2017.06.16/21. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2017. JÚNIUS 16. • XXII. ÉVFOLYAM • 21. SZÁM

Útfelújítás a Kettőssánc téren

2

3

Aratásra készülnek a gazdák

A kihívások útján

– Csiki Rebeka kapta ezúttal a stafétát

4

– Diákok tégláiból épül a minitemplom

– Új aszfaltburkolatot kapott az úttest

Mindig számíthatunk rájuk

A közösség ereje

6

Ezüstérmes az OMTK-ULE 1913

7

– Gólzáporos győzelmet értek el a zárófordulóban

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően aratás előtt néhány héttel gépszemlét és tűzvédelmi oktatást tartott az Orosháza és Térsége Gazdakör, mely hagyományos határszemléjét június 23-án szervezi több helyszínt érintve. Részletek: 3. oldalon.

Ballagás: ünnepi díszben az iskolák

Mérföldkőnél a diákok

Újabb források Az elsőkörös nyertes pályázatok után újabb több mint 800 millió forinthoz jutott Orosháza a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP). Ezt a pénzt két projektre kapta, és költheti el a város.

A Székács iskolában csütörtök délután tartották a ballagási ünnepséget, 21 végzős búcsúzott • fotó: Rosta Tibor

Véget ért a 2016/2017-es tanév, itt a nyári szünet. Városunkban hét általános iskolában 273 diák ballag el, közülük többen a helyi középiskolákban tanulnak tovább, vagy tanulmányaikat az iskolájukban, vagy más városokban folytatják.

A ballagási ünnepségek sorát csütörtökön a Székács és Wesley iskolák nyitották, szombat délelőttre az Eötvös, református, Vörösmarty, Czina és rákóczitelepi intézmények borulnak virágba, köszöntve a búcsúzó diákokat. A ballagások

miatt szombaton nagy forgalomra lehet számítani, közlekedjenek fokozott figyelemmel. Szerkesztőségünk az olvasókra bízta, döntsék el, melyik végzős általános iskolai osztály legyen A tanév osztálya. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola 8. c osztálya

kapta a legtöbb voksot, így övéké A tanév osztálya cím 2017-ben. Második helyen a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 8. a osztálya végzett, harmadikként a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 8. b osztálya. vk-sgy

FEJLESZTÉS – A döntéshozók támogatták az úgynevezett barnamezős területek rehabilitációjára beadott pályázatot, 420 millió forintot ítéltek meg egy közösségi tér kialakítására a volt laktanya hátsó területén. Nyert pénzt az önkormányzat a belvízelvezető csatornarendszer korszerűsítésére is, összesen 400 millió forintot. – Örömmel fogadtam a hírt, hogy zöld utat nyert a gyopárosi rendezvénytérre vonatkozó beruházásunk és a csapadékvíz-elvezető rendszert fejlesztő projektünk. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy a beruházások megfelelően legyenek előkészítve, és hogy megértessük a döntéshozókkal, milyen fontosak az itt lakók számára – emelte ki Dávid Zoltán polgármester. Megkérdeztük a fejlesztési ügyekért felelős alpolgármestert is a pályázatokról. Elekes Lajos lapunknak elmondta, hogy az itt élők jogos igényeire alapozva folytatják a munkát a fejlesztési pályázatok vonatkozásában, és nagy reményeket fűznek a további források elnyeréséhez a térség hatékony érdekképviseletének köszönhetően is. Suki Z.

Elismerték az év kéklámpásait Rájuk mindig lehet számítani, ők azok, akik segítenek, ha baj van. Ezt az áldozatos munkát elismerve adta át június 14-én, a Városházán az év rendőre, év tűzoltója és az év mentőse díjat Dávid Zoltán polgármester. Orosháza vezetője elmondta, hogy évekkel ezelőtt azért hozták létre a díjat, hogy megköszönjék a hivatásos dolgozók munkáját, akik a mindennapokban saját életüket

kockáztatva mentik a helyiek életét, illetve védik biztonságukat. Idén az elismerés Pető Krisztián rendőr főtörzszászlósnak is járt, aki már 1996 óta viseli az egyenruhát. – Nemcsak nekem, hanem kollégáimnak is, hiszen mindent közösen végzünk, így a siker is közös – hangsúlyozta. Az idei év tűzoltója Kozma Ádám tű. törzszászlós lett, aki szerint az elmúlt tíz év munkáját koronázta meg az oklevél.

A mentősök közül Molnár István Csaba vehette át az oklevelet. A mentőgépkocsi-vezető immáron két évtizede rója a város utcáit. – Korábban sosem készültem erre a pályára, a sors hozta így, hogy mentős lettem. Nem bántam meg, hogy így alakult, hiszen a hivatásommá vált – mondta büszke mosollyal. A Városi Kéklámpás Napot többek között az ő tiszteletükre is rendezték, amelyről összeállításunkat a harmadik oldalon tekinthetik meg. PÁ

Dávid Zoltán, Pető Krisztián, Molnár István Csaba, Kozma Ádám és Vincze Tibor a városházi átadón • fotó: Rajki Judit


KÖZÉLET

Bérunió A bérunió egyike lehet azon eszközöknek, amelyek segítenek megakadályozni a kivándorlást – mondta Gyöngyösi Márton, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője június 9-én, a Petőfi Művelődési Központban tartott sajtótájékoztatón. A politikus történelmi sikerként értékelte, hogy Brüsszel befogadta és regisztrálta a kezdeményezést. A dr. Szabó Ervin önkormányzati képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton elmondta, 27 év telt el a rendszerváltás és 13 év az európai uniós csatlakozás óta, az itt élők mégis hiába várták, hogy közelebb kerülnek a nyugati bér- és életszínvonalhoz. Úgy véli, az országot sújtó nagymértékű elvándorlás egyik ellenszere éppen a bérunió lehet. – Most, hogy Brüsszel jóváhagyta a kezdeményezést, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos és európai szintű aláírásgyűjtésbe kezd – emelte ki Gyöngyösi Márton. Ezzel a támogatással a háta mögött bírnák rá a párt és szövetségesei az Európai Uniót, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elv kerüljön be az uniós célkitűzések közé, és a közösség rendeljen a megvalósítása alá minden eszközt. PE

TRAFFIPAX 06. 16.: Csorvási út, Aradi u., Huba u., 06. 17.: Iglói u., Aradi u., Csorvási út, 06. 18.: Csorvási út, Iglói u., Gyopárosi út, 06. 19.: Iglói u., Csorvási út, Székács J. u., 06. 20.: Szent I. u., Aradi u., Vásárhelyi út, 06. 21.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent I. u., 06. 22.: Csorvási út, Aradi u., Huba u., 06. 23.: Iglói u., Aradi u., Csorvási út

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Állások. Szellemi munkakörök: irodavezető (nagyon jó angol nyelvtudással), szállítmányozási ügyintéző (diszpécser), pályázati ügyintéző, beszerző, pénzügyi-számviteli ügyintéző (Nagyszénás), forgácsoló részlegvezető, műszaki technikus, gyártástechnológus, műszakvezető, részlegvezető, minőségellenőr, beruházómérnök, gépészmérnök, projektmérnök, hegesztőmérnök, minőségbiztosítási mérnök, TPM koordinátor Fizikai munkakörök: darukezelő, festő, konzervipari betanított munkás, kenyérszeletelő, üvegátválogató, kőműves, ács, épületasztalos, felszolgáló, szakács, udvaros, CNC-gépkezelő, raktárkezelő, bútorasztalos, csőszerelő-hegesztő, tehergépkocsi-vezető (C+E+GKI), bolti eladó, pék, villanyszerelő, anyagmozgató, húsfeldolgozó, hentes, öntvényköszörűs, megmunkálóközpont-kezelő, nyílászáró-beépítő, kőműves, temetkezési dolgozó, pizzafutár, szakács (gyakornoki programba), esztergályos, géplakatos, gépszerelő- és karbantartó lakatos, karbantartó villanyszerelő, szerszámkészítő, hegesztő, mezőgazdasági munkás, betanított gépkezelő, gépbeállító, karbantartó műszerész, kertészeti segédmunkás, öntözőberendezés-karbantartó, építőipari segédmunkás Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

