2010/36. szám Orosházi Élet

Page 1

NEM SIKERÜLT A BRAVÚR

VARÁZSLATOS? FELHÁBORÍTÓ?

NÉGYGÓLOS VERESÉGGEL KEZDTE AZ NB I-ET HAZAI PÁLYÁN FÉRFI KÉZILABDACSAPATUNK. AZ OFKSE PÉNTEKI ELLENFELE A DUNAFERR IDEGENBEN

A MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ SZERINT NYITOTTSÁG KELL AZ ABSZTRAKT ELFOGADÁSÁHOZ. KÖNNYŰ ATTILA JÁNOS DINAMIKUS KÉPEI FELRÁZTÁK A NÉZŐKET

7. oldal

5. oldal

OrosháziÉlet XV. évfolyam 36. szám

KÖZÉLETI HETILAP

2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK

Nem elég Olvasóival ünnepelt az OrosCafé Több mint negyvenezer adag ételt főzött már idén Illyés Gábor és csapata. Nemcsak Orosházán, hanem vidéken is szerveznek ételosztást – többek között Csorváson, Pitvaroson, Gádoroson, Nagyszénáson és Szarvason. A fő szervező úgy véli, nem változott a helyzet tavaly óta, sőt egyre több a rászoruló. Sokszor annyian mennek el egy-egy ételosztásra, hogy nem elég az étel. – Igaz, hogy az utóbbi időben a vidéki főzések miatt csak egyszer egy héten tudunk ételosztást szervezni Orosházán, de ezért is hálásak az emberek. A helyszínek kiválasztásánál arra törekszünk, hogy a város különböző pontjaira essenek, hisz sok idős ember szeretne vinni az ételből, és nem szeretnénk, ha a város egyik végéből a másikba kellene menniük – osztotta meg velünk Illyés Gábor. Kiemelte, nagyon érezhető Orosházán, hogy mindenki nehéz helyzetben van, mert egyre kevesebb a támogató. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy előfordult már olyan is, amikor a kispénzű emberek hoztak ezt-azt, hogy adhassanak a sorstársaiknak. Ez az összefogás mindenképpen páratlan. Az egyházakkal is jó kapcsolatot alakítottak ki, gyakran van olyan ételosztás, ahol a katolikus, a református vagy az evangélikus lelkész áldja meg az ételt. Illyés Gábor és csapata hamarosan az árvíz sújtotta településekre látogat el, ahol étellel segítenek. A kezdeményezést a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatja. Várhatóan október elején utaznak Arnótra, ahol négy-öt napot tartózkodnak és a környező településekre – Felső- és Alsózsolcára, valamint Bőcsre – látogatnak. Somodi Gy.

Egy év számokban: 156 ezer látogató, 720 ezer látogatás, 4.9 millió oldalletöltés, 3000 cikk, 19 ezer fotó, 12 ezer hozzászólás, 114 videó. Ez az OrosCafé.hu elmúlt évi mérlege. Első születésnapunkat szeptember 7-én azokkal ünnepeltünk, akik nélkül nem lett volna teljes az elmúlt év, sem Orosháza: Önökkel, kedves olvasók. Önökkel, akik olvasták az OrosCafét, nézték a fotókat, a videókat és kommentálták a városban történt eseményeket. A fenti számok mutatják Orosháza első önálló hírportáljának sikerét. A magunk módján ünnepeltünk, de ehhez is kellettek Önök. Az Árpád-kertben kedden 16 órától a művészeti iskola moderntáncosai alapozták

meg a jó hangulatot. Gyűlt a nép a térre, de sajnos, a kedvező időjárási előrejelzések dacára eleredt az eső, így a fényképezést a tervezettnél előrébb hoztuk. A fotós felemelkedett a kosárral a magasba és várta, hogy a bátrabbak az eső ellenére körbeállják az OrosCafé.hu előre felfestett jelét, így alakítva emberlogóvá az OC betűket. Aki félt az esőtől, az a művelődési ház lépcsőjére húzódott – ők voltak többen –, ugyanis az eső elől a hatalmas születésnapi tortát is odamenekítettük. A köszöntők után felszeleteltük az 1000 szeletes, csokoládéval bevont

Agrárgond Az őszi munkáknál is megnehezíti a gazdálkodók helyzetét az időjárás. Jelenleg a sok csapadék okoz problémát térségünkben is. A napraforgót például már be kellett volna takarítani, de az állandó esőzés ezt nem teszi lehetővé – nyilatkozta lapunknak Horváth József. Az Orosházi Gazdakör elnöke a térségi helyzetet összefoglalva elmondta, hogy több olyan őszi munka (repcevetés, talaj-előkészítés) van, amelyek bizonyos mértékig hátrányt szenvednek az időjárás miatt. A határban van tennivaló bőven – tudtuk meg Herczeg Tibor gazdálkodótól. Elmondta, a repce egy részét már sikerült elvetniük, de a másik részének még a talaj sincs előkészítve, a föld állandóan visszavizesedik. A kukorica betakarítása az időbe még belefér, de érés szempontjából nagyon lassan halad. (Folytatás: 3. o.)

finomságot, melyet az Oros-Süti Kft. készített nekünk egyéves szülinapunk méltó megünneplésére. Hogy milyen finom volt a torta, azt jelzi, hogy az utolsó szelet

is gazdára talált. Az eső a tortaevés alatt elcsendesedett, így a színpadon folytathattuk a műsort. Az NRG Tánciskola fiataljai dinamikus táncukkal marasztalták a téren az érdeklődőket, majd a Semiramis Orientális Tánciskola hastáncosai varázsoltak minket – legalábbis képzeletben – egzotikus tájakra. Köszönjük a sok klikkelést,

és reméljük, a következő szülinapot is együtt ünnepelhetjük majd. Melega Krisztián Képgaléria és videó: www.oroscafe.hu Fotók: Kecskeméti Krisztina


2

2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

Önkormányzati választás

Fidesz-nyitány Navracsiccsal

Négyévente tartanak hazánkban helyi önkormányzati képviselői és polgármester-választásokat. Orosháza 10 egyéni választókerületében 53 képviselőjelölt és három polgármesterjelölt indul a választáson. Múlt péntekig a Helyi Választási Bizottság nyilvántartásba vette a jelölteket a jelölőszervezetek által leadott, összesen mintegy 5000 ajánlószelvény alapján. A kopogtatócédulák gyűjtése véget ért, a jelölteknél és a jelölőszervezeteknél maradt ajánlószelvényeket e hét hétfőjéig meg kellett semmisíteni, az erről szóló jegyzőkönyvet legkésőbb csütörtökön kellett átadni a választási bizottságnak. A jelöltállításuk alapján 5 jelölőszervezet volt jogosult kompenzációs lista állítására, és ezzel a lehetőséggel mindegyikük élt. Szerdán volt a kompenzációs listák sorszámának sorsolása, aminek a töredékszava-

zatok elosztásában lesz jelentősége. A szavazólapok nyomtatásának előkészítése is a végéhez közeledik, folyamatos tehát a készülődés az októberi önkormányzati választásra. Október 3-a után az eddigi 23 helyett 14 képviselő ül majd Orosháza város testületében – a 10 egyéni képviselő mellett 4 listás képviselő, valamint a polgármester foglal helyet a grémiumban. -c-

Kisebbségek

esetében a jelöltek: dr. Abonyi Lajos, Feldmann József, dr. Formann István, Quintz Zsolt és Vincze Béláné. Valamennyiük jelölőszervezete a Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat esetében 11 a jelöltek száma. Az MCF a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma jelöltjei: Angyal János Mihály, Angyal János Mihályné, Csurár János, Feketéné Nemes Tünde Mária, Török Istvánné. A „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség jelöltjei: Bordács József, Kanalas János, Lakatos Tibor, Simondán Gusztáv és Simondán Roland Milán. A ZSUTIJ Hátrányos Helyzetű Emberek Életminőségek Javítását Elősegítő Közhasznú Egyesület jelöltje Rostás-Farkas István. A Parlament nemrégiben elfogadott új törvénye szerint a kisebbségi önkormányzatokban az eddigi 5 helyett 4 képviselőt választanak. m

Elkezdte kampányát az önkormányzati választásokra a helyi Fidesz. Szeptember 6-án este a művelődési ház zsúfolásig telt koncerttermében tartott lakossági fórum vendége dr. Navracsics Tibor volt. A közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnökhelyettes nem beszélt statisztikai adatokról, költségvetési hiányról. – Számokkal sok mindent ki lehet fejezni, de meglátásom szerint az élet arról szól, hogy jól érezzük magunkat a városban, az országban, és ne ellenségek, hanem barátok vegyenek minket körül. 2010 áprilisában soha nem látott, egyértelmű felhatalmazást kapott a Fidesz-KDNP és amire felhatalmaztak bennünket, azt végre kell hajtani. Az elmúlt 20 évben sokan csalódtak, de sok eredménye is van ezeknek az éveknek. Egyet nem tudtunk elérni, hogy az emberek többsége azt érezze, jól járt a rendszerváltással. Magyarországgal el kell hitetni, hogy a demokrácia magasabb rendű, mint a diktatúra, a piacgazdaság jobb, mint a szocializmus – mondta Navracsics. Orosházáról így vélekedett a miniszter: – Önök 2006 októberében nemet mondtak az MSZP-SZDSZ kormányra, és helyben a Fidesz-vezetés mellett döntöttek. Most Fidesz-kormány van, és önök arról döntenek, ki irányítsa a várost októbertől. Olyan emberre van szükség, aki jelen van az országos politikában, tapasztalt politikusként szövetséget tud kovácsolni. Ezért ajánlom dr. Dancsó Józsefet, aki kiváló pénzügyi szakember, a város gazdálkodása, fejlesztése nála biztos kezekben van. Nekünk szükségünk van Orosházára, hiszen komolyan gondoljuk, hogy az ország felemelkedése, gyarapodása nem pártpolitikai kérdés. Dr. Dancsó József polgármesterje-

