2017.03.03/8. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2017. MÁRCIUS 3. • XXII. ÉVFOLYAM • 8. SZÁM

3

Rekordszámú vendéggel

–Báloztak és jótékonykodtak az Eötvösben

Madártávlatból Orosháza

8

– Ütközés Juhász Gergellyel

4

–Szívügye az egészség

5

Rádiótól a regényig

Staféta: orosháziak érdekes életúttal

Ne menjünk el mellettük

6

– Kóbor kutyák: biztonságos otthon helyett az utcán

Tizennégy beteg életét mentette meg az Orosházi Kórház intenzív osztályán tavaly nyár óta alkalmazott folyamatos vesepótló-kezelés. Dr. Irsai Ákos, az aneszteziológiai és intenzív osztály osztályvezető főorvosa ismertette lapunkkal a legfontosabbakat. » További részletek: 2. oldal

Életmentő eljárás

Ismét a helyi ízek a középpontban

A tradíció tisztelete

Mikor, hogyan? A jó idővel együtt beköszöntött a szabadtéri tüzek időszaka is. Egyre több kerttulajdonos gondolja úgy, égetéssel szabadul meg az ősszel és télen felhalmozódott hulladéktól, sokszor azonban kellő körültekintés hiányában teszik ezt. Békés megyében január eleje óta 32-szer riasztották a tűzoltókat ilyen esetek miatt. TŰZGYÚJTÁS – A tél folyamán el-

Gasztronómiai értékeinkért Köszönet azoknak, akik újjáélesztették a hagyományt – fogalmazott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke, kiemelve: a program azt jelzi, hogy az orosházi és környékbeli emberekben nem a nosztalgia él, hanem a tradíció

fotó: Kecskeméti Krisztina

tisztelete. Újrateremtik, amit elődeik elkezdtek más, korszerűbb formában, élni akarnak az adottságokkal. Az első rendezvényen még csupán 5-10 kistermelő és versenyző csapat próbált ilyen módon megjelenni termékeivel, idén pedig már több mint ötven stand kínálta portékáit.

Illatok, aromák, látvány: ebben a háromszögben mozgott mindenki február 25-én Orosháza piacterén, amely az immár 11. alkalommal életre hívott Hagyományok-Ízek Versenynek adott otthont. A résztvevők gyártottak, tálaltak és kínáltak, a zsűri ízlelt és értékelt, a szép számú kikapcsolódni vágyó pedig nézelődött, és persze kóstolt.

HAGYOMÁNYOK – A versenyt a felvonultatott kézműves termékek sokasága okán nyugodtan nevezhetnénk gasztronómiai seregszemlének is, hiszen a helyben készített kolbászon túl volt itt többek között méz, csíramálé, sajt, gyümölcsborok, mézeskalács. A kolbászgyúró versenyre 14 csapat nevezett. » folytatás a 3. oldalon

száradt növényi hulladék és a szeles időjárás különösen kedvez ezekben a hetekben a szabadtéri tüzek terjedésének. Az év ezen időszakában a tűzoltóságok vonulási statisztikájában drasztikusan megemelkedik a beavatkozások száma, a tűzoltóegységek megerősített szolgálattal dolgoznak. A katasztrófavédelem arra kéri a lakosságot, fokozottan figyeljenek a tűzesetek megelőzésére, legyenek tekintettel az esetleges tűzgyújtási tilalomra. – Az esetek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza, az időnként jelentős kárral járó tüzek megelőzhetők, ha az ingatlantulajdonosok tisztában vannak az égetés szabályaival – tudtuk meg Baráth Ilonától, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. Elmondta, hogy belterületen csak ott lehet kerti hulladékot égetni, ahol az önkormányzat ezt külön rendeletben engedélyezi, ellenkező esetben tilos. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyjuk őrizetlenül, és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen a kezünk ügyében oltásra alkalmas kézi szerszám, ha pedig feltámad a szél, azonnal oltsuk el a tüzet. PE

Támogatás az új mentőautóra Orosháza csatlakozott a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány felhívásához, egy speciális mentőautóra gyűjtenek, hogy a koraszülöttek és a beteg újszülöttek szállítását végezze a kórházak között. Az orosházi képviselő-testület egyhangú döntésével 500 ezer forinttal támogatta az alapítványt. Az adományt Dávid Zoltán polgármester február 28-án adta át Gyulán

– áll a Városháza szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagában. – Orosháza első városként csatlakozott az alapítvány kezdeményezéséhez. Ezzel a döntéssel gyermekeinknek nyújtunk támogatást, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy egy megfelelő technikai eszközökkel rendelkező koraszülött-mentőautó minél hamarabb munkába állhasson Békés megyében – tájékoztatott a polgármester. A Viharsarki Kora-

szülöttmentő Alapítvány célja, hogy Békés megyében felállítson egy koraszülött-mentőautót, felhívásukra eddig 21 millió forint gyűlt össze. – Hálásan köszönjük Orosháza városának, a polgármesternek és a képviselő-testületnek a támogatást. Ezzel az 500 ezer forinttal közelebb jutottunk a célunkhoz – köszönte meg dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, az alapítvány kuratóriumának elnöke a támogatást.

Dávid Zoltán kedden adta át az adományt • fotó: Takács Csaba


KÖZÉLET

2 VILLOGÓ Elfogták a körözött férfit Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrjárőrei február 27-én őrizetbe vettek egy férfit. A 49 éves B. László ellen a Szarvasi Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot, az ügye bírósági tárgyalásáig tartó őrizetét rendelte el – írja a police.hu.

OROSHÁZI ÉLET • 2017. MÁRCIUS 3. • XXII/8. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Előrelépés a kritikus betegellátás területén

Életmentő eljárás

A lakáspiaci fordulat éve volt a tavalyi, és idén a kedvező tendenciák tovább erősödnek – hangzott el egy napokban tartott budapesti sajtótájékoztatón.

TRAFFIPAX 03. 03.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent István utca, 03. 04.: Csorvási út, Aradi utca, Huba utca, 03. 05.: Iglói utca, Aradi utca, Csorvási út, 03. 06.: Csorvási út, Iglói utca, Gyopárosi út, 03. 07.: Iglói utca, Csorvási út, Székács József utca, 03. 08.: Szent István utca, Aradi utca, Vásárhelyi út, 03. 09.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent István utca, 03. 10.: Csorvási út, Aradi utca, Huba utca.

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Állások. Szellemi munkakörök: számviteli ügyintéző, irodai adminisztrátor (gyakornoki programba), műszaki előkészítő, műszakvezető, részlegvezető, vevői kapcsolattartó, fuvarszervező, higiénikus, mikrolaboráns (élelmiszeripari), mérlegképes könyvelő, minőségellenőr, beruházómérnök, gépértékesítő, gépészmérnök, projektmérnök, hegesztőmérnök, minőségbiztosítási mérnök, árképzőmérnök Fizikai munkakörök: vagyonőr, konyhai kisegítő, pultos (Nagyszénás), temetkezési dolgozó, húsbolti eladó (Nagyszénás), karbantartó műszerész, pizzafutár, szakács, cukrász-fagylaltkészítő, panziórecepciós, pék, bolti eladó, CNC-gépkezelő, gyümölcsfaárus, géplakatos, gépszerelő- és karbantartó lakatos, szerszámkészítő, hegesztő, mezőgazdasági gépszerelő, mechatronikai műszerész, öntvényköszörűs, síküveg-megmunkáló, építőipari segédmunkás, mezőgazdasági munkás, betanított gépkezelő, mindenes (Tótkomlós), galvanizáló 2017 első negyedévben induló tanfolyam: német KER B2 tanfolyam. Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