OROSHÁZI ÉLET • 2017. JÚNIUS 16. • XXII/21. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Újabb szakaszokon a megyében

Megújult a burkolat

A Kettőssánc téren mintegy 300 méteren végezték el az aszfaltozást • fotó: Rosta Tibor A Kettőssánc téren megújult az útburkolat egy része. Mintegy 300 méter szakaszon teljes szélességben új aszfaltburkolatot kapott az úttest. A közút saját forrásból valósította meg a felújítást. FELÚJÍTÁS – Békés megyében a már előkészítés alatt álló európai uniós forrásból finanszírozott Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), valamint a hazai forrásból biztosított útfelújítási programon túlmenően a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek idén lehetősége van saját, útkarbantartás-

ra fordítható keretéből – a folyamatos és ütemezett kátyúzásokon túlmenően –, viszonylag nagyobb felületen összefüggő, az út teljes szélességében terített aszfaltozási beavatkozásokra is – tudtuk meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályától. Ilyen munkát Orosházát érintően a Kettőssánc téren végez a közút mintegy 300 méteres útszakaszon. E beavatkozások első ütemben a megye minden térségét érintik, összességében mintegy 8 km hosszan. Az év folyamán, ugyanezen technológiával megyeszerte hasonló nagyságrendű,

további munkálatokat terveznek. Mint megtudtuk, a TOP pályázat keretében több mint 44 milliárd forint összegű támogatást nyert a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az összeállított projektlistában országosan 400 km mellékút felújítása történik meg. Ezek teljes körű útfelújítást jelentenek (méretezett pályaszerkezet, úttartozékok cseréje, esetleges kiegészítő létesítmények felújítása stb.), az érintett útszakaszok között megtalálható a Kevermes–Medgyesegyháza–Orosháza összekötő út is. Somodi Gyöngyi

Meghosszabbítva

Szelektív Több mint ötezer szelektív gyűjtőedényt vittek el eddig a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés keretében. Az átvétel időpontját július 30-áig meghosszabbították. Benkő Ferenc, az Orosházi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, pozitívak az eddigi tapasztalataik, egyre több helyen teszik ki a sárga szelektív edényeket, és ami a legfontosabb, a megfelelő hulladékot rakják bele. Hozzátette: a napokban nagyon sokan jöttek még az edényekért, ezért július 30-ig meghosszabbították az átvétel időpontját. Eddig 5121 darab gyűjtőedényt (sárga, komposztáló) vittek el. – Fontos, hogy a szelektív gyűjtésre kijelölt napokon a szürke és a sárga szelektív gyűjtőedényt egyszerre tegyék ki a lakosok. Párhuzamosan indulnak a gyűjtőjáratok, de nem egyszerre érnek az adott ingatlanhoz. Ezért sokszor úgy tűnhet, hogy nem viszik el a szelektív hulladékot. Amennyiben ez mégsem történt meg, kérjük, hogy telefonon értesítsék a diszpécsert, aki intézkedik az utólagos elszállításáról – tájékoztatott az ügyvezető. Az edények a DAREH tulajdonát képezik, ingyenesen biztosítják azokat, nem kell attól tartani, hogy bérleti díjat fog kérni a szolgáltató. Mintegy 250-en jelezték eddig, hogy kérik a szelektív edények házhoz szállítását. Amint befejeződött a kiosztás, utána viszik ki számukra az edényeket. esgyé

A közlekedés társasjáték: ismerni kell a szabályait

A nyári szünidő veszélyei

fotó: Kecskeméti K.

2

Vége az iskolának, kezdődik a vakáció. Ilyenkor megjelennek a „kulcsos gyerekek” és a külföldi turisták is, akik a saját közlekedési moráljukhoz szokva magabiztosabban lépnek le a járdáról, vagy tekernek az autók közt. KÖZLEKEDÉS – Magyarországon KRESZ-vizsgát csak a gépjármű-

vezetőknek kell tenniük, azonban a közlekedés szabályait mindenkinek ismernie kell, aki részt kíván venni a forgalomban. Gyalogosnak, kerékpárosnak egyaránt. – A legfontosabb, hogy ahol van kerékpárút, ott azt használnunk kell. Ez nem lehetőség, hanem kötelesség. Arra is figyeljenek, hogy ha a bicikliút véget ér, és a másik közlemény

GYERMEKORVOSOK RENDELÉSE A SZAKRENDELŐBEN Az önkormányzat értesíti a lakosságot, hogy dr. Csányi Ágnes, dr. Dimák Andor és dr. Maronyák Éva házi gyermekorvosok rendelésének helye 2017. június 12-től (hétfőtől) megváltozott. A Táncsics Mihály utca 3. szám alól a Könd utca 59. szám (Szak-

rendelő épülete) alá költöztek.

Kérjük a kedves szülőket és gyermekeket, hogy a megadott időponttól házi gyermekorvosukat az új helyen szíveskedjenek keresni! Bojtor István alpolgármester

oldalon folytatódik, azt a kerékpárról leszállva, a biciklit a zebrán, járdán tolva kell elérnünk és ott szállhatunk csak ismét nyeregbe – segít átismételni a szabályokat Kis Rozália rendőr főhadnagy. – Az, hogy kerékpárral nem tekerhetünk át a zebrán a gyalogosokkal együtt, nemcsak azokra a kereszteződésekre vonatkozik, ahol erre tábla figyelmeztet, hanem minden gyalogátkelőhelyre. Csak ott nem kell leszállni, ahol a gyalogátkelő mellett kijelölt kerékpárnyom van. További tilalmak: Egy 16 év fölötti kétkerekűző csak 1, tíz év alatti gyermeket szállíthat, akinek az ülése semmiképp nem lehet a kormányra erősítve. Egyirányú utcába csak akkor hajthatunk be forgalommal szemben, ha ezt kiegészítő tábla megengedi. Járdán biciklizni csak akkor szabad, ha az út állapota miatt ott nem lehet. – A gyalogosokra figyeljünk oda, hiszen ők a legsérülékenyebbek,

ha baleset történik. Indulás előtt – akárcsak egy autónál – mindig ellenőrizzük a kerékpár műszaki állapotát, felszereltségét. Vegyük tudomásul, hogy a közlekedés egy társasjáték, amibe, ha beszállunk, be kell tartani a szabályait. Az oroscafe.hu-n további jótanácsokat olvashat egy balesetet szenvedett gyalogos tollából. HB

A kerékpár kötelező tartozékai: 1 db csengő • elöl-hátul 1-1 db prizma • az első keréken 2 db macskaszem • 2 fék: az egyik kézifék kell legyen • sötétedés után: elöl-hátul 1-1 db lámpa (rászerelhető a biciklire vagy hordhatja a kerékpáros) • városon kívül: láthatósági mellény fényvisszaverő csíkkal


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET • 2017. JÚNIUS 16. • XXII/21. • OROSHÁZI ÉLET

KÖZÉLET

V. Városi Kéklámpás Nap: bankrablás és lövöldözés a főtéren

Mindig számíthatunk rájuk Lövöldözés a főtéren, látványos légibemutató és sziréna minden mennyiségben. Többek között ez várta a népes közönséget június 10-én. A cél, mint minden évben, most is az volt, hogy a három szervezet – tűzoltóság, rendőrség, mentősök – testközelből mutathassa be mindennapi munkáját.

