2016.11.18/40. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2016. NOVEMBER 18. • XXI. ÉVFOLYAM • 40. SZÁM

3

Őszi munkák a városban

– Gallyazás, lombgyűjtés, komposztálás

6

Solymásztalálkozó Fejleszt a Linamar

– Berkó Sándor alkotásai a képtárban

Új kategória, új kihívások

Több mint hétmilliárd forintból bővítenek, a fejlesztéshez egyedi kormánydöntéssel 507,8 millió forint állami támogatást nyert a Linamar Hungary Zrt. A fejlesztés két év alatt valósul meg, 81 új munkahelyet teremtenek. » További részletek: 2. oldal

Előzze meg időben

Kinek érdemes kérnie? gek ingyenesen vehetnek fel. Szintén nem kell fizetniük az oltásért a várandós nőknek. Érdemes beoltatniuk magukat például baromfiés sertéstelepen, iskolákban, szociális intézményekben dolgozóknak és azoknak, akik a munkahelyükön potenciálisan ki vannak téve az influenzafertőzésnek.

Mozgás és egészséges táplálkozás – A prevenció alapjai • fotó: Rosta Tibor Az influenzaszezon ugyan még várat magára néhány hetet, másféle betegségek azonban már felütötték a fejüket. Jelenleg háromféle járvány okoz kisebb-nagyobb gondokat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt Orosházán. PREVENCIÓ – Dimák Andor rende-

Advent – összefogással Javában készül Orosháza az adventi időszakra – november 27én, advent első vasárnapján ismét gyertyagyújtásra várják az orosháziakat a város ünnepi díszbe öltözött főterén. Korcsolyapálya és karácsonyi vásár is lesz az ünnepi hetekben kikapcsolódni vágyók örömére. ÜNNEPVÁRÁS – Ezúttal is ös�-

7

– Komoly felkészülés az orosházi fiataloknál

Ősz: a megbetegedések időszaka

Az influenza megelőzésének egyik leghatékonyabb módja a védőoltás. A háziorvosoknál már hetek óta rendelkezésre állnak a vakcinák, amelyeket a 65 év felettiek, az immunhiányos állapotú betegek, a szív- és érrendszeri, tüdő-, vese-, májelégtelenségben szenvedők, a cukorbetegek, a daganatos bete-

4

– Az új képzési formával ismerkednek

5

Fában rejlő csodák

Melyik szakmát?

szefogással valósul meg az adventi programsorozat: az önkormányzat mellett több civil szervezet veszi ki a részét az előkészületekből – derült ki csütörtökön, a szervezők tartotta sajtótájékoztatón. Az óriás adventi koszorú megépítését ezúttal is az Oros-haza Baráti Kör vállalta magára. – Ehhez már megérkeztek a 15 kilogrammos gyertyák, a díszítés színvilágáról pedig az orosházi-

ak dönthetnek – ismertette Kálmán László elnök. Hozzátette, a baráti kör tagjai a koszorút a jövő héten kezdik építeni Gellértegyházán, majd az első adventi vasárnapot megelőző szombaton viszik ki a főtérre, és díszítik fel. A gyertyagyújtáson zsíros kenyeret, forró teát kínálnak majd. A forralt bort a Rotary Orosháza háza táján érdemes majd keresni. » folytatás a 3. oldalon

lőjében már jó ideje átlagosan 50-60 beteg fordul meg naponta. Ennek az az oka, hogy hetek óta kitart egy hányással és hasmenéssel járó vírusfertőzés, emellett a szájnyálkahártya gyulladásos betegsége is járványos méreteket ölt, és sok a felső légúti, magas lázzal járó megbetegedés is. » folytatás a 6. oldalon

Egy helyen Lezajlott a közbeszerzési eljárás, megtörtént a kivitelezővel a szerződéskötés, így hamarosan megkezdődik a gyermekorvosi rendelők kialakítása a szakrendelőben. EGÉSZSÉGÜGY – Mint korábban írtuk, a rendelők kialakítása az önkormányzat támogatásával valósul meg. Tekintettel a beruházás nagyságára, közbeszerzési eljárást kellett lefolytatni, ami a kórházon kívül álló okok miatt csúszott, így nem az év végén, hanem jövő év elején költöznek majd a gyermekorvosi rendelők. – Megkaptuk a jóváhagyó tanúsítványt, a folyamat átment az Állami Egészségügyi Ellátó Központon, lezajlott a közbeszerzési eljárás, innen van lehetőség az átalakításokat végző kivitelezővel a szerződéskötésre, ami szerdán megtörtént. A munkálatok hamarosan megkezdődnek, várhatóan jövő év elején végeznek az átalakítással, a műszaki átadást követően pedig a Táncsics utcáról átköltözhetnek a gyermekorvosi rendelők – tájékoztatott dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója. A rendelőket a szakrendelő földszinti részén, a régi sterilizáló helyén alakítják ki, ezt követően egy helyen lesznek elérhetők a védőnők, a gyerekorvosok és a terhesgondozás. – Rengeteget dolgozunk azon, hogy a szakrendelő minél több funkciót tudjon ellátni. Mivel a gyermekorvosi rendelők közelebb kerülnek a gyermekosztályhoz, így fejlettebb ellátást tud majd biztosítani a kisbetegek számára – fogalmazott Dávid Zoltán polgármester. sgy


KÖZÉLET

2 Támogatják megbízatását

Ülésezett a testület

OROSHÁZI ÉLET • 2016. NOVEMBER 18. • XXI/40. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Több mint hétmilliárd forintból bővítenek Orosházán és Békéscsabán

Fejleszt a Linamar

Döntött a képviselő-testület szerdán, támogatják a művészeti iskola igazgatójának újbóli jelölését. A képviselő-testület november 16-ai rendkívüli ülésén mindös�sze egy napirendi pont szerepelt: az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői megbízásának véleményezése. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) Békéscsabai Tankerülete jelezte a testületnek, hogy Kőszegi-Németh József intézményvezetői megbízása 2017-ben lejár. A KLIK a képviselő-testület véleményét kérte, a képviselők pedig kérdés és vita nélkül, egyhangú szavazással támogatták az igazgató további megbízatását. Kőszegi-Németh József zeneiskolai, szolfézs- és általános iskolai énektanár diplomával és énekművészi diplomával is rendelkezik, 2012-től az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Mivel a művészeti iskola állami fenntartású, ezért a végső döntést majd a KLIK hozza meg, a jelölt kinevezését pedig az oktatásért felelős miniszter teheti meg öt évre. Az ülésről bővebben hírportálunkon, a www.oroscafe.hu oldalon olvashatnak. MeK

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Állások: adminisztrátor, logisztikai menedzser, projektmérnök, minőségirányítási mérnök, árképzőmérnök, televíziós operatőr, robottechnikus, részlegvezető, mérlegképes könyvelő, fotóriporter, bolti eladó, pultos, szakács, húsfeldolgozó, csőszerelő-lakatos, autóbontó, autószerelő, villanyszerelő, kőműves, ács, karbantartó villanyszerelő, fémtelepi segédmunkás, temetkezési dolgozó, építőipari munkás, mezőgazdasági segédmunkás. Képzések: asztalos, gazda, gépi forgácsoló, konyhai kisegítő, kőműves és hidegburkoló, pincér, raktáros, tisztítástechnológiai szakmunkás, angol kezdő nyelvtanfolyam, német kezdő nyelvtanfolyam, német középfokú nyelvtanfolyam, informatikai rendszergazda, pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás), szállodai recepciós, szoftverüzemeltető-alkalmazásgazda, vállalkozási mérlegképes könyvelő. Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Linamar • fotó: Kecskeméti Krisztina Erősíteni akarják a mezőgazdasági gépgyártási pozíciókat és fejleszteni az autóipari versenyképességet. BERUHÁZÁS – A Linamar Hun-

gary Zrt. 2,3 milliárd forintból Orosházán és 4,9 milliárd forintból Békéscsabán bővíti autóipari és általános gépgyártó üzemeinek kapacitását. A fejlesztéshez egyedi kormánydöntéssel 507,8 millió forint

állami támogatást nyert – jelentette be Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón november 10-én Budapesten – írja tudósításában az MTI.

