2011/7. szám Orosházi Élet

Page 1

MINŐSÉGET NYÚJTANAK A PETŐFI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT TOVÁBBRA IS A SZÍNVONALRA HELYEZI A HANGSÚLYT - DERÜL KI AZ ELMÚLT ÉV ÉRTÉKELÉSÉBŐL. A VÁLSÁG ŐKET IS ÉRINTETTE

SEGÍT A TANYAGONDNOK MÉG MA IS SOKAN ÉLNEK TANYÁN, MOSTOHA KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT. AKADNAK BIZALMATLANOK, DE TÖBBEN ÖRÜLNEK, HA VALAKI RÁJUK NYITJA AZ AJTÓT

4. oldal

4. oldal

OrosháziÉlet XVI. évfolyam 7. szám

KÖZÉLETI HETILAP

2011. FEBRUÁR 18., PÉNTEK

Folytatódik

Ötvenmillió a tűzoltó laktanya felújítására

Novemberben írtunk arról, hogy folytatódik Orosházán a panelprogram és a már felújított 230 lakás mellett újabb 170-et korszerűsítenek. A munkálatokat 2010 őszén kezdhették el a kivitelezők és rövidesen kész lesz 4 tömb. – Befejezés előtt áll a Rákóczi 2. és a Kazinczy 11–13. A kivitelező gyomaendrődi Németh Kft. már készre jelentési nyilatkozatot adott. Napokon belül egy közös bejárás során győződünk meg arról, hogy minden rendben vane, utána tűzhetjük ki a műszaki átadást – tudtuk meg Harmati Győzőtől, az Orosházi Lakásszövetkezet elnökétől. A Rákóczi 6. és a Bercsényi 8–10. esetében a kivitelező a szolnoki Átrium Invest Kft. volt, ők csúszásban vannak. Harmati elmondta, a minőséggel nincs gond, de az ütemmel nem elégedettek – a kivitelező február végére készül el. A lakásszövetkezet a későbbiekben vizsgálja meg a kötbér kérdését. A Bercsényi utca esetében előrébb tart a munka, a lábazati festés mellett néhány hiba kijavítása van még hátra. (A lakók szerkesztőségünkbe érkezett jelzései alapján van mit javítani.) A gyomaendrődi és a szolnoki cég pályázat útján nyerte el a munkát. Helyiek is végezhetnék a panelfelújításokat, ám kisebb vállalkozások esetében gondot jelent, hogy hónapokat kell várni a pénzre. A munkáért ugyanis csak a műszaki átadás után jár fizetség – első körben a lakossági önerő. A kamatmentes hitelt ezután adja az önkormányzat, az állami támogatásra pedig várni kell (a tavalyiakat most kezdték kifizetni). Az Orosházi Lakásszövetkezet további tömbök felújítását is szeretné megvalósítani. A mostani 170 lakás elkészültével 400 lesz korszerűsítve – a lakásszövetkezet kezelésébe tartozó 1200 lakás egyharmada. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium átalakítja a most már Új Széchenyi Tervként futó program pályázati rendszerét. Melich

Sajtótájékoztatón jelentette be dr. Dancsó József polgármester csütörtök reggel, hogy nyert az orosházi tűzoltólaktanya felújítására beadott pályázat. – A pályázat kálváriája 2009-ben kezdődött, és most, 2011 februárjában érkezett meg a hivatalos értesítés, hogy a laktanya épületgépészeti felújítását támogatják. Ez csaknem 50 millió forintot jelent, ebből 10 millió forint az önerő, tehát 80%-os a támogatás mértéke – mondta a polgármester. Megtudtuk, hogy a pályázat keretében

az épület teljes villamos hálózatát felújítják, emellett modernizálják a központi fűtést, lecserélik az elavult radiátorokat, megújítják a belső vízellátást, valamint a csatornarendszert is korszerűsítik. Az orosházi tűzoltólaktanya 1952-ben épült, ám azóta semmilyen komolyabb felújítás nem történt. A polgármester hangsúlyozta: a következő hetekben írják alá a támogatási szerződést, majd lefolytatják a közbeszerzést, ahol kiderül, ki lesz a kivitelező. Dancsó József reményét fejezte ki, hogy a felújítás

Koszorútolvaj rontott a rendőrségi statisztikán Állománygyűlésen ismertették az Orosházi Rendőrkapitányság 2010-es eredményeit hétfőn. Czecher Péter alezredes, orosházi kapitány értékelte az elmúlt évi munkát. Az adatokból kiderült, hogy nőtt a bűncselekmények száma városunkban, s ez jórészt egy temetői tolvajnak „köszönhető”. Egy éve még 20 fős létszámhiány volt az orosházi rendőrségen, ez mostanra 11 fősre mérséklődött. – A kapitányság személyi állománya nagyon fiatal, az átlagéletkor alig haladja meg a 30 évet, melyhez értelemszerűen csekély szakmai gyakorlat és tapasztalat társul, ám ezt a rendőrök aktív és ambiciózus hozzáállással, szorgalommal és a szakma iránti érdeklődéssel ellensúlyozzák – kezdte értékelését a parancsnok. Az Orosházi Rendőrkapitányság illetékességi terü-

letén 2010-ben az ismertté vált bűncselekmények száma az előző évhez viszonyítva 324,7%-kal nőtt, 1164-ről 3779-re. Ezt a drasztikus növekedést azonban egyetlen büntetőeljárás okozta. – A 2010 januárjában felderített ügyben egy idős orosházi asszony 2008-ban és 2009-ben sorozatosan és üzletszerűen követett el koszorú-, és kegytárgylopásokat az Alvégi temetőből, 2364 esetben – mondta Czecher, aki hozzátette: a kapitányság bűnügyi helyzetéről hitelesebb képet nyújt, ha ezt az ügyet nem számolják. A koszorúlopási ügy nélkül is 21,5%-os növekedés volt tapasztalható az ismertté vált bűncselekmények számában: 1164-ről 1415-re emelkedett. Úgy vélte, ennek oka elsősorban a lopások, betöréses lopások és a szerzői joghoz kötődő bűncselekmények számának

emelkedésében, valamint a statisztikai rögzítések gyakorlatában történt változásokban keresendő. A lopások száma 417-ről 496-ra, a betöréses lopások 130-ról 159-re, a szerzői joghoz kapcsolódó bűncselekmények 13-ról 48-ra, a visszaélés okirattal bűncselekmények 57-ről 203-ra emelkedett. A közlekedési bűncselekmények száma a 2009-es 93 esettel szemben 2010ben 98 volt. A növekedést az ittas járművezetés okozta, mely 59-ről 66-ra nőtt. A személy elleni bűncselekmények mennyisége 58-ról 89-re nőtt, de a nyomozáseredményességi mutató továbbra is jó színvonalú: zaklatás esetében 80%-os, magánlaksértés tekintetében 81,8%-os, míg a testi sértések vonatkozásában a mutató az előző évi 69,6%-ról jelentősen javult, (Folytatás: 3. o.)

még ebben az évben elkészül. Arra a kérdésünkre, hogy a laktanya külseje mikor újul meg, úgy válaszolt, hogy a jelenlegi pályázat a külső homlokzat felújítását nem tartalmazta, így erre még várni kell. Ám jelezte, hogy keresik az erre szóló pályázatokat, de az elsődleges szempont az elavult gépészeti rendszerek megújítása volt. Orosháza tűzoltóparancsnoka, Süli Zsolt százados úgy fogalmazott, bár a

napokban vette át a városi parancsnokságot, a laktanya erősen leromlott állapotával rögtön szembesült. – Nagyon örülünk, hogy méltó körülmények között végezhetjük munkánkat, ráfér a korszerűsítés az épületre. A napi munkában nem akadályoz bennünket a felújítás, az orosháziak ebből semmit nem fognak érzékelni. Melega Krisztián Fotó: Kecskeméti Krisztina


2

Penészes lakótelep: megoldásra várva

A Hegedűs István utcai lakótelepen lévő 76 szociális bérlakás szinte mindegyikében évek óta küzdenek a penésszel, mely már mindenhová „beette” magát. Ott van a falakon, az ágyak és a szekrények mögött, beivódott a bútorokba, a ruhákba. A lakók (köztük sok kisgyerekes család) már mindent kipróbáltak, de alulmaradtak a harcban. – 2003-ban költöztünk a lakótelepre. Az első lakók között voltunk, és nagyon örültünk, hogy kaptunk bérlakást. A beköltözésünk után az első télen megjelent a penész, és azóta is jön a hideg idő beálltával, egészen tavaszig. Az egész lakás úszik a párában. Szellőztetünk mi rendszeresen, de télen mégsem lehet nyitva egész nap az ablak. Így is magas a gázszámla. Azt hittük, hogy elég lesz a penészölő is, de a sokadik próbálkozás után rájöttünk, nem könnyen szabadulunk ettől a problémától. Nemcsak anyagilag, de lelkileg is megterhelő már ez az egész, nem beszélve az egészségkárosító hatásról – panaszolta az egyik lakó, Rucz Éva (képünkön), aki egyedül neveli három gyermekét. A lakótelepen élők már többször szóvá tették gondjukat. A városgazdálkodásnál azt mondták, a panaszt továbbítják az önkormányzatnak. A lakók az évek alatt gyűjtöttek már aláírást, számtalan fotót készítettek, mindent megpróbáltak – mindhiába. Elkeseredett harcukban a penész győzött. Tarjánné Dávid Rozália hét évvel ezelőtt költözött a lakótelepre. Három gyer-

meke van, köztük a legkisebb másfél éves. A penésszel küzdenek beköltözésük óta, több ezer forintot költöttek penészölő vegyszerekre, festésre, de nem tudnak szabadulni tőle. Nagyon aggódik gyermekei egészségéért, a legkisebb ráadásul koraszülött volt. – Két hete takarítottam körbe a lakást penészölővel, de néhány napja újból megjelent. A beköltözésünk óta küzdünk ellene. Mindent kipróbáltunk már, de évről évre csak rosszabb a helyzet. Már a parketta is felpúposodott, a penész beleivódik a bútorokba, a ruhákba. Dohos szag terjeng az egész lakásban. Minden tönkremegy! A szerződésben benne van, hogy a lakások állagmegőrzése a mi feladatunk, de szerintem ez már nem tartozik ide. Két évvel ezelőtt gyűjtöttünk aláírást, képeket készítettünk, melyeket elvittünk a városüzemeltetéshez, onnan tovább küldték az önkormányzatnak. Válasz a mai napig nem érkezett – összegzett Tarjánné Dávid Rozália. Nálam akkor telt be a pohár, amikor újabb penészesedést láttam meg az egyik szobában – vette át a szót Rucz Éva. – Az ágy mögött fedeztem fel húsz centiméter szélességben, sőt penészes lett az ágy oldala is. Elegem lett! Bementem az önkormányzathoz, a városfejlesztési osztályra, ahol azt mondták, néhány nap múlva keresnek és megbeszéljük, mi lehetne a megoldás. Nem így lett. A mai napig nem hívott fel senki, ekkor kerestem meg ügyünkkel a