Felvonulás, látványos bemutatók, programok minden korosztálynak a főtéri rendezvényen • fotók: Rajki

A szervezők idén újdonsággal is készültek, hiszen a készenléti rendőrség nem akármilyen légibemutatót tartott egy helikopterrel, később bankrablókat is fogtak, majd a kutyásegység megmutatta, milyen hatékony gépfegyveres támadó ellen. A bemutatók sora ezzel nem ért véget, de már a tűzoltók és a mentők is bekapcsolódtak. A megelőzés is fontos szempont volt, ezért a sátrakban újraélesztést is tanulhattak az érdeklődők. Megtekinthették a fegyvereket és eszközöket, de a kéklámpás járművekbe is bárki beülhetett. Videó és fotók az OrosCafén. –PÁ

3 ÁLLOMÁNYGYŰLÉS Ünnepélyes állománygyűlésen köszöntötte június 13-án a Készenléti Rendőrség Kelet-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság XXIV. Határvadász Bevetési Osztályának állományát Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Orosházán 2017 májusában kezdte meg működését a Készenléti Rendőrség osztálya. A jelenleg 158 főből álló egység átlagéletkora 32,5 év. Az osztály létszáma a Készenléti Rendőrség, illetve a megyei rendőr-főkapitányságok tapasztalt rendőri állományából pályázat útján kiválasztott 79 főből és a határvadászképzést követően kinevezett 79 főből tevődik össze. Az állomány ideiglenes elhelyezése a Gyopárosi út 1. szám alatt történik. Részletek az OrosCafén.

TÖRŐDÉS NAPJA A Budapest Bank orosházi fiókjának munkatársai révén június 3-án, a Törődés Napja keretében megújultak az Uzsoki utcai óvoda udvarán a padok, kerti bútorok és a homokozó. Az önkéntességnek nagy hagyománya van a pénzintézetnél: ennek jegyében rendezik meg a Törődés Napja programsorozatot több mint másfél évtizede. A bank munkatársai által végzett kétkezi munkán túl a pénzintézet 100 ezer forinttal járul hozzá a munkálatokhoz. – Azért erre az óvodára esett a választásunk, mert az önkéntesség szerves része az óvodai életnek mind a szülők, mind pedig az óvodapedagógusok részéről, ehhez szerettünk volna hozzájárulni – tájékoztatott Nagy Brigitta, a pénzintézet orosházi fiókvezetője. s

TIZENHÁRMAN

Aratásra készülnek a gazdák

Munkásszálló létesülhet Orosházán

Gazdaköri gépszemle Rendkívüli közgyűlés Munkásszálló kialakítására és intézményfejlesztésre pályázna Orosháza, azonban mindkettő benyújtásához szükség van a képviselők jóváhagyására. Ezért tartott rendkívüli ülést csütörtökön a városi képviselő-testület. Az ülésen szó volt az Alföldvíz Zrt. helyzetéről is, de arról zárt ülésen tárgyaltak.

Minden évben felhívják a gazdák figyelmét a veszélyekre • fotó: Rosta Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően aratás előtt néhány héttel gépszemlét és tűzvédelmi oktatást tartott az Orosháza és Térsége Gazdakör. Több helyszínre gyűjtötték egybe a gazdák gépeit, és ellenőrizték azok műszaki állapotát, felkészítettségét, a kötelező tartozékok meglétét. ELLENŐRZÉS – Az idei első gép-

szemlére a Forgácsrészi tanyán, Herczeg Tibor telephelyén gyülekeztek a környékbeli gazdák és munkagépeik. Kombájnok, traktorok, bálázók sorakoztak fel, melyeket Csongrádi Pál tűzvédelmi szakértő irányításával sorra vizsgálta át a bizottság. A szemlén az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség képviselői is részt vettek. – Aratás idején nem egyszer rendkívüli körülmények között, nagy melegben dolgoznak emberek és gépek, emiatt a tűzveszély is jóval nagyobb,

így szükség van a szemlékre, a munka- és tűzvédelmi előírások felfrissítésére – hangsúlyozta Csongrádi Pál. A gazdaköri gépszemle összesen mintegy 70-80 gépet érintett. A szervezők azt remélik, a jó felkészülés segít abban, hogy a hamarosan kezdődő aratás baleset és tűzeset nélkül érhessen véget. Ugyancsak az aratáshoz kapcsolódik, hogy a Horváth József elnök vezette Orosháza és Térsége Gazdakör hagyományos határszemléjét június 23-án, pénteken tartja a város környékén több helyszínt érintve. A program jó lehetőséget ad a gazdáknak a tapasztalataik megosztására is. Ezt megelőzően, 9.45-től, a Földművelők emlékművénél szervezett Péter-Pál-napi emlékünnepségen Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége elnöke mond emlékbeszédet Orosházán. CSJ

Az első napirendi pontban a Petőfi Művelődési Központ eszközbeszerzési pályázatát szavazták meg a képviselők. A tervek szerint 50 új bankettszékkel gazdagodik majd az intézmény. Ehhez a városnak 50 ezer forinttal kell hozzájárulnia, és ha sikeres lesz a pályázat, ezt az összeget a kiíró, az Emberi Erőforrások Mi-

nisztériuma 450 ezer forinttal kipótolja majd. A testület egyhangúlag szavazta meg a javaslatot. Egy Gyopárosfürdőn kialakítandó munkásszállóról, azaz a folyamatok elindításáról is döntöttek. A munkásszállót azért építenék, hogy javítsák a munkaerőpiaci mobilitást. A pályázatot kiíró Nemzetgazdasági Minisztérium többek között azt várja el, hogy a szállóban legalább 80 munkavállaló férjen el, akik álláskeresők, és a jövőbeli munkaadójuk határozatlan időre, vagy minimum egy évre szóló szerződést köt velük. A testület most arról határozott, hogy elkezdik előkészíteni a támogatási igényt. Ezt a napirendi pontot is támogatta az összes jelen lévő képviselő. Suki Zoltán

Segíti a gyógyulást Az Orosházi Kórház udvarán található, a Pisont családhoz kötődő ökumenikus imakápolnát 2013-ban adták át. A körülötte lévő zöld területnek azonban nem volt funkciója. Eddig. PIHENŐPARK – A kórházvezetés eltervezte, rendbe teszi a kápolna környékét. – Elképzelésünk megvalósításában ismét segítségünkre volt a Pisont család, valamint Orosháza Város Önkormányzata. Szerettünk volna egy olyan parkot létrehozni, ahol a betegek pihenhetnek, hozzátartozóikkal beszélgethetnek, ezzel

gyógyulásukat is segíthetjük – emelte ki dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója. Katona Zsolttól, az intézmény üzemeltetési osztályvezetőjétől megtudtuk, a Pisont család támogatásával örökzöldeket, virágokat ültettek – melyek az Oázis Kertészetből érkeztek –, padokat helyeztek ki, az önkormányzat támogatásával járdalapokat fektettek le. A jövőben a kórház területén szeretnének még pihenőparkokat kialakítani, az elképzelés szerint legközelebb a központi technológiai tömb előtti részen. Somodi Gy.

Békés megyében a június 9-e és 11-e között megtartott TISPOL akcióban 2023 járművezetőt ellenőriztek a rendőrök, a légalkoholmérés eredménye tizenhárom esetben lett pozitív. A rendőrök hét büntető és öt szabálysértési feljelentést tettek, egy autóst pedig közigazgatási bírság megfizetésére köteleztek. Aki ittasan, vagy bódult állapotban vezet, nemcsak magát, hanem utasait és közlekedő partnereit is veszélyezteti. A rendőrség rendszeresen végez közúti ellenőrzéseket annak érdekében, hogy a szabálytalanul közlekedőket a forgalomból kiszűrje, és így segítse elő a balesetek megelőzését, a közúti tragédiák számának csökkenését – tájékoztatott Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.


