2018.04.13/14. szám

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. ÁPRILIS 13. • XXIII. ÉVFOLYAM • 14. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Szépül Orosháza

2

– Tavaszi munkálatok a városban és Gyopárosfürdőn

Négyszázan vidáman

4

– Aranymasni találkozó az elfogadás jegyében

Tanulságos Európa-bajnokság

7

– Az egyik legerősebb kontinensviadalon a karatésok

Ez nem a jövő, ez a jelen

8

– Szakmai nap a Kodolányin

Meglepetést hozott a magas részvétel: újabb kétharmad a Fidesznek Évfordulót ünnepel a gimnázium

Magyarország választott

 A 2018-as országgyűlési választások zavartalanul folytak Orosházán és a választókerületben. Országszerte 5,2 millió választópolgár mondott véleményt április 8-án, amely közel háromszázezerrel több szavazót jelent 2014hez viszonyítva. Viszont van, ami nem változik: a FideszKDNP harmadik ciklusát kezdi meg az ország élén, a térséget pedig továbbra is Simonka György képviseli.

Rekordközeli részvétel jellemezte az április 8-i választásokat. Békés megye 4. számú választókerületének több településén is sorokban álltak a választópolgárok. A négy évvel ezelőtti részvételi arányhoz képest idén kiemelkedő számban mentek el szavazni. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint jelentős különbség volt 2014-hez képest: idén a dél-békési választókerületben a választásra jogosultak 65,7 százaléka, országszerte pedig 67 százaléka járult az urnák elé. Mindez a térség tekintetében háromezer, míg országos viszonylatban háromszázezer fős többletet jelent. Orosházán a szavazóhelyiségek este hét órakor bezártak, ezzel szemben a fővárosban több helyen még ezrek várakoztak szavazataik leadására. Az NVI csak az összes szavazóhelyiség bezárása után közölte az eredményt. Éjjel tizenegy óra körül

Örömteli pillanatok egy hosszú nap után

Fotó: Kecskeméti Krisztina

rajzolódott ki, hogy Dél-Békés polgárai ismét Simonka Györgynek szavaztak bizalmat. A Fidesz-KDNP képviselője harmadik alkalommal került be a magyar országgyűlésbe, de nem csak ő diadalmaskodott az április 8-i választásokon: a Fidesz-KDNP országos listájára több mint 2,5 millió választásra jogosult magyar állampolgár szavazott, amely az egyéni listás szavazatokkal kiegészülve a parlamentben összesen 134 mandátumot jelent az egymás után harmadik kormányzati ciklusát megkezdő pártkoalíciónak. KD-TD

Szerencsés vagyok, sosem csináltam semmit addig, hogy megunjam

Hazalátogatott a világhírű akadémikus  A közelmúltban Primus Inter Pares díjjal kitüntetett tudóssal, aki nem mellesleg a Táncsics Mihály Gimnázium öregdiákja, az elismerés átadása előtt beszélgettünk. A kémia mellett szó esett a kémia tanításáról, diákévekről, könyvekről és a kutatások irányáról. Hargittai István professzor (képünkön) nevét tudományos berkekben Amerikában éppúgy ismerik, mint Oroszországban vagy Indiában. Folyamatosan járja a világot, haza azonban Orosházára, és a Táncsics gimnáziumba jön. Itthon kezdett érdeklődni a kémia iránt is.

Fotó: Rosta Tibor

– A 2-es vagy a 3-as iskolába jártam, mikor megnyertem egy nem különösebben erős matematikaversenyt, a jutalom pedig egy kémiai tárgyú könyv volt. Ez ragadott el engem a kémia felé – idézi fel az igazgatói iroda melletti tárgyalóban ülve a kezdőlökést. Szerencsésnek érzi, hogy így alakult, mert a számos kiemelkedő magyar matematikus mellett matematikai érzékkel rendelkező fizikai kémikus világszinten is mindössze néhány van. Mint mondja, abban, hogy idáig jutott, nagy szerepe van gimnáziumi tanárainak.

– Az ’56-os forradalom után, mikor még nem indult újra az oktatás a gimnáziumban, néhányan bejártunk, hogy Kazár József kémiatanár hobbielőadásait meghallgassuk. Olyasmiket tanultunk meg tőle, amiknek aztán az egyetemen is hasznát vettem. Emellett mindig szívből beszélt, látszott rajta, mennyire szereti a tárgyát és a tanítást – mesél első gimnáziumi tapasztalatairól, majd sok egyébről is, kutatásaitól kezdve a róla elnevezett kisbolygón át Teller Edéig. Pernyés Edit (Folytatás az Oroscafén)

 Nagyszabású programsorozattal ünnepli fennállásának 85. évfordulóját a Táncsics Mihály Gimnázium. A programokban bővelkedő négy napra egykori és jelenlegi diákokat, érdeklődőket egyaránt vár az intézmény. – A hagyományos elemektől kezdve az elismerések átadásáig sokféle eseményt felvonultatunk, kezdve az április 18-ai Primus Inter Pares díj átadásával, és bezárva az április 21-ei ünnepi közgyűléssel – ismertette Blahó János igazgató a programot. Gabányi Géza lelkész mellett Szilassi Lajos matematikus és Gulyás Olga mecénás, Kaáli professzor felesége részesülnek kitüntetésben, de lesz örömzene Galyas Lászlóval, és megnyílik a Generációk tárlata. – Hazajönnek azok az alkotók, akik már számos hazai és nemzetközi elismeréssel is rendelkeznek, majd nosztalgiázunk, hiszen egykori és jelenlegi kollégisták találkoznak – részletezte tovább az intézményvezető. Pénteken az erre az alkalomra összeállított, az iskola 85 éves történetét feldolgozó emlékkönyv bemutatásával folytatódik a programok sora, ezt követi a „Média-pub” átadása, és egy zenés irodalmi barangoló Szokolay Sándorral. Délután Táncsics gála, este pedig ősballagás várja az iskolához kötődő orosháziakat és környékbelieket. PE


2

KÖZÉLET FELHÍVÁS

Orosháza Város Önkormányzata az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. és a Biofilter Zrt. segítségével 2018. április 23-án (hétfőn) 8–16 óráig LAKOSSÁGI ELEKTRONIKAI HULLADÉK, HASZNÁLT ÉTOLAJ és SÜTŐZSIRADÉK GYŰJTÉSÉT szervezi! Képcsöves berendezések (tévé illetve monitor) esetében csak az ép, bontatlan állapotú berendezéseket tudjuk átvenni! A gyűjtés helye: Szabadság tér 4–6. szám alatt, a polgármesteri hivatal udvarán! A nevezett hulladékok átvétele ingyenes! közlemény

TÁJÉKOZTATÁS Az önkormányzati tulajdonú erdőkben 2016-ban kezdődtek el az Erdészeti Hatóság által előírt erdészeti szakmunkák. Az idei évben Bogárzón, a Gyopárosi-tó környékén, a Vásárhelyi úton és a Retek utca területén folytatódnak az Erdőtervben előírt munkálatok elvégzései, amelyek során az erdőrészletekben kivágják – többek között – az elhalt és beteg fafajokat, illetve a Bogárzói lóversenypálya területén facsemete-telepítést is végeznek. Az így kitermelt faanyagokat az önkormányzat a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt.-nek értékesíti.

Óvodai beiratkozás Orosháza Város Önkormányzat Napköziotthonos Óvodájának székhelyóvodájában és telephelyein a 2018/2019-es nevelési évre április 23-án, hétfőn és április 24-én, kedden 8 órától 17 óráig lehet beiratkozni. Orosházi Polgármesteri Hivatal

ÁLLÁSHIRDETÉS

Műszaki ismeretekkel rendelkező

beszerző

munkatársat keres. Fényképes önéletrajzot az info@csapagycsavar.hu címre várunk, vagy személyesen is leadható az Orosháza, Kígyó u. 34/A szám alatti üzletünkben.

Tavaszi munkálatok a városban és Gyopárosfürdőn

Újra jelölheti orvosát az év praxisára

 A hosszú tél után éledezik a város, az utóbbi időszakban egyre kellemesebb tavaszi időjárás tapasztalható Orosházán is. Ezt használja ki az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. is, hiszen csütörtökön délelőtt már elkezdték településünk köztereinek rendezését.

