2017.01.20/2. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2017. JANUÁR 20. • XXII. ÉVFOLYAM • 2. SZÁM

2

Évet értékelt a polgármester

– Dávid Zoltán: A felkészülés éve volt a tavalyi

4

Vizsgáztak a diákok A jégre lépés veszélyei

– 15 éve az értelmi sérült fiatalokért

7

Extra sikerek a ligában

– Kettős győzelmet aratott a PET-BAU ASE csapata

A kézilabda ünnepe

A kemény januári fagyok következtében jég fedi állóvizeink egy részét, így a gyopárosi tavakat is. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy biztonságos rajtuk tartózkodni. Tűzoltóink a jégről mentést gyakorolták. » További részletek: 6. oldal

Vegyük komolyan

A gyerekeknél gyakoribb kézmosással igyekszenek megelőzni a betegség elterjedését • fotó: Rajki Judit

Védettség Ágnes. A háziorvosi körzetekben és a foglalkozás-egészségügyi orvosoknál folyamatosan biztosított a térítésmentes influenza elleni oltóanyag. Akik erre nem jogosultak, azok számára gyógyszertárakban, receptre érhető el a védőoltás.

Hirtelen kezdődik, és ledönti az embert a lábáról. Az influenza egyre terjed az országban, Orosházán a héten emelkedett meg a betegek száma. Dr. Csányi Ágnes Táncsics utcai rendelőjében egymás kezébe adták a kilincset a betegek hétfőn.

Több mint nyolcvan, többségében általános és középiskolást vizsgált meg a gyermekorvos ezen a napon, mintegy 20 százalékuk influenzaszerű tünetekre panaszkodott. De a többieknél is a megfázás, köhögés és felsőlégúti betegség volt a jellemző. » folytatás a 4. oldalon

55 millió a kórháznak

Sikeres pályázatok

Az ország minden kórháza, így az Orosházi Kórház is pályázott arra a 15 milliárd forintra, amelyet az év végi kórház-konszolidáció részeként osztanak szét az intézmények között. Az Orosházi Kórház sikeresen pályázott a Fekvőbeteg szakellátó intézmények támogatására – a gazdaságilag hatékony struktúra-átalakításhoz, ehhez kapcsolódó szakmai és/vagy működési koncentrációt szolgáló fejlesztések megvalósítására elnevezésű konstrukció keretén belül elnyerhető forrásokra. A támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága biztosította, amely az év végi kórházkonszolidáció részeként 15 milliárd forintnyi keretösszeget különített el a célok teljesülésére – tudtuk meg dr. Duray Gergőtől, az Orosházi Kórház főigazgatójától. Az intézmény a pályázati felhívásban foglalt szempontoknak megfelelően készítette el projektötleteit, melyek közül valamen�nyi a betegellátási hatékonyságot támogató fejlesztési javaslat volt. Az Orosházi Kórház két pályázata is pozitív elbírálásban részesült, melyek megvalósításához 55 millió forint támogatást nyertek. A forrásból megvalósul a kórházban az egyik elöregedett személyfelvonó lift cseréje, mely megfelel a 21. század igényeinek, energiatakarékos meghajtása az üzemeltetés szempontjából is kedvező. A fekvőbeteg-ellátás épületének földszintje és 6. emelete között működik majd, egyszerre akár 21 személy szállítására is alkalmas lesz.

Több száz elfagyott vízóra

Fontos a védekezés

Az elmúlt hetek kemény mínuszai a vízórákat sem kímélték, január közepéig az Alföldvíz adatai szerint csaknem 400 vízmérő eszköz fagyott el az orosházi divízió területén, ebből mintegy 250 Orosházán. A szolgáltató fokozott odafigyelésre inti a lakosságot, mivel egy-egy törés jelentős anyagi kárral is járhat.

8

– Jótékonyság és kikapcsolódás a bálon

Influenza: egyre többen betegek

Még most sem késő beadatni az influenza elleni védőoltást. – Igaz, hogy járványról beszélünk, és a beadott oltás két hét múlva fejti ki hatását, de nem tudhatjuk, hogy a betegség lezajlása mennyire nyúlik el, így mindenképpen védettséget jelenthet – emelte ki dr. Csányi

3

Összetartó közösség

A múlt hét végi enyhülés számos problémát fedett fel, Diós Zsolt, az Alföldvíz Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint csak ebben a két napban mintegy 40 esethez riasztották a munkatársait. Az egyik az orosházi Nyárfa utcában történt, ahol egy családi ház vízórája adta meg magát a fagynak, elárasztva a szomszédos ingatlant.

Az ügyben a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi ügyelete intézkedett, miután az érintett ház tulajdonosa bejelentette, hogy lassan fél lábszárig ér az udvarán a víz. – Kaptam egy bejelentést, mely szerint a vízelvezető árok a Nyárfa utca 1. szám alatt telített. » folytatás a 2. oldalon

Fagyos napokkal zárul ez a hét is • fotó: Rajki Judit

» folytatás a 4. oldalon


KÖZÉLET

2 TRAFFIPAX 01. 20.: Székács József utca, Szent István utca, Aradi utca, Vásárhelyi út, 01. 21.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent István utca, 01. 22.: Csorvási út, Aradi utca, Huba utca, 01. 23.: Iglói utca, Aradi utca, Csorvási út, 01. 24.: Csorvási út, Iglói utca, Gyopárosi út, 01. 25.: Iglói utca, Csorvási út, 01. 26.: Székács József utca, Szent István utca, Aradi utca, Vásárhelyi út, 01. 27.: Szarvasi út, Szőlő körút

OROSHÁZI ÉLET • 2017. JANUÁR 20. • XXII/2. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Dávid Zoltán: Együttműködéssel lehet előrelépni

A felkészülés éve volt a tavalyi

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Állásajánlatok: gyümölcsfaárus, mentőápoló, építőipari segédmunkás, pizzafutár, kőműves, géplakatos, részmunkaidős gépkezelő, betanított gépkezelő, műszerész, kazángépész, hűtőgépész, tehergépkocsi-vezető (C+E+GKI), pék, logisztikus, segédmunkás, pultos, darukezelő, autószerelő, villanyszerelő, karbantartó villanyszerelő, családgondozó, esztergályos-marós, hegesztő, minőségellenőr, minőségbiztosítási technikus, mechatronikai technikus, robottechnikus, részlegvezető, projektmérnök, minőségirányítási mérnök, árképzőmérnök, beruházómérnök, hegesztőmérnök, hőkezelőmérnök, gépészmérnök A 2017-ben induló képzésekről a járási hivatal foglalkoztatási osztályán lehet érdeklődni. Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

közlemény

ÁLLÁSAJÁNLAT: JEGYZŐ MUNKAKÖR Orosháza Város Polgármestere a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet az Orosházi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. • A közszolgálati jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. • Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. • A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozatlan időre szól. • A munkavégzés helye: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. • A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény és más jogszabályok által a jegyző feladat- és hatáskörébe utalt teendők ellátása. • A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2017. február 1. napjától tölthető be. • A pályázat benyújtásának határideje: 2017. január 23.

Dávid Zoltán: Bízom abban, a városunknak járó forrásokat sikerül kijárni • fotó: Domján Róbert Előkészületek és sok munka – Orosháza polgármestere ezt hangsúlyozza a 2016-os év kapcsán. Dávid Zoltán 2014 ősze óta látja el a városvezetői feladatokat, és ahogyan fogalmazott évértékelése során: azt tűzte ki célul, hogy folytatva a korábbi évek eredményein alapuló munkát, élni tudjon a város a 2017-ben adódó lehetőségekkel. – Hogyan látja, teljesültek azok a célok, amiket polgármesterként önmaga, az apparátus elé tűzött ki egy évvel ezelőtt? – Azt gondolom, hogy amikor 2016-ról beszélünk, akkor a felkészülés és a stabilitás évéről beszélünk. Fel kellett készülnünk mindazokra a lehetőségekre, amelyek – főként a pályázatok révén – a közeljövőben megnyílnak Orosháza előtt is. Bízom abban, a városunknak járó forrásokat sikerül kijárni, a térség országgyűlési képviselője, Simonka György elszánt ebben a kérdésben.

