2017.12.01/45. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2017. DECEMBER 1. • XXII. ÉVFOLYAM • 45. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Tisztelt Olvasóink!

Orosháza az első

2

– Kényelmesebben intézhetik adóügyeiket

Helyi igényekre alapozva

3

– Megtalálhatják számításukat a vállalkozók is

Érezni a bolt illatát

4

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Orosházi Élet önkormányzati hetilap ebben az évben december 15-én jelenik meg utoljára. A 2018-as első lapszám január 12-én jelenik meg. A szerkesztőség

– Ha az ember alkot, az mindig felelősség

Milliárdos forrásokról és az orvosi ügyelet kibővítéséről tárgyaltak

Megerősített szövetségben A tótkomlósi Természet Házában együttes ülést tartott a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása és az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása. A Calendula Tervről tanácskoztak a kistérségi társulások tagjai és a meghívott résztvevők. A napirendek előtt dr. Takács Árpád kormánymegbízott a Békés Megyei Kormányhivatal 2017-ben elért eredményeiről beszélt. A kormányhivatali ügyintézésre három fő célt határoztak meg: nyitott, befogadó hatóság legyen, gyorsan reagáljon a változásokra, az államigazgatási rendtartás egyszerű, világos eljárást tegyen lehetővé ügyfélbarát módon. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke a Területi és Településfejlesztési Operatív Program forrásairól kifejtette: országos szinten kiemelkedő, összesen 58 milliárd forintot biztosítanak Békés megye részére, ezt gazdaságfejlesztésre és a munkaerőpiaci helyzet javítására lehet fordítani. Az Orosházi járásnak négymilliárd forint lehatárolását tudták elérni a térségi összefogással, amit a magas iparosodottság miatt hatékonyabban tudnak hasznosítani. Így minden egyes befektetett forinttal növelni

A Dél-Békés Jövőjéért Szövetség 2016 májusában azzal a nemes céllal jött létre, hogy térségünk gazdasági felzárkóztatása mellett egy olyan közeget teremtsen a dél-békési járások lakóinak, ahol jó élni és lehet jövőt tervezni. A

DECEMBER 1. PÉNTEK

6/0 °C

Napkelte: 7:00. Napnyugta: 15:55. Fronthatás nem várható.

DECEMBER 2. SZOMBAT

3/-1 °C

Napkelte: 7:01. Napnyugta: 15:54. Kettős front várható.

DECEMBER 3. VASÁRNAP

2/0 °C

Napkelte: 6:54. Napnyugta: 15:57. Kettős front várható.

DECEMBER 4. HÉTFŐ

1/-2 °C

Napkelte: 7:03. Napnyugta: 15:54. Fronthatás nem várható.

DECEMBER 5. KEDD

4/0 °C A megállapodás értelmében a két társulás közös ügyeleti rendszert hoz létre tudják a hozzáadott értéket – hangsúlyozta az elnök. Orosházán 2013 óta működik az Orosházi Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában alapellátású orvosi ügyelet, amelynek szervezője dr. Dankó Alpár – magyarázta Fejes Róbertné, a kistérségi társulás elnöke. A mai megállapodás alapján a Dél-Békési Kistérségi Többcélú Társulása és az

Orosházi Kistérségi Többcélú Társulása közös ügyeleti rendszert hoz létre. A cél, ha a térség valamely településén humánerőforrás- vagy eszközhiány lép fel az orvosi ügyeletben, akkor – szükség esetén – át tudják vezényelni őket egymás településeire. Az első lépés egy közös diszpécserközpont kiépítése lesz – tette hozzá Fejes Róbertné.

A jelenlévők tájékoztatást kaptak a Helyi Fejlesztési Stratégia megvalósításának érdekében kiírt LEADER pályázatokról, amiről múlt heti lapunkban bővebben beszámoltunk, és a Calendula Kártya koncepciójáról, amiről bővebben a mai újságban olvashatnak olvasóink. A kistérségi társulások célja a térségek felzárkózta-

Fotó: Rosta Tibor

tása – mondta Varga Gusztáv, a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulásának elnöke. A települések érdekeit szem előtt tartva az elnyert pályázati forrásokból infrastrukturális beruházásokat hajtanak végre. Az elnök szerint a Calendula Tervben foglalt elképzelések alkalmasak az elvándorlás mérséklésére. » folytatás a 3. oldalon

Márciusban rajtol a Calendula Kártya A Dél-Békés Jövőjéért Szövetség által kimunkált Calendula Kártya az országban egyedülálló módon nyújt kedvezményt a térség szolgáltatásaihoz. A teljes értékű bankkártyaként funkcionáló Calendula Kártyával a helyi lakosokat, vállalkozásokat és intézményeket segítenék, de a közösségteremtés egyaránt a célkitűzések között szerepel.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS OROSHÁZA

térségfejlesztési koncepciót Calendula Tervre keresztelték, amelynek célkitűzései között szerepel a települések igényeihez mérten – a közoktatás, az egészségügy, a kultúra és sport területein – infrastrukturális beruházások megvalósítása, a munkahelyek megerősítése, a hozzáadott érték növelésével a gazdasági helyzet javítása és a magántőke bevonzása. Természetesen mindehhez bizonyos feltételek szükségesek: pénzügyi források, humán erőforrás és ambiciózus fiatalok. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében többmilliárdos pénzösszegeket fordítanak térségünk felzárkóztatására, viszont az elván-

dorlás, főleg a tehetséges fiatalok körében súlyos prob-

lémát jelent az ország keleti régióiban, így számunkra is. A felzárkózásra és fejlődésre való törekvések egyik e s z köze a 2018 márciusában induló Calendula Kártya, amely a térségben működő helyi tulajdonú szolgáltatásokban – legyen szó éttermekről, ruházati boltokról, szállodákról, uszodákról vagy benzinkutakról – nyújt kedvezményt a kártyabirtokosnak.

Napkelte: 7:04. Napnyugta: 15:54. Fronthatás nem várható.

DECEMBER 6. SZERDA

5/1 °C

Napkelte: 7:06. Napnyugta: 15:53. Fronthatás nem várható.

DECEMBER 7. CSÜTÖRTÖK

5/3 °C

Napkelte: 7:07. Napnyugta: 15:53. Fronthatás nem várható.

Forrás: www.idojaras.hu

A Calendula Kártya különlegessége abban rejlik, hogy (Mastercard típusú) bankkártyaként is használhatjuk. Ennek értelmében akár a fizetésünket is erre kérhetjük, de be lehet fizetni vele a postán sárga csekkeket, mobilegyenleg-feltöltést végezhetünk vagy online is bevásárolhatunk. A kártya fenntartása és igénylése teljesen ingyenes Dél-Békés lakóinak, akárcsak a vállalkozói és intézményi partnerek számára, akiknek még a terminálért sem kell fizetni, sőt jutalékot kapnak az egyes tranzakciók után, ezzel is motiválva további partnerek csatlakozását. » folytatás a 3. oldalon


2

KÖZÉLET TESTÜLETI ÜLÉS

A tegnapi képviselő-testületi ülésről készült összefoglalónkat a december 5-ei Híradóban láthatják és a 8-ai Orosházi Életben olvashatják.

OSZLOPNAK ÜTKÖZÖTT Egy kisbusz döntött ki egy oszlopot hétfőn délelőtt a Szentesi úton. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint november 27-én délelőtt egy kisbusz kidöntött egy vezetéktartó oszlopot, ami az útra dőlt. A balesetben senki nem sérült meg. A távközlési vezetékeket félpályás útlezárás mellett állították helyre. PÁ

ÚJ TÉRFIGYELŐK Három új kamerát szereltet fel az önkormányzat a város különböző pontjain. Két térfigyelő kamera karbantartási munkálatait láthatták a főtéren sétálók a napokban. Megtudtuk, az orosházi önkormányzat három új eszközt is felszereltet a közeljövőben. – Az első a Dózsa György utca végére kerül, oda az illegális szemétlerakás miatt szerelnek fel. A második a Mikes és az Észak utca sarkán lesz, a rendőrség kérésére. A harmadikat pedig az önkormányzat épületének a tetejére rögzítik, hogy az egész főteret megfigyelhesse. Jelenleg az árammérési pontok kiépítésénél tartunk – avatott be a részletekbe Madarász László, az önkormányzat energetikai ügyintézője. A jelenlegi kamerák már számos esetben szolgáltattak igazságot, például az autós koccanások tisztázásánál ezek segítették a rendőrség munkáját. A végső cél, hogy idővel harminc kamera legyen felszerelve a városban. BZ

ÉRTÉKTELEN A RÉGI PÉNZ? Folyamatban van a forint bankjegyek megújítása és cseréje. Utoljára július utolsó napján vonták be a régi 2 és 5 ezres bankjegyeket csere miatt. Idén még a régi húszezrestől kell búcsút vennünk, utoljára december 31-én fizethetünk vele. A hitelintézetek és a posta a bevonás napjától 3 évig teszik ezt meg, az MNB azonban 20 évig. Ez azt jelenti, hogy még az ezredfordulón kivont régi forint bankjegyeket is be tudjuk váltani értékükön a központi bank lakossági pénztáránál. TD

2017. DECEMBER 1.

Kényelmesebben intézhetik adóügyeiket

Új lift az Orosházi Kórházban

A megyében először Orosházán nyílt Nemzeti Adó- és Vámhivatal-ablak. A jövőben a kormányablakban lesznek intézhetők az adózással kapcsolatos ügyek.

