2017.03.10/9. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2017. MÁRCIUS 10. • XXII. ÉVFOLYAM • 9. SZÁM

3

Az orosházi turizmusért

–Gyopárosfürdő Barangolófüzet

Vörösmartysok a világot jelentő deszkákon

Sokat tehetünk a vesénkért

4

5

– Orosházi értékek a megyei értéktárban

6

Újabb ütem indult

Hagyomány, összetartozás

– Folyamatos a határvadászok toborzása

Rákóczi-öröm, búcsúzott az ULE

7

– Felemás mérleg a Békés Megyei Kupában

Egészséges életmóddal az egészséges vesékért – ezzel a mottóval hirdette meg idén az Orosházi Kórház vese világnapi rendezvényét. Előadások és szűrővizsgálatok várták az érdeklődőket március 9-én a rendelőintézet harmadik emeletén. » További részletek: 2. oldal

Tizenegyen

Kertészeti munkák közterületen, kiskertekben

Esélyt kaptak

Zöldül a város

Orosháza csatlakozott ahhoz a közfoglalkoztatási programhoz, mely a hajléktalanokat szólítja meg. Több mint 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásból 11 otthon nélküli ember dolgozhat egy éven keresztül a programban.

fotó: Kecskeméti Krisztina

Nyit a komposztáló telep A városüzemeltetési zrt.-től kapott információink szerint a komposztáló telep március 16án nyitja kapuit. A nyitvatartási idő nem változott: ünnepnapok kivételével szerdától vasárnapig 8–17-ig, óraállítás után 8–18-ig várják a komposztálható növényi

részeket. Ha pedig valaki szeretne részletesebb tanácsadást kapni a kerti munkákkal kapcsolatban, hasznos információkhoz jutni, esetleg többet szeretne foglalkozni a kerttel, szívesen látják a Mohácsi Mátyás Kertbarát Klubban.

A kemény fagyok után februárban már engedett szorításából a tél. Mindenki várta, várja a tavaszt. Még alig nyílt kicsit az idő, a városüzemeltetési zrt. munkatársai már hozzáláttak a tavaszi teendőkhöz, a város zöld területeinek rendezéséhez, ahogyan a kiskertekben is megkezdődtek a munkák.

KERTEKBEN – Orosháza közterületein mintegy két hete kezdték meg a tavaszi munkákat az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. munkatársai. Elsőként a cserje és rózsaágyások rendbetételével foglalkoztak, cserjék visszavágásával, alakító metszésével, a rózsák metszésével, kitakarásával indult el a tavasz. » folytatás a 3. oldalon

A Belügyminisztérium által hirdetett országos program nem titkolt célja, hogy a leghátrányosabb helyzetű embereket a közfoglalkoztatáson keresztül visszaterelje a munka világába. Ehhez azonban először a társadalmi visszailleszkedés, foglalkoztathatóság elősegítése szükséges. Orosháza is csatlakozott a programhoz, amely 2018. február végéig tart, és 11 fedél nélkülinek nyújtja a munka és a rendszeres jövedelem lehetőséget. A város 20 millió 450 ezer forint támogatásból valósíthatja meg az elképzeléseket. A Belügyminisztérium 100%-ban támogatja a személyi és járulékköltségeket, illetve a dologi költségeket, önkormányzati pénzbeli hozzájárulás tehát nem szükséges. – A program lehetőséget nyújt a hajléktalanok számára, hogy vis�szaintegrálódjanak a társadalomba, hiszen nem mondunk le róluk, szeretnénk minden lehetőséget megadni számunkra. Rengeteget dolgozunk azon, hogy több hasonló programot vezessünk be, hiszen később a résztvevők el tudnak majd helyezkedni a versenyszférában is, tovább növelve Orosháza és a térség gazdaságát – mondta Dávid Zoltán polgármester. mk

Felkészült a kórház A makói kórház ellátási területéhez tartozó 16 település közül március 4-étől négy település betegeit az Orosházi Kórház látja el. KANYARÓ – Az egészségügyi személyzet körében kimutatott kanyarómegbetegedések miatt az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) zárlatot rendelt el a makói kórház fekvőbetegeket ellátó osztályain és sürgősségi részlegein. A kanyaró-

járvány miatt az intézmény ellátási területéhez tartozó 16 település közül március 4-étől négy település, Csanádalberti, Pitvaros, Ambrózfalva, Nagyér, mintegy 2800 fő ellátására az Orosházi Kórházat jelölte ki az OTH – tájékoztatott dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója. Hozzátette: az intézmény felkészült a betegek fogadására. A napokban a dolgozók oltási státusának felmérését végzik. Meg-

nézik, hogy közülük hányan kaptak csak egy védőoltást a kanyaró ellen, mennyien kapták meg az ismétlő oltást is, és kik azok, akik egyáltalán nem részesültek az immunizációban. A Békés Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint megyénkben kanyarós megbetegedés mindeddig nem fordult elő, így az Orosházi Kórházban sem kezelnek kanyaróval fertőzött beteget. esgyé

A szokásos mederben zajlik a munka a kórházban • fotó: Kecskeméti K.


KÖZÉLET

2 VILLOGÓ Villanyoszlopnak ütközött Villanyoszlopnak ütközött, majd árokba borult egy traktor március 7-én Orosházán, a Szent István utcában. A balesetben senki sem sérült meg. A tűzoltók áramtalanították a járművet, az érintett útszakaszon a helyszínelés idején egy sávon haladt a forgalom. Villanyoszlopnak ütközött egy gépkocsi Gádoroson is, március 8-án, délelőtt a Dobó utcában. A jármű vezetője megsérült, a mentők kórházba szállították.

OROSHÁZI ÉLET • 2017. MÁRCIUS 10. • XXII/9. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Vese világnapja: szűrések és előadások

Sokat tehetünk a vesénkért

TRAFFIPAX 03. 10.: Csorvási út, Aradi u., Huba u., 03. 11.: Iglói u., Aradi u., Csorvási út, 03. 12.: Csorvási út, Iglói u., Gyopárosi út, 03. 13.: Iglói u., Csorvási út, Székács J. u., 03. 14.: Szent I. u., Aradi u., Vásárhelyi út, 03. 15.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent I. u., 03. 16.: Csorvási út, Aradi u., Huba u., 03. 17.: Iglói u., Aradi u., Csorvási út

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Állások. Szellemi munkakörök: számviteli ügyintéző, műszaki előkészítő, műszakvezető, részlegvezető, vevői kapcsolattartó, fuvarszervező, higiénikus, mikrolaboráns (élelmiszeripari), mérlegképes könyvelő, minőségellenőr, beruházómérnök, gépértékesítő, gépészmérnök, projektmérnök, hegesztőmérnök, minőségbiztosítási mérnök, árképzőmérnök Fizikai munkakörök: állatgondozó (Békéssámson), lakatos, virágkötő-bolti eladó (gyakornoki programba), vagyonőr, konyhai kisegítő, pultos (Nagyszénás), temetkezési dolgozó, szakács (gyakornoki programba), cukrász-fagylaltkészítő, panzió-recepciós, pék, bolti eladó, CNC-gépkezelő, gyümölcsfaárus, géplakatos, gépszerelő és karbantartó lakatos, szerszámkészítő, hegesztő, mezőgazdasági gépszerelő, mechatronikai műszerész, öntvényköszörűs, síküvegmegmunkáló, építőipari segédmunkás, mezőgazdasági munkás, betanított gépkezelő, mindenes (Tótkomlós), karbantartó műszerész 2017 első negyedévben induló tanfolyam: német KER B2 tanfolyam. Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

Az ingyenes szűrések mellett előadásokat is hallhattak az érdeklődők • fotó: Rosta Tibor A vesebetegség és elhízás, egészséges életmóddal az egészséges vesékért – ezzel a mottóval hirdette meg idén az Orosházi Kórház vese világnapi rendezvényét. Előadások és szűrővizsgálatok várták az érdeklődőket március 9-én a rendelőintézet harmadik emeletén. PREVENCIÓ – Az Orosházi Kór-

ház már nem először szervezi meg a vese világnapjához kapcsolódó rendezvényét, melyet mindig nagy érdeklődés övez. – A vese betegségei nagyon alattomosak, gyakran csak akkor derül ki a baj, amikor már végstádiumú veseelégtelenséget diagnosztizálnak. Hogy ez ne következhessen be, erre szeretnék a betegek figyelmét felhívni. Fontos, hogy 1-2 évente történjen vese-

