2018.08.17/32. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. AUGUSZTUS 17. • XXIII. ÉVFOLYAM • 32. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Az értéktárban őrzött kincseink

2

– Békés megye a hungarikumok tárháza

OROSHÁZA IS HOZZÁJÁRULT Ismét országos csúcsot döntött az Európai Mobilitási Héthez csatlakozó települések száma. Eddig 233 hazai önkormányzat küldte el regisztrációját az Európai Mobilitási Hét és Autómentes nap nemzetközi honlapján. Korábban még sosem csatlakozott enynyi település Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányához. A kezdeményezéshez Orosháza önkormányzata is hozzájárul. A rendezvényt szeptember 16. és 22. között tartják, szeptember 23-án pedig, a főtér lezárásával, autómentes nap lesz a városban. Bojtor Zalán

HAMARABB ÉRKEZIK

Bevetésre készen állnak

2

– Egyre népszerűbb a tartalékos szolgálat

8

– Wichmann: A tehetség megvan a fiatal generációban

Nem csak szántóverseny  A VIII. Székkutasi Regionális Szántóversenyt ezúttal Orosháza rendezhette meg, és mint az óriási érdeklődés megmutatta, nagyon jó gondolat volt a szombati eseményt városunk határába hozni.

A Magyar Szántóverseny Egyesület égisze alatt, és az Agrár Pláza, a Vegetáció Kft. és az Orosháza és Térsége Gazdakör közös szervezésében zajlott rendezvényt a reggeli kezdéstől nagy figyelem kísérte. Sokan nézték a veterán traktorok és a versenyzők városi felvonulását, és a helyszínre is szép számmal érkeztek a nézők, már a reggeli órákban. Tíz órakor adott engedélyt a zsűri a versenyzőknek a nyitóbarázda kiszántására, és ezzel együtt a fő helyszínen megkezdődtek a közönségprogramok.

A veterán traktorral versenyzők megmutatták, öreg géppel is lehet minőségi munkát végezni

A korábbi évekhez hasonlóan idén is előbb fizetik ki a szeptemberi családtámogatási ellátásokat. Idén már augusztus 27-én megkapja a több mint egymillió érintett a családi pótlékot. A bankszámlákra ezen a napon írják jóvá az összeget, és a posta is ekkor kezdi a kézbesítéseket a mintegy 400 ezer érintett számára. Egy háromgyermekes családnak 16 ezer forint jár gyerekenként, a gyermeküket egyedül nevelő szülők pedig 17 ezer forintot kaphatnak. BZ

Nyáron, aki csak teheti, klimatizált helyiségben tartózkodik, ám a légkondicionáló készülék is meghibásodhat. A szakemberek szerint a modern klímaberendezéseket is gázzal töltik meg, melyek mérsékelten tűzveszélyesek, ami elenyésző esetben okoz problémát. Fontos, hogy a kültéri egység jól szellőző helyen legyen, hiszen zárt térben túlmelegedhet. Elengedhetetlen továbbá a berendezés rendszeres karbantartása. A Békés Megyei Katasztrófavédelem sajtóreferense elmondta, a gond legtöbbször a karbantartás hiányából ered. GDB

– A német bajnokságban az orosházi birkózó

Hetvenévesen is példakép

Együtt a legújabb és a régi korok technikája

» folytatás a 3. oldalon

ÓVJUK A KLÍMÁNKAT

7

Sepeczán János lehetősége

Fotó: Kecskeméti Krisztina

A nagy durranás még hátravan  Sokszínű, változatos és tartalmas programokat kínált már eddig is az Orosházi Nyár 2018 programsorozata, de a négy hónapon át tartó rendezvénysorozat java még csak ezután következik.

Nagy érdeklődés övezi a rendezvényt

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Nagy sikernek örvend a május 19. és szeptember 8. között életre hívott rendezvénysorozat. Már mintegy harminc programelemet – koncerteket, előadásokat – hatalmas érdek-

Élesebb kép a szemészeten Nagy értékű műszert próbál ki az Orosházi Kórház egynapos szemészeti részlege. Céljuk, hogy új mikroszkópot tudjanak majd vásárolni, ami a szemészeti beavatkozások fontos eszköze. A részlegen eddig is volt mikroszkóp, amely kiválóan működött, de most lehetőséget kaptak az Alcon cégtől, hogy kipróbálják az egyik új fejlesztésű műszerüket. A mikroszkóp augusztus közepéig sok beteg gyógyulását segítette. GDB

A mikroszkóp sokak gyógyulását segítette

Fotó: Melega Krisztián

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

lődés mellett tartottak meg a szervezők. – Augusztus 20-án Szent István-napra készülünk, mely mindig kiemelt figyelmet kapott Orosháza város életében. Ezen a napon a városi ünnepséget követően ellátogat hozzánk az Alma Együttes, az Irigy Hónaljmirigy, a Biebers és a Hooligans is. A napot pedig egy hatalmas tűzijátékkal zárjuk, mindezt ingyenesen látogatható formában, Orosháza

főterén – ismerteti Kiss László rendezvényszervező, felhíva a figyelmet, hogy több ingyenesen megtekinthető esemény vár még az érdeklődőkre. Többek között Máté Péter-emlékest, Jimi Hendrix-emlékkoncert, Freddie Live és egy hőlégballon fieszta is, továbbá Bogárzón az Orosházi Lovas Egyesület hagyományőrző versenye, míg a modellezők egy megmérettetésre készülnek Gyopárosfürdőn. PÁ

Nemes célért  Fuss egy jó ügy érdekében, legyél te is koraszülöttmentő – áll a II. Linamar Jótékonysági Futóverseny felhívásában. Még nem zárult le a jelentkezés, augusztus 20-ig várják a nevezőket.