Új, modern és az eddiginél nagyobb teherbírású lift állt szolgálatba az Orosházi Kórház főépületében. A két régi felvonó közül az egyiket kicserélték, így gyorsabban, halkabban – és ami fontos –, kezelő nélkül közlekedhetnek a betegek és a dolgozók.

Mi irányíthatjuk

Orosháza az első Az adóügyeket november 29-től városunkban is az Orosházi Járási Hivatalban található kormányablakban intézhetik az ügyfelek. Ünnepélyes átadón jelentették be a szolgáltatás indulását, ahol Simonka György országgyűlési képviselő mellett jelen volt dr. Takács Árpád is. A Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta, hogy a NAV nagyon fontos lépést tett az állampolgárok érdekében. – Összefogásukkal a két állami szervezet adóigazgatási szempontból valóban ablakot nyitott az állampolgárok felé, melynek fő célja az ügyfélbarát szolgáltatás – hangsúlyozta a kormánymegbízott. A NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója úgy fogalmazott, nagyon fontosnak tartották, hogy az állampolgárok egy helyen egy közigazgatási

Ezentúl egy helyen intézhetők az adóügyek szervezeten belül tudják elintézni a dolgaikat. Dr. Kovács Tamás hozzátette, ezentúl lényegesen könnyebb lesz az adóügyintézés. Bár az elmúlt időszakban folyamatosan bővült az interneten elvégezhető adóhivatali teendők köre, sokan még mindig a személyes ügyintézésben bíznak a leginkább. Ezért szükséges, hogy az adóhivatal szolgáltatásai

Fotó: Kecskeméti K.

könnyen elérhetőek legyenek. Megtudtuk, Orosházán két ablakban várják az ügyfeleket, ahol bejelenthetik adataik változását, leadhatják különféle nyomtatványaikat, kérelmeiket, kijavíthatják és önellenőrizhetik a bevallásukat. Szinte minden témakörre kiterjedő tájékoztatást kérhetnek és kaphatnak a NAV szakembereitől. PÁ

Az Orosházi Kórház biztosítani szeretné mindenki számára a biztonságos, megbízható, kényelmes és akadálymentes közlekedést a nap 24 órájában, ezért is pályáztak az Állami Egészségügyi Ellátó Központnál a felvonó cseréjére.

Az új lift kezelő nélkül működik

Munkásszálló épül Kamarai ülés Támogatást nyert egy munkásszálló építésére Orosházán a város önkormányzata, így hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok. A Békés Megyei Kormányhivatal arról értesítette Orosháza önkormányzatát, hogy a Központi Munkaerőpiac Fejlesztési Program keretében benyújtott kérelmet a nemzetgazdasági miniszter támogatja. A döntés alapján 274 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosítanak a munkásszálló építéséhez. Az összeg a teljes beruházás hatvan százaléka. A maradék negyven százalékot saját forrásból kell hozzátenni, ami többek között a beruházás célját szolgáló berendezések, bútorok beszerzéséhez és a fűtés kialakításához is felhasználható. A száz főt befogadó munkásszállót a Gyopárosi úton alakítják ki. A pályázati pénz elnyerésekor kikötötték, hogy a létesítmény működtetéséhez öt

tartósan munkanélkülit kell alkalmazni. A munkáltatónak emellett kötelezettségeket kell vállalnia arra, hogy csak olyan személyekkel létesít határozatlan idejű munkaviszonyt, akit álláskeresőként tartanak nyilván, lakóhelye és munkavégzési helye közt több mint ötven kilométer van, illetve nincs saját tulajdonú lakása. – A szálló nagyságrendjét a munkáltatókkal történő egyeztetések alapján alakítják ki, akik bérleti díjat fognak fizetni az igénybe vett helyek után. A beruházást a megvalósítás befejezésétől számítva minimum tíz évig kell üzemeltetni – mondta Bojtor István, Orosháza alpolgármestere, aki hozzátette, fontos a beruházás, mert pozitív hatással lesz a térség foglalkoztatására. A legfőbb cél a nagyobb orosházi munkáltatók munkaerőpiaci igényeinek kielégítése, hogy olyan munkavállalókat tudjanak toborozni, akiknek a lakhatási problémáit ily módon megoldhatják. A beruházás kezdetét 2018 tavaszára tervezik. BZ

Köszönetnyilvánítás „Egy szál gyertya, mely lassan végigég, Egy élet, mely percek alatt véget ért. Itt hagytad azokat, akik úgy szerettek Téged, De emléked örökké szívünkbe égett.”

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik

FEJES PÉTER CSABA asztalosmester, gyermek, férj, apa, jóbarát

temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek.

A gyászoló család

Az új lift teherbírása 1600 kg, maximum 21 fő utazhat egyszerre benne. Fontos változás még, hogy decembertől a másik, régi liftet kizárólag a kórházi személyzet használhatja majd! – A megfelelő színek, burkolat és világítás felhasználásával egységes megjelenésű, ízléses berendezéssel gondoskodtunk a betegek, a látogatók és munkavállalóink komfortérzetének növeléséről. A folyamatos működtetést pedig felkészült szervizcsapat felügyeli a nap 24 órájában – adta hírül Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgatója. Tóth Dániel

Az új elnök, és Takács Árpád kormánymegbízott

Fotó: Rajki Judit

Elkapták a betörőt

Fotó: NAK

Megnyugodhatnak a szentetornyaiak, hiszen az orosházi rendőrök elfogtak egy elkövetőt, akit lopásokkal gyanúsítanak. Az orosháziak körében állandó téma az utóbbi időben, hogy több helyen betörés volt Szentetornyán. Ezzel kapcsolatban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunknak elmondta, augusztustól novemberig 11 lopásról érkezett bejelentés az Orosházi Rendőrkapitányságra. – Összesen 465 ezer forint kár keletkezett. Leginkább szerszámok, kis- és háztartási gépek tűntek el – mondta a sajtószóvivő. Az elmúlt két hétben ebből a városrészből lopásról nem érkezett bejelentés. A rendőrök elfogtak egy férfit, aki a fent említett bűncselekmények közül több esetet elismert. pá

A megyei küldöttgyűlésen megválasztották a megyei elnököt és alelnököket, az Etikai Bizottság tagjait, a kamarai osztályok megyei vezetőit, illetve azt a tizenöt országos küldöttet, akik az országos küldöttgyűlésen képviselik a megyét. Horváth József, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke is az országos testület tagja lesz.

A NAK Békés megyei elnökének dr. Kulcsár Lászlót választották, munkáját hét alelnök segíti. Városunk kiemelt szerepet tölt be a megyei testületben, hisz a kilenc szakmai osztályból hármat orosházi szakember vezet a következő öt évben. A köztestület tisztújításának utolsó állomása az országos alakuló küldöttgyűlés lesz, amelyet december 20-án tartanak Budapesten, a Parlament felsőházi termében. CSJ

827 kg élelmiszer

Óvatosan vezessünk télen az utakon

A Nagycsaládosok Egyesülete Orosháza önkéntesei élelmiszer-adományt gyűjtöttek a rászoruló családoknak az orosházi TESCO áruházban november 24–26-a között. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével 827 kilogramm tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni a karácsonyi adománygyűjtési akció keretében. Tóth Ágnes

A téli közlekedés sok veszélyt tartogathat az autósok számára. Korán sötétedik, megváltoznak a látási és útviszonyok, valamint egyes útszakaszok csúszóssá és balesetveszélyessé válnak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei küldöttgyűlése november 23-án megtartotta alakuló ülését.