Inkább használt

Dr. Irsai Ákos szerint a szakértelem legalább annyira fontos, mint maga a gép • fotó: Kecskeméti Krisztina 14 beteg életét mentette meg az Orosházi Kórház intenzív osztályán tavaly nyár óta alkalmazott folyamatos vesepótló-kezelés. – Az Orosházi Kórházban 2016 júliusában vezettük be a kritikus állapotú betegeknél ezt az eljárást, az eltelt idő alatt 14 beteget kezeltek, sikerrel – tájékoztatott dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója. – A folyamatos vesepótló-kezelés ugyanúgy, mint az összes többi szervpótló és támogatókezelés az intenzív terápiának, azaz a kritikus állapotú betegek kezelésének részét képezi – ezt már dr. Irsai Ákostól, az aneszteziológiai és intenzív osztály osztályvezető főorvosától tudjuk meg. – A kezelés minden olyan esetben használható, ha a betegség része-

ként a vese is érintett, valamint ha olyan anyagokat szeretnénk a beteg szervezetéből eltávolítani, amire a beteg vagy egészséges veséje nem képes – emelte ki a főorvos. Ez – a vesebetegségen túlmenően – lehet vérmérgezés, sokkos betegek utókezelése kapcsán kialakult veseelégtelenség, különböző toxin mérgezéses (pl. gyógyszerek, vegyszerek) eseteknél, balesetes betegeknél, ahol az izomzatból szabadulnak fel olyan anyagok, amelyek károsítják a vesét. Illetve minden olyan esetben, ahol olyan anyagokat szeretnénk eltávolítani a szervezetből, amelyek esetlegesen a beteg keringését, légzését, központi idegrendszerét vagy bármely más szervét károsítják. Dr. Irsai Ákos kiemelte, információja szerint a környező városokban

ilyen típusú eljárást csak a szentesi kórház intenzív osztálya végez, és sem a Szegedi Tudományegyetemen, sem a Békés megyei központi kórházban nem áll rendelkezésre a folyamatos vesepótló-kezelés lehetősége. A kritikus betegellátás területén mindenképpen előrelépés, hogy az Orosházi Kórházban elindult ez az eljárás, köszönhető az intézmény pozitív hozzáállásának, nyitottságának. Ám hangsúlyozta, a szakértelem legalább annyira fontos, mint maga a gép, az intenzív osztályon dolgozók elhivatottsága, szakértelme elengedhetetlen az életmentő eljárás sikeres alkalmazásához. Az Orosházi Kórház március 9-ei, vese világnapi rendezvényéről részletesen a programajánlóban olvashatnak. Somodi Gyöngyi

LAKÁS – Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára kiemelte: a fordulatot a statisztikák is visszaigazolják, tavaly összesen 10 ezer új lakás épült, ami 31 százalékos bővülés az előző évhez képest. Két és félszeresére emelkedett a kiadott építési engedélyek száma. Elhangzott, 2016 végéig 36 ezer család családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kérelmét fogadták be 87 milliárd forint értékben. Tavaly az új lakáshitelek összértéke éves összevetésben 29 százalékkal emelkedett, ez szinte megegyezik a lakásépítések bővülésével. Tavaly 13 ezer új lakáscélú kamattámogatott kölcsönt kötöttek, több mint 100 milliárd forint összegben. Az orosházi önkormányzattól kapott tájékoztatás szerint városunkban 2015-ben a kiadott építési engedélyek száma 8, 2016-ban 11 volt. A használatbavételek száma 2015-ben 17, a múlt évben 10. A tavaly év eleje óta még kedvezőbb feltételekkel igénybe vehető csok iránt folyamatos az érdeklődés az OTP orosházi fiókjánál is, bár főként használt lakás vásárlásához veszik igénybe, és csak néhány esetben új ház építéséhez – tájékoztatott Fiam Tibor fiókvezető. Hozzátette, az érdeklődők többsége főként kétgyermekes család, és vannak, akik a felvett csokot kiegészítik hitellel is. Véleménye szerint érezhetően megélénkült az ingatlanpiac Orosházán. esgyé

Tudományos és Technológiai Park

Együttműködésben a fejlesztésért Aláírták azt az együttműködési megállapodást, mely újabb mérföldkő az ipari park átminősítési folyamatában. FEJLESZTÉS – Dávid Zoltán polgármester mellett az Ipari-, Tudományos-, Innovációs- és Technológiai Parkok Egyesületének elnöke, a Kodolányi János Főiskola és a fejlesztési folyamatban résztvevő vállalkozások vezetői látták el kézjegyükkel a szerződést. A február 23-án aláírt dokumentum az előkészítési folyamatot zárja a Tudományos és Technológiai Park cím elnyerését célul tűző munkában. Az önkormányzatnál hónapok óta zajlik az előkészítés, Elekes Lajos alpolgármestertől megtudtuk, az ipari park átminősítési folyama-

tában több partnerrel dolgoznak együtt. – A célunk: vonzó befektetési környezet megteremtése, a vállalkozások versenyképességének növelése, munkahelyek teremtése, a feldolgozóipar fejlesztése. Nagyon sokat dolgoztunk ezen a terven Simonka György országgyűlési képviselő támogatásával, a most aláírt megállapodással Orosháza jelenlegi ipari parkja hamarosan megkaphatja a tudományos-technológiai park minősítést – emelte ki. A minősítés elnyeréséhez műszaki és szakmai feltételeknek is meg kell felelni, előbbi keretében 10 hektár terület, valamint öt helyben működő vállalkozás és 75 fő munkavállaló szükséges. – Ezekhez kapcsolódik egy öt

éven belüli vállalás: tízre kell növelni a betelepült vállalkozások számát, és el kell érni a 150 fős, teljes munkaidős foglalkoztatotti létszámot – mondta el Mórucz Norbert, az Ipari-, Tudományos-, Innovációsés Technológiai Parkok Egyesületének elnöke, ismertetve a szakmai kritériumokat is. – Kötelezően, legalább három vállalkozásnak együtt kell működnie kutatásfejlesztés tevékenységben egyetemmel, főiskolával vagy kutatóintézettel. Ez csupán a pályázathoz elég, ahhoz, hogy jelentősebb súllyal bírjon, 6-8 partner szükséges – hangsúlyozta. A szakemberek szerint az orosházi ipari park adottságai alapvetően megfelelnek az elvárásoknak. A vállalatoknak jelentős kutatásfejlesztési potenciálja van több te-

rületen, fejlesztési célokat tudnak felmutatni, és a Kodolányi főiskolával közösen komoly projektekben bíznak. – Kevés ilyen jellegű park van ma Magyarországon. Örülünk, hogy az egyik Orosházán jöhet létre, doppingol minket is a feladat – emelte ki dr. Szabó Péter, a Kodolányi főiskola rektora. Patakfalvi

A tervezet szerint a jelenlegi ipari park mellett a főiskola, illetve az Alföld Gyöngye Hotel területe minősül majd át tudományos ipari parkká.


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2017. MÁRCIUS 3. • XXII/8. • OROSHÁZI ÉLET

Fontos határidő

KÖZÉLET

Báloztak és jótékonykodtak az Eötvösben

Rekordszámú vendég

Érdemes nem az utolsó napokra hagyni az őstermelői igazolvány érvényesítését, melyben továbbra is a falugazdászok nyújtanak segítséget.

3 ÜLÉSEZIK A KÉPVISELŐ-TESTÜLET Orosháza város képviselő-testülete március 10-én tartja soros ülését. Az egyeztetés a városháza első emeleti nagytanácskozó termében 9 órakor kezdődik.

DÍJAZOTT OROSHÁZI ZENEKAR

ŐSTERMELŐK – Március 20-ig érvényesíthetik igazolványukat az őstermelők annak érdekében, hogy jogviszonyuk folyamatos legyen és az őstermelőként történő értékesítési tevékenységüket jogszerűen folytathassák – hívja fel a figyelmet a határidőre honlapján közzétett összefoglalójában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), kiemelve, hogy az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az eddig az időpontig érvényesített igazolványok visszamenőleg január 1-ig, egész évre érvényesnek számítanak. – A korábbi tapasztalatok alapján sokan hagyják az utolsó hetekre az ügyintézést, így ezúttal is fontos felhívni a figyelmet arra, célszerű mihamarabb felkeresniük az orosházi és térségi termelőknek a bejelentett állandó lakóhelyük, vagy a tartózkodási helyük szerint illetékes falugazdászt és érvényesíteni őstermelői igazolványukat. Fontos az is, hogy a régi típusú igazolványok cseréjét is intézni kell mielőbb, mert azok már nem érvényesek – emeli ki Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke. Az őstermelői igazolvány vonatkozásában 2016 mérföldkőnek számított: a régi, papíralapú igazolványokat új, plasztikalapú kártya váltotta fel. Az igazolvány kiállítása és érvényesítése továbbra is ingyenes maradt. vk

