2010/26. szám Orosházi Élet

Page 1

O rosházi

Éle

XV. évfolyam 26. szám

t

2010. június 25., péntek

INGYENES VÁROSI HETILAP

Védõnõk a családok szolgálatában 95 éves a szervezett védõnõi szolgálat Magyarországon. Az évforduló kapcsán csütörtökön a városházán emléklapot vehettek át az orosházi védõnõk Németh Béla polgármestertõl.

amely sok esetben az általános társadalmi változások lecsapódásának jegyeit is magán hordozza. Manapság egyre gyakrabban az elszegényedés nyomait viselõ családok problémájával találkoznak, amelyen segíteni nem tudnak, a mentális és lelki feldolgozáMint elhangzott: napjainkban meg- sában megpróbálnak. nõtt munkájuk fontossága, hiszen a Orosházán 11 védõnõi körzet mûszületésszám csökkenõ tendenciát ködik, a területi védõnõk mellett két mutat (Orosházán évente kevesebb, ifjúsági védõnõ is tevékenykedik, akik mint 250), egyre nagyobb kihívást je- munkája a középiskolásokra és gimlent a hazánkban is tapasztalható, a nazistákra korlátozódik. Mindannyigyermekeket, fiatalokat is fertõzõ an az ÁNTSZ szakmai felügyelete szenvedélybetegségek legyõzése és alatt, közalkalmazotti jogviszonyban megelõzése, az élet és az egészség ér- dolgoznak. Egy védõnõ mintegy 500 tékének tudatogyermekre figyel, sítása. Tapaszta- Védõnõink: Dupsi Rita, Csordásné Széll az ellátással elatuk szerint a Angelika, Lacziné Ficzere Erika gyütt járó, egyre családokban ma (képünkön), Mokcsayné Kovács Anikó, gyarapodó admiis sok segítséget Nádasdyné Kunos Éva (csoportvezetõ), nisztrációs terkapnak az édes- Molnárné Virág Ágnes, Rábainé Dani hekkel együtt. anyák, de gyak- Anikó, Patakfalvi Katalin, Óvári Judit, Ha ezzel párhuran használják Benkõ Ágnes, Korcsik Kornélia, Lánczi zamba állítjuk a az internetet is. Katalin, Szávics Krisztina törvény biztosíA védõnõk sok totta 80-100 ezer esetben születéstõl 14 éves korig köve- forintos fizetéseket, belátjuk: nagyfotik figyelemmel egy gyermek sorsát, kú ember- és gyermekszeretet, hiva-

Fehér bottal...

tástudat és szakmaszeretet szükséges a pályán maradáshoz. Ezt köszönte meg az emléklap átadásával a polgármesteren keresztül a város képviselõtestülete. A 2010-es év azért vált jubileumi év-

vé hazánkban, mert 1915. június 13-án alakult meg az Országos Stefánia Szövetség az anya- és csecsemõvédelem szervezésére. Ettõl az idõponttól datálható a védõnõi szolgáltatás alapfeladatainak szervezett ellátása. BIJ

Ahol a jövõ készül

dul hétköznapokon, a csúcsforgalom idején is, hogy egyáltalán nem mûködik. Akkor szinte életveszélyes az átkelés. (Folytatás a 4. oldalon)

A Székács iskola tanévzárója kapcsán Fehér Borbála igazgatót kérdeztük az elmúlt tanévrõl, a tervekrõl, a kormányváltás okán megfogalmazott reményekrõl. – Milyen tanévet zártak? – Az iskola 18. tanévére visszatekintve összességében Isten iránti hálával állapíthatjuk meg, hogy alapvetõ céljainkat teljesítettük, eredményes tanévet zártunk. Az 534 diák közül 73 tanuló kapott kitûnõ bizonyítványt, amely mögött komoly munka van. Az új épületszárnyunk építése a tervek szerint halad, csupán néhány nappal késik az átadás. Re-

2

Fidelitas: új elnökség

3

Egyre többen csatornáznának

4

Diákok a Ravasztanyán

7

Helyi autóbuszmenetrend

8

Sport: Éremesõ a birkózóknál

Kirúgott postások

ménység szerint augusztus 29én, az évnyitó istentiszteleten történik az ünnepélyes felszentelése és szeptemberben már az új számítástechnika teremben, valamint a nyelvi laboratóriumokban tanulhatnak diákjaink. – Új igazgatóként melyek a rövid és hosszú távú tervei? – Az evangélikus oktatás 1992-ben indult újra a 44 évi „kényszerszünet” után. Az iskolaalapítók munkáját szeretnénk méltóképpen folytatni. Arra törekszünk, hogy tanulóinkat vallásos, erkölcsös és nemzeti szellemben magasabb (Folytatás a 4. oldalon)

Több lábon állni

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

te a kezébõl a fehér botot. A Lehel utcai keresztezõdésnél, a lámpához érve hangjelzés segíti az átkelést. Az egyik oldalon mûködött, a másikon nem. János elmondta, gyakran elõfor-

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Hack János gyengén látóként született, majd 10 évvel ezelõtt teljesen elveszítette látását. Jól ismerik a városban, vele és vakvezetõ kutyájával, Borssal nap mint nap találkozhatunk. János, amikor vak lett, úgy döntött: nem fogja leélni az életét a négy fal között. Sorstársai közül ugyanis sokan ezt választják. Nyolc évvel ezelõtt segítõtársat is kapott maga mellé, Borsot a vakvezetõ kutyát. Õ pótolja János látását. Az emberek többsége jól tolerálja a fiatalember vakságát, sokan segítenek neki, de sajnos, megjegyzéseket is kap. A közlekedés okozza számára a legnagyobb gondot. Elkísértük egyik útvonalán, és mi is láthattuk azt, mennyire nem könnyû a látássérült emberek élete. Az elsõ gyalogátkelõhelynél döbbentem meg elõször. A zebrához közeledõ autó rögtön meg is állt, de még át sem értünk, a mögötte lévõ sofõr rádudált, hogy haladjon. János elmondta, sajnos volt olyan is, amikor éppen le akart lépni a zebránál, ám egy átszáguldó autó kiver-

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

5

Múzeumok éjszakája

Szerdán megérkezett az Agro-M Zrt. legújabb büszkesége, a 45 milliót érõ kombájn, amelynek segítségével 20%-kal gazdaságosabban tudják betakarítani a kalászosokat már a következõ napoktól. (Cikkünk a 2. oldalon)

A korábban sztrájkoló, majd kirúgott, de bíróság útján még nem jogerõsen visszahelyezett postások szerint a postahivatal vezetõje megtorlásként le szeretné fejezni az orosházi postás szakszervezetet. A postavezetõ ezzel szemben azt állítja, hogy õ mindenben szabályosan járt el, egyébként pedig a szakszervezetisek minden döntésébe belekötnek. Most azért lett újra feszült a hangulat, mert racionalizálás címen három dolgozótól vált meg a napokban a posta. Közülük ketten nem vitatták a leépítést, egyikük viszont szeretne visszakerülni korábbi munkahelyére. Hegedûs Zoltán részt vett a tavalyi sztrájkban, megrovást is kapott. Az

1-es számú posta vezetõje, Csordás Gyula szerint azonban nem ezért mondott föl neki. – Nem a szakszervezeti hovatartozás, nem a sztrájkban való részvétel miatt mondtam föl, hanem azért, mert Hegedûs Zoltán 22 év alatt semmi pluszt nem tett hozzá a posta mûködéséhez. Volt 22 éve arra, hogy bizonyítson. Csordás hangsúlyozta, eredményesen kell vezetnie a postát és lehetõséget kíván adni az új kollégáknak: – Akik fél éve vannak itt, azok 22 év alatt esetleg bizonyítanak majd. Hegedûsért volt kollégái emelték fel szavukat. Szombati Ferenc, a Kézbesítõk (Folytatás a 3. oldalon)


ÖNKORMÁNYZAT/AKTUÁLIS

2

Fogadóórák Németh Béla polgármester: minden hónap elsõ hetének keddjén 13–16 óráig. Dr. Dancsó József alpolgármester: minden hónap második hetének keddjén 13–16 óráig. Molnár Béla alpolgármester: minden hónap harmadik hetének keddjén 13–16 óráig. Hegedûsné dr. Hegedûs Mária címzetes fõjegyzõ: minden hónap negyedik hetének keddjén 13–16 óráig.