Középpontban az informatika a Kodolányin

Újabb képzéssel

Naprakész tudás biztosítása a cél a főiskolán • fotó: Rosta Tibor Alkalmazott infokommunikációs fejlesztő képzés indul a Kodolányi János Főiskolán Orosházán, kedden tartott tájékoztatást a felsőoktatási intézmény vezetése a piaci igényekre alapozott új, négyszemeszteres képzésről. A cél: naprakész tudás biztosítása összefogva a gazdasági szereplőkkel, a térségi oktatási intézményekkel. FELSŐOKTATÁS – A február elsejétől hivatalosan orosházi székhelyű Kodolányi János Főiskolán március 7-én délután tartottak tájékoztatót arról az új képzésről, mely a tervek szerint már márciusban elindul a 25 éves múlttal rendelkező felsőoktatási intézményben, Orosházán. Berta Ákos általános rektorhelyettes (képünkön balról) ismertette a szak legfőbb, „technikai jellegű” tudnivalói mellett a megszerzett tudás piacképességének fontosságát. A főiskola épp erre helyezi a hangsúlyt: a térség informatika területén érintett gazdasági szereplőivel közösen alkotják meg koncepciójukat. – Kiemelt jelentősége van an-

nak a közös munkának, mely Simonka György országgyűlési képviselő összefogásával a térség oktatási, gazdasági, társadalmi, közéleti szereplői között alakult ki az elmúlt időszakban Dél-Békésben, az informatikát, az informatikai képzést középpontba helyezve. Történelmi jelentőségét abban látom, hogy nem mi, akadémiai emberek mondjuk meg, milyen tudásra van szükség, hanem az e területen, egyébként jelenleg is jelentős munkaerőhiánnyal küzdő vállalkozások igényeit vesszük alapul oktatási koncepciónk kialakításakor – emelte ki Berta Ákos. Az alkalmazott infokommunikációs fejlesztő képzésre diplomával rendelkezők iratkozhatnak be, a négyszemeszteres képzés szakirányú oklevéllel zárul, a tervek szerint szeptembertől pedig már több csoportot is indítanak. A cél: piacképes és naprakész tudás biztosítása a Kodolányi főiskolán, ahogyan korábban megfogalmazták: szélesebb körbe vett informatikai, kutatóközponttá fejlesztenék az intézményt. VK

funkció- és vizeletvizsgálat, és a vesebetegséghez vezető problémákat tárják fel: elhízás, cukorbetegség, magas vérnyomás – emelte ki dr. Seres Zsuzsanna belgyógyász, nephrológus főorvos. Elmondta, elsősorban a fájdalom az, ami orvoshoz viszi az embereket, viszont a vese megbetegedésénél előfordulhat, hogy semmiféle tünetet nem okoz – ezért is kell nagyobb

figyelmet fordítani rá. – Sajnos gyakran találkozunk olyan betegekkel, akiknél, miután felkeresték az orvost, rögtön dialíziskezelést kell elkezdeni. És miután kérdezgetjük, elmondják, különösebb panaszuk a kicsit fokozódó gyengeségen kívül nem volt. A főorvosnő kiemelte, mai rohanó világunkban hajlamosabbak vagyunk elfelejtkezni a folyadékfogyasztásról, pedig sokat teszünk egészségünkért és vesénkért is, ha naponta 2-2,5 liter folyadékot fogyasztunk. A rendezvény keretében vérnyomás-, vércukor-, testzsír-, vizeletvizsgálat mellett diétás tanácsadásra, EKG-ra, valamint boka-kar indexre is lehetőség volt. Az ingyenes szűrések mellett a vesebetegségekkel és egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat is hallhattak az érdeklődők. Magyarországon minden tizedik ember érintett valamilyen vesebetegségben, az évente ellátott több mint 100 ezer vesebeteg közül 6500 már végstádiumú veseelégtelenségben szenved, rendszeres dialíziskezelésre szorul. A világnap célja, hogy felhívják a figyelmet arra, a vesének központi szerepe van általános egészségünk szempontjából, továbbá, hogy világszerte csökkenjen a vesebetegségek és szövődményeik gyakorisága, súlyossága. Somodi Gy.

Csatlakozik a város

Legszebb konyhakertek Magyarország legszebb konyhakertjét keresi az az országos program, amelybe hamarosan az orosháziak is benevezhetnek. A karcagi alpolgármester által meghirdetett kezdeményezés célja, hogy kellő elismerést kapjon a kertművelők munkája. Tavaly 318 településről összesen csaknem tizenötezer résztvevője volt a programnak, amely szeretné elérni, hogy minél többen térjenek vissza a kertműveléshez, és az évszázadok során összegyűlt tudás ne vesszen el. – Orosháza önkormányzata csat-

lakozik az akcióhoz, a versenyt az együttműködési megállapodás aláírása után hirdetjük meg – tájékoztatott Hajdú Zoltán környezetvédelmi ügyintéző. – Ezzel is szeretnénk a kertművelő emberek munkáját megbecsülni és mindenki elé példaként állítani – mondta Dávid Zoltán polgármester. A versenyre azoknak a nevezését várják majd, akik gondosan, szeretettel művelik kertjeiket, őrzik mindazt, amit nagyszüleiktől tanultak vagy olyan saját technikát alkalmaznak, amellyel egészséges zöldségek-gyümölcsök termesztésére képesek. PE

Orosháza Város Önkormányzata szteleeel meghívja

az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezee ünnepségre Ideje: 2017. március 15. (szerda), 10.00 óra Helye: Orosháza, Kossuth-szobor Ünnepi beszédet be mond: Polasek Klaudia, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium diákja, az ünnepi beszédíró pályázat győztese Közreműködnek: a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai, az Orosházi Fúvószenekar Kőszegi-Németh József karnagy vezetésével

Koszorúzás A rendezvény szervezője a Petőfi Művelődési Központ. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2017. MÁRCIUS 10. • XXII/9. • OROSHÁZI ÉLET

KÖZÉLET

Zöldül a város Az orosházi turizmusért Gyopárosfürdő Barangolófüzet

» folytatás az 1. oldalról

Magon Péter kertészeti ágazatvezetőtől megtudtuk, a jelenleg is zajló munkák közé tartozik a lehullott avar takarítása is. Az első ütem még körülbelül két hétig tart, mire a város központi része teljes díszébe öltözhet tavaszra. Az egynyári virágok április végén, május elején kerülnek ki. A város szépségét, jó közérzetünket nemcsak a közterületek ápoltsága, hanem a kiskertek is meghatározzák. A házi kertekben is beindultak a tavaszi munkák, fontos itt is a tevékenységek sorrendje. Hegedűs Imrétől, a Mohácsi Mátyás Kertbarát Klub alelnökétől kértünk segítséget az eligazodásban. – Első tavaszi teendő a gyümölcsfák metszése. A tavalyi vízágakat, az összevissza nőtt apró ágakat vágjuk le, ritkítjuk meg, hogy levegőssé tegyük a lombkoronát. Be tudjon sütni a nap, és legyen helye, levegője a leveleknek, terméseknek. Ilyenkor metsszük a málnát, szedret, szőlőt, de pl. a rózsatöveket, cserjéket is. Nagyon fontos, hogy a lemetszett ágakat, egyéb növényi részeket ne égessük el, hanem gyűjtsük össze és a komposztáló telepre vigyük ki – emeli ki a több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember. Másik nagyon fontos teendőnk a lemosó permetezés, melyet gombaés rovarölő szerrel végzünk, réz- és kéntartalmú szereket használunk. A zöldséges- és virágoskertek felásását – ha ősszel nem tettük – ugyancsak ilyenkor végezzük. Az alapos ásás, gereblyézés nagyon fontos, ez az alapja a későbbi szép kertnek, jó termésnek. Csányi József