Az előrejelzések szerint a hétvégén már számíthatunk havazásra, ezért fokozott figyelemmel és óvatosság-

gal vezessünk, illetve a téli felszereléseket mindig tartsuk magunknál. Pár tanács, amit érdemes betartani a téli időjárás esetén. A jeges úton óvatosan fékezzen, főként kanyarodáskor. Emellett ügyeljünk, hogy lassan és kis gázzal induljunk. A témában további hasznos információkat az OrosCafén talál. gb


3

KÖZÉLET

2017. DECEMBER 1.

Megtalálhatják számításukat a vállalkozók is

Helyi igényekre alapozva A hatékony együttműködés érdekében ismertették a helyi foglalkozási paktum részleteit a vállalkozókkal november 29-én. Emellett kötetlen beszélgetés formájában mérték fel a résztvevők igényeit.

A 300 millió forint keretös�szegű helyi paktum a Területés Településfejlesztési Operatív Program keretében jött létre, a legfőbb célja, hogy Orosházán, illetve a járás területén enyhítse a munkaerőpiaci problémákat, elsődlegesen a hátrányos helyzetűekre és a munkanélküliekre fókuszálva, és erősítse a foglalkoztatást. A konzorciumvezető Orosháza önkormányzata, partnerei a Békés Megyei Kormányhivatal, a Békés Megyei Önkormányzat, a Jövő Építők TDM Közhasznú Egyesülete és az Európai Uniós Társadalmi Célú Nonprofit Kft.

A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete összefogást valósítana meg a helyi sportegyesületek segítségével.

A paktum előnyös a cégeknek is, a részleteket fórumon ismertették A paktum lehetőségeiről, előnyeiről kaptak tájékoztatást az Alföld Gyöngye Hotelban azok a helyi és környékbeli vállalkozók, akik a munkavállalók mellett szintén kedvezményezettjei le-

hetnek a helyi paktumnak. – A célok között szerepel, hogy olyan képzések valósuljanak meg, melyek a helyi igényeken alapulnak. Fontos, hogy egy reakcióterv készüljön, amit meg tudunk

Egy busz ütközött frontálisan egy diákokat szállító kisbusszal, majd a közvetlenül mögöttük érkező gépjárművek is beléjük csapódtak – ezt a feltételezett szituációt kellett megoldania november 23-án a mezőkovácsházi gyakorlatban résztvevő mentőegységeknek.

Az orosházi tűzoltók gyorsan és hatékonyan oldották meg a feladatot

Fotó: Rosta Tibor

A gyakorlat célja, hogy a hivatásos, önkormányzati, egyesületi tűzoltóságok, mentőcsoportok, valamint a társszervek egy éles bevetés esetén – amikor életek múlnak rajta – minél hatékonyabban végezzék munkájukat. Az eseményen részt vett az Orosházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egyik egysége is.

Márciusban rajtol a Calendula Kártya A kártya számtalan előnye mellett magában hordoz egy üzenetet is: a térséghez való tartozás érzését erősíti a tulajdonosban. Értelmezhető ez úgy is, hogy a térség lakói szívesebben vásárolnak majd a helyi üzletekben, látogatnak el kulturális rendezvényekre, ezzel is erősítve a helyi gazdaságot és a dél-békési közösséget. A Dél-Békés Jövőjéért Egyesület alapítója és egyben a Calendula Kártya megvalósításában fő szerepet vállaló Simonka György országgyűlési képviselő szerint az ország legjobb térségi kedvezményeket nyújtó programját hívják életre. – Kézzelfogható, személyre szabott megtakarításokat érhetnek majd el az orosháziak is – összegez a térségi kártya kapcsán Simonka György. – Az ország egyik legjobb térségi kártyáját vezetjük be, mely rengeteg kedvezményt

Január 1-jétől kötelező valamennyi gazdálkodó szervezetnek regisztrálni a Cégkapura. Az egyéni vállalkozók továbbra is az ügyfélkapu szolgáltatással jogosultak az elektronikus kapcsolattartásra, ezért nekik nem kell regisztrálni a felületre. Az új Cégkapu megkönnyíti a szervezetek és az elektronikus ügyintézést biztosító szervek közötti kapcsolatfelvételt. A Cégkapu szolgáltatása már 2017. december 1-jétől aktívvá válik. Bővebb információ az OrosCafén. Tóth Dániel

Összefogás egy nemes cél érdekében Fotó: Rajki Judit

valósítani és utána bővíteni – hangsúlyozta Elekes Lajos. Az alpolgármester elmondta, hogy a párbeszéd megvan, a munkáltatók megtalálhatják számításukat ebben az együttműködésben. PÁ

Életeket követelt a tömegbaleset

» folytatás az 1. oldalról

Cégkapu

biztosít majd az Orosházán élőknek is. A terveink szerint 2018 tavaszától a dél-békésiek számára ingyenesen igényelhető kártyával a felhasználók olcsóbban vásárolhatnak majd a boltokban, a szolgáltatóknál ked-

vezményekhez juthatnak, csatlakozhatnak rendkívüli akciókhoz, de a koncepció szerint lehetőség lesz a kártyával csekket befizetni, vagy telefont feltölteni. Az orosházi vállalkozások, szolgál-

tatók is komoly előnyökhöz juthatnak, például ingyenes kártyaelfogadó terminálhoz, egyedi marketinghez és magasabb egyéb bevételhez minden egyes tranzakció után – sorolja a kedvezményeket Simonka György. Dél-Békés országgyűlési képviselője hozzáteszi: az orosháziak részvételével is megerősített dél-békési összefogás, a „Calendula Szövetség” egyik legfőbb eddigi sikere a Calendula Kártya koncepciójának kidolgozása. A pillanatnyi állás szerint 16 település – köztük Orosháza is – 120 vállalkozásával indul a program, amelyet a későbbi fázisban Dél-Békés összes városára és községére ki szeretnének terjeszteni, az egyeztetések jelenleg is zajlanak, még lehet csatlakozni a Calendula Kártya nyújtotta kedvezményrendszerhez. KD

– Elég komplikált volt a feladat, ritkán találkozunk ilyen esetekkel. A gyakorlatok arra jók, hogy új technikákat próbáljunk ki, és a későbbiekben ebből tudjunk építkezni – fogalmazott Németh László szolgálatparancsnok. Hozzátette, hogy remek csapatmunkával viszonylag gyorsan és könnyen megoldották a feladatot. Az orosházi és mezőkovácsházi hivatásos tűzoltók mellett a tótkomlósi tűzoltóság, öt tűzoltó egyesület egységei és eszközei, valamint a Dél-Békés Mentőcsoport és diákok is jelen voltak. A gyakorlatról készült videós összefoglalónkat az OrosCafén találják. PÁ

Milliárdos forrásokról tárgyaltak » folytatás az 1. oldalról

Simonka György országgyűlési képviselő összegző beszédében a Békés Megyei Kormányhivatal és a Békés Megyei Önkormányzat munkáját méltatta. Példaértékű az az összefogás, ami körzetünk két kistérségét jellemzi. Ez az együtt gondolkodás és közös munka biztos alapot nyújt Dél-Békés fejlesztéséhez. Hatalmas munkával, óriási támadások kereszttüzében elértük azt, ami még soha senkinek nem sikerült: több tízmilliárd forint érkezik körzetünk építésére, szépítésére. A mintegy 200 szakember munkája által kidolgozott komplex térségfejlesztési koncepció, a Calendula Terv meghozza az évtizedek óta várt áttörést Dél-Békésnek. Nekünk, minden vezetőnek az a feladatunk és felelősségünk, hogy olyan Békés megyét, olyan Dél-Békést tudjunk teremteni, amely biztos jövőt nyújt az itt élőknek. KD

Orosházán jó a véradó kedv, de az utánpótlásra mindig szükség van – fogalmazott a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének igazgatója. – Mindig új területeket és lehetőségeket igyekszünk megragadni. Régi tervünk, hogy

a helyi sporttársadalmat ös�szehozzuk, és felkérjük arra, mutassanak példát, buzdítsák ismerőseiket is, segítsék a véradást – fogalmazott Tóth Zoltánné. Az Orosházi Női Kézilabda Club már évek óta támogatja a szervezetet. Az igazgató elmondta, bízik benne, több klub is csatlakozik. Először december 2-án 14 és 17 óra között várnak az Eötvös iskolába véradásra. pá

Jól haladnak Javában tart a viharkár során kidőlt fák feldarabolása, melyet a Kelemen és Társa Szolgáltató és Építő Kft. végez az önkormányzat megbízásából. Megtudtuk, hogy a munkálatok jól haladnak, mintegy 80 százalékával el is készültek.

