2016.01.29/04. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2016. JANUÁR 29. • XxI. évfolyam • 4. szám

7. oldal

kultúra

Ha baj van, segítsünk!

5. oldal

A vidék fejlődéséért

Színházi előadás, kiállítások, könyvbemutató. A magyar kultúra napjára szervezett programok sora zajlott az elmúlt napokban városunkban. A következő hetekben a múzeumban, a képtárban és a művelődési központban is láthatóak a tárlatok.

közélet

folyamatos a párbeszéd A városvezetés ebéden fogadta Orosháza top 10 cégének vezetőit, ahol a köszöntő szavak mellett komoly témák is előkerültek. Elhangzott, a közös tervezésre, párbeszédre, együttműködésre továbbra is szükség lesz.

Szigorodik a közterület-felügyelet

Rendezettebb városért

2. oldal

oktatás

Nyolc éve szűrnek

Az Egészségsziget Egyesület a mostani tanévben a másodikosok körében végzi a lisztérzékenység-szűrést. Három gyermeknél pozitív lett a gyorsteszt. Az országban szórványosan előfordulnak lisztérzékenység-szűrések, azonban az orosházi kezdeményezés – mely már nyolc éve folyamatosan tart – egyedülállónak mondható. 4. oldal

sport Súlyokkal a sikerért

Megkezdték a felkészülést az Orosházi Toldi SE erőemelői. Egy kis visszatekintésre és az idei célok ismertetésére kértük Musztafa Imrét, az egyesület elnökét. Megtudtuk, április 23–24-én Orosházán rendezik a diákolimpia országos döntőjét. 7. oldal

mozaik reneszánsz időutazó

Interaktív írástörténeti kiállítás, corvinák és kódexek, titokzatos könyvtár – egy különleges tárlat érkezett Orosházára Reneszánsz időutazó címmel. A látványelemekkel színesített, február 14-éig látható kiállítás bemutatja többek közt, hogyan kezdődött és fejlődött a mai szintre az írástudomány. 8. oldal

A füvön parkolás az egyik leggyakoribb probléma Orosházán • fotó: Kecskeméti Krisztina Szigorúbb ellenőrzésre számíthat- és gyakori szabálysértésért azon- parkolójának környéke. Ide, a manak februártól a közterületen sza- ban helyszíni bírság jár a jövőben. gasított szegélyt is figyelmen kívül bálytalankodók. A felügyelet mun- A cél, hogy szebb, tisztább és élhe- hagyva előszeretettel állnak be az katársai továbbra is elsősorban a tőbb várossá váljon Orosháza. autósok – mutatja Kovács Ferenc szóbeli és írásbeli figyelmeztetést Sár és kitaposott fű. Így néz ki a közterület-felügyelő. » folytatás a 2. oldalon alkalmazzák majd, néhány kirívó Thék Endre utca templom melletti

magazin

6. oldal

Mozgalmas év vár a gazdákra

Megemlékeztek, koszorúztak, majd hajnalig vigadtak Orosháza, valamint a környező települések gazdálkodói az elmúlt hétvégén. A fehér asztal mellett persze szakmai kérdések is előkerültek, mint például az idei év pályázatai.

Betartják

2012. január 1-jétől szigorodott a nem dohányzók védelméről szóló törvény. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, városunkban betartják a törvényt. Az Orosházi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Osztálya tavaly az orosházi járás területén 75 ellenőrzést hajtott végre a nem dohányzók védelmével kapcsolatban. – Ellenőrzéseink zöme vendéglátó- és szórakoztatóipari egységekben és közterületen (buszmegállók), valamint egészségügyi intézményekben történt. Az ellenőrzésekkel kapcsolatban pozitív tapasztalatokról számolhatok be, pénzbírságot nem szabtak ki tavaly – tájékoztatott dr. Fábián József helyettesítő járási tiszti főorvos. Megtudtuk, idén az Országos Tisztifőorvosi Hivatal kiemelt munkatervi feladatként határozta meg a helyi közforgalomban, valamint belföldi helyközi közforgalomban közlekedő autóbuszokon, illetve megállókban kihelyezett „Tilos a dohányzás!” tábla ellenőrzését. A hagyományos dohánytermékekkel azonos szabályokat határozott meg az Országgyűlés tavaly decemberben az elektromos cigarettákra. E-cigit májustól csak a nemzeti dohányboltokban lehet majd vásárolni – adta hírül az MTI. Az elektronikus cigarettára, a dohányzást imitáló elektronikus eszközökre, valamennyi tartozékra, alkatrészre és utántöltő flakonra vonatkozó szabályozást a fiatalok védelmével indokolta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A cigarettához hasonlóan a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket sem lehet a jövőben használni középületekben, a közösségi közlekedési eszközökön vagy munkahelyen. Ugyanolyan reklámtilalmak vonatkoznak ezen cikkekre is, mint a hagyományos dohánytermékekre. Az e-cigarettára vonatkozó szabályok május 20-tól hatályosak. esgyé

Böczögő Dorina az Év embere Tavaly 45 alkalommal választotta meg szerkesztőségünk a Hét emberét. Három hete játékot hirdettünk, a jelöltek fotóját, rövid méltatását feltettük az OrosCafé Facebook oldalára. Azt kértük, válasszák meg az olvasók az Év emberét. A legtöbb szavazatot olimpikon tornászunk, Böczögő Dorina kapta, így ő 2015-ben az Év embere Orosházán. Második lett Bajkán György tűzoltóparancsnok, harmadik Szilaj Izabella mentőtiszt. Dorinát a tatai edzőtáborban értük utol, ahol ezekben a napokban is készül, hiszen szándéka, hogy kijut a nyári riói olimpiára.

– Nagyon köszönöm a rengeteg szavazatot, igazán megtisztelő, hogy szülővárosomban ennyien szeretnek. A sok edzés között néha ránéztem a szavazás állására, és titkon reménykedtem, én kapom a legtöbb voksot, hiszen valamiben elsőnek lenni nagyon jó érzés. Tudom, hogy az Év embere elismerés nemcsak dicsőség, hanem felelősség is. Azért, hogy ezt a bizalmat megtartsam, továbbra is azon leszek, hogy még jobb legyek, és örömet szerezzek minden magyarnak és minden orosházinak – mondta Dorina boldogan, akinek az elismerést egy későbbi időpontban adjuk át. MeK

fotó • Baranyai László


2

közélet

Segítő támogatás Az 55 év feletti álláskereső nőket segíti a Nők 40+ központi munkaerőpiaci program. Az érintettek a nyugdíjazáshoz szükséges jogosultsági időt szerezhetik meg a Nemzetgazdasági Minisztérium programja keretében. – Cél emellett az álláskeresőként nyilvántartott, és koruk miatt elhelyezkedési esélyekkel nem rendelkező nők foglalkoztatásának elősegítése – tájékoztatott Jankovné Héjas Katalin foglalkoztatási osztályvezető. A program célcsoportjába a legalább 1 hónapja nyilvántartott álláskereső nők két csoportja tartozik: akik 60. életévüket betöltötték (ők jogosultsági idejükre való tekintet nélkül beléphetnek a programba) és az 55. életévüket betöltött nők közül a legalább 37 év jogosultsági idővel rendelkező álláskeresők. A támogatás időtartama egyénenként legfeljebb 8 hónap, a munkáltatónak a 100%-os bértámogatás időtartamának felével megegyező továbbfoglalkoztatást kell vállalnia. Ugyanakkor a továbbfoglalkoztatási kötelezettség időtartamával növelt foglalkoztatás nem lehet több mint a 40 év jogosultsági idő megszerzéséhez hiányzó hónapok száma. A havi munkabér legfeljebb 146 ezer 400 forint lehet. Békés megyében több mint 46 millió forint az idén felhasználható keret a célra. Részletes tájékoztatás az Orosházi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán kérhető. Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: 68/411-519. rej

munkahely BéMKH Orosházi Járási Hivatal Járási Foglalkoztatási Osztály aktuális ajánlatai Állásajánlatok: Szellemi munkakörök: HR-as�szisztens, fuvarszervező, állatorvos, adminisztrátor, szervizes (PC), optikus-látszerész eladó, géptelepítő csoportvezető mérnök, árképző, robottechnikus, munka- és tűzvédelmi technikus, részlegvezető, belső ellenőr, igazgatói asszisztens és képzési koordinátor Fizikai munkakörök: hegesztő-csőszerelő, hűtőraktáros, élelmiszeripari betanított munkás, műanyagipari gépbeállító és gépkezelő, tollfeldolgozó gépkezelő, hőkezelő, köszörűs, villanyszerelő, újságárus, szakács, virágbolti eladó (virágkötő), bolti eladó, betanított gépkezelő, anyagmozgató, karbantartó, kikészletező, festő előkészítő, építőipari szakmunkás, kenéstechnikai betanított munkás, CNC forgácsolási technológus, temetkezési alkalmazott, húsfeldolgozó, darukezelő, esztergályos Az induló képzéseikről érdeklődni lehet a járási hivatal foglalkoztatási osztályán. Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (68) 413-094

Több mint 46 millió forint a felhasználható keret | Az idei top 10-be bekerült egy új vállalkozás

2016. január 29. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

Folyamatos a párbeszéd

Top 10 orosházán » A legnagyobb adózókat köszöntötte a városvezetés, számos fontos téma is napirendre került a kötetlen beszélgetés keretében

Képünkön balról jobbra: Renato Freshi, Bojtor István, Gyenge Éva, Uhrin Pál, dr. Horváthné dr. Barta Edit, Finta Ferenc, Dávid Zoltán, Pálfai Tamás, Gyucha Mariann, Parászka Tibor, Gál Imre, Szkaliczki Mihály, Csordás Márta, Fejes Róbertné • fotó: Kecskeméti Krisztina Melega Krisztián melega.krisztian@oroscafe.hu

Évek óta hagyomány, hogy a város legnagyobb adózóit vendégül látja a mindenkori városvezetés év elején. Az esemény idén január 22-én volt az Alföld Gyöngye Hotel éttermében. A tíz cégvezetőből kilencen tudtak eljönni, akiket Dávid Zoltán polgármester, Bojtor István és Fejes Róbertné alpolgármesterek, valamint dr. Horváthné dr. Barta Edit jegyző fogadtak.

