2016.03.11/10. szám Orosházi Élet

Page 1

orosházi

élet

ingyenes közéleti hetilap • 2016. március 11. • XxI. évfolyam • 10. szám

8. oldal

közélet

3. oldal

mozaik

Fókuszban a német nyelv

Virágcsokrok a nőknek

A vidék fejlődéséért

A német nyelv és kultúra ápolása a célja a Svájci Napoknak. A Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényét Svájc budapesti nagykövete nyitotta meg szerdán. Az eseményhez kapcsolódó vetélkedők több száz diákot „mozgatnak” meg.

Kedves olvasóink! Az Orosházi Élet következő száma március 25-én, pénteken jelenik meg. Lapzártánk időpontja március 23., szerda 9 óra.

Virágcsendéletekkel köszöntötte az orosházi hölgyeket a helyi képzőművészeti egyesület. Szeriné Rein Rózsa orosházi festő 25 képével rendeztek önálló tárlatot a nőnaphoz igazítva. A megjelentek előtt a művészeti iskola növendékei léptek fel.

Bíróság: 29 milliót költenek felújításra

Májustól megújulva

– Az óvodák, bölcsődék, iskolák, rendelők előtt több helyen szinte lehetetlen a közlekedés. Ezért múlt hét végén utasítottam a városüzemeltetési zrt. vezérigazgatóját, mérjék fel, mi szükséges ahhoz, hogy ezeket megszüntessék, és normális módon lehessen gyalogosan közlekedni, vagy kiszállni az autóból. Azt is kértem, hogy a lehető leggyorsabban kezdjék is meg a munkát – mondta lapunknak Dávid Zoltán polgármester. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezetőjétől megtudtuk, már meg is kezdték az állapotfelmérést, amint az befejeződik, megkezdik a munkákat. Egy helyszínen azonban már dolgoznak. – Az Uzsoki utcai óvoda melletti járműforduló nagyon rossz állapotban volt. Az időjárás most tette lehetővé a munkák megkezdését, így kollégáim már dolgoznak a helyszínen. A talajt 25 cm mélyen felszedték, tört betonnal feltöltötték, a napokban pedig leszórják zúzott kővel. Ezt követően árkot ásnak a csapadékvíz elvezetésére, majd következik a parkrendezés – fogalmazott Benkő Ferenc. MeK

A házasságért tenni kell. Közhely. De gyakorlati tanácsokat is kaphatott, aki meghallgatta dr. Mihalec Gábor előadását március 8-án. A házasság életszakaszairól bővebben olvashatnak írásunkban, amelyből az is kiderül, mi az a Gyűrű-kúra. 5. oldal

békés megye

megnyílt a kapu

6. oldal

Rendezett parkolók Esős hetek vannak mögöttünk, aminek hozadéka, hogy nagy a sár a parkolók, utak mentén, ami megnehezíti a közlekedést, és sok bos�szankodást okoz.

kultúra Gyűrű-kúra a házasságokért

Átadták a felújított békéscsabai vasútállomást, így újra megnyílt „Békés megye kapuja”. Elfogadták a megyei önkormányzat költségvetését, az elmúlt hónapokban pedig 274 terület- és településfejlesztési projektjavaslatot néztek át a szakemberek. Emellett több hagyományőrző rendezvényt is tartottak megyeszerte, amiről a Békés Megyei Önkormányzat számolt be.

8. oldal

A jelenleginél sokkal kezelhetőbbé válik az itt őrzött többmázsányi dokumentum • fotó: Rajki Judit Folytatódik az Orosházi Járásbíróság épületének felújítása. A falak tavalyi szigetelését most az irattárnak is otthont adó pince átalakítása, valamint a teljes külső

burkolat javítása, festése követi. Hasonló mértékű rekonstrukcióra legutóbb csaknem 20 éve került sor. Utoljára 1997-ben költött jelen-

Hosszú hétvége

négynapos » Idén március 15-éhez és november 1-jéhez kötődnek majd Nemzeti ünnepünk, március 15-e keddre esik. Múlt szombaton ledolgoztuk március 14-ét, ennek köszönhetően hosszú hétvégének nézünk elébe. Március 14-én, hétfőn a boltok változó nyitvatartással várják a vásárlókat, lesznek üzletek, amik már délben, mások csak este zárnak. Március 15-én viszont valamennyi zárva lesz. Az Eötvös téri nagyposta március 14én szombati rend szerint, azaz 8–12 óráig tart nyitva, a kisposták ekkor és

kedden is zárva lesznek. Az Orosházi Járási Hivatal az ügyfeleket, a szakrendelő a betegeket nem fogadja e két napon. A buszok hétfőn szabadnapi közlekedési rend szerint, kedden munkaszüneti napi közlekedési rend szerint járnak. Március 14-én az ünnepnapi, március 15-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A hosszú hétvégét érdemes kihasználni, számos program várja az orosháziakat, ezekről a programajánlóban olvashatnak. sgy

tős összeget a hivatal erre az épületre, azóta csak kisebb átalakítások történtek, mint például a 2010-es akadálymentesítés. » folytatás a 2. oldalon

gazdakör: ünnepi közgyűlés

Régi-új elnök

Megtartotta tízéves ünnepi közgyűlését az Orosháza és Térsége Gazdakör. Tisztújítást is tartottak, továbbra is az eddigi elnökségi és bizottsági tagok töltik be a gazdakör tisztségeit. Az eseménynek a Petőfi Művelődési Központ Bubik István terme adott otthont március 7-én. Jelen volt Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Kulcsár László, a megyei gazdakörök szövetségének elnöke, Kispál Ferenc, a MAGOSZ

választmányi elnöke. Horváth József, a gazdakör elnöke beszédében gróf Széchenyi István szavait idézte: – „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” Tíz év munkája van a hátunk mögött, ez nem jöhetett volna létre a közösség összetartása nélkül – mondta. Kiemelte, az elmúlt tíz évben fórumokat tartottak a gazdáknak, idén jubilált népszerű eseményük, az Orosházi Hagyományok-Ízek Versenye és a gazdabál. » folytatás a 3. oldalon


2

közélet

A nagyszabású felújítás határideje április 30-a | Várhatóan júliusban indul az újfajta szelektív gyűjtés

Vádolják

Visszakértek tíz-, illetve húszezer forintot a 49 ezer forintos közmunkásbérből olyan emberektől, akiket kiközvetítettek az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesülethez. Azt is állítják, romlott húsból főztek ételt a rászorultaknak. Fetser János MSZP-s képviselő ezen információk alapján tett feljelentést – írta múlt héten a nol.hu. – Értetlenül állok a vádak előtt – reagált Illyés Gábor, az egyesület elnöke. – Szinte minden megyei településen megfordultunk már, hogy segítsünk a rászorultakon. 15 éve soha nem volt panasz az egyesületre. Elmondta, valóban dolgoztak náluk közmunkások, kettőt az önkormányzat, hármat a Nemzeti Művelődési Intézet közvetített ki. – Én se fizetést nem adtam nekik, de nem is vettem el tőlük. Az én kezemen át nem volt pénzmozgás – emelte ki Ilyés Gábor. A hús minőségével kapcsolatban úgy fogalmazott, valóban volt a fagyasztóban származási bizonylattal nem jelölt hús, ebben hibáztak. Azt meg kellett semmisíteni. Az ellenőrzés során, a szakszerűtlen tárolással kapcsolatban (ne nejlonzacskókban fagyasszanak) elmondták, mi a pontos szabály. Erre sokkal jobban odafigyelnek a jövőben. – Ami körülöttem folyik, az is fáj, de sokkal jobban megvisel, hogy az a több száz ember, aki az ételosztásaink alkalmával evett csak meleg ételt, most nem jut hozzá – mondta. A nyomozás a városi rendőrkapitányságról átkerült a megyei kapitányságra, ahol a Békés megyei rendőrség kizárását kezdeményezték az ORFK-nál. sgy

munkahely A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állásajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: recepciós, egyablakos ügyintéző (Nagyszénás), logisztikai vezető, mérlegképes könyvelő, műszaki előkészítő, építésvezető, állatorvos, hegesztőüzemi technológus, vevői kapcsolattartó, árképző, robottechnikus, munka- és tűzvédelmi technikus, minőségbiztosítási mérnök, szakoktató Fizikai munkakörök: műszakvezető, mezőgazdasági segédmunkás, vagyonnőr, szobafestő, felszolgáló, kőműves, sofőr (Tótkomlós C+E+PÁV3), sofőr (C+F kategóriás jogosítvánnyal), műanyagipari gépbeállító és gépkezelő, hőkezelő, köszörűs, villanyszerelő, szakács, virágbolti eladó (virágkötő), bolti eladó, betanított gépkezelő, építőipari szakmunkás, CNC forgácsolási technológus, temetkezési alkalmazott, húsfeldolgozó, darukezelő, esztergályos, segédmunkás Képzési ajánlatok: autószerelő, központifűtés- és gázhálózat-szerelő; angol kezdő, eladó, élelmiszer, vegyi áru és gyógynövény eladó; földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelő; hegesztő, német kezdő, női szabó, szociális gondozó és ápoló, virágkötő Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (68) 413-094

