2016.06.03/20. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2016. JÚNIUS 3. • XXI. ÉVFOLYAM • 20. SZÁM

Emberség, érték, közösség

2

– Vöröskeresztes országos találkozó Orosházán

6

Tervezhetőbb munka Kaput nyitnak a világra

Jeles ünnepük

4

– Születésnapot ünnepelt az evangélikus óvoda

Tőlük kaptuk a batikot

3

– Nagyköveti látogatás a Táncsics gimnáziumban

7

Orosháza Kupa

– 14 település 39 leány kézilabdacsapatával

A városi pedagógusnapi ünnepséget a művelődési házban tartották június elsején. Ünnepi műsorral kedveskedtek a pedagógusoknak, és nyugdíjba vonuló óvónők, tanárok vehettek át elismerést. » További részletek: 4. oldal

Mobil

Negyvenmilliós támogatás a Kodolányinak

Vele vagy nélküle?

Hozzánk költözik a főiskola

25 éve még csak a szerencsések rendelkeztek telefonnal. Ma már a gyermekeink sem tudják elképzelni az életet nélküle. Virányi Barbara pszichológust kérdeztük, milyen jelei vannak a mobilfüggősségnek.

Székesfehérvárról Orosházára A város minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a Kodolányi főiskola 2016 szeptemberében orosházi székhellyel indítsa az új tanévet. A képviselő-testület hétfőn 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást szavazott

meg a székhely és a jelentős könyvtári állomány átköltöztetésére Székesfehérvárról Orosházára. Ez az összeg szolgál majd a rektori hivatal kialakítására, valamint a 2016/2017-es tanév első félévének elindítására is.

fotó: Kecskeméti Krisztina Hónapok óta ismert tény, hogy 2016 szeptemberében Orosházára költözik a Kodolányi János Főiskola központja. A felsőoktatási intézmény rektori hivatalának és könyvtárának áthelyezése jelentős összegbe kerül, amihez a főiskola a város segítségét kérte. A cél a képzések bővítése által is a fiatalok itt tartása.

A Kodolányi főiskola több mint 10 éve van jelen Orosházán, az elmúlt hónapok történései alapján kijelenthető, az eddiginél jóval komolyabb szerepet játszik majd a város, a térség fejlődésében. A hétfői képviselő-testületi ülésen a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is egyetértettek abban, a főiskola fejlesztése hatalmas lehetőséget jelent. » folytatás a 3. oldalon

– Azért különösen nehéz a mobilfüggőség felismerése, mert teljesen elfogadott dolog a mai világban, hogy valakinek mobiltelefonja van, és azt gyakran használja. Sokszor nehéz megkülönböztetni a már függő személyt a csupán nagyon elfoglalt embertől – kezdi beszélgetésünk elején Virányi Barbara. Mobilfüggőnek azokat nevezi a szakirodalom, akik a telefonjukra telepített alkalmazásokat naponta több mint hatvanszor indítják el. Leginkább a 13-20 éves korosztály veszélyeztetett. – A felső tagozatos és középiskolás tanulók közül 20 gyermekből 4-5-en saját bevallásuk szerint nem tudnának a mobiltelefonjuk nélkül létezni – emelte ki a pszichológus, akit a munkája során a szülők gyakran keresnek meg azzal, hogy gyermekük túl sok időt tölt mobilozással. A mobilfüggőséget a szorongással kevert függőségek közé sorolhatjuk. A mobiltól való „elszakadás” szinte elviselhetetlenné válhat, súlyos pánikrohamok is jelentkezhetnek. Megjelenhet a frusztrációból eredő dühkitörés, az agresszió, vagy éppen ennek ellenkezője, a mély depresszió is. Ha felmerül a gyanú, hogy mobilfüggő a gyermek, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni. esgyé

Felnőttcsapatot indít az OMTK-ULE Az utánpótlásból kiöregedett fiatalok és korábbi orosházi játékosok alkothatják azt a labdarúgócsapatot, amit az OMTK-Utánpótlás Labdarúgó Egyesület 1913 indít. LABDARÚGÁS – Amióta egy éve kiesett az NB III-ból az Orosháza FC, üresen állt a Fűtőház utcai Mátrai Sándor Stadion. Mostanáig.

– Szeptembertől elindítunk egy felnőttcsapatot, hogy az OMTK-ULEból kiöregedő játékosoknak is legyen lehetőségük tovább focizni Orosházán, és azok se hagyják abba, akik nem kapnak játéklehetőséget a megye I-es Rákóczi Vasasban vagy más felnőttcsapatnál – mondta Tóth-Kása Sándor, a klub elnöke. Jelen állás szerint megye III-ban indulnak, az U17 és U19 csapat játékosai mellett több

rutinos orosházi focista is oda igazol. A vezetőedző az UEFA B licences Gyimesi András lesz, aki az NB II-es OFC és Csorvás másodedzője volt. – Többször elmondtuk az elmúlt hónapokban, keressük a megoldást, hogy a Mátrai-stadion ne álljon üresen. Nagyon örülök, hogy a hosszú tárgyalások után eljutottunk idáig – fogalmazott Bojtor István. A sportért felelős alpolgármester kiemelte, az

önkormányzat kétféle módon támogatja a csapatot. – Egyrészt az OMTK-ULE 25 millió forintot kapott 2016-ban, ebből kell megoldania az utánpótlás- és a felnőttcsapat idei működtetését. Másrészt biztosítjuk a stadiont, ahol megpróbálunk minden olyan feltételt megadni, hogy a csapat és a szurkolók is jól érezzék magukat – emelte ki Bojtor István. Mek


KÖZÉLET

2

OROSHÁZI ÉLET • 2016. JÚNIUS 3. • XXI/20. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állásajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Szellemi munkakörök: anyagbeszerző-raktárvezető, kereskedelmi ügyintéző, pénzügyi-számviteli ügyintéző, hitelértékesítő, adminisztrátor, műszaki ügyintéző, ügyintéző-adminisztrátor, titkárnő (Nagymágocs), gazdasági igazgató, mérlegképes könyvelő, termelési mérnök, árképző, mechatronikai technikus, munka- és tűzvédelmi technikus, minőségbiztosítási mérnök, szakoktató, hőkezelő mérnök, CNC-forgácsolási technológus Fizikai munkakörök: C+E+ GKI sofőr (Pusztaföldvár), műhelyvezető, földmunkagép-kezelő, tollelemző, ács, köszörűs, bolti eladó, vagyonőr (nő), vas-műszaki eladó, víz- és gázszerelő, vendéglátó eladó, pék, takarító, pultos, mezőgazdasági munkás (Szentetornya), ipari betanított munkás (Tótkomlós), műszakvezető, szakács, főzőasszony, virágbolti eladó (virágkötő), betanított gépkezelő, temetkezési alkalmazott és betegszállító, húsfeldolgozó, esztergályos, segédmunkás, nevelőszülő, ruházati gépkezelő Képzési ajánlataink: épület- és szerkezetlakatos, szerszámkészítő, pincér, központi fűtés- és gázhálózatszerelő; angol kezdő, tisztítástechnológiai szakmunkás, autószerelő, gyorséttermi ételeladó, óvodai dajka, festő, gépi forgácsoló, logisztikai ügyintéző, bolti hentes, ács, kereskedő, szoftverüzemeltető, asztalos, karos�szérialakatos, targoncavezető, kőműves és hidegburkoló, mechatronikus karbantartó, földmunka rakodó- és szállítógép-kezelő, német középfok Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094 közlemény