Ebéd előtt a polgármester köszöntötte a cégvezetőket. Kiemelte, ezzel a meghívással kívánják megköszönni nekik az egész éves teljesítményt, azt, amit a városért tettek. – Minden város életében a legfontosabb a fejlődés, és az, hogy a vállalkozások gyarapodjanak, sikeresek legyenek. Természetesen nem csak ez a 10 vállalkozás van a városban, viszont önök azok, akik a legnagyobbak, a legtöbb embert foglalkoztatják és a legtöbb adót fizetik Orosháza város kasszájá-

ba. Elindítottunk egy párbeszédet az önkormányzat és a legnagyobb cégek között. A közös tervezésre,

párbeszédre, együttműködésre továbbra is szükség lesz, erre törekszünk, az ajtóm bármikor nyitva áll önök előtt – fogalmazott Dávid Zoltán. A fogadás végén kérdésünkre a polgármester elmondta, az ebéd melletti kötetlen beszélgetésen sok fontos téma is felmerült. – Egyik legfontosabb az oktatás fejlesztése volt, hiszen ez jelenti a város jövőjét. Azzal, hogy ősztől a Kodolányi János Főiskola központja Orosházán lesz, óriási lehetőségek nyílnak meg a város és a nagy üzemek előtt is – tette hozzá Dávid Zoltán. Kiemelte, szót ejtettek az úthálózat fejlesztéséről is, amihez sok és hatékony lobbira van szükség, hiszen ez nemcsak az itt élő állampolgárok, hanem az itt tevékenykedő cégek érdeke is. Az idei top 10-be bekerült egy új vállalkozás, a Szkaliczki és Társa Kft. Mellettük a Doherty Hungary Kft., az Alföldi Kohászati és Gépipari Zrt., a Cerlux Kft., az OROSházaGLAS Kft., az O-I Manufacturing Kft., a Guardian Orosháza Kft., az Uhrin Transzport Kft., a Linamar Hungary Zrt. és a Merian Foods Élelmiszeripari Kft. tulajdonosa vagy képviselője vett részt az ebéden.

Értékeltek a cégvezetők

Az ebéd előtt most is értékelésre kértük a cégvezetőket. A 2015-ös esztendő eltérően érintette a nagy cégeket. Van, amelyik előre tudott lépni és folyamatosan fejleszt, van, amelyik nagy beruházások előtt áll és a tervezési szakaszban tart, és van, amelyik piacokat veszített, így most azon dolgozik, hogy máshol pótolja a kieső bevételt. Az interjúkat hamarosan közzétesszük lapunkban.

Kezdődhet a felújítás Rendezettebb városért tűzoltóság » 2017-re újulhat meg az Szigorodik a közterület-felügyelet

» folytatás az 1. oldalról

Ezzel, mint mondja, nemcsak a zöldterületet rongálják, hanem a KRESZ-t is megsértik, mégsem törődnek egyikkel sem. Kicsit beljebb hasonló a helyzet, ott is jó néhányan használják parkolónak a járdák és az úttest közötti füves sávot. Egy autós éppen a megérkezésünkkor hajtott fel és parkolt le egy eredetileg füves, de most inkább csak sáros placcra. Pechjére, mert Gyuga Zsolt közterület-felügyelő azonnal lefülelte. Az adatok rögzítése után tájékoztatta a sofőrt, hogy parkrongálást követett el, amiért akár megbírságolhatná, de ha elismeri a szabálysértés tényét és elhagyja a helyszínt, csak szóbeli figyelmeztetést kap. Együttműködésben nem volt hiány, így a szabálytalanul parkoló megúszta egy cédulával. Most még. A jövőben azonban a sorozatos szabályszegők bírságra számíthatnak, legkevesebb 5 ezer forintra, de akár 50 ezer forintot is kiszabhatnak a közterület-felügyelők. A város néhány pontjára fokozottan is odafigyelnek majd. – A kórház és környéke, a Könd utca, a László Elek-lakótelep – sorolja Gyuga Zsolt. A füvön parkolás mellett a többi

között a fák törzsére elhelyezett hirdetmények, utcára engedély nélkül kitett reklámhordozók, a szemetelés, a kutyapiszok széthagyása vagy éppen a cigarettacsikkek szétszórása is szabálysértésnek számít. Utóbbiaknál Kovács Péter közterület-felügyelő szerint a tettenérés a legfontosabb, és akit nem először kapnak szabálysértésen, készülhet a bírságra. A felügyelet évek óta főként a figyelmeztetés eszközével élt, és próbálta rávenni a lakosokat a jogkövető magatartásra, ami sok esetben hatástalan maradt, ezért a szigorítás. – Az önkormányzat nagyon sok pénzt költ a városi közterületek, ezen belül a zöldfelületek karbantartására, a költségvetés jelentős része megy ezekre a célokra. Természetes, hogy ezt az emberek élvezni, élni szeretnék, és nem értenek egyet azokkal, akik ezt tönkreteszik, rongálják – mondja Kovács György igazgatási irodavezető. Az önkormányzat abban bízik, hogy a szigorúbb intézkedés lehetősége is elegendő lesz a szabálysértések visszaszorításához, és továbbra is csak a legsúlyosabb esetekben kell a bírságolást alkalmazni. Pernyés Edit

orosházi laktanya Épületgépészetileg és épületvillamossági szempontból is elavult az orosházi tűzoltólaktanya épülete, de a tűzoltó technológia korszerűsítése is időszerű. Az 1952-ben épült laktanyán komoly felújítás évtizedek óta nem volt, azonban úgy tűnik, hamarosan kezdődhet a modernizáció. – A katasztrófavédelem 2015-ben közel 50 milliárd forintos EU-s pályázatot nyert, amit tűzoltóautók beszerzésére és gyártására, laktanyák építésére, felújítására fordíthatunk. Az orosházi laktanyára már elkülönítettünk 15 millió forintot, amiből elkészülnek a felújítás és bővítés tervei, reményeink szerint 2017 tavaszán kezdődhet a munka, ami az év végére be is fejeződhet – mondta lapunknak dr. Bérczi László dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő. A tervezett felújítást helyi szinten is figyelemmel kísérik, és ahol kell, segítenek. – Amikor 2013-ban választókerületi elnökként megismertem az orosházi tűzoltók helyzetét, azt láttam, hogy a nemzetközi színtéren is kiváló munkát végző szakemberek méltatlan körülmények között dolgoznak. Ekkor ajánlottam fel számukra a segítségemet először – nyilatkozta Simonka György országgyűlési kép-

viselő. Hozzátette, közös munkával, az önkormányzatok összefogásával sikerült megalapozni a laktanya-felújítás terveit. – Biztató lépés, hogy megvan a kezdő összeg a terveztetésre, de addig nem nyugszunk, amíg a 400-500 millió forintot meg nem kapjuk a komplett felújításra. Ki kell dolgozzuk a beruházási időszak működési modelljét, és újabb pénzügyi hátteret kell teremteni az eszközök modernizálása érdekében – összegezte a terveket Simonka György. Melega Krisztián


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2016. január 29.

Január elsejétől szigorodtak a tűzvédelmi szabályok | Keresik a forrásokat, a pályázati lehetőségeket

Szigorúbb szabályok, hatékonyabb mentés

Lángok, füst és veszélyek

A különféle tűzvédelmi piktogramok a menekülést segítik • fotó: Rajki Judit Egy esetleges társasházi tűzesetnél a mentést olykor a folyóson tárolt kerékpárok, virágállványok akadályozhatják, ezen pedig akár életek is múlhatnak. A gyors mentés és biztonságunk érdekében január 1-jétől szigorodtak a tűzvédelmi szabályok. A hatályos jogszabályi előírások értelmében a háromszintesnél magasabb és tíznél több lakást magában foglaló épületek közös képviselőjének vagy az intézőbizottság elnöké-

nek, ezek hiányban pedig az épület tulajdonosának kell kidolgoznia március végéig a tűzvédelmi használati szabályokat. – A tűzvédelmi szabályzatnak tartalmaznia kell az épületre vonatkozó tűzjelzés rendjét és az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység szabályait is. Rögzíteni kell a nyílt láng használatára és a dohányzásra vonatkozó korlátozásokat, valamint a fűtő- és elektromos berendezések használatának előírásait is – nyilatkozta lapunknak dr. Nagy Szilvia tűzoltó fő-

hadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő. A téma kapcsán felkerestük a két legnagyobb orosházi társasház-üzemeltetőt is. Megtudtuk, hogy az Orosházi Lakásszövetkezet, valamint az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. kezelésében lévő társasházak érvényes tűzvédelmi szabályzattal rendelkeznek. Az üzemeltetők minden törvényi változást nyomon követnek, és ha kell, elvégzik a szükséges módosításokat, hogy a szabályzat naprakész legyen.