A cél a gyopárosi vendégforgalom növelése • fotó: Rosta Tibor Vásárlásösztönzés, legkiemeltebb szolgáltatások igénybevételének mérése, a helyi vendégforgalom nyomon követése – ezeket mind elősegíti a jövőben egy új kiadvány, a Gyopárosfürdő Barangolófüzet. A szakmai összefogás és a marketingtevékenység fontosságát is kiemelték a Gyopárosfürdő 2016os évét értékelő tájékoztatón, mindkettőre már egy 2017-es újdonság is példa lehet. Gyopárosfürdőn új kezdeményezéssel jelentkezik a Jövő Építők TDM: a szálláshelyet igénybe vevő turisták kapnak egy ún. barangolófüzetet, mellyel kedvezményesen vehetik igénybe a helyi és környék-

beli vendéglátóhelyeket, szolgáltatásokat. Ezzel kívánják ösztönözni a vásárlást, és segíteni a helyi szolgáltatások bemutatását. A kedvezmények egyszeri felhasználásra jogosítanak és év végéig vehetők igénybe. – A füzet több tízezer példányban készült, 18 szolgáltató ös�szefogásával. A helyi szálláshelyek bevonásával megvalósuló akcióban 10-től 50 százalékig találhatók kedvezmények. A szolgáltatások igénybevételének száma mostantól mérhető lesz, így teljes képet kaphatunk, melyek a legkeresettebb helyek a környéken. A partnerek több mint felét orosházi vállalkozások adják, de örömteli, hogy a régió egyéb látnivalói is csatlakoztak –

Egyénre szabott levelek

– E döntés után, az önkormányzattal és a pénzintézettel történt egyeztetéseket követően lehetett összeállítani azt az írásos anyagot, amelyet ütemezve minden – a 2010-es projektben érintett – társulati tag részére névre szólóan, írásban megküldünk. Ez igen bonyolult és komplex feladat, nagy adminisztrációs terhet jelent a társulat részére az adatok egyeztetését, a tájékoztatók, nyilatkozatok kiküldését,

FOLYAMATBAN Aki az elmúlt hetekben a Széchényi téren járt, az láthatta, hogy az ott felállított hőmérő és óra nem üzemel. Szerkesztőségünkbe is több megkeresés érkezett a témával kapcsolatban. Madarász László, az Orosházi Polgármesteri Hivatal energetikusa úgy tájékoztatta lapunkat, az üzemeltetéshez új villamos mérési pont tervezése és telepítése szükséges. Jelenleg az engedélyeztetés és a kivitelezés fázisánál tartanak, és azon dolgoznak, hogy minél hamarabb újra a város szolgálatába állíthassák az eszközt. pá

MEGÚJÍTJÁK

Postázva az első 200 értesítés

Mint korábban megírtuk, a 2010-ben indult szennyvízprojekt zárása kapcsán az Orosházi Víziközmű Társulat január 13-án megtartott küldöttgyűlése döntött az érdekeltségi hozzájárulás 104 ezer forintra történő csökkentéséről. Az értesítések postázása már elkezdődött.

3

feldolgozását és nyomon követését illetően. Megértést és türelmet kérünk, ütemezetten és folyamatosan készülnek a korábban, a tag által választott, fizetési módozattól függő, egyénre szabott levelek – tájékoztatott Burka László, a társulat elnöke. A társulathoz visszajuttatott nyilatkozatok adatai alapján tudnak a pénzintézet felé eljárni. Az LTP szerződések megszüntetése, a megtakarítások átutalása a pénzintézet részéről három hónapos kiutalási idővel történik, melynek végén az LTP a szerződő részére, az általa megadott számlaszámra megküldi a túlfizetésből származó összeget (a 104 ezer forint feletti részt). Egyéb befizetések (nem LTP-s tagok) esetén a társulat küldi meg az érintett személyek részére a 104 ezer feletti összeget. Minden fize-

tési módozat esetén, amennyiben az eddigi befizetés, megtakarítás nem éri el a 104 ezer forintot, akkor a különbözetet az érintettnek meg kell fizetnie a levélben megadott határidőig. A Víziközmű Társulattól kapott dokumentumokkal a társulat ügyfélszolgálati irodáját kell felkeresni (Fürdő u. 5.), hétfőn 9.30–17.30 és szerdán 9.30–17.30 közötti időben (telefon: 68/410-456). Minden bekért nyilatkozatot, egyéb információt a társulathoz kell leadni személyesen vagy postai úton. Annak érdekében, hogy a személyre szóló elszámolások, a túlfizetések visszafizetése minél hamarabb megtörténjenek, kérik, hogy a kitöltött nyilatkozatokat időben juttassák vissza a társulat részére. SGY

fogalmazott Kiss László, a Jövő Építők TDM elnöke. Az ország számos pontján léteznek hasonló kiadványok. A füzet márciustól ingyenesen igényelhető a szállásadóknál. Sikeressége esetén jövőre egy bővített, már térítés ellenében megvásárolható kiadvány megvalósítása a cél. – Korábbi tapasztalataim alapján állíthatom, ezek a kedvezmények jelentősen megemelhetik a szállodai forgalmat. Azt remélem, egyre többen veszik igénybe a szolgáltatásokat, immár kedvezményesen – hangsúlyozta Csobota-Kiss Árpád, az Alföld Gyöngye Hotel szállodavezetője, aki elsőként vehette át március 7-én a kiadványt a Tourinform irodában. PÁ

Biztonságunkért

Az utakon

Elkerülnek vagy előidéznek balesetet – A rendőrség szerint ez elsősorban a járművezetőkön és a gyalogosokon múlik. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedők együttműködését kéri a megelőzés jegyében. Megyénkben az elmúlt két hónapban – az előző év azonos időszakához viszonyítva – csökkent a balesetek száma, azonban a szakemberek szerint a tragédiák közül is számos elkerülhető lett volna. Gyorshajtás és elsőbbségadás elmulasztása miatt volt a legtöbb baleset – írja a police.hu, hozzátéve, a közlekedők körültekintését, odafigyelését kérik. A rendőrség az ellenőrzések mellett baleset-megelőzési programokkal, előadásokkal, tájékoztatókkal igyekszik segíteni a közlekedőket. -k

Tavasszal új arculatot kap a Diáktanya – számít ebben az orosháziak segítségére az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat csapata. Egy pályázat keretében valósulhatnak meg az elképzelések április elején. Szlovénia, Bulgária, Olaszország és Törökország fiataljai érkeznek Orosházára egy nemzetközi tréningre – az egyhetes találkozó keretében a fiatalok munkája során újul meg az épület. A cél, hogy a Diáktanya még kedveltebb találkozóhelye legyen az orosházi diákoknak. Jelenleg az anyagbeszerzés ad feladatot: az új arculat kialakításához szükség van folyami kavicsokra, régi képkeretekre, raklapokra, valamint bontott ajtóra, ablakra és virágcserepekre. Aki rendelkezik ezek valamelyikével, és a diákoknak adná, azt kérik, március 24-ig bármely hétköznap 13–18 óráig vigye el felajánlását az Ond utcai Diáktanyára. mk

ÖSSZEFOGÁS

Egyre gyűlnek az adományok – sokan megmozdultak a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány felhívására. A szervezet az Orosházi Állatmentő Alapítvány munkájának megsegítését tűzte ki célul. Alig hirdették meg az akciót, máris jelentkeztek a támogatók, és azóta is gyűlnek az adományok – az alapítvány önkéntesei havonta adják át az állatmentőknek az élelemmel, takarókkal teli csomagokat. Segítségre folyamatosan szükség van, ezért az önkéntesek továbbra is várják a felajánlásokat hétfőtől–péntekig Medgyesegyházán, a Kossuth tér 21/A címen. További információ: karitativ@dbmtka.com

MEGEMLÉKEZNEK A Munkáspárt Orosházi Szervezete március 14-én 12.30-kor a Kossuthszobornál az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából koszorúzást és ünnepi megemlékezést tart. A rendezvényen beszédet mond Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke – tájékoztattak közleményükben.

SZOMBATON KEZDIK A városüzemeltetési zrt. március 11-én megkezdi a város közterületein levő fák lemosó permetezését. A munkavégzés április 2-ig tart. Felhasználandó szerek: Vektafid A 20 l/ha, Champ DP 0,2%, Thiovit Jet 0,3%. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: nincs korlátozás, munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap. A szerek méhekre nem, vizekre kifejezetten veszélyesek!


