2012/41. szám Orosházi Élet

Page 1

TÉLI ÜZEMMÓDBAN

TOP 10 SZAKMA

KORSZERŰSÖDÖTT A MAGYAR KÖZÚT OROSHÁZI ÜZEMMÉRNÖKSÉGÉNEK GÉPPARKJA, HÁROM ÚJ TEHERAUTÓT ÉS SÓSZÓRÓT KAPTAK, ÚJ HÓEKÉKET IS VÁRNAK.

OROSHÁZI CÉGEK IS OTT VOLTAK A BÉKÉSCSABAI PÁLYAVÁLASZTÁSI VÁSÁRON, AHOL A LEGKERESETTEBB SZAKMÁKKAL ISMERKEDHETTEK A FIATALOK.

2. oldal

3. oldal

OrosháziÉlet XVII. évfolyam 41. szám

Gyakorlat A Guardian Orosháza üveggyára az ott tárolt cseppfolyós butángáz miatt felső küszöbértékű veszélyes üzemnek minősül, ezért a környezetében élők biztonsága érdekében minden évben külső védelmi terv gyakorlatot tartanak a katasztrófavédelem vezetésével. A forgatókönyv szerint november 20-án az üveggyárban ipari baleset történik, kiszabadul a butángáz. Az üveggyár saját biztonsági rendszerei elindulnak, az üzemben elkezdik az ilyenkor előírt óvintézkedések megtételét. Közben riasztják a katasztrófavédelmet, a tűzoltókat és a speciális egységeket, akik a gyár területére vonulnak és ott gyakorolják valósághűen, mit kell tenniük. A gyakorlat része az is, hogy az üveggyár közelében élőket rendőrségi járművekből hangosbemondón tájékoztatják, mi a teendő. Fontos, hogy az ott elhangzottakat a lakosoknak most nem kell végrehajtani, hiszen szerencsére nem valós szituációról lesz szó. A katasztrófavédelem szakemberei azt is gyakorolják, hogyan ürítik ki a gyár közelében fekvő Czina iskolát. A Vörösmarty iskolában ideiglenes befogadóhelyet alakítanak ki, pontosan úgy, mint ahogy egy valódi káresemény, vagy esetleg a Makó és Gyula városok árvíz-veszélyeztetett lakosainak befogadása során történne. A mentősöknek is lesz szerepe, hiszen egy sérült felnőttet kell ellátniuk az iskola mellett. A rendőrség a gyakorlat idejére – november 20-án, kedden 10–12 óra között – lezárja a Szőlő körutat a Csizmadia utca kereszteződésétől a 47-es sz. főút elkerülő szakaszáig. Ez idő alatt az érintett területet a rendőrség a keresztező utcákon (Avar, Kishegyi, Hegedűs István, Bartók Béla, Gizella, Szabó Lőrinc, Külső-Szarvasi út) is lezárja. Az útzáron kizárólag a megkülönböztető jelzést használó gépjárművek, valamint a menetrendszerű autóbuszok haladhatnak keresztül. MeK

KÖZÉLETI HETILAP

2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK

3,8 milliárdért elkészültek a mellékutak

Két felújított mellékutat adtak át november 9-én Orosháza határában. Az Orosháza–Tótkomlós és az Orosháza– Mezőkovácsháza összekötő út összesen mintegy 32 kilométeres szakaszát 3,8 milliárd forintból fél év alatt újították fel. A korszerűsített mellékutakat dr. Völner Pál, a Nemzetgazdasági Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára adta át. Völner az Orosházi Életnek elmondta, a dél-alföldi régióban 14,16 milliárd forintnyi forrás jut a mellékutak fejlesztésére 2013 végéig. Emellett azonban futnak más útfelújítási projektek. A 11,5 tonnás megerősítéseket a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. végzi, a 44-es autópálya pedig előkészítési fázisban van, ám ezeknél az utaknál hosszú az átfutási

idő, és brüsszeli jóváhagyás is szükséges – mondta az államtitkár. Szőke Józseftől, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesétől megtudtuk, az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében országosan 1315 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz újul meg. A 110 milliárd forint összköltségű projektből régiónk mellékútjaira 14,16 milliárd forintnyi forrás jutott, ebből újították fel a két dél-békési mellékutat. Szőke kiemelte, a város szélén fekvő, már elég rossz állapotú Aradi út felújítását is tervezik. Ez az ottani ingatlanok állapota miatt is szükséges, a lakók nagyon várják. Szükséges volt a komlósi és a kaszaperi utak felújítása is. Dr. Dancsó Jó-

zsef, Orosháza polgármestere kiemelte, a dél-békési és nyugat-békési területet összekötő utak korszerűsítése új lendületet ad a környékbeli vállalkozásoknak, a mentősök, tűzoltók értékes perceket nyernek, a közlekedők biztonságosabban érnek célba. A polgármester hangsúlyozta, az ún. dinynyeút mellett az Orosháza–Szentes közötti útszakasz felújítása is rendkívül fontos lenne. A további fejlesztéseket szorgalmazta Simonka György. A dél-békési térség képviselője hangsúlyozta, a térség lételeme, hogy megfelelő minőségű utakon legyen megközelíthető Románia irányából is. A két útszakasz időszerű felújítása során 20 ezer köbméter aszfaltot használtak fel, a 32 km felújított út

17%-án teljes pályaszerkezet-cserét hajtottak végre, a teljes útfelületet érintő aszfalterősítő réteg építése is megtörtént. Továbbá felújítottak 34 buszmegállót, megoldották a vízelvezetést és 900 fát ültettek. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező a DME Konzorcium volt. Az ünnepélyes szalagátvágáson részt vett Erdős Norbert megyei kormánymegbízott, Puskás Béla, a Duna Aszfalt Kft. területi igazgatója és Varga Zoltán országgyűlési képviselő is. Az átadott utakra 5 éven át kiemelt figyelmet fordít mind az üzemeltető, mind az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek. Melich Krisztina Fotó: Kecskeméti Krisztina

Pályázatoktól a kereskedőházakig

Évente 1300 babát ment

Egy fémipari és egy energetikai klasz- amelyek ezáltal jobban és hatékonyabter is működik Orosháza térségében. ban tudnak teljesíteni, ez pedig hosszú A klasztertagok részére adtak tájékoztávon mindenkinek előnyére válik. tatót a városháza nagytermében a köBízom benne, hogy az itt kapott inforzelmúltban, amit dr. Dancsó József mációk segítségével a klaszter tagjai polgármester szervezett. tovább tudnak lépni – fogalmazta meg – A vállalkozások részéről többször fel- a polgármester. merül az igény, hogy az önkormányzat- Elsőként az Euro Pályázat nevű cég nak legyen gazdaságélénkítő szerepe. képviselője tartott bemutatót. A vállalEz egyfelől Mindenképpen szerencsés, ha az önkormányzat a kozás a jogos elvárás, maga módján motorja tud lenni a gazdaságnak. gazdaságmásfelől vi- Ezt úgy érheti el, hogy minél több minőségi in- fejlesztéssel szont nagyon formációt ad át a vállalkozásoknak. kapcsolatos nehéz feladat azon operatív is, hiszen a hivatalokhoz egyfajta ható- programokról adott áttekintést, amik a sági, szabályozási terület tartozik első- vállalkozásfejlesztés kapcsán most elsorban. Mindenképpen szerencsés, ha érhetők. az önkormányzat a maga módján moEzt követően a Széchenyi Bank képvitorja tud lenni a gazdaságnak. Ezt úgy selője tartott tájékoztatót. A bank érheti el, hogy minél több minőségi in- 2010 májusában indult, tisztán maformációt ad át a vállalkozásoknak, gyar tulajdonú pénzintézet, ezzel sze-

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány a dél-alföldi régió 4 megyéjében 20 éve menti a babákat. November 17-e a Koraszülöttek Világnapja. Az orosházi testvérpár, Zsombor és Zsanett egészséges kétévesek, bölcsődébe járnak, éppen olyanok, mint bármelyik kisgyerek. Pedig születésük nem volt épp zökkenőmentes. Cukorbeteg anyukájuknak elfolyt a magzatvize terhessége 32. hetében, tehát az ikreknek nem volt más választásuk, meg kellett születniük. A szegedi szülészeti klinikán jöttek a világra, de mivel korán érkeztek, a tüdejük még nem fejlődött ki rendesen, így nem tudtak önállóan lélegezni. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány sárga mentőautója szirénázva vitte őket a gyermekklinika intenzív osztályára, ahol minden segítséget megkaptak ahhoz, hogy ma teljes

retnék némileg ellensúlyozni a külföldi bankok túlsúlyát. A vállalkozásokat megismertette a bank tevékenységeivel, ezek közül kiemelte a hazánkban még viszonylag új kereskedőház szerepét, és bemutatta annak működését. – A kereskedőházon keresztül a vállalkozások számára felderítjük a külföldi partnereket, hogy szolgáltatásaiknak, termékeiknek legyen piacuk. Ezzel a hitelezési, működési kockázatot csökkenteni lehet, hiszen a bank egyaránt ismeri a külföldi és a belföldi partnert is – mondta Deák Klára, a Széchenyi Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, hogy jelenleg Azerbajdzsánban működtetnek kereskedőházat, de tervezik orosz, ukrán, szerb és dubaji kereskedőház nyitását is. Melega Krisztián

életet tudjanak élni. Ehhez persze szükség volt az újszülött-életmentőkre, akik idén már 20. éve mentik a babákat – évente átlagosan 1300 újszülöttet – a dél-alföldi régió 4 megyéjében. Mikor van szükség a sárga mentőre? Amikor minden perc számít és egy mozgó intenzív osztály tud csak segíteni. A koraszülötteknél általában a légzés nem kielégítő, mivel a tüdő még nem elég fejlett. Az időben érkezett babáknál elsősorban a fejlődési rendellenességgel születettek szorulnak gyors segítségre. – A sárga rohammentő minden olyan eszközzel rendelkezik, amivel biztosítani tudják a mentés, illetve a szállítás ideje alatt azt, amit itt a klinikán tudnak nyújtani – mondta dr. Pintér Sándor, az alapítvány elnöke. (Folytatás: 4. o.)