– Az Orosházi Lakásszövetkezet a lépcsőházakban kifüggesztett plakátok segítségével kívánja megismertetni a tulajdonosokkal, illetve a bérlőkkel a tűzvédelmi szabályzat tartalmát – közölte érdeklődésünkre a lakásszövetkezet megbízásából Szabó Károly tűzvédelmi tanácsadó. Hozzátette, a házakban lévő gázfogadók és gázkazánházak már megfelelő darabszámú és oltási teljesítményű kézi tűzoltó készülékkel rendelkeznek, emellett az anyagi lehetőségek függvényében a lakóházak lépcsőházaiba is beszerzik a megfelelő tűzoltó készülékeket. A dokumentumban foglalt szabályokat azonban nem elég ismerni, be is kell tartani. – 2016. március 31-ig minden hozzánk tartozó társasházban megtörténik a részletes tűzvédelmi oktatás, amely minden lakóra, bérlőre kötelező – emelte ki Benkő Ferenc, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, nemcsak munkavédelmi, de tűzvédelmi előírás is, hogy a közlekedési, menekülési útvonalakon még átmenetileg sem lehet tárolni semmit. A folyóson szintén nem tárolható semmi olyan anyag vagy bútor, amely leszűkíti a közlekedési utat. A lakóknak, bérlőknek tilos olyan tevékenységet folytatni, vagy olyan anyagot, illetve az előírásban engedélyezett mennyiségnél több anyagot tárolni, amely tüzet vagy robbanást idézhet elő. A szabályok betartását a katasztrófavédelem szúrópróbaszerűen ellenőrzi majd. MEK-ST

Új vezető az ESZK élén Bejött a fejlesztés

Vezetőváltás történt az Egységes Szociális Központ (ESZK) élén. Az eddigi vezetőt, Vaszkán Erzsébetet Bogárné Kiss Ildikó váltja, megbízatása 2021. január 31-ig szól. Bogárné Kiss Ildikó (képünkön) 1998 óta dolgozik az Egységes Szociális Központban. Kezdetben adminisztrátorként végezte a munkáját, majd szociális munkás végzettséget szerzett, szakvizsgát tett az idősellátás területén, és a szociálpolitika szakot is elvégezte. 2002-től szociális ügyintézőként tevékenykedett kislánya születéséig. 2009-ben tért vis�-

sza az intézménybe, három hónapig megbízott intézményvezető volt, később az intézményvezető-helyettesi feladatokat látta el, mindemellett a bentlakásos egység és a Platán Idősek Otthonának is a vezetője volt, valamint két alapítvány kuratóriumi elnöke. Második kislánya tavaly született. – Adódott a lehetőség, és én éltem vele, bár pici a lányom, a család mellettem áll, segít mindenben – emelte ki Bogárné. Elmondta, a megkezdett munkát folytatja a szakmai színvonal növelése mellett, és a lehetőségek tekintetében új szolgáltatások bevezetésével. Elsősorban értelmükben akadályozottak szakosított ellátását szeretné megvalósítani. – Fontosnak tartom, hogy biztonságban érezzék magukat az ellátottak és a dolgozók is intézményükben. A jobb életkörülmények megteremtésére törekszünk, az épületeink elavultak, felújításra szorulnak – keresni fogjuk a lehetőségeket, pályázati forrásokat. Mindemellett ösztönzöm majd a dolgozókat arra, hogy képezzék magukat – emelte ki az új intézményvezető. Somodi Gy.

Csekkbefizetés » A postán is használjuk a bankkártyákat

közélet

3

Ülésezik a testület Idei első ülését tartja Orosháza képviselő-testülete január 29-én a városháza nagytermében, ahol nyilvános ülésen 11 napirendet tárgyalnak. Szóba kerülnek a TOP pályázatok 2016-os kiírásai, amiből kiderül, mire ad be pályázatot a város több mint 2 milliárd forint értékben. Téma lesz két háziorvosi körzet, ahonnan az orvosok külföldre mentek, a testület a betöltésükre keres megoldást. Elszámolnak az egyházak a 2015-ös városi támogatással, és szóba kerülnek Orosháza településfejlesztési és településrendezési elképzelései. Az ülést élőben közvetítjük az Orosházi Városi Televízióban, és online tudósítjuk hírportálunkon, az OrosCafén. MeK

Jótékonysági bál Az Orosházi Kórház február 13-án jótékonysági bált rendez a művelődési ház Szokolay Sándor Termében. Az esemény kiváló alkalom az ismerkedésre, a közélet aktív és elismert tagjainak találkozására, régi barátságok felélesztésére. Sztárvendég: Koós Réka. A vacsoráról az Aranypatkó, a talpalávalóról a szegedi Útközband zenekar gondoskodik. A részvételi szándékot a 06/68/411-166-os telefonszám 430-as mellékén munkaidőben (Szakrendelő 3. emelete, ápolási titkárság) lehet jelezni. A rendezvény a kellemes szórakozáson felül az önzetlen adakozásra is lehetőséget nyújt. Támogatói jegyek vásárolhatók. s

Gazdafórum Helyi gazdáknak szerveztek szerda délután tájékoztatót a Pártok Háza nagytermében A NAV Békés Megyei Adóigazgatásának munkatársa, Duna Anikó Edit tartott előadást a helyi gazdáknak és könyvelőknek az őstermelők adóbevallásáról. A tájékoztatón szó esett a sertéshúsra vonatkozó és egyéb új adókedvezményekről. Az elkövetkezendő időszakban a helyi mezőgazdászok további előadásokra is számíthatnak a 2016-os évet érintő változásokról. A legközelebbi gazdafórum február 4-én lesz, ahol az új növényvédő szerek használatáról tartanak előadást. -deu

Postázzák a bevalLÁST

A posta 2016-ban további fejlesztéseket hajt végre • fotó: Kecskeméti K. Az orosházi postán is nőtt a bankkártyával indított csekkbefizetések száma egy tavaly bevezetett újításnak köszönhetően. Korábban a befizetés készpénzfelvételnek minősült, 2015 nyara óta azonban kártyás vásárlásként könyvelik el, így lényegesen kevesebb illetéket kell leróni utána. – Hetente háromszor, négyszer jövök a postára, és mindig készpénzzel fizetek – mondta Szabados Tóth Tünde, aki szerint ez kézzel foghatóbb és biztonságosabb így. Még mindig sokan gondolkoznak hozzá hasonlóan és ragaszkodnak a hagyományos fizetési formához, ugyanakkor gyarapszik azok száma, akik már az elektronikus fizetési módok közül választanak. A tapasztalatok szerint elsősorban azok választják a bankkártyát, akik nem egyszerre, hanem több adagban fizetik be csekkjeiket. Mint például Szollár Mihályné.

– Havonta legalább kétszer jövök, mert nemcsak a saját csekkjeimet hozom, hanem az anyósomét is. Általában bankkártyával fizetek, mert sokkal gyorsabb – fogalmaz, hozzátéve, hogy neki így a biztonságosabb, mert kevés készpénzt kell magánál hordania. A Magyar Posta közleménye szerint tavaly év végig több mint 10 millió számlát egyenlítettek ki így az ügyfelek megközelítőleg 97 milliárd forint értékben. Ez azt jelenti, hogy a korábbi évek 4-5 százalékáról 2 százalékra mérséklődött a csekkes befizetések csökkenésének a tendenciája. A kártyahasználat mellett egyre népszerűbbek a csekkbefizető automaták és a QR-kód beolvasás is, ezekkel a tavalyi évben összesen 650 ezer postautalványt egyenlítettek ki mintegy 6 és félmilliárd forintért. Pernyés Edit

Több mint 792 ezren kapnak elektronikus bevallási értesítőt, és 3 millió 245 ezer bevallási egységcsomag kerül a postaládákba ezekben a napokban. Az szja-bevalláshoz korszerű és könnyen követhető útmutatást ad a NAV új szja aloldala. Bevallási egységcsomagra azok számíthatnak, akik tavaly saját maguk nyújtották be személyijövedelemadó-bevallásukat, vagy a NAV rendelkezésére álló adatok alapján 2015-ben bevallásköteles jövedelemre tettek szert. Az a 2 millió 272 ezer ember, aki tavaly a NAV internetes honlapjáról letölthető programmal készítette el, majd nyomtatás után postán küldte be bevallását, tájékoztató levelet és válaszborítékot kap, míg 973 ezren teljes nyomtatványgarnitúrát vehetnek kézhez a hónap végéig. A több mint 792 ezer ügyfélkapuval rendelkező adózót elektronikus formában értesítik, azaz internetes tárhelyükre helyezik a bevallás kitöltéséhez szükséges információkat. esgyé