OKTATÁS

4 SZINTVIZSGÁK Megkezdődtek a szintvizsgák a szakközépiskolák és szakiskolák elsősei számára. Az április végéig tartó időszak jelentősége abban áll, hogy a tanulók sikeres szintvizsgát tegyenek. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy a tanulók az első évfolyamon a gyakorlatukat külső képzőhelyen megkezdhessék. A szervezés és az anyagi fedezet biztosítása kizárólag kamarai feladat. A diákok tanult szakmájuk területén adnak számot tudásukról. Az ilyen területen meglévő kompetenciájukat mérik fel és azt ellenőrzik, hogy irányított munkavégzésre képesek-e a tanulók. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai ezekben a hetekben az iskolákkal együttműködve biztosítják a vizsgáztatás feltételeit, és a szakmai hátteret megyei szinten 32 szakmában több mint 1000 tanulót érintve. A vizsgákkal kapcsolatos további információk a www.oroscafe.hu-n. -t

OROSHÁZI ÉLET • 2017. MÁRCIUS 10. • XXII/9. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Vörösmartysok a világot jelentő deszkákon

Rendhagyó órán

Rácz Norbert ezúttal a Miskolci Kézműves Kupán ért el sikert, amelyet 15. alkalommal rendezett meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A meghívásos, nemzetközi megmérettetésen két első helyet gyűjtött be: felnőtt férfi full fashion look és felnőtt férfi klas�szikus szárításban lett első, és egy rangos különdíjat is neki ítéltek a fodrászok versenyén.

ELŐADÁS Már hagyománynak számít a szülő-pedagógus fórum a Vörösmarty iskolában. Ennek keretében magatartási, illetve beilleszkedési problémák kezeléséről szóló előadásokat tartanak a szülők számára. A március 6-án, délután szervezett fórum témája az ún. Komplex Instrukciós Program (KIP) volt, melyet Kissné Tarján Katalin, a rákóczitelepi iskola igazgatója mutatott be. Ez egy olyan speciális tanulási eljárás, mely a különböző képességű és teljesítményű gyerekek hatékony nevelését tűzte ki célul, és sokrétű csoportmunkára építő foglalkozásokon valósul meg. A feladatok az alapvető készségek, mint írás, olvasás mellett a kézügyességre és egyéb gyakorlatias készségekre is épülnek. -p

Ismét remekelt

A gyerekek műsora nagy sikert aratott ezúttal is • fotó: Rosta Tibor A Petőfi Művelődési Központ zsúfolásig megtelt színháztermében adtak rendhagyó irodalomórát a Vörösmarty iskola kisdiákjai. Több hónapos előkészület után március 4-én léptek színpadra az intézmény 2. és 4. osztályos tanulói. SZÍNPADON – A szereplő gyerekek, tanítók időt és fáradságot nem kímélve alkották meg az előadásaikat. – Tizenkettedik alkalommal tartjuk meg a rendhagyó irodalomóránkat. Azzal a céllal rendezzük meg évente ezt az eseményt, hogy

az énekkar és a színjátszó szakkör tagjain kívül a többi gyermek is megmutathassa tehetségét – nyilatkozta az előadás előtt Budácsik Anita, az alsó tagozat munkaközösség-vezetője. A 2. a osztály tanulságos meséje egy ébredező tavaszi erdőbe invitálta a közönséget, amely egy lusta kisrigóról szólt. A 2. b tanulóinak mesejátéka a tudatlanságot, az emberi butaságot figurázta ki „A rátóti csikótojás” című darabjukban. A 2. c osztály Sakkországba röpítette el a nézőket, ahol a bábuk életre keltek. A 4. a diákjai előadásuk nagy

részét ők maguk találták ki, különböző témákra improvizáltak, mai aktuális szituációkat dolgoztak fel. A 4. b és a 4. c osztályosok közös produkciójuk keretében Irigyegyházán és Okosfalván jártak. Előbbin egy vándorlegény a híres kőlevesének megfőzésével járt túl az irigy falusiak eszén, míg Okosegyházán a bölcs elöljárók bíró urammal együtt egy templom eltolását próbálták megvalósítani. A vastapssal zárult kétórás műsor sikeréhez az osztályfőnökök mellett számos pedagógus és szülő is hozzájárult. Betkó Tamás

SIKER – Egy évvel ezelőtt négy dobogós helyezéssel tért haza Miskolcról, részben ez motiválta abban, hogy milyen kategóriákban nevezzen az idei kupára. – Ugyanitt 2016-ban megnyertem a felnőtt férfi full fashiont, és úgy éreztem, meg kell védenem a címet. A klasszikus szárítás pedig úgy jött, hogy tavaly magyar bajnok lettem ebben, Miskolcon viszont „csak” bronzérmet sikerült szereznem. Doppingolt, hogy bizonyítsak – indokolta választását. Mint mondta, nem volt egyszerű dolga, rendkívül tehetséges, szakmailag felkészült ellenfelekkel nézett szembe. – A legnagyobb kihívás a full fashion festés volt, a klasszikus szárítást pedig az időhiány nehezítette. A versenykiírás szerint 15 perc van, hogy egy hátra vizezett hajból letisztult, tükörsima frizurát szárítsunk – ecsetelte. Norbi a két bajnoki cím mellett megkapta a különdíjat is: egy aranyollót és a Lapis Imre-vándorserleget. Mindkettőt hatalmas megtiszteltetésnek érzi. PE


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KULTURA • 2017. MÁRCIUS 10. • XXII/9. • OROSHÁZI ÉLET

MAGAZIN

5

PROGRAMAJÁNLÓ

OROSHÁZI ÉRTÉKEK A MEGYEI ÉRTÉKTÁRBAN

Oros-Kosár kézművesvásár várja az érdeklődőket a művelődési központban és az Árpád-kertben március 11-én, 9 órától 14 óráig. Ismét lesz Mozgó Mozi a művelődési központban március 11-én, 10 órától. A Same Old Story együttes ad koncertet a Rock Klubban március 11-én, 20 órától. Március 18-án, 18 órától A Genesis családfa című filmösszeállítást vetítik.

fotó: Török Zsolt

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából városi ünnepséget rendeznek a Kossuth-szobornál március 15-én, 10 órától. Ünnepi beszédet mond: Polasek Klaudia, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákja, az ünnepi beszédíró pályázat győztese. Közreműködnek: a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai, az Orosházi Fúvószenekar, Kőszegi-Németh József karnagy vezetésével. Az ünnepséget koszorúzással zárják.

Hagyomány, összetartozás

Öt újabb értékkel bővült a Békés Megyei Értéktár, a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klubbal, az orosházi búzacsíramáléval, Mokry Sámuel búzanemesítő munkásságával és életművével, Orlai Petrics Soma életművével, illetve a volgamenti hériccsel – jelentette be szerdán, Békéscsabán, a megyeházán tartott sajtótájékoztatón Zalai Mihály, a megyei értéktár bizottság elnöke. ÉRTÉKEINK – A Békés Megyei Értéktárban 2014 őszéig 13 megyei értéket vettek lajstromba. Azóta nagyon sok településen jött létre újabb értéktár, jelenleg 48 települési értéktár működik, köztük Orosházán is, 784 értéket tartanak nyilván. A Békés Megyei Értéktárban mostanáig 29 érték kapott helyet, nemrégiben pedig öt új ér-

tékkel bővült, köztük az orosházi búzacsíramáléval. – Orosházának számos kincse van, örülünk, hogy immár a megyei értékek közt is helyet kapnak, ahová további javaslatokkal is élünk. A helyi értéktárba történő felvételhez is várjuk a javaslatokat – emelte ki Horváth József, az Orosházi Települési Értéktár Bizottság elnöke. A csíramálét csak a magyarok lakta területen ismerték és sütötték Európában. Idővel ez elfelejtődött, szórványokban a Kárpát-medencében még ismerik, de kevés helyen készítik napjainkban. Ez a hagyomány Orosházán megmaradt, s a városban, illetve az azt körülvevő tanyákon az ősztől tavaszig tartó időszakban egészséges édességnek sütötték. Mivel a sütést megelőzően a búzacsírát 8-10 napig gondozni kell, és a készítése is időigényes, a

háztartásokból a saját gyártás kiszorult. Az orosházi búzacsíramálé olyan helyi kuriózum, amely máshol ilyen formában nem található meg. Az orosházi Tóth Bálint gyerekkorától imádja a csíramálét. Egy álma vált valóra azzal, hogy 2000ben létrehozhatta üzemét, ahol szeptembertől áprilisig sütik e finom, egészséges reformédességet. Eredeti csíramálét készít, természetes alapanyagokból, hozzáadott cukor és adalékanyag nélkül. – Ilyenkor az ember úgy érzi, hogy nem hiába dolgozott és tartott ki amellett, amiben hisz, a hagyományőrzésben, értékmentésben. Elismerés ez nekünk, Orosházának és a régiónak is, ugyanakkor az ös�szetartozás érzését is erősíti, hisz ez csak a miénk, orosháziaké – emelte ki Tóth Bálint. Somodi Gyöngyi