A BSI Békéscsabai Futónagykövetek szervezésében, a Linamar Hungary Zrt. szponzorálásával már második alkalommal hívják közös futásra szeptember 29-én

azokat, akik szeretnek futni, megmozdulni egy nemes ügyért. A Linamar Hungary Zrt. saját tervezésű és gyártású befutóérmet adott a célba érkezőknek. A tavalyi és az idei adományokat a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány javára ajánlották fel. A jelentkezéseket egészen augusztus 20-ig várják, elektronikus formában. A jótékonysági eseményről bővebb információt és részleteket az OrosCafén olvashatnak. pá


2

AKTUÁLIS LOVAS ÜNNEP

A régi, nagy augusztus huszadikai nemzetközi lóversenyek hangulatát és színvonalát szeretné vis�szahozni az Orosházi Lovas Egyesület. A vasárnapi Szent István napi lóverseny és kisállatbörze programját is e törekvés mentén állították össze. A hagyományos fogathajtó versenyek (póni, kettes, négyes) mellett póni galopp és nemzetközi ügetőfutamokat, sprintversenyt láthat a közönség. A hazaiak mellett Romániából, Szerbiából, Bulgáriából érkeznek hajtók, és itt lesznek többen a Kincsem Parkban rendszeresen versenyző hajtók és lovak közül is. A futamok közé is sikerült érdekes látnivalókat hozni. Nem túl gyakran lép például az orosházi közönség elé a híres Puszta-ötös, és a velük érkező csikósok bemutatója sem ígérkezik mindennaposnak. A szervezők gondoskodtak a gyerekek szórakozásáról is. A szokásos kirakodóvásár mellett ingyenesen igénybe vehető ugrálóvárakkal, pónilovaglással, kisállat­ simogatóval várják a legkisebbeket. Az egész család jól szórakozhat, ha kilátogat vasárnap a Bogárzói lóversenypályára. CSJ

Békés megye a hungarikumok tárháza – egyedülálló hagyományok

Az értéktárban őrzött kincseink Népszokások, népi mesterségek, tájjellegű élelmiszerek, vagy éppen az ősi mondavilág. Néhány azokból az értékekből, amelyeket öt éve gyűjtenek az értéktárak helyi, illetve megyei és országos szinten. Induló sorozatunkban az orosházi értékeket vesszük számba, és mutatjuk be, kezdve a szálánvarrott szőrhímzéssel. A hungarikumokról szóló törvény 2013 óta biztosít teret, és kötelezi a megyei önkormányzatokat, hogy működtessenek értéktárakat. Békés megyében a hétfős értéktárbizottság munkáját egy közel negyvenfős csapat segíti szakmai javaslatokkal. A munka Zalai Mihály szerint rendkívül eredményes, mert a megye 75 településéből 51-en dolgozik értéktárbizottság, amelyek eddig 971 értéket azonosítottak. – Persze ez nem lóverseny, de a számok úgy gondolom, jelen esetben sokat mondanak, mert biztos alapot jelentenek. A lényeg, hogy a településeken élők

Tóth Imréné őrzi és tovább adja tudását meghatározzák és megismerjék azokat a számukra fontos értékeket, amelyek őket összekötik akár a múltjukban, akár a jelenükben – fogalmazott a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, a megyei értéktárbizottság vezetője. Orosházán is ez a gondolat irányítja a Települési Értéktár Bizottság tagjait, akik Horváth József elnökkel az élen több

mint negyven értéket gyűjtöttek össze. Olyanokat többek között, mint a búzacsíramálé, az orosházi kenyér, a nyolctojásos száraztészta, a baromfiipar, az üvegipar. – Ezek mind egyediek, régi helyi értéket képviselnek, és a város életében jelentős szerepet játszottak, esetleg játszanak ma is. Mellettük meg kell említeni az épített emlékeket, amilyen

Új beléptetési rendszer

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: kereskedelmi asszisztens, adminisztrációs ügyintéző (Csanádapáca), recepciós, agronómus, projektmérnök, karbantartómérnök, tervező­mérnök, táj- és kertészmérnök, mérlegképes könyvelő, kereskedelmi ügyintéző, könyvelő (Tótkomlós), termelési technikus, üzemi technológus, termelési logisztikai osztályvezető, általános orvos, kereskedelmi ügyintéző (Nagyszénás). További képzésekről a járási hivatal foglalkoztatási osztályán lehet érdeklődni. Információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

2018. AUGUSZTUS 17.

Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szüleink,

Albert János és Albert Jánosné sz. Rideg Mária 95 éves korukban elhunytak. Búcsúztatásuk augusztus 25-én, szombaton 17 órakor lesz az Alvégi temetőben. A gyászoló család

Megemlékezés Fájdalomtól megtört szívvel emlékezünk Drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédikénk,

MOLNÁR FERENCNÉ halálának 1. évfordulóján.

Fülünkben csengenek még az utolsó szavak, melyek félve hagyták el fájdalomtól meggyötört ajkadat. „Nagyon szeretlek titeket!” – ennyit mondtál nekünk a kórházi ágynál. Fogtuk a kezedet, úgy zokogtunk érted, hittük, hogy erőnk és szeretetünk, csak még egy kicsit, itt tart majd Téged. De fájdalomtól meggyötört tested, szerető szíved örökre megpihenni tért. Utoljára még simogattam hófehér hajadat, átöleltelek, forró könnyeim áztatták jéggé fagyott testedet. Mama! – zokogva, ezerszer kiáltjuk! Szívünk minden szeretetével örökké szeretünk, hiányzol nagyon, soha nem feledünk! „Felírtuk a neved az ég kékjébe, a virágra, a fa lombjára, zöld fűszálra, a vízpart homokjába és a hullám fodrába. A kövekbe súgtuk, a felhők habjába, partra vetett csigaházba. Belekarcoltuk az idő minden pillanatába, hogy láthassunk, amikor már nem vagy itt velünk, a mindenség is tudja, mennyire szeretünk, és meséljen majd rólad nekünk.”