Jó hangulatban telt az idei bál – Galéria az OrosCafén • fotó: Kecskeméti Krisztina Tizenkettedik jótékonysági bálját tartotta az Eötvös iskola, idén a 300-at is átlépte a vendégek létszáma. Ahogy minden évben, idén is a tanulókra fordítja a bevételt a szervező szülői szervezet. Az iskola pedagógusai, társszervezetek, partnerek képviselői, szülők és a legnagyobb diákok adták a vendégkört a szombaton tartott Eötvös-bálon a sportcsarnokban. A Szülők Közössége minden évben a diákok jutalmazására, szakkörök működésének segítésére, a hagyományos iskolai rendezvények támogatására ezt a formát is kiak-

názza. A jótékonysági bál mindig sok önzetlen segítség, sok ember összehangolt munkájának eredménye – egy bizonyos cél érdekében. Így volt ez az Eötvösben is, szülők, pedagógusok az intézményen belülről, és mintegy 60 támogató azon kívülről állt az ügy mellé. Az eredmény egy jó hangulatú este lett, sok családnak adva lehetőséget a fehér asztal melletti beszélgetésre, és a táncparketten való kikapcsolódásra, táncra. A műsor keretében az iskola farsangi műsorából szemezgetve indiai táncot láthatott a vendégsereg, a Hamupipőke történetének

báli jelenetét, valamint egy különleges zenei számot. A Kossuth Lajos Szakképző Iskolához kötődő Szó-Köz Kultúrzenekar Körmöczi Zoltán tanár irányításával, és az iskola kórusa adott elő egy közös dalt, pedagógusok közreműködésével. A hivatalos rész zárásaként Bicsánszky József igazgató mondott pohárköszöntőt. Az est zenei szolgáltatója Mihálka András volt, aki diszkózenével tartotta a táncparketten a táncos lábúakat, a vendéglátást a diákélelmezés stábja vállalta. Éjfélkor a tombola adott izgalmat a nyerni vágyóknak. B. Imre Julianna

Ismét a helyi ízek a középpontban

A tradíció tisztelete » folytatás az 1. oldalról

Mindannyian az otthonról hozott, szülőktől, nagyszülőktől tanult fortélyokkal felfegyverkezve. – Minden családnak megvan a hagyományos ízvilága, annak megfelelően fűszerezi a kolbászt. Nem kivétel a miénk sem – mondta Antal László, aki csapatával évek óta részt vesz a rendezvényen. Ellentétben a szomszédos asztalnál serénykedő, fiatalokból álló csapattal. – Szőregről, Fábiánsebestyénről, Tótkomlósról és Jánoshalmáról verbuválódtunk, első alkalommal vagyunk itt. Úgy gondoltuk, ha már van ilyen lehetőség, akkor nevezünk és nem titkolt célunk, hogy nyerjünk – jelentette ki Szabics Jenő, a kvartett szószólója és azt is hozzátette, hogy otthon még mind a négyüknél él a hagyomány. A rendezvény egyik célkitűzése éppen ennek őrzése és továbbvitele, emelte ki Horváth József főszervező,

az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, hozzátéve, legalább ilyen fontos, hogy elősegítsék a helyi termelők bemutatkozását. Egyikük, Székely Nóra 14 éve kezdett otthoni tejfeldolgozásba, azóta sokan megismerték a városban, mégis úgy érzi, hasznos, ha megjelenik a rendezvényen. – Kóstoltatunk folyamatosan és nagyon sok olyan visszajelzést kapunk, hogy hallottak már rólunk, de az ízekkel most találkoztak először, mert eddig nem vásároltak tőlünk – indokolta a részvételt. A XI. Hagyományok-Ízek Versenyt a nagyszámú érdeklődő mellett a város és a megye, valamint az agrárkamara és gazdakörök vezetői is meglátogatták. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében méltatta az évről évre növekvő rendezvényt, kiemelve az építkezés fontosságát. Dávid Zoltán, Orosháza polgár-

Mint azt előző lapszámunkban megírtuk, az esküvői szakma legjobbjait díjazták február 18án, az első alkalommal megrendezett Békés Megyei Wedding gálán. A gyulai Vigadóban tartott rendezvényen orosházi cukrászt és fotóst is elismertek. Múlt heti lapszámunk megjelenése után kaptuk a hírt, hogy az orosházi Silver Zenekar is a díjazottak között volt. Munkájukat zenekar kategóriában Békés megye kiemelkedő szolgáltatója elismeréssel jutalmazták. A Silver Zenekar kizárólag élőben játszik, elektromos és hagyományos hangszerekkel, gazdag repertoárral rendelkeznek. Szívből gratulálunk a zenekarnak is! sgy

LEHETŐSÉG Megjelent az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás iránti pályázati felhívás, amely ösztönzi a legalább egy hónapja álláskeresőként nyilvántartott, vagy rehabilitációs járadékban, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személyeket saját vállalkozás, illetve vállalkozói tevékenység beindítására. Az igényelhető támogatás legfeljebb 2 millió forint összegig terjedhet vissza nem térítendő formában. Részletekről a Békés Megyei Kormányhivatal ad tájékoztatást honlapján, telefonon a (66) 444-211/1239-es melléken, vagy személyesen a hivatalban (Békéscsaba, Árpád sor 2/6.).

MEGÚJULT CÍMLETEK

Köszönet azoknak, akik ezeket a hagyományokat újraélesztették – hangsúlyozták a megnyitó keretében felszólalók • fotó: Kecskeméti K. mestere szintén elismeréssel nyilatkozott a helyi termelőkről, akik megmutatják, milyen nagyszerű gasztronómiai hagyományokkal rendelkezik a város és környéke. És bár a fő szerepet tényleg az ízek játszották, kísérőprogramokban sem

volt hiány: például néptáncegyüttesek fellépése, nótaszó, látványdisznóvágás szolgálta a kikapcsolódást. A Hagyományok-Ízek Verseny keretében több kategóriában díjazták is a legjobbakat, eredmények az OrosCafén. Pernyés Edit

Március 1-től a készpénzes fizetéseink során már találkozhatunk a megújított 2000 és 5000 forintos bankjegycímletekkel. A bankjegyek képi megjelenésükben és a biztonsági elemeiket tekintve is korszerűbbek lettek. A jelenleg forgalomban levő – 2016 előtt kibocsátott – régi 2000 és 5000 forintos bankjegyeket július 31-ig lehet a kiskereskedelmi forgalomban felhasználni. A régi bankjegyek a bevonási határnapot követően minden hitelintézeti és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen átválthatók – azonos címletű – törvényes fizetőeszközre.


KÖZÉLET

4 OROSHÁZI SIKER A KAZINCZY-VERSENYEN A Vörösmarty iskola diákjai, Varga Hanna és Bárdi Levente harmadik helyezéssel tértek haza a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny megyei döntőjéről. A megmérettetés Békéscsabán zajlott a közelmúltban, amit a hagyományoknak megfelelően az 5–8. évfolyamos, illetve középiskolás tanulók számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratóriuma hirdetett meg – derül ki Kovács Gabriella pedagógus beszámolójából, aki Aminné Móricz Márta tanárnővel a felkészítője volt a diákoknak. A tanulók elmondása szerint jó hangulatú, de izgalmas versenyen vannak túl, és a helyezésük a későbbi még jobb eredmények elérésére sarkallják őket. Részletek az Oroscafén. ij

BIBLIAISMERETI VETÉLKEDŐ Hiánypótlás, hagyományteremtés – e kettős céllal rendezett az orosházi Székács evangélikus iskola a reformáció 500. évében hittanversenyt a gimnáziumi évfolyamoknak – derül ki az iskola beszámolójából. Az ötlet már több mint egy éve formálódott: az általános iskolai tagozatokhoz hasonlóan évről évre megszólítani a már gimnazista korú fiatalokat, vegyék kézbe a Bibliát. A megyéből 13 csapat, 52 fiatal részvételével zajlott a verseny február 24-én, Orosházán. A hagyományteremtés tárgyiasított formája egy gravírozott korsó, a vándorkupa lett, amelyet a vendéglátó székácsosok itthon is tartottak. bij

OROSHÁZI ÉLET • 2017. MÁRCIUS 3. • XXII/8. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Staféta: orosháziak érdekes életúttal

Szívügye az egészség

Péter rengeteg időt tölt 11 éves gyermekeivel, Péterrel és Lillával Sorozatunkban olyan orosháziakat mutatunk be, akik érdekes foglalkozást választottak, kimagasló eredményeket értek el. Az interjúalany minden esetben átadja valakinek a stafétát. Ezúttal Makray Tibor adta át a stafétát barátjának, dr. Duray Péternek. STAFÉTA – Belgyógyász, reumatológus, sportorvos, mozgásszervi rehabilitációs szakorvos, Bemer-terapeuta és nem utolsósorban édesapa. Ez mind dr. Duray Péter életét jellemzi, aki hosszú évek alatt szerezte meg azt a szakmai tudást, amellyel mára nemzetközi elismerésnek is örvendhet. Péter 1972. február 18-án született Orosházán. Igazi orvoscsaládból származik, hiszen szülei is ezt a hivatást választották, ahogyan öccse, dr. Duray Gergő is, aki jelenleg az