2

KÖZÉLETI HETILAP

2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK

DÉMÁSZ: visszaáll a nyitva tartás

Két ország, egy cél

Szeptember elején adtunk hírt arról, hogy a DÉMÁSZ orosházi ügyfélszolgálatán változott a nyitva tartás, és már csak heti 2 napon intézhetik az emberek személyesen ügyeiket. Ezen rengetegen felháborodtak, és rövid idő alatt áldatlan állapotok alakultak ki a Táncsics utcai ügyfélszolgálatnál. Volt, hogy kígyózó sor állt az utcán, és egy befizetésre is 3-4 órát kellett várakozni. A DÉMÁSZ akkor válaszában úgy érvelt, hogy a jelentős költségű ügyfélszolgálatok működtetése során is igyekszik költségeket megtakarítani és alkalmazkodni az ügyfelek megváltozott ügyintézési szokásaihoz, hiszen azt tapasztalják, hogy a fogyasztók egyre inkább a

„Helyi élelmiszerekhez és termékekhez kapcsolódó eseménynaptár a turizmus fejlesztéséhez” címmel indult a HURO 1001/213/2.1.2 – FEDERTO uniós pályázat a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013. keretében. Célja a határ menti területek gasztronómiai, turisztikai feltérképezése, a határ mentén élő emberek, közösségek és gazdasági szereplők együttműködése a térség közös fejlesztésének érdekében. A pályázat első romániai találkozóját tartották nemrég az aradi Jelen Házban, házigazda az Arad Megyei Gazdák Egyesülete volt – adta hírül a Nyugati Jelen. Az Arad, Temes, Csongrád és Békés megyei vendégeken kívül képviseltette magát a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesülete, a Bánsági Mezőgazdasági

gyorsabb és kényelmesebb telefonos és internetes ügyintézést választják. Már akkor jelezte dr. Dancsó József polgármester, hogy az ügyben lépéseket tervez az önkormányzat. A városvezető november 15-én jelentette be, hogy sikerült megállapodni az áramszolgáltató vezetőjével. Ügyfélfogadás: hétfő-kedd-szerda 8– 12 óráig, csütörtök 8–18 óráig. Befizetés visszaigazolását a 06 (62) 568-008 faxszámon fogadják. Mérőállás-bejelentés: vezetékes telefonról: 06 (80) 828-180 (ingyenesen hívható), mobilról: 06 (40 ) 828-180 (helyi tarifával hívható). Internet: www.edfdemasz.hu

Téli üzemmódban Jelentősen korszerűsödött a Magyar Közút Orosházi Üzemmérnökségének gépparkja, lecserélték az elavult gépeket, és három újat kaptak, összesen mintegy 90 millió forint értékben. – Három Mercedes típusú eszközhordozó teherautót szereztünk be, és ehhez kapcsolódóan korszerű Epoke sószórókat is. Az új hóekék még nem érkeztek meg, ezért egyelőre a régiekkel vannak ellátva a gépek – tudtuk meg Virág Mihálytól, a Magyar Közút megyei igazgatójától. – Az orosházi üzemmérnökség 1000 tonna só befo-

1465 kilométeres állami közúthálózatot üzemeltet a megyei igazgatóság, négy üzemmérnöksége közül az orosházi mintegy 380 kilométerért felel. A közútkezelőnek a téli időszakban a síkosságmentesítés, valamint a hóeltakarítás a legfontosabb feladata. A síkosság elleni védekezés módjától függően a közúthálózatot három kategóriába sorolták. Teljes felületű síkosságmentesítés az úgynevezett őrjáratos utakon történik, ilyenek a főutak és a fontosabb mellékutak. A helyi üzemmérnökség kezelése alá

gadására alkalmas tárolójában jelenleg 600 tonna só van, 1-2 héten belül azonban további szállítmányok érkeznek, és teljesen feltöltjük a tárolót. Felkerültek a hóekék és a sószóró berendezések az orosházi üzemmérnökség gépjárműveire is, átálltak a téli üzemmódra. November 8-án gépszemlét tartottak, ennek keretében ellenőrizték az eszközöket, berendezéseket, dokumentumokat.

tartozó úthálózatból őrjáratos kategóriába 56 kilométer tartozik. Rajonos kategóriába pedig 278 km, az idesorolt utakon síkosságmentesítés már csak csomópontokban, kereszteződésekben, buszmegállókban, vasúti átjárókban történik. A fennmaradó rész úgynevezett fehér útfenntartás, ezeken síkosságmentesítés nem történik, hókotrás azonban igen. Melich Fotó: Melega Krisztián

– A nyitva tartási idő drasztikus csökkentése után haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményeztem a DÉMÁSZ vezetőivel annak érdekében, hogy a kialakult helyzetet mielőbb orvosolni tudjuk. A jogosan felháborodott fogyasztók panaszai, illetve a városvezetés megkeresése nyomán az áramszolgáltató vezetése együttműködéséről biztosított engem, melynek köszönhetően november 26-tól a korábbival megegyező heti óraszámban fogadják az ügyfeleket – mondta dr. Dancsó József. Az áramszolgáltató orosházi irodájának ajtajára már ki is tették a tájékoztatót, hogy visszaáll a régi nyitva tartás. Melega

Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, az Orosházi Gazdakör és a Hódmezővásárhelyi Egyetem. A szakmai találkozó egyben termékkiállítás és bemutató is volt, ahol sikerrel szerepelt az orosházi füstölt kolbász és a gyümölcspálinka. A pályázat célkitűzéséről, eddigi eredményeiről számolt be dr. Bodnár Károly, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának dékánja, a projekt menedzsere. Horváth József, az Orosházi Gazdakör elnöke néhány híres Békés megyei terméket ismertetett, említette a csabai, illetve a gyulai kolbászt, az orosházi csíramálét, a kenyeret, a libamájat, a békési pálinkát. Hasonló szakmai találkozó legközelebb december 12-én lesz Temesváron, majd 2013. február 23-án Orosházán.

KÖZLEMÉNY Közmeghallgatás. Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testülete november 30-án (pénteken) 9 órai kezdettel a városháza nagytanácskozó termében tartja soron következő nyilvános ülését. Napirend előtt a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 13. §-a alapján közmeghallgatást tart, ahol az érdeklődő állampolgárok közérdekű kérdéseket és javaslatokat tehetnek. Dr. Dancsó József polgármester

Megemlékezés. Thék Endre (1842–1919) Orosháza szülötte és díszpolgára, a hazai iparművészet kiemelkedő személyisége születésének 170. évfordulója tiszteletére megemlékezést tart az Iparművészeti Múzeum és a Thék Endre Baráti Társaság november 20-án, 14 órakor budapesti síremlékénél (Új Köztemető). Beszédet mond dr. Takács Imre, a múzeum főigazgatója. A Miniszterelnökség Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottsága Thék Endre sírját 2012-ben a Nemzeti Sírhely részévé nyilvánította.

Díjat nyert Gyopárosfürdő weboldala, az eFestival 2012 díjátadón november 7-én a II. helyet szerezték meg Kultúra és Szórakozás nevezési kategóriában. Az oldal ezzel jogosulttá vált a Kiváló Magyar Tartalom cím viselésére. Az eFestival a hazai internetes weboldalak és tartalmak évi két megmérettetése közül az első. – Tapasztalataink szerint a versenyre nevezett művek csupán körülbelül 20-25 százaléka kap elismerést. Öröm, hogy a cégünk által nevezett összesen 6 pályaműből négyet díjaztak, így az MKM vált a rendezvény legsikeresebb szereplőjévé – mondta a fejlesztő, Kővári Tamás. A fejlesztők az oldalt nevezték az Év honlapja 2012 versenyre is. Ugyanitt az elég nehéz és zsúfolt Turizmus kategóriában indul, ettől függetlenül nagy reményeket fűznek az induláshoz. MeK

Közeleg a határidő Agrárkamarai regisztráció, földtörvény, magyar élelmiszer, kendertermesztés – ezek voltak a keddi gazdafórum legfőbb témái. Kedden tartotta soron következő fórumát az Orosházi Gazdakör a Pacsirta utcai Pártok házában. A jelentős számú érdeklődő több témában is előadást hallgatott meg, szó esett a kötelező agrárkamarai regisztrációról is. A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény kötelező tagságot ír elő az agrárszektor és az élelmiszeripar valamennyi piaci szereplője számára az új Agrárkamarában, a regisztrációs határidő november 30. Dr. Kulcsár László, a megyei agrárkamara megbízott elnöke ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Tájékoztatást kaptak a termelők a kamara belső szerkezetéről, osztályairól, és elhangzott, az új kamara szolgáló és szolgáltató kell, hogy legyen. Kiderült, a falugazdászhálózat is ide tagozódik be, az országos kamarai választásokat pedig márciusban tartják. Több mint 220 módosító indítvány érkezett a parlament elé benyújtott földtörvényhez. A Magosz választmányi elnöke, Kispál

Ferenc az orosházi gazdafórumon elmondta, ezek vitája a következő hetekben történik meg, a törvényt még idén elfogadják. Az Orosházi Gazdakör elnökétől megtudtuk, hogy ezt a törvényt egészíti ki az ún. üzemszabályozási törvény, amely szintén hamarosan az Országgyűlés előtt lesz. A magyar élelmiszer – hazai ízek elnevezésű, Magyar Gasztro Térkép Klaszter által létrehozott kezdeményezés értelmében tagjaik előtérbe helyezik a hazai termelésű és előállítású élelmiszeripari termékeket. Erről a programról is hallhattak az orosházi és térségbeli termelők, illetve a hazai kendertermesztés újraindítása is napirendre került. Horváth József gazdaköri elnök elmondta, hogy az eddigi hagyományos technológia helyett a francia, német eljáráson alapuló termesztés bevezetése a cél, mely 30-40 százalékos hasznot vetít előre, ha az építő- és autóipar újra felfedezi a kendertermesztésben rejlő lehetőségeket. A gazdafórumon a jelentős számú érdeklődő kérdéseket is feltett az előadóknak, és elhangzott, a földtörvény véglegesítése után újabb fórumot szervez a gazdakör. gvk

Újra a méhnyakrákról Egy hete volt közleményváltás a méhnyakrák elleni oltásról. Akkor Füvesi Sándor MSZP-s képviselő nehezményezte, hogy a város nem indult egy pályázaton, ahol pénzt lehetett nyerni az oltásokra. A Fidesz válaszában kifejtette, hogy bár fontos a téma, de 46 millió forintba kerülne az érintett iskolás lányok oltása Orosházán, amire nincs pénz. Füvesi jelezte, nem kellene egyszerre négy évfolyamot beoltani, a környező településeken is a 13 éves korosztályt választják ki, és onnantól évente támogatják a feljövő évfolyamok oltását. „46 millió forint nem is kell (...) 109 fővel számolva – ennyi 13 éves orosházi leánygyermek van, megkérdeztem – 2012-ben egy oltási program körülbelül 5 millió fo-

rintba kerülne” – írja és hozzáteszi, hogy nem a patikai árat kellett volna számolni, hiszen a cégek kedvezményeket adnak, amiből lejött volna a 30%-os támogatás, így elég lett volna kb. 3,5 millió forint saját erőként. Erre reagálva dr. Dancsó József polgármester elmondta, számháborúba nem kíván belemenni. „Ha Füvesi képviselő úrnak ez a téma valóban fontos, és nem csak politikai babérokra akar szert tenni, akkor megkeresett volna engem, a hivatalt vagy bizottsági ülésen felvetette volna az ügyet. Akkor lehetne erről értelmesen beszélni, de így politikai felhangja van, és szándékaihoz gyerekeket, fiatalokat akar felhasználni” – fogalmazott a városvezető.


2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK

Elismerés szociális munkásoknak

A szociális területen dolgozókat ünnepelték szombaton a városháza nagytermében. A szociális munka napja alkalmából mindenki jelképes ajándékot kapott, és elismeréseket is átadtak. – A Magyarországon mintegy tízéves kezdeményezés mára kezdi kinőni magát, bár a szociális munka napját még mindig nem övezi elég nagy figyelem – mondta Vaszkán Erzsébet, az Egységes Szociális Központ vezetője. – Orosházán nem csak az elismerésben részesülőket ünnepeljük, úgy gondolom, mindannyian megérdemlik, hogy az év egy napján rájuk figyeljünk. A szűkös költségvetés csupán jelképes ajándékozást tett lehetővé, éppen ezért tartom fontosnak az erkölcsi elismerés hangsúlyozását. Az intézményvezető Teréz anya szavait idézte,

mely szerint „nagy dolgokat nem tudunk tenni, csak kis dolgokat, nagy szeretettel.” Ezután dr. Dancsó József polgármester köszöntötte a dolgozókat, méltatta önzetlen, kitartást igénylő munkájukat, amely nap mint nap megújulást igényel. Úgy vélte, a területen dolgozók nagy dolgokat tesznek a mindenna-

pokban. Személyesen adta át az elismeréseket és az ajándékokat az ünnepelteknek. A jelenlévőket a Tücsök Zenekar szórakoztatta Csernainé Erős Ella tanárnő vezetésével, a művészeti iskola növendékeinek a zongorakíséretet Tájpsz Krisztina tanárnő adta. Sás Péter műsora (tematikus gondolatokkal) színesítette a programot. Az év dolgozója címet kapták: Benkőné Kiss Zsuzsanna (Ezüstfenyő Idősek Otthona), Benyó Sándorné (Zöldfau tcai bölcsőde), Fáy Balázs (hajléktalanszálló), Felföldiné Nagy Teréz (Vadvirág Esély Klub), Kiss Zsuzsanna (Platán Idősek Otthona), Szekeres Jánosné (házi segítségnyújtás), Szeljak Ágnes (konyhai szakács), Tóthné Kis Judit (bentlakásos egység szociális ügyintézője). Az év telephelyvezetője lett: Joó Károlyné (Platán Idősek Otthona), Király Éva (Őszirózsa Klub). Az év szervezetiegység-vezetője: Bogárné Kiss Ildikó (bentlakásos ellátásiegység-vezető). B.Imre J. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Orosházán az Egységes Szociális Központ egy integrált szociális intézmény, négy szervezeti egység működik benne: egy bentlakásos, egy nappaliellátás-egység, egy szolgáltató- és a bölcsődei egység. A bentlakásos az idősek otthonait, a gondozóházat és a hajléktalanellátást jelenti, a nappali ellátás keretében az idősek klubjai működnek, a szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, a tanyasegítő szolgálat és a Vadvirág Esély Klub (fogyatékkal élők nappali ellátása). A szolgáltatóegység a háttérmunkák elvégzését biztosítja: karbantartás, gépkocsivezetés, konyha, iroda (gazdasági részleg). A bölcsődei egységben a bölcsődéskorúak ellátása zajlik. Az intézményben 190-en dolgoznak.