Ezúttal is vastapssal jutalmazta a közönség a Pesti Magyar Operett Színpad műsorát Orosházán a Petőfi Művelődési Központban hétfő este. A több mint kétórás gála keretében ismét városunk vendége volt Oszvald Marika.

valóban a műfaj varázsát nyújtsák az orosházi közönségnek. A gála előtt kértünk interjút Oszvald Marikától, aki stábunknak úgy fogalmazott, felhőtlen szórakozást nyújt az operett, szeretik az emberek ezt a felnőtteknek szóló mesét. Szinte kifogyhatatlan energiája elmondása szerint lélekből jön. Ahogy fogalmazott, a színpadon soha nem fáradt, ott kipiheni magát. A fiataloknak szóló üzenetet megfogalmazva kiemelte: legyenek szorgalmasak, empatikusak, alázatosak és természetesek. Az operettgáláról az Orosházi Városi Televízió péntek esti híradója után, Kommentár nélkül láthatnak összefoglalót. -tk

Az operett sikere

fotó: Kecskeméti K.

OPERETTGÁLÁN – A Pesti Magyar Operett Színpad több mint 15 éve áll az operett szolgálatában, évente mintegy 80 nagykoncerttel biztosítja az örökzöld műfaj létjogosultságát. Március 6-án este Orosházára érkeztek egy nőnapi gála keretében, csodálatos jelmezek, fantasztikus koreográfiák, nagyszerű énekesek, tánckar és a sztárvendég is hozzájárult ahhoz,

Kávézzunk másképpen

A művész ígérete szerint lehet majd inni is a feketét, a főszerepet azonban ezúttal a belőle készült alkotások játsszák. Prém Szabolcs csaknem két éve fest kávéval, képeiből március 25-én nyílik rendhagyó kiállítás a művelődési központban.

KIÁLLÍTÁS – Az emberek általában lefőzik és megisszák a kávét, nem így Szabolcs. Ő lefőzi, majd fest vele. A végzettségét tekintve építészmérnök művész az egyik közösségi oldalon találkozott ezzel az alkotási technikával, és azonnal

megtetszett neki. – Gondoltam, veszek egy ecsetet, kávé van otthon, mit veszíthetek? Legfeljebb elhasználok két A4-es lapot. Először vázlatokat csináltam, hogy lássam, hogyan működik a papíron ez az anyag – így kezdődött a történet. Aztán azzal folytatódott, hogy az első képet az egyik munkatársa megosztotta az interneten, ahol gyorsan népszerű lett, Szabolcs pedig elkezdett festeni. Időnként hónapokig gondolkozik egy alkotáson, de akad, amelyik négy óra alatt készült el.

Azt mondja, fokozatosan, saját magától jött rá arra, hogyan lehet használni a kávét, hogyan sűrítse, hogyan adjon mélységet a színeknek. Jelenleg 150-160 képnél tart, amiből megközelítőleg ötvenet hoz el a kiállításra. – Főként az utolsó időszak terméséből válogatok, és a képek mellett lesz sütemény, illetve kávé is persze, de készülök meglepetéssel is – árulta el. Hogy mivel, az kiderül a megnyitón, március 25-én délután öt órakor a művelődési központ színháztermi előcsarnokában. Pernyés

Ki Mit Tud? Ki Orosháza legjobb fiatal táncosa, énekese, zenésze, szavalója, humoristája, speekere, zenei és színházi előadója? A GYIÖK Ki Mit Tud-ján kiderül! Egyéni és csoportos jelentkezés is lehetséges a gyiokoh@gmail.com e-mail-címen. Korhatár: 0-30 év. A produkciók hossza max. 10 perc lehet. Egyes kategóriák megfelelő fellépői létszámmal indulnak. Helyszín: Petőfi Művelődési Központ. Időpont: március 17., 15 óra. Emlékek az ács és asztalos szakmákról címmel kiállítás nyílik a Városi Képtárban március 17-én, 17 órától. A kiállítást megnyitja: Németh Béla, az Orosháza és Vidéke Ipartestület elnöke. MűKedvelő: biblioterápiás foglalkozás a városi könyvtárban március 18-án, 14 órától. A Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub következő foglalkozását a művelődési központban március 20-án, 17 órakor tartja. Téma: növényvédelem, permetezés. Előadó: Varga Alexandra kertészmérnök (Növényorvosi Kamara).

SPORT Oh. Rákóczi Vasas SE – Dévaványai SE labdarúgó-mérkőzés, megye I. osztály: március 11., 16.30, OMTK-ULE műfüves pálya. ONKC – FTC II. NB I/B-s női bajnoki kézilabda-mérkőzés: március 12., 18 óra, Eötvös-csarnok. Focibajnokságot szervez az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a Táncsics Mihály Gimnázium műfüves kispályáján március 17-től június 2-ig. Az első mérkőzés időpontja március 17., 16 óra. OMTK-ULE 1913 – Medgyesbodzás-Gábortelep labdarúgó-mérkőzés, megye III. osztály: március 18., 15 óra, OMTK-ULE műfüves pálya. OFKSE-LINAMAR – Váci KSE NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés: március 18., 18 óra, Eötvös-csarnok.


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2017. MÁRCIUS 10. • XXII/9. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Folyamatos a határvadászok toborzása

Újabb ütem indult

A tapasztalatcsere volt a cél

Edzőtáborban A magyar vívóválogatott utánpótlás edzője, Dávid László oktatta két napon át a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület tagjait. Március 4-én és 5-én a református iskola tornatermében a debreceni szakember hasznos tanácsokkal látta el a helyi fiatalokat. – Az U15 korosztályos válogatott edzőjeként dolgozom, klubszinten pedig a debreceni vívókat edzem. A Sport21 program keretében érkeztem Orosházára. A kétnapos edzőtábor elsődleges célja, hogy a helyi klub edzőjével, Nagy Nándorral

tő Pusztai Lajos, a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület elnöke elmondta, nagyon fontos az ilyen szakmai találkozó, mert az új arc új szemléletet, új impulzusokat ad a sportolóknak. Az elnök hozzátette, a vívókra sok feladat vár a közeljövőben. – A hét végén három versenyzőnkkel Esztergomban képviseljük az egyesületet, majd Kis Abigél Nagy Nándor társaságában Lengyelországba utazik egy nemzetközi megmérettetésre. Néhány hete Esztergomból ezüsttéremmel tért haza Kis Abigél, aki

Orosházán 27 hallgató vesz részt az újabb képzési ütemben • fotó: Rosta Tibor A határvadászképzésben újabb 189 tanuló hét helyszínen kezdte meg tanulmányait, ebből március 3-án, Orosházán 27 hallgató. A toborzó munka tovább folytatódik. KÉPZÉS – Orosházán eddig az első két ütemben indult határvadászképzés. November elején első alkalommal 63, majd a végén 26 tanuló vágott bele a kiképzésbe. A negyedik ütem március 3-ai ünnepélyes megnyitóján újabb 27 hallgató vett részt az orosházi laktanyában. A felvételi követelményeknek megfelelt jelentkezők őr-járőrtárs részszakképesítést szereznek, majd

a határvadász-szolgálat ellátásához szükséges kiegészítő felkészítésben is részesülnek. – Az oktatók, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei olyan gyakorlati és elméleti ismereteket igyekeznek átadni, amit éles helyzetben jól tudnak majd alkalmazni a leendő határvadászok – fogalmazott Vargáné dr. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A képzésre folyamatosan lehet jelentkezni, a pályázatokat mindaddig várja a rendőrség, amíg a 3000 fős létszámkeret erre lehetőséget biztosít.

