőbe jutásért: Orosházi Barátság Orosfarm SC–Mezőkovácsháza Tűzoltóság 5:1. Békéscsaba Tűzoltóság–Orosháza Tűzoltóság 7:0. 3-4. helyért: Orosháza Tűzoltóság–Mezőkovácsháza Tűzoltóság 4:3. Döntő: Békéscsaba Tűzoltóság–Barátság Orosfarm SC 3:2. Végeredmény: 1. Bcs. Tűzoltóság, 2. Orosháza Barátság Orosfarm SC, 3. Orosháza Tűzoltóság, 4. Mezőkovácsháza Tűzoltóság, 5. Szeghalom Tűzoltóság, 6. Orosháza Katasztrófavédelmi Kirendeltség, 7. Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 8. Gyula Tűzoltóság. Legjobb kapus: Gálik István, gólkirály: Multyán szj Csaba 9 góllal.

SPORTMŰSOR Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Rákóczi Vasas SE–OFC, Rákóczitelep, augusztus 4., 17:30. OMTK 1913 ULE (U19)–Szentes, határőrpálya, augusztus 4., 10:00. Orosháza FC–Méhkerék FC, Orosháza, augusztus 8., 18:00.


8

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK Fogadónap. Dr. Dancsó József polgármesterm indenhó nape lsõh etének keddjén 13–16ó ráig, Zalai Mihály alpolgármesterm indenhó napm ásodik hetének keddjén1 3–16ó ráig, Csizmadia Ibolya alpolgármesterm indenh ónap harmadik hetének keddjén 13–16 óráig, Hegedûsné dr. Hegedûs Mária címzetesf õjegyzõm indenh ónapn egyedikhe ténekk eddjén1 3–16ó ráig tart fogadóórát.

Felgyújtotta albérletét Kedden hajnalban kigyulladt a Deák Ferenc utca 2. szám alatti 1. emeleti lakás. A tüzet a szomszéd lépcsőházban, a harmadik emeleten lakók észlelték. – Feleségem arra ébredt 4 óra után pár perccel, hogy áll a füst a lakásban – mondta Kovács Péter. Az orosházi tűzol-

Gyógyszertári ügyelet. Július 30-tól augusztus 5-ig Csiki Patika (Tas utca 21., tel.: 68/412-063). Augusztus 6– 12-ig Csillag Patika (Széchenyi tér 1., tel.: 68/411-183). Műkörmös sikere. Hatodik lett az orosházi műkörmös, Balla Mónika az Európa-bajnokságon – a Crystal European Nail Cup 2012 a műkörmös világ egyik legmagasabb pénzdíjazású versenye. Július 22-én a budapesti megmérettetésen az európai műkörmösök erős mezőnyében ott volt Balla Mónika, aki díszítő, azon belül pedig síkbeli festés kategóriában indult, ahol a téma a víz alatti világ volt.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Augusztus első napjai igazi nyaralóidőt hoznak országszerte. Pénteken és a hétvégén nem várható lényeges változás időjárásunkban: napos időre számíthatunk, helyi frissítő záporokkal, zivatarokkal és országos hőséggel. A jövő hét elején tetőzhet a forróság, hétfőn néhol 38-39 Celsius fokos tikkasztó meleg is lehet. Ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, és védjük bőrünket a napsugárzástól! Keddtől mérséklődhet a kánikula.

ANYAKÖNYV Megérkeztek Marik Tibor János és Bencsik Alexandra Mária fia: Tibor Pál; Benkő József és Makai Orsolya leánya: Fruzsina Zsuzsa Házasságot kötöttek Szalay Zsolt és Franek Éva; Marton László István és Erdei Gabriella Judit; Süle Gábor László és Szabó Éva; Walki Hermann János és Fazekas Szilvia; Kovács Péter Dávid és Tóth Linda Tünde

tók két gépjárműfecskendővel indultak a helyszínre. A lépcsőházból, illetve létrán az erkélyről közelítették meg az égő lakást, miközben a házban lévő lakókat kimenekítették az utcára. A tüzet sikerült hamar megfékezni, így az nem terjedt tovább a nappaliból. A tűz alatti lakás szobája az oltás során használt víztől beázott. A kiégett lakásban albér-

