2017.08.11/29. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2017. AUGUSZTUS 11. • XXII. ÉVFOLYAM • 29. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Rendkívüli ülés Orosházán

– Két napirendi pontról tárgyaltak

2

Külföldiek is segítettek

3

– Pályaválasztási tábor városunkban

Nyári véradó kampány

6

– A véradás nyáron sem szorulhat háttérbe

Berta József emlékére fociztak

– Az Oh. Junior győzött a Mátrai-stadionban

Komoly károkat okozott a természeti csapás

Vihar tombolt a városban Megérkezett a várt lehűlés vasárnap, hatalmas jégesővel és orkánerejű széllel. A városban több helyen fákat csavart ki, vezetékeket szakított le, a kidőlő fák szinte járhatatlanná tették a belvárost.

A múlt vasárnapi vihar hatalmas pusztítást végzett Orosházán és környékén. A legnagyobb gondot a belvárosban, leginkább a kórház és a Gyopár utca környékén okozta. Az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség megbízott vezetőjétől megtudtuk, hogy 265 bejelentés érkezett. Azonnal a vihar után elkezdődött a károk felszámolása, ezzel tegnap végeztek a szakemberek és az önkéntesek. – Mintegy húsz hivatásos és önkéntes tűzoltóság, illetve több mentőcsoport dolgozott a katasztrófavédelem irányítása alatt. Napi 70 tűzoltó vett részt a munkában. A következő egy hétben számítunk még bejelentésekre a lakatlan ingatlanokból – tájékoztatta lapunkat Bajkán György, a kirendeltség megbízott vezetője. Több intézményben is fennakadásokat okozott az ítéletidő. Hétfőn a Magyar Posta informatikai rendszere is meghibásodott országszerte. Emiatt a városunkban működő öt közül három posta korlátozottan működött vagy bezárt. Az időjárás ko-

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS OROSHÁZA AUGUSZTUS 11. PÉNTEK

35/23 °C

Napkelte: 5:31. Napnyugta: 19:56. Fronthatás nem várható.

AUGUSZTUS 12. SZOMBAT

27/22 °C

Napkelte: 5:32. Napnyugta: 20:54. Hidegfront várható.

AUGUSZTUS 13. VASÁRNAP

27/15 °C

Napkelte: 5:33. Napnyugta: 19:52. Fronthatás nem várható.

AUGUSZTUS 14. HÉTFŐ

30/17 °C

Napkelte: 5:35. Napnyugta: 19:51. Fronthatás nem várható.

AUGUSZTUS 15. KEDD

31/17 °C

Napkelte: 5:36. Napnyugta: 19:49. Fronthatás nem várható.

A városban már rend van, de még tart a kárfelmérés

Fotó: Melega Krisztián – Körös Mentőcsoport

AUGUSZTUS 16. SZERDA

moly problémákat okozott az Orosházi Kórházban is. A tűzoltók először a több helyen megrongálódott tetőszerkezeteket javították ki és a veszélyesen megdőlt fákat vágták ki. Az ötödik emeleti szemészeti részlegen keletkezett károk miatt ez a szárny egyelőre még zárva van, de a helyreállítások már itt is megkezdődtek, a kiszakadt nyílászáró cseréje is. A

vihar az itt található értékes műszerekben nem tett kárt. Az erős szél az udvaron több helyen is megbontotta a fedett bejáró üvegtetejét, ezt jelenleg is javítják – derült ki a kórház közleményéből. Hétfőn Simonka György, a térség országgyűlési képviselője a polgármesterrel megtekintette a helyszíneket, miután egyeztetett a város vezetőivel. A képviselő elmond-

ta, hogy keresik a lehetőségeket, amikkel a kárenyhítés felgyorsítható. Azt már Benkő Ferenc, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója mondta el, hogy rengeteg még a tennivaló. A kidőlt fákat, letört gallyakat a város komposztáló telepére, illetve a Vásárhelyi úton található hulladéklerakóhoz szállítják, ehhez külső vállalkozókat is

felkértek. Dávid Zoltán polgármester kérésére a vastagabb fákat feldarabolják és később a rászorulóknak adják. A Vásárcsarnok tetejét most is megtépázta az orkánerejű szél, de ezúttal másik helyen sérült meg a tetőszerkezet. A javítási munkák várhatóan ezúttal is egy hónapig tartanak. A viharról készült riportunkat a 4–5. oldalakon olvashatják. Patakfalvi Ádám

31/16 °C

Napkelte: 5:37. Napnyugta: 19:47. Fronthatás nem várható.

AUGUSZTUS 17. CSÜTÖRTÖK

31/17 °C

Napkelte: 5:39. Napnyugta: 19:46. Hidegfront várható.

Forrás: www.idojaras.hu

Az új tanévre készülve – érkeznek a tankönyvek Szerda délelőtt jelentős tankönyvszállítmány érkezett Orosházára, ahol az oktatási intézményekben már készülnek az új tanévre. Lényegesen bővült azon diákok köre, akik ingyen kapják a tankönyvcsomagot, és jó hír a családoknak, hogy korábban érkezik a szeptemberi családi pótlék is.

Raklapokon hordták be a tankönyveket augusztus 9-én a Vörösmarty iskolába, a székhelyintézménybe 24 osztály 542 diákjának mintegy 7000 tankönyve érkezett meg. A következő hetekben folyamatos lesz a tankönyvek kiszál-

7

lítása, nem csak Orosházán, a dél-békési térség többi településén is. – A könyvcsomagokat szétszortírozzuk, illetve a könyvtári könyveket bevételezzük. Az alsós tanulóink szeptember 1-én a megnyitó után kapják meg a könyveket, míg a felsősök az első tanítási napon veszik birtokba azokat – vázolja fel a tankönyvkiosztás ütemezését lapunknak Oroszné Vass Ildikó, a Vörösmarty iskola tanára. Ettől a tanévtől országos szinten több mint egymillió diák ingyen jut a tankönyvcsomaghoz. A kormány döntése értelmében az általános iskola első osztályától a középiskola

Megérkeztek a tankönyvek a Vörösmarty iskolába

Fotó: Rosta Tibor

kilencedik osztályáig ingyen kapják a tanulók a könyveket. Rajtuk kívül rászorultsági alapon a 10–12. évfolyamon a diákok több mint 60 százaléka ugyancsak térítésmentesen jut a kiadványokhoz. A kormány célja, hogy a családoknak minél kisebb terhet jelentsen az iskolakezdés. – A dél-békési családok zömének fokozott anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, ezért is nagy segítség, hogy ebben a tanévben már az elsőtől a kilencedik évfolya­ mig minden gyermek ingyen kapja a tankönyveket. További segítségként a szeptemberi családi pótlék is megérkezik

már augusztus végén, ezzel a kormányzati intézkedéssel is segítve az iskolakezdést – hangsúlyozza Dél-Békés országgyűlési képviselője, Simonka György. A képviselő ráirányította a figyelmet arra is, hogy mindemellett a gyermekétkeztetésre idén 74 milliárd forintot, jövőre pedig 79 milliárdot fordít a kormány, ez háromszor akkora összeg, mint 2010-ben volt. A diákok két és fél hónapos pihenése lassan a végéhez közeledik: a 2017/2018-as tanév első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek), az utolsó pedig 2018. június 15. (péntek). PÁ


2

KÖZÉLET TRAFFIPAX

08. 11.: Vásárhelyi út, 08. 13.: Csorvási út, 08. 14.: Vásárhelyi út, 08. 16.: Csorvási út, 08. 17.: Vásárhelyi út