4

oktatás

Új telephelyek A művészeti iskolában nőtt a tanulók száma, és több településen elérhetővé vált a művészeti nevelés Mintegy százzal nőtt a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek létszáma az elmúlt év végén – tudtuk meg az intézmény vezetésétől. December óta a kistérségben élő gyermekek számára is elérhetővé vált a művészeti nevelés azzal, hogy új telephelyeket nyitottak. Nagyszénásról, Gádorosról, Medgyesegyházáról, Csanádapácáról, de még Rákóczitelepről sem kell beutazni a diákoknak, ha valamely művészeti ággal szeretnének megismerkedni, hiszen a tanárok járnak ki a helyszínekre. A január 30-án tartandó jótékonysági bálon az iskola alapítványa a diákok versenyeztetéséhez gyűjti a forrást. bij

A másodikosoknál is elvégezték a szűrést | Az Orosházi Média Kft. különdíját is átadták a Kölcsey-versenyen

2016. január 29. • www.oroscafe.hu

Nyolc éve szűrnek lisztérzékenység » Egyedülálló kezdeményezés Orosházán

Farsang farka Az utolsó napokhoz értünk a farsangi időszakban Az idén viszonylag korán lesz húsvét, ami meghatározza a nagyböjt kezdetét is. Addig tart a farsang: február 9-ig, húshagyókeddig. A népi hagyomány szerint az addig hátra lévő napokban bontakozik ki leginkább a farsangi mulatozási kedv. Orosházán az iskolai farsangi rendezvények sora zajlik, minden intézmény a saját hagyománya szerint igyekszik álarcokba bújva elkergetni a telet – és vele a rosszkedvet. A jelmezek és az osztályprodukciók minden évben tükrözik a legújabb slágerek, divathullámok hangulatát, de nagy izgalom az is, amikor a tanárok bújnak jelmezbe és mutatják be produkcióikat. -rej-

Angolul, németül A Vörösmarty iskola január 25-én rendezte meg hagyományos szóbeli idegen nyelvi versenyét – adta hírül az intézmény. A város és a kistérség iskoláinak több mint 50 tanulója angol és német nyelven, négy kategóriában és hat témakörben mérte össze tudását. A megmérettetés részletes eredményeit az OrosCafén olvashatják, az összesítés alapján elmondható: a legsikeresebb a Vörösmarty iskola volt. A verseny célja, hogy lehetőséget biztosítson a tanórán kívüli idegen nyelvi kommunikációra, ezzel is ösztönözve a tanulókat a használható nyelvtudás megszerzésére – fogalmaz beszámolójában Jankó Béláné, a szervező iskola pedagógusa. lia

Jutalomkirándulás Jól teljesített feladatért budapesti kiránduláson vehettek részt rákóczitelepi diákok – derül ki az iskolától kapott beszámolóból. A rákóczitelepi intézmény két éve működő ÖKO szakkörének tagjai tavaly részt vettek az Európai Hulladékcsökkentési Héten. Közös összefogással hívták fel a gyerekek és szüleik figyelmét a helyes hulladékkezelésre, a hulladékká vált anyagok újrahasznosításának fontosságára. A pályázat kiírója a végzett munka elismeréseként a felkészítő pedagógust és résztvevő gyerekeket január közepén meghívta Budapestre, a projektzáró rendezvényre. ij

A város valamennyi iskolájában jártak az Egészségsziget Egyesület tagjai • fotó: Rajki Judit Az Egészségsziget Egyesület a mostani tanévben a másodikosok körében végzi a lisztérzékenységszűrést. Három gyermeknél pozitív lett a gyorsteszt. Azért a másodikos gyerekek körében végezték a szűrést, mert tavaly nem volt elegendő pénze az egyesületnek a vizsgálatra. – Nem tudtuk megvenni azokat a teszteket, amik a szűréshez szükségesek. Folyamatosan azon voltunk, hogy találjunk támogatókat, akiknek anyagi segítségével megvásárolhatjuk az egyébként drága teszteket. Végül, az önkormányzattól kapott pénzt

kiegészítettük egyéb forrásokkal, sőt, magam is vettem teszteket, így a mostani tanévben a második osztályosoknál elvégezhettük a vizsgálatokat – tájékoztatott dr. Csányi Ágnes gyermekorvos, gasztroenterológus, az Egészségsziget Egyesület elnöke. A város valamennyi iskolájában jártak, a sort január 26-án, a református iskola zárta, ahol a már eddig talált két lisztérzékeny mellett találtak egy harmadikat is. Összesen mintegy kétszáz gyermeket vizsgáltak meg. – Sajnos a lisztérzékenységnek nem nagyon vannak átütő tünetei, amik jeleznék a betegség meglétét, ezért szükséges a szűrés. A coeliakia gluténmentes diétával jól kezelhető,

Tehetség, kultúra Idén húsz intézményből érkeztek diákok január 22-én, a magyar kultúra napján rendezett Kölcsey-versenyre a Székács evangélikus iskolába. Szép orosházi eredmények is születtek. A Székács iskola immár 14. alkalommal rendezte meg a Kölcsey Ferenc versmondó és népdaléneklési versenyét, valamint a hozzá kapcsolódó rajz- és fotópályázatát, aminek célja kultúránk ápolása és hagyományaink megőrzése. Az eseményen a helyi diákok mellett többek között miskolci, budapesti és soproni tanulók is részt vettek. – Egyszerre egy alkalommal olyan tehetségek gyűlnek itt össze, akik nagyon szépen tudnak szavalni, énekeikkel pedig népdalkincsünket tartják életben. Továbbá vannak, akik kreativitásuk révén válnak ki a többiek közül – hangsúlyozta Fehér Borbála, a Székács iskola igazgatója. A rendezvényen 25-en szavaltak és 33-an énekeltek, és több mint 120 képzőművészeti alkotással pályáztak. Az eredményekről az OrosCafén adtunk hírt. st

ezért fontos a korai felismerése – emelte ki a doktornő. A továbbiakban is szeretnék a vizsgálatot folytatni, ezért keresik a pályázati lehetőségeket, hogy a szükséges anyagi forrást megteremthessék. Tanévenként mintegy 650 ezer forintra lenne szükség ahhoz, hogy a város összes iskolájában, az említett évfolyamon, elvégezhessék a szűrést. 2008 óta eddig összesen 11 tanulóról derült ki, hogy lisztérzékeny. Az országban szórványosan előfordulnak lisztérzékenység-szűrések, azonban az orosházi kezdeményezés – mely már nyolc éve folyamatosan tart – egyedülállónak mondható. Somodi Gy.

Staféta – Orosháziak érdekes életúttal

A múltat kutatja, a jövőt segíti

Sárhegyi Tímea sarhegyi.timea@oroscafe.hu

Staféta című sorozatunkban olyan orosháziakat mutatunk be, akik érdekes foglalkozást választottak, kimagasló eredményeket értek el. Az interjúalanynak a végén át kell adnia a stafétát. Szabó Noémi világbajnok testépítőtől Miszlai Zsolt kapta, aki jelenleg főmuzeológusként a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum közlekedéstörténeti adattárának és fotótárának vezetői posztját tölti be. Az orosházi származású Miszlai Zsolt történelem szakos, okleveles középiskolai tanár, történész és muzeológus, munkájának középpontjában a műemlékek állnak. Szakterülete a két világháború közötti, különösen Trianon és a bécsi döntések kérdéskörét illető közlekedéstörténet. Az egykori táncsicsos diák egy személyben vezető, kutató, gyűjtő, kiállító és előadó is, aki tapasztalatait, eredményeit bel-, illetve külföldi tudományos konferenciákon is megosztja. Szakmája a folyamatos publikációt is megkívánja. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum évkönyveiben, a Trianoni Szemlében és a Közép-Európai Közleményekben is jelennek meg írásai, de

tőle származik például A második világháború teljes története néhány kötete is. A jövő generációit tanácsadással támogatja, munkájával pedig kutatóknak, valamint az ország több mint 10 múzeumának nyújt segítséget. – Számomra ezen tevékenységek egyike sem tud elkülönülni, mindent egyben kell látni, és ehhez ragaszkodni is kell – ismertette munkája összetettségét a szakember, aki a diplomaszerzése óta szakmájában dolgozik, ahol szép karriert futott be, s még a doktori képzést is elvégezte. – Minden évben felkér bennünket a Magyar Posta bélyegkibocsátási javaslattal, amelyek egy-egy közlekedési aktualitást mutatnak be évfordulós szinten, ezek általában a saját javaslataim. Kezeim közül kerülnek ki maguk a fotók is a grafikusok további ténykedései elé – mesélte Zsolt, aki a hatékony munkavégzés egyik alappillérének a jó csapatmunkát tartja. – Erre mindenképpen szükség van, hiszen akár egy műtárgy mozgatása, kölcsönbe adása, illetve egy fotó másolása is többemberes, kutatómunkát és szervezést igénylő tevékenység eredménye. Munkatársaim egyeztetésekkel, értekezletekkel, pontos iránymutatással végzik azt a munkát, aminek következtében egyik helyről

Miszlai Zsolt a kulturális javakat kutatja, feltárja, összegyűjti, megőrzi és bemutatja • fotó: Feketéné Rudó Szilvia a másikra kerülnek műtárgyaink, nyílnak meg új kiállítások országszerte, jelennek meg illusztrált cikkek – hangsúlyozta Zsolt, akinek jelenleg a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban a Liget Projekt által támasztott megfelelő állományvédelmi, költöztetési munkálatokkal telnek napjai. Sokrétű munkája mellett azért jut ideje pihenésre is. Szabadidejében igyekszik feleségével minél több időt tölteni. Gyakran kirándulnak, kerékpártúráznak és pecáznak,

ahová kutyájukat is mindig magukkal viszik. – Havi szinten utazunk Orosházára, ahol a családon kívül alkalomadtán az orosházi múzeumigazgatóval, Rózsa Zolival is találkozunk – fűzte hozzá a szakember. Miszlai Zsolt egyik gyermekkori jóbarátjának és volt osztálytársának, dr. Faludi Rolandnak adja át a Stafétát, aki jelenleg a Brüsszelben működő Európai Bizottság Éghajlat-Politika Főigazgatóságán dolgozik jogászként.


www.oroscafe.hu • 2016. január 29.