2016. március 11. • www.oroscafe.hu/rovat/kozelet

Hangsúlyos témák napirenden TESTÜLETI ÜLÉS » Tehetséggondozás, vízterhelési díj, új fejlesztési program

Változó vízterhelési díj, tehetséges gimnazisták támogatása, formálódó szelektív hulladékgyűjtés és nagyívű fejlesztési program. Ezek is terítéken voltak a március 7-ei rendkívüli testületi ülésen. A képviselők többségi szavazással tudomásul vették az Alföldvíz Zrt. április 1-től érvényes, új vízterhelési díjairól szóló tájékoztatóját. A lakossági fogyasztók a jelenlegi 3,70 forintos köbméterenkénti ár helyett 4,32 forintot fizetnek majd. Önkormány-

zati fogyasztóknál 3,70 forint helyett 9,20 forintot kell majd fizetni, a szippantott szennyvíz után felszámított eddigi 8,30 forint pedig 20,70 forintra nő köbméterenként. Ez utóbbinál a 6 köbméteres szippantós autóval számolva ez 74 forintos emelkedést jelent szippantásonként. 2,5 millió a tehetségeknek. Támogatták a Táncsics Mihály gimnázium Tehetséggondozó Programjának folytatását, amire újabb 2,5 millió forintot biztosítottak. Ez az összeg

29 milliót költenek felújításra

Májustól megújulva » folytatás az 1. oldalról

A talapzat vizesedése, illetve az emiatt megjelenő salétrom és penész azonban évtizedek óta folyamatos probléma. A megoldást egy többlépcsős felújítás jelenti. – Elsőként 2015 első félévében történt meg a falak többségének nedvesség elleni szigetelése, amelyre egy munkakörnyezet javítására irányuló, az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett program teremtett lehetőséget. Ennek folytatása a mostani irattári kapacitásbővítés, melynek során egyúttal az irattár falazatának szigetelése is megtörténik – tudtuk meg dr. Marton Erikától, a Gyulai Törvényszék sajtótitkárától. Mint azt a kivitelező cég építésvezetője elmondta, speciális technikával tartják vissza a talajvizet. – A pincében a víz elleni bitumenlemezes szigetelés kapott egy vasbeton réteget, ami megtámasztja, hogy a talajvíz nyomása ne lökje le a falról, valamint a felúszás elleni védekezés is megtörtént – sorolta Kovács Gáspár. Mindezek mellett

az április 30-i határidőig elvégzik a pince festési és mázolási munkálatait, valamint az utcai és udvari homlokzatok vakolatának javítását és festését is. A költségeket pályázati forrásból fedezi a Gyulai Törvényszék, amely ezúttal is az Országos Bírósági Hivatal Jablonszky Ferenc Programjából nyert munkakörnyezet javításra, illetve irattári kapacitásbővítésre megközelítőleg huszonkilencmillió forintot. A kapacitásbővítés egyik legfontosabb eleme egy modern, gördülő irattári polcrendszer kialakítása, amelynek eredményeként a jelenleginél sokkal kezelhetőbbé válik az itt őrzött többmázsányi dokumentum. A legrégebbiek az 1930-as, 40-es évekből valók, a legfrissebbek tavalyiak és az Orosházi Járásbírósághoz tartozó nyolc település peranyagát tartalmazzák. Ezekből a helységekből 2015-ben megközelítőleg 650 polgári, 350 büntető és több mint 1900 szabálysértési ügy érkezett. Pernyés Edit

abban is segít, hogy az orosházi gyerekek bekerüljenek a magyar szellemi diákolimpiai válogatottba. Az oktatásért felelős Bojtor István alpolgármester (Fidesz) kiemelte, a gimnázium diákjai komoly sikereket érnek el országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken, ezt továbbra is támogatni kell. Utógondozott hulladéklerakó. Miután bezárták majd rekultiválták a Vásárhelyi úti hulladéklerakót, megszűnt a szennyezés. Azonban a lera-

kót még 5 évig, 3 havonta ellenőrizni kell, hogy a szigetelés jól zár-e. Az idei munkára 500 ezer forintot biztosítottak. Az MSZP-s Füvesi Sándor szerint a hulladékgazdálkodási rendszer nem úgy valósult meg, ahogyan a 2005-ös induláskor tervben volt, nem épült meg az égetőmű, ezért sok munkahelyet veszített a város. Dávid Zoltán polgármester ezzel szemben kiemelte, azzal, hogy Békéscsabán megépült az európai szintű hulladékválogató, sokkal modernebb rendszert kaptunk. Elhangzott, várhatóan júliusban kezdődik meg Orosházán az újfajta szelektív hulladékgyűjtés. Összefogás a jövőért. A fiatalok itt tartásáért átfogó térségfejlesztési projektet terveznek. A legfőbb cél: jövőképet nyújtani a fiataloknak, olyat, amilyet ők akarnak, ami az ő igényeiknek megfelel. A „...a JövőD Dél-Békésben épül...” programot Simonka György fideszes ország�gyűlési képviselő mutatta be a testületnek, aki szerint történelmi mérföldkő előtt áll a térség. Arra kérte az ellenzéki képviselőket, álljanak a program mellé, mert csak összefogva lehet megakadályozni, hogy a fejlettebb térségek, települések elvigyék a dél-békésiek elől az uniós forrásokat. 10 programban (pl. oktatásfejlesztés, gazdaságélénkítés, élhető környezet) összesen 85 alprogrammal terveznek. Nagy vita után kormánypárti igenek és ellenzéki tartózkodás mellett a város csatlakozott a programhoz. További részletek az OrosCafén. Melega Krisztián


www.oroscafe.hu/rovat/kozelet • 2016. március 11.

Svájci Napok a Táncsics gimnáziumban | Munkáját helyben és országosan is elismerték

Fókuszban a német nyelv, kultúra Immár 16 éve » Svájc budapesti nagykövete nyitotta meg a Svájci Napokat ból érkezett Orosházára. A nagykövet a városházán tett látogatása után az elektronikai alkatrészeket gyártó svájci cégnél, a Woertz Hungária Kft.-nél ismerkedett az ott folyó munkával. – A cég Magyarországon is elkötelezetten képviseli a svájci értékeket: minőségi termékek és szolgáltatások, valamint megbízhatóság az ügyfelekkel és az alkalmazottakkal kapcsolatban – emelte ki a nagykövet. A Táncsics gimnáziumban a nagykövet az iskola mindennapi életébe nyert bepillantást, majd a Svájci Napok ünnepélyes megnyitóján vett részt, amit szerdán délután, az intézmény aulájában tartottak. A megjelenteket dr. Abonyi Lajos, az NNÖ első elnöke köszöntötte, majd az Eötvös József katolikus iskola diákjainak műsora következett. A nagykövet ünnepi beszédében kiemelte, mélyen meghatotta, hogy már több alkalommal megrendezték

az iskolában a Svájci Hetet. – Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, és nagy öröm számomra, hogy Svájc a magyar iskolákban is jelen van. Mielőtt elkezdtem diplomáciai pályafutásomat, magam is tanárként dolgoztam, és jól tudom, hogy mekkora erőfeszítés áll az ilyen rendezvények mögött. Gratulálok a tanároknak, valamint a diákoknak ehhez a szép teljesítményhez. Az ehhez hasonló rendezvények lehetővé teszik az interkulturális diákcserét, és egyedülálló lehetőséget nyújtanak a kapcsolatok ápolására – emelte ki a nagykövet. A Táncsics diákjainak műsora után dr. Blahó János, a gimnázium igazgatója osztotta meg gondolatait. A Svájci Napok keretében német nyelvű vetélkedőt is rendeznek általános iskola 7–8. osztályosainak, valamint középiskolásoknak, illetve vers- és prózamondó versenyt 5–12. osztályosoknak. Somodi Gyöngyi

közélet

3

Új háziorvos Május elsejétől rendel a 7-es körzetben A március 7-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésen eldőlt, hogy az eddig tartósan betöltetlen 7-es számú háziorvosi körzetbe új orvos érkezik. Dr. Mahmoud Ahmed Toufick a Könd utca 59. szám alatti rendelőben várja majd a körzet betegeit. Az 1953-ban Libanonban született, Budapesten végzett orvos az ország több pontján dolgozott, és Orosházán is gyógyított már a kórházban, legutóbb 3 évig vezette a sürgősségi osztályt. A képviselők egyhangúlag támogatták az új orvos pályázatát, így amennyiben beszerzi a szükséges engedélyeket, május 1-jétől megkezdi gyógyító munkáját. MeK