Nyolcadik éve várja az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága a háziorvosokról készült ajánlásokat az Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázatra. A pályázatot kiírók célja most is ugyanaz, mint az előző években: helyreállítani, erősíteni a háziorvosok és a nővérek megbecsülését, presztízsét. Az orvosokat most is betegeik ajánlhatják. Tavaly dr. Fodor Zsuzsanna, pusztaföldvári háziorvos is szerepelt a jelöltek vezető listáján. Az Orosházi Kórház egykori dolgozója akkor ezt nyilatkozta lapunknak: – Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ott lehettem, és egyáltalán nem volt fontos, hogy az első háromban legyek. Már az is nagyszerű dolog, hogy gondoltak rám és támogattak. Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat díját idén is 10-10 háziorvos nyerheti el asszisztenseikkel együtt határon innen és túl. Jelölni május 20-ig lehet. TD

Szépül Orosháza A munkálatokért felelős cég vezérigazgatója elmondta, hogy városszerte 12 fővel, illetve kézi eszközökkel vágták a füvet. – Ezeket a feladatokat folyamatosan végezzük majd a nyáron. Munkatársaink a terek rendezése mellett a fák gallyazását is elvégzik. Április végén kerül sor a főtér karbantartására, a medencék tisztítására. A hónap végére, május elejére tervezzük a város virágosítását is, csupán a megfelelő időjárási körülményekre várunk. Főként egynyári növényekkel, muskátlival díszítjük fel majd a köztereket – ismertette Benkő Ferenc.

A város mellett Gyopárosfürdő is készül a nyárra Hozzátette, hogy a tavaszi felkészülés nemcsak a városban, hanem Gyopárosfürdőn is időszerű már. A vezérigazgató lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az ott található medencéket már leengedték, tisztítják, és állapotukat fo-

Fotó: Rosta Tibor

lyamatosan ellenőrzik. Ezután derül ki, milyen javítási feladatokra lesz szükség. – A nyári főszezon előtt rendszerint elvégezzük a szükséges gépészeti karbantartást is, emiatt egy napon, április 23-án nem lesz láto-

Ellenőriz az adóhivatal  Jövő héttől ellenőriz az adóhatóság a gépjárműszervizekben, illetve -kereskedésekben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy hetet ad az esetlegesen felmerülő hiányosságok pótlására.

Az utólagos adótraffipaxszal a NAV a gépjármű – különösen a használt gépjármű –, valamint a gépjárműalkatrész kereskedelmi tevékenységet folytatók, valamint a szervizek adókötelezettségeinek szabályszerű teljesítését vizsgálja. Kiderült, hogy a bejelentett munkavállalók fele után nem, vagy helytelenül nyújtották be a munkáltatói járulékbevallást, ezért ezek ellenőrzésére is szükség van a NAV szerint.

Képünk illusztráció, archív fotó: Rosta Tibor

közlemény

2018. ÁPRILIS 13.

Egy hete van még a szervizeknek az esetleges hibák kijavítására A rendelkezésre álló majd egy hetet érdemes kihasználni, hiszen ilyenkor még szankciómentes a hiba kijavítása. Az ellenőrzésen fennakadtak esetében az adóhivatal dönt a

további eljárásról. Szándékos adóeltitkolás esetén ellenőrzésre, kisebb hibák esetén támogató eljárásra számíthatnak az érintettek. Patakfalvi Ádám

gatható a fürdő. Emellett az úgynevezett strand bungaló épületét is lefestjük, körülötte 350 négyzetméteren térkövet helyezünk le. Ezzel is tovább növelve vendégeink kényelmét – zárta a vezérigazgató. PÁ

Választás az OrosCaféval Köszönjük a bizalmat! Hajnaltól késő éjjelig folyamatos tudósítást adtunk a város és a választókerület lakosságának a helyi és az országos eredményekről, hírekről és érdekességekről április 8-án. Oldalunk látogatottságát elnézve megérte. Első posztunkat reggel hat előtt tíz perccel tettük közzé, utolsó írásunk pedig másnap, éjjel háromnegyed kettőkor jelent meg. Ezalatt a húsz óra alatt 39.483-an kattintottak ránk, egyszerre pedig,

valós időben 174 olvasónk böngészte az OrosCafét. Átlagosan 3 perc 9 másodpercet töltöttek velünk, olvasóink 51,31 százaléka pedig folyamatosan visszatért az oldalra, hogy első kézből kapjon friss híreket és adatokat. Köszönjük megtisztelő bizalmukat, köszönjük, hogy velünk izgulták át a választás pillanatait. Az OrosCaféra bármikor számíthatnak, gyorsan, frissen, első kézből. TD

Otthon Melege pályázat: támogatási lehetőségek  Sokan keresik azt a pénzügyileg is legjobb megoldást, amivel lakóházuk gáz- és villanyszámláját csökkenteni tudnák. Ehhez jelenleg az ingyenes forrást az a kamatmentes hitel biztosítja, ami kimondottan az energetikai célú korszerűsítési munkálatok költségeire nyújt támogatást EU-forrásból az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank hitelpontjain keresztül.

Ilyen beruházás lehet például az ablakok, ajtók cseréje, az épület külső hőszigetelése, a fűtésrendszer korszerűsítése, napelem vagy napkollektor felszerelése stb. Energetikai szakértők számításai alapján egy ingatlan hőszigetelése és nyílászárói-

nak cseréje az éves fűtési költséget legalább a felére csökkenti, ha mindezt a költséget egy napelemes beruházással megtermelt ingyen villamos energiával és elektromos fűtőtestekkel tovább csökkentjük, elérhetjük a nullához közelítő villany- és fűtési számlát. Ez egy átlagos családi ház esetén éves szinten 300-400 ezer forint megtakarítást jelenthet, és akkor még nem beszéltünk a környezet védelméről, a város levegőjének tisztaságáról, stb. Orosházán többek között ennek a célnak az érdekében is az önkormányzat helyi rendeletében a kamatmentes hitel törlesztéséhez havonta támogatást nyújt, így könnyítve meg a lakosság ilyen irányú beruházási döntéseit. A tá-

mogatásra pályázni kell, jogosultak azok, akik megkötött hitelszerződéssel rendelkeznek az MFB hitelpontokban. Aki a hitelprogram lehetőségei iránt érdeklődik, keresse az MFB hitelpontokat (listájuk az www.mfb.hu honlapon elérhető), illetve az ezzel a támogatással foglalkozó szakértőket, energetikusokat, tervezőket.

Otthon Melege Orosháza! Pályázati lehetőségek ingatlana korszerűsítéséhez, felújításához! Tájékoztatás és pályázatírás Orosházán a Credit Money Pénzügyi Tanácsadó Irodában.

Cím: Orosháza, Rákóczi út 3–5. (a tízemeletesekkel szemben, a COOP ABC mellett). Tanácsadó: Fekécs Levente • Telefon: (30) 477-8837 E-mail: feklev999@gmail.com

Közel negyvenezren követték velünk az eseményeket VÁLASZTÁS 2018 • VÁLASZTÁS 2018

Választási tájékoztató Tájékoztatom a tisztelt választópolgárokat, hogy a 2018. évi országgyűlési képviselőválasztás szavazóköri eredményének megállapítására 2018. április 14-én kerül sor. A Nemzeti Választási Iroda a délelőtti órákban adja át az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Irodák vezetői részére az átjelentkezéssel szavazók, valamint a külképviseleteken szavazók szavazólapjait. Ezt követően összeül a számlálásra kijelölt szavazatszámláló bizottság, mely Orosháza esetében a 16. SZSZB (Orosháza, Előd u. 17.). A szavazóköri eredmény megállapítása után kerül sor az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság ülésére, mely valamennyi szavazóköri jegyzőkönyv alapján megállapítja a Békés megyei 04. OEVK eredményét. Az eredmény ellen a határozat meghozatalától számított 3 napon belüli beérkezéssel fellebbezést lehet előterjeszteni. Dr. Horváthné dr. Barta Edit OEVI-vezető


3

KÖZÉLET

2018. ÁPRILIS 13.

Közösen fejlesztik Dél-Békés horgászturizmusát

Szándéknyilatkozatot írtak alá

 A nagyszabású terv megvalósítását szándéknyilatkozatban rögzítették az orosházi horgászegyesületek képviselői, a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség, valamint az orosházi és a megyei önkormányzat. A cél egy tematikus horgászturisztikai útvonal létrehozása Dél-Békésben.

Az előkészítő tárgyalások után egy olyan együttműködés alapjait tették le a közelmúltban a városházán, amelyben együtt dolgoznak a horgászok, a város, a térség, a megye képviselői. A Dél-Békésben működő horgászegyesületek bevonásával és igényei alapján egy működőképes, tematikus horgászturisztikai útvonalat hoznak lére, különös figyelmet fordítva a vizek tisztaságára, a horgászhelyek kulturált megközelíthetőségére, pihenőhelyek kialakítására és gondozására, bevonva a turisztikai és vendéglátóhelyeket is.

Összefogással tesznek a résztvevők a fejlődés érdekében – A célunk, hogy közös erővel fejlesszük, és tegyük horgászparadicsommá és horgászturisztikai célponttá Dél-Békést, és bízunk abban, hazánkból és a környező országokból is sok horgászt és velük együtt sok családot fog Orosházára és a térségbe vonzani. Örülök, hogy a horgászegyesületek, a város

Fotó: Rosta Tibor

és a megye egymás mellé sorakoztak egy nagyszerű terv megvalósításáért, a Calendula Szövetség minden segítséget megad a projekthez – összegez Simonka György szövetségi elnök, kiemelve, a közös munkában minden olyan horgászegyesületet szívesen látnak, amely egyetért a célkitűzésekkel.

