2010/ 27. szám Orosházi Élet

Page 1

O rosházi

Éle

XV. évfolyam 27. szám

t

2010. július 2., péntek

INGYENES VÁROSI HETILAP

Sokszínûség , szín vonal , fin omság ok Péntek délután ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét az Orosháza Fesztivál, immár 11. alkalommal. Július 10-ig minden napra kínál szórakozást, mûvelõdési és kikapcsolódási lehetõséget, igyekezve a különbözõ mûfajokkal mindenféle igényt kiszolgálni.

ARCHÍV FOTÓ

Az igazi közösségi térré vált Árpád-kertben az immár fedett színpadot – méretei miatt is – a karácsonyfa helyén állították fel, ezt a szimbólumot átmentve a nyárba, köré pedig sok ajándékot szervezve. Pusztai Lajos, a mûvelõdési központ ügyvezetõje szerint a mûsortervben a sokszínûséget tartották az egyik legfontosabb szempontnak, valamint azt, hogy minél több ingyenes program várja a város lakóit. – Idén rövidebb ideig tart a fesztivál – mondja az igazgató, – de a nyár folyamán még két

Fórum a szegénységrõl A szegénységrõl, az ellene való küzdelemrõl tanácskoztak múlt héten Orosházán. Mintegy 20 civil szervezet vett részt a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete által életre hívott regionális fórumon. A tanácskozás apropója volt az is, hogy az idei év a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem éve. A szegénységre különbözõ definíciók vannak. Az unióban használt szerint azokat tekintjük szegényeknek, akik az úgynevezett medián jövedelem 60 százaléka alatt élnek. Ez alapján 12 százalék körül van a szegények aránya Magyarországon. Az adat 2008as, nincs ennél frissebb. Arra azonban számítani lehet, hogy a gazdasági válság miatt ez az arány nõtt – tudtuk meg Márton Izabellától, a Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatójától.

Egyszerûbb megközelítés szerint szegény az, akinek nincs megfelelõ lakhatása, nincs munkája, nem rendelkezik elég jövedelemmel ahhoz, hogy megfelelõen étkezzen. Arra kevés az esély hazánkban, hogy a szegénységbõl kitörjön valaki. A 2004 óta mûködõ, 112 tagszervezettel mûködõ hálózat feladata, hogy javítsa az esélyeket. Hozzájárult például a gyermekszegénység elleni stratégia kialakításához. Erre azért is van szükség, mert ma hazánkban minden 5. gyer-

Betörõk nyomában Alig egy hete betörtek az Alvégi temetõ raktárába. Majd egymillió forint a kár. – Elvitték az összes értékes gépet. 6 Stihl fûkaszát, 1 Honda fûnyírót, 2 Stihl láncfûrészt. Három hete a Felvégi temetõbõl loptak el minden gépet – tudtuk meg az RSZP Kft. ügyvezetõjétõl. Lászlóffy Róbert elmondta, a betörõk elvágták az ablakon a betonvasakat, így jutottak

mek hiányt szenved. Az esélyegyenlõség ügyének képviselete, a hátrányos megkülönböztetés csökkentése a feladata az Országos (Folytatás a 2. oldalon)

hétvégén szintén ingyenes programokkal várjuk a lakosságot. A kilenc nap alatt délután 5 órakor kezdõdnek a mûsorok az Árpád-kertben, esténként a József Attila iskola udvarán nagyszínpadi elõadások lesznek. Az orosházi nézõkön kívül egyre többen érdeklõdnek a kistérségbõl, valamint számítunk a Gyopároson nyaralókra is, ezzel gazdagítva orosházi tartózkodásukat. – A Puszta ízei cím hogyan jelenik meg a programban? – A vasárnapi fõzõversenyre szép számmal jelentkeztek csapatok, akik a szabad tûzön elkészített ételeikkel mutatják be gasztronómiai jártasságukat, de aki nem versenyez, annak is biztosítunk lehetõséget egy finom ebéd elköltésére. Ezenkívül hétköznapokon a téren eredeti orosházi hájas kifli, túrós lepény kapható majd, a testvérváros Tusnádfürdõrõl erdélyi kürtõskalács,

valamint flekkensütés és csapolt sör is vár mindenkit. – A változékony idõjárás hogyan befolyásolja a programokat? – Esõ esetén minden rendezvényt beviszünk a mûvelõdési házba, úgy készültünk, hogy termeink ebben az idõszakban rendelkezésre álljanak, de bízunk a jó idõben. A fesztivál idejére a környéken lakók türelmét elõre is kérjük, és megértésüket köszönve hívjuk õket a programokra. A nagyszínpadot idén a városüzemeltetés szakemberei állították fel, a nézõteret, hang- és fénytechnikát a Békés Megyei Jókai Színháztól bérlik. A nézõtér 370 férõhelyes, pótszékezhetõ, az elõadások elõreláthatólag közel telt házzal mennek. B. Imre J. (A fesztivál részletes programja lapunk 4. oldalán)

! K UN L JU Ú G E M

2

Megkezdõdtek az útfelújítások

3

Köztisztviselõk napja

3

Jól halad a csatornázás

4

A cirkusz varázsa

7

Állatkínzás miatt büntetés

8

Sport: Karate- és aerobiktábor

Megújul a Tas utca Az Adj teret magad mellett projekt keretében új külsõt ölt magára a Tass utca. A város egyik legforgalmasabb részén június 28-án kezdõdtek el a munkálatok. A kivitelezés a közbeszerzési eljárás nyertese, a helyi Fehér és Fehér Kft.-nek a feladata. – A Rákóczi úti kerékpárutat átterelik a túloldalra, majd a tízemeletesek elõtt halad el. Az útátvezetésnél festéssel jelölik ki a kerékpárosok nyomvonalát, ami csatlakozik a már meglévõ járdához. A járdát kiszélesítik, így egyaránt alkalmas lesz gyalogosok és kerékpárosok számára – tudtuk meg Bagi Lászlótól a részleteket. A városfejlesztési osztály vezetõje elmondta, az utcában található 120 parkoló 137-re

Ülésezik a képviselõ-testület július 2-án reggel 9 órá-

tól a hivatal nagytanácskozó termében. Az eredeti tervtõl eltérõen nem lesz napirenden a választási körzetek 14-rõl 10-re csökkentése, ez ugyanis nem a testület hatáskörébe tartozik. Az önkormányzati törvény módosítása miatt kevesebb képviselõ ül be a szerszámos raktárba. A 13 hektáros Alvégi és a majd az õszi helyhatósági választások után a települések testülefele akkora Felvégi temetõben teiben. Orosházán 23-ról 15-re csökken a képviselõk száma, köbõven adna munkát a magasra zülük 10-en egyéniként, 4-en listáról kerülnek be, a 15. tag a polnõtt fû, de szerszámok hiányá- gármester lesz. A 14 egyéni választókerületet 10-felé osztják. Ezek ban bajosabban boldogulnak. sorszámát és területét a Helyi Választási Iroda vezetõje jövõ hét Csak úgy tudnak dolgozni, szerdán hozza nyilvánosságra. A választókerületek tehát nem, a hogy a kft. által mûködtetett rendõrkapitányság beszámolója Orosháza közbiztonságának tavidéki temetõkbõl hozzák be a valyi helyzetérõl viszont napirenden lesz. Szintén a tavalyi szakgépeket. Így azonban nem ha- mai tevékenységét ismerteti az ülésen az Orosházi Kistérség ladnak olyan tempóban, mint Többcélú Társulása. Tárgyalják a közmûvelõdésrõl szóló önkorahogyan szükség lenne rá. A mányzati rendeletet, valamint a polgármesteri hivatal Szervezeti gépeket igyekeznek pótolni, és mûködési szabályzatát. Vezetõi pozíciókról – az iskola fõigazde egyszerûbb, olcsóbb lenne, gatói megbízásáról, az óvoda óvodavezetõi megbízásáról és a mû(Folytatás a 3. oldalon) vészeti iskola vezetõi megbízásáról – zárt ülésen döntenek.

bõvül, ennek során a kiemelt szegélyeket is újraépítik. A gyeprácsos területen, a hosszú épületsor elõtti parkolókat kiselemes burkolattal látják el. A növényzethez csak akkor nyúlnak, ha az a kivitelezés, il-

letve a majdani biztonságos közlekedés érdekében elengedhetetlen. – Terveink szerint augusztus végére elkészül a beruházás. A munkavégzés rendje: (Folytatás a 2. oldalon)

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Alig akad diákmunka Sok diák gondolja úgy, hogy a nyarat nem pihenéssel tölti, hanem munkával. Úgy vélik, jól jön majd számukra az a kis pluszpénz õsszel tandíjra, könyvekre, füzetekre, vagy éppen az albérletre. Ezzel is tehermentesíthetik szüleiket, hisz a továbbtanulás manapság nem két forintba kerül. De vannak olyanok is, akik ebbõl finanszíroznák nyár végi nyaralásukat. Dolgoznának, csak éppen nincs mit.

Orosházán nem létezik olyan szervezet, mely diákmunka közvetítéssel foglalkozik. Így a tanulók különbözõ diákszövetkezeteknél regisztrálnak, munka reményében. A tapasztalatok azt igazolják, annak a diáknak, akinek véletlenül mégis sikerül valamilyen munkát szereznie a vakáció idejére, azt ismerõseinek, kapcsolatainak köszönheti. A megkérdezett orosházi (Folytatás a 2. oldalon)


ÖNKORMÁNYZAT/AKTUÁLIS

2

Fogadóórák Orosházán alig akad diákmunka Németh Béla polgármester: minden hónap elsõ hetének keddjén 13–16 óráig. Dr. Dancsó József alpolgármester: minden hónap második hetének keddjén 13–16 óráig. Molnár Béla alpolgármester: minden hónap harmadik hetének keddjén 13–16 óráig. Hegedûsné dr. Hegedûs Mária címzetes fõjegyzõ: minden hónap negyedik hetének keddjén 13–16 óráig.