KÖZMEGHALLGATÁS A Guardian Orosháza Kft. a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére benyújtotta az Orosháza, Csorvási út 31. szám alatti telephelyre vonatkozó, már meglévő veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem tevékenységének jelentős változtatására vonatkozó katasztrófavédelmi engedélykérelmét, valamint az ehhez kapcsolódó biztonsági jelentést. Az engedélyezési eljárás során – a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) számú Korm. rendelet 21. § (3) bekezdése alapján – 2016. június 9-én (csütörtökön) 14 órai kezdettel lakossági közmeghallgatást tart Orosháza város polgármestere az Orosházi Polgármesteri Hivatal 2. emeletének 22. számú tárgyalótermében (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.). Dávid Zoltán polgármester közlemény

KÖZMEGHALLGATÁS Az IKR Agrár Kft. a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére benyújtotta az Orosháza, Belsőhosszúsor 2. szám alatti telephelyre vonatkozó, új veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem katasztrófavédelmi engedélykérelmét, valamint az ehhez kapcsolódó biztonsági elemzést. Az engedélyezési eljárás során – a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X. 20.) számú Korm. rendelet 21. § (3) bekezdése alapján – 2016. június 9-én (csütörtökön) 13 órai kezdettel lakossági közmeghallgatást tart Orosháza város polgármestere az Orosházi Polgármesteri Hivatal 2. emeletének 22. számú tárgyalótermében (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.). Dávid Zoltán polgármester

Országos vöröskeresztes találkozó Orosházán

Emberség, érték, közösség

A véradókamion is Orosházára érkezett • fotó: Rosta Tibor A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége a Vöröskereszt Mozgalom Világnapja és a Humanitárius Települések országos találkozója alkalmából kétnapos rendezvényt szervezett, melynek Orosháza és Mezőkovácsháza adott otthont. Az országos találkozó május 27én reggel táblaavatóval vette kezdetét, amit a vöröskereszt bázisiskolájánál, a református iskolánál tartottak. A vöröskereszt helyi szervezetének kapcsolata az iskolával az 1990-es évek elejére nyúlik vissza. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Bázisiskola programhoz 2012-ben csatlakozott az intézmény, és mára 105 fős alapszervezeti taglétszámmal rendelkezik. A táblaavató után a Táncsics gimnázium és a mezőkovácsházi Hunyadi János gimnázium tanulói egy baleseti szimuláció keretében láttatták a református iskola felső tagozatosaival, hogyan, miként kell ellátni egy baleset sérültjeit, amíg meg nem érkezik a segítség. Az idén 135 éves Magyar Vöröskereszt világnapi ünnepségének az Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpont adott otthont, mintegy kétszáz résztvevővel. A megje-

Újabb fejlesztések 1,5 milliárdból

lenteket Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, aki beszédében Békés megye és Orosháza értékeit ismertette. Majd

Dávid Zoltán polgármester vette át a szót, kiemelte, városunkban rendkívül nagy elismerésnek örvend a vöröskereszt. Sokan támogatják a szervezet humanitárius munkáját, és sokan nyújtják karjukat, hogy véradással segítsenek bajba jutott embertársaikon. Dr. Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke köszöntőjében Békés megyei kötődéséről és a 135 éves Magyar Vöröskereszt legfontosabb állomásairól szólt. Az ünnepség keretében 66-an vettek át elismerést, köztük két orosházi. A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége a „Vöröskeresztes Munkáért” kitüntetés bronz fokozatát Nagy-Gyevi Zoltánnénak, a Magyar Vöröskereszt „Ifjúsági Vöröskeresztes Munkáért” elismerő oklevelet Roszkos Csillának adományozta. A vöröskereszt érdekében végzett, kiemelkedő médiatevékenységéért az Orosházi Média Kft. szintén elismerő oklevelet kapott. Másnap Mezőkovácsházán folytatódott a program, ahol a helyi művelődési központban tartották a 6. Humanitárius települések országos találkozóját. Somodi Gyöngyi

Negyvenen nyújtottak segítő kezet A rendezvény részeként a református iskola parkolójában a Magyar Vöröskereszt véradókamionja várta a véradókat. A különleges jármű először járt Orosházán. A nap folyamán ös�szesen negyvenen adtak vért, közülük négyen első alkalommal

nyújtották karjukat. A Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezete június 7-én, 16-án, 21-én, 23-án a Véradó Állomáson, június 14-én a Nagycsaládosok Egyesülete Orosháza, Ady Endre utcai székházában 11–15 óra között várja a véradókat.

Hivatali hírek

Ismét pályázik a város Ön megtalálta már? 618 millió forint a városháza energetikai korszerűsítésére, 121 millió a gyopárosi napelemes parkoló építésére, és 800 millió a kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztésére. Ezekről szólt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) előterjesztése a május 30-ai testületi ülésen. PÁLYÁZATOK – A városháza energetikai megújítására 400 milliós támogatást biztosít a pályázat. Az épület gépészeti és energetikai rendszerét teljesen kicserélnék, ahogy többek között új nyílászárókat is beszerelnének. Mindehhez 218 millió forint önrész kellene, 2019-re is elosztva. A második pályázat egy napelemes fedett parkoló kialakítása lenne Gyopárosfürdőn a Kisvasút utcá-

ban. Ezzel több parkoló lenne a fürdő mellett, ráadásul a tetejére szerelt 80 kWp teljesítményű fotovoltaikus villamosmű a fürdő energiaellátását biztosítaná. A pályázat erre 100 milliót biztosít, 21 millió lenne a városi önrész. A harmadik, egyben legnagyobb összegű pályázat kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztéséről szól, erre azonban csak egyesületek pályázhatnak, ezért az önkormányzat belép az Orosházi Polgári Együttműködés Egyesületbe. Olyan, partnerségen alapuló helyi akciócsoportokat alakítanak, amelyek a szükségleteket és lehetőségeket feltárva ösztönzik a helyi szereplők együttműködését és tudatosságát, ezzel hozzájárulnak a társadalom megújításához. Az ülés további részleteit az OrosCafén olvashatja. Melega Krisztián

A talált tárgyakról, valamint az eljárás rendjéről a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezik. A jogszabály szerint a találónak kötelező a talált dolgot visszaszolgáltatni a dolog elvesztőjének 8 napon belül, vagy ha ez nem megoldható, akkor a területileg illetékes jegyzőnek átadni. A találónak kötelezően nyilatkozatot kell tennie, hogy (később) igényt tart-e a dolog tulajdonjogára. MEGTALÁLÓ – Ha az átadott dolog tulajdonosa megállapítható, akkor a jegyző késedelem nélkül átadja a jogosultnak, ha nem megállapítható, akkor 3 hónapig megőrzi, majd a találónak kiadja – feltéve, hogy ő jelezte, igényt tart majd rá. A találó további egy évig köteles megőrizni a tárgyat, állagát megtartva, ugyanis

ez idő alatt még jelentkezhet a jegyzőnél az eredeti tulajdonosa. A jegyző a vagyontárgyak értékesítésére vonatkozó rendelkezéseket figyelembe véve a talált dolgot árverésen értékesítheti, ha a találó nem tartott rá igényt. Az ebből befolyt összeg az államot illeti meg, az egy évet követően. Más a helyzet a közönség számára nyitva álló épületben vagy helyiségben (üzletek, hivatalok), továbbá közforgalmi közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén (vonat, busz) talált dolgoknál, ugyanis itt a találónak az üzemeltetőnél, vagy annak az alkalmazottjánál kell, hogy leadja a talált dolgot, késedelem nélkül. A talált tárgyak ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal B. épület földszint 1. irodában adhatók le. -ij


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2016. JÚNIUS 3. • XXI/20. • OROSHÁZI ÉLET

fotó: Rosta Tibor

CÉL A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK ERŐSÍTÉSE IS

Tőlük kaptuk a batikot

Indonézia magyarországi nagykövete az „Indonézia az iskolákba látogat” program keretében tett látogatást a Táncsics gimnáziumban, május 30-án.