Az orosházi egyeztetésen megállapodtak abban is, hogy a regionális horgászturisztikai koncepció, majd a fejlesztésekre irányuló pályázatok kidolgozása érdekében konzorciumot hoznak létre. – Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy fejlődni csakis összefogással lehet. Példaértékű, hogy a résztve-

Tavaszi munkák a határban

 Könnyebben juthatnak be munkahelyükre a mentőállomás dolgozói. A városüzemeltetési zrt. munkatársai az épület előtti területet feltöltötték.

Esős időben mély gödrök alakultak ki a mentőállomás épülete előtt, ami megnehezítette a bejutást az épületbe. Benkő Ferenctől megtudtuk, hogy a probléma orvoslására

Feltöltötték kukoricával a vetőgép tartályait, indulhat a munka kukoricáét most kezdték, bár ehhez még nem optimális a talajhőmérséklet. A következő hetekben a napraforgó vetéséhez is hozzálátnak – tájékoztatott a gazdaköri elnök. A tavaszi munkákat egyre több korszerű gép segíti. Az ottjártunkkor látott hatsoros

vetőgép például három dolgot juttat egyszerre a földbe. A talajfertőtlenítőt, a műtrágyát és a vetőmagot helyezi el a földbe, egy munkafolyamatban. A traktor fülkéjében monitor jelzi a vetést végző gazdának, ha egy fejben valamelyik anyag elakad, így azonnal tud reagálni azaz

elhárítja a hibát, így nem marad egy darabon üresen a sor. Reméljük, kitart a mezőgazdák számára kedvező időjárás, és az elvetett magokat időben megöntözi az éltető eső, hogy bízhassunk a jól elvégzett munka gyümölcseként a jó termésben. CSJ

Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Kedves Kisgyermekes Szülők!

Hegedüs Zoltánné szül. Fehér Mária Magdolna

Szeretettel hívunk és várunk minden óvodai beíratás előtt álló kisgyermekes szülőt erre a napunkra. Nézzenek körül nálunk, tájékozódjanak a leendő kiscsoportos óvó néniktől.

Az óvodai beíratás időpontja: 2018. április 23., hétfő és 2018. április 24., kedd 8 órától 17 óráig. Helye: Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda óvodája 5900 Orosháza, Előd u. 15., tel.: +36 (30) 223-9568 Szükséges dokumentumok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, személyazonosító igazolványa, lakcímet igazoló hatósági igazolványa, tajkártyája, adóazonosító jele (ha van). Óvodánk kollektívája nevében: Szőke-Molnár Csilla óvodavezető

Dávid Zoltán polgármester kérte fel az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.-t. A vezérigazgató elmondta, hogy a 28x5 méteres terület feltöltéséhez összesen 35 köbméter tört anyagot használtak fel, melynek tetejét kiegyenlítő kavicsréteggel fedték el, ezzel is elkerülve az újabb mélyülések kialakulását. pá

Fotó: Rosta Tibor

ÓVODAI NYITOTT KAPU Óvodánk ajtaja nyitva áll 2018. április 19-én, csütörtökön 9.30-tól 11 óráig.

ség képviseletében Simonka György elnök, a Békés Megyei Önkormányzattól Zalai Mihály elnök, Orosháza Város Önkormányzata nevében Dávid Zoltán polgármester, az Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület képviseletében Bozsár Lajos elnök, a Barracuda Horgász Egyesülettől Frankó Gábor elnökhelyettes, az Olajbányász Horgász Egyesület nevében Nász Imre elnök, míg a Kedvenc Sporthorgász Egyesület részéről Vígh Mihály elnök látott el kézjegyével. Az aláírt szándéknyilatkozattól a megvalósításig sok feladat vár az összefogás szereplőire. Orosháza és Dél-Békés ma még nem a horgászturizmusáról híres, pedig vannak kiváló horgászhelyeink, különleges lehetőségeink. Ahogyan a kezdeményezők, úgy mi is bízunk benne, hogy a fejlesztések révén sok-sok horgásztársunk élvezheti majd térségünk adottságait és vendégszeretetét. CSJ

Újult környezet

 Gőzerővel dolgoznak a határban. Zajlanak a tavaszi munkák, a talaj-előkészítés – kultivátorozás, műtrágyázás –, és a napokban megkezdődött a kukorica vetése is. Még nem telt el egy hónap sem azóta, hogy március 19én, József-napkor szakadt a hó, de azóta az időjárás kellemesebbre váltott, a szántóföldek is száradtak valamelyest. Bármerre nézünk a határban, mindenütt szorgosan dolgozó embereket, gépeket láthatunk. A szántóföldi tavaszi munkákról az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, Horváth József adott összefoglalót: – A csapadékos tavaszkezdet miatt mostanra kissé öszszetorlódtak a tennivalók. A gazdák már kiszórták az alap műtrágyát, most zajlik a kultivátorozás, és elkezdődött a vetés is. A mák és a borsó vetésének a vége felé tartanak, a

vők együttes erővel valósítanak meg egy nagyszerű, a turisztikai szolgáltatások körét bővítő tervet. A megyei önkormányzat minden ilyen jellegű kezdeményezés mellé nagy örömmel áll. Konzorciumi partnerként, felkészült területfejlesztési szakembergárdánkkal, úgy gondolom, hozzá tudunk tenni ehhez a közös ügyhöz – emelte ki Zalai Mihály megyei elnök. Az ötletgazda Kinizsi Horgász Egyesület elnöke is örömmel üdvözölte a város, a megye és a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség konstruktív hozzáállását. Bozsár Lajos kérdésünkre elmondta, hogy az egyesületnél mindig próbáltak a horgászat helyi körülményein javítani, ez a projekt most nagy előrelépés lesz ebben az irányban is. A szervezetek szándéknyilatkozat aláírásával erősítették meg együttműködésüket az orosházi városházán, amelyet a Dél-Békés Jövőjéért Szövet-

Rendezett körülmények a mentőállomás előtt

Fotó: Rosta Tibor

Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.

2018. március 26-án, életének 73. évében elhunyt.

NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN MEGHIRDETI BÉRBEADÁSRA

Búcsúztatása 2018. április 16-án, hétfőn 15 órakor lesz az Alvégi temetőben, polgári szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak.

Orosháza, Szabadság tér 5. (2936/2/1/11. hrsz.) szám alatti 91 m2 területű üzlethelyiséget,

A gyászoló család

GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett feleségem:

TÓTHNÉ BALÁZS ARANKA orosházi lakos

2018. április 4-én 60 éves korában csendesen megpihent. Akarata szerint hamvait gyermekünk hamvai mellé helyezem. Az őszinte együttérzést, részvétet ezúton is köszönöm! Tóth Imre

HATÁROZATLAN IDŐRE

Vásárcsarnokban 6 m2 pavilont. Érdeklődni: info@varosuzemeltetes.hu, illetve 06 (68) 512-466-os telefonszámon. A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2018. április 23. (hétfő), az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójának. (5900 Orosháza, Fürdő u. 5. Tel.: 06 (68) 512-461) A pályázatban kérjük megjelölni a helyiséget, a tervezett tevékenységet, illetve a megajánlott bérleti díj nettó/hó összegét. A pályázat elbírálásának időpontja: 2018. április 25. (szerda), a városüzemeltetési zrt. titkárságán.


4

AKTUÁLIS/HIRDETÉS

PROGRAMAJÁNLÓ  Ismét lesz MozgóMozi a Petőfi Művelődési Központban április 14-én. 10 óra Nyúl Péter, 12 óra Valami Amerika 3., 14 óra Sherlock Gnomes 3D, 16 óra Vándorszínészek, 18 óra Ready Player One, 20.30 Tombolás.  BHH koncert lesz a Rock Klubban (Pacsirta u. 8.) április 14-én, 21 órától. Április 21-én, 20 órától a Pink Floyd történetének 1. részét láthatják az érdeklődők.  Tavaszi baba-mama börze várja az érdeklődőket a Petőfi Művelődési Központban április 15-én, 9 órától.  A Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub a következő foglalkozását április 16-án, 17 órakor tartja. Téma: Orosháza, Sajó u. 2. szám alatt található gyümölcsfás kert megtekintése. Indulás a Petőfi Művelődési Központ előtti parkolóból.  Az Orosházi Evangélikus Egyházközség olvasóköri estjére várják az érdeklődőket az evangélikus gyülekezeti házba április 18-án, 17 órakor. Koszorús Oszkár tart előadást 1744, az orosházi evangélikusok „honfoglalása” címmel.

