2017.04.21/14. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2017. ÁPRILIS 21. • XXII. ÉVFOLYAM • 14. SZÁM

4

Színesebb ebédlő

3

Fejleszt a Guardian

6

Évadnyitó majális

Rákóczi kupagyőzelem

7

– A nyolc közé jutás volt a tét

– Jubilál az Orosházi Lovas Egyesület

Új, laminált üveggyártó sorral bővül a Guardian Glass orosházi gyára. A cég vezetése az ilyen típusú üvegtermékek iránti keresletnövekedésre reagált a lépéssel, egyben az itteni tükörgyártás megszüntetése mellett döntött. » További részletek: 2. oldal

Aranymasni találkozó 13. alkalommal

Mit tehetnék érted?

A kulturális találkozó egyre népszerűbb Az Aranymasnira 16 intézményből jelentkeztek résztvevők, akik több kategóriában – vers, próza, tánc, színjátszás – mutatkoztak be. A színházterem is megtelt nézőkkel, több mint négyszázan tekintették meg a produkciókat. A találkozó keretében képzőművészeti kiállítást is rendeztek, hogy azoknak is

5

– Leviczki-Szúmann Ilona realizmusa

– Hárommillió forintból új étkezőbútorok

Kincs a föld alatt

Amikor a táj tanít

teret adjanak a bemutatkozáshoz, akik szerepelni nem szeretnek, vagy nem tudnak, de kézügyességük jó, így megmutathatják képességeiket ők is. A Vadvirág Esély Klub „Fogyókúra” bohózatát a zsűri harmadik helyezéssel jutalmazta. A képzőművészeti pályázaton Kacsala Norbert különdíjat kapott.

fotó: Rosta Tibor Ezzel a mottóval rendezte meg az Egységes Szociális Központ Vadvirág Esély Klubja április 20án az akadályozottsággal élők kulturális találkozóját a művelődési központban. ELFOGADÁS – Sokszínű, értékteremtő és lélekemelő – röviden így jellemezhetnénk az Aranymasni

találkozót, aminek legfontosabb célja, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson az akadályozottsággal élőknek, megmutathassák, mi mindenre képesek. – A művészeti oktatás az akadályozottsággal élők számára olyan terület, ahol varázsütésre megszűnik az akadály. » folytatás a 4. oldalon

Egyre többen

A speciális táplálkozási igényű gyermekek számáról készült új felmérésről és az érdekükben történt előrelépésről számolt be április 12-én Kovács Péter Dávid önkormányzati képviselő és Tóth Margit, a DALI-ÁS KLUB Közhasznú Egyesület vezetője. – Az önkormányzat számára fontos feladat az ételallergiával küzdő családok segítése. Kedvezményes áron biztosítjuk számukra a speciális étkeztetést. Együttműködünk a DALI-ÁS Klubbal, és a lehetőségekhez mérten segítünk – emelte ki Kovács Péter Dávid. Tóth Margit az új felméréssel kapcsolatban elmondta, 281 esetben érkezett olyan válasz, melyben valamilyen orvosi előírású diétát kell az érintetteknek tartaniuk. A legutóbbi, 2012-es felmérés adataihoz képest ez 3,6%-os emelkedés. Legtöbben tejfehérje-, laktóz- és tojásmentes étkezéssel érintettek. Az otthonról hozott, vagy speciális konyháról rendelt ételt az intézményekben helyben melegítik a gyerekek számára. Ezt a folyamatot könnyíti a Békés Megyei Önkormányzattól kapott segítség. Az egyesület a támogatásként kapott 25 ezer forintot saját erővel kiegészítve két mikrohullámú sütőt vásárolt, melyeket a diákélelmezés Deák Ferenc utcai tálalókonyháján helyeztek használatba. A segítő közösség továbbra is felajánlja szolgálatát, várja azon családok jelentkezését, ahol valamilyen táplálékallergiával küzdenek. csj

Babaköszöntő Orosházán

A Petőfi Művelődési Központ adott otthont április 11-én a babaköszöntő rendezvénynek, összesen 103 családot hívtak meg, gyermekeik 2016. július 1. és december 31. között születtek. Az ifjú orosháziakat és szüleiket Dávid Zoltán polgármester köszöntötte. – Nincs annál örömtelibb pillanat, mint amikor egy új élet születik egy családba, amelyik várta, akarta és végtelenül szereti őt. Örömmel

látom, hogy Orosházán jó néhány családnak volt boldog pillanat a várva várt családtag érkezése – fogalmazott a polgármester. Kiemelte, az orosházi városvezetés számára fontos a családok támogatása és a város lakosságmegtartó erejének növelése. A programnak kiváló kiegészítést nyújtó zenés előadások után a családok jóleső érzéssel vették át az ajándékcsomagokat. A Városháza sajtóanyagából meg-

tudtuk, a képviselő-testület tavaly május 30-án egybehangzó igennel szavazta meg a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítását, melynek- értelmében a városvezetés minden orosházi újszülöttet és családját 18.000 Ft értékű Erzsébet-utalvánnyal támogat, illetve egy babanaplót és egy babaköszöntő képeslapot is ajándékoz számukra. Az eseményről készült fotógaléria az OrosCafén található. -tk

Az ifjú orosháziakat és szüleiket Dávid Zoltán köszöntötte • fotó: Rajki J.


KÖZÉLET

2 TRAFFIPAX 04. 21.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent I. u., 04. 22.: Csorvási út, Aradi u., Huba u., 04. 23.: Iglói u., Aradi u., Csorvási út, 04. 24.: Csorvási út, Iglói u., Gyopárosi út, 04. 25.: Iglói u., Csorvási út, Székács J. u., 04. 26.: Szent I. u., Aradi u., Vásárhelyi út, 04. 27.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent I. u., 04. 28.: Csorvási út, Aradi u., Huba u., 04. 29.: Iglói u., Aradi u., Csorvási út, 04. 30.: Csorvási út, Iglói u., Gyopárosi út

OROSHÁZI ÉLET • 2017. ÁPRILIS 21. • XXII/14. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Új gyártósor, bővülő termékpaletta

Fejleszt a Guardian

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Állások. Szellemi munkakörök: óvónő, titkárnő, műszakvezető, részlegvezető, minőségellenőr, beruházómérnök, gépészmérnök, projektmérnök, hegesztőmérnök, minőségbiztosítási mérnök Fizikai munkakörök: bolti kisegítő, baromfigondozó (Tótkomlós), pincér, bolti eladó, bolti eladó (Kardoskút), udvaros, gipszkartonszerelő, pék, gyógytornász (Tótkomlós), villanyszerelő, anyagmozgató, hűtő- és kenőanyag-kezelő, húsfeldolgozó, hentes, köszörűs, megmunkáló központkezelő, nyílászáró-beépítő, élelmiszeripari gépkezelő, bolti eladó, éjjeliőr (Tótkomlós), pultos, állatgondozó (Békéssámson), lakatos, kőműves, virágkötő-bolti eladó (gyakornoki programba), vagyonőr, pultos (Nagyszénás), temetkezési dolgozó, szakács (gyakornoki programba), cukrász-fagylaltkészítő ügyvezető, pék (Tótkomlós), esztergályos, géplakatos, gépszerelőés karbantartó lakatos, karbantartó villanyszerelő, szerszámkészítő, hegesztő, építőipari segédmunkás, mezőgazdasági munkás, betanított gépkezelő, karbantartó műszerész, tollfeldolgozó (Árpádhalom) Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