MUNKAHELY A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha nem Orosháza. Szellemi munkakörök: adminisztrátor (4 órás), dekorációs munkatárs, irodavezető (nagyon jó angol nyelvtudással), szállítmányozási ügyintéző (diszpécser), pályázati ügyintéző, bérelszámoló–TB-ügyintéző (Tótkomlós), számviteli ügyintéző, műszaki technikus, gyártástechnológus, minőség­ ellenőr, beruházómérnök, projektmérnök, minőségbiztosítási mérnök, TPM-koordinátor, óvónő (Csanádapáca), tanító (Csanádapáca) Képzések: asztalos, épület- és szerkezetlakatos, motorfűrész-kezelő, hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő, női szabó, gépi forgácsoló, villanyszerelő, szociális gondozó, tehergépkocsi-vezető (C+E), buszvezető (D), angol KER B1, számítógép-szerelő, -karbantartó, pénztárkezelő és valutapénztáros, pénzügyi ügyintéző, számviteli ügyintéző Elérhetőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Földesi Imréné Szekeres Rozália Mária orosházi lakos életének 75. évében csendben eltávozott. Temetése 2017. augusztus 18-án 11 órakor lesz az orosházi Alvégi temetőben. A gyászoló család

GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy

DANI MIHÁLYNÉ ILYÉS ANNA volt Orosháza, Pipacs utcai lakos 2017. július 14-én 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 14-én 15 órakor lesz az orosházi Felvégi temetőben. A gyászoló család

2017. AUGUSZTUS 11.

Kerékpárutak korszerűsítése és új parkolóhelyek építése volt napirenden

Rendkívüli ülés Orosházán Újra összeült Orosháza képviselő-testülete tegnap. Összesen két napirendi pontot tárgyaltak. Szó volt arról, hogy bővítenék, illetve korszerűsítenék a városban a kerékpárút-hálózatot, illetve a Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény korszerűsítése is napirendre került.

Négy pályázat beadási határideje jár le a jövő hét elején, ezért kellett ismét rendkívüli testületi ülést összehívni Orosházán. Most az infrastruktúra-fejlesztésen volt a fő hangsúly. Az első és a második pályázat témája a közlekedésfejlesztés, azon belül is főképp a kerékpárutak korszerűsítése és bővítése. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) pályázna a város a gyopárosi fürdőhöz vivő kerékpárút kialakítására. Az elképzelések szerint a Szentesi úti körforgalomtól a Kisvasút utcán át építenék meg az utat a fürdő főbejáratáig, és egyebek mellett a Gyopárosi út mindkét oldalán kialakítanák a kerékpársávot. A következő, szintén közlekedésfejlesztést érintő pályázat sikere esetén az autósok is jól járnak, ugyanis abban új parkolóhelyek létesítése is szerepel. A Hajnal utca és

Pályázati határidők miatt ült össze a képviselő-testület

a Hajnal köz területén 65, a Kórház utcán 40, a Bajnok utcán 24, az Ady Endre utcán pedig 55 parkolót létesítenének. Ebben a pályázatban is van kerékpárút-fejlesztés. Mivel a Bajcsy-Zsilinszky utca páratlan oldalán a Katona utcától a körforgalomig, illetve a Vásárhelyi úton a vasúttól a Gárdonyi utcáig, és a Szarvasi úton a Raksányi köztől az Üveg közig tönkrement a ke-

rékpárút, ezért ezek felújítását is tervezik. Szintén az első napirend része, hogy pályázatot nyújtanának be a Gyermek- és Intézmény Diákélelmezési korszerűsítésére. Ha ez a pályázat nyer, korszerűsíthetik az önkormányzati, saját köz­ étkeztetési célokat szolgáló konyhákat, beleértve akár az épületátalakítást és épületgépészeti beruházásokat.

Fotó: Rajki Judit

Ugyancsak ennek az előterjesztésnek a része egy pályázat benyújtása Orosháza-Gyopárosfürdő turisztikai célú fejlesztésének megvalósítására. Ezekről szavazott a képviselő-testület. Az első három pályázatot 10 igennel, míg az utolsót 8 igen és 2 tartózkodással fogadták el. A második napirendben a helyi identitás és kohézió erősítése tárgyú pályázat előkészítési feladatainak elindításáról döntöt-

tek. A testület erre is rábólintott, 8 igen, 1 tartózkodás és egy nem szavazattal. A testületi ülésen Kovács Péter és Antal László fideszes, Lénárt Zoltán jobbikos, Fetser János szocialista és Szabó Ervin szintén jobbikos képviselő nem vett részt. Utóbbin kívül távolmaradásáról mindenki értesítette a polgármestert. Az ülés részleteiről az oroscafe.hu oldalon olvasSuki Zoltán hatnak.

Hagyomány, érték, közösség – megyenap második alkalommal Békéscsabán Újra megyenapot szervez a Békés Megyei Önkormányzat. A tavalyi év sikerére alapozva idén szeptember 2-án, második alkalommal rendezik meg az eseményt a békéscsabai főtéren. A rendezvény célja amellett, hogy ráirányítja a figyelmet Békés megye értékeire, erősíti az itt élőkben az összetartozás érzését, és egy értékes nappal örvendezteti meg a kilátogatókat. Az esemény középpontjában az itt élő nemzetiségek kultúrája, a megyei és települési értékek, a hagyományainkat őrző kézművesek és élelmiszer-termelők állnak – derült ki a Békés Megyei Önkormányzat közleményéből. A program reggel nyolctól egészen este nyolcig tart, és a Tótkomlósi Fúvószenekar felvonulásával indul, kikiáltóval, hagyományőrzőkkel, óriásbábbal és bábszínházi bohócokkal a Csaba Centertől a főtérig. A megyenap hivatalos megnyitója fél tízkor lesz a megyeszékhelyi Szent István téren, majd a színpadon egész nap egymást követik a fellépők. Délelőtt a nemzetiségek mutatkoznak be, hagyományos ételeket készítenek és kóstoltatnak az érdeklődőkkel, hagyományaikat, értékeiket, kulturális, gasztronómiai kincseiket faházakban mutatják meg. Délután megyei sze-

Az összetartozás és hagyományőrzés a fő témája a rendezvénynek

replők: a Cervinus Teátrum, a Tabán Néptáncegyüttes, a Békéscsabai Jókai Színház és a Balassi Táncegyüttes lépnek fel. A gyerekek szórakoztatásáról a Békéscsabai Napsugár Bábszínház gondoskodik, délután Beliczai Balázs a felnőtteket veszi célba, de lesz kutyás bemutató is a Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub jóvoltából. A gyerekprogramokra külön hangsúlyt helyeznek, egy játszósátrat állítanak fel, ahol kézműveskedhetnek, kreatív

játszótéren tehetik próbára ügyességüket, tudásukat. A nap folyamán anyagozás, nemezelés, rongybabakészítés, fafaragás, gyöngyfűzés és sakk várja őket, és egy meglepetést is tartogatnak számukra. Helyet kapnak a katonai hagyományőrzők, őseink katonai ruházatát, fegyverzetét, harcmodorát egy plusz helyszínen óránként bemutató formájában ismertetik meg a közönséggel. A katonai hagyományőrző csoportok mellett helyet kapnak a ha-

tárvadászok, a honvédség és a MATASZ is. A Békés Megyei Önkormányzat beszámolójából megtudtuk, hogy a megye legnagyobb kézművesvásárát és termelői piacát is megszervezik, ahol hatvan Békés megyei kézműves és termelő portékája látható, legyen az a gasztronómia, a művészet, a kultúra területéről való. Az első megyenaphoz képest újdonság is lesz, a tavalyi év sikerén felbuzdulva idén több mesterségbemutatóval

várják a közönséget: bőrműves, fazekas, hímző mutatja be mestersége rejtelmeit, valamint lesz mézeskalácssütés és -díszítés is. Szintén újdonság, hogy a nap folyamán négy alkalommal megyei kézműves termékeket sorsolnak ki tombolán azok között, akik regisztrálnak. A megyenapon a Békés Megyei Értéktárba bekerülő öt új érték felterjesztője, illetve tulajdonosa díszoklevelet vehet át szeptember 2-án. Patakfalvi Ádám


3

OKTATÁS

2017. AUGUSZTUS 11.

Pályaválasztási tábor Orosházán

Elhunyt

Külföldiek is segítettek

Németh Ferenc

Elhunyt Németh Ferenc, korábbi országgyűlési képviselő – tájékoztatta lapunkat az egykori politikus családja. Németh Ferenc Nagyszénáson született 1944ben. Az általános iskola elvégzése után az orosházi szakmunkásképző intézetben esztergályos szakmát tanult, majd a Mezőgép vállalatnál dolgozott esztergályos csoportvezetőként. Életéhez szorosan hozzátartozott a sport is. A MEDOSZ, majd OMTK kézilabda-szakosztályának kiváló kézilabdázója volt. 1983-tól az MSZMP orosházi városi bizottságának politikai munkatársa lett. Elvégezte a marxista–leninista esti egyetemet, majd a Politikai Főiskolán szerzett diplomát. 1974–1990-ig négy cikluson át volt ország�gyűlési képviselő. Szívügyének tekintette a város fejlesztését. Nevéhez kötődik többek között a Czina Sándor Általános Iskola, a Szőlő körút és a vasúti felüljáró felépítése. Nyugdíjas éveit a Somogy megyei Andocson töltötte. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 23-án 11 órakor lesz az alvégi temetőben.