KAPCSOLATOK – Ahogy Wening Esthyprobo Fatandari fogalmazott: országa lelkét ismertették meg a fiatalokkal a rendhagyó földrajzórán, amelyet igen sok, egyéb szakterülethez tartozó információval gazda-

Hozzánk költözik...

» folytatás az 1. oldalról

Ezt hangsúlyozta a polgármester is. – A főiskola székhelyének Orosházára helyezése történelmi jelentőségű lépés, ami elősegíti az egyik legfontosabb célunkat, a fiatalok itthon tartását – fogalmazott Dávid Zoltán. A Kodolányi vezetése intenzív tárgyalásokat folytat a térség középfokú oktatási intézményeivel és a nagyobb cégek vezetésével. Azt is bejelentették, hogy a Dunaújvárosi Egyetemmel együttműködésben szeptembertől elindulhat a régen várt műszaki képzés Orosházán. A Kodolányi rektora ennek kapcsán kiemelte, jelenleg több mint 30 jelentkező van, de a mostani szabályok szerint csak kettő tud bekerülni a képzésbe. – Már dolgozunk a megoldáson, hogy ennél többen kezdhessék meg a műszaki képzéseket szeptembertől. Ehhez az oktatási államtitkár és Simonka György, Dél-Békés országgyűlési képviselőjének segítségét is kértük. Azt szeretnénk, hogy

minden tantárgy oktatása itt legyen Orosházán, csak államvizsgázni kelljen Dunaújvárosban – fogalmazott dr. Szabó Péter. Két évvel ezelőtt kezdődött az az előkészítő munka, amelynek most beérik a gyümölcse. A cél, hogy városunk egy kiemelt oktatási központ legyen. – A térség komplex fejlesztését szolgáló Calendula Terv segítségével azt szeretnénk elérni, Orosháza olyan várossá fejlődjön, mint például Gödöllő. Ide jöjjenek tanulni a fiatalok, akik számára a környezet olyan lehetőségeket kínál, aminek köszönhetően itt telepednek le, és kamatoztatják tudásukat – emelte ki Simonka György. A képviselő-testületi ülésen dr. Szabó Péter rektor azt is bejelentette, hogy a költözés mellett már megkezdték azt az államigazgatási eljárást is, ami a Kodolányi egyetemmé válásához szükséges. Melega K.

gítottak. Zenészek, táncosok adtak ízelítőt az indonéz kultúrából. A cél az volt, hogy a jövő nemzedéke nyitott legyen a távoli ország kultúrája iránt, a diákok hiteles képet kapjanak Indonéziáról.

KÖZÉLET

A megkeresés a megyei önkormányzat felé irányult, három felajánlott gimnázium közül választották a Táncsicsot a vendégek. Blahó János, az intézmény igazgatója és Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is köszöntőt mondott. Dávid Zoltán polgármester a testületi ülést megszakítva találkozott a diplomatával, és adta át a város ajándékát, vendége figyelmébe ajánlva a várost és Gyopárosfürdőt. Magyarország 60 évvel ezelőtt létesített diplomáciai kapcsolatot Indonéziával, ennek apropóján indította az indonéz nagykövetség az iskolalátogató programot. Orosháza a 15. helyszín, a program ősszel folytatódik. Indonézia a világ negyedik legnagyobb szigetországa, több mint 17 ezer sziget alkotja, 5000 kilométer hosszú, 250 millió lakosú ország. 34 megyéből áll, 300 etnikai csoport lakja, és mindegyiknek más a népviselete. Az indonéz nyelv viszonylag egyszerű szerkezetű, és mivel sokan beszélik, érdemes megtanulni. A magyar nyelv is tartalmaz indonéz eredetű szót, igaz, csak kettőt, ezek: az orangután és a batik. (A nagykövet asszony ajándéka is a világörökség részét képező batikolt térkép volt.) B.I.J.

Három utca burkolata újulhat meg

Útfelújításra pályáznak A Szabó Dezső utca és a Kós Károly utca egy szakasza, valamint a Csengeri utca burkolata újulhat meg a közeljövőben, ha nyer a város egyik pályázata. FEJLESZTÉS – Minisztériumi pá-

lyázatot hirdettek önkormányzati tulajdonú, belterületi közlekedési infrastruktúra-fejlesztések megvalósulására. A képviselő-testület május 30-ai egyhangú döntése alapján Orosháza Város Önkormányzata pályázatot nyújt be a Szabó Dezső utca (Ady Endre utca és Bajcsy-Zsilinszky u. közötti szakaszának), a Csengeri utca, valamint a Kós Károly utca (Bajcsy-Zsilinszky utca és Kelet utca közötti szakaszának) burkolatfelújítására. A felújítással érintett utcaszakaszokon az útburkolat több helyen kikátyúsodott, további állapot-

megőrzése kátyúzással már nem megoldható. A burkolatszélek több helyen letöredeztek, hossz- és keresztirányú repedések találhatók rajta, ezért új kopóréteget terítenének rá. A Szabó Dezső utcában 103,3 méter hosszúságban, 5,3 méter szélességben, a Csengeri utcában 536 méter hosszúságban, 6 méter szélességben, míg a Kós Károly utcában 481 méter hosszúságban, 6 méter szélességben valósulna meg a felújítás. Ezen kívül az érintett szakaszokon az aknafedlapok szintre emelése, valamint kétoldali padkarendezés is történne. A beruházás összköltsége bruttó 44,5 millió forint, amihez 65% támogatás, 28,9 millió forint nyerhető. Nyertes pályázat esetén a fennmaradó 35%-ot, azaz 15,5 millió forintot az önkormányzat biztosítja önerőként. Melega Krisztián

3 EGY NAP VELÜK Orosházán negyedik alkalommal szervezik meg június 4-én a Városi Kéklámpás Napot, ahol a tűzoltók, mentők és rendőrök mutatják be, miről is szól hivatásuk. A rendezvény 9 órakor kezdődik a tűzoltólaktanyánál, innen indul a kéklámpások felvonulása. A program a főtéren 10 órakor a polgármester köszöntőjével folytatódik, majd a három szerv közös bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők. A napközbeni programok ingyenesek, viszont az esti, díjátadóval egybekötött Kéklámpás Bálra a jegyeket elővételben lehet megvásárolni a Petőfi Művelődési Központ pénztárában. deu

EMLÉKEZTEK

A Hősök napját május 27-én tartották az Árpád-kertben, ahol Sára Csaba fideszes önkormányzati képviselő beszédében elmondta, az első világháborúban névtelen katonák álltak helyt az utolsó pillanatig, embertelen körülmények között. A Tisza Kálmán Szakképző Iskola diákjai zenés műsort adtak elő, melynek során, az utolsó szám alatt a békét jelképező fehér galambokat engedtek szabadon. Az ünnepségen az önkormányzat, civil szervezetek, intézmények és pártok képviselői egy-egy koszorút helyeztek el a Hősök-szobra talapzatánál, így leróva tiszteletüket a háborúk hősi halottjai előtt. ldd