A Linamar tavaly 5,3 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre, közel 2500 embernek adnak munkát. A cég a duális képzésben is részt vesz, a jól képzett szakemberek oktatása és megtartása érdekében. Havasi Csaba, a Linamar Hungary Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a további növekedéssel újabb technológiák bevezetését valósítják meg, és bővítik a meglévő vevők körét. – Ezzel a két év alatt megvalósuló komplex fejlesztéssel újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Két fontos célunkat szeretnénk megvalósítani. Egyrészről mezőgazdasági gépgyártásunk piaci pozícióit erősíteni, másrészről új technológiák alkalmazásával autóipari versenyképességünket tovább erősíteni – írta közleményében. A fejlesztés két év alatt valósul meg, 81 új munkahelyet teremtenek, de a beszállítói láncban ennek többszöröse valósul meg. A beruházás öt év alatt 23 milliárd forintot meghaladó árbevétel-növekedést eredményez a számításaik szerint. A cég tavalyi árbevétele több mint 47 milliárd forintot tett ki, a gyártott termékeket több mint 90 százalékban exportálják. A Linamar 2010 és 2015 között 24 milliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat. MeK

Garantált források Orosházának Jó hírrel érkezett a városházára hétfőn Simonka György országgyűlési képviselő. Dávid Zoltán polgármesterrel, Elekes Lajos és Fejes Róbertné alpolgármesterekkel több fejlesztési helyszínt is bejártak, majd olyan terveket egyeztettek, amelyben még fontos tárgyalások várnak a város delegációjára. FEJLESZTÉSEK – Mint megtudtuk, megszületett az a kormányhatározat, mely jelentős előrelépést hozhat Orosházának. A megyei közgyűlés még nyáron szavazta meg a TOP pályázati forrásoknál Orosháza 4 milliárd forintos lehatárolását, célként tűzve ki: erősítsék a gazdaságot, hozzájárulva a további növekedéshez. A napokban kormányhatározatban rögzítették a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló integrált területi programok jóváhagyását, a lehatárolás azt jelenti, erre a 4 milliárdra csak az orosházi járásból lehet pályázni. – Évek óta dolgozunk azon,

hogy Orosháza még élhetőbb, vonzó dél-békési város legyen, elnyerve a neki járó megbecsülést a megyében. A mostani fejlesztések hosszú távra szólnak, 35-40 évre meghatározzák a város és a térség jövőjét is, ezért is alakulnak olyan éles harcok a különböző ellenérdekeltek között. Azonban a politikai támadások és médiakampányok ellenére sem vesszük le a szemünket a célról, nem számítanak az ellenérdekeltek véleményei, és a helyi ellenzék, mely a városa érdekével szemben munkálkodik, szurkol, sem tudja hátráltatni a fejlesztési szándékot. Bár itt azért meg kell jegyezzem, Varga Zoltán, a megyei közgyűlés tagjaként nem szavazta meg Orosházának a 4 Mrd forintos lehatárolást, pedig jól jött volna, ha a város érdekei mellé áll, de nélküle is sikerült elérni ezt a pályázati előnyt – emelte ki az országgyűlési képviselő. A város fejlődését szolgáló projekttervek között egyesek a gazdaságos működést, mások az élhető városkép kialakítását, míg a továbbiak a tanulás és a szórako-

zás lehetőségeit szolgálják. – Hatalmas szüksége van a fejlesztési forrásokra a városnak. A terveink között szerepel a geotermikus beruházás Gyopároson, a termálkút fejlesztése, óvodai és bölcsődei beruházások, a piactér fejlesztése, turisztikai és tudományos park kialakítása, és célunk, hogy a legmodernebb mozival rendelkezzen Orosháza – sorolja a terveket Elekes Lajos. Az alpolgármester azt is jelezte, hogy az orosháziak álmát jelentő tanuszoda ügyét sem adják fel, immár a nyolcadik körben vágnak neki a beruházás lobbijának. – Most készülünk dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárhoz egyeztetni, de jártunk már szinte minden minisztériumban. A napokban Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel egyeztetett képviselő úr az uszoda és a sportaréna szükségessége mellett érvelve, a döntéshozó támogatását kérve. – Sajnos jól látszik, hogy a helyi ellenzékre biztosan nem szá-

míthatunk a munkánk során, de dacára a hátráltató, támadó és a lejáratást célzó ellenzéki magatartásnak, el fogjuk érni célunkat, és Orosházát a modernizáció útján tovább erősítjük. Nagyobb sebességre kapcsolunk a következő időszakban, mert a munkát úgyis nekünk kell elvégezni, és nem szabad lealacsonyodni az ellenérdekelt, rágalmakat megfogalmazó ellendrukkerek szintjére. Nekünk a lehető legtöbb lehetőség és támogatás idevonzására kell koncentrálnunk, mert az emberek ezt várják tőlünk, nem pedig a politikai hangulatkeltést – teszi hozzá Simonka György. Dávid Zoltán polgármester az egyeztetést követően arra kérte az országgyűlési képviselőt, hogy a sportcsarnok és a tanuszoda ügyét is olyan elszántsággal és határozottsággal képviselje, mint a 4 milliárdos lehatárolás és a további orosházi ügyeket, mert véleménye szerint, akkor idővel ezek a tervek is megfelelő támogatottságot nyernek. lif

Garzonbérlők Háza: A lakók nyugalmat akarnak

Lépéseket tett az önkormányzat Két új kamera, erőteljesebb rendőri jelenlét, szerződésbontás a renitens lakókkal – lépések azért, hogy a Garzonbérlők Házának lakói ismét nyugalomban élhessék a mindennapokat. Ez ugyanis jó ideje nem adatott meg a szociális bérlakásokban lakó, nehéz helyzetű családok többségének. Dohányzás, hangoskodás a folyosókon, a lakók éjjeli nyugalmának megzavarása, lopás, postaládák feltörése, hajnalig mulatás. A sort lehetne még folytatni, de éppen elég, hogy érzékeltessük, az Október 6.

utcai Garzonbérlők Házában egyáltalán nem nyugodtak a mindennapok. Közel 100 lakó életét nehezítik meg a társadalmi normákkal nem törődő kevesek. Az épület az önkormányzaté, így a megoldás is a hivatalra, illetve az üzemeltető Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.-re vár – lépések már történtek is a helyzet rendezése érdekében. – Két renitens bérlő esetében szeptember 30-ai és október 31-ei határidővel rendkívüli felmondással éltünk, de még nincs bírósági döntés a kezünkben, így még nem tudtuk kilakoltatni őket. A közelmúltban

két újabb kamerát szereltünk fel, ezek közvetlenül a bejárati ajtót figyelik, kívül és belül – tudtuk meg a városüzemeltetés vezérigazgatójától, Benkő Ferenctől. A bűncselekmények, szabálysértések megelőzése érdekében az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrjárőrei naponta több alkalommal ellenőriznek a Garzonbérlők Házában. – Az elmúlt hónapokban a korábban szinte napi rendszerességgel érkező panaszok száma jelentősen csökkent, hetente 1-2 bejelentés érkezett. A rendőrkapitányság minden bejelentésre reagál, a rendőrjárőrök

a rendőrség hatáskörébe tartozó jogsértések esetén intézkednek – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság. Dávid Zoltán polgármester kiemelte, mindent megtesznek a lakosok biztonsága és nyugalma érdekében. – Sajnálatos, hogy néhány, az együttélés szabályait figyelmen kívül hagyó lakó megzavarja az ott élő családok nyugalmát, és nem becsüli, hogy a város segített neki nehéz helyzetében. Éppen ezért a megoldásra törekszünk, mégpedig minél hamarabb. Melich


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2016. NOVEMBER 18. • XXI/40. • OROSHÁZI ÉLET

Advent » folytatás az 1. oldalról

A Rotary várja a jó szívvel adakozókat, hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatására gyűjtenek. – Emellett a negyedik gyertyagyújtáson kihirdetjük a rajzpályázatunk eredményét is – tudtuk meg Mák Imre Rotary-tagtól. Az adventi rendezvények november 27-én kezdődnek, és december 23-ig tartanak, de a korcsolyapálya újra kinyit karácsony után és egészen január 7-ig üzemel. A pályát ingyen használhatják délelőttönként az iskolások, délután minden vállalkozó szellemű. A hatalmas karácsonyfa, a betlehem és a mesekönyv sem hiányozhat az ünnepi térről, és természetesen Orosháza idén is ünnepi fénybe öltözik, amit az első adventi gyertya meggyújtásakor kapcsolnak fel. Újdonság, hogy idén már a fürdőbe vezető Gyopárosi út is díszkivilágítást kap – mondta el Kiss László rendezvényszervező. A Mikulás-futás december 2-án lesz, 16 órára várják a futókat a főtérre, a nevezési díj a már megszokott módon egy mikuláscsomag, melyet akár már napokkal korábban le lehet adni a szervező Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatnál, a Diáktanyán. A csomagokat hat helyszínre viszik el a futók, jut belőle többek között a kórház gyermekosztályára is. Adventi házikó ablakait nyithatják majd az óvodások – a Jövő Építők TDM ötletét az ajándékokat felajánló helyi vállalkozások, cégek váltják valóra, a gyerekek nagy örömére. Az adventi vasárnapok ünnepi programjait a PMK szervezi: az iskolások ezúttal is fellépnek, elsőként a Székács diákjai, de énekel majd Szinetár Dóra és Caramel is. A programokról lapunk mellett a www.ohbk.hu/advent oldalon tájékozódhat. MeK-MK

Gallyazás, lombgyűjtés, komposztálás

Őszi munkák a városban

fotó: Rosta Tibor A fásítás és a zöldítés mellett a zöldhulladék összegyűjtése és kezelése is a városüzemeltetés őszi feladatai közé tartozik. Jelenleg és az elkövetkező hetekben ezeket a munkákat végzik a cég szakemberei szerte a városban, mintegy 23 hektáron. A fő tevékenység ilyenkor a lehullott levelek összeszedése és elszállítása, emellett novemberben ritkítják, illetve metszik vissza a fákat is. – A lomb gyűjtését a hónap eleje környékén kezdtük, körülbelül két hete, és a munka viszonylagos vontatottsága, a levelek hullásának elhúzódása miatt ez eltart egészen januárig – mondta el Magon Péter, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. kertészeti ágazatvezetője.