Közérdekû telefonszámok Mentõk: 104 Tûzoltóság: 105 Rendõrség: 107 Segélyhívó: 112 Központi orvosi ügyelet: Orosháza, Könd utca 59. Tel.: 06 (68) 411-200

Több lábon állni (Folytatás az 1. oldalról) – Hihetetlen ár-érték aránytalanságokat mutat az ágazat – vetette fel ennek kapcsán Rozsnyai Sándor vezérigazgató, aki a helyszínen stábunkkal együtt nézte meg az értékes munkagépet. – Ez a gép egy évben optimális esetben is három hónapot dolgozik, míg például egy esztergapad a nap 24 órájában, egész évben. Ki lehet számolni, hogy a beruházás mennyi idõ alatt térül meg egyik és másik esetben. – Hogy maradnak talpon, sõt, nyereségesek mégis az ágazatban? – A több lábon álló gazdálkodás biztosítja, hogy évrõl évre ellensúlyozni tudjuk a gyengélkedõ ágazatokat. Tavaly a szarvasmarha-ágazat tetemes veszteséget termelt, de a

növénytermesztés és a sertéskombinát egalizálta olyan szinten, hogy az éves nyereség 20%-kal volt magasabb, mint a tervezett. Idén is ebben a két ágazatban van nagy reményünk. – A közelmúltban ünnepelt 60 éves évfordulón úgy fogalmazott: jelentõs beruházásokkal készülnek a jövõre. – A magyar mezõgazdaság bruttó alapanyag termelésének több mint 4/5-ét a versenyszerûen mûködõ társas vállalkozások adják. Évi 2 és fél milliárdos forgalmat lebonyolító cégnek lépést kell tartani az elvárásokkal. A cég 2010-ben mintegy 1 milliárd forintot fordít különbözõ beruházásokra (pályázati támogatással és önrésszel). 500 millió forintot fordítanak a sertéstelepi hígtrágya beru-

Cinkus 110 éve

házásra. Ez kiemelten fontos fejlesztés a cég életben, hiszen ezáltal megoldódik a hígtrágya kezelése, valamint az öntözést is hatékonyabbá tudják tenni, hiszen 600 hektár földet tudnak majd öntözni, amely új növénykultúrák bevezetését teszi lehetõvé. IMRE Az Agro-M 60 éves jubileumi évfordulója kapcsán 60 éves jubileumi emlékérem kitüntetést kaptak: Jónás Imréné, a gyopárosi Tópart Panzió vezetõje, Mészáros Sándorné TB és munkaügyi elõadó, Katona István növényvédelmi szakmérnök, dr. Násztor Sándor, az Orosházi Állami Gazdaság egykori igazgatója, Gyapjas Ferenc tmk-vezetõ, Csizmadia Ferenc, a szarvasmarhaágazat meghatározó személyisége, id. Fülöp Péter (posztumusz) gépesítési ágazatvezetõ

2010. június 25., péntek

Fidelitas: új elnökség

FOTÓ: MELEGA KRISZTIÁN

Rendkívüli tisztújítást tartott az Orosházi Fidelitas. A korábbi elnök, Addoun Amar tanulmányai és munkahelyi elfoglaltságai kapcsán már nem Orosházán él, ezért lemondott a tisztségrõl. Június 19-én a helyi szervezet közgyûlésén a tagok egyhangúan megszavazták az új elnökséget. Az elnök Csizmadia Ibolya lett (képünkön középen), míg alelnöknek Palócz Adriennt és Breznyik Zsoltot választották. Az új elnök megköszönte Addoun Amar eddigi munkáját, majd kitért a jövõt érintõ tervekre: – Fontosnak tartom a fiatalok bevonását a közéletbe. A Fidelitason belül megismerhetik egy demokrati-

kus szervezet mûködését és a csapatmunkát – mondta Csizmadia Ibolya, aki kiemelte: egyik legfontosabb feladatuk a Fidesz segítése. – Az õszi helyhatósági választásokat megelõzõ kampányban aktívan részt veszünk. A 10 egyéni körzetbõl legalább egyben érdemi munkát is végezni kívánunk jelöltünkkel, hisz az elmúlt években mindig volt képviselõnk – hangsúlyozta az új elnök. Kérdésünkre elmondta, hogy jelöltjük személyére az Orosházi Fidelitas tesz javaslatot, melyet a helyi Fidesz elnöksége fogad majd el. Megtudtuk, hogy az ifjúsági szervezet Orosházán 70 taggal rendelkezik, ebbõl 20-an aktívan dolgoznak a Fidelitasban. Melega

Hétköznapokon: 16 órától reggel 8 óráig. Hétvégén, illetve munkaszüneti napokon: egész nap. Június 23-án tizedik alkalommal koszorúztak az 1974-ben bezárt cinkusi iskola falán elhelyezett emléktáblánál a Cinkusiak Baráti Körének tagCsökken az áramdíj. Az jai. Azonban nem csak ezért volt különleges a EDF DÉMÁSZ Zrt. július el- szerdai esemény. sejétõl átlagosan 7,4 százalék– 110 évvel ezelõtt, 1900-ban (néhány hónap kal csökkenti lakossági és kis- alatt) épült fel a cinkusi iskola, ami megteremüzleti ügyfelei számára a villa- tette a cinkusi, tatársánci tanyavilágban élõ gye- szönhetõen másfél éve új köntösben várja vissza mos energia egységárait. A rekek tanulási feltételeit. A legenda szerint egy az egykori diákokat, akik jöttek most is emlékeztársaság a kedvezõtlen piaci borkereskedõ adót csalt és Hódmezõvásárhely ni. Az egykori Cinkusi Kisgazda Olvasókör épüfolyamatok és az infláció elle- városa arra kötelezte, hogy vállalja magára 6 ta- letén elhelyezett emléktáblánál is koszorúztak, nére 2010 januárjában az árak nyasi iskola, köztük a cinkusi felépítését – tud- Szenti Tibor néprajzkutató megemlékezését kö2009. évi szinten tartása mel- tuk meg Deák Györgytõl, az egyesület elnökétõl. vetõen. Hetedik alkalommal adták át a vándorlett döntött, így a júliusi ár- A 16 tanyai néptanító és az egykor itt tanult diá- serleget a kardoskúti iskola pályázat gyõztes tacsökkentéssel együtt ez több kok nevében az egyesület emlékdiplomát adott nulójának: idén Kocsány Kittié az elismerés, Rabolni akart, elkapták. Egy orosházi, 28 éves, kerékmint 7000 forint éves megta- át Vásárhely városának. A diplomát a legendás egyben Kószó Péter meghívása a vásárhelyi vá- páron közlekedõ cigány asszony szerdán délelõtt egy nõ válláról karítást jelent egy átlagos ház- néptanító, Urszuly János fia, a szintén pedagó- rosházára. Az alpolgármester a magyarság tábor le akarta tépni annak táskáját a tízemeletes házak elõtt. A 63 éves tartás számára. gus Urszuly Péter, valamint Deák György adta át résztvevõit is meghívta, nekik strandolás lesz a sértett kapaszkodott a táskájába, de az elkövetõ leugrott a kerékHódmezõvásárhely alpolgármesterének, Kószó program. Idén elsõ alkalommal a Cinkusiak Ba- párjáról és dulakodni kezdtek. Az idõs hölgy emiatt 8 napon be(képünkön). Az ünnepi megemlékezé- ráti Köre átadta az Év szponzora díjat. Az egye- lül gyógyuló, könnyû sérülést szenvedett. A rabló menekülni Ismét Varga az elnök. A Péternek sen Németh Béla polgármester is köszöntötte az sület tagja, Ágoston Lajos vehette át az elisme- kezdett, de a lakosság segítségének köszönhetõen a járõrözõ pénteki tisztújító küldöttgyû- egybegyûlteket. Az 1974-ben bezárt iskola jelenrést, 10 éves segítségéért pedig az OrosFarm Zrt. rendõrök gyorsan elfogták. Ellene rablás bûntett elkövetésének lésen a Magyar Szocialista leg az OrosFarm irodaépülete, a zrt.-nek kökapott köszönetet. ch megalapozott gyanúja miatt indult büntetõeljárás. Párt Békés megyei szervezete ismét Varga Zoltánnak szavazott bizalmat 2 évre. A külVeszélyes vizek. Itt a szünidõ és a jó idõ, sokan töltik víz- Tisztelt jelenlegi és leendõ gépjármû-tulajdonosok! döttgyûlés 15-rõl 7-re csökparton a pihenés óráit. Fontos azonban itt is betartani az alapA 304/2009. (XII.22.) Korm. rendelet szerint 2010. július 1. napjától csak a rendeletben meghatározott tartalmi kövekentette az elnökség létszávetõ szabályokat, hogy ne történjen tragédia. Múlt héten a köztelményeknek megfelelõ, teljes bizonyító erejû magánokirat alkalmas joghatás kiváltására a közlekedési igazgatási mát, és az országos elnökség lekedési alapelveket gyûjtöttük össze a vakáció idejére, most jöjeljárásban. Amennyiben nem megfelelõ szerzõdés kerül benyújtásra a hatóság részére, a kérelmet a rendeletben fogtagjai sorába jelölte a volt önjön néhány jó tanács a strandoláshoz, fürdõzéshez. A meggonlaltak szerint el kell utasítania. (A változás a közokiratokat nem érinti.) kormányzati minisztert. A rédolatlanság könnyen vezethet tragédiához – hangsúlyozzák a A nyomtatványboltokban, valamint a www.nyilvantarto.hu honlapon is elérhetõek az új szerzõdésminták. gi-új elnök szerint legfontoszakemberek. Még alig kezdõdött el a vakáció, mégis számos Fõbb változások sabb feladatuk az õszi önkorvízi balesetrõl hallhattunk már. Kis Rozália rendõr hadnagy, az Az adásvételi szerzõdés kötelezõ tartalmi elemei a következõk: mányzati választásra való felorosházi kapitányság munkatársa lapunknak elmondta, hogy – a jogügylet ingyenes vagy visszterhes jellegének meghatározása, készülés. A megyei elnökség térségünkben is találunk tavakat, bányatavakat, amelyek ko– a jogügylet tárgyát képezõ jármûazonosító (rendszám, alvázszám) és gyártmány adatai, tagja lett Füvesi Sándor is. moly veszélyeket rejtenek, elsõsorban a hirtelen változó víz– a felek személyazonosító adatai (családi és utóneve, születési helye és ideje, anyja születési családi és utóneve, a mélység és a hõfokkülönbség miatt. Fontos betartani a legfonszemélyazonosságát igazoló okmány sorszám adata, valamint lakcím adata), jogi személy vagy jogi személyiséggel tosabb elõírásokat. Szabadvizek mentén a legbiztonságosabb a nem rendelkezõ szervezet megnevezése, képviselõjének adatai, székhelyének címe, cégjegyzék-, illetõleg nyilvánAz orosházi önkormányzat kijelölt helyeken történõ fürdõzés. Ezeket a helyeket szakembetartási száma, ingyenesen hívható rek jelölik ki, megvannak a feltételek, amelyek lehetõvé teszik – – a jármûhöz tartozó okmányok (forgalmi engedély és törzskönyv) sorszáma, zöldszáma: ha szükséges – a gyors mentést is. Kérik a szülõket, ismertessék – az okmányok átadásának-átvételének ténye, idõpontja, meg a gyerekekkel a szabadvizek veszélyeit, és készítsék fel õket – a jármûnek a vevõ birtokába kerülési idõpontja, arra, hogyan kerülhetõk el. Kis Rozália hozzátette, rendkívül – a jogügylet hatálybalépésének napja, fontos, hogy felhevült testtel vízbe menni tilos! Ne engedjük a – a felek nyilatkozata, mely szerint mindkét fél teljesíti bejelentési kötelezettségét a közlekedési igazgatási hatóságveszélyes játékokat strandolás közben sem, és kisebb gyermekek nál a tulajdonjog változás hatálybalépését követõ, jogszabályban meghatározott határidõn belül, csak felnõtt kíséretében mártózzanak meg. – a felek nyilatkozata arról, hogy ismerik a bejelentés nyilvántartásba történõ bejegyzéséhez fûzõdõ joghatásokat, valaJó tudni, hogy, aki tiltott helyen fürdõzik, szabálysértést kömint a bejelentés elmaradásának, illetve bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítésének jogkövetkezményeit. Házasságot kötöttek vet el, és akár húszezer forint pénzbírságot is kaphat. gvk Fontos! Az adásvételi szerzõdéseket célszerû 4 eredeti példányban készíteni, mivel a vevõ és az eladó is kizárólag eredeti adásvételi szerzõdés benyújtásával tudja teljesíteni bejelentési kötelezettségét (pl. másolat és fax nem elfoDr. Oroszi Miklós és Abonyi gadható). Tímea Tisztelt orosházi lakosok! A vevõnek továbbra is 15 nap áll rendelkezésére, hogy a gépjármûvet átírassa, viszont az eladónak 5 munkanapon beA Tas utcai egyesített gyalogos és kerékpárút építése, valamint a parkolók lül kell az adásvételi szerzõdés egy példányát az Okmányirodában leadnia. Eltávozott közülünk Az eladónak a gépjármû értékesítése elõtt – amennyiben korábban banki hitel volt a gépjármûvön – töröltetnie kell az felújításának kivitelezése 2010. június 28-án megkezdõdik. Okmányirodában a záradékot, mivel ellenkezõ esetben az adásvételi szerzõdés nem fogadható el. A munkavégzés rendje: hétfõtõl péntekig 7–19 óra Lõdi József (1924) A munkálatok forgalomkorlátozást, valamint a parkolóhelyek korlátozott A 35/2000. (XI.30.) BM rendelet módosítása kapcsán történõ változásokról: használatát vonják maguk után. A munka elõrehaladtával rendszeresen a tulajdonos (üzembentartó) kérelme alapján a jármûnyilvántartásba rögzítésre kerülhet egy telefonszám vagy elekttájékoztatjuk önöket az aktuális korlátozások várható idõtartamáról és ronikus levélcím is. Amennyiben a fentiekkel kapcsolatosan bármilyen kérdése van, keresse fel az Okmányirodát, ahol az ügyintézõk a helyérõl. Június 28-án, 29-én és 30-án segítségére lesznek. A kivitelezéssel járó kellemetlenségekért kérjük szíves megértésüket. mérnek Orosházán. Polgármesteri Hivatal Okmányirodája Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városgazdálkodási Osztálya