Kulturális csemege jó előadásban | Múzeumi fotótárlat mély gondolatokkal

Kultúránkról színészszemmel

Ha baj van, segítsünk!

A magyar kultúra napján a díszelőadásban játszottak Orosházán a Karinthy Színház tagjai • fotó: Kecskeméti Krisztina Mikó István és Zsurzs Kati remek előadással léptek fel Orosházán január 22-én, a kultúra napja alkalmából. A Te csak pipálj, Ladányi! című tragikomikus dzsentrivígjátékban házastársakat játszottak,

ahol az asszony volt az irányító. A magyar kultúra mai helyzetéről is ő fogalmaz keményebben a következő interjúban. Mikó István elmondása szerint el sem tudná képzelni az életét úgy,

hogy nap mint nap ne ölelné körül akár az irodalom, akár a muzsika. – A kultúra színesebbé, élvezetesebbé és elviselhetőbbé teszi a mindennapokat, és tulajdonképpen az életünkhöz kell, hogy tartozzon – adja meg a fogalom értelmezését a Jászai Mari-díjas színművész, aki Zsurzs Katival együtt szomorúnak találja kultúránk mai helyzetét. A színésznő szerint egyre inkább romlik beszédünk minősége. Úgy látja, mindez az olvasottság hiányából fakadó alacsony szókincsre vezethető vissza. Mikó István mást emelt ki: – Manapság nagyon ritka, hogy valaki hagyományos levelet írjon. Sokan csak e-maileznek, chatelnek, ahol lassan már rendes magyar mondatokat sem lehet olvasni. Arra a kérdésre, hogy mit lehet a változásért tenni, Zsurzs Kati keményebben fogalmaz: – Először is ki kellene mondani, hogy baj van, mert addig, amíg azt mondjuk, hogy minden remek és minden gyönyörű, addig nem tudunk ezen segíteni. Ha pedig kimondtuk, akkor mindenki a saját területén igyekezzen mindent megtenni a javulás érdekében – mondja a művésznő, aki beszédtechnikát tanít színinövendékeknek, valamint a prózai előadások szépségét is igyekszik megismertetni velük. Mikó István bevallása szerint szívesen veszi akár kisebb intézmények megkeresését, ha hívják. Az egykori diáktársak színészként sokat tesznek kultúránkért, hiszen egyrészt szellemi értékeket közvetítenek, másrészt azzal, hogy nívós és tartalmas előadásaikkal szórakoztatják a közönséget, megszerettetik a színház világát is. Mikó István és Zsurzs Kati emlékeztetnek: a kultúránkra nemcsak ezen a napon kell gondolni, hanem egész életünkben. Imre J.-ST

kultúra

5

pro gr a ma jánló Évszázadok hagyománya – szövés, fonás a történelemben címmel Zay Orsolya régész-történész tart előadást a múzeumban január 29-én 14 órakor. Lesz kézműves-foglalkozás is ebben a témában.

Biztonságos külföldi munkavállalás címmel tart lakossági fórumot a Békés Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ a városi könyvtárban február 4-én, csütörtökön 17 órától. A fórumot vezeti: Lipták Zsuzsanna EURES-tanácsadó. Vidám farsangoló: Álarckészítő verseny és zenés vigasság lesz a gyermekkönyvtárban február 5-én, pénteken 14 órától 20 óráig. Az estét társasjátékkal zárják. A belépés ingyenes, minden anyagot biztosítanak.

Tollas Show – Nemzetközi galambés baromfi-kiállítást rendeznek a Tisza Kálmán iskolában. Környékbeli és erdélyi tenyésztők legszebb madarai, díjnyertes postagalambok, kiállítások. Meghívott vendégek: Makói Magasszálló Keringő Fajtaklub, P-02 Orosházi Postagalambsport Egyesület, Marosvásárhelyi Galambtenyésztő Egyesület. Nyitvatartás: január 29-én 15-től 19-ig, 30-án 8-tól 19-ig és 31-én 8-tól 12-ig. Évindító alakreform Rubint Rékával a Táncsics gimnázium sportcsarnokában január 30-án, szombaton 10.30-tól. Warm up 10.15-től Földesi Szandrával, Sztojanov Mollyval és Csiki Rebekával. Klubnap lesz a Rock Klubban (Ady E. u. 11.) január 30-án, 18 órától. Country rock: Charlie Daniels Band (USA).

Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés: Medgyesi Pál: Honfoglalók békési tájakon, Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei című könyvének bemutatója lesz a magyar kultúra napja rendezvénysorozat keretében a múzeumban február 5-én, pénteken 17 órától. Medgyesi Pál régész, múzeumigazgató-helyettessel Andó György múzeumigazgató beszélget. A programokról bővebben a www.oroscafe.hu hírportálon olvashat.

díszelőadás, kiállítások, könyvbemutató

Sokféleségünkben hasonlók

A Városi Képtárban Balogh Edit alkotásai láthatók • fotó: Kecskeméti Krisztina A magyar kultúra napja alkalmából több helyszínen zajlottak a városi rendezvények, ezeket sorjázzuk az alábbiakban. Az ingyenes díszelőadás január 22-én a művelődési központban volt, ahol a polgármester ünnepi köszöntőt is mondott. A magyar kultúra értékéről, szerepéről szólt a meghívottaknak, kiemelve, „nem véletlen, hogy számos értékünk közül éppen Himnuszunk születése vált a magyar kultúra ünnepévé. Mert éljünk a világ bármely szegletében, a Himnuszt énekelve, szavalva tudjuk, hogy ös�szetartozunk, sokféleségünkben is hasonlókká tesznek sorai.” Dávid Zoltán köszönetet mondott azok-

nak, akik kulturális értékeinket őrzik, kutatják, vagy tevékenyen részt vesznek a mindennapokban azok közvetítésében. A Karinthy Színház művészei telt ház előtt mutatták be a Te csak pipálj, Ladányi! című dzsentrivígjátékot. Mint minden jó darab, Csathó Kálmán műve is sok áthallással szolgált a jelen emberének. Kronológiai sorrendben, ezt megelőzően, szintén január 22-én a Városi Képtárban Balogh Edit textilművész tárlatát nyitották meg, az erdélyi származású, fővárosban élő alkotó jelenlétében. A különleges képzőművészeti anyagot érdemes megnézni (március 9-ig). A múzeumban a nemzeti értékek

felmutatását vállalják a Himnusz születésnapjához kötődő ünnepen (a lokális értékeknek a település születésnapján szánnak nagyobb teret) – hangsúlyozta az igazgató. Felvidéki fotóművész állít ki, a révkomáromi Szabó László tárlatát nyitotta meg Rózsa Zoltán, január 25-én. A képek üzenetével kapcsolatban úgy fogalmazott: az ember és természet viszonyában „valamit nagyon elrontottunk, emberek, de sosincs késő újrakezdeni!” Jelentős érdeklődés mellett tartották a városi könyvtár olvasótermében, január 27-én a Nagyvárad-Fiume: A 100 éves gyorsvonat állomásai képeslapokon című képeskötet bemutatóját. A könyv létrejöttének háttérinformációiról maga a szerző, Wlassits Nándor beszélt Barabás Ferenccel, az album tervezőjével, kiadójával és Niedzielsky Katalinnal, a könyv szerkesztőjével, fordítójával. A magyar és német nyelvű kötet több mint 150 képeslapja hűen tükrözi a vasútvonal hangulatát és az érintett városok történetét. Orosházán is volt állomása, így a kötetben néhány képeslap városunk egykori mivoltát is szemlélteti. A nagyjából 20 éves gyűjtőmunka nosztalgikus hangulatot idéző képeiben nemcsak a könyv vásárlói merülhetnek el, hanem a városi könyvtárba betérők is, hiszen a kötet már kölcsönözhető. bij-st

ING YEN ES kezelések!