lőként lakó 52 éves férfi is az utcára menekült, a mentősök füstmérgezés gyanújával kórházba szállították. A férfi a nappaliban gyújtott tüzet. A szomszédok szerint többször fenyegetőzött azzal, hogy öngyilkos lesz. A lakás tulajdonosa, Reviczky József (képünkön) elmondta, a bérlő egy ideje nem fizetett. – Jeleztem, hogy felmondom a szerződést, kedden megyek a kulcsokért. Rettenetes kárt okozott – kesergett a tulajdonos. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Vargáné Szombati Andrea elmondta, hogy az eddigi információk alapján szándékos károkozás történt, a lakásban kb. 2 millió forint kár keletkezett. Az Orosházi Rendőrkapitányság rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. MeK

Sör-Virsli Fesztivál Orosháza-Gyopárosfürdőn rendezték július 20-22 között a Sör-Virsli Fesztivált. Pénteken és szombaton délelőtt főzőversenyre várták a bátor csapatokat. Bármit lehetett főzni vagy sütni, egy kitétel volt, hogy orosházi virslinek lennie kellett az ételben. A főzőversenyt az Orosházi Kolbászklub csapatai nyerték. A Fabók László vezette Orosházi Fúvószenekar három térzenét is adott, és helyi tánccsoportok is részt vettek a fesztiválon. A főtámogató Merian Foods Kft szervezésében virslievő versenyt is rendeztek, amin az abszolút győztes 3 perc alatt 21 virslit gyűrt le. De voltak családi vízi vetélkedők, a diákok kipróbálhatták, milyen búvárruhában merülni, a tavon pedig sárkányhajóval lehetett 20 fős csapatoknak versenyezni. A fő programok mégis az esti koncertek voltak, amikre sokan voltak kíván-

2012. AUGUSZTUS 3., PÉNTEK

Gyakorlaton a kisrendőrök

Rendőrhallgatók töltik nyári gyakorlatukat Békés megye több településén, Orosházán három rendőrtanuló ismerkedik a munka gyakorlati oldalával. – Két kolléga és egy kolléganő teljesíti szakmai gyakorlatát az Orosházi Rendőrkapitányságon. Mindhárman próbaidős őrmesterek, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolából érkeztek – tudtuk meg dr. Balázs Mária rendőr századostól, az Orosházi Rendőrkapitányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztályvezetőjétől. – A gyakornokok mentora egy tapasztalt kollégánk, aki segít abban, hogy az iskolában elsajátított szakmai tudást a hallgatók átültessék a gyakorlatba is. A hallgatók mentorukkal közterületi szolgálatot látnak el, önállóan nem intézkedhetnek, feladatuk, hogy figyelemmel kísérjék és segítsék mentoruk munkáját. Balázs Mária elmondta, a hallgatók a gyakorlat folyamán a rendőrkapitány-

ság minden szakterületével megismerkednek, és noha szeptemberben visszaülnek az iskolapadba, de a későbbiekben is az Orosházi Rendőrkapitányságon szerzik meg a rendőri munkához elengedhetetlen gyakorlati ismereteket. Az Orosházi Rendőrkapitányság egyébként a megye második legnagyobb kapitánysága, illetékességi területéhez 8 település, 52 ezer lakos tartozik. A közterületi és bűnügyi adatok alapján Czecher Péter kapitány a legutóbbi testületi ülésen kiemelte, az elmúlt évek legjobb eredményeit érték el nemcsak megyei, hanem országos szinten is. Tavaly négyen távoztak a kapitányságról, hatan érkeztek, így a létszámhiány nyolc főre csökkent, a személyi állomány továbbra is igen fiatal, az átlagéletkor 28 év – derült ki a 2011-es évet értékelő beszámolóból az ülésen. ch Fotó: Melega Krisztián

Révész-ügy. Orosházán és környékén, így például Nagyszénáson élt, Gyomaendrődön pedig cukrásznak tanult az a 19 éves lány, aki Máltán tűnt el július 20-án és egy héttel később került elő sértetlenül. A gyerekcsőszként dolgozó Révész Ágnest nagy erőkkel keresték a rendőrök a szigetországban, eltűnése azért is váltott ki fokozott aggodalmat, mert nem sokkal korábban holtan találtak a szigeten egy szintén eltűntként keresett orosz lányt. A család többször kapott üzenetet Ágnestől, mely szerint jól van, de nem hitték el, hogy ő írta, nem hitték, hogy önszántából veszett nyoma. Eltűnése után egy héttel, július 28-án aztán a máltai rendőrség épségben megtalálta a lányt, két olasz fiúnál lakott. Édesanyja az országos sajtóban úgy nyilatkozott, lánya fel sem fogja, milyen súlyos dolgot művelt.