(Folytatás az 1. oldalról) fiatalok is ezt a tényt erõsítették meg. Dankó Alexandra korábban mezõgazdasági munkát vállalt egy helyi kertészetben. Ezt is úgy tudta megszerezni, hogy az ismerõseitõl hallott róla és jelentkezett. Szerencsés volt, hiszen erre a munkára állítólag százan is jelentkeztek. Minden szabályosan zajlott, korrekt fizetést kapott. Regisztrált egy diákszövetkezetnél is, melynek köszönhetõen az egyik áruházláncnál havonta egyszer pakolt árut, de jó ideje Közérdekû már ez sincs, hisz a tanulók elvégzik ezt a munkát. Úgy telefonszámok véli, igen nehéz Orosházán és Mentõk: 104 környékén diákmunkát találTûzoltóság: 105 ni, személyes kapcsolatok Rendõrség: 107 nélkül pedig szinte lehetetlen. Segélyhívó: 112 Für Melinda szerint is Központi orvosi ügyelet: szinte esélytelen Békés meOrosháza, Könd utca 59. gyében diákmunkát találni. Tel.: (68) 411-200 Jelenleg munkát keres Orosházán, nem sok sikerrel. MiHétköznapokon: vel betöltötte a 18. életévét, 16 órától reggel 8 óráig. elméletileg könnyebb lenne Hétvégén, illetve munkaszü- állást találnia, ám szeptemneti napokon: egész nap. bertõl egyetemi hallgató lesz, és amint ezt meghallja egy többé szóba sem Véradás. A Magyar Vö- munkáltató, áll vele. Több diákszövetkeröskereszt Orosházi Területi zetnél regisztrált, így próbálja Szervezete júliusban az növelni esélyeit, nem sok sialábbi idõpontokban várja a kerrel. Véleménye szerint divéradókat városunkban: jú- ákmunka esetleg a mezõgazlius 2-án, 9-én, 12-én, 16- daságban akadna, de az ottaán, 21-én és 29-én 8-tól 12 óráig a véradó állomáson segíthetünk, míg július 28án 9 és 11 óra között Rákóczitelepen, a közösségi házban lesz véradás. A régi és új véradókat egyaránt Új elnököt és elnökségi tagovárja a Vöröskereszt. kat választottak az MDF külÉletet ment, aki vért ad! döttei a június 20-ai országos

FOTÓ: MELEGA KRISZTIÁN

ni feltételek és körülmények nem megfelelõek. Már kipróbálta egyszer, és csalódnia kellett. Jandzsó Zsolt tavaly elõször vállalt diákmunkát, de akkor sem huzamosabb ideig. Egy mezõgazdasági cég foglalkoztatta, de mivel úgy gondolta, ezért a munkáért kicsit több pénz is járhatna, otthagyta. Idén inkább a „szakmájában” szeretne munkát találni, vagy esetleg könynyû fizikai munkát (rakodás stb.) vállalna. A szegedi tudományegyetem hallgatója, albérletben lakik, és semmilyen támogatásra nem jogosult, így jól jönne a nyáron keresett pénz. Véleménye szerint is nagyon rossz a helyzet Orosházán és környékén diákmunka terén (nem mintha egyéb munkából sok lenne). A legtöbb hely már hónapok-

kal elõre le van foglalva. Környezetében is azt tapasztalja, hogy egyre több diák menne el dolgozni a vakáció idején, ha lenne mit. Olykor azért akad. Az orosházi Tescoban havi 650 órában foglalkoztatnak diákokat árufeltöltõ és pénztáros munkakörben. Ebben az áruházban fõiskolás diákok nem dolgoznak, de az ország más területén akad erre is példa. A diákok alkalmazása a diákszervezeteken keresztül történik. Felvételük nem csak a nyári idõszakban lehetséges, hanem például a karácsonyi, vagy a húsvéti szezonban is kínálnak munkát a diákoknak – tudtuk meg Szabó Anitától, a Tesco-Global Áruházak Zrt. külsõ kommunikációs szakértõjétõl. Somodi Gy.

2010. július 2., péntek

Ismét segítettek. Egy hete gyûjt a kistérség szinte összes

települése az árvíz sújtotta Felsõzsolcának. Két hete 1 millió forint összértékû adomány jött össze, amit egy kamionnal vittek el. A mostani, második gyûjtésben még inkább megmutatták az itt élõk: összefognak, ha segíteni kell. Két kamiont és két teherautót töltöttek meg az adományok, amit a héten osztottak szét. – Bútorokat, ruhanemûket, tartós élelmiszereket és fertõtlenítõszereket vittek a jármûvek a Borsod megyei településre. A kistérség kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a valóban rászorulók kapják meg az adományokat – tudtuk meg Németh Bélától, az Orosháza Kistérség Többcélú Társulása elnökétõl. A segítség elkél, hiszen a településen 240 ház dõlt össze az árvíz miatt, és 400-at kell újjáépíteni – tájékoztatott a kistérségi irodavezetõ, Fejes Róbertné. m

Fórum a... (Folytatás az 1. oldalról) Esélyegyenlõségi Hálózat Békés Megyei Kirendeltségének, a Battonyai Esélyek Házának (telefon: 06-68/457-753). A szegénység elleni küzdelem feladata a mindenkori kormányzat számára is adott, de nem egyszerû. – Az egyik probléma, amivel meg kell küzdeni, az inaktivitás. Az unió 27 tagállama közül Magyarország a 26. helyen van az inaktivitás terén, vagyis rendkívül nagy azoknak az aránya, akik nem tudnak, vagy nem akarnak dol-

gozni – mondta el a fórumon dr. Dancsó József országgyûlési képviselõ (Fidesz). Az inaktivitás azonban csak az egyik probléma, amire megoldást kell találnia a kormánynak. Dancsó szerint a társadalmi rétegek szembefordítása helyett a lehetõségeket kell kiteljesíteni. A segélyezés rendszere pedig csak rövid távú megoldást jelenthet, hoszszabb távon munkára van szükség. Orosházán az önkormányzat és az egyházak is segítenek a rászorultakon. melich

Útfelújítás

Változások az MDF-nél

Információs iroda.

Július elsejétõl információs irodát mûködtet az Orosházi Gazdakör a Pacsirta utca 8. szám alatt. Hétfõtõl péntekig, délelõttönként várják az orosházi és környékbeli termelõket. Az Orosházi Gazdakör elnökétõl, Horváth Józseftõl megtudtuk, hogy egy agrármérnököt foglalkoztatnak az információs irodában, a céljuk, hogy a felmerülõ kérdéseket, problémákat minél gyorsabban megoldják. gvk

Anyakönyvi hírek Megérkeztek Hajdu András és Takács Ágnes fia: Balázs; Pelle Zsolt és Fábri Ildikó Anita fia: Zalán; Kis Tamás és Somodi Mária leánya: Izabella

Házasságot kötöttek Kovács Lajos Sándor és Lõdi Judit Gyöngyi; Sinkó Zoltán és Süle Andrea

Traffipax Július 4-én, 5-én és 6-án mérnek Orosházán.

gyûlésükön. A párt új vezetésérõl és a tagság által elfogadott célokról kérdeztük Pleskó Pált, az MDF orosházi elnökét. – Kit választottak a párt élére, és mi történt a régi elnökséggel? – A régi elnökség lemondott, nem kívánt tovább maradni (bárcsak 3-4 éve tették volna ezt..!). Az MDF új elnö-

ke Makai Zsolt lett, az általános elnökhelyettes Horváth István. Új posztként még két társelnököt választottunk Szabó József és Vinyiczai Tibor személyében. – Mit képvisel az új pártvezetés? – A megújult MDF büszkén felvállalja és követi Antall József politikai örökségét: a konzervatív, kereszténydemokrata, nemzeti elkötelezettségû politikai értékrendet, a többpárti parlamenti demokrácia

A Helyi Választási Iroda vezetõjének választási közleménye Tisztelt Választópolgárok! A helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény változásai alapján – a 2010. évi õszi választásokon Orosháza városban 10 fõ önkormányzati képviselõ a 10 egyéni választókerületben kerül megválasztásra, míg 4 fõ kompenzációs listás mandátumot szerez, – Orosháza városban 10 egyéni választókerület kerül kialakításra, 110. sorszámok alatt. A mandátumok száma a Helyi Választási Iroda Vezetõjének 1/2010. (VI. 07.) számú határozata, valamint az egyéni választókerületek sorszáma és területe a Helyi Választási Iroda vezetõjének 2/2010. (VI. 07.) számú határozata alapján 2010. július 7-én (szerdán) kerül közzétételre. A határozatok megtekinthetõek a fenti idõponttól a polgármesteri hivatal földszinti hirdetõtábláján (5900 Orosháza, Szabadság tér 4-6.), a polgármesteri hivatal I. emeletének 5. számú irodájában, valamint az önkormányzati honlapon (www.oroshaza.hu). A határozatok ellen a határozat meghozatalától számított 2 napon belüli beérkezéssel – úgy, hogy az legkésõbb 2010. július 9-én 16.00 óráig megérkezzen – a választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 102. §-a alapján kifogást lehet elõterjeszteni, melyet az Orosházi Választási Iroda vezetõjéhez (5900 Orosháza, Szabadság tér 4-6.) kell benyújtani, de a Területi Választási Iroda vezetõjéhez (5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2.) kell címezni. Hegedûsné Dr. Hegedûs Mária címzetes fõjegyzõ

és a jogállamiság feltétlen tiszteletét, a magántulajdonon alapuló szociális piacgazdaság kiépítését. – Az orosházi tagság hogyan fogadta a változást? – Mi, orosháziak, soha nem „tévelyedtünk el”. 1988. október 30-ai megalakulásunk óta a helyi közéletben – kizárva a bal és a szélsõjobbos erõket, a velük való kapcsolatot – a helyünkön, jobbközépen kívánjuk szolgálni Orosháza város lakosságát.

