2018.05.25/20. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. MÁJUS 25. • XXIII. ÉVFOLYAM • 20. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Három hét a felkészülésre

2

– Lezárultak az írásbelik, jöhetnek a szóbeli vizsgák

Megújul a dinnyés út több szakasza

3

– Júliusban indul az orosházi Aradi utca fejlesztése

7

Kézilabda három napon át

– Minden eddiginél nagyobb mezőny gyűlt össze

– Kezdetét vette az Orosházi Nyár

Megkezdődött a Könd utcai óvoda felújítása

Fejlesztések az orosházi családokért

 Elindult a kivitelezés a Könd utcán, több mint félmilliárd forintból összesen három óvoda újul meg Orosházán a következő időszakban. A Könd utcáról már a Töhötöm utcára költöztek a gyerekek és nevelőik, akiket a fejlesztés után egy korszerű, 21. századi, a szülői igényeket figyelembe véve bölcsődei csoportszobával bővült intézmény várja majd. A térség hatékony érdekképviseletének is köszönhetően hosszú évek óta várt beruházások valósulnak meg a városban.

Elsőként a Könd utcai óvodában indult el a kivitelezés: május 11-én megtörtént a munkaterület átadása. Az intézményben az energetikai korszerűsítés mellett két, összesen 24 kisgyermek befogadására alkalmas és hat új munkavállaló foglalkoztatását biztosító bölcsődei csoportszobát is kialakítanak, a férőhelyek iránt már most nagy az érdeklődés. – A szülői igényeket és az óvodavezetés javaslatait is figyelembe vevő projektünk célja, hogy az orosházi

A felújítás idején a Töhötöm utcai nyugdíjasházban helyezték el az óvodásokat gyerekek korszerű, biztonságos, esztétikus környezetben fejlődjenek, töltsék mindennapjaikat, és az intézmények dolgozóinak is a legjobb körülmények járnak – összegez Elekes Lajos alpolgármester.

– Orosháza mellett valamennyi dél-békési településen óvoda-, bölcsőde- és iskolakorszerűsítések valósulnak meg. Az elmúlt években majdnem minden intézménybe eljutottam, a helyi igényeket polgármester kollegá-

Fotó: Bakos Viktória

immal felmértük, és abból a célunkból, hogy a gyerekek érdekében minden fejlesztést és oktatást szolgáló lehetőséget biztosítanunk kell, a jövőben sem fogunk engedni, még akkor sem, ha ez sok esetben konfliktusokat szül ellenérde-

8

Beindult a buli

keltjeinkkel szemben – hangsúlyozza Simonka György országgyűlési képviselő. A Könd utcai ovisokat a felújítás ideje alatt – az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete felajánlásának köszönhetően – a Töhötöm utcai nyugdíjasházban helyezik el. – Miután megteremtettük a működéshez szükséges tárgyi és személyi feltételeket, az óvodások május 14-én beköltöztek a Töhötöm utcai épületbe. Rendkívül hálásak vagyunk a nyugdíjasegyesületnek, hiszen tudjuk, hogy nem könnyű még átmeneti időre sem megválni a székházuktól – mondta el lapunknak Németh Gabriella, az önkormányzati óvoda vezetője. Az orosházi önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében összesen 250 millió forintból fejlesztheti a Könd utcai mellett a Lehet utcai óvodát, valamint az Orosházi Református Egyházközség is eredményesen pályázott, több mint 270 millió forintból valósul meg a Forrás Református Óvoda fejlesztése és bővítése. OÉ

Születés Hete májusban A Születés Hete kapcsán az édesanyáknak és a leendő anyukáknak tartanak előadásokat az Orosházi Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának, a kórház védőnői szolgálatának és a Nagycsaládosok Egyesülete Orosháza munkatársai. Május 31-én, 9.30-kor kezdődnek a programok a kórház szakrendelőjének nagytermében. Az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a várandósságról, a vajúdásról, bemutatják az Orosházi Kórház szülészetén bevezetett fejlesztéseket. Az érdeklődők megismerkedhetnek az „Aranyóra” jelentőségével, a rooming-in rendszer fontosságával, a kismamajóga jótékony hatásával, a Krio Intézet képviselője pedig az őssejtlevételről, -tárolásról tart ismertetőt. Amíg az anyukák az előadásokat hallgatják, addig a gyerekeket kézműves foglalkozással várják. GDB KAZSZER TENISZ KLUB

Orosháza, Vásárhelyi út 55–57.

TÖLTSE SZABADIDEJÉT MOZGÁSSAL! – Kedvezményes csoportos tenisztanfolyam óvodáskortól – Pályabérlési lehetőség TENISZTÁBOR IDEJE: június 25–29. július 9–13. zen ntkez l! zőné n, jele iszed lődjö Érdek Zoltán ten 82 1 a 9 y n 1 o 1 Geleg 06 (20) 3

Keressen minket a facebookon: Kazszer Tenisz Klub

Hét csapat vállalta a szellemet és testet próbára tevő megmérettetést Gyopároson

Regionális haditorna a Tudásparkban  A Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezete minden évben haditornán teszteli a tanulóifjúság honvédelmi képességeit. Az elmúlt tizenhat évben hagyománnyá vált, hogy a szervezet orosházi csoportja minden tavasszal városi-regionális haditornát rendez. Az idei versenyt a Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma egyik oktatási telephelyén szervezték meg, az elmúlt hét végén.

Az ünnepélyes megnyitón Antal László orosházi városi elnök, önkormányzati képviselő mint házigazda köszöntötte a résztvevőket, majd a megyei szervezet alelnöke, Gulyás László alezredes tolmácsolta az elnökség üdvözletét. A szombati megmérettetést hét csapat vállalta, öt harcászattal kapcsolatos feladatot kellett teljesíteniük. A fiatalok az I. világháború eseményeit felölelő feladatlap kitöltésével kezdték a versenyt, majd következett a füves-dombos területen való

Mit sem ér a haditorna lövészet nélkül

Fotó: MATASZ

terepfutás gyakorlógránátdobással, sebesültszállítással, kúszással ,,színesített” akadálypályán. Valamire való haditorna mit sem ér lövészet nélkül; a négytagú csapatok légpuskalövészeten vettek részt. A feladatok sorát az AK–47 típusú gépkarabély szét- és összeszerelése zárta. Azok a versenyzők sem unatkoztak, akik éppen várakoztak, mert közben megtekinthették a kivonuló tűzoltókocsi eszközeit, beülhettek a baleseti helyszínelő rendőrök autójába, és megismer-

kedhettek a hagyományos magyar szablyavívás rejtelmeivel is. A versenyt az orosházi Kossuth Lajos iskola ,,Benzoil- Engomin-Metiliszter” csapata nyerte, a Székács József Evangélikus Gimnázium, EVA I csapata előtt. A jó hagyomány tehát folytatódott, és a felkészült, lelkes csapatok vidám hangulatban töltötték el a délelőttöt. A diákok egy része így remélhetőleg örömmel vesz részt az őszi, Békéscsabán rendezendő megyei haditornán. Csányi József


2

KÖZÉLET

2018. MÁJUS 25.

Az anyanyelv Érettségi: lezárultak az írásbelik, jöhetnek a szóbeli vizsgák a nemzettudat kovásza Fotó: Bakos Viktória

Három hét a felkészülésre

Számos életútról számoltak be azon személyek, akik május 24-én tették le magyar állampolgársági esküjüket a városházán. A négy ünnepeltet Dávid Zoltán köszöntötte. A polgármester hangsúlyozta: a magyarság nem papírok kérdése, hanem a szívé és a léleké. A friss magyar állampolgárok az ünnepséget követően beszéltek életútjukról: volt olyan, aki Romániából érkezett, de a családja hazánkhoz köti, hallottunk olyan történetet, amelyben a szerelem vagy éppen a honvágy vezetett Magyarországra. Bővebben az Oroscafén. KD

 Az utolsó írásbeli feladatlapokat is kitöltötték az érettségizők, akik május 25én olasz nyelvből, egy nappal korábban katonai alapismeretekből, természettudományból és pszichológiából adtak számot tudásukról. A próbatétel ezzel nem ért véget, néhány hét, és kezdődnek a szóbeli vizsgák.

„Hasonlított a korábbiakhoz.” „A matek szerintem nagyon nehéz volt.” „Úgy érzem, jól sikerült” – ilyen, és hasonló vélemények fogalmazódtak meg a végzős diákokban az írásbeli vizsgákat követően, és persze az is, hogy a szóbeli sem lesz sétagalopp. A Táncsics Mihály gimnáziumban 276-an érettségiznek, középszinten legtöbben matematikából és angolból, utóbbi emelt szinten is a legnépszerűbb. A matematika kivételével minden tantárgy-

A szóbeli vizsgákig közel egy hónap áll rendelkezésre ból kell szóbelizni. A vizsgák Makuláné Gulicska Valéria intézményvezető-helyettes tájékoztatása szerint június 18-án kezdődnek, az utolsó vizsganap június 27-e.

Jön a VI. Kéklámpás Nap

más iskolából érkezők, illetve munka mellett újabb érettségit vállalók is – avatott be a részletekbe. A Gyulai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos

Importzöldségnek híg a leve?

