2016.03.04/09. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2016. március 4. • XxI. évfolyam • 9. szám

4. oldal

kultúra

5. oldal

A közösségek építéséért

A vidék fejlődéséért

Egy hosszabb folyamat elején tart a múzeum, amely tavaly kezdődött, és a tervek szerint 2018-ban csúcsosodik ki. Munkájukhoz legfontosabb célként a szakma és a civil segítők összefogását, és tágabb körben is a közösségépítést fogalmazták meg.

közélet

Linamar: újabb csarnokbővítés

Még év elején jön az újabb, 1500 négyzetméteres csarnokbővítés a Linamar Hungary Zrt. Csorvási úti telephelyén. Az agráripari részleg az ukrán-orosz helyzet miatt továbbra is stagnál, az autóipari részleg azonban újabb megrendeléseket kap, így további munkatársakat fognak felvenni, hogy folyamatos legyen a gyártás.

középpontban Orosháza hagyományai, ízei

Válassza a helyit

2. oldal

közélet Felújítások az iskolákban

Az önkormányzat saját forrásból jelentős felújításokat hajtott végre a rákóczitelepi iskolában több tízmillió forint értékben. A folyamat azonban itt nem áll meg, más oktatási intézményekben is lesznek fejlesztések a közeljövőben. 3. oldal

magazin

Indul a kerékpáros szezon

A jó idő közeledtével egyre többen döntenek a kerékpárok mellett, ehhez azonban nem árt néhány fontos tudnivaló is. Utánajártunk, melyek a kötelező felszerelések, és megtudtuk azt is, mik a legfőbb baleseti veszélyforrások. 6. oldal

sport Bajnok a PET-BAU ASE Orosháza Két fordulóval a bajnokság vége előtt megnyerte az NB I keleti csoportját női asztalitenisz-csapatunk. A múlt hét végi hazai találkozót küzdelmes mérkőzéseket játszva 12-6-ra hozták. A szakmai vezetés ősszel szeretné az extraligában indítani a csapatot, a feltételek megteremtésén dolgoznak. 7. oldal

Hagyományok és értékek – ezek továbbadása a legfőbb célja a rendezvénynek • fotó: Kecskeméti Krisztina Több ezren vettek részt múlt szom- velkedik ezekben, éléskamraként vezték meg a X. Orosházi Hagyomábaton a gazdakör által szervezett hordozva magában a térség jelle- nyok-Ízek Versenyét. Az Orosháza Orosházi Hagyományok-Ízek Ver- gét, adottságait, erősítve a helyi és Térsége Gazdakör programja jusenyén, a kikapcsolódás mellett gazdaságot, a helyi társadalmat is. bilált, és rekordot is döntött: több középpontban a helyi termékek, a Idén a piactéren, az Előd utcán és a ezren választották hétvégi kikapcso» folytatás a 3. oldalon helyi értékek álltak. Orosháza bő- Petőfi Művelődési Központban szer- lódásnak.

Bemutatkozunk Orosháza-Gyopárosfürdő az idei évben is képviselteti magát Budapesten, az Utazás Kiállítás 2016 rendezvényen március 3–6-a között. A 39. utazás kiállításon a látogatók 28 ország 350 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak. – A Tourinform Iroda kollégái invitálják a vendégeket különböző ajánlatokkal, emellett a hazai sajtóorgánumokkal, illetve a turizmusban érdekelt szakemberekkel folytatnak tárgyalásokat. Elkészült az új városi szálláskatalógus, amiben a nagy hotelek és a magánszál-

lások ajánlatai egyaránt szerepelnek – mondta Fejes Róbertné turizmusért felelős alpolgármester. Az orosházi kiállítóhely a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóságának standján található, ahol a legújabb, magyar, szerb és román nyelvű imázskiadványt is bemutatták. Kiss László, a Jövő Építők TDM elnöke elmondta, ezen a héten nem csak a fővárosban csábítják a látogatókat Orosházára. A TDM román nyelvű informátorral és kiadványokkal van jelen a temesvári kiállításon is, ahol újabb külföldi piacok kiépítését kezdték meg. MeK

A nap ereje

Ha az utcán sétálunk és felnézünk, egyre több intézmény tetején látunk napelemeket. De mennyit spórolt a város a napenergia hasznosításával? A március 6-ai energiatakarékossági világnap apropóján ezt is megtudtuk. Orosházán fontos a környezet védelme és a megújuló energia hasznosítása, ezért az elmúlt években a város több közintézményére helyeztek ki napelemeket. A polgármesteri hivatal épületén 2 db 8 kW, a Vörösmarty iskola, a művelődési központ, valamint a Táncsics gimnázium sportcsarnokának épületén 1-1 db 50 kW teljesítményű napelemes rendszer dolgozik. Ez utóbbi tavaly szeptember végétől, míg a többi 2015 márciusától termel villamos energiát. A Vörösmarty iskolában az eredmények felülmúlták a várakozásokat. – Tavaly az iskola összesen 34 144 kilowattóra (kWh) villamos energiát használt fel, melyből a napelemek 2015. márciustól decemberig 26 704 kilowattórányi áramot állítottak elő. Tehát a rendszer az iskola áramszükségletének 78,2%-át fedezte – nyilatkozta Madarász László, az önkormányzat energetikusa. Ez a mennyiség nagyjából 12-13 háztartás éves villamosenergia-fogyasztásának felel meg. 2015-ben a művelődési központ áramszükségletének 16,33%-át, míg az önkormányzatnál 6,7%-át fedezték a napelemes rendszerek. De nemcsak napelemek, hanem napkollektorok is vannak, amik a használati melegvíz előállítását szolgálják. Ilyen rendszer található az Eötvös iskola konyháján vagy a Teréz utcai szociális otthon épületén. Nem csupán a napelemekkel lehet spórolni. Az is sokat jelent, ha nem hagyjuk felkapcsolva a lámpát, kihúzzuk éjszakára a mobiltöltőket és energiatakarékos izzókat használunk. Ez utóbbit teszi az önkormányzat is. Tervezik, hogy az iskolákban a neoncsöveket kevesebbet fogyasztó ledes izzókra cserélik. Sárhegyi


2

közélet

Kevesebb influenzás

Tavaly félmilliárd forint helyi adót fizettek | 2016-ra is hasonló fejlődést várnak

2016. március 4. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

Kiváló gyakorlati képzőhely: nagy hangsúly az oktatáson

Linamar: újabb csarnokbővítés

Mérsékelten csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Békés megyében. Továbbra is az óvodás és általános iskolás korú gyermekek a leginkább érintettek. Az Országos Epidemiológiai Központ közölte, hogy 44030 beteg fordult az elmúlt héten orvoshoz, ez 7 százalékkal kevesebb beteget jelent a február 14. és 20. között regisztrált érintettnél. Békés megyében az országos átlaghoz képest jóval kevesebb megbetegedést tapasztaltak. A jelentés szerint az OEK laboratóriumában végzett virológiai vizsgálatok során a betegek túlnyomó többségénél influenza B vírust mutattak ki – írja az MTI. Az Orosházi Kórházban jelenleg nincs látogatási tilalom, viszont tizenhárom megye és a főváros több egészségügyi intézményében is részleges vagy teljes látogatási tilalom él. deu

munkahely A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén február 24-én érvényes állásajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: logisztikai vezető, mérlegképes könyvelő, műszaki előkészítő, építésvezető, állatorvos, szervizes (PC), optikus-látszerész eladó, hegesztőüzemi technológus, vevői kapcsolattartó, árképző, robottechnikus, munka- és tűzvédelmi technikus, minőségbiztosítási mérnök, szakoktató Fizikai munkakörök: mezőgazdasági segédmunkás, vagyonőr, szobafestő, felszolgáló, kőműves, sofőr (Tótkomlós C+E+PÁV3), sofőr (C+F kategóriás jogosítvánnyal), hegesztő-csőszerelő, műanyagipari gépbeállító és gépkezelő, hőkezelő, köszörűs, villanyszerelő, szakács, virágbolti eladó (virágkötő), bolti eladó, betanított gépkezelő, anyagmozgató, karbantartó, kikészletező, festő-előkészítő, építőipari szakmunkás, CNC forgácsolási technológus, temetkezési alkalmazott, húsfeldolgozó, darukezelő, esztergályos, segédmunkás Képzési ajánlatok: autószerelő, központifűtés- és gázhálózat-szerelő; angol kezdő, eladó, élelmiszer, vegyi áru és gyógynövény eladó; földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelő; hegesztő, német kezdő, női szabó, szociális gondozó és ápoló, virágkötő Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (68) 413-094