Rendõrségi

(80) 931-001

Anyakönyvi hírek

Traffipax

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 15.000 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Poór Csaba. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin Tördelõszerkesztõ: Irimiás László. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: Garmond Press Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


KÖZÉLET/VÉLEMÉNY

2010. június 25., péntek

Egyre többen csatornáznának A múlt hét végén Rákóczitelepen csengettek a Víziközmû Társulat munkatársai. Személyesen keresték fel azokat a lakosokat, akik eddig még nem csatlakoztak a készülõ szennyvízcsatornahálózat megépítéséért felálló társulathoz. Az általános tapasztalat az volt, hogy az otthon lévõk érdeklõdve fogadták a megbízólevéllel és kitûzõvel érkezõ embereket, és mindenki tájékozott volt a legújabb fejleményekrõl, az összegekrõl. Az eddigihez képest 3 nap alatt megduplázódott a rákóczitelepi belépõk száma: az 1289 ingatlan közül már 653-an jelezték: szeretnék, ha megépülne a csatorna, s be is léptek a Víziközmû Társulatba. A városrészen így már több mint 50%-os a csatornázás támogatottsága.Voltak olyan lakók, akik különbözõ okokra hivatkozva elutasították a belépést. Néhányan kifogásolták, hogy a szerzõdéskötésre érkezõ biztosok felkészületlenek, és telefonálgatnak a válaszokért. Ezt felvetettük a tervezõ Kövite Plusz Kft. munkatársának, Imre Editnek is. – Örülünk annak, hogy a lakosok kérdésekkel fordulnak munkatársainkhoz, akik készséggel válaszolnak a felvetésekre. Sok helyen olyan egyéni kérdésekkel álltak elõ az ingatlantulajdonosok, amikre ott nem tudtak a szervezõk választ adni, ezért telefonon kérdezték meg az irodában tartózkodó szakembereket. Az a célunk, hogy konkrét, pontos és szakszerû válaszokat adjunk a felmerülõ kérdésekre – mondta Imre Edit.

– A csatornázás elemi érdekünk, ezért a város képviselõi egyhangúlag csökkentették a lakossági díjakat az elmúlt ülésen, ezzel az önkormányzat A csatornázásban érintett négy körzet közül a Szõlõ városrész a legaktívabb: itt már a lakosok több mint 60 %-a csatlakozott a Víziközmû Társulathoz. vállalta át a terhek egy részét az emberektõl – mondta Burka László. A Víziközmû Társulat elnöke örömét fejezte ki, hogy az elmúlt hetekben megnõtt a belépõ ingatlantulajdonosok aránya, akik ezzel a

Házhoz mennek a Víziközmû Társulat szervezõi, ezen a hétvégén Szentetornyát járják be, így könnyítik meg a csatlakozás lehetõségét. Június 26–27-én (szombat, vasárnap) reggel 8.30 és este 19.30 között keresik fel az ingatlantulajdonosokat. Ezért kérik, hogy az ingatlan tulajdonosa tartózkodjon otthon a fenti idõpontban. Fontos tudnia, a szervezõk a helyi Víziközmû Társulat szervezõbizottsága kitûzõjét viselik, és semmilyen körülmények között nem kérnek öntõl pénzt! Belépési nyilatkozatot a polgármesteri hivatalban is tehet: június 26–27-én (szombat, vasárnap) 9 óra és 20 óra között, hétköznapokon pedig reggel 8-tól 16 óráig a városfejlesztési osztályon, Jankóné Tóth Olgánál (a hivatal telefonszáma: 06 68/413-022).