Alkotmányellenes kirúgások A fenti címmel küldött sajtóközleményt a szocialista frakció nevében szerda délután Füvesi Sándor MSZP-s önkormányzati képviselő, aki emlékeztet: dr. Dancsó József a tavalyi választási kampányban többször „szorgalmazta” új álláshelyek létrehozását Orosházán. „Megválasztását követően viszont – a korábbi ígéreteivel ellentétben – az általa vezetett fideszes testületi többség húsz álláshelyet megszüntetett a Polgármesteri Hivatalban, a város intézményei számára előírta, hogy 5%os létszámleépítést tervezzenek, illetve felfüggesztette a helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatásáról szóló rendeletet” – írja a képviselő, aki úgy véli, a Fidesz rengeteg orosházi családot hoz ezzel kilátástalan helyzetbe. „Dancsó József a Polgármesteri Hivatalban nem szakmai alapú, hanem politikai célú tisztogatásba kezdett,

kihasználva azt az új lehetőséget, amely a Fidesz akaratából – és többek között az ő szavazatával – teremtődött, mi szerint indoklás nélkül el lehet bocsátani a köztisztviselőket”– írja Füvesi. Megemlíti, hogy a kormánytisztviselők esetében az indoklás nélküli elbocsátást az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta és kérdés, mikor mondják ki ugyanezt a köztisztviselőkre vonatkozóan, és hogy ennek milyen hatása lesz a most kirúgottak jogorvoslati lehetőségeire. Szerinte nyilvánvaló, hogy az indokolatlan elbocsátások esetében fideszes helycsinálásról van szó, hiszen van olyan megszüntetett álláshely, amit azonnal meghirdettek betöltésre. Úgy látja, ha a létszámleépítést a takarékosság indokolta, akkor helyesebb lett volna azt a városvezetőknek magukon kezdeni, hisz nem kell három alpolgármester és három fideszes tanácsnok.

Thürmer Gyula, a Magyar Kommu-

A kétharmados átverés címmel Szanyi Tibor országgyűlési képviselő, az MSZP Országos Elnökségének tagja, Varga Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZP Békés megyei Területi Szövetségének elnöke és Fetser János önkormányzati képviselő, a párt városi elnöke tart fórumot az érdeklődőknek február 24-én, csütörtökön 17 órától a Művészetek Házában (volt Zsinagóga).

nista Munkáspárt elnöke február 24én városunkba látogat. Reggel a piacon lesz, 11 órakor Dancsó József polgármester fogadja. Az Árpád-kertben 15.45-kor sajtótájékoztatót tart (rossz idő esetén a művelődési központban), 16.15-től a „Szél vagyok” munkásmozgalmi antológia bemutatásán vesz részt a városi könyvtárban.

2011. FEBRUÁR 18., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

helyi sajtót – mondta elkeseredetten. A lakótelepen élők problémájával kapcsolatban az önkormányzat részéről Zalai Mihály alpolgármestert kerestük. – Tavaly decemberben kaptam az első hivatalos jelzést a lakótelepen fennálló penészedésről. Éppen az idei költségvetés tervezése előtt álltunk és azonnal intézkedtünk a rendelkezésünkre álló információk alapján arról, hogy a költségvetésben, különítsünk el összeget ennek a problémának a megoldására. Egy 5,7 milliós keretet állítottunk be, mely egyelőre arra lesz elegendő, hogy az év folyamán mind a 76 lakás összes ablakánál egy úgynevezett higroforos szellőzőcsappantyút építtetünk be. Ez a szakemberek szerint megoldást jelenthet a lakások szellőztetésére. Továbbá kértem a városfejlesztési osztály munkatársait, hogy mérjék fel a lehetőségét és a költségét annak is, hogy a meglévő penészedést milyen építészeti megoldással lehetne eltüntetni. Tudom, hogy olyan mértékű a falak átpenészedése, mely feltehetően egy festéssel már nem oldható meg, ennél több kell! Jelenleg a lehetőségek felmérése zajlik. A megoldás és a költségek ismeretében megtervezhetjük: milyen ütemben és mikor tudjuk ezt a panaszt orvosolni – hangsúlyozta Zalai Mihály. Az alpolgármester arra a kérdésünkre, hogy vizsgálják-e azt, mi okozhatta a penészedést, elmondta: a városfejlesztési osztálytól már kérte az ügy teljes áttekintését. – Véleményem szerint 2003-ban a lakások az utolsó pillanatban, még a Széchenyi Terv által támogatott lakásépítési program keretében épültek. A városfejlesztési osztályról eddig olyan információt kaptam, hogy a kivitelezés részéről mindent rendben találtak, azonban ezeket a lakásokat nem tervezték meg olyan szempontból, hogy a szellőztetése megoldott legyen. Sajnos túl távoli az időpont ahhoz, hogy az okokra választ kaphassunk, így ezt a problémát utólag kell megoldanunk – összegzett az alpolgármester. Somodi Gyöngyi Fotó: Rajki Judit

Tűz a Linamarban. Tűz ütött ki a Linamar orosházi telephelyén február 11-én. Az orosházi tűzoltók megbízott parancsnokától, Lászik Gábortól megtudtuk: hajnal 3kor érkezett a jelzés. Orosházáról két tűzoltófecskendő és a vízszállító autó, Mezőkovácsházáról egy fecskendő vonult a helyszínre. Az egyik festőműhelyben lévő festőkabinban keletkezett a tűz, melyet hamar megfékeztek. Személyi sérülés nem történt. A gyár igazgatója, Ivanics János elmondta: a tűz okát vizsgálják. Jelentős anyagi kár keletkezett. Statikusok vizsgálják, sérült-e a csarnok szerkezete. A tűz miatt az egész üzemet áramtalanították, így hosszú órákig állt a termelés. MeK

Kevesebb

házasság és válás. Orosházán tavaly csökkent a házasulandó kedv, hisz míg 2010-ben 97 pár mondta ki a boldogító igent, addig 2009-ben 105 házasságkötés volt. A korábban Orosházán kötött házasságok közül tavaly 65 házaspár gondolta úgy: elválnak. Az elmúlt évekhez képest a válások számában csökkenés tapasztalható, hisz 2009ben 25 százalékkal többen bontották fel házasságukat. Míg 2009-ben egy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítettek Orosházán, addig tavaly egyet sem – tudtuk meg Zsarnai Anitától, az Általános Igazgatási Osztály csoportvezetőjétől. -s-

Régi és új irodavezetők Szervezeti átalakítás előtt áll az orosházi polgármesteri hivatal. Az átalakítás során létszámot csökkentenek, mint írtuk, 20 hivatali dolgozót mentettek fel március elsejei hatállyal. Az átalakítás során létrehoznak öt irodát és ezek alá osztják be a különböző szakmacsoportokat. Az irodavezetőket február 11-én pénteken, egy összapparátusi értekezleten mutatták be a hivatali dolgozóknak. Az öt irodavezető közül három eddig is az orosházi önkormányzat munkatársa volt. A közgazdasági iroda vezetése

Miszlai József feladata lesz, a városfejlesztési, beruházási iroda vezetésével Hagymási Lászlót, a hatósági iroda irányításával pedig dr. Kovács Győzőt bízták meg. A másik két vezető nem az önkormányzati apparátusból került ki, dr. Durayné dr. Nikolics Nikoletta a jogi irodát vezeti majd, Szűts Gézáné pedig az intézményfelügyeleti, hivatalüzemeltetési irodát – tudtuk meg Hegedűsné dr. Hegedűs Mária címzetes főjegyzőtől, aki hozzátette, mind az öten nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek. m

Állampolgári esküt tett

A vajdasági születésű Katona Orsolya múlt hét csütörtökön tette le az állampolgársági esküt a polgármesteri hivatal házasságkötő termében. A meghatódott családtagok, rokonok előtt írta alá az erről szóló oklevelet. Ünnepélyes keretek között köszöntötte őt Zalai Mihály alpolgármester és nemzeti színű szalaggal átkötött orosházi kenyérrel ajándékozta meg.

Katona Orsolya Újvidéken született, Nagybecskereken nőtt fel, szülei ma is ott élnek. Belgrádban geológus, geofizikus mérnökként szerzett diplomát az egyetemen. 2007-ben ismerte meg Gombkötő Sándort és házasságkötésük után költözött Magyarországra, azóta Orosházán laknak. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Maradjunk a tényeknél Az MSZP közleményére reagálva a Fidesz nevében Zalai Mihály alpolgármester azt írta, a fideszes városvezetés kiemelt célja új munkahelyek teremtése. Eredményként említi a január eleje óta létesült 100 új munkahelyet, hozzátéve, további munkahelyek érdekében is tárgyalnak. Zalai szerint Füvesi „politikai tisztogatást vizionál a hivatalban”, elfeledkezik azonban egy fontos tényről: „Orosháza címzetes főjegyzője nagy nyilvánosság előtt jelentette ki a legutóbbi testületi ülésen, hogy szakmai alapon történt a hivatal létszámleépítése. Ezek szerint Hegedűsné dr. Hegedűs Mária címzetes főjegyző hazudott?” „Úgy véljük, felkészültebben kellene tollat ragadnia az MSZP képviselőjének, hiszen, ha felkeresi a hivatal vezetőjét, megtudhatta volna, hogy három megszüntetett álláshelyet hirdetett meg újra… mindhárom esetben nyugdíjba menő munkatársak pótlása volt a cél” – írja.

Az alpolgármester Füvesi „újabb támadása” előtt a képviselő figyelmébe ajánlja, hogy „az önkormányzatnak nem három, hanem két tanácsnoka van, akik tisztségükért nem kapnak külön juttatást. Az önkormányzatnak – ahogy 2002-ben és 2006-ban is – nem három, hanem két főállású alpolgármestere van, a testületen kívülről delegált alpolgármester nem veszi fel tiszteletdíját, és a takarékosságot magunkon kezdtük… 4 millió Ft megtakarítást jelent az, hogy megfeleztük az önkormányzati képviselők számát”. A Fidesz arra kéri az MSZP-t, hogy amennyiben a munkahelyteremtést a polgármesteri hivatalban képzelik el, akkor közöljék, hogy „melyik osztályon hány munkatárs felvételét kezdeményezik az adófizetők pénzéből és azt is, hogy ezt az összeget mely területekről vonjuk el” – zárul a közlemény.