Elismerés A Köz Szolgálatáért Érdemjel Aranyfokozata kitüntetést adományozta Pintér Sándor belügyminiszter Miszlai Józsefnek. Az orosházi szakember korábban közgazdasági irodavezetőként dolgozott a Polgármesteri Hivatalban, jelenleg a Magyar Államkincstár hálózatirányításért felelős elnökhelyettese. KITÜNTETÉS – Miszlai József több

Az új gyártósor beindítása a 2016-ban megkezdett átalakítás következő lépése • fotó: Rosta Tibor Új, laminált üveggyártó sorral bővül a Guardian Glass orosházi gyára. A cég vezetése az ilyen típusú üvegtermékek iránti keresletnövekedésre reagált a lépéssel, egyben az itteni tükörgyártás megszüntetése mellett döntött. ÁTALAKÍTÁS – A laminált üvegekre az elmúlt években folyamatosan nőtt az igény az európai piacon. Egyrészt számos országban ma már törvény írja elő a külső nyílászárók és a beltéri ajtók, ablakok esetén is biztonsági üvegek használatát. – Másrészt, az épületeket az em-

berek kereskedelmi vagy lakáscélú felhasználástól függetlenül szeretik nagyon nagy ablakokkal kapni, a több fény növeli a komfortérzetet. Ez is a ragasztott, laminált üveg felé tereli a piacot annak nagyobb szilárdsága miatt – fogalmazott Finta Ferenc ügyvezető igazgató hozzátéve, a laminált üveggyártás elindítása optimális termékskálát eredményez. Mindemellett az új sor beindítása a 2016-ban megkezdett átalakítás következő lépése, melynek során a vállalat átáll a hagyományos síküvegről a Guardian nagyobb fényáteresztő képességű üvegének gyártásá-

ra, egyúttal megszünteti az orosházi tükörgyártást. – Az új sor a tükörgyártó helyére épül, ott március 31-én fejeztük be a termelést, jelenleg az energialeválasztáson dolgozunk, az új gyártósor beindítását 2018. március 31-ére tervezzük – tájékoztatott Finta Ferenc. Hangsúlyozta: a cégvezetés részéről elismerés a régiónak és a városnak, hogy éppen itt valósítja meg a beruházást. Kifejezi a Guardian orosházi üveggyártás iránti elkötelezettségét. Pernyés Edit

mint 25 éve dolgozik a közigazgatásban, a hivatali ranglétrát alulról kezdte. Előbb ügyintézőként, 2000-től közigazgatási csoportvezetőként, 2007-től pénzügyi osztályvezetőként tevékenykedett. – Majd 2011-től egy szervezeti átalakítást követően közgazdasági irodavezető voltam az orosházi Polgármesteri Hivatalban egészen 2014-ig. Ebben az évben fogadtam el dr. Dancsó József felkérését az Államkincstár hálózatirányításért felelős elnökhelyettesi posztjára – részletezi pályafutását. A hálózati munka irányítása mellett például kiemelt feladata a közszféra egészére kiterjedő központosított illetményszámfejtés szakmai felügyelete. A kitüntetés kapcsán elmondta, az ilyen elismerés mindig egy csapatmunkának és nem az egyénnek szól. – Munkahelyi vezetőként jól tudom, hogy egyetlen vezető sem lehet eredményes összetartó és elhivatott munkahelyi kollektíva nélkül. Nagy hálával gondolok azokra a régi kollégáimra, akik a szakma minden apróságának bemutatása mellett megszerettették velem ezt a munkát, megtanítottak igazi csapatjátékossá válni – hangsúlyozta. pe

Pályázati forrásból hoznák létre

Hagyományőrző gazdaság Rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze Dávid Zoltán polgármester április 11-ére – határidős pályázat kapcsán kellett egyeztetnie a városatyáknak. A pályázat célja egy hagyományőrző gazdaság kialakítása a bónumi telephelyen. PÁLYÁZNAK – A múlt hét keddi, rendkívüli testületi ülésre egyet-

len napirendet tűztek ki, amit végül hosszas vita után, testületi többséggel elfogadott a grémium. Az előterjesztés szerint az Interreg V-A Románia–Magyarország Program keretében, más önkormányzatokkal, és szervezetekkel társulva valósulna meg a határokon átívelő, természeti értékek megőrzését célzó pályázat. Ebben Orosháza projektpartnerként vesz részt, a pályázat Orosházára eső

összege bruttó 94,2 millió forint, melyből a város 5% önerőt vállal. Az előterjesztő Fejes Róbertné alpolgármester kiemelte, az őshonos állatfajták tartása, tenyésztése és az ezekből származó termékek bemutatása a fő célkitűzés. A fejlesztés segítségével visszahozzák a mezőgazdasági képzést Orosházára, ráadásul a mintagazdaság turisztikai attrakció, és iskolák számára kiváló gyakorlati hely

is lenne. Az ellenzék komoly aggályait fogalmazta meg, többek közt a fenntartásra, illetve az egyik projektpartnerre vonatkozóan. Végül a testület többsége elfogadta a mintagazdaság létrehozását – Orosháza konzorciumi partnerként pályázik. Nem szavazták meg viszont az MSZP korrupcióellenes vizsgálóbizottság felállítását célzó javaslatát. Az ülésről részletes tudósítás az OrosCafén. v-m


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2017. ÁPRILIS 21. • XXII/14. • OROSHÁZI ÉLET

A DK programja

KÖZÉLET

644 ezüstpénzt tártak fel a múzeum régészei

Kincs a föld alatt

Sajtótájékoztatón ismertette a Demokratikus Koalíció (DK) országos programját Vadai Ágnes Orosházán. A 4-es számú választókerület számos településén aláírásgyűjtésbe kezdtek. Munkabér, nyugdíjak, oktatás és egészségügy. A négy legfőbb pontja a Sokak Magyarországa programnak, melyet – az április 20-i orosházi tájékoztató szerint – több száz szakértővel és a választópolgárokkal közösen alkotott meg a DK. A párt országgyűlési képviselője, Vadai Ágnes szerint ez egy ajánlat az ország polgárainak és a többi ellenzéki demokratikus pártnak is. – Az országjárás során kiderült, főként ezek a témák érdeklik a polgárokat. Hogyan lesz tisztességes bér, egy végig dolgozott élet végén tisztességes nyugdíj. Hogyan tudnak gyógyulni megfelelő egészségügyi intézményekben, illetve a gyermekeinknek milyen oktatási rendszert kívánunk építeni – emelte ki a képviselő. Az ellenzéki párt a 4-es számú választókerület számos településén aláírásgyűjtésbe kezdett, ami arról szól, hogy a térségbe érkező uniós források felhasználása kapcsán minél tisztább kép alakuljon ki. – Erre kérjük a támogató polgárok aláírását, hiszen komoly feszültségekről van szó. Az ide érkező források eredményeit alig látjuk, szeretnénk tudni, hova épültek be ezek a pénzek – mondta Papp Róbert, a Demokratikus Koalíció 4-es számú választókerületének ügyvezető alelnöke. PÁ

A Kopáncs-pusztai kincs kiemelkedő a magyar éremleletek sorában • fotó: Rosta Tibor Országos szinten is jelentős éremkincset rejtett a föld Tótkomlós határában. A Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársai márciusban tárták fel a tatárjárás idején elrejtett ezüstpénzeket. ÉRMÉK – A múzeum kilenc külsős munkatársa közül Kerekes György amatőr helytörténész volt az egyik főszereplője a sikersztorinak. Két évvel ezelőtt kezdett kutatásba régi tudományos folyóiratokban. Itt akadt egy olyan nyomra, melynek érdemes volt utánajárni.1919-ben az eke már fordított ki Ko-

páncs-pusztán dénárokat. Régi és újabb kiadású térképek segítségével sikerült beazonosítania azt a területet, ahol a két akkori gazda szántott. – A régészek az első érmék fellelése után behatároltak egy kb. 30×50 méteres területet, ahol az elmúlt századok során az eke szétterítette az egykor elásott pénzeket. Maga az ásatás csak egészen pici, mindössze 2×2 méteres területre korlátozódott. Megtalálták a kincs magját, és az Árpád-kori kerámiaedény maradványait is – tájékoztatott a részletekről Bíró Gyöngyvér, a múzeum régésze.