Kirúgott postások (Folytatás az 1. oldalról) Szakszervezetének ügyvivõje elmondta, egyeztetést kezdeményeztek, de erre a postavezetõ nem jött el, ezért munkaügyi bírósághoz fordulnak. Csordás szerint a fent említett szakszervezet jogszerûtlenül mûködik Orosházán. A sztrájk miatt indult munkaügyi perben a bíróság kérte a szakszervezeti alapító okiratot. – Orosházán a Kézbesítõk Szakszervezete egy szomszédos kocsmában alakult, ellen-

ben a jegyzõkönyv azt tartalmazza, hogy ez az Orosháza 1-es Posta által biztosított helyiségben jött létre. Tõlem helyiséget nem kértek erre a célra, egyébként kaptak volna. Szombati Ferenc ügyvivõ erre így reagált: – Mi nem szakszervezetet alapítottunk, hanem a Kézbesítõk Szakszervezetének Orosházi Alapszervezetét. A bíróság által kért jegyzõkönyvet beadtuk, elfogadták. melega

Harc a drogok ellen 1987. június 26-án ENSZ-határozatban deklarálták, hogy a kábítószer elleni harc csak nemzetközi összefogással lehet sikeres. Ezt a napot azóta Kábítószer-ellenes Világnapként tartják számon. Kontinensünk ma már a második legnagyobb illegális kokainpiac, ahol évente mintegy 8000 kábítószer-fogyasztással összefüggésbe hozható haláleset történik. Magyarország a kábítószer-kereskedelemben már célország is. A cannabis származékok és szintetikus partidrogok használata a leggyakoribb. A fogyasztók körében a marihuána a legelterjedtebb, de egyre gyakoribb, hogy szabad felhasználású gyógyászati termékekbõl állítanak elõ bódító hatású élvezeti szereket. Az idén fogadták el hazánkban az új Nemzeti Drog-

döntéssel aktívan kiveszik részüket a fejlesztésbõl. – A csatornázás kivitelezésének megfigyelésére és pénzügyi ellenõrzésére annak van joga, aki önként belép a társulatba. Így személyesen részt vehet minden közgyûlésen, ahol a fontos döntések születnek, és beleszólási joga is lesz a folyamatokba. Aki önként belép a társulatba, az LTP szerzõdés esetén 1660 forintot fizet havonta. Aki viszont most valamilyen oknál fogva kimarad, az a társulat megalakulása után – a törvény rendelkezése szerint – úgynevezett kényszertaggá válik, és 40%-kal több pénzt kell fizetnie havonta. A Víziközmû Társulat felállása után minden csatornázással érintett ingatlantulajdonos tagja lesz a társulatnak. A törvény úgy rendelkezik, hogy a többség akarata érvényes a kisebbségre is – fogalmazott Burka. MK

stratégiát, melynek mottója: „Biztonságosabb társadalom – megtartó közösség”. A dokumentum a kábítószer-probléma kezelésében továbbra is a helyi közösségek megtartó erejére épít. A koordinációért felelõs tárca, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium számít a Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórumokkal (KEF) való együttmûködésre. Orosházán is aktívan mûködik a KEF, mely a minisztériumi pályázatokon nyert források felhasználásával ér el sikereket. Az ezekhez szükséges önrészt az önkormányzat biztosítja. A drog elleni küzdelem világnapján tudatni kell az emberekkel, hogy mindenki számára létezik megfelelõ segítség. A különféle drogokkal kapcsolatos problémákra van megoldás! S. Gy.

Összefogás Hétfõ óta gyûjt a kistérség csaknem összes települése az árvíz sújtotta Felsõzsolcának. A Borsod megyei faluba június 10-én már érkezett Orosházáról egy kamionnyi tartós élelmiszer, víz, fertõtlenítõszer. Most ezek mellett rengeteg ruhanemût és bútort gyûjtöttek össze. A József Attila iskolában egy tantermet a ruhák, két másikat a bútorok töltöttek meg, két ház teljes bútorzatát is felajánlották – tudtuk meg Fejes Róbertnétõl, a kistérségi iroda vezetõjétõl. A kistérség településeirõl lapzártánk után érkeztek be a felajánlások. Két kamionnyi adomány hétfõn reggel indul Felsõzsolcára. A szállítási költségeket az Orosháza Kistérség Többcélú Társulása állja. Emellett 500 ezer forinttal segítenek a múlt pénteki viharban milliárdos károkat szenvedett Mezõhegyesnek – tudtuk meg Németh Béla elnöktõl. Azt már polgármesterként mondta el lapunknak, hogy az elmúlt idõszak szélsõséges idõjárása kapcsán az orosházi önkormányzathoz nem érkezett bejelentés magánszemélyektõl. A gazdálkodókat ért károkon pedig sajnos az önkormányzat nem enyhíthet. -c-

Az MSZP orosházi szervezete sajtóközleményben reagált arra a hírre, hogy a Fidesz dr. Dancsó Józsefet nevezte meg polgármesterjelöltjeként. Szerintük azzal, hogy nem Németh Bélát jelölik, beismerik: „totális csõd volt az elmúlt négy évi tevékenységük Orosházán, és szégyen lenne azt az embert a színeikben polgármesterjelöltként újraindítani, akinek a nevéhez semmi érdemleges fejlesztés nem köthetõ.” Az ellenzéki párt helyi képviselõi úgy vélik, a Fidesz vezette Orosházán szinte teljesen megállt a fejlõdés, pedig az uniós forrásokból sok ellenzéki vezetésû város gazdagodott. Közleményükben utalnak arra, hogy 2008 májusában a Fidesz elismerte a polgármester alkalmatlanságát. „Az, hogy a fideszes vezetõk és a fideszes önkormányzati képviselõk ennek ellenére az egész ciklusban kitartottak Németh Béla mellett, bizonyítja, hogy számukra nem Orosháza fejlõdése, nem az orosházi emberek jóléte volt a fontos, hanem a hatalom megtartása – mindenáron” – összegzik közleményükben. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség orosházi szervezete „Akinek itt szégyenkeznie kell, az az MSZP!” címmel reagált a fentiekre. Határozottan visszautasítják az ellenzéki párt állítását, miszerint dr. Dancsó József jelölésével elismerik, hogy szégyellik Németh Béla polgármester személyét. Sem Németh Béla polgármester úrnak, sem a Fidesz orosházi csoportjának, sem az õket támogató polgároknak nincs okuk a szégyenkezésre! – hangsúlyozzák. Úgy vélik, akinek szégyenkeznie kell, az éppen az MSZP. Az elmúlt nyolc évben gazdasági és erkölcsi mélypontra süllyesztették az országot, katasztrofális helyzetbe hozták a családokat, engedték lecsúszni a középrétegeket. „Hallgattak az orosháziak elõtt az õszödi hazugságokról, a teljes eladósodásról, rejtegették az utolsó pillanatig az igazságot. Ellopták Hagyó barátjukkal együtt a magyarok jövõbe és becsületes munkába vetett hitét, és már most elkezdik nemtelen kampányukat” – fogalmaznak a közleményben. Végül arra kérik az orosházi MSZP politikusait és tagjait, hogy a törvényt tiszteletben tartva a kampányidõszakra idõzítsék kampányukat, bármilyen stílusú is legyen az. Fákat

döntött a szél szerdán Orosházán, munkát adva a tûzoltóknak. Reggel egy Székács utcai ház udvarán álló hatalmas fûzfa tört ketté és dõlt rá a szomszéd épületre. A tûzoltók a kosaras autó segítségével tudták csak leszedni a fát a tetõrõl. A Könd utcán gyökerestül kifordult egy fenyõ. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Ételosztás

õszinte szívvel. Június 26-án, szombaton ezúttal a mozgáskorlátozottakat várják egy tál meleg étellel, a Mozgáskorlátozottak Orosházi Egyesületének székhelyénél (Lehel utca 46.) 13 órától. Kérik, hogy a mozgáskorlátozott igazolványt mindenki hozza magával. A szervezõ ezúttal is Illyés Gábor és csapata.

3

Nekünk a Balaton… A magyar lakosság több, mint fele nem is gondolhat arra, hogy nyaralni menjen az idén. Pedig az igazi kikapcsolódás, testi-szellemi felüdülés az, ha az ember hátrahagyja hétköznapi gondjait, megszokott környezetét, és irány – mondjuk a Balaton. A magyar tenger, a mi Riviéránk nagyon sok honfitársunknak csak álom. Arra sem telik. De hát mire telik? A minap egy bútorüzletben bámészkodtam, s önkéntelenül is hallottam, mirõl beszél a bolt tulajdonosa és néhány vállalkozótársa. Panaszkodtak, milyen nehéz világ jár mostanában a kereskedõkre, mert – õket idézem – „a fószer örül, hogy van mit enni.” Valóban: nap mint nap tapasztalom, hogy kedvenc boltjaim bezárnak, elköltöznek, megszûnnek. Tönkremennek, mert nincs vásárló. A szûkre szabott családi büdzsébõl nem jut bútorra, ruhára – nyaralásra meg végképp nem. A nyomor, a nélkülözés ilyen-olyan szintjeit sokan értetlenül figyelik. Nem értik például, miért nincs biztosításuk az árvíz sújtotta öreg házak kisnyugdíjas lakóinak. Miért sírnak apró tárgyaik után, amelyek nemcsak emléket õriznek, hanem értéket is képviselnek számukra. Ötven-hatvan ezer forint havi jövedelembõl hogyan is lehetne könnyedén felszerelni egy új háztartást? Nem értik a több százezer, esetleg sokmilliós havi jövedelemmel rendelkezõk, mit éreznek azok, akiknek egyetlen vagyonkájukat – lakásukat, otthonukat – viszi el a víz, árverezi el a bank. Talán azt gondolják, õk is hibásak, hiszen miért nem biztosítottak, vagy annak idején miért vették fel a hitelt? No és miért hoztak a világra annyi gyermeket? Csakhogy a nemzet gerincét nem a milliárdosok szûk köre, hanem a szerényen élõ milliók alkotják. Az ország felemelkedését is tõlük remélhetjük, igaz, ehhez a hatalom birtokosainak segítségére is szükség van. Mostanában látunk biztató jeleket. Az emberek többsége üdvözli például, hogy határt szabnak az állami szférában foglalkoztatottak jövedelmének. (Reméljük, ebbe beletörõdik majd a nyolcmilliós havi fizetéssel rendelkezõ bankelnök és a hárommilliót keresõ rektori kör is.) Nem csak arról van szó, hogy közpénzek folynak el. Az átlagember önérzetét sérti, hogy az õ munkáját század annyira sem becsülik, mint néhány kivételezettét. Itt a nyár, a szabadságok ideje. Ha a szerencsések közé tartozunk, és eljutunk a Balatonra, gondoljunk az árvíz, belvíz sújtotta vidékek nyomorgóira. Ha másképp nem segíthetünk, mondjunk értük egy imát. Gubucz Katalin