Dávid Zoltán polgármester elmondta, hogy az összedarabolt fákat négy kalodába szortírozzák, és a város települési támogatásként osztja szét a rászoruló kérelmezők között. Patakfalvi Ádám

Jó helyre kerülnek a feldarabolt fák

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Női és férfibőrkabátok, irhabundák, szőrmebundák, kesztyűk, sapkák minden méretben kaphatók. Bőrkabátok, irhabundák tisztítása, festése.

„Kékróka” Bőr és Szőrme szalon Békéscsaba, Andrássy út 4. • Tel.: (66) 324-314 www.borszorme.hu

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.

NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN MEGHIRDETI BÉRBEADÁSRA HATÁROZATLAN IDŐRE

Orosháza, Mikszáth K. u. 2. (2396/B/7. hrsz.) szám alatt 77 m2 területű üzlethelyiséget. Érdeklődni: info@varosuzemeltetes.hu, illetve 06 (68) 512-466-os telefonszámon. A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2017. december 11. (hétfő), az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójának. (5900 Orosháza, Fürdő u. 5. Tel.: 06 (68) 512-461) A pályázatban kérjük megjelölni a helyiséget, a tervezett tevékenységet, illetve a megajánlott bérleti díj nettó/hó összegét. A pályázat elbírálásának időpontja: 2017. december 13. (szerda), a városüzemeltetési zrt. titkárságán.


4

KÖZÉLET

2017. DECEMBER 1.

Ha az ember alkot, az mindig felelősség

OLCSÓBBAN UTAZHATUNK A VONATOKON Az automatás vásárlásoknál öt-, a mobilon bemutatott e-jegyek esetében tízszázalékos kedvezményt biztosítanak utasaiknak a vasúttársaságok. Az elővétel lehetőségét a társaságok már két nappal a menetrendváltás előtt, december 8-án megnyitják. Alacsonyabb kihasználtságú járataik esetében akár húsz százalékkal is olcsóbb lehet az e-jegy. A kedvezmények a jegyvásárlásokat érintik, bérletek kiváltásánál nincs rá lehetőség. A fejlesztési tárca a bevezetés után egy év múlva, a társaságokkal közösen értékeli majd a kedvezményrendszer tapasztalatait. BZ

KIFIZETI A NYELVVIZSGÁKAT AZ ÁLLAM Minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől, akkor is, ha már rendelkeznek akár egy, akár több nyelvvizsgával. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja, hogy a felsőoktatásban tanulók 20 százaléka egy minimum 15 kredit értékű tanulmányúton vehessen részt. Ehhez pedig elengedhetetlen a nyelvismeret. Ösztönözni szeretné a fiatalokat a kormány a legfeljebb 34 500 forintos támogatással, céljuk, hogy a fiatalok tanuljanak meg több nyelvet, ne álljanak meg egy nyelvvizsgánál. BZ

Érezni a bolt illatát Tervszerűség, munka és akarat – Herjeczkiné Ruhmann Csilla 35 év távlatából is azt mondja, ha jó fele megy az ember, a kitartás eredményt hoz. A szakmai beteljesülést – családja támogatása mellett – a főtéri üzlet hozta meg számára, mellyel egy célja van: örömet nyújtani.

December 1-je idén azt is jelzi: a közismert orosházi vállalkozó, Herjeczkiné Ruhmann Csilla évfordulóhoz ért, immár 35 év szakmai tapasztalata formálja vállalkozását. 1982-ben szitanyomással indult, de már ekkor egy boltról álmodott. Egy olyan üzletről, mely személyes kapcsolatokon alapul, ahol „érezni a bolt illatát”, ezért is töltötte el óriási lelkesedéssel az első, bérelt üzlet megnyitása a Meszes közben. – Visszagondolva, nagy szerencsém volt, hogy se a férjem, se a család nem kérdőjelezte meg, a biztos megélhetést miért szeretném valami újra cserélni. Támogattak mindenben, és teszik ezt a mai napig, ami a legnagyobb erőt jelenti számomra – idézi fel a kezdeteket Csilla, akinél a következő lépés az első saját üzlet megnyitása volt a főutcán. Szakmai szempontból sorolhatjuk még az üzlet bővítését, majd a főtéri „csodabolt” elindítását,

Családja nyújtja a legnagyobb erőt számára – ez a 35 év alatt sem változott de nézzük inkább a személyes vonulatot, hiszen az mutathatja meg igazán, mi kell ma ahhoz, hogy fennmaradjon egy vállalkozás 35 éven át. Beszélgetésünk során egy momentumhoz mindig vis�szakanyarodunk, a családhoz. Csillogó szemmel eleveníti fel, férje nyugalma mekkora erőt, támaszt ad, örömmel mesél arról, fia, Balázs is kiveszi már a részét a vállalko-

LÁTTAD?

zásból, a külföldi ügyfelekkel ő tartja a kapcsolatot, amikor pedig édesapja mondatait idézi fel, elcsuklik a hangja. – Egy budapesti út során mesélte édesanyám, hogy előző nap apu a barátainak büszkén mondta: „A lányomnak a főutcán van üzlete.” Amikor kicsit nehezebb időszakot élünk meg, ebből a mondatból merítek erőt. Édesapám büszkesége az egyik legna-

Fotó: Rosta Tibor

gyobb elismerés az én 35 évem alatt. Ugyanígy erőt nyújtanak számára kollégái, akikkel évek, évtizedek óta dolgozik együtt, és a visszajelzések. Amikor látja a boltba betérők arcán a jó érzést, vagy amikor vidékről írnak rá, mikor lesz kész az idei karácsonyuk. – Nagyon szeretem a munkám, mely engem is formál. Nyitottabbá váltam a világra,

és ezáltal hitelesebbnek érzem magam. Ha az ember alkot valamit, az mindig felelősség. Én elsősorban örömet szeretnék adni, főként a főtéri üzlettel, mely szakmailag a teljes beteljesülést jelenti számomra. Vallja, ha jó fele megy az ember, a rengeteg munka mindig hoz eredményt, és bár elgondolkoztak ők is azon, nyitnak az internetes világ felé, de a személyes jelenlétet nem adná fel. – A szerencsében nem igazán hiszek, a jó Istenben igen, és abban, az akaratod a céljaid felé visz. Türelmetlen ma a világ, azonnal sikeresek akarunk lenni, azonnal eredményt akarunk. Türelem szükséges, rengeteg munka és kitartás – ad néhány jó tanácsot a fiatal vállalkozóknak (is) tapasztalatait összegyúrva. Megtudom még, hogy Orosháza mindent jelent számára, soha nem gondolkozott azon, máshol kezdjen új életet. Tisztában van azzal, sokkal egyszerűbb lett volna a megye más városaiban például a papírboltból többet nyitni, de talán soha nem is választotta az egyszerűbb utat. Az elmúlt 35 év összegzése pedig mutatja, megérte ezen az úton maradni. Vági Kata

CSALÁDI TV-CSOMAG, NET ÉS TELEFON EGYÜTT CSAK HAVI 4690 FORINT! VÁSÁROLJ HOZZÁ SMART LED TV-T, RÉSZLETRE! Új lakossági ügyfeleknek, egyéves szerződéssel, e-számlával a kiemelt csomagokban. A lakcímeden elérhető akciós ajánlatainkról, a pontos lefedettségről és díjakról érdeklődj az invitel.hu oldalon, a 1288-as számon vagy az Invitel Pontokban. Invitel Nap: Orosháza, Kazinczy út 1., minden hétfőn és kedden Tel.: +36 20 330 9070

Az ajánlat 2017. november 2-től visszavonásig, illetve a készülékkészlet erejéig érvényes. A Sony Smart tévé csak a kiemelt csomagok mellé vásárolható meg, ez digitális kábel és FTTH területen a Tripla XL, VDSL és rezes területen a Tripla M.


5

OKTATÁS/PROGRAMOK

2017. DECEMBER 1.

Egyedülálló tanulmányi életpályát kínálnak, több mint nyolc évtizede

A Táncsics – „a siker iskolája” Orosháza megyénk egyik kiemelkedő oktatási központja, amely iskolavárosi törekvéseiben széles képzési kínálatot nyújt a tanulni vágyóknak az óvodától a diplomáig. Ebben a folyamatban több mint nyolc évtizede meghatározó szerepet tölt be, egyedülálló tanulmányi életpályát kínál az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium.