Tapintható írás

A Braille a látássérültek alternatív kommunikációs jelrendszere, melyet a kéz segítségével, tapintás útján sajátítanak el. A látássérült nyugdíjas pedagógus, Zsótér Mihályné önkéntes alapon, még a fővárosban sajátította el a Braille-t, úgy gondolta, a megszerzett tudását sorstársaival is megosztja, hogy általa többek között ők is újra átélhessék az olvasás élményét. – Önkéntes alapon

oktatok, hetente egyszer, a Pacsirta utcán. Két éve kezdtem el, azonban többen egészségügyi okok miatt lemorzsolódtak, mára négyen maradtak – emelte ki Zsótér Mihályné. Mint megtudtuk, legközelebb Békéscsabán tanítják a Braille-t, ezért is nagyszerű ez a lehetőség. Véleménye szerint kevesen vannak, akik ismerik a Braille-t, többeknek kellene megtanulnia, mert a mindennapokban is segítségükre lenne, például a gyógyszeres dobozok leolvasásánál, ahol szintén alkalmaznak Braille-írást. Somodi Gy.

Összefogással a fiatalokért

Testi, lelki egészségért Pályázatok, színházi előadás, szemléletformáló kiállítás – ülésezett a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF). Az értekezleten az elmúlt pályázati időszakban megvalósított, a kiíró által szakmailag elfogadott koordinációs pályázatról esett szó, ugyanis több kapcsolódási pont is van az idei, elbírálás alatt lévő pályázattal. Elhangzott, hogy a szakmai tapasztalatcsere-látogatások során megismert módszereket, programokat kívánják adaptálni Orosházára.

3 ÜLÉSEZNEK Soros ülését tartja november 25én, pénteken Orosháza város képviselő-testülete. Az egyeztetésen többek között beszámol a város tűzoltóparancsnoka a település tűzvédelmi helyzetéről, valamint az Orosházi Települési Értéktár Bizottság. A városháza nagytanácskozó termében 9 órától közmeghallgatás, azt követően tárgyalják a napirendeket a városatyák – az OrosCafé és a városi tévé ezúttal is közvetíti az eseményeket. m

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGRŐL

Újra átélhetik

Néhány látássérült, akik hetente találkoznak, hogy közülük az egyikük megtanítsa a többiekkel a Braille-t.

KÖZÉLET

Egyik ilyen elem, egy színházi előadás, mely a különböző függőségeket mutatja be, illetve az oktatási intézményekkel közösen szemléletformáló kiállítást terveznek. A tagszervezetek beszámoltak pályázataikról, valamint az oktatási intézmények ismertették, milyen erőfeszítéseket tesznek a testi, lelki egészség eléréséért. Eddig négyszer tartott rendhagyó szülői értekezletet az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, a tapasztalatokról szólt Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referens. sgy

A munkát elsősorban kézi erővel végzik, míg a fák metszéséhez emelőkosarat is igénybe vesz a vállalat. – A visszavágást, visszaritkítást az idősebb fáknál szoktuk elvégezni. Az önkormányzat bevizsgáltatja ezeket a fákat és ott határozzák meg, hogy milyen mértékben kell ezeket megmetszenünk – emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy a napokban Gyopárosfürdőn, a Szerelem parkban folytak ilyen munkálatok, emellett a lakótelepek környékén is most nyesik azokat a fákat, amelyek a magasabb – például szemétszállító – teherautóknak a mozgását korlátozzák. Az interjú készítésekor éppen a Kölcsey utcán dolgoztak, levágták a túlnőtt ágakat és azokat is, amelyek elszáradtak.

– Zöld nyesedékből megközelítőleg 4-500 tonna gyűlik össze egy évben, amiből 150-200 tonnányi a fű, a többi pedig a lomb, illetve a gally – szolgált számadatokkal Magon Péter. – Mindez a komposztálótelepünkre kerül, ahol a gallyakat, illetve ágakat darálóval felaprítjuk. Az így keletkező mulcsanyag egy részét a városüzemeltetés értékesíti, egy részét a komposztkészítéshez használjuk, a többi bekerülő nyesedék pedig szintén a komposztálóban végzi – részletezte tovább a zöldhulladék útját. Az elkészült komposzt bizonyos hányadát eladja a cég, ebből bárki vásárolhat, a többit pedig az őszi és a tavaszi ültetéskor talajjavításra használják fel. Pernyés Edit

Téli üzemmódban a közút

Jöhet a havazás

fotó: Melega Krisztián Az ország nyugati és északi részében élők már tapasztalhattak havat a napokban, nálunk egyelőre még nem köszöntött be a tél. De a hókotrókat és a sószórókat már felkészítették. FELKÉSZÜLÉS – Az egész megyé-

ben, így a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Orosházi Mérnökségén is megtartották múlt héten a kötelező téli gépszemlét. – Mindenhol megtörtént a téli átállás, az eszközeinket felszereltük a téli síkosságmentesítésre és hóeltakarításra alkalmas berendezésekkel, eszközökkel – jelentette be Virág Mihály, a Magyar Közút Békés megyei igazgatója. Orosházán hat kombinált jármű áll készenlétben, amin hóeke és sószóró gép is található. Ha szükséges,

bevetnek még két hómarót, és egy olyan gépet, ami az út mellett feltorlódott havat tudja kitolni. – A síkosságmentesítésre útszóró sót használunk, ebből 650 tonna van betárazva Orosházán. Ha pedig előzetes védekezésre van szükség, akkor kalcium-klorid-oldatot adunk a sóhoz, így nedvesített szórást lehet végezni, ami a deres vagy a száraz útburkolatra is rátapad – ismertette a helyi adatokat Korcsok Péter, az orosházi mérnökség vezetője. Elmondta, az orosháziak területéhez 80 km őrjáratos útszakasz, 278 km rajonos útszakasz és 40 km úgynevezett fehér út tartozik. A közútnál téli időszakban 24 órás ügyelet van a mérnökségeken, ha az időjárás megkívánja, 12 órás váltásokban folyamatosan dolgoznak. Melega

Díjmentes információs napot tart a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara november 22-én 9 órától a művelődési házban. Az elhangzó előadások a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtanak információt a korszerű informatikai eszközökben és technológiákban rejlő lehetőségekről. A kiállítással egybekötött tájékoztató napon a résztvevők olyan kedvezményes ajánlatokról is tájékozódhatnak, amelyek csak a kamara szóban forgó projektje keretében érhetők el. Ezek révén akár könnyebben juthatnak egy következő pályázatban vissza nem térítendő támogatáshoz is. Az országban összesen 29 fős tanácsadói hálózat díjmentesen segít a vállalkozásoknak eligazodni abban, hogy milyen digitális eszközökkel vagy szolgáltatásokkal érhetnek el nagyobb hatékonyságot. (Előzetes regisztráció szükséges: www.bmkik.hu) -reju-

PERMETEZNEK Megkezdi a közterületen lévő fák lemosó permetezését az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. A november 26-án kezdődő munkálat december 10-ig tart. Az alábbi szereket használja fel a cég: Vektafid A 20 l/ha, Champ DP 0,2%, Thiovit Jet 0,3%. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: nincs korlátozás. Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap. A szerek méhekre veszélyességi kategóriája: nem veszélyes; vizekre veszélyességi kategóriája: kifejezetten veszélyes.

VÁLTOZÓ SZABÁLY A gazdálkodók számára kedvezően változtatta meg a Földművelésügyi Minisztérium a növényvédelmi gépek műszaki vizsgálati kötelezettségére vonatkozó szabályozást. A NAK véleménye szerint az időszakos felülvizsgálatkor indokolatlan a részletes műszaki ellenőrzés, hiszen az már a gép forgalomba hozatalakor megtörténik, ráadásul a növényvédelmi gépek megfelelő karbantartásában maguk a gazdálkodók is érdekeltek. Ezért a kamara javaslata: a növényvédelmi gépek vizsgáztatását a jövőben a növényorvosok szemrevételezéssel végezzék, és csak akkor kelljen a gépet vizsgálatra bejelenteni, ha problémát találnak. pe közlemény

KÖZMEGHALLGATÁS

Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testülete november 25-én pénteken tartja soros testületi ülését, 9 órai kezdettel. Az ülést megelőzően a helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 54. §-a alapján a testület közmeghallgatást tart, ahol az érdeklődő állampolgárok közérdekű kérdéseket és javaslatokat tehetnek. A közmeghallgatás színhelye: Orosházi Polgármesteri Hivatal I. emeleti nagyterem (Szabadság tér 4–6.) Dávid Zoltán polgármester


KÖZÉLET

4 SZÓNOKOLTAK Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tehetséges Tanulókért Alapítványa tizenharmadik alkalommal rendezte meg november 11-én a dél-békési szónoklatmondó versenyt 7–8. osztályos tanulók számára. Az ifjú szónokok egy kötelező és egy szabadon választott szöveg előadásával bizonyíthatták a jelenlévőknek szónoki képességeiket. A kötelező szöveget a Bibliából, Sirák fiának könyvéből választották. Majd a tanulóknak egy bármely korból való, hazaszeretetről szóló szabadon választott szöveget kellett előadniuk. Részletek az OrosCafén. PÁ

OROSHÁZI ÉLET • 2016. NOVEMBER 18. • XXI/40. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Az új képzési formával ismerkednek

Melyik szakmát?