A feladat és a felelősség is nagy, de hiszek abban, együttműködésben előreléphetünk. Említhetem itt a tanuszoda, a sportaréna tervünket is. Elláttuk kötelező és vállalt feladatainkat is, s bár voltak kihívások, amikben helyt kellett állni, de úgy vélem, stabil, kiegyensúlyozott évet tudhatunk magunk mögött. Kidolgozott fejlesztési terveink a beruházások megalapozását szolgálják, a foglalkoztatás további javításához járulhatnak hozzá. – Mindig sarkalatos kérdés az utak és a járdák állapota. – Igyekszünk lehetőségeinkhez mérten folyamatosan újítani, javítani az utak állapotát, ám türelemre és tervezésre itt is szükség van, nem tudunk mindenhol azonnal lépni, a forrásaink végesek. Tavaly több földes út állapotjavítása megtörtént, útalapok épültek, és több óvoda előtt parkolókat alakítottunk ki. Megközelítőleg 800 m2 út- vagy járdafelület kijavítása történt meg. – Évek óta probléma az idősottho-

nok állapota, a felújítások szükségessége. Mikor várható előrelépés? – A Platán Idősek Otthonában mintegy 6 millió forintból végeztek munkálatokat. Időszerű volt a lakóterek bővítése, és a fürdő korszerűsítése is időseink kényelme érdekében. Itt azonban nem állhatunk meg, bőven van még teendőnk. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minden ellátott a legjobb szolgáltatást vehesse igénybe, keressük a pályázati lehetőségeket. – A rászorulóknak hogyan tudott segíteni a város? – Törekszünk arra, hogy aki az önkormányzathoz fordul segítségért, az meg is kapja. Több lehetőségünk volt segíteni 2016-ban, mint az azt megelőző évben: mintegy 80 millió forintot fordítottunk támogatásra. Többek között a lakhatás, a tűzifavásárlás költségeit támogattuk, vagy éppen a gyermekétkeztetésben nyújtottunk segítő kezet. – Gyopárosfürdő megkapta a gyógyhellyé minősítést. Ennek milyen

hozadéka lehet? – Ezzel bekerült egy szűk elitbe, hiszen nem mindenki kaphatja meg ezt a minősítést, két év munkánk van benne. A város most már indulni tud azokon a pályázatokon, amiken csak a gyógyhellyé nyilvánított fürdők indulhatnak, így pedig több turisztikai attrakciót hozhatunk ide. A számokból egyébként kitűnik, hogy emelkedik a hozzánk látogatók száma, több az itt töltött vendégéjszaka. Ebben az évben is támogatjuk a helyiek kedvezményes fürdőzését. – Milyen mozgástere van Orosházának a 2017-es évre tekintve. Melyek a fő számok? – Nem több a mozgásterünk, mint a tavalyi évben volt. A működési költségeket tekintve mintegy 1,7 milliárd forinttal számolhatunk, és hozzávetőleg ugyanennyi fejlesztési résszel, de ez év során derül majd ki. Jövő héten döntenünk kell, hogy mire mennyit fordítunk, a legfontosabb cél a kötelező feladataink ellátása, intézményeink biztonságos működtetése. Ez nem kis munka, sok lemondást követel minden érintettől, ezért köszönettel tartozom. Az interjú teljes terjedelmében az Oroscafén olvasható. Melich K.

– Amikor 2014 őszén az orosháziak felhatalmaztak arra, hogy vezessem a várost, azt határoztam meg célként, hogy szülővárosom, Orosháza még inkább élhető, szerethető város legyen. Orosháziként, településvezetőként azon vagyok, hogy a fiatalok itt képzeljék el a jövőjüket, találják meg számításaikat, és hogy időseink úgy érezzék, nem maradnak egyedül – emelte ki Dávid Zoltán polgármester.

Több száz elfagyott vízóra

Fontos a védekezés a tartós hidegben

» folytatás az 1. oldalról

Olyan mértékben, hogy befolyik az ingatlanba a víz, már-már áztatja a házat. Miután kiértem, megállapítottuk, hogy a probléma valószínűleg nem ott van, ahol a víz, hanem a szomszédban – mondta el Vincze Tibor önkormányzati referens, aki a helyszínen kísérte végig az eseményeket. Úgy fogalmazott, a szétdurrant órából mérhetetlen mennyiségű víz ömlött ki az utcára a csapadékelvezető árokba, onnan pedig a lejtés miatt átfolyt a szomszédos telekre, ahol már a lakásajtóig ért. Mint ki-

derült, az érintett ingatlan üres, így a rendőrség segítségével hatoltak be az Alföldvíz szakemberei, hogy elzárják, majd kiszivattyúzzák a vizet. Az ingatlanhoz új vízórát szerelnek fel a tulajdonos költségére, az elfolyt víz árát azonban nem kell megtérítenie, mivel a vízóra előtti szakaszon tört el a cső. Anyagi kár a szomszédos ingatlanban sem keletkezett, tehát ez az eset szerencsésen zárult. Főképpen annak tudatában, hogy egy félcentis repedésen naponta 32 köbméter, havonta pedig akár 1000 köbméter víz is elfolyhat. Azaz nagyon mé-

lyen zsebbe kell nyúlni annak, akinél az óra után törik el a vezeték, és a mérőcsere költségei mellett meg kell téríteni a kifolyt víz árát is. A már említett, megközelítőleg 40 hétvégi eset következtében az Alföldvíz olyan szintű vízfelhasználást tapasztalt, mint a legmelegebb nyári napokon. Éppen ezért hívja fel újra és újra a lakosság figyelmét arra, hogy ellenőrizzék a hétvégi házakat, nyaralókat, a nem használt ingatlanokat, nem szenvedtek-e károkat a fagyos időben. Honlapján tanácsokkal is ellátja a fogyasztókat, hogyan védhetik

meg a vízmérőaknákat. Ezek szerint érdemes az akna tetejét fóliával befedni, majd beborítani valamilyen hőszigetelésre alkalmas anyaggal, vigyázva arra, hogy ez a vízmérő leolvasásakor károsodás nélkül eltávolítható, majd visszahelyezhető legyen. A vízmérőaknák védelme különösen fontos ott, ahol a vizet nem használják rendszeresen. Abban az esetben, ha a vízmérő talajvízzel érintett aknában vagy fagyveszélyes helyiségben van, magát a mérőt és a szabadon lévő csöveket is ajánlatos hőszigetelő anyaggal körbetekerni. Pernyés Edit


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2017. JANUÁR 20. • XXII/2. • OROSHÁZI ÉLET

A rászorulókért

Segíteni szükséges

KÖZÉLET

15 éve az értelmi sérült fiatalokért

Összetartó közösség

A Jobbik 5%-os tűzifa áfát és a szociális tüzelő kiterjesztését szorgalmazza, február 28-ig helyi támogatásban is részesülhetnek a rászorulók.

2002. január 15-én nyitotta meg kapuit városunkban az értelmileg akadályozott személyek napközbeni ellátását biztosító Vadvirág Esély Klub. Az Egységes Szociális Központ által működtetett klub a 16. életévüket betöltött, önkiszolgálásra részben képes értelmileg akadályozott személyek napközbeni foglalkoztatását, nevelését szolgálja. Az intézmény fennállásának 15. évfordulója alkalmából január 16-án ünnepséget tartottak. ÉVFORDULÓ – A hosszas és körültekintő igényfelmérés után realizálódott a klub megnyitásának szükségessége. Az érintett családok felkeresése, a klubtagokkal történt

első kapcsolatfelvétel Dénes Földesi Mónika, aki 10 éven át volt a klub vezetője, és Tarjánné Kósa Rita akkori szociális ügyintéző nevéhez fűződik. – A munkatársak kitartásának, talpraesettségének köszönhetően a klasszikus értelemben vett klub szépen lassan egy szórakoztató, számos kikapcsolódási, fejlesztési lehetőséget kínáló intézménnyé nőtte ki magát – emelte ki beszédében Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ vezetője. – A legfontosabb cél, hogy az értelmükben akadályozott fiatalokat sikerélményhez juttassuk, olyan programokat szervezzünk számukra, amelyekben kibontakoztathat-

Emléktúrákat 17 éve tartanak • fotó: Kecskeméti Krisztina doskúton is több világháborús emlékművet koszorúztak meg. Így tettek Orosházán is. Nagy Zoltán, a MATASZ Békés megyei szervezetének elnöke és Antal László főszervező, a MATASZ helyi szervezetének elnöke is úgy véli: ez egy olyan nemes cél, amit érdemes támogatni. A jövőben is mindenképpen megrendezik az emlékező menetet. pá

ják képességeiket – ezt már Misák Darinka, a Vadvirág Esély Klub vezetője osztotta meg. Felföldiné Nagy Teréz a kezdetektől a klubban dolgozik szociális gondozóként. – Amikor nyolc fiatallal és hat kolléganővel elkezdtük a munkát, bizony nem volt előttünk példa. De mivel majdnem mindannyian pedagógus végzettségűek voltunk, abból indultunk ki, hogy ezeket a fiatalokat is szeretni kell, bizalmat szavazni nekik, mert ők is nagyra nőtt gyerekek, és ők ezt a szeretetet viszonozzák – mesélte Felföldiné. Jelenleg 35 fiatalnak nyújtanak hasznos napi elfoglaltságot, értékteremtő programokat. Somodi Gy.

