2017.06.23/22. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2017. JÚNIUS 23. • XXII. ÉVFOLYAM • 22. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Négyszázmillió csatornázásra – Több helyen fejlesztenek majd

2

Zsebpénz a nyári szünidőben

4

– A diákoknak is adózni kell

6

Vigyázat UV-veszély!

– A bőrre és a szemre is vigyázni kell

V. Véd-Elem Kupa

– Karcagra került a serleg a hétvégi focitornán

Naponta ezrek látogatják a városképet meghatározó alkotást

Négyéves az orosházi főtér

Az orosháziak szinte azonnal birtokba vették a 2013-ban elkészült új városi főteret

Éppen négy éve adták át Orosháza új főterét. Az országban szinte egyedülálló szépségű közösségi teret azóta ezrek használják rendszeresen, sokan vannak köztük, akik naponta körbesétálják. Azt szeretném, ha szeretettel és örömmel fogadnák, hogy érezzék, élvezzék, örüljenek

neki. Ha valaki innen a világ bármely híres terén, vagy éppen Párizsban, a Vogézek terén jár, arra gondolhat, hogy az én kicsi városomban is van egy ilyen típusú tér – üzente a tér négy évvel ezelőtti átadása után az OrosCafé olvasóinak Török Péter Prima Primissima, Europa Nostra Díj és Ybl Miklós-díjas táj-

fotó:: archív

Csak orosházi üveget használtak Az üvegelemekhez alapanyagként kizárólag Orosházán készült üveget használtak. A több mint 5 méter magas szobrot fémszerkezet segítségével erősítették meg. A kompozíció szerkezetét úgy

alakították ki, hogy – adott esetben – egy-egy elem sérülésekor könnyen lehessen javítani, cserélni a sérült részt. Az üveg körtefa impozáns látványáról esténként fényés hangjáték gondoskodik.

7

és környezetépítész, akinek a város főterét köszönhetjük. Hasonlóan vélekedik a térről Orosháza mostani polgármestere is. Dávid Zoltán lapunknak elmondta, hogy a tér az elmúlt négy évben méltán vált az orosháziak és az ide látogatók egyik kedvenc célpontjává. » folytatás a 3. oldalon

Országos hőségriadó

Húzódjon árnyékba!

Nagyon meleg lesz egészen hétfőig az országban, így Orosházán és a környékén is. Emiatt négynapos, csütörtök 0 órától egészen hétfő éjfélig tartó, másodfokú hőségriasztást rendelt el Szentes Tamás országos tiszti főorvos. Ilyen akkor történik, amikor várható, hogy a középhőmérséklet egymást követő három napon keresztül meghaladja a 25 fokot. MAGYARORSZÁGOT és Közép-Európát egy kivételesen forró hőhullám érte el a napokban, sőt hétvégére és jövő hét elejére még annál is melegebb lesz, mint amit most érezhetünk. Szombaton és vasárnap 36 fok is lehet, éjjelente pedig csak alig 19 fokra hűl vissza a levegő. Hétfőn és kedden már eshet valamennyi eső, de hűvösebb még akkor sem lesz. Kánikulai napokon – különösen a meleg déli órákban –, ha teheti, mindenki vonuljon el hűvös, besötétített szobába. Amennyiben elkerülhetetlen a szabadban lenni, húzódjon árnyékos helyre. Nagy melegben zuhanyozzon langyos vízzel, akár naponta többször is, ha ezt nem teheti, frissítse fel többször arcát, nyakát, végtagjait. Kánikulában a munkavégzés sem ajánlott, a sok folyadék fogyasztása annál inkább. Suki Zoltán

A tanyavilágban sem maradhatnak éhező gyerekek a nyári szünetben

Nyáron is ellátják a rászorulókat Orosházán Nyáron is gondoskodik az Orosházi Önkormányzat a rászoruló gyermekek étkeztetéséről. Naponta csaknem 600 adagot osztanak ki: van, aki elviszi, más az oviban fogyasztja el, de hét ebédet Kiscsákóra is szállít a Tanyasegítő Szolgálat. Megkezdődött a vakáció. Sok család nyaralni indul, másoknak az is gondot jelent, hogy lássák el gyermekeiket. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ellátásának finanszírozását az állam magára

vállalta – Orosháza azonban jóval többet tesz. Június 16-tól 43 munkanapon át, azaz a nyári szünet ideje alatt, a város minden gyermekvédelmi kedvezményre jogosult kiskorúja minden hétköznap megkapja az ingyenes ebédet. – Tájékoztató leveleket is kiküldtünk, hirdetések útján is értesítettük a rászorultakat. Aki gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és ezt igazolja, annak a gyermeke igénybe veheti a napi egyszeri ingyenes, meleg étkezést. Senkit nem utasítunk el: a Családsegítő

Nyáron sem maradnak éhes gyerekek Orosházán

fotó: Rajki Judit

Szolgálat folyamatosan dolgozza fel a beérkező kérelmeket, illetve lemondásokat és továbbítja az Eötvös téri konyhának – tájékoztatott Kovács György, a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Iroda vezetője. – Napi 1070 adagot főzünk, ebből 590 ebéd a gyermekek ingyenes étkeztetése. 330-an érte jönnek és ételhordóban elviszik, de 240 óvodás és 27 iskolás az intézményben fogyasztja el az ebédjét. Ezek természetesen hozzávetőleges adatok, mert az igényeknek megfelelően, kétnaponta kap-

juk az új összesítést. Ha valaki szól, hogy lisztérzékeny, tejérzékeny, cukorbeteg vagy más étkezési problémája van, ugyanúgy, ahogy iskolaidőben, most is biztosítjuk a számára megfelelő kosztot. Jelenleg 7 gyermeknek készítünk speciális ételt – avat be a részleteibe Urbánné Klapács Katalin, az Orosházi Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény vezetője. Az 1070 ebéd másik felét egyházi intézményekbe, idősekhez és munkahelyi ebédként szállítják ki az Eötvös téri konyháról. hb


2

KÖZÉLET TRAFFIPAX

06. 23.: Iglói utca, Aradi utca, Csorvási út, 06. 24.: Csorvási út, Iglói utca, Gyopárosi út, 06. 25.: Iglói utca, Csorvási út, Székács József utca, 06. 26.: Aradi utca, Vásárhelyi út, 06. 27.: Szarvasi út, Szőlő körút, Szent István utca, 06. 28.: Csorvási út, Aradi utca, Huba utca, Iglói utca, 06. 29.: Iglói utca, Aradi utca, Csorvási út, 06. 30.: Csorvási út, Iglói utca, Gyopárosi út

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Fizikai munkakörök: darukezelő, festő, konzervipari betanított munkás, kenyérszeletelő, üvegátválogató, kőműves, ács, épületasztalos, felszolgáló, szakács, udvaros, CNC-gépkezelő, raktárkezelő, bútorasztalos, csőszerelő-hegesztő, tehergépkocsi-vezető (C+E+GKI), bolti eladó, pék, villanyszerelő, anyagmozgató, húsfeldolgozó, öntvényköszörűs, megmunkálóközpont-kezelő, nyílászáró-beépítő, kőműves, temetkezési dolgozó, pizzafutár, szakács (gyakornoki programba), szállodai szobaasszony, gyorséttermi eladó, esztergályos, géplakatos, gépszerelő- és karbantartó lakatos, karbantartó villanyszerelő, szerszámkészítő, hegesztő, mezőgazdasági munkás, betanított gépkezelő, gépbeállító, karbantartó műszerész, fácántelepi gondozó, kertészeti segédmunkás, öntözőberendezés-karbantartó, építőipari segédmunkás Képzések: földmunka-, rakodógép-kezelő (Orosháza), kőműves, burkoló, épületés szerkezetlakatos, nyomdaipari technikus, aranykalászos gazda, hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

2017. JÚNIUS 23.

Négyszáz millió forint jut csatornafejlesztésre

Nem lesz gond az esővízzel Újabb nyertes pályázatokon, ezúttal több mint 800 millió forinthoz jutott Orosháza a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a közelmúltban. Ebből a pénzből a belvízelvezető csatornarendszer korszerűsítésére költenek 400 millió forintot. Simonka György szerint ma már Dél-Békésben is látszik, hogy a kitartó, közös munka, a közös erőfeszítések meghozzák az eredményeket.