FOTÓ: MELEGA KRISZTIÁN

Elkezdõdött a Báthory, Kohán György és Vajda utcák, valamint a Vajda köz burkolatának felújítása. Még tavaly decemberben írtunk arról, hogy nyert a város egy pályázaton. A kiírás a meglévõ utak felújításáról szólt (Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által kiírt decentralizált „települési önkormányzati belterületi közutak felújítása, korszerûsítése”), amin 50 százalékos támogatást nyert a város. A beruházás 21 millió forintos összköltségû – ennek fele, 10,5 millió forint, tehát pályázati forrás, a másik fele önrész. – A sikeres közbeszerzési eljárást követõen június 17-én megkezdõdött a kivitelezés. Elsõsorban a négy évvel ez-

KEF. Az orosházi Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum (KEF) június 28-án ülésezett a Polgármesteri Hivatalban. Elsõként a tiszaújvárosi és szekszárdi utazásról esett szó, ahol a résztvevõk ötleteket adtak egymásnak, hogyan lehet a legjobban kihasználni a pályázati pénzek adta lehetõségeket, valamint az önkormányzati támogatásokat. Halustyik Évától, a helyi egyeztetõ fórum tagjától megtudtuk, hogy az orosházi KEF eredményes, munkájával meg vannak elégedve. Õ a Nemzeti Drogmegelõzési Intézettõl már kért ajánlást, hogy mely városba érdemes még tapasztalatcsere cél- (Folytatás az 1. oldalról) jából ellátogatniuk. Válaszul azt hétfõtõl péntekig 7 órától kapta, hogy nem sok jobban 19 óráig. A munkálatok formûködõ, aktívabb fórum léte- galomkorlátozást, valamint a zik az orosházinál. A KEF idén parkolóhelyek korlátozott is több pályázatban vesz részt. használatát vonják maguk Ezek négy kategóriába – pre- után. venció, kezelésellátás, kutatás Kérjük a lakosság megérés koordinálás – tartoznak. A tését és türelmét – mondta pályázatoktól mintegy 4,5 mil- el Bagi László. lió forintot várnak. Sz. A. A Tass utcai felújítás és

elõtt kiépített szennyvízcsatorna nyomvonalában történik – szükség szerint – a burkolatalap cseréje. Megszüntetik a meglévõ burkolatban keletkezett kátyúkat, továbbá sor kerül a régi aszfaltburkolat marására, az útpadkák rendezésére, a teljes felület kiegyenlítõréteggel való ellátására és tömörítésére. A szennyvízaknák szintre emelése, valamint a csapadékvíz-elvezetõ árkok megtisztítása mellett a teljes burkolatot aszfaltszõnyeggel látják el – tudtuk meg Bagi Lászlótól. A városfejlesztési osztály vezetõje elmondta, a munkálatokat várhatóan július 20-ára fejezik be. ch

Megújul a Tas... építés a 312 millió forintos összköltségû Adj teret magad mellett projekt keretében valósul meg. A projekt része a tömbbelsõbe tervezett Máltai játszótér, aminél lakossági és képviselõi indítványra lesz egy átkelõhely is, noha ez nem része a projektnek. Melich

Ingyenes hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 15.000 példányban. Felelõs kiadó és fõszerkesztõ: Poór Csaba. Felelõs szerkesztõ: Gubucz Katalin. Tördelõszerkesztõ: Irimiás László. Szerkesztõség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: (68) 413-022/190-es mellék, fax: (68) 411-545, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 12 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Bacsúr Imréné (20) 217-2339. Nyomda: Garmond Press Kft. 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841


KÖZÉLET/VÉLEMÉNY

2010. július 2., péntek

Köztisztviselõk Gyopárosfürdõn Július elseje a köztisztviselõk napja. Az orosházi közhivatalnokok felhõtlen kikapcsolódásának ezen a napon Gyopárosfürdõ adott helyet. Több mint 250-en – köztük a már nyugdíjba vonult köztisztviselõk és családtagok – gyûltek össze a strandon, hogy a sok közösen eltöltött munkaóra mellett a szabadidejükben is együtt legyenek Varga Endre, a polgármesteri hivatal vezetõ tanácsosa szerint meglehetõsen fárasztó a munkájuk, és a feladataik is megszaporodtak. – Az én munkaidõm 4 órakor telik le, de tegnapelõtt este nyolckor, tegnap pedig 7-kor mentem haza, és mindkét alkalommal maradtak még bent kollégák. Nagyon jólesik nekünk, hogy van egy nap, amikor megköszönik és elismerik a munkánkat. Ilyenkor összejövünk a kollégákkal és kötetlenül beszélgetünk. Ha közelebbrõl megismerjük egymást, akkor ez a hétközna-pokban, a közös munkában is sokat segít – tette hozzá. A köztisztviselõk munkája nem csupán szellemileg fárasztó – tudtuk meg Szõke Csabánétól, az építéshatósági osztály vezetõjétõl. – Számunkra az a leginkább megterhelõ, hogy az emberek egyéni problémáit átérezzük. A hivatalnok énünk sokszor háttérbe szorul az emberrel szemben, hisz mindig a megoldást próbáljuk keresni. Természetesen elsõsorban azt veszszük figyelembe, hogy mit mond a jogszabály, de lehetõségeinkhez mérten meg-

Az okmányiroda csapata az új gyopárosi csónakokkal nyerte el a játékos vetélkedõ második helyezését próbálunk segíteni az embereknek. Csütörtökön elfelejthették a paragrafusokat a hivatali dolgozók. A program már délelõtt 9-kor elkezdõdött. Benkõ Ferenc fürdõigazgató, Németh Béla polgármester és Hegedûsné dr. Hegedûs Mária fõjegyzõ köszöntõ szavai után közel húsz köztisztviselõ kapott elismerõ oklevelet munkájáért. Ezután az Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete Polgármesteri Hivatal Alapszervezete osztotta ki az év szakszervezeti dolgozóinak

Vigyázzunk a gyerekekre! Javában tart a nyári szünidõ, sok a szabadidejük a fiataloknak. Az elmúlt hetekben felhívtuk a figyelmet a legfontosabb közlekedési szabályokra és a szabad vizek veszélyeire, jöjjön még néhány jó tanács a szakemberektõl a vakáció idejére. Sok szabályra oda kell figyelni a nyári szünidõben – hangsúlyozta Kis Rozália rendõr hadnagy. Az orosházi kapitányság munkatársa lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy nagyon fontos a szülõ-gyermek kapcsolat, az õszinte kommunikáció. Hívják fel a gyerekek figyelmét a legfontosabb szabályokra: idegenekkel ne álljanak szóba, értéktárgyaikra vigyázzanak. Tudatosítsuk bennük, hogy idegeneknek soha ne nyissanak ajtót, ne engedjék be õket a lakásba. Fontos, hogy a fiatalok tisztában legyenek a segélykérõ

telefonszámokkal, tudják, hogy probléma esetén kit kell hívniuk. Lényeges megbeszélni azt is, mivel fogja eltölteni az idõt, amíg egyedül van. A fiatalok a nyári szünidõben sajnos gyakran követnek el rongálást, garázdaságot. Városunkban is volt rá nem egy példa, hogy szeméttárolókat gyújtottak fel, facsemetéket törtek ki, vagy éppen padokat rongáltak meg. Kis Rozália hangsúlyozta, fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy ez nem játék, hanem közterületrongálás, amiért felelõsségre vonhatják a szülõt és a fiatalt is. Ebben az idõszakban veszélyt jelenthetnek a gyermekek sérelmére elkövetett vagyon elleni bûncselekmények is. A szakemberek úgy fogalmaznak: a bûnözõk nincsenek nyári szabadságon, ezt mindig szem elõtt kell tartani. vk

Betörõk nyomában (Folytatás az 1. oldalról) ha a régiek kerülnének viszsza, ezért pénzjutalmat ajánlottak fel a nyomravezetõnek. – Ha bárkinek információja van az esetrõl, akkor kérjük, jelezze a rendõrsé-

járó címet, melyet Gyuricza Lászlóné, ifj. Haklik Józsefné és Irimiás László vehettek át. A hosszú ideje tagsággal rendelkezõk is elismerésben részesültek: Blaskóné Tószeczki Izabella, Kovács Ká-

gen. Illetve – magas pénzjutalom ellenében – a Gyõri Vilmos tér 1. szám alatti irodánkat hívhatja a (68) 411053-as számon. Megtudtuk, hogy az ügyben a rendõrség is nyomoz. -c-

roly, Kustánczi Lajosné és Vargáné Szluka Izabella vehettek át emléklapot. Ezután kezdetét vette a játékos vetélkedõ. Hét csapat hat versenyszámban mutathatta meg ügyességét. A sok nevetés és izzasztó verseny után bográcsban készült finomságokkal koronázták meg a napot. Mészáros Tünde, az okmányiroda vezetõi engedélyi ügyintézõje elárulta, a fárasztó hétköznapok mellett nagy öröm ez az ünnep a köztisztviselõk számára. – A köztisztviselõk napja egy jól kihasznált szabadnap, bár a kiesett munkát mindig pótoljuk. Ez egy csapaterõsítõ program, amikor mi, okmányirodai alkalmazottak együtt lehetünk a városháza más munkaterületein dolgozókkal. Szõke A.

FOTÓK: KECSKEMÉTI KRISZTINA

A hivatali dolgozók mellett ünnepeltek a nyugdíjasok és a családtagok is. Képgaléria: www.oroscafe.hu

Büntetlen Nem kell pótdíjat fizetniük júliustól azoknak, akik regisztrációs jegy nélkül utaznak. Márciustól vezette be a Körös Volán is a regisztrációs jegyet. Az ingyenes utazásra jogosultaknak kötelezõ kiváltaniuk a helyközi közösségi közlekedésben, azaz fõként a 6 éven aluli gyermekeket és a 65 év feletti utasokat érinti a szabályozás. Rédecsi Zoltán, személyszállítási üzemvezetõ lapunknak elmondta, hogy a díjmentes jegyet a buszsofõrök adják ki városunkban is, egészen az utazás végéig meg kell õrizni, illetve ellenõrzés során be kell mutatni. Hozzátette: az utasok felkészültek az új rendszerre, a sofõröknek kell több jegyet kiadniuk, ami érzékelhetõ a jegyszalagok mennyiségén. A korábbi rendelet szerint július elsejétõl 500 forint pótdíjat fizettek volna azok, akik ingyen utaznak, de nem váltották meg a regisztrációs jegyet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azonban hétfõn bejelentette: nem lesz csütörtöktõl pótdíj. Az év végén áttekintik a rendszert, majd döntenek a változtatásokról. Korábban azzal indokolták a regisztrációs jegy bevezetését, hogy ezzel jobban fel tudják mérni az utazási igényeket. Adatokat nyújt például a jellemzõ utazási távolságokról vagy éppen a csúcsidõszakokról, így a menetrendek tervezésénél is segítség lehet. -kávé-

