2018.09.07/35. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. SZEPTEMBER 7. • XXIII. ÉVFOLYAM • 35. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Tanévnyitó műhely a Vörösmartyban

– Tanulásról, módszerekről a felkészülés jegyében

IDÉN IS ÜNNEPELT BÉKÉS MEGYE

Fotó : Zentai Péter

Idén harmadik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Önkormányzat a mára hagyománnyá vált Megyenapot szeptember 1-jén. Megannyi program közül választhatott a jókedvű sokadalom. Hagyomány, érték, közösség. Már harmadik éve jelképezi ez a három szó a hagyományosan szeptember elején, Békéscsabán megvalósuló Megyenapot. A békéscsabai főtéren felállított színpadon a megye összes nemzetisége a sokadalom elé tárhatta kultúráját. » folytatás a 2. oldalon

ZÖLDRE TILOS Nem volt hely, nem tudtam, hogy tilos, de nincs kint tiltó tábla, és egyébként más is ide parkolt – a szabályszegő sofőrök ilyen indokokra hivatkozva állnak a város zöldterületeire. Az utóbbi időszakban nagyon elszaporodott ez a jelenség, a város több területén parkosított, zöld- vagy már kitaposott gyepterületre állnak járműikkel a volán mögött ülők, ami tilos. Az önkormányzat a figyelmeztetésen túl bírságot szabhat ki, illetve közigazgatási eljárást kezdeményezhet a szabályszegőkkel szemben. A belvárosban a kórház, illetve a lakótelepek környékén, a szezon ideje alatt Gyopárosfürdőn is gyakran előfordulnak szabálytalan parkolások. További részletek az OrosCafén. pá

TESTÜLETI ÜLÉS

4

Életet menthet!

5

– Vastag- és végbélszűrési program indul ősszel

Küzdősportgála az Eötvösben

– Jó hangulatot és kemény összecsapásokat ígérnek

Elfogadta a kérelmet a testület, így új háziorvos rendel majd Rákóczitelepen, emellett a Gyermek- és Diákélelmezési Intézmény élére is új vezetőt keresnek, erre írták ki a pályázatot. Összesen 12 napirendi pontot tárgyaltak a képviselők, ahol további kérelmekről, támogatásokról, fejlesztésről, ingatlanok értékesítéséről döntöttek a szeptember 4-i ülésen. » folytatás a 3. oldalon

Egy nap a családokért

8

– Összetartozás és szeretet

Idén is megrendezték a Közfoglalkoztatási Kiállítást

Értékek és elfogadás

 Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Kormányhivatal a Közfoglalkoztatási Kiállítást szeptember 5-én Békéscsabán. A megye minden járása, köztük az Orosházi járás is bemutatkozott a közönségnek.

Zeneszóval és mazsorettbemutatóval vette kezdetét a hatodik Közfoglalkoztatási Kiállítás Békéscsabán. A rendezvényen a megye szinte összes települése bemutathatta az általuk előállított vagy megtermelt termékeket, melyeket közfoglalkoztatásban dolgozók állítanak elő. A kiállításon tiszteletét tette Dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár. » folytatás a 3. oldalon

Az orosházi standnál helyi különlegességeket kóstolhattak a nézelődők

Fotó: Rosta Tibor

Álommosdó helyett újHÁZikó

Örülnek az apróságok  Júliusban az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda legkisebbjeinek segíthettünk abban, hogy álommosdót nyerjenek. A pályázaton nem lettek az elsők, azonban így is nyertesekként zártak.

A gyerekek boldogan vették birtokba házikójukat

Fotó: Kecskeméti K.

Az ÚjHáz Centrum júliusban meghirdetett egy játékot,

Élen a fürdő Fotó: Rosta Tibor

7

 A legtöbb szavazatot gyűjtötte kategóriájában Gyopárosfürdő az Év fürdője szavazáson, ezzel 2018ban elhódította az Év Feltörekvő Fürdője címet.

A közel kétszáz fürdőt felvonultató szavazáson az orosházi fürdő immár negyedik alkalommal vett részt a versenyen. Szeptember 5-én derült ki, hogy a tavalyi harmadik helyezés után ebben az évben az arany-

érmet hozta el Gyopárosfürdő. – Hatalmas elismerés ez számunkra, a kollégáimmal sokat dolgoztunk ezen az idei főszezonban. Ez egy jó visszajelzés vendégeinktől. Jövőre a nagyok között fogunk indulni – fogalmazott Kiss László marketingmenedzser. A győztesek médiamegjelenést nyertek a termalfurdo.hu portálon, amelyet 2019 folyamán vehetnek igénybe. További részletek az OrosCafén. pá

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

melyben az óvodásokat rajzolni hívták. A pályázat nyertes óvodája mosdófelújítást nyert. Az orosházi katolikus óvoda gyermekei is megrajzolták az általuk elképzelt álommosdót, és a felnőttek segítségével jelentkeztek a játékra. Az orosházi apróságok álommosdója ugyan nem nyerte el az első helynek járó

felújítást, de – köszönhetően az orosháziak sok szavazatának – a kilencedik helyen végeztek. Ezzel bekerültek a tíz óvoda közé, amelyeknek az ÚjHáz Centrum egy színes kültéri újHÁZikót ajándékozott. A kicsik boldogok, hiszen az óvoda első napján már birtokba is vehették munkájuk gyümölcsét. GDB