HALÁLOS BALESET Az Orosháza és Kaszaper közötti útszakaszon május 27-én, 12 óra előtt néhány perccel, személygépkocsi motorkerékpárossal ütközött. A helyszínelés ideje alatt a rendőrség az utat teljes szélességében lezárta, a forgalmat Kardoskút felé terelték. A helyszínre Orosházáról vonultak a hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították az összetört járműveket. A motor vezetője a helyszínen életét vesztette. sgy

ROMA BÁL Soros ülését tartotta május 30án a Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A tavalyi költségvetés és a múlt évi belső ellenőrzésről szóló jelentés elfogadása után elhangzott, hogy június 4-én roma gyereknapot tartanak. Döntöttek arról is, hogy augusztus 5-én roma bált rendeznek a Pacsirta u. 8. szám alatt. esgyé

ŐSZINTE GYEREKNAP Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület gyereknapi rendezvényt tart június 5-én, vasárnap 10 órától a Képessy utcai Civilek Házánál. A gyerekek választhatnak a játékok közül és a szervezők meglepetéscsemegével is kedveskednek. s


OKTATÁS

4 TESSEDIK-DÍJAS A Déli Evangélikus Egyházkerület Tessedik Sámuel-díjban részesítette az orosházi Székács iskola pedagógusát, Patakiné Tóth Máriát. Mint megtudtuk, az intézmény minden évben jelöl pedagógust erre a díjra, ebben az évben nagy örömükre a nyugdíjba vonuló matematika–fizika szakos általános iskolai tanár meg is kapta az elismerést. A pedagóguspályán 40 évet töltött, 38 évig hűséges volt iskolájához, 29 éven keresztül vállalt osztályfőnöki tevékenységet. Volt munkaközösség-vezető, igazgatóhelyettes. Vállalt feladatot a gyülekezetben, az igazgatótanácsban is. I.J.

OROSHÁZI ÉLET • 2016. JÚNIUS 3. • XXI/20. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SULI

Elismeréseket adtak át pedagógusoknak

Kaput nyitnak a világra

SIKERES SZOBRÁSZOK Képzőművész növendékek sikeres szerepléseiről számol be a művészeti iskola. A diákok a nagyszénási telephelyen tanulnak, felkészítő tanáruk Hudák Ildikó volt. A Szolnokon rendezett IX. Komplex Művészeti Vetélkedőn a művészeti iskola négyfős csapattal képviseltette magát, szobrászat kategóriában. Ravasz Tamás „Felhők” című domborművével első lett. Az Országos Kép- és Tárgyalkotó Verseny döntőjében két diákjuk vett részt, Medvegy Alexandra 2. helyen zárt. lia

INFORMATIKA A Vörösmarty iskolában május 28án rendezték a 20. Békés Megyei Számítástechnika Versenyt, valamint a 11. Békés Megyei Szakiskolások Informatika Versenyét – tudtuk meg az iskola beszámolójából. A megyei döntőre 115 tanulóból 60 diák jutott be, ahol három kategóriában versenyeztek a tehetségek megyénk több településéről. A versenyen az Orosházi Média Kft. által felajánlott tehetséges orosházi versenyző különdíjat – a zsűri döntése alapján – Kiss Dorina, a Vörösmarty iskola 8. a osztályos diákja kapta. Eredmények: www.oroscafe.hu mt

fotó: Kecskeméti Krisztina

A városi pedagógusnapi ünnepséget a művelődési házban tartották június elsején. Ünnepi műsorral, megvendégeléssel kedveskedtek a pedagógusoknak, és nyugdíjba vonuló óvónők, tanárok vehettek át elismerést. A művészeti iskola és a Czina tagintézmény adta műsort zene, tánc és versek szőtték

át, a köszönet és hála szavait megfogalmazva a diákok részéről. A szerdai ünnepségen Dávid Zoltán beszédében köszönetet mondott a pedagógusok munkájáért. – Egy gyermek jövője megér minden áldozatot – mondta a polgármester. Méltatta a pedagógusok

Jubilált az evangélikus óvoda

Jeles ünnepük

ZEBRA AKADÉMIA A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ismét meghirdette a „Zebra Akadémia” oktatóprogramot, a rendőrök 4. osztályos diákoknak tartottak közlekedési témájú foglalkozásokat. – Orosházán a református iskola 4. osztályos tanulói szeptembertől áprilisig minden hónapban oktatáson vettek részt, a legfőbb tudnivalókat vettük át a közlekedéssel kapcsolatban, május 10-én mind az 59-en sikeres vizsgát tettek – tájékoztatott Kis Rozália, rendőr főhadnagy, baleset-megelőzési előadó. s

kitartó, áldozatkész munkáját, kiemelte a nevelés fontosságát és felelősségteljes voltát. – Úgy hiszem, a tudás mindig potenciális tőke az ember kezében, és bizony nagy felelősség nehezedik azokra, akik vállalják, hogy közvetítik ezt a tudást. Nem könnyű vállalás, de felemelő, szép feladat. Önök jelle-

Közös munka

Orosháza a térképen

Jelképesen Orosházát a környék néptáncos központjává tette a közelmúltban az, hogy itt kötött együttműködési megállapodást a Békés Megyei Önkormányzat és a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület.

NÉPTÁNC – A közös munka folytatásának szándékát szentesítették aláírásaikkal az elnökök: a megye részéről Zalai Mihály, az egyesület nevében Gyalog László. A helyszín a művelődési központ volt, az

fotó: Kecskeméti Krisztina

Családi és gyermeknappal egybekötött vidám programokkal és sok játékkal ünnepelte május 27-én 20. születésnapját a Székács József evangélikus óvoda. – Intézményünk fenntartója 1995-ben lett az orosházi Evangélikus Egyházközség, a családi délután mellett ma ezt a jubileumot is ünnepeljük – mondta Vajer Tímea óvodavezető, majd hozzátette, 150-160 kisgyermeket nevel-

nek évről évre. A köszöntők után az ovisok néptánccsoportjának bemutatóját láthatták a szülők és a gyermekek, akik szép számmal jelentek meg a rendezvényen. Délután a kicsik imádságaikkal ellátott léggömböket engedtek a magasba, ezzel szimbolizálva, hogy az ég felé szállva az imádságok meghallgatásra találnak. A napot a 220-szeletes torta elfogyasztásával és tombolahúzással zárták. MT

met formálnak, tudásuk legjavát nyújtják, és követendő példaként állnak tanítványaik előtt nap mint nap. Kaput nyitnak a világra, bátorítanak és motiválnak, segítik és vezetik az Önökre bízott gyermekeket az élet nehézségekkel, de örömökkel és szépségekkel teli útján. Nemes feladat, melyet nem lehet másként, csak elkötelezetten, hivatástudattal és szeretettel végezni – fogalmazott Dávid Zoltán. Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerésben részesült közel negyvenéves pedagógusi pályája végén Fazekasné Horváth Ilona Katalin (Bajcsy utcai óvoda), Horváth Józsefné (Könd utcai óvoda) és Nagy Lajosné (Móricz Zsigmond utcai óvoda) óvodapedagógusok, továbbá Baranyi János és Nyerges Zsuzsanna a Táncsics gimnázium, Bozsoky István a Czina tagintézmény, Palyov Pálné a Vörösmarty székhelyintézmény tanára, Horváthné Kriczki Zita a művészeti iskola tanára és igazgatóhelyettese. Ebben az évben a Ruhmann Imréné-díjat Zanóczné Markovics Szilvia kapta, az önkormányzati óvoda óvodavezető-helyettese, a Móricz Zs. utcai óvoda vezetője. A díjat Herjeczkiné Ruhmann Csilla alapította édesanyja, az egykori óvodapedagógus, óvodavezető emlékére az óvodapedagógusi pálya elismerésére. B. Imre Julianna

fotó: Rosta Tibor

alkalom pedig a Tánckoktél nevű rendezvény. Zalai Mihály elnök úgy fogalmazott, Békés megye nemzetiségi sokszínűsége éppen a néptánccsoportok munkájában mutatkozik meg, a megyei közgyűlés ezt a hagyományápolást lehetőségeihez mérten támogatja. Gyalog László elmondta: a megye néptáncosait tömörítő szervezet arra törekszik, hogy a legkisebb műhelyek szakmai munkáját erősítse. Ebben az esetben Orosháza a környék csoportjainak lehet szakmai központja. I.J.