Orosházi Kórház főigazgatója. Fiatal kora óta meghatározó szerepet tölt be életében a sport és a mozgás. Kipróbálta már magát fociban, szertornában és teniszben is. Tanulmányait a volt 3. Számú Általános Iskolában kezdte, majd a gimnáziumi éveket a Táncsics falai között töltötte. – Szüleim révén láttam az orvosi szakma szépségeit, ezért választottam ezt a pályát. Így kerültem Szegedre, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemre, ahol általános orvosi diplomát szereztem – mesélte. Itt nem állt meg, folyamatosan képezte magát, újabb és újabb területeket ismert meg az orvoslás berkein belül. Az egyetem után a hódmezővásárhelyi kórházba került, majd az Orosházi Kórház belgyógyászati osztálya következett. Ezen

idő alatt szakvizsgát tett belgyógyászatból. Majd új vizekre evezett, immár Kakasszéken, a reumatológiai és mozgásszervi rehabilitációs osztályon. Rövid ideig az intézmény vezetője is volt. – 40 éves koromra azt vettem észre, hogy még mindig csak tanulok. Egyre inkább a mozgásszervi betegségek kezelésének irányába orientálódtam, 2005-ben reumatológiából, majd mozgásszervi rehabilitációból is szakvizsgáztam. Leginkább a sportolók rehabilitációja érdekelt, ezért a sportorvoslást is kitanultam – mondta. A megújulás iránti vágya nem hagyta nyugodni, ezért döntött úgy, hogy a magánszférában kamatoztatja tovább tudását. Budapesten, Szegeden és Orosházán is praktizál, a reumatológia és mozgásszervi

rehabilitáció mellett az úgynevezett Bemer-terápiával foglalkozik. Szaktudását több sportoló, csapat veszi igénybe, mint a magyar labdarúgó-válogatott vagy a MOL-Pick Szeged. Külön szívügyének tekinti az orosházi emberek és sportolók egészségét. A férfi kézilabdázók és az OMTK-ULE játékosai a mai napig keresik. – A Bemer egy fizikai érterápia, mely a leromlott mikrokeringést javítja. Számos más terület mellett kiválóan alkalmazható a sportban is. Teljesítményt fokoz, állóképességet javít. Sérülések megelőzésében, kezelésében és regenerációban hatékony – ismertette a terápia lényegét, aminek nem csupán alkalmazója, hanem kutatója is. – A világon két tanulmány létezik a Bemer-terápia sclerosis multiplexre gyakorolt hatásáról. Az egyik a munkacsoportom és az én nevemhez köthető, amire nagyon büszke vagyok. Tanulmányunk egyedülálló a világon, melyben kiderült, hogy a terápiával, ebben a betegségben olyan eredményeket lehet elérni, amelyet egyetlen gyógyszerrel sem. Örömmel tölt el, hogy az anyacég felkért, folytassam a kutatást – mesélte büszkén Péter. Szabadidejében focizik, háromszoros világbajnoknak mondhatja magát a magyar orvosválogatott tagjaként. Emellett rengeteg időt tölt 11 éves gyermekeivel, Péterrel és Lillával. – Fiam focizik, míg Lilla balettozik, lovagol és szertornázik. Ezek mellett mindketten szeretnek síelni és úszni. Nagyon tehetségesek és imádnak sportolni, úgy tűnik, hatottam rájuk – jegyezte meg viccesen Péter, aki a stafétát testvérének, dr. Duray Gergőnek adta át. Patakfalvi

Kevés szó esik róla, pedig gyakori

A nők érintettebbek A társfüggőségről tartott előadást Pesics Zsuzsanna klinikai szakpszichológus (képünkön) a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum február 28-i kerekasztal-megbeszélésén.

fotó: Kecskeméti K.

Az orosházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum koordinációs pályázati programját az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 900 ezer forint támogatásban részesítette. Ebből a forrásból „A modern kor szenvedélyei” címmel három alkalommal szakmai

kerekasztal-megbeszélést szerveznek a drogproblémák kezelésében érintett szervezetek számára. A február 28-ai, Városháza nagytermében tartott első beszélgetésen Pesics Zsuzsanna klinikai szakpszichológus a társfüggőség okairól, tüneteiről, az ahhoz kapcsolódó pszichológiai elméletekről tartott előadást. Külön kitért az emberi játszmák és a korai kötődési zavarok szerepére a kodependencia kialakulásában és fennmaradásában. – Kevésbé beszélünk a társfüggőségről, mint pl. az alkohol- vagy a drogfüggőségről, pedig nagyon

AMIT CSAK AKARSZ – OROSHÁZÁN Orosháza Város Önkormányzata Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (OHGYIÖK) az Orosháza Város Ifjúságpolitikai és Gyermekjogi Koncepció 2017–2022-ben és a hozzá kapcsolódó cselekvési tervben foglaltak alapján nyílt ötletpályázatot hirdet Orosháza városban megvalósuló gyermek és/vagy ifjúsági program támogatására.

• A pályázat célja: az Orosháza Város Ifjúságpolitikai és Gyermekjogi Koncepció 2017–2021 létrejöttét megelőző műhelymunkák alkalmával felszínre került, hogy erősíteni kell a helyi fiataloknak a város életében való részvételét, valamint ösztönözni kell őket

szabadidejük aktív eltöltésére. Településünkön számos közösségi tér és program várja a korosztályt, viszont ők azok, akik a leginkább tudják, hogy mire van szükségük. A pályázat célja, hogy Orosháza Város Önkormányzata támogassa a fiatalok ötleteit, kezdeményezéseit, mely lehet egy Orosháza területén megvalósuló program vagy programsorozat. A pályázat nem támogatja az oktatási intézmények és diákönkormányzatok által szervezett rendezvényeket, illetve az OHGYIÖK tagjainak kezdeményezéseit. • A rendelkezésre álló keretös�szeg: 500.000 Ft, azaz Ötszázezer

forint, mely teljes egészében a program megvalósítására fordítható. Önrész biztosítása nem szükséges. • A támogatás mértéke: A pályázott támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100%-a. • Támogatási időszak: 2017. április 1. – 2017. december 15. • Beadható pályázatok száma: egy pályázó maximum 3 pályázatot nyújthat be. • A pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely Orosházán élő és/vagy tanuló személy, vagy személyek közössége, aki/akik tagjai már elmúlt 15 éves, de még

gyakori jelenség, régóta ismert pszichológia fogalom, mégsem hívják fel rá eléggé a figyelmet. Pedig fontos az időbeni felismerés, hisz súlyos következményei lehetnek, a személyiségszerkezet, a személyiségfejlődés zavart szenvedhet, ami később komoly pszichés problémákhoz, akár súlyos depresszióhoz vagy öngyilkossághoz is vezethet – emelte ki Pesics Zsuzsanna. Hozzátette: általában a nők érintettebbek, sok szakember pedig nem is társfüggőségről, hanem szeretetfüggőségről beszél. Somodi Gyöngyi felhívás

nem töltötte be a 30. életévét. • A pályázatok benyújtásának módja és helye: regisztrációs e-mail (név, születési idő, telefonszám; gyiokoh@gmail.com) küldése után az érdeklődő megkapja válaszként a pályázati űrlapot, melyet kitöltés után ugyancsak e-mailben várunk vissza. • A regisztráció határideje: 2017. március 5. 23:59 • A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. március 10. 23:59 Bővebb információ és segítségnyújtás a +36 (70) 337-5034-es telefonszámon és a fenti e-mail-címen kérhető.


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KULTURA • 2017. MÁRCIUS 3. • XXII/8. • OROSHÁZI ÉLET

KULTÚRA

5

PROGRAMAJÁNLÓ

ÜTKÖZÉS JUHÁSZ GERGELLYEL

Klubnap keretében A Blues nagyjai: Mance Lipscomb koncertfilmet vetítik a Rock Klubban március 4-én, 18 órától. Március 11-én, 20 órától a Same Old Story együttes ad koncertet. A Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub következő foglalkozását a művelődési központban március 6-án, 17 órakor tartja. Téma: gazdabolti előadás. Előadó: Bertalan Péter. Nőnapi operettgála a művelődési központban március 6-án, 19 órától. Sztárvendég: Oszvald Marika. Schubert, a különös zseni címmel Törköly József tart zenetörténeti előadást a zeneszerző születésének 220. évfordulója alkalmából a városi könyvtárban március 7-én, 17 órától. TörténÉSZ klub: Timothy Lehman Dwight tart előadást Szentföld – múlt, jelen, jövő címmel a Táncsics gimnázium kollégiumi társalgójában március 8-án, 15 órától. A Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasóköre a városi könyvtárban március 8-án, 16 órakor tartja következő összejövetelét.