DAREH delegálás Csizmadia Ibolya alpolgármester képviseli az orosházi kistérséget a DAREH elnökségében. A kistérség többcélú társulása a közelmúltban tartott ülésén döntött arról, hogy a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás elnökségébe Orosháza alpolgármesterét delegálja. Csizmadia Ibolyát a tavalyi tisztújító taggyűlésen választották meg a DAREH ügyvivő elnökének, Molnár Bélát, Orosháza korábbi alpolgármesterét váltotta a poszton. Ügyvivő elnök vá-

lasztására azért volt szükség, hogy a társulás elnökségének tavaszi megalakulásáig áthidalják az átmeneti időszakot, és ne álljanak le a folyamatban lévő pályázatok. Március elejére valamennyi kistérségben megtörténnek a társulás elnökségébe szükséges delegálások. A társulás elnöksége ezt követően alakul meg. Az elnök személyére (aki az önkormányzati ciklus végéig jogosult a társulás képviseletére) az elnökség tesz javaslatot, amit a 93 tagtelepülés küldöttjeiből álló taggyűlés hagy jóvá. -c-


2011. FEBRUÁR 18., PÉNTEK

3

KÖZÉLETI HETILAP

Koszorútolvaj rontott a rendőrségi statisztikán A régit újra (Folytatás az 1. oldalról) 93.3%-ra. Emberölés 2010. évben sem történt. A kábítószeres bűncselekmények száma 13-ról 47-re emelkedett, ám ezt két 2009-ről áthúzódó nyomozás okozta. Az ismertté vált összes vagyon elleni bűncselekmény 693-ról 825-re nőtt egy év alatt. – A növekedés okai megítélésem szerint a gazdasági válságra és az ezzel együtt járó életszínvonal-csökkenésre vezethetők vissza. A múlt évben a betöréses lopások száma 130-ról 159-re nőtt. Komoly erőket mozgósítottunk ezek felderítésére, ennek köszönhetően három egymástól független elkövetői kört sikerült beazonosítani és elfogni – mondta a kapitány. A nyomozáseredményességi mutató alapján az orosházi rendőrség országos viszonylatban a második helyet, az ismeretlen tetteses mutató vonatkozásában pedig az országos első helyet szerezte meg a kapitányságok között. A testi sértések 93,3%-os, a garázdaságok 75%-os, a lopások 89,8%-os nyomozási eredményt hoztak. Az előző évhez képest jelentősen javuló képet mutat a rablások 71,4%-os nyomozási eredményessége. A kapitány szerint azonban mindenképpen javítani kell a betöréses lopások 26,42 %-os és a csalások 56,7%-os nyomozási eredményességi mutatóján. A tetten ért és elfogott személyekkel

szembeni intézkedések száma 13,4%kal, 134-ről 152-re emelkedett. Ezek között rablókat, betöréses lopássorozat elkövetőit, vagy éppen a már többször is megemlített temetői lopássorozat elkövetőjét sikerült tetten érnie a rendőröknek. A kapitányság illetékességi területén

az adatok az elmúlt évtizedek legalacsonyabb baleseti számait jelentik. A személyi sérüléses balesetek vonatkozásában ilyen alacsony adatokat valamikor a 1970-es években regisztráltak illetékességi területünkön – zárta értékelőjét Czecher Péter. Az állománygyűlésen jelen volt dr. Gyurosovics József

2010. évben az előző évhez viszonyítva 25%-kal – számszerűen 24 esettel – kevesebb, azaz összesen 71 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. A halálos kimenetelű balesetek száma 33%-kal csökkent (3-ról 2-re), a súlyos sérüléssel járó balesetek száma 7%-kal (28-ról 26-ra), a könnyű sérüléssel járó balesetek száma 32%-kal (64-ről 43-ra) esett vissza. A sérülés nélküli balesetek száma gyakorlatilag változatlan maradt a tavalyi évhez képest (205, illetve 206). – Ezek

dandártábornok, megyei kapitány is, ő azonban már zárt ajtók mögött értékelt. Az önkormányzat részéről Zalai Mihály alpolgármester köszönte meg a rendőrök munkáját, és felajánlotta a szorosabb együttműködést. Felhívta a figyelmet a médiában rejlő lehetőségekre, hisz a lakosság szélesebb körű tájékoztatása mellett a nyilvánosság közvetlenül is segíthetné a rendőrség bűnügyi felderítő munkáját. Melega Krisztián Fotó: Kecskeméti Krisztina

Napkorona

Sok kicsi...

Ismét meghirdették a Napkorona Bajnokságot, a kezdeményezéshez Orosháza is csatlakozik. Az ország „legnaposabb” önkormányzatát keresik egy nemzetközi program részeként. Folytatódik Magyarország legnagyobb napenergiát népszerűsítő programja, a Napkorona Bajnokság. A versenyben az a hazai önkormányzat nyer, amelynek területén a legmagasabb a lakosságszámhoz viszonyított napenergiahasznosítás – kaptuk a hírt az Energiaklubtól. A kezdeményezéshez csatlakozik Orosháza is, csakúgy, mint 2010-ben – tudtuk meg Varju Józseftől, az önkormányzat energetikusától. Tavaly városunk kiváló eredménnyel zárt. Az európai versenyen 2. helyezést ért el, a magyarországi Napkorona Bajnoksá-

Idén is dönthetünk a befizetett adó 1+1 százalékáról, a határidő május 20. A személyi jövedelemadóról szóló törvény lehetőséget teremt arra, hogy a magánszemélyek rendelkezzenek a befizetett adójuk 1+1 százalékáról. Így adójuk egy része az általuk megjelölt civil és egyházi kedvezményezettekhez, költségvetési előirányzathoz (utóbbi idén a „Nemzeti Tehetség Program feladatai”) kerülhet. A tapasztalatok azt mutatják, sokan még mindig nem élnek ezzel a lehetőséggel, pedig az egy százalék nagy segítség lehet.

gon pedig különdíjat nyert. Az Orosháza napkorona bajnok elismerő táblát a Csorvási úton, a város határát jelző táblához helyezték ki. A benevezett önkormányzatoknak ezúttal április közepéig kell összegyűjteniük, hogy településükön hány négyzetméternyi önkormányzati és magántulajdonban lévő napkollektor, és hány kW kapacitású napelem található. A nemzetközi kezdeményezés magyar fordulójában idén is száznál több önkormányzat vetélkedik. A Napkorona Bajnokság hazai díjátadója május 5-én, Budapesten lesz, a nemzetközi június 5-én, Prágában. vk Bővebben: www.oroscafe.hu

Nyugdíjas tisztújító Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete ciklusértékelő, programmeghatározó tanácskozásán újabb három évre választott tisztségviselőket február 15-én. Dr. Násztor Sándor elnök beszédében hangsúlyozta azt a fejlődést, amelyet a szervezet mutatott az elmúlt, közel 17 év alatt. – Jelenleg nemcsak Orosháza, de a megye legmeghatározóbb nyugdíjas érdekszervezete működik a Töhötöm u. 46. számú székházban, 505 taggal, közöttük 343 nőtaggal – emelte ki az elnök. – A ház maga a szerteágazó közösségi és közhasznúsági helyszín, ahol nyolc klub, kör és sokféle karitatív segítő szolgálat kapcsán havonta mintegy másfél ezer idős ember fordul meg. A székházban található mintegy hatmillió forint értékű eszköz, berendezés az egyesület tulajdona. A közgyűlésen állást foglaltak abban is, hogy az orosházi üveggyár, az üvegipar építésének kezdetéről (1961. május 1.), az 50 éves jubileumi évfordulóról a várossal együtt emlékezze-

nek meg. Ugyanakkor kérik, hogy a városvezetés a nagy múltú polgári iskolát ne adja át az egyháznak. Ismételten javasolták, hogy a város vizsgálja felül az idősügyi koncepciót, a 70 év felettiek szemétszállítási költségkedvezményét, a rászoruló idősek kedvezményes ebéd biztosítását. „Ezenfelül az elviselhetetlen temetési költségek enyhítése, ami rendezést kíván” – áll abban a beszámolóban, amelyet szerkesztőségünknek eljuttattak. A közgyűlés a következő három évre választott vezetőséget. Ismét elnök lett dr. Násztor Sándor, elnökhelyettes Horváth Imre, alelnökké választották Böde Sándort és Kunos Károlynét. Az új vezetőség tagjai: Bárciné Dimák Julianna, Fekete Sándorné, Görbics Lajos, Gyulai Józsefné, Gyurjancsik Lászlóné, Kiss Ferencné, Konczos Józsefné, Mészáros Gusztávné, Oskó Józsefné, Polyák Jánosné, Sinkó Sándor, Soós Ferencné, Szabó Pál, Varga Dezső, -liaZimborán Gábor.