Ismét sikereket ért el Területés Településfejlesztési Operatív Programban Dél-Békés, azon belül pedig Orosháza. Ezúttal több mint 800 millió forint érkezik a városba, amelyből 400 milliót a csatornarendszer fejlesztésére fordítanak. A csatornafejlesztésről Oros­ háza alpolgármesterét kérdeztük. Elekes Lajos elmondta, hogy a közeljövőben valamivel több mint hét kilométer hosszan fejlesztik az orosházi csapadékvíz-elvezető csatornarendszert. Elekes Lajos azt is elmondta, hogy részlegesen 2600, teljes egészében pedig csaknem 1400 méternyi csatornát építenek át, de lesznek teljesen új építésű szakaszok is. A mostani fejlesztésekkel

A Szabadság téren sem lesz többé gond az esővízzel

teljes lesz az orosházi csapadékvíz elvezető csatornarendszer, így egyre kevésbé kell majd tartani attól, hogy egy nagyobb eső után elönti az esővíz a várost. Azaz elmondhatjuk, hogy a lakosság jogos igényére adtunk választ a benyújtott, majd megnyert pályázatokkal – tette hozzá az alpolgármester. A konkrét feladatokról Elekes Lajos elmondta, hogy a fejlesztés érinti a Szabadság teret, ahol a vasút felől érkező és jelenleg a téren átvezetendő esővizet a Könd, Eszperantó, Eötvös utcákban kialakítandó 1829 méter hosszú új zárt csatornába kormányozzák

fotó: Kecskeméti Krisztina

át. Ezen a szakaszon lesznek teljesen új nyomvonalak is. Ennek köszönhetően pedig megoldódik az éppen négyéves főtér problémája, többé nem kell bokáig érő vízben átkelni a téren egy-egy nagyobb eső esetén – közölte az alpolgármester. Teljesen átépítik a Dózsa György utcában levő 1328 méteres zárt csatornát is. Itt, a már meglévő nyomvonalon új zárt mederszelvényeket építenek majd. A helyzet sokat javul majd a piacnál is. Hogy ne kelljen nagy eső esetén vízben gyalogolni, 2682 méteren részlegesen felújítják a Könd,

Huba, Móricz Zsigmond, Major, Kutasi, Sámsoni utcákban lévő zárt csatornát. Itt lesznek olyan szakaszok, ahol csak tisztítani kell a rendszert, vagy esetleg kisebb javításokat végezni. Végül, de nem utolsósorban pedig a csapadékvizek egyik jelentős befogadójának a Keleti övcsatornának az 1348 méteres belterületi szakaszát újítják fel. Szintén sikerként értékeli a rövidesen kezdődő munkákat a térség országgyűlési képviselője. Simonka György a legújabb nyertes pályázatok kapcsán lapunknak azt mondta, hogy ma már Dél-Békés-

ben is látjuk: a kitartó, közös munka, a közös erőfeszítések meghozzák az eredményeket. A térségben rövidesen megkezdődnek az itt élők jogos igényeire alapozott Terület- és Településfejlesztési Operatív Program régóta várt fejlesztései is, és bizakodva folytatjuk a munkát a 2018-as kormányzati célkitűzésekkel összhangban. Kiszámíthatóság, biztonság, fejlődés – mindezt az teszi lehetővé, hogy Magyarország erősödik, Dél-Békés erősödik. Ezen dolgozunk a folytatásban is – tette hozzá a politikus, aki emlékeztetett, hogy Dél-Békésben eddig már több mint nyolcvan Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos pályázatot sikerült elnyerni. Elértük, hogy kerékpárutak épüljenek, a lehető legtöbb óvoda, orvosi rendelő, szociális intézmény megújuljon, és járható utakat kapjanak a dél-békésiek – fogalmazott Simonka György. A képviselő azt is elmondta, hogy rendelkezésre áll egy 4 milliárdos keret, ami a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 58 milliárdos megyei büdzséből származik. A lehatárolás azt jelenti, hogy erre a forrásra csak az Orosházi járásból lehet pályázni. Suki Zoltán

Öt év után távozik posztjáról Vincze Tibor

Új közbiztonsági referens a városban Burján Ferenc lett Orosháza Közbiztonsági referense, aki az öt éve szolgáló Vincze Tibort váltja a poszton. A városháza kistermében Dávid Zoltán polgármester mellett a helyi, illetve a megyei hivatásos szervek vezetői gyűltek össze június 14-én. Az eseményen megköszönték a távozó közbiztonsági referens, Vincze Tibor munkáját. A közbiztonsági referens munkakört 2012-ben vezette be a katasztrófavédelem. Azo-

Az új és a leköszönő referens

fotó: Rajki Judit

kon a településeken van szükség rájuk, amelyek az 1-es illetve 2-es katasztrófavédelmi osztályba vannak besorolva. Orosháza védelmi igazgatás szempontjából országosan is kimagasló munkát végzett az elmúlt öt esztendőben, többek között a leköszönő közbiztonsági referens munkájának köszönhetően. – Velem együtt nőtt fel ez a feladatrendszer, hiszen öt éve láttam el a közbiztonsági referens munkakört. Az idei év közepére egy teljesen működőképes rendszer állt fel, amelyet a rendvédelmi szervekkel

közösen építettünk – mondta Vincze Tibor, aki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál fog dolgozni, ahol az egész szervezet logisztikájáért lesz felelős. Helyét az Orosházi Tűzoltóparancsnokságon tíz éve dolgozó hivatásos tűzoltó, Burján Ferenc veszi át. – Nehéz lesz az elődöm munkáját pótolni. Még bele kell, hogy tanuljak, de úgy gondolom, hogy nem lesz probléma – emelte ki a frissen kinevezett közbiztonsági referens, akit a gyűlésen mindenki támogatott. pá

Eredményes tanévet zárt a Dél-békési Tehetségsegítő Tanács A Dél-békési Tehetségsegítő Tanácsot 2016 áprilisában hozták létre a Mezőkovácsházi és Orosházi járás állami köznevelési intézményei.

A tanács célja, hogy Dél-Békés területén összefogja a tehetségsegítő tevékenységeket célzó kezdeményezéseket, segítse tagjai tehetséggondozó, -fejlesztő munkáját, támogassa a szakmai, társadalmi és gazdasági erőforrások összehangolását – elősegítve ezzel a tehetséges fiatalok érvényesülését. A szerveződés további célja a fiatalok minél szélesebb körben történő támogatása, lehetőségek biztosítása számukra a tehetségük kibontakoztatására. Az alapítók közösen kitűzött feladata, hogy lehetőséget és teret adjanak a tehetséges

fiatalok hosszú távú, folyamatos és megbízható segítésére.