Jelenleg több mint 2300 ember dolgozik a Linamarban • fotó: Kecskeméti Krisztina Újabb 100 munkavállaló, 4,6 mil- volt a 2015-ös esztendő, a Linamar tunk munkát adni – mondta Havasi liárd forintos beruházás, kivá- Hungary Zrt. igazgatósági tagja szá- Csaba. ló gyakorlati képzőhely. Ezek a molt be. Az agráripari rész tavaly is gonLinamar Hungary Zrt. legfőbb ta– Összességében újabb jó évet si- dokkal küzdött, ez még mindig fájó valyi adatai. A mezőgazdasági és került zárni 2015-ben. 4,6 milliárd pont a vállalatnak. – A keleti piacokon elsősorban gépipari üzem 2016-ban tovább- forint beruházást hajtottunk végre, lép, beruházások kezdődnek ha- a cég teljes forgalma 5 százalékkal Ukrajna és Oroszország a legnamarosan. nőtt, és a fejlesztéseknek köszön- gyobb vásárló, de az ottani helyzet, Arról, hogy gazdaságilag milyen hetően további 100 embernek tud- és a deviza elértéktelenedése miatt

Az új nagyadózó top 10 » Szintet lépett az orosházi cég, a Szkaliczki és Társai Kft. A Bajnok utcán, a volt faipari vállalat telephelyén tevékenykedik a Szkaliczki és Társai Kft. A műanyagipari termékeket gyártó vállalkozást a mostani ügyvezető, Szkaliczki Mihály 1997-ben alapította, ami egy ideig egyszemélyes kft.-ként működött. Az eltelt évek alatt folyamatos volt a fejlődés, 2015-ben pedig a cég elérte, hogy bekerült a város 10 legnagyobb adózója közé. – Nagy fejlődésen mentünk keresztül, sok nehézséget kellett leküzdenünk ahhoz, hogy a jelenlegi szintet elérjük. 2016 elején 90 ember dolgozott az üzemben, különböző munkaterületeken – mondta a január végén a top 10 adózónak tartott városvezetői munkaebéden Szkaliczki Mihály ügyvezető. A Szkaliczki és Társai Kft. autóipari, műanyagipari beszállítással foglalkozik. Nem beépülő alkatrészeket készítenek, hanem az autógyártást, illetve az elektronikai ipart támogató, gyártásszervező

rendszerekbe szállítanak be különböző egységeket, főleg a logisztikai részlegekbe. A cég a 2015-ös esztendőben is hozta az elmúlt évekhez hasonló dinamikus növekedést, és a piaci, vevői igényeket figyelembe véve 2016-ra is hasonló tempójú emelkedést várnak. – A jelenlegi munkavállalói létszámot mindenképpen meg akarjuk tartani, sőt, ha lehetőség adódik rá, növelni is szeretnénk. Erre van is esély, hiszen a fejlesztések nem állnak le, továbbra is a magas hozzáadott értékű termékek irányába nyitunk. Ehhez a munkához azonban újabb jól képzett mérnökökre lenne szükségünk. Ami nagy öröm, hogy nagyon fiatal, kreatív és jól képzett csapattal tudunk dolgozni. Erre pedig szükség is van, hiszen az autóipar folyamatos kihívások elé állít minket is, ezeknek pedig csak így, csapatban dolgozva, folyamatosan fejlődve, előre tekintve lehet megfelelni – tette hozzá Szkaliczki Mihály. melega

jóval kevesebb az eladásunk. Emellett egyéb, belső szabályok változása miatt az amerikai piac is az eddigi 50 százalékán működik, ami visszaesést jelent ezen a területen az eladásokban – sorolja. Az autóipari részlegben azonban nyoma sincs a gondoknak, sőt, új projekteket indítottak Orosházán és Békéscsabán. – Rengeteg új megrendelés érkezik, sok új terméket készítünk, ezért Orosházán tovább bővítjük az LPD– csarnokot. Első körben 1500 négyzetméternyi bővítés várható még az év elején, és az új projektek indulásától függően év közben újabb fejlesztéseket tervezünk– tette hozzá Havasi Csaba. Kiemelte az oktatás és a szakemberképzés fontosságát, amire nagy hangsúlyt fektetnek. Ennek eredménye, hogy a Linamar immár egymás után negyedjére kapta meg a kiváló gyakorlati képzőhely címet, jelenleg 153 tanulójuk van. – Sokat invesztálunk az orosházi és a békéscsabai közéletbe, folyamatosan támogatjuk a sportot és a kultúrát. Emellett 2015-ben több mint félmilliárd forintnyi helyi adót fizettünk be Orosháza város kasszájába, amit a folyamatos növekedés tett lehetővé. A terv 2016-ra is hasonló: növekedni, fejlődni, amihez tovább kell javítani a hatékonyságot. Bizakodó vagyok, hiszen azt csinálhatjuk, amihez értünk – zárta Havasi Csaba. Melega Krisztián

A kórházról

Az Orosházi Kórház adósságáról is szólt dr. Tóth Bertalan MSZP-s országgyűlési képviselő február 20-i békéscsabai sajtótájékoztatója. A behir.hu tudósítása szerint az ellenzéki képviselő kérdésére azt a választ kapta Rétvári Bence parlamenti államtitkártól, hogy a Békés megyei kórházak adóssága meghaladja a 2,5 milliárd forintot: a gyulainak mintegy 1,5 milliárdos, a békéscsabainak több mint 640 milliós, míg az orosházinak közel 470 millió forintos

hiánya van. Dr. Tóth Bertalan hozzátette, mindeközben több, mint hatvan orvosi és közel nyolcvan ápolói állás betöltetlen a térségben. Megkeresésünkre dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója elmondta, az adósság valós, de az elmúlt évben lezárult és remélhetőleg idén elinduló újabb fejlesztések épp azt szolgálják, hogy az újratermelődő adósság mértékét csökkentsék és a betegellátás színvonalát tovább javítsák. – A szakdolgozók és az orvosok hiánya Orosházán is probléma, viszont az elmúlt hónapokban több orvos, szakdolgozó is érkezett a kórházba – fogalmazott. Múlt héten jelentették be, hogy április 1-jén Békés Megyei Központi Kórház néven egyesül a gyulai és a békéscsabai kórház. Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár elmondta, ez lesz az ország negyedik legnagyobb egészségügyi intézménye – írja az MTI. Elhangzott, az Orosházi Kórházat az egyesülés semmilyen formában nem érinti, annak a betegellátásban betöltött szerepe és területi ellátási kötelezettsége nem változik. MeK


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2016. március 4.

start munkaprogram

Elindult

Az iskolák energetikai korszerűsítését is tervezik | Kolbász és pálinka – díjazták a legjobbakat

Felújítások az iskolákban Saját forrásból » Több tízmillió forintos fejlesztések

Öt programelemben 357 közfoglalkoztatott kezdte meg a munkát Orosházán március elsejével. A Start munkaprogramra a város 361 millió 93 ezer forint központi forrást kapott. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően Orosháza idén is pályázott a Belügyminisztérium által kiírt közfoglalkoztatási programokra, sikerrel, ennek köszönhetően öt programelemben 357-en kezdték meg a munkát március elsején, illetve másodikán – tájékoztatott Fejes Róbertné alpolgármester. Mint megtudtuk, folytatódik a mezőgazdasági program, melynek keretében kukoricát, sárgarépát és burgonyát, fóliasátrakban pedig paprikát és paradicsomot termesztenek majd. A közútprogram keretében többek között a balesetveszélyes járdafelületeket betonozzák újra, térburkolatot raknak le, valamint a közutak mentén ös�szeszedik a szemetet. A helyi sajátosságok keretében Gyopároson várhatóak munkálatok, fejlesztik a gyopárosi tó sétányát, valamint padokat és filagóriákat készítenek és helyeznek ki. A belvízprogram keretében kitakarítják és karbantartják a csapadékvíz-elvezető rendszereket, illetve nádvágást is végeznek a foglalkoztatottak. A mezőgazdasági program kivételével – mely november 30-ig tart –, a foglalkoztatás 2017. február 28-ig tart. A program összköltsége 368 millió 93 ezer forint. Somodi Gy.

