2016.06.24/23. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2016. JÚNIUS 24. • XXI. ÉVFOLYAM • 23. SZÁM

2

Megszerették az új helyet

– Központi védőnői szolgálat egy éve új helyen

4

Szoros barátságok Megyegyűlés Orosházán

6

Jó a termés

– Javában tart a zöldborsó betakarítása

Folytatódik a járdafelújítás

3

– Tíz körzetben, összesen 5000 négyzetméteren

Vasárnap a belgák ellen

8

– Fantasztikus hangulat az orosházi focifaluban

Beszámolók, pályázatok és megyei értékek – Sok fontos téma napirendre került a Békés Megyei Önkormányzat ülésén, melyet – megyejárása keretében – ezúttal városunkban tartott. Szeptember 3-án rendezik az első megyenapot. » További részletek: 5. oldal

Országos gyérítés

Figyeljünk a folyadékpótlásra hőségriasztás idején

Kánikulai napok

Elindult

Megkezdődött a központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési program azokon a területeken, ahol a legtöbb vérszívó rovar található. Orosházán egy korábbi biológiai irtásnak köszönhetően kevesebb a szúnyog, de néhány nap múlva itt is hozzáfognak a munkálatokhoz. SZÚNYOG – Az orosháziak idén

fotó: Rosta Tibor

Hőségriasztás van érvényben A kánikulában több intézményben felfrissülhetünk Orosházán: Művelődési központ, Platán Idősek Otthona (Teréz u. 14. ), Ezüst Fenyő Idősek Otthona (Táncsics u. 8. ), Nappali Melegedő (Szabó Dezső u.), Öreg Tölgy Klub (Ig-

lói u. 7. ), Reménység Klub (Lorántffy u. 35. ), Gyöngyvirág Klub (Székács J. u. 3. ), Őszirózsa Klub (Kiss E. u. 19.), Orosháza Jézus szíve katolikus templom előtere (Széchényi tér 1.). A főtéren párakapu javít a komfortérzeten.

Az országos tiszti főorvos vasárnap éjfélig másodfokú hőségriasztást adott ki. Hétfőn egy hidegfront hoz majd felfrissülést. Addig is figyeljünk magunkra, egymásra, szakember ad tanácsokat. FORRÓSÁG – Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban egyre mele-

gebb léghullámok érkeznek hazánk fölé. Vasárnapig sokfelé a 27 Celsius-fokot is meghaladja a napi középhőmérséklet. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mindenkit arra kér, hogy az elkövetkező napokban különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. » folytatás a 3. oldalon

már találkozhattak a szúnyogirtást végző cég szakembereivel, az önkormányzat ugyanis saját forrásból áprilisban elvégeztetett egy biológiai gyérítést, ami Barna Viktor szerint hatékony volt, a lárvák több mint 90 százaléka elpusztult. – 1200 hektáron védekezünk, természetesen minden területet kezelünk, de frekventált helyeken, tehát vízpartokon, így Gyopároson jóval intenzívebben – mondta el az önkormányzat beruházási ügyintézője, aki a szúnyoggyérítést is felügyeli. A központi program várhatóan a jövő héten ér Orosházára. A katasztrófavédelem az idei évben is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az érintett területeken a méhészek időben értesítést kapjanak a munkálatok helyszíneiről és időpontjairól. A légi irtást az esti órákban, míg a földit naplementekor kezdik, hogy minél hatékonyabb legyen és a lehető legkisebb kockázatot jelentse a méhekre. A munkálatok éppen aktuális heti ütemterve folyamatosan elérhető a katasztrófavédelem honlapján, de fontos tudni, hogy az időjárás befolyásolhatja a kivitelezést. -pe

Az eddigiektől eltérően nem augusztusban, hanem június 25én rendezik a hagyományos lóversenyt és aratóünnepet Orosházán. A hétvégi rendezvény felvonulással kezdődik. A Táncsics utcáról 8.30kor indul a menet, élén az Orosházi Mazsorett Csoport és a Tótkomlósi Fúvószenekar halad. Őket követik a városon át a lovas fogatok, a veterán

mezőgazdasági traktorok és a modern gépek, egészen a lóversenypályáig. – A rendezvénnyel továbbra is az a célunk, hogy a térség értékeit megőrizzük, és azokat bemutassuk az itt élőknek és a hozzánk látogatóknak – fogalmazott Lajti Tímea főszervező, a művelődési központ igazgatója. A lóversenyek mellett párhuzamosan zajlanak az aratóünnep programjai. Az Orosháza és Térsége

Gazdakör külön bemutatóval készül. – Régen kézi kaszás aratással és cséplőgéppel történt a betakarítás. Ízelítőt adunk abból, milyen verejtékes munkával takarították be eleink az életet adó gabonát – fogalmazott Horváth József, a gazdakör elnöke. Megtudtuk, a rendezvény megvalósításhoz Orosháza város önkormányzata mellett helyi vállalkozók nyújtottak segítséget, támogatást. ld

archív fotó: Kecskeméti

Értéket őriznek - Lóverseny és aratóünnep


KÖZÉLET

Szűrés

A járás 8 településének 20 óvodájában, összesen 367, ötödik életévét betöltött gyermek vett részt a logopédiai, illetve a tanulási nehézség megelőzése céljából végzett szűrővizsgálaton, amit a tavalyihoz hasonlóan, idén is öt héten keresztül végzett a Pedagógiai Szakszolgálat Orosházi Tagintézménye. VIZSGÁLTÁK – Motyovszki Edit tagintézmény-vezetőtől megtudtuk, változás volt idén, hogy a korábbról csak „Kanizsa-féle” iskolaérettségi vizsgálatként emlegetett tesztet átdolgozták, és új vizsgálóeljárást standardizáltak az iskolába lépéshez szükséges fejlettség felméréséhez. – Az érzékenyebb szűrővizsgálat alkalmazásával hangsúlyt fektettünk az olvasás, írás és számolás elsajátításához szükséges képességek szintfelmérésére. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyermekek koordinált mozgása, grafomotoros képessége, ceruzahasználata lényegesen éretlenebb képet mutat, viszont jobbak számolási feladatokban. Többek között felmértük a gyermekek nyelvi fejlettségét, általános tájékozottságát, mozgását, kézügyességét is – emelte ki Motyovszki Edit. A tesztek értékelése jelenleg is folyamatban van, szeptemberben a szülőket tájékoztatják a gyermekeik teljesítményéről. Somodi Gy.

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állásajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Állásajánlatok: üvegválogató, biztosítóberendezés-műszerész, távközlő-műszerész, konyhai kisegítő, villanyszerelő, rendszergazda, CNCesztergályos, fényező, bolti pénztáros, készáruraktáros, élelmiszeripari betanított munkás, targoncavezető, értékesítési munkatárs, anyagbeszerző-raktárvezető, hitelértékesítő, adminisztrátor, mérlegképes könyvelő, felszolgáló, műhelyvezető, földmunkagép-kezelő, ács, köszörűs, bolti eladó, pék (Tótkomlós), szerszámkészítő, pultos, ipari betanított gépkezelő, műszakvezető, betanított gépkezelő, húsfeldolgozó, esztergályos, segédmunkás, takarítónő Képzési ajánlatok: épület- és szerkezetlakatos, szerszámkészítő, központifűtés- és gázhálózat-szerelő; angol középfok, tisztítástechnológiai szakmunkás, autószerelő, gyorséttermi ételeladó, bolti hentes, ács, asztalos, karosszérialakatos, kőműves és hidegburkoló, mechatronikus karbantartó, német középfok, ápolási asszisztens, gépi forgácsoló, szoftverüzemeltető, eladó, gazda, elektromos gép- és készülékszerelő, gép- és gyorsíró, szövegszerkesztő Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

