2018.03.29/12. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. MÁRCIUS 29. • XXIII. ÉVFOLYAM • 12. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Mozi és közösségi tér épül

– Az orosháziak régi igényét megvalósítva

3

Staféta – Dr. Kárpáti Mária

5

– Szereti a közjegyzői munkát, nem is vágyik másra

6

Orosházi Nyár 2018

OFKSE: nehéz ellenfelek

7

– A Tatabánya után Csurgón férfi-kézilabdacsapatunk

– Sztárfellépők ingyenesen

Harmadnapra feltámadott: ünnepel a keresztény világ

Kirúgták a kutyafuttató oldalát

 A húsvét egyházi, ugyanakkor családi ünnep is. A keresztények Jézus Krisztus feltámadására emlékeznek, miközben az otthonokban készül a sonka, a piros tojás, és összegyűlik a rokonság.

Megrongálták az új kutyafuttatót, ezért ismeretlen elkövető ellen tesz feljelentést az Orosházi Rendőrkapitányságon a városüzemeltetési zrt. A dr. László Elek-lakótelep környékén szeretnének kutyafuttatót építtetni az orosházi kutyatartók – számoltunk be még tavaly novemberben. Azóta az ötlet már a megvalósítás szakaszába lépett, hiszen a múlt héten a Liget utcai garázsok mögött a 875 négyzetméteres terület elkerítését már elkezdte és be is fejezte a kivitelezésért felelős Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. – Hétfő reggelre jelezték munkatársaink, hogy a felállított kerítést több helyen megrongálták, és mintegy százezer forintos kár keletkezett – tájékoztatta lapunkat Benkő Ferenc vezérigazgató, aki elmondta, hogy a feljelentést megtette az Orosházi Rendőrkapitányságon. pá

Húsvét és tavaszvárás A húsvét úgynevezett mozgó ünnep, minden évben más napra esik, időpontjának meghatározásában szerepet játszik a tavaszi nap-éj egyenlőség, valamint a telihold. Ami biztos, hogy legkorábban március 22-én, legkésőbb április 25-én ünnepeljük. Idén április első vasárnapján és hétfőjén, azaz elsején és másodikán. Elnevezése Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. Az úgynevezett „húshagyó” táplálkozás után ezen a napon szabad először húst enni, ami a legtöbb családnál a hagyományos húsvéti sonka formájában kerül az asztalra. Elkészítése a húsvéti készülődés része, a falvakban manapság is sok helyen üstben főzik meg a tojással együtt, utóbbi szintén az ünnepi menü része. Ez nem csoda, hiszen a tojás az élet újjászületésének egyik legősibb jelképe, az egészben főtt tojás emellett a családi összetartást is jelképezi. Színezése, díszítése is a régmúltba nyúlik vissza. Leggyakrabban pirosra festjük, ennek a színnek ugyanis

A rákóczitelepi iskolások húsvéti tojások festésével készültek az ünnepre védőerőt tulajdonítottak eleink, a keresztény kultúrában pedig Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés, bár az egész világon elterjedt, népszokásként elsősorban Kelet-Európában maradt fent napjainkig. A formák és a minták elrendezése tájegységenként más és más, a leggyakoribb minták geometrikusak.

Magyarországon a díszített tojások ajándékozása elsősorban a húsvéti locsolkodáshoz kapcsolódik. Ennek az egész ország területén ismert népszokásnak az eredete szintén az elmúlt évszázadokban gyökerezik. Őseink a víz megtisztító és megújító erejében hittek, s ez a szokás a mai napig megmaradt. A locsolkodás

Fotó: Pirer Kata

eredetének egyházi magyarázata egyrészt a keresztelésre utal, másrészt pedig arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

Az ifjú legények, gyermekek locsolkodása vízzel, kölnivel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából újabb keletű népszokás, mely falvakban és városokban egyaránt ismert. Bár a keresztény vallás az egész világon elterjedt, a húsvéti locsolkodásnak leginkább Közép-Európában jutott kiemelkedő szerep. PE

Közös munkával – horgászturisztikai útvonalat terveznek  Koncepcióban gondolkodva adnak választ a több mint kétezer horgászt tömörítő négy orosházi horgászegyesület igényeire, és dolgozzák ki a jövő terveit, melyek Orosháza mellett az egész térség fejlődését hivatottak segíteni. A városházán Dávid Zoltán polgármester és Simonka György országgyűlési képviselő fogadták az orosházi horgászok küldöttségét, az egyeztetésen hosszú távú célként jelölték meg, hogy horgászturisztikai célponttá teszik Dél-Békést. A helyi közgyűléseken felvetett, megoldásra váró feladatokról egyeztettek az egyesüle-

Az egyeztetések után szándéknyilatkozatot írnak alá a közös célokért ti vezetők a polgármesterrel és az országgyűlési képviselővel az előrelépés reményében, egyben megismerték a városveze-

tés és a térségi képviselet terveiben szereplő, horgászokat érintő elképzeléseket is. – Néhány hete már történt

Fotó: Rosta Tibor

egy egyeztetés, miután a város egyik horgászegyesülete azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy gondolkodjunk és

tegyünk közösen a helyi vizek minősége, a kulturált horgászhelyek megóvása és újabbak kialakítása érdekében – idézi fel az előzményeket Dávid Zoltán polgármester. Az elsődleges felvetéseket már ezen az egyeztetésen is kibővítették a jövő terveivel, természetesen azok igényeire, tapasztalataira alapozva, akik nap mint nap ott vannak a vízpartokon. – Koncepcióban kell gondolkodnunk, egymásra kell építeni a programokat. A négy orosházi horgászegyesület vezetőségével abban állapodtunk meg, hogy a megyei önkormányzat és a dél-békési Calendula Szövetség szakembereivel

közösen kidolgozzuk a térségi tematikus horgászturisztikai útvonal tervét – mondta el lapunknak Simonka György országgyűlési képviselő, hozzátéve, a közös munkában minden olyan horgászegyesületet szívesen látnak, amely egyetért az alap célkitűzéssel: közös erővel fejlesztve tegyék horgászparadicsommá és horgászturisztikai célponttá Dél-Békést. A késő estébe nyúló városházi megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a négy orosházi egyesület, a Calendula Szövetség, valamint a város és a megye vezetése a jövőben közösen dolgozik a horgászturisztikai tervek kimunkálásán, a koncepció elkészítésén. OÉ


2

VÁLASZTÁS 2018 • VÁLASZTÁS 2018 KÖZÉLET

Utcafórum

Választási tudnivalók

Juhász Péter Budapesten lépett vissza a jelöltségtől  Utcafórumra invitálta szimpatizánsait Bod Tamás, gyulai önkormányzati képviselő, az Együtt – A Korszakváltók Pártja országgyűlési képviselőjelöltje és Juhász Péter, az Együtt elnöke. A városközpontban tartott rendezvényen az ország és a térség helyzetéről, valamint a választásokról beszéltek a politikusok. Juhász Péter, az Együtt elnöke elmondta, a kormányváltás stratégiája az ellenzéki koordináció. Ezzel kapcsolatban kifejtette, az Együtt már 63 választási körzetben visszaléptette saját jelöltjét, vagy nem is indított, annak érdekében, hogy minél inkább a legesélyesebb ellenzéki jelöltet támogassák. – Az Együtt az egyetlen párt, amelynek konkrét javaslata van az első kétszáz napra is. Nem csak általában van egy programunk – ami nyilvánvalóan egy liberális program az

Fotó: Rosta Tibor

illiberális állammal szemben –, hanem az első kétszáz nap konkrét intézkedéseit is megfogalmaztuk – hangsúlyozta. – Bod Tamás évek óta következetesen küzd a helyiek érdekében. Tamás évek óta itt dolgozik helyben, közismert és elismert a helyiek között. Meggyőződésünk, hogy ő a legalkalmasabb jelölt az ellenzék részéről – magyarázta az Együtt elnöke. (Bod Tamás életvitelszerűen Gyulán él – szerk.) Bod Tamás, az Együtt jelöltje szerint Orosháza felemelkedéséhez az egész térség fejlesztése szükséges: – Orosházán és néhány dél-békési városon kívül gyakorlatilag a dél-békési részt katasztrófa sújtotta övezetnek kellene nyilvánítani, mert a munkanélküliség, a kilátástalanság, az elvándorlás olyan méreteket öltött, amely egészen elképesztő. Orosháza reménysége az, hogy tud-e a térséggel együtt fejlődni. OÉ

GÁL FERENC MUNKÁSPÁRT

Tájékoztatom a tisztelt választópolgárokat, hogy aki a szavazóköri névjegyzékben szerepel, de nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, mert egészségi állapota (pl. betegség, fogyatékosság) vagy fogva tartása (pl. előzetes letartóztatás, szabadságvesztés) akadályozza, mozgóurnát igényelhet. Egyéb indok (pl. munkahelyi elfoglaltság) okán mozgóurna nem igényelhető. A mozgóurna iránti kérelem benyújtható papír alapon (személyesen vagy postán) a helyi választási irodában 2018. április 6-án 16.00 óráig. Továbbá a szavazatszámláló bizottságnál 2018. április 8-án 15.00 óráig. A kérelem a fentieken túl benyújtható online a www.valasztas.hu oldalon keresztül, 2018. április 8-án 15.00 óráig. A kérelem személyesen a választópolgár lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerinti választási irodában is, míg levélben csak a lakóhely szerinti választási irodához nyújtható be. A levélben történő benyújtás történhet postai úton, illetve bármely más úton, pl. futár, rokon, ismerős útján. A mozgóurna iránti kérelem meghatalmazott útján is benyújtható, ebben az esetben a kérelmet a meghatalmazott írja alá, és csatolni szükséges a közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást is. Fontos, hogy a kérelemben feltüntetett személyes adatok megegyezzenek a választópolgár lakcímkártyáján feltüntetett adataival, ellenkező esetben a kérelem elutasításra kerül. A kérelemnek tartalmaznia kell a mozgóurna-igénylés okát, valamint, ha nem a lakcímére kéri, akkor a pontos címet is, ahova a mozgóurna kivitelét kéri. A szavazás napján a szavazatszámláló bizottság két tagja felkeresi Önt a lakóhelyén vagy az Ön által megadott más címen (pl. kórházban), annak érdekében, hogy szavazatát a mozgóurnába adja le. Aki mozgóurnát kért, a szavazókörben „hagyományos módon”, azaz személyesen nem szavazhat. Ha Ön a lakóhelyétől eltérő településen – vagy ugyanazon a településen, de másik szavazókör területén – tartózkodik, erre a címre is igényelhet mozgóurnát. Ebben az esetben először át kell jelentkeznie a szavazásnapi tartózkodási helyére, és ezt követően kell igényelnie a mozgóurnát a fentebb leírtak szerint. A helyi választási iroda a kérelem elbírálásáról értesítést küld az Ön által megadott értesítési címre, ennek hiányában a lakcímére.