SPORT  OXXO Energy Orosházi NKC – Pénzügyőr SE NB I/B-s női bajnoki kézilabda-mérkőzés: Eötvös-csarnok, április 14., 18 óra.  Orosházi FKSE-LINAMAR – FTC KN KFT. NB I-es felnőtt férfi-kézilabda mérkőzés: Eötvös-csarnok, április 21., 18 óra.

Zárva a könyvtár Értesítjük olvasóinkat, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár 2018. április 21-én, szombaton szakmai nap miatt ZÁRVA TART.

Személyiségzavarok fogságában  A mindennapi élet lelki szenvedéseiről indított februárban előadás-sorozatot a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A harmadik előadásra 2018. április 23-án, 14 órakor kerül sor a polgármesteri hivatal nagytermében. A tudomány régóta foglalkozik a személyiség kérdésével. Már az ókorban Hippokratész négyféle temperamentumtípusba sorolta az embereket, s a későbbiekben számos teória született arról, mi a személyiség és hogyan működik. Noha az elméletalkotó szakemberek a részletkérdésekben nem értenek egyet, abban igen, hogy mindnyájan rendelkezünk valamilyen személyiséggel, vagyis a belső élmények, gondolatok és érzések, valamint a külső megnyilvánulások, viselkedés olyan tartós és sajátos mintázatával, amely csakis ránk jellemző. Személyiségünk, ha egészséges, akkor elég rugalmas ahhoz, hogy képesek legyünk tanulni tapasztalatainkból, és ennek nyomán könnyebben alkalmazkodhatunk a környeze-

tünk által támasztott igényekhez. Személyiségzavar esetén azonban különösen merev az egyén belső, lelki működése, és ennek következtében olyannyira sablonos, statikus a viselkedése, hogy az pszichés problémákhoz, szenvedélybetegséghez, kapcsolati zavarokhoz vezet. Az előadás bemutatja, hogyan gondolkodik a modern pszichológia a személyiség fogalmáról, elemzi a személyiségzavarok típusait, azok kialakulásának lehetséges folyamatát és felvázolja kezelési lehetőségeiket. Az egyes zavarok életszerű megjelenítése érdekében a különböző kórképeket filmrészletek illusztrálják – tájékoztatta lapunkat az előadást tartó Dobóvári Béla klinikai szakpszichológus. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezési határidő: 2018. április 20. Bővebb tájékoztatás: Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat (Orosháza, Hajnal u. 1.), tel.: (68) 412-317, e-mail: egyesitettoh@gmail.com.

Aranymasni találkozó az elfogadás és az öröm jegyében

Négyszázan vidáman  Immár 14. alkalommal rendezték meg Orosházán az Aranymasni találkozót. Közel 400 résztvevő és több mint 200 fellépő érkezett a kulturális rendezvényre.

Április 11-én megtelt a Petőfi Művelődési Központ színházterme fiatalokkal és idősekkel. Sokan voltak kíváncsiak a műsorra, melyben az akadályozottsággal élő fiatalok szerepeltek. Vendégként pedig az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda legkisebbjei léptek fel tavaszváró műsorukkal. Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ igazgatója elmondta, immár 14. alkalommal rendezték meg az Aranymasni találkozót, melyet a Vadvirág Esély Klub dolgozói szerveztek meg.

A nyitótáncot a fiatalok szüleikkel adták elő – A rendezvénynek elsődleges célja, hogy a fiatalok jól érezzék magukat, illetve hogy Orosházán is megismerjék és elfogadják az akadályozottsággal élőket – fogalmazott az igazgató. Az orosházi Vadvirág Esély Klub intézményvezetője,

Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

MAGYAR ZOÉ vagyok, április 9-én születtem, 4350 grammal és 53 cm-rel. Anyukám: Libus Adrienn.

Fotó: Rosta Tibor

Bohus-Krajó Tünde elmondta, két számmal készültek az orosházi résztvevők. – A nyitótánc idén is a miénk, ebben a produkcióban szülők táncolnak gyermekeikkel, ezt követően pedig jelelés következik a szeretet nyelvén, a Magyar-

ország című dalra – tájékoztatott Bohus-Krajó Tünde. Képzőművészeti és kulturális versenyen is megmérettették magukat a fiatalok az Aranymasni találkozón; a helyszínen több nevezett alkotás is látható volt. A műsorban 35 orosházi fiatal lépett színpadra, illetve további tíz Békés és Csongrád megyei intézményből több mint kétszáz fellépő érkezett. Dávid Zoltán köszöntőbeszédében úgy fogalmazott, az Aranymasni találkozó rendkívül fontos esemény, amely arra hivatott, hogy megmutassa, semmi sem lehetetlen, és mindannyiunknak széles mosollyal kellene élnünk az életet. A műsorban fellépők boldogságot tükröztek, a nézők pedig vastapssal jutalmaztak minden produkciót. GB

OROSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TISZTELETTEL HÍVJA ÉS VÁRJA

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS

274.

Évfordulója ALKALMÁBÓL RENDEZETT ÜNNEPSÉGSOROZATRA

2018. április 24. (kedd) 17.00 óra, Evangélikus templom Településalapítási ünnepség Ünnepi beszédet mond: Dávid Zoltán, Orosháza város polgármestere Az ünnepség keretében kerül sor a városi kitüntetések átadására Az ünnepi műsor közreműködői: A Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma diákjai

Kapcsolódó Rendezvények Április 16. (hétfő) 17.00 óra Közönségtalálkozó a magyar költészet napja alkalmából Justh Zsigmond Városi Könyvtár

Április 19. (csütörtök) 14.00 óra Generációk tárlata

VÁROSUNK ÚJ LAKÓJA

2018. ÁPRILIS 13.

Táncsics Galéria (Táncsics Mihály gimnázium aulája)

Április 20. (péntek) 9.00 óra „A SCHOLA PRO URBE” Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium aulája

Április 20. (péntek) 10.00 óra Szokolay Sándor – Hogy is kezdődött? Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium aulája

Április 20. (péntek) 19.30 óra Táncsics-szobor ünnepélyes megkoszorúzása

Orosháza

Április 23. (hétfő) 11.00 óra Koszorúzás a Harruckern-emléktáblánál Nagy Gyula Területi Múzeum

Április 20. (péntek) 20.00 óra ŐSBALLAGÁS – a Táncsics-szobortól a városházáig Április 20. (péntek) 17.00 óra Emlékkiállítás Krausz Imre fotográfus 95. születésnapja alkalmából Nagy Gyula Területi Múzeum (Dózsa Gy. u. 5.)

Április 21. (szombat) 10.00 óra A 85 éves Táncsics Mihály Gimnázium ünnepi közgyűlése Petőfi Művelődési Központ színházterme

Április 20. (péntek) 17.00 óra Táncsics Gála

Április 22. (vasárnap) 9.00 óra 19. KÓTA – Térségi és Országos Népzenei Minősítő verseny

Petőfi Művelődési Központ, színházterem

Petőfi Művelődési Központ színházterme

Április 23. (hétfő) 18.00 óra Az Orosházi Fúvószenekar 48. tempIomi hangversenye Evangélikus templom

Április 24. (kedd) 15.00 óra Emléktábla-avatás – Kőrösi László Petőfi Művelődési Központ (Árpád-kert felőli homlokzata)

Április 26. (csütörtök) 17.00 óra Györffy Orsolya és Tóth Nóra képzőművészek kiállítása Városi Képtár (Orosháza, Thék E. u. 1.)

Április 27. (péntek) 18.00 óra Alma a fájától… Petőfi Művelődési Központ, Szokolay-terem

Április 28. (szombat) 9.00 óra XII. Városismereti vetélkedő Indulás és érkezés: Petőfi Művelődési Központ PETŐFI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. OROSHÁZA

A RENDEZVÉNY SZERVEZŐJE A PETŐFI KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT.

A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJUK!

A PROGRAMOKRÓL BŐVEBBEN AZ OROSCAFE.HU/ESEMENYEK OLDALON OLVASHATNAK.


2018. ÁPRILIS 13.

5

VÁLASZTÁS 2018 • VÁLASZTÁS 2018

A nap eseményei

„Köszönöm, munkával hálálom meg a bizalmat”

Egy élhető, szerethető Dél-Békésért

Gádoroson az első szavazó ellenőrizte az urnákat. Miután mindent rendben talált, elkezdődött a választás.

Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere Gyopárosfürdőn adta le szavazatát családja körében.

A 87 esztendős Dombi-Kis Bálint egészségügyi okok miatt mozgóurnát igényelt, hogy leadhassa voksát.

Orosháza legidősebb lakója, a százegy esztendős Sin István is elment szavazni április 8-án.

Este hétkor az ajtók bezárultak, az urnákat kinyitották, és megkezdték a szavazatszámlálást.