A tavalyi adatok szerint közel 10 milliárd forintot kapott több mint 30 ezer civil szervezet a 2009. évi 1 százalékos szja-felajánlásokból, az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok számára pedig összesen több mint 7 milliárd forintot ajánlottak fel. Kedvezményezettet tehát két csoportból lehet választani, de fontos tudni, hogy mindegyikből csak egyet-egyet. Azaz sem az egyik, sem a másik egy százalék nem osztható meg, és nem is vonható össze. A felajánlás nem kötelező. Aki élni kíván a lehetőséggel, annak rendelkeznie kell, a bevallási formanyomtatványon vagy külön borítékban. Jó tudni, hogy elektronikus bevallás esetén is lehetősége van erre az elektronikus űrlapon. Civil kedvezményezett esetén annak adószámát, míg egyházi kedvezményezettnél, költségvetési előirányzatnál annak technikai azonosító számát kell a nyilatkozaton feltüntetni. A határidő május 20-a. –taka–

Sorra cserélik le a városban a villanyórákat, a régit modernebb társa, a digitális váltja. Az EDF DÉMÁSZ Zrt.-nek tettük fel a cserével kapcsolatos kérdéseinket. – Valamennyi régi készüléket lecserélik? – Idén több tízezer fogyasztásmérőt cserélünk le, melyet egész évben, a hét minden munkanapján, ütemezetten és levélben történő kiértesítés mellett végeznek el munkatársaink. A mérésügyi törvény szabályozza a mérőkészülékek hitelesítési cseréjének idejét, melynek lejártakor végezzük el a cserét. Az új elektronikus mérők nem különböznek jelentősen a jelenleg is a hálózaton üzemelő elektromechanikus társaiktól. LCD kijelzőjükben, kisebb méretükben vehetünk észre változást. – A régi készülékeknél előfordult, hogy „megbuherálták” ,és így nem a tényleges fogyasztást mutatta. Az új készülékeknél előfordulhat, hogy valamilyen módon manipulálni lehet a mérést? – Ügyfeleink fogyasztási helyein előfordulnak olyan szerződésszegő be-

Fontos tudni, hogy az EDF DÉMÁSZ Zrt. megbízásából eljáró szerelők minden esetben igazolják magukat, a társaság logójával ellátott munkaruhában jelennek meg a helyszínen és a beavatkozásról munkalapot írnak. A szerelőket arcképes igazolványukon szereplő név alapján a szolgáltató e-vonalán keresztül ellenőrizhetik. avatkozások, melyek során a fogyasztásmérőket, a csatlakozó vezetékeket „manipulálják”. Ezekkel a beavatkozásokkal veszélyeztetik saját maguk és mások biztonságát, továbbá zavarják a többi ügyfél folyamatos áramellátását. A szerződésszegő beavatkozásokról a bejelentéseket anonim módon is fogadjuk telefonos ügyfélszolgálatunkon és a bejelentesek@edf.hu e-mail címen. – Fizetni kell a cseréért? – A fogyasztásmérők cseréjéről és annak várható időpontjáról ügyfeleinket minden esetben tértivevényes levélben értesítjük. Munkatársaink a mérő cseréjét díjmentesen végzik el, és a beavatkozásról munkalapot írnak, melyet ügyfeleink is ellátnak aláírásukkal. -s-

Bukszusokat loptak Ellopták az összes bukszust – 79 darabot – a gyopárosi I. világháborús hősi ligeti emlékmű körüli cserjeágyásból. Az ismeretlen elkövető(k) múlt héten tulajdonították el a növényeket, amiket tavaly ősszel telepített az önkormányzat a Városüzemeltetési Zrt. segítségével – tudtuk meg Hajdú Zoltán környezetvédelmi ügyintézőtől. A cserjepótlásról a tavaszi telepítési

időszakban igyekeznek gondoskodni. A keletkezett kár értéke 100 ezer forint. Dr. Vargáné dr. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunknak elmondta, február 16-án a város önkormányzatától megtették a feljelentést. Az Orosházi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el az ellopott bukszusok ügyében, keresik a lopás elkövetőjét.

Folytatják a bontást. Csütörtökön kiváltották azt a Magyar Telekom Nyrt. tulajdonában lévő kábelt, ami miatt csúszott a szálló bontása. A bontási munkálatokkal január 31-ig kellett volna végezni, a csúszás miatt a szerződésben kikötött kötbérigényét az önkormányzat érvényesíti. Fotó: Melega Krisztián

A SZAKÉRTŐ VÁLASZOL Hogyan használhatók a város jelképei? A képviselő-testület legutóbbi ülésén módosította a város jelképeiről, azok használatáról szóló rendeletet. A változásokról dr. Miszlai Juditot, a jogi osztály munkatársát kérdeztük. – Az eddigi szabályozás szerint a város címerét engedély nélkül kizárólag díszítő és utaló jelképként lehetett használni az önkormányzat tevékenységével, valamint hivatali munkával kapcsolatban. Az önkormányzatnál korábban érdeklődtek arról, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő termékek csomagolásán (például élelmiszer-ipari terméken) külön címkén felhasználható-e Orosháza címere. Erre az előző, hatályban lévő önkormányzati rendelet nem adott lehetőséget. A hivatal vezetése felkérte a Társadalmi Kapcsolatok Bizottságát álláspontjának kialakítására. A bizottság egyetértett a rendelet kiegészítésével, mely szerint a város címere a továbbiakban kereskedelmi forgalomba kerülő termékeken is megjelenhessen, díjfizetés ellenében. A rendeletet a február 4-i testületi ülésen módosították. A március elsejével hatályba lépő módosítás alapján egy évre szóló címerhasználati engedély adható a címer kereskedelmi forgalomba kerülő termékeken történő megjelentetésére – a kereskedelmi célt szolgáló kiadványok és ajándéktárgyak kivételével – 100 ezer forint összegű engedélyezési díj megfizetése mellett – összegezte dr. Miszlai Judit. A rendelet abban nem módosult, hogy amennyiben a város címerét kereskedelmi célt szolgáló kiadványokon és ajándéktárgyakon használják és a forgalmi összérték meghaladja az 500 ezer forintot, akkor a polgármester engedélyezési díj fizetését írja elő. A díj a forgalmi összérték fél százaléka. Orosháza címere engedéllyel a következő célokra használható: kereskedelmi célt szolgáló kiadványokon; ajándéktárgyakon; ünnepségeken, rendezvényeken, kiállításokon; kisebbségi önkormányzatok vezetőinek irodájában; a város önkormányzati fenntartású intézményei, az önkormányzat részvételével alapított gazdasági társaságai székhelye bejáratánál, vezetőinek irodáiban, valamint természetes és jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági szervezetek, társadalmi szervezetek részére működésükkel összefüggő embléma használatakor, valamint kereskedelmi forgalomba kerülő termékeken.


4

2011. FEBRUÁR 18., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

A minőséget képviseli a PMK

Segít a tanyagondnok

A Petőfi Művelődési Központban az idei évet tervezik. Túl vannak már az első rendezvényeken, mi pedig a tavalyi esztendő értékelésére kértük az ügyvezetőt. – 2010-ben is igyekeztünk minőséget szolgáltatni, a látogatottság pedig azt mutatta, hogy sikerült – összegez Pusztai Lajos igazgató, majd így folytatja: – Valamennyi korosztályt próbáljuk megszólítani, ám egyre inkább igaz, hogy minden forint helyét meg kell keresnünk. Sajnos, egyre kevesebb a telt házas rendezvény, sikeresnek mondhatjuk, ha kétharmadig vagyunk – a gazdasági nehézségek minket is érintenek. Az év számunkra kiemelt időszaka a nyár eleji Orosháza Fesztivál. A 2009-es évi fesztivál után egy reprezentatív felmérést készítettünk, ennek tapasztalatait felhasználva alakítottuk ki a 2010-es programsort, ami sikeresnek bizonyult. – Az újítás igénye viszont ugyanolyan erővel hat. – A járt utat a járatlanért elvet részben követtük, mert újdonságokat is bevezettünk, a régi, bevált programok mellett. Egy biztos: bizonyos színvonal alá a jövőben sem megyünk, bár az olcsó, ingyenes mulattatás igényét többen megfogalmazzák. Nekünk nem ez a dolgunk, azt nézzék meg a tévében, mi a minőséget képviseljük. Amikor csak lehet, igyekszünk az élő zenét előtérbe

Orosháza tanyavilágában, illetve a külterületein mintegy 1200 lakos él. A tanyagondnoki feladatokat két körzetben, két autóval Kun László és Paluska Tamás látja el. Jelenleg 141 emberrel állnak kapcsolatban. A tanyagondnoki szolgálatról Halustyik Évával, az Egységes Szociális Központ Családsegítő Szolgálat vezetőjével beszélgettünk. – Mi jellemző a tanyákon élőkre: magányosak, idősek, családosok? – Sok az idős, egyedülálló, kevés nyugdíjjal rendelkező ember. A fiatalokra, a középkorúakra az alacsony iskolai végzettség, a munkanélküliség jellemző. Több sokgyermekes család él az ilyen területeken, akik a gyermekek utáni ellátásokból és különböző segélyekből igen szerényen élnek. – Milyen időközönként látogatják a segítők a tanyán élőket? – A tanyagondnokok folyamatosan feltérképezik a tanyavilágot, felkeresik az ott élőket, tájékozódnak életkörülményeikről, problémáikról. A szolgáltatást igénylőknek szükség szerint – akár napi szinten – megadják a kért segítséget. Havonta egy alkalommal ellátogatnak azokhoz is, akik jelenleg még nem igénylik a szolgáltatást. – Főként miben kérik a segítségüket? – Leggyakrabban az információnyújtást, a bevásárlást, az ügyintézést, az egészségügyi intézménybe történő szállítást, a gyógyszerkiváltást, a tápés takarmánybeszerzést, gázpalackcserét és apróbb ház körüli munkák elvégzését igénylik. Sokan élnek a térítésmentes vérnyomásmérés lehetőségével is, melyet szolgáltatásként nyújtunk a

helyezni, és olyan előadókat vendégül látni, akik értéket képviselnek. – A képzőművészet igen hangsúlyos a város kulturális életében. – A Városi Képtárat, mint helyszínt az ide látogató kiállítók mindig nagyra értékelik, sokan irigylik a várost miatta. A helyi alkotók gyakran mutatkoznak be, az Orosházi Festők Csoportjával jó az együttműködésünk. Mezei Fehér Judit helyett (aki anyai örömök miatt távozott) ezért a területért Szelényi Katalin felel január óta, bízunk benne, hogy hasonló sikerrel működteti. – A számok tükrében milyen volt a 2010-es év? – A művelődési házban 24 működő csoportnak adunk folyamatosan helyet. Ez

Téli tárlat címmel néhány napig még látható Ökvös András festőművész kiállítása a művelődési ház előterében

Szavak helyett tánc

A Micimackó-bérlet keretében a város apraja egy különleges előadáson vehetett részt február 16-án a kultúrházban. A VSG Kamarabalett a tavaly áprilisi Piroska és a farkas után egy újabb Grimm- mesével, a Jancsi és Juliskával állt színpadra. A darab különlegessége, hogy a szereplők száját az egy óra alatt egyetlen hang sem hagyja el, csak a mozdulatok és a klasszikus zene viszi

kb. 2200 főt jelent. 2010-ben 19 kiállítást rendeztünk, 174 rendezvényt tartottunk, ebben benne vannak a külső helyszínek is. Nagyjából 48 ezer látogatónk volt, amely magában foglalja a fesztiválon részt vevőket is. 360 külsős rendezvénynek adtunk helyet, ebben benne van minden termékbemutató, az iskolák rendezvényei, előadások, konferenciák, sajtótájékoztatók, pártrendezvények. 19 egyéb képzést tartanak nálunk, ennek egy része folyamatos, ami jelenti a művészeti iskolát, az egyéb táncoktatásokat, tornákat, hastáncot, stb., ill. alkalomszerű továbbképzéseket (tanfolyamok, cégek továbbképzései). imre Fotó: Kecskeméti Krisztina

tovább és egyre tovább a történetet. Vass Sándor Gergely, a társulat vezetője elmondta: a darab három hónap alatt készült el úgy, hogy naponta próbáltak. Ő tervezte a forgatókönyvet, a díszleteket és a jelmezeket is. Igényesen dolgozott a társulat, hiszen az óvodások és a kisiskolások sem néznek végig és tapsolnak meg akármilyen előadást. Sz.A. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Jó angolosok. Egy megyei angol verseny szép eredménnyel zárult a József Attila iskola számára. Hét versenyző közül hatan az első hat hely valamelyikét szerezték meg. (Benkő Erika tanárnő a hetedik évfolyam zsűrijének munkájában vett részt.) Eredményeik: 5. évfolyam: 1. hely Ujj Bence (felkészítő tanár: Benkő Erika); 3. hely Bereczki Ádám (felkészítő tanár: Benkő Erika). 6. évfolyam: 5. hely Dimák Andrea (felkészítő tanár: Lehoczki Andrea), 7. évfolyam: 4. hely Hagymási Anikó (felkészítő tanár: Lehoczki Andrea), 8. évfolyam: 3. hely Hetényi Alexandra (felkészítő tanár: Benkő Erika); 6. hely Mészáros Ágnes (felkészítő tanár: Hagymásiné Lazanyecz Anikó).