A Dél-békési Tehetségsegítő Tanács 2016/2017-es, első tanévi munkáját jelentős mértékben segítette a Nemzeti Tehetség Program részeként az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „Hazai Tehetségsegítő Tanácsok támogatása” pályázati kiírása. A hálózatfejlesztésre – benne pl. tehetségpontok létrehozása, továbbfejlesztése – irányuló mentortevékenység összhangban áll a térségünk tehetséghálózatának komplexitásra Nemzeti Tehetség Program

törekvő elképzelésekkel. A „Nyitott iskola, nyitott tanulói társadalom” című, NTPHTT-16-0025 azonosító számú pályázat a támogató döntése alapján 1 700 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A júniusban záruló projekt hozzásegítette a most alakult szövetséget ahhoz, hogy a tanévben kialakítsa működését, továbbá együttműködéseket hozzon létre a társadalom különböző szereplői között, segítse a jó gyakorlatok egymástól történő átvételét, szakmai programok tartását, támogassa működésének Emberi Erőforrások Minisztériuma

önkontrollos hatásvizsgálatát, a tanács tagjai között lévő tehetségpontok támogatását. Így megvalósulhat a dél-békési nevelési-oktatási intézmények közötti szakmai tartalomfejlesztés, szakmai konferenciasorozat, műhelyek, workshopok, bemutató rendezvények szervezése, kialakításra került egy szakmai és információs weboldal online információ- és tartalomszolgáltatással. A megtartott tehetségműhely bemutatók révén az érdeklődők megismerhették a tanács tehetségpont tagjainak jó gyakorlatait. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

A tehetségsegítők szakmai fejlődésének támogatása érdekében további pályázat révén csoportos képzési tréningre is lehetőség nyílt, ahol dr. Balogh László, a hazai tehetséggondozás kiemelkedő alakja tartott foglalkozást. A térségben élő tehetséges fiatalok közül többet az „50 tehetséges magyar fiatal programba”, másokat a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” pályázat támogatottainak körébe javasolt a tanács. A Dél-békési Tehetségsegítő Tanáccsal a befogadó/kapcsolattartó Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 68/381-366as telefonszámán, vagy a dbtst@ tehetseg.info e-mail-címen vehető fel a kapcsolat. (x)


3

KÖZÉLET

2017. JÚNIUS 23.

A Nyugatiba A kivágott fákat pótolni kell mennek a vonatok Az orosháziakat is érintheti az, hogy karbantartást végeznek a budapesti Keleti pályaudvaron és a Kőbánya-felsőig tartó szakaszon szombattól július 7-ig. Emiatt ugyanis változik több vonat menetrendje, útvonala és végállomása – közölte a MÁV­INFORM. Hétvégén a Tulipán InterCity a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indul, a Holló InterCity pedig oda érkezik. A Budapest, Békéscsaba és Lőkösháza közötti nemzetközi és belföldi InterCity vonatok, továbbá a belföldi gyorsvonatok is a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda érkeznek a Keleti helyett – olvasható a közleményben. A békéscsabai vonalon kívül szintén a hétvégén az egri és a sátoraljaújhelyi vonatok Budapest és Hatvan között minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a hatvani elővárosi személyvonatok nem járnak. A szolnoki gyorsított személy- és zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak, mert a nagykátai és sülysápi elővárosi személyvonatok nem közlekednek. A nemzetközi vonatokat is érinti a vágányzári változás. Szombaton és vasárnap a Budapest–Szob–Párkány útvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatit használják.

Engedéllyel vághatunk

A nyári szünet kezdete után nem sokkal, július 3-án megváltozik a Justh Zsigmond Városi Könyvtár nyitvatartása. A könyvár arról tájékoztatta az Orosházi Életet, hogy augusztus 27-ig a nyári nyitvatartási rend szerint várják a látogatókat. A felnőtt könyvtár hétfőtől péntekig 9–17 óráig, a gyermekkönyvtár pedig 8–16 óráig lesz nyitva, hétvégén azonban mindkét könyvtár zárva tart.

TŰZGYÚJTÁSI TILALOM VAN

Akár félmilliós is lehet a bírság az engedély nélküli fakivágásért

Az önkormányzatnak nem kötelessége rendben tartani a házunk előtti gyümölcsfákat – de ha nem kérünk engedélyt a kivágásukhoz, őket károsítjuk. Hajdú Zoltán a Kertbarát Klub ülésén azt is elmondta, a kivágott fákat is pótolnunk kell. Június 19-én, hétfőn este 18 órától tartotta havi találkozóját az orosházi Dr. Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub. A vendég előadó Hajdú Zoltán, a Városüzemeltetési Csoport környezetvédelmi ügyintézője beszámolt a közterületek állapotáról, az ott végzett munkákról. Elmondta, mikor

milyen permetezéssel védik a klímaváltozást leginkább megsínylő vadgesztenyéket, és az új, injektáló eljárást, amit jövőre platánon is kipróbálnak. Hajdú Zoltán elmondta, hogy a városüzemeltetési zrt. 50 hektár zöldterületet tart karban, és csak vegyszeres növényvédelemre évi 3-3,5 millió forintot költ a város. Ehhez járulnak hozzá az ültetés, metszés, öntözés, fakivágás, elkorhadt fa elszállítása, odútakarítás és az ipari alpinista költségei. Ezeket a feladatokat elsősorban a belvárosi, lakótelepi övezetekben végzik el a városi alkalmazottak, a saját háza előtt mindenki maga kell rendezze

fotó: Kecskeméti Krisztina

a portáját. Ezért még ültetéskor gondoljuk át, hogy lesz-e időnk rendben tartani a ház előtti kertet, mert nagy bosszúságot okozhatunk a szomszédnak, ha a mi elhanyagolt gyümölcsösünk miatt lesz moníliás a meggyfája. Meg kell akadályoznunk az invazív fafajták terjedését is, amilyen például a gyalogakác, zöld juhar vagy a kései meg�gy. Arra is figyeljünk, hogy mennyire lombosodó fajtát választunk, mert más távolságot kell tartani szigetelt, nem szigetelt és középfeszültségű vezetékek esetében. A kertészeti szaktanácsokon kívül Hajdú Zoltán a fás szárú növények védelméről szóló

kormányrendelet változására is felhívta a figyelmet: a fakivágási kérelemre 3.000 forintos illetékbélyeget is kell ragasztani. Ám, ha valaki engedély nélkül vág ki vagy csonkít meg fát, sokkal többet kockáztat, ugyanis a közterületeken élő növényzet önkormányzati tulajdon, aki ezeket megrongálja, feljelentik, és akár félmillió forintra is megbüntethetik. Ez a rendelet szabályozza azt is, hogy saját ingatlanon belül hol és milyen növény telepíthető, valamint hogy egy éven belül az ingatlanunk területén kivágott fát is pótolnunk kell. A vihar miatt kidőlt fákat pedig a katasztrófavédelemnek kell bejelenteni. hb

Naponta ezrek látogatják a városképet meghatározó alkotást

Négy éve adták át a főteret » folytatás az 1. oldalról

A polgármester szerint a főtér nemcsak egyedülállóan szép, de kiválóan alkalmas különféle programok, akár koncertek megrendezésére is, ahogy ezt a most szombati rendezvény, a népszerű énekesnő, Tóth Gabi koncerje is bizonyítja. Jómagam pedig, ha barátaim, ismerőseim jönnek Orosházára, mindig elgondolkodom, hogy mit mutassak meg nekik először, Gyopárosfürdőt vagy a főteret, és bizony sokszor előfordul, hogy a térrel kezdjük a városnézést, ahol egyébként én is szívesen megfordulok – tette hozzá Dávid Zoltán. A tér fő látványosságáról, az üveg körtefáról már a szobrot Dancsó József, akkori polgármesterrel közösen felavató korábbi orosházi alpolgármestert, a megyei közgyűlés