A Helyi Választási Bizottság október 3ára kitűzte a cigány és a német települési kisebbségi képviselők választását. Csak azok vehetnek részt rajta, akik felvetették magukat július 15-éig a kisebbségi választói jegyzékbe. Orosházán 254-en iratkoztak fel a cigány kisebbségi jegyzékre és 85-en a németre. Kisebbségi választáson jelölt csak a kisebbségi választói jegyzékben szereplő választópolgár lehet, mégpedig akkor, ha nyilatkozik arról, hogy vállalja az adott kisebbség képviseletét, ismeri annak nyelvét, kultúráját és hagyományait. Független jelöltek indulására a törvény nem ad lehetőséget. Jelölőszervezetek állíthattak szeptember 3-áig listás jelöltet akkor, ha legalább 3 éve bejegyzett szervezetről van szó, melynek alapszabályában rögzített cél az adott nemzeti vagy etnikai kisebbség képviselete. A Német Kisebbségi Önkormányzat

A három polgármesterjelölt a szeptember 10-e és 28-a közötti időszakban mutatkozik be a városi tévében, a Híradó után. Képújságunkban is keressék a jelölteket, és az Orosházi Élet következő két számában is olvashatnak róluk. Az OrosCafé.hu szintén közli a jelöltekről a tudnivalókat.

Az LMP jelöltje Fanaczán Istvánné a Lehet Más a Politika egyetlen képviselőjelöltje Orosházán. A 4-es körzet képviselői posztjáért indul az őszi választásokon. A háromgyermekes édesanya úgy véli, a demokrácia lényege, hogy az embereket be kell vonni a fontos döntésekbe, véleményüket figyelembe véve kell az önkormányzati munkát végezni. – Közvélemény-kutatást tartok. Az egész városban egy kérdőívet osztunk szét, amelyen a közlekedéssel, az intézményekkel, a közrenddel, a város gazdálkodásával, kulturális és természeti értékeinkkel kapcsolatos kérdések vannak. Az összesített íveket, a lakosság véleményét, akaratát benyújtanám a testületnek, függetlenül attól, hogy tagja leszek vagy sem. Azt szeretném, hogy a testületben ne a pártérdek diktáljon, hanem a város felemelkedése legyen a cél.

A szövetség jelöltje A 35 éves, hamarosan kétgyermekes Berki János a Magyarok Szövetsége támogatásával a 4-es körzet önkormányzati képviseletéért száll ringbe. Rendkívül fontosnak tartja, hogy a pártérdekek helyett a polgárok érdekeit, azok valós problémáit képviselje, az ő „hangjukat” vigye be Orosháza testületébe. – Úgy érzem, hogy a pártok helyett a civil szervezetek eredményesebben

képesek képviselni a hétköznapi embereket, azok gondjait, érdekeit és tudnak ezzel azonosulni. Mivel a körzetemben élek, ismerem a mindennapi problémáikat, hiszen én is nap mint nap találkozom ezekkel. A 4-es körzetben élők fordulhatnak hozzám bizalommal! – Azért indulok a Magyarok Szövetsége színeiben, mert úgy érzem, hogy ennek a szervezetnek az elképzelése, értékrendje áll a legközelebb a mindennapi problémák leküzdéséhez, egy pártoskodás nélküli városvezetéshez.

lölt beszédében összegezte az elmúlt négy év eredményét: az óvoda- és iskolafelújításokat, a kórház fejlesztését, az út- és járdaépítéseket, a sporteredményeket. Mint fogalmazott, az MSZP-kormányok kizsigerelték az országot, Orosháza azonban ellenszélben is gyarapodott, fejlődött. Németh Béla polgármester, egyéni képviselőjelölt ezzel kapcsolatban elmondta, az elmúlt 4 évben Orosháza vagyona 35 milliárdról 39 milliárd forintra gyarapodott. Dancsó József a tervekről is beszélt a hallgatóságnak: – Egységet kell teremteni a városban, hogy közösséggé váljon Oros-

Lapunk a változó közigazgatási rendről kérdezte dr. Navracsics Tibort. – Szándékaink szerint a változás nem csorbítja az önkormányzatokat. Célunk, hogy az államigazgatási ügyintézés, az állammal kapcsolatos ügyek intézése közelebb kerüljön az emberekhez, kevesebbet kelljen utazni, és mindez rövidebb időt vegyen igénybe. Ezért 2011. január 1-jétől a kormányhivatalokban és több irodában is egy ablaknál lehet majd meglehetősen sok hatósági ügyet elintézni. Még nem mindent, de ez majd bővül idővel. Mindehhez szükség van pluszforrásokra, ezt azonban nem a költségvetésből, hanem EU-s pénzekből valósítjuk meg.

MSZP: Ne más tollával A 2006-ban tett Fidesz ígéreteket kérte számon hétfőn Füvesi Sándor. A sajtótájékoztatón az MSZP-s kampányfőnök arra kérte a Fidesz polgármesterjelöltjét, Dancsó Józsefet, hogy mutasson rá azokra a beruházásokra, melyek hozzá köthetőek. Füvesi szerint a kórház és a vasúti szárnyvonalak megmentése Fetser Jánosnak és Varga Zoltánnak köszönhető.

– Örülünk, hogy a 2006-ban Fetser János által elindított beruházásokat úgy ahogy, be tudták fejezni, de sajnos, azokat is botrányosan – mondta. Füvesi szerint az Alföld szálló bontása, a Középdűlő felújítása és a belvárosi kerékpárút megépítése jelképezi a botrányos négy évet. Szintén botrányosnak tartja, hogy a város működési hitelre szorult, és a kötvénykibocsátás

Lakossági fórumok.

Szeptember 16-án 17 órai kezdettel Asztalos László független önkormányzati képviselőjelölt tart fórumot a Vörösmarty iskolában. Szeptember 17-én 17 órától Bozsár Lajos önkormányzati képviselőjelölt (MSZP) az Eötvös iskolában várja a választópolgárokat. A fórumokon részt vesz és felszólal Fetser János polgármesterjelölt is.

Fidesz: Szerényebben Egy Orosházán terjesztett MSZP-s szórólap miatt hívott össze sajtótájékoztatót szerdára Dancsó József. A Fidesz polgármesterjelöltje sérelmezte, hogy ezen a kiadványon őt „fasisztákat pártolóként jelenítik meg”. A politikus úgy véli, nem ez az első kísérlet az MSZP részéről, melyben le akarják járatni, de ez sem sikerült. – Önnek, Fetser úr, fasisztázás és hőbörgés helyett inkább arról illene számot adnia, hogy Gyurcsány Ferenccel és MSZP-s elvtársaival miért akarták bezárni a városi kórházat, miért akarták megszüntetni az ide kapcsolódó vasúti szárnyvonalakat? Miért hagyta,

háza. Lényeges, hogy a város végre kapjon valódi főteret, valamint a szennyvízberuházást meg kell valósítani, ki kell használni az EU-s pénzeket. Fontos a népességmegtartás, a munkahelyteremtés, az anyagi biztonság megteremtése. Ehhez pezsgő kulturális élet kell, ez újra jellemző Orosházára. Az oktatás- és az egészségügy megtartása, fejlesztése az egyik legfontosabb tennivaló – hangoztatta a polgármesterjelölt. A fórum végén a Fidesz egyéni jelöltjei mutatkoztak be. Melega Bővebben, fotókkal: OrosCafe.hu Fotó: Rosta Tibor

hogy évente 500 millió forinttal kevesebb pénzt kapjon a város az államtól? – mondta Dancsó, aki szerint Fetser János semmit nem tett az országért, Orosházáért, s most is csak a háttérből irányítja a mocskolódó kampányt. A Fidesz azonban nem hagyja magát provokálni, továbbra is tisztességes és érdemi kampányt kíván folytatni – hangsúlyozta. Fetser János MSZP-s polgármesterjelölt reagált a felvetésekre. – Büszke vagyok az elmúlt 4 évi tevékenységemre. Számos iskolát újítottunk fel Orosházán és a térségben. Munkámnak köszönhetően megmaradt

„nagyjából 500 milliós buktát jelentett Orosházának”. – Dancsó József ne próbáljon más tollával ékeskedni, mert látják az orosháziak, hogy a király meztelen – zárta a tájékoztatót Füvesi. Dancsó József reagálásában elmondta: – Azokkal a tényekkel, hogy az elmúlt 4 évben 4 milliárd forinttal növekedett a város vagyona, lehet vitatkozni, de nem érdemes. A szocialisták a tényeket nem akarják tudomásul venni, de jobb lenne a békétlenség keresése helyett a város közösen megoldandó feladataira koncentrálni. Az emberek nyugalomra, békességre és összefogásra vágynak. Magam részéről ezt szeretném megvalósítani. Politikai ellenfeleim úgy tűnik, másban érde(Bővebben: OrosCafe.hu) keltek. a kórház, az Orosháza-Szentes vasúti szárnyvonal megmentését pedig személyesen tárgyaltam le – szögezte le Fetser és elmondta még, hogy segítségével 750 milliót nyert uniós forrásból a gyopárosi fürdő, melyet azonban véleménye szerint nem tudtak felhasználni. Fetser hangsúlyozta, üzengetés helyett álljon ki Dancsó egy nyilvános (Bővebben: OrosCafe.hu) vitára.