A felújítások sora nem áll meg a rákóczitelepi iskolában • fotó: Rajki Judit Megújult 85 éves ivókút, felújított vizesblokk, új nyílászárók – csak néhány azokból a fejlesztésekből, amelyek az elmúlt években történtek a rákóczitelepi iskolában. És itt még nincs vége. Az intézményben még 2009-ben kezdődtek a felújítások, amelyet az

önkormányzat saját forrásból valósított meg, a karbantartások zömét pedig a közmunkaprogram keretében végezték el. Ilyen volt a tornaterem tetőszerkezethéjának cseréje LINDAB rendszerűre, mert gyakori volt a beázás. Az udvart kiselemes térburkolattal látták el, mert

a nagy esőzések után sokszor sáros volt, méltatlan iskolai ünnepségek, rendezvények megtartására. Teljesen elavult volt a vizesblokk, így azt is felújították. Az utcai lábazat rekonstrukciója mellett rendbe tették az ereszcsatornákat, és lefestették az épületet. Az iskola udvarán lévő 85 éves, és az épületben található ivókutakat is felújították. Barák Anita megbízott városfejlesztési irodavezetőtől megtudtuk, az eddig elvégzett munka összege közel 20 millió forint. A felújítások sora azonban itt nem áll meg a rákóczitelepi iskolában, az idei tervek között szerepel a villamos hálózat korszerűsítése mintegy 2 millió forintból. A távlati tervek között pedig az iskola teljes energetikai felújítása, közel 25 millió forint értékben. – Az önkormányzat lehetőségeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy az oktatás megfelelő körülmények között történjen a város iskoláiban, ezért a felújítások folytatódnak – emelte ki Bojtor István alpolgármester. Így a közeljövőben a Vörösmarty iskolában a kazánt, valamint a mosdókban lévő bűzelzárókat cserélik ki, összesen mintegy 6,5 millió forint értékben. A Táncsics gimnáziumban kisebb felújításokat végeznek 1,5 millió, illetve a kollégiumban szintén kicserélik a kazánt 4,5 millió forint értékben. Jövőre az iskolák energetikai felújítását az önkormányzat TOP-os pályázat keretében szeretné megvalósítani. Somodi Gyöngyi

Válassza a helyit Megkezdték a munkát Gallyazás, levélgyűjtés, metszés

Nemcsak az átmeneti kabátok és vékonyabb cipők kerültek elő a tavaszias idő beköszöntével, hanem a gereblyék és metszőollók is. A városgazdálkodás munkatársai egyre több helyen tűnnek fel Orosházán, hogy elvégezzék ilyenkor szokásos feladataikat, és felkészítsék a közterületeket a virágosításra. Parkokban, tereken, utak mellett dolgozik ezekben a napokban a városgazdálkodás. A gondozásában lévő több tízezer négyzetméternyi felületről tünteti el a téli szennyeződéseket, és kezdi meg a fa- és cserjeállomány karbantartását, a virág-

ágyások előkészítését. – Most még elsősorban az ősz folyamán lehullott és összegereblyézett falevelek begyűjtését végzik a kollégáim, ezzel párhuzamosan a város területén található ágyások kitakarása, cserjék alakító metszése van folyamatban – sorolta az aktuális feladatokat Benkő Ferenc, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. A több ezer rózsatő kitakarását és visszametszését szintén most kell elvégezni, illetve a város területén található körforgalmak tisztítása és gyommentesítése is az elkövetkező hetek feladata. PE

A rendezvényről videó és képgaléria: www.oroscafe.hu A program lehetőséget nyújtott a térség termelőinek arra, hogy bemutassák, két kéz munkájával milyen értékeket teremtenek. – Tíz évvel ezelőtt kezdtük el az orosházi hagyományok ápolását, felvonultattuk azokat a helyi értékeket, melyek fontosak számunkra: a pálinka, a füstölt kolbász és szalámi és a kolbászkészítés folyamata. Ezekhez csatlakozott később a helyi kézművesek és kistermelők árukínálata – fogalmazott Horváth József fő szervező, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke. Kolbász, kenyér, méz, száraztészta, csíramálé, lekvárok, szörpök és – szerencsére – még hosszasan folytathatnánk a sort, ismert és országosan, például HÍR-védjeggyel elismert termékek sorakozhatnak Orosháza helyi termékei közt, és gazdagítják a város értéktárát. » folytatás az 1. oldalról

– A nyolctojásos tésztám Békéscsabától Derekegyházáig rengeteg kisboltban megtalálható. Tavaly a Magyar Kézműves Remek díjat is elnyertem – emelte ki lapunknak Asztalosné Szilágyi Julianna száraztészta-készítő. Tavaly nem ő volt az egyetlen orosházi, akinek a termékét országosan elismerték. Halustyik László például az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kiváló méhész díját vette át, több mint fél évszázadnyi munkásságáért. – 1954-ben kezdtem el méhészkedni, örülök, hogy az ilyen rendezvények teret adnak a magamféle kistermelőknek, hogy bemutathassuk termékeinket – fogalmazott. Az orosházi rendezvény keretében idén összesen 204 pálinka, 63 kolbász és szalámi, valamit 18 kolbászgyúró csapat versengett. A nevezések nem csak Magyarországról, a határon túlról is érkeztek. A megnyitón köszöntőjében a kézművestermékek minőségét és a térség egyedülálló adottságainak fontosságát emelte ki Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, Dávid Zoltán Orosháza polgármestere, dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke, dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságának elnöke, a MAGOSZ alelnöke és Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke. Lázár Dezső

közélet

3

Közgyűlés, tisztújítás Tavalyi eredmények, idei célok és személyi változás. Ezekről esett szó azon a február 23-i közgyűlésen, amelyet az Orosházi Járás Nyugdíjas Szervezeteinek Egyesülete tartott a Civilek Házában. – A tavalyi célkitűzések legnagyobb részét sikerült megvalósítanunk. Nagyot léptünk előre a tagegyesületek közötti együttműködésben, valamint anyagi területen is – hangsúlyozta Hortobágyi Zoltán, az egyesület leköszönt elnöke. Az elnöki posztot február 23-a óta Gabnai István tölti be, akit egyhangúlag választottak meg. A közgyűlésen a 2016-os célkitűzésekről is szó volt, melyek között szerepel az immár tizedik kulturális fesztivál megrendezése is. st

A megelőzésért Cselekedj időben, hogy megelőzd!

Ez a mottója annak a Nemzeti Vese Programnak, melyhez városunk is csatlakozik. Az Orosházi Kórházban – csakúgy, mint tavaly – vese világnapi rendezvényt szerveznek. Az esemény központi témáját a vesebetegségek és a gyermekek veszélyeztetettsége adja. A megelőzés fontosságát hangsúlyozó rendezvénynek március 10-én, a vese világnapján, a Rendelőintézet III. emeleti előadóterme ad otthont. A szervezők 10 órától nemcsak a már megszokott szűrőprogramokkal (vérnyomás, vércukor, testzsír, vizeletvizsgálat) várják az érdeklődőket, hanem diétás tanácsadással és EKG-vizsgálattal is. Emellett anyai szerepet is betöltő szakorvosok tartanak előadásokat. -mi

Lakossági fórum Március 10-én, 16 órától lakossági fórumot tartanak az orosházi önkormányzat szervezésében a polgármesteri hivatal nagytermében. Téma: a társasházak tűzvédelmi szabályzata, mely április 1-től kötelező. Minden érdeklődőt várnak.

Civileknek Egyesületeknek, alapítványoknak szervez jogi fórumot a Békés megyei Civil Információs Centrum. Orosházán március 4-én, 18 órától várják a résztvevőket a Petőfi Művelődési Központban. Előadást dr. Mák Éva jogász, a Civil Információs Centrum jogi tanácsadója tart, illetve válaszol az esetleges kérdésekre is. Tájékoztatásának központi témáját az a civil szervezetekre vonatkozó alapszabálymódosítás adja, mellyel kapcsolatban az érintett szervezeteknek március 14-éig kell benyújtaniuk változásbejegyzési kérelmüket. Részvételi szándékát jelezze Sinka Petrának a 06 (20) 293-3711-es telefonszámon, vagy a civil.szarvas@gmail. com e-mail-címen. ST


4

oktatás

Svájci Napok A Német Nemzetiségi Önkormányzat a Táncsics Mihály gimnázium és a budapesti Svájci Nagykövetség támogatásával március 9-től 16-ig rendezi meg a Svájci Napokat. A rendezvény prominens vendége Jean Francois Paroz, Svájc budapesti nagykövete. Az ünnepélyes megnyitó március 9-én, 14.30 órától kezdődik a Táncsics gimnáziumban, előtte a nagykövet a Woertz Hungaria Kft.-nél tesz látogatást. A Svájci Napok keretében rendeznek még német nyelvű vetélkedőt, illetve vers- és prózamondó versenyt. sgy