210 ezer helyett 104 ezer forint

Egyhangú döntés A legutóbbi víziközmű küldöttgyűlésén egyhangú döntés született arról, hogy a 2010-ben indult beruházás érdekeltségi hozzájárulása 104 ezer forintra csökken, a társulat megkezdheti a személyre szóló elszámolások összeállítását.

A program során részt vettek a tótkomlósi városi ünnepségen, majd Pusztaközpontban és Kar-

Soros ülését tartja Orosháza város képviselő-testülete jövő héten pénteken. A január 27-ére kitűzött ülés egyik legfőbb pontja a város idei évi költségvetése lesz. Az egyeztetés 9 órakor kezdődik a városháza első emeleti nagytermében. m

Még nincs meg az új kormánymegbízott Petróczki Zoltán főigazgató látja el hétfőtől Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott feladatait, akit január 15-ével felmentettek tisztségéből – Gajda 2014. július 1-jétől vezette a Békés Megyei Kormányhivatalt. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján a folyamatban lévő feladatok átadása megtörtént a kormánymegbízott általános helyettese, a kormányhivatal főigazgatója számára – közölte a kormányhivatal az MTI-vel, azonban az új kormánymegbízott személyére vonatkozó kérdésre a Miniszterelnökség sajtóosztálya egyelőre nem válaszolt. v

Sokat jelent a vadvirágos fiataloknak a klub • fotó: Rajki Judit

A hősökre emlékezve

Idén először Orosházán is teljesítették a Doni Hősök Emléktúrát. A résztvevők több mint 30 fős csoportja január 13-án és 14-én menetelte végig a kijelölt útszakaszt a Tótkomlós és Orosháza közötti vonalon.

AZ IDEI ELSŐ

VÁLTOZÁS

TÁMOGATÁS – Az elmúlt hetek

rendkívül hideg időjárása számos emberéletet követelt – a tragikus hírek alapján a Jobbik még inkább indokoltnak ítéli meg a tűzifát terhelő áfa csökkentését. – Hathatós intézkedések kellenek a további tragédiák megelőzése érdekében. A helyzetükön önerejükből már javítani képtelen személyeken segítenünk kell – emelte ki sajtóközleményében dr. Szabó Ervin. A Jobbik helyi képviselője szerint a szociális tüzelőre való jogosultság kiterjesztése is nagy segítséget jelenthetne. – Ebben a támogatásban jelenleg csak az 5000 fő alatti települések szociálisan leghátrányosabb helyzetű lakosai részesülhetnek, Orosháza érintett lakosai tehát nem – helytelenítette Szabó, aki egy helyi rendeletre is felhívta a figyelmet: az arra jogosultak tüzelőanyag vásárlásához kaphatnak segítséget. – Az a család jogosult, ahol az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-át, egyedül élő esetén a 200%-ot úgy, hogy 6 hónapon belül nem kapott még ilyen támogatást. Az igénylések benyújtási határideje február 28-a. Éljenek a lehetőséggel – zárta közleményét a képviselő. -m

3

Az Orosházi Víziközmű Társulat január 13-án rendkívüli küldöttgyűlést tartott a városháza nagytermében, melyen hat napirendet tárgyaltak. Burka László elmondta, a küldöttgyűlésen a küldöttek a napirendi pontok előterjesztését előzetesen írásban megkapták. Részletesen áttekinthették azok tartalmát, így azokat ismerve felelősen tudtak dönteni. A víziközmű társulat elnökétől megtudtuk, múlt pénteken egyhangú döntés született az érdekeltségi hozzájárulás mértékéről és annak csökkentéséhez kapcsolódó feladatokról.

– A 2010-ben indult beruházás érdekeltségi hozzájárulása 104 ezer forintra csökkent. A társulat megkezdheti a személyre szóló elszámolások összeállítását. Minden érintett írásos értesítést kap az érdekeltségi hozzájárulás csökkentéséről és a további teendőkről. A döntés értelmében a 104 ezer forint feletti összeget a beérkező nyilatkozatok alapján visszafizetik – tájékoztatott Burka László. -sgy

A társulat Fürdő utca 5. szám alatti irodájában, hétfőn és szerdán 9.30-tól 17.30-ig, kedden és csütörtökön 7.30-tól 15.30-ig, pénteken 7.30-tól 14 óráig, illetve a (68) 410-456-os telefonszámon lehet információt kérni.

A TURIZMUSÉRT Együttműködési megállapodást kötött január 17-én a Jövő Építők TDM és a Békéscsabai Turisztikai Egyesület – az orosházi és a békéscsabai térség turizmusának fejlesztésére törekednek. Kiss Lászlótól, a Jövő Építők TDM elnökétől megtudtuk, a két szervezet összehangolja céljait, és egymás kínálatát is népszerűsítik saját csatornáikon. Az együttműködés alapját az szolgálja, hogy mindkét térség településeinek lakói kedvelik a másik fél területi adottságai által nyújtott szolgáltatásokat, ebből kiindulva még nagyobb átjárhatóságot kívánnak életre hívni a két térség turizmusának érdemi és fenntartható fejlesztését szolgálva. Orosházát egyébként a számok szerint egyre több vendég keresi fel: míg tavalyelőtt a vendégéjszakák száma 51 ezer 770 volt, addig 2016-ban ez a szám közel 60 ezer. k

FOLYTATJÁK Tavasszal folytatódhat a családoknak energiatakarékosságot eredményező Otthon melege program, a kormány a program kiterjesztésén dolgozik, hogy minél több pénz maradjon a családoknál – hangsúlyozta Szabó Zsolt államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján, szerdán. Szabó elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vizsgálja a vissza nem térítendő támogatás lehetőségét, a háztartási eszközcsere kiterjesztését más termékekre, és felméri a fűtési eszközök korszerűsítési igényét. A program keretében eddig 23 milliárd forint támogatással mintegy 125 ezer családot értek el az energiatakarékosságot eredményező eszközcserével, épületek energetikai helyzetének javításával. Ez az érintett családoknak – köztük számos orosházinak – 20 ezer és 120 ezer forint közötti megtakarítást jelentett éves szinten. m


KÖZÉLET

4 JÓL TÁNCOLTAK A Harangos Néptáncegyüttes művészeti vezetői is versenyeztek a 23. Országos Szólótáncfesztiválon. A Békéscsabán tartott rangos megmérettetésen második Aranysarkantyúját szerezte meg Móricz Bence, Farkas Ágnes pedig különdíjat kapott. A kétévente rendezett versenyen kötelező és szabadon választott táncokat mutattak be, amire több hónapos felkészülés után vállalkoztak az ország legjobbjai. Az orosházi néptánccsoport vezetői a békéscsabai Tabán Néptáncegyüttest képviselték, és egyben Békés megyét is a kétévente szervezett fesztiválon, amelynek szervezője a szintén békéscsabai Balassi Néptáncegyüttes. bij

OROSHÁZI ÉLET • 2017. JANUÁR 20. • XXII/2. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Főszerepben a tánc és a képzőművészet

Vizsgáztak a diákok

DEDIKÁLT ÉS MESÉLT

fotó: Rajki Judit Az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola idén is megtartotta az immár hagyományos nyílt társastánc és modern tánc vizsgáit. A fellépők két alkalommal, január 13-án és 17-én töltötték meg szülőkkel, hozzátartozókkal, barátokkal a művelődési ház koncert-, illetve színháztermét. VIZSGÁZTAK – Pénteken Gulyás Miklós és Hajas Tibor táncpedagógusok megközelítőleg negyven társastánc tanszakos növendéke

Koszorús Oszkár helytörténész mutatta be az első világháború orosházi vonatkozásait összegző kötetet az Eötvös katolikus iskola diákjainak. A fontos helytörténeti értékkel bíró könyv főszerkesztője röviden ismertette a könyv létrejöttének körülményeit, s eredeti dokumentumokkal, fényképekkel elevenítette fel az orosháziak életét az első világháború idején. Schmidt Jenőné tanárnő beszámolójából kiderül: a szerkesztők legifjabb tagjaként Szántai Márk, az iskola egykori tanulója dolgozta fel Győri-Dani József és családja levelezését. –lia

CSEPPKE OVI „Tudatos vízfogyasztás és a víz védelme” elnevezéssel közös rajzpályázatot hirdet a Magyar Vöröskereszt és a BWT vízszűrő kancsók magyarországi forgalmazója. A Cseppke Ovi Program és a pályázat célja felhívni a figyelmet a tudatos és rendszeres vízfogyasztásra, és a vizeink védelmére. A szervezők óvodák jelentkezését várják, melyek kedvet és tehetséget éreznek ahhoz, hogy egy rajzon megmutassák, számukra miért fontos a rendszeres vízfogyasztás. A pályázók egy adott mese rajzos megelevenítésével nevezhetnek, február 15-ig (palyazat@cseppkeovi.hu). ij

Elismerték A Forrás Református Óvoda korábbi vezetőjét, Tóth Józsefnét elismerésben részesítették. A Tiszántúli Református Egyházkerület Elnöksége Köznevelésért elismerő oklevelét vehette át a közelmúltban.