Kigyulladt méhkaptárak csiak. Játszott a Bikini, a Kowalsky meg a Vega és a Magna Cum Laude. Fotó: Kecskeméti Krisztina Képgalériák: www.oroscafe.hu

Eltávoztak közülünk Szekeres Szabina; Balog Sándor József; Pribránszky András

KUTYASZORÍTÓ

Múlt hét pénteken Orosházán a Szentesi úton egy méhész a melléképület pincéjében dolgozott, amikor tűz ütött ki a helyiségben. Az 1954 óta méhészkedő tulajdonos kénnel kezelte a fát, hogy a rovarok ne telepedjenek meg benne. Eközben gyulladt meg a kén, ami gyorsan lángba borította a faszerkezetű kaptárakat. A méhésznek sikerült időben kijönnie a szűk pincéből, ezután kért segítséget. – Az orosházi tűzoltók a helyszínre két gépjárműfecskendővel érkeztek ki. Az oltás megkezdésével párhuzamosan a melléképület földszinti részén tárolt két PB-gáz-palackot is kihoztak az akkorra már füsttel teli helyi-

ségből. A 10 tűzoltó gyorsan eloltotta a lángokat a pincében, majd kipakolták az udvarra a bent tárolt felszereléseket. Egy speciális ventilátorral kiszellőztették a pincét – mondta Tímár Tamás megyei katasztrófavédelmi szóvivő. A helyszínt az oltás idején az orosházi rendőrök biztosították. Mivel személyi sérülés nem történt, így a riasztásra kiérkező mentősöknek nem akadt dolguk. Sok kaptár teljesen megsemmisült, sok megégett. A károk felmérése ezután kezdődik, de a tulajdonos becslése szerint több százezer forint értékű felszerelés vált a lángok martalékává. A kaptárakban méhek nem voltak. melega

VILLOGÓ

Emily hazavitte Bajuszt Németországba. Egy év menhelyi élet után szerető gazdira talált a kutya, akit egy benzinkútnál raktak ki tavaly ilyenkor. Emily és családja hétfőn járt az orosházi menhelyen, ahová adományt is hoztak. Fotó: Kecskeméti K.

Szeplő és két testvére még csak három hónapos, és máris kidobott kutyusok. Két hétig éltek egy kietlen helyen, akik arra jártak, kenyeret dobtak ugyan nekik, de hazavinni senki nem akarta őket. Soványak, éhesek és félénkek voltak, a menhelyen sokat játszanak, nagyokat esznek és alszanak. Gazdára vár egy fiatal szuka, fajtatiszta dalmata kutya is, kisgyermekek mellé nem ajánljuk. www.oroshaziallatvedok.hu

Egy 37 éves nő öngyilkossági szándékkal nagy mennyiségű gyógyszert szedett be, majd megnyitotta a házban a gázcsapokat július 22-én Nagyszénáson. Mivel a családtagok nem érték el délelőtt, így keresni kezdték, majd miután nem nyitott ajtót, rátörték. Úgy tudjuk, a gázszagot megérezve a nőt kivitték az utcára és hívták a mentőket, akik stabilizálták a nő állapotát, majd az orosházi kórházba szállították. A kiömlő gáz miatt kihívták az orosházi tűzoltókat. A megyei katasztrófavédelemhez befutott jelzés alapján egy fecskendővel 6 fő vonult a helyszínre. A tűzoltók kétszer mérték meg a gázkoncentrációt, az mindkétszer negatív volt. Egy 54 éves férfi holttestére bukkantak a rendőrök július 22-én Orosháza és Csorvás között egy erdősáv szélén. Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az Orosházi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet, idegenkezűség gyanúja nem merült fel. Egy személygépkocsi a Szentesi úton áttért a menetirány szerinti bal oldalra, lehaladt az útpadkára és egy oszlopnak ütközött július 22-én. A jármű vezetője könnyű sérüléseket szenvedett, esetében ittasság gyanúja merült fel.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 323-7734. Nyomda: PAUS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.