Kiváló minősítés a Kodolányi főiskolának | Kövesse az OrosCafét Instagramon is

2016. március 4. • www.oroscafe.hu

Hova menjen iskolába? Kiváló orosháza » A tavalyihoz hasonló lesz az első osztályok száma

farsang A Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének orosházi csoportja március elsején megyei farsangi rendezvényt tartott a művelődési házban. Több mint 100 sorstárs gyűlt össze nemcsak Békés, hanem Csongrád megyéből is a Szokolay Sándor Teremben. A rendezvény célja a kikapcsolódás mellett a társszervezetekkel való kapcsolat ápolása. A jó hangulatról a helyi és megyei kultúrcsoport gondoskodott. A látássérültek orosházi-körzeti csoportvezetője, Tóth György ez alkalomból jelentette be, hogy 15 év után átadja a stafétát, tisztségét még másfél hónapig látja el, az új vezető személyéről az áprilisi közgyűlésükön döntenek majd. s

Diákolimpián A Táncsics gimnázium idén először vett részt az Európai Unió Természettudományos Diákolimpiájának hazai válogatóján, biológia terén, és közel jártak ahhoz, hogy a nemzetközi döntőben is szerepeljenek. Az első kör internetes tesztje után a legjobb nyolc versenyző közé jutott el két táncsicsos diák, közülük Oláh Kitti a 3. helyezéssel éppen csak lecsúszott a nemzetközi döntőről, Gajdács Viktor 5. lett. Blahó János igazgató beszámolójában hangsúlyozza, a felkészítő tanárok: Gabnai Edit, Mikulás Rolandné, Petrusné Süle Márta, Francziszti László lyukasóráik terhére, mindenféle külön díjazás nélkül végezték a pluszfeladatot. -rej-

Gyermeklakodalmas A Székács evangélikus iskola 4. osztályosai közül egy csoport szerepelt a Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozóján (MEGINT). Felkészítőjük, Ravaszné Horváth Marianna elmondta, 4. éve visz orosházi gyerekeket az immár 7. alkalommal szervezett programra, a Budapesti Fasori Gimnáziumba. Február utolsó hétvégéjén a kisiskolások Gyermeklakodalmas című produkciójukat mutatták be, amelyre nagy szorgalommal és várakozással készültek. bij felhívás

civil szervezeteknek PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZMŰVELŐDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSRA Orosháza Város Önkormányzata pályázatot hirdet a városban működő, bejegyzett civil szervezetek – alapítványok, egyesületek – részére. A pályázat célja az önkormányzat 11/2010. (VII. 07.) számú közművelődési rendeletében meghatározott feladatellátás támogatása. A pályázati anyag, mely a pályázati kiírást és a szükséges nyomtatványokat tartalmazza, 2016. március 4-től a polgármesteri hivatal portáján munkaidőben átvehető, valamint letölthető Orosháza város honlapjáról: www.oroshaza.hu. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Csoportjához (Szabadság tér 4–6. I. em. 17.) kell benyújtani papíralapon a kötelező mellékletekkel április 4-én (hétfő) 16 óráig. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni munkaidőben a (68) 514-251 telefonszámon, valamint a patyi.gabor@oroshaza.hu címen Patyi Gábor oktatási és kulturális ügyintézőnél lehet.

Az óvodások és szüleik ezekben a hetekben bepillanthatnak az iskolai életbe • fotó: Rajki Judit Nagy döntés előtt sok száz család: hová írassa be első osztályba a csemetét? Egy híjával lezajlottak az iskolai nyílt napok, illetve több helyen szinte az egész évet lefedi azon foglalkozások sora, amelyek célja: megismertetni a szülőkkel az intézményt. A következő tanév nem hoz nagy változást az általános iskolai első osztályos kínálat vonatkozásában, szerkezeti változásokra nincs kilátás. Az elmúlt évek alatt jól kirajzolódott, melyik iskolának mi a sajátos profilja, mire helyezi a hangsúlyt. Abban sincs változás, hogy talán az

iskola arculata mellett lényeges a szülők döntésében az osztályt indító tanító személye. Ez a tapasztalat az általunk megkérdezett pedagógusok és szülők válasza alapján. Találkoztunk olyan szórólappal is, ahol erre épített az intézmény, és fényképes bemutatkozót adott az elsős tanító nénikről. Az iskolába készülő óvodások létszáma ma még nem végleges, de a város óvodáiból bekért számadatok azt mutatják, az iskoláknak idén nem kell nagy harcot vívni a szülők kegyeiért. A három egyházi fenntartású, és az önkormányzati óvodából

Változások, értékelés Az orosházi kistérségi társulás által működtetett gyermekvédelmi rendszerben az év eleje változásokat hozott. A törvény értelmében strukturális átszervezés történt. A családsegítő szolgálatok önálló működése megszűnt, az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálatán belül két szakmailag önálló egység jött létre. A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat végzi ezentúl a klasszikus családgondozási tevékenységet, a Család- és Gyermekjóléti Központhoz kerültek a hatóságokhoz kötődő feladatok. A közelmúltban a kistérség minden érintett településén, így Orosházán is megtartották az éves gyermekvédelmi tanácskozást. Ezeken többek között településvezetők,

szociális és gyermekvédelmi intézmények vezetői, gyámhivatal képviselői, az ún. észlelő- és jelzőrendszer tagjai vettek részt. A beszámolókból kiderül, melyek azok a jellemző problémák, amelyekkel találkoztak az elmúlt évben. Fő problémaként merült fel a gyermekek elhanyagolása, a megfelelő személyi higiénia hiánya, a lakhatási nehézségek, a magatartászavarok, az iskolai hiányzások, az iskolakerülés, amelyek a felső tagozatosokat és középiskolás korosztályt érintik leginkább. Az anyagi problémákból adódó nehézségek. A tanácskozáson feltárt problémák alapján ún. intézkedési tervet kell elkészíteni a szakembereknek március végéig, amelyekben az ezekre való reagálásuk módját fogalmazzák meg. b. imre

Máshol nem publikált fotókkal

Instagramon az OC A Facebook és a Twitter után mostantól a harmadik nagy közösségi oldalon is fent van az Orosházi Média Kft. hírportálja, az OrosCafé. Az Instagram egy közösségi hálózat, amely okostelefonokon érhető el. A felhasználók fényképeket és videókat tölthetnek fel, amelyeket különböző művészi hatású effektekkel/ szűrőkkel láthatnak el, feliratozhatják, beállíthatják a készítés helyét, majd ezt követően megoszthatják

másokkal. A megosztás mehet az Instagramon belül és azon kívül több különböző közösségi hálózatban és e-mailben is. A felhasználók az Instagramon belül tudják követni egymást, kinyilváníthatják tetszésüket, illetve kommentálhatják a feltöltött képeket vagy videókat. Instagram csatornánkra olyan fotók is felkerülnek Orosházáról, az itt élőkről, az itteni történésekről, amik más felületünkön nem jelennek meg. Ezért is érdemes bekövetni az oroscafe_hu oldalunkat. mek

(1 székhely, 7 telephely) kb. 210 kisgyermek megy elsőbe szeptemberben, az iskolák összesen 12 osztályt terveznek indítani. Annak ismeretében, hogy a törvényben előírt minimum osztálylétszám 14, mondhatjuk, hogy az iskolák a terveik szerint (a tavalyihoz hasonlóan) indíthatják az első osztályokat. Nevezetesen: a Vörösmarty a székhelyen 3-at, a Czinában és Rákóczitelepen 1-1et, a református két tanítási nyelvű 3-at, az Eötvös katolikus és a Székács evangélikus pedig 2-2-t. A beiratkozások időpontja április 14. és 15. B. Imre Julianna

minősítés Lezajlott Magyarország első, országos szintű akkreditációs vizsgálata a közgazdaságtudomány területén. A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) szerint a Kodolányi János Főiskola a turizmus szakma elismert műhelye. Kiválóra értékelték a gazdaságtudomány területén elérhető alapszakokat, így a gazdálkodási és menedzsment, valamint turizmus-vendéglátás képzéseket. – A 2021. január 31-ig érvényes akkreditációs minősítés szerint a képzések gyakorlatorientáltsága és a hallgatók elhelyezkedési lehetőségei kiemelkedőek – mondta dr. Szabó Péter rektor. További pozitívumként említik a felkészült oktatói gárdát, a megfelelő infrastruktúrát, a munkaerőpiaccal való aktív kapcsolatot és a gyakorlati szakemberek bevonását az oktatásba és a tananyagfejlesztésbe. Mint ismert, a főiskola központja szeptemberben Orosházára költözik. Ennek is köszönhetően a közeljövőben nálunk is elérhetők lesznek a fent felsorolt szakok nappali tagozaton is. MeK


www.oroscafe.hu • 2016. március 4.