 Rendőrök, tűzoltók, mentősök – a mindennapi hősök, akikkel legtöbbször a híradásokban találkozunk. A városi kéklámpás napokon ez mára megváltozott, június 9-én immár hatodik alkalommal rendezik meg. Akcióval teli, látványos bemutatók, felvonulás és vetélkedők a megelőzés jegyében. Erről szól a VI. Kéklámpás Nap is, amely múlt pénteken a szervezés végső fázisába lépett. – A cél idén sem változott. Testközelből mutatnánk be a tűzoltóság, rendőrség, mentősök mindennapi munkáját. Tavaly a honvédség és a készenléti rendőrök és állománya is csatlakozott – nem akármilyen bemutatóval – ,ezúttal a katasztrófavédelem kötelékébe tartozó kéményseprők is megmutatják, mire kell odafigyelni a kéménytüzek esetében – sorolta Vincze Tibor, az Őrizd a Lángot Alapítvány kuratóriumi elnöke, az esemény főszervezője. A megbeszélés végén a szervezők bejárták a helyszíneket, hogy június 9-én minden gördülékenyen menjen, ahogy az elmúlt években megszokhattuk. pá

– Hat bizottságba osztottuk be az érettségizőket, a végzősök mellett mindegyikben vannak előrehozott érettségi vizsgát tevő 10. és 11. évfolyamos tanulók, háromban pedig

Fotó: MTI, képünk illusztráció

szakgimnáziumában nyolcvanheten kezdték meg rendes, előrehozott, ismétlő vagy kiegészítő vizsgájukat tizenhárom tantárgyból. Az emelt szintnek hárman vágtak neki, egyikük informatikából, ketten pedig társadalomismeretből. Mint Kissné Lenkei Diána idegen nyelv munkaközösségvezető elmondta, az idei középszintű angol érettségi feladatsor a gyengébb képességű diákoknak is kedvezett, az íráskészséget mérő feladatlap a korábbi évekéhez hasonlóan épült fel. – A szóbeli vizsgákig közel egy hónap áll rendelkezésre. Ezalatt mindenki tanulmányozza a tíz témakört, amelyekből kérdéseket, szituációkat és képeket kap majd a vizsgán. Akinek jól sikerül az érettségije, megpróbálkozhat az alapfokú nyelvvizsgával – hívta fel a diákok figyelmét a tavaly óta élő lehetőségre. PE

Figyeljünk növényeinkre a hirtelen melegben

Fotó: Rosta Tibor

Kerti munkák  A roppant rövidre sikeredett tavasz, és a beköszöntött áprilisi nyár nemcsak a nagyüzemi mezőgazdaságban állította feladat elé a gazdákat, de kissé összekócolta az évek alatt beidegződött munkarendet is a kiskertekben.

Emlékszem 2018 tavaszára, egy szép keddi napra esett – mondja a régi vicc, és ebben az esetben, ha túloz is, nem sokat. Rövidke lett idén a tavasz, hisz József-napkor, március 19-én még esett a hó, áprilisban pedig már a harminc fok környékét ,,döngette” a hőmérők higanyszála. Az első tavaszi munka a kertekben a metszés. Idén késve tudtunk ehhez hozzáfogni. A márciusi havazás és a fagy a megindult rügyeket elpusztította, különösen a sárgabaracknál. Azután jött a meleg, gyorsan kipattantak a megmaradt rügyek, és sok he-

lyen a gombabetegségek elleni lemosó permetezést sem tudták elvégezni. A meleg időben elképzelhetetlen mennyiségben szaporodik és pusztít a levéltetű. A szilvát, rózsákat megtámadja a zöld levéltetű, a cseresznyét a fekete tetű. Bio módon nem tudjuk megoldani – permetezni kell. A kontakt szerek is jók, de különösen nagyobb gyümölcsfák esetén jobb megoldást jelentenek a felszívódó rovarölő permetezőszerek. A nagyobb fákon nem tud mindenhová eljutni a kontakt szer, sok kártevő megússza. A másik esetben a vegyszer egy időre bekerül a növény nedvkeringési rendszerébe, és a nedveket szívó rovar, ha nem is azonnal, de biztosan elpusztul. A kertbarátok számára tehát adott feladatokat az időjárás bőven. Figyeljük növényeinket, és avatkozzunk be, ha kell! Csányi József

Megemlékezés Fájó szívvel emlékezik

Vetési Imre

halálának 20. évfordulóján felesége, fia és családja.

 A szupermarketek polcai roskadoznak a zöldségek és gyümölcsök széles választékától. Azonban, az egzotikus gyümölcsöket nem számolva, ezen termékek nagy százaléka nem magyar termés. Gondolta volna, hogy a paprika, amelyet a reggeli szendvics mellé eszik, Egyiptomból érkezik? Meglepő, de igaz. Ennek ellenére a multik az esetek többségében importálják a paprikát, de nem ritka a spanyol eper és a német barack sem. A silány minőségű termések többsége útközben érik meg, vagy hűtve érkezik az országba. Cserébe olcsó. Olcsóbb, mint a friss hazai, a kistermelő által megtermelt zöldség és gyümölcs. – Az évek alatt a kistermelők nehéz helyzetbe kerültek – ezt már Dalacsiné Benkő Csilla, orosházi kistermelő mesélte lapunknak. A család több évtizede foglalkozik növénytermesztéssel. – Mi huszonöt évig csak nagyban értékesítettünk, de

annyira alacsonyak a felvásárlási árak, hogy pár éve áttértünk a kispiaci értékesítésre. Így magasabb áron tudjuk eladni a termékeinket. Egyre több termelő teszi ugyanezt. Csak így lehet talpon maradni – mondta Dalacsiné. Hozzátette, a hazai termékeknek nincs párja, ízükben eltérnek a külföldről importáltaktól. Fontosnak tartja továbbá a szezonális zöldségek és gyümölcsök fogyasztását. – Sajnos még mindig nagyon sokan a multikat választják, és

kevesen keresik a közvetlen értékesítő kistermelőket. Nagyon fontos, és el szoktam mondani a vásárlóimnak is, hogy a hazai friss árunak jellemző finom illata van, semmivel sem lehet összehasonlítani – nyilatkozta a kistermelő. A magyar termékek választásával nemcsak kiváló minőség kerül a családi asztalra, de az ellehetetlenített kistermelők is egy lépéssel közelebb kerülnek ahhoz, hogy kilábaljanak az importőrök okozta helyzetből. Tóth Dániel

Ma már többen választják a hazait

Fotó: Rosta Tibor

sajtóközlemény

Ügyvédi visszaéléssel gyanúsított önkormányzati képviselő?  A büntető törvénykönyv az ügyvédi visszaélés tényállását így határozza meg: „Az ügyvéd, aki azért, hogy ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon, hivatásából folyó kötelességét megszegi, bűntettet követ el... A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt haszonszerzés végett követik el.” A nyilvánosságra került iratok alapján dr. Szabó Ervin önkormányzati képviselőt a fenti tényállás alapján gyanúsította meg a Gyulai Nyomozó Ügyészség ügyvédi

visszaéléssel. Szeretnénk, ha dr. Szabó Ervin jobbikos önkormányzati képviselő végrevalahára tisztázná magát a vádak alól, és nyilvánosságra hozná az ügy teljes iratanyagát. Ha nem teszi, megteszi helyette más! Addig pedig szeretnénk, hogy az Orosházi Élet és az Oroscafe közölné az interjút, amit az ügy egyik érintettje, az egyik, a csicskáztatók által fogva tartott, megkárosított, döghússal etetett és kommandósok által kiszabadított áldozat tett. Derüljön ki, hogy az önkormányzat szociális intézményébe menekített

és ápolt áldozat hogyan élte meg a vele történteket! Derüljön ki az Ő igazsága! Nem szeretnénk, hogy ez a példátlan eset feledésbe merüljön! Azt szeretnénk, hogy az áldozatok által elmondottak késztessék dr. Szabó Ervint jobb belátásra és végre tisztázza magát! Ne beszéljen mellé, ne lapítson! Amennyiben erre képtelen, méltatlan az orosháziak képviseletére, jobban tenné, ha visszaadná a listán megszerzett önkormányzati képviselői mandátumát! Molnár Béla elnök FIDESZ-MPSZ OROSHÁZA


3

KÖZÉLET

2018. MÁJUS 25.

Júliusban indul az orosházi Aradi utca fejlesztése

Megújul a dinnyés út több szakasza

Aki Orosházáról Csanádapáca, Medgyesegyháza irányába tart, már most hosszabb menetidővel számoljon, megkezdődött ugyanis az úgynevezett dinnyés út évek óta várt felújítása. Az orosházi Aradi utca útburkolat-javítása is az átfogó dél-békési projekt része, itt – a legfrissebb információnk alapján – július elején várható a munkaterület átadása. A térség ország­ gyűlési képviselője szerint lépésről lépésre haladnak a megvalósítás útján, az útés kerékpárút-fejlesztések mellett az óvoda, iskola, szociális és egészségi intézmények felújítása, a közösségi terek, turisztikai attrakciók kiépítése vonatkozásában is. Szakaszosan félpályás útlezárások, jelzőlámpás irányítás és sebességkorlátozás fogadja a közlekedőket néhány hete az Orosháza és Dombegyház kö-