A szavazatszámláló bizottságok megbízott tagjainak eskütétele Tájékoztatom a jelölő szervezeteket, hogy a szavazatszámláló bizottságokba megbízott tagok eskütételére és választásnapi felkészítésére 2018. április 4-én 16.00 órakor kerül sor az Orosházi Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozótermében. Kérem a jelölő szervezeteket, hogy a megbízott tagok megjelenéséről gondoskodni szíveskedjenek. A jelöltek és jelölő szervezetek nagy számára tekintettel előzetesen tájékoztatom a lakosságot a Békés megyei 04. sz. Országgyűlési Egyéni Választókerület területén alkalmazásra kerülő országgyűlési egyéni képviselőjelölt és országos pártlistás szavazólapok adattartalmáról. A szavazólapok nyomdai előállítását követően történő jelöltvisszalépés miatt az egyéni szavazólapon egy jelölt neve utólag kihúzásra kerül a minta szavazólap szerint. A kieső jelöltre érvényesen szavazni nem lehet. Dr. Horváthné dr. Barta Edit, OEVI-vezető

EGYÉNI KÉPVISELŐJELÖLT BEMUTATKOZÁSA

Választási programom a teljesség igénye nélkül az EMBERÉRT, aki nem is tudja magáról, hogy ő a legfőbb érték  Gál Ferenc vagyok, 53 éves pusztaföldvári lakos. Rendszerváltásig a helyi termelő szövetkezetben tevékenykedtem állattenyésztési szakmunkásként, jelenleg az élet rögös útján tevékenykedem, mint több százezer sorstársam, honfitársam. SZORGALMAZOM: Az iparban: lehetőleg termelő beruházások fejlesztését, támogatom a jelenlegi minimálbérnél magasabb fizetés biztosítását. Mezőgazdaság: mezőgazdasági vidékeken, kis településeken, az ország perifériáján olyan XXI. századi szövetkezetek szerveződését szorgalmazom, ahol nem kiskirályok uralkodnak. A Földtörvény oly módon történő módosítását, hogy szövetkezetek, társas gazdaságok is rendelkezhessenek földtulajdonnal, az általuk használt bérleményekre elővásárlási joggal rendelkezhessenek. Ez hozzájárulna a népesség megtartásához, a külföldre vándo-

roltak hazacsábításához, létbiztonságot teremtve a tisztességes megélhetéshez. Állattartó telepek felélesztése, újak létesítése, biztosítva a termések, termények garantált felvásárlását,

nem sok közvetítőn keresztül. Egész évben biztosítva a dolgozók foglalkoztatását (nem „zsebből fizetéssel”). Cukoripar, hűtőipar, malomipar indítását, fejlesztését. Összességében olyan mezőgazdaságot, ahol a „paraszt” nem szitokszó. Infrastruktúra: Folyamatos közútfejlesztést, újak építése,

ahol szükséges lenne pl. Pusztaközpont, Békéssámsonon át a Makói útig szilárd burkolatúvá építése. Dombegyházán állandó határátlépés biztosítása, nem csak alkalmilag. Továbbá aprófalvakban valamennyi földes út szilárd burkolatúvá építését. Orosházán a lámpák helyett körforgalom kiépítését. Vasúti közlekedés területén a szárnyvonalak modernizálását, Orosháza–Kiskunfélegyháza vonal újraépítését már csak Gyopárosfürdő könnyebb elérése miatt is, vagy MezőtúrOrosháza-Battonya – Pécska felé összeköttetés megteremtését (FLIRT szerelvényekkel). Közmunkások is emberek: nekik is méltó módon, emberi életmódot, jövedelmet biztosítani, hisz nekik köszönhető a települések rendezettsége, tisztasága, nagy hangsúlyt fektetve a környezetvédelemre. Továbbá a párt általános választási programjába foglaltak: oktatás, egészségügyre a GDP minimum 10%-a, ki a NATO-ból.

2018. MÁRCIUS 29.

Ifjúságpolitika

Vissza kell csábítani és itt kell tartani a fiatalokat  Sajtótájékoztatót tartott Ungár Péter, a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja és Németh Sándor, az LMP országygyűlési képviselője március 24-én, a Petőfi Művelődési Központban. Ezúttal a párt ifjúságpolitikai stratégiáját ismertették az ökopárt politikusai. Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja rámutatott, több mint fél millió magyar ember dolgozik külföldön, akik nagy része fiatal. Ők azért mentek el, mert Magyarországon nem találtak kellő megélhetés ahhoz, hogy családot tudjanak alapítani. – Ez azt jelenti, hogy rengeteg olyan magyar ember van, aki miután Magyarországon tanult, nem Magyarországon dolgozik, és nem Magyarországon adózik. Ami egy nemzeti tragédia abból a szempontból, hogy ez nagyon sok forrást elvesz a magyar

költségvetésből, illetve abból a szempontból is, hogy valószínűleg nem jönnek haza – fogalmazott az ökopárt politikusa. Mint mondta, az LMP-nek három alapvető megoldási kísérlete van a fiatalok itthon tartására: első a fiatal családosok támogatása bérlakásprogrammal, második a magyar kis- és középvállalkozások többlettámogatása a felvett fiatal munkavállalókért, harmadik pontjuk a családpolitika átalakítása, azaz már az első gyermek megszületése után magasabb támogatást biztosítanának. Németh Sándor, az LMP országgyűlési képviselőjelöltje a munkáltatói igényeknek megfelelő helyi szintű képzések indítását szorgalmazta. – Ha olyan képzések indulnának, amire valóban szükség van, akkor talán több fiatal választaná Dél-Békést és Békés megyét – hangsúlyozta az ifjú politikus. KD

Fizetett politikai hirdetés Tisztelt Simonka György!

Hazugságkampány helyett nyílt vitára hívom, derüljön ki, ki hazudott, dőljön el, és hadd lássanak az emberek tisztán. Számoljon el az eddigi tevékenységével, mutassa be, mit tett az itt élőkért, és milyen programja van 2018-ra. Adjon választ az itt élőknek a kérdésekre! Folytasson végre tiszta kampányt! Dr. Szabó Ervin Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje

Simonka György országgyűlési képviselő az alábbiakban reagált a március 26-ai orosházi képviselő-testületi ülésen történt botrányos esemény után dr. Szabó Ervin országgyűlési képviselőjelölt közleményében elhangzottakra.

KÖZLEMÉNY

Mélységesen megdöbbentenek ezek az állítások, ezért magam is feljelentést tettem! Felszólítom dr. Szabó Ervint, hogy adjon magyarázatot, igaz-e, hogy bűnözőket segített abban, hogy kiszolgáltatott embereket tartsanak embertelen körülmények között? Simonka György országgyűlési képviselő

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván

Molnár Béla

helyi Fidesz-elnök, és az önkormányzat Fidesz-frakciója.


3

KÖZÉLET

2018. MÁRCIUS 29.

Az orosháziak régi igényét megvalósítva

Elhatárolódom!

Mozi és közösségi tér épül  Méghozzá egy mintegy 80 férőhelyes, légkondicionált, a kényelmi és kikapcsolódási szempontoknak megfelelő 3D-s mozit alakítanak ki. A beruházással nemcsak a fiatalok régi igényét teljesíti a városvezetés, hanem az ide látogató turisták számára is bővül a kikapcsolódási lehetőségek köre, sőt a kulturális célokat szolgálja majd a közösségi, szabadidő eltöltésére alkalmas tér kialakítása is. A területért felelős alpolgármester, Elekes Lajos a térség hatékony érdekképviseletét hangsúlyozva úgy fogalmaz, olyan fejlesztések lépnek a megvalósítás szakaszába 2018-ban Orosházán, melyeket dél-békési közös munkával az itt élők többéves, évtizedes igényeire alapozva terveztek.