Bővítenék a csatlakozó civilek körét is | Saul fia: jövő szombaton Orosházán vetítik

A civil szféra és a szakma összefogása

A közösségek építéséért

A Szent Iván-éj programelemei népszerűek Orosházán • fotó: Kecskeméti Egy hosszabb folyamat elején tart a múzeum, amely tavaly kezdődött, és a tervek szerint 2018-ban csúcsosodik ki. Munkájukhoz legfontosabb célként a szakma és a civil segítők összefogását, és tágabb körben is a közösségépítést fogalmazták meg. A kiindulópont a jobbára 15–16. századi, késő középkori, kora újko-

ri falvak területéről származó, nagy mennyiségű régészeti lelet bekerülése a múzeumba. A végcél pedig egy 2018-ban felépítendő templom, mint közösségi tér, amelyet a korabeli téglaégetési módszerrel készült építőanyagokból, középkori technikával állítanának fel. Ebbe a folyamatba minden szakmuzeológus bekapcsolódik, és bővítenék a csat-

lakozó civilek körét is. – A múzeum gyűjtőterületén lakó fémkeresősökkel való együttműködésünk igen gyümölcsözőnek bizonyult – meséli a kezdeteket Rózsa Zoltán, a Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatója. – Közel egy esztendő során több mint 10.000 darab tárgy került be a múzeumba. Így meghirdettük azt a tematikus évet, melyben a 15–16. század jelenik meg, ez adja azóta is (idén őszig) a múzeumi programok gerincét. Fő attrakciója a Szent Ivánéj programelemei lesznek (június 25-én). De a Mozaik kiadványunk, a honlapunk fejlesztése, az ún. utazó kiállításunk, az előadás-sorozatunk, a gyermekfoglalkozásaink, a Múzeumi Világnapi rendezvények, mind. – Van ennek a folyamatnak hosszú távú folytatása? – Ha már középkor. 2018-ban lesz az az országos középkoros konferencia, melynek 10. összejövetelét sikerült idehozni Orosházára. Meghatároztuk azokat a programokat, melyeket addigra akarunk kifuttatni. Ennek egyik eleme: fel szeretnénk építeni egy középkori templomot, mint közösségi teret. Középkori technikával, úgy, ahogyan azt akkor építették. Idén megássuk azt a téglaégetőt, amiről tudomásunk van Nagyszénáson. Jövő nyáron megkezdjük a téglaégetést, 2018 nyarán pedig felépítjük az épületet. (A pontos helyszíneket később rögzítjük.) Ezt a munkát mi koordináljuk, és bevonunk szakmabeli egyesületeket, magánszemélyeket – tette hozzá a múzeumigazgató. B. Imre Julianna

Kövessük, amit az ősök

KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ » Céltudatosságról és példamutatásról gatást, én szívesen elmondtam volna neki, hogy mit szeretnék, de rögtön beállított edzeni a lovasíjászok közé, mondván, ha rólunk akarsz filmet forgatni, akkor csináld velünk, és megtudod, hogy miről készítesz filmet. Attól tartottam, ha belehalok az edzésbe, akkor utána nehezebb filmet csinálni – mesélte mosolyogva Kaszás Géza, aki később a filmet egy általa kilőtt nyílvesszőhöz hasonlította, mely suhan a térben, de még nem tudja, hol ér célba. Azaz, kihez hogyan ér el. A film ugyanis a közvetített (pozitív) gondolatokat képekben, zenében, kimondott és a ki nem mondott szavakban indította el. Ezek pedig mindenkiben más és más asszociációt eredményezhettek. bij-st

A Lovasíjász című magyar dokumentumfilm orosházi vetítésére akkora volt az igény, hogy a művelődési ház színháztermében pótszékekre is szükség volt, fél 6-kor már félház volt. Ezt Kaszás Géza rendező és producer a vetítést követő közönségtalálkozón ki is emelte. A rendezővel Deák György, a Petőfi Művelődési Központ munkatársa beszélgetett – még mindig több száz néző előtt. Kaszás Géza élménybeszámolója során szó esett többek között a forgatás helyszíneiről, első pillanatairól és arról is, hogy milyen volt a munka Kassai Lajossal. – Amikor Lajossal elkezdtük a for-

Oscar-díjasok Orosházán A Saul fia Oscar-díja a magyar filmtörténet évtizedek óta várt legjelentősebb nemzetközi sikere. Itt a lehetőség, hogy lássák az orosháziak is Nemes Jeles László filmjét: a MozgóMozi keretében március 12-én vetítik a művelődési központban. Több más filmmel együtt, hiszen az utazó mozi lényege éppen az, hogy egy napon több film is szerepel a kínálatban. Az említett Saul fián kívül a szintén Oscar-díjas A vis�szatérő is ott a listán. A MozgóMozi üzemeltetője és tulajdonosa úgy nyilatkozott: Orosházára szeretnek jönni, érdeklődőek az emberek, szép

számú nézővel mennek a filmek. A szerencsések most ingyen mozizhatnak velünk! Az OrosCafén több sorsolással, összesen tíz néző lehet vendégünk a Saul fiára. A magyar film történetében legutóbb 34 éve volt Oscar-díj: Szabó István Mephisto című filmje nyerte, szintén az idegen nyelvű film kategóriában. (Az első szobrot A légy című animációs rövidfilm nyerte, 1981-ben, amelyet Rofusz Ferenc rendezett.) A Saul fia emellett több más, rangos elismerést és díjat is kapott, közel fél évszázad múltán újra hazai elsőfilmest válogattak be a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál

hivatalos versenyprogramjába, ahol elnyerte a fesztivál Nagydíját, és még további három díjat, ezzel a valaha Cannes-ban bemutatott legsikeresebb magyar filmmé vált. A film a náci koncentrációs táborokba vezet, ahol a főszereplő az ún. Sonderkommandó tagjaként él. Ők azok, akik a megsemmisítésre ítéltek körüli teendőket ellátják (és akiket mint szemtanúkat, néhány hónap múltán kivégeznek). Lázadásra készülnek, amikor Saul a hullák között felfedezni véli a fiát, ezután arra törekszik, hogy kicsempéssze a testet, és egy rabbit keressen, aki méltó módon eltemetné a gyermeket. ij

kultúra

5

pro gr a ma jánló Klubnap lesz a Rock Klubban március 5-én, szombaton 18 órától. Téma: a mai modern jazz. Szeriné Rein Rózsa Nőnapi virágcsokrok című kiállításának megnyitója lesz a Városházi Galériában március 8-án, kedden 16 órakor. A kiállítást megnyitja: Bodrogi Béla, az OKKE elnöke. Közreműködnek a művészeti iskola növendékei. Nyitott origamifoglalkozást tartanak haladóknak a művelődési központban március 8-án, 17 órától. Előzetes jelentkezés alapján a részvétel ingyenes. Az origami csodálatos világa című vándorkiállítás várja az érdeklődőket a művelődési központban március 9-én, szerdán 14.30-tól. A kiállítást megnyitják: Fábián Zsolt és Wogerné Sági Judit, a Magyar Origami Kör tagjai.

A Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasóköre következő összejövetelét a városi könyvtárban tartja március 9-én, 16 órától. Téma: „Elsők és utolsók” – Ljudmila Ulickaja, az egyik legnépszerűbb, nálunk is ismert kortárs orosz író munkássága. „TörténÉSZ-klub” előadás: Varga Ferenc tart előadást Moszkva és az „Arany Gyűrű” címmel a Táncsics gimnázium kollégiumának társalgójában március 10-én, 15 órától. Rendhagyó szülői értekezletet szervez az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, meghívott szakemberek bevonásával a Bla Bla szórakozóhelyen március 11-én, 17 órától. Téma: a mai fiatalok és a szórakozás. A rendezvény ingyenes. A programokról bővebben a www.oroscafe.hu/esemenyek oldalon olvashat.