Köszönöm a vasárnapi sorsdöntő választáson a dél-békésiektől, orosháziaktól kapott bizalmat, melyet munkával hálálok meg. Rengeteget dolgoztunk már eddig is a településeinkért, a Dél-Békésben élőkért. Erős szövetségünk készen áll a folytatásra, megvannak jövőépítő terveink. Szeretnénk a már megkezdett munkát sikerre vinni, és egy szerethető-élhető Dél-Békést építeni, ahol a gyermekeink, unokáink otthonra lelnek. Nagy öröm számomra, hogy ilyen magas részvétellel zajlott az árpilis 8-i választás, jó tudni, hogy sokaknak fontos Magyarország és benne településeink jövője! Mindenkinek köszönöm, aki érezve a felelősséget és a választás tétjét, elment szavazni. Különösen hálás vagyok a Fideszre

leadott szavazatokért. Mindenkinek köszönöm az egész napos helytállást, a mozgósítást végző aktivistáknak és barátainknak, a választás tisztaságát felügyelő delegáltaknak, a szavazatszámlálóknak. Küzdelmes és dolgos időszakon vagyunk túl, de soha egyetlen csatában sem maradtam egyedül. A létrejött dél-békési összefogásnak köszönhetően kitörtünk a mellőzött szerepből, ezzel elértük, hogy a megyének szánt fejlesztési forrásokból

Simonka György családja kíséretében adta le voksát a délelőtti mise után, Pusztaottlakán. A Fidesz-KDNP jelöltje ezután a választókerület településeit járta be.

végre nem kevés jut a térségi településekre. A politikai hovatartozáson való felülemelkedés pedig olyan utat nyitott meg, amelyen járva országszerte egyedülálló térségfejlesztési programot készítettünk, és ennek nyomán egyre több beruházás indul el. 2018 a megvalósítás éve Dél-Békésben. Egyik legnagyobb kihívásunk és feladatunk most, hogy a fejlesztéseinkhez szükséges pluszforrások az önkormányzatok rendelkezésére álljanak az orvosi rendelők, óvodák, kerékpárutak, ipari

Füvesi Sándor reggel, az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában voksolt. Az MSZP-Párbeszéd jelöltje minden választópolgárt szavazásra buzdított.

parkok, közterek építéséhez-korszerűsítéséhez. Folytatjuk a települések modernizálását, az ellenzékkel konstruktív együttműködésre törekszünk. Az eddig elért fejlesztések mellett még nagyon sok munka vár ránk, ahhoz, hogy sikerre vigyük a terveinket, és vonzó jövőképet nyújtsunk fiataljainknak, hogy a dél-békésiek azt érezzék, valóban jó itt élni. Elindultunk egy úton, közösen, bízom benne, hogy ezt az utat közösen járhatjuk be, és közösen örülhetünk annak, amikor célba érünk! Köszönöm a közös munkát, köszönöm a sok támogatást! Bízom a folytatásban, hajrá Dél-Békés! Simonka György országgyűlési képviselő

Dr. Szabó Ervin az orosházi Táncsics gimnáziumban szavazott, ahova családja is elkísérte. A Jobbik jelöltje szerint egy tisztességtelen kampány folyt a programok bemutatása helyett.

Dr. Szabó Ervin, a Jobbik jelöltje bizakodva tekint a jövőbe. – Az eredmények tükrében tisztán kiolvasható, hogy a Jobbik rengeteget erősödött Orosházán – értékelt. Kiemelte, érződik, hogyan érvényesült a választók akarata, ezt tudomásul veszi. – Ismerve a számokat azt látom, a jövőre nézve nagy mozgásterünk van. Orosházán nagyon erősen zártam, úgy gondolom, van jövőkép – fogalmazott. A Jobbik politikusa elmondta, nem csalódott az eredmények miatt. A választópolgároknak köszönetét fejezte ki, hogy rá és pártjára szavaztak, illetve azt üzente: ne legyenek csalódottak, mert lesz változás! Füvesi Sándor, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje csalódottságának adott hangot a választási eredmények ismeretében. – Az a cél, amit az országban kitűztünk, és amiért a változás szövetségét létrehoztuk több párt szövetségeként, az kudarcot szenvedett – értékelte az országos eredményeket. A térség szempontjából kiemelte, marad a változatlanság. – Ha változatlanság marad, akkor maradnak azok a problémák, amelyekről az elmúlt hónapokban beszéltem – fogalmazott. Az MSZP-Párbeszéd politikusa megköszönte a választópolgároknak, hogy pártjára és rá szavaztak, s köszönetét fejezte ki az aktivistáknak, a támogatóknak és a kampánycsapatnak is.

Tisztelt orosházi választópolgárok, tisztelt olvasók!

Április 8-án több mint nyolcmillió választópolgár kezében volt a lehetőség, hogy szavazzon az országgyűlési képviselők választásán, közülük több mint 5 millióan éltek e jogukkal. Köszönöm valamennyiüknek, de legfőképpen az orosháziaknak, akik eleget téve állampolgári joguknak, vasárnap az urnákhoz járulva kinyilvánították akaratukat arról, kikre szeretnék bízni hazánk irányítását, az ország és választókörzetünk, így tehát Orosháza ügyeinek intézését a következő négy esztendőben. Külön köszönöm mindazoknak a választópolgároknak, akik úgy döntöttek, újra bizalmat szavaznak a térség országgyűlési képviselőjének, Simonka Györgynek, valamint az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesz-KDNP pártszövetségnek, s ezzel a már elkezdett munka folytatására, Orosháza és térsége fejlődésére, s nem utolsó sorban saját, illetve gyermekei, unokái biztonságára voksoltak. A többség határozata szerint Orosházát és a választókerület többi települését továbbra is olyan ember vezetheti, akinek szívügye Dél-Békés, annak fejlődése, lakóinak szolgálata. Úgy vélem, jó döntés született, és biztos vagyok abban, hogy Simonka György a következő négy esztendő alatt maradéktalanul bebizonyítja, méltó a további bizalomra. A vasárnapi választáson résztvevők rendkívül nagy száma azt gondolom jelzi, hogy a magyarok számára kiemelten fontos Magyarország szuverenitása, s olyan országot szeretnének, mely képes megvédeni határait, oltalmazni állampolgárait. E feladathoz április 8-án minden eddiginél erősebb felhatalmazást kapott a magyar kormány. Tisztelt Orosháziak!

Az előttünk álló ciklusban továbbra is városunkért és Dél-Békésért dolgozunk majd, ahogyan eddig, úgy ezután is parlamenti képviselőnkkel szoros együttműködésben szolgálva minden orosházi érdekeit és Orosháza város fejlődését.

Dávid Zoltán polgármester

Békés megye 4. számú választókerületében minden rendben zajlott a választás napján – tájékoztatta lapunkat dr. Horváthné dr. Barta Edit, az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda (OEVI) vezetője. Mint megtudtuk, a választás napján a szavazatszámláló bizottságokban 217 személy dolgozott, akik munkáját 38 jegyzőkönyvvezető segítette. Mindemellett az OEVI-ben 40 fő végzett egész napos munkát, akik a választás sikeres lebonyolításának érdekében tevékenykedtek. A választási iroda vezetője elmondta: április 14-én, szombaton érkeznek meg a külképviseleten, illetve átjelentkezéssel leadott szavazatok Orosházára, amelyek megszámlálása szombat délután fog megtörténni. A választás eredményét megállapító döntést az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) hozza meg szombati ülésén.


6

SZOLGÁLTATÓK/MOZAIK

2018. ÁPRILIS 13.

Fontos önnek az autója? Megbízható szakembert keres?

Az autó érdekét szolgálja A tavasz beálltával érdemes szervizelésre vinni autónkat: az abroncscsere, a futóműállítás, a klímaberendezés tisztítása és egyéb komponensek karbantartása a gépjármű élettartamának szempontjából, valamint saját biztonságunk érdekében is létfontosságú. Ehhez nyújt segítséget az Oros-Car Kft. ahol korszerű környezetben, minden gépkocsival kapcsolatos tevékenységet magas szakmai szabvány szerint végeznek. Mi sem bizonyítja jobban a családi vállalkozásként indult Oros-Car sikerét, mint hogy a 22 éves cég Európa egyik legnagyobb szervizhálózatának tagjaként a gépkocsik javítására és karbantartására specializálódva, a legkorszerűbb műszaki felszereltséggel rendelkezik. Hat évvel ezelőtt csatlakoztak a Bosch Car szervizhálózathoz, amely nemcsak modern gépi, illetve technológiai elvárásokat követel meg az orosházi vállalkozástól, hanem szakképzett munkavállalókat is. Az Oros-Car telephelyén Nagy Szilárd szervizveze-

tővel beszélgettünk, aki három fontosabb tavaszi teendőt javasolt az autótulajdonosoknak. – A gumi- és kerékcsereszolgáltatásunkban teljes körű kiszolgálást végzünk: nemcsak cserére van lehetőség, hanem a gumiabroncsok beszerzésére, tárolására és az abroncsnyomás-figyelő kalibrálására is. Utóbbihoz speciális gépet vásároltunk, amivel ös�szehangoljuk a kerekekben található jeladó rendszert.