VERSEK, NOVELLÁK A Justh Zsigmond Városi Könyvtár és a Petőfi Művelődési Központ az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából „Mai szabadságunk…” címmel jeligés vers- és novellaíró pályázatot hirdet Békés megyében élő alkotók számára, melynek központi témája a szabadság. A pályázók benevezett alkotásaikban irodalmi eszközökkel fogalmazzák meg érzéseiket, gondolataikat az '56-os hősök által kivívott szabadságról. Pályázati határidő: december 30., eredményhirdetés 2017 januárjában, a magyar kultúra napja rendezvénysorozat részeként. A pályázat összdíjazása közel 100 ezer forint. s

AZ ÉLEN A Táncsics gimnázium két tanulója szerepelt kiválóan egy országos biológiai és környezetvédelmi megmérettetésen. Az idei évben 39. alkalommal rendezték meg Mosonmagyaróváron a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos fordulóját – tájékoztatott az intézményből Bus Natália. A rangos versenyen Várhegyi Richárd 10. évfolyamos tanuló 19. helyezést, Balázs Benjamin 11. évfolyamos tanuló pedig 6. helyezést ért el. Mindketten a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium tanulói, felkészítő tanáruk Mikulás Rolandné. -lia-

AZ ÖRÖMTELI ÜNNEPÉRT Karitatív pályázat indul Dél-Békésben. A téli ünnepkörhöz kapcsolódó, Adventi Rajz- és Szépírópályázatot hirdetnek alsó tagozatos iskolásoknak, vagy iskolába járó SNI-s (sajátos nevelési igényű) tanulóknak. Értékes nyeremények várnak a legügyesebbekre, akik alkotásaikkal dél-békési idősek ünnepét is meghittebbé tehetik. Maximum 5 pályamunkával lehet nevezni (a két kategória összesen), és a legtöbb alkotást beküldő iskolát is díjazzák. Rajzok, festmények, bármely technikával készült alkotások érkezhetnek, ebben és a szépírás kategóriában is központi téma a karácsony. Várják támogatók jelentkezését is, akik adományaikkal hozzájárulnak ahhoz, még örömtelibb legyen a dél-békési gyermekek karácsonya. (Részletek: dbmtka.hu) -rej-

Az iskola szakácstanulói oktatóik segítségével készítették az ételeket a nyílt napon • fotó: Melega Krisztián A pályaválasztás előtt állókat várták a Kossuth szakképző iskolába november 10-én. Nyílt napot tartottak az intézményben, ahol 14féle szakmát tanítanak. Az ősztől életbe lépett új rendszer miatt is fontos volt a tájékoztatás a továbbtanulási lehetőségekről. OKTATÁS – A Kossuth Lajos Szakképző Iskola központi épületben és annak udvarán, valamint a gyakorlati helyül szolgáló Tudásparkban bemutatók zajlottak. A nap során az iskolai képzési kínálatba nyertek betekintést a város és a környék általános iskoláinak legnagyobbjai. Mint kiderült, a Kossuth Lajos szakkép-

zőben 6-féle ágazati szakgimnáziumi képzés működik, 14-féle szakmát tanítanak. A tanulói létszám kicsivel meghaladja az ezret. A gyakorlati oktatás az iskola mellett a Tudásparkban zajlik, ill. gazdálkodó szervezeteknél, a megyei iparkamara koordinálása mellett. Az igazgató emlékeztetett: a megváltozott szakképzési rendszerről viszonylag tájékozatlanok még a szülők. Ezért Gajdács Tibor igazgatót kértem, adjon egy képet arról, milyen lehetőségek állnak a diákok előtt. – Szakgimnázium, szakközépiskola – néhány új fogalom, de mit takar? – A szakgimnáziumi képzéssel öt év alatt érettségit, valamint egy alap-

Ünnepség és elismerés A szociális munka napja alkalmából, november 14-én ünnepség keretében köszöntötték a szociális területen dolgozókat. ELISMERVE – Világszerte 1997 óta ünneplik november 12-én a Szociális Munka Napját. Az Egységes Szociális Központ 2009 óta rendez ünnepséget e nap alkalmából, melynek keretében köszöntik a dolgozókat, és elismerést adnak át. A Teréz utcai Platán Idősek Otthona ebédlőjében tartott ünnepségen Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket. – Szavakkal nem lehet kifejezni azt a munkát, amit a szociális szférában dolgozók tesznek nap mint nap. Hivatástudattal, szívvel-lélekkel teszik a dolgukat embertársa-

ikért. Csak köszönettel és hálával tartozunk önöknek – emelte ki a városvezető. – Ez a nap jó alkalom, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a szociális területen dolgozók az elesettekért, rászorulókért tevékenykednek, és arra is jó alkalom, hogy köszönetet mondjak és elismerjem azt az áldozatkész munkát, amit nap mint nap végeznek – mondta beszédében Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ vezetője. Idén, szakítva a hagyományokkal, nemcsak a 2016-ban kiemelkedő munkát végző dolgozókat ismerték el, hanem azokat, akik több mint 20 éve az Egységes Szociális Központ elkötelezett dolgozói. Végül Bakos Bettina és Dévényi Zoltán adott műsort. sgy

Az elismertekről az OrosCafén olvashatnak • fotó: Kecskeméti Krisztina

szakmát és egy emelt, technikusi szintű másik szakmát kapnak. Ezek megszerzésével pedig nagy előnnyel indulhatnak a felsőoktatási képzésben. A szakközépiskolai képzés az ún. 3+2-es forma, itt a diák az alapszakma megszerzése után már munkát vállalhat. Ám ezután, aki marad, két év alatt, nappali rendszerben felkészítjük érettségire, amihez csak négy tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, hiszen az ötödik a szakmai vizsgatárgy. Innen lehetőség nyílik az érettségihez kötött képzésbe való továbblépésre is. Az érettségit természetesen esti, levelező rendszerben is meg lehet szerezni – emelte ki az igazgató. B. Imre Julianna

ReDance a fiatalokról

Képzavar Újra egész estés táncelőadással áll színpadra a ReDance. A Rétes Edina vezette csapat sokakat érintő témát dolgoz fel, táncol el november 25-én 19 órától a művelődési házban. A fiatal tánctanárt kérdeztem a részletekről. – Az a célom a KÉPZAVAR című előadással, hogy rávilágítsunk, mennyire nehéz, mikor 18 évesen el kell döntenünk, mivé szeretnénk válni. Ez sok fiatalnak okoz nehézséget – mesél az elképzelésről Edina. – A többség még ilyen idős korában nem tudja, mi szeretne lenni, és ez „képzavart” okoz a fiatalokban. Ugyanakkor számomra az előadás megrendezése nagy kihívás, hiszen én kiskorom óta tudtam, hogy tánctanár szeretnék lenni, és végig ezen az úton haladtam. Furcsa éveken át végignézni, hogy a tanítványaim egy része más cipőben jár, és igenis nehézséget okoz nekik, hogy merre induljanak. – Mi a történet? – Három különböző személyiséget mutatunk be kiskorától felnőttkoráig. Éppen azért, hogy a nézők lássák, mennyi különbség van ember és ember között, tettek és tettek között, és milyen sok múlik a hozzáálláson, a kitartáson és a küzdelmen. – Az előző előadásotok is valós problémát dolgozott fel. – Igen, két évvel ezelőtt az Életút – egy lehetőség a változásra című produkciónkban azt mutattuk meg, mennyi mindent lehetne másképp csinálni az életben, és mennyire meghatározza a jövőnket már csak az is, hogy nem jobbra, hanem balra megyünk. Ahogy akkor, most is nagy izgalommal várjuk a nézők érdeklődését, reméljük, hasonló sikerünk lesz. Imre J.

Sikeres Márton-bál a Székácsban

Báloztak, adakoztak

fotó: Palotás Rajmund A tavalyihoz hasonló létszámmal tartották meg a hagyományos jótékonysági bált a Székács evangélikus iskolában. Mintegy kétszázan érzeték jól magukat a Márton-bálban, a bevételből és a felajánlásokból az iskola ismét egy évre biztosítani tudja a rászoruló tanulók támogatását. HAGYOMÁNYOSAN – Nagyjából a tavalyi rend szerint alakult az immár 11 éves bál története: mind létszám, mind bevétel, mind jókedv terén. Tavaly mintegy félmillió forintot tudott az iskola alapítványa elkülöníteni ebből a forrásból, hogy az idei bálig beosszák. A rászoruló diákokat támogatták belőle az évközi kirándulások, színházlátogatások alkalmával. Ezért hangzott el: az ada-

kozás, a nemes összefogás segítség a diákoknak, öröm az adományozóknak és a bálozóknak is. Itt mindenki nyert, még ha nem is a tombolán, ahol számos felajánlás volt. A meghívó szerint a bál szervezője a szülői szervezet, ám látszott, a szülőkön kívül mind diákok, mind az iskola dolgozói, pedagógusai kivették részüket a feladat végrehajtásából. A vendégeket Fehér Borbála igazgató köszöntötte, valamint Ördög Endre igazgató lelkész. Felléptek: az iskola diákjaiból álló zenekar, a Voice of Glory, valamint az iskola tanárainak alkalmi társulata. Bejelentés is elhangzott egy nyertes pályázatról, amelynek keretében több mint 200 millió forintból újítják fel az iskola sportudvarát. BIJ


