2018.08.03/30. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. AUGUSZTUS 3. • XXIII. ÉVFOLYAM • 30. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Katonai gyermektábor

2

– Mintakatonák vagy inkább mint a katonák

Sok fiatal él a lehetőséggel

3

– Újabb források a diákok munkatapasztalat-szerzéséhez

Munkában a férfi kézilabdázók

7

– Egy cél van: visszajutni azonnal az első osztályba

A krimi az asztalomon hever

8

– Izgalmas ügyekből jut bőven dr. Nagy Sándornak

Ingyenes meleg étel a rászorulóknak Dél-Békésben

Közösen egy nemes célért  Ünnepélyes keretek között adták át a Dél-békési Étkeztetési Centrumot július 31-én Orosházán. Augusztus 1-jétől már élesben működik a népkonyha, ahogy a szlogen is tartja, a rászorulók nemcsak ingyen ételt, hanem szeretetet is kapnak első körben a térség hat településén.

Augusztus elsejével Orosházán, Mezőkovácsházán, Tótkomlóson, Gádoroson, Nagybánhegyesen és Pusztaottlakán kezdte meg működését a Dél-békési Étkeztetési Centrum szociális szolgáltató a Magyar Pünkösdi Egyház Humán Szolgáltató Központja fenntartásában. Orosházán a Bocskai utca 1. szám alatti épületben hétfőtől péntekig minden rászoruló meleg ételhez jut. – A mindennapi meleg étel sokunknak természetes, viszont akadnak olyanok, akiknek ez nem adatik meg – mondta az átadóünnepségen Dávid Zoltán polgármester. Hozzátette, a város vezetése kiemelt feladatának tekinti a szociálisan rászoruló lakosok segítését. – A lakhatási támogatások mellett további támogatásokkal is igyekszünk könnyíteni a helyzetükön, jelentős forrásokat fordítva embertársaink megsegítésére. Tudjuk, hogy ez szükséges, és jó szívvel segítünk, amikor csak tudunk. Nagyon örülök, hogy tovább

Népdallal köszöntötték a megjelenteket bővül a paletta, és a Humán Szolgáltató Központ Budapest öt pontja mellett Orosházán is elindítja a népkonyha-szolgáltatást – mondta a polgármester. Hosszú hónapok egyeztetése előzte meg a centrum létrejöttét. A napi egyszeri ingyenes meleg ételt biztosí-

tó szolgáltatást a főváros több kerületében már működtető központ együttműködik a térség komplex fejlesztését célul kitűző Dél-Békés Jövőjéért Szövetséggel, a kistérségi társulásokkal, önkormányzatokkal. Közös munkával, együttes erővel, felismerve a szolgáltatás jelentőségét, tel-

Fotó: Rosta Tibor

jes támogatás övezte az engedélyeztetési munkálatokat. A Calendula Szövetség, a térség polgármesterei az ötlet mellé álltak, majd elkészült egy 5000 embert érintő felmérés, amiben a válaszadók 80 százaléka úgy ítélte meg, hogy szükség van a szolgáltatásra. Ezt követően keresték meg

Ketten a gyermekjogokért

 Az UNICEF idén is meghirdette Fiatal Nagykövet pályázatát. Orosházáról a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) két tagja, Kunos Roxána és Pentz Fanni is pályázott a pozícióra. A Fiatal Nagykövetek képviselik a gyerekjogi programokban a gyermek- és fiatal korosztály érdekeit, részt vesznek az UNICEF programjainak népszerűsítésében a közösségi oldalakon és saját településükön, hozzájáruljanak az UNICEF kommunikációs csatornáin való szerepléshez. A Fiatal Nagykövet program kifejezetten a Gyerekba-

Pentz Fanni

Fotó: Pirer Kata

rát Település program nyertes településeiből hivatott megtalálni a fiatal nagyköveteket. Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referens elmondta, a jelentkezés több feltétele közül az egyik legfontosabb, hogy a pályázó 12-17 év közötti legyen, de a pályázat be-

nyújtásához képest még legalább egy évig ne töltse be a 18. életévét. – A jelentkezéshez mellékelni kellett egy önéletrajzot és egy 3 perces videóüzenetet arról, hogy a jelölt hogyan képzeli az alapítvány munkájába való bekapcsolódást, és miért fontosak számára a gyerekjogok – nyilatkozta lapunknak az ifjúsági referens. A GYIÖK két tagja, Kunos Roxána és Pentz Fanni is sikerrel pályázott a pozícióra, így mindkettejüket meghívták az ősszel megalakuló UNICEF Fiatal Nagyköveti Tanácsba. A Fiatal Nagyköveti Tanács tagjai a következő tanévtől

az egyházakat, és jött létre a Magyar Pünkösdi Egyház szerepvállalása. A keddi ünnepélyes átadón a térség országgyűlési képviselője, Simonka György úgy fogalmazott, sokaknak tűnhet ez egy újabb fejlesztésnek, egy újabb szalagátvágásnak, azonban részéről érzelmi okai is vannak

a centrum létrejöttének. Elmondta, gyermekként előfordult, hogy családjával éheztek, a nehéz időszak emléke késztette arra, hogy határozott lépéseket tegyen az étkeztetési centrum megvalósításáért. – Szerencsére ma már Dél-Békésben is nagyon sok fejlesztés, átadás történik, de a mostani teljesen más. Ezt csak az tudja, aki megtapasztalta, milyen korgó gyomorral ágyba bújni, kiszolgáltatottnak lenni. Nagyon nagy öröm számunkra, hogy megnyitja kapuit a rászorulóknak napi egyszeri ingyenes meleg ételt biztosító népkonyha, és bár sokan támadták ezt a kezdeményezést is, minket ez sem tántorított el. A komoly szakmai hátteret nyújtó egyházzal, a Calendula Szövetséggel, szakembereinkkel mindent megteszünk a folytatásban is azért, hogy ahol igény mutatkozik rá, kialakítsuk a segítségnyújtásnak ezt a formáját – nyilatkozta lapunknak az országgyűlési képviselő. Megtudtuk, a meleg ételt Orosházán készítik el, és szállítják el a további öt településre, ahol hasonló egységeket alakítottak ki. A hosszú távú cél a népkonyha-szolgáltatás biztosítása újabb dél-békési településeken is, erre vonatkozóan már elindultak az igényfelmérések és egyeztetések. Tóth Dániel

Újra játszóház

 Hétfőtől ismét számíthatnak nyaranta megszokott, kedves elfoglaltságukra a gyerekek. Elindult a játszóház a gyermekkönyvtárban.