Lakossági fórum.

Kovács Árpád önkormányzati képviselőjelölt (Fidesz) lakossági fórumot tart Rákóczitelepen a Közösségi Házban (Lorántffy u. 37. sz.) szeptember 16án 18 órától. Vendége dr. Dancsó József országgyűlési képviselő, polgármesterjelölt.


2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK

3

KÖZÉLETI HETILAP

Fürdőértékelés és -fejlesztések

Országos feladat

Az esős időjárás miatt felemásra sikerült a szezon Gyopárosfürdőn. Az év hátralévő részében akciók és egészségmegőrző rendezvények várják a vendégeket. Sajtótájékoztató keretében értékelte a szezont Benkő Ferenc fürdőigazgató és Justin Attila marketingvezető. Mindemellett az év hátralévő részében várható akciókról és rendezvényekről, fejlesztésekről, valamint a fedett gyógymedence rekonstrukciójáról is szó esett. – Sajnos ebben az évben az időjárás nem fogadta kegyeibe a fürdőket, éppen ezért Gyopároson is felemásra sikerült a szezon. Májusban és júniusban a csapadékos, hűvös időjárás miatt jelentősen megcsappant a vendégforgalom. Ez természetesen jelentős bevételcsökkenést is eredményezett, az üzleti tervben előzetesen meghatározott összeghez képest májusban 10 millió, júniusban 7 millió forint árbevételkiesést volt kénytelen elszenvedni a fürdő – kezdte tájékoztatóját Benkő Ferenc. A kezdeti nehéz időszak azonban nem jelenti azt, hogy az egész szezon ilyen volt. Júliusban és augusztusban a kedvező időjárásnak, valamint a színvonalas nemzetközi rendezvényeknek (hajómodellező világbajnokság, kenyérünnep) köszönhetően jelentősen növekedett a látogatottság. Összességében elmondható, hogy a fürdő az üzleti tervében kitűzött célokat teljesíteni tudta, sőt az első hét hónapban gaz-

Molnár Béla (Fidesz) júniusban mondott le alpolgármesteri tisztségéről, és kérte foglalkoztatási jogviszonyának megszüntetését június 30-ával, melynek egy kormányzati felkérés volt az apropója. A nyár óta társadalmi alpolgármesterként tevékenykedő politikus szeptember elseje óta dolgozik a vízügy és a környezetvédelem országos irányításában. – Ez év szeptember elsejétől a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságon dolgozom projektigazgatóként. Ez az igazgatóság felel többek közt a magyar állami árvízvédelmi főművek fejlesztéséért. Emellett különböző vízminőségi ügyekkel is foglalkozom, elsősorban a Kis-Balaton projekttel, de a Ráckeve-Soroksári Duna-ág rehabilitációja is az igazgatósághoz tartozik, valamint a közelmúlt-

dálkodása eredményes volt. – A pozitív eredmény nem annak köszönhető, hogy a nyár utolsó két hónapjában emelkedett a vendégforgalom, hanem kimondottan annak, hogy bizonyos területeken a minőség romlása nélkül csökkenteni tudtuk kiadásainkat – összegzett a fürdőigazgató. Majd kiemelte, elkészült a fürdő stratégiai terve, melynek legfontosabb elemei a gyógyászat fejlesztése, a használaton kívüli tómedence hasznosítása, a fedett uszoda megvalósítása, valamint a kemping fej-

lesztése. A tájékoztatón szó esett arról is, hogy a fürdő együttműködési megállapodást kötött az orosházi kórházzal, mely a gyógyászati részlegen folyó munka fellendítését hivatott szolgálni. Az önkormányzat jóvoltából megoldódik a fedett gyógymedence tetőszerkezetének felújítása is. A munkálatok szeptember végén kezdődnek és november közepéig tartanak. Ezután a fedett gyógymedencét ismét igénybe vehetik a fürdővendégek és a gyógyulni vágyók. – 2011 az Egészségturizmus éve, éppen ezért a

fürdő stratégiai tervében a gyógyászat, a gyógyturizmus fejlesztése az elsődleges. Ehhez egészségmegőrző programjainkkal is kapcsolódunk. Egészség- és wellnessnapot, valamint biofesztivált rendezünk. Hangsúlyozni szeretnénk azt, hogy Gyopárosfürdő kimondottan családi fürdő, és közel hatezer négyzetméternyi fedett területe a téli időszakban is nagyon jó időtöltést, kikapcsolódást nyújthat – vette át a szót Justin Attila marketingvezető. Elsősorban a gyerekeknek szeretnének olyan programokat és kedvezményeket nyújtani, melyek akár egész napos elfoglaltságot nyújthatnak számukra. A gyerekprogramok lebonyolításában animátorok működnek közre, így szüleik is igénybe vehetik a szolgáltatásokat. Az elkövetkezendő időben szeretnék az emberekkel a szaunaparkot is jobban megismertetni. Ennek részeként az őszi-téli időszakban szaunaesteket rendeznek majd. Somodi Gyöngyi A parkfürdő szeptember 20-ig tart nyitva. Ezt követően olyan árakat alakítanak ki, amely mindenképpen árcsökkentést és az árszerkezet egyszerűbbé tételét vonja maga után.

Agrárgondok (Folytatás az 1. oldalról) Félő, hogy a szárítás, tisztítás sokba kerül majd. Herczeg Tibor úgy fogalmazott: félve néznek a kukoricabetakarítás elé. A búza betakarítása után a gond itt a piaccal van. Csizmadia Ferenc gazdálkodó lapunknak hangsúlyozta, kereslet van, komoly árat is ígérnek, de amikor konkrét vételre kerülne sor, mindig visszalépnek a kereskedők. A piaci helyzet nehézségeit emelte ki Vacsi József is. Elmondta, hogy a betakarított búza jelenleg is a raktárban van, pedig a raktárra nagy szükség lenne. A napraforgó betakarítását a tervek szerint a jövő héten kezdik, és addig is bíznak abban, hogy nem lesz több csapadék. Vacsi József hozzátette, az őszi munkákat megkezdték, a sok eső ellenére szántják a

földeket. A sok csapadék okoz problémát a B-Árendás Kft.-nél is. Quintz Zsolt ügyvezető elmondta, csúszásban van a repcevetés, a napraforgó betakarítása, sáros, ragad a föld. Úgy fogalmazott: nehézségek lesznek az őszi munkáknál.

Országosan idén a rendkívüli időjárás okozta mezőgazdasági károk mértéke elérheti a 150 milliárd forintot. A szaktárca ígérete szerint kezdeményezik a kárenyhítési alap feltöltését, 2011 elejére pedig kidolgoznak egy átfogó agrárstratégiát. vági

MUNKA-HELY

Együttműködési megállapodás jött létre Körös-Kisjenő mintegy 600 tagot számláló nyugdíjas szervezete és az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete között. Az aláírásra szeptember 8-án a Körös Kisjenői Nemzetközi Fánksütő Fesztivál és kulturális seregszemle alkalmából került sor. A dokumentumot a Körös Kisjenői Nyugdíjas Liga elnök asszonya, Csáki Dzsorzsetta, és az orosházi egyesület elnöke, dr. Násztor Sándor írta alá. A kölcsönös találkozók, látogatások programjában is megállapodtak.

Szaktanácsadás Ingyenes pénzügyi, gazdasági, adójogi szaktanácsadás Orosházán mikro-, kis- és középvállalkozások részére. Kezdő vállalkozásoknak: segítség a megfelelő vállalkozási forma kiválasztásához, információk a vállalkozás indításához szükséges alapvető jogi és pénzügyi feltételekről, aktuális finanszírozási és támogatási lehetőségek kezdő vállalkozóknak. Működő vállalkozásoknak: aktuális adózási információk, a vállalkozás, mint munkáltató, az alkalmazottak utáni adó- és járulékterhek, a vállalkozások fejlesztéséhez igénybe vehető pénzügyi források, hitellehetőségek, A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Orosházi Kirendeltségének állásajánlatai: hegesztő, lakatos, csőszerelő, villanyszerelő, szerszámkészítő, vendéglátó eladó, varrónő, temetkezési foglalkozás. pályakezdő fiatalok, tartósan álláskeresők, 50 év felettiek foglalkoztatásának kedvezményei. A szaktanácsadók a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Orosházi Kirendeltségén rendelkezésükre állnak. Előzetes időpont-egyeztetés a kirendeltségen személyesen vagy a 06/30/7432814, ill. 06/68/413-094 telefonszámokon.

ban az ivóvízjavító programok koordinációja is ide került – tudtuk meg Molnár Bélától, aki egyben a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium elnöke csaknem négy éve. Szintén az igazgatóság hatáskörébe tartozik az árvízvédelmi töltések erősítése, szükségtározók építése, a belvízvédelmi főcsatornák felújítása, és itt van az árvízi védekezés országos központja is – mindezekre az Orbánkormány nagy hangsúlyt fektet. A magyar vízügy rendkívül magas színvonalú munkát végez, hiszen 1944 óta egyetlen ember sem veszítette életét árvíz miatt, noha hazánk árvízveszélyes terület – összegezte Molnár. A projektigazgatótól megtudtuk, a tavaszi borsodi árvíz kapcsán elkezdték a károk és teendők felmérését, valamint a helyreállítási munkálatokat az árvízvédelmi töltéseken. Molnár Béla az októberi választások után is meg kívánja tartani elnöki pozícióját a Fidesz orosházi szervezetében, valamint politikai munkáját is folytatni szeretné. ch