Az orosháziak régi igénye, hogy ismét legyen mozi, egy olyan hely, mely bővíti a szabadidős elfoglaltságok körét, és biztosítja azokat a ki-

Korszerű infrastruktúra, természetes környezet Gyopároson kapcsolódási lehetőségeket, melyek jelenleg Orosházán nem, de a fejlettebb városokban rendelkezésre állnak. Ezen igényekre alapozott a városvezetés akkor, amikor kidolgozta pályázatát az ún. zöld város projektre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

Botrányos ülés

Súlyos vádak hangzottak el a testületi ülésen  Orosháza Város Önkormányzatának képviselő-testülete március 26-án tartotta soros ülését a városházán. A városvezetők tizenhárom napirendet tárgyaltak, majd az interpellációkhoz érve ex-jobbikos politikusok törtek be a terembe, és egy disznófejjel zavarták meg az ülés rendjét. Habár a testületet határozatképesnek nyilvánította Dávid Zoltán polgármester, négy képviselő is hiányzott a hétfői ülésről: dr. Szabó Ervin ( Jobbik), Füvesi Sándor (MSZP), Horváth József és Kovács Péter (mindketten Fidesz) előre jelezték távolmaradásukat. A hétfői közgyűlésen egy településfejlesztési pályázattal kapcsolatos előterjesztés generált hosszabb vitát Fetser János (MSZP) és Elekes Lajos (Fidesz) között. A szocialista politikus korrupcióra gyanakodott, míg az alpolgármester igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba. A nyílt ülés végéhez közeledve – miközben Dávid Zoltán egy interpellációt olvasott fel –, Németh Norbert, a Jobbik volt önkormányzati képviselője és Rubi Gergely, a párt volt országgyűlési képviselője berontottak az ülésterembe,

Fotó: Bakos Viktória

és egy fél disznófejet dobtak dr. Szabó Ervin asztalára. Az eseményt megelőzően a két politikus sajtótájékoztatót tartott a Szabadság téren. Rubi Gergely felidézte legutóbbi, Orosházán tett látogatását, amikor egy ügyészségi nyomozati anyagot kapott kézhez. – A nyomozati anyag szerint dr. Szabó Ervin ügyvédi visszaélést követett el azzal, hogy egy rabszolgatartó bűnözőbandát védett – nyilatkozta Rubi, majd lemondásra szólította fel a távol lévő dr. Szabó Ervint, valamint Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét. Az eset után a Fidesz helyi frakciója sajtóközleményében felszólította dr. Szabó Ervin képviselőjelöltet, tisztázza magát. Felhívták a figyelmét arra is, hogy a párttársaival fennálló vitás ügyeik tisztázását ne a testületi ülés megzavarásával tegyék. Dr. Szabó Ervin reagált a személyét ért támadásra. Sajtóközleményében felszólította Simonka György képviselőjelöltet, akit a jobbikos akció hátterében gyanított, hogy tiszta kampányt folytasson. Kiemelte, képviselőjelölti tisztségéről nem mond le. KD-TD

– 2016-ban a városvezetéssel és Simonka György országygyűlési képviselővel leültünk a helyi diákönkormányzatok képviselőivel tárgyalni, hogy mondják el vágyaikat a város fejlesztésével kapcsolatban. A fiatalok a szórakozóhelyek hiányára panaszkodtak, és megfogalmazták igényüket egy mozi kiépítésére is – utal

vissza az előzményekre Elekes Lajos alpolgármester. A térségben egyedülálló, 400 millió forintos beruházás keretében Gyopárosfürdőn, a részben kihasználatlan Alföld Gyöngye Hotel és Konferenciaközpont átépítésével létesítenek egy 78 férőhelyes, 21. századi, modern mozitermet, és létrejön egy kö-

zösségi, szabadidő eltöltésére alkalmas tér. – Fejlesztéseink tervezésekor prioritás a fiatalok helyben tartása. A Simonka György országgyűlési képviselő által vezetett dél-békési összefogásban azért dolgozunk, hogy modern jövőképet nyújtsunk számukra, bebizonyítsuk a fiataloknak, hogy jó itt élni és lehet jövőt tervezni Orosházán, Dél-Békésben – adja meg a beruházás fontosságát Elekes Lajos, hozzátéve, szintén ezt szolgálják a Kodolányi főiskola orosházi székhelyével a képzések számának növelése, vagy a hozzáadottérték-növelésre irányuló és munkahelyteremtő gazdasági, infrastrukturális fejlesztések. Megtudtuk, hogy a zöld város programnak köszönhetően a turisztikai attrakciók is bővülnek, hiszen akik Gyopárosfürdőt választják kikapcsolódásuk helyszínéül, azok számára immár egy karnyújtásnyira lesz a modern mozi és közösségi tér. KD

 Mélységesen felháborít és elszomorít az a hétfői esemény, mely méltatlan Orosházához, a helyi és az országos politikai közélethez egyaránt. Testületi ülésre hívtam öszsze az önkormányzati képviselőket, hogy döntsünk a város aktuális ügyeiben. Ehhez képest valamennyien akaratlanul is nézőivé váltunk a Jobbik belharcának, dr. Szabó Ervin képviselő és Németh Norbert, a párt volt tagja közötti viszálynak. Azt gondolom, véleményeket ütköztetni lehet, de a hétfői ülésen történtek megengedhetetlenek! Megdöbbentett az eset, de az is, hogy egyesek mindezt fideszes akciónak akarják beállítani. Ez egyszerűen nem igaz. A Fidesznek Magyarország az első, a méltatlan megmozdulásokat meghagyjuk a Jobbiknak. Elhatárolódom a testületi ülésen történtektől, és felszólítok mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a testület méltóságát, tartsa tiszteletben az orosháziakat! Dávid Zoltán polgármester

Felmérve az itt élők igényeit  Munkamegbeszélést tartott a Calendula Szövetség március 26-án Orosházán, a Petőfi Művelődési Központ koncerttermében, mintegy 200 érdeklődő részvételével.

A Dél-Békés építéséért, szépítéséért több mint 200 szakember közreműködésével Calendula Tervet kidolgozó szövetség a lakossági kérdőíves igényfelmérések mellett munkamegbeszéléseket, majd májusban Calendula Konferenciát szervez a fiatal és idősebb generációk számára. Simonka György szövetségi elnök szerint a cél, hogy a térségben élők elvárásai alapján tudják folytatni a munkát, ezért olyan programokat hívnak életre, amelyek alkalmat adnak arra, hogy megismerjék az igényeket, megválaszolják a kérdéseket. A napokban elsőként Mezőkovácsházán, majd március 26-án Orosházán is tartottak

Cél: helyben megőrízzük a lakosságot munkamegbeszélést az idősebb generáció számára. A rendezvényen nem volt hiány a jövőt érintő fontos témákban. A közel 200 érdeklődő tájékoztatást kapott az országosan is egyedülálló, komplex térségfejlesztési koncepcióról, a Calendula Tervről, melyben prioritásként szerepel az itt élők biztonságának erősítése, az egészségügyi fejlesztések, az élhető környezet biztosí-

Fotó: Kecskeméti

tása és a munkahelyteremtés. A szövetség Gyógynövény munkacsoportja által kifejlesztett, speciális technológián alapuló, magas hatóanyag-tartalommal bíró egészségvédő szerekről dr. Karsai József és professzor dr. Hajtó János kutatók számoltak be. – Összesen 16 munkacsoportban dolgozva prioritásként kezelünk mindent, ami hozzáadott értéket növelhet.

Legyen szó felújításokról vagy akár vállalkozások termékeinek fejlesztéséről. A legfőbb célkitűzésünk, hogy helyben megőrizzük a lakosságot – emelte kis Simonka György szövetségi elnök, Dél-Békés országgyűlési képviselője hozzátéve, a mezőkovácsházi és az orosházi egyeztetésen elhangzott javaslatokra igyekeznek már a májusi konferencián reagálni. A szövetség polgármesterekből álló elnöksége a közelmúltban döntött arról, hogy generációnként tartanak fórumokat, munkamegbeszéléseket. Ezeken a programokon is téma a lakosságnak és szolgáltatóknak egyaránt kedvezményeket nyújtó dél-békési vásárlói kártya, a Calendula Kártya, csakúgy, mint a térség szinte minden településén bevezetendő, a rászorulók számára napi egyszeri, ingyenes meleg étel lehetőségének biztosítása. Gál Diána Babett

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves orosházinak!

Dávid Zoltán polgármester

BÉK ÉS MEGY EI ÖNKOR M Á N YZ AT

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok! Zalai Mihály elnök


4

MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

2018. MÁRCIUS 29.

Ünnepi megyegyűlés elismerésekkel A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése március 13-án tartotta ünnepi megyegyűlését az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából Békéscsabán. Az ünnepi ülésen hatan vettek át Elnöki elismerést Zalai Mihálytól, a megyei közgyűlés elnökétől: Czeglédiné dr. Gurzó Mária, Jász Sándorné, Pardi Ildikó, Schneider László, Sütő Mária Márta és Zanócz István. A megjelenteket Herczeg Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka köszöntötte. Kiemelte: a magyar nép 1848ban sem kért a hazugságból, abból, hogy saját országában másodrendű legyen. Most is hitre, elszántságra van szükség, a hazánkat, függetlenségünket meg kell védenünk. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, aki emlékeztetett, hogy a magyar nemzet sorsfordító pillanatai mindig a csatatéren játszódtak le. Kossuth Lajos szavaival élve kijelentette: a haza örök, és nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, ami van, hanem az iránt is, ami lehet és lesz. A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított Elnöki elismerés kitüntető díjat a március 15-ei ünnepség keretében adják át már évek óta. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke elmondta: a köz szolgálatában élenjárókat, kima-

Hatan kaptak elnöki elismerést gasló tevékenységet végző személyeket, egyesületeket, kollektívákat tüntetnek ki. A megyei önkormányzat célja a díjjal az, hogy azon magánszemélyek vagy közösségek tevékenységét ismerjék el, akik Békés megyében az egészségügy, a szociális ágazat, a rendvédelem és a közoktatás területén hosszú ideje – legalább 10 éve – kiemelkedően magas színvonalú munkát végeztek. Az ünnepségen kitüntetést vett át Czeglédiné dr. Gur­ zó Mária, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója a román nemzetiségi identitás megőrzéséért, hosszú évek óta kifejtett ma-

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) eredményei március 29-én:

Fotó: Zentai Péter

gas színvonalú szakmai tevékenységéért. Munkáját szolgálatként értékeli, fontosnak tartja az innovációt, az újabb és újabb kihívásoknak való megfelelést, úgy véli, csak így lehet versenyképesnek maradni. Kiemelkedő feladatnak ítéli a román nyelv és a román hagyományok ápolását, illetve ezek továbbadását az újabb generációknak. Jász Sándorné öt évtizeden át végzett kimagasló védőnői tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel. Hosszú ideig Okányban dolgozott, jelenleg a biharugrai és körösnagyharsányi kismamák, kisgyermekek körében látja el szolgálatát. A hivatása egyik legszebb momentumának tartja, hogy

soha nem találkozik zárt ajtókkal, kapukkal, a családok bizalommal fordulnak hozzá, mondhatni, második anyukának tekintik. Ötven év távlatából is jó döntésnek tartja, hogy a védőnői pályát választotta. Pardi Ildikó rendőr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság megyei baleset-megelőzési bizottságának titkára, a baleset-megelőzési csoport vezetője hosszú időn keresztül végzett példaértékű, kimagasló szakmai munkájáért vehette át a díjat. Már tizenévesen úgy döntött, rendőr lesz. Elmondta: munkája során nincs két egyforma nap, de ez számára nem jelent gondot, mert szereti a változatosságot. Hangsúlyozta: megfelelő oda-

figyeléssel megelőzhető lenne a legtöbb baleset, a súlyos sérülés és a tragédia. Kitüntetést vett át Schneider László, a gyulai mentőállomás vezetője az életmentés, a betegellátás területén hosszú időn keresztül kifejtett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként. Több mint harminc éve dolgozik mentősként. Véleménye szerint ehhez a hivatáshoz kellő empátia és emberszeretet szükséges, a csapatmunka nagy fontosságú. Egy példát is hozott munkájához kapcsolódóan: egyszer egy idős férfit egy órán át próbáltak sikertelenül újraéleszteni. Bár a férfit elveszítették, annak felesége mégis hálás volt erőfeszítésükért. Kiemel-

te: egy mentős életében vannak sikerek és kudarcok is. Sütő Mária Márta, a Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum vezetője a segítségnyújtás, a szociális ellátás területén végzett magas színvonalú munkájáért kapott elismerést. A szociális centrum négy telephelyen működik, összesen 750 férőhellyel rendelkeznek. Az igazgatónő számára fontos az ellátottak részéről érkező köszönet. Úgy érzi, a mindennapokban ő csak a dolgát teszi, de a díj arra motiválja, hogy még több, még jobb és még odaadóbb munkát végezzen. Békés megye tűzvédelmében teljesített magas színvonalú szakmai szolgálata elismeréseként Zanócz István tűzoltó alezredes, a gyulai hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka vett át kitüntetést. Mindig is tűzoltó akart lenni, hivatását 1989 óta végzi. Úgy érzi, nagy felelősséget jelent munkája, és a szakemberekre nagy társadalmi nyomás nehezedik. Kiemelte, hogy a változásoknak állandóan meg kell felelni, a bajba jutott emberek megsegítését szívvel-lélekkel kell végezni. A megemlékezés fényét Nagy Erika és Tomanek Gábor, a Békéscsabai Jókai Színház művészei által összeállított ünnepi műsor emelte. A rendezvényen közreműködtek a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, valamint a Békés Megyei Károlyi-huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagjai.

• 377 nyertes pályázat • 49,3 milliárd forint értékben • 69 településen

Bemutatkozott Békés megye

A megye pálinkája 2018-ban is

A Szerviz Iroda Kft. 25. alkalommal rendezte meg Miskolcon az Észak-magyarországi régió legnagyobb idegenforgalmi kiállítását, a „MENJÜNK VILÁGGÁ...!” UTAZÁSI KIÁLLÍTÁS 2018. MISKOLC rendezvényt az ITC Székházban. Az idei külföldi díszvendég Szlovákia, a belföldi díszvendég pedig Kossuth Lajos szülőhelye, Monok volt.

A Békés Megyei Önkormányzat a 2015-ben elindított Békés megye pálinkája versenyt idén is meghirdette, a megyei kereskedelmi főzdéket invitálták a részvételre. A beküldött minták bírálata hamarosan megtörténik, a Gyulai Pálinkafesztiválon pedig kiderül, ki nyeri a megmérettetést ebben az évben.

A programhoz kapcsolódó pálinkaversenyt ebben az évben is meghirdették, mint ahogyan a Békés Megye Pálinkája versenyt is. A korábbi évekhez hasonlóan szakmai zsűri választja majd ki azt a kereskedelmi pálinkafőzde által nevezett italt, amely elnyeri a Békés megye pálinkája címet. A versenyen nyertes pálinkafőzde

A fesztivált idén április 27–30 között tartják a hagyományokhoz híven, Gyulán. Ez alatt a négy nap alatt ismét a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában, fontos, hogy mind a látogatók, mind a szakma hozzáértői egy olyan rendezvényen tudnak részt venni, ahol a magyar pálinkákat méltón képviselik, népszerűsítik a kulturált pálinkafogyasztást, ápolják a gasztronómiai hagyományokat. A rendezvény számos programmal várja a kilátogatókat, és természetesen a legnagyobb magyar pálinkagyártók mint kiállítók várják a nemes nedű iránt érdeklődőket.

terméke egy éven keresztül viselheti a „Békés megye pálinkája” címet, az ezt tanúsító – a megyei önkormányzat által biztosított – címkét a pálinkásüvegein elhelyezheti. A Békés Megyei Önkormányzat

Március utolsó hétvégéjén tartották a XXVIII. Debreceni Utazási Vásárt a Nagyerdei Stadion rendezvénytermében, a Hallban. Az esemény díszvendége Nagyvárad és Biharország volt, kiemelt belföldi úti célként pedig a Mátra– Bükk térség mutatkozott be. Mindkét kiállításon Békés megye társkiállítókkal volt jelen, az érdeklődők információt kaphattak a megye turisztikai attrakcióiról, szállás- és programkínálatáról. A látogatókat termékkóstolóval várták kiállítóink, békési szilvalekváros papucsot és viharsarki szörp-

Utazási Kiállítás 2018. Miskolc különlegességeket ízlelhettek meg az érdeklődők. 2018. március 23–25. között rendezték meg az I. Hungarikum Pikniket Egerben, a Szép­asszonyvölgyben. A rendezvény pénteki, szakmai napján a meghívottak a hungarikumokról, az értéktárakról és ezek turizmushoz való viszonyáról hallhattak előadásokat. Napközben a megyei értéktárak mutatkoztak be. A hétvégi programok a nagyközönséget célozták meg, különböző csa-

Fotó: Zentai Péter

ládi és gyermekprogramokkal, illetve hungarikumkóstolókkal várták a látogatókat a szervezők és a kiállítók – többek közt tiszai halászlé, karcagi birkapörkölt, csabai kolbász is terítékre került. A Békés Megyei Értéktár képviseletében a látogatóknak megyei turisztikai kiadványokkal és helyi termékekkel: orosházi búzacsíramáléval, békési szilvalekváros papuccsal, gyulai kolbásszal és Békés megye pálinkájával kedveskedtek kiállítóink.

A Békés Megyei Önkormányzat és a Petőf i Kulturális Közhasznú Nonprof it Kft. együttműködésével készült

pedig vállalja, hogy egy éven keresztül a nyertes pálinkafőzdétől vásárol pálinkát – protokollcélokra – 0,5 dl-es és 2 dl-es kiszerelésben. A pálinka, mint főszereplő mellett a színpad is fontos része a fesztiválnak, amelyen a magyar könnyűzenei élet jeles képviselői lépnek fel: a pénteki napon Cimbaliband Danics Dórával, a Magna Cum Laude és az Antovszki Band. Szombaton Kis Grófó, Szabó Balázs Bandája és a Republic szórakoztatja a közönséget, vasárnap a Dupla Kávé és Köteles Cindy, Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita és a P. Mobil. Hétfőn pedig a Mediterrán zenekar, Oszvald Marika, Ferenczy György és a Rackajam, valamint a Neoton Família Sztárjai lépnek színpadra. Emellett lesz szakmai konferencia, játékos kvízműsor, retró diszkó, felvonul a Pálinka lovagrend, és nem utolsósorban kiderül, idén kik nyerték a pálinkaversenyt, és ki 2018-ban a Békés megye pálinkája cím birtokosa.


5

AKTUÁLIS

2018. MÁRCIUS 29.

Szereti a közjegyzői munkát, nem is vágyik másra

PROGRAMAJÁNLÓ

Staféta – Dr. Kárpáti Mária

Klubnap lesz a Rock Klubban (Pacsirta u. 8.) március 31-én, 19 órától. Téma: Larkin Poe (USA). Április 7-én, 20.30-tól a Same Old Story zenekar ad koncertet.

Felelős beosztásban dolgozó, tősgyökeres orosházi hölgy kapta a stafétát Stübe Ferencné anyakönyvi felügyelőtől. Dr. Kárpáti Mária közjegyzőként szolgálja hosszú évek óta a város lakosságát.

Hobbiállat-kiállítást rendeznek a Petőfi Művelődési Központ Zomba-termében április 7-én, 10 órától 18 óráig.