3

Feketén-fehéren Késõ este értem haza. A nagy sötétségben majd’ keresztülestem egy kis fehérségen. Ez volt az elsõ találkozásunk. Nem várt vendég volt, kemény 10 percig álltam ellen buksi fejének, kedves szemeinek. Ennek már másfél éve. Azóta megtanulta a kutyaviselkedés alaptörvényeit (nagyjából), és uralma alá hajtotta az udvart. Veréb is, fecske is szemmel tartva, sündisznók megugatva, macskák elkergetve, legyek levadászva. Elképzeltem, hogyan jelenne meg a (most már) nagy fehér a nagy Fekete mûveiben – sorban Bogáncs, Csí, Vuk, Hú és Lutra után. Nézzük Bogáncsot, aki „nem volt azonos a bogáncs nevezetû növénnyel”, és aki „egy szeles decemberi éjszakán látott napvilágot, ámbár akkor csak a hold világított”. A kutya fordulatos élettörténete során (lásd pónival való barátsága, hörcsöggel való összecsapása és cirkuszi munkavállalása) sok mindent megtapasztal. Gondolkodik, érez, egyénisége van. Minden kutyának van. Zeusznak is, akinek „gazdája” a napokban felfüggesztettet kapott, mert elfelejtette gondozni a rábízott életet. Zeusz már jól van, és a görög mitológiából ismertté vált névhez hûen karhatalomként ténykedik egy telephelyen. Egyénisége van annak a pulinak is, aki kínzatását túlélve az emberekbe vetett hit és az optimista életszemlélet csalhatatlan bizonyítékát adja nap mint nap: csóválja a farkát. A vasút mellé kikötött, kiéheztetett puli ma már Joshi néven ugatja bele a világba, szerencsés, mert rátaláltak, és esélyt kapott a kutyaéletre. Az õ sorsuk, csakúgy, mint a 110 éve született Fekete István találóan megrajzolt állatalakjainak sorsa, összefonódott az emberével. A hideg télben betegeskedõ asszony, a megfáradt öregember és a háborút megjárt katona képes volt talpra állni, vagy épp méltósággal elengedni az életet, mert felismerte a természet szépségét, örök körforgását – ebbõl merített erõt. Nem hiszem, hogy e felismerést magukénak tudhatják azok, akik „szórakozásból” éheztetnek, vernek, szúrnak, vágnak, akasztanak állatokat. Rajtuk még Fekete István mûvei sem segíthetnek. Bár segítenének, mert milyen jó lenne, ha ezekbõl a történetekbõl tanulnának, és felismernék: oktalan, jogtalan, embertelen, amit tettek. Feketénfehéren, ezen nincs mit szépíteni. Melich Krisztina

Jól halad a csatornázás Hétrõl hétre egyre többen döntenek úgy, hogy csatlakoznak a szervezõdõ Víziközmû Társulathoz, amely a város eddig nem csatornázott részein szervezi a szennyvízberuházást. Az elmúlt hetekben folyamatosan figyelemmel követtük az eseményeket, és több olyan kérdést is feltettünk a szakembereknek, melyek az olvasókban merültek fel. A társulat szervezettségének jelenlegi állásáról Németh Béla polgármestert kérdeztük. – Orosháza 5 milliárd forintos vissza nem térítendõ támogatást nyert arra, hogy a már elkezdett csatornahálózatunkat befejezhessük. A város 75 százaléka már csatornázott, azonban azt szeretnénk, hogy ehhez a szolgáltatáshoz minden orosházi egyenlõ eséllyel juthasson hozzá. Örömmel mondhatom: jó úton halad a szervezés. Szerdán kaptam tájékoztatást, eszerint a jelentkezõk száma mintegy 62 százaléknál tart. Nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy megfeleljünk a pályázati kiírásnak, és a második fordulóra is be tudjuk nyújtani pályázati igényünket. Sokan felelõsséggel átérezték,

mennyire fontos ez a városnak a közegészségügy és a környezetvédelem tekintetében –

mindenkit, vállalja ennek – vélhetõen – szerény terheit. Az önkormányzat a sikeres beruházás érdekében sokkal nagyobb részben támogatja a lakosokat, mint eddig bármikor – fogalmazott a városvezetõ. Az elmúlt hétvégén Szentetornyán jártak a szervezõk. A városrészben összesen 707 ingatlant érint a tervezett csatornaberuházás. Múlt pénteken kezdõdött a

A belépési nyilatkozatot a polgármesteri hivatalban is alá lehet írni hétköznapokon reggel 8-tól 16 óráig a városfejlesztési osztályon, Jankóné Tóth Olgánál (a hivatal telefonszáma: (68) 413-022). mondta Németh Béla, aki hozzátette: reméli, a július 18-i határidõig a mostani ellenzõk közül sokan meggondolják magukat. – A hezitálókat arra kérem, csatlakozzanak, hisz ez a (nettó 6,7 milliárd forint összértékû) beruházás hatalmas jelentõségû a városnak és az itt lakóknak egyaránt. Tisztelettel kérek

személyes megkeresés, akkor 27 százalékos volt a belépési arány, azaz 192 ingatlantulajdonos fejezte ki elõzetesen társulatalakítási szándékát. A hétvégi megkeresésekkor 109-en írták alá a belépési nyilatkozatot, ezzel a belépési arány 43 százalékra nõtt Szentetornyán. Melega

Dél-alföldi Innovációs Díj. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottságának elnöksége – együttmûködve a régió három kereskedelmi és ipari kamarájával (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) elhatározták, hogy a dél-alföldi régióban a vállalkozások, valamint a feltalálók által a három megye területén létrejött szellemi alkotások elismerése és az innovációs tevékenység, illetve a technológiai transzfer támogatása érdekében díjat alapítanak. Pályázni lehet bármely új, saját feltalálói tevékenységen alapuló, iparilag alkalmazható és piacképes megoldást tartalmazó innovációs eredménnyel. A fent nevezett szervezetek képviselõibõl formálódó szakmai kuratórium innovációs díjjal jutalmazza a három megye területérõl a Szegedi Akadémiai Bizottsághoz 2010. szeptember 30-ig beérkezett pályamunkákat. Az elbírálás határideje október 30. Az eredmények kihirdetésére, a díjazott pályamunkák szakmai bemutatására november 3-án 11 órakor kerül sor a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. A pályázattal kapcsolatos információk az MTA SZAB honlapján megtalálhatók: http/ www.u-szeged.hu/szab


MINDENNAPJAINK

4

A cirkusz varázsa Orosházára látogatott a világhírû Eötvös Cirkusz. Az elõadások szerdán kezdõdtek, de vasárnapig még bárki megtekintheti e különleges állatokkal és világhírû fellépõkkel fûszerezett produkciót. A kilencvenéves Eötvös Cirkusz igazgatójától, Eötvös Loránd igazgatótól (képünkön) megtudtuk, a tradicionális cirkuszi mûsorszámokat ötvözték a modernebb elemekkel. Az egyik mûsorszám fõszereplõje három indiai elefánt, akik testvérek. Mindegyikük egy-egy karakter. Az egyikük kicsit félénkebb, a másik épp az ellenke-

zõje, bátrabb, bevállalós fajta. A harmadik egy picit különc, de éppen eltérõ jellemeik miatt egészítik ki egymást, és válnak különlegessé. Naponta 4 mázsa szénát esznek, és 400 liter vizet is megisznak, ha

FOTÓK: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Naponta négy mázsa szénát esznek és 400 liter vizet is megisznak az elefántok. nagy a meleg. A világhírû cirkuszdinasztia, az itáliai Togni család lélegzetelállító lovaspiramis attrakciója sem mindennapi látványosság. Az igazgatótól megtudtuk, a cirkusz népszerûsége napjainkban is töretlen. Fontos azonban, hogy mit kap a közönség. Egy-két évente újítják meg mûsorszámaikat, olyan fellépõkkel kötnek szerzõdést, akik világszerte híresek, mint például Sarah Houcke idomár. Mindemellett különleges állatokkal ismertetik meg a nézõket, ilyen például az a hat albínó arab telivér, melyek a világon egyedül csak itt láthatók. Szintén ritkaságok a fehér és rózsaszín tigrisek. Néhány nappal ezelõtt a cirkusz életében is különlegesnek számító esemény történt: négy tigriskölyök született, ez „rabságban” igen ritka. Természetesen Eötvös Loránd – a Hortobágyi Károly-díjjal kitüntetett, a párizsi és a budapesti cirkuszfesztiválok díjnyertes zsonglõrvirtuóza – is a fellé-

põk közt van. És a legenda tovább él! A Jászai-díjas, érde-

Négy tigriskölyök született, ami fogságban igen ritka mes mûvész zenebohóc Eötvös Gábor – aki a „Van máááásik” produkcióval lett világhírû – fia, ifj. Eötvös Gábor is a fellépõk között van e felejthetetlen mûsorszámmal. Somodi Gy. Fotógaléria: www.oroscafe.hu

Segítenek Ülést tartott június 28-án a Cigány Kisebbségi Önkormányzat. Simondán Gusztáv elnök elmondta, a közmunkaprogram keretében júliustól újabb hat roma jut munkához. A Kutasi utcai cigánytelep felszámolásával kapcsolatban Lakatos Tibor, a pénzügyi bizottság elnöke hangsúlyozta: örömteli, hogy megszûnt az ottani áldatlan állapot. Döntöttek arról, hogy 10 százalékkal járulnak hozzá egy roma fiatal béréhez, aki szociális ápolóként dolgozik. 20 ezer forinttal támogatják a Szentetornyán roma felnõtteknek szervezett tábort, és egy hittantábort. Határozatban erõsítették meg korábbi bejelentésüket, miszerint 20 ezer forinttal támogatják az árvízkárosultakat. Folytatják az adománygyûjtést, tartós élelmiszert, ruhát, tisztítószert, bútort várnak székhelyükre (Pacsirta utca 8.). Aki pénzzel szeretne segíteni, felajánlását a CKÖ bankszámlaszámára küldheti (OTP Orosháza: 117 33 0 4 1 - 1 53 4 6 3 1 5 04260000). Az adományokat a CKÖ szállítja el, és osztja szét a rászorulóknak. S. Gy.