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KULTURA • 2016. JÚNIUS 3. • XXI/20. • OROSHÁZI ÉLET

A zene és ami mögötte van

Orosházi Múzsa

fotó: Kecskeméti Krisztina

A művészeti iskola csellótanára, Ondrik Zsuzsanna immár 6 éve vezeti a tanárokkal is kiegészülő vonószenekart, ezen a héten hangversennyel zárták a tanévet. A közös muzsikálás hangsúlyozottan megvalósítja a

Könyvhét A Justh Zsigmond Városi Könyvtár programsorozattal csatlakozott a 87. Ünnepi könyvhéthez. Nézzük sorban! Június 3-án 17 órakor: Rendhagyó városi szülői értekezlet az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat és a Justh Zsigmond Városi Könyvtár szervezésében. Téma: a biztonságos internet. Június 8-án 16 órától a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasókörének találkozója lesz a zenei könyvtárban. Június 9–17. között, hétköznap 10-től 18 óráig, szombaton 9-től 13 óráig: könyvárusítás és könyvkiárusítás a művelődési központ bejáratánál. Június 11-én: XI. Gyopárka Tündér mesemondó verseny az olvasóteremben. Június 11-én 9-től 13 óráig: könyvheti játszóház a gyermekkönyvtárban. Június 15-én 15 órától: LélekVitamin Klub találkozója a zenei könyvtárban. -reju-

tanárnő azon szándékát, hogy neveljen a zenével. TANÍTÁS – Ondrik Zsuzsanna vagány, dinamikus, ugyanakkor mélyérzésű, igényes pedagógus és zenész. A szó nemes értelmében liberális

elvek határozzák meg kapcsolatát tanítványaival. Úgy fogalmaz, tudja, hogy csak akkor lehet sikeres, ha diákjai nyelvén beszél. Fiatalkori zenei élmények határozták meg pályáját, és igyekszik hasonló élményekhez juttatni növendékeit. Büszke arra, hogy több tanítványa is elvégezte a Zeneakadémiát, vagy lett zenepedagógus. De sokan hasznosították tudásukat zenészként a világ több pontján. – Az embernek mindenét elvehetik, a tudását nem – hangsúlyozza – ehhez, a tanár egy mankó. Amit lehet, meg kell tőle tanulni, de nem feltétel nélkül elfogadni. Arra biztatom a diáikjaimat, hogy tanuljanak az építő kritikából, de gondolkodjanak! Úgy érzi, a gyermekek révén (is) megőrizte gyermeki énjét, tud örülni, lelkesedni. Szegeden él, de Orosházán tanít immár 16. éve. Tanított a békéscsabai zenei szakközépiskolában is. Harmadik generációs tanár. Szülei révén (Dinnyés István címzetes zeneiskolai igazgató és Dinnyésné Katika néni zenepedagógus) belenőtt a zenébe. A régi értékekben hisz, ezt is a családból hozta. Több zenekarban is játszik: a szegedi, a békéscsabai szimfonikusok is hívják. – Ma már tudom, a tanítás az én utam. Amit zeneiskolai csellótanárként elérhettem, azt elértem: versenyt nyertem, növendékeimmel szerepeltem. Közösséget építek a tanítványaimból, amiben a szülők is segítenek. B. Imre J.

Spiritualitás a művészetben

Kohut Béla tárlata

fotó: Kecskeméti Krisztina

Kohut Béla festőművész több mint 30 éve alkot, nem véletlenül kapta legújabb kiállítása a „30+1” címet. KIÁLLÍTÁS – A művész új képei eltérnek az olajfestmények magasztos világától, most a grafikákra, a spirituális elemek megjelenítésére fektette a hangsúlyt.

– Sokat foglalkoztat az antropozófia világnézete, amivel szerintem sokkal többet kellene foglalkoznunk, ugyanis mindenki az egyből származik, ezért nem szabadna különbséget tenni ember és ember között – fogalmazott a művész. A tárlatot bárki ingyenesen megtekintheti június 22-éig a Petőfi Művelődési Központban. LD

KULTÚRA

5

PROGRAMAJÁNLÓ A nemzeti összetartozás napja alkalmából városi ünnepséget rendeznek a Történelmi emlékparkban június 3-án, 14 órától. Ünnepi beszédet mond: Antal László önkormányzati képviselő. Közreműködnek: a Székács József iskola diákjai. A mai fiatalok!? Folyton a számítógép előtt ülnek, vagy a telefonjukat nyomkodják? Milyen veszélyeket jelent ez? Szülőként mit tehetek? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a 3. rendhagyó városi szülői értekezleten szakemberek bevonásával, a városi könyvtárban június 3-án, 17 órától. Vendég: Kalapos Éva. Besenyei Sándor-emlékversenyt rendeznek, felnőtt és ifitagoknak a Béke horgásztavon június 4-én 8 órától, június 5-e vasárnap 8 óráig. Nevezés: 7-től 7.30-ig. Orosháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata június 4-én 10 órától roma gyermeknapot tart a Szilágyi E. u. 29. szám alatt. A belépés ingyenes. A Jézus Szíve katolikus templom búcsúja június 4-én, 10 órakor lesz. Az ünnepi szentmisén adnak hálát Istennek az orosházi dr. Kisházi-Kovács László kanonok, püspöki tanácsos, szatymazi plébános 50 éves papi szolgálatáért. A Klubb zenekar „Eső előtt, eső után” című műsorát hallgathatják meg az érdeklődők az Amadeus kávéház teraszán június 4-én, 19.30-tól. A Proletár és a Der Sprinter együttesek adnak koncertet a Rock Klubban június 4-én, 20 órától. Állati napok Orosházán: Hüllők, kisemlősök, rovarok, közel 50 állatfajta. Kristályok, marokkövek, ásványékszerek vására június 5-ig a PMK-ban. Nyitvatartás: hétköznap 9 órától 18 óráig, szombaton és vasárnap 10 órától 18 óráig. A Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub a következő foglalkozását június 6-án, 17 órakor tartja a művelődési központban, téma a gyümölcsfák zöld metszése lesz. Az Orosházi Evangélikus Egyház olvasóköre könyvbemutatót tart az evangélikus gyülekezeti házban június 8-án, szerdán, 17 órától. Dr. Hajdú Erzsébet Hóra írva 2 című önéletrajzi kötetének második részét ismerhetik meg az érdeklődők, benne 1956. fontosabb orosházi történéseit is.