Pályaválasztási vásár TOP 10 szakma – biztos munka. Ezzel a mottóval rendezte meg a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja november 8–9-én a pályaválasztási vásárt a békéscsabai sportcsarnokban. Az idei évben a gazdaság által igényelt szakképesítések szakmai bemutatását helyezték előtérbe, melyek Békés megyében a következők: hegesztő, gépi forgácsoló, épület- és szerkezetlakatos, ács, villanyszerelő, női szabó, szociális gondozó és ápoló, víz-, csatorna- és közműrendszer-szerelő, központifűtés- és gázhálózatrendszerszerelő, mezőgazdasági gépész. A rendezvényen több ezer pályaválasztás előtt álló diák juthatott információhoz, az általános iskolai tanulók – előzetes érdeklődésvizsgálati kérdőív eredményének megfelelően tervezett– tárlatvezetésen vehettek részt. A szakmai sátorban a fiatalok kipróbálhatták a gépi forgácsolást, hegesztést, villanyszerelést, ács mesterséget, női szabás-varrást, továbbá a különböző robotok is felejthetetlen élményt nyújtottak az elektrotechnika iránt ér-

3

KÖZÉLETI HETILAP

deklődő fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. A rendezvényhez kapcsolódóan novemberben üzemlátogatást is szerveznek a pályakezdők részére. Az idei évben a rendezvényen a legszebb munkáltatói stand díját a Linamar Hungary Zrt., az oktatási intézmények standjai közül pedig a Harruckern János Közoktatási Intézmény nyerte. Az BéMKH Munkaügyi Központ Orosházi Kirendeltsége köszönetét fejezi ki a pályaválasztási vásáron kiállító, térségünket képviselő Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézménynek és a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpontnak, a Linamar Hungary Zrt., az Alföldi Kohászati és Gépipari Zrt., a Toolex Kft. munkáltatóknak, akik színvonalas standjaikkal, szakmabemutatással próbálták vonzóvá tenni az egyes hiányszakmákat, továbbá a Guardian Orosháza Kft., Doherty Hungary Kft., Linamar Hungary Zrt. munkáltatóknak, ahol a fiatalok üzemlátogatás keretében ismerhetik meg az egyes szakmákat, munkafolyamatokat.

VÍZHIÁNY A 2009-től bevezetett, a vízdíjszámlákban érvényesített rekonstrukciós költségek terhére társaságunk – az önkormányzattal kötött szerződés szerint – az alábbi ivóvízvezetékek összekötését tervezi, emiatt a környéken átmeneti vízhiány és időszaki vízminőség romlás várható: november 14-től 23-ig előreláthatólag 8.30-tól 15 óráig a Szabó Dezső – Szondi utcán, november 22-től 30-ig előreláthatólag 8.30-tól 15-óráig a Berzsenyi – Szántó Kovács utcán. A beépített korszerű anyagok hosszú távon garantálják a szolgáltatás biztonságát, gátolják a vízminőség romlását, továbbá a csőtörések számának várható csökkenése miatt a területen okozott károk mérséklődnek. A munkálatok ideje alatt a közúti közlekedésben és a gyalogosforgalomban is törekszünk a minimális korlátozásokat alkalmazni, amelyek még nem veszélyeztetik a közlekedés és a munkavégzés biztonságát. A munkavégzés ideje alatt a folyamatos ivóvízellátást nem tudjuk a vezetékről biztosítani, viszont terveink szerint a vízhiány a 4 órát nem éri el, illetve minden műszak végével legalább ideiglenes vízellátást biztosítunk. A napközbeni ivó- és főzővízszükségletet célszerű reggel 8 óra előtt tárolni. A vízszolgáltatás újraindításakor előfordulhat a víz zavarossága, ennek megszűnéséig javasoljuk a csapolóhelyek nyitva tartását. A munkálatok gyors és zökkenőmentes lebonyolítása közös érdekünk, ezért kérjük türelmüket és Alföldvíz Zrt. – Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt. megértésüket!

Élelmiszerrel segítettek. Több mint 14 tonna tartós élelmiszert kaptak nehéz helyzetben élő családok november 8-án Orosházán. Liszt, cukor, diabetikus keksz, tészta – mintegy 10 kg tartós élelmiszert tartalmazott egy-egy csomag, amit a szentetornyai Közösségi Házban osztott szét az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata a látókörébe tartozó rászorulóknak. Összesen 1320 csomagot adtak, mintegy 900 család részesült az élelmiszerből, amit az Európai Unió élelmiszersegély programja keretében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatott el Orosházára. Lisztből összesen 9,2 tonnát, metélt tésztából 2580 kg-ot, diabetikus kekszből valamivel több mint 238 kgot, spagetti tésztából 1344 kg-ot, cukorból 1320 kg-ot vihettek haza a nehéz helyzetben élők. Az élelmiszercsomagot örömmel fogadták a családok, voltak, akik elsírták magukat, sokan megjegyezték, az adományból tesznek félre karácsonyra is. esgyé

Csatornázás. Részleges vagy teljes útlezárásokkal találkozhatnak a város több pontján a csatornázási munkálatok következtében. A házi bekötések kivitelezése és a régi hálózat rekonstrukciója zajlik. A csatornázásban aktuálisan érintett utcák: Kodály Zoltán u., Kerektó u., Középlaki u., Sziget u., Iskola u., Lenkei u., Tábor u., Csíkos u. A munkálatok zavartalan végzése érdekében kérik a lakosságot, nagyobb figyelemmel közlekedjen az érintett utcákban, és tartsa be a megváltozott forgalmi szabályokat. Információ: – oroshaza.szennyvizprojektek.hu – Zöldszám: 06 (80) 931-001 – Orosházi Víziközmű Társulat irodája, e-mail: vizikozmu@oroshaza.com – Információs központ: Fürdő u. 5. Tel.: 68/410-456, e-mail: csatorna.oroshaza@gmail.com Hétfőn és szerdán 16–18 óráig.

Az idősek védelmében Elöregedőben van Békés megye lakossága, 2012-es adatok szerint a lakosság mintegy 26%-a időskorú. Megyénkben minden ötödik sértett 60 év feletti. Az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya tartott tájékoztatót Orosházán múlt pénteken. A kistérségi szintű jelzőrendszeri értekezlet keretében Bátkai Miklós rendőr őrnagy, kiemelt főelőadó elmondta, 67%-ban vagyon elleni bűncselekményeket követnek el az idősek ellen, a besurranásos lopások aránya növekedett, a rablásé csökkent. Az átlagosnál veszélyeztetettebb korcsoport érdekében fontos az összefogás, a jelzőrendszer szintű, személyes kapcsolatra építő működés. – Tudjuk meg, ki van egyedül, mikor marad üresen a lakás, hol kell segíteni a téli tüzelő vásárlásában – sorolta az áldozattá válás megelőzésének

lehetőségeit Telekiné Furák Mónika rendőr alezredes. A bűnmegelőzési osztály vezetője vázolta az áldozattá válás tipikus példáit is. Gyakorta közüzemi szolgáltató vagy egyéb hivatalos szervezet munkatársának adja ki magát valaki, így csal ki pénzt. Eladás vagy épp vásárlás ürügyén jut be a lakásba, és kifigyeli a tartalékpénz hollétét, vagy éppen a faárusítás nem szabályszerű. Számos trükköt bevetnek a rosszulléttől az adománygyűjtésig, hogy félrevezessék a kiszemelt áldozatot. Rábeszélőképességük pedig igen figyelemreméltó, volt olyan eset, amikor a sértett több ezer forintot fizetett ki a „vizesnek”, pedig nem is volt nála bevezetve a víz. A rendőrség az idősekkel foglalkozó szervezeteket hírlevélben tájékoztatja az aktualitásokról, a csalók legújabb trükkjeiről. A veszélyre fel kell hívni az idősek figyelmét, újra és újra óvatosságra kell inteni őket. Melich K.

Civilekkel konzultáltak A civilek észrevételeit hallgatta meg az orosházi rendőrkapitány, Czecher Péter egy konzultációs fórum keretében múlt pénteken. Békés megye minden kapitánysága konzultációs fórumot szervez az illetékességi területéhez tartozó valamennyi településen. A fórumsorozat célja az együttműködés erősítése mellett az, hogy segítse a rendőrök munkáját. Az Orosházi Rendőrkapitánysághoz nyolc település tartozik, Czecher Péter kapitány Békéssámsontól Gádorosig mindenhol tart fórumot. Orosháza esetében november 9-ére invitálta a városvezetőket, az iskolák igazgatóit, jelen voltak többek között az egyházak képviselői, a posta és a munkaügyi kirendeltség vezetője is. A kapitány rövid

tájékoztatást tartott a város köz- és közlekedésbiztonságáról. Elhangzott, hogy az rendőrkapitányság esetében a 10 ezer lakosra jutó ismertté vált bűncselekmények száma 180, ez a megyében az egyik legjobb mutató, Szentetornyán pedig továbbra is fokozott a rendőri jelenlét. A tájékoztató után aztán jöhettek a kérdések, észrevételek, javaslatok egyaránt. Szó volt családon belüli erőszakról, drogokról, a tizenévesek szórakozási szokásairól, a DADA-programról, a város közlekedés szempontjából kritikusabb pontjairól egyaránt. A civilek segítsége hasznos lehet a rendőrség számára, észrevételeiket összegezve beépíthetik a mindennapi munkába. ch