6

magazin

Tizedjére báloztak a gazdák | Szén-monoxid-mérőkkel házalnak a csalók

Mozgalmas év vár a gazdákra jubileumi program » Nem lankad az összefogás, rekordszámú vendég a bálon

Az orosházi és környékbeli gazdák összefogása példaértékűnek számít • fotók: Rajki Judit

Megemlékeztek, koszorúztak, majd hajnalig táncoltak és vigadtak Orosháza, valamint a környező települések gazdálkodói az elmúlt hétvégén. A fehér asztal mellett persze szakmai kérdések is előkerültek, úgymint az idei év pályázatai vagy a gazdakörök egyre bővülő feladatai. Példaértékűnek nevezte az orosházi és környékbeli gazdák összefogását megemlékező beszédében Kis Miklós agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Mint fogalmazott, ez az összefogás nem csak

szavakban nyilvánult meg, hiszen felépítették a ma is álló kisbirtokos székházat, ahol a tagok bármikor találkozhattak és megoszthatták egymással szakmai tapasztalataikat, erősíthették a közösséget. Követendő példával járva elöl napjaink gazdálkodói számára, akiket a modern kommunikáció eszközei nemcsak segítenek, de távol is tartanak egymástól. – Napjainkban már az internet és az okostelefonok világában élnek fiataljaink, ezeken a csatornákon keresztül kommunikálnak, egyre ritkábbak a személyes ta-

lálkozások – fejezte ki sajnálatát Kis Miklós, aki végül köszönetet mondott az orosházi gazdakörnek, hogy immár hetedik éve tiszteleg az egykori székháznál és koszorúzza meg az elődök emléktábláját. Szintén koszorút helyezett el a város vezetése nevében Dávid Zoltán polgármester és Fejes Róbertné alpolgármester, valamint a környékbeli települések gazdaszervezeteinek képviselői. A megemlékezést követően a résztvevők a Táncsics gimnázium tornacsarnokában melegedhettek fel, azzal a rekordszámú, mintegy

négyszáz vendéggel együtt, akik a gazdabált választották szombat esti kikapcsolódásul. Horváth József fő szervező, gazdaköri elnök szerint ma sokkal nehezebb olyan közösséget létrehozni, amelynek tagjai nap mint nap szakítanak időt a személyes találkozásra, ezért is fontosak az ilyen rendezvények. Az előttük álló év legfőbb feladatának nevezte, hogy segítsenek a gazdáknak eligazodni a rájuk zúduló információáradatban, illetve mindenki időben hozzájusson a rá tartozó tudnivalókhoz, amelyek elengedhetetlenek a pályázatokhoz. Ezekből – Kis Miklós elmondása alapján – bőven lesz 2016-ban. – Sorra jelennek majd meg a vidékfejlesztési program újabb kiírásai, év végére a 2020-ig tartó időszak összes pályázatát meghirdetik – ígérte az államtitkár. A többi között a kertészet és állattenyésztés, a vízgazdálkodás, az erdészeti potenciál megőrzése, az élelmiszer-feldolgozás, a környezetbarát technológiák alkalmazása, a szárítókapacitási és terménytároló gondok megoldása kerülnek előtérbe. Mindezek mellett hamarosan megszületnek a tavalyi év végén kiírt pályázatok eredményei, hogy a nyertesek mielőbb megkezdhessék a fejlesztéseket. A múlt szombati gazdabálon minden bizonnyal ilyen témák is előkerültek, de valószínűleg fontosabb volt a kikapcsolódás, amely Dávid Zoltán polgármester pohárköszöntőjével vette kezdetét, és nyújtott tartalmas programot a megjelenteknek. Fotógaléria az OrosCafén. Pernyés Edit

2016. január 29. www.oroscafe.hu

Önzetlen segítség Nem mindennapi segítséget kapott az a Kiss Ernő utcai család, ahol nemrégiben kigyulladt a melléképület. Nemes Attila ácsmester ingyen helyreállította az épület tetőszerkezetét, mely a tűz martalékává vált, a szükséges anyagokat a Vasex Kft. biztosította. A Kiss Ernő utcai családnak nem volt anyagi fedezete, hogy a tűz martalékává vált tetőszerkezetet helyreállítsa. Nemes Attila ácsmester már nem először segít bajbajutottakon, ezúttal felajánlotta, hogy ingyen újjáépíti az egész tetőszerkezetet. – Szeretném megköszönni ezúton is mindenkinek, aki segített a tűz oltásában és a helyreállítási munkálatokban – fogalmazott Hegedűs Béla, a károsult ház tulajdonosa. Elmondta, amikor a kazánból kipattanó szikra miatt leégett a tetőszerkezet, egyből Nemes Attilához irányították, aki felajánlotta önzetlen segítségét. – Ahol baj van, ott szükség van a segítségnyújtásra. Számomra természetes dolog, hogy ezt megteszem ezért a családért – fogalmazott az ácsmester. A tetőszerkezet újjáépítéséhez szükséges anyagot a Vasex Kft. biztosította, hiszen a családfő több éve dolgozójuk. – Hegedűs Béla régóta megbecsült dolgozónk. Amikor a tűzesetről tudomást szereztünk, felajánlottuk a támogatást – fogalmazott Polyák János, a kft. ügyvezetője. A család nagyon hálás, hatalmas segítséget jelentenek számukra a felajánlások. Lázár D.

Szűréssel a balesetek ellen Akinek lejárt a jogosítványa, és meg akarja újíttatni, annak új orvosi vizsgálattal is számolnia kell, hiszen egy rendeletmódosítás következtében az alvás közbeni légzészavart is szűrik. A módosítás célja, hogy csökkentsék a közúti balesetek számát. A jogosítvány megújításánál figyelembe kell venni az idegrendszeri betegségeket is, valamint az obstruktív alvási apnoé szindrómát, ugyanis ezek bizonyos vezetési képességeket negatívan befolyásolhatnak, veszélyeztetve ezzel a biztonságos vezetést.

– Az obstruktív alvási apnoé szindróma esetében az egész alvásperiódus alatt akár másfél percig is eltartó légzéskimaradás történik, ami vérnyomás-emelkedéshez és szívritmuszavarhoz vezethet. Ilyenkor a páciens nem piheni ki magát, ezért másnap fáradtan ébred. Az alvászavarral kapcsolatos bentfekvéses vizsgálatokat alváscentrumokban végzik – tudtuk meg dr. Boda Judit háziorvostól, foglalkozás-egészségügyi szakorvostól. Ha felmerül a gyanú, hogy a jogosítvány kérelmezője ilyen betegségben szenved, akkor szakorvosi vizsgálatra kell mennie, ahol az ala-

pos vizsgálatokat követően megállapítják a probléma súlyosságát, majd eldöntik, hogy a kérelmező milyen feltételekkel kaphat jogosítványt. – A kialvatlan vezetőnek csökken a figyelme, a koncentrációképessége, ami miatt megnő a reakcióideje, s így lassabban reagál a közlekedési szituációkra – hangsúlyozta lapunk megkeresésére Tóth Árpád, az Astra Autósiskola szakoktató iskolavezetője. A szakember azt javasolja, ha vezetés közben érezzük a fáradtságot, álljunk meg pár percre, sétáljunk, frissüljünk fel a levegőn. Bővebben az OrosCafén. mea

Figyelmeztessük az idős családtagokat

Csalók házalnak Főként idősekhez csöngetnek be azok a csalók, akik szén-monoxid-mérőket kínálnak eladásra. Szerdán egy orosházi idős nőtől csaltak ki 45 ezer forintot. Az Orosházi Rendőrkapitányságon január 26-án egy idős nő tett bejelentést arról, hogy 45 ezer forintért vásárolt egy szén-monoxid-jelzőt egy férfitól, aki becsengetett hozzá. A néni a vásárlást követően felhívta a lányát és a gázszerelőjét, akik elmondták neki, hogy nincs is szüksége ilyen eszközre. Az idős nő a rendőröknek arról számolt be, hogy az idegen azt

mondta neki: már többször járt nála, nagyon örül, hogy otthon találja, egy fontos és szükséges eszközt hozott neki. A rendőrök többeket meghallgattak, akikhez szintén becsengetett a megnyerő modorú, gyors döntést sürgető férfi. Ők pénzt nem adtak. Volt, aki beengedte, megengedte, hogy megnézze a házában működő kazánt és konvektort, de nem vette meg a felajánlott eszközt. A bejelentést követően a járőrök igazoltattak két férfit, akik Orosházán szén-monoxid-jelzőket árusítottak. Az általuk elmondottakat a rendőrök ellenőrzik. A rendőrség azt tanácsolja, hogy

váratlanul érkező idegent senki ne engedjen be lakásába. Jó, ha a fiatalabb családtagok rendszeresen emlékeztetik idős hozzátartozóikat arra, mi történhet, ha ilyen helyzetben ajtót nyitnak. Aki azt tapasztalja, hogy ismeretlenek egy társasházban, utcában sok helyre becsengetnek, előzetes egyeztetés nélkül érkeznek, tegyenek bejelentést a rendőrségen. Ha tudják, figyeljék meg, hogy a házalók milyen ruhát viselnek, hogyan néznek ki, merre indultak, esetleg milyen rendszámú autóval közlekedtek. Akit megkárosítanak, azonnal tárcsázza a 112-es segélyhívó számot. esgyé


www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2016. január 29.