A megtalált ezüstpénzek jó része friesachi (osztrák) dénár, jó néhány ezüstpénz való II. Géza idejéből, és van köztük egy kuriózum, a Robin Hood-legendából (is) jól ismert I. (Földnélküli) Jánoshoz köthető angol penny is. A Kopáncs-pusztai kincs a Békés megyei régészeti anyagnak talán legjelentősebb kincslelete. A most fellelt és jelenleg katalogizálás alatt álló leletegyüttes a tervek szerint Orosházán marad, a múzeumban láthatják majd az érdeklődők, leghamarabb május 13-án – mondta el Rózsa Zoltán múzeumigazgató. Csányi József

Mérlegen a hosszú hétvége

TURIZMUS – Az ideérkező vendégek első számú célpontja a fürdő volt, melynek látogatottságán meg is látszott a hétvégi roham. A négy nap alatt csaknem négyezren választották felüdülésül a medencéket és szaunákat. – Vasárnap közel álltunk ahhoz, hogy kitegyük a „megtelt” táblát, összességében április 14-e és 17-e között mintegy 3850-en keresték fel a fürdőt. Ez a nyári időszaknak megfelelő látogatólétszám – tájékoztatott Benkő Ferenc, a fürdőt működtető Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Az Alföld Gyöngye Hotel ugyan-

ÜLÉSEZNEK Soros ülését tartja április utolsó péntekjén Orosháza város képviselő-testülete. Az április 28-ára kitűzött egyeztetés 9 órakor kezdődik a városháza nagytanácskozó termében. Az ülésen – melyet közvetít a városi tévé és online tudósít az OrosCafé – számos napirend kapcsán döntenek a városatyák.

MEGHIBÁSODOTT

Telt házas szállodák, nyári forgalom a fürdőben

A nagypéntekkel négynaposra bővült húsvéti hosszú hétvégét idén is sokan használták utazásra. Orosháza-Gyopárosfürdő nagyobb szállodái végig telt házzal üzemeltek, de a magánszálláshelyek és az apartmanházak telítettsége is elérte a 80-90 százalékot.

3

csak telt házat könyvelhetett el. Mivel ebben az időszakban az év egyik legmagasabb árán értékesíthetik a szobákat, így kedvezményekkel nem készültek, számos gyermekprogrammal azonban igen. – A parkban felállítottunk egy ugrálóvárat, kézműves foglalkozásokat tartottunk, volt arcfestés, a húsvéthoz kapcsolódóan pedig tojáskeresés, rajzverseny és nyuszisimogató. Az étteremben húsvéti ételeket szolgáltunk fel – részletezte az ünnepi kínálatot Csobota-Kis Árpád szállodavezető. Az aktív kikapcsolódást keresők kölcsönözhettek kerékpárt, mozoghattak a frissen megnyílt Kalandparkban, és elindult a Dotto-kisvonat is, melynek 700 utasa volt a hosszú hétvégén. Gyopárosfürdő kiváló mutatóit nem csak a húsvéti hétvége adta. A korábban, a Jövő Építők TDM által ismertetett adatok alapján az országos statisztikát nagymértékben meghaladva a vendégek száma 15, a vendégéjszakáké 14 százalék-

Az orosházi O-I Manufacturing Magyarország Kft. üveggyártó kemencéjében váratlan technikai meghibásodás történt április 12-én. Az orosháziak mellett Mezőkovácsházáról és Hódmezővásárhelyről is vonultak tűzoltók, valamint Békéscsabáról a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és mobil labor hivatásos tisztjei is a helyszínre érkeztek. Folyamatos méréseket végeztek az üzem környezetében, veszélyes gáz nem volt kimutatható, egészségügyi határérték feletti mennyiséget nem mértek. Az üzemet kiürítették, majd ipari ventilátorok segítségével átszellőztették. Személyi sérülés nem történt. s

RENDŐRÖK NAPJA Szent György-nap, a rendőrség napja alkalmából április 24-e munkaszüneti nap a rendőrség hivatásos állománya számára. Ezért a megyei rendőr-főkapitányságokon, a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken ezen a napon az ügyfélfogadás szünetel. A hatóság tájékoztatásából kiderül, a bejelentések felvétele a munkaszüneti napon is biztosított a rendőrkapitányságokon.

BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁS A Kisharang Bölcsőde (Zöldfa utca 8–10.) a 2017/2018-as nevelési évre nyílt nappal egybekötött beiratkozást tart április 24–25-én, 9–10.30 óra között. Az érdeklődő szülők és gyermekeik belekóstolhatnak a bölcsődei életbe, részt vehetnek szabadidős programjaikon. Információ a +36 70/4666551-es telefonszámon.

HATÉKONYABBAN

Nyári időszaknak megfelelő látogatólétszám volt a fürdőben • fotó: Rosta kal emelkedett tavaly az előző év adataihoz képest az immár gyógyhellyé minősített Gyopárosfürdőn. – Mióta szorosabbra fűztük a szakmai együttműködést a TDM ös�szefogásában, és Simonka György országgyűlési képviselővel hatékony a térség érdekképviselete, felkerült az ország turisztikai térképére Oros-

háza-Gyopárosfürdő. A városvezetés továbbra is elkötelezett a turizmus, Gyopárosfürdő fejlesztése mellett – emelte ki Elekes Lajos alpolgármester, hozzátéve, bíznak a jó szezonban idén is, többek közt az új szolgáltatások, a gyógyhellyé minősítés és a külföldi marketingkampányoknak köszönhetően is. PE

A Kliens útja az ellátórendszerben címmel az önkormányzat, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF), valamint a Petőfi Művelődési Központ szakmai konferenciát tartott április 6-án. A cél az volt, hogy a megyénkben működő, szenvedélybetegekkel foglalkozó egyesületek, civil szervezetek megismerjék egymás munkáját. Dávid Zoltán KEF-elnök kiemelte, fontos a hatékonyabb ellátás, hogy a segítséget kérők időben eljussanak a megfelelő szervezethez. A pályázati forrásból megvalósult konferencia keretében középiskolások, szakemberek is megtekintették a Függésben c. színházi előadást. sgy

PERMETEZNEK Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy cégük Orosháza közterületein lévő vadgesztenyefák permetezését végzi április 22 és május 13 között. Az alábbi szereket használják fel: Mospilan 20SG 0,4 kg/ha; Topas 100 EC 0,5l /ha; Dimilin 25WP 0,5 kg/ha; Silwet 0,15 l/ha. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő 14 nap, munkaegészségügyi várakozási ideje 0 nap. A szerek méhekre nem veszélyesek, vizekre kifejezetten veszélyesek.