Hárommilliót nyertek

A bölcsőde felújításához az önkormányzat a szükséges önerő mintegy 40%-át nyerte el pályázati úton. A Belügyminisztérium rendelete alapján pályázhattak európai uniós fejlesztésekhez, Orosháza több mint 3 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott. A csaknem 150 millió forint uniós támogatással megvalósuló munkálatok egyébként a tervezettnél is jobban haladnak, a kivitelező Iványi Építőmester Kft. a külső munkálatokkal kezdte a felújítást, bővítést, a téli időszakban pedig a belső munkálatok következnek. – Jelenleg a belső átalakítások folynak, a szerkezetépítést már elvégezték, az új nyeregtető is háromnegyed részig elkészült, a hónap végéig teljesen felépül – sorolja Karsai Sándor műszaki projektmenedzser. – A külső területe-

ken a közműépítés kész, a belső falak, helyiségkiosztások is megvannak, az épületet téliesítették, ezzel egy időben zajlik az aljzatbetonozás. A pályázathoz kötődően az épület komplex akadálymentesítése is megtörténik, valamint a teljes fűtési rendszer korszerűsítése, továbbá az elektromos hálózat teljes rekonstrukciója, új nyílászárók beépítése. A pályázat keretében a jelenleg 60 férőhelyes kapacitást egy új csoportszoba kialakításával 76 férőhelyre növelik. A bölcsőde 1978 óta üzemel, jelentős felújítás nem történt a mostani előtt, a beruházás tavaszra készül el. Jövő őszszel vehetik birtokba ismét az apróságok, egy korszerű, modern épületben kezdhetik a következő tanévet. ij Fotó: Kecskeméti Krisztina


4

2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

A tankerület élén

Évente 1300 babát ment

Az orosházi járási tankerület igazgatója Szűts Gézáné lett. A 198 tankerületi igazgató múlt pénteken tett ünnepélyes esküt Budapesten. Pályázat útján választották ki a 198 tankerület vezetőjét, a posztot elnyerőket október 31-én értesítették, hivatalossá és nyilvánossá azonban csak pénteki kinevezésük után vált a lista. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere döntését követően az igazgatók november 9-én esküt tettek a budapesti Szent Margit Gimnázium dísztermében. Az orosházi tankerület igazgatói állását határozatlan idejű kinevezéssel Szűts Gézáné, az orosházi önkormányzat irodavezetője nyerte el. Mint arról már többször írtunk, január 1-jétől az iskolák állami fenntartásba kerülnek. A fenntartói feladatok koordinálása a központi és területi szer-

(Folytatás az 1. oldalról) – Tehát segítjük a baba légzését, megvédjük a lehűléstől, ami nagyon hamar bekövetkezhet. Ha nem kielégítő a szívműködésük, akkor a keringést is pótolni kell, illetve olykor kisebb sebészeti beavatkozásokat is elvégzünk. A hazai szakmai felmérések azt igazolják, hogy ha a jelenlegi mentés hiányozna, akkor ennek következtében

kolt lenne. Egy ilyen komplett berendezés 20 millió forintba kerül. Erre is kell pénzt gyűjtenünk. A másik nagy gondunk, hogy amit a központi költségvetésből kapunk, azt évente 20-30 millió forinttal ki kell pótolnunk, hogy menteni tudjunk, e forrás előteremtése is nagy gondot jelent. Úgy gondolom, nagy szó, hogy egyetlen mentés sem maradt el, mert ha más lehetőségünk

lésben – emelte ki Patakfalvi doktor. – Ez nem egyszerű, mivel az esetek felénél nem lehet biztosan tudni, hogy mi indítja el a szülést. Olyan prevenciós eljárást kell keresni, amivel ki tudjuk tolni a szülést, hogy minél fejlettebb újszülött jöjjön a világra. Időben fel kell hívni az anyuka figyelmét a rizikófaktorokra, a dohányzásra, az elhízásra, a kábítószerekre, az alkoholra. Magasabb a koraszülés esélye bizonyos betegségek esetében, fertőzéseknél (leggyakoribb), magas vérnyomásnál, cukor- és pajzsmirigybetegségekben szenvedők-

országosan évente kb. 150 újszülöttel több halna meg, és a túlélők közül mintegy 250 szenvedne súlyos testi és szellemi károsodást. Egy testileg és szellemileg súlyosan károsodott beteg intézeti ellátása évente több mint 2 millió Ft. A mentés hiányában károsodottak ellátása összesen évente 500 millióba kerülne. Ezt az összeget átlagban 30 éven át igénylik, ami 15 milliárd forintot jelent. – Három éve kaptunk új mentőkocsit a minisztériumtól és az Országos Mentőszolgálattól, nagyon hálásak vagyunk érte – meséli dr. Pintér Sándor. – De arra nem volt keretünk, hogy új berendezéseket vegyünk bele, így a régi mentőből kellett mindent átraknunk, és ezeknek a cseréje lassan nagyon indo-

nem volt, akkor kölcsönt vettünk fel, hogy működjünk. Nagy öröm, hogy amikor az adók 1%-áról kell dönteni, egyre több embernek jutunk eszébe. Dr. Patakfalvi János, az orosházi kórház szülészeti osztályának főorvosa elmondta, ha felmerül a koraszülés lehetősége az édesanyánál, olyan beavatkozásokat végeznek, amellyel késleltethetik a szülést, és biztosítani tudják, hogy a megfelelő helyre együtt érjen el a várandós anyuka a magzattal. Ha ez már nem lehetséges, akkor értesítik a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot, általában a szülésre meg is érkeznek és azonnal viszik az újszülöttet a „Koracentrumba”. – A legfontosabb, hogy korán felismerjük azokat a tényezőket, amik közrejátszhatnak a koraszü-

nél, ezeknél a jól kezelt állapotokban nincs semmi akadálya a szülésnek. Az ikerterhesség is növeli a koraszülés esélyét. Néhány érdekesség: a társadalmi státusz két végpontján élők, az alacsony mentális és szociális körülmények között élők, illetve a magasan képzett értelmiségiek között fordul elő igen magas arányban a koraszülés. Ennek hátterében állhat a nehéz fizikai munka, a stresszes életmód, táplálkozási probléma (elhízás és alultápláltság), és az életkor is. A 16 éves kor alatti és 40 év fölötti szülés is kockázatos. Az elmúlt 30 évben 12%-ról 8%-ra csökkent a koraszülések száma, ami évek óta változatlan, ezért a megelőzésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Kotroczó M.

Közös világunk. Az Eötvös József

Karácsonyi ajándékok – idén az Inviteltől

vekből álló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ feladata lesz. A területi szervezeti egységek a járási tankerületek és megyeközponti tankerületek, ezeket vezetik a most kinevezett igazgatók. Az önkormányzatok feladata jövőre a működtetés lesz. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Magyar Távirati Irodának a kinevezés napján úgy nyilatkozott, hogy a tanév során csoportot, osztályt nem lehet átszervezni, megszüntetni, s az iskolák érdemi munkáját (egyebek mellett a tantárgyfelosztást, az órarendet, a csengetési rendet és a tanulmányi kirándulásokat) nem érinti majd az átadás-átvétel, amiből „a gyerekek és a szülők semmit nem fognak megérezni” – idézte az MTI. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár kiemelte, a tankerületi igazgatók a következő két hónapban a frissen megalkotott jogszabályok és egy jelenleg is az Országgyűlés által tárgyalt törvényjavaslat mentén átalakítják a köznevelési rendszert a január 1-jétől bekövetkező állami feladatellátásra, utána pedig ezt irányítják majd. Melich

KÖZLEMÉNY Jelentkezés Orosháza város 2013. évi rendezvénynaptárába. Orosháza Város Önkormányzata képviselő-testülete az elmúlt évekhez hasonlóan tájékozódni kíván lakóhelyünk jövő évre tervezett programjairól. Várjuk a civil szervezetek, egyházak, intézmények, vállalkozások és magánszemélyek információit olyan rendezvényekről, melyek jelentős közérdeklődésre tarthatnak számot, kiemelt városi-térségi, esetleg országos jelentőséggel bírnak, illetve kulturális-turisztikai szempontból fontosak településünk, a kistérség lakosai és az idelátogató turisták számára. A programokat Orosháza város 2013. évi rendezvénynaptára összegzi majd. A tájékoztatást a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Sport, Kulturális, Intézmény-felügyeleti Csoporthoz szíveskedjenek eljuttatni, beküldeni. Kapcsolattartó munkatárs: Csányiné Kádár Tünde közművelődési ügyintéző (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. Tel.: 06 (68) 413022/178 mellék. E-mail: csanyinekt@oroshaza.hu, határidő: december 31.

A biciklis festőnő

Csáki-Maronyák Éva festőművész és keramikus kiállítása november 9-én, pénteken nyílt meg a Városi Képtárban. A művésznő az orosházi születésű, Kossuth-díjas festő, Csáki-Maronyák József egyik lánya. Apja inkább a keramikus mesterség felé próbálta terelni, mondván, hogy az biztosabb megélhetést ad. Így keramikusként kezdte pályáját, de hamar elkanyarodott a képi ábrázolás, a festészet felé. Édesapja később már támogatta művészi törek-

véseit és tanította is. Alkotómunkáját befolyásolja természetszeretete, az, hogy sok időt tölt a szabadban. A mostani kiállítás fő témája is a természet. – Biciklis festő vagyok, megyek mindenfelé, az év felét Tihanyban töltöm. Újabban foglalkozom portrékkal is, számomra izgalmas egy emberi arc – mesélte a művész. A tárlat – melyet dr. Déry Attila építész nyitott meg – december 5-ig látható. KM Fotó: Kecskeméti Krisztina

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pályázatot hirdet gitártanár beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű. A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A megbízás időtartama: határozatlan idejű. A munkavégzés helye: Orosháza, Vörösmarty u. 3/a. Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: szakirányú főiskolai végzettség. A pályázat beadási határideje: december 10. A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (5900 Orosháza, Vörösmarty u. 3/A.) címére. Kérjük a borítékon feltüntetni: „pályázat”. A döntésről a pályázók írásban kapnak értesítést. A pályázat elbírálásának határideje: december 17.

Katolikus Általános Iskola és Óvoda tantestületének 4 nevelője vett részt a Tempus Közalapítvány által meghirdetett „Comenius iskolai együttműködések” pályázat spanyolországi projekttalálkozóján. A finn, olasz és magyar iskolák küldöttei az „Egész életen át tartó tanulás program” keretében ismerkedtek a spanyol oktatási rendszerrel, a testvériskola diákjainak és tanárainak mindennapi életével, a kultúrával. Kicserélték a tanév során elkészített projekttermékeket és pontosították a tanév feladatait. A projekttermékek tartalmaznak egy 5 nyelvű szótárt, egy DVD-t és angol nyelven írt leveleket, melyeket az 5. osztályosok az olasz partneriskola tanulóinak írtak. A résztvevő országok küldöttei kicserélték az első osztályokban használt angol tankönyvek 1-1 példányát és az angol tanításakor alkalmazott módszertani ötleteiket.

Stresszoldó. Szvámi Vaishampayan indiai tanítómester volt a vendége annak az összejövetelnek, amit Tóth Ferencné Margó (önkéntes Art of Living segítő) szervezett november 11-én a városi könyvtárral és az Index Média Kft.-vel közösen. A tanítómester a stressz oldásának elméleti és gyakorlati aspektusait tekintette át. A vidám hangulatú előadáson a közönség könnyed mozgást és légzőgyakorlatokat végzett, majd vezetett relaxációval az ellazulásra is módjuk nyílt. Az élet szépségét hirdető rendezvény igyekezett módszereket adni a teljesebb élet megéléséhez. A programon részt vett Grubits László, az Élet Művészete Magyarországi Közhasznú Alapítvány igazgatója és Fábián Katalin nemzetközi Art of Living tanár is.