Elmarad a mûtét. Egyelõre bizonytalan idõre elnapolták a féléves májbeteg Csete Sára mûtétjét. Mint megtudtuk, még a szülõk sem értik, miért halasztották el a beavatkozást, mely az eredeti tervek szerint június 24-én lett volna. Még a mûtét részleteirõl sem tájékoztatták õket, mint ahogy azt korábban ígérték. Egyelõre marad a bizonytalanság és a feszült várakozás. Mint ismert, az édesapa lesz a donor, akinek a mûtét idõpontjáig fogynia kell. A megfeszített diéta megtette hatását, a kilók fogyatkoznak. Sára vitaminokkal dúsított speciális tápszert kap, melyet mindennap a kórházban állítanak össze. A kislány étvágya nem túl jó, csak naponta kétszer hajlandó enni: délelõtt és este. Sajnos a súlya sem gyarapodik: ugyanannyi a testtömege most is, mint amikor itthon voltak: 6170 gramm. sgy

Vállalkozók

az interneten. Kistérségi Vállalkozói Fórumot szervezett június 22-én a Polgármesteri Hivatalban a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Közalapítvány és városunk önkormányzata. Az alapítvány két projektmenedzsere, Petényi Roland és Gera Krisztián tartott elõadást a közel harminc érdeklõdõnek. Hallhattak a kezdõ vállalkozók által is igénybe vehetõ mikrohitelrõl, valamint a mikrohitel plusz és a kisvállalkozói hitel felvételének lehetõségeirõl.(Részleteka www.bmva.hu oldalon.) A vállalkozók 10 terméküket ingyen hirdethetik a BekesPlaza.com oldalon és árulhatják addig, amíg az elsõ értékesítés meg nem történik. Hetente egy PR-cikk is megjelenik róluk a honlapon, melynek sok ezer látogatója van. Ansz

Hirdetmény Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 71/A §-a szerint a köztisztviselõk napja július 1., amely a közigazgatási szerveknél munkaszüneti nap. A Polgármesteri Hivatalban 2010. július 1-jén (csütörtökön) – fentiekre tekintettel – semmilyen ügyben nem lesz ügyfélfogadás. Az orosházi okmányirodán – az elmaradó ügyfélfogadás pótlására – 2010. június 29. (kedd) napján 7:30 – 12:00 óra között rendkívüli félfogadás lesz. Megértésüket köszönjük! Hegedûsné Dr. Hegedûs Mária címzetes fõjegyzõ


MINDENNAPJAINK

4

Fehér bottal ... (Folytatás az 1. oldalról) Kérdésemre, hogy ilyenkor mit tesz, János egyszerûen csak azt válaszolta: segítséget kér. Megemlítette azt is, hogy a Táncsics utcai keresztezõdésnél is nagyon jó lenne, ha lenne hangjelzés, mert ott egyáltalán semmi nem segíti az átkelést. Arra nem is szokott járni, inkább tesz egy nagy kerülõt, ha arra akad dolga. János Rákóczitelepen lakik, naponta bejár busszal a városba. Így a buszállomás felé folytattuk utunkat és rögtön egy akadállyal szembesültünk. A peronon, ahol egyébként az utasok várakoznak, egy (tilosban parkoló) autó zavarta meg Bors és János útját. A területet fedõ térkõ között elhelyezkedõ színes burkolat nem dísz, hanem a vakvezetõ sáv. Más a bordázata, ez segíti a vak embert a tájékozódásban. Az autó éppen azon állt, épphogy ki tudták kerülni. Az egyik információs táblánál is rosszul alakították ki a vakvezetõ sávot, olyannyira, hogy a látássérült embert egyenesen a táblának vezeti. Az információs térkép is hagy némi kívánnivalót. A

Braille-írással készült feliratok valahogy nem ott vannak, ahol lenniük kellene. Így egyáltalán nem adnak reális képet a tájékozódásról. Amíg beszélgettünk, néhány autóbusz hagyta el az állomást. A hangosbemondó nem mûködött... Innen ismét visszasétáltunk a polgármesteri hivatalhoz. A volt Csillag elõtti átkelés sem egyszerû. Egy látó embernek sem, nemhogy egy vaknak. Veszélyes, hogy a zebra után egykét lépés után rögtön a kerékpárút következik. János egyébként jól el tudja intézni ügyeit, a hivatalokban segítenek neki. – Ezzel egyáltalán nincs gond. Elõfordult viszont, hogy az egyik üzletbe nem engedték be Borsot, holott jogszabály írja elõ, hogy vakvezetõ kutyát be lehet vinni – hangsúlyozta. Csak néhány azok közül, melyek egy látássérült ember mindennapjait nehezítik. Sétánk során azt tapasztaltam, hogy bizony, nem figyelünk egymásra. Sokan észre sem veszik a vakvezetõ kutyát és a fehér botot. Sietnek, éppen hogy nem mennek neki a vak fiatalem-

A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat egész napos programot szervezett a 2009/2010es tanév 32 kitüntetett tanulójának június 17-én, a Ravasztanyán. A tanya tulajdonosa, Csizmadia Sándor fogadta a diákokat és körbevezette õket az óriási területen – tudtuk meg Urbán Zsuzsa ifjúsági referenstõl. A tanyamúzeumnak köszönhetõen a gyerekek bepillantást nyerhettek elõdeink életébe. Kipróbálhatták a kö-

Ahol a jövõ készül

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

A legjobbak az igazgatónõtõl vehették át jutalmukat (Folytatás az 1. oldalról) általános mûveltséghez juttassuk, mert a mai magyar társadalom leginkább egy hiteles, áldozatkész értelmiségi réteg hatásától várhat valami jó irányba történõ elindulást. Rövid távon ehhez a hosszú távú tervhez kell biztosítani a kellõ tárgyi és a szükséges személyi feltételeket. Az iskola, óvoda tartóoszlopai az itt dol-

Június elején Svájcban turnéztak az orosházi fúvósok. Stüsslingenbe utaztak egy fúvószenekari fesztiválra, melyen 14 zenekar szerepelt. Az élményekrõl K. Tóth László karnagy számolt be: – A helyi zenekarok és egy holland együttes mellett mi képviseltük Magyarországot és Orosházát. A kint eltöltött 4 nap alatt sok fellépésünk volt. Egy hatalmas fesztiválsátorban zajlott a rendezvények

gozó pedagógusok. Szeretném, ha munkánkat továbbra is jó légkörben és még nagyobb hatékonysággal végeznénk. Keresünk új lehetõségeket is, pl. a diakóniai (segítõ, jószolgálati) munkát megismertetni a tanulókkal. – Melyek lennének a legfontosabb változások, amelyeket az új kormányzattól remélnek? – Nem átalakításra vá-

runk, hanem vissza kell térni a meglévõ gyökerekhez. Szemléletváltásra olyan értelemben, hogy az oktatás-nevelés nem szolgáltatás, hanem értékteremtés. Ennek szellemében szükséges a közoktatási törvényhez hozzányúlni. Alapjaiban kell újjáépíteni a magyar oktatási rendszert, meg kell teremteni az egyensúlyt a magyar oktatás hagyományai és a mai kor megújulási igényei között. Várjuk az adminisztrációs terhek csökkentését, nagyobb társadalmi megbecsülést és az iskolákban folyó munka elismerését. Természetesen az erkölcsi megbecsülésen túl az anyagi elismerésre is gondolok. – A közoktatási törvény 1993 óta hatályos és azóta 27szer módosították. A tervezett mostani változás után néhány év állandóság, megnyugvás az, amire a legnagyobb szükségünk van. Kell a biztonság érzése, amely a nyugodt, tartalmas, igényes munkához elengedhetetlenül fontos. Mert az iskola az a hely, ahol a jövõ készül. Imre J.