OKTATÁS

4 GYEREKNAP A JÁTSZÓTÉREN

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Orosházi Csoportja összefogásával gyermeknapot tartottak június 3-án, a Máltai játszótéren. Dávid Zoltán polgármester köszöntője után a legkisebbeket a Kerekítő várta, majd megjelentek gólyalábaikon a Langaléta Garabonciások. Egészen kora estig várták a programok a gyerekeket, mindenki talált magának kedvére való elfoglaltságot. Arcfestés, csillámtetoválás, ugrálóvár, bohóc, vattacukor, kézművesség, ügyességi vetélkedők, kürtőskalács, a szemfülesek még Disney-figurákkal is találkozhattak, a rendezvényt a Csiga Duó zenekar koncertje zárta. sgy

PÉNZRE VÁLTHATÓ TUDÁS

Játékos formában szereztek több mint 200 ezer forintot a diákok a Kossuth szakképző iskola számára, mindeközben tanultak is. Méghozzá a pénz világáról tudtak meg többet egy projektnapon belül. A rendezvény június 2-án két interaktív tanórával indult, amelynek témája a pénzügyi tervezés 16-18 évesen. A program második részében közismert vendégekkel és a résztvevő diákok egy önkéntes képviselőjével interaktív pódiumbeszélgetést tartottak az ismertségről és a pénzügyi tudatosságról. Orosházára Polgár Odett énekes, a magyar jégkorong-válogatott hálóőre, Bálizs Bence, valamint Garami Gábor, a Class FM műsorvezetője érkezett. A projektnapokat minden helyszínen online pénzügyi kvíz zárta. A diákok minimum 50 ezer, maximum 300 ezer forint ös�szegű támogatást nyerhettek iskolájuknak, csupán azzal, hogy a telefonjuk segítségével válaszoltak a kérdésekre. Az orosházi tanulók több mint 200 ezer forintot gyűjtöttek össze. patakfalvi

KIRÁNDULTAK Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola hetedikes diákjai ismét megjárták Erdély gyönyörű vidékeit, megízlelték étkeit és megismerték a magyarlakta vidékek kultúráját, szokásait, hagyományait. A „Kalézolás ahajt, Erdélyföldön” elnevezésű négynapos kiránduláson 39 diák és 4 pedagógus vett részt. Négy nap, 1200 kilométer, számtalan különleges hely, szebbnél szebb látnivalók, mind-mind olyan dolgok, melyek csak Erdélyben vannak, de az egyetemes magyarságot is gazdagítják – olvasható az iskola beszámolójában, melynek részletei videóval az OrosCafén.

APRÓHIRDETÉS • Gyermeke(i) születési dátumából, neméből kiszámítom („holdállás”) ÖCSI/HUGI foganási heteket. 06 (70) 679-5406

OROSHÁZI ÉLET • 2017. JÚNIUS 16. • XXII/21. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SULI

Diákok tégláiból épül a minitemplom

A közösség ereje Az elmúlt 9 hónapban Orosháza és 26 térségi település közel 2500 általános iskolás diákja készített saját kezűleg kis agyagtéglácskát, amiből már épül egy Árpád-kori templom makettje az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum udvarán. ÖSSZEFOGTAK – A múzeum munkatársainak útmutatásai alapján készített téglácskákba minden kisdiák belevéste a monogramját, így ténylegesen ott hagyja keze nyomát a közösség erejét jelképező templomban. – Egy régmúltból hozott példával próbáltuk megerősíteni a gyerekekben ezt a térségi összetartozást – kezdi az összefoglalót Rózsa Zoltán múzeumigazgató. – Ahogyan a középkorban a marhahajtó út és a közös életforma, közös bajok, örömök összekapcsolták ezt a környéket, úgy kapcsoljuk össze ma a téglakészítéssel és az egységet szimbolizáló templom megépítésével. A munkatársaimmal 26 település iskoláiban jártunk, és mindenütt lelkesen fogadták az ötletet gyerekek, felnőttek egyaránt, és örömmel vettek részt a téglák elkészítésében

Mindenütt lelkesen fogadták a múzeum ötletét • fotó: Rosta Tibor – emelte ki az igazgató. Kicsik a téglák, de a minitemplomhoz képest arányaiban mégis nagyok, így a tervezés, az építés pedig még inkább bonyolult feladat. A

Egyszer volt…

Nagy Gyula Területi múzeum munkatársai a téglákat készítő gyerekekhez hasonlóan lelkesek, és ígérik, hogy június 24-re, a Múzeumok Éjszakája rendezvényre készen lesz az

Minősített Tehetséggondozó Műhely

Országos elismerés Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában 2011 óta folyik a jelenlegi komplex, intézményi szintet átfogó, magas színvonalú tehetséggondozó munka. Ezt ismerte el az Új Nemzedék Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Múlt hétvégén közel negyven jelentkező közreműködésével rendezték meg a „Gyopárka tündér” Mesemondók XII. Orosházi Találkozóját és Vetélkedőjét. A közel ötórás, maratoni programnak nagy sikere volt, eredmények az OrosCafén • fotó: Rajki Judit

Mágnes program A megye nyolc gimnáziumával közösen dolgozza ki a Kodolányi főiskola azt a programot, melynek célja a diákok pályaválasztásának segítése, szakmára felkészítése, tudásfejlesztés. Az együttműködési keretszerződést június 2-án írták alá Orosházán. A tanulók tapasztalatszerzését emelték ki a legfőbb várható előnyként a nyitóegyeztetésen. Az orosházi Táncsics gimnázium is partner – többek közt gyulai és békéscsabai intézmények mellett – a középiskolás felzárkóztató programfejlesztésben. – A főiskolával történő együttműködésben mindenképp előnyt látunk, diákjaink megismerhetnek munkahelyeket, helyi cégektől kaphatnak információkat. Ez egy továbbtanulni szándékozónak óriási előny lehet – fogalmazott Makuláné Gulicska Valéria, a helyi gimnázium igazgatóhelyettese. A cél olyan pályaválasztási közös programok kidolgozása, melyek alkalmazkodnak a munkaerőpiac igényeihez. – Egy új típusú partnerségről van

szó, a megyében lévő középiskolákat a felsőoktatási intézmény rendszerbe fogja össze a kölcsönösség alapján. Egy hatékonyabb pályaválasztási modellről beszélünk, játékos formában megmutatva a munka világát a diákoknak – emeli ki dr. Szabó Péter rektor. A négyéves programra 70 millió forint pályázati forrást nyert a főiskola, mely aktív részese a Dél-Békés fejlesztését célul tűző összefogásnak. A nyitóegyeztetésen Simonka György országgyűlési képviselő a közös munka fontosságát hangsúlyozta. – Azáltal, hogy a főiskolát ide tudtuk csábítani, és nemsokára egyetemi várossá tudjuk fejleszteni Orosházát, kollégiumokat építeni, műhelyeket létrehozni, azáltal ide tudunk vonzani nagyon sok diákot, akik bízunk benne, itt telepednek le. A térségfejlesztési programnak, a Calendula Tervnek ez a lényege: megállítani a népességfogyást – emelte ki. A tervezett programok közt szerepelnek ingyenes pedagógusképzések, céglátogatások, és ún. képességleltár készítése is. –kv

Árpád-kori templom, és a későbbiekben is a múzeum udvarán hirdeti az egyik legszebb, legnemesebb vágyat és valóságot: Összetartozunk! Csányi József

DÍJAZTÁK – A kiemelkedő tevékenységet már eddig is elismerték különböző szakmai címekkel: a járás első és egyetlen „Akkreditált kiváló tehetségpontja” és az „Európai tehetségpont” címeknek is tulajdonosa az iskola. Az újabb elnyert címről tanúskodó díszoklevelet május utolsó napján, Budapesten ünnepélyes keretek között vehette át Orosz László intézmény-

vezető. Országosan 38 intézmény, ebből mindösszesen 11 általános iskola, a dél-alföldi régióban ös�szesen 6 pályázó kapta meg a Minősített Tehetséggondozó Műhely elismerést a többlépcsős minősítési eljárás végén – tudtuk meg az intézmény beszámolójából. Az elnyert titulus révén a minisztérium öt éven keresztül biztosítja az iskola tehetséggondozó munkájának támogatását. A Vörösmartyban a tehetséggondozás több területen zajlik, de a pályázatban kiemelten a gondolkodásfejlesztés módszereit állították középpontba. A Minősített Tehetséggondozó Műhely részletei az OrosCafén. -p


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KULTURA • 2017. JÚNIUS 16. • XXII/21. • OROSHÁZI ÉLET

KULTÚRA

5

PROGRAMAJÁNLÓ MűKedvelő: biblioterápiás foglalkozás lesz a városi könyvtárban június 17-én, 14 órától. Kecskeméti Laura, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola hegedű és ének szakos növendéke hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők a Művészetek Házában június 17-én, 17 órától. Közreműködnek: Csernainé Erős Ella, Rekeczkiné Csernai Ágnes, Nagy Luca, Jakó Barbara, Bárdi Levente, Gellény Kata, Madarász Noémi, Seres Adél, Törköly Csaba. Zongorán kísér: Kormányos Zoltán. Arany Máté ad akusztik koncertet, majd a Blues Joy együttes zenél a Rock Klubban június 17-én, 20 órától. Június 24-én, 19 órától Klubnapot tartanak. Téma: King Crimson magyarul. Színjátszó tábor várja a gyerekeket a Máltai játszótéren. A kicsiket (4. osztályig) június 19-től 23-ig, a nagyobbakat (5. osztálytól) június 26-tól 30-ig. A foglalkozások 15 órakor kezdődnek és zárásig tartanak.