Félpályás útlezárással kell számolnia az úgynevezett dinnyés úton közlekedőknek zötti úgynevezett dinnyés út több szakaszán. A közlekedők zöme azonban mégsem bos�szankodik, hiszen az itt élők, itt gazdálkodók, dolgozók már régóta várták a fejlesztést, mely ezekben a hetekben, hónapokban uniós és hazai források segítségével jön létre a Pusztaföldvár-Csanáda-

páca-Gábortelep-Medgyesbodzás útszakaszon. Rövidesen városunkban is megkezdődik az Aradi utca felújítása a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályától lapunk megtudta, hogy a

munkaterület-átadás tervezett időpontja július 2-a. Az Aradi utcán teljes szélességben két réteg aszfaltmegerősítés valósul meg 1,22 kilométer hos�szan, lokális pályaszerkezetcserékkel. – Az itt élők és közlekedők régi igénye a fejlesztés, melyre kitartó munkával, dél-békési

Fotó: Kecskeméti Krisztina

összefogásban kiharcoltuk a szükséges forrást. A munkát folytatjuk az orosháziakért, hiszen útjaink megfelelő állapota az egyik alappillére a további fejlődésnek – összegzi a beruházás fontosságát Dávid Zoltán polgármester. Teljes útzárral nem kell számolnunk majd az Aradi utcán

sem, szakaszosan félpályás forgalomkorlátozások lesznek érvényben, úgy, ahogyan jelenleg a már felújítással érintett dél-békési szakaszokon. – Az elmúlt évek közös munkájával megteremtett alapokon mindent megteszünk a folytatásban is a dél-békésiekért, a térségünket választó cégek, vállalkozások versenyképességének növeléséért, azért, hogy a forrásokat elnyerjük, és az utak kilométerről kilométerre megújuljanak – hangsúlyozza Simonka György országgyűlési képviselő, aki visszautalva az eddigi eredményekre kiemeli, a Tótkomlós-Orosháza, Mezőkovácsháza-Orosháza közötti szakaszok, majd a 47-es főút többmilliárdos fejlesztése után most a dinnyés úton a sor. Orosháza vonatkozásában a nagy forgalmú, felújításra szoruló Aradi utcán indulhat el rövidesen a tervek szerint 60 napos kivitelezési idővel zajló útfejlesztés. OÉ

Indul a szezon Péntektől nyitja kapuit Gyopárosfürdőn a Parkfürdő, ezzel hivatalosan is megkezdődik a nyári szezon Orosházán. A fürdő túl van a tavaszi felkészítésen és korszerűsítésen. Szeptember közepéig várják a turistákat a gyógy-, parkés élményfürdő részleg, a szaunavilág és wellnessközpont, illetve a kempingek is.

A Kossuth utcán is megújultak a padok

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Az orosháziak kényelméért Folyamatosan cserélik, illetve újítják fel a város padjait a városüzemeltetési zrt. munkatársai. Legutóbb a belváros több pontján, köztük az Árpád-kertben is dolgoztak. A régi, megkopott padok felújítása, cseréje folyamatosan és ütemszerűen zajlik. Benkő Ferenctől megtudtuk, hogy február óta közel hetven darab ülőalkalmatosságot cserélt az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. A vezérigazgató elmondta, hogy a munkálatokat a várossal kötött közszolgáltatási

szerződésük keretén belül végzik. – Ehhez a START közcélú program keretében végezzük a padok cseréjét, mi szerezzük be a pad minden alapanyagát, melyeket a kollégáink állítanak össze, úgy a fa, mint a vasanyag tekintetében – ismertette a vezéigazgató. A fő szempont – ahogy korábban is – a városkép fejlesztése mellett a lakosok kényelme. Ezért igyekeznek olyan alapanyagokkal dolgozni, melyek biztosítják, hogy hosszú távon tudják kiszolgálni a városban élőket. Patakfalvi Ádám

Ebben az évben is számtalan program várja a fürdőzőket. Megtudtuk, hogy az idei szezonban is ingyenes lesz az animátor szolgáltatás, játékkuckó gyermekmegőrzéssel. Ezek mellett a vendégek kedvükre válogathanak a masszázsok, wellness- és gyógyszolgáltatások közül.

A fürdő május 25-i nyitását megelőzvén már az Alföld Gyöngye Kalandpark is látogatható, valamint a Dottó Vonat is elindult, melyek az első néhány hétben a hétvégéken üzemelnek. – Az előttünk álló szezont nagy várakozás előzi meg, a komplex és folyamatos programoktól, továbbá az előző évi tendenciáknak köszönhetően kiemelt látogatottságot remélünk – fogalmazott Kiss László, a Jövő Építőkl TDM elnöke. Majd hozzátette, a kempingek és fürdő is az idei évben korszerűsítésen esnek át, előbbiben kempinghelyek kerültek kialakításra, és öt darab nyolc férőhelyes faházzal bővül, mely negyven fő elhelyezését teszi lehetővé osztálykirándulások, táborok számára. Patakfalvi Ádám

Kossuth-siker

Gyorsan megfékezték a lángokat

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Tűz a Szentesi úton Villámcsapás érte a hétfői vihar során a Szentesi úti önkormányzati szociális lakások tárolóját, amely szinte teljesen leégett. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a tűz nem terjedt át a környező lakásokra, és személyi sérülés sem történt. Hatalmas vihar csapott le Orosházára és környékére május 21-én, zuhogó esővel, villámcsapásokkal. A nap folyamán, a délutáni órákban a Szentesi úton, az önkormányzati szociális lakások

tárolójába belecsapott a villám, aminek következtében tűz ütött ki. Az épület szinte teljesen leégett, de a környéken lakók szerencséjére a tűz nem terjedt át más épületekre, a környező lakásokban sem keletkezett kár. Ez a gyorsan a helyszínre érkező tűzoltóknak volt köszönhető, akik sikeresen megfékezték a lángokat. Fejes Róbertnének, Orosháza alpolgármesterének a tájékoztatása szerint a tűzoltók gyors és hatékony beavatkozásának köszönhetően a tűzesetben senki sem sérült meg. BZ

A szemétdíjról A Nemzetgazdasági Minisztérium az idei tanévben is meghirdette az ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak országos versenyét. A Kossuth Lajos Szakképző Iskola öt tanulója a rendészeti ismeretek kategóriában nevezett a versenyre. A kétnapos döntő első napján a diákok írásban adtak számot tudásukról,

másnap pedig szóban mutathatták be képességeiket a szakmai bizottság előtt. Az orosházi indulók közül Prokop Dánielnek jött ki a legjobban a lépés, ő a harmadik helyen végzett, de a többiek is büszkék lehettek teljesítményükre. Eredményeik értékességét tovább növeli, hogy Békés megyéből ők öten jutottak be az országos döntőbe. BZ

A napokban több orosházi lakos kereste fel az Orosházi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t (OHU), hogy hulladékszállítási díjhátralékkal kapcsolatban otthonában díjbeszedő kereste fel. Az OHU ügyvezető igazgatója szerint a szóban forgó díjbeszedők közvetlenül a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) megbízásából járnak el. A beszedők fényképes igazolvánnyal kötelesek igazolni, hogy a fennálló tartozást jogosultak készpénzben átvenni az ügyféltől.

Benkő Ferenc hozzátette, hogy a készpénz átvételét aláírásukkal kell igazolniuk. – Az ügyfelek a hátralék összegével kapcsolatban az Orosházi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak a Fürdő u. 5. szám alatt, illetve a Vásárcsarnokban működtetett ügyfélfogadó irodában – hívta fel a figyelmet Benkő Ferenc. A hulladékszállításból eredő hátralékot – előzetes tájékozódást követően – a lakosok az MKB Banknál vezetett NHKV Zrt. bankszámlájára közvetlenül is befizethetik az ügyfélazonosító és a számla sorszámának feltüntetésével. oé


4

MOZAIK

SZABADTÉRI MATEK A szegedi Móra Ferenc Gimnázium előtt rendezték meg a Medve Szabadtéri Matematika Versenyt, május 6-án. Az eseményen a Táncsics Mihály Gimnázium tanulói is részt vettek. Húsz csapattal neveztek a versenyre, akik a verseny terepén állomások között vándoroltak és az ott kapott feladatokat próbálták megoldani. Egyszerre mindig csak egy feladatot oldhatott meg egy csapat, majd a megoldás helyességétől függően továbbmehettek vagy mellékvágányra kerültek. A Táncsics diákjai kiváló eredményekkel zártak.

FELÚJÍTÁSOK Az önkormányzat tavalyi sikeres Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatának köszönhetően lesz lehetőség négy nyugdíjasklub, köztük az Öreg Tölgy Klub felújítására. A munkálatok alatt is szem előtt tartják az idős emberek nappali ellátását, valamint házi segítségnyújtást és szociális étkeztetést biztosítanak nekik. Az Öreg Tölgy Klubon kívül a munkálatok az Egységes Szociális Központ által fenntartott Gyöngyvirág, Őszirózsa és Reménység Klubot is érintik. Sor kerül az épületek nyílászáróinak cseréjére, külső hőszigetelésre és kazáncserére is. A pályázatban igényelt támogatás összege közel 120 millió forint.