Számos intézménytől, szervezettől érdemelték ki a bázisiskola címet – Oktatási Hivatal, BGE, Magyar Vöröskereszt, AFS Magyarország Csereprogram Alapítvány –, 2011-től a Szegedi Tudományegyetem Békés megye egyedüli rezidensközpontja lett. Emelt szintű érettségi vizsgaközpont, DSD és ECDL vizsgaközpont, Tehetségközpont szerepkörük mellett a Pénziránytű Iskola és az Ökoiskola cím birtokosai is. A kialakult kapcsolatrendszer által nyújtott lehetőségek, emelt óraszámú tagozatok – idegen nyelvi, biológia–kémia, matematika, humán –, és az önkormányzat által is támo-

Eredményesek a nyolc évfolyamos képzésben résztvevők, az Arany Dobókocka Matematika Versenyen is remekeltek Fotó: Kecskeméti gatott tehetségprogram hidat képeznek az általános iskolák és a felsőoktatási intézmények felé, a szakmát választók számára pedig a munka világa felé. Több mint 20 tehetségsáv működik, melyek közül néhány a térség iskolái számára is nyitott, pl. az Ifjú Tehetségek Klubja. Az iskola tanulóit

vendégtanár program segíti, és megismerhetik a Szegedi Tudományegyetemen és a Biológiai Kutatóközpontban folyó kutatómunkát, az online tananyag-feldolgozást, laboratóriumi gyakorlatokat végezhetnek, és részesei lehetnek a „Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója” konferen-

ciáknak. Iskolapolgári jogon, helyben és ingyen készülhetnek a diákok a Nemzetközi Német Nyelvdiploma (DSD) vizsga letételére. A 8. osztályosok a DSD I, a 12. évfolyamosok a DSD II szintet teljesíthetik, 2018-tól pedig megkapták a jogot a DSD PRO vizsga megszervezésére

is, ami alapfokú vizsgát jelent majd. A nyelvdiploma birtokában külföldi egyetemeken folytathatják tanulmányaikat vagy eséllyel pályázhatnak német érdekeltségű gyárakban. Jelentős számban tesznek angol és spanyol nyelvből is középfokú nyelvvizsgát. Évtizedek óta sikeres felké-

szítés zajlik a tanintézményben a Kazinczy-program keretén belül, a gimnázium díjazottjainak száma a legnagyobb a megyében. A diákok eredményesen szerepelnek országos és nemzetközi versenyeken, a SZTE által szervezett biológiai diákolimpia válogatókon, a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen, a Szegedi Tudós Akadémia előképzésein. A Szent-Györgyi Programban elért eredményeik: Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kreatív (filmes) kategóriájában 1. díj, Szent-Györgyi Ifjú, Szent-Györgyi Diák és Szent-Györgyi Tanár cím. Eredményesek a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzésben résztvevők is, így 2017ben az Arany Dobókocka Matematika Versenyen az 5. évfolyamon I. és II., a 7.-en I. helyet értek el. A gimnázium sportolói közül többen olimpiai reménységek. Számos egykori diák hazai és nemzetközi szinten elismert tudós, szakember lett, és az eredmények napjainkban is kiemelkedőek. OÉ

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.

értesíti a lakosságot, hogy a zrt. komposztáló telepe 2017. december 10-ig tart nyitva.

PROGRAMAJÁNLÓ XV. GYIÖK Mikulás-futás várja az érdeklődőket a főtéren december 1-jén, 17 órától. Ismét lesz MozgóMozi a művelődési központban december 2-án. 14.00 Coco 3D, 16.00 Az igazság ligája 3D, 18.00 Gyilkosság az Orient expresszen, 20.00 A Viszkis. Rákász Gergely Christmas című lemezbemutató orgonahangversenye lesz a művelődési központban december 2-án, 18 órától. SPEKTRUM PRT koncert lesz az Orosházi Rock Klubban (Pacsirta u. 10.) december 2-án, 19.30-tól. Adventi gyertyagyújtásra várják az érdeklődőket a polgármesteri hivatal előtti területen december 3-án, 16 órától. Köszöntőt mond Szalkay Róbert református lelkész, majd a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulóinak műsora következik. 17 órától az Over 3 zenekar ad koncertet.

Karácsonyi hangverseny 2017. december 18. (hétfő) 17.30 óra

Helyszín: Petőfi Művelődési Központ, Szokolay Sándor Terem

Fellépnek: • Vörösmarty Mihály Általános Iskola Kicsinyek Kórusa • Czina Sándor Tagintézmény – vers • Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium kórusa • Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kórusa • Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kórusa • Szokolay Bálint Madrigál Kórus • Orosházi Evangélikus Egyházközség Vivit kórusa • Kodály Zoltán Gyermekkórus

Jegyárak: 700 Ft • diák, nyugdíjas: 500 Ft • Jegyárusítás: december 4-től a PMK-ban, a pénztár nyitvatartási idejében. A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Orosháza

Városi Mikulás-ünnepség

2017. december 5. (kedd) 16.30 óra Orosháza, főtér

Fellép a Buborék Együttes ... és velünk lesz a Mikulás

A Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub a következő foglalkozását a művelődési központban tartja december 4-én, 17 órakor. Téma: évértékelés, a következő évi program összeállítása. Újra Sikerklub a Diáktanyán december 7-én, 17 órától. Az előadás meghívott vendége: Kutni Anita légiutas-kísérő, Qatar Airways. A Folkográfia zenekar Elmúlt idők… című jubileumi koncertjét hallgathatják meg a művelődési központban december 9-én, 18 órától. A koncert ingyenes, de regisztrációs jegyhez kötött. A felnőtt tánciskolások 34. záró bálját rendezik meg a Székács iskola dísztermében december 9-én, 19 órától. Jakóné Varga Erika, a GYSZC Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatóhelyettesének köszöntője után a tánciskolai csoportok bemutatója lesz, amelyet vacsora és bál követ. Szeretettel vár mindenkit: Antali Zoltán tánctanár.

SPORT PET-BAU ASE Orosháza II. – MOATSZ UP válogatott NB I-es női asztalitenisz bajnoki mérkőzés: Fürdő utcai asztalitenisz-csarnok, december 2., 11 óra.

Mikulás-ház az Árpád-kertben

Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Orosháza

Nyitva tartás: december 5. (kedd) 13.00–16.00 • december 6. (szerda) 14.00–18.00 A rendezvény ingyenes! A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

OMTK-ULE 1913 – Kétegyházi SE bajnoki labdarúgó-mérkőzés, megye II. osztály: OMTK-ULE Sportcentrum, december 2., 13 óra. OXXO Energy Orosházi NKC – Szentendrei NKE KKSE NB I/B-s női bajnoki kézilabda-mérkőzés: Eötvös-csarnok, december 2., 18 óra.


MAGAZIN

6 MATEMATIKÁBÓL ÖTÖS A számokat kedvelő diákokat várta az orosházi Czina iskola november 24-én a tizenharmadik alkalommal megrendezett Arany Dobókocka Járási-Városi Matematika Versenyre. A megmérettetésen több mint százan ültek a feladatlapokhoz. – Tizenkét iskola 106 diákja versenyzik ezen a délutánon. Mind a hét helyi általános iskolából, illetve kisgimnáziumból érkeztek résztvevők. A környékbeli településekről pedig képviselteti magát Csanádapáca, Gádoros, Nagyszénás, Békéssámson és testvériskolánk, Dombegyháza – tájékoztatott Juhász Józsefné tagintézmény-vezető. A diákoknak most is 45 percük volt, hogy megoldják az öt feladványból álló kérdéssorokat, amelyeket a Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ szaktanácsadói készítettek el. Érmeket és könyvjutalmat az eddigiekhez hasonlóan minden évfolyam első három helyezettje kapott, az Arany Dobókockát pedig a harmadikos Major Lénárd nyerte százszázalékos teljesítménnyel. pe

AZ ESKÜVŐI TORTA ÉLETE Ficsor Zoltán cukrászmester neve és munkája sokunk számára ismerős. Szabó Ákos fotói által a tortakészítés folyamatába nyerhetünk betekintést. Ficsor Zoltán mindig igyekszik a legkiválóbbat nyújtani, amit több rangos hazai díj és sok elégedett fogyasztó igazol. Szabó Ákos képei a cukrászmester speciális munkaterületére, az esküvői torták készítésére fókuszálnak. A Petőfi Művelődési Központban rendezett december 10-i megnyitóünnepségen találkozhatnak Ficsor Zoltán cukrászmesterrel és Szabó Ákos fotóssal is. A 15 órakor kezdődő megnyitón dr. Blahó János, a Táncsics gimnázium igazgatója mond beszédet. Az ünnepségen egy portréfilmet is bemutatnak, melyben megláthatják, milyen egy 2200 szeletes torta felszelése. GB

KIÁLLÍTÁS

Gazdag Krisztina és Németh Ferenc első kiállítása a Városházi Galériában. A november 23-án megnyílt tárlaton főként vászonra és farostlemezre készült olajfestmények láthatók, de egy feszített zsákvászonra készült alkotást is megcsodálhatnak a látogatók. A művészek több mint két éve foglalkoznak komolyabban a festészettel. Mindketten az absztrakt különleges fantáziavilágában élik ki tehetségüket, alkotásaikra jellemző az élénk színvilág, amelyet érdekes alakzatokkal egészítenek ki. Krisztina festményein inkább az erős kontrasztok a jellemzők, Ferenc pedig a figurális megjelenítésben mutatja meg, mi is rejtőzik belső énjében. A tárlat december 14-ig látható a Városházi Galériában. TÁ

2017. DECEMBER 1.

Eltűnnek a benzines és dízelautók, beköszönt az elektromosság kora

A jövő mesterei Gyermekkori álmát váltotta valóra Balczó András és Viczián Szabolcs, amikor kezükbe kapták szakmunkás-bizonyítványukat, és autószerelőként léptek ki az iskola kapuján. Azóta a kamaránál mindketten letették a mestervizsgát, szem előtt tartva a folyamatos fejlődést.