SZOCIÁLIS BÉRLAKÁSOK Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra az • Orosháza, Hegedűs I. u. 21/B I/4. szám alatti 66 m2 alapterületű 2,5 szobás összkomfortos, • Orosháza, Gárdonyi G. u. 37. A/1. szám alatti 58 m2 alapterületű 2 szobás összkomfortos, • Orosháza, Gárdonyi G. u. 37. B/3. szám alatti 47 m2 alapterületű 1,5 szobás összkomfortos lakásait. Lakáselőtakarékossági szerződéssel rendelkezők részére bérbeadásra az • Orosháza, Gárdonyi G. u. 37. C/1. szám alatti 58 m2 alapterületű 2 szo-

felhívás

bás összkomfortos lakását. A pályázati lapokat 2016. június 6-tól az Orosházi Polgármesteri Hivatal 2. emelet 11. számú irodájában, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 8–16 óra, pénteken 8–13.30 óra) lehet igényelni. Benyújtási határidő valamennyi pályázat esetében: 2016. június 20. (hétfő), 16 óra. A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei az Orosházi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján elhelyezett felhívásokon megtekinthetők. Orosháza Város Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2016. JÚNIUS 3. • XXI/20. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Ingyenes növényvédelmi előrejelzés

Tervezhetőbb munka

Országos kampány Társadalmi szemléletformáló kampányt indít a parlagfű elleni védekezés fontosságáról a Földművelésügyi Minisztérium több más szervezet közreműködésével. A cél a parlagfűmentes környezet megteremtése, a személyes felelősségvállalás erősítése. A parlagfű okozta veszélyek tudatosítása mellett elengedhetetlen, hogy az emberek tegyenek lakókörnyezetük gyommentességéért – írja a komany.hu. – Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi törvény alapján a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot október végéig fenntartani. Hogy fizikai vagy vegyszeres gyomirtást alkalmaz, az mindenkinek saját

belátására van bízva – tájékoztatta lapunkat az Orosházi Járási Hivatal. A külterületeken földhivatali osztályok július 1-től helyszíni szemle keretében ellenőrzik ennek betartását, és végzik a parlagfűfoltok bemérését, saját felderítés vagy bejelentés alapján. Belterületen is kötelező irtani a parlagfüvet, itt az ellenőrzést, a bizonyítást és a bírságolást is a jegyzők végzik, kivéve az önkormányzatok területeit, mert ott a Kormányhivatal Növényés Talajvédelmi Osztálya az illetékes. Az állami kampány a hatósági munka támogatása mellett a megelőzést elősegítő kommunikációt helyezi előtérbe. Például minden gyógyszertárba plakátok kerülnek ki, amelyek a parlagfű elleni küzdelem fontosságára hívják fel a figyelmet. Mindezen feladatok megvalósítására az idei költségvetésben mintegy 46 millió forint áll rendelkezésre. PE

Formába hozzák fotó: Rosta Tibor

Idén is térítésmentesen nyújtja a gazdák számára növényvédelmi előrejelzési szolgáltatását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amelynek honlapján területre és növénykultúrára lebontva kereshetik az érintettek az éppen aktuális kártevők és teendők listáját. SEGÍTSÉG – A rendszert az agrárkamara a Magyar Mérnöki és Növényorvosi Kamarával közösen üzemelteti, azzal a céllal, hogy a gazdák hatékonyabban tudjanak védekezni a különféle kártékony hatásokkal szemben.

A www.novenyvedelem.nak. hu weboldalon a gazdálkodó kiválaszthatja a megyét, valamint a növénykultúrát, amelyről információt szeretne kapni. Például, ha egy orosházi termelő a kukorica pillanatnyi növényvédelmi helyzetére és az esetleg szükséges óvintézkedésekre kíváncsi, annak mindössze annyi a teendője, hogy a honlapon megadja a megye, illetve a település és a keresett növényfaj nevét. A válaszban megjelenik, hogy az adott kistérségben éppen milyen károsítóval kell szembenézni, és milyen kezelést javasol a szakértő.

Ez utóbbi helyes elvégzése a kamara szerint két okból is fontos. Egyrészt a megfelelő szerrel és megfelelő időben elvégzett permetezés által nő a termésmennyiség, másrészt megbízható élelmiszerek kerülnek a fogyasztók asztalára. Nem utolsósorban pedig a környezetet is megkímélheti a gazdálkodó a felesleges terheléstől. A portálon az érdeklődők a növényvédelmi előrejelzéseken túl a várható időjárásról is tájékozódhatnak, a növényorvosok szakmai bejegyzései mellett a meteorológiai készülékek adatsora is elérhető. pe

Életbe lépett az a rendelet, amely szigorítja az étkezési burgonya forgalomba hozatalának szabályait. Eszerint csak jó minőségű, ép szemeket árulhatnak ezután a kereskedők, és a jelölésekre vonatkozó előírások is változnak. SZIGORÍTÁS – A szabályozás szerint ezentúl, ha vágás vagy harapásnyomok vannak a burgonyán, esetleg foltos, már nem hozható forgalomba. Emellett a címkén például pontosan fel kell majd tüntetni a fajtáját is, ami a vevők szerint nagy segítség. – Ugye a burgonyának is nagyon sok fajtája van, van, ami sülve jó, van, ami főve, és olyan is, amit mindket-

tőre lehet használni és jó, ha ki van írva, ezt egy jó ötletnek tartom – érvel Üveges György az orosházi piacon. A kormány is jó ötletnek tartja, így ezután a csomagoláson rajta lesz a krumpli fajtája a csomagoló és a forgalmazó nevével, a csomagolás időpontjával, valamint az „étkezési burgonya”, illetve „újburgonya” megnevezéssel együtt. Még fontosabb, hogy az értékesített terméknek legalább 3,5x3,5 centiméteresnek kell lennie, illetve újburgonya esetén 2,8 centiméter a minimális határ. A kereskedőknek és a forgalmazóknak 4 hónap türelmi idejük van kifuttatni a korábbi szabályok alapján csomagolt termékeket. Pernyés


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2016. JÚNIUS 3. • XXI/20. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

Vésztőn zárják a szezont

fotó: Kecskeméti Krisztina

Irány az extraliga

Mérlegen az ASE Megnyerte az NB I-es bajnokságot a PET-BAU ASE női asztalitenisz-csapata. Bogdánffy Csaba ügyvezető értékelte a lányok teljesítményét, és felvázolta az együttes terveit a következő szezonra. – Milyen céllal vágott a csapat a 2015/2016. évi bajnokságnak? – Az elnökség a szakmai vezetéssel egyetértésben a bajnoki címet tűzte ki a csapat elé, azzal a kitétellel, hogy mindent elkövet az extraliga feltételeinek megteremtése érdekében. A játékosállomány az előző szezonhoz képest nem változott, mivel az ezüstérmes csapatban is benne volt az előkelőbb helyezés elérése. – Mikor dőlt el a bajnoki cím sorsa? – A tavaszi első fordulóban a rivális Eger nem állt ki az orosházi mérkőzésre, ezzel már akkor eldőlt a bajnoki cím sorsa. A végelszámolás alapján csapatunk nyolc pont előn�nyel, pontveszteség nélkül hódította

el a bajnoki címet. – Ki milyen teljesítményt nyújtott? – A statisztika alapján Csáki Rita, Benkő Anett, Fehér Zsófia, Szabó Mariann, Balogh Klaudia, Fuderer Dalma, Varga Bernadett a sorrend. Januárban Fehér Zsófia felhagyott a versenyzéssel, pótlását Benkő Anett tökéletesen megoldotta. Az utolsó fordulóban sikeresen mutatkozott be a 13 éves Varga Bernadett is. – Hogyan tovább? – Az önkormányzat és a szponzorok jóvoltából a minimális anyagi feltételek rendelkezésre állnak, a bajnoki szezon zárásával egy időben megkezdődött a csapat kialakítása az extraligára. A jelenlegi állás szerint aláírt egyesületünkhöz Horváth Lilla, aki az osztrák Union Oberndorf csapatában játszott. Szeretnénk még egy játékost igazolni, aki meghatározó szerepet töltene be a jövő évi célok megvalósításában. Betkó Tamás