NYÁRI NYITVATARTÁS

Jó megpihenni a hőségben a főtéri medencék mellett

jelenlegi elnökét kérdeztük. Zalai Mihály elmondta: annak, hogy éppen egy körtefa készült el üvegből a város legfrekventáltabb pontjára,

szimbolikus oka van. Az alapanyag arra utal, hogy a modern Orosháza gazdasági fejlődését az utóbbi évtizedek üveggyári beruházások

fotó: archív

alapozták meg. A körtefa pedig egy korabeli legendára utal: az 1744-ben az orosházi pusztára érkező zombai telepesek Szent György napján

érkeztek meg új földesuruk hívására, s egy hatalmas körtefa fogadta őket, melyhez kiköthették lovaikat. Suki Zoltán

Átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el keddtől a földművelésügyi miniszter az erdőkben és fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetében lévő külterületi ingatlanokon. Azért kellett a tilalmat elrendelni, mert az erdőkben számos helyen fokozott tűzveszély alakult ki. A tűzgyújtási tilalom ideje alatt tilos a tűzgyújtás a felsorolt területeken található kijelölt tűzrakó helyeken is. A miniszter felhívja az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók, valamint a közúton és vasúton utazók figyelmét, hogy az erdőtüzek megelőzése érdekében legyenek körültekintőek, égő cigarettát ne dobjanak el. A tűzvédelmi rendelkezések megszegése pénzbírságot von maga után. A tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes.

KERTI BÚTOR LESZ A KÓRHÁZ FÁJÁBÓL Nem volt más választásuk, mindenképp ki kellett vágni az Orosházi Kórház udvarán álló nagy lombú fát – írta az intézmény Facebook-oldalán a kórház főigazgatója. Először csak egy, látszólag egészséges ága szakadt le a kórház bejárata és a régi rehabilitációs osztály közötti fának. Ezután egy szakértőt hívtak, aki levágta a többi veszélyes ágat, és megállapította, hogy a fa kimozdult a súlypontjából és kidőlhet, ráadásul az is kiderült, hogy egy gombás fertőzés is megtámadta, ezért mindenképp ki kellett vágni. A kivágott fa rönkjei még mindig a kórház udvarán vannak, és a tervek szerint kerti bútort készítenek belőlük a kórházi kápolna melletti pihenőkertbe. Az udvaron egyébként mostanában több fát, cserjét és virágot is ültettek.

TIZENÖTÖDIK EZÜSTÖS CSALÁDI NAP Június 15-én tartották a tizenötödik családi napot az Ezüst Fenyő Idősek Otthonában. Idén is sok családtag látogatta meg hozzátartozóját, hogy együtt tölthessenek egy kellemes napot. A rendezvény elsődleges célja, hogy az intézményben élő idősek szórakoztató műsor és ebéd mellett kellemes délelőttöt töltsenek együtt hozzátartozóikkal, vendégeikkel. A családi nap lehetőséget adott arra is, hogy a meghívottak betekinthessenek az otthon életébe, és megismerhessék az ott dolgozók elkötelezett munkáját.


4

GAZDASÁG

Pénzügyi vetélkedő diákoknak

Megújulnak a buszmegállók

Idén is több ezer diákot mozgatott meg országszerte a hetedik K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő. Köztük ott voltak a Vörösmarty iskola és a Czina Sándor tagintézmény diákjai is.

Városszerte megújulnak a buszmegállók. Legutóbb Gyopárosfürdőn javították az útburkolatot, és a továbbiakban több helyre raknak új padokat és szemeteseket is.

A budapesti fináléba 32 csapat 147 tanulója jutott tovább, hogy megküzdhessen az ország legjobb pénzügyese címért. Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola két csapata a szegedi regionális középdöntő megnyerése után június 12–13án megrendezett döntőn bizonyíthatta, hogy tanulói milyen otthonosan mozognak a pénzügyek világában – derült ki az iskola beszámolójából. Az 1–2. osztályosok kategóriájában a VMaprók csapata (Ambrus Bence, Ambrus Máté, Dupsi Dániel, Frankó Noémi, Molnár Andor; felkészítő: Csernainé Gabnai Sára) ötödik helyen, az 5–6. osztályosok között AKCIÓaSCzina tagintézmény Kockák VÍZADA GOcsapata (tagjai: Polgár Kira, LÓK Krausz Gábor, Molnár Zoltán, Tar Dominik; felkészítő: KovalÉS MEGRENDELÉS: csikné Borombós Edit) a hatodik 7 88 88 helyen zárta a versenyt. 48 41 81Az említett bankcsoport ARVANYAQUA.HU több módon is aktívan tesz a pénzügyi ismeretek széles körű terjesztéséért. Fontosnak tartják, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket annak érdekében, hogy felnőttként jobban eligazodjanak a pénz világában, és tudatos döntéseket hozzanak. Ez a célja a vetélkedőnek is, ahol az orosházi gyerekek jártak. A végső cél pedig, hogy a most felnövő generáció másképp álljon a pénzügyekhez, ne ijedjenek meg, ha egy,pénzügyileg fontos döntést kell meghozniuk. oc

ÓKÉRT KERESSE MUNKATÁRSAINKAT.

2017. JÚNIUS 23.

Kényelmesebb a várakozás Orosháza vezetése folyamatosan dolgozik azon, hogy a lakói szebb környezetben élhessék mindennapjaikat. Ebbe beletartoznak a helyi buszmegállók is, több helyen is felújítják a régi útburkolatot, valamint padokat és szemeteseket is kihelyeznek. A start mintaprogram keretében így megszépül majd a Kodolányi főiskolánál, a laktanyánál, a Szentesi úton található megálló, valamint a rákóczitelepi iskola előtti két váró és a gyökeresi Tamási Áron utcai megállóhely is. Benkő Ferenctől az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától

Dolgoznak a munkások az új buszmegállón

megtudtuk, hogy jelenleg a munka Gyopárosfürdőn zajlik. A tervek szerint ide egy új típusú buszváró pavilont is kihelyeznek önkormányzati önerőből, ám erről még zaj-

lanak a tárgyalások a kivitelezővel. – Ezt a felújítást közszolgáltatási szerződés keretén belül ötven négyzetméter térburkolattal kiegészítettük,

fotó: Rajki Judit

illetve egy infótáblát is kihelyeztünk, hogy a turisták könnyebben tájékozódhassanak. A környezetet egységesítve a buszmegálló mögött található parkoló kertészeti

munkáit is elvégeztük – tette hozzá Benkő Ferenc. A közel ötmillió forintos összértékű beruházásokat idén november 30-ig kell befejezni a kivitelezőnek. pá

Diákok dolgos vakációja

Zsebpénz a nyári szünidőben A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra, a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében. A diákok szülői engedél�lyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben a 15 éves tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szakiskolába vagy középisko-

lába járnak. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, amit a Nemzeti Adóés Vámhivatalnál (NAV) kell igényelni. A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV-nál. A felfüggesztett, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél kockázatos munkába állni. A diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles, a mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó béréből. Ha

munkaviszonyban vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie. A foglalkoztatónak a jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez. Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés

helyét tartalmazó – munkaszerződéshez, mely csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony létrejöttét a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben, vagy teljesítménybérben is. A munkavállalónak azonban mindenképp meg kell kapnia a minimálbért. A diákok egyszerűsített foglalkoztatásban is dolgozhatnak, ebben az esetben nem kötelező az írásba foglalt szerződés.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Nyári diákmunka programjában azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program kezdetekor, július 1-jén már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor pedig még nem múltak el 25 évesek. A programmal a diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget. A diákok június 19-étől regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál. pá


5

SZEMLE

2017. JÚNIUS 23.

Az a biztos, ha biztosítunk

OEP vs. utasbiztosítás

Nyáron sokan utaznak külföldre, de kevesen tudják, hogy ha itthon van egészségbiztosításuk, az az EGT országaiban és Svájcban is érvényes. Az EU-s OEP-kártya azonban nem mindenhol biztosít ingyenes ellátást.