– A futómű beállítása mindenképpen javasolt, mert hosszú távon az autó érdekét szolgálja – magyarázta a szervizvezető, hozzátéve: a futóműállítás az autó stabilitásának szempontjából és az egyenletes gumikopás miatt fontos. Az utak egyenletlenségéből fakadóan elmozdulhat, de előfordulhat alul- vagy túlkormányzottság is, ha nincs jól beállítva. A futóművek beállításához egy korszerű négyfejes, computeres berendezést

használunk. Szervizünkben május 15-ig kedvezményesen, 3.990 forintért végezzük a futóművek beállítását, amelyhez előzetes bejelentkezés szükséges. Nagy Szilárd kiemelte: a klímaberendezés tisztítása azért fontos, mert a leállási időszakban a szellőzőrendszerben felhalmozódnak az egészségkárosító baktériumok. Ehhez két módszert alkalmaznak. Az egyik a vegyszeres tisztítás, melynek során a fertőtlenítőszert a szellőzőrendszerbe juttatják, ami itt fejti ki hatását. A másik az ultrahangos klímatisztítás, amikor is egy berendezés a tisztítófolyadékot 5 mikron alá porlasztja, így az a teljes légcsatornában és a lepárologtatón is elpusztítja a kórokozókat. A klímatisztítás részeként a pollenszűrő cseréje is ajánlott. Az Oros-Car Kft. megalakulása óta folyamatosan bővítette tevékenységét, melynek eredményeképpen mára városunk egyik legtöbb szolgáltatását nyújtó márkafüggetlen javítóbázisa lett. Tevékenységeiről bővebben az oroscar.hu oldalon tájékozódhat.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Szeretem látni az elégedett vevőt Bravúros eredmény Egy másodosztályú vasárukat értékesítő kis telepből indult, és már huszonnyolc éve áll a lakosság szolgálatában a Vasex. Folyamatosan és a vásárlói igényeket követve változik, alakul, bővül. Mint minden sikeres vállalkozás, úgy a Vasex Kft. mögött is egy elhivatott, lelkiismeretes főnök áll. Sikeres vállalkozókat bemutató sorozatunkban Polyák János ügyvezetővel beszélgettünk a múltról, jelenről, sikerekről, próbatételekről, melyek az elmúlt 28 évet jelentik. – Az Orosházi Állami Gazdaságban ’86 tájékán zajlott a Dunai Vasmű másodosztályú termékeinek az értékesítése, melynek megszervezésével, felépítésével engem bíztak meg. A gazdaság egyszemélyes kft.-jét vezettem, míg fel nem mondtak. A Tropika Kft.-ben folytattam, amelynek negyvenegy tulajdonosa volt. Azt láttam megvalósítható jövőnek, ha megvásárolom ezt a csődközeli céget, és magam próbálom felvirágoztatni. Két hét alatt eladtam lakást, kocsit, garázst, és a feleségemmel együtt megtettük ezt a merész lépést. 1993 óta vagyunk Vasex Kft. – mesél a kezdetekről Polyák János. Édesapjával és két alkalmazottal indult az akkor még pici cég, melyet némi öniróniával így jellemez az

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tudományos cikkíró pályázatán második helyen végzett a Táncsics Mihály gimnázium tizedikes diákja, Halter Luca. Fantasztikus eredményt ért el a Táncsics Mihály gimnázium tanulója, a 10. B osztályos Halter Luca. A fiatal lány a második helyet szerezte meg az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium Móra Tehetség-

gondozó Tagozat tudományos cikkíró pályázatán. Témájának a szelektív hulladékgyűjtést választotta, és igen részletes kutatómunkát végzett ezzel kapcsolatban. A tudományos cikk elkészítését szakmailag az iskola részéről Francziszti László irányította. A pályázatra írt cikke az SZTE Móra Akadémia Szakkollégiumi Tanulmánykötetében fog megjelenni. Bojtor Zalán

ÁLLÁSHIRDETÉS Orosháza Város Önkormányzat

Egységes Szociális Központ állást hirdet Az ügyvezető a kéziszerszámrészlegen ügyvezető: – Kiálltunk az ajtó elé, elfordítottuk a fejünket jobbra, aztán balra, és kész volt a leltár. A szögvasak, zártszelvények mellett idővel felmerült az igény a megmunkálásukhoz szükséges hegesztéstechnikai gépek, elektródák, csiszoló- és vágóeszközök iránt, így ezekkel bővítették a kínálatot. Ment is szépen az üzlet, egészen a válságig. – 2006 és 2008 között sokmilliós veszteséget kellett elkönyvelnünk; sok számlánkat nem fizették ki a közben tönkrement vállalkozók. Azt is láttuk, hogy a válságot követő fellendülés időszaka kor-

szerűbb kiszolgálást, nagyobb választékot követel meg. Akkor építettük össze a két nagy épületünket, és alakítottuk ki a ma látható ezer négyzetméteres áruházat. A Vasex jelenleg vasrészlegből, festékrészlegből, szerszám-, munkavédelemés építőanyag-részlegből áll. Minden részleg árukészlete és kiszolgálása szakáruházi, szakbolti szintű, Orosházán és vonzáskörzetében ilyen integrált vállalkozás nincs másik – teszi hozzá büszkén. A kis- és középvállalkozások számára a multikkal szemben a túlélést az üzletláncrendszer biztosíthatja. Ezért öt évvel ezelőtt a Va-

Fotó: Kecskeméti Krisztina

sex is rálépett erre az útra. – A Let's do it egy ausztriai székhelyű franchise. Ez azt jelenti, hogy kapjuk az arculatot, a marketinget, a ruházatot és az árukészletet. Több száz üzlet tapasztalatai alapján alakítják ki a korszerű és optimális stratégiát – mondja a legújabb időkről az ügyvezető. Sok mindenről lehetne még beszélgetni Polyák Jánossal, például a fociról, hisz maga is labdarúgó volt, vagy a Rotary Klubról és a Vasex rendezvényeket támogató tevékenységéről, de ezek már későbbi írások témái legyenek! Csányi József

kisgyermeknevelő, és 4 órás házi segítségnyújtásban dolgozó gondozó munkakör betöltésére. Személyes meghallgatásra 2018. április 17-én, 8 órakor kerül sor. Helyszín: 5900 Orosháza, Teréz u. 14.

Nyílt nappal egybekötött beiratkozás a Kisharang Bölcsődében Az OVÖ ESZK Kisharang Bölcsőde (5900 Orosháza, Zöldfa utca 8–10.) nyílt nappal egybekötött beiratkozást tart

2018. április 23-án és 24-én, 9 órától 10.30-ig. A program keretén belül a szülők betekintést nyerhetnek a bölcsődei csoportok életébe és megismerkedhetnek az intézmény kisgyermeknevelőivel. A bölcsőde a tervek szerint 2018 őszétől két helyen várja a kisgyermekeket: 5900 Orosháza, Zöldfa utca 8–10. és az 5900 Orosháza, Könd utcai óvoda jelenleg kialakítás alatt álló új bölcsődéje. Azok a szülők, akik szeretnék ezeken a napokon a bölcsődei beiratkozást megtenni, vigyék magukkal a gyermekük lakcím- és tajkártyáját, valamint az édesanya személyi igazolványát, lakcímkártyáját és tajkártyáját. Érdeklődni a 06 (70) 466-6551-es telefonszámon lehet.


7

SPORT

2018. ÁPRILIS 13.