Életét, karrierjét leginkább a tudatosság, a tervszerűség jellemzi. Pályájában az eddig bekövetkezett minden nagyobb változás ugyanazt az irányt szolgálta. Orosházán látta meg a napvilágot. Itt járt általános iskolába és gimnáziumba is, majd a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte diplomáját. A gimnáziumi évek alatt formálódott meg benne a gondolat, hogy életpályaként a jogot választja. Harmadik, negyedik osztályban kicsit „rágyúrt” azokra a tantárgyakra, amelyek a felvételi szempontjából nagyobb súllyal estek a latba, és nem is volt gond bekerülni az egyetemre. Édesapja könyvelőként, később belső ellenőrként dolgozott a Dózsa Tsz-ben, édesanyja pedig szabálysértési előadóként a polgármesteri hivatalban. Kicsit az ő hatása is benne volt a pályaválasztásban. – Az egyetemi évek alatt házasodtunk össze a párommal, aki Orosházán dolgozott, így szó-

A közjegyzői munkában jól érzem magam ba sem került, hogy esetleg valahol másutt telepedjünk le. Diploma után azonnal dolgozni kezdtem, mégpedig a Nagyszénási Október 6. Tszben lettem jogi előadó. Innen mentem gyesre, Enikő lányom születésekor, '86-ban. A kisebbik, Anikó, '89-ben érkezett. Két gyerek mellett már nehézkesebb lett volna az átjárás, így nem mentem vissza Nagyszénásra. Édesanyám nyugdíjba vonulásakor adódott helyben egy lehetőség, a helyére vettek fel. Három évig magam is szabálysértési előadóként dolgoztam a polgármesteri hivatalban – mesél a kez-

Fotó: Rosta Tibor

detekről dr. Kárpáti Mária. Mindig szimpatikus és vonzó volt számára a közjegyzői munka. Erre az állásra régebben is pályázni kellett, de ekkor még esélytelennek tűnt számára. A szabálysértési előadói munkát otthagyva ügyvéd lett. Kilenc évig tartott ez a helyzet, miközben néhány alkalommal pályázott közjegyzői állásra – sikertelenül. – Egyszer aztán mégis sínre került ez a dolog is. Az igazságügyért felelős minisztertől 2005. február elsejével kaptam a kinevezést, április 12-én nyitottam meg az irodát. Azóta folyamatosan közjegyző

Primus-díj Hargittai István professzornak

vagyok, és ebben a munkában nagyon jól érzem magam – teszi hozzá. Főként hagyatéki ügyeket intéznek, különböző hitelesítéseket végeznek, közjegyzői okiratokat készítenek. 2010. június elseje óta a fizetési meghagyásos ügyeket is megkapták. Munkájuk közben néha adódnak furcsa helyzetek is. – Előfordul, főként hagyatéki ügyek kapcsán, hogy az illető örökös „jobban tudja” a törvényt nálam. Hiába mondom el, hiába olvasom fel neki a törvény vonatkozó részét, csak hajtja a magáét. Ilyenkor kell a türelem és az empátia. Eddigi pályám során egyszer kellett rendőrt hívni egy különösen ingerült ügyfél miatt, de ez az ügy is lezárult békésen – meséli a közjegyző asszony. Dr. Kárpáti Mária elmondása szerint elérte szakmájában azt a szintet, amellyel elégedett. Munkáját szereti, jól érzi benne magát. Ha mint közjegyzőt kérdezzük, boldog embernek mondhatja magát, különösen mióta kisebbik lánya is, mint közjegyzőhelyettes, mellette dolgozik az irodában. A staféta folytatójául, volt osztálytársa testvérét, Bagdi Istvánt jelölte, aki több évi oroszországi munka után költözött haza családjával, s lett ismét orosházi lakos. Csányi József

Húsvét előtt

Büszke az elismerésre

Ittas szemmel, józan fejjel

Hargittai István világhírű fizikai kémikus, kozmopolita, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át a Vinculum Közhasznú Egyesület által alapított Primus Inter Pares-díjat március 22-én. A Táncsics Mihály Gimnázium öregdiákja számos elismerés birtokosa, a mostani azonban különösen közel áll a szívéhez.

A húsvét közeledtével az ittas vezetésre hívta fel a figyelmet kedd délután a Békés Megyei Balesetmegelőzési-Bizottság. A jelentkezők részegszemüveg segítségével élhették át a részegséget.

Az idei első díjazott rendkívül sokoldalú és színes egyéniség. Amint Dávid Zoltán polgármester köszöntőjében kiemelte: példakép a jelen és a jövő diákjainak, büszkeség az alma maternek. – Megkérdőjelezhetetlen, hogy Hargittai Istvánnak helye van a Primus-díjasok között. Határon innen és túl elismert szaktekintély, nagyszerű kutató, a 20. századi magyar tudósok fáradhatatlan krónikása, a tudományos világ meghatározó személyisége. Elismerései és eredményei bizonyítják: töretlen lelkesedéssel jár a számára kijelölt úton – fogalmazott a városvezető. Erre utalt laudációjában Fülöp Ferenc akadémikus, egyetemi tanár, aki elmondta, Hargittai professzor kutatásai során nemzetközi hírnévre tett szert, továbbfejlesztett molekulamodelljét az egész világon oktatják, a szimmetriaelvek alkalmazásában

Büszkén vette át a díjat Hargittai István ugyancsak nemzetközi szaktekintély. – Megalakította és 30 éve szerkeszti a Structure and chemistry című folyóiratot, feleségével együtt közel száz könyvet írtak, ami hihetetlen termékenységre vall – emelte ki. Ezt a sikeres életpályát jutalmazta a Primus-díjjal a Vinculum Közhasznú Egyesület. – Valóban figyelmet fordítottak azok felkutatására, akik ide jártak, nem lehet azt mondani, hogy szerencsejáték alapon vagy összeköttetések folytán kap díjat valaki. Ezért is akkora a rangja, és jó érzés, hogy ezúttal nekem ítélték – összegzett a Széchenyi-díjas akadémikus. Mint elmondta,

Fotó: Rosta Tibor

jó szívvel gondol vissza egykori iskolájára. – Vannak osztálytársak, akikkel ma is tartom a kapcsolatot, örömmel emlékszem az együtt töltött évekre, a tanárok közül Wiegand Richárdra, aki világhírű matematikus lett, és épp tegnap találkoztunk, Kazár Józsefre, akinek a magyarázataira még az egyetemen is támaszkodtam – sorolta Hargittai István. Arcképe több mint húsz másik mellé került a dicsőségfalra, amelyen mások mellett Koszorús Oszkár helytörténész, Kovács Gábor bankár és Körmendi János tanár kaptak helyet korábban. Pernyés Edit

Az orosházi piactéren március 27-én idén is megrendezte a húsvét előtt szokásos figyelemfelhívó akcióját a rendőrség. Kis Rozália, az Orosházi Rendőrkapitányság balesetmegelőzési előadója egy részegszemüveg segítségével mutatta meg, hogy milyen veszélyeket rejthet már az ittas kerékpározás is. Különböző feladatokat kellett megoldani, kerékpárral, illetve – egy gépjárművezető-oktató segítségével – autóval is kipróbálhatták a részegítő eszközt. Bójákat kerültek, és egy rögtönzött garázsba is beálltak, kisebb-nagyobb sikerrel. – Azt tapasztaljuk, hogy az ehhez hasonló akciókkal tudunk hatni az emberekre. Ha már egyvalaki felhívja barátai figyelmét, részegen ne üljünk az autóba, akkor már megérte – összegezte a főhadnagy. A rendőrség idén is fokozottan ellenőriz húsvét alatt, elsősorban az ittasságot, és nemcsak a gépjárművet vezetők, de kerékpárral közlekedők esetében is. pá

Jusztin Balázs festőművész kiállításának megnyitója lesz a Petőfi Művelődési Központban április 6-án, 17 órától. A tárlatot megnyitja: Brachna Judit Mária, az OIMA-kuratórium tagja. Közreműködnek: az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulói.

József Attila Szavalóversenyt szervez a Petőfi Művelődési Központ és az Orosházi Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a városi könyvtárban április 11-én, 14 órától. Ismét lesz MozgóMozi a Petőfi Művelődési Központban április 14-én. 10 óra Nyúl Péter, 12 óra Valami Amerika 3., 14 óra Sherlock Gnomes 3D, 16 óra Vándorszínészek, 18 óra Ready Player One, 20.30 Tombolás. Tavaszi baba-mama börze várja az érdeklődőket a Petőfi Művelődési Központban április 15-én, 9 órától. A Körös–Maros köze rejtett értékei Balogh Gábor fotóin keresztül című kiállítás megtekinthető a Nagy Gyula Területi Múzeumban április 15-ig.

SPORT OMTK-ULE 1913 – Mezőkovácsházi TE bajnoki labdarúgó-mérkőzés, megye II. osztály: OMTK-ULE 1913 Sportcentrum, március 31., 16 óra. OXXO Energy Orosházi NKC – Pénzügyőr SE NB I/B-s női bajnoki kézilabda-mérkőzés: Eötvös-csarnok, április 14., 18 óra. A programokról bővebben az oroscafe.hu hírportálon olvashatnak.

Iskolák, figyelem! Tizedik alkalommal rendezik meg április 27-én Nagyszénáson a csillagászati akadályversenyt, amelyre a szervezők általános iskolai csapatok jelentkezését várják. Csapattag két ötödi-

kes, két hatodikos, két hetedikes és két nyolcadikos tanuló lehet. Jelentkezni április 10-ig lehet Fődi Andrásné szakkörvezetőnél a +36 (30) 5593285-ös telefonszámon.

Tradíciók és Generációk

Új szenzációk

Magyarország legrégebbi utazó cirkusza idén is új műsorral kedveskedik a cirkuszba járók népes táborának. Eötvös Loránddal, a cirkusz igazgatójával beszélgettünk arról, miért érdemes minden évben újra ellátogatni a cirkuszba. Az indok valójában mindig ugyanaz: évről évre új műsorral készülünk – fogalmaz az igazgató. Az idei év műsorának sokatmondó címe nem véletlen. – A Tradíciók és Generációk címet viseli a műsorunk. Ennek egyik oka, hogy 250 éves a modern cirkuszművészet, a másik, hogy a családok éve 2018 Magyarországon – ismerteti Eötvös Loránd. A főszerep a nemzedékeké, több generáció mutatkozik be a 150 perc alatt.