Az, akinek Magyarországon vagy az Európai Gazdasági Térség más tagállamában van állandó lakhelye és egészség­ biztosítása, ezekben az orszá­ gokban és Svájcban is jogosult a szükséges orvosi ellátásra. De ez nem azt jelenti, hogy ingyen végzik el a nél­ kü­ lözhetetlen beavatkozásokat: olyan feltételekkel mehet or­ voshoz, mint a helyi lakosok: van, ahol utólag térítik meg a költségeit, Szerbiában pedig csak sürgősségi ellátást kap. – A bajt könnyebb meg­ előzni, mint orvosolni – fi­ gyelmeztet Volencsikné dr. Fazekas Anikó, a Szt. István Patika vezetője. – Lehető­ leg ne csapvizet igyunk, és mindig védjük magunkat az erős naptól: a gyermekeket 50 faktoros krémmel kenjük. Kérjük meg gyógyszerészün­ ket, hogy állandó orvossága­ ink hatóanyagairól állítson össze egy listát, amit tartsunk az irataink mellet. Így kön�­ nyebben tájékozódik az or­ vos, mint a gyógyszer neve alapján. Utazás előtt általános patikaszereket is válogassunk össze – gyógyszerészünk eb­ ben is segít.

– Sok rendezvényünk volt ta­ valy, és még többön segítettünk a lebonyolításban – mondta lapunknak Magonyné Urbán

Az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület nyári tárlatának megnyitója lesz a művelődési központban június 23-án, 17 órakor. III. Szent László-napi búcsút és falunapot rendeznek a reformáció 500. évfordulója alkalmából Szentetornyán, a Justh Zs. u. 2. szám előtti területen június 24-én, 8 órától. OMG! Orosházi Moly Galeri találkozó lesz a városi könyvtárban június 24-én, 15 órától. Múzeumok éjszakája június 24-én. Az orosházi bélyeges téglák című kiállítást a múzeumban, a Reformáció 500 című tárlatot a Városi Képtárban 18 órától tekinthetik meg az érdeklődők. Lesz akadályverseny a városban, játékos megmérettetések a múzeumban, 21 órától Tóth Gabi koncert a főtéren, majd 23 órától a múzeum előtt tűzugrás várja a bátor résztvevőket. Klubnapot tartanak a Rock Klubban június 24-én, 19 órától. Családi napot rendez a Nagycsaládosok Egyesülete az Ady Endre utcai egyesületi ház udvarán, és az előtte lévő utcaszakaszon június 25-én, 9.30-tól. Born Gergely Táncra lábom… A test teljes imája című könyvének bemutatója várja az érdeklődőket a városi könyvtárban június 27-én, 17 órakor. Társas-játék-est lesz a gyermekkönyvtárban június 30-án, 18 órától.

Az uniós egészségbiztosítási kártya nem fedez mindent

ÚTI PATIKA: • víz nélküli kézfertőtlenítő, • napvédő krém, • szúnyogriasztó, • leégés utáni spray/hab, • probiotikum, • hasmenés elleni szer, • fejfájás- és lázcsillapító, • hányáscsillapító, • csípés után antihisztamin, • kullancscsipesz, • kötszer és fertőtlenítő, • saját gyógyszerek.

– Nem árt, ha ott lapul a zsebünkben a kis kék kár­ tya, de jó, ha biztosításunk is van – figyelmezteti az utazni vágyókat Körmendi János, a KIFT-92 Utazási Iroda tu­ lajdonosa. – Az EU-kártyát nem minden biztosító fogad­ ja el, és az önrészre nem nyújt fedezetet. Ezért javasoljuk mindenkinek, hogy kössön baleset-betegség-poggyász biztosítást. Van, akinek a bankkártyájához van bizto­ sítási szolgáltatás rendelve. Ilyenkor is tájékozódjon,

A fiatalokért vagyunk

A képviselő-testület legutóbbi ülésén számolt be az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) a 2016-os tevékenységéről. A beszámolót a közgyűlés elfogadta. A közelmúlt GYIÖK-ös történéseiről és a közeljövő terveiről érdeklődtünk.

PROGRAMAJÁNLÓ

Zsuzsanna, ifjúsági referens. – Hogy csak néhányat em­ lítsek: nagy sikere volt a „Ne ítélj elsőre!” fotókiállításunk­ nak. Elindítottuk a rendhagyó városi szülői értekezletek so­ rozatot, melyeken a gyerekek számára fontos problémákról beszélgethettünk szakembe­ rek bevonásával. Több foci­ kupát bonyolítottunk le, míg egyik legsikeresebb rendezvé­ nyünk a „Táncmaraton” volt, melyen szombat reggeltől va­ sárnap hajnalig ropták a leg­

kitartóbbak. 14. alkalommal zajlott decemberben a „Mi­ kulásfutás”, 2016-ban is több százan futottak velünk – tette hozzá az ifjúsági referens. A sikeres programokat ter­ mészetesen folytatják. Idén már volt két rendhagyó szülői értekezlet. A városi farsang helyett rendezték meg a KiMit-Tud-ot. Népszerű volt a Liszt Ferenc Alapfokú Művé­ szeti Iskolával közösen meg­ tartott nagy hangszerválasztó és a Harry Potter-nap is, va­

fotó: Kecskeméti Krisztina

hogy pontosan mit térít a biztosító, mert ebben nagy a különbség. Mi mindig felhív­ juk utasaink figyelmét, hogy a kötvényszámot és a biz­ tosító telefonszámát tartsák maguknál, ha baj van, hívják. Gépkocsira, drágább biciklire, laptopra kiegészítő biztosítást szoktunk ajánlani, és a sztor­ nó biztosítás is egyre nép­ szerűbb. Ez az út összegének 1,2-5%-áért köthető, és az út 80-100%-át is visszatéríti, ha az utazás orvosilag igazolt okból hiúsul meg. hb

lamint az idei Táncmaraton is. Még ebben az évben sok és nagy feladatok állnak a GYI­ ÖK előtt. – Tervezzük az Orosházi fu­ tónapot, melynek célja a futóé­ let fellendítése városunkban. A két évre szóló GYIÖK man­ dátumok idén lejárnak, így választásokat tartunk. Október 21-én terveink szerint megün­ nepeljük az orosházi GYIÖK huszadik születésnapját – mondta még Magony­ né Ur­ bán Zsuzsanna. csj

Jogsimizéria A nyári szünidőben sok fiatal szeretne jogosítványt szerezni. Az illetékesek szerint érdemes minél hamarabb elkezdeni, hiszen tavaly január óta tovább tart a rózsaszín kártya megszerzése.

Ennek oka, hogy évről évre emelkedik a tanulóvezetők száma, emellett tavaly január elsejétől egy jogszabály miatt kevesebb a vizsgabiztos is. Korábban 16 megbízással foglalkoztatott járművezetői vizsgabiztos volt a megyé­ ben. A jelenlegi jogszabály azt írja elő, hogy a megbízással foglalkoztatott vizsgabiztos csak elméleti oktatást tarthat. Ezért jelenleg csak hét ember dolgozhat vizsgabiztosként – tudtuk meg a Békés Megyei Kormányhivataltól.