Szerda este Magyar Kupa meccs Orosházán | Megkezdték a versenyszezont birkózóink

edzésben az orosházi erőemelők

Toldi SE: súlyokkal a sikerért

Paczuk Ádám érmes célokat tűzött ki maga elé, kemény felkészülés vár rá is • fotó: Kecskeméti Krisztina

Megkezdték a felkészülést az Orosházi Toldi SE erőemelői, idén is hasonlóan szép eredményeket szeretnének elérni, mint a tavalyi esztendőben. Musztafa Imre elnök nyilatkozott lapunknak az elmúlt év sikereiről és az idei célokról.

A Toldi SE versenyzői magasra tették a mércét, hiszen a 2015-ös évben a nemzetközi eredményességi pontérték összesítésében első helyen végzett az egyesület. Emellett Musztafa Imre lett az év edzője, Szabó Ágnes az év fekvenyomó-

Népes mezőny

Január 22-én és 23-án rendezte az Orosházi Sakk Egyesület és a polgármesteri hivatal a városi sakk-diákolimpia küzdelmeit. A város öt iskolájának mintegy negyven sakkozója képviseltette magát a megmérettetésen, és játszottak kiváló partikat. A csapatversenyben a Vörösmarty iskola három, a református iskola egy aranyérmet szerzett. Egyéniben Garai Petra (Vörösmarty), Kocmar Dániel (Vörösmarty), Kocmar Kitti (református) és Balázs Eliot (Táncsics) ért el bajnoki címet. A helyezettek érem díjazásban részesültek, a legjobbak képviselik városunkat a megyei diákolimpia döntőjében Békéscsabán, illetve Gyulán. Részletes eredmények: www.oroscafe.hu bt

ja, Farkas Ádám az év erőemelője. A 2015-ös évben a pilseni Raw Európa-bajnokságon Szabó Ágnes arany-, Lovas Mónika ezüst-, Farkas Ádám bronzérmet szerzett. – Egyesületünk megkezdte az alapozást – kezdte a tájékoztatást

az elnök. – Az első megmérettetés márciusban Észtországban, Tallinban lesz. Minden adott ahhoz, hogy Paczuk Ádám, Lovas Mónika és Szabó Ágnes az Európa-bajnokságon sikeresen szerepeljen. Közös célunk, hogy Ági kivívja a részvételt a 2017es világjátékokra, Wroclawba. Ehhez idén nagyon keményen kell dolgozni, a novemberi, orlandoi világbajnokságon át vezet az út a világjátékokra, ugyanis Amerikában kell a kvalifikációt megszerezni – emelte ki. Az elnöktől továbbá megtudtuk, idén még nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni az ifi és junior korosztály versenyeztetésére, annál is inkább, mert Orosházán rendezik a diákolimpia országos döntőjét. A versenyre több mint 600 diákot várnak. Ott jártunkkor a többszörös magyar bajnok Paczuk Ádám emelte a súlyokat a Táncsics alagsorában. – 2016-ban az észtországi Európa-bajnokságon 1. helyen szeretnék végezni, valamint a wroclawi világjátékokon is dobogóra szeretnék állni. Célom eléréséért hetente ötször, órákat töltök a konditeremben – fogalmazta meg a fiatal magyar bajnok. Musztafa Imre kiemelte, a helyiség mérete adott, de aki kedvet érez a sportághoz, jöjjön, a szakemberek várják. Betkó Tamás

Spartacus-ezüst birkózás » Kránitz Adrián második lett Az idei év első versenyén az Orosházi Spartacus Birkózó Klub három versenyzője állt szőnyegre a fővárosban. Kránitz Adrián második helyen végzett. A közelmúltban számoltunk be arról, hogy az Orosházi Spartacus Birkózó Klub elkezdte a felkészülést az idei év versenyeire. A szakosztály három sportolója képviselte a klubot a fővárosban a felnőtt szabadfogású rangsorversenyen. A szingapúri ifjúsági olimpia 6. helyezett versenyzője, Kránitz Adrián a 65 kg-osok versenyében küzdött ellenfeleivel. Kihasználva kedvező sorsolását, no meg rendkívüli tehetségét, a döntőig verekedte magát, ahol

válogatott társától szenvedett vereséget, így második helyen végzett. Sepeczán János a 70 kg-osok versenyében első mérkőzését magabiztosan hozta, majd következő mec�csén csepeli riválisa ellen vesztett, de mivel legyőzője döntőbe jutott, a szabályok értelmében Sepeczán éremért birkózhatott. A bronzmeccsen az orosházi versenyző nagy csatában vesztett, de így is az előkelő ötödik helyen végzett. A 74 kg-osok között a még junior korú, de felnőttek között versenyző Szél Balázs első mérkőzésén 6:4-es vezetésnél sérülés miatt nem tudta folytatni a versenyt – tájékoztatta lapunkat Hangya János edző. BT

Búcsú Katona Józseftől Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Katona József Orosháza Város Sportjáért kitüntetett sportvezető, az Orosházi Sakk Egyesület vezetőségi tagja 2016. január 27-én váratlanul elhunyt. Katona József 1957. február 22-én Orosházán született, iskoláit is itt végezte el, majd hosszú időn keresztül a Vas- és Műanyag KTSZ-nél, később a Linamar Hungary orosházi gyárában dolgozott. Katona József a sakkal fiatalon ismerkedett meg, az 1970-es években már az OMTK első osztályú versenyzője volt. Rendszeresen és eredményesen játszott a csapat NBII-es csapatmérkőzésein. 1992-ben az NBII-be jutott OMTK csapatkapitánya lett, és 2014-ig a csapat vezetője maradt. Legbüszkébben a 2006/07-es szezon NBII bajnoki címére és a 2010/11-es NBI/B ötödik helyére emlékezett. Tevékeny szerepet vállalt az Orosházi Sakk Egyesület megalapításában, majd vezetésében. Fáradhatatlanul, olykor egymaga végezte az egyesület adminisztratív feladatait és ügyeit, kereste a támogatókat, szervezte a versenyeket. Életének utolsó napjaiban is a legfontosabb feladata az volt, hogy a kedvenc sportjának az éves költségvetését összeállítsa, és az egyesület működése érdekében azt a támogatókhoz eljuttassa. Köszönjük fáradságodat, előrelátásodat és gondoskodásodat. Emlékedet megőrizzük. Búcsúztatására 2016. február 4-én 9 órakor az orosházi alvégi temetőben kerül sor. Bacsur Imre

sport

7

Négy közé jutásért Szerda este hazai pályán szerezheti meg a jogot a Magyar Kupa négyes döntőjére az Orosházi FKSELINAMAR. Férfi kézilabdacsapatunk gőzerővel készül. Mozgalmas időszak előtt áll a Vladan Jordovic vezette NB I-es férfi kézilabdacsapatunk. A gárda lapzártánk időpontjában is épp edzőmérkőzést játszott Magyarkanizsán, péntek este pedig Kecskeméten folytatják. Jövő szerdán már a hazai közönség segítségével juthatnak győzelemhez, nem is akármilyenhez. – A Mezőkövesd érkezik a Magyar Kupa keretében, célunk, hogy a város és a klub hírnevét öregbítve a négy közé jussunk, és az áprilisi döntőben lehetőségünk legyen a legjobbak közt küzdeni – mondta el lapunknak Vajer Tamás elnök. A kupameccs kezdési időpontja február 3. 18 óra, helyszíne az Eötvös-csarnok. taka

OSE-győzelmek A Körös Kupáért zajló megyei sakk-csapatbajnokság 4-5. játéknapját rendezték a közelmúltban: Battonyai SE – Orosházi SE 2,5-5,5, OSE - Békési TE 5,5-2,5. A bajnokságot továbbra is az Orosházi SE vezeti. –t

Éremeső Mezőtúron Az idei év első versenyén, Mezőtúron vettek részt az Orosházi Úszó Egyesület fiataljai. A Tóth Károly emlékversenyen Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai 4 arany-, 3 ezüst-, és 3 bronzérmet szereztek. A legeredményesebb versenyző, Fehér Benjámin 3 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet nyert. Krámli Kristóf 1 arany-, 1 ezüst-, és 2 bronzéremmel gazdagodott, míg Antal András 1 ezüsttel gyarapította érmei számát. További versenyzőink is számos értékes helyezést értek el. Részletek: www. oroscafe.hu bt

Asztalitenisz Orosházi sikerek Szarvason Január 23-án Szarvason rendezte meg a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség és a helyi Körös ASE a megyei újonc utánpótlásversenyét. Minden korosztályban orosházi siker született. Az U11-ben Molnár Levente (PET-BAU ASE Orosháza) és Hudák Dorina (PET-BAU ASE Orosháza) szerezték meg az első helyet. Második helyen Farkas Izabella (PET-BAU ASE Orosháza) végzett. Az U13 korcsoportban Farkas Dávid (Eötvös DPSE Orosháza) és Varga Bernadett (PETBAU ASE Orosháza) értek el aranyat. Az U13-as vigaszágon Bárdi Levente (Eötvös DPSE Orosháza) második lett. betkó