Egy lángot adok… A Czina Sándor tagintézmény évzá-

Fúvósok Svájcban

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

A Ravasztanyán

bernek. János utunk végén búcsúzóul csak ennyit mondott (A kis herceg szavait idézve): Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Az utunk során tapasztalt hibákra rákérdeztünk az illetékeseknél. A vakvezetõ sáv helytelen kialakításáról és az információs térkép feliratozásáról Bagi Lászlót, a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályvezetõjét kérdeztük. Elmondta, a problémát jelezték a kivitelezõnek, aki rövid idõn belül a hibák kijavítását ígérte. A buszállomás vezetõjénél, Rédecsi Zoltánnál a nem mûködõ hangosbemondóról érdeklõdtünk. Mint mondta, a mostani esõs, viharos idõjárás szokott problémákat okozni, ugyanis a rendszer internetes kapcsolaton keresztül mûködik. Amikor ott jártunk, akkor is ilyen idõjárás volt, valószínûleg ez okozta, hogy nem mûködött a hangosbemondó. A lámpás gyalogátkelõhelynél az átkelést segítõ hangjelzés olykori „némaságáról” Lakner Pált, a Magyar Közútkezelõ Kht. Orosházi üzemmérnökségének vezetõjét szerettük volna megkérdezni, õ azonban szabadságon van. Somodi Gyöngyi

2010. június 25., péntek

többsége, és az orosházi származású Gabányi Géza lelkész úr szervezésében két idõsek otthonában is zenéltünk – mondta a karnagy. A helyszínen kiderült: nem kapnak a zenekarok minõsítést, ennek ellenére az orosháziak megmérettették magukat. Külön katonai és zenei szakértõk értékelték a menetzenét, s a fiatal csapat kiválóan helyt állt. Ezt követte egy templomi fellépés, melyet rögzítettek,

szörût, felülhettek egy régi Csepel motorra is. A szabadban és az istállókban õshonos állatokat simogathattak. A gyöngytyúkok, pulykák, kacsák mellett törpekecskék, cigája birkák és racka juhok is élnek a Ravasztanyán. A diákokat délben slambuc várta, majd lovaskocsival indult tovább a csapat a következõ helyszínre, a tanyasi idilltõl már kissé távol álló quadpályára. Sz.A. majd a zsûri elnöke értékelte a hallottakat. Az építõ jellegû kritika mellett rengeteg dicsérõ és elismerõ szót kapott a zenekar. – Nagyon büszke vagyok a zenekarra, hisz mindenki tudása legjavát nyújtotta. Az utolsó napon az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a fesztiválsátorban a zárókoncertet mi adhattuk. Több száz résztvevõ táncolt és tapsolt a mi fúvószenénkre – idézte fel K. Tóth László. Legközelebb az Orosháza Fesztivál nyitó- és zárónapján játszanak a fúvósok, s terveik szerint õsszel Zombára utaznak. A Svájcban készült útifilmet hamarosan láthatják az Orosházi Városi Televízióban. A zenekar honlapján, a www.ofze.hu címen bõvebben is olvashatnak a svájci élményekrõl. MK

róján ünnepi mûsorral búcsúztak a nyugdíjba vonuló Lipták Andrásné igazgatótól. A szülõi munkaközösség, a pedagógusok és a gyerekek verssel, hálás szavakkal köszönték meg áldozatos munkáját, mindazt, amit a Czina iskoláért fáradhatatlanul tett közel 20 éven keresztül. „Egy lángot adok, ápold, add tovább, s õrizd híven…” – e Reményik Sándor idézettel köszönt el a tantestülettõl, a diákoktól és a szülõktõl Lipták Andrásné. „Egy lángot adok, – én is kaptam azt…” folytatva a verset búcsúzott példaképétõl is, az iskola elsõ igazgatójától, Gulyás Jánosné Zsuzsikától. Az ünnepségen jelen volt Pusztainé Szabó Margit fõigazgató és Orosz László fõigazgató-helyettes, akik Orosháza Város Általános Iskolája igazgatótanácsa döntése értelmében – Lipták Andrásné áldozatos munkáját elismerve – címzetes igazgatói címet adományoztak számára. esgyé


OKTATÁS, KULTÚRA

2010. június 25., péntek

5

Az idõ elromlott, de a hangulat kitûnõ volt

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

kacsingató jegyek is. Ezen a napon a résztvevõk szabadon járhattak-kelhettek a képtár kiállítótermeiben, így nemcsak a frissen nyílt kiállítás munkáit tekinthették meg, hanem az intézmény minden anyagát. Volt lehetõség tárlatvezetésre is, azonban a legtöbben úgy gondolták, nem szakértõ szemmel ismerik meg a tárlatokat, csupán hagyják, hogy a képek magukkal ragadják õket. Mezei-Fehér Judit, a képtár mûvészpedagógusa – a

mellett az állandó kiállítások anyagát is. Közel 1000 ember töltötte az estét, sõt az éjszakát a Szántó Kovács múzeumban szombaton. Az intézmény ezen a napon szervezte meg a Szent Iván-éji mulatságot, melyre számos ingyenes programmal várta a város apraját-nagyját. Mivel ez egy családi nap volt, a szervezõk minden korosztály számára kínáltak kikapcsolódási lehetõséget. A gyerekek megtekinthették Foky Ottó

Múzeumok Éjszakájának egyik szervezõje – sikeres programként értékelte a szombati rendezvényt, hiszen az érdeklõdõk egész este folyamatosan jöttek, cserélõdtek. Mintegy százhúsz fõ rótta éjjel 11-ig a képtár kiállítótermeit, megismerve így az idõszaki

bábtervezõ kiállítását, közelebbrõl megismerkedhettek többek közt Mirr Murral, a Legkisebb ugrifülessel, a Tévémacival. A rendezvény hivatalos megnyitójára este 7-kor került sor, azonban már órákkal elõtte gyûltek a családok az intézményben, annak udvarán,

Játékosság, vidámság, finom elegancia, irónia – mindez megtalálható a képtárban nyílt kiállításon Sem délután, sem este, sem éjszaka nem volt ideje unatkozni annak, aki június 19-én részt vett a Városi Képtár által szervezett Múzeumok Éjszakáján. Délután egy órakor képzõmûvészeti játszóház vette kezdetét, ahol a gyerekek az absztrakt mûvészettel ismerkedhettek meg Kohut Béla és Szórád Mónika segítségével. Ezen a napon nyílt meg a „Nem orosházi-Orosháziak” címû képzõmûvészeti kiállítás is, melyen kilenc olyan alkotó mutatkozott be munkáival, akik egykor Orosházán éltek, de ma már máshol boldogulnak, illetve olyanok, akik nem városunkban nõttek fel, de ide sodorta õket az élet. A tárlatot Szilasi-Horváth Tibor nyitotta meg. – A mûvészet, az alkotás

üzenni tud. Életérzést, pillanatnyi hangulatot, ráébreszt, hogy a világ nemcsak olyan körülöttünk, mint amilyennek mi, hétköznapi emberek látjuk, hanem egy másik dimenzióba is emel, melyben újabb, más jelentéstartalmat kapnak a dolgok. Az alkotók a formákkal, az anyaggal, a színvilággal, a kifejezési technikával, a témaválasztással és a képtár munkatársai a színvonalas rendezéssel mindezt átélhetõ és megélhetõ élménnyé tudták varázsolni – mondta SzilasiHorváth Tibor. Megnyitójában a kiállítás sokszínûségét is hangsúlyozta, melyben van játékosság, vidámság, finom elegancia, irónia, és emellett vannak a régi korok felé visszanyúló vagy éppen az újak felé

valamint a Zombai utcán felállított színpad elõtt. Sült a langalló, készültek a bográcsokban a finomságok, kikerültek az érdeklõdõk elé a különleges kézmûvestárgyak, és a kovács is belekezdett a patkókészítésbe. Fellépett a Best Dance Company, s egy labdazsonglõr bemutatóját is láthatták az érdeklõdõk. A fél 8-kor kezdõdõ nyolcállomásos játékos vetélkedõ elsõ megpróbáltatásait még száraz terepen teljesíthették az induló csapatok. A feladatok között találhattunk szellemi, ügyességi és fizikai próbákat, az íjászat, a szájjal történõ almahorgászás, a homokban mászás mellett volt szerencsekerék-forgatás is. A 34 csapatból az eleredõ esõ miatt végül csak 26 „ért be a célba”. A Mentés Másként Trió fantasztikus szabadtéri koncertje után az esõ már tényleg nem kímélte a mulatságot, így az emberek zöme behúzódott a múzeumba, ahol kezdetét vette a táncház (képünkön). A bátrabbak – akik nem féltek a megfázástól – részt vehettek még az éjjeli fáklyás felvonuláson és a tûzugráson is. Rózsa Zoltán múzeumigazgató szerint a rendezvény – a rossz idõ ellenére – elérte célját, hiszen az emberek jó hangulatban tölthették együtt az estét. Sz.A.