Látogatási tilalom Március 9-étől, egyelőre csak a kardiológiai osztályon Hányás, hasmenéses járvány miatt március 9-e 13 órától látogatási tilalmat rendeltek el az Orosházi Kórház kardiológiai osztályán. Dr. Duray Gergő főigazgató tájékoztatása szerint a tilalom a járvány végéig, azaz bizonytalan ideig tart. Kérik a lakosság megértését és a tilalom betartását. mek

Köszöntötték a nőket

A Táncsics diákjainak zenés irodalmi műsora is része volt az ünnepi megnyitónak • fotó: Kecskeméti Krisztina Idén Svájc a témája a Német Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényének, amit minden évben a német nyelv, kultúra és hagyományok ápolása érdekében rendeznek meg immár 16 éve. A Svájci Napokat a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ), a

Táncsics Mihály gimnázium és a budapesti Svájci Nagykövetség támogatásával rendezi meg március 9-től 16-ig. Az esemény prominens vendége Jean Francois Paroz, Svájc budapesti nagykövete volt szerdán, aki a programsorozat ünnepélyes megnyitójának alkalmá-

gazdakör: ünnepi közgyűlés

Régi-új elnök » folytatás az 1. oldalról

A jövőről is szó esett, elhangzott: a gazdakör feladatául tűzte ki, hogy több fiatalt vonjanak be a gazdakör munkájába, valamint a mezőgazdaságban tevékenykedők munkáját az információs irodán keresztül segítik, hogy könnyebben készíthessék el pályázataikat, melyek révén a gazdaságaik fejlesztéséhez is újabb

Balról jobbra: dr. Abonyi Lajos, Andreas Dreier, Jean Francois Paroz, Dávid Zoltán és Zalai Mihály látogatása a Woertznél • fotó: Kecskeméti

Nyugdíjban a Linamar vezére

Méltó évtizedek

lehetőségekhez juthatnak. A tisztújításon az eddigi vezetők kaptak bizalmat a tagságtól, a gazdakör elnöke Horváth József, az alelnök pedig Benkő Lajos maradt. Az elnökség tagjai: Brlázs Róbert, Csizmadia Ferenc, Vacsi József. A számvizsgáló bizottság tagjai: Lengyel Károly, Rajki István, Kertész Éva. Lázár D.

Szerszámkészítőként kezdte, vezérigazgatóként vonult nyugdíjba. Ivanics János több mint 40 éven keresztül dolgozott ugyanazon a munkahelyen, mindig más beosztásban, de elkötelezetten, tudása legjavát adva. Február végén nyugdíjba vonult Ivanics János, a Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója. Először 1972ben lépte át az akkori Mezőgép gyárkapuját, a szerszámüzemben kezdett dolgozni gépipari technikusként. 1976-ban a kecskeméti gépipari főiskolán gépész üzemmérnök diplomát szerzett, később a mérnök-közgazdász szakot is elvégezte. A gyárban végigjárta a ranglétrát, a rendszerváltás pedig a Mezőgép főmérnökeként érte. Itt találta meg a lehetőség 1992-ben: a kanadai Linamar felvásárolta a céget, ő pedig a tervezőasz-

taltól a vezérigazgatói székbe került. – Sokan mondták, hogy nem fog sikerülni. Én azonban végig hittem abban, hogy kiváló kollégáimmal közösen eredményesek leszünk. Van egy mondás: a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy kicsit várni kell. Az élet igazolta, jó döntés volt a privatizáció, bár nem volt egyszerű megtanulni a nyugati gondolkodást, stílust – fogalmaz Ivanics János. – Egy vezető akkor dolgozik jól, ha hiteles, következetes, ért a szakmájához. Ez volt az, ami mindig is vezetett munkám során – mondja. Az eltelt négy évtizedben folyamatosan tanult, és ezt a szemléletet honosította meg a Linamarban is. Oktatják a dolgozókat, tanulóműhelyeket hoztak létre. Szerződést kötöttek a környező középiskolákkal, főiskolákkal, bevezették a duális képzést. – Meg kell érteni, hogy a világ halad, mindig új dolgok vannak. Ha mi nem tudunk a világgal együtt haladni, nem ismerjük az új dolgokat, kihívásokat, lehetőségeket, megoldásokat, akkor le fogunk maradni. Ha pedig lemaradtunk, onnan már nagyon nehéz visszakapaszkodni – fogalmaz. Munkáját helyben és országosan is elismerték, több díj jelzi, kiváló szakember. 2012-ben Orosháza Városért Díjat vehetett át, 2015-ben pedig Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A Linamar 2016ban Orosházán és Békéscsabán több mint 2300 embernek jelenti a megélhetést. Ez pedig nagyban köszönhető Ivanics Jánosnak. Melega K.

Több egyesület is köszöntötte hölgy tagjait a nőnap alkalmából. Az ünnepségek sorát a Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete kezdte, március 5-én, a Tisza Kálmán iskolában 55 hölgyet köszöntöttek. A műsor mellett az ünnepeltek 1-1 szál virágot és apró ajándékot is kaptak. Virág, zene, tánc és finom falatok – mindezzel várták azt a mintegy 60 hölgyet, akik részt vettek a Magunkért Egymásért Civil Egyesület március 7-ei nőnapi ünnepségén a szentetornyai Közösségi Házban. Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete március 8-án, a Töhötöm utcai székházban köszöntött mintegy 140 hölgyet. A megjelenteket Erős Károly, a nemrégiben megválasztott új elnök, és Dávid Zoltán polgármester köszöntötte. Az ünnepelteknek műsorral is kedveskedtek, melyben a zene és a vers egyaránt helyet kapott. Végül apró figyelmességgel ajándékozták meg a hölgyeket. st-sgy

Nyit a komposztáló Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. által működtetett komposzttelep március 16-án 8 órakor nyit. Nyitvatartási idő: szerdától–vasárnapig 8–17 óráig, hétfőn, kedden és ünnepnap zárva.

E-hulladék és olaj Az önkormányzat a C&C Elektro Bt. és a BIOFILTER Zrt. közreműködésével március 17-én, csütörtökön 8–16 óráig elektronikai hulladék, illetve használt étolaj és sütőzsiradék gyűjtését szervezi a polgármesteri hivatal udvarán. Az átvétel ingyenes.

Permetezés Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy Orosháza közterületein lévő fák lemosó permetezését végzi március 12-től április 4-ig. Az alábbi szereket használják fel: Vektafid A 20l/ha, Champ DP 0,2%, Thiovit Jet 0,3%. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: nincs, munka-egészségügyi várakozási ideje: 0 nap, a szerek méhekre veszélyességi kategóriája: nem veszélyes, a szerek vizekre veszélyességi kategóriája: kifejezetten veszélyes.


4

oktatás • egészségügy

Emlékkoncert Hangversennyel emlékeznek Budapesten, március 30-án Szokolay Sándor zeneszerző, Orosháza díszpolgára születésének 85. évfordulójára. Orosházáról szervezett, ingyenes busz indul az eseményre, az önkormányzat támogatásával, az érdeklődők kedvezményes jegyet is vásárolhatnak (1500 forint) a zeneszerző családja jóvoltából. A koncertet a Művészetek Palotájában tartják, este fél 8-as kezdéssel, az indulás részletei később derülnek ki. A zenebarátok a polgármesteri hivatal titkárságán, vagy a 06 (70) 333-8647-es telefonszámon érdeklődhetnek március 17-ig. A MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében az évforduló alkalmával a Szokolay Sándor Emlékkoncert keretében az életmű kiemelkedő alkotásai szólalnak meg a Nemzeti Énekkar előadásában (karigazgató: Antal Mátyás), közreműködnek: Boldóczki Gábor (trombita), Pataki P. Dániel (tenor), vezényel: Kocsis Zoltán. Műsoron: Szokolay Sándor: Nyitányfantázia, op. 377, Trombitaverseny, op. 66, Vérnász-szvit, op. 54/c, Bartók: Táncszvit, Kodály: Psalmus Hungaricus. (X)