Figyeljünk az iskoláknál! Megkezdődött a tanév, mely fokozott óvatosságot követel a közlekedőktől. Vigyázzunk az iskolák környékén! Becsengettek az iskolákban, és ezzel megnőtt a forgalom az oktatási intézmények közelében. Reggelente és a tanórák végén sok diákkal találkozhatunk, akik gyakran nem kellő körültekintéssel közlekednek. Figyelni és vigyázni kell. Nagyon fontos a figyelem – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Kis Rozália. Az orosházi kapitányság rendőr hadnagya elmondta, az első hónapban különösen kell az óvatosság, hiszen a gyerekek még nem figyelnek annyira, nem tudják felmérni a veszélyeket. A közlekedők mellett a szülők odafigyelése is szükséges. Hívják fel a gyerekek figyelmét a legfontosabb szabályokra, például a körültekintés és a zebra használatának jelentőségére. A szabályok betartását segítik a Zebra Zsaruk is. Szeptemberben Orosháza két általános iskolája (Eötvös és Vörösmarty Tagintézmény) előtt, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél minden reggel egyenruhás gyermekek és rendőrök együtt segítik az úttesten való biztonságos átkelést. A rend őrei pedig az iskolák környezetében kijelölt járőri feladatokat látnak el reggel 7 és 8 óra között. Felügyelnek, tanácsokat adnak, szükség esetén pedig szankcio-

Meszes-kisköz.

nálnak. Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság színes, rajzos üzenőfüzetet ajándékozott az első osztályos gyermekeknek, és folytatódik a Zebra Akadémia oktató programsorozat is. Kis Rozáliától megtudtuk, balesetmegelőzési bejárást is tartottak az önkormányzat munkatársaival közösen. Körbejárták az orosházi iskolákat, és számos fejlesztés volt. A Vörösmarty iskolánál a járda újult meg, volt korlátcsere, átfestették a piktogramokat, és a zavaró növényzetet is ritkították. És jöjjön még egy fontos szabály a megyei főkapitányság közleményéből: igyekezzen mindenki időben elindulni otthonról, hiszen a sietség figyelmetlenséghez, a figyelmetlenség pedig balesethez vezethet. vk Fotó: Rajki Judit

Az orosháziak hetek óta érdeklődve figyelik, hogyan kapnak új külsőt és belsőt az egyházi ingatlanok. – Az eredeti arculat visszaállítása nemcsak a tulajdonos – az orosházi evangélikus gyülekezet – számára volt fontos, hanem a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal számára is. – A legapróbb részletekig megkíséreltük rekonstruálni a régi állapotokat – írta internetes naplójában Deák László evangélikus igazgató lelkész. Hozzátette, az egységes arculat megmaradásának feltétele, hogy egyforma cégtáblák legyenek kihelyezve. Fotó: Melega Krisztián


4

KÖZÉLETI HETILAP

2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK

Hamarosan elkészül

Ökoiskola

Tehetség a színpadon

Július első hetében indult a máltai típusú játszótér építése a volt Rönkvár helyén. Rövidesen elkészül, így a tervek szerint már szeptember végén birtokba vehetik a gyerekek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1998-ban „Játszva megelőzni” címmel indította útjára átfogó programját, melynek keretében játszóterek, játszóházak jöttek létre az ország számos városában, így rövidesen Orosházán is. Ezek nem a hagyományos értelemben vett játszóhelyek. Korosztályonként

Az Eötvös iskola pályázat útján nyerte el, és június 5-én vette át az Oktatási Minisztérium, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által létrehozott Ökoiskola címet. A cím három évre szól, mely időszak alatt folytatja és magasabb szintre emeli az intézmény környezeti nevelési programját a fenntarthatóság érdekében. Az ökoiskola a jövő iskolája, ahol kiemelt szerepe van a környezeti nevelésnek, az egészségtudatos életmódnak. Az iskola minden tevékenysége tükrözi a környezettudatosságot. A pedagógusoknak környezeti nevelőkké kell válniuk, ún. „zöld szemlélettel” gondolkozni, s ezt közvetíteni a diákok és a szülők részére is. Az orosházi környezeti értékek és gondok megismerése is fontos részét képezi az intézmény pedagógiai munkájának.

Négy évvel ezelőtt alakult a Fabula Rasa. A Budapest Fringe Fesztiválra álltak össze, és ez annyira jól sikerült, hogy együtt is maradtak. Azóta or-

másik felében különböző mászó és kapaszkodó, függeszkedő formációk találhatók a kamaszok számára. A tér közepén egy 12×24 méteres sportpálya épült palánkrendszerrel, mely multifunkcionális, hiszen bármilyen labdajátékot lehet rajta űzni. Országos szinten 13 játszótér épült a

AJÁNLÓ elkülönített játékszerekkel, közösségi együttlétre, személyes beszélgetésekre szolgáló játszóházzal, valamint higiénés helyiségekkel (mosdókkal, pelenkázóval stb.) felszereltek. Bellavics István, a közbeszerzési eljárás alapján kiválasztott kivitelező Fito System Kft. cégvezetője elmondta, a máltai játszóterek az év minden napján nyitva vannak, hiszen a játszóházat úgy alakítják ki, hogy ott a téli időszakban is lehessen foglalkozásokat tartani. A játékszereket korcsoportonként elkülönítve helyezték el. A park egyik részében az egészen kicsiknek alakítottak ki játékteret, hintával, homokozóval, rugós, pörgős játékokkal. Kicsit arrébb az 5-12 éves korúak számára való játékelemeket helyeztek el. A tér

máltai program keretében, de ez az első olyan, ahol sportpálya is lesz. A körbekerített, őrzött, házirend alapján működő téren fejlesztő- és gyógypedagógus felügyeli majd a gyerekeket és különböző, színvonalas és tartalmas programokat szervez. A beruházás nettó 110 millió forintba kerül. Jelenleg a játszóházat építik, a játszótér szinte már teljesen elkészült. A sportpályán a palánk felszerelése és a felfestés van még hátra. A műszaki átadásra a tervek szerint szeptember közepén kerül sor, majd az ünnepélyes átadás után az orosházi gyerekek birtokba vehetik a különleges játszóteret. Somodi Fotó: Kecskeméti Krisztina

A SZAKÉRTŐ VÁLASZOL

Játszóterek A városi játszóterek rendben tartását a Városüzemeltetési Zrt. végzi. Milyen munkálatok ezek, és mire számíthat az, akit rongáláson érnek? – erről kérdeztük Csizmadia Gergely gazdasági igazgatót. – Az önkormányzattal fennálló szerződésünk értelmében jelenleg 14 játszótér karbantartása tartozik a feladataink közé. A munkálatok minden tavasszal az állapotfelméréssel kezdődnek, ennek alkalmával kollégáink szemrevételezik a területeket, ezt követően pedig elvégzik a szezon elején szükséges javításokat, festéseket az egyes elemeken és homokot cserélnek. Év közben folyamatosan figyelemmel kísérik a közterületen dolgozó munkatársak az esetlegesen bekövetkezett károsodásokat, rongálódásokat. Sajnos, az utóbbi időben sem csökkent a vandál cselekmények száma. A felújított, illetve frissen kihelyezett utcabútorokat sem kímélték a köztulajdonon erejüket levezető rongálók. Csak egy a sok közül, hogy a pihenést szolgáló hintaágyakat rendszeresen összetörik és lerángatják. Akit tetten érnek, mindenképpen feljelentésre számíthat, ami adott esetben rongálásnak, illetve garázdaságnak minősülhet, ez pedig büntetőjogi felelősségre vonást eredményezhet, amin felül a rongáló az okozott kárt is köteles megtéríteni. Ezúton is kérjük a lakosságot, hogy közreműködésükkel segítsék megvédeni a köztulajdont, a város értékeit!