18 év után ismét Orosházán

Varnus Xavér szerint sokkal boldogabban élnénk, ha minden reggel olvasnánk néhány sort Shakespeare-től, néhány sort a Bibliából és hallgatnánk egy kis Bachot.

Varnus Xavér világhírű orgonista koncertjét vasárnap, június 11-én az evangélikus templomban közel 900-an látták. A művész, aki utoljára tizennyolc évvel ezelőtt lépett föl Orosházán, még arra is emlékezett, hogy melyik darabot játszotta annak idején ráadásként – most is Charpentier Te Deum indulójával búcsúzott a közönségtől. Természetesen az evangélikus templomi koncerten is Bach művei álltak a középpontban: a legérdekesebb a Máté-passió három kórusra írt tétele volt, amit Varnus Xavér duettben adott elő ifjú pártfogoltjával, Bärnkopf Balázzsal.

A művek közti átvezetőkben számos zenetörténeti érdekességet megtudhattunk Bachról, akinek lipcsei szobájába még zongora sem fért be, de legtöbb művét olyan kapkodva jegyezte le, ami Varnus Xavér szerint csak egyet jelenthet: „Bach és Isten között egy USB-kábel volt kihúzva”. Az előzetes programtól eltérő meglepetés volt egy 1945-ben elhunyt magyar zeneszerző, Antalffy-Zsiross Dezső bemutatása, aki elsőként tanított filmzeneszerzést az amerikai Columbia Egyetemen a '20-as években. Ravel Bolerója helyett pedig két népdalt (Tavaszi szél, A csitári hegyek alatt) választhatott a közönség, amire a művész barátjával, Czigány Tamás jazz-dobossal improvizációt adott elő. A koncert után az orgonálni tanuló fiatalok tanácsokat kértek, mások közös fényképet készítettek.

Székely humorest a könyvtárban

A Lusta dög

Sokan dedikáltatták a művész legújabb dvd-jét, A Silbermann varázst, aminek ő, és a világ egyik leghíresebb barokk hangszere, a röthai Silbermann-orgona – amin még Bach is játszott – a főszereplője. Varnus Xavér a koncert után készült interjúban elmondta, hogy a műsor azért változott, mert beálláskor a zongorát nem tudták összehangolni az orgonával, így a Boleró és a meghirdetett tv-felvétel is elmaradt. Arról azonban biztosított, hogy nem kell újabb tizennyolc évet várnunk a koncertjére. „Reveláció volt visszatérni az orosházi templomba” – mondta a művész, aki a templomi orgonát azért nem tudta használni, mert amikor a hely így megtelik, az emberek ruhája olyan sokat lefog a hangerőből, hogy élvezhetetlen lenne a muzsika. Interjú az OrosCafén. Hajdú Boglár

Németh László-díj

Orosházi elismert

Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola matematika–kémia szakos pedagógusa a legmagasabb szakmai elismerésben részesült a díjjal, amelyet egyebek mellett gyermek- és hivatásszeretetéért, szakmai felkészültségéért kapott.

Orbán János Dénes (b) és Muszka Sándor megígérték, újra eljönnek Orosházára • fotó: Kecskeméti Krisztina Megtelt hétfő este a Justh Zsigmond Városi Könyvtár olvasóterme, ahová a 88. Ünnepi Könyvhét alkalmából Muszka Sándor és Orbán János Dénes erdélyi írókat várta a közönség egy székely irodalmi humorestre. Elek Tibor, a Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője mutatta be a két írót és az új alkotást, a Lusta dög című könyvet. Muszka Sándor új művében korábbi prózakötetének, a „székely egyperceseket” tartalmazó Sanyi bának az előtörténetét ismerhetjük meg. Szilveszter Dániel, a depressziós flekkenfalvi költő rájön, hogy a nép nyelvén kell szólnia, ezért elkezdi megírni humoros írásait. Ezekből a könyv második fe-

lében találunk is egy csokorra valót. A bevezető után egymást váltva lépett a színpadra a két író, és bő folyamban áradt a székely humor, több mint másfél órán keresztül. A székelyekre jellemző furmányos észjárás, életfelfogás mulatságos helyzetekbe szőve, s mindez az erdélyiek által beszélt ékes magyar nyelven előadva. A közönség kacagása, tapsai mutatták, hogy általános jókedv uralkodott a könyvtárban, és hogy mindenkit elvarázsoltak Sanyi bá és a többiek történetei. Orbán János Dénes és Muszka Sándor megígérték, hogy amint megjelenik a kibővített székely–magyar tájszó-szótár, ismét láthatjuk őket Orosházán. Csányi

Benkő Zoltánné, vagyis Ági néni, ahogyan a tanítványi közül sokan szólítják, 1977-ben lépett a pályára, az elismeréssel négy évtizednyi elkötelezett pedagógiai munkásságra került fel a korona. – Kicsi gyerekkorom óta tanár szerettem volna lenni, soha más eszembe sem jutott, és most nagyon boldog vagyok, hogy ezt a díjat megkaptam. Engem ebben az iskolában mindig megbecsültek, végig tanítottam mindkét tantárgyamat, nagyon sok szeretet et kaptam a gyerekektől és a szülőktől, most pedig a minisztérium is elismerte a munkámat – foglalta össze röviden gondolatait és érzéseit a néhány nap múlva nyugdíjba vonuló tanárnő. Úgy érzi, méltóképpen köszön el hivatásától, bár egyelőre elképzelhetetlen számára, hogy augusztus végén nem indul majd újabb tanév, nem szólítja az órát jelző csengő. PE

A Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub a következő foglalkozását a művelődési központban tartja június 19-én, 17 órakor. Téma: Orosháza város közterületi növényei és növényvédelme. Előadó: Hajdú Zoltán. LélekVitamin Klub találkozó lesz a városi könyvtárban június 21-én, 15 órától. Péter-Pál-napi emlékünnepséget tart az Orosháza és Térsége Gazdakör a Földművelők emlékművénél (Szabadság tér 3.) június 23-án, 9.45-től. Emlékbeszédet mond: Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke. Közreműködik: az Orosházi Fúvószenekar. Az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület nyári tárlatának megnyitója lesz a művelődési központban június 23-án, 17 órakor. A kiállítást megnyitja: Baranyai Ilona, a Petőfi Művelődési Központ kulturális csoportvezetője. OMG! Orosházi Moly Galeri találkozó a városi könyvtárban június 24-én, 15 órától. Múzeumok éjszakája rendezvény június 24-én, több helyszínen. Az orosházi bélyeges téglák című kiállítást a múzeumban, a Reformáció 500 című tárlatot a Városi Képtárban tekinthetik meg az érdeklődők 18 órától. Lesz többek között: akadályverseny a városban (regisztráció 18 és 19 óra között), játékos megmérettetések a múzeumban, 21 órától a művelődési központ szervezésében Tóth Gabi koncert a főtéren, majd 23 órától a múzeum előtt tűzugrás várja a bátor résztvevőket. Családi napot rendez a Nagycsaládosok Egyesülete az Ady Endre utcai egyesületi ház udvarán, és az előtte lévő utcaszakaszon június 25-én, 9.30-tól. Színpadi programok: salsabemutató, Próbáljuk ki együtt a kangoot!, testvérek tánca. 13 órától a Szegedi Miniszínház interaktív előadása, majd az egyesület fiataljainak ének- és táncbemutatója lesz látható. 16 órától 18 óráig diszkó.