Harmadjára csatlakozott a helyi kórház a programhoz | Élen a Vörösmarty és a Táncsics

2016. március 11. • www.oroscafe.hu

Kisfiának adta veséjét

A fittségi állapotról

prevenció » „Cselekedj időben, hogy megelőzd”

Méltó emlékezés Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Körös Irodalmi Társaság és a Bárka szerkesztősége szépirodalmi pályázatot írt ki, melynek célja a történelmi eseményre való méltó megemlékezés mellett a szépirodalmi alkotások megszületésének elősegítése. A szakmai zsűri vers és próza kategóriában várja az esztétikailag igényes, szépirodalmi alkotásokat, amelyeket a Békés megyében élő középiskolások és felnőttek egyaránt benyújthatnak április 30-áig. A legjobbakat jutalmazzák. (Részletek: www.barkaonline.hu) st

A megye élén A Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójában a város több iskolája érintett volt. Az első 15 helyezettet hívták be a megyei döntőbe, mind a 12 évfolyamon. A Vörösmartyból 7 tanulót (4 másodikost és 3 negyedikest) hívtak be. A másodikosok csapatban I. helyezést értek el, a negyedikesek II. helyezést. Felkészítő tanárok: Tóth László és Tompáné Barabás Edit. A Táncsics gimnáziumból a 11. évfolyamosok között hatan mérték össze tudásukat a többi Békés megyei diákkal. Kardos Gergely első lett egyéniben, Urbancsok Teklával és Sárkány Tamással pedig csapatban is megszerezték az első helyet. Emellett Kardos Gergely oklevelet kapott, mint a Táncsics gimnázium legeredményesebb diákja. Felkészítő tanáraik: Tornyainé Kovács Julianna és Verasztóné Kádár Katalin. ij

Játék kifulladásig Impromaraton – Te meddig bírod a játékot? címmel hirdette meg programját a Máltai Játszótéren a VM Színpad, a Vörösmarty iskola színjátszóinak csapata. A tervek szerint március 25-én 13 órától kifulladásig tart a folyamatos improvizáció Farkas Attiláné vezetésével. Az eseményre visszatérnek a kiröpült diákok is, hogy akár irányítóként is segítsék a nonstop játékot. Várják az érdeklődőket a programra, amely a Magyar Drámapedagógiai Társaság Dráma van! elnevezésű országos eseményeihez csatlakozik. –lia

Szűrővizsgálatok, előadások várták az érdeklődőket az orosházi programon • fotó: Rajki Judit Sajnos nincs minden rendben. A 2006-ban látták meg a napvilágot. járt. Családja végig bízott a csodá– Az egyik baba teljesen egészsé- ban, ami el is jött 2010-ben: a most mondat, amit nem szívesen hallunk. Főleg akkor nem, ha egy 18 gesen született, de a másiknál na- 9 éves Benedek megkapta édesanyhetes magzatról van szó. Takácsné gyobb volt a baj, mint azt gondoltuk. ja veséjét, amivel immár 6 éve él Katkó Emese ikreket várt, amikor Az egyik veséje ki sem fejlődött, a komplikációmentesen. ezt a tényt közölte vele kezelőor- másik pedig csak minimálisan műEz csak egy példája annak a közel vosa. ködött. Később az is kiderült, ös�- 300 veseátültetésnek, amit Magyarszetett betegséggel állunk szemben, országon éves szinten végeznek – Az észlelt elváltozás lesújtó hírét hiszen sem a hasfala, sem a hasiz- derül ki a Nemzeti Vese Program követően Szegedre irányították őket, mai nem fejlődtek ki rendesen, az tájékoztatójából. Többek között erre ahol kiderült, hogy egy húgycsőel- sem volt biztos, hogy megéri az 1 és a gyermekkorban előforduló vezáródás gátolja a baba vizeletüríté- éves kort – emlékezett vissza a ne- sebetegségekre hívták fel a figyelmet sét. Ezt egészen a szülésig kétheti héz kezdetekre az édesanya. Bene- az Orosházi Kórházban a március rendszerességgel hólyagpunkcióval deket évekig vizsgálták, infúziózták, 10-ei vese világnapi rendezvénnyel. Mea orvosolták. Boldizsár és Benedek gyógyszerezték, majd dialízisre is

Megszülettek az első Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt, azaz a NETFIT 2014/15-ös tanévre vonatkozó eredményei. E szerint a magyar gyerekek negyede túlsúlyos vagy elhízott, állóképességük lehangoló. A Magyar Diáksport Szövetség a Cooper Intézettel és a pedagógusokkal karöltve megközelítőleg háromezer iskolában mintegy 623 ezer felső tagozatos és középiskolás diák fittségi állapotát mérte fel. Az eredmény finoman szólva sem pozitív: a fiúknak megközelítőleg a kétharmada, a lányoknak alig több mint a fele esik az egészségzónába. Törzsemelésben, valamint ingafutásban voltak a legrosszabbak, és megfigyelhető, hogy az életkor emelkedésével párhuzamosan romlik a teljesítmény. – Nem követi a tüdő, a vérkeringés, az izomzat fejlődése a testi fejlődést, ha nem sportolnak a gyerekek, valószínűleg ezért jutunk el odáig, hogy a tizenkettedikes lányoknak például a háromnegyede kívül van az egészségzónán – mondja Mag Péter testnevelő. A szakemberek szerint fontos volna, hogy a rendszeres mozgásra ösztönzés családi üggyé váljon. – Az óvodás gyerekeknél még megvan a mozgásigény, amiről mi felnőttek az évek alatt szépen leszoktatjuk őket. Generációk váltak szülővé úgy, hogy a mozgást nem tartották és nem tartják fontosnak – hangsúlyozza Patyi Gábor, az orosházi önkormányzat sport ügyintézője, aki szerint ezen a gondolkodásmódon kellene változtatni, mivel a tét a jövő generáció egészsége. PE

hosszu elet hirdetes 2016-03-09:Layout 1 3/9/16 4:28 AM Page 1

A patika ingyen visszaveszi

Lejárt gyógyszerek A gyógyszerek lejárati idejét sokan nem figyelik, és az sem mindegy, hogy mit kezdünk ezekkel a tablettákkal. Pár szem lázcsillapító, megmaradt köhögéscsillapító – csak néhány, ami feltehetően sokaknál ott lapul a házi patikában. A lejárati idejükre azonban nem biztos, hogy már figyelnek. – A gyógyszerek dobozán minden esetben fel van tüntetve a lejárati idő, a gyógyszertárak csak úgy adhatják ki azokat, hogy azt még az orvos által kiírtaknak megfelelő szedési alkalmazás mellett, a lejárati időn belül felhasználják – tájékoztatott dr. Csiki Csaba gyógyszerész, a Csiki Patika tulajdonosa és vezetője. Hozzátette: a lejárati idő után a gyógyszerek – mivel ezek kémiai anyagok – lebomlanak, így vagy nem érik el a kívánt hatást, vagy a bomlástermék már káros lehet szervezetünkre. A 20/2005 (6.10) egészségügyi minisztériumi rendelet előírja, minden gyógyszertárban a lejárt gyógyszere-

A HOSSZÚ ÉLET TITKA Ismeretterjesztô elôadás az egészséges életmódról az orosházi Petôfi Mûvelôdési Központban

Fiatalítsd magad az antioxidánsok királyával! 2016. március 22. (kedd) 18 óra Az elôadó:

ket térítésmentesen vissza kell venni. Ezeket két csoportban különítik el: veszélyes hulladéknak minősülő, illetve a normál, lejárt gyógyszerek. Az előbbieknél, pl. injekciós tűk, a jogszabály nem egyértelmű, így a patikák külön értelmezik. – A mi álláspontunk az, ha megfelelően van becsomagolva, akkor beletehetik a betegek a gyógyszertárban található gyűjtőbe. Általában elmondható, hogy visszahozzák a lejárt szavatosságú gyógyszereket – emelte ki a gyógyszerész. Somodi

Dr. Demény János aneszteziológus, eleki háziorvos. Elkötelezett híve a természetes gyógymódoknak és a betegségek megelőzésének. Szorosan együtt dolgozik az eleki életmódközponttal. Számos helyen tartott már előadást megyénkben az egészséges életmódról.


www.oroscafe.hu • 2016. március 11.

Zenei - irodalmi est és országos könyvesblogger-találkozó | Táncsicsos diákok fotói a kávéház falán

Cél az olvasás népszerűsítése

Könyvekkel, könyvekért

Készüljünk együtt nemzeti ünnepünkre! címmel közös kokárdakészítés lesz a gyermekkönyvtárban március 11-én, 15 órától.