Magyar Dal Napja a Folkográfia Egyesület szervezésében. Szeptember 10. Árpád-kert.

szágszerte koncerteznek, múlt szombaton az Árpád-kerti Kultur-Party zárásaként léptek fel városunkban. – Mindannyian többféle népzenét játszunk, emellett komolyzenei tanulmányok is hatással vannak zenénkre –

mondta Szirtes Edina, Mókus (képünkön) akinek Tesséklássék című szólólemeze Fonogram Díjat kapott, az év hazai világzenei albuma lett. A dalok sokfélék, és olyan találékonysággal, tehetséggel adják elő, úgy ötvözik a folklórt a modernnel, hogy valódi élmény hallgatni őket. Kevesen döntöttek mellettük szombaton, de az biztos, ők jól döntöttek. Edina neve onnan is ismert, hogy őt kérték fel az idei augusztus 20-i tűzijáték zenéjének megírására. Állítása szerint az ünnep kiemelkedő élményt, nagy ajándékot jelentett számára. A tervek szerint decemberben viszszatér a Fabula Rasa. Egy nagyszabású karácsonyi koncertet adnának Orosházán, vendégelőadókkal. A koncertről készült összeállításunkat megnézheti az OVTV Paletta című műsorában. m Fotó: Palotás Rajmund

Ébredező játszótér

Fények és színek címmel a művelődési központ színháztermi előcsarnokában szeptember 10-től 24-ig Hegyessy Tibor tárlata látható. 10-én 17.30kor Sass Ervin nyitja meg. Kiállítás. Mihalik József képzőművész kiállítása szeptember 16-tól október 25-ig látható a Városházi Galériában. Megnyitja F. Varga Mária 16-án, 15 órakor. Mélyen Szántó Esték szeptember 15. 17 óra, Szántó Kovács múzeum. Gyivicsán András: A magyar malmok története. Kultúrházak éjjel-nappal. Szeptember 18., Petőfi Művelődési Központ 10–13. ó. Játssz velünk! – a Piruett csoport nyilvános próbája 23 ó. kiállítás a művelődési ház tetőteraszán Orosházi Festők Csoportjának kollektív képalkotása Mozi maraton 17 ó. Shrek a vége, fuss el véle! – szinkr. amerikai, animációs film 19 ó. Kéjjel nappal – szinkr. amerikai, akcióvígjáték 21 ó. Szex és New York 2. – szinkr. amerikai, romantikus vígjáték Helyszín: Színházterem

A Juhász Gyula utca és az Üveg köz által határolt területen évtizedekkel ezelőtt épült egy játszótér. A környéken épült 84 lakásban élő gyerekeket szolgálta hosszú évekig. A játékelemek mellett teniszpálya, pihenőpark és medence is gazdagította a parkot. A játszótér hosszú évekig az Üvegipari Művek tulajdonában volt, mely jog átszállt az öblösüveggyárra, később a cégtől megkapta a város a területet ingyen. A játszótér felett azonban eljárt az idő. Az ott lévő elemeken (már ami maradt) nyomot hagyott az idő vasfoga, és a terület is sokáig elhanyagolt, gazos volt. Mindaddig, amíg a Miénk a Tér Parkszépítő Egyesület és Burka László, a körzet önkormányzati képviselője fel nem karolta a tér további sorsát. – Hasonlóan az Avar utcai játszótérhez, az egyesület ezt is megkapta állagmegóvás céljából. Elsőként a te-

rületrendezés folyamata indult el. Szakemberek segítségével megvizsgáltattuk a növényeket, majd az elhalt cserjéket, fákat kiszedtük. Pályázaton nyert összegen ezeket pótoltuk, nemrégiben 16 fát ültettünk az itt élők segítségével – tájékoztatott Burka. A munkálatok azonban ezzel még nem érnek véget. A tervek között szerepel a játékelemek kicserélése, újakkal való bővítése, később teniszpálya és pihenőpark megvalósítása is. A szükséges anyagi fedezetet mindezekhez pályázatok, támogatók segítségével szeretnék előteremteni. A környéken lakók vegyes érzelmekkel fogadták a munkálatokat. Voltak, akik felháborodtak azon, hogy a régi, elhalt cserjéket eltávolították. A lakók többsége azonban nagyon örült, hogy végre a hosszú évekig rendezetlen terület kezd újra „emberibb” külsőt kapni. esgyé


2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK

5

KÖZÉLETI HETILAP

Absztrakt A SINOSZ

tevékenysége Orosházán is nagy jelentőségű. A civil szervezet a siketek, nagyothallók segítése mellett most egy fórumot is elindított. Pénteken a művelődési házban az értelmi, látási, hallási és mozgási betegségben szenvedők egyesületei osztották meg egymással gondolataikat és terveiket.

Ha az édesanya énekel... ... vagy a zene ritmusára mozog, táncol, ennél jobbat nem is tehet gyermeke egészséges fejlődésének érdekében. A kutatások szerint a magzatok igen korán képesek a külvilág hangjaira figyelni, reagálni, sőt, születésük után felismerik a magzati korban hallottakat, és hamar megnyugszanak az ismerős dallamoktól, szavaktól. Vizsgálatok szerint azok a csecsemők, akiket sok, számukra kellemes inger ért az anyaméhben, előbbre tartanak a fejlődésben, érzelmileg kiegyensúlyozottabbak és szüleikkel való kapcsolatuk is intenzívebb. Érdemes tehát okosan kihasználni ezt az időszakot! Minimóka várandósklub néven országosan is egyedülálló program indul Orosházán várandós kismamák számára. A foglalkozásokon résztvevő anyukák,

TEST ÉS LÉLEK

illetve családok énekek, mondókák és versek segítségével már születésük előtt intenzív kapcsolatot teremthetnek a pocaklakókkal. Olyan magyar zenei, irodalmi repertoárt gyűjthetnek, melyek később felejthetetlenné és könnyebbé tehetik számukra az első heteket, hónapokat. A foglalkozások első fele verseszenés „pocakjátékokkal” telik, majd egy beszélgetéssel folytatódik, ahol a kismamákat érintő témák kerülnek elő, alkalmanként szakemberek bevonásával. Így a résztvevők a konkrét jó tanácsok mellett érzelmileg is felkészülhetnek a baba érkezésére. A rekedtes, fals hang, esetlen mozgás véletlenül sem akadály, mert az is bizonyított, hogy minden gyermek számára a saját szüleitől kapott élmény a legcsodálatosabb!

Péntek este megtelt a Városi Képtár. Az attraktív, intenzív színekkel operáló, jobbára nagyméretű festmények előtt látni lehetett elragadtatott nézőt, tétován vizsgálódót, zavartan sompolygót és szellemi tartalmakat számon kérőt is. A 21. századi absztrakt sokszor megosztja a befogadókat. A stílushoz való kétkedő hozzáállás légköre megülte a kiállítóteret. Mert könnyű egy portréra, tájképre, csendéletre azt mondani, hogy „de szép!”. Ám ki tudja, mit illik mondani egy hatalmas felületre, amelyen a festék öntörvényű útjából fakadó színorgia rögzült? Rózsa T. Endre művészettörténész szerint nyitottság kell az absztrakt elfogadásához. Nézzük úgy a képet, mintha zenét hallgatnánk – javasolta. Az absztrakt expresszionista festő képei előtt ezek szerint elfogadott, ha

eufórikus öröm tör fel a nézőből, varázslatosnak tartja, vagy éppen felháborítónak. Pákh Imre híres műgyűjtő három képet adott kölcsön az orosházi anyaghoz, amelyet korábban vásárolt a most kiállító művésztől, Könnyű Attila Jánostól (KAJ). Megfogalmazása szerint szívesen él együtt ezekkel, mert nagyon dinamikus alkotások. A megnyitón köszöntőt mondott Németh Béla polgármester, Somlói Antal, a nagybányai festészet gyűjtője, vala-

mint Rózsa T. Endre művészettörténész kalauzolta a nézőket a képzőművészet ezen ágába. Mindhárman úgy értékelték, hogy Orosháza nagy feladatot vállalt azzal, hogy helyt adott ennek az anyagnak. Az esemény összefonódott Zorbas Claudia hegedűművész esküvőjével. A barátságra való tekintettel az ifjú pár egy festményt kapott ajándékba Könnyű Attila Jánostól. BIJ Fotó: Kecskeméti Krisztina


6

KÖZÉLETI HETILAP

2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK

APRÓHIRDETÉSEK Utánfutó és Építőipari Kisgép Kölcsönző: Betonvágás, antik téglaszeletelés, csempevágás, földdöngölés, földfúrás oszlopoknak. +36 (30) 2365-281 Német juhász kiskutyák eladók győztes szülőktől. Törzskönyv igény szerint. +36 (30) 616-4090 Szálkásszőrű tacskók (kan) eladók. +36 (30) 9677-931 Felújított, 59 m2-es, egyedis, klímás, negyedik emeleti lakás eladó Orosházán, a Rákóczi utcán. +36 (30) 238-0007 Lehel u. 60. szám alatti kertes ház eladó! +36 (30) 422-8984 Eladó ASUS 526-os PDA megkímélt állapotban. +36 (70) 322-9478

Egy régi becsengetés Terített asztal várt minket az étterem legcsendesebb helyén. Középen díszes gyertya aranyszínű 55-ös számmal, egy kissé megfakult ballagótarisznya, ráhelyezve a találkozás mottójaként választott Albert Schweitzer -idézet. Az asztalfőn egy szál virággal díszített külön teríték emlékeztetett tanárainkra, társainkra, akik már nem lehettek jelen. Tizenhárom hölgy, a tizenkilenc tinilányból. 1955-ben érettségiztünk a Táncsicsban, az akkori osztályok között elismeréssel emlegetett IV. Cből. Mindig szeretettel gondolunk volt iskolánkra, tanárainkra, mégis úgy döntöttünk, nem lesz iskolalátogatás, csak mi leszünk, akik lélekben nem, de létszámban megfogyatkozva örülünk egymásnak és emlékezünk. A legújabb fényképekhez előkerültek a megsárgult ballagási képek, és közben elhangzott az első vidám történet is. A gimi mostani épülete a mi diákéveink alatt épült, egy második emeleti szélső tantermet kaptunk. Tavasz volt, nyitott ablakok mellet folyt a tanítás.

Az iskola mellett volt egy áruház, bejáratánál vevőcsalogatóként szólt a zene, ami behallatszott az osztályterembe is. Egyikünk hozzátartozója az áruházban dolgozott, így nem volt nehéz elérni, hogy olyan kazettákat rakjanak a magnóba, melyeken nekünk tetsző számok vannak. Néhány nap alatt kiderült a turpisság. Pitagorasz tételét már zenei aláfestés nélkül kellett megtanulnunk, de addig nagyon jól szórakoztunk. Legutóbbi találkozásunkkor elhatároztuk, hogy mindenki hoz magával egy szép idézetet, vagy épp saját élettapasztalatából kínál példát, meghatározó élményét mondja el. Az egykori diák – vagy ahogy ő nevezete magát, véndiák –, aki találkozójukról beszámolt nekem, egy olyan történetet mondott el, amit ezzel a mondanivalóhoz illő frappáns idézettel fejezett be, figyelmébe ajánlva az ifjabb nemzedéknek is: „ Az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzeDomokiné Gaál Magda tünk!"