OKTATÁS

4 MATEMATIKÁBÓL A Bolyai János Matematikai Társulat Békés Megyei Tagozata a közelmúltban 21. alkalommal rendezte meg Gyulán a Hajnal Imre Matematika Tesztverseny és Módszertani Napot, ahol hat tanuló képviselte az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégiumot. A versenyre Békés és Csongrád megyéből, valamint Felvidékről, Partiumból és a Vajdaságból is érkeztek – írja beszámolójában Bús Natália, a Táncsics gimnázium tanára. Miközben a versenyzők a 90 percesre tervezett, 25 feladatból álló tesztlapot töltötték ki, addig az érdeklődő vendégek előadásokat hallgathattak meg a matematika világából. Az eredményhirdetésen dr. Németh József zsűrielnök értékelte a versenyzők munkáját, kiemelve, hogy a legjobb tanulók a nehéz feladatok ellenére nagyon szép eredményt értek el. A táncsicsosok eredményei az OrosCafén. –p

OROSHÁZI ÉLET • 2017. ÁPRILIS 21. • XXII/14. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Hárommillió forintos beruházás

Színesebb ebédlő

EREDMÉNYESEN Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7. osztályos tanulója, Alzubi Fatima kitűnő tanulmányi eredményei mellett angol nyelvből is jelentős sikereket tudhat magáénak. A TELC megyei angol versenyen 2. helyezett lett, eredményének értékét emeli, hogy azt nem saját korosztályában, hanem a nyolcadikosok között indulva érte el. A városi-körzeti angol szóbeli versenyen Fatima bizonyult a legjobbnak, ahogyan a területi idegen nyelvi versenyen is. Ezeken a megmérettetéseken is nyolcadikos tanulókat utasított maga mögé. Az országos angol tanulmányi verseny megyei fordulóján elért eredménye alapján meghívták az országos döntőbe – írja beszámolójában az iskola. Az intézmény számos tanulója eredményes az angol nyelvi megmérettetéseken, erről az OrosCafén olvashatnak.

MEGYEI DÖNTŐN Remekeltek a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai. A Kaán Károly Természet- és Környezetismereti verseny megyei döntőjét 25. alkalommal rendezték meg, ahol a tanulóknak ismerniük kellett a természetismeret tantárgy tananyagát, Kaán Károly életútját, a TermészetBÚVÁR című lap kijelölt cikkeit, valamint két nemzeti parkot. Április 7-én tartották a megyei döntőt Békéscsabán, ahol az 5. osztályosoknál Szűcs Roland (felkészítője: Nassif-Bánfi Babett Anita) 3. helyezést ért el. A Teleki Pál földrajz-földtan verseny megyei döntőjét is 25. alkalommal rendezték meg. A tanulóknak számot kellett adniuk a földrajz tantárgy tananyagából, Teleki Pál életéből, a TermészetBÚVÁR című lap kijelölt cikkeiből, valamint a Filmdzsungel kijelölt filmjeiből. Az április 8-i, békéscsabai megmérettetésen a 7. osztályosoknál Irimiás Márk 2. helyezést ért el, míg a nyolcadik osztályosoknál Bárdi Levente 3. hellyel gazdagodott (felkészítőjük: Horváth Antal). -t

Az új étkezőbútorok a gyerekek tetszését is elnyerték • fotó: Rajki Judit Új étkezőbútorok fogadták a tavaszi szünetről visszaérkező diákokat a református iskola ebédlőjében. A mintegy hárommillió forintos beruházást saját forrásból valósította meg az intézmény. Másfél évvel ezelőtt nyáron a református iskola épületének külseje, ezúttal a konyha és az ebédlő esett át némi ráncfelvarráson. Az intézmény igazgatója, Kissné Bor

Emília kiemelte, arra törekszenek, hogy harmonikus belső környezetet teremtsenek az iskolában tanuló gyermekek számára. Így kicserélték a konyha padlóburkolatát, illetve új mosogatógépet is beszereztek. – Ezúttal új étkezőbútorok érkeztek iskolánkba, hiszen a régiek már nem feleltek meg a 21. század követelményeinek. A mintegy hárommillió forintos beruházást saját forrásból valósítottunk meg

– mondta az igazgató. A diákok először a tavaszi szünetről visszatérve találkozhattak az új, kényelmes berendezéssel. Szinte életre kelt az étkező a színes bútoroktól, mely a gyerekek tetszését is elnyerte. Megtudtuk, a jövőben további felújítási munkálatokat terveznek, hiszen az ebédlőben a nyílászárók már cserére szorulnak, ahogy a falak szigetelése is. Patakfalvi

Mit tehetnék... » folytatás az 1. oldalról

A személyiség teljes fényében felragyog. Átlagon felüli képességek bontakoznak ki, mellyel élményt nyújtanak másoknak is – hangsúlyozta Zalai Mihály a Békés Megyei Közgyűlés elnöke. Dávid Zoltán polgármester beszédében azt a kitartó munkát, akaratot emelte ki, ahogyan ezek a fiatalok készültek hónapokon át. – Bár ez egy verseny, de itt mindenki csak győztes lehet – hangsúlyozta a városvezető. Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ vezetője köszöntőjében a találkozó fontosságát méltatta, melynek keretében az akadályozottsággal élők saját egyéniségüket mutathatják meg. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Varga Imre, címzetes főiskolai tanár is, aki az esemény jelentőségéről szólt, hisz hozzájárul a társadalmi tudat formálásához. – Az Aranymasni túlmutat Orosházán, sőt országosan is ismert és példamutató – nyilatkozta. A vadvirágosok két produkciót adtak elő. Az egyiknél 3 intézmény – az Eötvös katolikus iskola, a Kossuth Lajos Szakképző Iskola Szóköz zenekara és a Vadvirág Esély Klub – közösen szerepelt a színpadon, a „Mit tehetnék érted?” című számot adták elő, különleges előadásban; jeleléssel, énekkel, tánccal, prózában. A második egy bohózat volt. A találkozóra az Eötvös katolikus óvoda is készült egy megható műsorral. Somodi Gyöngyi

A siker kulcsa: kemény, kitartó munka

Tehetségnap hetedszer Robotika bemutató, kiállítások és színdarabok – néhány a VII. Orosházi Tehetségnap és Tehetségkonferencia programjából, amit a Vörösmarty iskola szervezett április 10-én. BEMUTATKOZTAK – Orosz Lászlótól, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola intézményvezetőjétől megtudtuk, nyolc intézmény és szervezet tanulója, 17 bemutatón büszkélkedhetett tehetségével, amit konferencia követett a művelődési központban.

– Ezúttal olyan helyi kötődésű tehetségeket mutattunk be, akik saját területükön értek el sikereket – mondta az intézményvezető. Így esett a választás Károlyi Csilla világbajnok búvárúszóra, Kohut Petra gitártanár-kamaraművészre, illetve Horváth Péterre, az MTA Szegedi Biológiai Központ tudományos munkatársára. A beszélgetésen a meghívottak egyetértettek abban, hogy a tehetség önmagában nem elég, a siker kulcsa a kemény, kitartó munka. pá

Horváth Péter, Orosz László, Károlyi Csilla és Kohut Petra • fotó: Kecskeméti


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KULTURA • 2017. ÁPRILIS 21. • XXII/14. • OROSHÁZI ÉLET

KULTÚRA

Eredményes fesztivál

LEVICZKI-SZÚMANN ILONA REALIZMUSA

A tehetségekért

fotó: Rajki Judit

A Tavaszi Művészeti Fesztivált jelentős érdeklődés mellett 17. éve szervezi a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, idén március 31. és április 12. között zajlottak az orosházi programok.