Anna (38) fia, Tomi kamasz lett, így nem könnyű a kedvére tenni. Ahogy az orosházi családanya fogalmaz: – Sportot űz abból, hogy ő legyen az okosabb, és hogy megmutassa, mennyire le vagyunk maradva a férjemmel. Ma például azzal froclizott, hogy a felnőttek többsége digitálisan analfabéta. Zoli, Tomi apja ezt jobban viseli, mint Anna. Most is csak mosolygott, és elővette az Invitel új tájékoztatóját. Néhány perc múlva, amikor Tomi visszajött, az apja már kérdezte is: – Kellene egy új TV-előfizetés, szerinted milyet vegyünk? Tomi nyeglén válaszolt: – Mit tudom én. Erre az apja, kellő fontoskodással: – Azt hiszem, tudom a megoldást, InviTV-t veszünk. – Látszott, hogy Tomi még sohasem hallott róla, ezért Zoli folytatta: – Leginkább az tetszik az IPTV szolgáltatásban, hogy a műsorokat felvehetjük, így ha nem vagyunk itthon, akkor is megnézhetjük utólag, de jó azért is, mert az adás bármikor megállítható. Tomikám, te például percenként rohansz ki a film alatt, ilyenkor megállíthatod, vagy akár vissza is tekerheted, emellett van egy csomó más extra funkció is. – Jó, jó, apa, de te honnan tudod mindezt? – Az Invitel honlapján minden információ megtalálható, de elmentem a cég Telepontjába, ahol ki is próbálhattam az IPTV-t. Most már tudom, hogy ez a szolgáltatás a mi utcánkban is elérhető. Lényegében tíz perc alatt megértettem, hogy ezt nekünk találták ki. Egyébként a weben keresztül is megrendelhetjük, és köthetünk hozzá internet- vagy telefonelőfizetést is. Utánaszámoltam, ez a csomag jobb, mint ami eddig volt.

Tomi csak nézett, de aztán gyorsan kapcsolt: – Jó, de gyors a net is? Az apja most nem jött zavarba: – Igen, ilyen gyors internetet még nem használtunk. Ráadásul most választhatunk egyet a Mixer csomagok szolgáltatásai közül, és három hónapig az internet, tévé vagy telefon havi díját a cég fizeti. – Mondd, apa, mindez karácsonyra lesz? – Ezt megvesszük most, de a karácsonyra is gondolok. Édesanyád végre megkaphatja a saját számítógépét. Az Invitel téli akciójában most Samsung notebook is van, Windows 8-as operációs rendszerrel. Mindössze 21 990 forint a kezdő részlet, a havi részlet pedig 4490 forint. 24 hónapon keresztül, kamatmentesen. Szerintem ezt is ki tudjuk gazdálkodni. De az is lehet, hogy inkább egy Samsung Smart TV-t választunk közös családi ajándéknak. Ez a készülék internetre kapcsolható. Lehet vele barangolni a weben, YouTube-videókat nézni, facebookozni is, de rengeteg egyedi program és applikáció is tölthető rá, akár az okostelefonokra. A jó hír pedig az, hogy most ez is kamatmentes részletre kapható. Tomi ámulattal nézett apjára, pedig a saját karácsonyi meglepetéséről még nem is tudhatott. Mivel a nagyszülők is Mixer csomagra váltanak, így a szolgáltatás mellé Annáék végre megvehetik fiuknak az Xbox 360-ast. Ez a 250 GB-os játékkonzol még élethűbben kelti életre a játékokat. Ezt már Tomi szülei együtt kalkulálták ki. Az Xbox 360-as meglehetősen komoly ajándék, amely az Invitel ajánlatában az új szolgáltatás mellé most mozgásérzékelős Kinect kiegészítővel és három játékkal kamatmentes részletre elvihető. A kezdő részlet 19 990 forint, és a 24 darab havi részlet 4190 forint. Tomi szülei biztosak abban, hogy az Invitel segítségével idén is boldog és élményekkel teli karácsonyuk lesz. (x)

Az Ön lakóhelyén elérhető, személyre szóló akciós ajánlatokról, szolgáltatásokról érdeklődjön Nagy Lászlónál a 06 (20) 330-9070-es telefonszámon.


2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK

KÉZJEGY Új evangélikus lelkész Ihász Beatrix, az evangélikus egyház új orosházi lelkésze 1994-ben fejezte be tanulmányait a Budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen, majd Komáromban szolgált 18 éven keresztül. Városunkba Ördög Endre igazgatólelkész meghívására érkezett, a megüresedett helyettes lelkész állás betöltésére. – Korábban Komáromban szolgált. Miért döntött úgy, hogy Orosházára költözik? – Édesapám családja és a rokonság egy része Győr környéki, így Komárom ideális lakóhely volt számomra 18 éven keresztül, lelkes kis gyülekezet, ragyogó presbitériummal. Ördög Endre barátom januárban megkeresett telefonon és nagyon meglepett a felkérése. Évekig, beteg szüleim gondozása miatt eszembe sem jutott, hogy távolabb költözzem. Azonban édesapámat három, anyukámat egy éve temettük. Öten vagyunk testvérek, ők Győr környékén, Budapesten, illetve Szarvas mellett laknak. Az orosházi egy nagy gyülekezet, igazi kihívás a lelkészi hivatás szempontjából, tehát a vonzó ajánlat után már csak azt kellett kiderítenem, hogy melyik döntés helyes az Isten szerint is. Több hónapig vívódtam, imádkoztam és gondolkodtam. Az is fontos volt, hogy a férjem is találjon munkát itt, Orosházán. Ez is sikerült, ő lett a művészeti iskola igazgatója. – Mielőtt ideköltözött, mit tudott a városról? Járt már Orosházán korábban? – Nagyon keveset tudtam róla, bár a gyökereim ide is vezetnek, hiszen az édesanyám alföldi születésű. Többször jártunk itt, mielőtt döntöttünk. Az orosháziak befogadásáról, megelőlegezett szeretetéről sokat mesélhetnénk, a sok mosolytól elkezdve a vendégszoba vázájában illatozó rózsacsokorig. Sok tárgyalás és mérlegelés eredménye, hogy ezt a döntésemet Isten kezébe tudtam tenni, s Ő megadta a választ. Hiszem, hogy maga Isten jelölte és jelöli ki utamat.

– Hogy érzi magát nálunk? – Kezdettől fogva nagyon sok szeretetet és befogadást találtunk itt férjemmel együtt, annyira nyitottan fogadtak és tapasztalom azt, hogy nagy szükség van a munkámra. Nagyon szeretem a hivatásomat, a lelkészséget, és itt azt gondolom, mindent tudok kamatoztatni, amit eddig tanultam és tapasztaltam. E pár hónap bizonysága annak, hogy otthonra leltünk. Nagyon sok szeretetteljes emberrel találkoztunk az evangélikus gyülekezeten belül és kívül is. Értékes, építő találkozások, alkalmak, beszélgetések résztvevői lehettünk. Hálásak vagyunk Istennek is ezért. Kotroczó Melitta

Magyar nyelv napja A magyar tudomány napját november 3-án, november 13-án pedig a magyar nyelv napját ünnepeljük. A Táncsics Mihály tehetségközpont székhelyintézménye több programot is kínált a diákoknak és az érdeklődőknek. A humán tagozatos diákok rendhagyó nyelvtanórán vehettek részt, Sejtes Györgyi, a Szegedi Tudományegyetem magyar nyelvészet tanszék módszertan tanára

5

KÖZÉLETI HETILAP

tartott interaktív foglalkozást a szövegtan témájában. A táncsicsosok kérdezni is mertek, majd négy humán tagozatos csoport mutatta be a magyar nyelvvel kapcsolatos témákat feldolgozó munkáját. Egy másik helyszínen játékos anyanyelvi vetélkedőn 11 induló csapat mérte össze tudását, kreativitását, a legjobbnak végül a 10. B osztály Mi fantázianevű csapata nyert. KM

Sokszínű

A hősnők köztünk járnak

Legyen általad több a világ – ezen a néven futó, kétnapos pályaválasztási vásárt tartott a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. A megye oktatási intézményei standokkal és tájékoztatókkal népszerűsítették a 2013/2014-es tanévben induló képzéseiket november 8-án és 9-én Békéscsabán. A Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Székhelyintézménye a két nap folyamán 8-8 diákkal vett részt az eseményen. A táncsicsosok szórólapokat osztottak, és beszélgettek az érdeklődőkkel. A szóbeli információkat színesítették a diákélet eseményeit megörökítő fényképek, szalagavatókon és Táncsics-napokon készített filmfelvételek és a képzéseket bemutató prezentációk. A leendő kilencedikesek választhatnak az iskola sokszínű képzési palettájáról: így informálódhattak a speciális angol és német nyelvi osztályról, a biológia és matematika tagozatról, a médiaközpontú humán képzésről, az emelt óraszámú angol nyelvi csoportról, az általános és sportképzésről, az informatikai és a közgazdasági szakközépiskolai osztályokról. A következő tanévben gazdasági gimnáziumi osztály indítását tervezi az iskola. Az ide jelentkező diákok emelt óraszámban tanulják majd az angol nyelvet és a matematikát, valamint vállalkozási és nemzetközi menedzsmenttel is ismerkednek. A következő tanévben az angol mellett második nyelvként választható lesz a német, a spanyol, az orosz vagy a latin.

Félezerből a kiválasztottak között az orosházi kórház főnővére. Túl egy 4,5 órás forgatáson, gratulációk hadán, és mégsem hiszi el. Aranyanyu díjra jelölték Tóth Hajnalkát. Kovácsné Tóth Hajnalka gyakran kel hajnali 3.50-kor. Utál korán kelni. A buszon a Magna Cum Laude szól a fülébe, ez segít átlendülni a holtponton, hogy töretlen energiával és elhivatottsággal láthassa el munkáját, és tegyen még annál is többet. Például énekeljen utolsó kívánságot teljesítve. 1999 óta dolgozik az orosházi kórház fül-orr-gégészetén, és most nem hiszi el, hogy Aranyanyu díjra jelölték. Boldog, függetlenül attól, hogy elnyeri-e a díjat vagy sem. Boldog, mert mint mondja, annál nagyobb elismerés nem létezik, mint hogy a betegei jelölték, a szomszédok, barátok sorra gratulál-

nak, a kollégái, a kórház vezetősége pedig egy emberként áll ki mellé és szurkol neki. Azt mondja, a házasságkötése és a kislánya születése után ez a legjobb dolog, ami történt vele. A Richter Aranyanyu díjat az orvosként, egészségügyi dolgozóként vagy pedagógusként dolgozó nők munkájának elismerésére alapították tavaly. A kezdeményezés lényege a nők társadalmi megbecsültségének növelése. Az idei kiírásra már több mint félezer ajánlás érkezett. Közülük választották ki a kategóriánként 4, azaz összesen 12 döntős Aranyanyut. Minden kategóriában két díjat osztanak ki, az egyikről a zsűri dönt, a másikról azonban mi. Szavazni interneten lehet, az OrosCafén megadtuk az elérhetőséget, és közzétettük a Hajnalkáról készült kisfilmet is. melich

Rendhagyó egészségnap

Egészséges

Az evangélikus iskola hagyományosnak mondható egészségnapi rendezvénye idén merőben eltért a megszokottól. Dr. Jakkel Anna kecskeméti háziorvos az afrikai missziója során szerzett tapasztalatairól és élményeiről tartott érdekes előadást. – Az afrikai éhezőkről, a menekülttáborokról és az ott uralkodó áldatlan állapotokról beszélgettünk – meséli Lazanyecz György 11. osztályos tanuló. A megrázó élményt egy afrikai származású fiatalember oldotta fel, aki énekelt és dobolt. Az iskola elsős és második osztályosaihoz a Szegedi Tudomány Egyetem orvostanhallgatói érkeztek interaktív előadásukkal. A kiscsoportos foglalkozáson az egyik asztalnál a gyerekek fehér köpenyes orvosokkal gyógyították otthonról hozott plüsskedvencüket. A köpenytől való félelem gyorsan elszállt. A másik asztalnál egy nagy macit „műtöttek”. Lélegeztették, altatták, és