Brugge-ből érkezett a Viharsarokba Margaux Descan

Belgából lett magyar Kevesebb mint egy év alatt tanult meg magyarul és németül, imádja a magyar konyhát, kedvence a gyümölcsleves, imád kerékpározni. Margaux (Margó) véleménye szerint a magyarok előzékenyebbek és udvariasabbak, mint a belgák. Az itt töltött idő után úgy érzi, kissé ő is magyarrá vált. Közel egy éve lesz, hogy Margaux Descan Magyarországra érkezett az AFS nemzetközi csereprogram keretében. Csehország és Szlovákia mellett Magyarország volt a cél. Margaux lapunknak elmondta, nem bánta meg, hogy Magyarországra került. – Mindenki Spanyolországot jelölte meg, mert mindenki spanyolul akar tanulni. Én egy különlegesebb nyelvet szerettem volna tanulni, ezért választottam ezt a három országot. Persze a választásnál közrejátszott az is, hogy nagyon keveset tudtam Csehországról, Szlo-

Margaux csereéve alatt kissé magyarrá vált

Vidám hangulatú majális Énekből, táncból és vidámságból sem volt hiány a nyolcadik alkalommal megrendezett Vidám Majálison, melyen közel kétszázan vettek részt. Az Egységes Szociális Központ a programot a Platán Idősek Otthonának udvarán tartotta, május 24én délelőtt.

Az intézmény egyik legnagyobb rendezvényének számító Vidám Majálist immár nyolcadik alkalommal rendezték meg csütörtökön a Platán Idősek Otthonában. A kulturális találkozón nyolc vidéki szociális intézmény ellátottai és dolgozói léptek fel, többek között énekkel, jelenettel, verssel és prózával, illetve az Egységes Szociális Központ kilenc telephelye is képviseltette magát különböző szóra-

Fotó: Rosta Tibor

vákiáról és Magyarországról. Nem bántam meg, hogy ide kerültem, megszerettem az országot és az embereket – mesélte Margaux. A fiatal lány Tótkomlóson talált új otthonra. Befogadócsaládja már tapasztalt ebben a témában, öt cserediákjuk volt már. Margaux csereévi tanulmányait a Táncsics gimnáziumban kezdte. Mikor belépett a kapun, nem beszélt magyarul, németül pedig pár szót tudott. Anyanyelvével a holland nyelvvel, kevésbé tud Magyarországon érvényesülni, kényszerhelyzetbe került, ezért megtanult magyarul. Hónapok alatt sikerült olyan szinten megtanulnia magyarul, hogy a helyi füleknek fel sem tűnik az, hogy kétezer kilométerről érkezett a Viharsarokba. A kezdeti kultúrsokkból már sikerült kiverekednie magát. Megannyi furcsasággal kellett szembesülnie, többek között azzal, hogy a magyarok tisztelettudóbbak. – Magyarországon sok pár

A majális egy nagy ünnep a résztvevők számára koztató műsorszámokkal. Bogárné Kiss Ildikó, az Egységes Szociális Központ igazgatója elmondta, a Vidám Majális a tavaszvárásról, a megújulásról, egymás megismeréséről, baráti kapcsolatok kiépítéséről és nagyon sok nevetésről szól.

Fotó: Rosta Tibor

A rendezvényen, mely nagyon népszerű, és nemcsak kikapcsolódásra, szórakozásra nyújt alkalmat, hanem más szociális intézmények lakóival, dolgozóival való ismerkedésre is, mintegy kétszázan vettek részt. Gál Diána Babett

Az elmúlt napokban Orosháza utcáin több kandelábernél láthattuk dolgozni az áramszolgáltató munkatársait. Az NKM Áramszolgáltató Zrt. kommunikációs osztályától megtudtuk, az áramszolgáltató

A barna kandeláberek végül zöldek lesznek

Fotó: Pirer Kata

idén is jelentős összeget fordít a tulajdonában lévő acélkandeláberek állagmegóvására. Tájékoztatójukban elmondták, az orosházi önkormányzattal egyeztetve 2018-ban 53 acél közvilágítási oszlopot festenek le. A munka érinti az Előd utca, Széchényi tér, Kossuth Lajos utca, Könd utca, valamint Táncsics Mihály utca egyes oszlopait. Az önkormányzat kérésére a kandeláberek fedőszíne zöld árnyalatú lesz. Szerkesztőségünket tájékoztatták arról is, hogy társaságuk az elmúlt hónapokban közvilágítási lámpatesteket is cserélt Orosházán, a Március 15. és az Eötvös téren; 19 új LED világítótest került a régiek helyére. GDB

csókolózik az utcán. Belgiumban ez nem igazán szokás. Furcsa volt az is, hogy a magyarok mindig esznek levest, számomra ez szokatlan volt, hiszen mi nem vagyunk levesesek. Az is érdekes volt, hogy Magyarországon sok ünnepnap van, a belgák nem sokat ünnepelnek, nincs sok ünnepnapunk. A magyarok előzékenyebbek. Köszöntik egymást, kezet fognak, a férfiak pedig kinyitják a hölgyeknek az ajtót – mesélte a cserediák. Hozzátette, nehéz felidéznie, mi okozott nála döbbenetet, ma már ezek a dolgok számára természetessé váltak. Margaux úgy érzi, az itt eltöltött hónapok őt is kissé magyarrá tették. Imádja a pusztát, az embereket, és az ételeket. Júniusban búcsúzik Magyarországtól, de nem végleg, augusztusban újra visszatér immár második otthonába. A csereév után egy másik Margaux tér vis�sza Brugge-be, egy önállóbb, felnőtt és magyar Margaux. Tóth Dániel

Családi sportnap a rákóczitelepi iskolában

Folytatták a hagyományt Hatéves hagyomány folytatódott pénteken délelőtt a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézményében. A Diákönkormányzat szokásos május végi rendezvényét, a családi sportnapot tartották meg.

Máshogy festenek a lámpák Orosházán ötvenhárom közvilágítási oszlopot festettek le az áramszolgáltató munkatársai állagmegóvás céljából. A szépítés már több utcában észlelhető.

2018. MÁJUS 25.

Az iskola tanulói mellett volt diákok, szülők, családtagok is érkeztek a reggeli becsengetésre az iskolába. A DÖK nevében Tarjánné Nagy Rita köszöntötte a megjelenteket. Ezután a ,,Kezdd a napot futással!” mottó alapján a gyerekek bemelegítésként körbefutották az iskolát is magába foglaló háztömböt, és kezdődhettek a programok. A kézilabdás bemutatót az ONKC kitűnősége, az iskola egykori tanulója, Zvolenszki Nóra vezette. Ezt a birkózók bemutatója követte, majd az alsósok zenés-táncos fellépésének tapsolhattak a jelenlevők.

Fotó: Pirer Kata

A gazdag programban mindenki megtalálhatta a neki valót. Kötélhúzás, dekázóverseny, célba dobás. Az alsósok barkács foglalkozáson fejleszthették kézügyességüket. Tízkor megkezdődött a tízpróba. A tornateremben falmászás, floorball, az udvaron asztalitenisz, csocsó, ördögbot, darts, bowling, rollerszlalom, kerékpáros lassúsági verseny, horgászás alkották a tízpróba elemeit. (Utóbbinál

Nagy izgalmakat hozott a négycsapatos sorverseny is

fahalak voltak az áldozatok, melyek két lavórban úszkáltak.) A tízpróba végeztével négy, mindenre elszánt csapat részvételével váltóversenyek kezdődtek a pályán, majd zárásként jöhetett a foci az öregdiákok és a hetedikesek, nyolcadikosok csapata között. – Régi hagyomány nálunk, hogy a gyereknap közeledtével megrendezzük az iskola családi sportnapját. Régi tanítványok, szülők, családtagok csatlakoznak ilyenkor a diákjainkhoz, így a rendezvényből jó hangulatú délelőtt szokott kikerekedni. A Kék bolygó hete eseményei mellett a sportnap is nagyon várt és kedvelt programja a gyerekeknek – mondta el kérdésünkre a tagintézmény vezetője, Kissné Tarján Katalin. A déli eredményhirdetésen gazdára találtak az oklevelek és különböző díjak. Jókedvű sportos napot zártak a rákóczitelepi iskolások. CSJ

Fotó: Pirer Kata


Sporttal, vitaminnal a migrén ellen

A TELEPÜLÉSALAPÍTÁS

Mi újság a fronton?

274. É v f o r d u l ó j a

„Thék Endre Díj Orosháza Gazdaságáért” elismerő cím Több mint ötven esztendeje dolgozik a cipészszakmában Orosházán a Thék Endre Díj Orosháza Gazdaságáért kitüntetettje, Győri András.

A nyári zivatarokkal érkezik a migrén is felerősíthetik az időjárás-érzékenységet. Leggyakrabban a szív- és érrendszeri, valamint az idegrendszeri betegségek. A frontérzékenységet szinte lehetetlen megszüntetni, a tünetek viszont enyhíthetők. Segíthet az egészséges életmód és az immunerősítés is. Mivel a stressz és a legyengült immunrendszer a frontérzékenység alapvető rizikófaktora,

Győri András ortopédus cipészmester 1952-ben született Nagyszénáson. 1970-ben tett szakmunkásvizsgát. Pályakezdőként többek között katonai tiszti csizmákat készített. E munkákkal nagy tapasztalatot szerzett, és ráébredt, hogy nem hagyhatja abba tanulmányait, így önálló felkészülés után 1976-ban mestervizsgát tett. Empatikus emberként szeretett volna segíteni a betegeken, ezért kitanulta az ortopédiai lábbelik készítésének fortélyait. Győri András Feleségével, Győriné Adamcsik Júliával 1988-tól önálló cipőkészítő és - javító szolgáltatásba kezdett. A mai napig szolgálja Orosháza polgárait. Házuk kapuján bárki szögre akaszthatja javításra váró cipőjét, névvel, telefonszámmal, s e szögeken rendre lógnak a lábbelik. – Levélben értesültem róla, hogy idén én kapom ezt a megtisztelő kitüntetést. Az örömbe csak egy kicsi keserűség vegyült, hogy a feleségem, aki az életben és a munkában is társam volt, már nem érhette meg. Felemelő érzés volt ott állni a többi kitüntetettel. Köszönöm mindazoknak, akik megítélték számomra a díjat és köszönöm az orosháziaknak, akik nélkül nem lehetnék az, aki vagyok – tette hozzá Győri András.