Kunos Roxána

Fotó: Pirer Kata

kezdve együttműködnek majd az UNICEF Magyarország gyermekjogi csoportjával, részt vesznek az UNICEF programjainak népszerűsítésében, tanácsadóként segítik a szervezetet, megszólalnak a fiatalokat érintő hazai és nemzetközi ügyekben. Tóth Dániel

Már több mint húsz éve, hogy útjára indult ez a ma is töretlen népszerűségnek örvendő nyári könyvtári elfoglaltság. A cél az indulás óta mit sem változott: kreatív, hasznos szünidei időtöltést biztosítani a gyerekek számára. – A játszóház indulásának idején is sok gyerek csellengett a városban, nyakában a lakáskulccsal. Miattuk, nekik hoztuk létre ezt a szünidei elfoglaltságot. A szülőknek

nem kerül pénzbe, a gyerekek jó helyen vannak, és jól érzik magukat, ráadásul a kézügyességüket is fejleszthetik – mondta el Kiss Márta gyermekkönyvtáros. Általában papírmunkák szerepelnek a napirendben, de rendszeresen van varrás, gyöngyfűzés is. Virágokat, állatokat, karkötőket, mindenfélét készítenek. Azt, hogy melyik napon éppen mit, megtudhatják a gyerekek a gyerekkönyvtár honlapjáról. A játszóházban minden gyerek annyi segítséget kap, amennyire szüksége van, sőt, akár a nagymami is elkísérheti az unokát. Csányi József


2

AKTUÁLIS

CSALÓKRA FIGYELMEZTETNEK Telefonos csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre július 27-én. Egy Békés megyei nőt hívott fel egy ismeretlen férfi, aki az egyik szolgáltató munkatársának adta ki magát. Megkérdezte a nevét, címét és bankkártyája számát. Miután a sértett továbbította az adatokat, a hívó megköszönte a segítséget és bontotta a vonalat. A nőnek utólag gyanússá vált a beszélgetés, emiatt értesítette a rendőrséget. A bank ügyfélszolgálatát keresve az ügyintéző tájékoztatta a sértettet, hogy hat átutalás is történt számlájáról. A történtek fényében a rendőrség ismét elővigyázatosságra int mindenkit banki adatainkkal kapcsolatban. Azt tanácsolják, hogy akit mobilszolgáltató nevében hívnak ismeretlenek, hívja fel a szolgáltató cég információs vonalát.

DIPLOMAMENTŐ CSOMAG Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, az állam személyenként akár 300 ezer forinttal is támogathatja a nyelvtanulást. A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak, a nyelvvizsga teljesítését 2020 első felében kell igazolni. Akinek ez nem sikerül, vissza kell fizetnie a 300 ezer forintot. Alapszakon egy középfokú nyelvvizsga szükséges a diploma megszerzéséhez. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint több mint 90 ezren lehetnek azok, akiknek záróvizsgája van, de nyelvvizsga hiányában nem kaphatnak diplomát. Az első diplomamentő programban 2013 és 2016 között mintegy 10 ezren vettek részt, közülük hatezren eredményesen.

PERMETEZÉS Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. értesíti a lakosságot, hogy Orosháza közterületein lévő vadgesztenyefák permetezését végzi. Munkavégzés időtartama: augusztus 4. és augusztus 25. között. A permetezés során felhasznált szerek: Runner 2F 0,5 l/ha, Topas 100 EC 0,5 l/ha, Vektafid A 1,0 l/ ha. Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: 21 nap. Munkaegészségügyi várakozási ideje: 0 nap. A szerek méhekre veszélyességi kategóriája: méhekre NEM veszélyes. A szerek vizekre veszélyességi kategóriája: vizekre KÖZEPESEN veszélyes.

2018. AUGUSZTUS 3.

Mintakatonák vagy inkább mint a katonák

Kincsek ezrei kerültek elő a földből

 Pénteken táborzáróval és díjátadási ünnepséggel ért véget Gellértegyházán a Magyar Honvédség által szervezett honvédelmi tábor, melyet az elmúlt évekkel ellentétben nem honvédségi területen tartottak.

 Kilenc fémkereső mintegy húszezer tárgyat, igazi kincset talált már, melyek azóta a Nagy Gyula Területi Múzeum gyűjteményét gazdagítják. Ebből a példaértékű együttműködésből egy könyv is megszületett, melyet múlt pénteken mutattak be a nyilvánosságnak.

Katonai gyermektábor A tábor első számú célja a honvédelmi nevelés elősegítése – tájékoztat a 11. Előkészítő Részleg parancsnoka, Lipták József alezredes. – Ilyen táborok nagyobb számban már 2016 óta vannak. Eddig a katonai létesítményeken belül szerveztük. Idén először tartottuk a tábort külső helyszínen. Két korosztály táborozott idén is, az általános iskolás korosztály 12-15 éves korig, illetve a középiskolások 15-18 éves korig. A táborok tematikáját is a gyerekek életkora alapján állítottuk össze. Az itteni, orosházi táborban az általános iskolás korosztály töltött egy kemény hetet, miközben ízelítőt kaphattak a katonaélet szépségeiből és nehézségeiből – mondta el Lipták alezredes. A megszokott komfortzónát mindenesetre el

A századparancsnoktól vehették át az elismeréseket. Ezt is katonásan kellett felejteni egy időre a tábor lakóinak, kezdve ott, hogy a mobiljaikat le kellett adniuk. Azután alaki foglalkozás, járőrszolgálat, lövészet, éjszakai riadó, menetgyakorlat, akadálypálya és a többi. A táborlakók számára azt

volt legnehezebb elsajátítani, hogy egy egységet alkossanak. Egy raj tagjai, és ennek a rajnak egy organizmusként kell létezni, mozogni, feladatot megoldani. A záróünnepségen látottak alapján ez sikerült. Szépen, alakzatban, egyszerre

Fotó: Pirer Kata

lépve érkezett a 24 táborlakó rajparancsnokaik vezetésével az „alakuló térre”, ahol parancsnokuktól, Proháczka századostól ki-ki átvehette azt az elismerést, amelyre egy heti munkája alapján rászolgált. Csányi József

2015 márciusában kötöttek együttműködési megállapodást az idő közben kilenc főre duzzadt fémkereső csapattal. Az eltelt időszakban mintegy húszezer tárgyat találtak, köztük egyedi darabokat is. Rózsa Zoltán elmondta, hogy a leletek közül negyven darabot választottak ki a Fémek a földből című könyvhöz, ami a hetven önzetlen ember munkájából, teljes titokban a fémkeresők tudta nélkül született. A céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a civil és a szakmai oldal összefogásának szükségességére. A Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatója kiemelte, hogy ezt egy sorozat első részének szánták, a jövőben újabb témákat is feldolgoznak. pá

Másodszor piknikeztünk az Árpád-kertben  A tavalyi hagyományteremtő piknik sikerén felbuzdulva idén másodszor hívták egy kis lazulásra, szórakozásra az Árpád-kertbe az orosháziakat a Petőfi Művelődési Központ (PMK) rendezvényszervezői.