A gyászoló család

Ismét 16 évre csökkentették a Blabla szórakozóhelyen a korhatárt. Az új rendszernek köszönhetően biztonságosan meg tudják oldani az események szervezői a 18 év alattiak, de 16 év felettiek beléptetését és kiszolgálását. Július 18-án tette közzé hivatalos Facebook-oldalán az orosházi Blabla szórakozóhely, hogy az addigi 16 helyett 18 évnél húzzák meg a rendezvényeik alsó korhatárát. Lépésüket azzal indokolták, hogy többen hamis személyivel bejutva vagy karszalagcserével próbálták kijátszani a Blabla házirendjét, visszaélve a bizalommal. Pár napja azonban visszaállt a régi rend, újra 16 év lett a belépéshez szükséges korhatár. Ez a lépés azonban egy új beléptetési rendszer bevezetésével járt. A karszalagokat ennek érdekében biztonságosabb formára, műanyagra cserélték. Emellett a szórakozóhely teljes területén, szúrópróbaszerűen ellenőrzik a vendégek életkorát, valamint a pultnál is előfordulhat, hogy valakitől elkérik a személyi okmányokat. Kiss Róbert, a Blabla üzemeltetője elmondta, a szervezők nevében remélik, hogy betartják a fiatalok az új szabályokat, és nem lesz szükség újabb módosításokra. – Szeretnénk megtalálni az arany középutat, reméljük, többé nem élnek vissza a bizalmunkkal. A legfőbb célunk, hogy mindenkinek minőségi szórakoztatást tudjunk nyújtani – tette hozzá. Az új beléptetési rendszer augusztus 18-án debütál, a Holi Color & Zsüffland szabadtéri partin. BZ

Fotó: Rosta Tibor

az evangélikus templom, és az olyan személyek munkásságát, mint Justh Zsigmondé, Thék Endréé, legújabban pedig Mokry Sámuelé – sorolta az értékeket Horváth József hozzátéve, hogy több a megyei értéktárba is bekerült ezek közül. Az egyik legkorábban felvett érték, az orosházi szálánvarrott szőrhímzés elkötelezett őrzője, és tovább örökítője Tóth Imréné

Magyar Kézműves Remek-díjas népi iparművész. – Orosházi a hímzés azért, mert erre a környékre nyúlik vissza a története, szálánvarrott azért, mert olyan takácsvászonra kell hímezni, amelynek a keresztszála és a vízszintes szála azonos, és számolni kell a szálakat. Szőrhímzés pedig azért, mert a birka szőrét fonták meg, és azzal a fonállal hímezték – avatott be korábban a részletekbe. A folyamat elmondva sem egyszerű, hát még, ha hozzátesszük, hogy mindezt milliméterpapíron meg kell tervezni, leszámolni a szálakat, és szigorúan a szerint haladni, mert különben félremegy a minta. Egy körülbelül tíz centiméter átmérőjű virág elkészítése megközelítőleg öt órát vesz igénybe. Tóth Imrénét azonban nem, hogy nem zavarja, egyenesen élteti ez a munka. Célja megőrizni a népművészet értékeit a jelen- és az utókornak, tovább adni a kincseket, amelyeket nemcsak a polcok és a ládák, hanem a lélek is őriz. És persze az értéktárak. Pernyés Edit

Hirdetésfelvétel: hétfő: 14.00–16.30, kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30 Lapzárta: szerda 15 óra

Molnár István, médiafelület-értékesítő: 06 (70) 423-3698 Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.


3

KÖZÉLET

2018. AUGUSZTUS 17.

Készül az egynapos sebészet

Egyre népszerűbb a területvédelmi tartalékos szolgálat

Bevetésre készen állnak  A nemrég befejeződött Honvédelmi Gyermektábor záró ünnepségén találkoztunk Lipták József alezredessel, a 11. Előkészítő Részleg parancsnokával, akivel a katonaélet kevésbé ismert területéről, a területvédelmi tartalékos szolgálatról beszélgettünk.

A Magyar Honvédségnél többféle státuszban lehetnek katonai szolgálatot teljesítők. A hivatásos és szerződéses állományban szolgálók főállású katonák. Rajtuk kívül vannak még a tartalékosok, akiknek szintén van szerződésük, de ők a civil munkahelyükön dolgoznak, és azért kapják a juttatásukat, mert vállalták, hogy szükség esetén rendelkezésre állnak. – Békéscsabán az Andrássy út 67–69. alatt, a hadkiegészítési vonal két katonai szervezetre tagolódik. Az egyik, a volt hadkiegészítő parancsnokság, melynek feladata a toborzás, érdekvédelem. A 11. előkészítő részlegnél és a 11.

Kétszer tíz napig tart az alapfelkészítés kiképző századnál a mi feladatunk, hogy a felállítandó járási területvédelmi tartalékos századok állományát kiképezzük, felkészítsük – kezdi a szervezet bemutatását Lipták alezredes. Mint megtudtuk, szerencsére egyre népszerűbb

a területvédelmi tartalékos katonai szolgálat. Vegyesen érkeznek a valamilyen kiképzésben részesült jelentkezők, akik kis nosztalgiával gondolnak rá, és azok, akik szinte csak a videós, lövöldözős játékokban találkoztak egyen-

ruhával és szeretnék megpróbálni. Megkapják az alapfelkészítést. Feladatrendszerükben szerepel a katasztrófa elleni védelem támogatása, adott esetben a helyi kritikus infrastruktúra védelme, az aktív

A java még csak most jön

Új megjelenés fogadja azokat, akik megnyitják az OrosCafét. A kor követelményeihez igazítottuk az oldalt. A címlap átalakulása után elsőként az tűnhet fel, hogy sokkal több mindenre lettünk „képesek”: az olvasói igényekhez igazodva mostantól sokkal nagyobb fotókkal illusztráljuk cikkeinket, hogy ne csak elmondjuk, hanem meg is mutassuk, mi történik a városban. Szintén újdonság a reszponzivitás: a technikai foga-

lom arra utal, hogy ezentúl ugyanaz a felület fogadja majd, ha számítógépen és ha mobilján nyitja meg az OrosCafét. Ugyanaz, de nem ugyanolyan. Rendszerünk ugyanis automatikusan az ön által használt készülékhez igazítja a megjelenést, így mindig úgy böngészheti a

sőt új funkciók is várhatók még idén az OrosCafén. A cikkek terén is lesz változás: igyekszünk az eddigieknél is többet adni és még jobban kiszolgálni a városlakók kíváncsiságát. Az már tényleg csak a ráadás, hogy a modern kinézet és a több olvasnivaló

cikkeket, hogy azok a készülékére optimalizált formában jelennek meg. Ahogy külsőleg, úgy a tartalom terén is igyekszünk változni: a következő hetekben új formátumokat vezetünk be, új tematikával gazdagítjuk Orosháza online életét,

mellett további meglepetéssel is szolgálunk. Szombattól, ha beül az Amadeus Kávéházba, nemcsak a baráti beszélgetés témájaként merülhetnek fel napi témáink, hanem a felszolgálótól is kérhet egy OrosCafét – egy kávékülönlegességet, melyet csak Oros-