A Czina iskolában a november most is az egészség jegyében zajlik. Számos program keretében ismerkednek a diákok az egészséges életmóddal, ételekkel, sportolási lehetőségekkel. A nyitórendezvényt november 7-én tartották, a meghívott vendég Dimák János biogazdász volt, aki arról mesélt, hogy a biogazdaság miben tér el a hagyományostól. A tanulók az előadás végén kérdezhettek és kóstolhattak is. – A szegedi CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület interaktív délutánja volt november 9-én A helyi termékek fogyasztása az egészséges életmód jegyében címmel. Az 1-2. osztályt filmvetítés, a 3-4. osztályt interaktív csapatjáték várta. Az 5-8. osztálynak ezt a programot november 23-án tartjuk – tájékoztatott Kunstár Sándorné DÖK-vezető. Az Orosházi Mentőállomás dolgozói bemutatót tartottak, majd elméleti és sportversenyek is várják a diákokat, illetve lesz gyümölcssaláta-készítés. A fogyatékkal élők mindennapjaival is igyekeznek megismertetni a gyerekeket, az idén a vakok és gyengén látók életébe nyújt betekintést a látássérült Hack János előadása. Somodi Gy.

megnézték, hogy milyen „szerveket” rejt a hasa. A szombati egy rendezvénysorozat nyitónapja volt. Az előadások mellett egész délelőtt mézet és gyógyteákat is kóstolhattak a gyerekek. – Ilyenkor testi, lelki, szellemi egészségünkkel foglalkozunk egy hónapon keresztül – meséli Koczka Istvánné, az egyik szervező tanár. – Azt tapasztalom, hogy nagyon sok témáról el lehet beszélgetni a diákokkal, egészen kicsi gyerekek is komoly kérdéseket tesznek fel. A gyűjtés folyamán felajánlott tanszereket, játékokat és kötszereket a Budapest – Bamako rally során juttatják el Afrikába, mivel a háborús helyzet miatt egyelőre nem mehetnek missziós orvosok. A segélycsomaghoz mindenki hozzájárulhat, törött zsírkrétákat, lefaragott ceruzákat is szívesen fogadnak. Ezeket december 15-ig lehet bevinni a Székács József Evangélikus Iskolába.

A Városi Galéria ad otthont Kohut Béla Improvizáció című kiállításának, amelyet november 10-én nyitottak meg. A művész már jó ideje az antropozófia szellemiségét próbálja meg kifejezni a képzőművészet eszközeivel, formákkal, színekkel, és ezek kompozícióba foglalásával. Ahhoz, hogy képeit értelmezni tudjuk, egy kicsit meg kell állni, és megpróbálni asszociálni. Az alkotások próbára teszik az ember fantáziáját és képzeleterejét. A kiállítás december 15-ig a Városi Galériában (a Polgármesteri Hivatal épületében) megtekinthető. Fotó: Kecskeméti Krisztina


6

KÖZÉLETI HETILAP

2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK

AJÁNLÓ IV. Amatőr Alkotók kiállítás nyílik a Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete szervezésében. A tárlatot Horváth János festőművész nyitja meg a művelődési ház színháztermi előterében november 16-án, 17 órától. A Kilófaló sorozat szerzője könyvbemutatót tart a művelődési ház Zomba Termében november 16-án 18 órától. Szoó Judit mesél a fogyásról, életmódváltásról, sütésről, főzésről diétás módra, majd kóstoló lesz. Kórustalálkozónak ad otthont a művelődési ház koncertterme a Szokolay Bálint Madrigál Kórus szervezésében november 17-én 19 órától. Fellép a Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont kórusa és a Musica Humana Kamarakórus (Ada-Szerbia).

Bogár László közgazdász, egyetemi tanár Háború a nemzet ellen? címmel tart előadást november 19-én, hétfőn 17 órától a városi könyvtárban. Dr. Szilassi Lajos matematikus szobraiból „A matematika élménye” címen kiállítás nyílik november 19-én 12.45-kor a Táncsics gimnáziumban.

Világjárók klubja. November 22-én 14.30-tól a földrajz munkaközösség szervezésében Pál Tamásné: Svájc, a Jungfrau városa címmel tart képes úti beszámolót a Táncsics gimnáziumban. Koncert. Az Orosházi Rock Klubban november 23-án, 20 órától ismét koncertezik a nyáron nagy sikert aratott Electrons. Klubtagoknak ingyenes!

Micimackó-bérlet 2. előadása november 21-én 10, 13.15 és 14.30 órától a PMK-ban: Az Ezeregy éjszaka meséi, avagy a Rózsamosolyú leány története a Maszk Bábszínpad előadásában.

Minimóka Bábkuckó – zenés, bábos foglakozás várja a Máltai Játszótéren november 23-án, pénteken 10 órától a 0-4 éves gyermekeket és szüleiket.

TörténÉSZ-klub. November 21-én 14.30-tól a TMKIT kollégiumi társalgójában a történelem munkaközössége előadás-sorozat keretében Koszorús Oszkár: Egyháztörténeti kutatások Orosházán címmel tart előadást.

Kreatív játszóház lesz november 24-én 9–12 óráig Városi Képtárban, ahol Quilling technikával lehet képeket készíteni. 6 éven felülieket és felnőtteket is várnak. Jelentkezés: keptar@pmk.oroshaza.hu

KÖZLEMÉNY Városi kitüntetési javaslatok. Orosháza Város Önkormányzata 1993-ban és 1995-ben alkotta meg rendeleteit a városi kitüntetések adományozásáról. „OROSHÁZA VÁROS DÍSZPOLGÁRA” kitüntető cím adományozható azon személyeknek – érdemeik elismerésére –, akik Orosháza városért kiemelkedően dolgoztak, munkásságukkal hozzájárultak településünk hírnevének gyarapításához. A díszpolgári cím magyar vagy külföldi állampolgárnak adható. Adományozására Orosháza Város Önkormányzatának képviselői, valamint a képviselő-testület bizottságai tehetnek javaslatot. „OROSHÁZA VÁROSÉRT” kitüntetés azon magánszemélyeknek vagy közösségnek adományozható, akik Orosházáért maradandót alkottak, illetve kiemelkedő tevékenységet végeztek. A kitüntetést egy személy vagy közösség életében csak egy alkalommal kaphatja, posztumusz nem adományozható. A kitüntetettre javaslatot tehetnek: Orosháza Város Önkormányzatának képviselői, a képviselő-testület bizottságai, a városban működő egyházak, pártok, társadalmi szervezetek, önszerveződések, egyesületek, közösségek, magánszemélyek. „OROSHÁZA VÁROS SPORTJÁÉRT” kitüntető díjban azok a személyek vagy kollektívák részesíthetők, akik nemzetközi vagy hazai versenyeken kiemelkedő eredményt értek el, testneveléshez és sporthoz kapcsolódó tudományos területeken kiemelkedőt alkottak, kiemelkedő sportszervezői tevékenységet végeztek. A kitüntető díjak odaítélésére javaslatot tehetnek: az Orosházán állandó lakóhelylyel rendelkező magánszemélyek, az orosházi székhelyű gazdálkodó szervezetek, sportegyesületek, oktatási intézmények, civil szervezetek. Mindhárom kitüntetés esetében a javaslatnak tartalmaznia kell az ajánlott személy vagy közösség adatait (név, elnevezés, lakcím, székhely, születési, illetve megalakulási idő, foglalkozás vagy tevékenységi kör megnevezése), az adományozás alapjául szolgáló tevékenység vagy alkotás részletes ismertetését és méltatását. A javaslatok beérkezésének határideje 2012. december 31., melyet a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Titkárságára (Orosháza Szabadság tér 4–6.) kell megküldeni vagy személyesen leadni. A kitüntető díjak adományozására évente egy alkalommal, április 24-én, a városalapítási évfordulón, ünnepélyes keretek között kerül sor. A kitüntetésekre vonatkozó rendeletet a város honlapján (www.oroshaza.hu kezdőlap – önkormányzat – rendeletek) olvashatják.

TV-MŰSOR Az OVTV friss híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorunkat kedden és pénteken 19 órától láthatják. Ismétlések időpontja mindennap: 7, 11, 15, 19 és 21 óra. Orosházi FKSE-Linamar – Pécsi VSE NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés hétfőn, kedden és szerdán 17 és 22 órától. The Young Lovers koncert csütörtökön és pénteken 17 és 22 órától.

KÖZLEMÉNY Hulladékgyűjtés. Orosháza Város Önkormányzata az Orosháza Metál Recycling Kft. és a Biofilter Zrt. segítségével november 27-én (kedden) 8–16 óráig elektronikai hulladék, használt étolaj és sütőzsiradék gyűjtését szervezi. A gyűjtés helye: Szabadság tér 4–6., a polgármesteri hivatal udvarán. A nevezett hulladékok átvétele ingyenes! Az átvétel hűtőszekrényre és egyéb veszélyes hulladékra nem vonatkozik!

APRÓHIRDETÉS Szakdolgozatkötés. 06 (30) 207-1322 Gyopárosfürdőhöz közel, kiváló állapotban levő, összkomfortos ház eladó, vagy bérházi lakásra cserélhető (2. emeletig). 06 (30) 2492-033 Kis Polski ülések, felni + gumi, Ladára való tetőcsomagtartó eladó. 06 (30) 618-6627 Hegedűs és Orgona utcát összekötő Orgona közben, gondozott kert kúttal, villannyal eladó. 06 (20) 804-5447

Az orosházi önkormányzat ingyenesen hívható zöldszáma: (80) 931-001


2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK

7

KÖZÉLETI HETILAP

Spartacus: erős csoportban A tabella második helyén az OFC November 11-én, Nagysápon rendezte meg a Kötöttfogású Utánpótlás Csapatbajnokságot a Dorogi Nehézatlétikai Klub. A 14 csapat részvételével zajló küzdelmek az utóbbi évek legszínvonalasabb utánpótlás-csapattalálkozóját hozták. Három csoportban, körmérkőzéses formában zajlottak a selejtezők, majd a csoportelsők az érmekért, a csoportmásodikak a 4-6. helyért birkóztak. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub az egyik legerősebb csoportba került a végső győzelemre is esélyes ESMTK, a Vasas, Túrkeve és Sziget-

szentmiklós mellé. Az orosházi klubtól megtudtuk, hogy a papírforma sajnos beigazolódott. Az ESMTK és a Vasas gárdájától vereséget szenvedtek a Spartacus fiataljai, a másik két alakulatot megverték, így a csoport harmadik helyén végeztek, ami összesítésben a nyolcadik helyre volt elegendő. A csapat tagjai: Vilhelm Richárd (vendégjátékos), Toll Attila, Tóth Andor, Kelemen Zsolt, Antal Dániel, Sepeczán János, Gelegonya Kristóf, Fehér Nándor, Gajdán János, Khar Kristóf (vendégjátékos). Felkészítő edző: Hangya János.