Forrás: pixabay

a kiegyensúlyozott, egészséges, sportos életmód az egyik leghatékonyabb megelőzési módja a problémáknak. A magas kálium- és magnéziumtartalmú ételek csökkenhetik a panaszok erősségét, ilyen például a banán, alma, burgonya, szőlő, kukorica, tofu, a halak és az olajos magvak. Fontos még a B1-, a D- és az E-vitamin pótlása is. Tóth Dániel

Épül az új műfüves

A síküveggyár tervezője, az orosházi születésű aranydiplomás gépészmérnök, Kőrösi László a Thék Endre Díj Orosháza Gazdaságáért kitüntetésben részesült.

Kőrösi László 1943-ban született Orosházán, itt is járt általános iskolába, középfokú tanulmányait pedig Mezőtúron végezte. 1962-ben jelentkezett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára. Az öblösüveggyár ekkor Közép-Európa legmodernebb üzeme volt, egyetemistaként egy-egy hónapot dolgozott a gyárban. Negyedéves hallgatóként feladatul kapta: tervezzen egy olyan kemencét, mely 2800-3200 kalóriás fűtőértékű Kőrösi László † gázra alkalmas. Mérföldkő volt ez mérnöki munkáiban. Diplomamunkája már a síküveggyár tervezéséről szólt, ami 1968-ban indult el. 1972-ben a családjával a fővárosba költözött, ahol tervezőmérnökként dolgozott. Noha számos országban látott el tervezői és irányító tervezői feladatokat, munkái közül a legbüszkébb mindig az Orosházi Síküveggyárra volt. Az aranydiplomás gépészmérnök, a Magyar Energetikai Társaság tisztségviselője, Orosháza szülötte 2016-ban hunyt el. Mindvégig büszke volt szülővárosára, és küzdelmes életével, legjelentősebb alkotásaival öregbítette Orosháza hírnevét. Mindezekért a városalapítási ünnepség keretében posztumusz kapta meg a Thék Endre Díjat.

Jelentős állomásához érkezett az OMTK-ULE legújabb műfüves pályájának építése. Az építő cég a napokban kezdte lerakni a Base-technológia műanyag elemeit.

Az új pályán alkalmazott Base-rendszert eddig Magyarországon nem használták, jobbára az amerikai és nyugat-európai pályákon találkozhattunk vele. Csizmadia Imre, az OMTKULE ügyvezetője elmondta, az összepattintható műanyag elemek kialakításában rejlik a technológia újszerűsége. Rugalmassága révén nemcsak

A Base-rendszer műanyag elemei már a pályán a játékosok ízületeit kíméli, de perforáltsága és az alsó kialakítás révén a csapadékvizet is tökéletesen elvezeti. A műfüvet hamarosan leterí-

Fotó: OMTK-ULE

tik a kollégák, és akkor gyakorlatilag néhány hét múlva használható állapotban lesz a 60x40 méteres új pálya. Csányi József

Örömzene és egy kis szomorúság Szombat este a főtéri Majka-koncerttel egy időben a Sonia és a Blues & Roll fellépésével ismét remek zenei csemegében volt része a Rock Klub kicsiny, de a jó zenére fogékony közönségének.

Remek zenekar érkezett Dorog környékéről, a Sonia és a Blues & Roll. Vendégként pedig az a Petendi Tamás gitáros, akit Tátrai Tibusz egyik lehetséges utódjának nevezett. Aztán itt volt a zenekar élén az a perui születésű énekesnő, Sonia Zambrano, aki a kilencvenes években a Sonia és a Sápadtarcúak zenekarral volt országszerte ismert és sikeres, most pedig a bluesrock kiváló képviselője. Egy ragyogó személyiség, kiváló ember, és ami a lényeg: nagyszerű énekesnő. A Blues & Roll majdnem háromórás (!) koncertet adott, ami azt jelenti, hogy az eddigi leghos�szabb buli volt a Rock Klub hatéves történetében. Remek volt a hangulat, és amikor a ,,vendég” beszállt egy-egy nótába, az csak fokozódott. Tomi hihetetlen laza fazon, aki nagyon érzi a bluest, ezt megtapasztalhattuk már más-

a l k a l m á ból

k i t ü n t e t e t t s z e m é ly e k

Az emberek többsége frontérzékeny. Az erőteljes légköri változások kellemetlen közérzetet, fejfájást okozhatnak. Mit lehet tenni a fellépő problémák megelőzésének vagy megszüntetésének érdekében? Közeleg a nyár, ezzel együtt a változékony időjárás, a hidegés melegfrontok. Zivatarok jönnek-mennek, sokaknak okozva kellemetlen közérzetet, akár rosszullétet. A frontra jellemző, hogy hirtelen és jelentősen megváltozik a hőmérséklet, a légnyomás, illetve a levegő páratartalma. Ez azonban megterheli a szervezetet, főleg az idegrendszert, és kialakul a frontérzékenység. Sokan migrénes fejfájástól szenvednek, mások aluszékonyágra, vagy éppen álmatlanságra panaszkodnak. Bizonyos alapbetegségek is

5

AKTUÁLIS

2018. MÁJUS 25.

PROGRAMAJÁNLÓ Óvodai gyermeknapot rendez az Eötvös József Katolikus Óvoda május 25-én, 14 órától 17 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Hősök napja alkalmából szervez városi ünnepséget és koszorúzást Orosháza önkormányzata az Árpád-kertbe, a Hősök szobrához, május 25-én, 14 órakor várják az érdeklődőket. A Valahol Európában című musical lesz látható a főtéren május 26-án, 17 órától. A rendezvény ingyenes. Rossz időjárás esetén az előadást a Petőfi Művelődési Központban mutatják be. Az ELOY zenekar dalainak magyar nyelven való vetítésével várja vendégeit a Rock Klub május 26-án, 19 órakor. Városi gyermeknapot rendeznek az Árpád-kertben május 27-én, 14 órától. Színes programokkal várják a gyermekeket és szüleiket. Fellép többek közt a ReDance Hip-Hop Crew, a Candy Dance Crew meg a Csengettyű és Kisharang Néptánccsoport.

Nagyon jól szóltak a B. B. King, Jimi Hendrix, Buddy Guy dalok is kor is, hiszen már negyedszer lépett fel Orosházán. A program fő vázát Stevie Ray Vaughan, B. B. King, Buddy Guy, Beth Hart és Jimi Hendrix dalok adták. A koncert nagyszerűen sikerült, a hallgatóság élvezte a muzsikát, Mihály Zoltán klubvezető azonban mégsem felhőtlenül boldog, mert a főtéri több mint kétezerrel szemben a klubban csak mintegy hatvanan szórakoztak. – A műfajok közöt-

ti ,,harcot” már az ötvenes években elvesztettük. Sem az elmúlt rendszer, sem a mai nem igazán szerette és szereti a ,,kisebbségi” zenéket. A legnagyobb befolyásoló a média, azon belül is a televízió, hiszen látható volt szombaton, hogy ott jelent meg a tömeg, ahol a tv-ből ismert arc hirdette a rapzene erejét. A két szombati koncertet nézve szomorú az arány, mely mutatja, mennyire érdekli az embereket az olyan műfaj, mint

Fotó: Rock Klub

a rock, a blues vagy a jazz. Ezért van egy pici szomorúság bennem, még egy ilyen nagyszerű koncert után is, de folytatjuk, mert tudjuk, hogy a rock & roll örök és halhatatlan – mondta az utolsó mondatnál már kis mosollyal Mihály Zoltán. A rock klub programja május 26-án változik, a Zenészportré műsora elmarad, helyette a német Eloy zenekarral foglalkoznak 18 órától. Csányi József

Ingyenes filmklubot szervez az érdeklődők számára az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata május 28-ára. A film címe: A hetedik pecsét. A program regisztrációhoz kötött, amelyet az érdeklődők személyesen, illetve a (68) 412-317-es telefonszámon vagy az egyesitettoh@gmail.com e-mail-címen tehetnek meg. A dumaszínházas Kovács András Péter ad önálló estet a Petőfi Művelődési Központban május 31-én, 18 órától. Az idei Ünnepi Könyvhét iránt érdeklődőket június 1. és 9. között várja a Justh Zsigmond Városi Könyvtár.

SPORT PET-BAU ASE II. – Nagykanizsa NBI-es női asztalitenisz bajnoki mérkőzés: Asztalitenisz-csarnok, május 26., 11 óra OMTK-ULE 1913 – Újkígyós FC bajnoki labdarúgó-mérkőzés, megye II. osztály: OMTK-ULE Sportcentrum, május 26., 17 óra A programokról bővebben az oroscafe.hu/esemenyek oldalon olvashatnak.