Amikor a táj tanít

Újfalussy István festőművész bevezető gondolatait és a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadását követően nyílt meg Leviczki-Szúmann Ilona első önálló festménykiállítása április 6-án, a Városházi Galériában. FESTÉSZET – Multikulturális élményt kaptak a megnyitó résztvevői, akik az első percekben hegedűszó kíséretében mélyedhettek el

a falakon függő tájképek és csendéletek világában. Kivétel nélkül Kárpátalján, Horvát-, illetve Görögországban születtek, mindig ott, ahol az egy éve Orosházára költözött művésznő éppen élt. – Ki szoktunk menni a hegyek közé, ott alkotunk. Számomra a legjobb tanító a táj, a természet – fogalmazott. Szülőföldje, a Kárpátalja különösen sokszor megihlette erdőivel, patakjaival, de lankás völgyeivel is. A festészethez, bár mindig közel állt a

5

szívéhez, nem vezetett egyenes út. – Dolgozott tanárként, gyárban dizájnerként, majd ’77-től lett a munkácsi Orosz Drámai Színház festőművésze, fő művészeti rendezője, díszletfestője, dekoratőre 2013-ig – mondta róla beszédében Újfalussy István festőművész hozzátéve, egyéni kiállítása mégsem volt egészen idáig. A most megnyílt tárlat mintegy harminc képet vonultat fel és április 30-ig várja a látogatókat. Pernyés Edit

MŰVÉSZET – A programsorban koncerteket, szakmai napot, kiállítást, táncgálát és megyei versenyt is találtunk, ünnepi zárásként pedig a már hagyományos tanári hangverseny nyújtott kellemes kikapcsolódást április 12-én a Művészetek Házában, ahol a támogatóknak is megköszönték a segítséget. – Sokszínű fesztiválon vagyunk túl – emelte ki Kőszegi-Németh József intézményvezető, amikor a mintegy kéthetes programsorozat összegzésére kértük. – Nagyon

színes kínálatot tudtunk nyújtani, ha egy szóban kellene összefoglalnom: perspektíva. Ezt szerettük volna nyitni, hogy a legkisebb fellépőtől a volt növendékekig, sőt, a tanárokig látható legyen egy olyan fejlődési út, amelyen a tehetség és a gyermek végig tud menni – hangsúlyozta. Folytatják a tavaly elkezdett kezdeményezést, és külső telephelyeken, Nagyszénáson, Medgyesegyházán, Pusztaföldváron és Csanádapácán is megjelennek a fesztivál gálaműsorai, ide is várják az érdeklődő nagyközönséget. A Tavaszi Művészeti Fesztiválon a zene, a tánc és a képzőművészet tanszakon tanuló növendékek mutathatják meg mindazt, amit elsajátítottak az év során. VK

A fesztivált a tanárok hangversenye zárta • fotó: Rajki Judit

PROGRAMAJÁNLÓ

OROSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TISZTELETTEL HÍVJA ÉS VÁRJA

Előadás az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából a Petőfi Művelődési Központban április 21-én, pénteken 18 órától. Előadók: Koszorús Oszkár helytörténész, Orosháza díszpolgára és Németh Zoltán történelem, ember-, erkölcs-, vallásismeret szakos tanár, művelődésszervező.

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS

A Szakmák éjszakája elnevezésű rendezvény várja az érdeklődőket a GYSZC Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiumában április 21-én, 18 órától 22 óráig. MűKedvelő: biblioterápiás foglalkozást tartanak a városi könyvtárban április 22én, szombaton 14 órától.

Évfordulója

Klubnap keretében a Rock Klubban (Ady Endre u. 11.) április 22-én 19 órától a The Last Waltz, április 29-én 19 órától A rock nagyjai: John McLaughlin című filmeket vetítik.

ALKALMÁBÓL RENDEZETT ÜNNEPSÉGSOROZATRA

Kutató Tanáraink sorozat: Dr. Blahó János, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium igazgatója tart előadást „Tanulj tinó, ökör lesz belőled!” – Az oktatás közhaszna címmel a Táncsics gimnázium kollégiumi társalgójában április 27-én, csütörtökön 15 órától.

2017. április 24. (hétfő) 17.00 óra, Evangélikus templom Településalapítási ünnepség Ünnepi beszédet mond: Dávid Zoltán Orosháza város polgármestere

Dr. Demény János aneszteziológus, háziorvos tart előadást A nagy hús és fehérje mítosz címmel a Petőfi Művelődési Központban április 27-én, 18 órától. A Stiffler család síremlékének szentelését tartják a szentetornyai Corvin utcai temetőben április 28-án, pénteken 13 órától, katolikus és evangélikus szertartás szerint. A családot 1944. október 12-én ismeretlenek végezték ki. Társas-játék-est várja a gyerekeket a gyermekkönyvtárban április 28-án, 18 órától.

Az ünnepség keretében kerül sor a városi kitüntetések átadására Az ünnepi műsor közreműködői: A Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma diákjai

OMG! Orosházi Moly Galeri találkozó lesz a városi könyvtárban április 29-én, szombaton15 órától. ILOVSZKY BÉLÁNÉ IRÉNKE NÉNI SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZETT KIÁLLÍTÁSOK MEGNYITÓI: „Meglátni a szépet és ecsetet foghatni”: Petőfi Művelődési Központ, április 21., 17.30.

Kapcsolódó Rendezvények Április 21. (péntek) 16.00 óra Kerti Károly és tanítványai c. kiállítás Városi Képtár

Április 21. (péntek) 17.30 óra Ilovszky Béláné (Irénke néni) születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítássorozat nyitókiállítása Petőfi Művelődési Központ, színháztermi előcsarnok

Április 22. (szombat) 9.00 óra 11. Városismereti vetélkedő az Oros-haza Baráti Kör szervezésében Belváros

Április 22. (szombat) 11.00 óra Nemzetközi Szent György Lovagrend lovagavatási ceremónia

„Mezei virágok”: Táncsics gimnázium, április 24., hétfőn 10 órától. Orosháza

Április 25. (kedd) 17.00 óra A Báthory Júlia üveggyűjtemény ünnepélyes átadása

Petőfi Művelődési Központ, színházterem

Városi Képtár

Április 23. (vasárnap) 18.00 óra Az Orosházi Fúvószenekar 47. templomi hangversenye

Április 26. (szerda) 14.00 óra A kortárs magyar irodalom a kritika tükrében

Evangélikus templom

Justh Zsigmond Városi Könyvtár

Április 24. (hétfő) 9.30 óra „A schola pro urbe”

Április 28. (péntek) 18.00 óra Alma a fájától…

Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium aulája

Petőfi Művelődési Központ, Szokolay-terem

Orosházi Rákóczi Vasas SE – Szarvasi FC labdarúgó-mérkőzés, megyei I. osztály: április 22., 17 óra, rákóczitelepi sportpálya.

Április 29. (szombat) 19.00 óra Tánc Világnapja — Jubileumi táncgála ʼ50

Orosházi FKSE-LINAMAR – Eger SBS Eszterházy NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés: április 22., 18 óra, Eötvös-csarnok.

Április 24. (hétfő) 11.00 óra Koszorúzás a Harruckern-emléktáblánál Nagy Gyula Területi Múzeum

Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda sportcsarnoka (Eötvös tér 2.)

Evangélikus templom PETŐFI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. OROSHÁZA

„Tanyasi élet, háziállatok”: Nagy Gyula Területi Múzeum, április 28., 17 óra.

Április 22. (szombat) 17.00 óra Ünnepi hangverseny a reformáció 500. évfordulója alkalmából

A RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE A PETŐFI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT.

A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK!

„Virágcsokrok”: Városházi Galéria, május 4., 16 óra.

SPORT Városalapítási focikupát szervez a GYIÖK a Táncsics gimnázium műfüves pályáján április 21-én, 12 órától. Győri Antal sakk emlékverseny: április 22., 9 óra, Pacsirta utcai Pártok Háza.