KÖZÖSEN A táncsicsos Seres Adél és a sorozatsztárrá lett színész, Pribelszki Norbert vágatlan felvételen énekelnek (Gnash: I Hate U, I Love U), a videó a közösségi oldalon igen népszerű. Norbi, akit most már a fél ország a Barátok közt Ottójaként ismer, mostanában a zenélés felé kacsingat, nemrégen szövegíróként debütált. Évek óta barátok Adéllal, aki maga is musicalszínész szeretne lenni. Gyakran lép fel iskolai és városi rendezvényeken is, előfordul, hogy nemcsak énekszámmal, hanem hangszerrel, hiszen fuvolán is játszik. -reju-

A református köznevelésért

mutatta be, mit tanult a félév során, mennyit fejlődött szeptember óta. A csoportok, ahogyan eddig, ezúttal is új formációkkal készültek, amelyekkel más alkalommal is kiállhatnak a közönség elé. Kedden a modern táncosok vették át a stafétát, Keresztesné Deák Andrea és Vass Márta táncpedagógusok tanítványai léptek színpadra, összesen csaknem nyolcvanan. – A célközönség ilyenkor természetesen a szülők, nagyszülők, ismerősök, a tánc műfajt kedvelők,

Vegyük komolyan » folytatás az 1. oldalról

Magas láz, végtagfájdalom, fejfájás, gyengeség, köhögés – ezek az influenzaszerű megbetegedés legfőbb tünetei. – A magas láz igen ijesztő lehet, felváltva kell adni a lázcsillapítót, és a fizikális hűtést borogatás, hűtőfürdő – is alkalmazni kell. Az ágynyugalom feltétlenül javasolt, sok folyadékot, gyümölcsöt, könnyű ételeket kell fogyasztani – emelte ki dr. Csányi Ágnes. Hangsúlyozta: az immunerősítésről is folyamatosan gondoskodnunk kell, gyógynövényes készítményekkel, vitaminokkal. Vegyük komolyan a betegséget, hisz lehetnek szövődményei, nem érdemes lábon kihordani. Az Orosházi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának tájékoztatása is megerősíti, hogy az influenza-figyelőszolgálatban kijelölt háziorvosok jelentése alapján a betegforgalom és az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók

aránya kismértékben emelkedett Orosházán. Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ igazgatójától megtudtuk, a Kisharang Bölcsődében az influenzaszerű megbetegedések egyelőre nem jellemzőek. A megelőzés érdekében folyamatos a fertőtlenítés, szellőztetés, a gyermekek napi szinten kapnak gyümölcsöt. Németh Gabriella, az önkormányzati óvoda vezetője elmondta, a telephelyeken változó számban, de emelkedett a betegek száma. A gyerekeknél gyakoribb kézmosással, szellőztetéssel, a játékeszközök és berendezési tárgyak napi szintű fertőtlenítésével igyekszenek megelőzni a betegség elterjedését. Viszont ugrásszerűen megnövekedett az iskolákban a beteg tanulók száma, több intézményben a pedagógusok is lebetegedtek, a hiányzó tanárokat helyettesítéssel oldják meg. Somodi Gyöngyi

valamint azok, akik érdeklődnek a lehetőség iránt, hogy gyermeküket társastáncra, modern táncra beírassák a jövőben – tudtuk meg Mezei-Fehér Judittól, az intézmény igazgatóhelyettesétől. A december óta tartó vizsgaidőszakban mindezek mellett a képzőművészeti tanszak vizsgáit is megtartották. Ott a feladatokon keresztül azt mérték, hogy a tanulók készségei és kreativitása megfelel-e az adott évfolyam követelményeinek. Pernyés

KITÜNTETTÉK – A sokak által Cilike néniként ismert pedagógus a református köznevelés területén végzett kiemelkedő munkájával érdemelte ki a kitüntetést, amelynek átvételére kollégái és az intézmény fenntartójának képviselője is elkísérte. Az oklevelet dr. Fekete Károly püspök adta át a Debreceni Kollégium Oratóriumában. Mint ismert, Tóth Józsefné alapító tagja volt a 2002-ben létrejött Forrás Református Óvodának. Az egy csoporttal induló kis ismeretlen óvoda az ő óvodavezetői tevékenységének köszönhetően mára városi szinten és országosan is elismert 3 csoportos intézménnyé nőtte ki magát. Éveken át óvónőként, majd 13 évig vezetőként dolgozott. Soksok gyermek, ma már családanyák, családapák kedvenc óvó nénije volt. Tóth Józsefné az OrosCafén éppen az ezekben a napokban zajló szavazáson Az év embere címért is versenyben van, miután tavaly szerkesztőségünk A hét emberének választotta. ij

55 millió az Orosházi Kórháznak

Sikeres pályázatok » folytatás az 1. oldalról

Az új kórházi textíliák beszerzésével megvalósulhat a betegellátásban használt, elöregedett textilek fokozatos és folyamatos cseréje. Ez érinti többek között a fehér és zöld textíliák, illetve egyéb textíliák, továbbá a szállításhoz használt konténerek és zsákok beszerzését. Ez utóbbihoz kapcsolódóan dr. Duray Gergő elmondta, a kórház konzorciumi tagként részt vett a Békés Megyei Központi Kórház vezetésével megvalósuló, a régió fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményei számára a mosodai szolgáltatást biztosító mosoda kialakítása projektben is. A Békés Megyei Központi Kórház gyulai telephelyén megvalósuló beruházás a jövőben 5 egészségügyi intézmény 7 tagkórházának tiszta egészségügyi textillel történő ellátását biztosítja. A pályá-

zatban konzorciumban vett részt: a Békés Megyei Központi Kórház, az Orosháza Városi Kórház, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó, a szentesi dr. Bugyi István Kórház és a Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza. A konzorcium a mosoda kialakítására több mint 623 millió forint támogatásban részesült. Ezzel párhuzamosan bevezetnek egy modern, textíliaazonosító és nyilvántartó rendszert is, amely több tényezővel hozzájárul a működési hatékonyság növeléséhez. Ennek segítségével nyomon követhető a textília útja, élettartama, mennyisége, így a napi munkához szükséges mennyiség, illetve a pótlási szükséglet könnyebben tervezhető. SGY


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KULTURA • 2017. JANUÁR 20. • XXII/2. • OROSHÁZI ÉLET

KULTÚRA

5

PROGRAMAJÁNLÓ

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA OROSHÁZÁN

MűKedvelő biblioterápiás foglalkozás lesz a városi könyvtárban január 21-én, szombaton 14 órától. A fegyvertelen hős című dokumentumfilmet vetítik az Adventista Közösségi Házban január 21-én, 16 órától. A belépés ingyenes. Klubnap lesz a Rock Klubban január 21-én, 18 órától (téma: az olasz progresszív rock) és január 28-án, szombaton 20 órától (Szelíd motorosok című film vetítése).

fotó: Rosta Tibor

A 17. sváb batyus bálját tartja a Német Nemzetiségi Önkormányzat január 21-én 19 órai kezdettel a Táncsics gimnáziumban. Vendég: Soroksári Német Nemzetiségi Tánc Egyesület. Zene: Karawanka együttes.