Matematika. Orosházi sikerek születtek a Varga Tamás Országos Matematikaverseny iskolai fordulóján, ahol a 7. és 8. évfolyamos tanulók mérték össze tudásukat. A megyei döntőbe három orosházi fiatal jutott: Verasztó Ádám (felkészítő tanára Muzsik Márta), Bereczki Zoltán (felkészítő tanára Belláné Keresztes Mária) nyolcadikos és Pandurcsek Gergő (felkészítő tanára Muzsik Márta) hetedikes tanulók. Mindhárman a József Attila iskola tanulói. A megyei döntőben Verasztó Ádám 2., Bereczki Zoltán 5. helyezett lett – mindketten esélyesek, hogy továbbjussanak az országos döntőbe. Az elmúlt évek során a két tehetséges tanuló több matematika versenyen is sikeresen képviselte iskoláját. Verasztó Ádám megnyerte a decemberben megrendezett területi matematika verseny Aranydobókocka-díját is.

tanyán élők számára. A házi segítségnyújtás keretében 9-10 fő számára hétköznaponként ebédet is szállítanak a tanyagondnokok. A Családsegítő Szolgálattal közösen több programot is szerveznek, pl. filmklub, életmód klub, idősek napja, karácsonyi ünnepség, melyre egyre nagyobb igény mutatkozik a tanyákon élők részéről. Kiscsákón minden hónap első hétfőjén kihelyezett ügyfélfogadás keretében van lehetőség az ügyek intézésére.

– A belvíz, majd a hó gátolta a gondnokok kijutását? – A tanyagondnokok munkáját nagyban nehezítette a sok csapadék, mivel csak az egyik gépkocsi alkalmas a felázott földutak megközelítésére. Gyakran szükség volt a gépjárművek egymás közti cseréjére, hogy mindenki időben megkaphassa az igényelt szolgáltatást. – Hogyan fogadják a segítőket a tanyákon élők? – Kezdetben sokan bizalmatlanok voltak, az eltelt időszak alatt azonban sikerült egy kölcsönös bizalmon alapuló, személyes kapcsolatot kialakítani a tanyai lakossággal, melynek eredményeként egyre többen kérik a szolgáltatást. – Küzdenek-e napi nehézségekkel a segítők? – Az időjárásról és a bizalmatlanságról már szó esett, de komoly gondot jelentenek a tanyák körül szabadon lévő kutyák is. Somodi Gy. Fotó: Rajki Judit


2011. FEBRUÁR 18., PÉNTEK

Szeresd a verset! Békési és orosházi siker született a tizenegyedik alkalommal megrendezett Justh Zsigmond Vers- és Prózamondó Versenyen, amelyet a névadó születésnapján, február 16-án tartottak a városi könyvtárban. Két megyéből 24 diák két korcsoportban állt a zsűri elé, amelynek elnöke, Józsa Mihály elő-

az, hogy a fiatalok gazdagodnak a költészet révén. Az orosháziak eredményei: 9–10. évfolyam: 1. Győri-Dani Dávid (Táncsics Mihály gimnázium, felkészítő tanár: Fehér Béláné), 2. Sarkadi Krisztina (Székács József evangélikus iskola, felk.: Oláh Rita), 11–12. évfolyam: 3. Horváth Tímea (Székács

Győri-Dani Dávid a Média Különdíjat is átvehette Józsa Mihálytól adóművész főleg az idősebbeket, a 11–12. osztályosokat dicsérte. Mint elmondta, nem is az eredmény, hanem a versek szeretete a legfontosabb, és

József evangélikus iskola, felkészítő tanár: Dénes Éva). A versenyen az Orosházi Média Kft. Média Különdíját Győri-Dani Dávid

A diétázó gyermekekért Napjainkban egyre több gyermekről derül ki: táplálékallergiás. A betegség nem gyógyítható, de szigorú diéta mellett jó esélyekkel kinőhető. A speciális étrend nemcsak anyagi megterhelést, de nagy odafigyelést és pszichés terhet is jelent mind a beteg, mind a környezete számára. A város közétkeztetésében a diétás étkeztetés még egyáltalán nem biztosított, erre keresi a megoldást a szerveződő DALI-ÁS KLUB. Tóth Margó kisfiánál már csecsemőkorban jelentkeztek a tünetek, bőrszárazsággal, viszkető, ekcémás foltokkal. Kiderült: a gyermeknek összetett tej-, tojás-, dió-, mogyoróallergiája van. – Tanácstalanság, megválaszolatlan kérdések sokasága – röviden így jellemezném a kezdeti időszakot – meséli az édesanya. – Mára viszonylag maga-

biztosan főzök, de sok utánajárásba került a minden szempontból kielégítő táplálkozás biztosítása. Később új nehézséget jelentett a közösségi élet és az étkeztetés. Játszótéren, óvodában veszélyhelyzetbe kerülhetnek a gyerekek a jó szándékú ételkínálások alkalmával. A mindennapos étkeztetés problémája a szülőket terheli. – Felvetted a kapcsolatot másokkal? – 2009-ben hosszas tervezgetés után elindítottam a blogomat (http://nemcsakkrumpli.freeblog.hu), hogy megosszam és gyűjtsem az információkat, recepteket. Majd klub szervezésébe fogtam, neve: DALI-ÁS KLUB. (Az elnevezés a főbb megbetegedések rövidítéséből született: Diabétesz, Allergia, Lisztérzékenység és táplálék-Intoleranciák.) Egy közös-

AJÁNLÓ Égi műterem címmel elhunyt orosházi festők képeiből nyílik kiállítás a Városházi Galériában február 24-én. Megtekinthető március 18-ig. RabIKON címmel február 25. és március 27. között a Szegedi Fegyház és Börtön alkotóinak kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési központban. A tárlatot 25-én 17 órakor dr. Kiszely Pál intézetparancsnok és Rózsa T. Endre művészetíró nyitja meg. MOZI: február 19-én 17 órai kezdettel az ÜVEGTIGRIS c. színes, magyar vígjátékot vetítik a művelődési központban.

5

KÖZÉLETI HETILAP

Hagyományok, ízek. Február 26-án 8 órától az Orosházi Gazdakör és az Orosházi Kolbász Klub ötödik alkalommal rendezi meg az Orosházi Hagyományok, Ízek füstölt kolbász és kisüsti gyümölcspálinka versenyét a Táncsics gimnázium tornacsarnokában. Dumaszínház február 26. 19 óra, PMK. Fellépők: Kiss Ádám, Lorán BarnabásTrabarna Színház. A Pannon Várszínház előadásában Déry Tibor-Pós Sándor-Presser Gábor-Adamis Anna: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓLcímű darabját láthatják március 3-án 19 órától a művelődési központban.

Justh Zsigmond magyar író 1863. február 16-án született Puszta-Szentetornyán. Érdekes és nem sikertelen kísérlete volt, hogy birtokán parasztszínházat állított, melyben a néppel magyar népszínműveket, továbbá klasszikus drámákat adatott elő; a betanítást maga vezette. kapta, aki Reményik Sándor: A menekülő című versét a városi televízióban is elmondhatja. (Ezenfelül egy családi teázásra vendégünk az Amadeus Kávéházba és könyvutalvánnyal is gazdagodott.) Dávid a Táncsics gimnázium 10. d osztályába jár, évtizedes kapcsolat fűzi a kézilabdához. Jó hangi adottságai és édesanyja szavai vezették a versek felé, az Eötvös iskolát is gyakran képviselte versenyeken. Gimnazistaként idén vett részt először megmérettetésen. Bár korábban is többen biztatták, önbizalmát a januári Kölcsey versmondó versenyen szerzett különdíj hozta meg igazán. Így tanára, Fehér Béláné már könnyen vette rá az újabb nevezésre. Dávid bevallása szerint önfejű, de belátja, hogy a tanár utasításai hasznosak, így igyekszik megfogadni azokat. A családjában nincs előzménye az ilyen jellegű tálentumnak, de biztatják, és büszkék sikereire. Kedvenc költője Petőfi, kedBIJ venc regénye a Harry Potter. Fotó: Kecskeméti Krisztina ségben megoszthatjuk tapasztalatainkat és erőt adhatunk egymásnak. Szervezőtársammal, Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referenssel az indításon, a kapcsolatteremtésen dolgozunk. Egyelőre a dalias.klub@gmail.com postafiókkal nyitottunk az érdeklődők felé, de rövidesen szeretnénk jelentkezni a Facebookon és „élőben” is. – Mit tehetnek a szülők? – A város óvodáiban, iskoláiban a diétás közétkeztetés megoldása a legsürgetőbb feladat. A bölcsődében személyre szabottan főznek a diétázó gyermekeknek, amiért nem lehetünk elég hálásak. A helyi diákélelmezés ezt jelenleg nem tudja megoldani. Az önkormányzat hozzájárulásával és az Egészségsziget Egyesület közreműködésével a napokban mintegy 5200 kérdőívet juttattunk el óvodákba, iskolákba, középiskolákba. Reális képet szeretnénk kapni arról, hogy a városban mennyi speciális étrendet igénylő gyermek, fiatal van. Ez lesz az első lépés a diétás igények (el)várható kielégítéséhez. Somodi Gyöngyi