Fellépnek az idősebb korosztály képviselői, akik különleges produkciókkal kápráztatják el a közönséget, illetve a legkisebbek is, egy teljesen új nemzedéket, a jövő generációját képviselve. Természetesen az állatok sem maradnak ki az előadásból. – Púpos tevék, lovak, kutyák, lámák színesítik a műsort, illetve háztáji állatok is megjelennek, ami egészen szokatlan a cirkusz világában – tájékoztatott a cirkuszigazgató. Zárásként elmondta, az artista-előadások közül talán a legizgalmasabbak a Kolumbiából érkezett vendégművészeik, akik halált megvető bátorsággal mutatnak be magas drót egyensúlyozást biztosítókötél nélkül tíz méter magasságban, illetve egy halálkerék számot. Gál Babett


6

SZOLGÁLTATÓK/MOZAIK

2018. MÁRCIUS 29.

Felújítana? Szerszámot keres? Új fürdőszobára vágyna?

Minden, ami fürdőszoba… Szinte minden orosházi tudja, hol található a Könd utcán Benkő Juditék fürdőszoba-felszerelési üzlete. Szerelők javasolják megrendelőiknek és egymásnak a vásárlók, már jó néhány esztendeje.

Készletről azonnal a legjobb áron. Orosháza, Aradi u. 48. www.drpadlo.hu

Az AKG-nál történt nagy létszámleépítéssel kezdődött, 1994-ben. Sokaknak megszűnt a munkahelye és valami mással kellett a megélhetést biztosítaniuk. Benkő Judit és kollégája, üzlettársa, Juhász József is vállalkozásba kezdtek. A Kígyó utca Töhötöm utca sarkán, a mai Családi Mini Csemege helyén béreltek helyiséget és indították el minimális tőkével, minimális ismeretséggel, kevés beszállítóval, sok családi és baráti segítséggel a mostani fürdőszoba-felszerelési üzlet elődjét. Akkoriban egy utánfutós, öreg Daciával maguk jártak áruért. – Nagyon kevés áru volt még akkor a boltban, főként fittingáruk, vízszerelési anyagok. Néhány dolgot bizományba kaptunk, és ha nehézkesen is, de úgy tűnt, beindul a bolt. Később a Széchenyi Hitel segítségével

jutottunk valamelyes tőkéhez, és akkor alakítottuk ki a mostani üzletet. Egy üzlethelyiséggel és az udvaron egy raktárral. Később a lakás egy részét áldoztuk fel a bővítés érdekében – mesél a kezdetekről Benkő Judit. A bolt eredeti profilját megtartották a bővülés mellett is. Változatlanul kaphatóak szerelési anyagok, csövek, PVC-idomok, de komoly választék van szaniterárukból is. Csapok, csaptelepek, vécécsészék, tartályok, különböző fürdőkádak, zuhanykabinok

sorakoznak a boltban. – Mostanra már nagyon sokféle termék közül lehetne válogatni. Annyira, hogy teljes palettát szinte lehetetlen tartani. MIÉRT TÉRJEN BE HOZZÁNK?

• Csapok, csaptelepek, • konyhai és fürdőszobai felszerelések, • laminált padlók, • dekorációs elemek széles választéka várja vásárlóinkat.

Kiválasztottunk néhány márkát, és azokat forgalmazzuk a boltban. Ezek többségükben a jó középkategóriát képviselik, megfizethető árfekvésben. Az idők során kialakult egy jó törzsvásárlói kör, sokan rendszeresen vis�szajárnak. Fontos szempont számunkra, hogy ami nálunk kapható, ahhoz mindig legyen alkatrész is – fogalmaz meg egyfajta hitvallást a tulajdonos. Bármilyen kérése van a vásárlóknak, azt igyekeznek teljesíteni. Ha csak egy kis csavar hiányzik, azt is beszerzik, meghozatják. Voltak időszakok, amikor nehéz volt talpon maradni. A válság idején, vagy amikor másik boltot nyitottak „rájuk” a közelben, de a jó üzletpolitika, miszerint a vevő kívánsága az első, ekkor is segített. – Mindig ügyeltünk arra, hogy a nyitvatartási időt betartsuk, nem zárunk be egy-két hétre nyáron sem, sőt, sürgős esetekben nyitvatartási időn kívül is megpróbálunk segíteni. A jövőt illetően is meg vannak a terveink, de erről most még korai lenne beszélni – zárja kedves mosollyal a beszélgetést Benkő Judit.

P A CSEMPE KONYHA D

FÜRDŐSZOBA

CSEMPEDISZKONT

BELTÉRI P

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu Nyitva: H-P 7:30-17, Szo. 7:30-12.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Sztárfellépők ingyenesen

Orosházi Nyár 2018

Mi kerüljön húsvétkor az ünnepi asztalra? Nincs ötlete? Segítünk!

Sonkás kalácsfelfújt, ha valami újra vágyik a család. Elkészítés: A kalácsot és a tarját is kisebb kockákra vágjuk. A tojást sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a kétféle sajtot és a tejet. A spenótleveleket összevágjuk és a sonkával együtt a tojásos keverékhez adjuk. Az egészet sütőpapírral bélelt, jól záródó tortaformába öntjük, és 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Hozzávalók egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformához: fél sós kalács • 2 vastagabb szelet füstölt, főtt tarja • 4 tojás • só • bors • 100 g trappista sajt 80 g fehér cheddar sajt • 200 ml tej • 1 kis marék spenótlevél

Közös munkával alakították ki a programsorozatot Mozgalmas lesz a nyár: itt lesz a Hooligans, Majka és Péterfy Bori, de hőlégballonversenyt is rendeznek a városban. A programokat közös munkával alakítják ki, minden korosztálynak kedvezve. Az idei évben fesztiválok helyett május 19. és szeptember 8. között az önkormányzat partnereivel, illetve az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt., a Petőfi Művelődési Központ közös munkájával hívták életre az ingyenesen látogatható Orosházi Nyár 2018 rendezvénysorozatot – vázolta Bojtor István a március 28-i sajtótájékoztatón. Az alpolgármester hozzátette, hogy az új koncepciót a tavasszal beinduló TOP-pályázatok tették indokolttá. A koordinálással megbízott

Fotó: Rosta Tibor

Kiss László elmondta, hogy a cél a helyi lakosság és a környező településen élők számára minden hétvégén változatos és élményekben gazdag programokat szolgáltatni, melyekkel egyben vonzóvá tehetik Orosházát a turistáknak. – A belvárosban ingyenesen látogatható koncertekkel készülünk. Itt lesz Majka és Curtis, Péterfy Bori és a Love Band, Hooligans, vagy a Fásy Mulató. Újdonságként jelentkezik a palettán egy többnapos hőlégballon-fieszta is, de a főtéren kialakítunk egy focifalut a labdarúgó világbajnokság idejére – ismertette a rendezvényszervező. Emellett idén sem marad el a Városi Kéklámpás Nap, ahogy a Szent István-napi rendezvény sem, de Gyopárosfürdőn is számtalan tematikus program várja az érdeklődőket. További részletek az OrosCafén. PÁ

L

LÁTVÁNYTERVEZÉS Ó SZANITER KÜLTÉRI AL

Répatorta Elkészítés: A vajat a cukorral és a vaníliás cukorral kihabosítjuk, és egyenként hozzáadjuk a tojásokat. A diót durvára vágjuk, a répát megpucoljuk, lereszeljük és hozzáadjuk a mazsolával és az olajjal együtt a cukros vajas masszához, robotgéppel eldolgozzuk. Beleszitáljuk a lisztet, a szódabikarbónát, a sütőport, a sót, a fahéjat és jól eldolgozzuk. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 fokon légkeveréses sütőben 40 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Amíg hűl a tészta, addig elkészítjük a krémet. A szobahőmérsékletű vajhoz hozzáadjuk a porcukrot, robotgéppel kihabosítjuk, majd 3 adagban hozzáadjuk a mascarponét, a vaníliát és simára keverjük. A kisült tésztát félbe vágjuk, megtöltjük a krém felével, majd a másik felével körbevonjuk. Durvára vágott dióval és fahéjrúddal díszítjük. Hozzávalók (12 szeletes, 22 cm átmérőjű tortaformához): A tésztához: • 150 g vaj • 200 g cukor • 30 g vaníliás cukor • 4 tojás • 350 g nyers reszelt sárgarépa • 50 g durvára vágott dió + a díszítéshez 50 g mazsola • 100 ml növényi olaj • 250 g liszt • 1 csapott tk szódabikarbóna • 2 púpozott tk sütőpor • 1/2 tk só • 1 tk őrölt fahéj A krémhez: 100 g szobahőmérsékletű vaj • 150 g porcukor • 400 g mascarpone • 1 tk vaníliakivonat Receptek forrása: zemagazin.hu • Szerkesztette: Pernyés Edit


7

SPORT

2018. MÁRCIUS 29.

A Tatabánya elleni bajnoki után Csurgón férfi-kézilabdacsapatunk

OFKSE: nehéz ellenfelek A bajnoki tabella harmadik helyezettjét, a Tatabánya csapatát fogadták férfi kézilabdázóink szombat este az Eötvös-csarnokban, lapzártánk idején pedig már újabb találkozót játszottak, ezúttal Csurgón.