Rádiótól regényig A hangját nagyon sokan ismerik, néhány napja pedig íróként is bemutatkozott az orosházi származású rádiós műsorvezető. Ütközés című regénye február 28-án került a könyvesboltok polcaira, az indíttatás azonban jóval korábbi. MEGJELENT – Azt már gimnazistaként tudta, hogy egyszer rádiózással szeretne foglalkozni, ehhez képest az írás gondolata csak jóval később született meg benne, de már ennek is több éve. Az Ütközést 2013 januárjában kezdte el, és mint mondja, jóval ezelőtt a fejében volt a teljes történet. – A könyvnek van egy előzménye, amit még korábban írtam. Két kislány, Norina és Isabell barátságáról szól, valamint egy gyógyíthatatlan betegségről, ami miatt kilátástalan helyzetbe kerülnek. Hogy számukra mi az út vége, az kiderül az Ütközésből – mesél az előtörténetről, amely most megjelent regényéhez hasonlóan teljes egészében kitalált történet, a képzeletének szüleménye. A sztorit már régen kidolgozta, pontosan tudta, mit akar írni, és azt is, hogy honnan

hová jutnak el a szereplők. A könyv a műfaja szerint thriller, és Shawn Grahamről, a fiatal televíziós showmanről szól, aki ígéretes karrierje kezdetén tragikus kimenetelű autóbalesetet okoz. Hárman vesztik miatta életüket, egy nő pedig – Martha Tyler – örökre lebénul. Shawn börtönbüntetésének letöltése után titokban összegyűjt egymillió dollárt, és elhatározza: mielőtt végez magával, személyesen viszi el a pénzt Marthának, hogy bocsánatot kérjen tőle. Los Angelesből New Yorkba utazva olyan emberekkel kerül kapcsolatba, akikkel más körülmények között sosem találkozott volna. Útjaik egy ponton keresztezik egymást, és bár csak néhány órát töltenek együtt, hatalmas fordulatot vesz a sorsuk. – Szerintem azért jó könyv, mert bárki kerülhet olyan helyzetbe – önhibáján kívül is –, mint az én szereplőim. Egyetlen pillanat alatt összeomolhat valaki élete, ha előveszi a telefonját vezetés közben, vagy ha hoz egy meggondolatlan döntést. Vannak hibák, amik az ember egész jövőjét megváltoztatják. Az Ütközés erről is szól: rossz dönté-

sekről, hibákról, idegenekkel való találkozásról – és arról, hogy ezek milyen utakra terelnek minket. Lehet, hogy nem mindegyik út rossz – fogalmaz Gergő. Az alkotás folyamata változatos és sokszor kiszámíthatatlan volt: előfordult, hogy napokon keresztül megállás nélkül írt, máskor pedig tudatosan hetekre félretette a kéziratot, és hagyta ülepedni a történetet. Vallja, hogy egy jó író legalább közepes olvasó, ennek megfelelően mindig is sokat olvasott, hiszen úgy véli, minden könyvből lehet tanulni valamit. – Azokat a könyveket szeretem, amik beszippantják az olvasót. Amikor hatással van rám a történet, megmozdít bennem valamit, azonosulni tudok az egyik szereplővel, vagy egyszerűen csak úgy érzem, hogy kiszakít egy kicsit a saját életemből és elvisz egy másik világba – fejti ki, hogy nála mi számít lebilincselő regénynek. Már körvonalazódik Juhász Gergely második könyve is, ami vagy az Ütközés folytatása, vagy pedig az előzménye lesz. Pernyés Edit

Tartalommal teli kapcsolatok Nagykárollyal

Közös úton a kultúrában „Talán az esetlegesség az, amivel leginkább jellemezhetné egy felületes szemlélődő Orosháza és Nagykároly, e két negyed évszázados testvérvárosi kapcsolattal büszkélkedő település kulturális együttműködésének legutóbbi éveit. Nagyobbat nem is tévedhetne. Nagykárolyi világhálós újságíróként – legalábbis belelapozva a mindig elnagyoltan összeállított személyes archívumomba – kiszélesedik a paletta: tartalommal telik meg.” Így indította megkeresésemre írott jegyzetét Megyeri Tamás Róbert nagykárolyi újságíró. Stílusosan az újra lendületet vett kapcsolat jegyében a testvértelepülés újságíróját juttatjuk szóhoz először, közben magunk is kutatásba kezdtünk: mi minden történt ezen a területen az elmúlt években. Valóban találtunk olyan pontokat, amelyek bizonyítják: élő volt ez a kapcsolat mindvégig, még ha olykor kisebb lánggal is égett. Azt első lépésben ki kell emelnünk, hogy a néhai Károlyi Fülöp Béla nélkül ezek a szálak sokkal vékonyabbak lennének, ha egyáltalán lennének. A címzetes iskolaigazga-

tó, költő, író sokat tett azért, hogy szülővárosa és második otthonává lett szeretett települése, Orosháza, számára értékesnek tartott pontokon kötődjenek egymáshoz. A nemzettudat erősödése, megtartása érdekében a fiataloknak igyekezett olyan lehetőségeket kínálni, amikor egymást megismerve alakíthatnak ki kapcsolatokat. Fent említett Megyeri Tamás jegyzete tanúskodik arról, bizony a partiumi diákok vittek innen életre szóló élményt. Akár a Székács iskolában zajló népdaléneklési és versmondó versenyről, akár a magyarságtáborokból, amelyek sikeréért sok orosházi önkéntes és adományozó megmozdult. Akarták ezt a kapcsolatot. Talán Béla bácsi tudott legtöbbet arról, hogy az orosházi gimnazisták is milyen sokkal gazdagodtak a partiumban tett kirándulásokon, amelyeket éveken keresztül bizonyos évfolyamoknak szerveztek. A közelebbi és a távolabbi múltban is láthatjuk: a testvértelepülések fényesebb napokon közösen ünnepeltek. A Hónap című lap 1995ös száma számol be arról, hogy a nagykárolyi Petőfi-szobor avatásán koszorúztak már az orosháziak,

ahogyan a későbbiekben többször is. Csakúgy, mint a nemzeti ünnepeken, Orosházán a károlyiak, több esetben. Orosháza fennállásának 265. évfordulóján hangsúlyos nagykárolyi jelenlétről tanúskodik a helyi sajtó, magyarok és románok egyaránt részt vettek a rendezvénysorozaton. Reméljük a hasonlóan tartalmas folytatást a jövőben is. B. Imre J.

Kulturális téren kiállítások és könyvbemutatók adtak alkalmat arra, hogy a két város alkotói egymást megismerjék, értékeiket egymásnak feltárják. Ebben az utóbbi években nagy szerepet vállalt a Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete, amely a Nagykárolyi Kaffka Margit Művelődési Társasággal 2013-ban kötött együttműködési megállapodást a két testvérváros kulturális értékeinek ápolása céljából.

Vese világnapi rendezvényt szerveznek a Rendelőintézet III. emeleti előadótermében március 9-én, 9.30-tól. Szűrőprogramok: vérnyomás-, vércukor-, testzsír-, vizeletvizsgálat mellett, diétás tanácsadás, EKG és boka-kar index vizsgálat is igénybe vehető. 10 órától előadásokkal várják az érdeklődőket. A hosszú élet titka: Gasztroutazás a Biblia korába, dr. Szemenyei Gabriella belgyógyász, háziorvos ismeretterjesztő előadása az egészséges életmódról a művelődési központban március 9-én, 18 órától. Oros-Kosár kézművesvásárt rendeznek a művelődési központban és az Árpád-kertben március 11-én, 9-től 14-ig. Ismét lesz Mozgó Mozi a művelődési központban március 11-én, 10 órától.

SPORT ONKC – Hajdúnánás SK NB I/B-s női bajnoki kézilabda-mérkőzés: március 5., 18 óra, Eötvös-csarnok. ONKC – FTC II. NB I/B-s női bajnoki kézilabda-mérkőzés: március 12., 18 óra, Eötvös-csarnok.