Ezek miatt az autósiskolák által megkért elméleti és gya­ korlati vizsgára csak 4-5 hét elteltével kerülhet sor. – Egy alapszintű motoros tanfolyamnál ez a beiratko­ zástól számítva három, sze­ mélyautónál is legalább két hónapot vesz igénybe. A le­ endő járművezetők ezért ezt az időszakot kalkulálhatják be a jogosítvány megszerzésébe – nyilatkozta Tóth Árpád, az Astra Autósiskola vezetője. Orosházán hétfőn és csü­ törtökön van lehetőség veze­ tésből gyakorlati vizsgát ten­ ni. Az utóbbi időszakban több hétfőre is államilag elismert ünnep esett, amiért csúszott a vizsgahelyek ideje. Ezt a hatóság egy szerdai kivételes vizsganap beiktatásával csök­ kenteni tudta. pá

Van akinek csak nyár végére lesz jogosítványa

fotó: Kecskeméti Krisztina


6

SZEMLE

2017. JÚNIUS 23.

Elballagtak

Mérföldkőhöz érkeztek Orosháza végzős általános iskolásai. A múlt héten városunk hét intézményében szólt az utolsó becsengetés a nyolcadikosoknak. Összesen 273 tanuló járta végig meghatottan, ugyanakkor boldogan a virágokkal díszített folyosókat, és ugyanilyen meghatottsággal kísérték az iskolai utolsó útjukat a pedagógusok, szülők, barátok és hozzátartozók. Ezeket a pillanatokat mutatjuk kollégáink képein keresztül.

Klímával a hőség ellen

Nem csak a bőrünket, a szemünket is óvni kell

A héten már beköszöntött az igazi meleg, ilyenkor mindenki hideg üdítővel, strandolással vagy légkondival próbálja meg elviselhetővé tenni a nyári hőséget.

Itt a nyár, és a meteorológusok szerint kánikulai napok elé nézünk. Ennek az évszaknak is megvannak a maga veszélyei, melyekre saját érdekünkben nem árt odafigyelni. A legszebbnek ígérkező nyaralást is tönkre tudja tenni egy leégés az első napon.

A szakemberek szerint a klímaberendezéseket érdemes időben felszerelni már a szezon előtt, amikor a hőmérséklet eléri a 20 fokot. Az emberek azonban szeretik odázni a felszerelést. – Általában akkor szólnak, amikor beüt a kánikula, hogy azonnal kell a klíma. Ilyenkor már nehezebb kivitelezni, hiszen ebben az időszakban rengeteg munkánk van – mondta Sárosi Gyula klímaszerelő. A szakember elmondta, hogy minden évben fertőtleníteni kell a klímát, hiszen olyan baktériumok telepednek meg, amelyek az egészségre károsak. Sárosi Gyula szerint javuló a tendencia, egyre többen kérik tőlük is a fertőtlenítést. Mielőtt klímát veszünk, figyelembe kell venni, hogy a családban van-e allergiás. Megtudtuk, ehhez speciális szűrőkkel ellátott készüléket kell választani. Túl olcsó berendezést sem éri meg vásárolni, hiszen ez már a minőség rovására megy. Ilyenkor a vásárláson megspórolt pénzt a javításra költjük el. Patakfalvi Ádám

Komoly bajokat okozhat az UV-sugárzás

A rádióban rendszeresen figyelmeztetnek mindenkit az erős, esetleg extrém UV-sugárzásra. Utánajártunk, hogy mit is jelent ez, illetve hogyan tudunk védekezni. Dósa Piroska bőrgyógyász szerint legfontosabb az odafigyelés. – Az UV (ultraviola) sugaraknak három fő fajtája van, az A, B, és C típusú. Legtöbb gond ezek közül az UV-B sugárzással van. Ez okozza a bőrben a DNS-elváltozásokat, amelyek miatt, súlyosabb esetben, különböző bőrrákok alakulhatnak ki, de a sorozatos kisebb leégések során is károsodik a bőrünk, hamarabb ráncoso-

Nem csak negyven fokban van UV-veszély

dik, öregszik – mondja a doktornő. Ilyen napokon, mint a mai, a leginkább kézenfekvő megoldás a legjobb is egyben. Ha megtehetjük, 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk a napon. Vannak azonban, akiknek, akár munkájukból adódóan ez nem megoldható – folytatja a

szakember. – Számukra többféle védekezés is ajánlott. Első lépésben a mechanikai védelem a fontos. Nagy karimájú kalapot célszerű viselni. Olyan ruházatot, amelyben a test minél kisebb része van kitéve a sugárzásnak. Kesjár Edit optometrista pedig már az emberi szem védelméről

fotó: Rosta Tibor

beszélt. Elmondta, hogy a felnőtt lakosság 12 százaléka napsütéskor sem visel napszemüveget, pedig az UV-sugárzás károsíthatja a látást is. Ráadásul már kaphatóak jó minőségű, UV-védelemmel ellátott munkavédelmi és napszemüvegek is. A szín, az árnyalat gyakorlatilag mind-

egy, fontos az UV-szűrő képesség és a nagyság, hogy a lencse az oldalról érkező fény ellen is védjen. A boltokban nagy választékban kaphatók a különböző fényvédő krémek, naptejek, az eligazodás ezek közt azonban nem mindig egyszerű. – SPF számmal jelzik a gyártók a krémek fényvédő képességét. A legmagasabb az 50-es faktorszámú. Bőrtípusunkat, illetve előzetes barnultságunkat figyelembe véve választhatunk közülük. Itt emelném ki, a gyermekek számára kifejlesztett napvédő krémeket. Ezek annyiban jobbak a többinél, hogy jobban ellenállnak a víznek (izzadságnak), így a napon dolgozók számára is alkalmasabb lehet. Bármilyet is használunk, legyünk a nappal nagyon óvatosak, hogy lehetőleg a nyaralás, a napozás ne a rendelőben végződjön – mondta Dósa Piroska. csj


7

SPORT

2017. JÚNIUS 23.

V. Véd-Elem Kupa: öt focicsapat küzdött az OMTK-ULE műfüvén

ÚJRA A VÁGTÁN

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Karcagra került a serleg

Az Orosházi Kórház ötödik alkalommal rendezte meg múlt szombaton a VédElem labdarúgótornát. – Célunk, hogy a kórházak és más szakterületek dolgozói összejöjjenek, baráti hangulatú meccseket játsszanak – nyilatkozta dr. Duray Gergő főigazgató. A tornát a Karcagi Kórház nyerte az Orosházi Kórház meg a Csányi és csapata előtt. Negyedik a Magyar Közút, ötödik az Orosházi Rendőrség lett.

Kiválóan teljesítettek asztaliteniszezőink

Eb-re készülnek a birkózók

Eredményes szezont zárt a PET-BAU ASE minden fronton. A női asztaliteniszezők az Extraligában és az NB I-ben is elérték a kitűzött célokat.

Az igazi megmérettetés most kezdődik a válogatottak számára: Szél Anna kadet 56 kg-ban, Rácz Richárd kadet 50 kg-ban, míg Szél Balázs junior 74 kg-ban képviseli hazánkat a korosztályos versenyeken.