Egy éve a rendelőintézetben

Megszerették az új helyet

Fenntartói támogatásból készült el, és tavaly június 12-én adták át a központi védőnői szolgálat új helyiségét a rendelőintézet főbejárata mellett. Az egy éve működő központ komplexebb szolgáltatást nyújt, hisz a védőnői szolgálat mellett a nőgyógyászati szakrendelést, a nőgyógyászati ultrahangot és a terhestanácsadást is egy helyen tudják elérni a lakosok, a külső telephelyek megszűntek. TAPASZTALATOK – Mokcsayné Kovács Anikó csoportvezető védőnőtől megtudtuk, az elmúlt egy év alatt fokozatosan berendezkedtek az új helyen, mindenki megtalálta a

maga kis „zugát”, jól érzik magukat. Kiemelte, sok szempontból kön�nyebbé vált a munkájuk. Kényelmesebbek a munkaszobák, a tanácsadó egy helyiségében könnyebben elérhető minden. A munkáltatóval is könnyebb a kapcsolattartásuk. – Eleinte voltak negatív vélemények, amiért más-más helyen vannak a védőnők és a gyermekorvosok, de az elmúlt egy év alatt mindenki megszokta az új helyzetet. Most már elfogadják, szívesen jönnek. Örülnek, hogy szélesebb körű vizsgálatokra van lehetőségük – tájékoztatott Mokcsayné. Azt már dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója tette hozzá, jól

működik az időpont-egyeztetés is, ami a várakozási idő csökkenéséhez vezetett, ez főleg a dolgozó családok esetében fontos, valamint a védőnőknek nagyobb lehetőségük van a zavartalan négyszemközti beszélgetésekre is. Hozzátette: a tervek szerint az ősszel a Táncsics utcai rendelőkből a gyerekorvosok is beköltöznek a szakrendelő területére. Mokcsaynétól megtudtuk, a kedvező helyi adottság mellett egy-két tárgyi feltétel meglétének örülnének még. Egy multifunkcionális nyomtató, szolgálati mobiltelefon, valamint szolgálati kerékpár nagyban segítené munkájukat. Somodi Gy.

Már dolgoznak a javításon

Változások Az aktív korúak ellátásában (foglalkoztatást helyettesítő támogatás, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás) részesülők számára fontos változások léptek életbe május elsejével. TÁMOGATÁSOK – A személyes adatokban történt változásokat 15 napon belül nemcsak a foglalkoztatási osztályon, de a hatósági osztályon is kötelesek bejelenteni. Bejelentési kötelezettsége van az ügyfélnek akkor: ha a kérelem benyújtása időpontjában az ügyfél más rendszeres pénzellátást (pl. gyed, gyes, ápolási díj, időskorúak járadéka, öregségi nyugdíj stb.) igényel; 8 napos bejelentési kötelezettsége van az ügyfélnek, ha akkor nyújt be kérelmet más rendszeres pénzellátás iránt, amikor részére már az aktív korúak ellátását még nem jogerős határozattal megállapították; vagy ha az ellátással párhuzamosan más rendszeres pénzellátást vagy a munkaügyi hatóságnál álláskeresési támogatást igényelt. Az ellátás folyósítása szünetel, ha az ügyfél munkát vállal, közfoglalkoztatásban vagy támogatott képzésben vesz részt. Ezekben az esetekben az ügyfél szintén köteles – a munkaügyi hatóságnál történt bejelentésén túlmenően – a hatósági osztálynál is ezt a tényt 8 napon belül bejelenteni. Csakúgy, mint ezek megszűnését. A bejelentéseket személyesen a fentieken túlmenően az Orosházi Járási Hivatal Kormányablakában (Orosháza, Szabadság tér 3. – volt okmányiroda épülete), a települési ügysegédeknél vagy postai úton is megtehetik. A bejelentések elmulasztása vagy a határidőn túli bejelentés esetén a jogosulatlanul felvett ellátás kamatos kamattal történő visszafizetését vonja maga után. -rej

Partnerség az egyházzal

Beázott a műtéti tömb A gyakorlati képzésben

Az Orosházi Kórház tavaly átadott új központi technológiai tömbjének egyik egysége a heves esőzések során az elmúlt héten beázott. A betegellátás folyamatos.

HELYREÁLLÍTJÁK – A témában „Hova lett a 2 milliárd forint” címmel tartott sajtótájékoztatót Fetser János MSZP-s önkormányzati képviselő kedd délelőtt. Elmondta, egy állampolgár küldött nekik levelet, hogy a kórházban elhalasztották a műtétjét, mivel a központi műtő beázott. – Orvosok és nővérek vetették fel, hogy 6 év beruházás végén, közel 2 milliárd forint elköltése után, hogyan következhet be ilyen vis maior helyzet. Jó volna, ha nyilatkozna a kórház vezetője, hátráltatja-e ez a kórház napi működését, és ki a felelős mindezért – fogalmazott Fetser. „A műtéti traktust érintő beázás

okát a kivitelező a helyszínen beazonosította, és a helyreállítási munkák már megkezdődtek. A gépészeti légtechnikai csatornák közelében kerülhetett be a víz az épületbe, amely szivárgása az álmennyezetet átáztatta, és onnan csöpögött a padlóra” – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Duray Gergő kórházi főigazgató. Leírta, hogy az akut és tervezett műtéteket a kórház főépületében lévő műtőkben végezték el. A központi technológiai tömb műtéti egységét a garanciális javítási munkák teljes körű befejezése és a fertőtlenítést követően lehet ismét használni, mely folyamat várhatóan még pár hetet igénybe vesz. Dr. Duray Gergő kiemelte, műtét nem marad el, a beázás a betegellátás folytonosságát nem akadályozza, az egészségügyi ellátás továbbra is zavartalan. Melega

fotó: Domján Róbert

Öt héten keresztül

OROSHÁZI ÉLET • 2016. JÚNIUS 24. • XXI/23. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

fotó: Rosta Tibor

2

Partnerségi megállapodást kötött a hamarosan Orosházára költöző Kodolányi János Főiskola és a Magyar Pünkösdi Egyház. Az aláíráskor mindkét fél elmondta, olyan tartós együttműködésre számítanak, amelynek köszönhetően, elsősorban a szociális munka terén, gyakorlati szempontból is jól képzett szakemberek léphetnek majd ki az intézményből. EGYÜTTMŰKÖDÉS – A Pünkösdi Egyházzal most aláírt együttműködés keretében a főiskola a szociális munka, a tanító és az akkreditálás alatt lévő óvodapedagógus szakokon, valamint az önkéntes tevékenység területén dolgozik tovább közösen. – Ezáltal jelentősen rövidülhet az az időtartam, mire egy friss diplomás alkalmas lesz arra, hogy a való életben is helytálljon – fogalmazott

dr. Szabó Péter, az intézmény rektora, a partnerség előnyeivel kapcsolatban. Az érintett szakok hallgatói lényegesen több, a korábbiakhoz képest majdnem háromszor annyi időt töltenek majd úgymond terepen, az egyház missziós és jószolgálati központjának munkatársaival. – Társszervezetünk a közösségi misszió, amely szociális ellátás területén, alapellátásban, házi segítségnyújtásban, szociális étkeztetésben, nappali ellátásokban jelentős szerepet tölt be a megyében, illetve bentlakásos intézményei is vannak – sorolta Wengerter Bernadett, a Jószolgálati Központ általános igazgatója, hogy mely területeken fogadják a hallgatókat. A Pünkösdi Egyház abban bízik, hogy a főiskolával közösen a jelenleginél is komolyabb támogatást nyújthatnak majd a periférián élők számára. PE


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2016. JÚNIUS 24. • XXI/23. • OROSHÁZI ÉLET

Kánikulai napok

ÖTEZER NÉGYZETMÉTEREN

Lehetőség szerint 11 és 15 óra között ne tartózkodjanak a tűző napon. Megfelelő ruházattal és naptejjel védjék bőrüket a leégés ellen. Ne hagyják a gyermekeket, állatokat parkoló autóban. Aki teheti, töltsön több órát légkondicionált helyiségben. A nagy hőség bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt, de vannak különösen veszélyeztetett csoportok. Ilyenek például a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők. Az Orosházi Kórház kardiológiai osztályának vezetője, ifj. dr. Dani Győző főorvos is a megfelelő folyadékbevitelre hívta fel a figyelmet. Kiemelte, az idősek hajlamosak arra, hogy nem isznak elegendő folyadékot a nagy melegben, így rájuk fokozottabban kell figyelni. Az innivaló azonban semmiképpen se legyen alkoholos vagy cukros. – A folyadékvesztés a nagy melegben komolyabb, hiszen nemcsak az izzadás vagy vizeletleadás során veszítünk folyadékot, hanem a kilélegzett levegőben is sokkal több víz van, ez pedig nem látszik – emelte ki a főorvos. Hozzátette: az időseknél nagyobb a rizikófaktor, ezért a nagy melegben a szokásosnál jobban kell figyelniük magukra. Ne végezzenek megterhelő munkát és ne menjenek a tűző napra. A gyógyszereiket pontosan vegyék be, a vérnyomásukat akár többször is mérjék meg naponta, és minél többet tartózkodjanak a hűvös lakásban. Somodi-Melega

fotó: Rosta Tibor

» folytatás az 1. oldalról

Folytatódik a járdafelújítás

Több körzetben is elkezdték a járdák felújítását a Start munkaprogram keretében. Orosházán ebben az évben minden körzetben 500 négyzetméter járda felújítására van lehetőség. A képviselők a lakosok bejelentéseit is figyelembe véve személyesen mérték föl, mely utcaszakaszokon a legszükségesebb a munka.