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2017. MÁRCIUS 3. • XXII/8. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Biztonságos otthon helyett az utcán

Az extrém magasság előnyeiről, hátrányairól

Ne menjünk el mellettük Mindenki felnéz rá Mindenki felnéz rá, mégis fejet kell hajtania minden ajtófélfa előtt. Magyarország legmagasabb embere a 220 cm magas, orosházi Grósz László. Ma már Szegeden él, de az orosházi kötődések szorosak. Most is a jó barát, Nagy Zsolt műhelyében találkoztunk és beszélgettünk az extrém magasság előnyeiről, hátrányairól.

hogy elég nagy belmagassága legyen, viszonylag könnyen ki tudjak szállni belőle, de a vezetőülést így is mindig hátrébb kell szereltetni. – Nem lehet egyszerű azt sem megszokni, hogy úton-útfélen megbámulják az embert. Mennyire zavaró ez? – Meg lehet szokni. Az eddig eltelt majd ötven év alatt elég jól hozzászoktam, és nem sűrűn járok úgymond „idegen” helyekre. A régi

fotó: Takács Csaba illusztráció: Vági Kata Szomorú, de egyáltalán nem ritka látvány a kóbor(ló) kutya – az emberi gondatlanság, nemtörődömség négy lábon járó bizonyítékaként találkozhatunk velük szinte minden településen, Orosházán is. Ha tehetjük, ne menjünk el mellettük segítség nélkül, ez nemcsak a kutya, hanem a mi érdekünk is. Összefoglaltuk a tudnivalókat. ÁLLATVÉDELEM – Akár kóbor a kutya, akár gazdásként szaladgál közterületen, az biztos, hogy felelős állattartó mellett (lenne) a helye, nem pedig az utcán. A kutyatulajdonosnak vannak kötelezettségei – emelte ki Szigeti Judit, az Orosházi Állat- és Természetvédő Kh. Egyesület elnöke. – Minden kutyatulajdonos legyen tudatában saját felelősségének, büntetendő, ha valaki kutyáját felügyelet nélkül közterületre engedi, vagy kóborolni hagyja. Azért is a gazda vonható felelősségre, ha kutyája közterületen balesetet, sérülést okoz, rátámad emberre, állatra. A szabálysértési bírság legkisebb összege 5000 forint, legnagyobb összege 150 ezer

forint – ismertette a Szikhát menhelyet működtető állatvédelmi egyesület elnöke. Szigeti Judit hozzátette, az első és igen fontos lépés, hogy az állattartók gondoskodjanak ingatlanjuk biztonságos bekerítéséről. – Rossz kutya nincs, csak rossz gazda. A kutyákkal foglalkozni kell, játszani, sétáltatni, betegség esetén gondozni. A jó tartás nem csak a mindennapi etetést jelenti, ennél többről szól, de megéri törődni kedvenceinkkel, meghálálják – hangsúlyozta az állatvédő. Szigeti Judit kiemelte, az ivartalanítás a felesleges szaporulatra és a szökésre is megoldást jelenthet, tévhit, hogy árt a kutyának. A kóborló kutyák legkönnyebben akkor jutnak haza, ha van bennük chip, aminek pontosak az adatai – ez is a gazda felelőssége, az adatokban bekövetkezett változásokat a város jegyzőjének kell bejelenteni. Elveszett kutyánk megkeresésében segítenek az állatvédők is – sok időt és pénzt áldozva a feladatra. Ha azonban szemmel láthatóan kóbor az eb, akkor ezt érdemes jelezni, akár az állatvédők +36 70/619-2307, akár a

közterület-felügyelők számára – az állatvédők a lehető leggyorsabban befogják a kutyákat. Az egyesület emellett rendszeresen bejárja a város közterületeit is gazdátlan ebek után kutatva. Az önkormányzathoz fordulhatunk akkor, ha úgy látjuk, rossz körülmények között tartja valaki a kutyáját. A jegyző – kérelem alapján vagy az állatvédő egyesület bejelentésére – kivizsgálhatja a tartási körülményeket, és ha úgy ítéli meg, állatvédelmi bírságot szabhat ki. A bírság kiszabása helyett vagy azzal egyidejűleg a jegyző az állattartót a hiányosságok kijavítására kötelezi, valamint képzést írhat elő, ahol a törvényt sértő gazda az állatokkal való helyes bánásmóddal ismerkedhet meg. Ha valaki szándékosan vagy ismételten árt kutyájának, azt el is tilthatják az állattartástól 2-8 évre – tavaly egy alkalommal történt eltiltás. A Szikhát menhelyen egyébként mintegy kétszáz gazdátlan kutya vár új esélyre – jelentkezni értük az állatvédőknél lehet a (70) 619-2307-es telefonszámon. Melich Krisztina

OMTK-ULE: jól halad az öltözők kialakítása

Új funkciót kap az épület

A tervek szerint a tavasz folyamán átadják • fotó: Rosta Tibor 2016 decemberében adtunk hírt arról, hogy az OMTK-ULE Sportcentrumában újabb beruházások valósulhatnak meg, több öltözőt, szertárt alakítanak ki. A munkálatok a tervek szerint haladnak.

A beruházás legfőbb célja a bővítés, az új öltözők kialakítását az egyesületi gyereklétszám, és az ULE Gyopárosi úti sportcentrumába látogató csapatok létszáma is indokolja. – Az öltözőépítés olyan fázisába érkezett, amikor már látványos ele-

mek is a helyükre kerültek: a belső térben állnak a közfalak, kialakultak a helyiségek. A külső alapokat is megkapta az épület, erre kerül a szigetelés, majd az újabb vakolat – ismerteti a munkafolyamatokat Tóth-Kása Sándor, az OMTK Utánpótlás Labdarúgó Egyesület elnöke. Hozzátette, a tető szigetélése és a villany vezetékelése is folyamatban, a víz bevezetése megtörtént. A tervek szerint – bár igen sok munkafolyamat van még hátra – a tavasz folyamán átadják a létesítményt, mely új játékos-, játékvezetői és edzői öltözőt, szertárt is magába foglal majd. A klub elnökétől megtudtuk, a 250 négyzetméteres, elhagyatott, egykori honvédségi épület átalakításának összértéke megközelíti a 35 millió forintot, melynek 70 százalékát az egyesület állja TAO-forrásból, 30 százalékot pedig az önkormányzat biztosít az idei költségvetés terhére. -taka

– Sokkal több hátránya van, mint előnye. Kezdve a ruházkodástól, a mindennapos használati tárgyakon át egészen az autóig semmi sem rám van szabva. Az ajtófélfák előtti meghajlást idők során megszokja az ember, de néha azért előfordul, ha kicsit jobban elgondolkodva jövök-megyek, hogy beverem a fejem. Igazi előnyét a magasságomnak fiatalabb koromban élvezhettem, a sport területén. Kosaraztam, eljutottam az NB I-ig, de nem tartott soká a dolog. Nem voltam elég szorgalmas sem, és amikor jöttek a sérülések, már nem is erőltettem a dolgot tovább. – Nem lehet túl egyszerű a ruházkodás sem a számodra. – Már jobb a helyzet, mint régebben. Nagyobb a választék, vannak az ún. óriás shopok. Idők során ezen a területen is kialakulnak az ember jól bejáratott helyei. Komolyabb fejtörést a nagyobb dolgok, pl. az autó kiválasztása jelent. Fontos,

ismerősök, haverok már nem csodálkoznak. Persze, ha látnék én is egy nálam is magasabb embert, valószínűleg magam is rácsodálkoznék, ezért igyekszem jól tolerálni ezt a fajta viselkedést. Nincs is belőle probléma. – Hogy élsz, mit csinálsz mostanában? – Nagy lábon élek. 52-es méretűn! Komolyra fordítva, Szegeden élek a párommal. Egy új pálinka reklámarca vagyok, bár magam nem készítek pálinkát és nem is iszom. Emellett igyekszem minél több időt a hobbimnak szentelni. Nagyon szeretem a veterán járműveket. Van is két Pannóniám, egy 1974-es születésű P 12-es és egy 1954-es TL 250-es. Ez utóbbi volt az első Pannónia, mindjárt a 250-es Csepel után ezzel kezdődött ennek a nagyszerű magyar márkának a sikertörténete. Járunk veterántalálkozókra, motorozunk nagyokat a veterános cimborákkal. Elvegyülök a tömegben... Csányi J.