XI. Orosházi nyílt gyermek-sakkbajnokság: április 29., 9 óra, Vörösmarty iskola. OMTK-ULE 1913 – Tótkomlósi TC II. labdarúgó-mérkőzés, megye III. osztály: április 29., 17 óra, OMTK-ULE műfüves pálya.


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2017. ÁPRILIS 21. • XXII/14. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Jubilál az Orosházi Lovas Egyesület

Évadnyitó majális

Helyben vállalkozva, minőséget teremtve

Az elismert rőfös

Városunkban kevés olyan ember van, aki ne ismerné vagy ne hallott volna már Jámbor Rudolfról. Szakmájában az ismertséget és elismertséget hosszú évek kemény kitartó munkájával érte el. A 65 éves sikeres vállalkozó elmondása szerint a kereskedelem veleszületett adottság volt, hiszen gyermekkorában számtalanszor megfordult a piacon árusként.

bővítették repertoárjukat. – A vevők elégedettsége és a szakma szeretete mindig is fontos volt számomra. Emellett ügyeltem, hogy kellő alázattal viseltessek a vásárlók és a kollégáink iránt, hiszen ezek nélkül egy cég nem juthat egyről a kettőre – emelte ki. Jámbor Rudolf nagy hangsúlyt fektet a jótékonyságra, számtalan alapítványnak tagja és alapítója is.

Idén is nívós versenyekkel szolgálnak a lósport szerelmeseinek • fotó: Domján Róbert Szép évfordulóhoz érkezett az Orosházi Lovas Egyesület az idén. Ötven éve annak, hogy 1967. június 22–23-án megtartották első nagyszabású lóversenyüket, két esztendő múlva pedig már az első nemzetközit. A jubileumi évben sem szűkölködnek majd programokban. Erről számolt be az egyesület elnöke, Tuska Pál. BOGÁRZÓ – 2016-ban négy szakágban – ügető, galopp, gyermek ügyességi és fogathajtás – nyolc versenyt bonyolított le az egyesület. 2017-re valamivel kevesebb, de mindenképp nívós versenyekkel szolgálnak a

lósport szerelmeseinek. Mint Tuska Páltól megtudtuk, hat versenyt terveznek a Bogárzói lóversenypályára, és egy fogathajtó verseny erejéig kilátogatnak Kardoskútra is. Ebben az esztendőben is megrendezik a Békés megyei „C” kategóriás fogathajtó versenyt, de nem maradhatnak el a galopp-, póni galopp és ügetőfutamok sem. Mint minden esztendőben, idén is május elseje nyitja a sort a Bogárzói lóversenypályán. – Az évadnyitó majálisra ügető-, galopp- és szabadidős fogathajtó versenyt terveztünk. Júniusban lesz gyermek ügyességi és díjlovas for-

duló, majd júliusban a „Gyepderby”, és így tovább egészen szeptemberig. Az ötvenéves jubileum alkalmából egy kis meglepetéssel is kedveskedünk szurkolóinknak. Nagyon remélem, hogy versenyzőink idén is, a tavalyihoz hasonló szép sikereket érnek el, és valóban nívós, jó versenyeken szórakozhat minél több orosházi és környékbeli – emeli ki Tuska Pál. Idén esedékes az Orosházi Lovas Egyesület életében a tisztújító közgyűlés is, melynek keretében megújul az egyesület vezetősége, de a hírnév, a hagyomány kötelez – várhatjuk a következő ötven évet. Csányi József

Hosszú évek kemény munkája van Jámbor Rudolf mögött • fotó: Rajki – Édesapám bádogosként a piacon adta el a portékáit, ahová elkísértem. Nem tartoztunk a jómódú családok közé, ezért amikor nehéz helyzetbe kerültünk, pirított tökmagot árultam a napi betevőért – mesélte. A méteráru szakmába egy véletlen folytán került, elmondása szerint papír- és vegyiáru kereskedőnek készült, de akkoriban férfiakat nem alkalmaztak. Így került az Univerzálhoz, majd rövid ideig egy barátja mellett dolgozott Hódmezővásárhelyen. A megszerzett tapasztalatokkal gondolta úgy harminc évvel ezelőtt, belevág saját vállalkozásába. Először 1987-ben megnyitotta rőfösboltját, majd a következőt Hódmezővásárhelyen, ezt a lakástextilbolt követte. Később járműkárpitok forgalmazásával

A céget nagy örömére négy gyermeke közül az ifjabbik Jámbor Rudolf viszi tovább, a közeljövőbeli tervüket már az utód valósítja meg, egy lakástextil kisáruház kialakítását. pá


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2017. ÁPRILIS 21. • XXII/14. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

A nyolc közé jutás volt a tét

BAJNOKI CÍM

Rákóczi kupagyőzelem

A Rákóczi Vasas bízik a sikeres folytatásban • fotó: Kecskeméti Krisztina A hétvégi füzesgyarmati 5-0-s vereség után a kupában vigasztalódott a Rákóczi. A telepiek a Megyei Kupában szinte kiütötték a Bcs. Jaminát és a nyolc közé jutottak.

Oh. Rákóczi Vasas – Bcs. Jamina SE 7-1 (4-1). Orosháza, OMTKULE Sportcentrum, 80 néző, vezette: Mihálik P. Rákóczi: Vígh – Ludányi, Kiss Z., Szabó N., Al-

OMTK-ULE: három pont

Élen állva

Az OMTK-ULE 1913 a középmezőnyhöz tartozó Kaszapert fogadta a Mátrai-stadionban nagypénteken. Nehezen lendült játékba az Orosháza, de félórányi játék után megtört a jég. Az ULE Buza mesterhármasával, valamint Harmati góljával hozta a kötelező három pontot. OMTKULE 1913 – Kaszaper FC 4 – 1(20). Orosháza, Mátrai Stadion. 200

néző, vezette: Kocsondi B. ULE: Marunák – Harmati (Dobi B.), Fekete, Debreceni (Pardi), Krivik – Fejes (Kránitz), Boros, Kánya (Elekes) – Mucsi, Buza, Lövei (Szemenyei). Gyimesi András: – Szervezett ellenféllel szemben lassabban játszottunk, ezért indult nehezen a mérkőzés, de megérdemelten nyertünk. Az orosházi csapat április 23-án Gerendáson lép pályára, a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban. betkó

bert L. (Mazán) – Márki, Bozsóki, Dudás (Vili M.) – Simon, Tasi (Sajti), Sindel (Németh G.). Edző: Polyák László. A Rákóczi támadólag lépett fel a

mérkőzés kezdetén. Az 5. percben Bozsóki szögletét Tasi csúsztatta fejjel a hosszú sarokba, 1-0. A 22. percben Bozsóki mélységi pas�szából Simon két csel után rúgott gólt, 2-0. A 28. percben Gál a jobbösszekötő helyéről tekert a jobb felső sarokba, 2-1. A 33. percben Dudás ugratta ki Mazánt, a fiatal csatár okosan helyezett a kimozduló kapus mellett a rövid sarokba, 3-1. A 39. percben Tasi 22 méterről bombázott a léc alá, 4-1. Szünet után, a 48. percben Simon forgatta meg védőjét, majd nyolc méterről lőtt a hálóba, 5-1. Az 54. percben Simon szögletét Ludányi fejelte a hosszú sarokba, 6-1. A 75. percben Simon 13 méterről lőtt a jobb alsó sarokba, 7-1. Polyák László: – Köszönjük az OMTK-ULE vezetőinek, hogy a műfüvön játszhattuk a mérkőzést. A mai napon mindenkinek játéklehetőséget adtam, amelyet a játékosok megháláltak, és szép gólokat rúgva juttatták a csapatot a legjobb nyolc közé. A Rákóczi Vasas bízva a sikeres folytatásban április 22-én 17 órától bajnoki mérkőzésen fogadja a rivális Szarvas csapatát. Betkó Tamás