Miskolci Csanád, a Készenléti Rendőrség Kelet-Magyarországi Határrendészeti Igazgatóság igazgatója beszédében elmondta, országosan jelenleg több mint 980 fő a képzésben résztvevő határvadászjelöltek száma. Ezzel a tervezett létszám harmadát már elérték. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportja tovább dolgozik, a járási hivatalokban, rendezvényeken, forgalmas helyeken lesznek megtalálhatóak. A csoport tagjai készségesen válaszolnak a kérdésekre, akár a képzéssel vagy a későbbi szolgálattal kapcsolatban. Patakfalvi Ádám

fotó: Rajki Judit új dolgokat, módszereket adjunk át egymásnak és a fiataloknak, valamint fontosnak tartom a folyamatos tapasztalatcserét – nyilatkozta az általános bemelegítés után Dávid László edző. A szakember megjegyezte, Orosházán nagyon jó szakmai munka folyik, kiválóak a körülmények arra, hogy még pezsgőbb vívóélet legyen. A foglalkozásokat megtekin-

bízik benne, hogy a lengyel nemzetközi versenyen is eredményesen tud szerepelni. – Mindenem a vívás, nagyon szeretem ezt a sportágat – tette hozzá két asszó között Abigél. Pusztai Lajos a beszélgetés végén kiemelte, az egyesület célja a minél több versenyen való részvétel, ez eddig az önkormányzat, a vívószövetség, a szülők és a szponzorok segítségével sikerült. Betkó Tamás

Megkezdődött a pollenszezon

A tavasz érkeztével szinte egy időben köszöntött be idén a pollenszezon. A helyzetet rontja, hogy a hideg tél miatt több növény egyszerre indult virágzásnak, ami felerősítheti az allergiások tüneteit.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat néhány napja tette közzé, hogy az elkövetkező időszakban a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja várhatóan a tüneteket okozó köze-

pes tartományban alakul. Az Alföld déli részén azonban elérheti a magas szintet is. Az allergiások ezt közlemény nélkül érezhették, az eldugult orr, a tüsszögés, a viszkető szemek egyértelművé tették számukra a virágzás kezdetét. – Ezeknek a növényeknek a pollenje megközelítőleg március végéig marad a levegőben, de ezt követően sem lélegezhetünk fel, mert onnantól már indul a fűfélék szezonja, amely a parlagfűben csúcsosodik ki ősszel –

tájékoztatott dr. Keszthelyi Beáta, az Orosházi Kórház fül-orr-gégészeti osztályának vezetője. A részlegen, mint mondta, hamarosan megjelennek az első, főként a mogyoró virágporára allergiás betegek. Sokan makacs megfázásnak vélik a problémájukat és náluk szembesülnek azzal, hogy valójában pollenérzékenyek. – Azért jó tudni, mire allergiás a beteg, mert az időszakos kezelést jobb elkezdeni legalább két héttel az

Nyílászárócsere, fűtéskorszerűsítés, napelem

Az energiahatékonyságért Megjelent az a lakossági energiahatékonysági hitelprogram, melynek keretében a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére és a megújuló energiaforrások alkalmazására lehet forrást igényelni. A magyar lakosság számára ös�szesen 115 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre kölcsön formájában a lakóépületek energetikai korszerűsítésére. A nullaszázalékos kamattal meghirdetett hitelprogram keretében a kölcsön összege természetes személy esetén 500 ezer forinttól 10 millió forintig terjed, míg társasházak és lakásszövetkezetek esetén lakásonként 500 ezertől 7 millió forintig igényelhetik a visszatérítendő támogatást. Az önerő elvárt mértéke a projekt elszámolható költségének minimum 10%-a.

Támogatás nyerhető többek közt a fűtött és fűtetlen teret elválasztó nyílászáró szerkezetek cseréjére, energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésre, fűtési és/vagy használati melegvíz-rendszerek korszerűsítésére. Szintén a támogatandó területek közé tartozik a kéménytechnikai fejlesztések elvégzése, hőtermelő és hőleadó berendezések korszerűsítése, cseréje, illetve a meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása. A megújuló energiafelhasználásra vonatkozó tevékenységek között találjuk a fűtési és használati melegvíz-igény részbeni vagy teljes kielégítése céljából a napkollektoros rendszer telepítését, illetve brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítését. Szintén lehetőség van napelemes rendszer telepítésére hálózati vagy autonóm villamosenergia-termelés céljából.

– A hitelprogram keretében 2017. április 24-től lehet kérelmet benyújtani, azonban a beruházáshoz kapcsolódó előkészítő munkát már most érdemes elkezdeni – tájékoztatott Fekécs Levente tanácsadó, aki igény esetén a pályázatok előkészítésében nyújt segítséget. (X)

allergén megjelenése előtt, a gyógyszereknek ugyanis kell bizonyos hatóidő. A készítmények lényege, hogy megkötik a sejtfelszínen lévő területeket, így a pollen nem tud hozzájuk kapcsolódni – fejtette ki. Ha ezzel elkésnek, akkor már csak futnak a betegség után, amelyből egyre több van. Évente 2-4 százalékkal gyarapszik az allergiások száma. A főorvos szerint ez nagymértékben a környezeti ártalmak következménye. – Ne felejtsük el, hogy nagyon sok

vegyszert használunk, amelyek nem várt reakciókat válthatnak ki a szervezetből. Emellett azokban a családokban, ahol például több az asztmás, a születendő gyerekek között is több lesz, ördögi kör – hangsúlyozta, hozzátéve, nem múló tünetekkel mielőbb forduljunk orvoshoz, ne másfél-két éves orrspray-használat után. Akkorra ugyanis ezek hatóanyaga miatt nemcsak elvékonyodik a nyálkahártya, de krónikus gyulladás is kialakul benne. Pernyés Edit


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2017. MÁRCIUS 10. • XXII/9. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

Békés Megyei Kupa: felemás mérleg

Rákóczi-öröm, búcsúzott az ULE

Gyimesi András csapata nem kapott könnyű ellenfelet • fotó: Rajki Judit Két labdarúgócsapatunk is érdekelt volt a Békés Megyei Kupa 3. fordulójában március 4-én. Az OMTK-ULE hazai pályán fogadta a magasabban jegyzett Jamina csapatát, míg a Rákóczi Vasas Nagyszénásra látogatott.

LABDARÚGÁS – OMTK-ULE 1913 – Jamina SE 2-5. Az ULE nem kapott könnyű ellenfelet, ennek ellenére bátran kezdett az orosházi együttes, többnyire náluk volt a játékszer. A hazaiak játékába többször is hiba csúszott, ezt kihasználta a

Magabiztos ONKC-siker

Újabb hazai meccs Múlt vasárnapi bajnoki mérkőzésén a Hajdúnánás együttesét fogadta női kézilabdacsapatunk az Eötvös-csarnokban. Az ONKC remek hazai mérlege tovább folytatódott. KÉZILABDA – A kezdeti izgalom és elfogódottság csak a vendégcsapat játékosait jellemezte. A mi lányaink nagy fordulatszámon, ellentmondást nem tűrő védekezéssel és fantáziadús támadásokkal kezdték a meccset. Hamar magukhoz ragadták a vezetést, és nem is engedték ki a kezükből egészen a lefújásig. A kapuban Biró Melinda remekül állt a helyén, elöl pedig Csajbók Kriszta vezetésével sorra születtek a gólok. A szünetre már több mint megnyugtató különbségnél mentek Papp László tanítványai. A második

játékrészben tovább folytatódott a hazai dominancia. Nőtt a különbség, az 50. percben 24-14-es állásnál számolt rá először a nánásiakra a B-közép. 28-19-es sikerének köszönhetően az ONKC az 5. helyre lépett a tabellán. Március 12-én, vasárnap este ismét hazai pályán szurkolhatunk a lányoknak. Ellenfélként az FTC-II. NCS érkezik. A zöld-fehér gárda kicsivel nagyobb, nehezebben „lenyelhető” falatnak ígérkezik, mint a tavasszal itt látott Nyíradony, vagy a Hajdúnánás. A múlt héten tízgólos vereséget mértek az akkor még előttünk álló Pénzügyőr csapatára. Sok gólt érnek el minden meccsükön, ha azonban az orosházi védekezés azon a szinten játszik, amit tud, és nem engedünk könnyű gólokat, nem lehet gond. CSJ