Kéthetes Mi legyen a gyerekekből? nevű pályaválasztási tábor indult kedden Orosházán. A tábort az SOS Gyermekfalvak szervezi, de orosházi cégek és az önkormányzat is segít nekik.

– A pályaválasztás minden családban nagy kihívás, és ez sokkal inkább igaz a hátrányos helyzetű gyerekekre. Azt reméljük, hogy ezzel a táborral segítünk nekik tájékozódni a különböző szakmák között, és felkészítjük őket a pályaválasztásra – mondta lapunknak Meggyesfalvi Boglárka, a tábor vezetője. A tábor középpontjában a pályaválasztás, továbbtanulás és nyelvtanulás lesz. A résztvevő 50 gyermekkel külföldi önkéntesek is foglalkoznak. Az önkéntesek Mexikóból, Vietnámból, Dániából, Spanyolországból, Szerbiából, Afganisztánból és Oroszországból érkeznek. A gyerekek velük megismerhetik más országok kultúráját, gyakorolhatják az angolt. Pályaorientációs foglalkozások lesznek a táborban, megtanulnak önéletrajzot írni, kipróbálják az interjúhelyzetet, és bepil-

Középpontban a pályaválasztás és a továbbtanulás

lanthatnak a résztvevő cégek munkájába. Ezek a cégek a Morgan Stanley, a Marriott, a BorgWagner, a Linamar, a Corvus Aqua Hotel, az

orosházi önkormányzat és az Orosházi Kórház. Idén második éve sikeres az SOS Gyermekfalvak önkéntes programja Oroshá-

Fotó: Rajki Judit

zán és Battonyán. Az SOS Gyermekfalu Orosházán 70 gyermeknek nyújt családot és biztonságot, és további 140 orosházi és battonyai gyerek-

Sokan tennének mestervizsgát

Egyre több szakember szeretne mestervizsgát tenni, köztük orosházi fiatalok is – tudtuk meg Baranyainé Imre Juliannától, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara sajtóreferensétől. Ezért két új szakmából is indítanak képzést.

A nagy érdeklődés miatt a megyei iparkamara újabb támogatást igényelt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától. Szakács és pincér szakmákban kértek még keretet, és kaptak is. Ez a két új képzés a napokban indul. Egy 180 órás tanfolyamot és egy mestervizsgát foglal magába. Ez előtt 8 szakmában tartott mesterképzést a megyei iparkamara. Ilyen például az autószerelő-mesterképzés is,

Orosháziak is vizsgáznak

Fotó: Rajki Judit

nek és családjának segítenek a családmegerősítő programban. A tábor résztvevői is ezek közül a gyerekek közül kerülKovács Anikó nek ki.

amelyben jelenleg 4 orosházi autószerelő is tanul. Az önköltséges tanulók mellett összesen 75 ember támogatottan vesz részt a kurzusokon 10 szakmában. A tanfolyamokon van elmélet és gyakorlat, pedagógiai és vállalkozási ismereteket is tanulnak. Általában azért szeretnének mestervizsgát tenni a jelentkezők, mert felmenőiknek is volt, kell a gazdasági tevékenységükhöz, vagy tanulók foglalkoztatásához. Tanfolyam nélküli mestervizsgát is lehetett szerezni korábban kézápoló és műkörömépítő, valamint lábápoló szakmákban, és már négy újabban is. Ezek a bútorasztalos, kozmetikus, burkoló és autóelektronikai műszerész. Kovács Anikó

LÓVERSENY Ötvenéves jubileumához érkezett az orosházi, augusztus 20-i lóverseny. Az idei, ezúttal augusztus 19én rendezendő versenyre színes programmal készülnek a szervezők. A fogathajtóverseny mellett ügetőfutamok, galopp- és póni galopp verseny színesíti a programot. Bemutatót tartanak a csikósok, az íjászok és a kutyakiképzők, és lesz egy olyan eleme a napnak, amely még eddig soha. A tévés lóverseny-közvetítések nézői jól ismerhetik az egyik legizgalmasabb versenyszámot, az ügető sprint versenyt. A 200 méteres távon minden mozzanatnak nagy jelentősége van. Az augusztus 19-i versenynapon az ügető sprint is bemutatkozik Bogárzón. Ráadásként a lovassportok kedvelői ingyenesen tekinthetik meg a versenyeket.

Segítség az iskolához Iskolaszereket gyűjt a Nagycsaládosok Egyesülete Orosházán. Az írószereken túl egyebek mellett tornaruhákat, cipőket is várnak. Idén először, augusztus 2-ától gyűjt a Nagycsaládosok Egyesülete iskolaszereket az egyesület tagjainak. Ez több mint 175 családot és 500-600 iskoláskorú gyermeket érint. Korábban már sikerrel gyűjtöttek használt, jó állapotú ruhákat. Ismer már a város bennünket, és szoktak is segíteni – mondta Benedek Szilvia, az egyesület elnöke. Azt is elmondta, hogy elsősorban jó állapotú dolgokat várnak, amik elengedhetetlenek az iskolakezdéshez.

Ilyenek a használt, de megunt hátizsákok, tornazsákok, tornaruhák, cipők vagy tolltartók. De a kisebb felajánlásokat is szívesen fogadják, mint az írószerek, színes ceruzák és füzetcsomagok. Benedek Szilvia szerint a beiskolázás egyébként is nagyon nehéz. A család nagyságát és az anyagiakat figyelembe véve, rászorultság alapján fogják szétosztani a beérkező felajánlásokat. Azt is megtudtuk, hogy van 5-6 nevelőszülős család, melyek között van, ahol 8 gyermeket nevelnek. Rájuk jobban odafigyelnek. Egészen iskolakezdésig várják az adományokat az Ady Endre utca 7. Kovács Anikó szám alatt.

2017. AUGUSZTUS 19. (SZOMBAT) 19.00 ÓRA OROSHÁZA, FŐTÉR

A rendezvény szervezője:

Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Orosháza

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!


4

VIHAR

2017. AUGUSZTUS 11.

5

VIHAR

2017. AUGUSZTUS 11.

Csak álltunk megdöbbenve… A vasárnapi vihar sok orosházinak okozott súlyos anyagi károk mellett nehéz perceket, órákat, és sok helyen írta át a következő néhány nap tervezett programját. A Teréz utcán Csizmadiáék is a károsultak között voltak.

te a szél, és a kerítéssel együtt rávágta az utcai cseresznyefára. Apokaliptikus állapotok uralkodtak. Később a tűzoltók is csak úgy tudtak az utcába bejönni, hogy előbb az útra döntött fákat eltakarították – idézi fel a döbbenet pillanatait Csizmadiáné.