A könyvtár nyári nyitva tartása A Justh Zsigmond Városi Könyvtár a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan június 28-tól augusztus 29-ig az alábbi nyári nyitvatartási rend szerint várja olvasóit. FELNÕTTEK RÉSZÉRE hétfõtõl péntekig 13–17 óráig a szolgáltatások teljes köre igénybe vehetõ lesz, könyvet, folyóiratot, hanglemezt, videót kölcsönözni az eddigiekhez hasonlóan lehet. INTERNETES SZOLGÁLTATÁS: hétfõtõl péntekig, 9–17 óráig GYERMEKKÖNYVTÁRUNK június 28-tól augusztus 29-ig, hétfõtõl péntekig 8–16 óráig tart nyitva, emellett pedig június 28-tól július 9-ig 9–12 óráig kéthetes játszóházba várja a 6-12 éves gyerekeket. A játszóház programjában többek között szabás-varrás, papírhajtogatás, fonalgrafika, gyöngyfûzés szerepel. A gyerekek sok más mellett képeslapot, noteszt, karkötõt, nyakláncot készítenek majd. A nyári idõszakban is szeretettel várjuk olvasóinkat!


6

HIRDETÉSEK

2010. június 25., péntek

Aprók

Tudta-e Ön? Az International Journal of Epidemology folyóirat kimutatta, hogy a dohányzásnál sokkal károsítóbb tényezõnek bizonyul az egyedüllét (szingli létforma) és a gyermektelenség.

Az Arany János utcában családi ház eladó. +36 (30) 563-2105 A Napsugár családi napközi szünidõben (2000 Ft/nap), hétvégén (5000 Ft/nap) és alkalmanként (500 Ft/óra) is szeretettel várja Önt és gyermekét! Keressen bennünket! +36 (30) 216-7609 LOVÁRI NYELVOKTATÁS június 26-tól augusztus 31-ig! Középfokú nyelvvizsga szeptemberben. +36 (20) 451-1135 Kispolski alkatrészeivel, mûszakira felkészítve sürgõsen eladó, valamint Babetta üzemképesen eladó vagy süldõre cserélhetõ. +36 (30) 618-6627 Kitûnõ állapotban 1.6-os Opel Astra eladó! +36 (30) 345-8121, +36 (30) 424-7897 Csak csere! Elcserélném orosházi kertes házam pusztaföldvári házra (rét, föld legyen). +36 (20) 215-7102 Orosházán, Kazinczy utcában magasföldszinti lakás eladó. +36 (30) 6534-221, (68) 632-006

Hirdessen az Orosházi Életben!


2010. június 25., péntek

deztük rd r é k g e M

Hogy készültél a szóbelire? Lovas Róbert (Székács iskola)

– Eléggé izgulok a szóbeli miatt, fõleg, hogy az írásbeli szerintem nagyon nehéz volt. A választott tantárgyam a földrajz, ebbõl már tavaly leérettségiztem. Remélem, hogy most a szóbelivel tudok majd javítani az írásbeli eredményeimen. Nagyon sokat kellett még tanulnunk az írásbeli után, hogy jó legyen a végeredmény. Én nem az érettségi, hanem az év végi jegyeimet szeretném beszámíttatni a továbbtanulásnál, mert most úgy látom, hogy akkor több pontom lesz. A gimnázium után Budapesten, a Rendõrtiszti Fõiskolán szeretnék tanulni. Szpisjak Brigitta (Táncsics gimnázium) – Az írásbeli után a szóbelire nagyon sokat kellett még tanulnom. Az összes tételt még egyszer átnéztem, de annyira nem bizakodom így sem, mert szerintem nagyon sok múlik a szerencsén. Nekem most csak három tantárgyból kell vizsgáznom – magyarból, matematikából és történelembõl –, hiszen kettõbõl már megvolt az elõre hozott érettségim. Szegedre szeretnék menni gyógytornásznak. Oda lehet vinni az informatika érettségit, amin én már szerencsére túl vagyok.

Pro gramajánló – Ibiza party 5. Fellép: Bárány Attila, Soneec, Jovan, Dusan, Chriss, Kühl, DJ Oszi, DJ MoLa. Eötvös Sportcsarnok. Június 25. Jegyek elõvételben és a helyszínen is kaphatók. Info: www.malomsorozo.hu, 70/637-5912 – OVB Strandkézilabda nõi-férfi kvalifikációs torna. Július 3–4. Orosháza-Gyopárosfürdõ. Info: Kopornyik Zsolt 20/6611-550, kopi33@freemail.hu

K utyaszorító Nagyon várja gazdája jelentkezését ez a középtermetû, fiatal, barátságos szuka kutya. Fekete színû, négy mancsán fehér zoknival. A hétfõi viharban szökhetett el otthonról, még most is nagyon nyugtalan, nem találja a helyét. Tel.: (70) 619-2305. A kutyamenhelyen él több foxterrier, labrador, puli, és gyönyörû keverék kölyköknek is gazdira lenne szükségük. www.oroshaziallatvedok.hu

AKTUÁLIS

7


SPORT

8

Az NB I-es tagság nagy feladatok elé állítja az orosházi férfi kézilabdacsapatot és a klub vezetését egyaránt. Rajki Istvánt, az OFKSE elnökét arról faggattuk, mi a helyzet a bajnoki rajt elõtt két hónappal. – Készülünk a megmérettetésre. Mint azt bizonyára tudják, a csapatból Goran Dukic személyében egy játékos távozott, a többieket sikerült együtt tartani. Az NB Ies eredményes helytállás érdekében szükség van erõsítésekre is, ezért igazoltunk 3 játékost. A békési csapatból hazatér az orosházi nevelésû Pánczél Zoltán, a Debrecen csapatából érkezik Lókodi Gergõ, és a két átlövõ mellé a szerb Vrbac csapatából jön beálló posztra Milan Mazic. Ezzel a 18 fõ körüli létszámmal indul az alapozó idõszak, majd az edzõtábor után szûkíti a vezetõedzõ a játékoskeretet. – Meglesz a biztos anyagi háttér? – A város vezetése teljes mellszélességgel a klub mellett áll, de az NB I-es mûködéshez minimálisan szükséges mintegy százmillió forintot sajnos nem tudja biztosítani. A zavartalan szezonhoz szükséges pénz elõteremtése érdekében jelenleg is tárgya-

lások folynak különbözõ szponzorokkal. Nagyon várjuk az új sporttörvényt, amely kedvezõbb feltételeket biztosít azoknak a cégeknek, amelyek áldoznak a sportra. Emellett hamarosan elkészülnek a bérletek, és bízunk abban, hogy a meghirdetett pártoló tagsági rendszer is még inkább beindul. – Milyen pluszterheket ró az NB I-es tagság a klubra? – Többet kell utaznunk, a rájátszásos rendszer miatt több mérkõzésünk lesz, ráadásul 3 csapatot – serdülõ, ifi, felnõtt – kell utaztatni. Meg kellett állapodnunk egy biztonsági céggel a hazai meccsek biztosítása érdekében. A játékosok bérét is fel kell hoznunk legalább az NB I-es szint aljáig, hiszen sokkal több munkát végeznek majd, mint eddig. Mindemellett meg kell oldani az edzéslehetõség biztosítását is, hiszen most már délelõtt is edzenünk kell. Továbbra is azon leszünk, hogy az eddigiekhez hasonlóan eredményesen tudjuk menedzselni a klubot. Mindig is az elvégzett munkában hittünk, így lesz ez ezután is. Keményen fogunk dolgozni, és bízom benne, hogy sok örömet okozunk majd a város sportszeretõ közönségének. Csányi József

Bajnokavatás Június 17-én este ismét benépesült az Árpád-kert. Néhány héttel ezelõtt a férfi kézilabdások ünnepelték az NB I-be jutást, ezúttal a focisták nyakába akasztották az aranyérmeket. Hozzátartozók, szurkolók népes serege várta az NB III-as bajnokságot nyert csapat tagjait a szökõkút elõtti téren. Fél 8 elõtt néhány perccel bajnokcsapat feliratú pólóban érkeztek a kedvencek. A hivatalos ceremónia a Himnusz h a n g j a iva l kezdõdött, majd Restály György, az OFC ügyvezetõje köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, hogy a csapat sporttörténelmet írt. 50 év után jutott fel saját jogon újra az NB II-be a város csapata. Külön öröm – hangsúlyozta a sportvezetõ –, hogy vezetése 10. évében sikerült ez a bravúr. Ezután nagy ováció közepette egyenként léptek a térre a játékosok. Németh Béla, polgármester be-

szédében felelevenítette a régi idõk fociját. Szólt az 1947-es és az 1959-ben bajnokságot nyert csapatról. Üdvözölte két jelenlévõ tagját, Vági Ferencet (a népszerû Csulit) és Szûcs Ferencet, az egykori összekötõt. Megköszönte a mai srácoknak azt az örömöt, amit a szurkolóknak szereztek. Németh Béla kijelentette, hogy a városvezetés a sport elköt e le z e t t j e, ezért minden segítséget megad a m a g a s a bb osztályban való feltételek megteremtéséhez. 20 óra körül elérkezett az ünnepi pillanat. Kormányos Gábor, az MLSZ részérõl, valamint Németh Béla és Restály György adták át a játékosoknak, vezetõknek az aranyérmeket. Baranyai Béla csapatkapitány emelte magasba a bajnoki címért járó serleget. Szabó Tamás, mint a bajnokság gólkirálya vehette át a különdíjat. A mûsor hivatalos része a Szózat dallamával zárult, és kezdetét vette az önfeledt ünneplés. bt