Szabadságban, közösségben

Orosházán talán ennek a két fogalomnak a jegyében szervezték meg az idei magyar kultúra napi programsorozatot. A hagyományok szerint a város kulturális intézményei és a helyi civilek is hozzátették a saját ötleteiket, amely révén a közös kép kialakult. Csütörtökön a Békéscsabai Jókai Színház előadása indította a sort, a Forradalom és Színház 1956–2016 című, amely a forradalom és szabadságharc Békés megyei vonatkozásaira épített. Elsősorban tizenévesek ültek a nézőtéren, és hogy megérintették őket a látottak, bizonyította az a csend és mozdulat-

lanság, amellyel követték a színpadi történéseket. Szintén a 60 éves évforduló idénre áthúzódó eseménye lesz január 21-én 14 órától a művelődési központban tartandó pódium-előadás, Európa közepén címmel, amely a városi ünnepség is egyben (szereplők: Nemcsák Károly, Kurkó József). A pénteki Kölcsey Ferenc versmondó és népdaléneklési verseny után, amelyet a Székács evangélikus iskola szervez, délután a művelődési házban Szelényi Katalin képzőművész tárlatát nyitják. Mindeközben, január 20-tól a Művelődési Központ Díszítőművészeti Körének munkáiból látha-

tó kiállítás az intézmény Szokolay Sándor terem előterében. A könyvtár programja jövő héten várja az érdeklődőket. Az 1956-os emlékév lezárásaként a forradalom után Kistarcsára internált orosházi költőre, Bónus Istvánra emlékeznek január 26-án 17 órától. Ugyanekkor tartják a „Mai szabadságunk...” vers- és novellaíró pályázat eredményhirdetését. A múzeumban „Kavicsok fényben” címmel Kerti Károly György festőművész kiállításának megnyitóját tartják, január 27-én 16 órától. Szintén a múzeumban nyílik kiállítás, amely az erdélyi Torockót mutatja be. B. Imre Julianna

Szelényi Katalin eklektikus világa

Helyek időben, szívben

Különleges ember, kiismerhetetlen, aki korán megtanulta, hogy egy kicsit másnak tartják, mint az átlagost. Szelényi Katalinnak már diákként „honvágya”, hiányérzete volt, ha nem képzőművészettel foglalkozott. A február 9-ig látható, szürreális elemeket is felmutató tárlata a városi rendezvénysorozat része, amit a magyar kultúra napjára időzítettek.

ALKOTÁS – A művelődési központ színháztermi előterében Helyek az időben és a szívben címmel önálló kiállítással jelentkezik a kétgyermekes asszony, aki az elmúlt tíz évben lakik a városban. Hat éve a Városi Képtár művészeti irányítója, a múzeum dolgozójaként felel a nemrégen közgyűjteményivé lett intézményrészért, képzőművészi, tanári végzettséggel. Korábban több közös tárlaton állított ki, ezúttal régebbi és új képeivel törekszik esztétikai élményt adni a látogatóknak. Úgy fogalmaz, törekszik most már az egységes látásmódra, de eklektikus fellángolások jellemzik alkotó munkáját, az éppen rá ható élmények, impressziók hatására. – Ha ilyenkor nem csinálom meg a képet, olyan, mintha belém fojtot-

Önálló kiállítással jelentkezik • fotó: Kecskeméti Krisztina ták volna a szót – meséli azzal kapcsolatban, hogyan alkot. Anyaként otthon nem is tud festeni, hiszen olyankor megszűnik a külvilág. – Vagy pelenkáztam, vagy festettem, párhuzamosan nem ment – nevetett, majd hozzátette, szerencsére ilyenkor mindig volt segítsége, hogy ne maradjanak bent a képek. Szamosújváron született, 14 évesen költözött a családja Budapestre. Az Iparművészeti Főiskola textil szakára, a tízszeres túljelentkezés

miatt, véleménye szerint nehezebb volt bejutni, mint aztán bent maradni. Az erre a szakra épülő tanári oklevelet is megszerezte, hogy legyen „rendes” szakmája is. Kirakatrendező cégnél, dekorstúdiónál, díszlettervező cégnél dolgozott. Orosházára férjével, dr. Szelényi Zoltánnal érkezett. Lánya, Júlia és fia, Zoltán születése határozta meg ezeket az éveket, de óraadóként dolgozott a Kodolányi főiskolán is. BIJ közlemény

ÁLLÁSAJÁNLAT: INTÉZMÉNYVEZETŐT KERESNEK Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testülete a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján pályázatot hirdet Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására. • A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

• Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. • A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 5 évre szól. • A munkavégzés helye: 5900 Orosháza, Eötvös tér 2. • A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: A Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény ala-

pító okiratában meghatározott feladatok ellátása, az intézmény szakszerű és gazdaságos működtetése, irányítása és ellenőrzése. • A beosztás betölthetőségének időpontja: A beosztás a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. • A pályázat benyújtásának határideje: 2017. január 30.

Primus Inter Pares-díjat adományoz a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, valamint a gimnázium Öregdiák Baráti Köre Vinculum Közhasznú Egyesülete Körmendi János részére a Táncsics gimnáziumban, január 26án, csütörtökön 16 órától. Egy este a megelőzés jegyében – Együtt a méhnyakrák ellen: A testi és lelki síkon kialakult betegségek (jelen esetben méhnyakrák) megelőzéséről szóló előadások szülész-nőgyógyász, gyermekorvos, jógaoktató-védőnő, kineziológus bevonásával a művelődési központban január 26-án, 17 órától. Rendhagyó városi szülői értekezletet szervez a GYIÖK a Diáktanyán január 27-én, pénteken 17 órától. Téma: Fiatalok és a szex. Társas-játék-est lesz a gyermekkönyvtárban január 27-én, 18 órától. Az Orosházi Moly Galeri következő találkozóját a városi könyvtárban tartják január 28-án, szombaton 15 órától. A „Kis Művészek” Báljára várja az érdeklődőket a Muzsikáló Gyermekekért Alapítvány január 28-án, 18 órától a Táncsics gimnázium aulájában. Fellépnek: az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. Gazdabált szervez az Orosháza és Térsége Gazdakör január 28-án. 18.00 Emlékünnepség és koszorúzás a Kisbirtokosok Szövetsége volt székházánál elhelyezett emléktáblánál. Beszédet mond: Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, MAGOSZ-elnök. 19.30 Gazdabál a Táncsics gimnázium tornatermében. 20 órától vacsora, éjfélkor tombolahúzás.

felhívás

FELHÍVÁS VÁROSI KITÜNTETÉSEKRE Orosháza Város Önkormányzata abból a célból, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket, szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, valamint személyüket és cselekedeteiket példaként állítsa az utókor számára, az Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testülete által adományozható elismerésekről szóló 21/2015. (XI. 03.) önkormányzati rendeletében több elismerő cím alapításáról, odaítélésének szabályairól rendelkezett.

Az elismerések adományozására vonatkozó írásbeli javaslatok benyújtási határideje január 31. 16 óra, benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. I. emelet polgármesteri titkárság. A javaslatoknak tartalmaznia kell az elismerés fajtáját, az elismerésre ajánlott azonosító adatait, elérhetőségét, az adományozás alapjául szolgáló életút, eredmény vagy tevékenység részletes ismertetését és méltatását. a) Orosháza Városért Évente három elismerés adományozható azon magyar állampolgárságú magánszemélynek, vagy közösségnek, aki/ami Orosházáért maradandót alkotott, illetve kiemelkedő tevékenységet végzett. b) Orosháza Város Sportjáért Évente négy elismerés adományozható azon sportolónak, edzőnek, sportvezetőnek vagy kollektívának, aki/ami Orosházán él, vagy Orosháza testnevelésének és sportjának fejlesztésében, a város hírnevének öregbítésében kifejtett kiemelkedő eredményt elérő tevékenységet végzett. c) Dr. László Elek Díj Orosháza Egészségügyéért Évente két elismerés adható a) annak az Orosházán az egészségügyi alap- vagy szakellátásban dolgozó orvos, egészségügyi szakdolgozó részére, aki a város egészségügyében kiemelkedő munkát végzett a betegellátás során, az átlagosnál magasabb színvonalon eredményesen látta el gyógyító és ápoló-gondozó feladatát, akár életpályája külön elismeréseként is, vagy

b) aki nem az egészségügyben dolgozik, de Orosháza egészségügyének, az egészségügyi intézményrendszerének fejlesztéséhez kiemelkedő munkásságával hozzájárult. d) Thék Endre Díj Orosháza Gazdaságáért Évente két elismerés adományozható a) annak az Orosházán a kisiparban, kézműiparban vagy szolgáltató tevékenységet végző számára, aki az itt élők javára kiemelkedő tevékenységet végzett, vagy b) aki Orosháza gazdasági fejlődését, a város építését, a korszerű mezőgazdaságot munkásságukkal kiemelkedő mértékben elősegítette, akár Orosháza vonzáskörzetében is végzett tevékenységével akár életpályája külön elismeréseként. e) Mokry Sámuel Díj Orosháza Mezőgazdaságáért Évente két elismerés adományozható annak a személynek vagy szervezetnek, aki vagy amely Orosházán a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban, és a mezőgazdaságot közvetve érintő vidékfejlesztésben kiemelkedő tevékenységet végzett, vagy aki Orosháza gazdasági fejlődését, a város építését, mezőgazdasági tevékenységével kiemelkedő mértékben elősegítette, akár Orosháza vonzáskörzetében is végzett munkásságával, akár életpályája külön elismeréseként. f) Fehér J. István és Flór László örökös vándordíj Évente egy elismerés adományozható annak az orosházi születésű és utánpótláskorú sportolónak, aki a) az élet minden területén vagy munkahelyén kifogástalan magatartású, sportszerű viselkedésű a sportvezetőkkel, versenytársakkal, nézőkkel, embertársaival szemben, és b) egyénileg vagy csapatban olyan versenyeredményt ért el, mely nemzetközi vagy országos viszonylatban is értékes. A felhívás további részletei: www.oroscafe.hu, www.oroshaza.hu


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2017. JANUÁR 20. • XXII/2. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Tíz perc az eszméletvesztésig

A jégre lépés veszélyei

Februártól rendszeresen 2016 decemberében a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány bohócdoktorai meglátogatták az Orosházi Kórház gyermekosztályát, illetve a Vadvirág Esély Klub lakóit. Sokaknak tették vidámmá a napját. Dr. Varga Sándortól, az Orosházi Kórház gyermekosztályának főorvosától megtudtuk, ez nem csupán egyszeri alkalom volt. Az alapítvány bohócdoktorai

február 6-ától heti rendszerességgel vizitelnek teljesen ingyen, míg az alapítvány anyagi helyzete mindezt lehetővé teszi. – Nagy öröm számunkra, hogy ez a lehetőség létrejött, ráadásul ingyen. Hatalmas segítség – fogalmazott a főorvos. Az alapítványnak orosházi születésű tagja is van, dr. Pötyi, azaz TóthHorváth Renáta személyében. P.Á.