 Hamarosan átadják az Orosházi Kórház egynapos sebészeti részlegét, ami új lehetőségeket teremt a modern gyógyításban. A szobákba már a fali ellátó sávokat is felszerelték. Az elmúlt időszakban az Orosházi Kórház negyedik emeletén felújították, kifestették a kórtermeket, hogy minden igényt kielégítő környezet várja majd a betegeket. Ezt követően egyre több gépészeti eszköz és berendezés került a helyére a kórtermekben. Ezek között voltak azok a fali ellátó sávok is, amiket a februári jótékonysági kórházi bál adományaiból vásároltak meg. A 16 darab, Medirex Zrt. által szállított, betegágyak fölé szerelhető fali ellátó sávokban van 230 voltos aljzat, telefoncsatlakozási lehetőség, dupla EPH aljzat, olvasólámpa, éjszakai világítás, dupla kapcsoló és nővérhívó is – tudtuk meg az Orosházi Kórház közleményéből. GDB

Együtt a legújabb és a régi korok technikája

Megújult az OrosCafe

 A 2009. őszi indulását követően előbb 2013-ban újítottuk meg az OrosCafét, majd 2016-ban ismét kisebb modernizáláson esett át az oldal. Idén újra úgy éreztük, itt az ideje az átalakulásnak. Ezúttal nem is csak külsőségekben.

katonai szervezetek támogatása. Nagyon széles a spektrum, amelyből a jelentkezőket fogadjuk. Jöhetnek nők, férfiak, 18-tól 60 éves korig, aktív dolgozók és diákok. Minimumkövetelmény a nyolc általános elvégzése és a büntetlen előélet. – Egy háziorvosi általános egészségügyi állapotfelmérés, valamint egy pszichikai állapotfelmérés után a szerződés aláírásával lehet bekerülni a rendszerbe. A felkészítések közötti időszakban a tartalékos az úgynevezett rendelkezésre állás időszakban van. Ezért az első évben mintegy háromszázezer forint juttatást kap a tartalékos, valamint a munkáltatóját is anyagilag kompenzálja a honvédség a munkából kiesett időért hangsúlyozza Lipták József. Akiket érdekel ez az életforma, akik számára fontos a lakóhely, a járás, végső soron a haza védelme, szolgálata, azokat várják és nyitott kapukra találnak Békéscsabán az Andrássy út 67–69.-ben. CSJ

házán, csak az Amadeusban ihat. A főtéren pedig egy igazi orosházi-oroscafés fotóhelyszínnel is szolgálunk majd hétvégétől. Reméljük, jól érzi majd magát megújult oldalunkon. Előfordulhat, hogy egy-egy tartalmat nem talál elsőre, vagy valamelyik gomb nem úgy működik, ahogy eddig. Ne ijedjen meg, nézzen körül, fedezze fel az új OrosCafét. Ha mindennel elégedett, szóljon ismerőseinek, hogy ők is vessenek egy pillantást az új oldalra. Ha valamivel nem elégedett, akkor pedig szóljon nekünk, és megnézzük, hogy mit tudunk tenni az ügyben. Az info@oroscafe.hu címen vagy Facebook-oldalunkra írt üzenetben küldheti el hibajelzését, észrevételeit. Az OrosCafé csapata

» folytatás az 1. oldalról

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jégkárenyhítő rendszerének egy elemét működés közben mutatták be a szakemberek. Nagy szakmai érdeklődés kísérte a gépforgalmazó cégek bemutatóját. A traktorokat, ekéket, talajlazító eszközöket, tárcsákat, boronáló és vetőgépeket munka közben mutatták be a forgalmazó cégek. A versenynap kétség kívül legnagyobb közönségérdeklődést kiváltó eseménye az orosházi gazdakörösök cséplési bemutatója volt. A gazdakör szakemberei által felújított, II. világháború idején készült cséplőgépet stílszerűen egy Hofherr traktor hajtotta. A nézők láthatták, hogy nagyapáinknak a kézi kaszás aratás után milyen nehéz munkát kellett végezniük, míg a búzaszem a zsákba kerülhetett.

Közben a versenyzők dolgoztak. A meghúzott, és a zsűri által elbírált nyitóbarázda után elvégezték az összeszántást. Ezután ismét a dr. Rátonyi Tamás vezette zsűri következett. Aprólékos precizitással vizsgálták meg a felszántott területet. A szántás mélysége, az átforgatás minősége, a megadott terület teljes felszántottsága, esetleges visszaszántás, mindmind fontos szempontja volt a bírálatnak. A késő délután kezdődött eredményhirdetésen mindenki megtudhatta, milyen munkát végzett. A versenyzők, a nézők és a jelenlevő szakemberek egybehangzó értékelése szerint az orosházi szervezőknek egy nagyszerű versenyt sikerült létrehozni. Bízhatunk benne, hogy jövőre jöhet a folytatás. Csányi József

Szenttamás és Orosháza

Díszítőművészeti Köreinek kiállítása megnyitó: 2018. augusztus 19., 15.00 óra helyszín: Orosháza, Petőfi Művelődési Központ

Máté Péter

emlékkoncert

A kézimunkákat az Orosházi Díszítőművészeti Kör és a Vajdasági Kézimunkakedvelő Szövetség tagjai készítették. A megnyitó keretében néptánc bemutatóra kerül sor a szerb Bard Néptáncegyüttes közreműködésével. A kiállítást megnyitja Dávid Zoltán Orosháza polgármestere, köszöntőt mond Paroški Radivoj Szenttamás polgármestere.

2018. augusztus 19. 19.00 óra, OROSHÁZA-FŐTÉR (rossz idő esetén a Petőfi Művelődési Központ színházterme).

INGYENES. Közreműködik: Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész és Koncertzenekara. Az est sztárvendégei: Gallusz Nikolett, Tabáni István. A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

A rendezvény szervezője:

Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Orosháza


4

MTU-Dunakanyar-280x427.indd 1

HIRDETÉS

2018. AUGUSZTUS 17.

2018. 08. 06. 16:18


5

SZOLGÁLTATÓK/MOZAIK

2018. AUGUSZTUS 17.

Felújítana? Szerszámot keres? Új fürdőszobára vágyna?

Ferro Pont: jó a profiknak, közel a barkácsolókhoz P A CSEMPE KONYHA D

FÜRDŐSZOBA

L

LÁTVÁNYTERVEZÉS Ó SZANITER KÜLTÉRI AL

CSEMPEDISZKONT

BELTÉRI P

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu Nyitva: H-P 7:30-17, Szo. 7:30-12.