6

magazin

Figyeljünk kerékpárunk megfelelő felszereltségére | A horgászatot idén több változás is érintette

tartsuk be a szabályokat, közlekedjünk körültekintően

Indul a kerékpáros szezon

rékpárra vagy saját magára erősít fel a közlekedő, valamint előre és hátra is kell egy-egy prizma – sorolja. Hiányuk mind baleseti veszélyforrás, ahogyan a közlekedési szabályok megszegése is. Leggyakoribb ilyenek az elsőbbség meg nem adása és a szabálytalan kanyarodás. Békés megyében tavaly a 609 személyi sérüléssel járó balesetből 274 alkalommal kerékpárosok is érintettek voltak, ráadásul az esetek több mint felénél, 148-szor maguk a biciklisek okozták a balesetet – derült ki a megyei baleset-megelőzési bizottság éves értékeléséből. Éppen ezért fektet nagy hangsúlyt a megelőzésre idén is a rendőrség. Sok egyéb mellett tizenkettedik alkalommal lesz „Megvilágosodás napja”, és jubilál a Zebra Zsaru és Zebra Akadémia program. Pernyés Edit

Fontos, hogy ne csak lássunk, lássanak is bennünket • fotó: Kecskeméti Krisztina

A tavasz közeledtével egyre többen cserélik le autójukat kerékpárra, és pattannak nyeregbe mindennapos ügyeik intézése során. A lelkesedés ilyenkor adott, nem árt azonban néhány fontos dologra odafigyelni. Ilyen például a kerékpárok kötelező felszereltsége. Az egyik orosházi biciklisboltban arról érdeklődtünk,

mennyire keresik ezeket a betérők. Garabuczi Sándor tulajdonos úgy tapasztalja, első körben nem kérik, mert a biciklik nagy része eleve felszerelten érkezik, igyekszik is olyanokat tartani, amiken minden rajta van. – Nyilván, ami olcsóbb árkategória, arra nincs felszerelve, ekkor eleve ajánljuk, mivel ez kötelező felsze-

reltség, mondjuk is a vevőnek. Hogy mi is ez a kötelező felszerelés, abba már Kis Rozália rendőr főhadnagy avat be minket. – Egy darab csengőnek kell rajta lenni, legalább az első kerékre szerelni kell minimum két fényvisszaverő prizmát, szükséges két működő fék, előre fehér vagy sárga, hátrafelé piros fényt adó világítás, amit vagy a ke-

Ház helyett otthon legyen Közgyűlést tartott február 23-án az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete. Új elnököt, vezetőségi és felügyelőbizottsági tagokat választottak. Dr. Násztor Sándor évtizedekig vezette az egyesületet, aki a közgyűlés előtt néhány nappal elhunyt, ám nem e szomorú esemény indokolta annak összehívását, mert ezt kétévente mindig megtartják. Hosszas előkészítő munka előzi meg, majd a közgyűlés napján, a jelölőbizottság által kiválasztott elnöki, vezetőségi és felügyelőbizottsági tagokra lehet voksolni. Ennek alapján egyöntetű szavazással Erős Károlyt (képünkön) bízták meg az egyesület vezetésével, aki kezdetben a Mezőgép nyugdíjascsoport tagja lett, majd később kapcsolódott be az egyesület tevékeny-

ségébe. – Először is szeretném megköszönni a tagság bizalmát – kezdte beszélgetésünket Erős Károly, majd vázolta terveit. – Az egyesületnek 350 tagja van, de ez folyamatosan változik, idén 20 új tagunk van

már, remélem, e tendencia tovább folytatódik. Természetesen, ami az évtizedek során kialakult és jól működött, azt továbbvisszük, de szeretném, ha újra egy nagyobb közösségi élet alakulna ki a Töhötöm utcai nyugdíjasházban – emelte ki Erős Károly. Hozzátette: céljuk, hogy az egyesületen belül működő csoportok szorosabbra fűzzék a kapcsolatot egymással is. – Ami igényként merült fel, hogy állandó mozgás legyen a házban, ahová mindig be lehet térni egy kis beszélgetésre. Nyugdíjasokról lévén szó, nagyon sokan vannak közöttünk magányosak, szeretném elérni, hogy ők is bátran térjenek be hozzánk, és érezzék azt, hogy ez nem egy ház, hanem otthon – emelte ki. Az egyesület tagjai legközelebb a közelgő nőnap alkalmából találkoznak a Töhötöm utcai nyugdíjasházban. Somodi Gy.

Év végéig ingyenesen

Zártkertje van? » Akkor erre érdemes figyelnie!

Több százezer ingatlantulajdonost érint, mégis csak kevesen tudnak arról az új ingatlanszabályozási rendeletről, amely szerint a zártkertek év végéig díjmentesen kivonathatók a művelés alól. Amen�nyiben valaki így dönt, onnantól zártkertje nem szántóföldnek minősül. A zárkertek olyan nyaralók, hobbikertek, amelyek nem számítanak belterületnek, de a közelében vannak. Ezek jó részén egyáltalán nem végeznek mezőgazdasági tevékenységet a tulajdonosok, holott kötelező lenne, ellenben építettek rájuk nyaralót vagy akár állandó lakhatást szolgáló házat. – Az ingatlan-nyilvántartás szerint

az orosházi járásban öt településen összesen 2365 ilyen ingatlan van, zömük Orosházán és Tótkomlóson, de van néhány Kardoskúton, Pusztaföldváron és Békéssámsonon is – sorolta érdeklődésünkre Lustyikné dr. Papp Anikó járási hivatalvezető. Ezek a kertek a földforgalmi törvény hatálya alá tartoznak, értékesítésük a földekre irányadó bonyolult és hosszadalmas szabályok szerint történhet, csak a kifüggesztési és jóváhagyási folyamat eltarthat fél évig. Emellett a rajtuk lévő épületek, még ha valóban lakás céljára szolgálnak, akkor sem fogadhatók el hitelfedezetként, méretük gyakran túllépi a beépíthetőség szempontjából megengedett 3 százalékot, tulajdonosai nem kaphatnak

lakcímkártyát. Ezen az állapoton változtathat most, aki szeretne. – Az ingatlan-nyilvántartási szabályok módosítása alapján a tulajdonos 2016. december 31-ig kérheti zártkertként nyilvántartott ingatlana művelési ágának művelés alól kivett területként történő átvezetését – mondta el a hivatalvezető, hozzátéve, hogy az eljárás díjmentes. A kérelmet a tulajdonos az ingatlan fekvése szerint illetékes járási hivatal földhivatali osztályán nyújthatja be egy formanyomtatványon, amely akár le is tölthető a hivatal honlapjáról. Egyéb okiratot nem kell mellé csatolni, kivéve közös tulajdonú zártkert esetén, ekkor a tulajdonostársak hozzájáruló nyilatkozatára is szükség lesz. Pernyés E.

2016. március 4. www.oroscafe.hu

Fogási tilalom Március 1-jétől tilos a süllő, a kősüllő, a sügér és a balin horgászata. A tilalom ideje alatt a felsorolt fajtákból a beteg vagy sérült kifogott halakat is vissza kell dobni. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közleménye szerint fogási tilalmat rendeltek el négy halfajtára is: a süllőre, a kősüllőre, a sügérre és a balinra. A halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló rendelet szerint a fogassüllő, a sügér, a balin fajlagos tilalmi ideje március 1-jén kezdődött és április 29-ig tart – írja a Nébih.hu. A kősüllő fajlagos tilalmi ideje is március 1-jén kezdődött, de egészen június 30-ig tilos a horgászata! A jogszabályban fajlagos fogási tilalom alá tartozó halakat kifogás esetén, a fogást követően, haladéktalanul és kíméletesen vissza kell helyezni a vízbe, akkor is, ha sérült, beteg vagy elpusztult. A csuka fogási tilalma jelenleg is tart egészen március 31-ig. A jogosulatlan halászattal, horgászattal kapcsolatos, továbbá az állami halőri szolgálat feladatvégzését érintő bejelentéseket az alábbi e-mail-címre várják: allamihalor@ nebih.gov.hu. ldd


www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2016. március 4.

Az OFKSE következő ellenfele a PLER-Budapest lesz | Orosházi íjászsikerek nemzetközi mezőnyben

Az ExtraLiga-feltételek megteremtésén DOLGOZNAK

Bajnok a PET-BAU ASE Orosháza

A csapat bajnokként még két mérkőzést játszik az NB I-ben • fotó: Kecskeméti Krisztina Két fordulóval a szezon vége előtt megnyerte az NB I-es bajnokság keleti csoportját női asztalitenisz-csapatunk.