Kiállítás. Bartók Anikó, a Vörösmarty iskola pedagógusa mutatja be alkotásait az intézmény földszinti galériájában. A tanárnő gyermekkora óta szeret rajzolni, de csak az utóbbi tíz évben kezdett komolyabban foglalkozni a különböző technikákkal. Kezdetben akvarelleket festett, majd érdeklődése a grafika felé fordult, képeit tussal készíti. Leginkább tájképeket szeret rajzolni. Mint autodidakta, nem tartozik semmilyen művészeti csoporthoz. – Szeretem látni a szépet, azt megragadni és továbbadva egy pici örömöt szerezni környezetemnek és önmagamnak – vallja. Bartók Anikó első önálló tárlata múlt hét óta látható az iskola földszinti galériájában. A tárlat március 4-ig tekinthető meg. esgyé

Mozart-est vastapssal

A Filharmónia bérletsorozat második előadása keretében szerdán fellépett Pusztai Anikó fuvolaművész és Laluska Zoltán hegedűművész is. A Mozart-esten a zsúfolásig megtelt koncertterem közönsége már az első szám után vastapssal jutalmazta a muzsikusok kiváló játékát. Külön öröm volt a szervezők számára, hogy sok gyermek is meghallgatta a hangversenyt. Fellépett továbbá a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Vonós Kamarazenekara (hangversenymester: Kosztándi István), valamint Roskó Bernadett (hárfa) Fotó: Kecskeméti Krisztina

Önkéntesek A Nagycsaládosok Orosházi Egyesülete sorozatot indít útjára az önkéntesség évében. Miután régiós szerepet is vállal, ezért nemcsak Békés, hanem Csongrád és Bács-Kiskun megyében is lát el feladatokat. Idén 8 alkalommal, különböző helyszíneken, kistérségi családi napok keretében szólítják meg azokat az önkénteseket, akik sokat tesznek az egyesületért. Számukra egynapos képzéseket szerveznek, melyek keretében a résztvevők előadásokat hallgathatnak meg a NOE történetéről, alapszabályáról, eredmé-

nyeiről, az önkéntességről, a közös célokról. A program egész évben a NOE mind a 7 régiójában zajlik, melynek tematikáját az országos egyesület régiós bizottsága dolgozta ki. Az orosházi egyesület a dél-alföldi régiót összefogva nyolc, kistérségi családi nappal egybekötött képzést szervez. A sorozat előadói Szilágyiné Bella Margit egyesületi elnök, Benedek Szilvia régiós titkár és Szűcs Gabriella tréner. Az induló program február 19-én lesz Orosházán. A résztvevők a környező településekről érkeznek, és azért családi nap, mert amíg a meghívott önkéntesek a képzésen vesznek részt, addig gyermekeiknek, családtagjaiknak programot szerveznek. S. Gy.


6

KÖZÉLETI HETILAP

2011. FEBRUÁR 18., PÉNTEK

Nyílt nap. A nagycsoportos óvodásoknak és szüleiknek rendeztek nyílt napot a Vörösmarty tagintézményben. Az iskolai élettel február 10-én ismerkedhettek a gyerekek és szüleik. Angol-, német-, matematika-, ének-, informatika- és magyarórákon is részt vehettek a leendő iskolások és láthatták, hogy a diákok milyen önállóan és ügyesen használják a tanuláshoz például a mini PCket. Az interaktív táblák sem pihentek, de a legújabb mellett a hagyományos módszerek is teret kaptak az órákon. Délután az érdeklődő szülőknek fórumot tartottak, melyen az intézmény igazgatója, Jakóné Mihály Brigitta tájékoztatott az iskolában zajló pedagógiai munkáról, majd bemutatta a leendő első osztályban tanító pedagógusokat. Justyákné Kiss Ágnes igazgatóhelyettes a gazdag iskolai programokról szólt, Csányi Judit alsós munkaközösség-vezető pedig a beilleszkedést segítő Csodavilág programot, illetve a Meixner-módszert mutatta be. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel folytatódott. -sgy-

KÖZLEMÉNY CIVIL SZERVEZETEK FIGYELEM! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZMŰVELŐDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSRA Orosháza Város Önkormányzata pályázatot hirdet a városban működő, bejegyzett civil szervezetek – alapítványok, egyesületek – részére. A pályázat célja az Önkormányzat közművelődési rendeletében meghatározott feladatellátás támogatása. A civil szervezetek anyagi támogatására a költségvetés ebben az évben 4 millió Ft-ot biztosított. Ezt az összeget két pályázati szakaszban osztják szét a pályázók között. A pályázati anyag, mely a pályázati kiírást és a szükséges nyomtatványokat tartalmazza, 2011. február 18-tól a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályán munkaidőben minden nap átvehető, valamint letölthető Orosháza város honlapjáról: www.oroshaza.hu. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztályára kell benyújtani 2011. március 7-én (hétfő) 12 óráig. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni munkaidőben a (68) 413-022/178-as telefonszámon, valamint a CsanyineKT@oroshaza.hu címen Csányiné Kádár Tünde vezető főtanácsosnál lehet.

APRÓHIRDETÉSEK Hajnal utcában második emeleti kétszobás lakás eladó. 06 (20) 590-4600 66 m2-es, amerikai konyhás, klímás lakás eladó! Orosháza, Bercsényi 2., II/9. Tel.: 06 (30) 394-7956 2 szobás, 4. emeleti részben felújított, bútorozott lakás (klíma, redőny, laminált parketta, konyha) sürgősen eladó a Kölcsey utcában! Tel.: 06 (70) 946-0602

HIRDESSEN LAPUNKBAN!

Az orosházi önkormányzat ingyenesen hívható zöldszáma: (8 0) 0 ) 93 9 3 1-0 1 -0 0 1


2011. FEBRUÁR 18., PÉNTEK

7

KÖZÉLETI HETILAP

Stílus: vereség Budapesten OFKSE: papírforma eredmény Főgáz-Gázművek MTE – Orosházi Stílus SZK 32 – 22 (16 – 8) NB I/B-s felnőtt bajnoki női kézilabda-mérkőzés, Budapest, 130 néző. Vezette: Mikulás, Pető. Orosházi Stílus SZK: Fodor – Krivik 1, Kránitz A. 5, Kránitz O. 3, KOVÁCS 4 (1), FAZEKAS 5, Héjjas 3. Csere: Dávid (kapus), Csapó 1, Gregus, Körmendi, Volencsik. Edző: Farkas József. Kiállítások: 8, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/1. Az NB I/B-s tavaszi szezon nyitófordulójában tízgólos vereséget szenvedett

az Orosházi Stílus felnőttcsapata a fővárosi Gázművek MTE otthonában – írja az orosházi klub saját weboldalán. Legeredményesebbek az egyaránt ötöt találatot szerző Fazekas Zsuzsanna és Kránitz Andrea voltak. Farkas József edző a találkozó után elmondta, megilletődötten kezdett a csapat, és a hétgólos különbséget hurcolta végig magával. Hozzátette, küzdöttek, de nem tudták szorossá tenni a mérkőzést, így az esélyesebb csapat otthon tartotta a pontokat. A csapat szombaton hazai környezetben játszik a Gyula ellen. -taka-

Spartacus: újabb érmek Csapatbajnokságon és rangsorversenyen vettek részt a hétvégén az orosházi birkózók, a mérleg egyéniben két harmadik, csapatban ötödik hely. A hétvégén rendezték meg Budapesten a Diák Szabadfogású Csapatbajnokságot, ahol 20 csapat mérte össze tudását. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub a csoportmérkőzések során az ESMTK, a Szegedi VSE, az Abony és a Diósgyőr csapatával mérkőzött meg, és csak a későbbi győztes ESMTK-val szemben maradt alul, így csoportmásodikként az 5-8. helyért birkózhattak az orosházi fiatalok. Itt a Kaposvár, a Csepel és a VASAS csapatát is fölényes pontozással verték, megszerezve ezzel az 5. helyet.

SPORTHÍREK Asztalitenisz. Orosháza, Eötvös, férfi NB III: Szolnok–Orosháza 8:10. Úszás. Február 13-án rendezték meg Hódmezővásárhelyen a Régiós Utánpótlás Versenysorozat és Dél-Alföldi Váltó Derbi 1. fordulóját. A megmérettetésen a Tótkomlósi Úszó Egyesület színeiben versenyző orosházi Kiss Milán (2003) 50 méter mellúszásban aranyérmes lett 53.02-es időeredménnyel. Edzője Juhász Tamás. Teremlabdarúgás Téli Kupa diák teremlabdarúgó-torna: 2000-es korosztály: 1. OMTK 1913 ULE (II) 9 pont, 2. OMTK 1913 ULE (I) 8 pont, 3. Hódmezővásárhely FC 7 pont, 4. Mezőhegyes SE 2 pont, 5. Szentesi Farkasok 1 pont. Legjobb góllövők: Juhos Tibor 4 gól, OMTK 1913 ULE (II) és Sipos Zoltán 4 gól, Hódmezővásárhely FC. 1992–93–ban születettek: 1. OMTK 1913 ULE (I) 12 pont, 2. OMTK 1913 ULE (II) 9 pont, 3. Rákóczi Vasas SE 6 pont, 4. Csorvás SK 3 pont, 5. Mezőhegyes SE 0 pont. Legjobb góllövő: Hrabovszki Zoltán 10 góllal, OMTK 1913 ULE (I). Utánpótlás – Kézilabda Erima gyerekbajnokság megyei döntő, 1999-ben születettek részére: Orosháza KSC–Békéscsaba NSE 13:9. Ld.: Zvara B. (6). Orosháza KSC–Gyula SE 9:5. Ld.: Szepesi K., Mike C. és Zvara B. (2-2). Az 1999-ben született korosztály 100%-os teljesítményt nyújtva megnyerte a megyei bajnokságot. Utánpótlás – Labdarúgás Előkészületi mérkőzés Hódmezővásárhely FC (U19-vegyes)– OMTK 1913 ULE (U19) 7:0.

Az orosházi csapat tagjai: Rácz Richárd, Palócz Richárd, Zsótér Ádám, Szél Anna, Pető Dávid, Pántye István, Bojtor Gellért, Berkó József, Zatykó Zsófia, Garami Erik, Bakk Norbert, Kókai Krisztián, Borák Péter. Felkészítő edzők: ifj. Jeszenszky P. László, Deme János és Kiss István. *** Budapesten, a BVSC csarnokában került sor szintén a hétvégén a GANZkupa Junior Kötöttfogású Rangsorversenyre, ahol az orosháziak két bronzérmet szereztek. Kránitz Adrián 60 kg-ban, míg Mátyási Tamás a 96 kg-osok mezőnyében lett harmadik. Felkészítő edzők: Hangya János, vk Páli Sándor.