Oros-Kosár kézművesvásár várja az érdeklődőket a művelődési központban március 12-én, 9-től 14-ig. 10 órától fellép a Best Dance Company, 11 órától a Fülemüle Zenekar. Mozgó Mozi a művelődési központban március 12-én. 10 óra Breki, a békakirályfi (3D), 12 óra Alvin és a mókusok: A mókás menet, 14 óra A visszatérő, 17 óra Saul fia, 19 óra Deadpool, 21 óra A nagy dobás. WAMSZ, progresszív rockkoncert lesz a Rock Klubban 12-én, 21 órától. A „Kutató TANÁRaink” előadássorozat keretében dr. Blahó János tart előadást A változó világ sodrásában címmel a Táncsics gimnázium kollégiumának társalgójában március 16-án, 15 órától.

Az országos méretűvé vált orosházi kezdeményezés, a Veszíts el egy könyvet! elnevezésű játék ebben a hónapban ünnepli a 8. születésnapját, ezért a városi könyvtár március 18-tól 20-ig Nagy Könyvelhagyó Hétvégét rendez. Az esemény lényege, hogy a könyvkedvelők az említett hétvégén egyszerre veszítsék el a másnak szánt könyveiket. Az elvesztés és a megtalálás tényét a játék weboldalán, a www.veszitsel.konyvtar.hu-n kell dokumentálni.

– Számos bejegyzés tanúskodik arról, hogy mennyire nagy örömet okoz az, ha valaki csak úgy váratlanul talál egy könyvet – emelte ki Buzai Csaba, a városi könyvtár igazgatója. Hozzátette, hogy az elmúlt években mintegy 9 ezer könyvet veszítettek el, illetve találtak meg a résztvevők. Az akció népszerűségét tovább növelheti az is, hogy aki március 18-a és 20-a között elveszít egy könyvet, arról képet készít, és a fotót fel is tölti még az adott hétvégén a játék facebook oldalára, akkor egy sorsoláson vehet részt, ahol akár

megnyerheti a több mint 50 ezer forint értékű könyvcsomagot is. A hagyományos eseményhez kapcsolódóan március 19-én egy országos könyvesblogger-találkozó is lesz, amit a kortárs magyar író, Grecsó Krisztián és az énekes, dalszerző, szövegíró és rendező KollárKlemencz László zenés irodalmi estje tovább színesít. Mindezt megelőzi egy, az olvasás témáját is érintő kerekasztal beszélgetés és egy közös, 10 perces, hangos főtéri felolvasás is. A szervezők az ingyenes programokra mindenkit szeretettel várnak. ST

Tehetséges alkotók

fotókiállítás » Meglátták, megörökítették

A Táncsics két diákjának fotóiból nyílt kiállítás múlt szombaton az Amadeus kávéházban. Ez a második alkalom, hogy táncsicsos tanulók egy tárlat keretében mutathatják be alkotásaikat a nagyközönség számára. Manapság mindenkinek ott van a zsebében az eszköz ahhoz, hogy fotókat készítsen, de csak keveseknek adatik meg az a képesség, hogy meglássák és megörökítsék a világban azokat a pillanatokat, melyek igazán emlékezetesek lesznek az utókor számára. Az egyik alkotó, Molnár Zsuzsanna fotóit látván elgondolkodik az ember: mi lesz a világ sorsa,

fotó • Hajzlinger Dominika

mekkora károkat okoz a globális felmelegedés. – A képeimen látszik, hogy a fekete-fehér megjelenítést helyezem előtérbe. Már kiskoromban is közel állt hozzám ez a két szín, valahogy ezek fognak meg a legjobban – osztotta meg Zsuzsanna. A másik művész, Hajzlinger Dominika jól elkapott pillanatai kissé vidámabbak, és szokatlan látásmódot tár fel a néző előtt. – Helyzetember vagyok, a látásmódom mindig ehhez mérten változik. Persze, ha látok valamit, akkor ebből próbálom mindig a legjobbat kihozni, ezek a képek is ezt az érzést szemléltetik – mondta Dominika. –deu

Gyűrű-kúra a házasságokért

Az elmúlt napokban két olyan esemény is volt a városban, amely a házasság témáját érintette. Mindkettő célja az volt, hogy a meglévő kapcsolatok működését segítse. Összefoglaljuk.

A február közepi házasság hete Orosházán – ökumenikus összefogás révén – egy hónaposra nyúlt. Vasárnap zárták a Szerelmes kalandtúra elnevezésű akciót, amelyben 35 pár vett részt. Egy hónap alatt kellett hét „feladatot” kettesben végrehajtaniuk. Egybehangzó vélemények szerint nagyon hasznos volt a kezdeményezés. Március 8-án dr. Mihalec Gábor adventista lelkész, pár- és családterapeuta A házasság életszakaszai

címmel tartott előadást. Az előadó Gyűrű-kúra néven kidolgozott egy párkapcsolati tréninget, amit több száz párnak meg is tartott. A programhoz tartozó könyvet Amerikában és Lettországban is kiadták. Előadásában úgy fogalmazott, ha tudatosan mennek bele a felek a házasságba, és ismerik ennek a rendszernek a működési sajátosságait, könnyebben viselik a mindennapi nehézségeket, mert tudják, hogy hozzátartozik a nagy egészhez. Továbbá azt is tudják, hogy azok elmúlnak, jön egy másik életszakasz. Ha pedig ismerik, melyiknek mi a lényege, jellemzői, nehézsége, kezelni is jobban tudják a problémákat. Ízelítőül: szerinte 4 szakaszra bontható a házasság: álmodozás,

illúzióvesztés, felfedezés és mélység szakaszai. A kezdeti „mézeshetek” 2, de akár 10 évig tarthatnak, amikor a társak a másikról alkotott saját illúziójukba szerelmesek. A második szakaszban ezt veszítik el, és mindenben a hiányt látják, ekkor van a „felébredés”, és a legtöbb válás (7. évben). A harmadik szakaszban újratanulják, felfedezik egymást, de már a valós egyéniségüket. A negyedikben, a mélység szakaszában annak gyümölcsét élvezhetik, amiért dolgoztak. Ilyenkor van leginkább egyensúlyban az ÉN és a MI aránya. Minden életszakasznak a nehézségeit, krízisforrásait is megismerhettük, és mindig elhangzott: ki kell bírni, mert lesz jobb! B. Imre Julianna

5

pro gr a ma jánló Rendhagyó szülői értekezletet szervez az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a Bla Bla szórakozóhelyen március 11-én 17 órától. Téma: a mai fiatalok és a szórakozás.

A szervezők a főtéri felolvasást követően a városban veszítik majd el könyveiket • archív fotó: Kecskeméti K.

kultúra

A LélekVitamin Klub következő találkozóját a városi könyvtárban tartja március 16-án, 15 órától.

elfelejtett technika reneszánsza című kiállítása lesz látható a múzeumban március 18-án, 17 órától. Ugyanebben a témában kézművesnap az alkotóval 19-én, 9 órától. Az Orosházi mazsorettek versenyét és gáláját rendezik a művelődési központban 19-én. 9 óra regisztráció, 10 óra megnyitó, 10.30 versenyek, 15 óra a zsűri értékelése és eredményhirdetés, 16 órától gálaműsor. Fellépnek: Eötvös József katolikus iskola óvodás és iskolás mazsorettcsoportjai, Silver Táncsport Egyesület, Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület 2015, Orosházi Fúvószenekar. Klubnap keretében Bob Dylan est lesz a Rock Klubban 19-én, 18 órától. Bababörze a művelődési házban 20-án, 9 órától. Asztalfoglalás és információ: 06 (20) 489-3801. Bartók Béla emlékkoncert (II. növendékhangverseny) várja a komolyzene kedvelőit a Művészetek Házában 23-án, 17.30-tól. Fellépnek a művészeti iskola növendékei. Húsvéti ünnepváró kézműves játszóház várja a gyerekeket a művelődési központban március 24-én, 9-től 12-ig. A részvétel ingyenes.

Dr. Grin Igor természetfotóiból nyílik kiállítás, Szigetköztől Stendörrenig címmel a Városi Képtárban március 17-én, 17 órától.

A honfoglalás kori tárgymásolatok készítése és tanulságai címmel tart előadást és szakmai bemutatót Strohmayer Ádám ötvös-cizellőr, régészhallgató a múzeumban március 25-én, 14 órától.

Kriston-Bordi Zsuzsanna Quilling, az életre keltett papírcsíkok, egy

Játszóház, húsvéti készülődés a gyermekkönyvtárban 25-én, 15 órától.