A jégről mentést gyakorolták, videó az OrosCafén • fotó: Rosta Tibor A kemény januári fagyok következtében jég fedi állóvizeink egy részét, így a gyopárosi tavakat is. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy biztonságos rajtuk tartózkodni. A jeges vízbe esve a kihűlés 1-2 perc alatt megkezdődik, tíz percen belül pedig az eszméletvesztés is bekövetkezik. A biztonságos korcsolyázáshoz legalább 12 centiméter vastagságú jég szükséges, a víz mélysége pedig nem haladhatja meg a 120 centimétert – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Veszélyforrást jelentenek a víz alatti áramlatok is, mivel a jég-

tábla alá sodorhatják a vízbe esett személyt. Tilos éjszaka, ködös időben, rossz látási viszonyok mellett a jégre merészkedni. Általában igaz, hogy azokon a vizeken, ahol tiltott a fürdés, korcsolyázni sem szabad. Ez érvényes a gyopárosi tavakra is, amelyeknek a jege egyelőre nem biztonságos. Arra viszont remek alkalmat szolgáltatott az egyik, hogy a tűzoltók gyakorolják rajta a jégről mentés speciális technikáját. Mint azt Bohák János, az Orosházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka elmondta, ritka az olyan tél, amikor úgy befagy a tó, hogy átismételhetik

a szakszerű beavatkozás lépéseit. – A technika nagyon egyszerű, a fő szabály az, hogy felületet növeljünk. Azaz, mikor jégre megyünk menteni és instabil a felület, akkor mi a dugólétrát használjuk, ami föl van málházva minden gépjárműfecskendőre. Arra térdel vagy fekszik rá a tűzoltó és csúszik be a bajba jutott személyhez, majd segíti fel rá, a társak pedig kötelek segítségével kihúzzák őket a partra – részletezte az eljárást. Hozzátette, hogy nagyon ritkán kell alkalmazni ezt a tudásukat, mivel a lakosság jó részt tisztában van a szabályokkal, illetve veszélyekkel és távol marad a jégtől. Pernyés

Új év, új horgászszezon Januárra fordult a naptár, és bár kinn még kemény mínuszok csikorognak, a vérbeli horgászok zsákjaiban már mocorogni kezdenek a botok. Minden új év hoz azonban változásokat, amelyekről nem árt időben értesülni. VÁLTOZÁSOK – A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) már megjelentette a helyi horgászokra vonatkozó idei horgászrendjét, melyben van néhány módosulás a tavalyihoz képest. Változás történt a gyermekek horgászatának tekintetében: a gyermekhorgászok továbbra is felügyelettel és csak egy bottal, de már fenekezhetnek, feederezhetnek, pergethetnek is. A másik, szintén sarkalatos része a

horgászok életének a mennyiségi és méretkorlátozások rész. Ezen a területen sem maradt minden a régiben. Tavaly lépett érvénybe a KHESZ rendelkezése, mely több halfaj esetében módosította a legkisebb elvihető méretet és meghatározta a felső határt is. A süllő, csuka, balin, dévérkeszeg esetében ezek megmaradtak, legtöbbünk kedvence, a ponty esetében viszont eltörölték a 65 cm-es felső határt, és helyette – visszatérve a 2015-ös szabályzáshoz – visszaállították a 6 kg-os súlyhatárt. A busa fajok – szabályos módszerrel – egész évben korlátozás nélkül foghatók. A mennyiségi kvóta tekintetében is intézkedik a horgászrend. E szerint a KHESZ kezelésében lévő vízterületeken egy horgász tárgy-

évben összesen 100 kg halat foghat ki az általa váltott területi jegyek darabszámától függetlenül. A 100 kg kifogása (elvitele) után a horgász részére kizárólag „B” típusú területi jegy adható ki, a horgászat „B” típusú területi jeggyel folytatható. A „B” típusú jeggyel kifogott további összesen 100 kg halmennyiséget követően a KHESZ kezelésében lévő horgászvizekre további területi jegy nem váltható, nem adható ki. Fontos tudnivaló még, hogy a helyi horgászrend füzetecske mostantól a területi engedélyek kötelező melléklete. Reméljük, mihamarabb jön a tavasz, ébrednek a vizek és akkor horgászok, kalandra fel! Görbüljön a bot! Csányi József közlemény

ÁLLÁSAJÁNLAT: ANYAKÖNYVVEZETŐT KERES AZ ÖNKORMÁNYZAT Az Orosházi Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Orosházi Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezető munkakör betöltésére. • A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. • Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. • A munkavégzés helye: Békés megye, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. • A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: születés anyakönyvezése, házasság anyakönyvezése, haláleset anyakönyvezése, ünnepélyes házasságkötéseknél, névadóknál, állampolgársági eskütételeknél

történő közreműködés, teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvétele, házassági névmódosítási eljárások lefolytatása, születési névváltoztatási eljárásokban közreműködés, elektronikus anyakönyvben keletkezett munkakosár feltöltése, kezeli az anyakönyvi irattárat munkakörébe tartozó ügyekben, bejegyzi a házasság megszűnését, illetve felbontását a beérkező válási lap alapján. • Jogállás, illetmény és juttatások: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló” 2011. évi CXCIX. törvény, valamint az Orosházi Polgármesteri Hivatal Egységes Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók. • Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, főiskola, felsőok-

tatásban szerzett igazgatásszervező, közigazgatás-szervező szakképzettség és anyakönyvi szakvizsga; vagy felsőoktatásban szerzett közszolgálati szakképzettség, valamint az állam- és jogtudományi képzési területen szerzett szakképzettség és anyakönyvi szakvizsga, felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása. • A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: anyakönyvvezetői szakmai tapasztalat – legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, közigazgatási szakmai tapasztalat – legalább 1-3 év szakmai tapasztalat. • Elvárt kompetenciák: Kiváló szintű szóbeli kifejezőkészség. • A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: A 45/2012. (III. 20.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete

alapján készített fényképes, szakmai önéletrajz, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány (vagy igazolás az igényléséről), iskolai végzettséget, képzettséget tanúsító okiratok másolata, nyilatkozat a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással ös�szefüggésben szükséges kezeléséhez történő hozzájárulásról. • A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2017. február 1. napjától tölthető be. • A pályázat benyújtásának határideje: 2017. január 27. • A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak az Orosházi Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító

számot: TK. 20/2017., valamint a munkakör megnevezését: anyakönyvvezető. Személyesen: Hudákné Dombovári Orsolya, Békés megye, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. 1/9 12 óráig beérkezéssel. • A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: Az állás betöltéséről a benyújtott pályázatok tartalma alapján a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt, mérlegelése alapján meghallgatásra kerülhet sor. Az Orosházi Polgármesteri Hivatal az álláshirdetés eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. • A pályázat elbírálásának határideje: 2017. január 31. • A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: A kinevezés 6 hónapos próbaidő kikötésével történik.


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2017. JANUÁR 20. • XXII/2. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

Kettős győzelmet aratott a PET-BAU ASE

Extra sikerek a ligában A PET-BAU ASE női asztalitenisz-csapata szombaton Budapesten, vasárnap Orosházán állt asztalhoz, és mindkétszer győzött az Extraligában. Szombaton a fővárosban a nagy hagyományokkal rendelkező Statisztika PSC vendégeként arattak 6:2-es győzelmet Tóth Edináék, míg vasárnap hazai környezetben az Univer Kecskemét ellen értek el nagyon értékes 6:3as sikert. Részletek az OrosCafén. fotó: Kecskeméti K.