51 arany, 45 ezüst, 62 bronz

Nagyszerû félévet zárt az Orosházi Spartacus Birkózó Klub. Az országos egyesületi rangsorban jelenleg a negyedik helyen állnak. Szél Attila elnököt kértük egy félévi öszszegzésre. – Történelmi sikerrel kezdõdött az év, megnyertük a serdülõ szabadfogású csapatbajnokságot. Ilyen kiváló eredményt korábban még nem ért el az orosházi birkózás. Az elsõ félévben 34 versenyen vettünk részt, ahol 51 aranyat, 45 ezüstöt és 62 bronzérmet szereztek fiataljaink, illetve 17 negyedik, 32 ötödik és 2 hatodik hely született. Továbbá 7 magyar bajnoki címet, 5 magyar bajnoki második helyet és 6 harmadik helyezést értek el. A szezon eddigi magyar bajnoki cím tulajdonosai: Ladjánszki Ádám, Szél Balázs (mindketten diák szabadfogás), Kiss Gergely (felnõtt szabadfogás), Páli Sándor, Márta Mihály

(veterán szabad- és kötöttfogás). Nagy elõrelépés volt válogatottság szempontjából is. A serdülõk közül 8 versenyzõnk rendszeresen részt vesz a válogatott edzéseken. – Hány fiatalt mozgatnak meg? – Edzéseinket az Október 6. utcai teremben nap mint nap mintegy 70 versenyzõ látogatja. Emellett edzések vannak az orosházi iskola tagintézményeiben, Nagyszénáson, Nagymágocson, Pusztaföldváron és Tótkomlóson is. A Mr. Tus Iskolához a Táncsics gimnázium után a Harruckern orosházi tagintézménye is kapcsolódott. Az edzéseket hét, szakmailag kiváló edzõ tartja: ifj. Jeszenszky P. László, Hangya János, Deme János, Páli Sándor, Kiss István, Gógán Sándor és Budavári Tibor. – Nemzetközi szinten is bizonyítottak. – Igen, rendszeresen jár a klub Romániába, Szerbiába,

Sporthír

Szlovákiába meghívásos versenyekre. A Szingapúri Ifjúsági Olimpia kvalifikációján Szél Dávid és Kránitz Adrián a 9. helyet szerezte meg. Adrián az augusztusi Kadet Európa-bajnokságon is indul. Kiss Gergely is megkezdte aktív felkészülését a 2011-es világversenyekre. – Új csarnokot is avattak. – Nagy sikerként könyveltük el az új birkózócsarnok átvételét, amely dr. Sándor László nevét vette fel a legendás birkózó és edzõ tiszteletére. A szövetség a „Birkózás városa” címet adományozta Orosházának. – Lesz nyári pihenõjük a birkózóknak? – Augusztus elején indul majd a felkészülés, két edzõtáborban vesznek részt birkózóink. A versenyszezont szeptemberben Orosházán kezdjük, városunkban rendezik meg a Kadet Szabadfogású Magyar Bajnokságot. -vágta-

Érmek FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

OFKSE: Készülnek

2010. június 25., péntek

Ismét kiváló helyezéseket értek el két versenyen a tótkomlósi színekben úszó orosházi gyerekek. Kiss Milán aranyérmet szerzett a Regionális Béka Seregszemlén, Hódmezõvásárhelyen. Az 50 méteres mellúszásban 0:56,39-es eredménnyel jelentõs fölénnyel nyerte a futamot, és ezzel regionális bajnok lett. A vásárhelyi megmérettetésen Vajer Blanka a 6. helyen végzett. Szarvason is remekeltek a tótkomlósi színekben úszó orosházi gyerekek, akik Juhász Tamás edzõ tanítványai. A IV. Meghívásos Gyermek Úszóversenyen Kiss Milán 50 m mellúszásban ezüstérmes lett, 50 m hát- és gyorsúszásban a harmadik helyen zárt, míg az 50 méteres vegyes váltóban aranyérmet nyert. A szarvasi versenyen Somogyi Bianka 100 m mellen és háton egyaránt 5. helyezést ért el, valamint a 4×50 m mix mell váltóban is az 5. helyet szerezték meg. A 2002-es születésû Vajer Blanka 50 m mellúszásban hatodikként ért célba, 50 m hátúszásban az 5. helyet szerezte meg. A 4×50 m vegyes váltóban a lányok a negyedik helyen zártak. -taka-

Strandkézilabda.

Gyopárosfürdõ adott otthont a hétvégén az idei év elsõ EBT (European Beachhandball Tour) tornájának. Az AXA támogatásával létrejött megmérettetésen 8 csapat vett részt. Beszámoló és képgaléria: www.oroscafe.hu

Bronz csapatban Szarvason, a IV. Meghívásos Gyermek Úszóversenyen 26 fiatal képviselte az Orosháza Úszó Egyesületet. Öszszesen 267-en mérték össze tudásukat a 25 méteres, fedett uszodában. A 11 egyesületbõl az Orosháza Úszó Egyesület csapata a bronzérmet hozta el. Az orosháziak egyéni érmesei: 50 m lány gyors 2004: 2. Kiss Katalin, 2002: 1. Drahota Adrienn, 3. Szabó Ivett, 2001-ben születettek: 1. Kiss Annamária. 100 m lány gyors 2000: 3. Benkõ Zsófi, 1997: 1. Madarász Gréta, 1996-ban és késõbb születettek: 1. Benkõ Aliz, 3. Arany Viktória, 50 m fiú mell 2004: 1. Benkõ Bene-

dek. 50 m lány mell 2004: 2. Kiss K., 3. Pásztor Szonja, 2002: 3. Komjáti Nelli, 2001: 1. Kiss A. 100 m fiú mell 2000: 3. Balogh-Szabó Krisztián. 100 m lány mell 2000: 3. Muntyán Luca, 1997: 1. Madarász G., 1996-ban és késõbb születettek: 2. Arany V., 3. Schäfer Mónika, 50 m lány hát 2004: 1. Kiss K., 2002: 2. Drahota A., 2001: 1. Kiss A. 100 m lány hát 1997: 1. Madarász G., 1996-ban és késõbb születettek: 2. Arany V., 3. Schäfer M., 4x50 m lány vegyes váltó 2000-2001: 1. Kiss A., Drahota A., Muntyán L., Benkõ Zs. 4x50 m lány vegyes váltó emelkedõ korosztály: 2. Karkus L., Madarász G., Arany V., Kiss A. -se-

Kispályás. Az orosházi Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztálya által rendezett 2009/2010. évi kispályás labdarúgó-bajnokság állása a 6. helyig. A csoport: 1. Szuperinfó MMD 54 pont, 2. Joker FC 48 pont, 3. Volán Nimród 47 pont, 4. Barátság Orosfarm SC 44 pont, 5. Bokafogó 41 pont, 6. Pet Bau 34 pont. B csoport: 1. Sportivó 52 pont, 2. Retró Oilers 41 pont, 3. OVM Karsai SC 40 pont, 4. Guardian FC 37 pont, 5. Guardian Orosháza FC 34 pont, 6. Anno Sörözõ 33 pont. C csoport: 1. Revans SC 68 pont, 2. Olimpia 63 pont, 3. Tûzoltóság 49 pont, 4. Kazszer FC 45 pont, 5. Somogyi Kft. Kardoskút 39 pont, 6. FC Turul 35 pont. -szj-

Diákolimpia Az orosházi kézis lányok ötödikek lettek, a focista fiúk nyolcadik helyen végeztek a Diákolimpia országos döntõjében. Pécsett rendezték meg a Diákolimpia III. korcsoportos labdajáték döntõit, ahol négy sportágban – labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda – mérték össze tudásukat a sportoló fiatalok. Orosháza Város Általános Iskoláját a leány kézilabdázók és a labdarúgó fiúk képviselték az országos fináléban. A kézis lányok döntõjében nyolc együttes két négyes csoportban mérkõzött a helyezésekért. Az orosháziak csoportjukban harmadikként végeztek, és a helyosztó találkozón az ötödik helyért játszhattak. A Pilisvörösvár együttesét szép játékkal múlták felül, így végül az ötödik helynek örülhettek. Papp Mihály testnevelõ a megmérettetés után úgy fogalmazott: az eredmény az egész évi edzésmunka és játék megkoronázása. A focistáknál 20 csapat 4 csoportban küzdött a legjobb nyolc közé kerülésért. Az orosháziak három gyõzelemmel és egy vereséggel a csoport élén végeztek. A nyolc között két vereséget szenvedett el a csapat, így a hetediknyolcadik helyért játszhatott a Szeged gárdájával. 1-1-es végeredmény után a büntetõpárbajban sajnos alulmaradtak az orosházi fiúk, ezzel a nyolcadik helyen zártak. A pécsi diákolimpia részletei: www.oroscafe.hu zsp

Sportmûsor Labdarúgás Bo-Ba Kupa kispályás labdarúgótorna: Nagyszénás, sportpálya, június 26., 8:00.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.