Viczián Szabolcsnak alig több mint tízévesen tetszett meg az autószerelés. Édesapja szervizműhelyében sajátította el az első mozdulatokat. A technikum elvégzése után jelentkezett ugyan főiskolára, de nem vették fel, aminek a mai napig örül, mivel saját bevallása szerint a szakmája az élete. – Nem az autók, mint gépek érdekelnek elsősorban, sokkal inkább a szerelés, a különféle problémák megoldása vonz. Az a folyamat, míg rájövök, mi a gond a szerkezettel, és hogyan tudnánk megjavítani – beszél motivációjáról. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mesterképzésére azonban nem emiatt jelentkezett, hanem azért,

Viczián Szabolcsnak a szakmája az élete hogy az édesapjával közösen vezetett műhelybe tanulókat fogadhassanak. – Van már közöttünk egy mestervizsgával rendelkező kolléga, de apa azt mondta, nekem is legyen meg minden végzettségem, érjem el a lehető legmagasabb szintet. Emellett persze az is jó érzés, hogy ott szerepel a nevem mögött a mester titulus – mondja mosolyogva. Az autózás és a saját jövőjét firtató kérdésre szinte ugyanaz a válasz: mivel a jövő az elektromos járműveké, így ő is ezen a téren szeretné tovább-

Fotó: Rajki Judit

képezni magát. Az autószerelő mesterképzéssel párhuzamosan az autóelektronikai műszerész mestervizsgát is letette, de – mint fogalmaz – ez csak a kezdet, ha követni akarja az iparág gyors átalakulását. Hasonlóan vélekedik Balczó András is, aki egy éve nyitotta meg társával tótkomlósi műhelyét. Nála sem volt kérdés, milyen szakmát válasszon mezőgazdasági gépszerelő édesapja és gépészmérnök bátyja mellett. – Sosem bántam meg, szeretem csinálni. Igaz, hogy

nem könnyű munka, fizikálisan és szellemileg is kimerítő, nyakig olajos az ember, télen átfagy, nyáron melege van. Az viszont, amikor elkészül egy autó, és jól megy, az ügyfél elégedett, kárpótol mindenért – jelenti ki csillogó tekintettel, és egy percig sem kételkedem benne, hogy komolyan gondolja. Azzal együtt is, hogy szerinte fordulóponthoz érkezett a szakma, összemosódik a korábban jól elváló, úgynevezett klasszikus autószerelés az autóvillamossággal. – Gyakorlatilag az újabb autókban már most is szinte

minden rendszer elektromos vezérlésű, így az, aki lépést akar tartani a változásokkal, nem engedheti meg magának, hogy ne értsen mindkettőhöz – hangsúlyozza hozzátéve, ebben nemcsak a kihívás, de a lehetőség is nagy. – Van hová fejlődni, hiszen még csak az átalakulás elején járunk, és én szeretek tanulni – mondja. Ez volt az egyik oka annak, hogy részt vett a kamara mesterképzésén. Úgy érzi, a szakmai tudás mellett egyfajta szemléletet is tovább kell adni a jövő autószerelőinek, ami felelősségteljes feladat. Pernyés Edit

Balczó András: lépést kell tartani a változásokkal Fotó: Kecskeméti K.

Ők másban mások

Kutyafuttató

Nagyné Rucz Éva és Paulik Ferenc azzal a céllal indították útjára tavaly a rendezvényt, hogy a fogyatékossággal kapcsolatban ne legyenek tabuk, és eloszlassák az előítéleteket. Az érintettek mássága nem azt jelenti, hogy ők kevesebbek, hanem különleges képességűek, akik teljes értékű részesei a világnak. Az esemény jó lehetőség arra, hogy közelebb hozza egymáshoz az akadályozottsággal élő és ép személyeket. Olyan anyukák is jelen voltak az összejövetelen, akik nyíltan tudnak beszélni a mindennapi

A László Elek-lakótelep környékén szeretnének kutyafuttatót építtetni az orosházi kutyatartók. Az ötlet a Bambi Kutyakozmetika munkatársának, Szigeti Andreának a nevéhez fűződik, aki már Dávid Zoltánt, Orosháza polgármesterét is megkereste a kezdeményezéssel. – Szegeden két kutyafuttatót is láttam, Orosházán pedig egyet sem. Ezen szeretnék változtatni. Először különböző petíciókkal próbálkoztam, utána pedig időpontot kértem a polgármesterhez, és ismertettem vele az elképzelést – tájékoztatta lapunkat

Második alkalommal rendezték meg a Fogadj el! napot november 25-én. A művelődési házban ép és akadályozottsággal élő személyek töltötték együtt a szombat délutánt.

Idén is ,,kinyíltak a szívek” kihívásokról, a nehézségekről, az örömökről és a sikerről. A rendezvényt – amelyen Dávid Zoltán polgármester is megjelent – Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke nyitotta meg. Szívesen tett eleget a szervezők meghívásának a Jászai Mari-díjas Hirtling István, aki az Életrevalók című film szín-

Ünnepek biztonságosan Az ORFK az ünnepek közeledtével felhívta a figyelmet a biztonságra. A tudnivalókat most is Kis Rozália orosházi rendőr főhadnagy mondja el. Mai cikkünkben a bevásárlóközpontokban előforduló lopásokkal és gépjármű-feltörésekkel foglalkozunk. A bevásárlóközpontokban karácsony környékén megnő a forgalom. Az emberek szorosabban haladnak el egymás mellett, így a tolvajoknak nagyobb esélyük van célt érni. Az értékeinket és a kabátunkat ne tegyük a bevásárlókocsiba, s ne hagyjuk azokat őrizetlenül – figyelmeztetett Kis Rozália.

Az irataink és értékeink mindig legyenek testközelben. A pénztárcánkat ne tegyük a pultra vagy az áruszalagra – hangsúlyozta a főhadnagy. A lopás kockázata jelentősen megnő, ha értékeinket és a vásárolt árucikkeket a járművünk utasterében hagyjuk. Lehetőleg pakoljuk be ezeket a csomagtérbe – emelte ki Kis Rozália A főhadnagy végezetül elmondta, hogy parkoláskor lehetőleg olyan helyre álljunk, ahol kamerarendszer működik, sötétben pedig lámpa alá. Az ablakokat teljesen húzzuk fel, résnyire se hagyjuk nyitva, a gépjárművet pedig mindig zárjuk be. GB

Kutyafuttatót létesítenének a László Elek-lakótelep környékén. A kialakításhoz ugyan még időre van szükség, de jó úton halad a kezdeményezés.