ULE arany és ezüst Ismét sikeres hétvégét zártak az OMTK-ULE focistái. Január 23-án a Buza Barnabás és Szabó Norbert vezette U14 csapatunk megnyerte a Szarvas Kupát. A torna gólkirálya Szabó Áron lett. U9 csapatunk a szegedi Bestbyte Kupán ezüstérmet szerzett (edzők: Elekes Károly és Nyéki Boldizsár). A csapat legjobb játékosának Dávid Kendét választották. A 2001-ben született korosztályunk Szolnokon mérkőzött a Kolláth Béla Emléktornán, és összesítésben a 4. helyet szerezte meg. A Czollner Gábor vezette U10-es utánpótláscsapatunk Kiskunhalason vendégszerepelt, és az ötödik helyen zárta a tornát. A hétvégén indult Békéscsabán a Bozsik-program téli teremtornája az U11 és U13 csapataink részére. Itt nem hirdettek eredményt, a következő játéknap február 13. betkó


8

mozaik

Február 14-éig látható a tárlat a művelődési házban | A házasság hetét 4 kontinens 21 országában ünneplik

2016. január 29. • www.oroscafe.hu

Reneszánsz időutazó

anyakönyvi hírek Megérkeztek Farkas Szabolcs és Balog Barbara leánya Lilla Korina, Rajki Csaba és Misegska Ágnes leánya Hanna

»

ételosztás

Ezzel a címmel nyújt hasznos információkat az interaktív kiállítás többek közt arról, hogyan kezdődött és fejlődött a mai szintre az írástudomány. A fantasztikus látványelemek és korokat bemutató szekciók emberközelien tárják elénk a globális grafológiai történelmet. A művelődési központban látható tárlat másik része azt szemlélteti, hogyan nézett ki a Mátyás király korabeli budai vár és könyvtár. fotó: Kecskeméti K.

Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület ingyenes ételosztást tart január 31-én, vasárnap 13 órától a piactéren.

patikaügyelet Január 25-étől január 31-éig: Szent István Patika, Orosháza, Szabó D. u. 3., tel.: (68) 412-752 Február 1-jétől február 7-éig: Aranykehely Gyógyszertár, Orosháza, Szőlő körút 45., tel.: (68) 411-175

Orvosi ügyelet Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő-péntek: 16 ó - másnap reggel 8 ó, szombat – vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

traffipax 01. 29.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 01.30.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u. 01. 31.: Bajcsy-Zs. u., Szarvasi út, Iglói u., Szent István u. 02. 01.: Bajcsy-Zs. u., Szarvasi út, Iglói u., Szent István u. 02. 02.: Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent István u. 02. 03.: Szarvasi út, Iglói u., Szőlő krt., Szent István u. 02. 04.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 02. 05.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u.

Szerelmes kalandtúra Visszatérés

A házasság hete kapcsán rendhagyó, izgalmasnak és tartalmasnak ígérkező programot szerveznek ökumenikus összefogással Orosházán. Az egy hónapos (több mint) játékban a szerencsések még nyerhetnek is. A jelentkező párokat egymás felé fordító, közös időtöltésre inspiráló „szerelmes kalandtúra” teljesítésére hívják a szervezők. Az orosházi gyülekezetek nevében Ördög Endre evangélikus lelkész tájékoztatott a részletekről. – A hét teljesítendő feladatban van kettesben töltendő idő egy kávézóban, cukrászdában, egy közös életükben fontos hely felkeresése és megörökítése, egymás megajándékozása, közös főzés, mozgás, mozizás vagy filmnézés, és együttes jövőterv készí-

időjárás Pénteken egyaránt számítsunk esőre és hidegfrontra. Általában gyenge, mérsékelt marad a szél. Szombaton ködös, párás időnk lesz, -1 °C és +6 °C-ra számíthatunk. Vasárnap ismét borult, esős időre készüljünk, erős széllel. Nappal akár +10 fokot is mérhetünk.

ovtv-műsor

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21.30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Bencze show szombaton 21.30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 13 órától. Orosháza város képviselő-testületének soros ülése élőben január 29-én 9 órától, a felvétel ismétlése február 2-án, 12 órától.

Bővülő tagság

Csocsó véletlenül került a menhelyre, önként sétált be a nem neki kihelyezett csapdába. Csocsó könnyen tanul, figyeli gazdája minden szavát, mozdulatát, hogy utána a kedvére tehessen. Szépen sétál pórázon, társaival barátságos, játékos. Ideális családi kutya, nyugodt és megbízható. Végletekig hűséges, kis testű, fiatal kan kutya. »»Telefon: 06 (70) 619-2307 »»www.oroshaziallatvedok.hu »»Állatkínzás, rossz tartás bejelentése: 06 (70) 619-2308

A 2014 nyarán megalakult Kedvenc Sporthorgász Egyesület az elmúlt hét végén megtartotta második éves közgyűlését. A 2016-os évben a Kedvenc SHE is kiveszi a részét a haltelepítésből. A megválasztott levezetőelnök, Vígh Mihály számolt be a taglétszám növekedéséről, immár 624 felnőtt és 108 gyermekhorgászt tömörít az egyesület. Hangulatos, kivetített képekkel illusztrált beszámoló hangzott el a tavalyi esztendő egyesületi eseményeiről, és a pénzügyi helyzetről is pontos és teljes képet kaphatott a tagság. A beszámolók után elfo-

gadták az ez évre szóló költségvetési és programtervezetet, melyben minden tavalyi sikeres rendezvény újra helyet kapott. – Idén is lesz két baráti horgászverseny, melyeken más egyesületek tagjait is szívesen látjuk. De lesz két gyermek- és ifjúsági versenyünk is, emellett két turnusban tartunk a gyerekek részére horgásztábort – mondta Vígh Mihály. De nem feledkeznek meg a környezetvédelmi napról sem, és persze horgászvacsorán szórakozhatnak és mélyíthetik a barátságokat a tagok, február 20-án. Részletek az OrosCafén. csj

KÉPZELD, MOST VAN A HÁZASSÁG HETE! JELENTKEZTEM IS EGY SZERELMES KALANDTÚRÁRA!

ROMANTIKUS PRÓBÁKON FOGJUK MEGMUTATNI MINDENKINEK, HOGY MENNYIRE SZERETJÜK EGYMÁST.

HÁZASABB A HÁZASNÁL

kutyaszorító

OROSHÁZI

tése – adja meg a részleteket Ördög Endre. – A nyitó alkalmon, amely február 7-én este 6 órakor az evangélikus templom Győry-termében lesz, egyebek mellett kiosztjuk a menetleveleket, a záró alkalmon, március 6-án 17 órakor az előbbi helyszínen, a próbákat igazoló, „hétpróbás” párok között egy gyertyafényes vacsorát, és fődíjként egy villányi wellness-hétvégét sorsolunk ki. Reméljük, hogy kezdeményezésünk nemcsak kampányszerűen mutatja fel a házasság, a család jelentőségét, hanem maradandó egyéni és közösségi élményt nyújtva igazi értékeket erősít meg. (Érdeklődni a lelkészi hivatalban is lehet: 68/412-402) A kezdeményezés Angliából indult majd 20 éve, a házasság hetét 4 kontinens 21 országában ünneplik. B.I.J.

Önkifejezés, örömforrás – ezzel a céllal születtek a festmények, amelyeket Csík Ferenc orosházi festő állít ki a Városházi Galériában. A Visszatérés című tárlat tájképeitől visszatér a néző életkedve, intenzív színei jó kedvre derítenek. Megtekinthető március 10-ig • fotó: Melega Krisztián

A hét embere Dr. Csányi Ágnes, aki sokat tesz azért, hogy egészségesebben éljünk. Gyermekorvos, gasztroenterológus – 30 éve nap mint nap gyógyítja a kisbetegeket, de fontos feladatnak tartja, hogy a rendelőn túl is tegyen azért, hogy az emberek egészségesebben éljenek. Egyesületet alapított, lisztérzékenység-szűrést végez, felvilágosításokat tart iskolákban. Önzetlenül segít, beszél mindarról, ami fontos egy egészségesebb élethez, meggyőzve és nem „világot megváltva”. Olyan ember, aki nemcsak beszél az egészségről, hanem maga is sokat tesz érte. Így válik hitelessé. Dr. Csányi Ágnes véleménye szerint nagyon szerethető, örömteli munka a gyermekgyógyászat, viszont nagy szívfájdalma, hogy nincs elég szakképzett ember. Bővebben az OrosCafén. sgy

TE PEDIG ÖRÖMMEL JÖSSZ VELEM, ÉS MINDENKINEK AZ ARCÁBA DÖRGÖLJÜK, HOGY ISZONYÚ BOLDOGOK VAGYUNK!!!

telefonszámok Polgármesteri Hivatal

Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001

Mentőállomás

Tel.: 06 (68) 411-204; 104

Rendőrkapitányság

Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107

Tűzoltóság

Tel.: 06 (68) 414-244; 105 EZT MOST NEKEM MONDOD VAGY A FÜRDŐSZOBA TÜKÖRNEK?

ÉLET

SEMMI KEDVEM...

Mezőőrség IGEN... ÖÖÖ... ISZONYÚ...

DJ

Tel.: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 9 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.