Vészterhes, fekete viharfelhők árnyékában kezdődött a rendezvény, de a szervezők, résztvevők és a közönség úgy látszik, jól imádkozott, mert nem szakadt nyakunkba az égi áldás, hanem keleten szépen elment a város mellett, így semmi sem zavarta a kellemes délutáni szórakozást. Az alapötlet, miszerint jöjje-

nek le a családok a térre, üljenek egy pokrócra, engedjék el a mindennapos feszültségeket, gondokat, ezen a szombaton remek programmal is társult. A PMK csapata a műsor öszszeállításánál a helyi együttesekre támaszkodott. – Nagyon sok értékteremtő csoport van Orosházán, és úgy gondoltuk, hogy ebből mutatunk be egy csokorra valót ezen a rendezvényen. Ezen kívül persze volt még bábszínház és egy kertmozi előadással zárult a program – mondta el kérdésünkre Szabó Orsolya kulturális szervező. Sorjáztak a fellépők egész délután. Szalontánc, modern

tánc, aerobik, néptánc, néptáncos mese kamaraelőadás, rúdfitness és légtornász-bemutató. Mind nagy sikert aratott a színpad előtt plédeken, párnákon ücsörgő közönség körében. Az esti kertmozit – kicsit többen, mint tavaly – mintegy százan figyelték a gyepen csücsülve. Aki ott volt, megtalálhatta a színes programkínálatból a neki tetszőt. A szervezők azt remélik, hogy jövőre még érdekesebb műsorral állhatnak elő, és még többen választják majd szombat délutáni, esti kikapcsolódásnak az Árpád-kerti pikniket. Csányi József

A fűben ülve is izgalmas a bábszínház

Makkai Eszterkét 1. születésnapján

sok szeretettel köszöntik és boldog gyermekkort kívánnak: Kovács dédiék, Sonkolyos nagyiék, keresztapja, Imi, Orsi, Luca, Miki, Kriszti

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Párakapu a főtéren  Hétfő óta másodfokú hőségriadó lépett érvénybe, az orosházi városüzemeltetési zrt. munkatársai ezért párakaput állítottak fel a főtéren. Egész héten végig párás meleg volt jellemző, a kisebb záporok pedig csak rátettek erre egy lapáttal. A héten emiatt végig másodfokú hőségriadó volt érvényben. Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. párakaput állított fel a főtéren, amely mindennap délelőtt tíz órától este nyolc óráig üzemel. Megtudtuk, hogy az utakat is rendszeresen locsolják az esti időszakban. Az előrejelzések szerint jövő héten is esős időre számíthatunk, de a nappali hőmérséklet 30 Celsius-fok felett lesz végig. Patakfalvi Ádám


3

KÖZÉLET

2018. AUGUSZTUS 3.

Újabb források a diákok munkatapasztalat-szerzéséhez

Sok fiatal él a lehetőséggel Idén már több mint húszezer fiatal vesz részt a Nyári diákmunka 2018 elnevezésű programban, számuk augusztus végére a pénzügyminiszter szerint meghaladhatja a harmincezret. Ennek keretében az orosházi önkormányzat is évek óta foglalkoztat diákokat júliusban és augusztusban. Ezzel is hozzásegítve őket a tapasztalat- és jövedelemszerzéshez.

Még 2013-ban hirdették meg az elmúlt években nagy érdeklődéssel kísért programot, melyre idén további forrásokat biztosít a kormány. Összesen 3,4 milliárd forinttal támogatja a 16 és 25 év közötti fiatalok tapasztalatszerzését. A program elsősorban ezt segíti elő, és emellett jövedelmet kapnak a diákok, az itt szerzett tapasztalatok pedig a munka világába való későbbi beilleszkedést is megkönnyítik.

Népszerű az önkormányzati nyári munkalehetőség a diákok körében Az Orosházi Polgármesteri Hivatalba minden évben rengeteg fiatal jelentkezik, idén mintegy százan. Az alkalmazható diákok száma azonban korlátozott. Két turnusban, júliusban 28, augusztusban 18 diák dolgozik az önkormányzat

irodáiban és a nyári napköziben, utóbbinál a pedagógusok munkáját segítik a foglalkozásokon. Emellett főként szakképzettséget nem igénylő munkákban segédkeznek, mint iratok válogatása, selejtezése, borítékolás, irattározás és

Fotó: Rosta Tibor

egyéb adminisztratív feladatok. – Rendkívül hasznos és fontos a munkájuk, az idei évben is nagy segítséget jelent, főként így a nyári szabadságolások idején. A fiatalok a nálunk töltött idő alatt, a szabályok engedte mértékben, belelátnak a napi

feladatokba, később, tanulmányaik végén szívesen látjuk őket újra a hivatalban – fogalmaz Bojtor István alpolgármester. A területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett az idei évtől már a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi nyolcórás foglalkoztatása. A kormány a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta. Patakfalvi Ádám

Három új klíma az iskolába Két előterjesztést tárgyalt a város képviselő-testülete rendkívüli ülésén július 31-én. A keddi rendkívüli testületi ülés első előterjesztése az önkormányzat és az Alföldvíz Zrt. által készített Orosháza víziközmű-rendszerének 2019–2033 időszakra vonatkozó Gördülő Fejlesztési Tervének elfogadásáról, valamint a benyújtásra való felhatalmazásáról szólt. A testület megszavazta mindkét határozati javaslatot. Ezután a képviselő-testület egyhangúlag támogatta a második előterjesztést. E szerint Jámbor Rudolf, „Az Iskola Tanulóiért” Alapítvány kuratóriumi elnöke, három darab SPLIT klímát adományoz a Vörösmarty Mihály Általános Iskolának. A három eszköz összértéke 461 ezer forint, azok karbantartási és beszerelési költségeit is a felajánló finanszírozza. KD

Kúszva-mászva Gyopároson Az M47-esről tárgyaltak Strandolás vagy laza kocogás helyett egészen más miatt vették célba Gyopárost július 28-án a mozgásra vágyók. Akaraterejüket, kitartásukat tették próbára a Kint a szabadban elnevezésű akadályfutáson. A program az Amit csak akarsz – Orosházán című pályázat keretében valósult meg, családi kikapcsolódást kínálva nem csak a futást kedvelőknek. – A gyerekek miatt jöttünk elsősorban, nekik tetszett meg, és szerették volna kipróbálni ezt a sportot – osztotta meg az Orosházi Élettel az egyik résztvevő. – Mikor megláttam a hirdetést, gondoltam, ez jó buli lesz, ezért elhoztam az unokáimat. Edzettünk rá egész héten, futottunk, meg a játszótéren másztunk, tornáztunk – árulta el a fitt nagymama, Káplár Klára.