Veszprém után Budakalászon

Két pontért utaznak Kétezer néző előtt a sokszoros bajnok otthonában, Veszprémben lépett pályára kedd este az Orosházi FKSE-LINAMAR. IDEGENBEN – Két gyors orosházi góllal kezdődött az élvonalbeli férfi kézilabda bajnoki találkozó. A hazaiak azonban fordítottak, és a 13. percben már 8-3-ra vezettek, ekkor Buday Dániel időt kért. A mieinknél Knezevic 13 perces gólcsendet tört meg, és 9-4-re szépített. A veszprémiek 14-6-ra elhúztak, a félidő hajrájában azonban feljöttek a vendégek, így ötgólos hazai előnnyel mentek pihenőre a csapatok. Fordulás után Gajic góljaival tovább növelte előnyét a Veszprém, a 39. percben már tíz góllal vezetett. Az orosháziak próbáltak közelebb kerülni, de csak nyolc gólig tudtak feljönni. A 48. percben veze-

tőedzőnk ismét időt kért, próbálta nyugtatni csapatát. A hajrában a házigazdák könnyedén lőtték a gólokat, miközben a vendégek több hetest is kihagytak. A végig küzdelmes mérkőzésen a sokszoros bajnok magabiztosan győzött, de a vendégeknek is voltak ügyes megoldásaik: Telekom Veszprém – Orosházi FKSE-LINAMAR 33-20 (16-11). Szombaton a 6. helyezett, 20 pontos Budakalászhoz utaznak kézilabdázóink, akik közül többen sérüléssel bajlódnak. A rutinos Budakalász jó szezont fut tavasszal, és valószínűleg az őszi, orosházi vereségükért is vissza szeretnének vágni. Papíron ők a találkozó esélyesei, de az idei bajnokságban már sokszor láthattuk, hogy szinte minden meccs háromesélyes. Bravúrra lesz szükség, de Buday Dániel csapata most is két pontért utazik. -cséjé-

vendégcsapat, kétszer is megzörgették Marunák hálóját (12. perc 0-2). Tíz perccel később Buza Barnabás szépített. A pihenőre újabb két gólt lőtt a Jamina, így a félidőben 1-4 volt az állás. A fordulás után kiegyenlítettebb játékot láthatott

az orosházi publikum, a második játékrészben egy-egy találat esett. A 64. percben ismét Buza volt eredményes, majd a mesterhármast elérő Darányi Dávid állította be a végeredményt. Ezzel búcsúzott a sorozattól az OMTK-ULE. Gyimesi András edző: – Úgy vélem, jól helytállt tartalékos csapatom. Mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltunk. A helyzeteket be kell lőni, ebben jobb volt a Jamina. Nagyszénás SE – Orosházi Rákóczi Vasas SE 1-2. A megyei első osztályú Rákóczi Vasas a két osztállyal lejjebb küzdő Nagyszénáshoz látogatott. Az egész mérkőzés során mezőnyfölényben játszott a vendégalakulat, az első félidőben mégsem esett találat. A második etapban a hazaiak büntetőhöz jutottak, amit Vincze értékesített. A Rákóczi nem adta fel, küzdött tovább, sorra alakították ki a helyzeteket, melynek meg is lett az eredménye. Két büntetőt harcoltak ki, melyeket Nyéki gólokra váltott. Ezzel fordított és továbbjutottt a Rákóczi. Polyák László edző: – Csak dicsérni tudom a csapatom, nagyot küzdöttek a jó erőkből álló Nagyszénás ellen. Patakfalvi Ádám

Zajlik az élet karatésainknál

Eredményesen

Remekeltek az orosházi sportolók Szentesen • fotó: egyesület Amint azt már az elmúlt években megszokhattuk, így március elején javában zajlik az élet az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör (OKKSZK) háza táján. Diákolimpia, moszkvai edzőtábor, Európa-bajnokság – mindez három héten belül. Haladjunk azonban sorjában, az egyesület vezetője, sihan Zsiga Zsolt segít a tájékozódásban. VERSENYBEN – Március 4-én, Szentesen rendezték a diákolimpia knock down szabályrendszerű országos döntőjét. Az OKKSZK 16 versenyzővel képviselte városunkat, formagyakorlatban és küzdelemben mérettetve meg magukat. A korosztályos Európa-bajnok Sebő Dávid magasan a mezőny szintje felett versenyezve ért el aranyérmet formagyakorlatával. Az orosháziak ezenkívül szereztek öt ezüstérmet: Lipták Galló Máté, Liszkai Szilárd, Boros Ádám és Ujj Emese küzdelemben, míg Alzubi al Hasan katában lett második. Két nehézsúlyban induló versenyzőnk, Melis Csaba és Szőke Tamás a dobogó harmadik fokára állhatott. Március 2–9-ig Moszkvában edzett sensei Zsiga Zsolt, sanpai Rábai Gábor és sanpai Kotuly Zoltán.

Sensei Maxim Dedik meghívására érkeztek Oroszországba, ahol a híres orosz mester edzéstematikái szerint dolgoztak és együtt edzhettek Alexandr Yeremenkóval, aki az IKO1 ukrán favoritja. Ez az edzőtábor egyúttal remek felkészülési lehetőség volt a március 19-i hágai Nyílt Kyokushin Európa-bajnokságra. – Hollandiában azzal a három versenyzővel indulunk, akik most Moszkvában edzettek. Kotuly Zoltán -85 kg-ban, Rábai Gábor -95 kg-ban képviseli az egyesületet és Orosházát. A nyílt (bármely világszervezet versenyzői számára nyitott) Európa-bajnokság keretén belül rendeznek három IBK profi világbajnoki címmérkőzést is. Ezek egyikén lép tatamira sensei Zsiga Zsolt a svájci Eb-győztes Sascha Da Costa ellen. A kitűnő orosházi harcos tavaly -75 kilogrammban profi világbajnok lett, most ezt kísérli meg megismételni a -85 kg-os súlycsoportban – mondta el sihan Zsiga Zsolt. Mit lehet ehhez hozzátenni? Szép volt, gyerekek! Hajrá, orosháziak Hágában és Zágrábban! Mi pedig természetesen beszámolunk az eredményekről. Csányi József

7 HÁTORSZÁG Az elmúlt hétvégén az OMTK-ULE 1913 több korosztálya is pályára lépett. Az U6 és az U7 korosztály csapatai Szolnokon, a Kolláth Béla Emléktornán vettek részt. Elekes Károly U6-os tanítványai, valamint Kinyó Péter U7 korosztálya egyaránt bronzérmet szerzett. Az orosházi Leszkó Noel a játéka alapján különdíjban részesült. Az U14 és az U15 gyerekek az NB IIes bajnokságban nyertek Szegeden. Eredmények: (U15) SZEOL SC – OMTK-ULE 1913 0:3, (U14) SZEOL SC – OMTK-ULE 1913 3:4. Az orosházi Téli Kupa záró napján az OMTK-ULE U9 csapatai a 7. és 8. helyen végeztek. BT

GRUNDBIRKÓZÁS

Az Eötvös iskola diákjai képviselték megyénket az országos grundbirkózó diákolimpián Veszprémben. Február 25-én az I. korcsoportban az Eötvös 4:3-ra legyőzte a Szigetvárt, 6:1-re a Sümeget és 4:3-ra a Tófej csapatát. A helyosztókat követően a bronzérmet szerezte meg az orosházi iskola. A csapat tagjai: Pleskonics Máté, Oláh Tamás, Baranyai Bence, Boldizsár Krisztián, Szabó Dávid, Szabó Dániel, Pipis Zsombor, Balda Marcell, Kiss-Horváth Kende Manó. Február 26-án a II. korcsoportban a leányok az 5., a fiúk a 10. helyen végeztek. – A gyerekek mindkét napon derekasan küzdöttek és nagyon elfáradtak. Büszkén képviselték iskolájukat és megyéjüket az országos megmérettetésen. Sok új dolgot tapasztaltunk és láttunk – vélekedett a kétnapos versenyről Almási Gyula testnevelő, aki Jeszenszky P. László edzővel volt a felkészítő. bt


MOZAIK

8 PATIKAÜGYELET Március 6-tól március 12-ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21. Tel.: (68) 512-720 Március 13-tól március 19-ig: Csillag Gyógyszertár Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183

OROSHÁZI ÉLET • 2017. MÁRCIUS 10 • XXII/9. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Sikerklub a fiatalokért

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet)

FOGADÓÓRA Lövei Ferenc, a 4. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart március 13-án, 14 órától az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. épületében (5900 Orosháza, Fürdő utca 5.). Bojtor István alpolgármester fogadóóráját március 14-e helyett március 16-án, csütörtökön 13 órától tartja.