Az eddigi hét mérkőzését hibátlanul teljesítő PET-BAU ASE Orosháza a 3. helyezett Gödöllői Egyetemi

OFKSE: döntetlen

AC gárdáját fogadta február 28-án. A tét az ASE számára a bajnoki cím volt. A lányok izgalmakban bővel-

Eb-ezüstérem

íjászat » Németh Réka kiválóan lőtt Budapesten, a Hungexpo területén február 19–20-án rendezték a HDH-IAA 3D Teremíjász Európa-bajnokságot, ahol 12 ország több mint 500 versenyzője 620 nevezéssel mérte össze tudását.

Küzdelmes, izgalmas meccset láthatott a publikum • fotó: Rajki Judit A tabella hatodik helyén álló 19 pontos Gyöngyöst fogadta az Eötvös-csarnokban az OFKSE csapata szerda este az NBI-ben. Jól kezdte a mérkőzést a hazai alakulat, a vendégek öt és fél percig nem is találtak be a kapunkba. Jól állt a lábán a hatos fal, elöl pedig megtaláltuk a beállót, vagy ha nem, átlövésből voltunk eredményesek. Lelkesen, koncentráltan játszott a hazai csapat, különösen védekezésben volt elemében. Elbizonytalanítottuk a vendéglövőket, amiben nagy szerepe volt a remekelő Miklós Gergőnek és a védelem jó sáncmunkájának is. Ötgólos előnnyel mehetett szünetre az orosházi férfi-kézilabdacsapat.

Buday hetes góljával kezdődött a második félidő, de ezután hamarosan kettős emberhátrányba kerültünk, amit a rutinos vendégek ki is használtak. Óriási feszültség és küzdelem jellemezte a mérkőzést, szinte végig két-három gólon billegett a különbség. Az utolsó percnek egygólos hazai előnynél vágtunk neki. Az orosházi gól elmaradt. A végső 11 másodpercre emberhátrányba kerültünk, ráadásul a vendég tréner még a kapusa helyett is mezőnyjátékost küldött a pályára. Kettős előnyüket az utolsó másodpercben gólra tudták váltani, ezáltal pontot mentett a Gyöngyös, 22–22 lett a vége. Csányi

kedő mérkőzésen megnyerték a csapatbajnokit: PET-BAU ASE Orosháza – Gödöllői Egyetemi AC 12 – 6. NB I-es, női asztalitenisz-mérkőzés. Orosháza. Játékvezetők: Nagy József és Séllei Zoltán. Orosházi győztesek: Benkő Anett 3, Fuderer Dalma 3, Balogh Klaudia 2, Szabó Mariann 2, valamint a Balogh-Benkő és a Fuderer-Szabó páros. – Úgy érzem, elég jól ment a játék. A fonákjaimmal nem voltam teljes mértékben megelégedve. Nagyon boldog vagyok, jó érzés bajnoknak lenni! – értékelte saját teljesítményét Benkő Anett. – Nehéz mérkőzés volt – ezt már Bogdánffy Csaba szakosztályvezető tette hozzá. – A lányok hozták azt a formát, ami elvárható tőlük. Nagyon örülök a fiatal és tehetséges Benkő Anett játékának, bebizonyította, hogy az NB I-ben is lehet rá számítani – értékelte újdonsült bajnokai teljesítményét Bogdánffy. A szakembertől megtudtuk, március 27-én a Nyíregyházát, április 16-án a Statisztika II-t fogadják, a tét a veretlenség megőrzése. A szakmai vezetés ősszel szeretné az extraligában indítani a csapatot, a feltételek megteremtésén dolgoznak. Betkó Tamás

A kétnapos versenyen 24-24 élethű, háromdimenziós állatcélra kellett lőni, majd a második versenynap végén kategóriánkét a legjobb hat versenyző hat célon döntőzött, ahol még volt esély a jobb eredmény elérésére. – Az Orosházi Íjász Egyesületet két versenyző képviselte. Németh Réka 2. helyezést ért el női kadet vadászreflex kategóriában, Csáki Róbert pedig 4. lett felnőtt férfi vadászcsigás kategóriában az igen erős mezőnyben – mondta el az Orosházi

Életnek Benkő Mihály, az egyesület elnöke. Hozzátette, ilyen szintű teljesítményhez a tehetség mellett 4-5 év rendszeres gyakorlás és sok versenytapasztalat szükséges. – Országos szinten sok tehetséges versenyző van, a két orosházi a megyei, illetve régiós szintet figyelembe véve kiemelkedő eredményt ért el az Európa-bajnokságon. Réka pedig ezzel az eredménnyel felzárkózott az egyesület sikeres felnőtt versenyzői közé – fogalmazott Benkő Mihály. Németh Réka egy irányzék nélküli vadászreflex íjjal versenyzik, kategóriájában a háromdimenziós állatcélokat 15-40 méter között helyezik el, mérettől függően. Csáki Róbert kategóriájában a távolságok 20-60 méterig terjednek. Melega Krisztián

Kiütéssel nyert Az Erostyák Zoltán Ökölvívó és Szabadidő Sport Sportegyesület első komoly megmérettetése volt február 27-én Békéscsabán, ahol a nehézsúlyú Laczó Tibor (képünkön) a békésiek versenyzője, Molnár Gábor ellen lépett szorítóba. Az orosházi sportoló élete első, négy menetre tervezett profi mec�csét a második menetben technikai KO-val nyerte. – Az ellenfelem 16 kilóval nehezebb és egy fejjel magasabb volt, így az első pillanatokban kicsit megilletődött voltam, de ez gyorsan elmúlt, sikerült átvennem az irányítást. A második menetre bemelegedtem, és egy gyors KO-val lezártam a mérkőzést – mondta Tibor. – Egyre tovább akarok lépni, újabb meccseket és persze minél előkelőbb címeket szeretnék nyerni. Ezért dolgozom – tette hozzá. Edzője, Erostyák Zoltán szerint Tibor így is példát ad a teremben, reméli, ezután a sikerekben is követni

sport

7

ITTHON AZ onkc Az OXXO Energy ONKC NB I/B-s női kézilabdacsapata múlt hét végén, Hajdúnánáson 27–22-es vereséget szenvedett. A 48. percben csapatunk még négygólos hátrányt ledolgozva „visszajött” a meccsbe, de a hajrá a hazaiaké volt. Papp László edző tanítványai március 5-én a Szeged KKSE ellen javíthatnak 18 órától az Eötvös-csarnokban. Igazi középházas rangadóra van kilátás. – Több felelősségvállalást és nagyobb akarást szeretnék látni. Nagy elánnal készülünk a rangadóra, szeretnénk megőrizni a hazai veretlenségünket – nyilatkozta Papp László. -t

Sakkhírek A 8. fordulót rendezték február 28-án az NB II-es bajnokságban. Listavezető csapatunk váratlan vereséget szenvedett Szentesen. Sz. Integrál SE – Orosházi Sakk Egyesület 7 – 5. Győzött: Leszkó Bence. Döntetlen: Győri Szabolcs, Kakuk Sándor, Bíró István, Pásztorcsik János, Kerekes Zsolt, Tamási Zoltán, Horváth Antal, Tóth Dávid. Az OSE 4,5 pont előnnyel vezeti a tabellát. –b

OMTK-ULE-sikerek Hétvégén rendezték a megyei futsal döntőket Békéscsabán, ahol mindhárom korosztályban döntőbe jutott az ULE. Az U11 csapat bronzérmet szerzett, az U13 korosztály 4. helyen zárt, az U15-ös gyerekek ezüstérmet értek el. Az orosházi rendezésű Téli Kupán az U8 korosztályban az OMTK-ULE a 2. helyen végzett, a legjobb játékos az orosházi Pipis Zsombor lett. Az U7 korosztály a 4. helyet szerezte meg. A legjobb orosházi játékosnak Skorka Áront választották. BT

Barátságtalan meccs Múlt szombaton kis híján botrányba fulladt a Rákóczi Vasas-Mezőhegyes felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Csapatunk 7-1-re győzött a barátságosnak induló edzőmeccsen. A vendégek nehezen viselték a nagyarányú vereséget, két játékosukat a kiállították, majd Mákos Árpád, a vendégek trénere is idő előtt volt kénytelen elhagyni a kispadot. A Rákóczi Vasas március 6-án, Gyopároson 10 órakor a Csongrád megyei Mindszent ellen lép pályára. bt

Emléktorna XIII. alkalommal rendezték Pitvaroson a Tóth Ferenc labdarúgó emléktornát. – Tóth Ferenc barátunk éveken át a cég alkalmazottjaként dolgozott, és oszlopos tagja volt a MOL, valamint elődje, a Kőolaj városi kispályás csapatának – emlékezett Bogdán Gyula, a MOL csapatvezetője. Az „olajosok” a 6. helyen végeztek, de mint az egykori sportvezető elmondta, ez a torna nem elsősorban az eredményről szól. t