A gyakorlás nem is ártott, hiszen a kilenc akadályból álló pályán kellett például gumiabroncsokba lépkedni, homokzsákot cipelni, háló alatt kúszni és falon átmászni, a kicsiket pedig külön minipálya várta. – A visszajelzések alapján nem bánom a befektetett munkát. Nagyon sokan

mondták, hogy remek ötletnek tartják a mai rendezvényt – mondta az ötletgazda Viczián Szabolcs. A rendezvényen azok is megtalálták a számításukat, akik az akadálypályánál kön�nyebb megterhelést kerestek. Ők jóga- és aerobikórán nyugtathatták meg vagy fáraszthatták ki magukat. PE

Sokan előre készültek a versenyre

Fotó: Kecskeméti Krisztina

A Szeged és Debrecen között megépülő kétszer két sávon haladó M47-es autóút Orosházát is érinteni fogja. A polgármesteri hivatalban mutatták be azt a négy nyomvonali tervet július 26-án, melyek egyikén az autóút haladhatna. A tervekből egyik sem nyerte el a városvezetés tetszését, ezért egy ötödiket javasoltak, amely véleményük szerint megfelelően szolgálná Orosháza érdekeit. – A bemutatott négy nyomvonali terv egyike sem volt igazán megfelelő a számunkra. Egy ötödiket javasoltunk, mely véleményünk szerint leginkább szolgálná az orosháziakat és az itt működő ipari létesítményeket. A városnak minden szempontból az lenne a legmegfelelőbb, ha déli irányból érintené az autóút – nyilatkozta lapunknak Dávid Zoltán, polgármester.

„Digitális Jólét Road Show”-ra indul a Jövő Építők TDM A Jövő Építők TDM Közhasznú Egyesület a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül „Internet a mindennapokban” címmel valósítja meg a GINOP-3.3.3.-17-2017-00031 számú pályázatát hat településen az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával. A program célja a digitális készségekkel nem rendelkező társadalmi rétegek számára az IKT-eszközök használatának megismertetése, a digitális készségek fejlesztése, az internet használatához való ismeretanyag biztosítása ingyenesen, a dél-békési régióban, ezen belül is az Orosházi járás területén az alábbi településeken: Békéssámson, Csanádapáca, Gádoros, Nagyszénás, Kardoskút, Pusztaföldvár.

Elsősorban a 45+ korosztályt célozzuk meg a projekt fő komponensét alkotó „Internet a mindennapokban” című könyv bemutatásával és annak térítésmentes átnyújtásával a rendezvényeken megjelenő érdeklődők számára egy előadás és vendéglátás mellett. A nyári időszakban a települések nagyrendezvényein, míg kora ős�szel önálló rendezvények formájában találkozhatnak velünk. A nyári eseményeken hostessek­ kel települünk ki egy sátorba, ahol internetsarok létesítésével és vendéglátással készülünk. Minden ide látogató, célcsoportba illő személynek átadjuk a könyvet, továbbá kollégáinktól egy kötetlen beszélgetés formájában ismeretanyagot is kapnak. Jövő Építők TDM

A rendezvények időpontjai: Békéssámson 2018. augusztus 4., Falunap 17.00–21.00

Csanádapáca 2018. augusztus 11., Kakasfesztivál 9.00–12.00 Nagyszénás 2018. szeptember 8., Mozogj, Bulizz, Főzz Nap 10.00–15.00

Kardoskút 2018. szeptember 15., Fehér-tó Napja 10.00–17.00 Gádoros 2018. szeptember 29., Falunap 10.00–15.00

Pusztaföldvár 2018. október 6., 40 Aranykoronás ünnep 13.00–17.00 www.internetamindennapokban.hu

Az autóút sokban segítené Orosháza fejlődését Jelenleg még a tervezési folyamatok zajlanak, a kivitelezési munkálatok megkezdéséig még éveket kell várni. Az Orosházát Szentessel összekötő utat főútvonallá fejlesztik a közeljövőben. A témában megkerestük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, akik az alábbi közleményt juttatták el szerkesztőségünkhöz: Az Orosháza - Szentes útvonalon a 4406-os jelű úton több mint 13 kilométer hosszan, a

Fotó: Pirer Kata

4405-ös úton több mint 16 kilométer hosszan, a 4447-es jelű úton pedig 800 méter hosszan válhatnak főúttá az egyes szakaszok. A projekt előkészítése zajlik, a szükséges plusz külső források biztosítását követően indulhatnak el a tervezési munkák. Várhatóan 2019. közepéig elkészül a kiviteli terv és meglesznek a szükséges engedélyek is. Ezután kezdődhet meg a kivitelezési munkák közbeszerzési eljárása. Tóth Dániel


4

MTU-Dunakanyar-280x427.indd 1

HIRDETÉS

2018. AUGUSZTUS 3.

2018. 07. 24. 11:21


2018. AUGUSZTUS 3.

5

SZOLGÁLTATÓK/PROGRAMAJÁNLÓ

Az igazi fogtündér ZSÁNER divat női-férfi ruházat AKCIÓ!

20% 30% 40% 50% egyes termékekre extra,

60% kedvezmény

Ha a fogászati asszisztensekre azt mondják, hogy ők a fogorvosok jobb kezei, akkor a fogtechnikusokról bátran állíthatjuk, hogy ők a bal kéz szerepet töltik be. Velük általában ritkábban találkoznak a páciensek, pedig nélkülük aligha lehetne megoldani a fogpótlásokat.

Zsáner-Divat-Orosháza Cím: Orosháza, Széchényi tér 3. Telefon: (68) 413-577 Nyitva: h.–p.: 9–12, 14–18, szo.: 9–13

Igazán kellemetlen, ha valakinek olyan mértékben romlik a foga, hogy azt ki kell húzni. Még rosszabb, ha az elülső metszőfogakat veszti el az ember, hiszen ez nemcsak az étkezés közben, de esztétikailag is rontja a közérzetünket. Ilyenkor érdemes fogorvoshoz fordulni, aki alapos vizsgálat után különböző fogpótlási lehetőségeket vázol fel a páciensnek. Ez lehet rögzített vagy kivehető fogpótlás. Itt jön képbe a fogtechnikus, aki a fogorvos által megadott paraméterek alapján elkészíti a fogakat. – A kivehető fogpótlás lehet teljes (teljes foghiány esetében) vagy részleges. Az alaplemez lehet fém vagy műanyag, a tartókapocs pedig rejtett vagy látható. A páciens igényeinek megfelelően nagy körültekintéssel történik a kívánt fogpótlás kiválasztása.