NEGYEDÓRA PUSZTÍTÁS

KÖSZÖNET A KATASZTRÓFAVÉDELEMNEK

Csizmadiáné Pukánszki Márta és férje vasárnap délután mit sem sejtve beszélgettek a jó időben a teraszon, tervezgették az e heti hollandiai utazást, amikor se kérem, se pardon, szinte borulás nélkül lecsapott a vihar. – Épp annyi időnk maradt, hogy összekapjuk magunkat és befussunk a házba. Akkorra már esett az eső és dühöngött a szél. A vasút túloldaláról, mintegy kétszáz méternyiről hordta az udvarunkba az ottani nyárfák letépett ágait, aztán azzal a lendülettel el kezdte bontani a tetőt a fejünk fölül. A tetőről lehulló iszonyatos mennyiségű cserepet és törmeléket láttuk, később azt sem, annyira esett

„Épp csak befutottunk a házba, már jött is a vihar”

az eső, aztán a jég is. Csak a leeső cserepek hangja és a szél üvöltése hallatszott. Iszonyatos volt – emlékszik vissza Márta. GYORSAN JÖTT A SEGÍTSÉG

A vihar nagyjából negyedórás tombolás után odébbállt,

rettenetes pusztítást hagyva maga után. Csizmadiáék kijöttek a házból, és döbbenten szemlélték a rombolást, amit a szél véghez vitt. – Amikor elállt az eső és kijöttünk, azt láttuk, hogy a főépület hátsó részéről két

Fotó: Kecskeméti Krisztina

oldalra szinte teljesen leszórta a cserepeket. A hatalmas leandereket cserepestül belevágta a teknősök medencéjébe. Mindenütt letört ágak hevertek, az utcán pedig útra döntött fák feküdtek végig. A szomszéd fenyőfáját kettétör-

Kétségbeesett telefonhívásukra a katasztrófavédelemnél egy megnyugtató hang válaszolt, és a vihar után néhány órával már a helyszínre is érkezett a segítség. – Nem tudunk eléggé hálásak lenni a Katasztrófavédelem Szarvasi Beavatkozó Egysége munkatársainak. Fáradtságot, lehetetlent nem ismerve dolgoztak, rakták a tetőt az esőben, hajnalig, hogy mentsük, ami még menthető. Nem volt fóliánk – szereztek. Nem volt otthon tetőléc – szereztek. Az, hogy ennyivel „megúsztuk”, csak nekik, az ő áldozatos munkájuknak köszönhető.

JÓ, HOGY VAN BIZTOSÍTÁSUNK

Írásunk főszereplői a héten Hollandiába utaztak volna a lányukat meglátogatni, de a természeti csapás átrendezte a programot. Romeltakarítás, biztosító, tetőfedő szakember. Ezek lettek a fő programpontok számukra. – Szabadságot vettünk ki már jó előre, bár nem így terveztük. Szerencsére jól haladunk mindennel. Az ágakat, egyéb törmeléket eltakarítottuk. A biztosító Hajdú-Bihar megyéből átcsoportosított kárszakértője már kedden itt járt, és az általa megítélt kárösszeg igen korrekt, megegyezett a tetőfedő szakember előzetes árajánlatával. Nem vagyok egy biztosítóhoz szaladgáló ember, de most nagyon jól jött, hogy van. Hét végén érkezik a tetőfedő, aki szintén nagyon készségesen a nem annyira sürgős munkáit elhalasztva vállalta a munkát, úgyhogy remélem, hétvégére teljesen rendben lesz minden – összegezte az elmondottakat Csizmadiáné Pukánszki Márta. CsJ

Forgó zivatarfelhő okozta a hétvégi pusztító vihart, ami bármikor megismétlődhet

Nem meglepő a környéken a szélsőséges időjárás A vihar jött és pusztított vasárnap este Orosházán. Az okokról egy viharvadászt kérdeztünk meg. A vasárnap esti orosházi vihar előtt már voltak zivatarcellák Tótkomlós és Kaszaper környékén, körülbelül egy órával az orosházi események előtt. Czirok Bence, a Viharvonal Viharvadász csapat egy tagja elmondta lapunknak, hogy negyed 5-kor már látható volt egy friss keletkezés a várostól

délnyugatra. Felénk közeledett és háromnegyed 5 körül pedig már ide is elértek az első felhők. Czirok Bence szerint adottak voltak a körülmények ahhoz, hogy ekkora vihar legyen az érkező hidegfront előterében. Az országban egyébként is rendszeresen előfordulnak ilyen viharok. Itt a helyzetet rontotta, hogy a nagy melegre érkezett. Megindult a gomolyfelhő-képződés a várostól délnyugatra, és mi-

Szupercella és légzuhatag hozta a jégesőt

Fotó: Viharvonal csapat

vel az áramlási irány délnyugat-északkeleti volt, ezért felénk sodorta. Ebből a cellából 17,5 milliméter eső esett a Móricz Zsigmond utcán aznap este. A város más pontján ez eltérő lehetett. Az éjszakai esőzéssel együtt összesen 41 milliméter hullott – mondta a viharvadász. Ez egy szupercella volt, leegyszerűsítve: egy forgó zivatarfelhő. Azért okozott ilyen nagy károkat, mert légzuhataggal társult, ami egy le-

felé irányuló erős légeláramlás. Ez pusztító szélvihart kavar a talajfelszínen, és városunkban is ez történt vasárnap este. Június 23-án is volt egy nagy vihar Orosházán, de aznap az egész országban voltak viharok. Az akkori szupercella Tatabányánál alakult ki órákkal azelőtt, hogy Orosházára ért volna. Az csak egy intenzív szakaszában kapta el a várost. A mostani vihar viszont pont itt erősöKovács Anikó dött be.

Képösszeállítás: Rajki Judit, Rosta Tibor. Drónfelvétel: Melega Krisztián – Körös Mentőcsoport

RÖVID IDŐN BELÜL MÁSODSZORRA TÉPÁZTA MEG A VIHAR A VÁROST

Az ország más megyéiből is kellett szakértőket hívni

Megrohanták a biztosítókat A vasárnap délután Orosházára lecsapó újabb nagy vihar után komoly csúcsforgalom alakult ki a biztosítók irodáiban. Rengeteg kárt okozott az ingatlanokban a dió nagyságú jég, de pusztításban a viharos szél sem sokkal maradt mögötte. A lakásbiztosítás területén piacvezető Aegon Magyarország Biztosító Zrt. orosházi irodája előtt már hétfőn, nyitás előtt sorban álltak a vihar károsultjai, de egész nap egymásnak adták a kilincset. Legtöbben az ingatlanokban keletkezett károkat jöttek bejelenteni, de akadtak jó néhányan, akiknek az autóját verte össze a jég. Kedd reggelig közel háromszáz ügyfél kisebb-nagyobb viharkárát továbbították a központ részére. – A mostanihoz hasonló tömeges káresemény esetén az Aegonnál bevett szokás, hogy a minél gyorsabb kárrendezés érdekében az ország más területeiről csoportosítanak át kárszakértőket. Most is ez történik. Addig is, amíg a kárszakértő illetve a kártérítés megérkezik, arra kérik ügyfeleiket, hogy legyenek türelmesek – mondta Raffai János kirendeltségvezető. Hasonló a helyzet a Generali Biztosítónál is. Rajki Norbert képviseletvezető el-

Egymásnak adták a kilincset az ügyfelek

mondta, hétfő estig körülbelül 150-200 kárbejelentést fogadtak városi irodáikban. Előbb a súlyosabb, nagyobb összegű károkat rendezik, de igyekeznek mindenhová a leghamarabb odaérni. Az Allianz Biztosító orosházi irodájában sem unatkoztak hétfőn. – Reggel nyolctól délután négyig 100 körül jár a rögzített kárjelentések száma.