Pontot rabolt a Nyíradony Orosházi NKC – Nyíradonyi VVTK 29 – 29 (16-15) NB I/B-s felnőtt női kézilabda-mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok, 400 néző. Vezette: Szécsi, Szőke. Orosháza: KOTHENCZ – Elhardt, Fazekas 2, SZÁSZ 5, GERZSÉNYI 5, Ravasz 3, Domokos. Cs.: Fodor – KRÁNITZ 2, KOVÁCS 4, Antal, Raffai-Such 1, Szőke 2, Dancsó 4, Ulmann 1, Farkas. Edző: Pásztor István Két Gerzsényi találattal kezdődött a mérkőzés, amit követett még öt orosházi gól, hiába kért időt 4-0-nál a vendégek mestere. Egyik hazai találat jött a másik után, miközben a kemény hatos fal és mögötte

Orosháza odavágott egy 7-0-át, úgy a második tíz percben a Nyíradony repesztett egy 8-1-et. A 20. percben 8-8-at mutatott az eredményjelző. A félidő hátralevő részében egyenlő erők küzdelmét láthattuk. Hazai találattal indult a második félidő is. Magabiztosabb, jobb kézilabdát játszó orosházi csapat jött ki erre a játékrészre. Szép csendben ismét elkezdték a lányok felépíteni a megnyugtatónak mondható előnyt. Az utolsó öt percnek négygólos előnyben vághatott neki a hazai csapat, a nyírségiek azonban óriási hajrába kezdtek. Kijöttek egész pályás letámadásra, és sajnos ez eredményesnek bizonyult. A nagy rohanásból végül a vendégek jöttek ki jobban, és az utolsó másodper-

Kothencz kapus remekül működött. A 11. percben jegyezhettük fel az első vendég találatot. Ezután két emberelőnyös szituációt jól használtak ki a nyírségiek, miközben a mi támadásainkba sűrűn csúszott hiba. Ahogy az elején az

cekben elért találatukkal el is tudták orozni az egyik bajnoki pontot. Pásztor István: – A meccs nagy részében jobban játszottunk, mint az ellenfél. Az utolsó percekre sajnos elfogyott a koncentráció. Csányi J. Fotó: Kecskeméti Krisztina

OMTK-emlékek. 2013. június 15-én lesz 100 éve, hogy megalakult az Orosházi Munkás Testedző Kör, Orosháza legrégebbi, jelenleg is létező sportszervezete. A sporttörténeti eseményről egy rendezvénysorozat keretében emlékezik meg a város, ennek része lenne egy, az OMTK elmúlt 100 évét bemutató sporttörténeti kiállítás és egy képes kiadvány megjelentetése is. Várnak a szervezők minden, a patinás egyesülethez kapcsolódó dokumentumot, fotót, tárgyat, és mellé a megfelelő adatszolgáltatást. A gyűjtést az önkormányzat végzi december 31-ig, az átvett tárgyakról, fényképekről és dokumentumokról átvételi elismervényt adnak. Az anyagokat Patyi Gábor sportügyintézőnél lehet leadni a Városházán, Szabadság tér 4–6., II. emelet 16. Tel.: (68) 413-022/176 mellék, e-mail: PatyiG@oroshaza.hu.

Orosháza FC – Kazincbarcika 2 – 1 (1 – 0) NB II-es bajnoki labdarúgómérkőzés, Orosháza, Mátrai-stadion, 250 néző. V.: Urbán Eszter (Kelemen A., Butkai Zs.). Orosháza: Molnár T. - Kerepeczki, Futaki, Milenkovics, Szabó N. - Ács, Varga R., Ondrejó, Végh (Juhász N., a 72.) — Tóth D. (Szabó A., a 81.), Szabó T. (Kerekes I., a 85.). Megbízott edző: Csizmadia Imre

A 22. percben Ács jobb oldali beadása után Futaki fejelte a hálóba a labdát, 1-0. A 69. percben Ács tizenkét méteres, erős lövése után kipattant a labda a kapusról, amit Tóth D. tíz méterről a jobb felső sarokba emelt, 2-0. A 80. percben Maicon 28 méteres távoli lövése után a labda a lábak között a jobb alsó sarokban kötött ki, 2-1. Az OFC három vereség után megérdemelten győzött a lelkes sereghajtó

A legeredményesebb Kiss Annamária korosztályában a legeredményesebb versenyzőnek járó kupát vehetett át a hétvégi nemzetközi úszómegmérettetésen. Jubileumi, X. Petre Lovas Úszó Emlékversenyt rendezték november 10-én Temesváron, melyen az Orosháza Úszó Egyesület öt versenyzője is rajthoz állt. 24 egyesület közel 300 versenyzője Magyarországról, Szerbiából és Romániából mérte össze felkészültségét. Schmidt Jenő vezetőedző tanítványai remek eredménnyel 2 arany-,

1 ezüst- és 2 bronzéremmel tértek haza. Aranyérmes lett Kiss Annamária 50 m gyors- és 50 m pillangóúszásban. Ezüstérmet szerzett Komjáti Nelli 50 m mellúszásban, míg bronzéremmel zárt Drahota Adrienn 50 m hátúszásban és Szabó Ivett 50 m pillangóban. Kiss Annamária korosztályában a legeredményesebb versenyzőnek járó kupát vehetett át az 50 m gyorsúszásban elért 1. helyezéséért járó 438 pontért. Eredmények részletesen a hétvégi versenyről: www.oroscafe.hu

Érmek a mozgásfesztiválon November 11-én rendezték meg Budapesten azt a mozgásfesztivált, melyen dance és step kategóriában mérték össze felkészültségüket a csapatok, köztük az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület Aerobik Szakosztálya is. Zsigáné Mezei Beáta vezetőedzőtől megtudtuk, a lányok – az előző verseny hibáiból tanulva – nagyon szép gyakorlatokat mutattak be, amit az eredmények is tükröznek. – Ezek a versenyek korcsoportosak.

ket értek el – hangsúlyozta a vezetőedző. Eredmények: Dance kategória UP IV. korcsoport 5. hely. Az orosházi csapat: Kiss Patrícia, Őze Boglárka, Szonda Bettina, Nagy Noémi, Földesi Lili, Szőke Szonja. UP II. kcs. 2. hely, csapattagok: Nagy Dominika, Lehoczky Fanni, Garai Viktória, Kishonti Zoé, Iványi Anett, Szonda Zsanett. UP I. kcs. 2. hely, az érmesek: Benedek Berta, Polasek Klaudia, Durkó Edina, Sipos Dalma. Step kategória: UP II. korcsoport 1. hely, a csapat :

Attila 5 méterről belsőzte a hálóba, 1-0. A második játékrészben többet támadott a Méhkerék, de Lévai meccsben tartotta a Rákóczit. A 80. percben közel állt csapatunk az egyenlítéshez. Debreceni nagy helyzetben rontott, így maradt a minimális arányú vereség. Polyák László: – A komplett NB II-es csatársorunk hiányzott, a helyettük pályára lépők minden elismerést megérdemelnek. 8 fiatal játszott ma, ami reményt adhat a jövőre nézve. bt

SPORTHÍREK Sakk. A Körös Kupa Békés Megyei Sakk Csapatbajnokságban az Orosházi SE győzelmet aratott Békésszentandrás ellen. Békésszentandrás – Orosházi SE 3,5 – 4,5. Győzött: Pásztorcsik János (2. t), Kiss Balázs (3. t), Leszkó Bence (7. t), Szokolai Róbert (8. t). Döntetlen: Kunos Zoltán (6. t). Utánpótlás – Kézilabda NB I/B-s női junior mérkőzés: Orosházi NKC–Nyíradony 42:25. Ld.: Ulmann B. (10), Molnár B. (8), Kecskeméti Sz., Szöllősi D. és Dancsó D. (4-4). Utánpótlás – Labdarúgás Megyei I. osztályú utánpótlás-mérkőzés: Méhkerék (U19)–Rákóczi Vasas SE (U19) 4:4. Gól: Szivák L. (2), Kiss M. és Kránitz K. II. osztályú utánpótlás-mérkőzések: Sándorfalva UKHE (U13)–OMTK 1913 ULE (U13) 1:1. Gól: Bonus Á. Sándorfalva UKHE (U15)–OMTK 1913 ULE (U15) 4:5. Gól: Nagy A. (2), Kiss G., Deli L. és Radics D. Hódmezővásárhely FC (U17)–OMTK 1913 ULE (U17) 9:0. Hódmezővásárhely FC (U19)–OMTK 1913 ULE (U19) 2:3. Gól: Szivák L., Könyves L. és Gulyás J.

SPORTMŰSOR

Egy gól és más semmi… Méhkerék SE – Rákóczi Vasas 1 – 0 (1 – 0) Megyei I. o. labdarúgó-mérkőzés, Méhkerék, 100 néző. V.: Belanka Zs. (Kocsondi, Czirok). Rákóczi: Lévai – Debreceni, Németh G., Dávid Zs., Boros – Szabó Á. (Fehér L. 63. p.), Ludányi, Gulyás – Mazán, Buza, Kánya (Gerda 73. p.). Edző: Polyák László A rákóczitelepiek az első félidő derekáig jól tartották magukat. A 44. percben egy jobb oldali beadást Bondár

ellen, és feljött a Békéscsaba mögé a második helyre. Csizmadia Imre: – Ennyivel jobbak voltunk, megérdemelten nyertünk a szimpatikusan játszó vendégek ellen. Kiprich József: – Ha helyzetekre játszanánk a meccseket, sok pontunk lenne, így viszont nagyon kevés van. Az Orosháza november 17-én Szegeden vendégszerepel. Betkó Tamás Fotó: Kecskeméti Krisztina

Az UP IV. korcsoportot tekintve például egy 7 éves gyermek a 9 évesekkel versenyez, ami bizony elég nagy falat. Az orosházi tehetségek ezt most is ügyesen megoldották, és szép eredménye-

Nagy Dominika, Lehoczky Fanni, Garai Viktória, Kishonti Zoé, Iványi Anett, Szonda Zsanett. UP I. kcs. 1. hely, csapattagok: Benedek Berta, Polasek Klaudia, Durkó Edina, Sipos Dalma. gvk

Karate: Nemzetközi utánpótláskarateverseny, Orosháza, Eötvös-csarnok, november 17., 11 óra, Labdarúgás: Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés: Rákóczi Vasas SE–Gyomaendrődi FC, Rákóczitelep, nov. 17., 11:00 (ifi), 13:00 (felnőtt). II. osztályú utánpótlás-mérkőzések: Rákóczi Vasas SE (U16)–Battonyai TK (U16), Orosháza, nov. 16., 13:00. OMTK 1913 ULE–Nagykőrösi Kinizsi TFC, Orosháza, november 18., 11:00 (U17), 13:00 (U19). Teremlabdarúgás: Mátrai Sándor Emléktorna (diák korosztály részére), Táncsics-csarnok, nov. 18., 10:00. Kézilabda: NB I-es férfi bajnoki mérkőzés: Orosházi FKSE-Linamar – Pécsi VSE, Orosháza, november 18., 14:00 (ifi), 16:00 (junior), 18:00 (felnőtt).


8

2012. NOVEMBER 16., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK Fogadóóra. Dávid Zoltán, a 6. számú egyéni választókerület képviselője november 20-án, kedden 17 órától fogadóórát tart a Táncsics gimnázium kollégiumában (Veres József utca felőli bejárat). Zalai Mihály, a 7. számú egyéni választókerület képviselője november 21-én, szerdán 17.30 órától tart fogadóórát a Lehel utcai óvodában. Gyógyszertári ügyelet. November 12–18-ig Aranykehely Gyógyszertár (Szőlő körút 45., tel.: 06 (68) 411175). November 19–25-ig Csiki Patika (Tas utca 21., tel.: 06 (68) 412-063). Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület november 18-án, vasárnap 12 órától a katolikus templom előtt – a Római Katolikus Egyház és a Történelmi Vitézi Rend támogatásával – Szent Erzsébetnapi ételosztást tart. Sportnapot rendezett az Eötvös-csarnokban az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda november 7-én. Az ismerkedést és a mozgásra hangolódást segítő feladatokkal indult a nap, majd kezdődött a versengés. A pusztaföldvári vendégek mellett az Eötvös iskola elsősei és az óvoda Micimackó nagycsoportosai versengtek. Nem a győzelem volt a fontos, hanem az együtt eltöltött idő. A csapatok tagjai emléklapot kaptak, és egészséges finomságokból összeállított csomaggal térhettek haza.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken az ország nagy részén már a borongós, párás, helyenként tartósan ködös, ennek megfelelően hűvös idő lesz meghatározó, csak kisebb körzetekben süthet ki a nap, itt 7-8 °C is lehet délután. Szombaton az ország nagy részén ködös, borult idő várható, csak a legmagasabb hegycsúcsokon süthet ki a nap. Hideg időben lesz részünk. Vasárnaptól a hideg légpárna nevű időjárási jelenség hatására borongós, párás, elsősorban a magasabban fekvő tájakon tartósabban ködös idő várható. Hajnalonta gyengén fagyhat, nappal is hideg időre van kilátás.