Ezután a fogorvos előkészíti a fogakat, és megtörténik az első munkafázishoz szükséges lenyomatvétel – ismerteti a munkafolyamatot Ágoston Nóra, a Dorto-Dental fogtechnikusa. Egy rögzített fogpótlás elkészüléséig legalább 5 munkanap szükséges, de a kombinált munkáknál és kivehető protéziseknél ez az idő lényegesen hosszabb. – Január óta próbálom népszerűsíteni az ideiglenes fogpótlások elterjedését városunkban – hangsúlyozza a fogtechnikus, hozzátéve:

– Akinek csiszolták már le a fogát, az pontosan tudja, hogy mennyi kellemetlenséggel jár. Érzékeny hidegre, melegre, nehéz az étkezés és az ivás. Az ember takargatja

AZ IDEIGLENES FOGPÓTLÁS ELŐNYEI: • védi a frissen csiszolt fogakat, • egy napig sem kell fog nélkül lennie, • esztétikus, • visszaadja az önbizalmat.

a száját, nem mer társaságba menni, szégyelli, hogy fogatlan. Pedig létezik gyors, esztétikai megoldás, az ideiglenes fogpótlás, amivel élheti tovább a páciens a megszokott hétköznapjait. Az ideiglenes fogpótlás nemcsak lecsiszolt fogakra készülhet, hanem néhány foghiány esetén is. – Például, ha valamelyik frontfogat sajnos el kell távolítani, akkor amíg az íny gyógyul, egy úgynevezett klips�szel lehet pótolni a foghiányt. Ez sokaknak jelent segítséget – fogalmazott Ágoston Nóra. Elmondása szerint az esztétikát és ezzel együtt az önbizalmat visszaállító munkák 3-4 óra alatt elkészülnek. Akinek igénye van rá, kérje a lehetőséget fogorvosától, hogy nyugodtan teljen az az idő, amíg a végleges fogpótlása elkészül. Sokan még ma is a Posta mögött keresik a Dorto-Dental fogtechnikát, pedig már több mint egy éve elköltözött a Patak utca 8. szám alá. Aki fogsortisztítással, polírozással, törésjavítással, kapocspótlással szeretné felkeresni Ágoston Nórát, a +36 (30) 904–6574-es telefonszámon, illetve a Patak utcában megteheti.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Egészségesebben élne? Mozogna? Feltöltődne?

Táplálékkiegészítés felsőfokon A táplálékkiegészítők korábban a sportolók, leginkább a testépítők és a súlyzós edzést végzők körében volt elterjedt, hiszen a tejsavófehérjék létfontosságúak az izomtömeg növeléséhez. Mára azonban az összes sportágban használják a kiegészítőket, az alapvető vitaminoktól és ásványi anyagoktól kezdve, a teljesítményfokozókig.

– Minden korosztály, a nyugdíjasok is vásárolnak az üzletünkben, nem csak a sportolók. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy orvos javasolja a táplálékkiegészítők szedését – mondja Szabó Csilla, az orosházi Scitec Nutrition Vitamin és Fitness Szaküzlet vezetője. Csilla két testvérével, Gézával és Zoltánnal négy éve nyitották üzletüket. Mindhárman sportolnak, és természetesen odafigyelnek az étkezésre is. Még változatos étrenddel sem lehet biztosítani teljes körűen a szervezet számára szükséges tápanyagbevitelt, emiatt javasolják a táplálékkiegészítők szedését. – Termékeinket a legszigorúbb európai uniós élelmiszer-biztonsági előírásoknak megfelelően, laboratóriumi körülmények között állítják elő a Scitec Nutrition magyarorszá-

gi gyárában – ismertette Csilla, hozzátéve, ennek köszönhetően a táplálékkiegészítők minőségi és optimalizált hatóanyag-tartalommal bírnak. – Például a Mega Daily One Plus multivitamin és ásványi anyag formulánk 25-féle hatóanyagot tartalmaz – fogalmazott. Nem véletlen, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság is a Scitec Nutritiont választotta hivatalos sport-táplálékkiegészítő partneréül. A Scitec az olimpikonok mellett nemzetközileg elismert magyar testépítőket és sportolókat is támogat. A több mint harmincéves

szakmai múltra visszatekintő vállalkozás a hazai piacon vezető cégként a világ fejlett országaiban is forgalmazza kiváló minőségű termékeit. A termékcsoportok: vitaminok és ásványi

MILYEN TERMÉKEKET FORGALMAZUNK? • Táplálékkiegészítőket, • funkcionális élelmiszereket, • ruházati és egyéb kiegészítőket. Győry Vilmos tér 2. 06 (20) 3388-678

anyagok, aminosavak, ízületvédők és porcerősítők, testsúlykontroll-formulák, kreatinok, fehérjék, tömegnövelők, illetve olyan speciális termékek, mint a fehérjealapú palacsinta, puding, muffin, brownie vagy jégkrém. Az orosházi üzlet vezetője kiemeli, náluk mindenki megtalálhatja a számára ideális táplálékkiegészítőt céljaihoz vagy a mindennapi táplálkozáshoz. Ez a hatalmas termékkínálatnak, valamint az összetételnek köszönhető. – A Scitec laktóz- és cukormentes, különböző növényi alapú, vegetáriánus termékeket is készít azoknak, akik valamilyen ételallergiában szenvednek – magyarázta Csilla, aki azt is elmondta, sokan térnek be a Győry Vilmos téri (Evangélikus templommal szemben) üzletükbe tanácsért. Az eladók segítenek, legyen szó étkezésről, táplálékkiegészítőkről vagy életmódváltásról. Ha valaki terméket szeretne kipróbálni, egyadagos kiszerelést is vásárolhat. Egész havi akciókkal, valamint egy-két hetes villámakciókkal szeretettel várják a vásárlókat, melyet az orosházi Scitec Nutrition Vitamin és Fitness Szaküzlet Facebook oldalán is figyelemmel kísérhetünk.

Az AzOrosOkost OrosOkostMolnár MolnárIstván Istvánállította állítottaössze. össze.Elérhetősége: Elérhetősége:06 06(70) (70)423-3698 423-3698••e-mail-cím: e-mail-cím:molnar.istvan@oroscafe.hu molnar.istvan@oroscafe.hu

PROGRAMAJÁNLÓ Chrome és Asphalt Horsemen koncertekkel várják a zene iránt érdeklődőket az Orosházi Nyár Rendezvénysorozat és a Rock Klub szervezésében augusztus 3-án, 19 órás kezdéssel, a város főterére. Augusztus 4-én is koncertekkel folytatódik az Orosházi Nyár. A város főterén ezúttal 16:30-as kezdéssel a Jammy, majd a Jazztelen Zenekar lép fel. Az est fénypontjakén LGT Zenevonat szuperkoncerttel várják a zenekedvelőket. Nyolcadik alkalommal rendeznek regionális szántóversenyt augusztus 11-én, Orosháza 47-es főútján, a 159. kilométernél, Békéscsaba irányába, 7:30-as kezdettel. Érdeklődni a rendezvény főszervezőjénél, Horváth Józsefnél lehet a +36/70-453-6176-os telefonszámon. Ismét Orosházára érkezik a Mozgó Mozi. Augusztus 11-én, a 10 órakor kezdődő vetítések során a Hihetetlen család 2, a Mamma Mia – Sosem hagyjuk abba, az Escobar, a Hangya és a Darázs, a Mission Impossible – Utóhatás és a Meg – Az őscápa című filmeket láthatják a mozi iránt érdeklődők. A programokról bővebben az oroscafe.hu/esemenyek oldalon olvashatnak.

ÁLLÁSHIRDETÉS Orosháza Város Önkormányzat

Egységes Szociális Központ állást hirdet

gondozó/ápoló munkakör betöltésére (szakképzettség szükséges). Személyes meghallgatásra 2018. augusztus 6-án, 8 órakor kerül sor. Helyszín: 5900 Orosháza, Teréz u. 14. Rekken ő HŐSÉG

Felfrissülés AZONNAL! Vízadagoló automaták 990 Ft / ballontól

BÉRLETI DÍJ NÉLKÜL!