Az oros há zi ön kor mány zat in gye ne sen hív ha tó zöld szá ma:

( 8 0 ) 9 31 -0 0011

HIRDESSEN AZ OROSHÁZI ÉLETBEN!

Az AranyJá nosu tcábanc saládi ház eladó. +36 (30) 563-2105

Reménység istentiszteletek Helyszín: Evangélikus templom, Győry Vilmos Terem Minden második vasárnap úrvacsora, és minden harmadik vasárnap agapé. Szeptember 5.: A velünk és értünk „levelező” Isten – bevezetés Szeptember 12.: Római levél – Úrvacsora Szeptember 19.: I. Korinthus – agapé Szeptember 26.: II. Korinthus Október 3.: Galata Október 10.: Efezus – úrvacsora Október 17.: Filippi – agapé Október 24.: Kolosse Október 31.: Reformáció ünnepe együtt a reformátusokkal. November 7.: A Nagy Októberi…..I. Thesszalonika November 14.: II. Thesszalonika – úrvacsora November 21.: I. Timótheus – agapé November 28.: II. Timótheus December 5.: Títusz December 12.: Filemon – úrvacsora December 19.: Zsidókhoz írt levél – agapé


2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK

Világbajnoki aranyak Hétvégén érkezett haza a csehországi Plzenből, az Ifjúsági és Junior Erőemelő Világbajnokságról a magyar válogatott, köztük az Orosházi Toldi SE 4 kiválósága. Az orosháziak szerepléséről Musztafa Imrével beszélgettünk. – Elsőként a csapat benjáminja, Cseh Zita lépett dobogóra. Nagyon erős mezőnyben a negyedik helyet szerezte meg. 125 kg-ot guggolt, 82,5-öt nyomott, és 135-öt húzott fel. A fekvenyomást nagyon elrontotta. Persze a vb előtt ezt a 4. helyet látatlanban aláírtam volna első világbajnokságán. Zita után Szabó Ági következett. Élete eddigi legjobb öszszetett eredményét produkálta 485 kilóval, és ezzel összetettben a 4. helyen zárt. 182,5 kg-ot teljesített guggolásban, 150 kg-os fekvenyomás és 152,5 kg következett felhúzásban. 150 kilós gyakorlatával fekvenyomásban világbajnoki címet szerzett. Ezzel Ági immár négyszeres világbajnok!

SPORTHÍREK Sportágat választhatunk. Pénteken és szombaton rendezik meg a Nagy Sportágválasztó orosházi programjait. Több mint 20 sportágat próbálhatunk ki az Eötvös iskola csarnokában és sportudvarán. Pénteken 15 órától mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a családoké, a nagyközönségé. Világ- és olimpiai bajnokok is részt vesznek a programon, többek közt Kótai Mihály, Katus Attila, Kovács Antal. Részletek: www.sportagvalaszto.hu Emlékverseny. Szeptember 2-től négy napon keresztül a Gyopár Club Hotel és Konferencia-központ adott otthont a XXI. id. Bacsur Imre Sakk Emlékversenynek. Zalai Mihály szervezőtől megtudtuk, hogy 40 résztvevő ült asztalhoz, érkezett nevezés többek között Budapestről, Békésről, Békéscsabáról, Szegedről, Aradról. A megmérettetés 7 fordulós, svájci rendszerben zajlott, és érvényesv ersenyengedéllyelr endelkező sakkozók indulhattak, korhatár nélkül. A győztesek és helyezettek a vándorserleg mellett pénzdíjazásban részesültek. Az 1. helyen Horváth Zsolt, az Orosházi Sakk Egyesület versenyzője végzett, a 2. helyet Tatár Kis Szabolcs paksi sakkozó, míg a 3. helyet Zalai Mihály orosházi versenyző szerezte meg. bt Utánpótlás. OMTK 1913 ULE (U17)– Kisteleki TE (U17) 3:2. Góllövők: Szivák L., Miszlai L. és Libor G. (1-1). OMTK 1913 ULE (U19)–Kisteleki TE (U19) 10:0. Góllövők: Hrabovszki Z. és Tüskés I. (3-3), Berta E., Fehér L., Albert L. és Szabó Á. (1-1). Berettyóújfalu FC (U17)–OMTK 1913 ULE (U17) 0:5. Góllövők: Szivák L. (2), Gulyás J., Gáspár M. és Szabó B. (1-1). Berettyóújfalu FC (U19)–OMTK 1913 ULE (U19) 2:3. Góllövők: Hrabovszki Z. (2) és Vidákovics M. (1). Rákóczi Vasas SE (U19)–Békési TE (U19) 0:3. szj Extrém sportnap. Szeptember 18-án rendezik meg a IV. Extrém Sportnapot a Kossuth utcán és az Árpád-kertben. A GYIÖK szervezésében minden program ingyenes. Íme, a kínálat: 9.00 Megnyitó, 9.10 Szabad gyakorlás, 10.00 Sportbemutatók: BMX, triál, gördeszka, flatland, íjász, roller, kosárlabda, fitness, kettlebell, 13.15 Versenyek (amatõr): kosárra dobó, utcai kosárlabda, gördeszka, BMX, triál, roller, 18.30 Eredményhirdetés, 19.00 Relax koncert, 20.00 30 Y koncert. Egész nap: extrém játékok, arcfestés, játszóház, drog- és AIDS-totó kitöltése.

7

KÖZÉLETI HETILAP

OFKSE – Nem sikerült a bravúr

Kovács Vivien is szépen versenyzett. 175-öt guggolt, 122,5-öt nyomott, és 170et húzott, így 462 és fél kilós összteljesítménnyel lett összetettben bronzérmes. Ugyanakkor a 122,5 kilós fekvenyomás világbajnoki aranyat ért. Kovács Feri szintén esélyesként érkezett, de sajnos szereplését nem kísérte szerencse. A verseny napjára belázasodott. Első fogásával guggolásban 310 kilót teljesített, és versenyzett volna 40 fokos lázzal tovább, de nem engedtem. Az egészsége sokkal fontosabb, ezért visszaléptettük. Az érmek mellett egy sportdiplomáciai siker is született: a világszövetség felajánlotta Orosházának a 2013-as ifjúsági és junior vb rendezési jogát. Csányi Bővebben: www.oroscafe.hu

Orosházi FKSE – Balatonfüredi KSE 28 – 32 (13-17) Budapest Bank Kézilabda Liga, NB I-es férfi kézilabdamérkőzés, Orosháza, 600 néző. Vezette: Szloska, Baranyi OFKSE: KOVÁCS R. – Kovács A. 2, Kardos 3, Mazic 2, LÓKODI 6, PÁNCZÉL 6, Balda. Cs.: HERJECZKI (kapus), Ambrus 1, Raffai, BAJUSZ 4, Berta, Gazsó, Varga 1, Országh 3, Kósa. Edző: Füzesi Ferenc. Az OFKSE első NB I-es mérkőzését nagy érdeklődés kísérte, zsúfolásig megtelt a sportcsarnok. Jól kezdtek a mieink, az 5. percben már 3-2-t mutatott az eredményjelző. A sokszoros válogatott játékosokkal felálló fürediek azonban nem hagyták, hogy az előny nagyobbra nőjön. Gólra góllal feleltek. Mindkét csapat játékát kőkemény védekezés, a mérkőzést pedig hatalmas küzdelem jellemezte. Az iksz körüli eredmény meg is maradt a 20. percig. A félidő végén aztán az orosházi támadások rendre egy jó füredi blokkon

vagy Szathmári kapusnál értek véget, míg a másik oldalon jobban céloztak a támadók. A félidőben 13-17 volt az állás. A második játékrészben is nagy akarással játszott az orosházi csapat, de a támadás befejezésekbe egyre többször hiba csúszott, és a rutinos fürediek egyre gyakrabban találták meg a réseket a védelmen. Volt, hogy nyolccal

Kiadós verés

szépített az OFC, de a 66. percben szerzett újabb Bajzát gól ismét magabiztossá tette a Nyíregyházát. A 70. percben Bajzát bombagóljával mesterhármast ért el. A 82. percben Pákolicz gólja jelentette a kiütést csapatunk számára. Edzői nyilatkozatok: Brekk János: – A húsz perc alatt lőtt két gól nemcsak megnyugtatta, de kényelmessé is tette a csapatot, a három kényszerű csere megtörte a játékunkat, de Bajzát helyre tette együttesünket. Kvasznovszky József: – A hazai pálya minden előnyét élvező Nyíregyháza berúgta a helyzeteit, mi pedig nem, ez döntött. bt

Impozáns bemutatkozás

Nyíregyháza Spartacus FC – Orosháza FC 5 – 1 (2 – 1) NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Nyíregyháza, 1000 néző. Vezette: Nagy (Pápai, Galán) Orosháza: Molnár - Szűcs, Futaki, Kerekes (Balogh 24'), Szabó N. - Juhász, Kerepeczki, Ács, Petneházi (Pardi 84') - Baranyai (Buza 74'), Szabó T. Edző: Kvasznovszky József Az NB I-es álmokat szövögető nyírségiek 20 perc alatt tetemes előnyre tettek szert. A 3. percben Bajzát, majd a 22. percben Pákolicz talált Molnár kapujába. A 39. percben Petneházi révén