Ismét Gyopisünök a strandon

Értékeink védelméért

– Március elsejétől indult a közút programunk hatvan fővel, amire jelentős állami támogatást kaptunk, és az önkormányzat is beszállt saját erővel – tájékoztatott Fejes Róbertné. A területért felelős alpolgármester hozzátette, idén összesen ötezer négyzetméternyi járda megújítására volt keret. Elmondta, a tavalyi beruházás

fotó: Kecskeméti Krisztina

Novák Istvántól, a Tisza Kálmán Szakképző Iskola tanárától megtudtuk, az idei Gyopisün egy kicsit eltér az eddig megszokottól. – A tizenegyedikes, rendvédelmi szakos tanulók kötelező gyakorlat keretében vesznek részt a programban, három héten keresztül mindennap Gyopárosfürdőn látnak el bűnmegelőzési szolgálatot. Hozzájuk kapcsolódnak a régről ismert Gyopisünök, akik saját szabadidejük „terhére” vállalták a feladatot, így

összesen 32-en látnak el szolgálatot – emelte ki Novák István. A rendőrségen június 20-án tartott eligazítással vette kezdetét az idei szolgálat, szakemberek tartottak tájékoztatót arról, mi mindenre kell figyelniük, mit kell tenniük, ha gyanúsat észlelnek. A fiatalok egyenpólójukban Gyopárosfürdő területén és közvetlen környezetében, a parkolókban rendőrség felügyelete és irányítása mellett bűnmegelőzési jelleggel folyamatosan járőröznek a következő hetekben. Felhívják a fürdőzők figyelmét arra, ne hagyják értékeiket őrizetlenül, de a parkolóban nyitva felejtett autókra, lehúzott ablakokra, égve felejtett világításra is figyelmeztetnek. Megtudtuk, éppen azért indították idén újra a kezdeményezést, mert a fürdőzök nem fordítanak kellő figyelmet értékeik védelmére, gyakran hagynak őrizetlenül mobiltelefonokat, laptopokat. Somodi Gyöngyi

megvalósítása az időjárási viszonyok változása miatt nagyon nehéz volt, de idén ezzel nem lesz gond. – A rossz idő miatti leállásokat is betervezve az ötezer négyzetméternyi új járdát biztonsággal és időben be tudják majd fejezni mindenhol. Itt azonban nem akarunk megállni és hátradőlni: jövőre is szeretnénk pályázni a Start munkaprogramok keretében, és minél több olyan tervet megvalósítani, ami megkönnyíti az orosházi lakosok közlekedését és életét – hangsúlyozta Orosháza alpolgármestere. A Tompa Mihály utcában és a Kettőssánc téren jelenleg is folynak vannak a munkálatok – tudtuk meg Tóth Zoltánné fideszes önkormányzati képviselőtől. – Az idei év felújításaival sok járda lesz újra biztonságosan járható. A körzetemben eddig az Árpád utcában és a Kerek utcában kilencven-kilencven négyzetméter járda készült el – tette hozzá. Az 1-es körzetben tehát ütemezetten halad a munka, de van, ahol már el is készültek: Bojtor István fideszes képviselő körzetében már járható az 500 négyzetméternyi új járda. Tíz körzetben dolgoznak: 80 millió forint állami támogatásból és 17 millió forint önkormányzati önerőből újítanak idén. Ebből az összegből start munkaprogram keretében végeznek járdafelújításokat, térburkolat-lerakásokat, utak menti szemétszedést és padkázási feladatokat. A munkálatok márciusban kezdődtek, a tervezett 5000 négyzetméter járdafelújításból eddig több mint 1200 négyzetméter készült el. Mártha Tímea

Több közös programot terveznek

Tusnádfürdőn jártak Testvérvárosunkban, Tusnádfürdőn járt Dávid Zoltán polgármester és Németh Béla tanácsnok, akik a kapcsolatok további erősítéséről is tárgyaltak.

Négy évvel ezelőtt, 2012-ben Gyopárosfürdő vezetésével egyeztetve, a Tisza Kálmán iskola akkori 30 rendész tanulójának részvételével indult útjára a Gyopisün kezdeményezés a strandon. A diákok egyfajta járőrszolgálatot láttak el a nyári hónapokban, melynek legfontosabb célja a megelőzés, figyelemfelhívás volt. Idén – egy év kihagyás után – ismét Gyopisünök lepték el a fürdő területét.

KÖZÉLET

TESTVÉRVÁROSOK – A június 18-19-i látogatás célja kettős volt. – Egyrészt gratuláltam Albert Tibornak, akit a helyhatósági választásokon ismét a település vezetőjének szavaztak a tusnádiak. Megegyeztünk, hogy a testvértelepülési kapcsolatokat tovább erősítjük, hogy minél több olyan közös program jöjjön létre, amiben részt vesznek a két város lakosai – mondta Dávid Zoltán polgármester. De nemcsak Tusnádfürdőn, hanem a partiumi Nagykárolyban is újraválasztották a település vezetőjét, Kovács Jenőt. Emellett a vajdasági Szenttamás lakosai is választottak a közelmúltban, akik Neško Čestićnek szavaztak bizalmat. Dávid Zoltán elmondta, nekik is küldött gratulálólevelet, és

minél előbb szeretné személyesen is kifejezni jókívánságait az orosháziak nevében. Megtudtuk, Orosháza nyert egy 500 ezer forintos pályázatot, amiből augusztus elején tusnádfürdői gyerekek érkeznek táborozni városunkba. – De készülünk beadni egy nagyobb volumenű pályázatot is. Jövőre nagyszabású testvértelepülési találkozót tervezünk Orosházán, ahol minden testvérváros küldöttsége és művészeti csoportjai képviseltetnék magukat – tette hozzá a polgármester. Dávid Zoltán kiemelte, az eddigieknél aktívabb kapcsolatot készülnek kialakítani a testvértelepülésekkel. Tusnádfürdő, Nagykároly és Szenttamás mellett a kínai Panjin várossal és a magyarországi Zomba községgel van ilyen jellegű kapcsolata a városnak. Utóbbiba éppen ezen a hétvégén utazik az Orosházi Fúvószenekar, ahol a falunapon adnak majd koncertet. Melega Krisztián

3 JÚLIUS 1-JÉN ZÁRVA A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996ban kezdeményezte, hogy július elseje legyen a köztisztviselők napja – 1997-ben tartották meg először. Hivatalos ügyintézésre alkalmatlan lesz a jövő péntek, hisz zárva lesz az okmányiroda, a kormányablak, a polgármesteri hivatal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálata. Július 4-étől, hétfőtől az ügyfélfogadás a megszokott rendben zajlik. 2011 óta az egészségügyben dolgozók számára is munkaszüneti nap július elseje – Semmelweis-napot ünnepelnek, így ezen a napon szünetel a járóbeteg-szakellátás is. Viszont senki sem marad ellátatlanul, akinek erre szüksége van – ügyelet lesz az SBO-n. -s

EGYMÁST SEGÍTVE Ülésezett a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ). Értékelték az Eötvös katolikus iskola és az NNÖ között fennálló együttműködési megállapodás elmúlt egy évét, amit mindkét fél sikeresnek tartott, így annak jövőbeni folytatásáról döntöttek. Az Eötvös katolikus iskola diákjai német nyelvismeretének bővítése érdekében az NNÖ segíti a gyulai Implom József Általános Iskola és az Eötvös katolikus iskola közötti kapcsolatfelvételt. Végül a magyarországi németség életét, hagyományait bemutató geresdlaki gyűjtemény kiállításának előkészületeiről értekeztek, mely szeptember 30-ától látható a múzeumban. -so

ISKOLAKEZDÉSHEZ Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület már a következő tanévre készül. Felhívásukban a gyerekekhez és szüleikhez szólnak. Arra kérik őket, hogy a megunt vagy feleslegessé vált iskolatáskát, tolltartót, füzeteket, színes ceruzákat stb. ne dobják ki, hanem gondoljanak a nehéz helyzetben élő gyerekekre, és adományozzák számukra. Az egyesület minden, a beiskolázással kapcsolatos felajánlást szívesen fogad. Az adományok leadhatók a Képessy utcai Civilek Házában, illetve a Mikszáth Kálmán utcai Hozom-viszem adományboltban (a Táncsics gimnáziummal szembeni üzletsoron), valamint az evangélikus templommal szembeni ifjúsági adományhelyen. sgy