(52 Ft / litertől)

Részletes tájékoztatással kapcsolatban érdeklődjön telefonon.

6 8 /6 8 0 - 6 8 0 • 3 0/9 5 5 -767 9 WWW.SZIVARVANYAQUA.HU


6

HIRDETÉS

2018. AUGUSZTUS 3.

A GYERMEK

ERZSEBET_print_master_280x427.indd 1

2018. 07. 13. 20:14


7

SPORT

2018. AUGUSZTUS 3.

Egy cél van erre a bajnoki szezonra: visszajutni azonnal az első osztályba

Munkában a férfi kézilabdázók Véget ért a nyári szünet a másodosztályú orosházi férfi kézilabdázók számára. Hétfő délután Bakó Botond vezetőedző levezényelte a héthetes felkészülési időszak első edzését.

A nyári pihenő után Bakó Botond még csak egy kis ráhangolódást rendelt. Egy alapos bemelegítés után egymás közt fociztak a fiúk. A mestert a folytatásról kérdeztük. – Jó állapotban érkeztek vissza a pihenőről a srácok, de igazán ezt majd csak a holnaptól kezdődő tesztek mutatják meg. Egy olyan csapat van most itt, amelynek komoly célja van, és küzdeni, hajtani fog a sikerért. A mi feladatunk, hogy egy olyan közösség alakuljon ki, illetve technikailag, taktikailag is egy olyan csapat, amely meg tudja és meg is oldja a rá váró kihívásokat. Egy célunk van, mégpedig a bajnoki idény végén feljutó helyen állni, és

Szeptember közepén kezdi az NB I/B-s bajnokságot az OFKSE jövő ilyenkor ismét az első osztály küzdelmeire készülni – mondja a vezetőedző. Héthetes felkészülés vár a

csapatra. Ez idő alatt heti nyolc edzés és hét edzőmeccs szerepel a tervben. Bakó Botond bízik benne, hogy ezek a

meccsek, illetve a munka elegendő lesz a sikeres kezdéshez. Az első edzésre mindenki egészségesen és kipihenten

Középpontban az aerobik

Fotó: Kecskeméti Krisztina

érkezett. Az egyik új játékosnak, Lele Ákosnak azonban kissé másként alakult a nyara. – Jó állapotban érzem magam,

Dobogón a strandon

Öt napon át több mint ötven fiatal aerobikozott. Már negyedik alkalommal tartották a Rebi Fitness tábort, ahol ismerkedhettek a sportággal és fejleszthették tudásukat a kis sportolók.

Bronzérmesként zárt a magyar férfi strandkézilabda-válogatott az oroszországi világbajnokságon. A keretben nyolcan az Orosházi FKSE-Linamar együttesét erősítik.

Harmadik éve, immár negyedik alkalommal tartották meg július 23. és 27. között a Rebi Fitness tábort, ahol idén 51 gyerek vett részt a Gyopár Sportcentrumban. – Évről évre egyre többen jelentkeznek a táborba. A legfiatalabb résztvevőnk még nem töltötte be a hároméves kort, a legidősebb pedig már elmúlt 18 éves. Napi három edzést tartottunk nekik, hiszen az egyik legfontosabb célunk, hogy aerobiktudásuk fejlődjön, de emellett egyéb kiegészítő programokat is szerveztünk – sorolja Csiki Rebeka, a tábor főszervezője. Megtudtuk, hogy Csiki Rebeka mellett

Július 24. és 29. között az oroszországi Kazanyban rendezték a strandkézilabda-világbajnokságot. A csapat a csoportkörben Spanyolországgal, Vietnámmal és Új-Zélanddal találkozott, végül másodikként zárta ezt a kört. A középdöntőben Uruguayt és Iránt is legyőzték Kun Attiláék, míg Horvátország már nagy falatnak bizonyult. A negyeddöntőben a házigazdákat magabiztosan múlták felül a magyarok, végül a döntőbe jutást ismét a horvátok akadályozták meg. Ezután következett a svédek elleni helyosztó, ahol a második szettben szinte végig hátrányban voltak John

Az orosházi úszók 13 arany-, 5 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek a gyomaendrődi megyei utánpótlásversenyen. Arany: Asztalos Annamária 100 m gyors, 100 m vegyes, Bogár Viktória 50 m gyors, 50 m mell, 50 m hát, 100 m vegyes, Dávid Olivér 50 m gyors, 50 m hát, 50 m mell, Dimák Fanni 100 m gyors, 100 m pillangó, 100 m vegyes, 4x50 m gyors: Asztalos A., Bogár V., Dimák F., Furák-Szabovik T. Ezüst: Asztalos Jázmin 50 m gyors, 50 m mell, Furák-Szabovik Tessza 50 m gyors, Tóth Péter 100 m mell, 100 m gyors. Bronz: Asztalos Jázmin 50 m hát. BT

zárták a hetet, ahol több mint százan vettek részt a szülőkkel együtt. – A visszajelzésekből és az egyre növekvő létszámból arra következtethetünk, hogy sikeres volt ez az egy hét. Örülünk, hogy a szülők bíznak ben-

nünk – összegez Csiki Rebeka. Az edző zárásként még hozzátette, hogy nem ez volt az utolsó táboruk idén, hiszen augusztusra ismét meghirdettek egyet, melyre már most rengetegen jelentkeztek. Patakfalvi Ádám

Meccsek futószalagon Néhány hét múlva ismét pattog a labda a megyei bajnokság mindhárom osztályában. Az OMTK-ULE felnőttcsapatai javában készülnek a 2018/2019. évi szezonra.

Az ULE I. a megyei I. o. legfiatalabb csapataként vág neki a pontvadászatnak. – Amit elterveztem, azt Almási Gyula erőnléti edző segítségével edzésszámban és minőségben is elvégeztük. Augusztus 1-jén játszottuk az utolsó edzőmérkőzésünket a Hódmezővásárhely második csapata ellen – nyilatkozta a felkészülés végéhez közeledve Buza Barnabás edző. Hét új igazolásról számolt be a klub. Sajti Bálint, Németh Gábor, Tóth Krisztián és Mazán Norbert a Rákóczi Vasasból