Modellrepülőnap

Orosházi Stílus – Ferbonex Gyulai SE 31 – 20 (16 - 6) Női kézilabda Magyar Kupa-mérkőzés, Orosháza. Vezette: Kóródi Beáta, Major Gábor Orosháza: HANUSZ – KRIVIK 4, KOVÁCS 3, DRAXLER O. 5, Körmendi 1, ANTAL 3, Kovács 1. Cs.: DÁVID (kapus), DOMOKOS 11, Draxler D., Héjjas 3, Fodor, Huszka, Volencsik. Edzõ: Tatai Tamás A felnőtt női csapat bemutatkozó mérkőzésére nem telt meg teljesen az Eötvös-csarnok, de aki ott volt, csodát látott, mégpedig a hazai együttes jóvoltából. Pedig az első percekben úgy tűnt, nehéz meccs lesz. Az 5. percben mindössze egyetlen gól árválkodott az eredményjelzőn. Aztán beindult a gépezet Domokos Kinga vezérletével. A lassú gyulai védelem nem tudta fel-

vitt a vendégcsapat. Az utolsó néhány perc aztán megint a hazaiaknak sikerült jobban, a vége így 28-32 lett. Füzesi Ferenc: – Sokkal pontosabban kell játszanunk támadásban és védekezésben egyaránt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a csapat jó úton halad. csj Fotó:Kecskeméti Krisztina

venni a fiatal orosházi csapat ritmusát, és amint a hazaiak levetkőzték az első tétmeccs lámpalázát, szinte tetszés szerint lőtték a gólokat. 10 gólos orosházi vezetés volt a szünetben. A második játékrészben a vendégek a végül nyolc gólig jutó Lukoviczki Bea vezetésével megpróbáltak felkelni a padlóról. Küzdöttek, harcoltak, de a játékukat jellemző rengeteg hiba miatt csak a különbség csökkentésére voltak képesek. A végig gyorsabban, pontosabban játszó Stílus megérdemelten győzött. Tatai Tamás: – Nehezebb meccsre számítottam, de nagyon örülök, hogy ilyen fényesre sikerült a bemutatkozás. Remélem, a jó forma megmarad a hétvégi bajnokira is. Csányi

Közel a bravúrhoz. ASE Orosháza – Budaörsi SC 4 – 6

Hatodik alkalommal rendezte meg az Orosházi Városi Modellező és Sport Klub a modellrepülőnapot az orosházi repülőtéren. Nóbik Gyula szervező kérdésünkre elmondta, hogy az ország minden részéből érkeztek modellezők, többek között Budapestről, Hatvanból, Sopronból, Pécsről, Szegedről és Romániából. Az ország legjobb pilótái találkoztak Orosházán. A bemutató jellegű seregszemlén kötetlenül repültek a modellek, bármilyen figurát

be lehetett mutatni. Az 500 gramm tömegű legkisebb modelltől a 20-25 kgos repülőkig mutatták be repülési tudományukat a gépek és gazdáik. Kuriózumként bemutatkoztak Orosházán a turbinás repülők is. Ezek a gépek akár 300 km/órás sebességgel is képesek repülni. A háromnapos találkozó nagy közönségsikert aratott. Betkó T. Képgaléria: www.oroscafe.hu Fotó: Kecskeméti Krisztina

Megszakadt a veretlenség Oh. Rákóczi Vasas – Békési FC 1 – 2 (0 – 1) Megyei I. o. bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Rákóczitelep, 200 néző. Vezette: Mihálik (Bodó, Nagy) Rákóczi: Lévai – Boros, Németh (Papp L. 71. perc), Dávid, Ludányi – Bozsóki (Hrabovszki 46. perc), Elekes, Kánya, Lovas T.- Lövei (Baki 71. perc), Vidákovics. Edző: Polyák László A 33. percben Kardos jobb oldali beadását Sztaczinszki lőtte közelről a léc alá, 0-1. A második félidőben mezőnyfölénybe került a Rákóczi. A 48. és az 55. percben Lövei fejelt a hálóba, de Mihálik játékvezető az asszisztens jelzésére mindkétszer érvénytelení-

tette a találatot. A 67. percben egyenlített a Rákóczi. Kapu előtti kavarodás végén Vidákovics emelte a labdát a hosszú sarokba, 1-1. A 82. percben a gólszerző Vidákovics került a kiállítás sorsára, második sárga lapja után villant a piros. Miközben a Rákóczi mindent megtett a győzelemért, egy kontratámadás végén a Békés szerezte meg a győztes gólt. A 85. percben Szarvas J. mélységi passzával Szenti vezette Lévai kapusra a labdát, és értékesítette a helyzetet, 1-2. Polyák László: – Rúgtunk 3 gólt, amiből csak egyet adtak meg. Elgondolkodtató néhány játékosom teljesítménye. bt

Extra Ligás asztalitenisz mérkőzésen az ASE Orosháza az elmúlt év ezüstérmes csapatát, a Budaörsöt fogadta a hétvégén. Az összecsapás a párosok mérkőzésével kezdődött, melyen a Végh,Tápai páros vereséget szenvedett a Pergel, Reckó fővárosi kettős ellen. Ezután hatalmas fordulat következett be a mérkőzésen. Az első egyéni körben Végh Zsuzsa, Tóth Kata és Tápai Éva is legyőzte soros ellenfelét, és a táblán máris ez állt: Orosháza-Budaörs 3 – 1. A második körben Végh kikapott Pergeltől, de a remek formában játszó Tápai legyőzte Reckót, és az eredmény 4-2 re alakult. A 7. mérkőzéstől magára találó budaörsiek az egykori orosházi színekben játszó Molnár Zita vezérletével sorozatban nyerték a párharcokat, és hozták így a mérkőzést is. Bogdánffy Csaba vezetőedző a találkozó után a következőképpen nyilatkozott: – Örülök neki, hogy a tavalyi ezüstérmes Budaörs ellen a páros sima elvesztése után szorossá tudtuk tenni a találkozót, és a döntetlen is benne volt a mérkőzésben. betkó

Érmek Soltvadkertről. Soltvadkerten rendezték meg a Szüret Kupa Meghívásos Kötöttfogású Versenyt, melyen szőnyegre léptek az Orosházi Spartacus Birkózó Klub fiataljai is. Eredményeik: Gyermek korcsoport: 26 kg: Rácz Richárd 3. Diák korcsoport: 35 kg: Villim István 3. 42 kg: Ladjánszki Ádám 1. 46 kg: Rácz György 3. 54 kg: Szepesi Sándor 3. 63 kg: Hie Dániel 1. Serdülő korcsoport: 42 kg: Kerekes Szabolcs 3. 63 kg: Daszkel Szabolcs 2. 85 kg: Verasztó Tamás 3., Fehér Nándor 4. Városunk is birkózóversenynek ad otthont. Orosházán, az Eötvös-csarnokban rendezik meg szeptember 18-án a Felföldi Sándor Kadet Férfi és Női Szabadfogású Magyar Bajnokságot. A verseny 10 órakor, a döntők fél 4-kor indulnak. Újra bevezetik a felnőtt-csapatbajnokság NB I és NB II sorozatát, melynek sorsolását szintén a verseny ideje alatt rendezik, 15 órától. -taka-

SPORTMŰSOR Labdarúgás: NB II-es bajnoki mérkőzés: Orosháza FC–Makó FC. Orosháza, szeptember 11., 16:30. Utánpótlás bajnoki mérkőzés: OMTK 1913 ULE–Gyulai Termál FC Orosháza, szeptember 11., 10:00 (U19), 12:00 (U17). Megyei utánpótlás-bajnokság: Rákóczi Vasas SE (U16)–Békéssámsoni SK (U16). Rákóczitelep, szept. 10., 16:00 Úszás: XXII. Nagy Sándor Emlékverseny. Orosháza-Gyopárosfürdő, szeptember 11., 10:00 Kézilabda: NB I/B-s női bajnoki mérkőzés: Orosházi Stílus–Főgáz MTE. Orosháza, szeptember 12., 16:00 (ifi), 18:00 (felnőtt). Kispályás labdarúgás: A 2010/2011. évi kispályás bajnokság sorsolás szerinti mérkőzései a város kispályáin hétköznap 17 és 21 óra között.


8

2010. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK Ételosztás őszinte szívvel. Szeptember 11-én, szombaton Rákóczitelepen a Közösségi Háznál, míg szeptember 12én, vasárnap a Piactéren várnak mindenkit egy tál meleg étellel. A szervező Illyés Gábor és csapata. Gazdanapokat rendeznek Csorváson, a piactéren szeptember 10–11-én. A 9. alkalommal megtartott esemény létrehozásában a helyiek évek óta széles társadalmi összefogással vesznek részt. A szórakoztató programokon kívül szombaton három kategóriában fogathajtóversenyt is tartanak. Megkezdte próbáit a néptánccsoport a PMK-ban. A három korosztály a tánchagyományok alapjainak megismerésével kezdi a tanulási folyamatot. Még senki sem maradt le a lehetőségről, hogy csatlakozzon, hisz szeptemberben ingyenesen lehet elsajátítani a tánclépéseket. A foglalkozásokat hétfőn és szerdán tartják a művelődési házban. 15 órától a felsős, 16.30-tól az alsós korosztály, 18-tól a középiskolások és a felnőttek próbálnak.