FÓRUMSOROZAT Orosháza fejlődése érdekében a helyi önkormányzat, intézményei, civil szervezetek és vállalkozások részvételével tartanak tájékoztató és egyeztető fórumsorozatot június 27-én, hétfőn az önkormányzat 1. emeleti tárgyalójában. 9:00 és 10:45 között a helyi képző intézmények, 11:00 és 12:30 között a helyi önkormányzati intézmények, míg 14-től 15.30-ig a civil szervezetek, nemzetiségi önkormányzatok, vállalkozások részvételére számítanak. A fórumsorozaton ismertetik a TOP CLLD pályázati kiírást, illetve a megvalósítani tervezett helyi vidékfejlesztési stratégia felépítését, helyzetelemzését, fő intézkedéseit. m


OKTATÁS

4 VADVIRÁGOS CSALÁDI NAP „Ahol szeretünk, ott az otthonunk – az otthon, melyet lábunk elhagyhat, de szívünk sohasem…” – ez volt az idei mottója a Vadvirág Esély Klub június 16-án tartott családi napjának. E mottóval kívánták a szervezők kifejezni azt, hogy a 34 klubtag és azok hozzátartozói egy nagyon erős közösséget jelentenek. Ennek a közösségnek pedig a második otthona a Vadvirág Esély Klub, ahol életük nagy részét töltik. Ez a nap azért is fontos az intézmény életében, mert azokról a személyekről szól, azokat helyezi előtérbe, akik évtizedek óta kísérik, támogatják akadályozottsággal élő gyermekeiket. Misák Darinka, a Vadvirág Esély Klub vezetője, Kissné Bogár Ildikó, az Egységes Szociális Központ vezetője és Dávid Zoltán polgármester köszöntője után előadások következtek, majd a Forrás református óvodások léptek a színpadra, őket a vadvirágos fiatalok követték műsorukkal. A rendezvény keretében helyet kapott az „Én elfogadlak, fogadd el tőlem” elnevezésű felszolgálás is, olyan formában, hogy a vadvirágos fiatalok frissítőket szolgálták fel a megjelenteknek. A tombolahúzást követően közös ebéddel, táncos mulatsággal folytatódott az összejövetel. esgyé

OROSHÁZI ÉLET • 2016. JÚNIUS 24. • XXI/23. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SULI

Elballagtak az általános iskolás diákok is

Szoros barátságok az évek alatt

BALLAGÁS ÉS GYEREKNAP A Zöldfa utcai Kisharang Bölcsőde június 25-én, szombaton 9 órától ballagással egybekötött gyereknapot tart, melyre mindenkit szeretettel várnak. A rendezvény keretében bababörzét is szerveznek. A ballagó bölcsődések részére tartott rövid műsor után kezdetét veszi a gyereknapi mulatság. Az ugrálóvárak mellett arcfestés, vattacukor várja az apróságokat, közelről megnézhetik a rendőr- és tűzoltóautót, amikbe be is szállhatnak, de lesz zenés-táncos mulatság, fotózás és alkotósarok is. Míg a gyerekek játszanak, addig az anyukáknak lehetőségük lesz a bababörze keretében a régi, kinőtt gyermekruhák helyett újabbakat beszerezni. sgy

VIDEÓK DÉL-BÉKÉSRŐL Orosházi fiatalok is megmutatják a Calendula Terv által életre hívott videópályázat keretében, miért jó Dél-Békésben élni, a pályamunkákra szavazni – értékes nyereményekért – a www.calendulaterv.hu honlapon lehet. Július 8-áig 2-5 perces videókat várnak Békés megyei középiskolásoktól, felsőoktatásban tanulóktól – tájékoztatott a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség, melynek elnöke, Simonka György szerint a pályázat segítségével fiatalok üzenhetnek fiataloknak arról, a saját szemszögükből nézve, mit tekintenek értéknek Dél-Békésben. A szavazók közül – az első sorsolás után – a szerencsés két társával ott lehetett a Magyarország–Portugália Eb-meccsen, a legtöbb voksot begyűjtő nevező a Forma–1-es Magyar Nagydíjon juthat majd élményekhez. kv

fotók: Domján Róbert, Kecskeméti Krisztina, Melega Krisztián BÚCSÚZTAK – Múlt héten a város összes általános iskolájából elballagtak a nyolcadikos diákok. A legtöbb intézményben június 18-án, a Szé-

kács evangélikus iskolában és a Wesley iskolában június 15-én tartották a ballagási ünnepségeket, hogy elbúcsúztassák a város 272 végzős tanu-

Polgármesteri díj és utazás

A kitartás jutalma Több iskolai tanévzárón részt vett Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere, és személyesen adta át a legkiválóbb tanulóknak a polgármesteri jutalmat. Az évzáró ünnepségen tudta meg nagyon sok diák, hogy tehetsége és kitartása elismeréseként Montenegróba utazhat. ELISMERÉS – Dávid Zoltán ta-

valy kezdeményezte, hogy a város polgármestereként jutalmazza Orosháza legtehetségesebb tanulóit. A díj egy tízezer forintos könyvutalvány és egy városi kitüntetés is egyben. Év végén a tantestület javaslata alapján minden iskolából egy gyermek részesül ebben a jutalomban. – Fontosnak tartom, hogy mint városvezető is elismerjem azoknak a diákoknak a kitartó munkáját, akik eredményeik-

kel és tehetségükkel dicsőséget és hírnevet vívnak ki iskolájuknak és Orosházának – mondta Dávid Zoltán. Hozzátette: ez egy kitüntetés a város részéről, amely húzóerő lehet a többi diák számára is. Idén összesen húsz – tanulásban, sportban, közösségi munkában – kiemelkedő teljesítményt nyújtó növendék utazik 10 napra Montenegróba, jutalomnyaralásra. A kirándulást az önkormányzat és Orosháza testvérvárosa, a szerbiai Szenttamás ajánlja fel minden évben. A város valamennyi iskolája maga döntheti el, kiket javasol az utazásra. A díjakat és jutalmakat a tanévzáró ünnepségeken a polgármester vagy a területi önkormányzati képviselők adták át a gyermekeknek, akik boldogan és hálásan vették át azokat. Mártha T.

Emlékkiállítás

Július 14-éig várják az érdeklődőket a Városházi Galériában, Szlotta András festő- és grafikusművész emlékkiállítására • fotó: Domján R.

lóját. A héten a tanévzárókat is megtartják a városban, az összes diák megkapja az év végi bizonyítványát. Ezután hivatalosan is kezdetét veszi

a két és fél hónapos nyári szünet, hogy a diákok és tanárok egyaránt kipihenhessék a 181 tanítási nap fáradalmait. - deu

PROGRAMAJÁNLÓ Az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület nyári tárlatának megnyitója a művelődési központban június 24-én, 17 órakor. A kiállítást megnyitja Fejes Róbertné alpolgármester, közreműködik a Bokréta Népdalkör, házigazda Bodrogi Béla, az OKKE elnökhelyettese. Társasjáték est várja a gyerekeket a gyermekkönyvtárban június 24-én, 18 órakor. Péter-Pál-napi lóverseny és aratóünnep várja az érdeklődőket a bogárzói lóversenypályán június 25-én. 8.30 lovas fogatok és mezőgazdasági gépek felvonulása, 10.00 megnyitó, a versenyszámok és a szórakoztató programok mellett 16.30-tól Musicalek lóhátról – a Nemzeti Lovasszínház produkciója. Részletes program: oroscafe. hu/esemenyek. Az Orosházi Moly Galeri következő találkozója a városi könyvtárban június 25-én, 15 órától lesz. Múzeumok éjszakája június 25-én. Programok a múzeumban: 18.00 1596 című kiállítás (a vetélkedő és az akadályverseny regisztrációja 18.00–20.00), 19.00 Színi előadás: közreműködnek a Táncsics gimnázium diákjai, 20.00 Akadályverseny, 22.00 Vetélkedő, 23.00 Hollóének Hungarica Régizene Együttes koncertje, éjfélkor tűzugrás. Kiállítás és előadás a Városi Képtárban: 18.00 Ősi technika – kortárs alkotások: válogatás a 35 éves Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep bronzgyűjteményéből. (A tárlat szeptember 1-jéig látható.) 20.00 dr. Mordovin Maxim régész, egyetemi adjunktus régészeti előadása. A belépés mindkét helyszínen díjtalan! Egy nyári délután a zene jegyében az Árpád-kertben július 2-án, szombaton. 15 órától a Keep CaLM utcazenész csoport tagjai lépnek fel, 18 órától a színpadon a Bagaméri Project, 19 órától tánc- és musicalshow a DUMA Színház előadásában. A program mindenki számára ingyenes!