Készletről azonnal a legjobb áron. Orosháza, Aradi u. 48. www.drpadlo.hu

Fémszerkezetes melléképületen, vagy akár egy garázs építésén gondolkozik? Ilyenkor fontosak a megfelelő előkészületek, az alapos tervezés. A Ferro Pontnál a kiváló minőségű alapanyagok mellett hasznos tanácsokkal és ellátják a vevőket. Az Univerzál Zrt.-nek Békés megye négy városában található Ferro Pont telephelye: Békéscsabán, Gyulán, Szarvason és Orosházán. Ezeken a településeken és vonzáskörzetükben látja el vásárlóikat vas-, színesfém és műanyag termékekkel. – A cég már 1997 óta van jelen Orosháza életében. Először a Zombai utcán volt a telephelyünk, ahol kissé nehézkesen találtak ránk a vevők. Ez tíz évvel ezelőtt megváltozott, hiszen azóta az Október 6. utca 41-43. alatt, egy sokkal jobb adottságú telephelyen várjuk vásárlóinkat – mondta el Kraivich József, az orosházi bolt vezetője. A telephelyre betérve építő- és fémipari acéltermékek, színesfémek, kötőelemek, ipari műanyagok,

tetőfedő anyagok, csatornarendszerek, bádogosipari termékek, ipari gázok, munkavédelmi felszerelések és egyéb kiegészítők széles választékát találjuk. – Ami a fémmel kapcsolatos munkához szükséges, nálunk minden megtalálható, vagy rövid határidővel teljesíthető békéscsabai raktárunkból. A minőség, a vásárlók elégedettsége, hosszú távú bizalma a legfontosabb. Ezért fedett he-

lyen tároljuk a fémelemeket az esetleges korrózió elkerülése érdekében.

MIÉRT TÉRJEN BE HOZZÁNK? • Minőségi termékek • Évtizedes tapasztalat • Szakértő eladók • Barátságos környezet

Folyamatos a készleteink feltöltése, egy héten akár többször is érkezik áru. Egyedi kéréseket is tudunk teljesíteni, akár napokon, maximum két héten belül. Mindezt versenyképes árak alkalmazásával – sorolja József. Kiderült, hogy a vevői kört leginkább a vállalkozások és a szakemberek teszik ki. Vásárlóik között megtalálható a megye szinte minden fémés építőipari vállalkozása. – Én és kollégám is azt tapasztaljuk, hogy a magánvásárlók is szívesen járnak hozzánk. Megosztják velünk elképzeléseiket, kikérik a véleményünket. Előfordult, hogy tanácsainkat figyelembe véve módosítottak az előzetes terveken. Mindig igyekszünk átadni szakmai ismeretünket, hogy a legjobb megoldás születhessen a terveik megvalósításban – emeli ki a boltvezető. A www.ferropont.hu weboldalon az elérhető választékelemek mellett találhatnak méretezési, anyag, minőségi, szállítási, darabolási, elérhetőségi információkat is, melyek nagyban könnyítik a kalkulációkészítést.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Az SOS Gyermekfalu lakói látogattak a Platán Idősek Otthonába

Jól dolgozik a Jéger rendszer

Szokatlan vendégeket, az SOS Gyermekfalu lakóit köszöntötték az idősek a Platán Idősek Otthonában hétfő délután. A gyerekek egy kis közös játékra, beszélgetésre érkeztek.

Bár még csak néhány hónapja kezdett el dolgozni hazánkban a teljes országot lefedő jégkármérséklő rendszer, már most látni lehet, hogy nem épült ki hiába.

Az idén harmadszor rendez nemzetközi önkéntes tábort az SOS Gyermekfalvak. Rendszeres programjuk, tenni valamit a közösségért. Az év folyamán már voltak segíteni a kutyamenhelyen, a Máltai játszótér felújításában segédkeztek, szemetet szedtek. A Portugáliából, Tajvanról, Oroszországból, Szerbiából érkezett önkéntesek és a gyerekek ezen a délutánon együtt játszottak a Platán Idősek Otthona lakóival. Mint a csoport vezetője, Meggyesfalvi Boglárka programkoordinátor elmondta, ezen a napon kifejezetten a gyerekek kérésére jöttek az idősek otthonába. – Fontos tudni, hogy az SOS-ben olyan gyerekek laknak, akik valamilyen ok-

Az elmúlt hetek-hónapok időjárása bőven adott munkát a rendszerben dolgozó szakembereknek. Volt olyan nap, amikor az ország nagy részén szinte 24 órán keresztül működtetni kellett a berendezéseket. Nagy István agrárminiszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából kiderült: annak ellenére, hogy 2018-ban az elmúlt évhez képest lényegesen több zivatarfelhő érte el hazánkat, a bekövetkezett károsodások mértéke számottevően kisebb volt. Az agrár kárenyhítési rendszerbe máig mintegy 20 796 hektárról jelentettek jégkárt a gazdálkodók, ami a tavalyi terület alig felét teszi ki. Az elmúlt év azonos időszaká-

Generációk közeledése

Mindenki jól érezte magát a közös játék során nál fogva nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel, ezért a nagyszüleikkel, az idősebb korosztállyal sincs kapcsolatuk. Nagyon érdekli őket, hogy ez a korosztály milyen, hiányzik nekik a nagyszülői szeretet, ezért nagyon jó és támogatandó ötletnek éreztem, hogy ide jöjjünk – mondta el a

programkoordinátor. Ezzel az egyébként kellemes hangulatú délutánnal a gyerekek felelősségvállalást is tanulnak, hisz ők vezették a játékokat, ők találták ki a feladatokat. Nemcsak a gyerekek, de az otthon lakói is élvezték az együtt játszást. Izgatottan ikszelték a speciális bingó játék lapját és kiáltottak,

Fotó: Kecskeméti Krisztina

ha kigyűlt a sor, de a szólánc is gyorsan végigfutott a termen. Az önkéntesek és a gyerekek látogatása kicsit megpezsdítette a mindennapos rutint az idősek otthonában, de a szépkorúak és látogatóik is egy kellemes délután emlékét vihették magukkal a végén. Csányi József