Készül a tavaszra az OFKSE

Kemény edzésben

Magabiztosan nyert idei első edzőmeccsén a csapat • fotó: Kecskeméti Lejátszotta első idei felkészülési mérkőzését az Orosházi FKSE-LINAMAR NB I-es felnőtt férfi kézilabdacsapata kedden este az Eötvös-csarnokban. Az ellenfél a korábbi válogatottakkal (Vadkerti, Helbert) és volt orosházi kitűnőségekkel (Ambrus Dodi, Raffai András) felálló algyői együttes volt. A klub eközben erősített, méghozzá védőjátékossal: Domagoj Srsen komoly nemzetközi rutinnal rendelkezik. KÉZILABDA – Az egy osztállyal lejjebb játszó Algyő csak mintegy húsz percig volt egyenrangú ellenfele a mieinknek a január 17-i edzőmérkőzésen. Onnantól lassan, de folyamatosan növelte előnyét az orosházi alakulat, egészen a 4230-as végeredményig. A találkozó előtt beszélgettünk Buday Dániel vezetőedzővel a felkészülés jelenlegi állásáról, a csapat állapotáról. – A január 3-i kezdés óta igen kemény edzéseken vesznek részt a fiúk, úgy a konditeremben, mint a pályán és a futópályán. Mindenki becsületesen dolgozik, eddig elégedett vagyok a munkájukkal. Természetesen a mai mérkőzésre még nem állt, nem állhatott ös�sze a legjobb forma. Valószínűleg a támadásoknál lesznek még pontatlanságok, de védekezésben már szeretném látni a fejlődést – emelte ki Buday Dániel.

Hozzátette: az őszi szezonban voltak gondok a védelemben, a védők és a kapusok összhangjával, a védekezésből gyors támadásba való átmenettel. – Ezeken most külön dolgozunk és ezekben a játékelemekben szeretnénk komoly fejlődést elérni a csapattal. Lesz egy-két változás a keretben, és a támadó figuráinkat is össze kell csiszolni, és persze amennyire lehet, felgyorsítani. Véleményem szerint időarányosan jól állunk, de amint mondtam, még sok munka vár a csapatra. Dolgozunk és remélem, ez a munka a bajnokság tavaszi felében meg is fog mutatkozni – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva a vezetőedző. A klub eközben erősített, méghozzá védőjátékossal. 26 éves amerikai-horvát védekező-specialistával bővült az Orosházi FKSE-LINAMAR kerete a tavaszi szezonra. Domagoj Srsen komoly nemzetközi rutinnal, EHF-kupa és Bajnokok Ligája-tapasztalattal rendelkezik, nagy segítség lehet a csapat hátsó alakzatában – írja a klub honlapján. A 202 centiméter magas és 114 kilogrammos védőjátékossal, aki az elmúlt idényt a francia másodosztályban, az Istres Provence Handball gárdájánál töltötte, fél plusz egyéves szerződést kötött az orosházi férfi-kézilabdaklub. Csányi József

Növekedett a gyermeklétszám

Elérték céljaikat

A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület sikeres évet hagyott maga mögött. Verseny, rekord, flashmob – több területen alkottak kiemelkedőt vívóink. Pusztai Lajos egyesületi elnök és Nagy Nándor edző értékelték a 2016-os évet és nyilatkoztak a jövő terveiről.

VÍVÁS – Az egyesület eredményekben gazdag naptári évet zárhatott. Pusztai Lajos elnök ismertette, elsődleges céljuk a tömegesítés kiszélesítése volt. A sikeres olimpiai szereplés hatására az egyesületbe is sokan jelentkeztek, akik kedvet kaptak a víváshoz, tehát az elsődleges célt elérték. Hozzátette, prioritás, hogy sportolóik számára megteremtsék a versenyzési lehetőséget is.

vábbá közel ötvenen részt vettünk Orosházán a Flashmob elnevezésű nemzetközi sportnépszerűsítő rendezvényen. Gyakorlatilag, amit terveztünk, elértük 2016-ban – részletezte Pusztai Lajos. A szakember elmondta, remek kapcsolatot alakítottak ki a református iskolával, ahol a tanórák keretein belül folyik a vívás oktatása, továbbá a Magyar Vívó Szövetség is támogatja erőfeszítéseiket. Az elnök kiemelte, sok segítséget kapnak a szülőktől, anyagilag is támogatják a gyerekek versenyeztetését az egyesület mellett. Több olyan visszajáró szülő van, akik egykoron maguk is az iskola falain belül kezdték a vívást. Nagy Nándor edző végzi a napi képzést, kérdésünkre vázolta a jövőbeli feladatokat.

Amit terveztek, elérték 2016-ban • archív fotó: Domján Róbert – Örömmel mondhatom, hogy kard fegyvernemben a Zsoldos Péter egyesület megnyerte a vidékbajnokság férfi egyéni és csapatversenyét. Egyéniben Kovács Balázs, csapatban a Polónyi Csaba, Németh Dániel, Simon Tamás és Kovács Balázs alkotta formáció végzett az élen. Női kardban is szép eredményeket értek el a versenyzőink. Az Országos Diákolimpia Döntőjéről női kard számban ezüstérmet hoztunk haza Kis Abigél révén. Büszkék vagyunk arra, hogy 24 órás folyamatos vívással a Magyar Rekorder megtisztelő címet érdemeltük ki, szeptemberben megrendeztük a Zsoldos Péter Emlékversenyt, to-

– Szeretném, ha a versenyeken folyamatosan javítani tudnánk az eredményeinken, továbbá az országos ranglistán is előrébb szeretnénk lépni. Célunk még, hogy ismét legyen emlékverseny, valamint szeretnénk utánpótlás-korosztályú versenyt is Orosházára hozni. Amennyiben a 2017-es év is olyan lesz, mint az elmúlt év, akkor elégedettek lehetünk – fejtette ki Nagy Nándor, aki hangsúlyozta, januártól már két helyszínen tudják fogadni a vívást kedvelő gyerekeket, a református iskola mellett az Előd u. 2. alatt is jelentkezhetnek a leendő vívók. Betkó Tamás

7

Birkózás

Ismét remekelt Egy franciaországi edzőtábor keretei között január 15-én rendezték azt a versenyt, ahol Szél Anna a dobogó legtetejére állhatott. BIRKÓZÁS – Az Open Cup Le

Creusot versenyen három ellenféllel – egy némettel és két franciával – küzdött a szőnyegen az Orosházi Spartacus Birkózó Klub sportolója. A szabadfogású 60 kg-os kadet mezőnyben nem talált legyőzőre. – Ez a három mérkőzés többet ért, mint egy heti edzésmunka. Több stílusban birkózó ellenféllel mérkőzhettem meg. Ennek a későbbi világversenyeken még nagy hasznát vehetem – nyilatkozta lapunknak Szél Anna. A verseny után egy nemzetközi edzőtáborban szerzett tapasztalatokat egy Lyon melletti településen, ahol összesen öt edzésen vett részt többek között lengyel, olasz, német, francia és svéd birkózókkal együtt. Az itt megszerzett tudást február elején már kamatoztathatja is, hiszen az osztrák Wolfurtban is hasonló nemzetközi verseny vár az orosházi tehetségre. PÁ

ÚSZÓK SIKEREI Mezőberényben, az V. Tóth Károly Emlékversenyen szerepeltek az Orosháza Úszó Egyesület versenyzői. Az év első megmérettetésén remek eredményeket értek el Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai. A versenyzők 2 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzéremmel tértek haza. Aranyérmes: Miszlai Fruzsina: 50 m mell, 100 m vegyes. Ezüstérmes: Antal András: 100 m vegyes. Bronzérmes: Antal András: 50 m hát, Miszlai Fruzsina: 50 m pillangó, Furák-Szabovik Tessza: 50 m gyors, Bogár Viktória: 50 m mellúszás. Részletes eredmények internetes hírportálunkon: www. oroscafe.hu bt

TEREMTORNÁN Január 14-én teremtornával kezdte meg a ráhangolódást a Rákóczi Vasas labdarúgócsapata a téli felkészülésre. Polyák László tanítványai Gyomaendrődön vettek részt egy nyolccsapatos megmérettetésen. A Rákóczi Vasas három győzelemmel és két vereséggel az 5. helyen zárt. Orosházi eredmények: Jamina-Rákóczi 5-2, Gyomaendrőd-Rákóczi 3-7, Dévaványa-Rákóczi 3-2, Rákóczi-Körösladány 4-2. A helyosztón: Rákóczi-Gyomaendrőd 5-3. A csapat január 21-én Kondoroson szerepel a hagyományos, megyei I. osztályú csapatoknak kiírt tornán. -t