Orosházi FKSE-LINAMAR – Grundfos Tatabánya KC 27–33 (12–16) K&H liga férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 350 néző. V.: Herczeg, Südi. Nem volt egyszerű dolga az orosházi támadóknak a magassági, súlyés erőfölényben lévő vendégvédelemmel szemben. Ennek ellenére a nagy akarattal játszó hazaiak tartották a lépést, sőt egyszer-egyszer a vezetést is sikerült átvenniük. Az első negyedóra után néhány hazai hibát kihasználva három góllal ellépett vendéglátójától

Érvényesült a papírforma a március 24-i bajnoki találkozón Vladan Matic együttese, majd szünetre már négygólos vendégvezetésnél mehettek a csapatok. A második játék-

rész elején még rátett egy lapáttal a Tatabánya, Matic edző cseréi sem hoztak minőségi csökkenést, így ha-

Fotó: Rosta Tibor

marosan már kilenc góllal is vezettek a vendégek. Az Orosháza nem adta fel. Elöl Balázs Botond megmozdulá-

sai hoztak új színt a játékba. Ha végigmentek a hazai figurák, akkor – különösen a két szélső, Pásztor és Németh befutásainak köszönhetően – parádés támadásoknak tapsolhatott a közönség. Hátul azonban többször belehibáztak a srácok, így a feljavuló támadójáték csak a különbség csökkentéséhez volt elegendő. A vendégcsapat megérdemelten tehette zsebre a két pontot. Bakó Botond vezetőedző: – Elégedett is vagyok, meg nem is. Támadásban már láttam a mai meccsen olyan szép dolgokat a fiúktól, amit eddig nem, ugyanakkor védekezésben még mindig gyermeteg hibákat vétettünk. Lapzártánk idején Csurgón játszottak az OFKSE kézilabdázói, tudósítást internetes hírportálunkon, az OrosCafén olvashatnak. Csányi József

Második helyen az Amazonok

Éremeső a birkózóktól

Hitet tettek sportjuk mellett

Március 25-én Békéscsabán folytatódott a női megyei futsalbajnokság. A Szentetornyai Amazonok egy győzelemmel és egy vereséggel zárta az első tavaszi fordulót.

Két helyszínen mutathatták meg felkészültségüket az Orosházi Birkózó Egyesület (OBE) fiataljai. Mindkét helyszínről számos éremmel tértek haza, de Novics Dávid is remekelt a szerb kadet bajnokságon.

Hetedik alkalommal gyűltek össze a hét végén Szigetszentmiklóson a karate társadalom képviselői, hogy részt vehessenek az évente megrendezett Karate Maratonon. A különböző stílusokat képviselő sportolók több mint hatszázan végezték a gyakorlatokat.

Orosházi eredmények: Mezőberényi FC – Sz. Amazonok 3-2. Gólszerzők: Zvolenszki V., Szlopoczki N. Sz. Amazonok – Wanted SC Békéscsaba 10-2. Gólszerzők: Szabó T. (5), Zvolenszki V. (2), Szlopoczki N. (2), Palócz M. Zvolenszki Attila edző: – Az első mérkőzésen enerváltan játszottunk, a Békéscsaba ellen viszont ötletesen. A tornyai lányok az összesített tabellán a második helyen állnak. A következő fordulót április 15-én, ismét Békéscsabán rendezik. betkó

Sikeres hétvége Karate Maraton

Zsúfolt napnak nézett ki március 24-e az OBE számára, hiszen két helyszínen is indították versenyzőiket. A diák I. és diák II. korosztály képviselői Törökszentmiklóson, a serdülő és kadet birkózók pedig Kabán léphettek szőnyegre. Törökszentmiklóson összesen 102 versenyző indult el, a csapat legjobb eredményét Berke Milán szállította, aki a diák I-esek 76 kilós mezőnyében nem talált legyőzőre, a dobo-

gó legfelső fokára állhatott fel. Rajta kívül Bakos Ferenc, Boros Norman, Bódi Csaba, Czikora Dániel, Tóth Dominik és Zsóri Axel is éremmel zárták a megmérettetést. Kabán a serdülő és kadet birkózók nem kevesebb mint 141-en mérlegeltek. Itt Fekete Bence zárt a legjobban, a serdülők 52 kilósai között csak a döntőben maradt alul, ezüstérmet szerzett. Ugyanebben a súlycsoportban Albert Viktor is dobogóra állhatott, Borgulya Márk pedig a kadet korosztályban szerzett harmadik helyet. A sikereknek azonban itt még nem volt vége, Novics Dávid ugyanis a szerb kadet bajnokság 60 kilós versenyzői közt a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Bojtor Zalán

Az IBK világszervezet, illetve sensei Szappanos Zoltán voltak a rendezvény házigazdái. A szokásos tíz etapban ös�szesen harmincezer kéz- és lábtechnikát, egy-egy részegységben ezer-ezer ütést, rúgást és védést hajtottak végre a sportolók. Orosházát shihan Zsiga Zsolt, sensei Zsiga Zsolt és tizenhárom tanítványuk képviselte. A Karate Maraton üzenete, hogy az összegyűlt harco-

sok – teljesen mindegy, melyik stílust művelik – barátságban, egységben, együtt dolgozva tesznek hitet szeretett sportjuk mellett. A rendezvény első számú célja mellett alkalmat nyújt sportdiplomáciai megbeszélésekre is. – Egy örömteli meghívásról számolhatok be. Prof. dr. Gubacsi Attila, aki jelenleg az USA-ban, a miami egyetemen tanít, felajánlott egy amerikai edzőtáborozási lehetőséget számunkra – mondta el kérdésünkre shihan Zsiga Zsolt, az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület elnöke és vezetőedzője. A Karate Maraton résztvevői teljesítették a célul kitűzött harmincezer technikát, és újabb bizonyságát adták a karate ös�szekovácsoló erejének. CSJ

Szoros meccset játszottak Spartacus-érmek Rákóczi Vasas SE - Szarvasi FC 1-2 (1-0). Orosháza, műfüves pálya. 120 néző, vezette: Szelezsán Gy. Rákóczi Vasas: Tóth K. – Kiss Z., Németh, Vili, Bálint – Bogár, Dudás (Márki) – Boros, Kánya, Kolozsvári J. (Egry) – Tasi (Kolozsvári Cs.). Edző: Gyimesi András. Szarvas: Lévai – Viszkok, Polonszki, Kukovecz, Szikora – Zima, Klimaj, Kriska (Körösfalvi) – Magyar (Pecznik), Somogyi (Farkas), Furár. Edző: Rétes Pál. A 8. percben Dudás emelt 45 méterről a kint álló Lévai kapus felett a hálóba, 1-0. A 35. percben Somogyi büntetőjét Tóth kivédte. A 49. percben Furár lapos beadását a

Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub (OSBK) kiválósága, Rácz Richárd bronzérmet szerzett a miskolci felnőtt kötöttfogású országos bajnokságon. A klub többi birkózója is sikeresen zárta a hétvégét, Kabáról többen is éremmel tértek haza.

Fotó: Kecskeméti K.

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a Rákóczi Vasas végig életben tartotta a reményt a pontszerzésre a Szarvas ellen, de a bravúr elmaradt.

Csapatunk derekasan küzdött, de a meglepetés elmaradt menteni igyekvő Boros vágta a hálóba, öngól, 1-1. A 60. percben Somogyi mélységi passzát Furár 8 méterről lőtte a hosszú sarokba, 1-2. Gyimesi András: – Gratulálok a játékosaimnak, mert nagyszerű mérkőzést vívtak az osztály egyik élcsapata ellen. Bátran kijelentem, hogy nem érdemeltünk vereséget. Mind játékban,

mind helyzetekben megvolt a lehetőségünk a döntetlenre. Úgy látom, hogy összeáll a gárda, és megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a hátralevő mérkőzésekből. A Rákóczi Vasas az ötödik helyen áll a tabellán, a csapat legközelebb március 31-én 16 órától Körösladányban lép pályára. Betkó Tamás

A Miskolci Egyetemi Körcsarnok adott otthont az idei felnőtt kötöttfogású országos bajnokságnak. A színvonalra nem lehetett panasz, a szép számú közönség parázs ös�szecsapások szemtanúja volt. A Spartacus birkózója, Rácz Richárd a legkisebb súlycsoportban, az 55 kilogrammosok között indult. Érdi ellenfelekkel csapott össze, a későbbi győztes versenyzőtől ugyan kikapott, de magabiztos birkózással húzta be a súlycsoport bronzmérkőzését. Kabán az új birkózóterem avatása alkalmából rendez-

tek versenyt a serdülő és kadet korosztályban indulók számára. Az OSBK birkózói innen is szép eredményeket szállítottak: Erős Richárd, Jochim Márk, Lakatos Angelo és Somogyvári Milán győzelemmel zártak, de Benkő Zsanett és Papp Krisztofer is kitettek magukért, bronzéremmel lettek gazdagabbak. Emellett az egyesület három óvoda bevonásával egy háromfordulós vetélkedőt indított útjára hazai környezetben, melynek célja a sport és a mozgás megszerettetése. A játékokat a birkózás köré építették, így a találkozó a sorversenyek és az edzéseken elmaradhatatlan gyakorlatok kipróbálásával kezdődött. A vetélkedőn részt vevő csapatokat népes szurkolósereg kísérte az edzőterembe. A következő fordulóban várhatóan már a grundbirkózás is előkerül. Bojtor Z.