Az elmúlt évek egyik legerősebb kontinensviadalán az orosházi karatésok

Tanulságos Európa-bajnokság

Az Európa-bajnokság után sincs megállás, már itthon készülnek az orosházi karatésok zajlott küzdelmet. A legjobb négy közé jutásért ismét egy örmény harcos következett. Ezen a találkozón a bírókon

TOLDI-EZÜST A MAGYAR BAJNOKSÁGRÓL Csepcsényi Zoltán már az első versenyén remekelt, és a dobogó második fokára állhatott fel 265 kg-ot teljesítve. Hajdúszoboszlón rendezték meg a hétvégén a Raw Felhúzó Magyar Bajnokságot, ahol az Orosházi Toldi SE is képviseltette magát. Csepcsényi Zoltán a 120 kg-os kategóriában mutatta meg, hogy számolni kell vele, annak ellenére, hogy az első versenye volt – tudtuk meg a helyi klub szerkesztőségünkhöz eljuttatott beszámolójából. Az orosházi sportoló nagy csatában meglepetést okozott ellenfeleinek. Felülmúlta az eddigi, edzésen elért eredményét, és a 265 kg-ot sikeresen teljesítve, ezüstéremmel zárt a hajdúszoboszlói magyar bajnokságon. -tk

Magyar Kupán a CSIKO-BOAT SE

Szép eredmények Az országos seregszemle első, fővárosi fordulóján álltak helyt az orosházi fiatalok, edzőjük, Csiki Rebeka szerint visszaigazolást kaptak, beérik a kitartó munka gyümölcse. Budapest adott otthont április 7-én az Aerobik Magyar Kupa első fordulójának, melyen több mint harminc gyermek képviselte az orosházi CSIKO-BOAT SE-t. Eredményeik a következők: Up 4 challenge csapat 9. hely, Up 4 basic trió 10. hely, Up 3 challenge csapat 7. hely, Up 2 challenge

„A” csapat 4. hely, Up 2 challenge „B” csapat 9. hely, Up 2 basic trió 24. hely, Up 2 basic egyéni 22. hely. – Amióta versenyzünk, ez volt az első olyan megmérettetés, amikor visszaigazolást kaptunk, hogy a befektetett munka megéri, országos versenyen kaptunk elismerést erről – összegez az orosházi lányok vezetőedzője, Csiki Rebeka, hozzátéve, ez a szép eredmény további erőt ad ahhoz, hogy még nagyobb energiával és lelkesedéssel folytassák az örömteli, küzdelmes munkát. -kv

kívül mindenki a magyar fiút látta jobbnak, a bírák a hazai versenyzőt hozták ki győztesnek. A két orosházi edzőjét,

shihan Zsiga Zsoltot kérdeztük a jereváni tapasztalatokról. – Láng Zsoltitól, őszintén szólva, jobb szereplést

vártam. Érzésem szerint a tudása alapján be kellett volna jutnia a nyolcba. Sajnos ez most nem sikerült. Ifj. Zsiga Zsolt szépen és eredményesen küzdött, míg az örmény ellenfele ellen el nem meszelték. A négy közé jutásért vívott küzdelemben Zsolt volt jobb, aki megnézi a meccs felvételét, maga is elbírálhatja. Érzésem szerint neki kellett volna továbbjutnia, és akkor bemehetett volna a döntőbe is – összegezte shihan Zsiga Zsolt. A Jerevánban szerepelt két orosházi karatés következő megmérettetése ezúttal eltérő lesz. Láng Zsolt a lengyelországi utánpótlás Európa-bajnokságán szerepel májusban, sensei Zsiga Zsolt pedig a szeptemberi londoni British Openre készül. Csányi József

Veretlen szériában az ONKC

Birkózás: OBE-érmek Csongrádról

Döntetlennel zárult az orosházi női kézilabdázók szegedi vendégjátéka április 7-én. Szombaton már hazai pályán kell helytállniuk Papp László tanítványainak.

Szombaton sem pihentek az Orosházi Birkózó Egyesület (OBE) versenyzői, ezúttal Csongrádra utaztak és tértek haza érmekkel.

Bravúros egál Rosszul kezdett az OXXO Energy Orosházi NKC, nyolc perc után négy góllal vezetett a hazai együttes. Ekkor időt kért a vendégek vezetőedzője, sokáig mégsem használt az egyperces pihenő. Az első félidő hajrájában azonban magukra találtak az orosháziak, és két gólra felzárkóztak. A második játékrészben feljavult a vendégek védelme, aminek a 44. percben lett meg az eredménye, hiszen ekkor hosszú idő után ismét egált mutatott az eredményjelző. Innentől fej fej mellett haladtak a felek, sőt a hajrában még az előnyt is megszerezte az ONKC. Izgalmas végjátékban végül 31-31-es döntetlennel zárult az összecsapás, melyben az ifjúsági korú hálóőrnek, Késmárki Katának is nagy szerepe volt. Ezzel értékes pontot szereztek az egyik

Fotó: Kecskeméti K.

Huszonöt ország mintegy hatszáz versenyzője vett részt az elmúlt évek egyik legerősebb kontinensviadalán. Láng Zsolt -70 kg-ban, ifj. Zsiga Zsolt -80 kg-ban lépett tatamira a két „legsűrűbb” mezőnyben. Láng Zsolt sajnos kiesett a legjobb tizenhat közé jutásért egy örmény versenyző ellen. Ifj. Zsiga Zsoltnak első összecsapásán a hazaiak egyik versenyzőjével kellett megküzdenie. Ezt sikerrel vette az orosháziak kiválósága, csakúgy, mint a következő, iráni ellenfelével

Fotó: Rosta T.

Az örményországi Jerevánban rendezték a hét végén az IFK világszervezet Európa-bajnokságát. Két orosházi karatés, ifj. Zsiga Zsolt és Láng Zsolt is ott volt a magyar színeket képviselő sportolók között.

bajnokaspiráns otthonában. Papp László a találkozó utáni értékelésében megfogalmazta, hogy a védekezés és a második félidőben mutatott játék hozta meg a sikert. A női kézilabdázók legközelebb hazai környezetben mérkőznek meg az NB I/B-ben hetedik helyen álló Pénzügyőr ellen. A találkozó szombaton 18 órától kezdődik az Eötvös-csarnokban. Patakfalvi

Csongrád adott otthont a Területi Szabadfogású Magyar Bajnokságnak a diák I. és diák II. korcsoportban versenyző fiatal birkózók számára. A megmérettetésen az OBE-t nyolc versenyző képviselte. Az egyesület beszámolója szerint sikerült bebizonyítaniuk, hogy helyük van a magyar birkózásban. Az összes versenyző kitett magáért mérkőzéseiken, és meg is lett az áldozatos edzésmunka eredménye. A diák II-esek közt Bódi Csaba és Tóth Dominik is felállhattak a dobogóra, de egy korosztállyal feljebb a diák I-esek közt is szép eredmények születtek. Dobogós helyen végzett még Bakos Ferenc, Berke Milán, Boros Norman és Czikora Dániel. A legjobb helyezést viszont Debreczeni Tamásnak sikerült elérnie, aki a 76 kilogrammosok mezőnyében meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. BZ

Rákóczi-rövidzárlat

Hétvégi sikerek

Rákóczi Vasas SE – Méhkerék SE 0-6 (0-2). Rákóczitelep, 120 néző. V.: Pájer T. Rákóczi: Tóth K. – Kiss Z., Ludányi, Németh, Sajti – Bogár, Vili – Boros B., Kánya (Kolozsvári J.), Dudás (Márki) – Mazán. Edző: Gyimesi András. Gólszerzők: Vass (2), Sztojka, Juhász, Boros (öngól), Geiger. Gyimesi András: – Ez az eredmény nem volt benne a játékban. Az adódó

Kaposvár volt a házigazdája a junior szabadfogású birkózók második minősítési versenyének. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klubot ketten képviselték, Rácz Richárd és Lakatos Angelo is az 57 kilósok közt állt rajthoz. Rácz Richárd

A rájátszás első fordulójában a Rákóczi nyolcvan percen át derekasan helytállt, az utolsó percekben viszont „potyogtak” a gólok.

A Rákóczi Vasas több hónap után ismét a megszokott környeFotó: Rosta Tibor zetben, a rákóczitelepi sportpályán mérkőzött lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni, a végére sajnos a hitünket is elvesztettük.

A Rákóczi Vasas április 14-én 16.30 órakor Körösladányban lép pályára. betkó

A február 11-i forduló után ismét Kaposvár adott otthont a junior szabadfogású férfi és női birkózók minősítési versenyének. Az Orosházi Spartacus birkózói itt és a Csongrádon rendezett diák területi bajnokságon is jó teljesítményt nyújtottak.

végül ezüstérmet szerzett, de Lakatos Angelo sem vallott szégyent, ő a negyedik helyen végzett. A diák I. és diák II-es korosztály versenyzői nyolc fővel vettek részt Csongrádon, a területi bajnokság fordulójában. Somogyvári Milán utóbbi korosztályban meg sem állt a győzelemig, de Cziráki Nikolett is felállhatott a dobogó harmadik fokára. A diák I-sek közt is hasonlóan szép eredmények születtek, hiszen Erőss Richárd második, Laczkó Petra pedig harmadik lett. Bojtor Z.