Fotó: Rajki Judit

Szinte nem is csináltam mást egész nap – mondta el kérdésünkre az irodában dolgozó ügyintéző. Csak ennél a három nagy társaságnál mintegy 600 káreseményt jelentettek egyetlen nap alatt. Ebből lehet következtetni a vasárnapi vihar pusztítására. Az időjárás-előrejelzés már péntekre jósolja a következőt. A károsultak számára fontos információ, hogy a ke-

letkezett károkról minden esetben készítsenek fényképeket. Ezután a további károk elhárítása érdekében meg lehet kezdeni a szükséges munkálatokat. A káreseményt az észlelést követően a legrövidebb időn belül (2-3 nap) jelentsék be biztosítójuknál. A kárbejelentést jelentősen meggyorsítja, ha tudjuk a lakásbiztosításunk szerzőCsányi József désszámát.

AKCIÓ!

30–50% kedvezmény az

Kérdezzen, informálódjon, gondoskodjon vagyonáról!

új lakás- és családiház-biztosításaira, és INGYENES lakástakarékpénztári számlanyitás a feltételekben foglaltak szerint, az orosházi ügyfélszolgálaton!

lakásbiztosítások • gépjármű-biztosítások vállalkozói biztosítások • felelősségbiztosítások • jogvédelem-biztosítások

Orosháza, Könd u. 53. Vásárcsarnok mellett.

Priskin Pál tanácsadó • 06 (20) 616-8880 • priskin.pal@generalimail.hu www.generali.hu

Vagyonbiztosítások

Pénzügyekben... forduljon hozzám!


6

EGÉSZSÉGÜGY

2017. AUGUSZTUS 11.

„Nyári feltöltődés? Tölts fel másokat is! Adj vért!”

Nyári véradó kampány

PROGRAMAJÁNLÓ Oros-Kosár kézművesvásár várja az érdeklődőket a művelődési központban és az Árpád-kertben augusztus 12-én, 9 órától 14 óráig. 11 órakor a Dolce Dance tánccsoport bemutatóját tekinthetik meg. Ismét lesz MozgóMozi a művelődési központban augusztus 12én. 10.00 Az Emoji-film 3D, 12.00 Karib-tenger kalózai: Salazar bos�szúja 3D, 14.30 Verdák 3.: Az új nemzedék 3D, 17.00 Verdák 3.: Az új nemzedék 3D, 19.00 Baywatch, 21.00 A setét torony. Don Quijote-napot rendeznek az Árpád-kertben augusztus 12én. Programok: 16.00 Miért éppen Don Quijote?, 16.15 Viva Espana: családi-baráti vetélkedő nem csak felnőtteknek, 17.30 Utazás a világ körül Don Quijotéval: a Pódium Színház interaktív gyermekműsora, 18.30 Creol Latin Gitárduó műsora, közreműködik a Dolce Dance tánccsoport, 19.15 Botafogó Táncegyüttes műsora, 20.00 Záróbuli a Fiesta zenekarral. Az 5. ViharsaRock fesztivál 2. napján, augusztus 12-én 18.30-tól a Heep Freedom, a Pribojszki Band, a Soulbreakers, a 3. napján, augusztus 19-én 18.30-tól a Spektrum PRT, a Bagaméri Projekt és a Der Sprinter zenekarok koncertjeit hallgathatják meg a Rock Klubban, az Ady Endre utca 11. szám alatt. Variációk barokkra címmel orgonakoncertet tartanak az Evangélikus templomban augusztus 13-án, 19.30-tól. Közreműködnek: Kovács Szilárd orgona, Szabadi Vilmos hegedű.

Orosházán a Véradó állomáson legközelebb augusztus 15-én várják a véradókat

Az év többi időszakához képest nyaranta minden évben csökken a véradók száma. Ez annak köszönhető, hogy sokan töltik a véradók közül a szabadságukat, nagy a meleg, és sokakat érint az allergiaszezon is. – A Békés Megyei Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezetének illetékességi területén ebben az évben eddig 78 véradás volt – tájékoztatott Tóth Zoltánné megyei igazgató. – Terveink szerint 1800 fő véradóra számítottunk, ennek ellenére rekordszámú megjelenés történt, 2026 fő gondol-

ta úgy, hogy segít embertársain. Nagy köszönet illeti meg véradóinkat – emelte ki. A nyári hónapokban ugyanúgy szükség van vérre a baleseti sérültek ellátásához, a műtétek sikeres elvégzéséhez. A véradás egy olyan közügy, amely nyáron sem szorulhat háttérbe. Ezért a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös véradó kampányt indított „Nyári feltöltődés? Tölts fel másokat is! Adj vért!” címmel. Azok a véradók, akik nyár végéig megjelennek véradáson, egyedi kódot kapnak, amellyel regisztrálhatnak

Fotó: Rajki Judit

a kampány weboldalán, ahol értékes heti és havi nyeremények várnak gazdára. Borválogatást, koncertbelépőket, belföldi utazásokat, fődíjként pedig egy értékes, egyhetes, kétszemélyes tengerparti utazást sorsolnak ki a donorok között. A szervezők remélik, hogy a kampánnyal sok új véradót tudnak mozgósítani. Véradó az lehet, aki betöltötte a 18. évét, de a 65. évét még nem, aki egészségesnek érzi magát, testsúlya eléri az 50 kilogrammot, és akit a donorvizsgáló orvos egészségesnek talál. A testékszer és tetoválás nem akadály, de az

elkészítése óta fél évnek el kell telnie. A véradáson az alábbi okmányokat kérik bemutatni: lakcímkártya, tajkártya, személyi igazolvány. Orosházán a Véradó állomáson a következő időpontokban várják az augusztusi hónapban a véradókat: 15., 17., 22., 24., 29., 31. A véradások 8–12 óra között zajlanak. Az Orosházi Területi Szervezethez tartozó települések véradói évek óta ingyenes gyopárosi fürdőbelépőt kapnak, ezzel hálálva meg az önzetlen segítséget, amit a donorok tesznek beteg emGreksza Á. bertársaikért.

Gyerekfelügyelet a kórházban Sok családban gondot okoz, hogy a nyári tanítási szünet alatt hogyan biztosítsanak felügyeletet a gyermekek számára. Az iskolák többsége már nem szervez nyári napközit, ahol a szülők munkaidejében felügyeletet biztosítanának.

A családok jó része nem tudja vállalni azt, hogy különböző nyári táborokba íratja be gyermekeit, mert két-három gyermek esetében ez nem pénztárcabarát megoldás. Gyakran a nagyszülők is dolgoznak, nem tudják vállalni a gyermekeket a szülők munkaideje alatt. A szülők felváltva veszik ki szabadságukat, de így meg nem jut elég idő a

Fotó: Rajki Judit

közös családi nyaralásra. Többéves problémát próbált megoldani az Orosházi Kórház 2010-ben, amikor létrehozta a nyári gyermekfelügyeletet a kórházi dolgozók gyermekei és unokái számára. A területileg illetékes

kormányhivatal engedélyével működő tábor a szakrendelő nagytárgyalójában és előterében található. Nyáron a hely átalakul igazi gyermekparadicsommá: játékok, tévé, CDlejátszó, mesekönyvek szórakoztatják a 3-14 éves korú

gyerekeket. A szolgáltatást reggel 6-tól 18 óráig vehetik igénybe a szülők, igazodva a műszakváltásokhoz. Minden nyáron három szakképzett dajka vagy gyermekfelügyelő dolgozik a táborban, akik szervezik a gyermekek programjait. Az elmúlt években gyakori vendégek voltak Gyopárosfürdőn, részt vettek a művelődési ház nyári gyermekprogramjain, ellátogattak Pusztaottlakára a szabadidőparkba. A szabadtéri játékokhoz a kórház árnyas kertje nyújt kiváló helyszínt. A kórház étkezést és orvosi ellátást is biztosít a nyári gyermektábor lakói számára. Greksza Ágnes

Új vesével is sikeresen

Az élsport nagy világeseményei mellett sokszor keveset, vagy alig hallani róluk, pedig az idei, a Malagában rendezett Szervátültetettek Világjátékáról egyik „földink” két csillogó éremmel tért haza.