Arany, ezüst, bronz Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület sportolói Csongrádon és Kiskunmajsán versenyeztek. Zsiga Zsolt tanítványai számos éremmel tértek haza. EREDMÉNYESEN – Május 21-én Csongrádon a Pünkösd Kupa országos versenyen mérettették meg magukat az OKKSZK karatékái. Mintegy 130 versenyző indult a bajnoki címekért. Az orosháziak egy arany-, két ezüst- és két bronzérmet sze-

reztek. Eredmények: arany – Lipták Galló Máté, ezüst – Boros Ádám és Elek Boglárka, bronz – Dobó Judit és Berki Beáta. Május 28-án Kiskunmajsán rendezték a VI. Tadashi Kupa Nemzetközi Kyokushin Karateversenyt, 4 ország 280 versenyzője részvételével. Az orosházi egyesület három versenyzője végzett a dobogón: ezüst – Lipták Galló Máté, aki a „Legharcosabb versenyző” címet is elnyerte, bronz – Bubla Levente és Liszkai Szilárd. bt

A Rákóczi VasasTótkomlós megye I-es rangadó tétjét a hazaiaknak a dobogós hely megszerzése, a vendégek számára a kiesés elkerülése adta. A 44. percben Moszheim szerzett vezetést a Komlós számára, amit Nyéki 11-esből a 75. percben kiegyenlített. A győztes találatot a 85. percben Péli szerezte, így eldőlt, hogy Tasiék nem érhetnek fel a dobogóra. Rákóczi Vasas – Tótkomlósi TC 1–2 (0–1). Tudósítás az OrosCafén.

Dobogós helyek és különdíjak

Orosháza Kupa A hétvégén ismét felpezsdült a kézilabdaélet városunkban. 14 település 39 csapata pattogtatta a labdát az 5. alkalommal megrendezett Orosháza Kupán. KÉZILABDA – Az U7-estől a serdülő korosztályig mérették meg magukat a lányok. Négy helyszínen, a Táncsics gimnázium tornatermében és csarnokában, a Vörösmarty iskola tornatermében és az Eötvös-csarnokban folytak a csaták múlt pénteken és szombaton. Mint Dancsó Attila, a rendező OXXO Energy Orosházi NKC elnöke elmondta, nagy öröm számunkra, hogy immár hagyományosan jól sikerül ez a nemzetközi utánpótlástorna. A legeredményesebb klub a Sze-

fotó: Kecskeméti

ged KKSE volt, de az ONKC-s lányokat is sokszor szólították éremátadáskor a színpadra, orosházi eredmények: www.oroscafe.hu Csányi

Vége a bajnokságnak B.Braun Gyöngyös – Orosházi FKSE-LINAMAR 26–21 (12–11) NB I-es bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. Vladan Jordovic vezetőedző szerint nem úgy kezdték a játékot, ahogy szerették volna, de hamar visszajöttek a meccsbe. – Az 53. percig kérdéses volt a mérkőzés ki-

Cél az Eb Újpesten rendezték a kadet birkózó női válogató harmadik fordulóját. Az orosházi Spartacus három fővel vett részt a versenyen: Sallai Gabriella 60 kg-ban, Molnár Evelin 46 kg-ban és Szél Anna 56 kg-ban. BIRKÓZÁS – A nemzetközi megmérettetés Evelin és Gabi számára még erősnek bizonyult, de volt győztes mérkőzésük, ami biztató a jövőre nézve. Szél Anna egy magyar és egy francia versenyző legyőzésével jutott a döntőbe. Itt a legnagyobb ellenfelével, Dollák Tamarával birkózott, akivel harcban állt a válogatottságért. Anna a biztos vezetés tudatában betusolta riválisát – tudtuk meg az egyesület beszámolójából. Ezzel az ötállomásos válogatóversenyből háromszor győzni tudott, így biztosan ott lesz Stockholmban a kadet Európa-bajnokságon. Szél Attila klubelnöktől megtudtuk, hogy Anna mellett Balog Zoltán ás Rácz Richárd is felveheti a válogatott címeres mezét. Az orosházi szakmai stábot az az elismerés is érte, hogy Páli Sándor edző segítheti a junior szabadfogású válogatott munkáját. BT

DIÁKOLIMPIAI BAJNOK Május 27–28-án Budapesten rendezték a 2016. évi Fekvenyomó Diákolimpiát, ahol Czvitkó Balázs, a Táncsics gimnázium tanulója, az Orosházi Toldi SE tagja 102,5 kg teljesítményével aranyérmet szerzett az V. korcsoport 120 kg-os kategóriájában. gv

KITÜNTETÉS

Gyöngyösön játszott az OFKSE

Szerda este a Gyöngyös otthonába látogatott NB I-es férfi kézilabdacsapatunk, mely ezzel a találkozóval zárta az idényt. Jöjjön az eredmény mellett néhány statisztika is.

7

menetele, de sajnos a sérülések miatt rövidebb volt a kispadunk, így a rutinosabb Gyöngyös diadalmaskodott a végjátékban. Mivel a Balmazújváros és a Mezőkövesd is győzött az utolsó fordulóban, az Orosháza az alsóház harmadik helyén végzett a rájátszásban, a 2015/2016-os bajnoki idényben pedig a kilencedik helyen zárt. Az alsóházi rájátszás során a 14 mérkőzésen 357 gólt lőtt és 349 gólt kapott együttesünk, ami plusz 8-as gólkülönbség, a rájátszásban pályára lépő játékosaink átlagéletkora 25,9 év volt. tk

A Magyar Diáksport Szövetség küldöttgyűlésén átadták a „Diáksportért” díjakat, 21 pedagógusnak nyújtottak át elismerést, többek között Marosvölgyiné Rideg Ágnesnek, az orosházi Eötvös József Katolikus Általános Iskola testnevelő tanárának. Az ünnepségen kiemelték, hogy az orosházi testnevelő több évtizede meghatározó egyénisége Békés megye diáksportjának. Orosháza körzeti versenyeinek szervezője, lebonyolítója. Aktivitása, a diák- és gyermeksport iránti elkötelezettsége, szakmai tudása példaértékű. – A mindennapjaim részévé vált a sport és az egészséges életmód, később annak népszerűsítése. Nagyon szeretem a tanítást, az edzői tevékenységet, és a szervezői feladatok is közel állnak hozzám. Nagy megtiszteltetés volt számomra az elismerés – nyilatkozta Marosvölgyiné Rideg Ágnes. bt

PATYI ANNA BAJNOK Cegléden rendezték az Országos Judo Diákolimpiát. Patyi Anna, az Orosházi Judo SE versenyzője (Eötvös iskola) a „C” korosztályban a 40 kg-osok mezőnyében aranyérmet szerzett. – Anna minden ellenfelét a legmagasabb pontértékű akcióval, ipponnal verte. A döntő mérkőzésen sem kellett neki több 10 másodpercnél a győzelem megszerzéséhez – értékelte teljesítményét Tóth Béla edző. betkó

NŐI FOCI: EZÜST Dévaványán rendezték a műfüves futsalbajnokság zárófordulóját. A Szentetornyai Amazonok két győzelemmel és egy vereséggel zárta a napot, az összetett tabellán a 2. helyen végzett. A bajnokságot a Dévaványa nyerte. – Gratulálok a lányoknak az egész éves teljesítményükhöz, és örülünk, hogy ismét ezüstérmesek lettünk – nyilatkozta Zvolenszki Attila edző. b


MOZAIK

8 ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Horváth István és Sajtos Renáta Szilvia leánya Regina Renáta, Idul Dávid és Gáspár Marianna leánya Amira Leila, Egry Gábor és Bozók Rita fia Bence, Kovács János Benjámin és Dzsugán Éva fia Benjámin, Nagy Géza és Hajdu Henrietta fia Dániel Házasságot kötöttek Cseh Bence és Németh Ágnes

OROSHÁZI ÉLET • 2016. JÚNIUS 3. • XXI/20. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Sikeres nyitás Gyopároson A jó időnek is köszönhetően csaknem háromezren látogattak ki május utolsó hétvégéjén a gyopárosi strandra. A 28-ai nyitónapon több újdonság is várta azokat, akik szabadtéren szerettek volna fürdőzni.