Orosházi FKSE – Pick Szeged 26 – 36 (11 – 18) NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, Orosháza, 600 néző. V.: Medve, Nagy L. Orosháza: Knezevics – Balda, Djukics 2, Horváth 3, Lopez 2, LÓKODI 7 (1), Ambrus 3 (1). Cs.: Herjeczki (kapus), Raffai 1, Kovács A., Berta, Sancarin, Matus, Mazic, PÁNCZÉL 5, Országh 3. Edző: Buday Ferenc. Kiállítások: 4 perc, ill. 12 perc. Hétméteresek: 6/2, ill. 4/3. Első tavaszi bajnokiján a tabella második helyén álló, jóval esélyesebb Pick Szegedet fogadta az orosházi férfi kézilabdacsapat. A téli szünetben megerősített orosházi együttesnek első hivatalos fellépésén hatalmas bravúrt

kellett volna hozni egy győzelemhez. A mérkőzés nem így indult. A világbajnoki formában játszó Zubai góljaival szerzett vezetést a szegedi csapat. Orosházi részről Lókodi lövései találtak utat Tatai kapujába. Az 5. percben már magabiztos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. Az első néhány perc után aztán lábra kapott a hazai csapat, és a második öt percben 4-2-es szériát hozva, 6-6-nál csatlakoztak a Tiszapartiakhoz. Fej fej mellet haladtak, sőt egy alkalommal a vezetést is átvették a mieink. Ekkor azonban a Pick magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és a szünetre hétgólos előnyre tettek szert. Nagyban hozzájárult ehhez a szegedi kapuscsere, fantasztikus for-

mában védett Mikler Roland. Szünet után is harapós hazai csapatot láthatott az orosházi publikum. Sajnos az elszántság a sok pici pontatlanság miatt nem vezethetett eredményre. A második félidő felére kialakult tízgólos különbség állandósulni látszott a hazaiak minden erőfeszítése ellenére. Nagyon sok, a jövőre nézve biztató jelenetet láthattunk az orosházi csapattól, kár, hogy az apróbb-nagyobb hibák most még megakadályozták a szorosabb eredmény kialakulását. Buday Ferenc: – Jó úton járunk, de még sokat kell erősödnünk. Össze kell érni ennek a társaságnak Csányi Fotó: Kecskeméti Krisztina Bővebben képekkel: www.oroscafe.hu

OFC: edzőmeccsek

Felemás hétvége

Hódmezővásárhely – Orosháza FC 1 – 1 (0 – 1) A 82. percben félbeszakadt. Hódmezővásárhely, V.: Bán, Csuka. Orosháza: Molnár T. (Bordás) — Szűcs D., Balogh M., Futaki, Szabó N. — Kerekes I. (Juhász N.), Mike (Lupsa), Kerepeczki, Ács — Buza (Bartyik), Randelovic. Vezetőedző: Kvasznovszky József. A műfüves pályán lejátszott mérkőzésen kiegyenlített küzdelem folyt. A 24. percben az előretörő Szabó Norberttel szemben szabálytalankodtak. A megítélt 11-esből Kerepeczki a kapu jobb sarkába gurította a labdát (0-1). Az 52. percben Randelovic lépett ki a védők vonalából, de a kapusba vágta a labdát. A 78. percben kapu előtti kavarodás végén a játékvezető meglepetésre büntetőt ítélt a hazaiak javára. A 11-est Varga értékesítette (1-1). A 82. percben egy szöglet utáni összecsapást követően a hazaiak szerb légiósa belökte a hálóba Bordás kapust, paprikássá vált a hangulat. A játékvezető nem volt ura a helyzetnek, ezért Kvasznovszky József lehívta csapatát a pályáról.

Az Asztalitenisz SE Orosháza mindhárom csapata asztalhoz állt az elmúlt héten. A lányok felemás eredménnyel zártak. ASE Orosháza I.–Postás SE I. 0–10. Extraligás csapatunk egy-egy játszma erejéig tudta megszorítani az elmúlt év ezüstérmesét. ASE Orosháza II.–Statisztika PSC 5–13. Az NB I/A csoportjában lejátszott csapatbajnoki mérkőzésen 2:2-es állásig fej fej mellett haladtak a csapatok, ezután a Statisztika fokozatosan elhúzott, és a vártnál fölényesebb győzelmet aratott. Orosházi győztesek: Haraszti Nóra 3, Andrási Kinga 2. Győri Elektromos–ASE Orosháza II. 7-11. A második csapatunk Győrben köszörülte ki a csorbát. Haraszti Nóra és Andrási Kinga vezérletével nagy küzdelemben nyertek a házigazdák ellen. Orosházi győztesek: Haraszti Nóra 4, Andrási Kinga 3, Tóth Vivien 2, Szabó Mariann 1, valamint az Andrási – Szabó páros 1. ASE Orosháza III.–Tollszár KSE Tárnok 11–7. NB I/B csapatbajnoki mérkőzésen a rutinos Fórizs Dorottya vezeté-

Szerdán villanyfényes mérkőzésen lépett pályára a Kvasznovszky-legénység: Gyulai Termál FC – Orosháza FC 1 – 1 (1 – 0) Orosháza: Molnár (Bordás) – Szűcs (Kerepeczki), Balogh, Futaki, Szabó N. – Kerekes (Murvai), Juhász N. (Mike), Ács (Debreceni), Bartyik (Baranyai) , Lupsa (Buza) – Randelovic (Szabó T.) Edző: Kvasznovszky József. Küzdelmes és iramos mérkőzésen az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek játszottak enyhe mezőnyfölényben, így a döntetlen igazságosnak mondható. A találkozó után mindkét szakvezető hasznos erőpróbaként értékelte a mérkőzést. A gólok története: 16. perc: A védők mögé beemelt labdát Mancsek 10 méterről helyezte a kapu bal alsó sarkába (1-0). 49. perc: Szabó T. átadását a felfutó Debreceni 12 méterről lőtte a hálóba (1-1). Az Orosháza FC február 19-én, 11 órakor a Tisza Volán Szeged vendégeként lép pályára. -bt-

Elindult a versenyszezon Az úszóknál is megkezdődött a versenyszezon, a hétvégén Vásárhelyen álltak rajtkőre az orosháziak. Február 13-án Hódmezővásárhelyen rendezték meg a Regionális Utánpótlás Úszóversenyt, melyen az Orosháza Úszó Egyesület 9 fiatalja vett részt. 7 egyesület közel 150 versenyzője állt rajtkőre a múlt vasárnapi megmérettetésen. Az orosháziak 2 arany-, 2 ezüst- és egy bronzérmet hoztak haza a regionális bajnokságról. A versenyzőket Schmidt Jenő és Selmeczi Edit készítették fel. Eredményeik: 50 m fiú gyorsúszás 2002: 9. Németh Bence. 50 m leány gyorsúszás 2004 és fiatalabb: 2. Kiss

Katalin. 100 m fiú gyorsúszás 2002: 11. Krámli Kristóf. 100 m leány gyorsúszás 2001: 1. Kiss Annamária, 2002: 4. Drahota Adrienn, 9. Szabó Ivett, 16. Komjáti Nelli, 20. Ökrös Noémi. 100 m leány pillangó: 8. Benkő Zsófia. 50 m leány mellúszás 2004 és fiatalabb: 1. Kiss Katalin.100 m fiú mellúszás 2002: 16. Krámli Kristóf. 100 m leány mellúszás 2001: 2. Kiss Annamária, 2002: 4. Szabó Ivett, 6. Komjáti Nelli, 13. Drahota Adrienn, 19. Ökrös Noémi. 200 m leány vegyes úszás 2000: 7. Benkő Zsófia. 4×50 m Delfin leány gyorsváltó 3. Orosháza – Drahota Adrienn, Szabó Ivett, Komjáti Nelli, Kiss Annamária.

Sakk. Kiváló eredményeket értek el az orosházi diákok a megyei sakk diákolimpián. A csapatverseny után egyéniben is bejutott orosházi fiatal az országos döntőbe. Eredmények: I. korcsoport: 1. Leszkó Bence, Vörösmarty Tagint., II. kcs.: 2. Tamási Zoltán, Eötvös Tagint., 3. Szokolai Róbert, Székhelyint., 3. Kupeczki Fanni, Vörösmarty Tagint. III. kcs.: 2. Kunos Zoltán, Székhelyint., 5. Csordás Dániel, Vörösmarty Tagint., 6. Kardos Gergely, Vörösmarty Tagint., 7. Vági Petra, Vörösmarty Tagint., 9. Juhász Karolina, Eötvös Tagint. IV. korcsoport: 2. Bereczki Zoltán, Székhelyint., 5. Asztalos Anita, Eötvös Tagint., 6. Asztalos Gábor, Eötvös Tagint. Csapatvezető: Horváth Antal.

sével az orosházi fiatalok 4 órás mérkőzésen vágtak vissza az őszi vereségért. Orosházi győztesek: Fórizs Dorottya 4, Balogh Klaudia és Pásztor Nikolett 2-2, Fehér Zsófia 1, valamint a Fórizs-Fehér és a Balogh-Pásztor páros 1-1. Betkó Tamás Archív fotó: Melega Krisztián

SPORTMŰSOR Labdarúgás – Előkészületi mérkőzés Rákóczi Vasas SE – Nagymágocs, Nagymágocs, február 19., 10 óra. Orosháza FC – Rákóczi Vasas SE, Orosháza, február 23., 18 óra. Kézilabda Orosházi Stílus SZK - Gyulai SE NB I/B női kézilabda-mérkőzés, Orosháza, Eötvös-csarnok, február 19. 16 óra (ifi), 18 óra (felnőtt) Teremlabdarúgás Téli Kupa diák teremlabdarúgó-torna, Orosháza, Táncsics-csarnok, február 19–20., 9 óra.