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KULTURA • 2016. NOVEMBER 18. • XXI/40. • OROSHÁZI ÉLET

KULTÚRA

5

PROGRAMAJÁNLÓ

BERKÓ SÁNDOR ALKOTÁSAI A KÉPTÁRBAN

Csizmadia Róbert lelkipásztor tart előadást Létezik-e még „édeni állapot” a párkapcsolatokban? címmel az Adventista Templomban november 18-án, 18 órától. Ingyenes tréning a pénzügyi tudatosságról a városi könyvtárban november 19én és 26-án, 13 órától 17 óráig. Előadó: Mihály Nikolett. Jelentkezni az mnikolett@ yahoo.com e-mail-címen, vagy személyesen a könyvtárban lehet. Pink Floyd-est lesz a Rock Klubban november 19-én, 21 órától. Fellép a Bring Floyd zenekar. November 26-án, 18 órától klubnap, téma: Savoy Brown, brit blues. „Együttkántálás”: Orosházi Románok Kulturális Napja Orosháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata szervezésében a PMK-ban 24-én, 17 órakor műsor megnyitása, majd a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda tanulói fellépése, 18 órakor Szenes Andrea hegedűművész előadása, 18.30 műsorzárás.

fotó: Domján Róbert

Albert Ferencné Betekintés a falvédők világába című kiállítása lesz a múzeumban. A kiállítást megnyitja: Fejes Róbertné alpolgármester, november 25-én, 16 órakor. Az I. világháború 100. évfordulója tiszteletére kiadott Orosháza és orosháziak az első világháborúban 1914–1918 című könyv bemutatója lesz a művelődési központban november 26-án, 10 órától.

SPORT OXXO Energy ONKC – Pénzügyőr SE NB I/B-s felnőtt női kézilabda-mérkőzés: Eötvös-csarnok, november 20., 18 óra.

Fában rejlő csodák

Berkó Sándor olyan kompozíciókat képzel el és valósít meg egy görcsös fa gyökéréből, amire a hétköznapi emberek nem képesek. Faragványait összegyűjtötték, és kiállították a Városi Képtárban. KIÁLLÍTÁS – A tárlat megnyitóját

november 12-én rendezték, sokan voltak kíváncsiak a Rákóczitelepen élő fafaragó művész alkotásaira. A kiállítás létrejöttéhez nagyban hozzájárult városunk polgármestere, Dá-

vid Zoltán is, aki beszédében elárulta, hogyan talált rá Sanyi bácsi kincseire. – Járdaépítési munkálatokat tekintettem meg Rákóczitelepen, ezután invitált be otthonába Sanyi bácsi. Csodát láttam, és ezt a csodát úgy gondoltam, nem szabad elrejteni – mondta a polgármester. A 84 éves Berkó Sándor sosem tanulta a szakmát, de már gyermekkora óta foglalkoztatja a fafaragás. Elárulta, kedvenc témája nincs, ami megmutatkozik a kiállított darabokon is.

– Csak örülni tudok, hogy örömet okozhatok az embereknek alkotásaimmal. Jó ilyen rendszerezett környezetben látni a munkámat, hálás vagyok ezért a szervezőknek – árulta el a fafaragó. A most kiállított darabokon kívül még rengeteg faragvány található otthonában, amelyekből még soha egyet sem adott el és nem is tervezi. Az érdeklődők a tárlatot január 15ig tekinthetik meg a Városi Képtárban. Patakfalvi

Képekkel tért vissza Egykori iskolájába tért vis�sza Sonkolyos Márta. A Táncsics gimnázium aulájában látható az orosházi alkotó tárlata, amelyet az iskola és a Vinculum egyesület hívott életre.

fotó: Kecskeméti K.

ALKOTÁS – A Táncsics híressé lett egykori diákjai, igazgatói, tanárai, korábbi és mai igazgatójának, pedagógusainak portréi köszönnek vissza a képek egy részéről, mások pedig a grafika és a festmény közötti kifejezésmódbeli különbséget hivatottak szemléltetni. Azon kívül, hogy képzőművészeti alkotásként hatnak a nézőre. Tudatos, jól összeállított képanyaggal állt közönség

elé ismét a nyugdíjas festő. A Vinculum öregdiákok baráti köre és az iskola nevében dr. Blahó János méltatta az alkotót. Arra a kérdésre, hogy mi a festészet Sonkolyos Márta számára, most is választ kaptunk: „nem tudom, csak érzem és alkotom” – vallotta egy költő szavaival. A tárlat megnyitóján énekkel közreműködött Seres Adél, a gimnázium diákja. Az iskola tanulóin kívül sok civil vett részt a november 10-i megnyitón, Sonkolyos Márta személye lehet a szervezőerő forrása, amely megszólította a művészetkedvelőket. IJ

Az első világháború orosházi történései egy kötetben

A 100. évfordulóra emlékeznek Melega Krisztián melega.krisztian@oroscafe.hu Az adatok szerint a világ ös�szes frontján több mint tízmillió katona és körülbelül 12 millió civil esett áldozatul. A hatszázezer elesett magyar katona közül 1156 orosházi volt, az ő nevük is szerepel a könyvben sok egyéb érdekesség mellett. EMLÉKEZÉS – Közel hároméves kutatómunkát zárnak le a szerkesztők november végén, amikor bemutatják az „Orosháza és orosháziak az első világháborúban 1914–1918” című könyvet. Az első világháború 100. évfordulójára való méltó emlékezés a centenáriumi emlékbizottság feladata volt. A bizottság elnöke, Németh Béla önkormányzati képviselő, tanácsnok összegezte munkájukat. – Az elmúlt években az első világháborús emlékműveinket és

temetőinket felújítottuk, így a vállalt feladataink utolsó része ennek a könyvnek a kiadása – fogalmaz. Hozzáteszi, nagyon komoly kutatómunkát igényelt a kötet összeállítása, amit jeles szerzők végeztek. – A Koszorús Oszkár helytörténész főszerkesztésével készült kötetben írók, történészek, muzeológusok által összeállított anyag olvasható az 1914–1918 között tomboló első világháború orosházi vonatkozásairól. Természetesen az összkép nem teljes, nem is lehet az, hiszen 100 év távlatából nem egyszerű begyűjteni a hiteles információkat. De a szerkesztők sokszor a lehetetlent is megpróbálták, és nem egyszer sikerrel is jártak – teszi hozzá. A könyvben Orosháza akkori társadalmi, gazdasági helyzetének bemutatásán túl a nyilvánosan ismert orosházi hősi halottak névsora is szerepel. – Az orosháziak döntő többsége Békéscsabára, a 101-es gyalogez-

redbe, és Nagyváradra, a 4-es gyalogezredbe vonult be. Ennek a két ezrednek a fronton történő helytállását, különböző frontokra való vezénylését és a velük történt eseményeket is feldolgozták a szerzők. De szerepel a kötetben egy levelezés is, amit az egyik frontra vezényelt katona folytatott itthon maradt szeretteivel, ezáltal bepillanthatunk egy szétszakított és sokat szenvedő család mindennapjaiba – villantott fel néhány részletet Németh Béla. A 430 oldalas kötet rengeteg fotót tartalmaz. Sok leszármazott vitt be fényképet a családi fotóalbumból a nagypapáról vagy a dédpapáról, de a Nagy Gyula Területi Múzeumban is átnézték a fotóarchívumot, és kiválogatták az érdekességeket. Aki megnézi a kötetet, meggyőződhet róla, hogy kitűnő munkáról van szó. A könyvet november 26án, szombaton 10 órakor a művelődési központ Bubik-termében mutatják be.


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2016. NOVEMBER 18. • XXI/40. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Ragadozó madarak Gyopároson

Solymásztalálkozó

Ősz: a megbetegedések időszaka

Előzze meg időben » folytatás az 1. oldalról

– Ugyanannyi sajnos most a betegszám, mint az influenzajárvány idején, ami annak a következménye, hogy szétterjedt a közösségben a gyerekek között a fertőzés, akiktől aztán elkapják a felnőttek, és akár újra visszafertőzik a kicsiket – mondja a gyermekgyógyász szakorvos, hozzátéve, aki szeretné elkerülni az influenzát, annak most kell felvennie a védőoltást. – A járvány általában december végén, januárban indul, és körülbelül 2-3 hét, mire kialakul a védettség – emeli ki. Az oltáson túl hatékonyan védekezhetünk vitaminok szedésével is. Dimák doktor szerint a C-vitamin kifejezetten ajánlott, mert vírusfertőzések ellen ez az egyik leghatékonyabb. – Azt szoktam mondani, ha mellette valaki betegeskedik vagy más gond is van, akkor valamelyik multivitamint érdemes szedni és mellé még a C-vitamint – tanácsolja. Ha-

sonló véleményen van Jónás Mónika futó is. – Odafigyelek az egészséges táplálkozásra, főleg ilyenkor, amikor már vége van a nyárnak. Beviszem a megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot, emellett természetesen rendszeresen mozgok, hogy elkerüljem a betegségeket – sorolja. A sport, különösen, ha szabad levegőn végezzük, nagyban hozzájárulhat egészségünk megőrzéséhez. Az ilyenkor fellépő intenzív igénybevétel ugyanis nemcsak a tüdőt, de az egész szervezetet tisztítja, ráadásul a védekezőképességet is növeli. Ugyanakkor a pihenés legalább ilyen fontos. Sokan akkor fázunk meg vagy kapjuk el az influenzát, amikor kimerültek vagyunk. A kutatások szerint már kismértékű kialvatlanság esetén is jelentősen gyengül a vírusokkal szembeni ellenállásunk. Pernyés Edit