ÉTELOSZTÁS Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület március 12-én, vasárnap 11 órától ruhabörzét, 12 órától pedig ételosztást tart a Képessy utcai Civilek Házánál.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Mezőőrség 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

Ali doktor arra biztatta a fiatalokat, itthon keressék a boldogulást • fotó: Rajki Judit Új programsorozatot indított a GYIÖK. A cél, hogy bemutassanak olyan helyi, környékbeli, vagy Orosházáról indult személyeket, akik sikereket értek el.

PROGRAMSOROZAT – Szép számmal érkeztek az érdeklődők március 2-án a Diáktanyára. A programmal főként a fiatalokat kívánják megszólítani, de vár-

Virágzik a hérics

KUTYASZORÍTÓ Matteót, Elisával együtt a határban találták. Matteo nyakában a vastag lánc arról tanúskodott, hogy megkötve tartották. Szőre csapzott volt, a lába pedig sérült. Szófogadó, nyugodt kutya, végtelenül kedves, barátságos, gyermekszerető. Hűséges, imádja az embereket, nem félénk, nem bizalmatlan. Nagyon ragaszkodó, tanulékony, igényli a foglalkozást. Keverék, nagy testű kan kutya, a Szikhát kutyamenhelyen várja új gazdáját. • 06 (70) 619-2307 • Kóbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • facebook.com/kutyamenhely/ • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

Négynapos ünnep.

Az Országgyűlés március 7-i ülésén, a Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára 163 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így idén április 14-től négynapos munkaszüneti ünnep-

pé válik a húsvét. Ezzel tizenegy olyan munkaszüneti nap lett, amely hétköznapra esik, illetve eshet. A nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek, amelyen Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről emlékeznek meg. sgy

Megkérdeztük

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin március 9-én, csütörtökön 19:30-tól. Ismétlés március 10-én, pénteken 19:30-tól, március 11én, szombaton 15:30-tól és március 12-én, vasárnap 11:30-tól. Orosháza város képviselő-testületének soros ülése élőben március 10-én 9 órától, a felvétel ismétlése március 14-én, kedden 12 órától.

ják az idősebbeket is. Elsőként dr. Alzubi Ali (képünkön jobbról) sebész szakorvos vett részt a beszélgetős délutánon. Az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormány-

zat programját az önkormányzat támogatja, hiszen számukra is fontos a fiatalok itt maradása. – Ez a mi célunk is. A meghívott vendégeinken keresztül mutatnánk meg a fiataloknak, nem kell elhagyni a várost vagy az országot, hogy sikeresek legyenek – mondta Lovas József (képünkön balról) szervező. Dr. Alzubi Ali őszintén beszélt arról, hogy voltak máshonnan is ajánlatai, de kitartott Orosháza és a kórház mellett. Bizonyítási vágy hajtja, különösen a sebészeti osztály vezetésével kapcsolatban. Kifejtette véleményét a külföldi munkavállalásról is. Úgy véli, nem minden az anyagi szempont. – Külföldön nem kapod meg azt a szeretetet és nyugalmat, mint itthon. Ott csak robotnak tekintenek, nem érzed magad embernek – mesélte el Ali doktor egyik kollégája tapasztalatait. A kiváló szakember többek között azt is elmondta, hogy szabadidejében leginkább tanul. Idén fogadalmat is tett: nem hagyja, hogy a munka elvegye őt családjától. PÁ

A vese világnapja alkalmából ingyenes szűrővizsgálatok voltak a kórházban. Megkérdeztük rovatunkhoz is ez adta a témát.

A Körös–Maros Nemzeti Park tájékoztatása szerint a fokozottan védett növényfajnál február 27-én jelentek meg az első virágzó tövek. Ennek apropóján mutatjuk meg, hogy tavaly kollégánk, Rosta Tibor is lencsevégre kapta.

A szezon első versenye

Sikert hozott Az Orosházi Mazsorett és Táncsport Egyesület versenyzői remek teljesítménnyel kezdték a 2017-es évet. A Szolnok Open 2017 elnevezésű gálán 42 településről, 38 mazsorettcsoportból, 1309 sportoló vett részt. Az orosházi eredmények: gyermek Baton Solo Basic: Székács Virág 1. helyezés, gyermek Baton Solo Basic: Csernus Dominika 2. helyezés, gyermek Baton Solo Verseny: Lőrincz Dorina 6. helyezés (17 versenyzőből). Gyermek Pompon Duó Basic: Kalmár Zita, Rajki

Mercédesz 2. helyezés, junior Baton Solo Basic: Osztás Rebeka 1. helyezés. Tradicionális gyermek Baton Mini: Czeilinger Martina, Oláh Eszter, Kalmár Zita, Székács Virág, Németh Dorina, Ficzere Alexa, Lőrincz Dorina, Csernus Dominika: 1. helyezés. Tradicionális mini Baton Csapat: Dancsó Flóra, Horváth Csenge, Stelbaczki Réka, Debreceni Kincső, Czeilinger Martina, Somodi Hanna, Albert Noémi, Nagy Cintia, Dancsó Kinga, Szűcs Letícia, Németh Laura Szofi, NagyNóra, Sárközi-Hajdú Zsófia: 1. helyezés. -k

Dr. Igriczi Lajos Békéscsabáról érkeztünk a rendezvényre, mert felkeltette az érdeklődésünket, főként, hogy a vese világnapjához kapcsolódott. Fontosnak és jó gondolatnak tartom ezeket az ingyenes szűrővizsgálatokat, hisz általuk is időben felismerhetővé válhatnak a betegségek. Molnár Ibolya Ötven éve vagyok cukorbeteg, figyelek az életmódomra. Alapvető

dolognak tartom, hogy ha vannak ilyen szűrővizsgálatok, akkor éljünk vele. Egyfajta állapotfelmérésnek tekinthetjük, és gondoskodhatunk a megelőzésről. Időben léphetünk, és fontos, hogy pozitívan álljunk a dolgokhoz. Tóth Sándorné Fontos a megelőzés, ha véletlenül valamit találnak, akkor időben utánajárhatok. Egyébként is rendszeresen járok szűrésekre, megnyugtatnak ezek a vizsgálatok.

A HÉT EMBERE Zölden, zöldben gondolkodva – Hajdú Zoltán a Hét embere.

1979-ben született Orosházán, Gyulán járt szakközépiskolába, Kecskeméten szerezte diplomáját, 2004 óta dolgozik az önkormányzatnál. Jelenleg a hatósági és önkormányzati környezetvédelmi feladatok ellátása tartozik hozzá. Gyermekkora óta a növények, a természet szerelmese, a középiskola, a technikusi képzés, a főiskola is mind-mind a növények körül forgott. – Nagyon szeretnék a városban egyre több fasort, egyre értékesebb és szebb növényállományt telepíteni és élvezni a látványát – emeli ki. Hitvallása szerint sokkal környezettudatosabban kellene élnünk, szép környezetet teremtve magunknak, óvva-védve a természetet, mert a 24. órában vagyunk. Két kisiskolás gyermekét is erre tanítja. A Hét emberével hosszabb interjú a www.oroscafe.hu oldalon. CSJ

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: Lajti Tímea. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.