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/POLITIKA • 2016. JÚNIUS 24. • XXI/23. • OROSHÁZI ÉLET

MEGYE

Beszámolók, pályázatok és megyei értékek

Megyegyűlés Orosházán

Összesen 22 napirendet tárgyalt a megyei közgyűlés • fotó: Zentai Péter Másfél éve indult megyejárásra a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése, amely a soros ülését azóta mindig más településen tartja. A június 16-ai közgyűlésnek az orosházi városháza nagyterme adott otthont. KÖZGYŰLÉS – Beszámolókkal kezdődött a megyegyűlés. A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság múlt évi tevékenységéről, a Békés Megyei Kormányhivatal

Véleményez a megye

TOPpályázatok

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése megválasztotta a TOP-pályázatokat véleményező Döntés-előkészítő Bizottságba delegálandó tagokat. VÁLASZTOTTAK – A Békés megyei képviselő-testület május végén tartott rendkívüli ülésén a gazdaságfejlesztés szempontjából lényeges kérdésben döntött. Elindult ugyanis a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak elbírálása, a kiválasztási folyamatban a Döntés-előkészítő Bizottságnak (DEB) fontos feladata van, tagjai véleményezik a pályázatokat. A Békés Megyei Önkormányzat Képviselő-testülete a DEBbe tagként Zalai Mihályt, a közgyűlés elnökét, póttagként Tolnai Péter alelnököt és Kónya István tanácsnokot delegálta. Az első DEB-ülést 2016. június 2-án tartották, ahol a TOP1.3.1-15 Gazdaságfejlesztést és a munkaerő-mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés elnevezésű felhívást véleményezték a tagok.

Foglalkoztatási Főosztályának vezetője Békés megye munkaerőpiaci helyzetéről, a KLIK Békéscsabai Tankerületének vezetője a megye oktatási helyzetéről, a szakképzési centrumok vezetői a szakképzési helyzetről, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal helyi illetékese a migráció megyei helyzetéről informálta a testületet. Emellett a megyei szlovák, roma, román és a német nemzetiségi önkormányzat is tájékoztatást adott múlt évi munkájáról.

Székely értéktár

A képviselők egyetértettek abban, hogy az összeállított anyagok kivétel nélkül részletesek, kimerítőek voltak, és valamennyi szervezet alapos munkát végzett a saját területén. Módosította a testület Békés Megye Integrált Területi Programját. Korábban a hátrányos helyzetű mezőkovácsházi és sarkadi kistérség élvezett előnyt a pályázatok terén, most a legiparosodottabb orosházi és szarvasi kistérség számára két 4 milliárdos lehatárolásról döntött

a testület, valamint arról, hogy a gyulai, a gyomaendrődi, a békési és szeghalmi kistérségnek is – amen�nyiben elkészülnek a döntés szakmai alátámasztásához szükséges dokumentumok – területi lehatárolásokat hoznak majd létre. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program végrehajtásának előrehaladásáról is tájékozódtak a képviselők. Az látható, hogy szinte valamennyi felhívás kapcsán 3-4-szeres túljelentkezés realizálódik, ami mutatja, hogy a települések nagyon aktívak. De ez azt is jelenti, hogy csupán a beadott pályázatok harmada nyerhet el támogatást. A Békés Megyei Önkormányzat a településekkel közösen 133 pályázatot nyújtott be 22 milliárd forint értékben. A Békés Megyei Értéktár Bizottság 2015. évi és idei első félévi munkájáról is hangzott el beszámoló. Az új tagokkal újraszervezett megyei értéktár bizottság alakuló ülésén döntött a szakemberekből álló nyolc albizottság létrehozásáról. Az albizottságok javaslatára a megyei értéktárba 11 új értéket emeltek be a jelenlegi 11 érték és 2 hungarikum mellé. A megyében eddig 43 önkormányzat hozta létre települési értéktárát és állította fel helyi értéktár bizottságát, a települési értéktárakban összesen több mint 450 helyi érték szerepel. A megyegyűlés zárásaként elhangzott, hogy a Békés Megyei Önkormányzat szeptember 3-án tartja első megyenapját, amelyre minden képviselő és jelenlévő meghívást kapott. A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének soron következő ülése szeptemberben lesz.

A Békés Megyei Önkormányzat és az Orosházi Média Kft. együttműködésével készült

Épülhet az M44-es Ősszel kezdődik az M44-es gyorsút Tiszakürt–Kondoros közötti szakaszának kivitelezése, az erről szóló pályázat már megjelent a Közbeszerzési Értesítőben. A közel 62 kilométer hosszú út csak külön szintű csomópontokkal rendelkezik majd, 2x2 forgalmi sávos, osztott pályás gyorsút lesz. A munkaterületet várhatóan októberben adják át a kivitelezőnek. ÚTÉPÍTÉS – Az összesen 111 km hosszú M44 gyorsforgalmi út építése három ütemben valósul meg: a 40 kilométer hosszú Kecskemét –Nagykőrös–Tiszakürt, a 62 kilométer hosszú Tiszakürt–Kondoros és a 18 kilométer hosszú Kondoros –Békéscsaba – országhatár szakasz. A középső, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyét átívelő, Tiszakürt –Kondoros közötti leghosszabb szakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési felhívás már megjelent. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a kivitelezés 2016. év végén megkezdődhet. Az M44 Nagykőrös–Tiszakürt és Kondoros–Békéscsaba közötti szakaszainak ajánlati felhívása várhatóan 2016 végén jelenik meg, eredményes eljárás esetén mindkét szakasz építése 2017-ben elindulhat. A Körös folyó felett egy 450 m hosszú acél ívhíd épül díszvilágítással. Emellett a szakaszon két kisebb híd épül: egy a Dögös-Kákafoki csatorna felett, valamint egy háromnyílású híd a Mezőtúr–Orosháza vasútvonal felett. Kardosnál üzemmérnökségi telep létesül. Az M44-es autóút Kecskemétet köti össze Békéscsabával, majd a tervek szerint folytatódna a román határ felé.

Önkormányzatok szerepe a vállalkozásfejlesztésben

A települések fejlődéséért

Tamás Sándor Kovászna megyei elnök, Zalai Mihály Békés megyei elnök, Hegedűs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke és Szabó Ákos, Hargita megye képviselője a közelmúltban Kolozsváron döntött arról, hogy a Békés Megyei Önkormányzat közreműködésével a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen alakul meg július végén a Székelyföldi Értéktár. HAGYOMÁNY – A cél az, hogy Székelyföld kiemelkedő értékeit dokumentálják, megőrizzék, széles körben megismertessék és népszerűsítsék. A résztvevők megállapodtak annak a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt pályázatnak a részleteiről is, amelyet a megyei önkormányzat és az Élő Erdély Egyesület közösen bonyolítanak le, és ami a székely értéktár létrehozását célozza. A megyei önkormányzat szeptember elején először rendez megyenapot, amelyen a Székelyföldi Értéktár is bemutatkozik. A Székelyföldi Értéktár Bizottság első ülését Székelyföldön tartják az ősz folyamán, ahol több székelyföldi értéket beemelnek az értéktárba.