A legjobbak között Egy évvel ezelőtt a bajnoki címet és a feljutást ünnepelhette a PET-BAU ASE. Azóta eltelt egy újabb szezon, az orosháziak pedig az Extraligában is megállták a helyüket. Akkor sokat gondolkoztak azon, vállalják-e a szereplést a legjobbak között. Végül sikerült stabilizálni anyagi helyzetüket, így női asztaliteniszezőink a legjobbak ellen ragadhattak ütőt. A gárda teljesítette az idény előtt kitűzött célt: a tízcsapatos bajnokság hatodik helyén zárt, 18 mérkőzésen kilenc vereség és egy döntetlen mellett nyolcszor győztek. A szakosztályvezető Bogdánffy Csabától megtudtuk, hogy a vezetőség maximálisan elége-

BAJNOKSÁGON – A felkészü-

A szezonértékelő részletei az OrosCafén

dett a lányok egész éves teljesítményével. Az NB I-es csapat jelentős változáson esett át az elmúlt évhez képest, ez is az oka annak, hogy a keleti csoportban a hetedik helyet szerezte meg a PETBAU ASE második együttese. – Örvendetes, hogy az utánpótlás-játékosaink húzták a csapatot. Többször előfordult,

fotó: Kecskeméti Krisztina

hogy egy felnőtt játékos mellett három újonc korú játszott és nyújtott dicséretes teljesítményt, akik a különböző versenyeken is szépen szerepeltek – mondta Bogdánffy Csaba, aki több mint 50 év után háttérbe vonulna, de mint szakmai tanácsadó a továbbiakban is az egyesület rendelkezésére áll. Patakfalvi

lés a kadetek számára az elmúlt héten kezdődött, az Orosházi Spartacus Birkózó Klub kiválósága, Rácz Richárd Lengyelországban egy versennyel és az azt követő edzőtáborral kezdett, jelenleg Bócsa szerepel a programban, majd Németországban folytatja a felkészülést. Nem tudott válogatott lenni, de kerettag az ugyancsak orosházi Lakatos Angeló, aki segíti a válogatottak felkészülését – tudtuk meg a klub szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolójából. Szél Anna Bócsán kezdett a juniorokkal, majd Csepel, Lengyelország és Olaszország következik. A ka-

det Európa-bajnokságot július 24–30. között rendezik Szarajevóban. Szél Balázs felkészülése már a finisébe érkezett, hiszen a junior Európa-bajnokság június 26. és július 1. között lesz Dortmundban. A jelenlegi programban a súlybeállítás és a mentális felkészülés szerepel. – Annát és Ricsit a hazai mezőnyben nem tudták megszorítani a válogatottságért, Balázsnak több jó ellenfele volt, de végül egyértelműen behúzta a válogatottságot. A nemzetközi mezőny viszont nagyon kemény – vázolja az esélyeket Zsura János vezetőedző, hozzátéve, Ricsi erősödik, egy jó sorsolással pontszerző lehet, Anna Eb-döntős volt az elmúlt évben, esélye van éremszerzésre. Szél Balázs esélyei kapcsán a vezetőedző úgy véli, az elmúlt évi sérülése miatt még kevés benne a verseny, de van már Eb-érme, ami önbizalmat adhat neki. -tk

Hevesen rendezték június 17-én a Kishuszár vágta selejtező futamát. Az orosházi Mórocz Mercédesz Morcos nevű lovával első helyen ért célba, és kvalifikálta magát a szeptember 15–17. között rendezendő budapesti versenyre. – Balesetem végett csak egy hetet tudtunk készülni a versenyre, de bíztam Morcosban, mert benne soha nem lehet csalódni. Hátrányból indulva végül majd három lóhosszal nyertem – nyilatkozta lapunknak az ifjú lovas. Mórocz Mercédesz 2014-ben Nagylak színeiben már egyszer megnyerte a Nemzeti Vágtán a „Kishuszár” kategóriát. Betkó

EMLÉKTORNA Sportbarátok labdarúgótorna keretében emlékeznek meg június 24-én a közel három éve elhunyt Szénási Józsefről, a legendás „Szénáról”. A Mátrai-stadionban reggel 8 órától pattog majd a labda, a csapatok két négyes csoportban küzdenek a pontokért. A résztvevő együttesek: „A” csoport: Revans-Otthon2, Hungária, Mezőkovácsháza, Botafogó. „B” csoport: Boszorkány, Barátság, Kazszer-Unicum, Makk7. Benkő László szervező elmondta, hogy a rendezvényre szeretettel várnak minden sportkedvelőt. bt

VÁROSI FOCI Újabb fordulót rendeztek és elmaradt mérkőzéseket pótoltak a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. A felsőház eredményei: Geli's – Liget SC-Orosnetwork 2-1, Revans Otthon 2 – OROS-Linamar 2-6, KAZSZER FC – Geli's 1-7, Liget SC-Orosnetwork – Barátásg-Orosfarm SC 7-3, Makk 7 – Revans Otthon 2 7-3, OROS-Linamar – Makk 7 7-11, Geli's – Kárai Exclusive 7-6, Barátság-Orosfarm SC – KAZSZER FC 6-2, Revans Otthon 2 – Liget SC-Orosnetwork 3-5. Az alsóház eredményei: Gringo Burger FC – Spárta FC 8-3, Boca Juniors – AKG Zrt. 6-12, DSK FC – Szkaliczki és Társai Kft. 4-3, Linamar FC – Telepi Ászok 3-6. –t

Életet leheltek a Mátrai-stadionba, július 11-étől újra pályán a csapat

OMTK-ULE 1913: Az ezüst is feljutást érhet Az OMTK-ULE 1913 felnőtt labdarúgócsapata második helyen végzett a megyei III. osztályú bajnokságban. Tóth-Kása Sándor elnök és Buza Barnabás játékos-edző értékelték a szezont. LABDARÚGÁS – A csapat 24

mérkőzésből 22 győzelem mellett kétszer szenvedett vereséget, 154 gólt szerzett és csak 31-et kapott. A bajnokság gólkirálya Buza Barnabás lett 51 találattal. – Milyen céllal alakult meg a felnőttcsapat?

– Egy évvel ezelőtt az önkormányzattal együtt gondolkodva arra a döntésre jutottunk, hogy egyrészt a kiöregedett ifjúsági játékosok számára játéklehetőséget biztosítsunk, másrészt a Mátrai-stadionba életet leheljünk – kezdte a visszaemlékezést Tóth-Kása Sándor elnök. – Mi volt az elvárás a csapattal szemben és mi valósult meg? – A csapat gerincét adó rutinos játékosok mellé az edzők minél több fiatal tehetséges labdarúgót építsenek be a keretbe, amely természetesen hosszú távú

Az OMTK ULE 1913 ezüstérmes labdarúgócsapata

feladat. A bajnokság végére 7-8 húsz év alatti fiatal lépett pályára egy-egy mérkőzésen. Menet közben láttuk, hol a helyünk a bajnokságban, ekkor fogalmazódott meg, hogy

a dobogó lehet a célunk, akár az aranyérem is. Álmaink az utolsó előtti fordulóban, a nagyszénási vereségünkkel foszlottak szét. A bajnokságot viszont Gádoroson vesz-

fotó: Rajki Judit

tettük el – vélekedett a sportvezető. A szezon nagy részében Gyimesi András edző irányította a csapatot. Az utolsó fordulókra a feladatot a

Buza Barnabás – Czollner Gábor edzőpáros vette át. – Teljesen elégedett vagyok, az edzéslátogatottság is azt bizonyítja, ez a csapat többre hivatott – értékelt Buza Barnabás játékos-edző. Tóth-Kása Sándor elmondta még, hogy a bajnokságok átszervezésével szinte biztos, hogy az OMTK-ULE 1913 feljebb léphet, és az új szezont a megyei másodosztályban kezdi. A csapatot Czollner Gábor irányítja, Buza Barnabás szakmai vezetőként dolgozik. A felkészülés július 11én kezdődik. Betkó Tamás


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Balázs Pál és dr. Keresztúri Zsuzsa leánya Kata, Szokolai Zsolt és Hegedűs Szemirámisz fia Ádám, Fejes Sándor és Berta Nóra leánya Zoé, Forgó Ferenc és Szabó Annamária leánya Ramóna Házasságot kötöttek Farkas Adrián és Volencsik Réka Éva, Zatykó Csaba és Banyó Hajnalka Alexandra, Szente Gábor és Majoros Erika

2017. JÚNIUS 23.

Fókuszban a zenei tehetség

Lelket simogató – ezt mondta az egyik látogató Kecskeméti Laura önálló estje után. A művészeti iskola hegedű és ének szakos növendéke számos közreműködő, tanárai és diáktársai részvételével nagy sikerű programot tudhat maga mögött. Megtelt a Művészetek Háza a június 17-i programra. Képünkön az iskolától búcsúzó orosházi tehetség az őt kilenc évig tanító Csernainé Erőss Ellával.