Fogadd el! Magyarországon közel 60 ezer értelmi fogyatékos ember él, és próbál boldogulni nap mint nap. A Kézenfogva Alapítvány immár ötödik éve indította útjára a „Fogadd el – fogadj el” elnevezésû közvéleményformáló programot az értelmi sérült emberek jobb társadalmi elfogadása érdekében. A program következõ állomása Orosházán lesz, melyet július 24-én, 14–18 óráig az Árpád-kerti Kultur-Party keretében a Nagycsaládosok Egyesülete szervez. Benedek Szilvia, a NOE régiós titkára elmondta: a rendezvényre látogatókat színes, úgynevezett integrált események várják, azaz minden programban részt vehetnek sérült és ép emberek. Mindezek mellett lesz kézmûves foglalkozás fogyatékos emberek közremûködésével, kirakodóvásár és színpadi produkciók. – A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékos emberek ügyére. Segít abban, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a fogyatékkal élõ és ép emberek. Szándékunk az, hogy megmutassuk, ezeknek az embereknek is színes a világa, az õ álmaik és vágyaik is olyanok, mint bármelyik ép embertársuknak. A programot a legnagyobb pénzintézet is támogatja, mely sátorral és esélyjátékkal vár minden érdeklõdõt – tájékoztatta lapunkat Benedek Szilvia. esgyé

2010. július 2., péntek

Szépül a park A Czina iskola melletti, Avar utcai pihenõpark újra szépül. Jelenleg a hinta-csúszda-mászóka komplexum, valamint egy sétány elkészítésén dolgoznak. Burka László, a XII. választókerület önkormányzati képviselõje hangsúlyozta: – Az itt élõk komoly összefogással bizonyítják, hogy lehet valami újat létrehozni a városban.

került bontott anyagot szerezni a várostól, amivel folytathatták a közmunkaprogram keretein belül a térburkolat kialakítását. A játékelemeket a városüzemeltetéstõl kapták. Tavaly az egyesület pénzt nyert egy röplabdapálya megépítésére, melyet július második felében kezdenek építeni és a lakótelepi napon

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Mûködik a Miénk a tér egyesület, melynek tagjai sokat segítenek a pihenõpark karbantartásában, és így az állagmegõrzésben. Ez példaértékû az egész városban. Egy, a parkon keresztül vezetõ sétány építése is folyamatban van. Tavaly már kialakították a járdaszegélyt, idén pedig május második felétõl folytatódik a munka. A parkban a héten elkészül a járda, melyet – a Csikós József által elvégzett síkalapozási munkák után – az egyesülettel kezdtek lerakni. Si-

szeretnék átadni. Minden fejlesztési lépést összehangolnak az iskolával és az óvodával, így a pályákat, eszközöket, játékokat a gyerekek a testnevelés órákon és az iskolai foglalkozásokon is használhatják, nemcsak a szabadidõs programok során. – A Miénk a tér egyesület segítségével értéknövelõ beruházást hajtunk végre, ami szépíti a városrészt, és gazdagítja az egész várost – emelte ki a kerület képviselõje. Sz. A.


OKTATÁS, KULTÚRA

R ossz gyerek? Ki ne hallotta volna, amint egy szülõ rámordul a csemetéjére: nem szeretlek, rossz vagy!? És ki gondol bele, milyen károkat okoz ezzel gyermeke fejlõdésében? László Ágnes gyermekpszichológus, családterapeuta válaszol. – Az indulatkezelésnek több lépése van. Amit nagyon sok szülõnek meg kellene tanulnia, hogy felismerje: az õ gyermeke melyik lépcsõfokon áll, és aztán segíteni tudja. Az elsõ lépésnél, amikor a hároméves földhöz vágja magát, mert nem kapta meg a nyalókát, a gyerek csak azt érzi, hogy neki nem jó. Ha a szülõ azt mondja: tudom, hogy most dühös vagy, azzal megnevezte az érzést. Az okát is megfogalmazhatja: azért, mert nem kaptad meg a nyalókát. Megértem, de én így döntöttem, mert nem egészséges. Aztán késõbb már elmagyarázza: ha csapkodsz, nem változik a helyzet. Ezzel megtanítja felismerni és kimondani az érzést, a következõ lépésben pedig megfogalmazni a kérését, azaz jól képviselni az érdekeit. – Mi a véleménye a rossz gyerek fogalmáról, a „rossz vagy, nem szeretlek” szülõi hozzáállásról? – Nagyon káros! A gyerekrõl le kell választani a viselkedést. Tudatosítani kell benne, hogy szülõként õt feltétel nélkül szeretjük, de amit tett, az elfogadhatatlan. Nem nevezhetjük rossznak, mert ezzel negatív énképet alakítunk ki benne. Ha pedig rendszeresen ezt erõsítjük, megszokja, hogy csak akkor figyelnek rá, ha így viselkedik. Az ebbõl való kilépéshez fontos, hogy a visszajelzés elõjelén változtassunk, a negatív spirált pozitívra fordítsuk, dicsérettel elindítsunk egy ellenkezõ

irányú folyamatot. Mégpedig minél hamarabb, hiszen minél tovább él ebben, annál nehezebben tanul meg más stratégiákat. – Mi az, amire a legkevésbé tanítjuk meg mire felnõtt korba lép? – A legnagyobb hiányosságnak azt látom, hogy a véleménynyilvánításra jószerével nincs lehetõségük, márpedig az életben ez elengedhetetlen. Szemébe nézni a másik embernek, elmondani neki a véleményünket, megvédeni az álláspontunkat – erre az iskolában nagyon kevés lehetõséget kapnak. Aztán bocsánatot kérni, együttmûködni, felállni a kudarcból – mind olyan képesség, amit sokkal jobban kellene fejleszteni. – A család vagy az iskola dolga ezt megtanítani? – A gyermekek gyakran állnak két tûz között. Ideoda dobálják a felelõsséget, fõleg, amikor már nagy a baj. A szülõ azt mondja, én nem bírok vele, oldja meg az iskola, az intézmény szerint pedig ez a család gondja, mulasztása. Nem egy malomban õrölnek, pedig ugyanaz a céljuk: a gyermek jóléte. Persze, ne feledjük, hogy a gyermekéért elsõsorban a szülõ a felelõs. Az ideális az lenne, ha mindkét színtéren következetesebben nevelnék a gyermeket, nem az engedelmességre, hanem a logikus gondolkodásra, a helyes indulatkezelésre és a személyes felelõsségvállalásra helyezve a hangsúlyt. BIJ

Januárban volt egy éve, hogy átadták a szentesi légimentõbázist. Azóta a dél-alföldi régió négy megyéjében – Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok – láthattak az emberek a városuk felett körözõ mentõhelikoptert. Kovács Tibort, az orosházi mentõállomás vezetõjét a légimentõk munkájáról kérdeztük. – Mikor érkezik városunkba mentõhelikopter? – A mentésirányítók minden olyan esetben riasztják õket, amikor a bejelentés alapján valószínûsíthetõ, hogy súlyos sérültek vannak. Akkor is mozgósítják õket, ha az adott idõpontban egy esetkocsi (a mentõautónál felszereltebb – mindössze egy van Orosházán) sem érhetõ el az adott helyszínen. Ha csak mentõautó tud kimenni, akkor a mentésirányítók helikoptert is rendelnek a helyszínre. Ha olyan õrzött betegszállításról van szó, ami mentõtiszti, mentõorvosi felügyeletet kíván, valamint más városba, például Budapestre szállítják a beteget, akkor is hívható mentõhelikopter. – Milyen körülmények közt tudnak leszállni? – A pilóta megkapja a szükséges információkat, koordinátákat, de az a mérvadó, amit a helyszínen lát. Ha a mentõautó már kinn van a sérültnél, akkor a pilóta az autót keresi, és próbálja minél közelebb helyezni a helikoptert.

Ételosztás õszinte szívvel. Július 11-én, vasárnap 13 órától a Székács József utcában található Kiskocsmában várják meleg étellel az orosháziakat. A szervezõ Illyés Gábor és csapata.

5

Égbõl jövõ segítség

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

Magas épületek közt, közeli villanyvezetékeknél nem tud biztonságosan leszállni. Ilyenkor a legbiztonságosabb és legközelebbi helyre teszi a gépet, majd a helikopter személyzete odasiet a sérülthöz, a helyszínen ellátja, majd a helikopterhez szállítja. Olyan eset is elõfordulhat, hogy olyannyira stabilizálják a beteg állapotát, hogy nem a kiérkezett helikopter, hanem a mentõautó szállítja kórházba. – Kik végzik az ellátást? – A mentõhelikoptereken mentõorvosok dolgoznak, többnyire oxyológusok. Mellettük az ápolói szerepkörben mentõtisztek végzik a munkát. Ez igen magas szintû szakmai ellátást jelent, és erre alkalmas eszközökkel is fel van szerelve a helikopter. – Orosházán a kórházhoz

közel történt egy baleset, mégis a Szentesrõl jött mentõhelikopter látta el a beteget. – Ekkor az esetkocsink nem volt a közelben, ezért egy mentõautó érkezett a helyszínre. Abban az esetben, ha a mentõautó visszajelzése alapján kiderül, hogy szükség van egy emelt szintû egységre, akkor sor kerül a mentõhelikopter bevetésére. Nem az a fontos, hogy a baleset vagy a roszszullét a kórháztól milyen messzire van, hiszen ez az ellátás a mentõszolgálat feladatkörébe tartozik. Szilágyi Mihály mentõtiszttõl megtudtuk, hogy a szentesi légimentõbázisról a mentõhelikopter rendkívül gyorsan, a riasztástól számítva 12 percen belül érkezik az orosházi betegek segítségére. Szõke Anett

Finom ételt kaptak

Az orosházi önkormányzat ingyenesen hívható zöldszáma: (80) (80) 931-001 931-001

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

2010. július 2., péntek

A mozgáskorlátozottakat várták meleg étellel június 26-án a Lehel utcán. Az egyesület székhelyénél szervezett ételosztásra több mint százan jöttek el. Illyés Gábor már nem elõször segített a helyi mozgáskorlátozottakon. Sorsukat különösen a szívén viseli. Ezért gondolta, hogy ez alkalommal finom étellel kedves-

kedik nekik. Bár az idõjárás kezdetben nem volt kegyes, végül az ebédosztás idejére elállt az esõ. Laczki János evangélikus lelkész áldotta meg a húsos káposztát, melybõl 300 adagot készítettek. Az emberek nagyon hálásak voltak az ételért, örültek, hogy rájuk is gondoltak. sgy

Orosháza Város Önkormányzata haszonbérbe adja ingatlanjait: Az ingatlanok adatai: 1. ingatlan címe: Orosháza, Kisvasút utca. Helyrajzi száma: 8116. Területe: 2210 m2 . Belterületi szántó 2. ingatlan címe: Orosháza, Déli utca 26. és 28. Helyrajzi száma: 11867 és 11868. Területe: 1433 m2 és 1348 m2 . Szántó vagy kert. 3. ingatlan címe: Orosháza, Csepel utca. Helyrajzi száma: 6542. Területe: 2237 m2 . Kert 4. ingatlan: Címe: Orosháza, Barátság utca 25. Helyrajzi száma: 10434. Területe: 458 m2 . Kert Az önkormányzat tulajdonában álló, haszonbérleti szerzõdés alapján hasznosított földterületek bérleti díja 2009/2010. gazdasági évre:

belterületi kert zártkert, belterületi szántó

5,10 Ft/m2 + áfa 3,40 Ft/m2 + áfa

Jelentkezni és további felvilágosítást kérni a városfejlesztési és városgazdálkodási osztályon lehet. Telefon: (68) 413-022


6

HIRDETÉSEK

2010. július 2., péntek

Aprók Hirdessen az Orosházi Életben! Lelkisegély A békéscsabai S. O. S. Telefonos Lelkisegély Szolgálat 24 órában várja a segélyhívásokat: a (66) 441-300-as telefonszámon (a 66-os és a 68-as körzetbõl hívók számára ingyenes), a www.sos505.hu honlapcímrõl elérhetõ internetes telefonon, és az innen elérhetõ e-mail címen.