LAKOSSÁGI FÓRUM Sára Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart június 9-én, 17.30 órától az Eötvös iskola ebédlőjében.

ADOMÁNYHELY Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület által működtetett Hozom-viszem adománybolt a Mikszáth Kálmán utcán (a Táncsics gimnáziummal szembeni üzletsoron) nyitva: kedden és csütörtökön 9–12 óráig és 15–17 óráig. Az evangélikus templommal szembeni ifjúsági adományhely nyitva: hétfőn és szerdán 8–12 óráig és 15–17 óráig.

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

PATIKAÜGYELET Május 30-tól június 4-ig: Csiki Patika, 5900 Orosháza, Tas utca 21., telefonszám: (68) 412-063 Június 5-től június 11-ig: Csillag Gyógyszertár, 5900 Orosháza, Széchényi tér 1., telefonszám: (68) 411-183 Június 12-én: Csiki Patika, 5900 Orosháza, Tass utca 21., telefonszám: (68) 412-063

TRAFFIPAX 06. 03.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szentesi út, 06. 04.: Csorvási út, Szentesi út, Aradi u., 06. 05.: Szentesi út, Iglói u., Csorvási út, Aradi u., 06. 06.: Csorvási út, Szentesi út, Iglói u., 06. 07.: Csorvási út, Iglói u., Gyopárosi út, 06. 08.: Aradi u., Szent István u., Iglói u., Csorvási út, 06. 09.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szentesi út, 06. 10.: Csorvási út, Szentesi út, Aradi u.

fotó: Kecskeméti Krisztina

Elismerés a Tourinform irodának

A legjobbak között Júniustól már nemcsak a belvárosban, hanem a fürdőben is várja a turistákat a Tourinform iroda, ahol ajándékbolt is nyílt a helyi termékeknek. TURIZMUS – A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. szervezésében május végén, Gyulán tartották az országos Tourinform-találkozót, ahol értékelték a Tourinform irodák teljesítményét. – Az orosházi iroda 2015-ben 100 százalékos teljesítményt nyújtott, amiért elismerő oklevelet kapott. Az ország 130 irodája közül kevesebb mint 30 kapott ilyen elismerést. Az értékelésnél a külföldi kommunikáció minőségét, a határidős feladatok

ellátását, és a turisztikával kapcsolatos tevékenységeket figyelik és mérik – mondta Kiss László, az irodát működtető Jövő Építők TDM Egyesület elnöke. A főtéri iroda mellett már a fürdő bejáratánál is megnyílt az új Tourinform iroda és ajándékbolt. – Az ajándékboltban helyi termelők termékeit és gyopárosfürdős kreatív ajándékokat lehet vásárolni, de az új Dotto vonatra is lehet jegyet váltani – ismertette Kiss László. Eddig hárman dolgoztak a Tourinform csapatában, de az új irodába felvettek egy új dolgozót, így szerdától négy ifjú hölgy várja két helyen az érdeklődőket. Melega

Örömteli nap

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától.

fotó: Kecskeméti Krisztina

HAJNALIG – Szombaton előkerültek a táncos cipők és a pörgős rokolyák az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat II. Pöttyös Szoknya – Csőnadrág Táncmaratonján, melynek fődíja egy kétsze-

mélyes görögországi utazás volt. A verseny 19 órán keresztül zajlott, a legkitartóbb pár Csivincsik Klaudia és Lovas József volt, akik egészen vasárnap hajnal 3:48-ig bírták a tempót.

Zanóczné Markovics Szilvia, a Móricz Zsigmond utcai óvoda telephelyvezetője, aki már fiatalkora óta tudta, hogy óvodai pedagógus szeretne lenni a nagybetűs életben.

Három helyszínen szinte minden: röviden ez várta a gyerekeket Orosházán gyermeknapon. Az Árpád-kertben ügyességi játékok, kézműveskedés, a tűzoltóságon nyitott szertárkapuk fogadták a csemetéket, Gyopároson ingyen fürdőzhettek. Videós és képes beszámolónk az Oroscafén bemutatja, hogyan telt ez a nap • fotó: Kecskeméti K.

TELEFÓB

Mörfit, a kölyök kan kutyát egy kapualjban találtuk. Boldogan, vidáman szaladt a hívó szóra. Élénk, értelmes, tanulékony, jó természetű, zengő hangú kutya. Éber, rámenős, de nem rosszindulatú. Kutyatársaival remekül megvan, szívesen játszik, labdázik. • oroshaziallatvedok.hu • Telefon: 06 (70) 619-2307 • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése: 06 (70) 619-2308 • facebook.com/kutyamenhely/

Táncmaraton

A HÉT EMBERE

OVTV-MŰSOR

KUTYASZORÍTÓ

ÚJDONSÁGOKKAL – A nyári időszakot idézte a strandolók száma a két nap alatt – mondta el Benkő Ferenc, a fürdőt működtető városüzemeltetési zrt. igazgatója. – Pont akkorra esett a gyermeknap is, ezért egy akciót hirdettünk, minden 14 év alatti gyermeket ingyen engedtünk be. Így – a statisztika szerint – 268 gyermeket láttunk vendégül, akik szinte mindannyian igénybe vették az akkor szintén ingyenes ugrálóvárat is. Hasonlóan jó volt a fogadtatása a frissen megépült grillterasznak, valamint az új napozóágyaknakésafelújítottbeachbungalónak. PE

ÁLLANDÓAN A TELEFONODON LÓGSZ, EZ ÍGY NEM MEHET TOVÁBB!

DE ANYAAAA...

ADD IDE!

EZEK A MAI FIATALOK MEG A MODERN KÜTYÜJEIK... AMI FONTOS, ARRA BEZZEG NEM TUDTOK ODAFIGYELNI!

Számára a gyermeknevelés nemcsak egy munka, hanem hivatás is egyben. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a rá bízott óvodások ne kész információkat kapjanak, hanem játékosan szerezzék meg az ismereteiket a világ dolgairól. A mai rohanó világunkban egyre fontosabb a helyes kommunikáció, ezért szem előtt tartja azt is, ne csak a gyermekek készségeit fejlesszék, hanem már az óvodában tanulják meg, hogyan viszonyuljanak egy közösséghez. Az OrosCafén elolvashatják interjúnkat, ahol elmeséli, hogyan is csöppent ebbe a szakmába, illetve tanácsokat is ad a gyerekneveléshez. ldd

ADDIG NE KERÜLJ A SZEMEM ELÉ, AMÍG NEM FRISSÍTETTED AZ OPERÁCIÓS RENDSZERÉT, A FACEBOOK PROFILKÉPEDET, A LEVELEZŐ APPOT, ÉS NINCS MINDEN NÉVJEGYED A FELHŐBE MENTVE!

DJ

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás Tel.: 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság Tel.: 06 (68) 414-244; 105 Mezőőrség Telelefon: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.