PATIKAÜGYELET Június 19-től június 25-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175 Június 26-tól július 2-ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21. Tel.: (68) 512-720

Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

LAKOSSÁGI FÓRUM Tóth Zoltánné, az 1-es számú választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórumot tart július 5-én, 18 órától a Pártok Házában (5900 Orosháza, Pacsirta utca 8.).

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Diagnózis című regionális egészségügyi magazin június 23-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés június 24-én, szombaton 15:30-tól és június 25én vasárnap 11:30-tól. Gasztrokaland című gasztronómiai magazin június 23-án, pénteken 18:30-tól. Ismétlés június 24-én szombaton 14:30-tól.

KUTYASZORÍTÓ Árpit külterületen, egy mellékúton felejtették. Több napon át várta hűtlen gazdáját, de az bizony végleg megszabadult tőle. Nagyon félénk, bizalmatlan volt, csak nehezen tudták befogni az állatvédők. A menhelyen kutyatársaival barátkozik, éber, élénk és aktív. Figyelmes és tanulékony, néha akaratos kis testű kan kutya. Idegenekkel szemben bizalmatlan. Szikháton várja új gazdáját. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • facebook.com/kutyamenhely/ •Á llatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

fotó: Kecskeméti Krisztina

ORVOSI ÜGYELET

Megkérdeztük

Kutya meleg van!

KANKA JÁNOS

Egyre több állatot tartunk házi kedvencként. Sokszor velünk élnek a lakásban, vis�­ szük őket, ha utazunk, kirán­ dulunk. A meleg miatt azon­ ban fokozottan figyeljünk oda négylábú társainkra! – A kutyák normális, átlagos testhőmérséklete 38,5 fok körül van, ami a kánikula hatására to­ vább emelkedhet. Ezért fontos, hogy mindig legyen az állatnak ivóvize, és biztosítsunk neki ár­ nyékos helyet. A kutyákat ne a legnagyobb melegben, a tűző napon, forró betonon sétáltas­ suk. És semmiképp ne zárjuk be kedvencünket az autóba! – hívja fel a felelős állattartásra a gazdik figyelmét Sin Zoltán állatorvos. – Egy napon par­ koló gépkocsiban óránként 4,5 fokkal emelkedik a hőmérsék­ let – a levegő pedig egyre fogy. Ehhez nem is kell a nyári for­ róság: általában 15-20 fokkal magasabb a benti hőmérséklet, ami kánikulában 50 fok fölé is mehet. Ez kiszáradást okoz, fölborítja a vér kémiáját, leállít­ ja a sejtek működését, és megöli

Ezen a héten ünnepelhetjük Orosháza főterének negyedik születésnapját. Arra voltunk kíváncsiak, az utca emberének mi a véleménye róla ennyi idő távlatából.

Ambrózfal­ váról érkez­ tem, uno­ k á m m a l ki­lá­to­gattunk most ide is a jó időben. Kicsit sajná­ lom azt a régi éttermet, ami az Alföld szállóban volt, de egyébként nagyon tetszik, kellemes a környezet.

BARANYAINÉ MURVAI SÁRA

Itt lakom a közelben, ezért

sűrűn járok erre. Szere­ tem a főteret, mindig van rajta élet, ta­ lán kicsivel több árnyék lehetne. Sok­ kal szebb így a városkép, mint amikor még állt a romos szálló. KOVÁCS MÁRKI IMRE

Békéssám­ sonról jöttem be Oroshá­ zára, havonta egyszer for­ dulok meg a városban. Most jöttem először a főtérre, de nagyon tetszik, hogy ilyen rendezett és szép a környezet.

VÁROSUNK ÚJ KÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

RAVASZ ELIZABET LEILA vagyok, 2016. július 6-án születtem, 3350 grammal, 49 cm-rel. Anyukám: Greksza Leila.

SÜLE HENRIETTA vagyok, 2016. május 30-án születtem, 3750 grammal, 51 cm-rel. Anyukám: Szabó Éva.

FODOR LILLA ANNABELL

vagyok, 2016. június 27-én születtem, 3600 grammal, 51 cm-rel. Anyukám: Kovács Nóra.

A nagy melegben az állattartók felelőssége is megnő: gondoskodnunk kell arról, hogy kedvencünk is eleget igyon, védjük a hőgutától, a káros UV-sugárzástól.

Felhevült állatnak ne adjunk jéghideg vizet

az állatot. A „rövid orrú” kutyák nehezebben lélegeznek, ezért nagyon rosszul viselik a hősé­ get. Figyeljünk oda a hőguta kezdeti jeleire. Ha mégis föl­ hevült az állat, vigyük árnyék­ ba, kapjon vizet, de ne jéghi­ deget, és ne hirtelen, hanem

fotó: Kecskeméti Krisztina

fokozatosan hűtsük le a testét ventilátorral, nedves takarók­ kal. Egyre elfogadottabb az is, hogy nyár elején a kozmetikus lenyírja a hosszú szőrű kutyák, cicák bundáját. Persze annyi szőrt, ami megvédi az állatot, hagyni kell. hb

A hőguta jelei: • lihegés, • szédelgés, • tág pupillák, • szapora szívverés, • erős nyálzás, • vörös nyelv, sápadt íny, • üvegesedő tekintet, • görcsroham, kóma.

A HÉT EMBERE A lényeg az volt, hogy rajzolhassak – Pirer Gyula a Hét embere

Tanítás, kézilabda, festés. Ebben a háromszögben mozgott Pirer Gyula évtizedekig, mostanra főként az utolsó maradt. Rajz–földrajz szakos tanárként nemzedékek sorát tanította a ceruza, az ecset használatára, a kőzetek jellemzőire, a földtani korokra. Edzőként és játékosként megalapozta az orosházi kispályás kézilabdát, festőként több önálló tárlattal, országos ismertségű alkotásokkal büszkélkedhet. Közben vallja, hogy nem festőművész, csak egy festegető rajztanár. Túl a nyolcvanon is szellemileg frissen, aktívan, energikusan él feleségével az oldalán, akivel éppen ötven esztendeje házasodtak össze. Úgy érzi, teljes volt és most is teljes az élete: tanított, amikor annak volt ideje, manapság pedig kedvére alkothat kis műtermében, és gondozhatja a nem is olyan kis kertet. A pályakezdésről, a rajzolás iránti vágyról, a munkával töltött és a nyugdíjas évekről is mesél az Oroscafén. pe

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Vezető szerkesztő: Suki Zoltán. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.