Felújítanák a lóversenypályát

A nemzetközi esemény története már harminc évre nyúlik vissza • fotó: Melega Krisztián Az Alföld Gyöngye Hotel vendégei november 10-én reggel nem az énekesmadarak hangjára kelhettek. A madarak elbújtak, és jó okuk volt rá, hiszen a környéken sólymok, héják és sasok jelentek meg. TALÁLKOZÓ – Nem maguktól érkeztek, hanem gazdáik hozták őket, ugyanis ott tartották a XXVI. Nemzetközi Solymásztalálkozó megnyitóját. Az ország számos pontjáról jöttek solymászok, de Hollandiából, Angliából, Romániából és Szerbiából is érkeztek vendégek. Az esemény története már harminc évre nyúlik vissza, ötletgazdája és főszervezője, most is itt volt. Dr. Lakos István kiemelte, a solymászat nagy hagyománnyal rendelkezik a városban, régebben igazi ünnepnek számított a rendezvény.

Ez azonban mára megváltozott és átalakult. – Már nem vagyok főszervezője az eseménynek, csupán besegítek. A solymászat, és úgy általában a ragadozó madarak tartása nehezebb, mint akár 10-15 éve, hiszen Európa-szerte csökkennek a természetes élőhelyek – fogalmazott. A sólymok mellett héjákkal és szirti sasokkal is érkeztek a szakemberek. Olajos Csaba nyíregyházi solymász egy ötkilós szirti sas társaságában nyilatkozott lapunknak. – Harminc éve foglalkozom a solymászattal, azon belül a szirti sasokkal tizennégy éve, azóta vagyok szerelmese a fajnak. Hazájában antilopok, farkasok és rókák elejtésére használják, itthon legfőképpen őzre, rókára és nyúlra vadászunk velük – árulta el Olajos Csaba.

A rendezvényt Dávid Zoltán polgármester nyitotta meg. Beszédében örömét fejezte ki, hogy Orosháza adhat otthont a nemzetközi eseménynek. – A solymászat magyarságunk gyökereiből táplálkozó örökségünk, és ezt az örökséget most Önök gondozzák, és Önök lesznek azok, akik továbbadják majd az ifjaknak – mondta a polgármester. A köszöntő szavak után vadászkürtök hangjai harsantak fel, majd ismertették a résztvevőkkel a vadászat részleteit. A három nap alatt nyúlra, rókára és őzre is vadászhattak a környező vadásztársaságok jóvoltából. Az utolsó nap végén, november 12-én az Alföld Gyöngye Hotel melletti területen ünnepélyes záróterítékkel, majd egy közös bankettel zárult a program. Patakfalvi

Minőséget, értéket helyből

Mézes, mézeskalácsos élet

A saját termékekkel az Oroskosáron • fotó: Melega Krisztián A város lakói annyit látnak egy család életéből, hogy termelői mézet árul Vas Sándor, mézeskalácsot Vasné Orovicz Judit. Azt már nem, hogy férfioldalról 14 éves méhészmúlt áll az aranyló, édes nedvet tartalmazó üvegekben, saját tapasztalatokból táplálkozó tudás. Sok öröm és izgalom, fizikai és lelki megfeszülés, mire minden évben hordókban álló méz biztosítja egy család megélhetését. Azt sem, hogy női részről egy gyesről visszatérő fiatalasszony kreatív szárnypróbálgatásai fejlődtek oda, hogy mára

a teljesítőképessége teljes kihasználása mellett süt, megrendelésre. Életükben meseszerűen következtek az események egymás után, nem voltak drámai törések. Ezért akár irigylésre méltóak. Ám, ha jobban belelátunk, a mindennapokban számukra sincs mese: keményen és folyamatosan dolgozniuk kell. A szabadsággal járó felelősség nehéz zsákját jókedvvel, derűvel viszi a fiatal pár. Vas Sándor burkolóból lett méhész, a hobbijából lett főállás. Mindig törekedett rá: úgy végezze el munkáját, hogy ha a nevéhez kötik,

ne kelljen szégyellnie. Csakúgy, mint felesége, ma is tudja: bármit tesz, a család sorsa függ tőle. Ha engedélyeket, képesítést kell megszerezni, akkor azt, ha szabályok szerint kell árusítani, akkor azt. – Azt sem bánjuk, hogy gyakran van ellenőrzés, mindig megfelelünk – mondja Sándor. – Akinek meg van félnivalója, az jövő héten nincs kint, így tisztul a piac. A mézhamisítás és a nagy akció felirat nem tesz jót nekünk, amikor méz néven vesznek valamit a nagyáruházakban a vevők. Szemléletformálás kell folyamatosan, ezért is vállaljuk a nyilvánosságot, minden tisztességes termelő érdekében – mondja. Imre J.

Báloztak a lovasok

fotó: Melega Krisztián Közel kétszázan ünnepelték az idei orosházi sikereket, a legjobbakat pedig díjazták is. TERVEK – Lovasokkal és családtagjaikkal telt meg a diákélelmezés gyopárosi étterme az Orosházi Lovas Egyesület hagyományos lovasbálján november 12-én, ahol díjazták azon versenyzőket, akik a helyi, megyei és országos versenyeken eredményesen szerepeltek. Az egyesület elnöke elmondta, kezd beérni a 3 éve indított munkájuk. – A korábban is sikeresek mellett olyan szakágat is újraélesztettünk, mint a díjlovaglás, amiben már eredmények is vannak. A fogathajtásban hozták az elvárható szintet a versenyzők, az ügető szakágban örvendetes, hogy vannak fiatal hajtók – mondta Tuska Pál. Az elnök kiemelte, ez az év rendhagyó volt,

hiszen a bogárzói lóversenypálya hasznosítására, fejlesztésére egy új szervezet állt fel idén, velük szorosan együttműködve alakítják ki a jövő évi versenynaptárat. Az összefogást erősítette meg a Bogárzói Lóversenypálya Hasznosító és Üzemeltető Nonprofit Zrt. nevében Benkő Ferenc is. A cég feladata, hogy felmérje az igényeket és a lehetőségeket, miként lehet hasznosítani a pályát, majd megkeressék a megoldást a felújítására. – Január 15-ig várjuk minden lovas, tenyésztő vagy az orosházi lovassportban érdekelt személy véleményét, javaslatát. Ezen információk alapján tudunk összeállítani egy pályázati anyagot – jelentette ki Benkő Ferenc. További részletek az OrosCafén. Melega felhívás

TISZTÍTJÁK, GYÉRÍTIK A VÁROS KÖRÜLI ERDŐKET A város erdeiben aktuálissá váló munkák elvégzésére az elmúlt öt évben a Kiss Ernő utcai erdő kivételével nem került sor. A több mint 60 hektáros erdőterületre elmondható, hogy tisztításra, növedékfokozó, illetve törzskiválasztó gyérítés elvégzésére van szükség a faállomány optimális növekedése érdekében, erre az erdőterv is kötelezi az önkormányzatot. A cserjeszint az erdő természetes alkotóelemei közé tartozik, annak eltávolítása csak a munkák elvégzéséhez szükséges mértékben indokolt. Az ősz folyamán három vállalkozó érdeklődött a szakmunkák elvégzésére, a legkedvezőbb árajánlatot Kispeti Zoltán egyéni vállalkozó adta. A kitermelésre kerülő fa-

anyag megvételére a legkedvezőbb ajánlatot a Délalföldi Erdészeti Zrt. (DALERD) adta. A munkákat ezen a héten kezdi meg a vállalkozó a Retek utcai erdőrészletekben, a jogosult erdészeti szakszemélyzet általi fakijelöléseket követően. A több, mint 36 hektáron elterülő gyopárosi erdőterületek közül három erdőrészletet nem érintenek az idei munkák, ezeken az erdészeti hatóság tarvágást írt elő. Üdülőterületről lévén szó, ezeket a vágásos erdőket szeretnénk faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódba átminősíttetni, ez hosszú távon biztosítani fogja a folyamatos erdőborítást. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2016. NOVEMBER 18. • XXI/40. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

Komoly felkészülés az orosházi fiataloknál

Új kategória, új kihívások

fotó: Rosta Tibor Az utóbbi időben keveset hallottunk az OKKSZK aerobik szakosztályáról, pedig az elmúlt években sok szép eredménnyel kényeztettek minket Zsigáné Mezei Beáta tanítványai. November elején regionális versenyen szerepel-

tek és értek el sikereket az orosházi lányok. Ezt követően kértük interjúra a szakosztályvezetőt. – A makói verseny volt a gyerekeknek a debütálás. Kategóriát váltottunk, egyel feljebb léptünk, ezen a