Kevesebb a kár ig mintegy 42 524 hektárról jelentettek jégeső miatti terméskiesést az érintettek. Az országos adatok ismeretében kerestük fel Horváth Józsefet, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnökét és kértünk információt a környékünket jellemző idei jéghelyzetről. – A környéken, illetve Békés megyében hasonló a helyzet, mint amit az országos adatok mutatnak. Bár lényegesen nagyobb volt a zivatartevékenység, mégis kevesebb lett a jégverés által okozott kár a tavalyinál, ami véleményem szerint egyértelműen a Jéger tevékenységének köszönhető – mondta el a gazdaköri elnök. A rendszer hatékonyságát csak néhány év múlva tudják értékelni, amikor ös�szehasonlíthatják a jégkárok mennyiségét a korábbi évek adataival. Az azonban már most látható, hogy a rendszer az évek során sok milliárd termelési értéket fog megmenteni. CSJ


6

HIRDETÉS

2018. AUGUSZTUS 17.

A GYERMEK

ERZSEBET_print_master_280x427.indd 1

2018. 07. 13. 20:14


7

SPORT

2018. AUGUSZTUS 17.

A német bajnokságban próbálhatja ki magát az orosházi birkózó

Toldisok Európa tetején

A labdarúgáshoz és a kézilabdához hasonlóan a birkózásban is a legszínvonalasabb bajnokságok közé tartozik a német Bundesliga, ahol a következő szezonban az orosházi Sepeczán János is érdekelt lesz.

A franciaországi Mérignacban rendezték meg az Ifjúsági, Junior, Felnőtt és Masters Raw Fekvenyomó Európa-bajnokságot augusztus 9. és 12. között. A Toldi versenyzői közül Szabó Ágnes és Véró Alex képviselte a magyar színeket.

Sepeczán János lehetősége A fiatal sportoló egyik régi álma vált valóra a Bundesligába szerződéssel. Az Orosházi Birkózó Egyesület versenyzőjének idén végre összejött a nagy lehetőség, a világ egyik színvonalas bajnokságában próbálhatja ki magát ősztől. – Az új szerződésemben egy tapasztalt Bundesliga-birkózónak, a ferencvárosi Németh Ivánnak volt nagy szerepe. Augusztus végén utazom először, nagyon várom már a hétvégi fordulókat. 75 és 80 kilogrammban versenyzem majd, szabadfogásban – mesélte a 24 éves birkózó. Új klubja, az SV Eschbach 1967 jelenleg az ötödik vonalban érdekelt, ám nagy terveket szövögetnek. Vele

Ősztől Németországban teheti próbára magát az Orosházi Birkózó Egyesület versenyzője együtt négy új igazolással vágnak neki az idénynek, céljuk egyértelműen feljebb jutni. – A Bundesligába igazolás megélhetés és fejlődés szempontjából is

ideális. Idővel pedig szeretném felhívni magamra más német csapatok figyelmét – mondta. Németországban azonban nem csak és kizárólag a birkózás körül forog-

A sportbaráti kapcsolatokat is ápolták

Alapozó edzőtábor Négy másik egyesülettel közösen készültek fel az őszi versenyszezonra és világbajnokságra a Contact K.T.H.E. sportolói, hogy erejüket és technikájukat fejlesszék.

Fotó: Kecskeméti K.

Az orosházi ifjabb Horváth Antal hódította el idén a Gyopárosfürdő Strand Kupát augusztus 11-én. A megmérettetésen a versenyzés mellett a sportbaráti kapcsolatokat is ápolták.

Legközelebb Kardoskúton ülnek a tábla elé az orosháziak hétfordulós svájci rendszerben zajlott, kétszer 15 perces játékidővel. Végül Orosházán maradt a kupa, hiszen ifjabb Horváth Antal nyerte a sakkversenyt. A hazaiak közül az első hatban, a negyedik helyen

várhatóan elengedhetetlen lesz – mesélte. Szerződése 15 mérkőzésre szól, de mindent meg fog tenni, hogy ez később gyarapodhasson. Bojtor Zalán

Felkészülés az őszi szezonra

Itthon maradt a kupa

A tavalyinál valamivel kevesebben, összesen húsz sakkozó jelentkezett az Orosházi Sakk Egyesület, illetve a Gyopárosfürdő Gyógy- és Élményfürdővel közösen rendezett Gyopárosfürdő Strand Kupára. A helyi versenyzők mellett érkeztek még Hódmezővásárhelyről, Békésről, Békéscsabáról is. Horváth Antal, az OSE elnökségi tagja elmondta, hogy a kisebb létszám a rendkívül meleg időjárásnak is köszönhető. A verseny egy csoportban

nak majd a mindennapjai. – Döntő tényező volt, hogy jól meg tudom értetni magam németül, és pár éve már a jogosítványom is megvan, ami a kinti munkám során

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Kunos Zoltán, illetve közvetlenül mögötte Lantos László végeztek. Megtudtuk, hogy a következő megmérettetés a Bacsur Imre Emlékverseny lesz augusztus végén, melyre már várják a nevezéseket. PÁ

Régi, jó barátságukra való tekintettel idén másodszor is együtt edzőtáboroztak Orosháza, Kondoros, Kétsoprony, Mindszent és Mezőberény küzdősportolói augusztus első hetében. Elmondásuk szerint a kedvezőtlen időjárási körülmények, az utóbbi hetekben jellemző hatalmas kánikula ugyan nehezítette a napi három edzést, de inkább hozzátettek a hangulathoz, mintsem elvettek volna. A kick-boxosok reggeli szabadtéri futásokkal, majd

erőnléti edzésekkel alapozták meg az edzőtáborban eltöltött napokat. A fő hangsúly a tornatermi foglalkozásokon volt, csoportbontással light, kick-light, pointfighting és formagyakorlat edzéseket végeztek. Emellett a kondorosiak még több edzést iktattak be programjukba, de az orosházi csapat sem maradt el tőlük, hiszen a full contact szabályrendszerébe kóstoltak bele. Az edzőtábor megnyitóját Gregor László hetedik danos mester is megtisztelte jelenlétével. A tábor célja az erőfejlesztés és a technikai továbbképzés volt, ami kiváló felkészülést biztosíthat számukra az őszi versenyszezonra, azon belül is a jesolói világbajnokságra. Bojtor Zalán

Ironmanként tért haza Ludányi Péter A Rákóczi Vasas volt labdarúgója ez idáig a zöld gyepen bizonyította tehetségét, most más oldaláról ismertük meg.