5

Dávid Zoltán szerint fontos a munkahelyteremtés • fotó: Zentai Péter A Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (BMVA) már 22 éve foglalkozik mikrohitelek kihelyezésével, amely kezdő és működő vállalkozásoknak ad lehetőséget beruházásaik megvalósításához, kamata mindös�sze 4,9%. 2015. év végén merült fel ötletként, hogy a BMVA és a települési önkormányzatok ös�szefogásával kedvező kamatozású hiteleket lehetne kiajánlani Békés megyei kezdő, kis- és középvállalkozásoknak. – Megkerestük valamennyi Békés megyei önkormányzatot, kí-

vánnak-e élni a lehetőséggel, szeretnék-e ilyen módon támogatni a településükön vállalkozni szándékozókat, vállalkozásukat fejlesztőket. Három önkormányzat döntött eddig úgy, hogy segítené a helyi vállalkozásokat, ezek: Újkígyós, Szeghalom és Orosháza. A jelen összefogás lényege, hogy a települési önkormányzatok egy bizonyos keretösszeget biztosítanak az alapítvány által kezelt alapba, amelyből kizárólag csak az adott településen fejlesztést létrehozó vállalkozások hiteleihez nyújthat kamattámogatást – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

– Minden településnek fontos feladata a fiatalok megtartása, a munkahelyteremtés. Örültünk a lehetőségnek, amellyel a helyben vállalkozást ösztönözzük, ehhez adunk segítséget. Kötelességünk a vállalkozások támogatása, amihez kiváló lehetőség a kamattámogatott hitel biztosítása – közölte Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere. A kamattámogatás mértéke 1,4% és 3% között lehet, a támogatásban részesülő vállalkozó így akár 1,9%os kamatra is vehet fel hitelt. A BMVA ügyvezető igazgatójakiemelte, a kamattámogatás mértékének meghatározására három konstrukció készült. – Alapesetben 1,4%-os kamattámogatásról beszélünk, ekkor a kritérium csak az, hogy az adott településen kell megvalósulnia a beruházásnak. Ha helyi vállalkozótól történik a beszerzés, akkor 2% a kamattámogatás. 3%-os kamattámogatás pedig akkor igényelhető, ha a beruházni kívánó vállalkozás 6 hónapnál nem régebben alakult vagy 35 év alatti a többségi tulajdonosa és csakúgy, mint a 2%-os kamattámogatás esetén, itt is egy helyi vállalkozótól történik a beszerzés – mondta Szász Zsolt. A kamattámogatási alaphoz továbbra is lehet csatlakozni, a BMVA várja a települések jelentkezését.


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2016. JÚNIUS 24. • XXI/23. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Betakarítják a zöldborsót

Karasz Attilát elismerte a szakma

Dicséret a mentősnek

archív fotó: Rosta Tibor

Tavaly az Év Mentőse volt Orosházán, idén pedig megkapta a szakma egyik legnagyobb elismerését. Az Országos Mentőszolgálat megalakulásának 68. évfordulója alkalmából kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül – felettesei javaslatára – főigazgatói dicséretben részesült Karasz Attila.

Megkezdődött a zöldborsó betakarítása az Orosfarm Zrt. földjein, a munkálatokat kissé késleltették az elmúlt napok esőzései, de így is rendben folynak, a hét közepéig a termőterületnek megközelítőleg a felével végeztek. Éjjel-nappal dolgoznak a gépek ezekben a napokban az Orosfarm földjein, összesen több mint 600 hektár zöldborsó vár betakarításra. – A cégnek 480 hektár saját területe van, plusz még 140-150 hektáron szoros integrációban borsót termeltetünk, így összesen 630 hektár terület a feladat, amit be kell takarítani – részletezte Németh Imre, az Orosfarm Zrt. növénytermesztési vezetője, hozzátéve, hogy csütörtö-

Jó a termés kig a terület 52 százalékát vágták le. A termésátlag hat-hat és fél tonna hektáronként, ami jónak számít. Ez egyrészt a kedvező időjárásnak, másrészt annak köszönhető, hogy a korai fajták mindig sikeresen teremnek. A mostani eső miatt pedig Németh Imre szerint arra is van remény, hogy a későbbi fajták szintén jó hozamot produkálnak. – Tizenhat különböző tenyészidejű fajtával kell megoldanunk a betakarítási szezont, ezeket külön szakaszokban vetjük el. Március 21től május 5-éig tart a vetési időszak, ez 5-6 hét, ez idő alatt szakaszoljuk be a fajtákat azért, mert így a betakarítási idény 28-30 napra széthúzható, és folyamatosan van érőfélben lévő borsó.

A termést hűtőházaknak, szárítónak és konzervgyárnak értékesítik. Idén négy irányba szállítanak. – Albertirsára a hűtőbe, Pusztaszerre egy budapesti székhelyű cégnek, ott szárítóban történik a feldolgozás. A harmadik az Agrosprint nevű cég, amelynek Karcagon és Nyírlugoson van telephelye, mind a két helyre szállítunk, illetve a nagykőrösi konzervgyárral van még szerződésünk – sorolta Németh Imre. Mivel az összes partnerük meglehetősen messze van, az áru pedig romlandó, ezért abban bíznak, hogy rövidesen elkészül a békéscsabai hűtőház, ami jelentősen mérsékelné a szállítási költségeket. Pernyés Edit

ELISMERTÉK – Az orosházi mentőállomás gépkocsivezetője és műszaki gondnoka a Mentők Napja alkalmából vehette át az elismerést a Parlamentben Máté Gábor megbízott főigazgatótól. – Egyáltalán nem számítottam rá, szerintem van rajtam kívül még legalább 20 olyan bajtársam Orosházán, aki megkaphatta volna. De természetesen örülök neki, hiszen mégiscsak a szakmától kaptam elismerést, ami azt jelenti, vélhetően jól végzem a munkámat – fogalmazott Karasz Attila. A 39 éves mentős 14 évvel ezelőtt

került a szervezethez. Saját bevallása szerint csak néhány évre tervezett, de a munka gyorsan hivatássá vált. – Kicsit olyan ez nekem, mint a második családom. A bajtársak nemcsak kollégák, hanem igazi barátok is. Együtt érjük meg az örömteli pillanatokat a magánéletben és a munkában egyaránt. Együtt örülünk, amikor egy súlyos betegen tudunk segíteni és időben kórházba juttatjuk, és együtt vészeljük át azokat a pillanatokat, amikor tragédiák szemtanúi vagyunk. Mindkettőből van bőven, a mi szakmánk már csak ilyen – mondja Attila. Munkája összetett: egyrészt gépkocsivezető az esetkocsin, de amikor nem vonul, akkor is az autókkal foglalkozik, ő a garázsmester. Napi szintű feladata a mentőautók körüli ös�szes teendő elvégzése. Azt mondja, a két feladatkör kiegészíti egymást, és bár sokszor tovább bent kell maradni a munkahelyén, hogy mindennel végezzen, nem adná fel semmiért ezt a hivatást. Melega Krisztián

Virágot mosolyért Második alkalommal rendezik meg június 28-án a Virágot egy mosolyért! kezdeményezést. Az országos akcióhoz, mint tavaly, úgy idén is csatlakozott a Flóra Virágüzlet Orosháza–Nagyszénás is. VIRÁGCSOKROK – Kedden tehát mosolyra és befogadásra váró virágcsokrok lepik el az országot, így Orosházát is, a főtéren, a piacon, de akár az Árpád-kertben – bárhol találhatunk majd elhagyatott virágcsokrokat, amik ingyen elvihetők. A készítők

örömmel veszik, ha az új gazdák visszajeleznek a csokor további sorsáról. A kísérőkártyán található címek valamelyikére elküldött fotó méltó köszönet a virágkötő számára. A Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete révén útjára indított kezdeményezéssel arra szeretnének rávilágítani, hogy a virágok fontos szerepet töltenek be mindennapjainkban. Szépségükkel elkísérnek bennünket a bölcsőtől a sírig, részesei legnagyobb örömeinknek és bánatainknak. Somodi Gy.


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2016. JÚNIUS 24. • XXI/23. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

Július közepétől készül a Rákóczi Vasas

Befejeződött a pontvadászat a megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában is. A Rákóczi Vasas remek tavaszi kezdést követően a bajnokság végére „kipukkadt”, és

a 6. helyen zárta a szezont. Polyák László edző értékelte a csapat tavaszi szereplését. – Remekül kezdte a csapat a tavaszt,

Kishuszár Vágta

Újra a döntőben Az orosházi Mórocz Mercédesz nyerte a „Kishuszár Vágta” ceglédi futamát, így Morcos nevű lovával bejutott a Nemzeti Vágta országos döntőjébe, ami szeptember 16–18. között lesz Budapesten, a Hősök terén. A ceglédi futamon kilenc induló rajtolt, a győztes kvalifikálta magát az országos döntőbe. – Nagyon vártam már ezt a napot, három hétig edzettünk erre a versenyre, bíztam Morciban és anyában, aki most először vezetett fel. Az előfutamban harmadiknak

startoltam, az első kör felében a kanyarban belülről előzve első helyen galoppoztunk tovább, majd az utolsó körben négy lóhosszal nyertünk, így jutottunk be a délutáni döntőbe, amit rajt-cél győzelemmel nyertem – nyilatkozta Mercédesz. A kiváló lovas 2013-ban ötödik lett, 2014-ben Nagylak színeiben első helyen végzett. Az előző évben balszerencsés futam következtében nem került a döntőbe. Ez évben Orosházát képviselve készül a póni galopp kategóriában a vágta finisére. Betkó T.