Fotó: Rajki Judit

padi változatában egy nyaktól lebénult milliomost alakít. Idén is ,,kinyíltak a szívek”, vagyis a délután kötetlen beszélgetéssel folytatódott, ahol Paulik Fecó a táblája segítségével azt üzente: ,,Akkor se álljunk le, ha egy nagyobb akadály jön, mert attól még élni kell!” Tóth Ágnes

az ötlet kezdeményezője. A választás a László Eleklakótelepre esett, mivel olyan helyen szeretnék létrehozni a kutyafuttatót, ahol senkit sem zavarna. Az elképzelés szerint padokkal és persze szemeteskukával is fel lenne szerelve a hely. – Azt szeretném, ha zárható lenne a futtató, és 3-4 embernél lenne hozzá kulcs. Napközben persze reggeltől estig nyitva lehetne. A lehetőségek felméréséhez még időre van szükség, de úgy érzem, jó úton járunk – tette hozzá Andrea. Dávid Zoltán elmondta, támogatja a kezdeményezést. – Én magam is szeretem a kutyákat, természetesen nyitott vagyok az ötletre. Szeretném elérni, hogy már jövő év elején elkezdődjenek a futtató létrehozásával kapcsolatos munkálatok – mondta a polgármester. BZ

Hidegben veszélyes Dr. Seres Zsuzsanna orosházi belgyógyász, nephrológus főorvos a téli alkoholfogyasztás veszélyeire hívta fel a figyelmet. – Az alkohol hatására a hőérzékelés romlik. A szervezet nem érzi a hideget, a testünkben működő védekező mechanizmusok ilyenkor kikapcsolnak – figyelmeztetett dr. Seres Zsuzsanna. A kihűlés és a fagyás között különbséget kell tenni. Kihűlés esetén az egész szervezet lehűl. Fagyásnál pedig leginkább a végtagok vannak veszélyben, ami akár végtagvesztéssel is járhat. Védekezni ellene vastag ruházattal és

Alkohol hatására a szervezet nem érzi a hideget meleg tea fogyasztásával lehet – emlékeztetett rá a szakember. A főorvos asszony szerint ünnepek közeledtével az egyik legfontosabb, felhívni a fiatalok figyelmét a féktelen szó-

Fotó: Rajki Judit

rakozás veszélyeire. Soha ne hagyják magukra a társaikat, mert életveszélyes lehet, ha a kontrollvesztett ember a hidegben egyedül marad. Társasággal járjanak szórakozni, és figyeljenek egymásra. Gál B.


7

SPORT

2017. DECEMBER 1.

Szombaton Szeghalmon javíthat a Rákóczi Vasas labdarúgócsapata

Vereség a ráadásban

Fotó: Rajki Judit

A 91. percben kapott góllal szenvedett vereséget a Rákóczi Vasas a megyei első osztályban a Vésztő ellen. Rákóczi Vasas SE – Vésztői SE 0-1 (0-0). Rákóczitelep, 100 néző. V.: Hanyecz B. Gólszerző: Kovács. Dávid Zsolt edző: – Végig támadtuk a mérkőzést, de a kapu előtt határozatlanok voltunk. A vendégek védekezésre rendezkedtek be, és kontrákra vártak, ami számukra a végjátékban sikerrel zárult. A Rákóczi Vasas december 2-án Szeghalmon lép pályára. betkó

Magyar találmánnyal fejlesztett az ULE

Országos csúcsdöntésekkel

Újabb beruházást valósított meg az OMTK-ULE 1913. Öt teqball-asztal segíti ezentúl az ifjú sportolók fejlődését.

Szabados Katalin és Bodnár István is országos csúcsokat döntve szereztek aranyérmet a masters erőemelő magyar bajnokságon.

A teqball egy új futballalapú sport, amely mind a profi focisták, mind az amatőr sportbarátok számára kiválóan alkalmas a technikai tudásuk, koncentrációs készségük és állóképességük fejlesztésére. Emiatt tervezték már régóta Teqball-asztalok beszerzését, de borsos áruk miatt – mintegy 800 ezer forint – eddig nem volt erre lehetőség – tudtuk meg Tóth-Kása Sándor elnöktől. – A közelmúltban a Magyar Labdarúgó-Szövetség pályázatot hirdetett a klubok számára. Az egyesületnek mindössze tíz százalék

ERŐEMELÉS – November 25-én Kisbéren rendezték az Ifjúsági és Masters Raw Erőemelő Magyar Bajnokságot, ahol masters korcsoportban két versenyző képviselte az Orosházi Toldi SE-t. A klubtól megtudtuk, hogy Szabados Katalin masters1 84 kg-os kategóriában magyar bajnokként és abszolút harmadikként zárt. 105,5 kg-os guggolásával négy éve

A fiatalok kedvence lett Magyar bajnokok

Bajnokok Befejeződött a Dél-alföldi Íjászrégió nyolcfordulós 3D bajnoksága. Az Orosházi Íjász Egyesület versenyzői remek teljesítményt nyújtottak, és összetettben hárman is megnyerték saját kategóriájukat. A Dél-alföldi Régió 2017. évi Regionális 3D orosházi bajnokai, helyezettjei: 1. Faragó János veterán CU kat., 1. Bakos Máté kadet TR-RB kat., 1. Csáki Róbert felnőtt HU kat., 3. Blastyák Mihály felnőtt HU kat., 3. Máté László felnőtt TR-RB kat. A Magyar Íjász Szövetség régió 3D szakmai bizottsága döntése alapján a 2018. évi regionális bajnokságot hat fordulóban rendezik, melynek egyik állomása Orosháza lesz. betkó

Edzés előtt és után is szívesen használják az asztalt Fotó: Kecskeméti önerőt kellett biztosítani a teqball-asztalok vételárából. Mi öt asztalra pályáztunk, így négymillió helyett mindössze 400 ezer forintba kerültek – ismertette a pályázat részleteit az elnök. Hozzátette, négy asztalt szabadtéren, egyet pedig a tornateremben helyeztek el.

A klub a közelmúltban több szobakerékpárt, kondigépet is beszerzett. Szeptemberben átadták az új öltözőt és a felújított élőfüves pályát, az új fedett műfüves edzőpálya kialakítása pedig jelenleg is tart. Patakfalvi Á.

Kiélezett meccs várható

fennálló masters1 raw országos csúcsot döntött meg. Fekvenyomásban 50, míg felhúzásban 112,5 kg-ig jutott. Összetett eredménye 268 kg, ami új egyéni csúcs. A +120 kg masters2 kategóriában Bodnár István szintén magyar bajnok lett, annak ellenére, hogy bemelegítéskor megsérült. Az orosházi klub versenyzője 240 kg-ot guggolt, 187,5 kgos fekvenyomása új masters2 országos csúcs, 220 kg-ot húzott fel, így 647,5 kg-os teljesítménnyel végzett a hétvégi kisbéri megmérettetésen. -k

Az idei utolsó hazaira készülnek

Hullámzó játék

Ismét idegenben Döntetlent ért el legutóbbi bajnokiján férfi kézilabdacsapatunk, mely december elsején a Gyöngyös vendégeként lép pályára. – Ferencvárosi TC – Orosházi FKSELINAMAR 18 – 18 (8 – 10) K&H liga férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés, Budapest, 200 néző. V.: Felhő, Öcsi. Orosháza: HERJECZKI – Pásztor M. 1, Ferenczi 2, Knezevics 2 (1), Antal, Milas 2, Mihály. Cs.: Szabó L. (kapus), Gyene 2 (2), Radojevics 2, MARKOSKI 4, SRSEN 1, Stranigg 2, Németh G., Németh L. Vezetőedző: Buday Dániel. Támadásban sokat hibázott csapatunk a múlt szombati KÉZILABDA

találkozón az FTC vendégeként. Rengeteg ziccert kihagytak, és ez megbosszulta magát, így a mérkőzés pontosztozkodással zárult. December elsején Gyöngyösre utazik a Buday-legénység, ahol szintén komoly küzdelem várható. – Ugyanolyan kiélezett mérkőzésre számítok, mint amik eddig voltak. Véleményem szerint a koncentráció, a hideg fej és a helyzetek kihasználása lesz a mérvadó a találkozó végkifejletében – nyilatkozta az OFKSE vezetőedzője. A B. Braun Gyöngyös – Orosházi FKSE-LINAMAR mérkőzést december 1-jén 18 órától rendezik. -taka

PET-BAU SIKEREK A PET-BAU ASE NB I-es és Extraliga-együttese is nyert legutóbbi mérkőzésén. A fiatal NB I-es női asztaliteniszezők november 23-án a MOATSZ utánpótlás-válogatottat győzték le magabiztosan 13-5-re. A legmagasabb osztályban Horváth Lilláék a Kecskeméttel találkoztak november 25-én. Kiélezett, nehéz találkozó után orosházi siker született, a PET-BAU ASE I. 6-4-re győzött. p

GÓLZÁPOR Megyei másodosztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzésen: Mezőmegyer SE – OMTK-ULE 1-6 (1-2). Mezőmegyer, 100 néző. V.: Barta T. ULE: Marunák – Barna, Futaki (Debreceni), Szabó N., Kovács D., Lövei (Lestyán), Mucsi (Kolozsvári J.), Buza, Sindel, Elekes (Pelle), Kasza (Kolozsvári Cs.). Edző: Czollner Gábor. Gólszerzők: Dowinat, ill. Buza (3), Sindel (2), Lövei. Czollner Gábor: – Végig a saját térfelére szorítottuk az ellenfelünket, csak a bekapott találat miatt lehetünk egy kicsit csalódottak. Betkó