Tudta-e Ön? A dohányzás abbahagyása után tíz évvel a tüdõrák, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázata a nem dohányosokéval lesz azonos arányú.

Az Arany János utcában családi ház eladó. +36 (30) 563-2105 Kispolski alkatrészeivel, mûszakira felkészítve sürgõsen eladó, valamint Babetta üzemképesen eladó vagy süldõre cserélhetõ. +36 (30) 618-6627


AKTUÁLIS

2010. július 2., péntek

deztük rd r é k g e M Mit Török Tibor Sándor – Szerintem nagyon fontos az Orosháza Fesztivál a helyiek életében. Ilyenkor végre felszabadulhatnak az emberek. Ha tehetjük, a munka mellett mi is szakítunk arra idõt, hogy elmenjünk a fesztivál egy-egy programjára. Tavaly nagyon jó buli volt, és most is annak ígérkezik. Szeretnénk majd a családdal végigkísérni a fesztivál programjait.

jelent Önnek az Orosháza Fesztivál? Czeczon Pál

– Örülök, hogy megszervezik, mert szerintem elég kevés ilyen jellegû összejövetel van a környékünkön. Sajnos ebben a városban szinte csak diszkók vannak. Viszont a fesztiválon lesz Hooligans koncert, és néhány orosházi zenekar is fellép. Ezáltal népszerûsítik õket, és a városunkat is megismerhetik a fellépõk és azok, akik eljönnek a fesztivál programjaira.

Pro gramajánló – OVB Strandkézilabda nõi-férfi kvalifikációs torna. Július 3-4. Orosháza-Gyopárosfürdõ, Parkfürdõ. Info: Kopornyik Zsolt (20) 6611550; kopi33@freemail.hu – II. Magyarok Ünnepe a Magyarok Szövetsége és a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány rendezésében. Július 10-én 9 órától, Orosháza, Gellértegyháza. Kézmûvesek kiállítása, tehetségkutató ver-

7

seny népzene, népdal és népmese kategóriában, valamint lovas íjászok, csikósok, barantások bemutatója. Info: (30) 938-8439; info@gellertegyhaza.hu; www.gellertegyhaza.hu – Horgásznap, nagy halfogó verseny a Kinizsi Horgász Egyesület szervezésében. Július 10-én 6–12 óráig. Orosháza, homokbánya horgásztó. Info: (20) 324-8511

Nyaraltak Szenttamási gyerekek tíz napot töltöttek városunkban, a Mogyoró utcai üdülõben. A jutalomnyaralást kitûnõ tanulmányi eredményükkel és példás magatartásukkal érdemelték ki. A két város között tavaly óta él a testvérvárosi kapcsolat. Amíg a szenttamási gyerekek nálunk nyaraltak, addig az orosházi kitûnõ tanulók Montenegróban vakációztak. A 18 fõs szenttamási delegációt számos program várta. Voltak a múzeumban, a mûvelõdési házban, a könyvtárban. Megtekintették a város nevezetességeit, köztük az evangélikus templomot, ahol az Oros-haza Baráti Kör elnöke,

Kálmán László mesélt a gyerekeknek a templomról és annak ékességérõl, a harangról. A diákok találkoztak Németh Béla polgármesterrel is. Strandoltak Gyopárosfürdõn és ellátogattak a Varga-tanyára. A nagycsaládosok játszóházat szerveztek, Lénárt „Léna” Ferenc pedig kerékpártúráiról mesélt a gyerekeknek. Vékony Vivien elmondta, nagyon jól érezte magát Orosházán, sok szép dolgot látott. Pajol Ágota már többször hallott városunkról az egyik barátnõjétõl. Õ még sosem járt itt. Minden nagyon tetszett neki, szívesen visszajönne jövõre is. sgy Bõvebben: www.oroscafe.hu

Nagyszülõk és unokák. A Rákóczitelepi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete szombaton tartotta hagyományos családi napját, amely a Papa-mama-unoka nap elnevezést viseli. Bár az esõs idõjárás sokakat távol tartott a hangulatos eseménytõl, így is mintegy 90-en ültek egy asztalhoz, hogy megünnepeljék egymást. A gyerekek köszöntötték a nagyszülõket, az ebédet pedig közös éneklés és tánc követte. Zárásként a tombolahúzás izgalmai tették emlékezetessé a délutánt. -j-

Az Üveggyári Nyugdíjasok Baráti Köre az egykori építõk napja kapcsán tartott összejövetelt a múlt héten. Mint Sinkó Sándor elnöktõl megtudtuk, a tagság 70 körüli létszámnál tart, várják a csatlakozókat. Találkozóikon tartalmas idõtöltést biztosítanak az egykori üveggyáriaknak. A jeles alkalomra Varga Dezsõ elnökhelyettesnek amolyan tréfás átadóbeszéd kíséretében egy klubtárs, Komjáthy Ferenc festményét adták át. A következõ nagyobb programjuk a júliusi kistérségi nyugdíjas-találkozó lesz, de a nyár folyamán kirándulásokat is szerveznek.

Tóth Jánosné – Ha a mu n k a mellett lesz rá idõm, akkor ki szeretnék menni az Orosháza Fesztiválra. Ez fõként csak hét óra után lesz, mert akkor van egy kis szabad idõm. A programfüzetbõl kinéztem néhány olyan mûsorszámot, ami érdekel: fõként a néptánc, a népzene, a népi jellegû dolgok kötnek le, de ha van szabadtéri színházi elõadás, azt is szívesen megnézem.

Tóth Sándor – Szerintem az Orosháza Fe s z t iv á l jól tükrözi a város sokszínûségét. Ez egy sokrétû rendezvény, ahol a tizenéves korosztálytól az ötvenévesig mindenki megtalálja a hozzá illõ programot. Amin én biztos ott leszek, az a Hooligans koncert, a többi majd alakul. Megyünk a haverokkal, barátokkal, barátnõkkel, aztán majd látjuk, mi ragad meg minket.

Állatkínzás és büntetés Egy oszlophoz kötötték ki a csont sovány pulit. Az állatvédõk azt mondják, sok szörnyûséget láttak már, de ez az eset õket is elborzasztotta. Június 13-án a rendõrség hívta ki az orosházi állatvédõket Gyökeresre. A vasút mellett egy oszlophoz kikötött kutyára bukkantak. Egy kb. 2 éves puli volt a karóhoz kötve, iszonyatos állapotban. Az egész testét nyílt sebek borították, a nyakán a csontjáig hatoló kétujjnyi széles bevágás volt, nyüzsögtek benne a lárvák, csont sovánnyá éheztették. Az állatvédõk azonnal orvoshoz vitték, aki nem sok esélyt látott az életben maradására. Úgy fogalmazott, ilyen szörnyû állapotban lévõ állatot még õ sem látott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy épp kecskeméti állatvédõk jártak városunkban, a menhelyet látogatták meg. Vállalták, hogy elviszik magukkal a sokat szenvedett kutyust, állandó állatorvosi felügyeletet tudtak biztosítani számára. A puli naponta kétszer infúziót kapott, ellátták a sebeit. A gondos ápolásnak meg is lett az eredménye, néhány nap múlva már önállóan evett és ivott. Úgy tûnik, lassan

ugyan, de felépül, túlélheti az átélt borzalmakat. Az Orosházi Állatés Te r m é szetvédõ Közhasznú Egyesülettõl megtudtuk, hogy az ügyben feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen állatkínzás vétsége miatt. Ezt a borzalmas esetet is látva, kérik az állatvédõk, aki környezetében állatkínzásra utaló körülményeket tapasztal, azonnal jelentse. A legfõbb cél, megelõzni az ilyen tragédiákat. Az állatvédõk továbbra is hangsúlyozzák, állatot tartani nem kötelezõ, de aki tart, köteles megfelelõen gondoskodni róla. A 2004. évi X. törvény szerint bûncselekménynek számít az állatkínzás. Az, ha az állatokat elhagyják, kiteszik, vagy számukra nem indokolt fizikai-lelki szenvedést okoznak. Az elkövetõ akár 3 év börtönbüntetést is kaphat. gvk Képek és videó: www.oroscafe.hu

Zeusz ügyében megszületett az elsõfokú ítélet. A kutyusról már többször is olvashattak, Nagyszénásról hozták el az állatvédõk, ahol nagyon soványan, láncra kötve tartották, kérdéses volt, hogy életben marad-e. Az orosházi állatvédõktõl megtudtuk, hogy szerdán volt a tárgyalás az orosházi bíróságon, ahol elsõ fokon bûnösnek találták Zeusz egykori gazdáját. Egy év próbaidõre ítélték, és a perköltség is õt terheli. Az ítélet nem jogerõs.