Versennyel ünnepeltek az úszók

Jeles az évzárón „Tanévzáró úszóverseny” néven rendeztek megmérettetést június 12-én Algyőn, amelyen az Orosháza Úszó Egyesület hét fiatalja is rajtkőre állt. A gyerekek jelesre vizsgáztak a „tanévzárón”. Az öt egyesület versenyén az OSE fiataljai 3 arany-, 9 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek. – A húszméteres medence a gyermekeket nagy kihívás elé állította, hiszen Orosháza-Gyopárosfürdőn az 50 méteres uszodában készültek – adta tudtul Selmeczi Edit edző. Orosházi érmesek: 1. Furák-Szabovik Tessza (60 m mell, 60 m gyors és 60 m hát), 2. Asztalos Jázmin (20 m mell, 20 m gyors és 20 m hát), Benkő Panna (60 m mell, 60 m

gyors és 60 m hát), Furák-Szabovik Tessza (20 m mell, 20 m gyors és 20 m hát), 3. Asztalos Annamária (60 m gyors), Szél Dávid (60 m gyors), Zsiga Norbert (60 m mell). A dobogós helyezések mellett több figyelemre méltó időeredményt is elértek versenyzőink. Hír még a medencék környékéről, hogy a Magyar Úszó Szövetség negyedik alkalommal rendezte meg június 18-án, Balatonfüreden, a Magyar Úszás Napját, amelyre Antal András, az OSE versenyzője is meghívást kapott. Andris a Jövő Bajnokai Program részeként több társával együtt 2017 métert úszott, ami már a jövő évi budapesti vizes vb egyik marketingrésze. BT

majd a bajnokság végére látványos visszaesés következett. – Pontosan így volt. Az 5. helyen fordultunk, öt pont hátrányunk volt az akkor 2. helyen álló Kondorossal szemben. A téli felkészülésünk jól sikerült, az edzőmérkőzéseken meggyőző támadófocit játszott a csapat. Ennek köszönhetően a tavaszt is jól kezdtük, még ha nem is volt olyan látványos a játékunk, de az első három mérkőzést biztosan hoztuk. Ekkor a 3. helyen álltunk. Ezt követően Szabadkígyóson nem várt vereséget szenvedtünk, mert nem koncentráltunk eléggé. Ez volt az első pofon, de ezt túléltük, hiszen a következő öt mérkőzésből négyet megnyertünk, és a 25. forduló után a 2. helyen álltunk. – Hol fordult a kocka? – A méhkeréki vereség után – ami egyébként vállalható vereség volt – történtek olyan dolgok a csapat életében, amik nem a sikeres szereplés irányába mutattak. Edzői szemmel értékelve az utolsó fordulókat példátlan egyéni hibák sújtották a Rákóczit, ami miatt a mérkőzéseken hátrányba kerültünk, és futhattunk az eredmény után. Utólag kiderült, még így is elcsíphettük volna a dobogó harmadik fokát, ha az utolsó két hazai meccsünket hozzuk, ami elvárható lett volna. Sajnos a játékosok munkahelyi elfoglaltsága miatt sokszor nem a legerősebb összetételben tudtunk pályára lépni. Attól, hogy a városban csak ez az egy felnőttcsapat létezik, még nem lettünk „profik”, többen nem csak egy munkahelyen dolgoznak és néhányan több műszakban is. Ezzel nincs is

probléma, csak egy csapat szereplése sokszor apró dolgokon múlik, amiből számunkra az utolsó fordulókra elég sok kijutott. – Például? – Ebben az időszakban már folyamatosan téma volt, ki hol folytatja pályafutását. Az új ULE-felnőttcsapat megalakulása vagy néhány más csapat hívó szava zavart okozott a fejekben. Tudni kell azt is, hogy a Rákóczi Vasas nem rendelkezik olyan lehetőséggel, mint a megyében 3-4 együttes, amely azt igazol le a megyéből, akit akar. A pontos célokat kellene meghatározni, hogy merre tovább. – Elég pesszimista nyilatkozat, nem? – Azért tudok pozitív dolgokról is beszélni. A Rákóczi kerete 90%-ban orosházi játékosokból áll, sőt, azt is mondhatom, hogy egy-két kivételtől eltekintve az orosházi utánpótlásban nevelkedtek. Ez a jövőre nézve optimizmussal tölt el. – Lehet már tudni valamit a játékosmozgásról? – Hamarosan eldől, hogy kik alkotják majd a keretet. Elképzelhető, hogy mégsem lesz nagy jövés-menés, amiben bízom. Lévai Balázs távozik, így egy kapust mindenképp hoznunk kell. Szó van még két-három mezőnyjátékos leigazolásáról is. A trénertől megtudtuk, hogy a csapat házi gólkirálya Nyéki Boldizsár lett 18 találattal, őt követi Tasi Róbert 15 találattal, harmadik a sorban Simon Róbert 8 góllal. A felkészülés július 11-én vagy 12-én kezdődik. Betkó Tamás

Karate és aerobik Gyopárosfürdőn

Nemzetközi táborban

fotó: egyesület

fotó: Kecskeméti Krisztina

Sok volt az egyéni hiba

A magyarok mellett angol és luxemburgi versenyzők részvételével 28. nemzetközi edzőtáborát tartotta az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület a héten Gyopárosfürdőn. Mint az elmúlt években, idén is együtt edzettek az egyesület aerobikosai és karatékái. A mintegy 100 résztvevő – köztük 70 karatés – munkájáról elégedetten nyilatkozott a tábor vezetője, shihan Zsiga Zsolt. – Nagy örömmel tapasztalom évről évre, hogy a karate népszerűsége töretlen. Ezt szépen mutatja a részt vevő gyerekek száma. Gyopáros hagyományosan remek helyszíne az edzőtábornak. Sokat és keményen edzettünk, több vidéki és budapesti mester vezetésével. Jól dolgoztak a gyerekek, hogy ki mennyire felkészült, az övvizsgán derül ki – avat be a mester. A hét végi világversenyek persze beleszólnak az övvizsgába. A romá-

7 OFKSE

Új játékos Újabb igazolást jelentett be az Orosházi FKSE-LINAMAR. A beálló posztról távozó kulcsjátékosok pótlására ezúttal Macedóniából érkezik megoldás, válogatott kézilabdázóval erősödik az NB I-es együttes. ERŐSÍTÉS – A 26 esztendős Nikola Markoski a szkopjei HC Rabotnicki csapatától érkezik, korábban játszott a Vardar és a Metalurg Skopje együtteseiben is. A 197 centiméteres és 115 kilogrammos beálló kétszeres macedón bajnok és háromszoros kupagyőztes, komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik. 17 évesen már góllal mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, később is számos alkalommal szerepelt a BLben, a KEK-ben, az EHF-kupában és a Challenge-kupában. 25 válogatott mérkőzésen 35 gólt szerzett, ott volt a spanyolországi és a katari világbajnokságon, a dániai és lengyelországi Európa-bajnokságon, a napokban pedig a 2017-es franciaországi vébére kvalifikálta magát a macedón válogatottal – összegez az orosházi kézilabdaklub honlapja. Nikola Markoski 1+1 éves szerződést írt alá. tk

AUTÓMODELLVERSENY

A rákóczitelepi pálya adott otthont múlt hét végén a Magyar Autómodell Bajnokság orosházi fordulójának, melyen mintegy 15 versenyző vett rész. Szerte az országból érkeztek nevezők, így többek között felvonultak budapesti, pécsi és győri csapatok is. A versenyzők 1:10 Stock, 1:10 Tuning, 1:8 és 1:5 kategóriákban nevezhettek. A magyar bajnoki sorozaton Gellén József 1:10 Stock, robbanómotoros kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott. Rosinsky Norbert szintén ebben a kategóriában indult, ő ötödik helyezést ért el, mindketten az Orosházi Városi Modellező Klub színeiben indultak. deu

EGRI FOCI

niai Junior Európa-bajnokságon, illetve a szentesi Utánpótlás- és U25-ös világbajnokságon indulók az övvizsgaküzdelem penzumát egy későbbi időpontban teljesítik. – Romániában kilenc, Szentesen tíz versenyzőnk képviseli a klubot és egyben Orosházát. A vébén felnőtt-katában induló Gottfried Sándortól és az Eb-n tatamira lépő formagyakorlat-csapattól (Olasz Attila, Magon Hajni, Zsiga Bence) érmes helyezést várok, de az utánpótlás-korosztályban induló versenyzőink is dobogóesélyesek. Reméljük, hogy a shihan jó jósnak bizonyul, és legközelebb Eb- és vébégyőzelmekről és érmekről számolhatunk be. Az aerobikosok eközben gőzerővel készülnek közel 30 fővel az őszi hazai és nemzetközi megmérettetésekre, ahol kiváló képességű versenyzők képviselik majd Orosházát és Dél-Békést. Csányi József