érkeztek, Harangozó Krisztián Kondorosról, Varga Péter Hajdúsámsonról, Tóth László Dobozról csatlakozott a kerethez. Az OMTK-ULE I. augusztus 4-én, 19 órakor Magyar Kupa mérkőzést vív az ULE Sportcentrumában a Körösladány ellen. Az első bajnokit augusztus 11-én, Szarvason játssza az orosházi csapat. A Rákóczi Vasas SE közgyűlése egyhangúan döntött arról, hogy kéri beolvadását az OMTK-ULE egyesületébe, az újonnan megalakuló felnőttcsapat a hamarosan rajtoló szezonban a megyei III. osztályba nyert besorolást, a hazai mérkőzéseit Rákóczitelepen rendezi. Az ULE II. edzője Elekes Károly lett. – Az új csapatunk célja, hogy a fiatal orosházi játékosok szá-

mára játéklehetőséget biztosítsunk felnőtt szinten – nyilatkozta az újdonsült edző. A keret az ULE ifjúsági játékosaira épül, mellettük több helyi kötődésű futballistát sikerült Orosházára igazolni. Greman László Medgyesbodzásról, Bús Tamás Fábiánsebestyénről, Erdélyi Sándor Nagymágocsról, Jámborcsik Erik és Jónás József Gádorosról érkeztek Rákóczitelepre. Az eddig lejátszott edzőmérkőzések eredményei: Csorvás – OMTK-ULE II. 7-2, Csanádapáca – OMTKULE II. 2-8, OMTK-ULE II. – Csanádapáca 4-2, OMTKULE II. – Nagymágocs 3-3. Az ULE II. első bajnoki mérkőzésére szeptember 2-án Telekgerendáson kerül sor. Betkó Tamás

Andrásék, de a dudaszó pillanatában szerzett góllal megfordították az állást, és ezzel megszerezték a bronzérmet. A siker értékét növeli, hogy a csapat 2015-ben és 2017ben Európa-bajnoki negyedik, 2016-ban vb negyedik helyezett lett, 2017-ben pedig a világjátékokon alig maradt le az éremről, így többéves jó szereplés, de elveszített helyosztókat követően állhatott fel a dobogóra. – Nagyon boldogok vagyunk! Átléptük az általunk felépített gátat! Sikerült érmet szereznünk, és kvalifikálni magunkat a jövő évi San Diegó-i World Beach Gamesre – értékelt a mérkőzés után Gulyás István szövetségi edző. A magyar válogatott magját az Orosházi FKSE-Linamar játékosai alkották, összesen nyolc játékost adott a klub a nemzeti együttes számára. PÁ

Nyári érmek Fotó: Egyesület

Tizenkilenc érem

Napi három edzés mellett játékos programok is színesítették a tábori napokat Fotó: Kecskeméti Krisztina testvére segített az elemek megtanulásában, illetve férje, az OFKSE csapatkapitánya, Németh László is csatlakozott az edzői stábhoz. A főszervező elmondta, már hagyománnyá vált, hogy az utolsó napon egy batyus bulival

ami nem csoda, hisz az előző szezon vége óta folyamatosan edzek. Az előző bajnokságban volt egy ujjtörésem, és az akkori kihagyás miatt alakult így. Végig edzettem a nyarat, az elmúlt hetet kivéve, amikor nyaralni voltunk. Várom a közös munkát, a meccseket – teszi hozzá a válogatottat is megjárt játékos. A régi csapat balkezes lövője, Ferenczi Botond is teli van energiával, és szintén várja az idei megmérettetéseket. – Kíváncsisággal telve és munkára felkészülve érkeztem vissza. Az elmúlt három heti feladatokat én is elvégeztem, ezek rávezetők voltak a felkészülésre, és inkább az egészséges testmozgás kategóriájába sorolhatók. Nagyon várom már a bajnokságot – mondja Ferenczi Botond. A kézilabdát szerető orosházi közönség augusztus 17én láthatja először a kedvenceket hazai pályán, a Gyöngyös elleni edzőmérkőzésen. CSJ

A kétfős orosházi küldöttség Budapesten is letette névjegyét A budapesti Lupa Beach volt a helyszíne múlt szombaton a Biotech USA-Fitbalance Kupa fekvenyomó versenynek, melyen az Orosházi Toldi SE két női versenyzővel képviseltette magát.

A hölgyek kitettek magukért, három arany- és egy bronzérmet szereztek. Schneider Erzsébet az open kategóriában harmadik, masters 2-ben első helyen végzett. Pogány Andrea az open és a masters 1 kategóriát is megnyerte. cséjé


8

MOZAIK

Kiadó kertes házat vagy garzonlakást keresek hosszú távra. 06 (30) 338-2011, (68) 700-006

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Iványi Mihály és Rostás Adrienn leánya Elza, Hajdu Sándor Richárd és Csomós Enikő Barbara leánya Karola Mira, Bot Marián Adrián és Pecsenye Katalin fia Bálint Adrián, Kapás József és Szabó Andrea fia Zalán József, Kruzslicz Sándor Zsolt és Lengyel Beáta Edit leánya Adél, Tychi János és Bujáki Barbara fia Levente. Házasságot kötöttek Dér Tamás és Pesics Zsuzsanna, Horváth Norbert és Faragó Patrícia Szonja.

PATIKAÜGYELET Július 30-tól augusztus 5-ig:

Csillag Patika Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183 Augusztus 6-tól augusztus 12-ig: Pingvin Patika Oros-

háza, Győry Vilmos tér 1. Tel.: (68) 415-815

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió műsora július 30tól technikai okok miatt szünetel. Friss műsorral augusztus 21-én jelentkezünk, nézőinket addig a képújságon tájékoztatjuk.

KUTYASZORÍTÓ Ádáz több napi csavargás után egy üzem területén keresett menedéket. A menhelyen hamar beilleszkedett, bár a bezártságot nehezen fogadta el. Társaival békésen viselkedik, jó természetű, bátor, szófogadó kutya. Éber, temperamentumos, tanulékony kan kutya. Szeret a gazdája közelében lenni, és mindent elkövet, hogy annak kedvére tegyen. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307 • f acebook.com/kutyamenhely/ •Á llatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536

Izgalmas ügyekből jut bőven dr. Nagy Sándor Kozma-díjas ügyésznek

A krimi az asztalomon hever Egy orosházi, aki filmbe illő történetek között éli mindennapjait. Dr. Nagy Sándor, az Orosházi Járási Ügyészség vezetője több évtizede lépett a jog izgalmas útjára. Pályafutása alatt érdekesebbnél érdekesebb ügyek végére sikerült pontot tennie. Életéről, és magáról az ügyészi szakmáról beszélgettünk vele.

Orosházán született, gyökerei ide kötik Nagy Sándort. Városalapító ősök leszármazottja, ezért szülővárosa még kedvesebb szívének. Anyai ágon egyik felmenője a vallásuk miatt elüldözött zombai telepesek egyik vezetője volt. Még gyermekként ismerkedett meg az ügyészi hivatás szépségével dr. Kereszti Sándorral való ismeretségén keresztül, lenyűgözték az akkori vezető ügyész érdekes történetei. Bár házassága miatt Szegedre sodorta az élet, immár három és fél évtizede első és egyetlen munkahelye az Orosházi Járási Ügyészség. – Több helyre is hívtak magasabb pozíciókba, Szegedre, a fővárosba, de nem fogadtam el ezeket a csábításokat. Ebből a szempontból nem vagyok túl ambiciózus, nekem tökéletesen megfelel az itteni munka. Egyébként egy kisváros is tud érdekes ügyeket produkálni.