Érkezik az Eger

A jelenleg 18 ponttal az élvonalbeli tabella 8. helyén álló Orosházi FKSE-LINAMAR felnőtt férfi kézilabdacsapata hétvégén folytatja a bajnoki menetelést. Újból hazai közönség előtt gyűjtheti be a pontokat a Buday-legénység. Nézzük, mit vár a vezetőedző. – Ismét az Eger gárdája ellen játszunk, ezúttal bajnoki mérkőzést. Ebben az évben az Eger a mi „mumus” csapatunk, ezt a sorozatot

szeretnénk már végre megtörni. Nagyon nehéz lesz, de képesnek tartom erre a csapatot, ráadásul nagyon fontos két ponttal lennénk gazdagabbak. Remélem, sokan kilátogatnak a sportcsarnokba és igen jó hangulatot teremtenek – emelte ki Buday Dániel a klub honlapjának nyilatkozva. Az Orosházi FKSE-LINAMAR – Eger SBS Eszterházy bajnoki találkozó április 22-én, szombaton 18 órakor kezdődik az Eötvös-csarnokban. vk

Orosházi éremeső A budapesti Körcsarnokban április 8-án rendezett válogatóversenyen remekül szerepeltek az orosháziak. BIRKÓZÁS – A 109 serdülő kö-

zött két érmet szereztek az orosházi Spartacus sportolói. A 34 kg-os súlycsoportban Anisa Price az élen végzett, míg Jochim Márk a 47 kg-os kategóriában második lett.

Az orosházi kadet szabadfogásúak 11 súlycsoportban 69 birkózó közül három aranyat zsebeltek be. Borgulya Márk 42 kg-ban, Lakatos Angelo 46 kg-ban, míg Rácz Richárd 50 kg-os súlycsoportban. Másnap a juniorok következtek, Balogh Zoltán és Szél Balázs súlycsoportjában az élen végzett, míg Villim István és Bakk Norbert az ötödik helyen zárt. pá

hosszu elet hirdetes 2017-04-18:Layout 1 4/18/17 1:47 PM Page 1

A HOSSZÚ ÉLET TITKA Ismeretterjesztô elôadás az egészséges életmódról az orosházi Petôfi Mûvelôdési Központban

A nagy hús és fehérje mítosz 2017. április 27. csütörtök, 18 óra

Az elôadó: Dr. Demény János aneszteziológus, háziorvos. elkötelezett híve a természetes gyógymódoknak és a betegségek megelőzésének. szorosan együtt dolgozik az eleki életmódközponttal. számos helyen tartott már előadást megyénkben az egészséges életmódról.

7 Miskolcon rendezték a sakk diákolimpia országos egyéni döntőit. A kétnapos, kilenc fordulóból álló versenyen kiválóan szerepeltek az orosháziak. A 4. korcsoportos, élőszámmal rendelkező fiúk versenyében negyven induló között megvédte tavalyi bajnoki címét Leszkó Bence, a Vörösmarty iskola tanulója. Ugyanebben a korosztályban, az amatőr leány sakkozók között a református iskola diákja, Kocmar Kitti a 2. helyezést érte el. Balázs Eliot, a Táncsics gimnázium tanulója a negyedik korcsoportos amatőr fiúk versenyében a 10. helyet szerezte meg. A 6. korcsoportos élőszámmal rendelkező fiúk közt Kunos Zoltán, a Székács iskola gimnazistája szintén a 10. helyen zárt. -p

A MAKK7 AZ ÉLEN Folytatódott a rájátszás a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. Mivel a Geli’s nem lépett pályára, a Makk7 győzelmével visszavette a vezetést. A felsőház eredményei: OROS-Linamar – Revans Otthon 2 3-6, KAZSZER FC – Guardian FC Orosháza 1-4, Makk7 – Barátság-Orosfarm SC 7-3. Az alsóház eredményei: AKG Zrt. – Gringo Burger FC 0-8, Telepi Ászok – Spárta FC 9-1, Boca Juniors – DSK FC 3-1, Szkaliczki és Társai Kft. – Linamar FC 4-5. Tabella az Oroscafén. bt

SZOROS VERESÉG Gödöllőre látogattak az orosházi NB I-es női asztaliteniszezők: Gödöllői EAC – PET-BAU ASE Orosháza 10-8, NB I-es női asztalitenisz-mérkőzés. Orosházi győztesek: Hudák Dorina, Szabó Mariann, Fuderer Dalma 2-2, Balogh Klaudia 1, valamint a Szabó – Fuderer páros 1. p

NŐI FOCI Elkezdődött a megyei női futsalbajnokság tavaszi sorozata, a negyedik fordulót rendezték a közelmúltban Csanádapácán. A Szentetornyai Amazonok megnyerte a fordulót, és „tapad” az összesített tabellán a Dévaványára. – Gratulálok a lányoknak, igazi csapatként játszottak, amely egy kiváló kapusteljesítménnyel párosult. Innentől kezdve egyre nehezebb lesz és sokat kell még tenni, hogy minimum ezt a helyet megőrizzük, vagy esetleg a titkon remélt eredményt elérjük – nyilatkozta a forduló után az Amazonok edzője, Zvolenszki Attila. Az 5. fordulót április 23-án, Dévaványán rendezik. bt

HÁTGERINC KUPA

Számít a hazai szurkolókra a csapat • fotó: Rajki Judit

JOGI ELŐADÓT KERESNEK Az Orosházi Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Orosházi Polgármesteri Hivatal jogi előadó munkakör betöltésére. • A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. • Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. • A munkavégzés helye: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. • A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: bizottsági és képviselő-testületi ülésekre előterjesztések készítése, elkészült előterjesztések jogi ellenőrzése. Helyi rendeletek, szabályzatok előkészítése. Szerződések, jogi

közlemény

állásfoglalások készítése. Hivatali levelezések jogi kontrollja. • A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 24. • A pályázatok benyújtásának módja. Postai úton: A pályázatnak az Orosházi Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., 12 óráig beérkezéssel). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 6-5/2017., valamint a munkakör megnevezését: jogi előadó. Személyesen: Hudákné Dombovári Orsolya, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., 1. em., 9. a. 12 óráig beérkezéssel. • A pályázat elbírálásának határideje: 2017. április 28. Bővebb információ: www.oroshaza.hu, www.oroscafe.hu.

Az Orosháza Úszó Egyesület hat versenyzője vett részt a hódmezővásárhelyi V. Hátgerinc Kupán. Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai az ország 23 egyesületének 347 résztvevője között álltak helyt. Antal András 100 m fiú hátúszásban és 200 m gyorsúszásban bronzérmet szerzett, az OÚE többi versenyzője pontszerző helyeken végzett. Részletes eredmények: www.oroscafe.hu. BT

VÍVÁS Budapesten rendezték a Bambi Férfi-Női Kard Budapest Bajnokságot, amely egyben Nádudvary István Emlékverseny is volt. A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület tagjai sikeresen szerepeltek. Női kard egyéniben Kis Abigél 41 induló között aranyérmet szerzett, férfi kard egyéniben Szigethy Mátyás 66 induló között 7. lett, Nemes Nina a 8. helyig jutott. V. Janecskó Dorina betegsége után tért vissza, és célját, a táblára kerülést teljesítve, a 32. helyen végzett. A csupán tízéves Papp Zsanett élete első versenyén szépen vívott, a 36. helyet szerezte meg. Betkó


MOZAIK

8 PATIKAÜGYELET Április 17-től április 23-ig: Szent István Gyógyszertár Orosháza, Szabó D. u. 3. Tel.: (68) 412-752 Április 24-től április 30-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175

OROSHÁZI ÉLET • 2017. ÁPRILIS 21. • XXII/14. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Tavaszi Színházi Esték Népszerű darab érkezett a Tavaszi Színházi Esték legutóbbi előadása keretében Orosházára, május 22-én újabb zenés vígjátékot mutatnak be.