8

2011. FEBRUÁR 18., PÉNTEK

KÖZÉLETI HETILAP

HÍREK Gyógyszertári ügyelet: február 14-20ig Orosháza Városi Önkormányzat Kórháza Intézeti Gyógyszertára (Könd utca 59., tel.: 68/411-166). Február 21– 27-ig Fehér Kígyó Gyógyszertár (Kossuth utca 42., tel.: 68/510-300, 68/510-311). A Volán fizeti a számlát. Egy hete írtuk meg, hogy a Kodolányi főiskola előtt lévő megrogyott buszvárót, hosszú hetek után a Volán elbontotta. Erre reagálva pontosítást kért tőlünk Bagi László, a városfejlesztési osztály vezetője, aki elmondta: a buszvárót a város szakemberei bontották el, mivel azt a Volán többszöri felszólítás ellenére sem tette meg. Megtudtuk, hogy már megrendelték az új buszvárót és amint elkészül, ki is helyezik. Bagi László hozzátette, hogy az önkormányzat a bontás és az új buszváró építésének teljes költségét továbbhárítja a Körös Volánra.

Bálozott a gazdakör Mintegy 230-an kapcsolódtak ki az ötéves Orosházi Gazdakör bálján február 12-én, szombaton. A művelődési központban tartott eseményen a környékbeli és határon túli gazdakörök tagjai is megjelentek. A bál előtt a Kisbirtokosok Szövetségének egykori, Előd utcai székházánál emlékeztek az egybegyűltek a múlt század derekán élt gazdák munkásságára. Jakab István, a MAGOSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte, sorsfordító és sorsformáló időszakot élünk. – Nehéz körülmények között, de hittel és elszántsággal dolgozunk a nemzettel sorsunk rendezésén, hazánk megőrzésén – fogalmazott az elnök. Jakab István szerint eljött az összefogás pillanata, a kormány nemzeti programjával erős Magyarországot építenek. Az emléktáblánál koszorúztak az egy-

begyűltek, majd a bál helyszínére vonultak, ahol az Orosházi Gazdakör elnöke köszöntötte őket. Horváth József úgy fogalmazott, az év munkával, gondokkal teli napjai mellett ezen az estén a határokon átívelő összefogásé és a felhőtlen szórakozásé a főszerep. Az elnök visszatekintett az elmúlt öt évre is, sorolva a gazdakör eredményeit, rendezvényeit. Legfontosabb feladatnak a gazdák érdekképviseletét, folyamatos tájékoztatásukat tartja. A bál résztvevőire Zalai Mihály, Orosháza alpolgármestere emelte poharát, és köszöntötte az egybegyűlteket. A mulatság megnyitása után a zenéé, kikapcsolódásé, a finom ételeké volt a főszerep. Melich K. Fotó: Kecskeméti Krisztina Fotógaléria: www.oroscafe.hu

Ételosztás.Támogatás hiányában februárban már nem lesz ételosztás Orosházán. Illyés Gábor és csapata az elkövetkezendő időben vidéki helyszíneken segíti étellel a nehéz körülmények között élőket.

ANYAKÖNYV Házasságot kötött Vacsi Endre András és Gulyás Lilla Irén Megérkeztek Szabó Attila Norbert és Basch Beatrix leánya: Dzsesszika Katalin; Szűrszabó Zsolt és Kis Ágnes fia: Olivér; Szabó Zoltán és Molnár Gyöngyi Tünde fia: Zoltán; Tóth József és Ágoston Szilvia fia: Keve; Molnár László János és Polyák Gyöngyi leánya: Szabina

KUTYASZORÍTÓ Ez a fajtatiszta németjuhász kan kutya Gyökeresben csatangolt. Nagytestű, ápolt, barátságos eb, keressük gazdáját. Tel.: (70) 419-4013. Gazdira vár egy golden retriever szuka, egy dalmata kan és egy magyar vizsla szuka kutya is. Segítsen adója 1%-ával a menhelyen élő, gazdátlan ebeknek. Adószámunk: 18383678-1-04. www.oroshaziallatvedok.hu

Mintegy 25 gyermek öltött jelmezt a Szántó Kovács múzeum ingyenes, mindenki számára nyitott farsangi buliján. Az intézményben szervezett családi napon, február 12-én többek közt Hófehérkét, Drakulát, sünit, hastáncost és pásztorlegényt is megcsodálhattunk, sőt, még Csokonai Dorottyája is megelevenedett. Ezt az igazi „fársángi” darabot a rákóczitelepi iskolások vitték színpadra. Az ötödikes főszereplő, Farkas Izsák színészi játékával mindenkit elkápráztatott. A komédia összes részt-

vevője kitett magáért, volt, aki egy jó monológgal, és volt, aki cigánykerekezéssel. Majd jött a lényeg, a jelmezbemutató. A bölcsistől az általános iskolás korosztályig mindenki megmutatta magát a közönségnek. Jutalmuk egyegy emléklap és sok finom fánk volt. – Ez nem egy verseny. Azt szeretnénk, ha maga a bemutatkozás, a részvétel lenne örömteli – tudtuk meg Bárdos Zsuzsa tanártól, a farsangi buli főszervezőjétől. Sz.A. Fotó: Kecskeméti Krisztina

Mr. Shame az m1-en. A Magyar Televízió Nappali című magazinjában az egész ország előtt zenélt az orosházi Mr. Shame. A zenekar Orosházán már többször fellépett: 2010-ben az Orosháza Fesztiválon, a Magyar Dal Napján, az Egy éjszaka a hajléktalanokért rendezvényen és a városi szilveszteren. A pop, rock, funky és blues számokat játszó együttest a városi és környékbeli koncertek után az egész ország hallhatta február 11-én, amikor a Magyar Televízió közéleti, szórakoztató műsorában léptek fel. A két énekest, Havancsák Orsit és Szőke Misit szóra is bírta a műsorvezető. Bár a Mr. Shame tavaly januárban adta első koncertjét, régóta zenélnek. A változatosságot mindannyian fontosnak tartják, ezért fokozatosan újabb és újabb dalok kerülnek a zenekar listájára. Sz.A.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pénteken eleinte északon, északkeleten még lehet vegyes halmazállapotú csapadék, majd szárazabb levegő érkezik. 1 és 8 fok közé kúszhat a hőmérő higanyszála a délutáni órákra. Szombaton és vasárnap nyugaton változóan, keleten erősen felhős lesz az ég, főleg a Tiszántúlon lehetnek hózáporok. A hőmérsékletben nem lesz lényeges változás. A jövő héten gyakran lesz felhős az ég, többször lehet hózápor, havazás, miközben a hőmérséklet napról napra csökkenhet az Északkelet-Európa térsége felett kialakuló hatalmas anticiklon peremén érkező szibériai eredetű hideg levegő hatására.

Múzeumi farsang

VILLOGÓ

SÜTIJÁTÉK. Hetente öt, 500 grammos fagyasztott torta várja gazdáját. Ha lapunk Megkérdeztük rovatában a neve mellett találja az OROS SÜTI Kft. emblémáját, jelentkezzen szerkesztőségünkben!

Rablás. Orosháza határában, egy benzinkúton található snack bár pultosát február 11-én hajnalban egy ismeretlen tettes megkötözte és pénzt követelt tőle. Az elkövető nem talált értéket a szekrényekben és elmenekült. A székhez kötözött nőnek sikerült elszakítania a kezére tekert ragasztószalagot, így értesíteni tudta a rendőröket. Az Orosházi Rendőrkapitányság rablás miatt nyomoz.

Mit vár az OFKSE csapatától tavasszal?

Elvágta a vezetéket. Több száz háztartás maradt internet nélkül, miután egymás után két éjjel, február 10-én és 11-én az Orosháza-Csorvás közötti szélessávú internetes optikai kábelvezetéket Csorvás határában ismeretlen elkövető elvágta. A rongálás a szolgáltatásban többórás kiesést okozott. A szolgáltató Oros-Com Kft. a nyomravezető részére 500 ezer forintot ajánlott fel. Aki információval rendelkezik, az a 68/680-000 vagy a 66/778-899-es számon tehet bejelentést.

Balla Lajos – Nagyon szeretném, ha a fiúk egy kicsit összeszoknának. Úgy látom, megváltozott a csapat összetétele. Én nagyon bízom bennük, hogy a rájátszásban „odateszik magukat”. Szerintem semmi más célunk nem lehet, a közönség részéről is az elvárás nem lehet más, mert egy kicsit „elment az ősz”. Nagyon szeretjük a csapatot, mellettük állunk, bármi történik, és szerintem tuti megnyerjük a rájátszást.

Árokba sodródott egy autó február 10-én, csütörtökön késő délután Orosháza és Nagyszénás között. Az Orosháza felé közlekedő autó eddig ismeretlen okokból letért az útról és az árokba sodródott. A rendőrség a helyszínről egy középkorú nőt vitt el, aki állítása szerint a személyautót vezette, mint később kiderült, ittasan. Három felnőtt és egy kisgyerek ült az autóban, az egyik felnőtt könnyű sérülést szenvedett, a többiek megúszták a balesetet sérülés nélkül. Megcsúszott. Február 13-án vasárnap délelőtt baleset történt Csorvás és Békéscsaba között. A személygépkocsi megcsúszott, áttért a menetiránya szerinti baloldalra, majd a szántóföldön az oldalára borulva állt meg. Ittasság gyanúja nem merült fel, egy orosházi 33 éves férfi és utasa, egy 25 éves nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

MEGKÉRDEZTÜK

Nagy László – A tavaszi szezonban jó szereplést várok a csapattól. Az első meccsen még nem jöttünk formába, heteseket kihagyni, labdákat eladni, az megbosszulja magát, főleg a Szeged ellen. De rugalmasabb, tempósabb a csapat, a kapusok is jobban védenek. – Ön szerint mi lehet a legfőbb célunk tavasszal? – Csak az, hogy a rájátszásban bent maradjunk. Szerintem kezd alakulni a csapat. Oláh Tímea – Szeretném, ha bent maradna a csapat az NB Iben. Én bízom bennük, szerintem a Dunaferr ellen mindenképpen van esélyük, és ott van még a Mezőkövesd, a Pécs. – Milyennek látja a csapatot az első tavaszi meccsen? – Jól játszottunk, bár el kell ismerni, Mikler Rolandtól egy kicsit megijedtünk. Szurkolunk a fiúknak, valamennyi meccsen itt szoktunk lenni. Bízom a csapatban. Dr. Janowszky Sándor – Mindenféleképpen a biztos bennmaradásban reménykedem. Úgy gondolom, ez a játékosállomány méltó lesz arra, hogy a csapatot ott tartsa az élvonalban. Egy tisztességes helytállásban bízom, és abban, hogy sikerül jól teljesíteni. – Ön szerint meglesz a bennmaradás? – Természetesen, ez a csapat képes lesz rá. Akarnak, küzdenek, szerintem jó a csapat.

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.550 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Irimiás László. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: BENTOS-PRINT Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.