6

SZOLGÁLTATÓK/MOZAIK

2018. MÁJUS 25.

Felújítana? Szerszámot keres? Új fürdőszobára vágyna?

Gondoljon egy színre, náluk van Évtizedekkel ezelőtt nyílt egy háztartási bolt az Ady Endre utcán, mely mára festékstúdió lett. Ugyan a külső változott, de a megbízhatóság, az eladók vevők és szakma iránti szeretete azóta is változatlan.

Az Univerzál Zrt. Color Pont Üzletlánca Békés megye három városában négy festékszaküzletében várja a vásárlókat. Köztük Orosházán, az Ady Endre utcán is. – Régen háztartási boltként működtünk, majd pár évvel ezelőtt az anyacég szerződést kötött a Trilakkal, így pár éve már Trilak Festékstúdióként várjuk az ügyfeleket – vázolta az orosházi bolt vezetője, Ágoston Sándorné. A kis, családias hangulatú üzletben jelenleg öten – négy hölgy és egy férfi – dolgoznak. A vezető elmondása szerint kiváló a csapat, ennek a legjobb bizonyítéka, hogy közel harminc éve állandó a csapat összetétele. – Nem könnyű, hiszen sokszor fizikailag is megterhelő a

munkánk, de szerencsések vagyunk, hiszen kiváló brigád alakult ki. Mindan�nyian szeretünk a vevőkkel foglalkozni – emelte ki. Sokat változott a kereskedelem az évek alatt, Magdi szerint korábban inkább keresték az eladókat az emberek. Ennek ellenére rengetegen tanácsért térnek be a főtér melletti üzlethelyiségbe, ahogy a boltvezető mondja, főleg a barátságos légkör és a széles választék miatt keresik fel őket.

– A bizalmat minél jobb ötletekkel és szakértelemmel igyekszünk meghálálni. Boltunkban a legnevesebb gyártók márkáit MIÉRT TÉRJEN BE HOZZÁNK?

• Minőségi termékek • Évtizedes tapasztalat • Szakértő eladók • Barátságos környezet

forgalmazzuk, emellett a „gondoljon egy színre, nálunk van” szellemében több színre kevert festékkel tudjuk a vásárlók igényét kielégíteni. Amennyiben nem találja meg az ízlésének megfelelőt, úgy színkeveréssel is állunk rendelkezésükre, ahol több színkártyából választhatnak. Abban az esetben, ha mégsem találnak, rendelünk – sorolja a vezető, hozzátéve, máig keresik a háztartási cikkeket, így többek között illatszerek, tisztítószerek is kaphatók náluk. Ágoston Sándorné kifejtette, hogy az üzlethelyiséget ugyan már túlnőtték, de a költözés meg sem fordult a fejükben – még az évek óta kevés parkolóhely miatt sem –, hiszen már a kezdetek óta itt vannak. Az üzlet ajtaján belépve a vásárlók a rendezett polcok között is érzik, hogy múltja van az egykori háztartási boltnak, ahol a dolgozók szakértelemmel, felkészültséggel és kedvességgel fogadják a vevőket.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Szomszédoltak a nyugdíjas határőrök

Orosháza, Aradi u. 48. www.drpadlo.hu

P A CSEMPE KONYHA D

FÜRDŐSZOBA

L

LÁTVÁNYTERVEZÉS Ó SZANITER KÜLTÉRI AL

CSEMPEDISZKONT

BELTÉRI P

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu Nyitva: H-P 7:30-17, Szo. 7:30-12.

ÁLLÁSHIRDETÉS Orosháza Város Önkormányzat

Egységes Szociális Központ állást hirdet házi segítségnyújtásban dolgozó szociális gondozó munkakör betöltésére (szakképzettség szükséges).

Romániába és Szerbiába is elutaztak a közelmúltban a Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesületének tagjai. Férfikaruk a Romániai Magyar Nyugdíjasok Szövetsége Szalontai Egyesületének a meghívására Anyák Napi Kórusfesztiválon vett részt Nagyszalontán. A rendezvényen húsz magyarországi és romániai együttessel léptek színpadra immár harmadik alkalommal. Néhány nappal később Délvidékre kirándultak, harmincöt résztvevővel. – Célunk elsősorban az volt, hogy megismerjük a Vajdaság magyar kulturális és történelmi emlékhelyeit. Újvidék, Zombor, Zenta, Bács és Pétervárad térségében jártunk – tájékoztatott Zsurka Jánosné, az egyesület gazdasági vezetője. Az utazás során megismerték a hajdani magyar területek, a Bánát és a Szerémség nevezetességeit. – Jártunk a péterváradi erődben, de elvezetett utunk Zentára is, ahol a Savoyai Jenő herceg által irányított császári és magyar csapatok legyőzték a túlerőben lévő török sereget. A csatát videón és terepasztalon tanulmányozhattuk – árult el részleteket a tartalmas programból Zsurka Jánosné hozzátéve, rendkívül elégedettek voltak tóthfalui szállásukkal is. Pernyés Edit

Készletről azonnal a legjobb áron.

Személyes meghallgatásra 2018. május 29-én, 8 órakor kerül sor. Helyszín: 5900 Orosháza, Teréz u. 14.

Idén is több műfaj képviselői mutatták be tudásukat

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Tánckoktél a PMK-ban Csordultig telt érdeklődőkkel a Petőfi Művelődési Központ színházterme május 23-án. A Tánckoktél nevű rendezvényen több csoport lépett fel és adott betekintést a táncosok életébe.

Már több éve hagyománnyá vált a Petőfi Művelődési Központ életében, hogy a táncteremben gyakorló csoportok évente egyszer bemutatják, hogy egész évben mit tanultak. – Mivel a táncosok nagyon sok versenyre jutnak el, szüleik, családtagjaik vagy barátaik nem tudják mindenhova elkísérni őket. A Tánckoktél viszont jó lehetőséget nyújt arra, hogy a táncosok bemutassák nekik, mit is képviselnek – mondta Baranyai Ilona, a Petőfi Művelődési Központ

kulturális csoportvezetője. A fellépések előtt ismertették az egyes tánccsoportok rövid történetét és közelmúltbeli versenyeredményeit. A Harangos Néptáncegyüttes utánpótláscsoportjai, a Csengettyű és Kisharang Néptáncegyüttesek kezdték az előadások sorát, és próbálták meg minél jobban megszerettetni a nézőkkel a hagyomány és a tiszta tánc örömét. A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében két modern,- és egy társastánccsoport mutatta be tudását. Ezután a Candy Dance Crew következett, onnan három korosztály is színpadra lépett. – Gyerekek, juniorok és felnőttek alkotják a csapatot. Nagyon szeretjük ezt a rendezvényt, hiszen itt

színpadon mutathatjuk be produkcióinkat, ami mögött egy egész év kemény munkája és rengeteg felkészülés áll. Minden táncszerető embernek megéri eljönni – mondta Földesi Szandra, a Candy Dance Crew vezetője. Hozzájuk hasonlóan a ReDance Hip-Hop Crew is kiváló eredményekkel büszkélkedhet. Rétes Edina csoportját is több korosztály képviselői alkották, előadásuk az előttük fellépő tánccsoportok produkciójához hasonlóan nagy sikert aratott, hangos tapssal fogadta őket a közönség. Végül a fiatal néptáncosok után felnőtt csoportjuk, a Harangos Néptáncegyüttes ismertette meg az érdeklődőkkel egy-egy tájegység vagy település adott tánctípusait. Bojtor Zalán

2018. május 27. (vasárnap) Orosháza, Árpád-kert PROGRAMOK:

14.00 Megnyitó – Kunos Roxána ifjúsági polgármester 14.10 Kismotoros felvonulás (a résztvevők ajándékban részesülnek) 14.20 Liszt Ferenc AMI – MmM 14.40 ReDance Hip-Hop Crew 15.00 Csengettyű és Kisharang Néptánccsoport 15.20 Candy Dance Crew 16.00 GRIMM-BUSZ Meseszínház: Piroska és a farkas (meseelőadás) 17.00 Kerékpáros ügyességi vetélkedő eredményhirdetése 17.30 Pom-pom Együttes: Zenés utazás Bohóciába (interaktív gyerekkoncert)

ött 8.00 köz 10.00–1 t-kiállítás asú Modellv ermi előtér) házt

(PMK szín

old le „Park ódat!” ut a kisa onysági jóték yűjtés g játék

ött 7.00 köz s 14.00–1 ap é tl sz te s ro kerékpá vetélkedő gi ügyessé zínen

15.30–16 .00 között gyermekjó ga Nagyné T ihanyi Bo glárkával lni a helys ljesen (saját jó te (regisztrá gamat ját,

sa ) es korig 10–14 év kerékpárral lehet lt re ze ls fe

raccal, pléd

del)

• „Cirkusz az egész világ!” mesejátszó (cirkuszi porond óriás fajátékok, zsonglőrbajnok és artistaképző, buborékok világa, a cirkusz sztárja fotófal) • ügyességi játékok a GYIÖK szervezésében • légvár, trambulin, kreatív kézműves játszóház, arcfestés, henna- és csillámtetoválás, íjászok, lufihajtogató A rendezvény szervezője:

Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Orosháza

A rendezvény ingyenes!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!