VÍVÁS Két rangos versenyen vettek részt a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület tagjai. Budapesten a Gerevich–Kovács–Kárpáti Reménység Országos Kard Körversenyen, valamint Debrecenben a „4 Évszak Kupán” szerepeltek sikeresen. Debreceni eredmények: gyermek leány kard: 1. Kis Abigél, 3. Nemes Nina 4. Rózsa Anna, 5. Janecskó Dorina. Gyermek fiú kard: 5. Szigethy Mátyás. Fiú serdülő kard: 3. Barányi Barnabás. Budapesti eredmények: gyermek férfi kard: 36. Szigethy Mátyás. Gyermek női kard: 25. Nemes Nina, 26. Kis Abigél, 37. Janecskó Dorina, 42. Rózsa Anna, 44. Papp Zsanett. bt

ÖTÖDIK HELY Területi Diák Csapatbajnokságon vettek részt múlt hét végén az Orosházi Spartacus Birkózó Klub fiataljai, akik nagy csatában kiharcolták az ötödik helyet a Törökszentmiklóson megrendezett versenyen. – Foghíjas csapattal álltunk neki az idei diákversenynek, de így sem vallottunk kudarcot – mondta el Szénási Viktor edző. A csapat tagjai: Benkő Zsanett, Szabó Zsóka, Somogyvári Milán, Páli Mirella, Erőss Richárd és Papp Krisztofer voltak. -k

ÚSZÁS

Véradás és adománygyűjtés is lesz a szombati meccs előtt Fotó: Kecskeméti Krisztina az Eötvös-csarnokban Döntetlennel zárult az orosházi női kézilabdázók hajdúnánási túrája az NB I/B-s bajnokságban. A vendégek hullámzó teljesítményüknek köszönhetően csupán egy ponttal térhettek haza november 25-én. A hazaiak kezdték jobban a találkozót, az OXXO Energy Orosházi NKC csak az első félidő hajrájá-

ban vette át az előnyt, ami a szünetre kétgólosra hízott. A folytatásban továbbra is a vendégek irányítottak, de a Hajdúnánás csapata folyamatosan kapaszkodott. Az utolsó percben már a hazaiak vezettek, de Takács Fruzsina révén egyenlítettek az orosháziak. Papp Lászlóék az idei utolsó hazai bajnokijukra készülnek, szombaton a Szentendrével csapnak össze. - p

Békéscsabán rendezték a Mikulás Úszóversenyt. Az Orosháza Úszó Egyesület 4 arany-, 9 ezüst, és 3 bronzéremmel zárta a kiírást. Csapatban a 3. helyet szerezték meg Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai. Arany: Bogár Viktória: 50 mell, 50 m pillangó, 50 m gyors, Furák-Szabovik Tessza: 50 m gyors. Ezüst: Antal András: 50 m mell, 50 m hát, 50 m gyors. Bogár Viktória: 50 m hát, Dávid Olivér: 50 m mell, 50 m hát, Asztalos Jázmin: 50 m pillangó, 50 m gyors. A 4x50 m mix gyorsváltó: Torda György, Bogár Viktória, Dimák Fanni, Antal András. Bronz: Miszlai Fruzsina: 50 m pillangó, 50 m hát, Dávid Olivér: 50 m gyors. BT


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Mezei Norbert és Bogdán Alexandra Szabina fia Roland Norbert, Szikora Tamás és Pogonyi Ilona Hajnalka fia Bence, Gulyás-Szabó Krisztián és Palócz Renáta Lilla fia Bence, Szabó Mihály és Jancsurák Diána Erika leánya Natália, Kiss Zoltán és Kondrák Éva Barbara fia Botond Házasságot kötöttek Urbán Tamás József és Szarka Krisztina, Muszka Ádám Kálmán és Balla Diána

PATIKAÜGYELET

2017. DECEMBER 1.

Mit és mennyiért hoz a Télapó? Sok gyermek várja, hogy a Mikulás meglepje egy csomaggal december 6-án reggel. Egyre közeleg Miklós napja, de vajon mit és men�nyiért pakol a Télapó abba a bizonyos puttonyba? Ma már óriási választék áll rendelkezésre édességekből, csokimikulásokból vagy akár szalon-

November 27-ől december 3-ig: Szent István Gyógyszertár Orosháza, Szabó D. u. 3. Tel.: (68) 412-752 December 4-től december 10-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175

cukrokból is. Mindenki megtalálja a számára megfelelőt. Pár éve, hogy megjelentek a diabetikus, a laktózmentes, a vegán és még megannyiféle édességek. Ezzel együtt az árak is széles skálán mozognak. Orosháza egyik kisboltjának eladójától megtudtuk, nagyon változatos, hogy ki mit vesz. Elmondta, nem lehet kiemelni egy-egy terméket a

megnövekedett választék és a különböző vásárlói igények miatt. Hozzátette, legtöbben az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást. Vajon a minőség együtt jár a márkával? Orosházán több olyan szupermarket is képviselteti magát, melyek nagyobb számban saját márkás termékeiket kínálják

a fogyasztóközönségnek. Sok esetben ezek minősége megközelíti a márkásokét. Az árban viszont nagy a különbség! Egy-egy jól ismert márka csokimikulásainak ára – mérettől függően – 300 és 1500 forint között mozog, hasonló, saját márkás termékek ezzel szemben akár feleannyiba is kerülhetnek. Kellő körültekintéssel, és nem utolsósorban kóstolgatással találhatunk olyan csokoládéfigurákat, olyan általunk

nem ismert márkákat, melyek esetében nem a jól csengő és közismert nevet kell megfizetnünk ahhoz, hogy kiváló minőséghez jussunk. Szerkesztőségünkben mi is körbekóstoltuk a mikulásokat. Ha érdekli, mit állapítottunk meg, nézze meg a videónkat az OrosCafén! Tóth Dániel

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Mentőállomás 06 (68) 411-204; 104 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Kórház 06 (68) 411-166 Mezőőrség 06 (70) 455-7831

OVTV-MŰSOR

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI

Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

TÖRÖK ANNA MÁRIA

vagyok, november 23-án születtem, 4240 grammal és 52 cm-rel. Anyukám: Török Zsoltné.

GEDÓ RÓBERT

vagyok, november 9-én születtem, 5040 grammal és 55 cm-rel. Anyukám: Nagy Tímea.

A HÉT EMBERE Örök maximalista vagyok – Parászka Tibor A hét embere

Parászka Tibor immár tíz éve tevékenykedik a Linamar Hungary Zrt.-nél mint humánpolitikai igazgató. Középiskolás évei alatt a műszaki terület volt számára vonzó, ahogy fogalmaz, ezt a szenvedélyét munkája során is tudja kamatoztatni. Főiskolán a humánerőforrás felé vette az irányt, ennek oka az emberek iránti érdeklődése volt. A karrierépítés reményében el kellett hagynia Békés megyét. A Tesco üzletláncnál dolgozott Kaposváron, Pécsett, Baján és országszerte több áruháznyitásnál. Mikor tudomására jutott, hogy az üzletlánc Orosházán terjeszkedik tovább, úgy érezte, itt a helye, ezért azonnal jelentkezett HR-vezetőnek. A későbbiekben ismerkedett meg a Linamar akkori HR-vezetőjével, Laskai Zoltánnal, aki távozásakor azt javasolta, pályázza meg a helyét a cégnél. Parászka Tibor ezt megtette, és elnyerte az állást. A HR-vezető örök maximalistának tartja magát, ezért sokszor elégedetlen magával. Bár gyulai, ott is él a családjával, az eltelt esztendők alatt Orosháza is az otthonává vált. Ahogy fogalmaz: Orosháza nagyon szerethető kisváros, gyönyörű környezetben. Bővebb interjút az OrosCafén olvashatnak. Tóth Dániel

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kommentár nélkül extra: Vállalatvezetés és költséghatékonyság, Tóth Gábor és Szegvári Gábor előadása a Kodolányi Szabadegyetemen, december 1-jén, pénteken 13 órától. Ismétlés december 2-án, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, december 3-án, vasárnap 12 órától.

KUTYASZORÍTÓ Fahéjtól két település között, egy lakatlan helyen szabadult meg gazdája. Barátságos, kedves kiskutya, a menhelyen élő társaival azonnal megbarátkozott. Egyszerű és őszinte, emellett lelkes, aktív, éber, és nem utolsósorban igen okos. Szeret a gazdája közelében lenni. • 06 (70) 619-2307 – menhely •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 •Á llatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.600 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.