Azért is találom szépnek és izgalmasnak a hivatásomat, mert mások megveszik a bűnügyi történeteket könyv formájában, nekünk ezt ingyen az asztalunkra teszi nap mint nap az élet, a legzseniálisabb író. Izgalmas ügyekből jut bőven arra a bizonyos asztalra, néhány történetet szerkesztőségünkkel is megosztott a Kozma-díjas ügyész. Egyik legemlékezetesebb esete egy zsarolóról szól, akit a megjelölt pénz átvétele után kellett volna tetten érni, de a kommandósok valamiért pár percet késlekedtek, ekkorra azonban a rendőrség leltározott pénze szőrén-szálán eltűnt. Mindebből nem kis bonyodalom származott. Később derült ki, hogy egy ügyvédjelölt hölgy – a bandafőnök barátnője – kaparintotta meg a pénzt a rendőröket kijátszva. A hölgy éppen egy jogászszövetségi közös kirándulásra indult volna ügyészekkel, bírákkal, reggel a busz lépcsőjén vették őrizetbe. De volt olyan eset is, amikor a csaló más házát mint a sajátját akarta eladni, de nem tudta, hogy bonyolult jogi okok miatt a ház valójában tényleg az övé. Csalni akart, mégsem sikerült neki. Jogi kuriózum az az ügy, amelyben egy XIX. századi, de

még hatályban lévő kereskedelmi törvényre alapozottan emelt vádat. Egy ügyész napja, ahogy fogalmazott Nagy Sándor, nem éppen tűnik romantikusnak. Az ügyészi munka nagyobbik része nyomozások törvényességi felügyelete, irányítása, ami terjedelmes ügyiratok íróasztal melletti olvasását, döntéseket, intézkedéseket, ezek írásba foglalását jelenti, a munka kisebb része a tárgyalóteremben a bíróság előtti vádképviselet. Ahogy elmondja, az ügyeket nem lehet letenni és a munkahelyen hagyni, sok esetben fordul elő, hogy otthon, vagy az autót vezetve rajzolódik ki az ügy megoldása. Milyen is a jó ügyész? – Mindenekelőtt tisztességes, jól felkészült és szorgalmas. Logikusan kell gondolkodnia,

Hiteles, mert őszinte

A magyar ügyészség napja alkalmából az ügyészségen adományozható legmagasabb elismerést vehette át, Kozma Sándor-díjban részesült. – Nagyon örülök annak, hogy engem érdemesnek találtak erre a kitüntetésre, de álszerénység nélkül gondolom, hogy hozzám hasonlóan még szervezetünkben sokan megérdemelnék ezt a díjat. Az külön örömmel tölt el, hogy nemcsak nagyvárosok sztárjogászai kaphatnak kitüntetést, hanem személyemben egy kisváros hivatalnokának a munkáját ismerték el – nyilatkozta az ügyész. Hozzátette, reméli, a jövőben még számos méltó pályatársa részesülhet hasonló megtiszteltetésben. Tóth Dániel

VÁROSUNK ÚJ LAKÓJA

Szakítva az elmúlt évek hagyományaival, idén nem csak adventkor látogatja meg Orosházát Rákász Gergely. Az orgonaművész néhány napja adott nagy sikerű telt házas koncertet a református templomban a Lords of the Organ sorozat részeként.

A még mindig fiatal koncertorgonista több mint húsz éve ült először orgona mellé Orosházán. A koncert akkor olyan jól sikerült, hogy azóta is az egyik legkedvesebb városa a miénk, és mindig örömmel jön ide. Még akkor is, ha eredetileg tervben sem volt nálunk nyári előadás. – Tegnap Gyulán játszottam, és Csizmadia Sanyi barátom kapcsán úgy ide nőttem, annyi szép emlékem van, hogy azt mondtam a csapatomnak, ne szaladjunk haza, hanem álljunk meg, ha van fogadókészség – mondta. Abból nem volt hiány, az orosházi közönség örömmel fogadta a lehetőséget, minden hely megtelt péntek este. Csalódnia pedig ezúttal sem kellett senkinek, hiszen a zene, az ös�szekötő szövegek és látvány tökéletes összhangját kapta. A lordok számos meglepetéssel, zenei csemegével szolgáltak. Rákász Gergely szavaival élve, ha az orgona a hangszerek királya, akkor lordok azok a főurak, akik körbeülik. – Bach minden évben fő helyet kap, akár van évfordulója, akár nincs, de rajta kívül mindig azok a

rendelkeznie kell egyfajta, a szó nemes értelmében vett józan paraszti ésszel. Emellett hasznosnak bizonyulhat a történések emberi, erkölcsi megítélése szempontjából a saját élettapasztalatai mellett a szépirodalmi olvasottság is.

Fotó: Rosta Tibor

Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

Fotó: Rosta T.

APRÓHIRDETÉS

2018. AUGUSZTUS 3.

A katedrálisokra és az otthonokra egyaránt szükség van szerzők kerülnek be a műsorba, akik az adott évhez köthetők. 2018 elkényeztet minket ebből a szempontból, mert évfordulós például Gershwin, Vivaldi, Bizet, Debussy – sorolta. Megszólalt tőlük egyebek mellett a Tavasz a Négy évszakból, részlet a Carmenből, a Kékrapszódia és a Holdfény. Köztük pedig a Gergely által összeállított vidám, sokszor tanulságos anekdoták sora nevettette meg vagy gondolkodtatta el a hallgatóságot. – Vivaldival kezdek, azzal, hogy milyen huncut pap volt ő. Időnként úgy tartotta a misét, hogy ott sem volt, és nem azért, mert online bejelentkezett, hanem mert kilógott. Amikor eszébe jutott valami izgalmas zenei gondolat, akkor ott hagyta a gyülekezetét, kiment és leírta a sekrestyében – szemez-

getett nevetve a történetekből. – Az egyik kedvelt norvég zeneszerzőm mondta egy alkalommal, hogy az olyan nagyságok, mint Bach és Beethoven katedrálisokat emeltek az Isten tiszteletére, de én nem vagyok ekkora ember. Az én célom az, hogy kényelmes házakat építsek, amelyekben az emberek jól érzik magukat. Az ő életútja, az alázat, amivel a zenéit írta, a többiekével együtt sokat taníthat nekünk, ha nyitott füllel hallgatjuk – fogalmazott Rákász Gergely hozzátéve, úgy véli, a katedrálisokra és az otthonokra egyaránt szükség van, mert mindkettő nélkül értelmetlen az életünk. A művész a tervek szerint legközelebb a Tél című műsorával látogat Orosházára – ahogyan azt már megszokhattuk – adventkor. Pernyés Edit

FARKAS ZSOMBOR

vagyok, július 17-én születtem, 3150 grammal és 47 cm-rel. Anyukám: dr. Volencsik Réka.

Furák Péterné szül. Sütő Anna július 28-án ünnepelte 90. születésnapját. A városvezetés nevében Bojtor István Fotó: Bakos Viktória alpolgármester köszöntötte.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.