A Gádoroson élő Kóródi István gerelyhajításban bronz-, súlylökésben ezüstérmes helyen végzett. Az 1997-ben vesetranszplantáción átesett sportolóval otthonában beszélgettünk. – Kilenc éves korom óta Kézilabdával sportoltam.

kezdtem, és ez ki is tartott ifi koromig. Családalapítás után néhány évvel jöttek az egészségi problémák, melyekről kiderült, hogy veseátültetéssel lehet csak orvosolni. Másfél éves dialízis kezelés után sikerült új vesét kapnom. A műtét utáni életre szinte receptre írja fel az orvos a sportolást. Számomra egyértelmű volt a műtét utáni élet ilyetén folytatása. 2001-től veszek részt világversenyeken, és két évvel ezelőtt sikerült a világjátékokon aranyérmet szerezni – meséli István. Lakóhelyén, Gádoroson

Kóródi István (balról) két éremmel tért haza

sokszor megállítják az utcán, gratulálnak neki, együtt örülnek vele a sikereinek, sőt, az egyik helyi vállalkozó személyében támogatója is akadt. Ő maga szerényen nyilatkozik,

ha kérdezik, és szorgalmasan készül a következő megmérettetésekre. A beszélgetést teljes egészében az oroscafe. hu oldalon olvashatják. Csányi J.

Az államalapítás ünnepe alkalmából Orosháza Város Önkormányzata városi ünnepséget rendez a Szent István-szobornál augusztus 19-én, 17.30-tól. Program: ünnepi beszédet mond Dávid Zoltán polgármester, ökumenikus kenyérszentelés. Közreműködnek: a Jókai Színház művésze és az Orosházi Fúvószenekar, KőszegiNémeth József karnagy vezetésével. Az ünnepséget követően a rendezvénytéren 19 órától az Everdance Táncszínház „Tánc... és most csak táncolunk...” című műsora lesz látható. A XIV. Szent István-nap várja az érdeklődőket Gyopárosfürdőn augusztus 20-án. Programok: 11.30 Tompeti és barátai, 12.30 Postás Józsi, 14.00 Kaczor Feri, 14.45 Szilver TSE, 15.30 Irigy Hónaljmirigy, 16.30 Tolvai Reni, 17.00 Gájer Bálint, 18.30 Ladánybene 27, 20.30 Magna Cum Laude, 22.00 Tűzijáték. Egész nap kézművesvásár, arcfestés, ugrálóvár.

SPORT I. Orosházi teniszfesztivál az OVTK és a KAZSZER TK salakos pályáin. A versenyek párhuzamosan zajlanak majd augusztus 11én 14.30-tól, augusztus 13-án 15 óráig. Versenyszámok – Férfi, női egyéni: -20 év, -45 év, +45 év, Férfi páros: -110 év, +110 év (a párok életkorának az összege), Női páros: -nyílt. Aláírásos nevezés – egyéni, -20: augusztus 11., 14.00–14.30, OVTK, -45, +45: augusztus 12., 08.00–08.30, Kazszer TK, páros, mindenkinek: augusztus 12., 11.00–11.30, Kazszer TK. Orosháza Rákóczi Vasas SE – Bcs. 1912 Előre II. labdarúgó-mérkőzés, megyei I. osztály: augusztus 12., 17.30, rákóczitelepi sportpálya. A PROGRAMOKRÓL BŐVEBBEN AZ OROSCAFE.HU/ ESEMENYEK OLDALON OLVASHATNAK.

Bajba kerülhetnek a gyerekek

Veszélyes nyár A hétvégi vihar ellenére még nincs vége a nyárnak, a hőmérő higanyszála a következő napokban is megközelítheti a 40 fokot. A vakáció közepe van, a gyerekek még gondtalanul élvezik a pihenést. Gondolni kell azonban arra is, hogy mennyi veszély fenyegeti az érdeklődő, aktív, találékony csemetéket. Dr. Varga Sándor gyermekgyógyász osztályvezető főorvossal arról beszélgettünk, hogy mire kell figyelni a vakáció heteiben. – Az Orosházi Kórházban gyakran látunk el a nyáron napszúrás tüneteivel beérkező gyermekeket. A magas UVsugárzás miatt nem ajánlott délelőtt tíz óra és délután 16 között a tűző napra vinni a kisgyermekeket, még a szűrt fény is veszélyt rejt magában. Fejfájás, hányás, bágyadtság jelentkezik, a bőr kipirosodik, érzékennyé válik. Érzékeny bőrű gyermekeknél 50 faktoros napozótej használata ajánlott. Gyakoriak a nyár folyamán a különböző rovarcsípések, ezért ajánlott, hogy mindig legyen kéznél rovar-

csípés elleni készítmény – ismertette Varga főorvos, majd hozzátette, hogy a nyári időszakra tehetőek a gyermekkori fertőző hasmenések megjelenése, amelyek a hirtelen kiszáradás miatt igényelnek kórházi ellátást. Kiemelte, hogy fontos a rendszeres folyadékpótlás, még az anyatejes csecsemőnél is. – Kedvelt nyári időtöltés a strandolás. A kicsiket soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a medencében, kerüljük a balesetveszélyes csúszdákat – tette hozzá. A vakáció alatt gyakrabban engedik el a szülők serdülő gyermekeiket a szórakozóhelyekre. Rendszeresen előfordul, hogy a hétvégi bulikból alkohol- és drogfogyasztás miatt kerülnek be a kórházba fiatalkorúak. Ezért nagyon fontos a szülők felelőssége. Mindig tudják, hogy éppen hol és kivel van gyermekük, mivel foglalkozik. Alakuljon ki köztük egy bizalmas kapcsolat, amelyben meg lehet beszélni a problémákat, és nem a tiltott szerek használata a megoldás a fiatalkori problémákra. Greksza


Berta Józsefre emlékeztek Múlt szombaton 28. alkalommal emlékeztek meg a sportbarátok a fiatalon elhunyt Berta Józsefről. A sportember a Kinizsi, az OMTK, a Hőr Igazgatóság labdarúgásában és az utánpótlás-nevelésben hagyott maradandót maga után. – Jó érzéssel tölt el, hogy 28 év távlatából is ilyen sokan emlékeznek édesapámra – osztotta meg gondolatait ifj. Berta József. A labdarúgó alapítvány szervezésében három csapat rúgta a labdát, a győzelmet az Oh. Junior szerezte meg. bt

Fotó: Rajki Judit

Harmincéves a Liget SC labdarúgócsapata

Sakk a strandon Mindenük a foci A városi kispályás labdarúgó-bajnokság meghatározó csapata a Liget SC. A társaság 1987-ben alakult, azóta állandó résztvevője a kiírásnak és a környékbeli tornáknak. Az elmúlt héten focival ünnepelték megalakulásuk 30. évfordulóját.

Vándorkupát, érem- és tárgyjutalmakat is átadtak

SAKK – A Gyopárosfürdő

Gyógy- és Élményfürdő és az Orosházi Sakk Egyesület közös rendezésében zajló Gyopárosfürdő Strand Kupa sakkversenyen 28-an ültek

Fotó: Rajki Judit

asztalhoz múlt szombaton a fürdő légkondicionált termében. A felnőttek (20 fő) között egy nemzetközi mester és egy FIDE mester is indult, a másik csoportban 8 értékszám nélküli gyermek versenyzett – tudtuk meg az orosházi egyesület beszámolójából. A hét fordulós, svájci rendszerű, rapid versenyt Volosin Vladimir (Orosházi SE) nyerte, eredmények az OrosCafén. -tk

Helytálltak

– Liget utcai és Deák Ferenc utcai srácok 1987-ben úgy gondoltuk, hogy a grund után kipróbáljuk magunkat a felnőttek között a városi bajnokságban, így Ángyán László és Farkas István vezetésével megalakítottuk a Liget SC csapatát. A „C” osztályban kezdtük, és lépésről lépésre jutottunk el a 90-es években a legmagasabb osztályig. Az évek során hatal-

Európai ifjúsági olimpián Győr adott otthont az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF 2017), a világesemény megnyitójának orosházi szereplői is voltak.