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

LAKOSSÁGI FÓRUM Antal László, a 10. számú választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart április 25-én, 16 órától az Öreg Tölgy Idősek Klubjában (Orosháza, Iglói u. 7.), illetve május 2-án, 16 órától a Szentetornyai Közösségi Házban (Orosháza, Kosztolányi D. u. 2–4.). Sára Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart április 25-én, 17 órától az Eötvös iskola ebédlőjében.

RUHABÖRZE Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület április 23-án, vasárnap a Képessy utcai Civilek Házában 11 órától tavaszváró ruhabörzét tart, amit 12 órától ebéd követ.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Kórház 06 (68) 411-166 Mezőőrség 06 (70) 455-7831, 24 órán át hívható

fotó: Kecskeméti Krisztina

Több mint négy évtizedes hagyomány

KUTYASZORÍTÓ Gizda egy iskola udvarába tévedt, és onnan nem tágított. Boldogan játszott a gyerekekkel. Ő egy tökéletes kutya. Kedves, szófogadó, játékos, eleven, figyelmes és mindenkivel barátságos. Gizda hűséges társ, családi környezetben érzi igazán jól magát. Gazdájához végtelenül ragaszkodó kan kutya. • 06 (70) 619-2307 – kutyamenhely • Kóbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • facebook.com/kutyamenhely/ • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

A rendezettebb környezetért

Taroltak a legendák Megújulnak a padok

Több évtizedes múltra tekint vissza a Táncsics gimnázium rendezvénye, hisz immár 43 esztendeje tartották meg a Táncsics-napot, ahol a 11. évfolyamos tanulók versengtek az év osztálya címért. A hagyományoknak megfelelően Diákgálát tartottak április 11-én a művelődési központban, ahol hat osztály mutatta be táncát és humoros filmjét. Másnap már az iskolában gyűlt össze a diáksereg, különböző programokkal töltötték meg

az udvart és a termeket. A délutáni eredményhirdetésen derült ki, hogy ki készítette a legjobb videót, kinek a táncos produkciója nyerte el legjobban a közönség tetszését és a legfontosabb, melyik csapat lett az év osztálya. Végül a D’s are legends egyik kategóriában sem talált legyőzőre. – Mindenki tette a dolgát, közösen dolgoztunk meg a sikerért, emellett úgy gondolom, egész jó programokat sikerült szerveznünk – összegzett Blaskó Tamás, a párt vezetője. PÁ

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. A szomszéd vár című turisztikai magazin április 20-án, csütörtökön 19:30-tól. Ismétlés április 21-én, pénteken 19:30-tól, április 22-én, szombaton 15:30-tól és április 23-án, vasárnap 11:30-tól. Orosházi FKSE-LINAMAR – Eger SBS Eszterházy NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés április 24-én, hétfőn 17 órától.

Megtelt a művelődési központ színházterme április 10-én este, az Anconai szerelmesek című zenés komédia egy dél-olasz kisvárosba invitált a 70-es években, Don Tomao főszereplésével. A főbb szerepekben látható Fésűs Nelly és Dósa Mátyás nyilatkoztak stábunknak a darab sikerének titkáról, de azt is megkérdeztük, tapasztalataik szerint mekkora igény mutatkozik a színházra, az erről szóló videó az OrosCafén. Paprikáscsirke avagy Stex és New York címmel május 22-én este egy újabb zenés komédia nyújt majd önfeledt kikapcsolódást a PMK-ban. –taka

fotó: Kecskeméti Krisztina Az elmúlt időszakban Gyopárosfürdőn és a belvárosban is padokat helyeztek ki a városüzemeltetés dolgozói.

fotó: Rajki Judit

Kertművelőknek

Orosházán is elindult a jelentkezés „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos versenyre. Az önkormányzat több kategóriában várja minden konyhakerttel, gyümölcsössel rendelkező egyéni kertművelő és közösség nevezését. A karcagi alpolgármester, Kovács Szilvia által létrehozott programhoz első alkalommal csatlakozott az orosházi önkormányzat. A kezdeményezés célja, hogy a kertművelők munkája a versenynek köszönhetően kellő elismerést kapjon, emellett ösztönözze a lakosságot konyhakert kialakítására, gondozására, saját zöldség és gyümölcs termesztésére.

Az idei év kiemelt témája a hasznos rovarállomány, ezért külön előny, ha a kertművelők minél több ilyen rovart csalogatnak be a kertjükbe és tartanak ott. Életteret biztosítanak nekik, illetve mézelő növényeket termesztenek a méhek számára. A részvétel egyetlen feltétele, hogy konyhakerti zöldségeket, gyümölcsöket termeljen a kertművelő saját vagy bérelt földterületen. Nevezni hét kategóriában lehet május 20-áig a Polgármesteri Hivatal 2. emeletének 9. irodájában, valamint a www. alegszebbkonyhakertek.hu oldalon. A zsűri május 1-je és augusztus 15-e között, előzetes időpont-egyeztetés után két alkalommal tekinti meg a kerteket. A helyi eredményhirdetés szeptember 1-jén lesz. Pernyés

VÁROSKÉP – Benkő Ferenctől, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, hogy felújított padokat tesznek vissza a régi helyükre, néhol pedig újakat helyeznek ki. – Március végéig 48 padot újítottunk fel, az év végéig terveink szerint további százon végzünk el karbantartási munkálatokat. A Gyopárosi útra és a Barátság utcá-

ban új padokat helyeztünk ki – tájékoztatott hozzátéve, így a Gyopárosfürdőre érkezőket rendezettebb környezet várja. Megtudtuk, a városüzemeltetés maga szerzi be a nyers faanyagot és az öntöttvas padvégelemeket, majd ezekből állítják össze a kész padokat. A munkálatokat a közszolgáltatási szerződés keretén belül végzik el, illetve a Start helyi sajátosságokra épülő programban is biztosít keretet az önkormányzat. A felújítási munkálatokat az önkormányzat megrendelése alapján sorolják be. Patakfalvi Á.

A HÉT EMBERE Egykori élsportoló, ma edző és elhivatott pedagógus – Pásztor István a Hét embere

Aki a kézilabda pályáról ismeri, annak Pásztor Öcsi. Születése szerint szabolcsi fiú. Mátészalkán nőtt fel, ott végezte el az általános és a középiskolát, ott kezdett kézilabdázni ötéves korában. A sport elkísérte egész életében, és nyugodtan hihetjük, hogy továbbra is meghatározó lesz. A kézilabda, pontosabban egy Every Day-es meghívás hozta Orosházára 1999-ben. – Az azóta eltelt hosszú évek és a család is ide köt, ma már azt hiszem, nyugodtan vallhatom orosházinak magam. Életem három nagyon fontos eleme: a családom, a kézilabda és a tanítás. Mindhárom területen próbálom a tőlem telhető maximumot nyújtani – emelte ki. Feleségével példásan nevelik két fiukat, Zsombort és Kornélt. A senior magyar válogatottal kétszeres Európa-bajnok, és a tanári pályán is siker és megbecsülés övezi. Erre bizonyság, hogy a legutóbbi Táncsics-napon a diákok őt választották az Év Tanárává. Folytatás az OrosCafén. cséjé

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.