Az OMTK-ULE három korosztálya, négy csapattal nevezett az elmúlt hét végi egri, XXIII. Aventics Nemzetközi Labdarúgó Tornára. A 2005ös és a 2007-es „A” csapatunk a 20 gárda mezőnyében az előkelő 5. helyet szerezte meg. A 2006-os és a 2007-es „B” együttes a csoportjuk 3. és 2. helyén zártak, így ők nem jutottak a torna kieséses szakaszába. A gyerekek a három nap alatt a játék mellett Eger szépségeivel ismerkedtek, számos élménnyel gazdagodtak. bt


MOZAIK

8 ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Darabont Szabolcs és dr. Harmati Ágnes Amália fia Márk, Colecchia Andrea és Dóra Bernadett leánya Rebecca, Mihály Csaba Tamás és Adamovszki Éva leánya Kamilla Márta Házasságot kötöttek Szabó Norbert és Fejes Erika Katalin

OROSHÁZI ÉLET • 2016. JÚNIUS 24. • XXI/23. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Vasárnap a belgák ellen Hiába a kánikulai hőség, a magyar labdarúgó-válogatott utolsó Eb-csoportmérkőzésére ismét megtelt a focifalu Orosháza főterén. És nem csak a levegő, a hangulat is forró volt, miután háromszor vették be fiaink a portugál kaput. A végeredmény 3-3 lett, ezzel pedig Magyarország csoportelsőként jutott az egyenes kieséses szakaszba. Június 26-án 21 órától Belgium ellen játszik a csapat. Drukkoljunk minél többen a főtéren a magyaroknak!

FOGADÓÓRA Bojtor István alpolgármester július 5-én, Dávid Zoltán polgármester július 12-én tartja fogadóóráját.

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

PATIKAÜGYELET Június 20-tól június 26-ig: Aranyvessző Gyógyszertár, 5900 Orosháza, Kiss Ernő u. 8., telefonszám: (68) 417-722 Június 27-től július 3-ig: Városi Kórház-Gyógyszertár, 5900 Orosháza, Könd u. 59., telefonszám.: (68) 411-166

fotó: Rosta Tibor

TRAFFIPAX

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Gasztrokaland című gasztronómiai magazin június 22-én szerdán 19:30-tól, június 23-án csütörtökön 18:30-tól, június 24-én, pénteken 18:30-tól, június 25-én, szombaton 14:30-tól. A szomszéd vár című turisztikai magazin június 23-án, csütörtökön 19:30-tól. Ismétlés június 24-én pénteken 19:30-tól, június 25-én szombaton 15:30-tól és június 26án, vasárnap 11:30-tól. Orosháza város képviselő-testületének soros ülése élőben június 24-én 9 órától, a felvétel ismétlése június 28-án, kedden 12 órától.

KUTYASZORÍTÓ Az Orosházi Állat- és Természetvédő KHE önkéntesei június 25-én, szombaton 9–12 óráig, a Spar áruház előtt tápadományt gyűjtenek az egyesület által gondozott kutyák számára. Polka temperamentumos, játékos és értelmes szuka kölyök. Szívesen rohangál a szabadban, élénk és kitartó. Szeret tanulni, és imádja, ha simogatják. • oroshaziallatvedok.hu • Telefon: 06 (70) 619-2307 • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése: 06 (70) 619-2308 • facebook.com/kutyamenhely/

A helyiek örömére Pörkölt- és vattacukorillat, pókemberes vagy hercegnős arcfestésű gyerekek a lovas kocsin és a rodeóbikán, gondtalanul beszélgető felnőttek – ez fogadta június 18-án a szentetornyai falunapra érkezőket. Antal László önkormányzati képviselő 20 év kihagyás után a tavalyi évben szervezte meg először

nevezett be a főzőversenyre és házi sütemény versenyt is hirdettek. A lovas kocsi hamar megtelt sétakocsikázni vágyó kicsikkel, nagy volt a sor a lufihajtogató bohócnál és az arcfestésnél is. A felnőtteket kulturális, egyházi és könnyűzenei produkciókkal is szórakoztatták a nap folyamán. A falunapot a városi önkormányzat támogatásával szervezték meg,

Megkérdeztük A heti aktuális kérdésünket diákoknak tettük fel: mivel töltik a nyári szünetet? Lövei Petra Holnap indulunk a Balatonra, utána Horvátországban is nyaralunk. Fesztiválokra nem sz ándékoz om menni, viszont lovastáborban is részt veszek. Itthon is sokat találkozom majd a barátaimmal, hogy kiüljünk a főtérre vagy fagylaltozzunk egy jót. Bárdi Levente A Balatonon fogunk nyaralni az idén, augusztusban pedig cserkésztáborba is megyek. Két hetet

fotó: Domján Róbert

OVTV-MŰSOR

Ismét falunap Szentetornyán

Budapesten leszek, hogy találkozzam a rokonaimmal. Az osztálytársaimmal is rengeteg időt töltök majd együtt a nyári szünetben. Sárközi Aranka Jelenleg nyári gyakorlatot végzek a polgármesteri hivatalban biztonsági őrként, de még nincs tervem, hogy mit csinálok utána. Valószínű, hogy a barátaimmal fogunk beülni esténként s z ó r a k o z óh e lyekre, illetve meglátogatjuk majd a Sör-Virsli Fesztivált is.

A HÉT EMBERE Karasz Attila, akinek élete a mentőzés.

a Szent László-napi falunapot és búcsút. – Ilyen jellegű program jó ideig nem volt a településen. Azért szerettem volna visszahozni, hogy a közösséget összekovácsoljuk, és az összetartozást jobban megéljük – mondta Antal László. A délben érkezőket ingyenes ebédre invitálták. A program szervezője elmondta, hogy a tavalyi évben négy, idén már kilenc csapat

OFF

06. 24.: Csorvási út, Szentesi út, Iglói utca, 06. 25.: Csorvási út, Iglói utca, Gyopárosi út, 06. 26.: Aradi utca, Szent István utca, Iglói utca, Csorvási út, 06. 27.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szentesi út, 06. 28.: Csorvási út, Szentesi út, Aradi utca, 06. 29.: Szentesi út, Iglói utca, Csorvási út, Aradi utca, 06. 30.: Csorvási út, Szentesi út, Iglói utca

JEEE!!! CSÁ, HAVER! VÉGRE NYÁRI FOCIZHATUNK, TÚRÁZHATUNK SZÜNET! AMENNYIT AKARUNK...

de sok segítséget kaptak szponzoroktól is. Este közös meccsnézés, utána pedig hajnalig tartó utcabál volt. – Szeretném folytatni ezt a hagyományt, a Szent László-naphoz közel eső időpontban. Próbáltunk mindenkinek megfelelő szórakozást biztosítani, úgy érzem, elértük azt a célt, amit az elmúlt évben kitűztünk – fogalmazott Antal László. MT

AAAAAAAUUUUUU!!!!! MEGCSÍPETT EGY SZÚNYOG!

Két dolog miatt is kitűnik a mentősök közül: magas termetével és állandó jó kedvével. Aki ismeri Attilát, tudja, társaságában garantált a jókedv. De a humor mellett a „munkamánia” is jellemző rá. Ha véget ért a szolgálat, sokszor bent marad még a mentőállomáson, hogy biztosan rendben legyen minden a mentőautókkal. Az irodai munka mellett azonban vonulós mentősként is dolgozik. – Még 14 év után is megemelkedik a pulzusom, ha megszólal az állomáson a riasztócsengő. Nincs két egyforma esetünk, soha nem tudjuk, mi vár majd ránk. De a legnehezebb helyzeteket is megoldjuk, mert az orosházi mentősök kiváló csapatot alkotnak, élmény velük dolgozni – vallja Karasz Attila, akivel bővebb interjút az OrosCafén olvashat. MeK

OKÉ, MENJÜNK BE GÉPEZNI, MINT MINDEN NORMÁLIS TIZENÉVES. MI LEGALÁBB MEGPRÓBÁLTUK...

DJ

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás Tel.: 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság Tel.: 06 (68) 414-244; 105 Mezőőrség Telelefon: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Felelős szerkesztő: Vági Kata. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Kiadja az Orosházi Média Kft. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.