6

békés megye

Kolbász, szalonna, pálinka a megyei fesztiválokon | Közel 58 milliárd forint fejlesztésre

Megújult a megyeszékhely vasútállomása

Békés megye kapuja

2016. március 11. www.oroscafe.hu

Megvan a költségvetés FEJLESZTÉSEK » Ülésezett a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése Megtartotta idei első munkaülését a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A napirenden több fajsúlyos téma szerepelt, többek között döntöttek a képviselők a munkaprogramról, a költségvetésről, együttműködési megállapodásokról, és módosították a TOPfelhívások megyei keretösszegének felhasználásütemezését.

Visszaállt a vasútállomás megszokott rendje • fotó: Zentai Péter

Január végétől az utazóközönség rendelkezésére áll a korhű, eredeti állapotában felújított békéscsabai vasútállomás épülete. A restaurátorok az 1930-as években alkalmazott felújítási technológiákat alkalmazva állították helyre a most már régi fényében tündöklő

műemlék épületet. A megnyitást követően a pénztárak már a végleges helyükön, a csarnokban működnek, az utasok is a csarnokon, illetve az aluljárón át közelíthetik meg a peronokat. A mellékhelyiségek várhatóan néhány héten belül már használhatóak lesznek. A liftek

elkészültek, de a hatósági használatbavételi engedély kiadásának feltétele az üzemeltetési és karbantartási szerződés megkötése. A felvételi épület és környezetének teljes körű felújítása várhatóan április végére készül el, ekkor válik teljessé az állomás rekonstrukciója.

A Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesülettel, a Békés Megyei Építész Kamarával és a Békés Megyei Mérnöki Kamarával kötött együttműködési megállapodást a testület. Utóbbi két megállapodás célja, hogy a TOP-pályázatok előkészítésében megyei építészek, mérnökök minél nagyobb számban vegyenek részt. Elfogadta a testület a 2016. évi munkaprogramot, és az idei költségvetésről szóló rendeletet is. Zalai Mihály közgyűlési elnök kiemelte: olyan feladatokra is csoportosított keretet a testület az idei költségvetésben, amelyek nem kötelezőek, ilyen a Bursa Hungarica ösztöndíjprogramhoz való csatlakozás. Fontosnak ítéli, hogy a költségvetés lehetővé teszi, hogy a megyei önkormányzat hivatalának munkatársi létszáma tovább növekedhet, minderre azért van szükség, mert

a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak települési megvalósításában a megyei önkormányzat részt vesz – amennyiben erre a település igényt tart –, a megnövekedett feladat ellátásához azonban több kollégára van szükség. Békés megye komplex felzárkóztatási programja kapcsán vita alakult ki a képviselők között. A tervezetben külön dokumentum foglalkozik a mezőkovácsházi és a sarkadi járás felzárkóztatásával, ez volt az, ami miatt több képviselő szót emelt. Véleményük szerint a Terület- és Településfejlesztési program pályázatainak elbírálásánál előnyt élvez az említett két járás, a többi hátrányára. Zalai Mihály elnök kiemelte: kormányrendelet határozza meg, mely járásokat kell komplex programmal fejleszteni – Békés megyében a sarkadit és a mezőkovácsházit –, mely települések tartoznak a szabad vállalkozási zónákba. Ezek mind a területi kiegyenlítődést segítik, amiket érvényesíteni kell, nemcsak a TOP-ban, hanem más operatív programokban is. A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése március 11-én ünnepi ülést tart Szabadkígyóson, a következő munkaülés áprilisban lesz.

Hagyományőrző napok

Házias ízeket kóstolhattunk megyeszerte • fotó: Kecskeméti Krisztina Pörzsölés, kolbászgyúrás, pálinkakóstolás. Három mozzanat, ami a téli időszakra jellemző disznóvágás velejárója. A megye több településén is rendeztek hagyományőrző eseményeket februárban. Gyulán idén is megszervezte a

német nemzetiségi önkormányzat a hagyományos Németvárosi Disznótor és Maszkázást a Máriás-háznál. A rendezvényre előkerültek a régi eszközök, a teknő, az akasztó, az üstök, az üstházak, a kaparók, a régi receptek és ételek.

Harmadszor tartottak városi disznótort Szeghalmon, amit ebben az évben kolbászgyúró és kolbásztöltő versennyel, valamint pálinkamustrával is kiegészítettek. Tizedik alkalommal rendezték meg az Orosházi Hagyományok-Ízek Versenyét. A programban a színpadi produkciók mellett kézművesek, kistermelők várták az érdeklődőket sátraiknál, lehetett kolbászt és hurkát kóstolni, az Orosházi Kolbászklub még látványdisznótort is bemutatott. Idén is voltak versenyek, pálinkákat, füstölt kolbászokat és szalámikat neveztek készítőik. Összesen 204 pálinka, 63 kolbász és szalámi, valamit 15 kolbászgyúró csapat versengett az értékes díjakért. Magyarország mellett Szlovákiából, Szlovéniából, Szerbiából és Horvátországból érkeztek csapatok Orosházára. A hagyományőrző programok egész évben folytatódnak szerte a megyében, szinte valamennyi település megtartja saját fesztiválját, koncentrálva arra a helyi termékre, amiről városa, községe ismert.

Több száz projektjavaslat TOP-PÁLYÁZAT » Segít a megye az önkormányzatoknak A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Békés megyébe összesen 57,94 milliárd forint érkezhet. Az első felhívások 2015 végén és 2016 elején jelentek meg, a felhívásokban nevesített összeg több mint 28 milliárd forint. Annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló keretet a megye települései teljes egészében felhasználhassák, fontos, hogy olyan

pályázatokat adjanak be, amelyek minden kritériumnak megfelelnek. A megyei önkormányzat hivatalának területfejlesztési szakemberei ezért az elmúlt hetekben egyeztetésre invitálták a települések vezetőit, szakembereit, és áttekintették a projektjavaslatokat. Eddig több mint 92 órányi megbeszélést folytattak, ezalatt 274 projektjavaslatot néztek át. A megyei önkormányzat – a megyeszékhelyen kívül – minden te-

lepülésnek kötelezően segít a pályázatok során, amennyiben ezt a település kéri. Ez a segítség már nemcsak a projektmenedzsmenti, hanem a pályázatokhoz kapcsolódó egyéb feladatokban is kérhető a megyei szakemberektől. A Békés Megyei Önkormányzat mindeddig 47 településsel kötött együttműködési megállapodást a projektmenedzsmenti tevékenység ellátására.

Komoly feladatok előtt áll a megyei közgyűlés • fotó: Zentai Péter

fókuszban a droghelyzet

Ülésezett a KEF

A Békés Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (BM KEF) soron következő ülésén a droghelyzet volt a fő téma. Az ülésen Tolnai Péter, a megyei közgyűlés alelnöke, a BM KEF elnöke köszöntötte a megjelenteket, és elmondta, hogy mind a kilenc járásban megalakult a KEF, ami jelentős eredmény. Kiemelte: az egyeztető fórumhoz minden olyan szervezet csatlakozott, amelyik akar, tud és kötelessége is tenni a kábítószer-fogyasztás megelőzése érdekében. Kárász László vezető mentőtiszt és Varga Tibor vegyészszakértő, a Szegedi Regionális Kábítószer-vizsgáló Laboratórium munkatársa tartott előadást a mai droghelyzetről, ami aggodalomra ad okot, ugyanis a fogyasztók több mint fele 18 év alatti. Kárász László kiemelte: problémát jelent az is, hogy gyakran maguk a fogyasztók sem tudják, milyen szert használnak, így a mentősöknek is nehéz eldönteni, hogyan segítsenek. Egyre népszerűbbek az új pszi-

choaktív szerek, a dizájner drogok, amelyekhez nemcsak könnyű hozzájutni, de olcsón be is szerezhetők. Legelterjedtebb ezek közül a herbál vagy biofű, ami tulajdonképpen szintetikusan előállított marihuána. Érdekességként emelte ki, hogy a nemek arányának megosztása milyen mértékben tolódik el a férfiak felé: a fogyasztók mindössze 17 százaléka nő, 83 százalékuk férfi. A vezető mentőtiszt kitért előadásában az alkoholra is, amelyhez könnyen hozzájutnak a fiatalok is, a legfiatalabb alkoholmérgezéssel kórházba szállított beteg mindössze 11 éves volt. Kárász László felhívta a figyelmet: amennyiben bárki alkoholmérgezésre, droghasználatra gyanakszik, azonnal hívja a mentőket. Sziszák Katalin, a megyei szociális és gyermekvédelmi központ vezetője elmondta, az állami gondozásban lévő fiatalok is veszélyben vannak. Az összejövetelen nevelőszülők, nevelőszülői tanácsadók, gyámok is részt vettek.