ANYAKÖNYV Eltávozott közülünk Vetró Csilla

KUTYASZORÍTÓ

Szentetornyán csatangolt ez a labrador jellegű, 4-5 hónap körüli szuka kölyök. Barátságos, szelíd, játékos kutyus, a menhelyen várja régi vagy új gazdáját! Új otthonra vár még: boxer szuka, vizsla kan, németjuhász szuka, foxterrier szuka, tacskó kan, sttafordshire szuka, puli jellegű kan és szuka, spániel jellegű szuka kölykök, fekete-fehér foltos keverék kölykök és labrador kan kutya. Használt üstházra lenne szükségünk a menhelyen!www.oroshaziallatvedok.hu

Plüss a kis betegeknek

Léna mesélt

A Tisza Kálmán iskola orosházi egységének három tanulója útjára indította az Egy plüssel a daganatos gyermekekért mozgalmat Orosházán. – A tévében láttam egy sorozatot, amiben egy daganatos kislánynak segítettek, cserébe ő a kevéske kis pénzéből plüssöket vett és azokat odaajándékozta sorstársainak. Nagyon megfogott ez a történet, arra gondoltam, valami hasonlót tehetnénk Orosházán is – mesélte Móga Tibor ötletgazda, aki elképzelését megosztotta Tompos Attilával és Pillár Perpétua Djamilával is, így hárman kezdtek a részletek kidolgozásához. Elsőként felkeresték az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt, melynek elnöke, Takácsné Stalter Judit örömmel fogadta a kezdeményezést és javasolta, hogy az összegyűjtött plüssökkel a budapesti Tűzoltó utcai Gyermekklinika daganatos, leukémiás gyermekeit lepjék meg. Tibiék – akik a Szikhát kutyamenhely önkéntesei is – felkeresték a város iskoláit, és több intézményt, ezek közül sokan a kezdeményezés mellé álltak. Napok óta gyűlnek a plüssök az

iskolákban, a Diáktanyán, a művelődési központban. Az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata Hajnal utcai székházában pedig november 22-én 9–15 óráig várják a plüssöket, amiből egyre többet ajánlanak fel a Facebookon is. Két hete indult el a mozgalom, de már rengeteg plüss érkezett nemcsak Orosházáról, de az ország számos pontjáról. A gyűjtés november 30-ig tart, az összegyűlt plüssöket december 6-án viszik el a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára. – Hihetetlenül örülünk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyien csatlakoztak a kezdeményezéshez. Folytatjuk a plüssgyűjtést, legközelebb a szegedi gyermekklinika kis betegeit szeretnénk meglepni. A plüssök elszállítása még nem megoldott, ezért szívesen fogadunk ilyen jellegű felajánlásokat is – emelte ki Tibor. A szervezők kérik, hogy az adományozók csak kimosott, tiszta, plüssöket ajánljanak fel, mivel azokat daganatos, leukémiás gyermekek kapják meg, akik a kezelések miatt különösen fogékonyak a fertőzésekre. somodi

Szatmárnémetiben idézte legutóbbi kalandjait a világjáró kerékpáros, Lénárt „Léna” Ferenc. Léna nem először járt a határon túli településen, legutóbb 2010-ben mesélt pekingi expedíciójáról, melynek végén ott lehetett az olimpiai megnyitón. Most Cserey Csaba, az európa hírű dobművész és dobtanár meghívására az Orosháza – Darjeeling Expedíció során szerzett élményeit osztotta meg az érdeklődőkkel. A Himalája lábánál fekvő indiai Darjeelingbe 2011 áprilisában indult el Léna és kerékpáros társa, Matulai

Idén is lesz adventi koszorúja

Orosháza fentről. Kilencedszer ad ki naptárt a Rotary Orosháza, az idén Orosháza madártávlatból címmel. A 2013-as évre Szűcs László mesterfotós készítette egy speciális léggömbről azokat a felvételeket, amelyek madártávlatból mutatják be Orosházát. – Ebből a perspektívából csak akkor látjuk a várost, ha felszállunk a magasba – mondta Polyák János, a Rotary Orosháza elnöke. A naptár bevételének jelentős részét is jótékony célra fordítják. Kiemelten támogatták idén a Vadvirág Esély Klub színkottás eszközeinek beszerzését, megrendezték a nyári gyerektábort, és pár hete a Megelőzés Napján diszkóbaleset-bemutatót szerveztek a középiskolásoknak. A naptárból 1000 példányt nyomtattak és bárki megvásárolhatja a Petőfi Művelődési Központ információs pultjánál. MeK

Orosházának. Az Árpád-kertet az ünnepvárás heteiben ékesítő koszorúról évről évre az Oros-haza Baráti Kör gondoskodik. Felajánlásból érkeznek a fenyőgallyak és baráti összefogásból, szorgos munkából készül el a szökőkút köré a városi koszorú. De hogy milyen színű legyen, azt a tavalyi évhez hasonlóan most is önökre bízzák. Idén az alábbi kombinációkból lehet választani: ezüst-kék, óezüst-bordó, bronzkivizöld és bordó-óarany. Szavazni a Facebookon keresztül, az Oros-haza Baráti Kör oldalán lehet november 23-ig. A legtöbb szavazatot kapó színkombinációban pompázik majd a közös várakozás heteiben Orosháza adventi koszorúja, mely előtt idén is sorra készülhetnek a családi, baráti fotók. m

György, hogy egy-egy marék földet vigyenek Kőrösi Csoma Sándor sírjára. Izgalmas, olykor veszélyes, vagy épp bizarr élményekben bővelkedett a több ezer kilométeres út, melynek során érdekes emberekkel és idegen kultúrákkal ismerkedtek, ugyanakkor önmaguk képességeinek határát is feszegették. Az útról készült filmben (Két marék földdel a Himalájába) kendőzetlenül mutatják meg Indiát, a gyerekmunkától kezdve a halottégetésig. A filmvetítéssel egybekötött előadást (pontosabban előadásokat, mert három telt házasat is tartott Léna a Szamos-parti városban) Cserey Csaba indiai ütőhangszeren játszott dallamaival tette még emlékezetesebbé.

Jótékonysági futás Az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat X. alkalommal rendezi meg a GYIÖK Jótékonysági Mikulás-futást, amely az idén is a helyi rászoruló és beteg gyerekek megsegítését szolgálja. A kórház gyerekosztályára, a Kistérségi Gyermekjóléti Központba, a Családok Átmeneti Otthonába és a Csemeteneveldéhez juttatnak el Mikulás-csomagokat mintegy 200 gyermek számára. A Jótékony-

sági Mikulás-futás idén november 30án lesz, a nevezési díj egy darab Mikuláscsomag. Gyülekező 16.45-kor a művelődési ház előtt, a városi futás délután 5-kor rajtol. Ha futni nem szeretnél, de szívesen segítenél, leadhatod a Mikulás-csomagot a művelődési központban, a diáktanyán hétfőtől péntekig 13-tól 18 óráig, vagy a rendezvény napján fél 5-ig a helyszínen. A futás rendőri felvezetéssel történik, a célnál szaloncukorral, teával és egy meglepetéssel várják vissza a résztvevőket. vk

Angyali Csomagküldő A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) – az eddigi sikereken felbuzdulva – idén hetedik alkalommal indítja útjára karácsonyi akcióját, az Angyali Csomagküldő Szolgálatot (ACSSZ). – Bátran elmondhatjuk, hogy az akció sikeres, és sok rászoruló családot örvendeztet meg évről évre, így bízunk benne, hogy ismét sokan jelentkeznek névtelen angyalnak. A NOE-hoz egész évben folyamatosan érkeznek segítségkérő levelek, melyek száma karácsony közeledtével drasztikusan megugrik. Sok család nem is mer az ünnepi díszítésre, ajándékokra gondolni, hiszen a mindennapi étkezés és a meleg ruha is gondot okoz számukra. A kezdeményezés arra hivatott, hogy a „sok kicsi sokra megy”, és „mindenki tehet valamit a világ szebbé,

jobbá tételéért” elvén megpróbáljuk ezeknek a családoknak igazán ünneppé tenni a karácsonyt – tájékoztatott Benedek Szilvia, a NOE dél-alföldi régiós titkára. Olyan jólelkű családokat, gyerekeket, embereket keresnek, akik örömmel segítenének az ACSSZ munkáját, és vállalják egy-egy család karácsonyi megajándékozását. A tapasztalat azt mutatja, hogy a családok leginkább tartós élelmiszernek, édességnek, játéknak, könyvnek, meleg ruhának örülnek. Az angyalok jelentkezését a noe@noe.hu e-mail címre várják – a tárgyban tüntessék fel ACSSZ – angyalok. További részletek és információ a www.noe.hu internetes oldalon, illetve Benedek Szilviánál, a 06-70/332-3509 telefonszámon. esgyé

Nyerd meg a rajzodat képeslapként, rajzverseny 4-12 éves korú gyerekeknek! Rajzpályázatot hirdet az orosházi állatvédő egyesület németországi partneregyesülete a Projekt Pusztahunde csapata. Nézd meg az orosházi Szikhát kutyamenhely honlapját a www.oroshaziallatvedok.hu oldalt, vagy látogasd meg a kutyákat a menhelyen. Válaszd ki kedvencedet, és készíts róla egy képet, a legjobbakból képeslap készül. A beküldési határidő december 15., a képeket e-mailben az oroshaziallatvedok@freemail.hu-ra, postán pedig az Orosháza, Oláh István u. 31. címre várjuk. A képek hátuljára írd a neved, a korod és a címed. A beérkező munkák elbírálása három korcsoportban történik, 4-6, 7-9 és 10-12 éves kor között. A rajzokat a honlapunkon is bemutatjuk. Ezen a rajzversenyen az állatvédelem iránt érdeklődő német gyerekek is részt vehetnek.

Munkácsy Mihály Tóth Matild című, a nagyközönség számára eddig ismeretlen olajfestményét fotózta kollégánk, Rosta Tibor a békéscsabai múzeumban. A vászonra festett, 63x50 cm-es olajportré Munkácsy fiatalkorából, 1867-ből származik, a múzeum családi hagyatékból vásárolta meg. Ezzel a fotóval került be az OrosCafénak és az Orosházi Életnek időnként fotózó Rosta Tibor fotózsurnaliszta a hvg.hu válogatásába. Az országos hírportál a hét legfontosabb eseményeit megörökítő, vagy épp a legérdekesebb, de mindenképp a legjobb fotókat gyűjti csokorba, november 10-i válogatásukban kapott helyet a fenti Rosta-fotó.

VILLOGÓ Elsodort egy gyalogost november 10-én délután egy személygépkocsi Orosházán. A gyalogos súlyosan megsérült. A baleset körülményeit és a felelősség kérdését az orosházi rendőrkapitányság vizsgálja. Betörtek egy vendéglátóhelyre november 13-án Gádoroson. A sörözőt délután nyitni érkező tulajdonos egy fiatal lányt talált az épületben, aki készült elvinni különböző dolgokat. A helyszínre érkező körzeti megbízottal tetten érték a 15 éves lányt, aki már nem először tört be oda. Az előzetes becslés szerint több mint 70 ezer forint veszteség érte a sörözőt a 15 éves gádorosi lány miatt, aki ellen kisebb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Orosházi Rendőrkapitányság.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 411-196, tel./fax: (68) 412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 323-7734. Nyomda: PAUS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.