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2017. MÁRCIUS 3. • XXII/8. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

Magyar bajnokságon remekeltek a toldisok

Mozgalmas év vár erőemelőinkre

Paczuk Ádám edzésben az orosházi teremben • fotó: Kecskeméti Krisztina A hétvégén már magyar bajnokságon bizonyítottak, a sűrű fél év keretében pedig nemzetközi színtéren is megmutatják felkészültségüket a toldisok. Musztafa Imre elnök szerint újra a lányok kerültek előtérbe, és hozzák a kiváló eredményeket. VERSENYBEN – Vésztőn rendezték

az év első versenyét az erőemelők számára, a Felnőtt Raw Fekvenyomó Magyar Bajnokságon az Orosházi Toldi SE sportolói ott folytatták, ahol a 2016-os évet abbahagyták. Pogány Andrea 72 kgban új masters országos csúccsal ezüstérmet szerzett, 84 kg-ban a szintén masters korú Schneider Erzsébet harmadik lett. +84 kg-ban

Olaszországban is bizonyítana

Károlyi bronzérmes A hétvégén Egerben rendezték meg az uszonyosúszó világkupa első fordulóját. Huszonegy ország, 450 versenyzője állt rajtkőre a nemzetközi versenyen. Az Eötvös DPSE-t Károlyi Csilla, Károlyi Szabolcs és Fehér Benjámin képviselték. SIKEREK – Károlyi Csilla a 200

méteres felszíni úszásban harmadikként csapott a célba. – Három versenyszámban indultam Egerben. A 200 méteren szerzett bronzérmemen túl a 100 méteres felszíni úszásban hatodik, az 50 méteres felszíni úszásban kilencedik lettem. A 200 méter nagyon jól sikerült, alig maradtam el a tavaly nyári világbajnokságon elért időeredményemtől. Ez az idő biztató, különösen így év elején, a felkészülési időszakban – értékelte a világkupa első fordulójában nyújtott teljesít-

ményét Károlyi Csilla. A fiatal úszónő hozzátette, két héttel ezelőtt egyhetes edzőtáborban vett részt a Debreceni Búvárklub és a Mátrai Erőmű csapatával Hajdúszoboszlón. Együtt edzhetett két másik világjátékok résztvevővel és magyar válogatott tagokkal. Elmondta, az ott szerzett tapasztalat hasznosnak bizonyult. A világkupa következő fordulója egy hónap múlva az olaszországi Lignanóban lesz. Károlyi Csilla bízva a hasonlóan eredményes folytatásban kiemelte, ott is rajtkőre áll és tovább szeretne javítani a most elért eredményén. További orosházi helyezések: uszonyos gyorsúszásban Fehér Benjamin 50 méteren 33., 100 méteren 31., 200 méteren 19. helyen végzett. Károlyi Szabolcs 50 méteren 35., 100 méteren 38. lett. Betkó Tamás

hosszu elet hirdetes 2017-03-01:Layout 1 3/1/17 5:11 AM Page 1

A HOSSZÚ ÉLET TITKA Ismeretterjesztô elôadás az egészséges életmódról az orosházi Petôfi Mûvelôdési Központban

Gasztroutazás a Biblia korába Szokások, ételek, korabeli receptek 2017. március 9. csütörtök, 18 óra Az elôadó: dr. Szemenyei Gabriella belgyógyász, háziorvos. Vallja, hogy a gyógyító-megelôzô munkában a betegnek is aktív részt kell vállalni az egészséges életmód gyakorlásával. Több dohányzásleszoktató kurzust és számos egészségnevelô elôadást tartott már városunkban. Férjével és három kislányával boldog családban él.

Lovas Mónika és Szabó Ágnes indultak: Lovas juniorként 110 kg-os eredményével a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Szabó Ági 143 kg-os új országos csúccsal az első helyet szerezte meg, abszolút értékelésben második lett. A női csapat ugyancsak a második helyet érte el. A férfiaknál Paczuk Ádám elsőéves juniorként 120 kg-os eredménnyel,

nehezebb testsúly miatt az ötödik helyen végzett, Véró Alex +120 kgos súlycsoportban új junior országos csúcsot nyomva szerzett bronzérmet. Az év első versenye után Musztafa Imre, az Orosházi Toldi SE elnöke és vezetőedzője úgy fogalmazott, 2017 legalább olyan mozgalmas esztendő lesz, mint 2016 volt, amennyiben anyagi lehetőségeik is engedik. – A hazai versenyek mellett komoly nemzetközi megmérettetések várnak sportolóinkra. A magyar bajnokságokon és a diákolimpiákon is célunk folytatni az elmúlt időszak eredményeit, emellett készülünk a malagai Ifjúsági, Junior, Felnőtt Erőemelő Európa-bajnokságra, sűrű lesz ez a fél év. A fiataloktól azt várom, amit 2016-ban is mutattak: azzal a fantasztikus hozzáállással lépjenek ki a megmérettetéseken, mint az elmúlt évben. Megérdemlik, hogy jobban odafigyeljenek rájuk, rengeteget dolgoznak – emeli ki Musztafa Imre. Az elnök-vezetőedző szerint női versenyzőik lesznek többségben 2017-ben is, és bizonyítják majd felkészültségüket odafigyeléssel, a sportág iránti alázattal, ahogy fogalmazott: rendre, fegyelemre tanítva őket az erőemelés által. Vági Kata

Következő feladat a Hajdúnánás

Itthon az ONKC

Március 5-én, vasárnap este újra hazai pályán láthatjuk női kézilabdázóinkat. Ezúttal a tabella 9. helyén tanyázó, 15 pontos Hajdúnánás SK csapata érkezik ellenfélként az Eötvös-csarnokba. KÉZILABDA – A hajdúságiak is az „ősi rivális” kategóriába tartoznak. Az elmúlt évek bajnokijain kölcsönösen sok borsot tört egymás orra alá a két gárda, és várhatóan most is kiélezett, izgalmas mérkőzésen dől el a két pont sorsa. Minden bizon�nyal egy jó formában lévő, motivált ellenfél érkezik Orosházára, amit a legutóbbi találkozójukon elért, Pénzügyőr elleni biztos győzelmük is mutat. A mieink az idegenbeli mérkőzéseken nem úgy szerepeltek, ahogy azt vártuk (Kecskeméti NKSE – ONKC 32-24), hazai környezetben, az Eötvös-csarnok

közönsége előtt azonban két legutóbbi meccsükön emlékezetes győzelmeket arattak. A Szeged KKSE ellen győzni bármelyik csapatnak dicsőség, és a Nyíradony elleni 17 gólos győzelem sem akármi. Papp László tanítványai vasárnap is a két pontért lépnek pályára. Nem szabad, hogy elaltasson minket az őszi nagyarányú győzelmünk, mert akkor nekünk minden, a nánásiaknak semmi sem sikerült. Papp László vezetőedző: – Fontos, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. A céljaink eléréséhez feltétlenül szükséges ezeket a hazai meccseket hozni. Az itthoni sikerek alapozhatják meg a későbbi idegenbeli bravúrokat. Remélem, hogy izgalmas, jó és telt házas meccset játszhatunk, és újra örömet szerezhetünk szurkolóinknak. Csányi József

7 EDZŐMECCSEK Felkészülési mérkőzésen az OMTKULE 1913 felnőtt labdarúgócsapata a Pusztaföldvárt fogadta. Gyimesi András tanítványai két számjegyű győzelmet szereztek: OMTK-ULE 1913 – Pusztaföldvár 11 – 1. Hódmezővásárhelyen lépett pályára a Rákóczi, az ellenfél a Hódmezővásárhelyi LC tartalékcsapata volt. A mieink a sok hiányzó ellenére is győzni tudtak: HLC II. – Rákóczi Vasas 2 – 4. A hétvégén kupamérkőzéseket rendeznek. Az OMTK-ULE március 4-én, 14 órakor a gyopárosi műfüvön fogadja Megyei Kupa mérkőzésen a Bcs. Jaminát, a Rákóczi Nagyszénáson lép pályára. BT

DOBOGÓRA ÁLLT Kétnapos úszóversenyt rendeztek Hódmezővásárhelyen, a Tavaszváró Nyílt Nemzetközi Úszóversenyen az Orosháza Úszó Egyesület öt versenyzője közül Antal András két számban is dobogóra állhatott. Orosházi pontszerzők: bronzérmes lett Antal András 100 m hát- és 100 m gyorsúszásban, 5. helyet ért el Miszlai Fruzsina 100 m pillangóban, Antal András 50 m gyors- és 50 m hátúszásban, 7. helyen zárt Miszlai Fruzsina 50 m hátúszásban, Antal András 400 m gyors- és 200 m vegyesúszásban, 8. helyen végzett Krámli Kristóf 50 m hátúszásban, Furák-Szabovik Tessza 100 m gyorsúszásban. -b

VÍVÁS Esztergomban a II. Balassi Kupa Bambi leány országos kardversenyen állt pástra a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület három fiatal vívója: Kis Abigél, Nemes Nina és V. Janecskó Dorina. Közülük Kis Abigél ezüstérmet szerzett, Nemes Nina a 9. helyen végzett, V. Janecskó Dorina 12. lett. – Nagyon szép eredmények születtek, elégedettek lehetünk a lányok teljesítményével – értékelt Nagy Nándor edző. Kis Abigél március 27-én, Lengyelországban az utánpótlásvilágkupán vesz részt. bt

BEJUTOTTAK Több orosházi birkózó is országos döntőbe jutott a február 19-én, Kiskunhalason megrendezett területi diákolimpia döntőből. Több mint 170 diák- és serdülőkorú versenyző ugrott egymásnak. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klubot 19 sportoló képviselte. – Közülük 13-an bejutottak az országosra. Sajnos a várt eredmények néhol elmaradtak, de összességében így is eredményes napot zárhattunk – értékelt Szénási Viktor, az egyesület edzője. Eredmények az OrosCafén. -p