HÁTGERINC KUPA Az Orosháza Úszó Egyesület sikeresen szerepelt április 7-én a hódmezővásárhelyi VI. Hátgerinc Kupán. – Kilenc orosházi versenyzőnk 48-szor állt rajtkőre az 50, 100, 200 méteres számokban. Az éremtáblázaton fiataljaink a 8. helyen végeztek – adta hírül Selmeczi Edit edző. Ezüstérmes: Bogár Viktória: 100 m gyorsúszás, 200 m hátúszás. Bronzérmes: Bogár Viktória: 100 m hátúszás, 200 m gyorsúszás. Legközelebb április 14-én Békéscsabán, a Nyuszi Kupán csobbannak Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai. bt

ULE-VERESÉG Vereséget szenvedett az OMTK-ULE csapata a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság rájátszásának első fordulójában. Mezőkovácsházi TE – OMTK-ULE 3-2 (3-1). Mezőkovácsháza, 100 néző. Vezette: Fűri I. Orosháza: Marunák – Kiss G. (Horváth M.), Futaki, Szabó N., Fejes, Deli, Mucsi (Szabó Á.), Kasza, Barna (Buza), Simon, Sindel. Edző: Czollner Gábor. Gólszerzők: Mittnacht, Sódar, Marofka, ill. Sindel, Szabó N. Czollner Gábor: – Egyre inkább beigazolódik az a tény, hogy a csapatunk mentálisan alkalmatlan a bajnokság megnyerésére. BT

GÓLZÁPOROS EDZŐMECCS ContiTech FKSE-Algyő – Orosházi FKSE-LINAMAR 3936 (21-16). Felkészülési férfi kézilabda-mérkőzés, Algyő, 15 néző. V.: Juhász, Szilágyi. A háromhetes bajnoki szünetet kihasználva felkészülési találkozókat játszik NB I-es férfi kézilabdacsapatunk. A hasznosnak bizonyult keddi, algyői meccset pénteken újabb tesztmérkőzés követi, az NB I-es Cegléd otthonába látogatnak. -t

VÁROSI FOCI Újabb fordulót rendeztek a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. A felsőház eredményei: Edit Optika-Hungária – OROS-Linamar 7-4, Makk 7 – Edit Optika-Hungária 7-7, KAZSZER FC – Gringo Burger FC 1-2, Liget SC-Orosnetwork – Geli's 2-10, OROS-Linamar – Aranyodi A.B. Otthon 2 FC 4-2. Az alsóház eredményei: Telepi Ászok – AKG Zrt. 9-5, Szkaliczki és Társai Kft. – Barátság-Orosfarm SC 1-2, Linamar FC – El-Toro FC 1-7, Montana – Boca Juniors 3-2. A bajnokságot a Geli’s vezeti. Részletek az OrosCafén. Bt

HÚSVÉTI ÉRMEK Az orosházi csapatokhoz hasonlóan a nagyszénási birkózók is részt vettek a húsvéti Nyuszi Kupán, melynek Mezőhegyes adott otthont. A 21 csapatot felvonultató mezőnyben 13 versenyzővel képviseltették magukat, és többen is felállhattak a dobogóra. Saját súlycsoportjában Dajka Melinda, Lakatos Dominika, Mészáros Magdolna és Szilasi János sem talált legyőzőre, győzelemmel járultak hozzá a csapat teljesítményéhez. Csatári Edit, Dajka Vivien, Horváth Renátó, Kiss György, Kontra Bence és Plesovszki Milán sem vallottak szégyent, mindannyian dobogón végeztek. bz


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Gombkötő Sándor és Nagy Ágnes fia Ádám, Husvéth Zsolt és Zalai Hajnalka fia Levente Házasságot kötöttek Szendi-Horváth Zoltán József és Csernus Piroska, Barna Imre és Balog Csilla

PATIKAÜGYELET Április 9-től április 15-ig: Csillag Patika Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183 Április 16-tól április 22-ig: Pingvin Patika Orosháza, Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin április 13án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés április 14-én, szombaton 15:30-tól és április 15-én, vasárnap 11:30-tól.

2018. ÁPRILIS 13

A digitalizáció mindenkié – Szakmai nap a Kodolányin

Ez nem a jövő, ez a jelen Robotok, okos eszközök, technikai fejlesztések és megannyi előadás várta az érdeklődőket a Kodolányi János Főiskola csütörtöki szakmai napján. A megjelentek olyan vezető informatikai cégekkel találkozhattak testközelből, mint az ACER vagy a HP, az előadásokon pedig megismerkedhettek magával a jövővel. A hos�szú távú cél, hogy Orosháza egyetemi várossá váljon. Már több mint egy éve, hogy a Kodolányi János Főiskola áthelyezte székhelyét Székesfehérvárról Orosházára. Az elmúlt időszakban fejlesztések sorozata ment végbe az intézményben, melyek a helyi minőségi felsőoktatást hivatottak megteremteni Orosházán. A főiskola a PC Trade Systems Kft.-vel közösen valósította meg azt a szakmai napot, melyen a jövő technológiáját tárták az érdeklődők elé. Az április 12-i programsorozatban több olyan prezentáció is helyet kapott, ahol oktatás és technológia kapcsolatát vázolták az előadók. A fiatalok figyelmét a megannyi technikai gépezet keltette fel. A legújabb laptopoktól kezdve, a 3 dimenziós nyomtatáson át, egészen a LEGO alkatrészekből készült robotokig mind megtalálható volt a Gyopárosi úti intézményben. A szakmai napot dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója nyitotta meg. Beszédében kiemelte, a technológia és a digitalizáció rohamosan fejlődik,

Nagy sikere volt a robotkarnak és a legújabb laptopoknak ma már egy okostelefon is elegendő ahhoz, hogy megmérjük pulzusunkat, és akár egy egész kórképet kapjunk magunkról. Lapunknak elmondta, a fiataloknak, a globalizációnak és az éppen zajló negyedik ipari forradalomnak köszönhetően, nem kell elhagyniuk Orosházát, valamint Békés megyét. – Nagy örömmel töltött el, mikor beléptem a főiskola épületébe, és ilyen sok fiatallal találkoztam. Mindig azt mondom, hogy a fiataloké a jövő, ezért nagyon fontos, hogy megszólítsuk őket. Ezek a rendezvé-

nyek nagy jelentőséggel bírnak. A diákok megtapasztalhatják a globalizáció fejlődésével azt, hogy nem kell elhagyniuk otthonukat ahhoz, hogy tanulhassanak, vagy dolgozzanak. Az az innovatív gondolkodás, az oktatáshoz és a kutatáshoz való rálátás, ami ehhez szükséges, az a Kodolányi János Főiskolán adott – mondta a főigazgató. A főiskola rektora, dr. Szabó Péter beszédében elmondta, amit most élünk meg, az nem a jövő, hanem a jelen. A folyamatos technikai fejlődésnek köszönhetően az oktatásban is

Fotó: Kecskeméti Krisztina

minőségi és korszerű változások mennek végbe. Lapunknak hangsúlyozta, a főiskola folyamatosan azon dolgozik, hogy fejlesszék az oktatást, ehhez pedig elengedhetetlen az informatikai előrelépés. – A felsőoktatást sem kerülheti el a digitális forradalom. Mi távoktatási programokkal már régóta jelen vagyunk, most ennek a továbbfejlesztésén dolgozunk. Az a célom, hogy a Kodolányi János Főiskola minden hallgatója digitális támogatást kapjon, ezt nappali tagozattól egészen a távoktatási

programig gondoljuk megvalósítani. Olyan előadókat hívtunk meg a szakmai napra, akik már nagyon komoly tapasztalattal rendelkeznek az informatikai eszközök pedagógiai felhasználásával kapcsolatban, hiszen nekünk is van még mit tanulnunk – nyilatkozta a rektor. Hosszú évekig tartó, munkával teli út vezetett ahhoz, hogy a főiskola Orosházát válassza székhelyéül, majd folyamatos fejlődéssel kínáljon minőségi, a helyi igényekre alapozott oktatást a fiataloknak. – Évek óta dolgozunk a városvezetéssel azon, hogy Orosháza egyetemi város legyen. A legfontosabb lépések megtörténtek: a Kodolányi főiskola Orosházát választotta székhelyéül, a hallgatók száma gyarapszik, és olyan új szakokat tudunk indítani, amelyekkel az intézmény és egyben a város szoftverfejlesztő és informatikai bázissá válhat – emelte ki lapunknak Simonka György országgyűlési képviselő hozzátéve, a tudomány idevonzásával olyan kutatások, fejlesztések valósulnak meg, melyek már középtávon is robbanásszerű béremelkedést, a vállalkozók számára profitnövekedést, egész Dél-Békés számára pedig fejlődést hozhatnak. Az orosházi szakmai nap remek alkalom volt azoknak a diákoknak, akik útkeresés előtt állnak, de szeretnének helyben boldogulni, valamint azoknak a tanároknak, akik az oktatás területén szeretnék kihozni munkájukból a maximumot. Tóth Dániel

KUTYASZORÍTÓ Csupor egy lakatlan tanyán keresett menedéket magának. Néha kiszaladt az útra, élelmet keresett, majd gyorsan visszament és elbújt. Eleinte barátságtalan volt az állatvédőkkel, de a finom falatok láttán hamar megbékült. A menhelyen gyorsan beilleszkedett, társait elfogadta. Nyugodt, csendes, kiegyensúlyozott szuka kutya. Értelmes, könnyen kezelhető, ragaszkodó, szeretetre méltó. Gazdájához hűséges, de nem erőszakos, éber, jó házőrző, igazi családbarát kutyus, Szikháton várja gazdiját. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • f acebook.com/kutyamenhely/ •Á llatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.