ULE-GYŐZELEM A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban az OMTK-ULE 1913 csapata magabiztos győzelmet aratott Csorváson. Csorvási SK – OMTK-ULE 0-2 (0-2). ULE: Marunák – Futaki, Deli, Mucsi (Dobi), Kasza, Barna (Szabó Á.), Szabó N., Simon, Lestyán (Pelle), Sindel (Pardi), Fejes (Kiss G.). Edző: Czollner Gábor. Gólszerzők: Kasza, Sindel. Kiállítva: Maczák (Csorvás, a 42. p.). Czollner Gábor: – A gyenge helyzetkihasználásunknak köszönhetően nehézzé tettük a mérkőzést, ennél több kell a céljaink eléréséhez. Az OMTK-ULE 1913 március 31-én 16 órától az ULE Sportcentrumban fogadja a Mezőkovácsháza csapatát. bt

VISSZAVÁGTAK Újabb orosházi győzelem az NB I-es női asztalitenisz-bajnokságban, a hazaiak magabiztosan múlták felül a kaposváriakat. PET-BAU ASE Orosháza II. – Kaposvári AC 12-6 NB I-es női asztalitenisz-mérkőzés, Orosháza. Győztesek: Szabó Mariann 4, Varga Bernadett 3, Benkő Anett és Fuderer Dalma 2-2, valamint a Szabó – Benkő páros 1. -pá

25 ÉREMMEL Az OÚE nyolc versenyzője 25 éremmel tért haza az algyői Tavaszváró úszóversenyről. Eredmények: 1. Dávid Olivér (20 m mell, 20 m gyors, 20 m hát), Andó Alexandra (100 m gyors, 60 m hát), Zsiga Norbert (60 m mell), Szkaliczki-Gyenge Péter (60 m mell). 2. Molnár Mira (20 m mell, 20 m gyors, 20 m hát), Szkaliczki-Gy. Péter (20 m mell, 20 m hát, 60 m hát), Tóth Péter (100 m gyors, 100 m hát), Zsiga Norbert (60 m gyors, 100 m gyors), Andó Alexandra: (100 m mell). 3. Benkő Panna (60 m hát), Tóth Péter (100 m mell), Zsiga Norbert (100 m mell), Szlovák Erik (60 m hát), Andó Alexandra (60 m gyors), Szkaliczki-Gy. Péter (20 m gyors, 60 m gyors). BT

ASZTALITENISZ Az országos mezőnyben is bemutatkozhattak az Eötvös DPSE fiatal asztaliteniszezői Budapesten. Az egyesület beszámolója alapján Farkas Tamás, Gabnai Csongor, Olasz Ádám és Tóth Kristóf sem vallott szégyent első ilyen jellegű versenyén. Közülük Tóth Kristóf állt a legközelebb egy játék megnyeréséhez, Gabnai Csongor is kis híján nyerhetett volna, de Farkas Tamás és Olasz Ádám játéka sem okozott csalódást. Schneider György edző szerint generációjuk alkalmas lehet későbbi sikerek elérésére a felnőtt mezőnyben is. Az NB I-es csapatbajnokság legutóbbi fordulójában az Eötvös DPSE csapata a Kecskemét Uniorhoz látogatott és aratott idegenben 11-7-es győzelmet. A vendégsikernek köszönhetően jelenleg az ötödik helyen áll az orosházi csapat a bajnokságban. BZ


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Novodomszki Csaba és Egry Tünde fia Balázs, Szeles István és Krajnek Zsuzsanna Éva leánya Zsuzsanna Csenge, Szokolai Ákos és Szilágyi Éva leánya Zsófia Házasságot kötöttek Hie Dániel és Nagy Hajnalka

PATIKAÜGYELET Március 26-tól április 1-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175 Április 2-től április 8-ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21. Tel.: (68) 512-720

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. SzemeSZTEr – a Szegedi Tudományegyetem tanulóinak műsora március 30-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés március 31-én, szombaton 15:30-tól és április 1-jén, vasárnap 11:30-tól. Kommentár nélkül extra: Összefoglaló a március 26-i testületi ülésről. Március 30-án, pénteken 13.00-tól, március 31-én, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, április1-jén, vasárnap 12 órától. Orosházi FKSE-LINAMAR - Csurgói KK NB I-es férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés április 2-án, hétfőn 17 órától.

Amióta az eszemet tudom, zeneszerző szerettem volna lenni

Sikerklub Furák Péterrel Furák Péter orosházi származású zongoraművész, zeneszerző vendégeskedett a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) által szervezett Sikerklubban március 25-én. A fiatal alkotó beszélt pályafutásáról, motivációiról, de elhangzott jó néhány vidám történet is. Az egy éve indult programsorozat célja, hogy olyan orosházi vagy környékbeli embereket mutasson be és állítson példaként a fiatalok elé, akik saját szakmájukban, hivatásukban kiválóan helytállnak, és kiemelkedően sikeresek. Hívtak már vendégül légi utaskísérőt, mesterfodrászt és sebész szakorvost is. Ezúttal Furák Péterre, a Vígszínház zongoristájára, számos népszerű könnyűzenei produkció közreműködőjére esett a választás. – Kérdeztük a tagjainkat, ki legyen a soron következő vendég, és az ő neve merült fel elsőként.

A gyászoló család

Mivel tartottunk attól, hogy a Diáktanyán nem férnek majd el az érdeklődők, így ezúttal a Petőfi Művelődési Központba invitáltuk a kíváncsi hallgatóságot – osztotta meg velünk a meghívás részleteit Lovas József

felnőtt segítő, aki a beszélgetés moderátoraként faggatta Furák Pétert. A zeneszerző neve sokak számára ismerős lehet, hiszen zongoraművész diplomája ellenére számos könnyűzenei produkciónak is részese

Fotó: Rosta Tibor

volt, nemrégiben például Oláh Ibolya partnereként lépett fel Orosházán. – Ibolyát rendkívül tehetségesnek tartom, szeretek vele dolgozni, Udvaros Dorot�tyával szintén, Presser Gáborról, Eszenyi Enikőről nem is szólva.

Volt már második, nyerte is meg a Saharun stratégiai tereprallyt az elmúlt években az orosházi Pásztor András. Idén március elején a Tunisia Saharun Race-en vágott neki a sivatagnak.

Az idei megmérettetésre kissé átalakult a versenyző csapat. Pásztor András megszokott partnere, Süle Krisztián helyett új navigátorral, a lányával, Rebekával állt rajthoz, huszonkilenc autós, kilenc motoros és egy quados versenyző társaságában. – Reggelente jó terveket sikerült készíteni, jól sikerült „felfűzni” az érintendő pontokat, köztük pedig nyomtam, ahogy a csövön kifért. Volt olyan nap, hogy az egész mezőnyből egyedül nekünk sikerült célba érni. Vezettük is a versenyt egészen az ötödik napig.

Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik

temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek.

Kitartásról, akaraterőről, lemondásról is beszélt Furák Péter

Kapkodom a fejem sokszor: olyan tehetségek vesznek körül, hogy néha leesik az állam – mesélt mosolyogva. Azt vallja, hogy a muzsika kicsi gyermekkorában megpecsételte a sorsát, a kezdetektől zenésznek készült annak ellenére, hogy a családjában senki sem kötődött a zenéhez. Mint elmondta, nem ment mindig könnyen, hogy elérje a célját. – Voltak nagyon nehéz pillanatok, volt, hogy földhöz vágtam a kottákat, és felmerült bennem, hogy abbahagyom. Azonban sosem gondoltam igazán komolyan. Meggyőződésem, hogy minden a fejekben dől el, emellett, ha van egy erős családi háttér, az sokat segít. Azt tanácsolom a fiataloknak, hogyha úgy érzik, valamiben tehetségesek, nagy kedvvel, szeretettel csinálják, arra időt kell szánni, és kitartani mellette – fogalmazta meg útmutatását, amelyről bővebben az Oroscafén olvashatnak. PE

Saharun Rally

Köszönetnyilvánítás

Szép Sándorné

2018. MÁRCIUS 29.

János vitéz nyomában Kiskőrösre kirándultak a Székács József Evangélikus Iskola ötödik évfolyamos tanulói. A János Vitéz Látogatóközpont 2016-ban nyitotta meg kapuit Kiskőrösön, hogy a gyerekek interaktív formában élhessék át Petőfi Sándor elbeszélő költeményének történéseit. A Székács iskola látogatásának is ez volt a célja. A központ mellett a tanulók meglátogatták a költő szülőházát, a Petőfi Emlékmúzeumot és a helyi evangélikus templomot, ahol annak idején megkeresztelték a költőt. A tartalmas utazásról élményekkel telve érkeztek haza. BZ

A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium ÓVODÁJA (Hajnal u. 7.)

JÁTSZÓHÁZAT szervez 2018. április 12-én (csütörtökön), 16 órai kezdettel.

Van, amikor már csak az ásó segít Az afrikai ötödik versenynapon ütött be a mennykő, eltört az egyik féltengely. Aki autózott már laza homokban, kizárólag hátsó hajtással, az tudja, hogy borzasztó nehéz. Elő is került az ásó többször is. – A kompresszorunk is beszedte a homokot és tönkrement. Rászereltünk egy másikat, és utána a difizárral sike-

Fotó: Pásztor András

rült az egyetlen ép első kereket bekapcsolni a hajtásba, így három kerék hajtással mentünk végig. A szerelés ideje és a későbbi lassabb haladás miatt lecsúsztunk az addig birtokolt első helyről, de így is óriási élmény volt, a végső harmadik hellyel együtt – összegzi a Körösautó pilótája. Csányi József

Meghívó A Petőfi Művelődési Központ és az OKKE tisztelettel meghívja Önt, Családját és Barátait

JUSZTIN BALÁZS festőművész kiállításának megnyitójára.

Időpont: 2018.

Helyszín: Petőfi

április 6. 17.00 óra Művelődési Központ (Orosháza, Kossuth L. u. 3.)

A kiállítást megnyitja: Brachna Judit Mária, az OIMA-kuratórium tagja. Közreműködnek: az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulói.

Megtekinthető: április 26-ig

Szeretettel hívogatunk erre az alkalomra minden óvodába készülő, 2–3 év körüli kisgyermeket és szüleit!

A gyermekeknek alkalmuk nyílik ismerkedni az óvodával, játékos interaktív foglalkozással várjuk őket, és vidám, tavaszi kézműveskedésben vehetnek részt.

Az IGAZSÁG odaát van...

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.