MAGAZIN

6

OROSHÁZI ÉLET • 2017. JÚNIUS 16. • XXII/21. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Orosháziak érdekes életúttal

A kihívások útján

fotó: Szűcs László A mozgás és a gyerekek töltik ki a fiatal lány mindennapjait. Bár még csak 23 éves, de már saját aerobikegyesületét vezeti, amel�lyel kitartó munkával és a tanítványaival közösen elért eredményeivel két év alatt országosan is elismerést vívott ki magának. Csiki Rebeka kapta a stafétát. STAFÉTA – Sorozatunkban olyan orosháziakat mutatunk be, akik érdekes foglalkozást választottak, kimagasló eredményeket értek el. Az interjúalany minden esetben átadja valakinek a stafétát. Ezúttal dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház igazgatója lánya aerobikedzőjének, Csiki Rebekának adta át. Rebeka általános iskolai tanulmányait a Vörösmarty iskolában kezdte, majd a középiskolát már a Táncsics gimnázium matematika– fizika szakán végezte el. 2012-ben Szegedre felvételizett az óvónőképzőre, ezzel párhuzamosan végezte

el az aerobikedzői tanfolyamot. A fiatal lány azonban ezzel sem elégedett meg, jelenleg a szegedi egyetem testnevelő–edző szakos hallgatója. – Mindig keresem a kihívásokat, a folyamatos megújulás híve vagyok. Szüleim mindig a tanulásra sarkalltak, hogy később is legyen mibe kapaszkodnom – emelte ki. A sport, azon belül az aerobik mindig szerves része volt az életének. Háromévesen Zsiga Bettinél ismerkedett meg az aerobikkal, amelyet azóta is szenvedélyesen űz, ahogyan ő fogalmazott, szerelmes lett a sportágba. Egészen fiatalon, 19 évesen vágott bele az edzői szakmába, sőt mára saját, RebiFitness névre hallgató egyesületét is vezeti. A pedagógusi véna csak tovább terelte ezen irányba. – Nem gondoltam volna, hogy idáig növi ki magát ez a dolog. Mára mintegy 80 gyermek és közel 40 felnőtt jár hozzám. A legfiatalabb kétéves, a legidősebb pedig

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

FORGÓ RAMÓNA vagyok, június 7-én

születtem, 3920 grammal, 50 cm-rel. Anyukám: Szabó Annamária.

FEJES ZOÉ vagyok, június 3-án születtem, 2800 grammal, 47 cm-rel. Anyukám: Fejesné Berta Nóra.

KONCSEK LUCA SZONJA vagyok, 2016.

október 1-jén születtem, 2990 grammal, 49 cm-rel. Anyukám: Koncsek-Viczián Orsolya.

BIRKÁS HANNA vagyok, január 10-én születtem, 2690 grammal, 47 cm-rel. Anyukám: Török Adrienn.

hetven – mesélte büszkén, hozzátéve, hogy egyetlen szabálya van, hogy a csemete beszéljen, még a pelenka sem zavarja. Beszélgetésünk alatt számos témát érintettünk, de mindig oda lyukadtunk ki, hogy mennyire szeret gyermekekkel foglalkozni. Szavaiból és szemeiből is sugárzott az elhivatottság, és a rajongás szakmája és a lurkók iránt. – Amikor rossz napom van, a két-három évesektől rengeteg szeretet kapok, azonnal feltöltődöm általuk. Ilyenkor még többet adnak a munkába, hogy nekem örömet okozzanak. Ők még kezelhetőek, kialakítottam a szabályokat, amit a legkisebbek is betartanak. Úgy gondolom, ebben az a kulcs, hogy szeretnek és tisztelnek – hangsúlyozta Rebeka, aki igyekszik a nap 24 órájában példát mutatni tanítványainak. A sport világából talált rá a szerelem is, az OFKSE csapatkapitányával, Németh Lászlóval alkotnak egy párt. A mindennapokban sikerül kikapcsolniuk, de nem tudják levetkőzni sportolói mivoltukat, hiszen nem szeretnek otthon ülni. Szívesen kirándulnak, moziba és színházba járnak. Rebeka elmondta, leginkább ez kapcsolja ki. Természetesen a jövőjét illetően is megosztotta várakozásait. Az energikus lány fejében rengeteg terv és ötlet van, amelyeket folyamatosan igyekszik megvalósítani. – A nyáron szeretnék több tábort is szervezni a gyerekeknek, ahová szakedzőket is meghívok, akiktől tanulhatok. Nagy álmom, hogy egyszer egy Magyar Kupát itt Orosházán rendezzek meg. Szüleimmel és Lacival közösen – bár kézilabda karrierje kiszámíthatatlan – több ötlet megvalósításán is dolgozunk, de erről többet még nem szeretnék elárulni. Úgy gondolom, ha valamit szerelemből csinálunk, biztosan sikerülni fog, mindenkinek ezt ajánlom, hogy higgyünk az álmainkban és valósítsuk meg azokat – zárta. A fiatal aerobikedző sokat gondolkozott azon, hogy kinek is adja át a stafétát. Végül úgy döntött, hogy édesapját, Csiki Csabát választja, aki hosszú évek óta vezeti saját patikáját Orosházán. Patakfalvi Ádám

Összetartozás és köszönet

Családi nap

A műsort is az összefogás jellemezte • fotó: Rosta Tibor Az összetartozás erősítése, valamint a segítők, támogatók iránti hála kifejezésének jegyében telt június 6-án a Vadvirág Esély Klub családi napja. EGYÜTT – Már a kapuban apró figyelmességgel várták az érkezőket a klub munkatársai, a feldíszített intézmény pedig a vadvirágosok keze munkáját dicsérte. A családi nap legfontosabb üzenete, hogy az intézmény bemutathassa a hozzátartozóknak azokat a segítőket, akik az utóbbi időben csatlakoztak hozzájuk és szakmaiságukkal segítik, támogatják munkájukat. A műsort is az összefogás jellemezte. Az evangélikus Hajnal utcai óvoda nagycsoportosai néptáncegyveleget adtak elő. Gruber Noémi idegennyelvi-fejlesztő több mint két éve tanítja a vadvirágosokat az angol nyelvre, az eddig

elért eredményeket mutatták be közösen. Dr. Lala bohóc, azaz Balogh László fél éve heti rendszerességgel jár le Budapestről művészetterápiát tartani. Az általa betanított produkciót adták elő a vadvirágosok, amivel egyébként az Aranymasni találkozón harmadik helyezést értek el. Mindemellett jóga-, zeneterápia-bemutató és zumba is színesítette a programot. Ebéd után a vadvirágosok közös énekléssel szórakoztatták a megjelenteket, majd a rendezvény tombolahúzással zárult. A különböző programok mellett többek között masszőr, jósnő, játszóház, korongozás, energia- és lélekgyógyítás, egészségügyi szűrővizsgálatok is várták a résztvevőket. A vendégek a rendezvény végén nemcsak feltöltődve távoztak, hanem apró ajándékot is kaptak. Somodi Gyöngyi