7

SPORT

2018. MÁJUS 25.

VII. Orosháza Cup: minden eddiginél nagyobb mezőny gyűlt össze

Győzelemmel búcsúztak az idénytől

Kézilabda három napon át Három napon át, hét korosztályban több mint 900 ifjú kézilabdázó küzdött a VII. Orosháza Cup trófeáiért. Az Orosházi Női Kézilabda Club (ONKC) által szervezett rendezvény történetének legnagyobb mezőnye gyűlt össze a múlt hét végén, ahol a helyi korosztályos csapatok is szépen szerepeltek.

A piros mezes orosházi lányok az ország legjobbjaival mérhették össze erejüket vők számát tekintve csúcsot döntött. Rengeteg előkészület előzte meg a tornánkat, nagy kihívás elé állított minket a

Dzsúdó arany A dzsúdó Diákolimpia diák A és B korosztályának országos döntőjét rendezték a múlt hét végén Zalaegerszegen. Városunkat két sportoló, Patyi Anna és Bőte Dominik képviselte. A fiúk 32 kg-os súlycsoportjában Bőte Dominik első mérkőzésén hosszabbításban kapott ki. A következő három találkozóján győztesen hagyta el a tatamit. A bronzéremért folyó csatában az egész napi fáradt-

ság vereséget eredményezett, de Dominik szombati küzdelmei után az ötödik hely éremmel ért fel. Patyi Anna az ötvenkilósok közt indult. A súlycsoportváltás miatt izgult is kissé a verseny előtt, a tatamin azonban semmi sem látszott. Minden mérkőzését ipponnal nyerve, magabiztosan szerezte meg a diákolimpiai bajnoki címet. Arra is volt energiája, hogy edzője bekiáltott utasításait azonnal végrehajtsa. Csányi

Olimpikonokkal XXII. alkalommal rendezték meg Szentesen az Óvodától az Olimpiáig elnevezésű úszóversenyt a Mars Magyarország Vándorserlegért. A huszonhét versenyszámban harminc szakosztály – közöttük három külföldi – 516 versenyzője vett részt. Városunkat nyolcan képviselték. Schmidt Jenő és Selmeczi Edit tanítványai Jakabos Zsuzsanna

és Kapás Boglárka olimpikonoktól vehették át a díjakat. Dávid Olivér 50 és 100 méter mellúszásban ezüstérmes lett, míg gyorsúszásban ugyanezen a távokon a harmadik helyet szerezte meg. A dobogó legalsó fokára léphetett még Antal András öt, Furák-Szabovik Tessza és Krámli Kristóf egy-egy versenyszámban. Részletek az OrosCafén. Betkó

hatalmas részvételi szándék. Számos jelentkezést vissza kellett utasítanunk, de ezzel együtt több mint 900 kézilab-

dázó versenyzését biztosítottuk – mondta Nagy Ferenc, az ONKC-utánpótlás igazgatója. Előzetesen csapatainktól két-

Szél Anna Európa tetején Megvédte kadet Európa-bajnoki címét az Orosházi Spartacus Birkózó Klub tehetsége, Szél Anna. A szkopjei kontinenstornán esélyt sem adott riválisainak.

Jó esélyekkel indult az idei kadet Európa-bajnokságon az Orosházi Spartacus Birkózó Klub tehetséges birkózója, Szél Anna, hiszen már tavaly, a Szarajevóban rendezett kontinenstornán is aranyérmet akasztottak a nyakába. Ennek megfelelően imponáló birkózással jutott a döntőbe május 16-án, a korosztály 57 kilogrammosainak mezőnyében. A küzdelmek a nyolcaddöntővel kezdődtek számára. Finn ellenfél várt rá első mérkőzésén, őt 8-0-ra, negyeddöntőbeli norvég riválisát pedig 10-0-ra iskolázta le. Pontot is egyedül az elődöntőben tudtak szerezni rajta, de a német birkózólány ellen is 10-2-vel hozta a mérkőzést. Így magabiztosan készülhetett a döntőre, ahol moldáv versenyző várt rá az aranycsatában.

A formagyakorlat ment jobban az Eb-n

Fábián Lara negyedik A lengyelországi Łańcut városában rendezték a WKB (World Kyokushin Budokai) világszervezet Európa-bajnokságát. A kontinensviadalon három orosházi karatéka lépett tatamira. Az orosházi küldöttség legfiatalabb tagja a legjobb tizenhat közé jutásért vívott mérkőzésen maradt alul. Boros Ádámot fehérorosz ellenfelétől beszedett fejrúgás akadályozta meg a jobb szereplésben. Az Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör legjobb helyezését a 10-11 évesek között a katában ver-

Fotó: Kecskeméti K.

Fotó: United World Wrestling

Mintegy harminc egyesület nyolcvan csapata látogatott Orosházára az ország legkiemeltebb női utánpótlástornájára, a VII. Orosháza Cupra. Hét korosztályban – a hétévesektől egészen a serdülőkig – négy helyszínen (Táncsics gimnázium, Eötvös-csarnok, Kaszaper és Medgyesegyháza) rendezték az összecsapásokat május 18. és 20. között. – Az idei kupa a résztve-

Szél (b) lehengerlő magabiztossággal gázolt át a mezőnyön Formáját másnapra is átmentette, szemernyi kétséget sem hagyva afelől, ki most a női kadet mezőny 57 kilós súlycsoportjának legjobb birkózója. Sem ő, sem Moldovából érkező ellenfele, Ringaci nem akart sokáig várni az első akcióval. Ennek köszönhetően hamar eldőlt a döntő, mindössze 28 másodpercig tartott. Az erős kezdés pedig Annának kedvezett, aki ugyan az első néhány másodpercben nehéz

Az orosházi különítmény legeredményesebbje ugyancsak katában lépett tatamira Zsiga Bence, aki a négy közé jutásért búcsúzott. Csányi József

helyzetbe került, de gyorsan kisiklott ellenfele karjai közül, visszafogott és rögtön tus felé fordította őt. Sikerével egyenes ágon kvalifikálta magát az idén október 6. és 18. közötti Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. Előtte azonban júliusban újabb feladat vár rá, a korosztály zágrábi világbajnokságán is bizonyíthatja, hogy nemcsak Európa, hanem a világ élmezőnyében is ott a helye. Bojtor Zalán

Ismét remekeltek az erőemelők

Megállás nélkül Folytatódott a Toldi SE sportolóinak sikerszériája a finnországi Vantaaban: Véró Alex és Szabó Ágnes is aranyéremmel tért haza a május 14. és 19. között zajló korosztályos és felnőtt fekvenyomó világbajnokságról.

senyző Fábián Lara szerezte, aki a negyedik helyen végzett két ukrán és lengyel ellenfele mögött. A felnőttek között,

három dobogós helyezést várt a vezetőség, melyet sikerült is elérni, hiszen az U13-as korosztály bronz-, míg a serdülő együttes ezüstérmet szereztek. – A fiatalabb csapataink edzőitől azt kértük, hogy mindenkinek közel egyenlő játéklehetőséget biztosítsanak, hiszen náluk a legfontosabb, hogy megszeressék a kézilabdát, és tapasztalatokat gyűjtsenek – emelte ki Nagy Ferenc. Hozzátéve, a résztvevő csapatok vezetőitől, kísérőktől és szülőktől leginkább elismerő szavak érkeztek a háromnapos eseményről. Hasonlóan vélekedett a kilátogató Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója, Zsiga Gyula is. Az eredmények és a különdíjasok névsora az OrosCafén található. Patakfalvi Ádám

Véró Alex nagy esélyesként utazott Vantaaba, a finnországi erőemelő világbajnokságra. A junior korosztály +120 kilogrammosainak versenyében élete legjobb formáját hozta. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy három érvényes gyakorlatot bemutatva 220 ki-

logrammos teljesítménnyel zárt, így amerikai és lett riválisát megelőzve világbajnoki aranyérem került a nyakába. Szabó Ágnes Európa-bajnoki elsősége után a világbajnokságon is impozáns teljesítményt nyújtott. Ezúttal sem bizonyult nála jobbnak egyik riválisa sem, 147,5 kilogrammos teljesítményével, új Európa-csúc�csal nyerte meg a versenyt, ahol kazah és orosz riválist győzött le a vb-elsőségért. Csapattársához hasonlóan így ő is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. BZ

A szezon utolsó találkozóján végig vezetve szerezték meg a két pontot a Balmazújváros ellen az orosházi női kézilabdázók. A múlt pénteki sikerrel bebiztosították negyedik helyüket a bajnokságban. Motiváltan és nagy lendülettel kezdtek a hazaiak a zárófordulóban május 18-án. Ennek köszönhetően az első félidőben már kilenc góllal is vezetett az OXXO Energy Orosházi NKC, de a szünetig ötgólosra dolgozta le hátrányát a hajdúsági gárda. A fordulás után felváltva estek a gólok, de öt gólnál közelebb nem kerültek a vendégek. Végül 30-25-ös hazai siker született az Eötvös-csarnokban. Papp László tanítványai 33 ponttal az NB I/B keleti csoportjának negyedik helyén végeztek. Patakfalvi

OBE-ÉRMEK Kecskeméten rendezték a szabadfogású felnőtt birkózók legfontosabb idei versenyét május 19-én. Az Orosházi Birkózó Egyesület versenyzői közül a 61 kilogrammban Kelemen Zsolt nem jutott a legjobb öt közé. Kránitz Adrián a 65 kilogrammosok között bronzéremmel gazdagodott. Sepeczán János ezúttal a 74 kilósok mezőnyében egészen a döntőig menetelt, és ezüstérmet szerzett. BZ