Az orosháziak közel álltak a bravúrhoz

Az OMTK-ULE kupamérkőzésen fogadta a megyei I. osztály egyik élcsapatát, a Körösladányt múlt pénteken. OMTK-ULE 1913 – Körösladány MSK 1-2 (0-2). Sportcentrum, 250 néző. V.: Barta. ULE: Marunák – Debreceni, Futaki, Kovács D. (Harmati), Szabó N., – Buza, Kánya (Barna), Deli – Mucsi (Kasza),

Teniszfesztivál Orosházán Összefognak az orosházi teniszklubok – első alkalommal megrendezik az Orosházi Teniszfesztivált. Három napon át, több korcsoportban ragadnak ütőt a versenyzők.

Két csoportban ültek asztalhoz

Hagyományteremtő szándékkal hirdették meg a megmérettetést, a versenyzési lehetőség biztosítása mellett a sportbaráti kapcsolatokat is ápolták.

7

SPORT

2017. AUGUSZTUS 11.

Fotó: Rosta Tibor

Elekes, Horváth M. Edző: Czollner Gábor. A 7. percben Kéki lőtte ki a jobb felső sarkot, 0-1. A 29. percben szöglet után Kovács D. térdéről pattant a kapuba a labda, öngól, 0-2. Az 51. percben Elekes beadását belsőzte Buza a hálóba, 1-2. A Körösladány nehezen, de hozta a kötelező győzelmet a lelkesen és helyenként ötletesen futballozó OMTKULE ellen. Betkó Tamás

A tissue (két, mennyezetről lefüggesztett hosszú kendő) két orosházi művésze, a világhír felé tartó Takács Andrea, Takács Noémi testvérpár az EYOF 2017 győri megnyitóján is ott volt a stadion légterében. Rengeteg próba előzte meg a fellépést, mely kiválóan sikerült, ahogyan Andrea mesélte: „felrobbant” a stadion. Az olimpiához hasonlóan megérkezett a helyszínre a láng is, ebben is szerepet kaptak, akárcsak a záróünnepségen. Részletes beszámolójuk az OrosCafén olvasható. csj

mas mérkőzéseket játszottunk a Schnell-Ex, a MOL Rt., az AKG, az Unicum vagy a Barátság csapatával. Teljesen amatőr alakulat vagyunk, a közös bennünk, hogy mindenünk a foci. A harminc év alatt a játékoskeret folyamatosan fiatalodik, én maradtam hírmondónak a pályán az alapítók közül – nyilatkozta Molnár Ernő csapatvezető. Háromszor nyerték el a Nyári Kupát, kétszer a Farsang Kupát, kétszer lettek másodikok és harmadikok a városi bajnokságban. Ezek mellett több környékbeli tornán is eredményesen vettek részt. Legnagyobb sikerüket az NB II-es országos futsalbajnokságban eltöltött két év jelentette.

A Liget SC az eredményeit szinte szponzori támogatás nélkül, önerőből érte el, amire nagyon büszkék a csapattagok. Az előző szezonban a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban a 4. helyet szerezték meg, az új szezonban a felsőházba kerülés az elsődleges cél a számukra. A bajnoki pontvadászat augusztus közepén kezdődik. A csapat jelenlegi kerete: Greman László, Bordás Roland, Ullman Patrik, Csizmadia Zoltán, Tóth Gábor, Beke Norbert, Mikula Mihály, Gerda Tibor, Varga Pál, Ifj. Greman László, Vincze Roland, Fekete Norbert, Gerda Viktor, Dénes Viktor. Csapatvezető: Molnár Ernő. Betkó T.

Hidegterápiával

Számos pozitív élettani hatása van a krioszaunának

Újabb fejlesztést hajtott végre az orosházi férfi kézilabdaklub. Az ún. krioszauna erősíti az immunrendszert, de teljesítményfokozó hatása is van. FEJLESZTÉS – TAO-pályázaton nyert forrást az OFKSE egy ún. krioszauna beszerzésére. Ahogyan Vajer Tamás klubelnök fogalmaz, az egészségmegőrző eszközt nem a férfi kézilabdásoknak, hanem Orosházának vásárolták. – Az orvosi stáb ajánlotta a figyelmünkbe a hidegterápiát,

Fotó: Kecskeméti

mely nagyon sok sportágban mutatta már meg jótékony hatását. Bízunk abban, nemcsak a mi játékosaink, hanem – meghatározott feltételek mellett – további orosházi sportolók is szívesen veszik majd igénybe – hangsúlyozza Vajer Tamás. Az első tapasztalatok pozitívak, és ebben bíznak a folytatásban is, hiszen a kézilabdásoknál igen komoly a megterhelés, bármely teljesítményfokozó vagy épp regenerációs eljárás nagy hasznára válik a sportolóknak. VK

Az együttműködés az Orosházi Városi Tenisz Klub és a KAZSZER Tenisz Klub között már nem új keletű, hiszen tavaly már rendeztek közösen egy nagyszabású bált, dr. Nagy László védnöksége alatt. – Lényegében a bálból befolyt összegből rendezzük meg az I. Orosházi Teniszfesztivált. Nincs nevezési díj, emellett a pályákat és a labdákat is a két klub biztosítja teljesen ingyen, és szombaton egy közös vacsorával is készülünk – mondta el Németh István, az OVTK elnöke. Megtudtuk, hogy mindkét nem számára három korcsoportban, egyéni- (-20 év, -45 év, +45 év) és páros versenyeket (-110 év és +110 év) is rendeznek augusztus 11-től 13-ig. – Helyszíni nevezés van, körülbelül 40-50 teniszezőt várunk. Pénteken kezdik a fiatalok, majd szombaton már mindkét klub pályáján zajlanak a mérkőzések – tájékoztatott az elnök, aki hozzátette, hogy mindenkit várnak kortól és nemtől függetlenül. pá

SORSOLTAK A Magyar Kupa első fordulójában a Kézilabda Szeged SE lesz az OXXO Energy Orosházi NKC ellenfele. – Természetesen nem lehet más a célunk, mint a továbbjutás – fogalmazott Papp László vezetőedző. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amelyet szeptember 20-áig kell lejátszani Szegeden. -p

ÉRMEK A Delfin Kupa nemzetközi úszóversenyen vettek részt az Orosháza Úszó Egyesület versenyzői Adán. Hat nemzet 27 egyesülete állt rajtkőre augusztus 5-én, Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai az összesített versenyben a 9. helyen zártak. Aranyérmesek: Bogár Viktória: 50 m mellúszás, 50 m gyorsúszás, Antal András: 50 m gyorsúszás. Ezüstérmes: Krámli Kristóf: 50 m hátúszás. Bronzérmes: Antal András: 50 m pillangóúszás. BT

EDZŐTÁBOR Tíznapos nemzetközi edzőtáborban pallérozódtak a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület tagjai. Szombathelyen huszonöt ország képviselte magát a hagyományos rendezvényen. A vívótábor versennyel zárult, ahol az U14 kard egyéniben Kis Abigél ezüst-, Nemes Nina bronzérmet szerzett. V. Janecskó Dorina 5. helyen zárt. – Óriási megtiszteltetés volt, hogy Nemcsik Zsolt olimpikonnal közösen adhattam át az érmeket – mondta Nagy Nándor edző. bt


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Szabó Norbert és Fejes Erika Katalin leánya Lea, Kerti Sándor Zoltán és Madarász Henriett leánya Tímea, Boros István és Györki Valéria fia Ábel, Szűcs Attila Krisztián és Szepesi Cintia leánya Zsanett Házasságot kötöttek Tóth Viktor Márk és Szabó Bettina, Vetró György és Kasza Bernadett

2017. AUGUSZTUS 11.

Pribojszki Mátyás érkezik Orosházára

Folytatódik a ViharsaRock

FOGADÓÓRA Fejes Róbertné alpolgármester augusztus 15-ei fogadóórája szabadság miatt elmarad.