Újra Év Fürdője szavazás Harmadik alkalommal indította útjára az „Év fürdője” szavazást a termalfurdo.hu internetes oldal. Gyopárosfürdő a tavalyi, előkelő negyedik helyezés után ismét ringbe száll, az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában. Gyopárosfürdő 2016-ban több olyan fürdőt utasított maga mögé, melyek felkapottabbak, komoly előnnyel indul-

tak. Ennek oka valószínűleg az egyre jobb vendégkiszolgálásban, a szolgáltatások fejlesztésében rejlik. Nemcsak az orosháziak, de az ide látogató vidéki, vagy romániai, szerbiai vendégek is kimutathatják megbecsülésüket a www.azevfurdoje.hu-ra kattintva. A szavazás június 1-től augusztus 31-ig tart. csj


WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/SPORT • 2017. JÚNIUS 16. • XXII/21. • OROSHÁZI ÉLET

SPORT

Gólzáporos győzelem a zárófordulóban

Ezüstérmes az OMTK-ULE 1913 Győzelemmel zárta a szezont az OMTK-ULE 1913 csapata a megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban. Buzáék 11-3-ra legyőzték a Gádorost és megszerezték az ezüstérmet. – Megvalósítottuk azt, amit elterveztünk gólokban is, játékban is – nyilatkozta Buza Barnabás játékos-edző. A megyei igazgatóság képviseletében Szpisják Zsolt és Csizmadia Imre adták át az érmeket a csapat tagjainak. Fotó: Rajki Judit

OFKSE: strandkézilabdában

Kupagyőztes Hétvégén Balatonalmádiban rendezték meg a SMART INGATLAN Strandkézilabda Magyar Kupa döntőjét, ahol az Orosházi FKSE-LINAMAR együttese magabiztosan hódította el a trófeát. A kétnapos viadalon körmérkőzéses formában küzdöttek a csapatok, a tét a kupa elhódításán túl az országos döntőbe jutás is volt. Az Orosháza együttese kiválóan vette az akadályokat, 5 győzelemmel és csupán egyetlen elvesztett félidővel, valamint imponáló, 237-147-es gólkülönbséggel szerezték meg az elsőséget, ezzel pedig egyenes ágon kvalifikálták magukat az augusztus 5–6-án Balatonbogláron megrendezendő országos strandkézilabda-döntőbe. – Célunk természetesen a tavalyi bajnoki cím megvédése, illetve amennyiben ez sikerül, akkor az EHF Bajnokok Tornáján is sze-

retnénk megismételni a 2016-os jó szereplést, nem titkolt célunk, hogy a tavalyi bronzérmet egy fényesebbre cseréljük – nyilatkozta a klub honlapján az egyesület elnöke, Vajer Tamás. A góllövőlistán az OFKSE játékosa, Kun Attila holtversenyben végzett az első helyen 58 góllal, Vizes Patrik 50 találattal a harmadik, Gyene Norbert pedig 40 góllal a hatodik helyen zárt. A torna legjobbjának járó elismerést az orosházi John András kapta meg. Orosházi eredmények: Orosházi FKSE-LINAMAR – Dabas OVB Beach Boy`z 2-0 (30-18; 18-10), MAX1-ESNS BHC – OFKSELINAMAR 0-2 (11-25; 10-24), Beach Stars BHC – OFKSELINAMAR 1-2 (21-20; 12-23; 2-6), Salgótarjáni Strandépítők – OFKSE-LINAMAR 0-2 (1727; 16-20), OFKSE-LINAMAR – Pénzügyőr HH 2-0 (22-10; 22-20). p

Bronzérmes a Rákóczi Vasas

A cél teljesítve

7 BAJNOKOK Befejeződött a megyei U14 keresztpályás labdarúgó-bajnokság. Az OMTK-ULE fiataljai a tabella élén végeztek. – A jövő szempontjából biztató a korosztály szereplése. Az edzők nagyszerű munkát végeztek, a srácok végig partnerek voltak és a szülői közösség is kitűnő – értékelt Tóth-Kása Sándor elnök. A csapat párhuzamosan szerepelt az NB II-es nagypályás bajnokságban, ahol 4. helyen zárt. Buza Barnabás szakmai vezető elmondta, júliusban kezdik a felkészülést az őszi U15-ös bajnokságra. BT

SPECIÁLIS Az orosházi Csikós-Kókai László, a hódmezővásárhelyi Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 7. osztályos tanulója első helyen végzett a monori országos úszóversenyen. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség által támogatott versenyen 25 méteres mellúszásban állt a dobogó tetejére, gyors- és hátúszásban 4. helyen végzett. Részletek az OrosCafén. bt

JUDO Két megmérettetésen is sikeresen szerepelt az Orosházi Judo Sportegyesület. A kecskeméti Szentkirályi Kupán diák „A” korosztályban Szűcs Roland és Németh Marcell 3., diák „B” korosztályban Patyi Anna 2. helyezést ért el. A zalaegerszegi diákolimpián Bőte Dominik és Patyi Ákos bronzérmes lett. – Sokat dolgoztak a gyerekek, még az övvizsgák vannak hátra, azután egy hónap megérdemelt pihenés következik – adta hírül Tóth Béla edző. b

VÍVÁS

A bronzérmes csapat teljesítette a célkitűzést • fotó: Vági Kata Befejeződött a megyei első osztályú labdarúgó-pontvadászat. A Rákóczi Vasas kiegyensúlyozott teljesítménnyel a harmadik helyen végzett. A Megyei Kupában a legjobb négy közé jutott a gárda, és a fair play díj is Rákóczitelepre került. Csizmadia Imre sportköri elnök és Polyák László edző értékelték a csapat éves teljesítményét. LABDARÚGÁS – A Körösladány

elleni 4-2-es győzelemmel június 3-án véget ért a bajnokság a Rákóczi Vasas számára. A csapat a 24 mérkőzésen 16 győzelmet szerzett három döntetlen és öt vereség mellett. A gárda 67 gólt lőtt és 36 gólt kapott. A házi gólkirály Tasi Róbert lett 18 találattal. A képzeletbeli dobogó második fokán Simon Róbert végzett 11 góllal, a harmadik Nyéki Boldizsár lett 10 egységgel. A bajnokságot a Füzesgyarmat nyerte a Kondoros és a Rákóczi Vasas előtt. Csizmadia Imre elnök elmondta, a csapat az elvárásoknak megfelelően szerepelt. – A célkitűzést, amelyet az egyesület vezetése a bajnokság előtt a csapattal együtt megfogalmazott, a dobogó valamelyik fokának elérését, a játékosok a körülményeket figyelembe véve maximálisan teljesítették – vélekedett röviden az elnök. A vezetőedző is pozitívan értékelte játékosai teljesítményét. – Teljes mértékben elégedettek lehetünk a tavasszal nyújtott teljesítményünkkel. Az utóbbi évek legszűkebb keretéből sikerült ki-

hoznunk a maximumot. Köszönöm minden játékosnak a hozzáállását. Úgy gondolom, hogy a szurkolóink és a városvezetés is elégedett lehet a csapat teljesítményével. Egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni, ezt az eredményt a csapat érte el. Megőriztük tavaszi veretlenségünket hazai pályán, a Megyei Kupában a legjobb négy közé jutottunk, és a bajnokság zárásakor a mi csapatunk lett a sportszerűségi verseny győztese – értékelte a szezont Polyák László edző. A szakember hozzátette, a következő szezonban az NB III-ból kiesett megyei csapatokkal erősödik a bajnokság. Ahhoz, hogy a következő idényt is ilyen sikeresen zárhassák, erősítésre lesz szükség. Az Orosházi Rákóczi Vasasnál továbbra is a megyei első osztályban tervezik a jövőt. A „Hogyan tovább?” kérdésre Polyák László edző elmondta, a Rákóczi Vasas tett annyit az elmúlt évtizedekben, hogy továbbra is Rákóczitelepen, a megyei első osztályban működjön. A frappáns választ Csizmadia Imre elnök adta meg: – A tavasz folyamán több piaci pletykát hallottunk, de meg kell nyugtassak mindenkit, hogy a Rákóczi élt, él és élni fog! A jövő szezonban is a megyei első osztályban indul. A játékosok jelenleg pihenőidejüket töltik, hamarosan azonban újfent edzésekkel és edzőmérkőzésekkel alapozhatnak a következő, 2017/2018-as kiírásra. Betkó Tamás