K utyaszorító Újabb kölyökkutyáktól szabadult meg „gazdájuk”. A hét picinek most nyílt ki a szeme, egészségesek, öt lány és két fiú van az alomban. Szeretõ gazdára várnak, és ideiglenes befogadó jelentkezését is várjuk, aki vállalná az ellátásukat, az élelmükrõl az állatvédõ egyesület gondoskodna. Tel.: (70) 619-2307 www.oroshaziallatvedok.hu

Olvasóink írják, mondják Családi gazdaságokat! A háború után beindult a mezõgazdasági termelés, kialakultak az olyan mezõvárosok, mint Orosháza. Az õstermelõk a heti piacon ellátták a város lakóit jó minõségû élelmiszerrel. Késõbb megalakultak a földmûves szövetkezetek, amelyekkel a termelõk szerzõdést kötöttek, és így biztos felvásárlóik voltak. A szövetkezet tovább értékesítette a terméket a fogyasztóknak és a feldolgozó üzemeknek. Sajnos, amióta megszûntek ezek a lehetõségek, a falusi emberek szomorúak és szegények lettek, mert ellehetetlenítették a megélhetésüket. Ami még nagyobb tragédia, hogy azok a fiatalok, akik a földtulajdont örökölték volna, munka nélkül maradtak. Az Alföldön még soha nem fordult elõ, hogy az emberek sorban állnak egy tányér levesért. Javaslom, hogy a MAGOSZ az önkormányzat segítségével szervezze meg a családi gazdálkodók szövetkezetét, amely szoros kapcsolatban lenne a szociális üzlethálózattal és a feldolgozókkal. Ha a gazdálkodók termékeire biztos fölvásárlók és értékesítõk lesznek, megszûnik a kiszolgáltatottságuk a kereskedõk ármanipulációjának. Újra megjöhet a gazdák munkakedve, sok lesz a piacon az áru, ami kedvezõbb a fogyasztóknak, és a vidéki munkanélküliség is rendezõdik. Janecska

Tisztelt Csordás Gyula! Ön az Orosházi Élet június 25-i számában – mint az orosházi I. sz. posta fõnöke – úgy nyilatkozott, hogy azért mondott fel az egyik huszonkét éve ott dolgozó alkalmazottjának, mert semmi pluszt nem tett hozzá a munkájához. Hegedûs Zoltán kézbesítõrõl van szó, aki 22 évi postai munkáját figyelmeztetés és hiány nélkül elvégezte. De ezt Ön nem vette figyelembe, amikor elküldte. Csak nem a szakszervezeti tagság volt az elbocsátás oka? Ez törvényes joga a munkavállalóknak – legalábbis a demokráciákban így van. Czikora Lajos (Olvasóink álláspontját szerkesztõségünk nem feltétlenül és nem minden esetben osztja. A rövidítés jogát fenntartjuk.)

Orosháza Város Önkormányzata árverésen kívánja értékesíteni az alábbi ingatlanjait: 1. ingatlan adatai Címe: Orosháza, külterület, Csorvási oldal tanya, helyrajzi száma: 0738/16. Területe: 2.2957 m2 . Mûvelési ága: 3 min.o. szántó 79,89 AK. A Helyi Építési Szabályzat (Hész) szerint Má (általános mezõgazdasági terület övezet) besorolású. Közmûellátása: nincs. Az ingatlan 2014. szeptember 30-áig érvényes haszonbérszerzõdéssel hasznosított. A jelenlegi bérlõk a történelmi bázisjoguknak megfelelõen elõvásárlási joggal rendelkeznek. 2. ingatlan adatai Címe: Orosháza, Hegedûs István utca. Helyrajzi száma: 5679. Területe: 1827 m2.. Mûvelési ága: beépítetlen terület. A Helyi Építési Szabályzat (Hész) szerint Lf (falusias lakóövezet) besorolású. A telek építkezésre nem alkalmas, mert a Hész 10.§ (5) bekezdés értelmében oldalhatáron álló beépítési mód esetén a minimális telekszélesség 16 m, a teleknek pedig a helyszínen mért telekszélessége 11 m. Az ingatlan keleti és nyugati végén utca kialakításához területelvonást terveznek. Közmûellátása: nincs. Az ingatlan 2014. szeptember 30-áig érvényes haszonbérleti szerzõdéssel hasznosított. 3. ingatlan adatai Címe: Orosháza, Szentetornyai út. Helyrajzi száma: 8392. Területe:173 m2. Mûvelési ága: beépítetlen terület, önállóan nem beépíthetõ. Közmû ellátása: elektromos vezeték, vízvezeték és gázvezeték – a Szentetornyai útról leköthetõk. Az árverés ideje: 2010. július 20. 10 óra. Árverés helye: Városháza II. emelet 22. számú kistárgyaló (Orosháza, Szabadság tér 4-6.) Az ingatlanok külön-külön kerülnek árverésre! 1. ingatlan: 1.400.000,-Ft, 2. ingatlan: 1.100.000,-Ft, 3. ingatlan: 70.000,-Ft Aki az árverésen részt kíván venni, annak az árverés megkezdéséig a bruttó kikiáltási ár 10%-át letétbe kell helyeznie Orosháza Polgármesteri Hivatal pénztárában, vagy az átutalás bizonylatát az árverést megelõzõen be kell mutatnia. A befizetett összeg annál, aki az árverésen a legmagasabb árat ajánlja, beszámít a vételárba, aki az árverésen nem nyert, annak a letétbe helyezett pénz visszajár. Abban az esetben, ha nyertes az adásvételi szerzõdést nem köti meg, úgy a letétbe helyezett összeg bánatpénznek minõsül, azt az eladó visszafizetni nem köteles. Ebben az esetben a tulajdonos a következõ legjobb ajánlattevõvel kötheti meg az adásvételi szerzõdést, de ennek mértéke el kell hogy érje a kikiáltási alapárat. További felvilágosítással a városfejlesztési és városgazdálkodási osztály szolgál. Telefon: (68) 413-022


SPORT

8

Vb-ezüst Antalyából Ezüstérmet szerzett a magyar strandkézilabda-válogatott tagjaként Ambrus József Törökországban. Az OFKSE játékosát arról kérdeztük, hogyan érezte magát a vb-n? – Szuper volt az egész, nagyon jó volt magyarnak és a társaság tagjának lenni. Jól éreztük magunkat. Nyögvenyelõsen indult számunkra a világbajnokság, az elsõ csoportmeccsen kikaptunk a spanyoloktól. Ezt követõen jöttek a törökök, akik nyerték az elsõ szettet, viszont egy vihar miatt félbeszakadt a találkozó, másnap játszottuk le. Itt már hoztuk a második szettet, és ekkor beindultunk, összeérett a társaság. Ezután – a brazilok elleni csoportmeccset leszámítva –, minden találkozót megnyertünk, a hat között is. Nagy szerencsénk volt, hogy ide már hoztunk 2 pontot, ami a végelszámolásnál jól jött. Az elõdöntõben is vertük a törököket, a döntõt pedig már tényleg élveztük. Az biztos, hogy ez a brazil együttes

egyelõre legyõzhetetlen számunkra, de úgy érzem, emelt fõvel jöhettünk haza. – A vb elõtt az 1-6. helyezés volt a cél, milyen volt a visszhangja az ezüstnek? – Nagyon sok gratulációt kaptam. Örültünk, hogy itthon is közvetítették a meccseket. Úgy gondolom, a magyarok jó hírét vittük. A döntõ után gratulált többek közt a spanyol edzõ és az olasz kapitány, azt mondták, óriási szívvel küzdöttünk. – Strandkéziben ez volt az elsõ világversenyed. Milyen volt? – Szuper, ennél rosszabb kezdés ne is legyen. Nagy álmom volt mindig is, hogy kijussak egy világbajnokságra. Teremben sajnos nem jött össze, de most kaptam egy lehetõséget. Annyira fantasztikus élmény volt, hogy szavakban nem is lehet elmondani. Mint vb-újonc elmondhatom, apróságokon dõlnek el a meccsek, strandkézilabdában pláne. Kell egy adag szerencse, szív és küzdeni tudás, és akkor jönnek az eredmények is. -vágta-

Kemény felkészülés Július közepén indul a felkészülés az NB I-re az OFKSEnél, a bajnokság szeptember elején startol. Elküldte a nevezést az NB I-es bajnokságban induláshoz az OFKSE – tudtuk meg az orosházi férfi kézilabda klub elnökétõl. Rajki István elmondta, hogy a felkészülés július 12-én indul. Az edzések mellett edzõtáborok és felkészülési tornák szerepelnek a menetrendben. A klubtól megtudtuk, hogy a felkészülés harmadik hetében Siklóson edzõtáboroznak, és napi három edzéssel, valamint felkészülési mérkõzésekkel tûzdelt dolgos, kemény napok elé néznek a Füzesi-tanítványok.

Nem lesz könnyû hét, hiszen a termi- és futómunka mellett a szintén NB I-es tagságot nyert Pécs csapatával többször is megmérkõznek. Hazaérkezve sem lankad a tempó, elkezdõdnek a felkészülési tornák. Augusztus 14-15-én hazai rendezésû, nemzetközi torna lesz. A megmérettetésen magyar, szerb és román, szintén a legmagasabb osztályban szereplõ gárdák lépnek az orosházi publikum elé. Ezt követõen csapatunk Csurgóra utazik, és augusztus 20-21-én egy nemzetközi felkészülési megmérettetésen játszik, melyen horvát és magyar csapatok vesznek részt. Az NB I-es férfi kézilabda-bajnokság szeptember elején kezdõdik. -taka-

Nevezés elfogadva Az MLSZ versenybizottsága 31 egyesület nevezését fogadta el a 2010/2011. évi NB II-es labdarúgó-bajnokságra. Az elfogadott névsorban szerepel az Orosháza FC Kft. csapata is. Az NB II keleti, illetve nyugati csoportja a tervek szerint 1616 csapattal indul. Egy hely még kiadó, ugyanis az NB III Tisza-csoportjának bajnoka, Kemenes nem vállalta a második ligás szereplést. Helyére az NB III legjobb második helyezett csapata, Maglód és az NB II- bõl

kiesett Ceglédi VSE aspirál. Ebben a kérdésben az MLSZ tisztújító közgyûlése után felálló új elnökség dönt. A csoportbeosztást már az új MLSZ készíti el, mindenesetre a területi elvek alapján felsoroljuk lehetséges ellenfeleink névsorát: Dunakanyar-Vác, DVSC II, REAC, Mezõkövesd, Makó FC, Vecsés FC, Hajdúböszörmény, BKV Elõre, Bõcs KSC, Kazincbarcikai SC, Békéscsaba 1912 Elõre SE, MTK II, DVTK, Nyíregyháza, Maglód vagy Cegléd. -betkó-