Ludányi Péter a közelmúltban sikeresen teljesítette a nagyatádi XXVIII. Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság mindhárom versenytávját. Legyőzte jó néhány vetélytársát is, de elsősorban önmagát, abszolválva a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42,2 km futásból álló kihívást. A székkutasi fiatalember elmesélte a csodálatos nap eseményeit, amely bár meseszerű volt, de megtörtént. – Nehéz szavakba önteni a nagyatádi triatlon élményeit. Amit ott tapasztaltam, az valami nagyon különleges érzés.

Ludányi Péter önmagát legyőzve teljesítette a versenytávot A távok teljesítésével elsősorban az önmagammal szemben állított elvárásnak kíván-

tam megfelelni – mondta el Ludányi Péter. A rajt előtti pillanatok felemelő hangu-

Fotó: ironmanfoto.hu

latát a verseny kezdetét jelző ágyú eldördülése oszlatta fel. Az úszás elején a nagy tö-

meg szülte kapkodás később alábbhagyott a mezőny szétszakadozásával, Péter az elképzelései szerint teljesítette az úszást, majd pattant kerékpárjának nyergébe. Megtudtuk, a biciklis táv megtételénél a családja szurkolása is segítette a jobb teljesítmény elérésében. – A triatlon záró számát jelentő futásnál adódtak holtpontok, de végig hittem magamban, csak a végcél lebegett a szemem előtt. Megcsináltam. Ironman lettem – osztotta meg lapunkkal az örömét Ludányi Péter, aki a triatlonra visszagondolva úgy érzi, a felkészülésbe fektetett rengeteg munka és idő most megtérült, és feltette az i-re a pontot. Betkó Tamás

Először junior +120 kg-ban Véró Alex lépett dobogóra. 210 kilós nyomásával, huszonöt kilogrammal előzte meg második helyen végző cseh vetélytársát, és teljesen megérdemelten zsebelhette be az Európa-bajnoki címet. A zárónapon lépett dobogóra a felnőttek +84 kilogrammos mezőnyében a Toldi klasszisa, Szabó Ágnes. Második gyakorlatára 145 kilót emelt. Harmadszorra a világcsúcsot jelentő 152 kilót próbálta, de ez a súly kifogott rajta. Az aranyérem ennek ellenére biztosan megvolt, tizenöt kilóval a második helyezett ukrán Bilousova előtt. Csányi József

VERESÉG Elkezdődött a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. Szarvasi FC – Orosházi MTK-ULE 3-1 (2-0). Szarvas, 400 néző. Vezette: Zahorán J. Orosháza: Tóth K. – Varga P. (Sajti), Futaki, Németh G., Szabó N. – Fehér (Harmati), Simon R., Szabó Á. (Tóth L.) – Kasza (Fejes), Mazán, Sindel. Edző: Buza Barnabás. Gólszerzők: Sztojka (8., 26., 72.), ill. Simon R. (83.). Buza Barnabás: – Nagyon gyorsan le kell vetkőznünk a kishitűségünket. A következő mérkőzésre már sokkal többet várok magunktól. Az ULE a második fordulóban, augusztus 18-án 19 órától a gyopárosi sportcentrumban fogadja a Kondorost. bt

ÉRMEK ADÁRÓL Tíz orosházi versenyző képviselte az Orosháza Úszó Egyesületet a szerbiai Adán, a Delfin Kupán. Az OÚE ifjú úszói egy arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szereztek a nemzetközi versenyen, ahol a házigazdák mellett magyarok, románok, horvátok, oroszok, németek, kenyaiak, britek és amerikaiak versenyeztek. Orosházi érmesek: arany: Asztalos Jázmin: 50 m hát. Ezüst: Papp Vivien 50 m pillangó, 50 m mell, Antal András 50 m hát, 50 m gyors. Bronz: Krámli Kristóf 50 m hát, Albert Máté 50 m hát, Asztalos Jázmin 50 m gyors. BT

KIDERÜLT A másodosztályú kézilabdacsapataink még a bajnokság előtt pályára lépnek a Magyar Kupában. Az Orosházi NKC szeptember 11-én 18 óra 30 perctől Hódmezővásárhelyen játszik a továbbjutásért, míg az Orosházi FKSE szeptember 17-én, 19 órától lép pályára. pá


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkeztek Szendi-Horváth Zoltán József és Csernus Piroska fia Zétény József, Pajkó László és Kiss Bettina leánya Hanna, Hegedűs Szabolcs és Kovács Katalin fia Péter Házasságot kötöttek Bondár József és Forgó Szabina, Tarján Ferenc és Horváth Éva

PATIKAÜGYELET Augusztus 13-tól augusztus 19-ig: Aranyvessző Gyógyszertár Orosháza, Kiss Ernő u. 8. Tel.: (68) 417-722. Augusztus 20-tól augusztus 26-ig: Városi Kórház - Gyógyszertár Orosháza, Könd u. 59. Tel.: (68) 411-166.

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió műsora július 30tól technikai okok miatt szünetel. Friss műsorral augusztus 21-én jelentkezünk, nézőinket addig a képújságon tájékoztatjuk.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

KUTYASZORÍTÓ Rétest az utcán találták, a menhelyre került, de gazdája nem jelentkezett érte. Rétes kedves, barátságos, szófogadó kan kutya. Vidám és engedelmes, szeret és könnyen is tanul. Nyugodt, magabiztos, megbízható német juhászkutya. Szeret gondozója közelében lenni, az idegenekkel szemben óvatosan viselkedik. Nem jól tűri, ha gazdája hosszú ideig van távol. Csak akkor ugat, ha tényleg szükséges, a Szikhát menhelyen várja egy gazdi jelentkezését. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely. •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307. • f acebook.com/kutyamenhely/.

2018. AUGUSZTUS 17.

Wichmann Tamás: a tehetség megvan a fiatal generációban

Hetvenévesen is példakép Rengeteg élményt kapott a sporttól Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes kenus. A még mindig aktív életet élő sportember példakép lehet a mai fiatalok számára is.