Az Újpesti TE vívótermében rendezték a 2017. évi Gyermek Kard Magyar Bajnokságot. A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület eredményei: Szigethy Mátyás 63., Stoeng Bjorn 82., Kis Abigél 18., Nemes Nina 41., V. Janecskó Dorina 41., Gubacsi-Bok Zsófia 50. hely. Női csapat: 9. hely (Kis Abigél, Nemes Nina, Gubacsi-Bok Zsófia, V. Janecskó Dorina). Ranglistaeredmények: Kis Abigél 11., Kovács Balázs 2., Németh Dániel 5., Nagy Nándor 6. hely., Székács Kamilla 3., Kiss Luca 4. hely. Nagy Nándor edzőtől megtudtuk, a versennyel lezárult a 2016/2017-es szezon. bt

ÚSZÁS Az „Óvodától az olimpiáig” elnevezésű szentesi nemzetközi úszóversenyen 2 arany-, 3 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek az Orosháza Úszó Egyesület növendékei. Aranyérmes: Krámli Kristóf (100 m és 200 m hát). Ezüstérmesek: Krámli Kristóf (200 m gyors és 200 m vegyes), Miszlai Fruzsina (50 m pillangó). Bronzérmesek: Antal András (50 m hát, 200 m gyors és 200 m hát), Bogár Viktória (100 m gyors és 200 m mell), Krámli Kristóf (50 m gyors és 50 m hát). Schmidt Jenő versenyzői összetettben az előkelő 16. helyen végeztek. B

ASZTALITENISZ Cegléden rendezték június 4–5-én a Kelet-Magyarországi Újonc és Serdülő Bajnokságot, ahol négyen képviselték a PET-BAU ASE csapatát. Mindannyian több korcsoportban, egyéniben, illetve párosban is megmérették magukat. Közülük a még újonc korú Hudák Dorina szolgáltatta a verseny legnagyobb meglepetését, aki a serdülők között egyéniben aranyérmet szerzett. Ugyanebben a korcsoportban Varga Bernadett ötödik, Balogh Ágnes Kyra hatodik lett. A serdülő párosok között a Varga-Balogh duó nem talált legyőzőre, Dorina párjával harmadik helyen végzett. Az U13as korosztályban Kyra harmadik, Dorina az ötödik helyen zárt. A fiúk között Molnár Levente U13-ban hetedik helyezett lett, míg serdülő párosban aranyat ünnepelhetett. -pá


MOZAIK

8 ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Fekete Ferenc és Nász Boglárka leánya Gréta, Halász Sándor és Lázár Kitti leánya Lilla, Losonczi István és Dalicsek Zsuzsanna leánya Diána Éva, Murányi Ákos és Üveges Éva leánya Natália, Bere Sándor Kornél és Nánási Anita leánya Dorina Barbara, Lászlai Róbert István és Tájpsz Krisztina leánya Szofia Erzsébet, Madutai Sándor és Csányi Renáta leánya Lara Házasságot kötöttek Pál Szabolcs és Bányai Brigitta Angéla, Sós Gábor Imre és Lukácsik Ágnes, Csizmadia Péter és Tóth Ildikó, Sztojka Sándor és Rostás Csilla

OROSHÁZI ÉLET • 2017. JÚNIUS 16. • XXII/21. • WWW.OROSCAFE.HU/ROVAT/KOZELET

Gólyacsalád Rákóczitelepen Már nincs madzag a napokban bajba került rákóczitelepi gólya lábán, így el tudja látni négy fiókáját, ráadásul a párja is előkerült. A közeli házban lakó Papp Lászlónétól megtudtuk, már 42 éve van fészek a háza előtti villanyoszlopon. A most ott élő szelíd gólyapár március végén érkezett, a fiókáknak 2-3 óránként hozzák a zsákmányt. A gólyacsaládról bővebben az OrosCafén olvashat. Fotó: Kecskeméti K.

PATIKAÜGYELET Június 12-től június 18-ig: Szent István Gyógyszertár, Orosháza, Szabó D. u. 3. Tel.: (68) 412-752 Június 19-től június 25-ig: Aranykehely Gyógyszertár, Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

ÉTELOSZTÁS Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület szervezésében június 18-án, 11 órától ruhabörzével, 12 órától Horváth Imre és Hanyecz Zoltán támogatásának jóvoltából ebéddel várják a Képessy utcai Civilek Házába betérőket.

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. A szomszéd vár című turisztikai magazin június 16-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés június 17-én, szombaton 15:30-tól és június 18-án, vasárnap 11:30-tól. Orosháza város képviselő-testületének rendkívüli ülése felvételről június 20-án, kedden 12 órától.

Családias márkatalálkozó

Alfások Orosházán

Harmadik alkalommal rendezték Orosházán a Viharsarki Alfa Romeo Találkozót a hétvégén. Az időjárás a tavalyival ellentétben ezúttal kegyeibe fogadta az olasz márka szerelmeseit.

KÖZÖSEN – Mintegy ötven Alfa érkezett a Gyopárosi Rigó panzió udvarára június 10-én délelőtt. Az autós esemény az önkormányzat „Amit csak akarsz Orosházán” pályázatának keretében, illetve az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat közreműködésével jött létre. A rendezvény jó híre sokfelé eljutott, mert az eddigi rekordot jelentő idei mezőny az ország

szinte minden részéről érkezett. A résztvevők első programként megismerkedhettek a márka legújabb modelljével, majd létrehozva egy látványos konvojt, felvonultak a városban. A délután és az este sem telt program nélkül. Alkatrész-felismerő verseny, felnitartás (női és férfi kategóriában), kerékcsere időre, saját autóval, gyári felszereléssel. Este két koncert volt a program és buli hajnalig. Vasárnap pihengetős, beszélgetős délelőtt után következett az eredményhirdetés, majd közös ebéden búcsúztak egymástól. Nem maradhatott el az ilyenkor szokásos fogadalom: Jövőre, veletek, ugyanitt! -cs

A HÉT EMBERE „Ha az unokám meg tudja csinálni, nekem is menni fog!” Márta Györgyné Gizike a Hét embere.

A 77 éves nagymama 7 éves unokájával együtt tekerte végig a 20. Békéscsaba–Arad–Békéscsaba kétnapos szupermaraton kerékpártúrát. A legidősebb és a legifjabb női versenyzőként idén már másodszor indultak neki a 200 km-es távnak. – Azt mondtam magamnak: ha az unokám meg tudja csinálni, nekem is menni fog! – mondta Márta Györgyné Gizike, akit a tavalyi teljesítménye óta csak „szupernagyiként” emlegetnek orosházi ismerősei. – Az volt a legjobb, amikor név szerint szurkoltak: Hajrá, Gizike! Márta Györgyné tavaly kapott a lányától egy teljesen felszerelt biciklit, amivel a versenyre külön is edzett. Így az összesített időeredménye 7 óra 50 perc lett, pedig, mint mondta, Battonyától nehezen, szembeszélben kellett jönniük. Gizi néni megígérte unokáinak, hogy jövőre még egyszer elindul velük, hogy föl tudják állítani a háromgenerációs családi rekordot: hatan együtt épp kétszáz évesek lesznek. Interjú az OrosCafén. -hb

KUTYASZORÍTÓ Vella az utcán egy idegen kapualjban ült le, és órákig nem is mozdult el onnan. Vágyakozva nézett be, mintha csak arra várna, hogy befogadják, és újból otthona legyen. Menhelyre került, új gazdára vár! Értelmes kutya, nyugodt, szeret tanulni, megbízható és igen erősen ragaszkodik a családjához. Jól kijön más kutyákkal és egyéb állatokkal. Rendkívül türelmes a gyerekekkel, ha azok is tiszteletben tartják. Az idegenekkel szemben olykor gyanakvó, de a család barátait örömmel üdvözli. • 06 (70) 619-2307 – kutyamenhely • Kóbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • facebook.com/kutyamenhely/ • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.