TARTALÉKOSAN Múlt vasárnap folytatódott az NB I/B-s sakkcsapatbajnokság. A tartalékos Orosházi Sakk Egyesület sima vereséget szenvedett a jó erőkből álló szegedi csapattal szemben: Orosházi SE – Maróczy G. SE 2 – 10. Döntetlen: Volosin Vladimir (1. t), Varga Tamás (2. t), Győri Szabolcs (4. t) és Kerekes Zsolt (10. t). Patakfalvi

ASZTALITENISZ A PET-BAU ASE másodosztályú asztaliteniszcsapata Nyíregyházára látogatott. Az előtérbe helyezett fiatalítás jegyében Szabó Mariann mellett három utánpótláskorú versenyző kapott játéklehetőséget. A Fülöp testvérek, valamint a serdülő válogatott Laskai vezérletével biztos nyíregyházi győzelem született. A játék képe alapján valamennyi orosházi játékos dicséretes teljesítményt produkált – értékelt Bogdánffy Csaba szakosztályvezető. NAC Túróczy Nyíregyháza – PET-BAU ASE II. 135. Orosházi győztesek: Szabó Mariann 3, Varga Bernadett és Balogh Ágnes Kyra 1-1. -PÁ


MOZAIK

8 ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Majoros Gábor és Kovács Annamária leánya Izabella Noémi, Sutyinszki Szilárd Gábor és Kustánczi Ildikó leánya Tamara Petra Házasságot kötöttek Papp Vilmos és Briezsnyik Ágnes, Héjja Imre és Csoszor Rozália Eszter, Horváth Norbert és Gulyás Marianna

OROSHÁZI ÉLET • 2017. MÁRCIUS 3 • XXII/8. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Madártávlatból Orosháza Remek légifelvételeket kaptunk Nyitrai Attilától és Zalai Zoltántól – a fotókat a COPTERcam, Orosháza légifotós csapata készítette az elmúlt hónapokban.

PATIKAÜGYELET

Nyitrai Attila lapunknak elmondta, Zoltánnal hosszú évek óta az Orosháza Városi Modellező Klub tagjai, légi felvételek készítésével foglalkoznak leginkább Orosháza vonzáskörzetében. Már jó ideje építgetik, fejlesztgetik a hexakoptert, 2016 tavaszán pedig eljutottak arra a szintre, hogy gépük egy komolyabb fényképezőgépet is stabilan tud mozgatni és vezérelni. Így elkészülhettek a város főbb pontjait a magasból megörökítő fotók – köztük éjszakai felvételek is –, melyekből válogatást közlünk az OrosCafé Fókuszban rovatában. mk

Február 27-től március 5-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175 Március 6-tól március 12-ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21. Tel.: (68) 512-720

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

LAKOSSÁGI FÓRUM Kovács Péter, a 7. számú választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart március 8-án, 17 órától a Lehel utcai óvodában (5900 Orosháza, Lehel utca 23.).

ADOMÁNYHELY Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület által működtetett Mikszáth Kálmán utcai adományhelyek közül ebben az időszakban az Ifjúsági adományhely tart nyitva. Hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön 8–12 óráig, illetve 15–17 óráig várják a nehéz sorsú embereket, valamint a segíteni szándékozók felajánlásait.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Mezőőrség 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Diagnózis című regionális egészségügyi magazin március 2-án, csütörtökön 19:30-tól. Ismétlés március 3-án, pénteken 19:30-tól, március 4-én, szombaton 15:30-tól és március 5-én, vasárnap 11:30-tól. B. Braun Gyöngyös – Orosházi FKSE LINAMAR férfi-kézilabdamérkőzés március 6-án, hétfőn 17 órától.

KUTYASZORÍTÓ Elli csodálatos kutya. Egyedül élő súlyos beteg gazdájának rosszullétét hatalmas ugatással jelezte, így a gazda kért és kapott is segítséget. Sajnos Elli egyedül maradt, a menhelyen azonnal megbarátkozott a többi kutyával, boldogan játszik, ismerkedik mindenkivel. Szófogadó, jó alkalmazkodó képességű, okos kutya. Nagyon jól érzi magát családi környezetben, gyermekekkel is. • 06 (70) 619-2307 • Kóbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307

Horgászok, figyelem Mint azt sok éve megszokhattuk, nemes halaink ívási idejében fogási tilalommal igyekszünk segíteni a jó szaporulatot. A horgászok ezt betéve tudják, azonban talán mégsem felesleges újra és újra felhívni az éppen érvénybe lépő tilalmi időkre a figyelmet. Március 1-től érvénybe lépett a süllő, sügér, balin és a kősüllő fajlagos fogási tilalma. Persze azért az idő alkalmas sok mindenre. Felszerelés karbantartása, hiányzó dolgok megvásárlása, vagy a – reméljük – melegedő vizekben egy jó keszegezés. Bár ha lehet hinni a közösségi oldalaknak, akkor a rátermett orosházi horgászok már az első idei pontyokat is beírták a fogási naplóba. A süllő, sügér, balin fajlagos fogási tilalma április 30-ig, a kősüllőé június 30-ig tart. Fontos felhívni a figyelmet: ne horgásszanak ezekre a

halfajokra, és máshogyan se zavarják őket ívás közben. Ne feledjék: egy jól sikerült ívás többet ér száz telepítésnél! Csányi

Segíthet – Véradás márciusban Véradókra mindig szükség van, Orosházán március 7-én, 16-án, 21-én, 23-án, 28-án, 30-án 8–12 óráig a Véradó Állomáson (Könd utca 59.), 31-én 8–11.30-ig a Táncsics gimnáziumban várják a véradókat. Véradó lehet mindenki, aki egészsé-

gesnek érzi magát, elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves, testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot. Az adatfelvételhez lakcímkártya, személyi igazolvány és tajszám szükséges. Egy véradással három ember életét mentheti meg. -s

Jól gyúrtak A Felvidék legnagyobb kolbászgyúró versenyén vett részt múlt hétvégén, Diószegen az Orosházi Kolbászklub négyfős csapata, ahonnan csak első díjakkal tértek haza.

fotó: Rajki Judit

SIKER – Az orosházi csapat immár harmadik alkalommal vett részt a rangos, nemzetközi megmérettetésen, ahol hat ország képviseltette magát. Bár a kolbászfesztivál egyben gasztronómiai verseny is, egyáltalán nem a versengésről szól, hanem a barátságról, a baráti kapcsolatok erősítéséről. – Az idén új arculattal jelentkeztünk, az eddig díjazott termékeinket nem mutattuk be, viszont bemutattuk a régi disznóvágás kellékeit és az általunk készített hentesárut. Tízfős

zsűri bírálta a csapatok teljesítményét, és egyöntetű döntés született arról, hogy csapatunk nyerte a versenyt és a vele járó fődíjat. A házi szárazkolbász versenyt külön díjazták, ebben a kategóriában is első helyet értünk el – tájékoztatott Kovács Imre, az Orosházi Kolbászklub titkára, egyben csapatkapitány. A csapat további tagjai: Madari László, Raffai János, Raffai József. Kovács Imre hangsúlyozta, a három nap alatt végig a Diószegi Kolbászklub vendégszeretetét élvezték, amit ezúton is köszönnek a klub tagjainak és elnökének, Ruman Ferencnek. Továbbá köszöni a támogatást Zalai Mihálynak, a megyei közgyűlés elnökének, valamint Benkő Ferencnek, a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójának. Somodi Gy.

A HÉT EMBERE Gombkötő Valéria – Az iskola az életem Azt mondja, elégedett ember, és ez is sugárzik belőle. Úgy vélem, ilyen lendülettel, magabiztossággal, fegyelmezettséggel nem is lehetne másként vinni összetett feladata mellett biztos alapokon nyugvó magánéletét. Vallja, közös munkával tudták az Eötvös-bált is ilyen eredményesen megszervezni, sikerélményt a mindennapokban az iskola, a pedagóguspálya nyújt számára, 29. éve dolgozik az Eötvös iskolában, 10 éve igazgatóhelyettesként komoly felelősséggel. Egyetlen szívfájdalma, hogy kevés ideje jut a tanításra. – Mostanra ért be a pedagógiai, vezetői munkám gyümölcse, emellett a családi és magánéletem is ebben az időszakban teljesedett ki. Most úgy minden összeállt… Sok utazásra vágyik a későbbiekben, a nyelvtanulást már elkezdte, ahogyan a sport sem maradhat ki az életéből. Hogy miért vett gyermekkorában kockás füzeteket, és miért nem tudná itt hagyni Orosházát, kiderül az OrosCafé interjújából. vk

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: Lajti Tímea. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.