A Békés Megyei Önkormányzat és az Orosházi Média Kft. együttműködésével készült


www.oroscafe.hu/rovat/sport • 2016. március 11.

Az ONKC következő ellenfele 13-án a Kézilabda Szeged SE | Szél Anna és Rácz Richárd aranyérmet nyertek

a rutin hiányzott a hajrá perceiben

ONKC: Küzdelmes mérkőzés

»

Lovas Európa-bajnok Létfontosságú meccs erőemelés » Remekeltek a Toldi SE szombaton jön a Mezőkövesd

Az észtországi Tartuban március 5–12. között zajlik az ifjúsági, junior, és felnőtt RAW Erőemelő Európa-bajnokság. A junior hölgyeknél Lovas Mónika, az Orosházi Toldi SE versenyzője +84 kg-ban fekvenyomásban 107,5 kg-os teljesítménnyel Európa-bajnok lett, guggolásban 162,5 kg-mal második helyen végzett. 190 kg-os felhúzással Lovas szintén a második helyet érte le, eredménye összetettben is ezüstérmet ért számára 460 kg-os teljesítménnyel. Musztafa Imre edző tanítványa csak testsúllyal maradt le az első helyről a brit Wetheridge Leight mögött, aki szintén 460 kgig jutott. – Köszönöm a lehetőséget Musztafa Imrének és a felkészítést Szabó Ágnesnek és a csapatnak – írta Facebook üzenetében az újdonsült Európa-bajnok. Az ifjúsági fiúknál Paczuk Ádám első nemzetközi versenyén a 74 kg-os súlycsoportban élete legjobb teljesítményével összetettben 465 kg-mal negyedik helyen zárta a versenyt. Guggolásban 160 kg-ot, fekvenyomásban 110 kg-ot, felhúzásban 195 kg-ot sikerült teljesítenie. Szabó Árpád a junior férfi 83 kg kategóriában a 10. helyen végzett. Árpi 14 kg fogyás után nem tudta hozni az önmaga számára felállított szintet. Az Európa-bajnokság március

Harcosan, több kiváló egyéni teljesítménnyel szerezte meg a két pontot a PLER otthonában NB I-es férfi kézilabdacsapatunk: PLER-Budapest – Orosházi FKSE-LINAMAR 19 – 22 (10 – 13) K&H liga bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés, Lőrinci Sportcsarnok, 345 néző. V.: Medve, Nagy L. Az alsóház kiélezett mezőnyében minden pontnak hatalmas jelentősége van – ennek jegyében készült az Orosháza a szerdai budapesti mérkőzésre. Cemas gólja nyitotta a találkozót, amire gyorsan válaszoltak a házigazdák. A tét rányomta bélyegét a játékra, mindkét gárda sokat hibázott. Fej fej mellett haladtak a csapa-

tok, ám az első játékrész finisében ismét belehúzott az Orosháza. Két gyors hazai góllal kezdődött a második félidő, zárkózott a PLER. Kiélezett küzdelem, kemény játék folyt a pályán, de az OFKSE tartani tudta két-három gólos előnyét, a kapuban pedig Miklós Gergő továbbra is remek teljesítménnyel rukkolt elő. Az orosházi együttes okos játékkal, több kiváló egyéni teljesítménnyel szerezte meg a nagyon fontos két pontot. Vladan Jordovic vezetőedző elmondta, gratulál az egész csapatnak a győzelemhez. Az OFKSE szombaton 18 órától a Mezőkövesd gárdáját fogadja az Eötvös-csarnokban. tk

Spartacus-aranyak

Az újdonsült Európa-bajnok, Lovas Mónika • fotó: Orosházi Toldi SE 12-én ér véget, addig további sikerekért szoríthatunk, hiszen Szabó Ágnes éremesélyes, péntek délelőtt versenyez. Betkó Tamás

Az Orosházi Spartacus birkózói több korosztályban gyűjtötték az érmeket a hétvégén. Március 6-án Kaposváron a kadet korosztályban Szél Anna korengedménnyel indult, és 56 kg-ban aranyérmet szerzett. A férfiak mezőnyében 50 kg-ban Rácz Richárd szintén a dobogó legfelső fokára állhatott. A Spartacus többi versenyzője is helytállt: 60 kg-ban Sallai Gabriella az 5., 85 kgban Bojtor Gellért szintén 5. lett. Szigetszentmiklóson rendezték az U23-as szabadfogású országos bajnokságot. – Vegyes érzelmekkel gondolok vissza a versenyekre. Tanítványaink

7

Karateérmek

Szoros mec�cset hozott a 7. ONKC és a 8. Szeged KKSE összecsapása. Hullámzó játék és komoly izgalmak jellemezték a múlt szombati mérkőzést. Bár az 58. percben, 27-26-nál még az orosháziak vezettek, onnan már csak szegedi gólok születtek, így a vendégek, ha minimális különbséggel is, de nyerni tudtak: OXXO Energy Orosházi NKC – Szeged KKSE 27 - 28 (14 -14). Tudósítás az OrosCafén. fotó: Rajki Judit

versenyzői Észtországban

sport

jól küzdöttek, de sajnos két döntőt is elvesztettek. Villim István és Kránitz Adrián 2., Sepeczán János 3. helyen végzett súlycsoportjában – összegzett Hangya János edző. A diák I. korosztályban Kaposváron, kötöttfogásban léptek szőnyegre az orosházi versenyzők. – Jochim Márk és Nagy Ferenc a legnépesebb súlycsoportban, 42 kg-ban 38 versenyző között az elődöntőig jutottak. Itt vereséget szenvedtek, így a 3. helyért küzdhettek, egymás ellen. Kettőjük csatájából Jochim Márk került ki győztesen, így 3. helyen végzett, Nagy Ferenc 5. lett – adta hírül Szél Attila elnök. BT

Március 5-én Szentesen rendezték meg a Knock-Down diákolimpiát, melyen 49 egyesület, közel 300 fővel vett részt. Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület 10 versenyzővel indult, és nagy küzdelmek közepette három bronzérmet szereztek. Gyermek 1 kategóriában 3. helyen végzett Berki Beáta és Fejes Róbert. Serdülő kategóriában a 3. helyet szerezte meg Lipták Galló Máté. Az éremesélyesek közül Barta Dávid, Liszkai Szilárd és Sebő Dávid szoros küzdelmekben maradtak alul. A versenyzőket Shihan Zsiga Zsolt, Sempai Magon Hajnalka és Sempai Zsiga Bence segítette. A következő verseny március 20-án a hollandiai Hágában lesz, ahol Rábai Gábor és ifj. Zsiga Zsolt képviseli városunkat. b

Kezd a Rákóczi Ismét bajnoki pontokért játszik szombaton a Rákóczi Vasas megyei első osztályú focicsapata. Az ellenfél a Mezőkovácsházi TE csapata lesz. – Az 5. helyen állunk, nem mondtunk le a dobogóról, ezért hazai környezetben győzelmet várok a csapattól – nyilatkozta bizakodva Polyák László edző. A találkozót március 12-én, 14.30-tól az OMTK-ULE Sportközpontjában rendezik a műfüves pályán. bt

Búvárúszás Február 27–28-án rendezték Egerben a XI. CMAS Uszonyosúszó Világkupa második fordulóját. A versenyen 15 ország 360 versenyzője vett részt. Károlyi Csilla, az Eötvös DPSE versenyzője két negyedik és egy hetedik helyezést ért el a rangos mezőnyben. – Az egri világkupa forduló csak egy állomás, a legjobb formát majd nyáron, a görögországi vb-n kell nyújtanom, ahol a női váltó nem titkolt célja, hogy 4x100 m-en kvalifikáljuk magunkat a 2017. évi wroclawi világjátékokra – vázolta fel céljait Károlyi. betkó

Hátország Az OMTK-ULE több helyszínen, több korosztályban lépett pályára. Eredmények: OMTK-ULE U19 – Hódmezővásárhely 2 – 4, OMTK-ULE U17 – Hódmezővásárhely 3 – 1, OMTK-ULE U15 – Várfürdő-Gyula Termál FC 2 – 1, OMTK-ULE U14 – Várfürdő-Gyula Termál FC 8 – 0. Az U11 és U13 korosztály Bozsik-tornán vett részt Hódmezővásárhelyen, csapataink mérlege: hét döntetlen és három vereség. bt

Emlékverseny Március 6-án megkezdődött a XIX. Lantos György Emlékverseny, az első rendezvényen sakkban mérték össze tudásukat a kardoskúti Művelődési Központban. Az orosházi versenyzők közül Kunos Zoltán és Tamási Zoltán a 2., illetve a 3. helyen végzett, Váczi Sándor 4. lett. A legjobb ifjúsági versenyző díját Ökrös Zsombor orosházi sakkozó kapta. -t


8

mozaik

Tablók mesélnek az origami történetéről | Ha az erősítő mesélni tudna

2016. március 11. • www.oroscafe.hu

Virágcsokrok a nőknek

Fogadóóra Lövei Ferenc, a 4. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart március 16-án, 16.30 órától a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. épületében.