FIATALON Kecskeméten a felnőtt szabadfogású birkózók országos bajnokságán az Orosházi Spartacus Birkózó Klubot még juniorkorú versenyzője, Rácz Richárd képviselte május 19-én. Az 57 kilósok között döntőbe jutott, és ezüstérmet szerzett. Surányi Martin Zentán indult a szerb junior országos bajnokságon, ahol a döntőt tussal, a többit pedig technikai tussal nyerte. bz

GYŐZELEM A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban május 21én: Kétegyháza – OMTK-ULE 2-6 (1-4). Gólszerzők: Lengyel, Gyulai (11-es), illetve Sindel (3), Simon, Kasza, Mucsi. Az OMTK-ULE május 26án, 17 órakor az ULE-Sportcentrumban fogadja az Újkígyós csapatát. bt

PAPÍRFORMA A megyei I. osztályban Szarvasra látogatott a Rákóczi labdarúgócsapata a múlt hétvégén. Szarvasi FC – Rákóczi Vasas SE 3-0 (1-0). Gólszerzők: Farkas (2), Furár. A Rákóczi május 26-án, 17 órakor a Békéscsaba 1912 Előre II. vendégeként lép pályára. BT

ASZTALITENISZ A PET-BAU ASE női asztalitenisz-együttese a múlt hét végén az Extraligában 7-0-ra győzött a Postás SE otthonában. Az NB I-ben, hazai pályán 18-0-s sikert aratott a második csapat a Szekszárd ellen, míg a fővárosban 13-5-re győzte le őket a Statisztika együttese. p


8

MOZAIK Osztrák Alpok: Karintia és Stájer vasércbánya

Kezdetét vette az Orosházi Nyár

Beindult a buli

(Még van néhány hely augusztus 5–11 és október 5–7 között.)

Több ezer ember és fergeteges hangulat. Röviden és tömören így lehet összefoglalni az Alföld talán legnagyobb nyári fesztiváljának első napját. A Hősökkel Majkáékkal startolt el az Orosházi Nyár május 19-én.

ÉRDEKEL? HÍVJ!

Telefon: Kis János (20) 3414-513

PATIKAÜGYELET Május 21-től május 27-ig:

Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel: (68) 411- 175

Május 28-tól június 3-ig:

Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21. Tel: (68) 512-720

Fotó: Kecskeméti Krisztina

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel. Fotó: Kecskeméti Krisztina

OVTV-MŰSOR

KUTYASZORÍTÓ Pizsi és társa Princ egy lakatlan házban keresett menedéket. Pizsi menekült az emberek elől, befogása több óráig tartott az állatvédőknek. A menhelyen azonban megnyugodott, és már egyáltalán nem akar elfutni. Barátságos, kedves, szófogadó, csendes kutya, az idegenek közeledtét viszont hangos ugatással jelzi. Pizsi jól megvan kutyatársaival, jó természetű, gazdájához ragaszkodó, idegenekkel szemben bizalmatlan. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • f acebook.com/kutyamenhely/ •Á llatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

Szombaton kezdetét vette a négy hónapon át tartó fesztivál Orosházán. Az Orosházi Nyár rendezvénysorozat koncertek tömkelegével, rengeteg családi programmal és egyéb kikapcsolódási lehetőséggel várja az orosháziakat és az idelátogatókat. A fesztivált Orosháza alpolgármestere nyitotta meg. Bojtor István beszédében kiemelte, Orosháza nem csupán egy lakóhely, hanem az otthonunk. – Itt nőttünk fel, ezer és ezer élmény köt a városhoz, itt éljük mindennapjainkat, itt neveljük gyermekeinket, és itt is akarunk kikapcsolódni. Fontosnak tartom, hogy jól érezzük magunkat, hogy lehetőségünk

legyen a dolgos hétköznapok alatt arra is, hogy kipihenjük magunkat, feltöltődjünk, élményekkel gazdagodjunk, emlékeket gyűjtsünk. Erre ad lehetőséget az Orosházi Nyár igazán színes és változatos programsorozata – fogalmazott Bojtor István. A megnyitóbeszéd után a veszprémi Hősök lépett színpadra. A közönség együtt kiabálta: Aki velünk van, az felteszi! Eckü (Baranyai Dániel), a Hősök oszlopos tagja elmondta, imádta az orosházi koncertet. Nosztalgiával gondol vissza a vasútállomás melletti egykori Szőke Tehénre, ahol egy emlékezetes bulit csaptak. – Ott kezdtünk el Orosházán koncertezni. Egy thugnight rendezvénysorozat volt, nyilván akkor a hiphop kultúra nagyon élte magát, klubokban léptünk fel, viszont most Orosháza központjában volt a koncert, ezért egészen más miliője volt az egésznek. Nagyon jó érzés, főleg az, hogy mi nyithattuk meg

az Orosházi Nyarat – mondta Eckü. A legtöbben Majkáékra voltak kíváncsiak, a tömegben egy tűt sem lehetett volna leejteni. A közönség egy emberként hullámzott a Belehalok, a Mindenki táncol, vagy akár a Valahonnan című dalokra. A rapper elárulta, számára milyen volt a kilencvenes évek, milyen dallal készülnek a közeljövőben, valamint azt, hogy milyen Orosházán koncertezni. – Ozzy Osbourne mondta azt, hogy nem emlékszik a nyolcvanas évtizedre. Nemhogy egy hétvégére nem emlékszik, hanem arra sem, mi volt 1981 és 1990 között. Így vagyok én is a kilencvenes évekkel. Már dolgozunk a Volt fesztivál hivatalos dalán, forgatunk még hozzá egy klipet, szerintem egy-másfél hét és kijövünk a dallal. Orosházán mindig jó buli van, szeretünk ide visszajárni – mesélte Majka. Videós összefoglaló az OrosCafén! Tóth Dániel

Újra felbőgtek a motorok Fotó: Kecskeméti K.

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Gasztrokaland című gasztronómiai magazin május 25-én, pénteken 18:30-tól. Ismétlés május 26-án, szombaton 14:30-tól. SzemeSZTEr – a Szegedi Tudományegyetem tanulóinak műsora május 25-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés május 26-án, szombaton 15:30-tól és május 27-én, vasárnap 11:30-tól.Kommentár nélkül extra: az Orosházi Fúvószenekar városalapítási hangversenye. Május 25-én, pénteken 13.00tól, május 26-án, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, május 27-én, vasárnap 12 órától.

2018. MÁJUS 25.

Orosházáról egészen a kopáncsi templomig tartott a hosszú út

Hosszú zarándoklat Nagyszámú csoport indult el Orosházáról, a végállomást jelentő Nagykopáncs Árpád-kori templomáig 52en sétáltak el.

Több mint ezer néző és száz nevező vett részt az eseményen Több ezer néző, öblös motorhangok, hangos fékcsikorgások. Ez jellemezte a IX. Tótkomlós Racinget, amely a szórakoztatás mellett karitatív célt is szolgált. Szombaton kezdődött az a kétnapos rendezvény, amelyet a Tótkomlósi Autósport Egyesület szervezett, immár kilencedik alkalommal. A Tótkomlós Racing, Kárai Exclusive Racing kupa május 19-én rajtceremóniával indult, ahol a gépek és a sofőrök is bemutatkoztak. – Vasárnap reggeltől Art/Sprint futamoknak lehettünk a résztvevői. A versenyek három kilométeres utcai távon folytak, hat futamban vehettek részt az autósok – tájékoztatott Karasz Róbert versenyigazgató. Karasz Róberttől megtudtuk, több ezer néző állt a kordonok mögött, rengetegen voltak kíváncsiak erre az országot megmozgató rendezvényre, amely karitatív

célt is szolgált, hiszen a helyszínen vásárolható beszállókártyákból befolyt összeg száz százalékát a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközséggel együttműködve nyolc beteg gyermeknek ajánlották fel. – A rendezvény 2010-ben nagyon nehezen indulhatott útnak – emlékezett vissza a kezdetekre Karasz Róbert. Mint mondja, akkor még minimális számban indultak versenyzők, mindössze 54 autó állt rajthoz.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

– Az utóbbi években már nem kevesebb mint száz versenyző jön el a futamokra, ami nagyon szép szám. Nemcsak a környező településekről, hanem Miskolcról, Pécsről és a Balaton környékéről is érkeztek nevezők – ismertette a verseny igazgatója. A megkérdezett résztvevők véleménye egybecsengett, mindenki nagyszerűen érezte magát és örült a rendezvénynek. Gál Babett

Még tavaly teljesítette azt az útvonalat Viczián Zoltán, amelyre május 21-én elindultak az I. Pünkösdi zarándoklat vállalkozó kedvű résztvevői. A kiindulópont a katolikus templom volt, onnan indultak

el a hosszú útra. Végül hétórás gyaloglást követően érkeztek meg céljukhoz, Nagykopáncs Árpád-kori templomához, ahol harangszóval, kaláccsal és persze őszinte elismeréssel fogadták őket a templom köré szervezett pünkösdi rendezvény résztvevői. A zarándokokat a rossz idő sem tántorította el, minden induló teljesítette a távot. Bojtor Zalán

VÁROSUNK ÚJ LAKÓJA Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

SZEKERES OLÍVIA VILLŐ vagyok, május 7-én születtem, 4630 grammal és 55 cm-rel. Anyukám: Czékmán Veronika.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.