Eredményesen Belgrádban rendezték meg november 5-én az első All Kyokushin karate Európa-bajnokságot. A hivatalosan „All Kyokushin Karate European Tournament” elnevezésű, knock down szabályrendszerben zajló versenyen számos ország képviseltette magát. A házigazda Szerbia mellett Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Görögország, Románia és Magyarország, összesen 150 versenyző lépett küzdőtérre. A versenyen az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület karatésai képviselték Magyarországot és Orosházát. Érmesek: 1. hely: Fábián Lara

– kata, Zsiga Bence – kata, Rábai Gábor – küzdelem, 2. hely: Boros Ádám – küzdelem, Lipták Galló Máté – küzdelem, 3. hely: Barta Dávid – küzdelem. A versenyzők három arany-, kettő ezüst-, és egy bronzéremmel tértek haza a szerbiai Európa-bajnokságról. További hír még az egyesület háza tájáról, hogy a hétvégi váci Hinomotó Kupán az OKKSZKE versenyzői három arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek. A romániai Oyama Memorial Európa Kupán Fábián Lara 3. helyen végzett. Az egyesület december 3-án a IX. Nemzetközi Sportbállal zárja az évet – adta hírül shihan Zsiga Zsolt 6 danos mester, egyesületi elnök. Betkó

Diákolimpia és magyar bajnokság

Birkózósikerek

Az Orosházi Spartacus diáksportolói sikeresen szerepeltek a tatabányai országos diákolimpián és a dunaújvárosi kadet szabadfogású versenyen. ÉRMEK – Az orosházi Spartacust

tíz versenyző képviselte a diákolimpián, akik két bronzérmet és 5. helyezéseket értek el. Orosházi eredmények: Diák I. korosztály 46 kg-ban Jochim Márk 5. helyen végzett. Serdülő korosztály 35 kg-ban Borgulya Márk a 3. helyet szerezte meg, 46 kg-ban Lakatos Angelo 3. helyen zárt, 54 kg-ban Zatykó Szilveszter az 5. helyig jutott, +100 kg-ban Vig Zoltán szintén az 5. helyet szerezte meg. Három fiatal versenyző képviselte

az orosházi Spartacus birkózóit november 12-én a dunaújvárosi kadet szabadfogású magyar bajnokságon. Mindhárman szép sikereket értek el. Orosházi eredmények: az 50 kg-os súlycsoportban Rácz Richárd magyar bajnok lett. Ricsi a döntőben az idei év 46 kg-os Eb, vb bronzérmes csepeli fiút verte 13:2 arányban. A 46 kg-os súlycsoportban Lakatos Angelo ezüstérmet szerzett. A 76 kg-os súlycsoportban Bakk Norbert az 5. helyen zárta a versenyt. – A fiúk minden mérkőzésükön odatették magukat, nagyon jól küzdöttek, csak gratulálni tudunk remek teljesítményükhöz – nyilatkozta a verseny után a két edző, Hangya János és Jeszenszky P. László. Betkó Tamás

megmérettetésen mutatkoztunk be, mely előszobája a januári diákolimpiának és a jövő évi Magyar Kupa sorozatnak. Hosszabb felkészülésen vannak túl a lányok, szükség volt az alapok megerősítésére, a gyakorlatok korrigálására. A csapat mellett

most már egyéni számok is beléptek, és ezeket is csiszolni kellett. Az elmúlt két évünk erről szólt, illetve a kiválások miatti átszervezésről. Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör aerobikosai, ha elindultak egy versenyen, minimum elvárás volt a dobogó. Ez a tény a kategóriaváltás után sem változik. – Nagyon nagyok az elvárások, hisz mindig is a dobogós helyek reményében indulunk, ugyanakkor az itteni mezőny nagyon erős és sűrű is, sokkal nehezebb dolguk lesz a gyerekeknek. Vannak kiemelkedő tehetségű versenyzők, úgyhogy nagyon bízom a jó folytatásban. A következő évben szeretnénk minden Magyar Kupa fordulón ott lenni, de tervezünk a későbbiekben külföldi megmérettetéseket is – tette hozzá a szakosztályvezető. A makói regionális versenyen elért orosházi eredmények: UP I egyéni Nagy Dominika 1. hely, UP I duó Nagy Dominika, Polasek Klaudia 3., UP II egyéni Nagy Noémi 4., UP II trió Nagy Noémi, Szonda Bettina, Al-Zubi Fatima 3. hely, UP II csapat Nagy Noémi, Szonda Bettina, Al-Zubi Fatima, Kappán Dorina, Kiss Patrícia 2., UP III egyéni Kappán Dorina 2. hely, UP III duó Kappán Dorina, Kiss Patrícia 1. hely. Csányi József

Gádoroson zárul az őszi szezon

Az OMTK-ULE nyert

7

Harcos játékkal Mezőkövesdi KC – Orosházi FKSE-LINAMAR 28-29 (14-15) K&H Liga férfi-kézilabdamérkőzés. Mezőkövesd, 650 néző. Vezette: Herczeg, Südi. A múlt hét végi találkozón az orosháziak mestere nem titkoltan pontszerzési ambíciókkal küldte pályára csapatát, ám nem volt könnyű dolga a vendéggárdának, hiszen a matyóföldi együttesnek is létfontosságú volt az eredményes szereplés – írja a klub honlapja. Az orosháziak végül nagy csatában, megérdemelten gyűjtötték be első idegenbeli győzelmüket a vereségével nehéz helyzetbe kerülő Mezőkövesd ellen. Vladan Jordovic vezetőedző: – Nehéz mérkőzés volt, sok a sérültünk, 10-12 emberrel tudunk csak edzeni. Gratulálok játékosaimnak, fontos két pontot szereztünk. NB I-es kézilabdacsapatunk november 27-én, 18.45-től játszik Egerben, a mérkőzést az M4 közvetíti. tk

ITTHON AZ ONKC Az NB I/B-s felnőtt női kézilabda-bajnokság következő fordulójában vasárnap az ötödik helyen álló Pénzügyőr SE érkezik Orosházára. Az ONKC az előző fordulóban kemény munkával, egységes csapatjátékkal szép idegenbeli diadalt aratott a Szent István gárdája ellen, Papp László vezetőedző úgy véli, nagyon fontos összecsapás jön most hétvégén is. – Csak akkor van esélyünk a győzelemre, ha tudjuk tartani az elmúlt hetekben mutatott előrehaladó játékunkat – nyilatkozta. A találkozó 20-án, vasárnap 18 órakor kezdődik az Eötvösben. k

ASZTALITENISZ

Az ősz rangadóját az OMTK-ULE labdarúgócsapata nyerte 3:2 arányban a Nagyszénás ellen múlt hét végén. Gyimesi edző fiai fordulatos mérkőzésen a 94. percben szerzett góllal szerezték meg a három pontot a megyei III. osztályú bajnokságban • fotó: Melega Krisztián

Bőte Dominik is a dobogón

Patyi Anna a bajnok Százhalombattán rendezte a Magyar Judo Szövetség november 12-én a Diák C korosztály legnagyobb hazai versenyét, az egyéni és csapat magyar bajnokságot. SIKERESEN – A versenyen az or-

szág több pontjáról, összesen 255 versenyző indult, az Orosházi Judo SE két sportolója mérettette meg magát. A 40 kg-os súlycsoportban Patyi Anna végig koncentráltan, fegyelmezetten versenyzett, valamennyi mérkőzését idő előtt a legmagasabb, ippon értékű akcióval nyerte, így méltán lett a súlycsoport magyar bajnoka. A 27 kg-os súlycsoportban Bőte Dominik első mérkőzésén nagyon kevéssel kapott ki a később szintén harmadik helyet szerző ellenfelétől. Egy kis bátorsággal, önbizalommal másképp is végződhetett volna en-

nek kimenetele. Szerencsére vis�szamérkőzéseit hozta, így értékes bronzérmet szerzett. A dél-magyarországi régió csapata – köztük Anna és Dominik – mind a fiú, mind a leány csapatversenyt megnyerte. – Úgy gondolom, az egyesület két versenyzője messze túlteljesítette várakozásainkat, bár Anna esetében a diákolimpiai bajnoki címével a zsebében esélyesként indult, de egy ilyen versenyen az a biztos, ami elmúlt. Nagyon büszke vagyok mind a két versenyzőmre – értékelte sportolóit Tóth Béla edző. A tréner elmondta, köszönetét fejezi ki azoknak a gyerekeknek, akik az edzéseken részt vettek társaik felkészülésében. Kiemelte Patyi Ákost és Szűcs Rolandot, akik elkísérték a versenyzőket és vállalták az edzőpartner szerepét. Betkó T.