HÁTORSZÁG Folytatódott az OMTK-ULE 1913 rendezésében a Téli Kupa gyermeklabdarúgó-torna az Eötvös-csarnokban. Január 15-én az U15 korosztályos csapatok küzdöttek a kupáért. Az orosházi gyerekek a hatcsapatos kiíráson a kupagyőztes SZEAC Szeged mögött a második helyen végeztek. Az OMTK-ULE fiatalabb gárdája ugyanitt a 4. helyet szerezte meg. A legjobb kapus címet az orosházi Beke Sándor érdemelte ki. Az Eötvös-csarnokban január 21-én és 22-én a 2009-ben és 2007-ben született gyerekek mérik össze tudásukat. Részletes eredmények az OrosCafén. betkó


MOZAIK

8 ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Kunstár Sándor és Hódi Mónika leánya Kátya, Nagy András és Juhász Annamária fia Áron Sándor, Sárosi Attila és Kaluzsa Kitti fia Ádám Attila

OROSHÁZI ÉLET • 2017. JANUÁR 20. • XXII/2. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

A kézilabda ünnepe

PATIKAÜGYELET Január 16-tól 22-ig: Csillag Gyógyszertár Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183 Január 23-tól 29-ig: Pingvin Gyógyszertár Orosháza, Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

ADOMÁNYHELY Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület január 21-én 8–13 óráig első alkalommal, de a későbbiekben havi rendszerességgel Terefere Klubot szervez a Képessy utcai Civilek Házában. Szeretettel várják mindazokat, akik szeretnének egy jót beszélgetni, kikapcsolódni, vagy csak egyszerűen egy jó társaságban lenni. Az egyesület által működtetett Mikszáth utcai Hozom-viszem és ifjúsági adományhelyek 2017-ben is várják a rászorulókat.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Mezőőrség 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. A szomszéd vár című turisztikai magazin január 19-én, csütörtökön 19:30-tól. Ismétlés január 20-án, pénteken 19:30-tól, január 21-én, szombaton 15:30-tól és január 22én, vasárnap 11:30-tól.

fotók: Kecskeméti Krisztina A két orosházi kézilabdaklub, az OFKSE és az ONKC közös szervezésében hatodik alkalommal rendezték meg a Jótékonysági kézilabdabált január 14-én, este az Eötvös-csarnokban. A sportág ünnepére több mint hatszázan gyűltek össze, az idei jótékony cél a sportcsarnok hangosítási rendszerének modernizálása volt.

SPORTBÁL – A férfiklub elnöke, Vajer Tamás nyitotta meg az év legjobb hangulatú kézilabdás eseményét, kiemelve, mindkét klub eredményei mutatják: helye van a sportágnak Orosházán. Az évek óta a legfőbb támogató, az önkormányzat nevében Dávid Zoltán polgármester köszönte meg a sportolók által elért kiváló eredményeket,

Fáklyákkal, közösségben

Megbékélés jegyében Az idei ökumenikus imahét az előző évek gyakorlata szerint megtartotta alapvető formáját. A nyitónapon, január 15-én, a kezdő istentisztelet után fáklyás felvonulás indult az első helyszínről – idén a református gyülekezeti ház elől –, hogy a három nagy történelmi felekezet templomát útba ejthessék a résztvevők.

Népes mezőnnyel

igehirdetőként minden felekezet Orosházán szolgáló lelkésze sorra kerül az estéken. Az idei téma középpontja a megbékélés, aminek mondanivalója Pál apostol második korinthusi levelének részletéből (2Kor 5,14-20) úgy bomlik ki, hogy világossá teszi a hallgatóság számára: a valódi kiengesztelődés nem csupán elmélet, hanem az áldozathozatalból, a má-

fotó: Kecskeméti Krisztina Négy korcsoportban, összesen 16 lány és 40 fiú ült asztal elé a csapatok tagjaiként, míg egyéniben 36 sakkozó gondolta úgy, hogy elindul a városi-körzeti diákolimpiai döntőn.

KUTYASZORÍTÓ Dinnye egy közeli település ültetvényét őrizte, de a nyakára tett hurok nem volt elég szoros, így el tudta rágni, és életben maradt. Menekült, kerülte az embereket, de az állatvédőknek sikerült megfogni. Ideiglenes befogadóhoz került, de onnan is megszökött. A menhelyen hamar beilleszkedett kutyatársai közé. Emberekkel még tartózkodó, idegenekkel bizalmatlan. Élénk, értelmes, bátor, ugyanakkor engedelmes, önálló eb. Eleven, jóindulatú, de ha kell, megvédi gazdáját, fiatal, szuka kutya. • 06 (70) 619-2307 • facebook.com/kutyamenhely/ • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

hangsúlyozva az ehhez szükséges kitartó, felelősségteljes munkát. Dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke évek óta vendége a bálnak, köszöntőbeszédében a kézilabdát mint csapatsportágat méltatta, a közösen egy célért küzdve elvet, az összjáték fontosságát. A Békés Megyei Önkormányzat ezúttal is díjazott ifjú tehet-

ségeket az orosházi bálon. Zalai Mihály elnök a helyi kézilabdasikerek mellett a város megyei sportéletben betöltött szerepét emelte ki. A közgyűlés díját a női szakágban az ONKC játékosa, utánpótláscsapatának edzője, Antal Jenifer vehette át, míg a férfiaknál az Orosházi FKSELINAMAR Hír-Sat EHF Bajnokok Tornáján bronzérmes strandkézilabda együttese érdemelte ki az elismerést. Ahogyan az elmúlt esztendőkben, úgy idén is díjakat adott át a sportág ünnepén az Orosházi Kézilabdabarátok Köre. A két elismert ifjú tehetség: Szigetvári Viktória és Majdán Márk, míg az életműdíjat a baráti kör elnökségi tagjaitól Kovács Károly (képünkön) vehette át, aki – mint méltatásában elhangzott – társaival együtt lerakta a mai kézilabda alapjait. A sportlegenda a díjat feleségének ajánlotta, a fiatalok figyelmét pedig arra hívta fel: tiszteljék, szeressék és élvezzék a kézilabdát. Az elismerések átadása után kiváló vacsora, baráti beszélgetések, tombola és az adai Homokóra zenekar közreműködésével tánc biztosította a kellemes kikapcsolódást a VI. Jótékonysági kézilabdabálon, a legkitartóbbak hajnali fél 5-ig maradtak. Vági Kata

Először a csapatok versenyét tar-

tották meg, január 13-án, az egyéni összecsapásokra másnap délelőtt került sor. A győztesek az oklevél és az érem díjazás mellett képviselhetik Orosházát és iskolájukat a megyei versenyeken. Az eredményekről az OrosCafén tájékozódhat. pá

A HÉT EMBERE fotó: Kecskeméti Krisztina IMAHÉT – Amint Ördög Endre evangélikus igazgatólelkész beszámolójában írja: a mintegy száz fáklyás rövid időre megállt az evangélikus templom előtt, ahol az evangélikusok „himnusza”, az Erős vár a mi Istenünk kezdetű ének hangzott fel, majd a katolikus templomba érve a Voice of the Glory együttes éneke, forró tea és pogácsa várta az érkezőket. Megmaradt az a szokás is, hogy két-két este után változik az istentiszteletek helyszíne, és

sikért való életből, a hit és az élet megújulásából nagyon is konkrétan megszülető létforma, ami képes begyógyítani a konfliktusok, ellenérzések, előítéletek és következményeik ütötte sebeket. – Estéről estére 80-100 résztvevő van jelen az alkalmakon, reméljük, hogy ez így marad az imahét végére is, és a vasárnap délután öt órai záró alkalmon is sokan együtt lesznek a baptista imaházban – fogalmaz Ördög Endre. -lia

Mindennek megvan a helye, az ideje, a rendje – Szikora Attila a Hét embere. Szeret Orosházán élni, és szereti a hivatását. Pontosabban hivatásait, hiszen amellett, hogy a Kossuth szakképző iskola szakoktatója, az Orosházi FKSE technikai vezetője. Szerinte tökéletesen megfér egymás mellett e kettő, sőt, mesél arról is, jelenleg is tanul a Kodolányi főiskolán. Erős családi kötelékről és otthonról hozott komoly értékrendről vall, miközben folyamatos kettősség van benne: szereti az állandóságot, a biztos dolgokat, mégis hisz abban: az újító szellemiségre szükség van. – Én akkor vagyok nyugodt, amikor nem hangzik el a nevem sehol, mert akkor minden rendben van. Ilyenkor gyűjtöm a tapasztalatokat, és gondolkodok, hogyan lehetne még jobban. Hogy miért tartja gladiátorsportnak a kézilabdát, és miben képezi épp magát, kiderül a bővebb interjúból, az OrosCafén. vági

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: Lajti Tímea. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.