Egy héttel ezelőtti lapszámunkban Nagy Tímeával, a kétszeres olimpiai bajnok vívónővel készült interjúnkat olvashatták. Wichmann Tamással közösen, a gellértegyházi Magyar Honvédség által szervezett honvédelmi táborba látogattak el, ahol pályafutásukról meséltek a fiataloknak. A mára hetvenéves kenus a Duna szomszédságában nőtt fel, barátaival mindig is az aktív szórakozás hívei voltak. Túráztak, síeltek, hegyet másztak. Elmesélte, hogy gyerekkorában két évig bokszedzésekre járt, majd unokatestvére miatt ragadott lapátot.

– 1961 februárjában vele tartottam egy alapozóedzésre, és ott ragadtam. Ahogy telt az idő, egyre jobban megszerettem a kenuzást, amely rengeteg élményt adott nekem. Még mindig megvan a pillanat, amikor beértem a célba, és bajnok lettem. Nagyon komoly és felemelő érzés állni a dobogó tetején, látni a magyar zászlót, és meghallgatni a Himnuszt – emlékezett vissza a sokszoros világbajnok. – A legfontosabb három dolog az életemben: az élmény, az emlék és a kötődés. Öregkoromra már leginkább az emlékek vannak, de még mindig keresem az élményeket. Ezeket megosztom a gyerekekkel is, hogy kedvet csináljak a sportoláshoz, akár a versenysporthoz – mondja mosollyal

az arcán. Elmondta, hogy a fiatal generációban megvan a tehetség. Gyorsak, erősek, mindent megtanulnak, ami a kajak-kenu sporthoz szükséges, de szerinte kevésben van meg az a plusz mentális képesség, ami elengedhetetlen a végső sikerhez. – Ezt nagyon nehéz tanítani, ez a legtöbb esetben veleszületett tehetség, hogy a versenyeken teljesítsen a leg-

san készülni a versenyekre. Ha ez megvan, érdemes rászánni az időt, hogy tehetségét kibontakoztassa. A befektetett munkának meglesz az eredménye – hangsúlyozza Wichmann Tamás, aki nem érezte, hogy lemondással járt volna a kenuzás. Az iskola, szakmai gyakorlatok mellett, ha nem vehette volna kézbe a lapátot, belebetegedett volna. Régi terve, hogy végig- evez a Tiszán, mosolyogva hozzátette: talán ősszel végre lesz rá elég ideje. Patakfalvi Ádám

Fotó: Rosta Tibor

Harmadszor rendezték meg a Don Quijote-napot

Spanyol hangulat Orosházán Spanyol dallamoktól és táncos előadásoktól volt hangos augusztus 11-én az Árpád-kert és környéke. Harmadik alkalommal rendezték meg augusztus 11-én az Árpád-kertben a Don Quijote-napot a Petőfi Művelődési Központ (PMK) munkatársai. A rendezvény apropója a 19. században Orosházán élő Győry Vilmos, evangélikus lelkész nevéhez fűződik, aki Cervantes világhírű Don Quijoteját magyarra fordította. – Célunk, hogy egyrészt méltó emléket állítsunk a világhírű mű fordítójának, másrészt, hogy jól szórakozzanak az ide látogatók – tudtuk meg Baranyai Ilonától, a Petőfi Művelődési Központ kulturális csoportvezetőjétől. Idén Csorvás Város Fúvószenekara és Majorette Csoportja kezdte meg az előadások sorát. Őket a Léghajó Meseszínház követte, akik Fejszekása című előadásukkal a gyerekek figyelmét irányították magukra. A gyerekeket emellett kézműves

jobban. A későbbi sikerek érdekében korán kell kezdeni a sportot, és rendkívül szorgalmasan és alázato-

PROGRAMAJÁNLÓ Klubnapot tartanak a Rock Klubban augusztus 18-án, 18 órakor. Nemzetközi ügetőversennyel, akadályhajtással, pónigaloppal és egész napos kisállatbörzével várják az érdeklődőket augusztus 19-én a bogárzói lóversenypályára. Hőlégballon fieszta várja az érdeklődőket augusztus 23. és 26. között. Repülésre 24-én és 25-én, 5 óra és 16:30 között lesz lehetőség. A rendezvényen fellép a Bagaméri Projekt és a korábban Eurovíziós Dalfesztiválon is szereplő Freddie. A Spektrum 40 éves jubileumi koncertjével várja a zene iránt érdeklődőket a Rock Klub augusztus 24-én, 19 órára. Az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálata ingyenes filmklubot szervez az érdeklődők számára a Hajnal utca 1. szám alatt augusztus 27-én, 16:15-órai kezdettel. A film címe Őszi szonáta, a klubot Dobóvári Béla klinikai szakpszichológus vezeti.

A flamenco volt a nap egyik fénypontja játszóház és arcfestés foglalta le, de Sancho Panza fogadója is könnyed spanyol ételekkel várta az érdeklődőket. A táncot kedvelőknek a dallamos nevű El Cuadro Flamenco De La Rubia zenészekből és táncosokból álló formációja nyújtott tartalmas és szórakoztató előadást. Először saját előadásukkal kápráztatták el a közönséget, majd táncházra invitálták az érdeklődőket. – Szerencsére kedvelt műfajnak számít a

A programokról bővebben az oroscafe oldalán olvashatnak. Fotó: Kecskeméti Krisztina

flamenco, sok helyre eljutottunk már vele, a legnagyobb örömmel érkeztünk ide, Orosházára is. Az együttesen belül mindenkinek megvan a szerepe, jól kiegészítjük egymást – mesélte Bucsás Györgyi Anikó, aki már 25 éve foglalkozik a flamencóval. A kellemes délutáni kikapcsolódás végül a Barrio Latino koncertjével zárult, este pedig latin diszkóra invitálták vendégeiket az idei Don Quijotenap szervezői. BZ

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

TYICHI LEVENTE

vagyok, július 25-én születtem, 3100 grammal és 47 cm-rel. Anyukám: Bujáki Barbara.

KOVÁCS DÁVID DOMINIK

vagyok, augusztus 12-én születtem, 3610 grammal és 50 cm-rel. Anyukám: Agócs Dzsenifer.

DÖME OLIVÉR KRISZTIÁN vagyok, augusztus 12-én születtem, 2990 grammal és 49 cm-rel. Anyukám: Döméné Molnár Tímea.

Sokakat érdekeltek a zenés és táncos produkciók

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.