Jó játékkal szerezték meg a 6-2-es győzelmet női asztaliteniszezőink az Extraliga elmúlt fordulójában, Tóth Edina vezérletével magabiztosan tartották itthon a két pontot a jól küzdő Várpalotával szemben. Az NB I-ben két hazai mérkőzésen van túl a PET-BAU ASE, az Eger ellen 3-15 arányban maradtak alul, míg a Nyíregyháza ellen játék nélkül szerezték meg a győzelmet. A vendégek által egyszer már elhalasztott mérkőzésre ezúttal sem tudtak elutazni, így a szabályok szerint 18-0-ra a hazaiak győztek. pá

VÁROSI FOCI A Generali városi kispályás labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Makk 7 csapata újabb győzelmével átvette a vezetést a tabellán. Második helyen a Barátság-Orosfarm SC áll, a dobogó harmadik fokát jelenleg a Revans Otthon 2 foglalja el. Eredmények az Oroscafén. bt

ÉREMESŐ SZARVASON Az Orosháza Úszó Egyesület 13 versenyzője november 12-én Szarvason vett részt az őszi meghívásos úszóversenyen, ami egyben a Békés megyei utánpótlás-bajnokság utolsó előtti fordulója volt. Tíz egyesület, 235 versenyzője állt rajtkőre a 25 m-es, hatpályás feszített víztükrű medencében. Az OÚE ifjú versenyzői 2 arany-, 11 ezüst- és 8 bronzérmet szereztek. – Három fiatal úszónknak ez volt az első komoly versenye, hiszen ők a nyáron tanultak meg úszni: Gránitz Dániel, Dávid Olivér és Albert-Sárközi Barnabás. A küldöttség minden tagja remekül versenyzett, és többen önmaguk legjobb eredményét is felülmúlták – vélekedett Selmeczi Edit edző. Eredmények az Oroscafén. BT


MOZAIK

8

OROSHÁZI ÉLET • 2016. NOVEMBER 18. • XXI/40. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Folton foltosok

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Balla Tamás és Tenkes Regina leánya Jázmin Laura, Harmati Szabolcs és Miszlai Szilvia leánya Zselyke, Magyar Zoltán és Kovács Alexandra Renáta fia Martin, Zsadony Sándor és Szijjártó Krisztina fia Máté Balázs, Kinyó Péter és Pável Éva leánya Csepke, Sztehlik Attila és Angyal Erzsébet Katalin fia Martin Házasságot kötöttek Király Attila és Szabó Gabriella, Borbiró Zsolt és Gyarmati Éva Erzsébet, Horváth Gábor és Juhász Tünde

PATIKAÜGYELET November 14-től november 20ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21., Tel.: (68) 512-720 November 21-től november 27ig: Csillag Gyógyszertár Orosháza, Széchényi tér 1., Tel.: (68) 411-183

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

TRAFFIPAX 11. 18.: Iglói utca, Csorvási út, Szentesi út, 11. 19.: Csorvási út, Iglói utca, Gyopárosi út, 11. 20.: Aradi utca, Szent István utca, Vásárhelyi út, Csorvási út, 11. 21.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent István utca, 11. 22.: Csorvási út, Szentesi út, Huba utca, 11. 23.: Csorvási út, Iglói utca, Szentesi út, 11. 24.: Iglói utca, Csorvási út, Szentesi út, 11. 25.: Gyopárosi út, Csorvási út, Iglói utca

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. SzemeSZTEr – a Szegedi Tudományegyetem tanulóinak műsora november 17-én, csütörtökön 19:30-tól. Ismétlés november 18-án, pénteken 19:30tól, november 19-én, szombaton 15:30-tól és november 20-án, vasárnap 11:30-tól. Orosháza város képviselő-testületének rendkívüli ülése november 22-én, kedden 12 órától. Orosházi FKSE-LINAMAR – Mezőkövesdi KC NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés november 18-án, pénteken 17 órától.

fotó: Rosta Tibor A művelődési központ koncerttermi előterében tarka szépségekben gyönyörködhetnek az érdeklődők. Színes takarók, egyedi,

kézzel készült táskák, kiegészítők bizonyítják a helyi és környékbeli asszonyok kreativitását, türelmét, szorgalmát.

Ajándékok és kívánságok

Együtt a gyerekekért Ismét útjára indul a Dobozba zárt szeretet kezdeményezés. – Az idén is szeretnénk minél több gyermekhez eljuttatni „szeretetdobozunkat”. Sok gyermek családja nem tagja egyik orosházi egyesületnek sem, hogy megtaláljuk őket, és ajándékot adhassunk nekik is, szeretnénk, ha az egyuttagyerekekert@gmail.com címen „regisztrálnának”. A levélben írják meg a gyermekek nemét, korát és elérhetőségüket – tájékoztatott Karácsonyi Beáta főszervező. Várják a leveleket

a gyermekek olyan kívánságairól is, ami nem kézzel fogható (pl. találkozni sportolóval, betekinteni a kulisszák mögé egy vállalatnál stb.), mindezt Orosházán belül. A város több pontján lesznek kihelyezett postaládák (elérhetőséget ne felejtsenek el ráírni), amikbe bedobhatják leveleiket. – Szeretnénk, ha családias légkörben történne az átadás, ezért december 3-ától karácsonyig, hétvégente a Nosztalgia bárba invitáljuk a jelentkező családokat, és átadjuk az ajándékokat – emelte ki a főszervező. sgy

#Sohavégetnemérős

Mértékletesen élni

Tudás, munka és mértékletes életmód: ez a hosszú élet titka a november 12-én 100. születésnapját ünneplő Zengő Károly szerint. A város nevében Dávid Zoltán polgármester köszöntötte, aki Orbán Viktor miniszterelnök szignójával ellátott emléklapot is átadott • fotó: Domján

A HÉT EMBERE Harmóniában a természettel és önmagammal – Dr. Lakos István A hét embere

KUTYASZORÍTÓ

Múlt szombaton Orosházán mutatták be az országban először a #Sohavégetnemérős című zenés játékfilmet. Itt volt Fluor és Diaz, mi pedig interjúra kértük a Wellhello két tagját. A poénokban bővelkedő beszélgetést megnézhetik, ha beolvassák mobiltelefonjukkal a képen található QR kódot • fotó: Palotás

HIRTELEN HARAG

Cumi története szinte mindennapos, gazdái elköltöztek, őt és társát magára hagyták. Társa elpusztult, Cumi a szomszédok jó szándéka miatt túlélte a többhetes nélkülözést. A menhelyen eleinte barátságtalan volt, de ma már kedves, idegenekkel kicsit még bizalmatlan, de szófogadó, hűséges eb. Jó házőrző, kutyatársaival is jól megvan. Picike, fiatal, szuka kutyus. • 06 (70) 619-2307 • oroshaziallatvedok.hu • facebook.com/kutyamenhely/ • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

Az Orosházi Foltvarró Egyesület november 12-én tartotta hagyományos rendezvényét, a „foltos napot”. A programra a környező települések

foltvarró lányai, asszonyai jöttek el. Szentes, Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Mezőkovácsháza, Nagyszénás, Nagybánhegyes, Kisújszállás, Kondoros, Békés, Békéscsaba, Gyula, Szeged, Baja képviseltette magát, sőt, a határon túli Zentáról is érkeztek vendégek. A rendezvényt a művelődési ház ügyvezetője, Lajti Tímea nyitotta meg, népdalcsokorral felléptek a Vörösmarty iskola 7. a osztályos tanulói. A foltos rendezvény minden évben lehetőséget ad arra, hogy az asszonyok mintákat cseréljenek, bemutassák egymásnak legújabb munkáikat, jókedvű beszélgetést folytassanak. A nap során vásárlási lehetőség is volt, ahol méterárut, apróbb kellékeket lehetett venni. A rendezvényen az egyesület tagjai süteménnyel, szendviccsel, kávéval, üdítővel várták a vendégeket. Orosházán több mint 20 éve működik foltvarró csoport, a lelkes tagok kéthetente szerdánként tartják foglalkozásaikat. Egyesületük vezetője Végváriné Rehák Gizella, aki nagy lelkesedéssel tartja össze ennek a látványos hobbinak a kedvelőit. Imre Julianna

TEHÁT AZT ÁLLÍTJA, HOGY AZ ÉJJEL RAJTAKAPTA A TOLVAJT, AKI BETÖRT AZ ÖN LAKÁSÁBA? IGEN.

ÉPP EGY SZÉP, KARÁCSONYI FOLTVARROTT FALVÉDŐN DOLGOZTAM. ÉS AZZAL VÉDEKEZTEM, AMI A KEZEMBEN VOLT.

Nem készült orvosnak középiskolás koráig, a solymászat azonban szinte egész életében vonzotta. Aztán mégis a gyógyítást választotta, amelyért időnként a solymászatot is feláldozta. Orosházán az ő nevéhez fűződik a kórház traumatológiai részlegének kialakítása, megszámlálhatatlan beteg gyógyult a keze alatt, miközben szervezte a nemzetközi solymásztalálkozókat. Azt vallja, akkor lehet egy ember harmóniában önmagával, ha a természettel is összhangban tud élni. Már nyugdíjas, de örömmel jár vissza a szakrendelőbe, jó érzéssel tölti el, hogy segíthet. Kikapcsolódásul a család tanyáját veszi célba, ahol a szívének oly kedves madarait röpteti, és ahol ő maga is szabad lehet. Interjú az Oroscafén. pe

TELEFONSZÁMOK SEGÍTSÉG!

MOST LEJÖNNÉK A FALVÉDŐRŐL!

DJ

Polgármesteri Hivatal Tel.: 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás Tel.: 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság Tel.: 06 (68) 414-244; 105 Mezőőrség Telelefon: 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja az Orosházi Média Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: Irimiás László. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, tel./fax: 68/412-564, e-mail: titkarsag@oroshazimedia.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.