ÚszóÉRMEK Február 27–28-án Tavaszváró Nyílt Nemzetközi Úszóversenyt rendeztek Hódmezővásárhelyen. Négy nemzet 41 egyesülete nevezett, román, svéd, szerb és magyar úszók, mintegy hétszázan álltak rajtkőre. Az Orosházi Úszó Egyesület színeiben Antal András 100 m gyorson 2., 50 m háton 3. helyen végzett. Miszlai Fruzsina 100 m pillangóban ezüstérmes lett. betkó

fogja őt a többi versenyző. – Ez a győzelem mind Tibornak, mind az orosházi ökölvívóknak új lehetőségeket jelent, és bizonyítja, hogy kitartó munkával sok minden elérhető. Kiválóan küzdött, elégedett vagyok vele – értékelt röviden a tréner. MeK


8

mozaik

A könyvbemutató a X. Orosházi Hagyományok-Ízek Versenyéhez kapcsolódott | Március 8., a nemzetközi nőnap

2016. március 4. • www.oroscafe.hu

Különleges babák

anyakönyvi hírek Megérkeztek Bacher Mihály Gergely és Gulyás Renáta fia Áron, Nalesnyik Péter és Horváth Anita fia Milán, Horváth József és Képes Mária leánya Zoé, Csatlós Csaba Pál és Szabó Gyöngyi fia Benett Házasságot kötöttek Héjja János és Czichan Piroska, Kovács Péter Pál és Jankó Tímea, Kun Norbert és Polgár Csilla

»

Orosházán két gyermek született február 29-én. Előbb egy kislány, majd egy kisfiú. Szerdán egyegy tortával meg is látogattuk őket a kórház szülészeti osztályán. Király Alexandra Dóra érkezett elsőként, egy testvére van, aki december 31-én született. Acsai Jánost édesapja után nevezték el, nővére várja otthon, Tótkomlóson. Szülei éppen így tervezték: három év korkülönbséggel a két testvért. fotó: Rajki Judit

lakossági fórum Kovács Péter Dávid, a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart március 10-én, 17.30 órától az Uzsoki utcai óvodában.

Fogadóóra Bojtor István alpolgármester március 8-ai fogadóórája elmarad.

patikaügyelet Február 29-étől március 6-áig: Aranyvessző Patika 5905 Orosháza, Kiss Ernő utca 8., telefonszám: (68) 417-722 Március 7-étől március 13-áig: Orosházi Kórház Intézeti Gyógyszertár 5900 Orosháza, Könd u. 59., telefon: (68) 411-166

Orvosi ügyelet Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

Képek és szavak

traffipax

Tisztelet, megbecsülés

könyv » Népszerűsítve a kolbászkultúrát

03. 04.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 03. 05.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u. 03. 06.: Bajcsy-Zs. u., Szarvasi út, Iglói u., Szent I. u. 03. 07.: Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent I. u. 03. 08.: Szarvasi út, Iglói u., Szőlő krt., Szent I. u. 03. 09.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 03.10.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u. 03.11.: Bajcsy-Zs. u., Szarvasi út, Iglói u., Szent I. u.

Milyen a hatékony disznóölés? Hogyan készül az igazán jó kolbász? És hogyan jelenik meg a kolbász a képzőművészetben? Többek között ezekről szól a Nagy Kolbászkönyv. A gazdagon illusztrált és információgazdag kötetet február 26-án mutatták be a városi könyvtár olvasótermében. – Ezzel a hiánypótló kiadvánnyal az volt a célunk, hogy átfogó képet adjunk a magyar kolbászkultúráról, melynek én leginkább a 20. századi vonatkozásaival foglalkoztam – mondta lapunknak Boda László szerző, a szombathelyi B. K. L. Könyvkiadó vezetője. – Az volt a koncepciónk – tette hozzá dr. Nagy Zoltán szerző, nép-

ovtv-műsor

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21.30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Bencze show szombaton 21.30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 13 órától. Orosházi FKSE-LINAMAR – B. Braun Gyöngyös NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés március 4-én, pénteken 17 órától.

rajzkutató –, hogy a kolbász történetének egy még meg nem írt művelődéstörténeti vonatkozását helyezzük előtérbe a honfoglalástól egészen napjainkig. A százoldalas könyv bemutatóján Dávid Zoltán polgármester kiemelte, hogy „Békésben terem az igazi kolbász”, miként arra a könyv egyik fejezete is utal. A művet Koszorús Oszkár helytörténész, az esemény házigazdájaként olyan helyi sajátosságokkal is kiegészítette, mint pl. az Orosházi Kolbászklub Hagyományőrző Egyesület 2012-es megalakulása. Az orosházi kolbászkészítésről is szóló 2015-ös kiadvány hamarosan a városi könyvtár polcain is megtalálható lesz. ST

A nemzetközi nőnap alkalmával az Orosházi Média Kft. férfi dolgozói köszöntik a nőket! A nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napját 1911-ben tartották meg először. Azóta a tavasz beköszöntét jelző virággal, édességgel, figyelemmel kedveskednek a férfiak a nőknek. Ugye, Ön sem felejtette el március 8-át? • fotó: Rajki Judit

A hét embere

Cserébe hosszú hétvége

Szombaton is munka Március 15-e keddre esik, március 14-e hétfő extra pihenőnap, így négynapos hosszú hétvégénk lesz. Azonban ezt a plusznapot március 5-én, szombaton le kell dolgozni.

Friderikát lakott területen kívül találtuk. Lelkes, mozgékony, vidám természetű kiskutya. Sosem unja meg a játékot, a szaladgálást. Bohókás, vidám mókamester. Aktív, de fegyelmezett és szófogadó is tud lenni, kis termetű, szuka kölyök. »»Telefon: 06 (70) 619-2307 »»www.oroshaziallatvedok.hu »»Állatkínzás, rossz tartás bejelentése: 06 (70) 619-2308

ADOK-KAPOK

kutyaszorító

A boltok, nagyáruházak az egyébként is megszokott szombati nyitvatartással várják a vásárlókat. A polgármesteri hivatalban pénteki munkarend szerint dolgoznak, az ügyfeleket 8-tól 10 óráig fogadják. A járási hivatalban is pénteki nyitvatartás szerint telik a nap, az ügyfeBOLDOG NŐNAPOT, DRÁGÁM! CSINÁLTAM NEKED SÜTIT! ÉN MEG RAJZOLTAM NEKED SZIVECSKÉT, ANYU! JAJJ, DE KEDVESEK VAGYTOK!

leket 8–12 óráig várják. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) orosházi kirendeltségén is a pénteki munkarend lesz érvényben, 8–12 óráig tartó ügyfélfogadással. A munkanap ellenére a szakrendelőben, háziorvosi rendelőkben, gyermekorvosoknál nem lesz rendelés. A vonatok a pénteki napra érvényes, az autóbuszok pedig munkanapi menetrend szerint járnak. Az iskolákban is tanítás lesz, melyek többségében rövidített órákat tartanak. sgy

EGÉSZ NAP EZT CSINÁLTUK!

Melis Mihály, aki tősgyökeres orosházi, és ősi magyar sportban, az íjászatban öregbíti hosszú évek óta városunk hírnevét. Mint az akkori gyerekek általában, ő is kissrác korában találkozott először az íjjal. – Vágtuk a mogyoróágat, abból lett az íj, nádból a vessző. Nyugdíjasként jelentkezett az íjászegyesületnél, és az alapoktól kezdve fejlesztette tudását. Rengeteg gyakorlás és jó adag kurázsi kellett az első versenyhez, melyet sok követett még, és első helyezések tanúsítják szorgalmát. Misi bácsi számára a versenyzésen, a sportos életmódon túl nagyon fontos a hagyományok továbbadása, a fiatalok tanítása. – A hagyomány nem beteg, nem kell ápolni. Művelni kell és továbbadni az új generációknak. Bővebb interjú az OrosCafén. csj

ÉS TAKARÍTANI KI FOG? ÖÖÖ...

HÁT... ÖÖÖ... AZ, AKI FELMOSÓSZETTET KAP AJÁNDÉKBA A JELES NAP ALKALMÁBÓL?

ÉLET

Polgármesteri Hivatal

Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001

Mentőállomás

Tel.: 06 (68) 411-204; 104

Rendőrkapitányság

Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107

Tűzoltóság

Tel.: 06 (68) 414-244; 105

Mezőőrség DJ

OROSHÁZI

telefonszámok

Tel.: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 9 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.