PATIKAÜGYELET Augusztus 7-től augusztus 13-ig: Szent István Gyógyszertár Orosháza, Szabó D. u. 3. Tel.: (68) 412-752 Augusztus 14-től augusztus 20-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

ADOMÁNYHELY Az Ételosztás Őszinte Szívvel Egyesület által működtetett Mikszáth Kálmán utcai Ifjúsági adományhely nyitva hétfőn és szerdán 8–12 óráig és 15–17 óráig, a Hozom-viszem adománybolt kedden és csütörtökön 8–12 óráig, valamint 15–17 óráig várja a nehéz sorsú embereket, valamint a segíteni szándékozók felajánlásait.

A szentesi tribute zenekar már nem először „hozza” el a Pink Floyd legendás muzsikáját a fesztiválra

Ha jóval szerényebb külsőségek mellett is, mint neves társai, a Libamáj- vagy a Sör-virsli Fesztivál, de szombat este megkezdődött az V. ViharsaRock Fesztivál Orosházán. Az első koncert programjával a szervezők

egyaránt kedveskedtek a blues és a rock kedvelőinek. Sajnos az időjárás itt is közbeszólt egy kicsit, hisz a 30 fok feletti esti hőmérséklet még egy rockernek is sok. Zalai Mihály, a Megyegyűlés elnöke

VÁROSUNK ÚJ KÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

KUTYASZORÍTÓ Napocska a Fűtőház utcán rosszul lett, hőgutát kapott, csak a gyors segítség mentette meg az életét. Köszönjük a Fűtőház utcai ház tulajdonosának, hogy segítséget hívott hozzá. Napocska tacskó jellegű, kis testű, fiatal szuka kutyus, a Szikhát kutyamenhelyen várja régi vagy új gazdáját. • 06 (70) 619-2307 – kutyamenhely • Kóbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • f acebook.com/kutyamenhely/ • Állatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

BOROS ÁBEL

vagyok, augusztus 3-án születtem, 3470 grammal és 52 cm-rel. Anyukám: Borosné Györki Valéria.

SZILÁGYI-FÁBIÁN NORBERT vagyok, augusztus 4-én születtem, 3880 grammal és 53 cm-rel. Anyukám: Fábián Melinda.

GULYÁS RÉKA DÓRA

vagyok, augusztus 4-én születtem, 2930 grammal és 49 cm-rel. Anyukám: Gulyásné Barhács Mariannn.

SZABÓ LEA

vagyok, augusztus 1-jén születtem, 3800 grammal és 52 cm-rel. Anyukám: Szabó-Fejes Erika.

TOMPA BÁLINT

vagyok, június 4-én születtem, 3920 grammal és 53 cm-rel. Anyukám: Szabó Katalin.

ZSÁNER divat Női-férfi ruházat

Minőség elérhető áron! Még tart a nyári leárazás!

30%

20%

40%

60%

50%

Cím: Orosháza, Széchényi tér 3. Telefon: (68) 413-577 Nyitva: h.–p.: 9–12, 14–18, szo.: 9–13

Margaréta bababolt és Margaréta babaáruház

Új termékeink: Disney-ruhák 50-es mérettől 164-es méretig Margaréta bababolt, Kórház utcai üzletsor. Nyitva: h.–p.: 8–16 Margaréta babaáruház, Állomás tér 2. Nyitva: h.–p.: 9–17, szo.: 8–12

– maga is blues- és rockkedvelő – köszöntő szavai után a húrokba csapott az orosházi Blues Joy, és jöttek a rajongók is. Az Ulrik „Öcsi” vezette banda nem okozott csalódást. A negyvenes években indult hódító útjára az úgynevezett

Fotó: Rajki Judit

chicagói blues, amelyet teljes hitelességgel szólaltattak meg a srácok. Blues után rock, a Primo Victoria következett, akiket a dallamosabb metál zene rajongói vártak. A hat pesti fiatal srác alkotta banda is

odatette magát rendesen. Jól szórakoztunk az ő koncertjükön is. Talán a legtöbbek által várt csapat, a Bring Floyd fellépése maradt utoljára, de nyugodtan mondhatom, megérte kivárni. A szentesi tribute zenekar már nem először „hozza” el a Pink Floyd legendás muzsikáját Orosházára, és csakúgy mint eddig, most is nagyszerűen szóltak a Floyd számai. A teljes hangzáshűséggel előadott klasszikusnak számító dalokkal azt kapta az addigra már szép számú közönség, amit várt és amit szeret, így méltó befejezése volt a ViharsaRock fesztivál nyitóbulijának a Bring Floyd koncertje. Szombaton folytatódik a fesztivál. Uriah Heep-nóták szólalnak meg elsőként a remek tribute csapat, a Heep Freedom jóvoltából, majd Európa egyik legjobb szájharmonikása, Pribojszki Mátyás és a Pribojszki Band lép színpadra. A populáris bluesmuzsika után, az est zárásaként következik a Soulbreakers, az X-faktor-döntős Csányi József rockbanda.

Székácsosok a FINA világbajnokságon Négy székácsos diák is önkénteskedett a vizes világbajnokságon.

A tizedikes Bacsur Zsófi Imola és a végzős Somogyi Bianka, Bacsur Fanni Ildikó és Szász Dániel Patrik. Négyen négy különböző területen kaptak feladatokat. Zsófi a versenyzők személyi segítőjeként az úszók ruháit vitte a rajttól a célig, Bianka a formaruhaközpontban az önkéntesek és a bírók egységes ruházatáért felelt. Fanni a műugrók, majd az úszók mellkasára ragasztotta a nevüket tartalmazó matricát, Dani pedig a vízilabdameccseket nézők eligazításában segédkezett – tájékoztatta lapunkat Somogyi Bianka. pe

Megkérdeztük Egyre közelebb az iskolakezdés, és mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a szülők elkezdték- e már a felkészülést az új tanévre. Csongrád Imréné Mi már az iskola végén átnéztük, hogy mi az, ami jó lesz még a következő tanévre, és mi az, ami nem. Legin-

kább füzeteket és írószereket fogunk vásárolni. Kis Márton Gyöngyi Persze, hogy elkezdtünk felkészülni. Nálunk muszáj időben, négy mert iskoláskor ú gyerekem van. Először veszek mindent, ami eszembe jut. Aztán kiegészítem az iskolából kapott listával. Minden elhaszná-

lódik egy év alatt, ezért újat veszünk. Babcsánné Mihálka Mária Nem készülünk még, mert várjuk a családi pótlékot. Abból v á s á ro l u n k . Két iskolás gyerekem van. Az idősebb Szegeden tanul, őt kell jobban előkészíteni. Füzeteket, tollakat veszünk. Táskát nem, mert jók lesznek a tavalyiak.

A HÉT EMBERE Szűcs Ferenc pedagógus, a Mátrai emlékek ápolója

A napokban ünnepelte 82. születésnapját az egykori pedagógus, labdarúgó, sportvezető Szűcs Ferenc. Ma is aktív közéleti életet él, az elmúlt héten a Berta József Labdarúgó Emléktornát szervezte. A hét embere rovatunk kiválasztottjának életét átszövi a szervezés, az emberekkel való kapcsolattartás, a pedagógia és a sport.1935. július 30án született Orosházán. 1955-ben földrajz–történelem–testnevelés szakon szerzett diplomát a szegedi főiskolán. 1953-tól a Kinizsiben futballozott. Edzőként 1968–69-ben Etiópia szövetségi kapitányaként is dolgozott. Évente vándorserleggel jutalmazza a város legjobb iskolai sportolóját. Orosháza Sportjáért, Diáksportért, Eszterházy Miksa Érdemrend tulajdonosa. Könyvet írt a Mátrai Stadionról, aktívan részt vett a Mátrai-szobor létrehozásában. Jelenleg egy emlékszoba kialakításán dolgozik. – Álmom, hogy a Mátrai relikviák méltó helyre kerüljenek – mondta lapunknak. betkó

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Vezető szerkesztő: Suki Zoltán. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: kedd 18 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.