»

Az orosházi nők, hölgyek, asszonyok nőnapi köszöntésének céljával rendezték a most látható kiállítást a Városházi Galérián. Szeriné Rein Rózsa orosházi festő virágcsokrai várják mindazokat, akik örömet lelnek virágcsendéletek szemlélésében. A vendégkönyv egyik bejegyzése szerint annyira valósághűek, hogy csak az illatuk nem érzékelhető. Az orosházi tárlat április 4-ig látható. fotó: Kecskeméti K.

patikaügyelet Március 7-étől március 13-áig: Orosházi Kórház Intézeti Gyógyszertár 5900 Orosháza, Könd u. 59., telefonszám: (68) 411-166 Március 14-étől március 20-áig: Fehér Kígyó Gyógyszertár 5900 Orosháza, Kossuth u. 42., telefonszám: (68) 510-310 Március 21-étől március 27-éig: Szent István Patika 5900 Orosháza, Szabó Dezső u. 3., telefonszám: (68) 412-752

Orvosi ügyelet Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

traffipax

ovtv-műsor Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21.30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Bencze show szombaton 21.30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 13 órától. Kvantum című tudományos magazin március 10-én, csütörtökön 19.30-tól. Ismétlés március 11-én, pénteken 19.30-tól, március 12-én, szombaton 15.30-tól és március 13án, vasárnap 11.30-tól. OFKSE LINAMAR–Mezőkövesdi KC NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés március 14-én, hétfőn 17 órától.

kutyaszorító Rumbát társával a határban találtuk, feltételezzük, hogy magukra hagyták őket. Rumba szófogadó, kiegyensúlyozott, okos kutya. Élénk, de nem ideges vérmérsékletű. Szeret sétálni, játszani, labdázni, nem kedveli a magányt és a bezártságot. Intelligens német vizsla, szuka kutya. »»Telefon: 06 (70) 619-2307 »»www.oroshaziallatvedok.hu »»Állatkínzás, rossz tartás bejelentése: 06 (70) 619-2308

Beattörténetet írhat Különleges világ Országos pályázaton nyert Törköly József zenei könyvtáros pályázata. Az 1974 és 1979 között Orosházán tartott Beat-fesztiválok történetét írhatja meg a 300 ezer forintos támogatás felhasználásával. Az év első felében megszületik az a könnyűzenei helytörténeti munka, amelyre a Cseh Tamás Program és a Kultúrházak éjjel-nappal program közös kiírása ad lehetőséget. A hír szomorú aktualitása, hogy a beadott szinopszist párja betegsége idején állította össze, és az ő segítségével készítette el a tél folyamán. A könyvtáros úgy tervezi, az ő emlékének ajánlja majd az elkészült munkát. Mint korábban megírtuk, Törköly

József komoly adatbázist alakított ki az elmúlt években, ami most segítheti. – Ezenfelül a megyei levéltárban fogok kutatni a megyei sajtóban, ill. a kulturális intézmények okmányaiban. Az éves munkatervekben, beszámolókban biztosan találok olyan adatokat, amelyek ehhez szükségesek – mesélte a zenei könyvtáros. A Ha az erősítő mesélni tudna című pályázatra olyan szinopszisokkal lehetett nevezni, amelyek a települések könnyűzenei múltjának feltárását és dokumentálását segítik elő. A zsűri indoklásában kiemelte, hogy a pályaművek olyan információkat hordozhatnak, amelyek a magyar rocktörténet szempontjából is fontosak. IJ

Omega a templomban Az Omega együttes továbbra sem áll meg, még új albummal is készülnek „Testamentum” címmel. Az orosházi evangélikus templom falai közé hozzák a híres Omega Oratórium produkciójukat, mely bejárta Európát. Kóbor János, az Omega frontembere, Ördög Endre, az Orosházi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze, Fejes Róbertné alpolgármester és Trunkos András, az Omega együttes producere tartott sajtótájékoztatót szerdán az Alföld Gyöngye Hotelben. A tájékoztató apropója az április 9-i Omega Oratórium turné zárókoncertje, amit az orosházi evangélikus EGY ÓRÁJA KEZDTÉL EL HAJTOGATNI, ÉS MÉG EGY REPÜLŐ SEM JÖTT ÖSSZE?!

ORIGAMI

03. 11.: Bajcsy-Zs. u., Szarvasi út, Iglói u., Szent I. u. 03. 12.: Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent I. u. 03. 13.: Szarvasi út, Iglói u., Szőlő krt., Szent I. u. 03. 14.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 03. 15.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u. 03. 16.: Bajcsy-Zs. u., Szarvasi út, Iglói u., Szent I. u. 03. 17.: Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent I. u. 03. 18.: Szarvasi út, Iglói u., Szőlő krt., Szent I. u. 03. 19.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 03. 20.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u. 03. 21.: Bajcsy-Zs. u., Szarvasi út, Iglói u., Szent I. u. 03. 22.: Aradi u., Szentesi út, Iglói u., Szent I. u. 03. 23.: Szarvasi út, Iglói u., Szőlő krt., Szent I. u. 03. 24.: Bajcsy-Zs. u., Gyopárosi út, Szentesi út, Szőlő krt., Aradi u. 03. 25.: Szentesi út, Gyopárosi út, Iglói u., Aradi u.

NEM TUDOM, MI VAN...

templomban tartanak. – Elég széles a rajongótáborunk, több generációt karol fel. A templomok varázslatos helyszíneit használjuk ki ezzel a produkciónkkal, a stadionoknál sokkal barátságosabb légkörrel – fogalmazott Kóbor János. Elmondta, ez egy exkluzív élmény lesz a hallgatóság számára. Elárulta azt is, hogy január óta a zenekar egy új albumon is dolgozik, melynek a „Testamentum” címet adták, a lemezen a világhírű Queen együttes gitárosa, Bryan May is közreműködik. Erről a lemezről is felcsendül majd egy szám az orosházi evangélikus templom falai között. Lázár Deu ATTÓL TARTOK, A PAPÍRHAJTOGATÁS NEM NEKEM VALÓ. PRÓBÁLJUK MEG EGYÜTT, HÁTHA TUDOK SEGÍTENI.

Orosházára érkezett Az origami csodálatos világa című kiállítás. A Petőfi Művelődési Központban látható tárlat nem csak a több év munkáját tükröző kiállított darabokat tartalmazza, a látogatók saját maguk is kipróbálhatják ezt a művészetet. Az ingyenes kiállítás nem csupán gyerekeknek, felnőtteknek is ajánlott. Videó az OrosCafén • fotó: Rajki J.

A hét embere Dr. Seres Zsuzsanna belgyógyász-nephrológus főorvos, aki évente több mint 5 ezer beteget vizsgál meg. Immár három évtizede elhivatott dolgozója az Orosházi Kórháznak. Már gyermekkorában elkötelezte magát az egészségügy mellett, és a betegek gondozását azóta is szívügyének tekinti. – Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi – vallja a doktornő, aki éppen ezért tartja fontosnak a gyógyítás mellett a megelőzést is, így nem meglepő, hogy a kezdetektől fogva aktívan részt vesz a vese világnapi rendezvény megszervezésében és lebonyolításában egyaránt. A főorvosnővel, aki munkája mellett anyaként is kiválóan megállja a helyét, bővebb interjút olvashat az OrosCafén. st

PAPÍR PAPÍR

PAPÍR PAPÍR

A HAJTOGATÁS TÉNYLEG KITŰNŐEN MEGY...

PAPÍR PAPÍR

Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Tel.: 06 (68) 411-204; 104

Rendőrkapitányság

Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107

PAPÍR

Tűzoltóság

Tel.: 06 (68) 414-244; 105

Mezőőrség DJ

ÉLET

Polgármesteri Hivatal Mentőállomás

PAPÍR

OROSHÁZI

telefonszámok

Tel.: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: szerda 9 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.