Szingapúri élmények Szingapúrban járt Kránitz Adrián. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője az ifjúsági olimpián vett részt. Kötöttfogás 58 kg-ban indult, és a 6. helyet szerezte meg. Jelenleg itthon készül, edzésén kérdeztük szingapúri élményeiről. – Együtt indult az egész magyar csapat Szingapúrba. 16 óra volt a repülőút, Frankfurtban szálltunk át. A kiérkezés után elég nehéz volt átállni, de szerintem nagyjából azért mindenkinek sikerült. Nagyon meleg volt, nappal előfordult, hogy 42 fokot mutatott a hőmérő, és éjszaka sem volt kevesebb 28 foknál. – Mikor indult a verseny? – Kiérkezésünk után két nappal már birkóznom kellett. Az az igazság, nem igazán sikerült még átállnom. Úgy érzem, viszonylag könnyebb csoportba kerültem, bár nem sikerült valami jól a verseny. Egy kirgiz sráccal kezdtem,

majd namíbiai és mexikói ellenfelemtől kaptam ki, és a 6. helyen zártam. Örülök nagyon, hogy kijuthattam a szingapúri versenyre, de lehetett volna fényesebb eredmény is. – A verseny mellett mivel teltek a napok? – 29-én jöttünk haza, úgyhogy még 15 napunk volt, hogy körülnézzünk. Szurkoltunk a többi magyarnak, sok versenyt megnéztünk, és persze megtekintettük a nevezetességeket is. Sőt, voltunk egy hatalmas strandon, ahol strandbirkózáson vettünk részt. Itt megvertem egy szingapúrit, majd kikaptam egy japántól, és a hatodik lettem. Összességében nagyon jól éreztem magam, különleges élményben volt részem. vk

Véget ért a Mindig nő! átváltoztató műsor. A legérdekesebb pillanatokat újra megnézheti a városi televízióban, szeptember 17-én a híradó után. Szarka Krisztina és Ladnyik Nóra megújulásának lépéseit összeválogatva ismét a Suntastic Szépségszalon, az Eri és Andi Női Fitness Center, a Lizor Design vendégei leszünk. Az edzések mellett csipegetünk a hajvágás, a sminkelés és a ruhapróbák mozzanatai közül is. Követhetjük, honnan indultak el a lányok, s hová jutottak el.

A HÉT SZTORIJA

Ravaszkodtunk A fotó tanúsága szerint egy csapat ember jókedvvel, lendülettel indul valahová. Nem sok minden látható körülöttük, ahogy mondani szokás, kint vannak a pusztában. De miután a csapat a Média Kft. dolgozóinak egy része, vagyis szerkesztőségünk kapott meghívást egy pár órás kikapcsolódásra, azt is tudjuk, hogy a Ravasz tanyán vannak (voltunk). Csizmadia Sándor tulajdonos vezetésével éppen felfedezni indultunk a csacsit, a mangalicát, a lovakat, tyúkokat, bárányokat – úgy, ahogyan csak ritkán tehetjük meg. A tanyasi élet nyugalmába vágódtunk bele a sűrű péntek délután végén, a kifelé vezető úton még kételkedve abban, hogy nélkülünk tovább pörög a civilizált világ kereke. A bejáratban gondolataink még a városi lét csapdájában, pár óra múltán a természet nyugalmába szabadulva. Gyermekes játékossággal a gólyalábon, a ló hátán, elmerülve a slambuc illatában, no és a mézes pálinka gőzében – de csak mértékkel. A kék ég derűje, a múlt tárgyai, régen élt emberek emlékei olyan élményeket adtak, amelyek merőben mások, mint a kalandparkoké, mégis megfogták a legkisebbeket is. Kint voltunk a nagy semmiben, és minden előttünk volt. Ide bármikor visszamehetünk, ha meg akarunk állni, akárcsak egy délutánra, megkeresni rohanó önmagunkban a nyugalmat, derűt, életszeretetet.

SÜTI-JÁTÉK Az OrosCafé, a városi televízió és az Orosházi Élet révén hetente öt, 500 grammos fagyasztott torta várja gazdáját. Egy torta talál gazdára a Megkérdeztük rovat révén az Orosházi Életben. Ha Ön válaszolt a hét kérdésére, és neve mellett találja az OROSSÜTI Kft. emblémáját, jelentkezzen szerkesztőségünkben! Két tortát nyerhetnek az Orosházi Városi Televízióban. Szerda esténként, 18.55-kor indul a játék, ismétléseit hétfő estig láthatják a Híradót megelőzően. A megfejtéseket kedd délig várjuk e-mailben (titkarsag@oroshazimedia.hu) vagy levélben (Szabadság tér 4–6.). Másik két tortáért játszhat az OrosCafé oldalon. (részletek: www.oroscafe.hu) Az utalványt a nyertes átveheti szerkesztőségünkben (Városháza 2. emelet) de. 9–12 és 14–16 óráig.

ANYAKÖNYV Házasságot kötöttek

MEGKÉRDEZTÜK

Király Márton és Kovács Krisztina; Veres Rafael és Dr. Bozsár Jusztina; Varga Bence és Németh Mária; Rajnai Roland és Zorbas Claudia Maria

Szoktad böngészni az OrosCafét? Krámli Lola – Igen. Van, hogy csak úgy böngészek rajta, elolvasom a híreket, megnézem a fotókat. A hozzászólások között is szoktam szemezgetni, de írni nem. Ha felmegyek az oldalra,először mindig a legfrissebb híreket nézem meg. Leginkább az orosházi foci és a kézilabda érdekel. Hallottam, hogy volt az OrosCafénak szülinapi bulija, de sajnos, nem tudtam ott lenni.

Megérkeztek Varju Mihály Adolf és Dianis Éva fia: Dániel János; Zsoldi Lajos Zoltán és Nemes Ildikó fia: Lajos Gábor; Albert András és Szőke Krisztina fia: András; Bálint József és Szőke Edit fia: Szabolcs

TRAFFIPAX Szeptember 14-én, 15-én, 16-án, valamint 18-án és 19-én mérnek Orosházán.

KUTYASZORÍTÓ

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken marad a borongós idő, keleten többfelé esővel, záporesővel. Az északi szél többfelé megerősödik, 20 fok körül várható a délutáni hőmérséklet. A hét végére lassan javul az idő, szombaton szórványosan, vasárnap elszórtan fordulhat elő újabb csapadék. Az északi szél mérséklődik, 20-23 fok körüli maximumokat mérhetünk. A jövő héten is záporok, zivatarok jellemzik majd időjárásunkat.

OLVASÓINK ÍRTÁK

Köszönet a kórháznak Pongó gazdája elköltözött Orosházáról, és egy ismerősére bízta a kutya ellátását. A középtermetű, fiatal, nagyon szelíd szuka kutya nem szereti a magányt, és nagyon hiányzik neki a gazda jelenléte. Okos, könnyen barátkozó, akár kisgyermekek játszótársa is lehetne. Gazdát keresünk több keverék kölyökkutyának is, és a városban sokáig kóborló Maci kutyának. www.oroshaziallatvedok.hu

Nyaralás helyett júliusban az orosházi kórház nőgyógyászatának „vendégszeretetét” voltam kénytelen élvezni. Műtéten kellett átesnem, és mint mindenki, én is félelmekkel érkeztem, de ez hamar elmúlt... Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a műtétemet végző dr. Mlinarics József és dr. Patakfalvi János főorvos uraknak. Remek munkát végeztek! Köszönetet mondok valamennyi nővérnek is, akik akkor dolgoztak, lelkiismeretesen tették dolgukat, mindig ott voltak a betegágy mellett, amikor szükség volt rájuk. Betegtársaimnak pedig azt üzenem, ha ide kell menniük, ne féljenek, mert igazi szakemberek fogják őket gyógyítani. A 319-es szoba betege

Gombkötő Klaudia – Mostanában nem szoktam nézegetni az OrosCafét, mert most nincs számítógépem. Korábban rendszeresen, általában minden héten megnéztem. Nem volt külön kedvenc témaköröm, ha valami érdekes cikket találtam, akkor elolvastam. Ott néztem meg azt is, hogy milyen programok lesznek a városban. Egyébként szerintem színes az oldal, sok érdekes dolgot lehet rajta találni. Bökényi Csaba – Hetente vagy kéthetente fel szoktam menni az OrosCafé oldalára. Általában a városi élettel kapcsolatos cikkeket olvasom és megnézem, milyen programok lesznek. A kommenteket mindig elolvasom, de nem szoktam hozzászólni. Szerintem tökéletes az oldal, mert nagyon színes és könnyen átlátható. Azért is jó, hogy van egy ilyen netes oldal, mert ha valaki többet szeretne tudni arról, amit az újságban látott, az rákereshet az OrosCafén, ahol bővebb infót talál róla. Haklik Attila – Én csak ritkán, havonta egyszer szoktam megnézni az OrosCafét. Szinte mindenre rámegyek, de főleg az érdekel, hogy milyen balesetek voltak, van-e valamilyen új fejlesztés vagy változás a közlekedésben. Megnézem azt is, milyen szórakozási lehetőségek vannak Orosházán. Örülök, hogy az újság mellett van egy online oldal is, mert itt minden cikket könnyen vissza tudok keresni.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 15.000 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Poór Csaba. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Tördelõszerkesztõ: Irimiás László. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: Garmond Press Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.