2010. július 2., péntek

Karate- és aerobiktábor Gyopároson Több mint százan fejlesztették tudásukat öt napon át. Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidõ Kör Egyesület szervezett tábort karatésoknak és aerobikosoknak. A Gyopár Sportcentrum adott otthont az elmúlt héten az orosházi karatésok és aerobikosok táborának. Sensei Zsiga Zsolt elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelõen ezúttal is egy házi tábort szerveztek, együtt az aerobik és karate szakosztály. Több mint százan vettek részt a programon. Napi három edzés volt, majd a tábor végén övvizsgát tartottak. A gyopárosi programon részt vett Somogyi Zsolt 7. danos mester is, aki elõadásokat, szakmai továbbképzéseket tartott a karatésoknak. Lapunknak elmondta, a karate nemcsak a küzdelemrõl szól, hanem egy rendszerrõl, melynek alapja önmagunk megváltoztatása. A kemény tábor után mindössze két hét pihe-

Két csapat egy helyért Az OKSC nõi felnõtt kézilabdacsapata kiesett az NB I/Bbõl, de visszavágyik. Azonban nyílt titok, hogy egy másik klub is küzd a másodosztályú indulási jogért. Ez jövõ hét elején dõl el. – Az NB I/B-ben és az NB IIben való induláshoz is beadtuk a nevezést. Az eddigi gyakorlat azt mutatta, hogy az NB I/B-bõl kiesettek közül mindig voltak visszatérõk. Mi vagyunk a legjobb kiesõk, így nagy az esélye, hogy meglesz a másodosztályú indulási jog – mondta az OKSC elnöke. Bodrogi Béla hangsúlyozta: ha megvan az errõl szóló értesítés, azt beviszik az önkormányzatnak, és majd döntenek a korábban zárolt pénzrõl, mely alapvetõ feltétele az NB I/B-s indulásnak. Bodrogi nem kommentálta a másik klub tevékenységét. Úgy fogalmazott, a saját dolgaikkal foglalkoznak. Felkerestük a másik egyesületet is. Az Orosházi Stílus Szabadidõ Kör elnöke, Károlyfalvi Elemér elmondta: már korábban úgy határoztak, hogy a nõi kézilabda szakágat is elindítják. – A város nõi kézilabda életében kívánunk aktív szerepet játszani, és minden korosztályt országos szinten szeretnénk versenyeztetni. Sok kérdés még nyitott, így nem akarok elébe menni a dolgoknak – fogalmazott, de nem kívánt bõvebben nyilatkozni. Azonban úgy értesültünk, õk is beadták mindkét osztályra (NB I/B, NB II) az indulási kérelmet. Jövõ héten tehát eldõlhet, melyik klub kap indulási jogot. Annyit megtudtunk, hogy az OKSCtõl több játékos is átigazolna az új egyesületbe. Nagy kérdés annak a 8 milliónak a sorsa is, melyet a képviselõ-testület elõzõ ülésén zárolt az OKSCtõl. Ezt a pénzt az a klub kapja, aki jogosultságot szerez az NB I/B-re. Melega

Sporthírek Kézilabda

FOTÓ: KECSKEMÉTI KRISZTINA

nõt kapnak az orosházi karatésok. Július közepén indul a nyári alapozás, majd augusztus közepétõl megkezdik a felkészülést az októberi olaszországi világbajnokságra. A karatésok mellett ötnapos edzõtábort tartott az orosházi egyesület aerobik szakosztálya is. Zsigáné Mezei Beáta, a szakosztály vezetõje elmondta, hogy nagyon jól sikerült a program, eredményes és haté-

kony volt a tábor. Három vendégedzõ segítette a munkát. Az egyik budapesti szakembertõl, Csuka Jolántól megtudtuk, hogy az orosházi tábor résztvevõi nagyon fogékonyak voltak, lelkesen végigcsinálták a feladatokat. Pihenni az orosházi aerobikosoknak sincs idejük. Júliustól indul a felkészülés, az elsõ versenyük október 9-én lesz. -kávéKépek: www.oroscafe.hu

Válogatott kerettagok Három orosházi fiatal vesz részt a kemény edzõtáborokban, a világversenyekre készülnek. Kiss Gergely, Kránitz Adrián (képünkön balról) és Szél Dávid (képünkön jobbról) – az Orosházi Spartacus Birkózó Klub tagjai közül õk hárman vesznek részt jelenleg a válogatott edzõtáborokban. Szél Attila, a klub elnöke elmondta, hogy május 31-én indult a junior felkészítõ tábor. Idén ugyanis Magyarországon rendezik meg a junior vb-t, melyre közös felkészülést szervezett a szövetség, ahol a kadettek, a juniorok és a felnõttek is részt vettek. Az orosházi egyesületbõl három birkózó képviselte városunkat: 96 kgban Kiss Gergely felnõtt szabadfogású válogatott, 76 kg-ban Szél Dávid szabadfogású ifi válogatott és 58 kgban Kránitz Adrián kötöttfo-

gású ifi válogatott. Szél Attila hozzátette: május 31-tõl a múlt héttel bezárólag a junior edzõtábort tartották Tatán, július 5-tól 31-ig pedig Jászapáti, Budapest és Tata lesznek a felkészülés következõ állomása. A kadettek az Európa-bajnokságra edzenek, ami Szarajevóban lesz, Kiss Gergely pedig már a jövõ évi világversenyekre készül. Napi három edzés várt a tatai tábor résztvevõire – tudtuk meg Szél Dávidtól. Lapunknak elmondta, hogy reggel 7-kor indult a munka, majd délelõtt és délután is voltak edzések. A táborban mintegy 100-an vettek részt, együtt készültek a különbözõ szakágak. Kránitz Adrián szerint is nagyon jó edzések voltak, alapozó és technikai munka egyaránt jellemzõ volt. Az orosházi birkózó hozzátette, jól sikerült a munka, nagyon sokat fejlõdtek. –vágta-

Kránitz Adrián az elmúlt hétvégén harmadik helyet szerzett Szabadkán. 15 ország részvételével egy nemzetközi FILA versenyt rendeztek, melyen a kadett kötöttfogású magyar válogatott tagjaként ott volt az Orosházi Spartacus kiválósága is. Kránitz Adrián 58 kilogrammban a harmadik helyen zárt.

Strandkézilabda-torna A Magyar Kézilabda Szövetség Strandkézilabda Bizottsága idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg az OVB Strandkézilabda Nemzeti Bajnokságot. A résztvevõ csapatok 8 kvalifikációs tornáról juthatnak be az augusztus 7-8-i, nagyatádi országos döntõbe. Július 3-án és 4-én OrosházaGyopárosfürdõ ad otthont az elsõ kvalifikációs tornának,

ahol kiváló pályákon versenyezhetnek a strandkézilabdázás szerelmesei. A lapzártánkkor feltüntetett adatok szerint 7 lány és 6 fiú csapat indul. Az orosházi lányok és fiúk több csapattal képviseltetik magukat. Az elmúlt évekkel ellentétben a kvalifikációs versenyek 1. és 2. helyezettje is továbbjut az augusztusi fináléba. A hétvégi strandkézilabda-torna július 3-án, 10 órakor kezdõdik Gyopárosfürdõn. vk

Július 7-e és 9-e között rendezik meg az Olimpiai reménységek versenyét Balatonbogláron. A négycsapatos nemzetközi serdülõ kézilabdatornán a magyar A és B válogatott, valamint Lengyelország és Csehország legjobbjai vesznek részt. A magyar B válogatottat Szabó Levente mellett az orosházi Kopornyik Zsolt irányítja majd. Lapunknak elmondta, a 16-os keretben orosházi játékost is találunk, Döme Szabolcs beállós poszton játszik majd.

Bo-ba Kupa

Nagyszénáson X. alkalommal rendezték meg a Bo-Ba Kupa kispályás labdarúgótornát 20 csapat részvételével a nagyszénási Bokafogó SC és az orosházi Barátság Orosfarm SC rendezésében. Végeredmény: 1. Makk 7 (Tótkomlós), 2. Csaó FC (Hódmezõvásárhely), 3. Tekerõ Kocsma (Nagyszénás), 4. Joker FC (Nagyszénás), 5. JanKer SC (Hódmezõvásárhely), 6. Barátság Orosfarm SC (Orosháza), 7. Bokafogó (Nagyszénás), 8. Ászok (Tótkomlós). Legjobb kapus: Németh Dávid (Tekerõ Kocsma) Gólkirály: 1. Kazán Attila (Csaó FC) 11 góllal, 2. Karancsi Gábor (Mezõhegyes) 9 góllal, 3. Ugrai Sándor (Joker FC) 8 góllal.

Kispályás

35 éven felüliek kispályás labdarúgótornáját rendezték meg 4 csapat részvételével Székkutason. Végeredmény: 1. Unicum SC (Orosháza), 2. Hódmezõvásárhely, 3. Székkutas, 4. Csorvás.

Nevezés

Az Orosházi Polgármesteri Hivatal kulturális osztálya idén is megrendezi a hagyományos „Nyári Kupa” mûfüves kispályás labdarúgótornát két korcsoportban: aktív és old boys (csak 35 éven felüliek). Nevezési határidõ: július 5., hétfõ, 16 óra. Nevezni Patyi Gábornál (polgármesteri hivatal, kulturális osztály, II. emelet, 16.) és Szénási Józsefnél (+36 30 663-0507, Mátrai Sándor Stadion) lehet.

Focitábor Nyári focitábort szervezett június 21-e és július 2-a között az OMTK-ULE. A kétszer egyhetes turnusban mintegy 80 gyermek vett részt. A tábor elsõsorban a 610 éves gyermekek körében volt népszerû – tudtuk meg Petneházi György, egyesületi elnöktõl. A szakember elmondta, hogy az edzõk által vezetett foglalkozások mellett számos kiegészítõ program várta a gyerekeket. A tábor sikerén felbuzdulva a szervezõk augusztusban további egyhetes turnust indítanak. A jelentkezõket a Gyopár Club Hotel sportcentrumába várják. bt


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.