2

AKTUÁLIS MUNKA

A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Fizikai munkakörök: húsbolti eladó, konyhai kisegítő (Tótkomlós), traktoros-karbantartó (Gádoros), autószerelő, műhelyvezető, üveggyártó operátor, raktári operátor, kisgépszerelő, konyhai kisegítő, művezető, szakács, sertésgondozó, karosszérialakatos, esztergályos, hegesztő, mezőgazdasági kisegítő, rakodómunkás, mezőgazdasági gépkezelő, pék (Tótkomlós), lakatos, vízvezeték-szerelő, sori ellenőr, nehézföldmunkagép-kezelő, ipari takarító, autóvillamossági szerelő, vágó-daraboló-csomagoló, bolti eladó, szerkezetlakatos, fémipari munkás (Nagyszénás), targoncás, gépkocsivezető (C+E+GKI), építőipari segédmunkás, kazángépész, villanyszerelő, gépkezelő, élelmiszeripari betanított munkás, esztergályos-marós, gépbeállító, gépi forgácsoló, karbantartó géplakatos, karbantartó műszerész, általános karbantartó (Tótkomlós), segédmunkás, szerelő munkás, marós, CNC-esztergályos, darukezelő, kőműves, CNC-gépkezelő, betanított gépkezelő, hegesztő, varrodai szalagmunkás, sertésgondozó (Gádoros), síküveg-beépítő, síküveg-megmunkáló, virágkertészeti munkás (Tótkomlós), faipari betanított munkás. További képzésekről a járási hivatal foglalkoztatási osztályán lehet érdeklődni. Információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413094

2018. SZEPTEMBER 7.

A harmadik Megyenapon a kultúráé és az értékeké volt a fő szerep

Kopogtak a cipők » folytatás az 1. oldalról

 A szerbek, románok, romák és szlovákok néptánccal és énekszóval varázsolták el a nagyérdeműt, de a németek és a vendég Arad megye is színpadra álltak. Minden nemzetiség a saját standjánál hagyományos ételkülönlegességeikkel kínált a vendégeket. Orosháza kiemelt helyzetben volt az idei rendezvényen. A Békés Megyei Értéktárba a 2018-as esztendőben is nyolc tétel került be, ebből öt orosházi: A szálán varrott szőrhímzés, az orosházi üvegipar, a különleges ízvilágú kacsa- és libamáj, a Nagytatársánc földvár, valamint a több mint ötven éve feltárt Árpád-kori falu. Az Orosházi Települési Értéktárban jelenleg negyven tétel van – tudtuk meg Horváth Józseftől, a települési értéktár bizottságának elnökétől. Hozzátette, az évek során több felterjesztést is végeztek a megyei értéktárhoz. – Elsőként az orosházi csíramálé és Mokry Sámuel munkássága kerültek a megyei értéktárhoz. Azt el kell mondani, hogy ezen hét értéken felül többet is felterjesztettünk, de azok nem bizonyultak megyei

Orosházáról többen is átvehették a megyei értéktár díszoklevelét jelentőségűnek, ezért átdolgozásra és újabb adatgyűjtésre visszakerültek hozzánk – nyilatkozta az elnök.

Ezen értékek mellett a települési értéktár több tételével is megismerkedhettek az érdeklődők az orosházi standnál, a

Gyorsan elfogyott a megye tortája

Fotó : Zentai Péter

Fotó : Zentai Péter

csíramálé, kenyér, sajt, liba- és kacsamáj, kolbász, száraztészta, üvegipar, kézműves remekek stb. bemutatásában a művelődési központ is alkotó szerepet vállalt. Lajti Tímea, a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, nagy volt az érdeklődés Orosháza standjánál, legtöbben az orosházi banánra voltak kíváncsiak. – Gyerekek, felnőttek egyaránt megfordultak városunk standjánál. Az orosházi banán kifejezetten nagy érdeklődést váltott ki, a csíramálét is sokat kóstolták meg, az Oros-

házi Kolbászklub termékeinek illata pedig csalogatta a nézelődőket – nyilatkozta az OrosCafénak az ügyvezető. Hozzátette, nagy örömmel vették a települési értéktár megkeresését és vállaltak szerepet a programon. – Valljuk, hogy egy kultúrát közvetítő intézménynek alapfeladata, hogy bemutassa a város értékeit, ezzel is megőrizve, továbbadva hagyományait – mondta Lajti Tímea. – Egyre többen érzik fontosnak a megyei értékeket – ezt már Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke, valamint a Békés Megyei Értéktár bizottságának elnöke nyilatkozta lapunknak. – Nemcsak kiállítóként szeretnének többen részt venni a rendezvényen, hanem sokan vágynak a színpadra is. Lassan a fizikai határainkat elértük, gyakorlatilag ennél tovább már nem nagyon tudunk terjeszkedni – nyilatkozta az elnök. Hozzátette, orosháziként nagy öröm számára, hogy idén a bizottság öt orosházi tételt emelt a megyei értéktárba. A fergeteges, vagy inkább forgatagos nap zárásaként Ferenczi György és a Rackajam muzsikált. Tóth Dániel

Egyedülálló orosházi felfedezés gazdagítja a Békés Megyei Értéktárat

Muszlimok Orosházán  A Bónumban feltárt Árpád-kori régészeti lelőhelyen egy bizonyítottan muszlim közösség telepe és temetője került elő. Magyarországon az egyetlen ilyen felfedezés, amely már a Békés Megyei Értéktárat gazdagítja. Előzetes felmérések alapján Orosháza határában, a bónumi részeken 2004 és 2006 között az elkerülő út kialakításának negyedik ütemében kezdték el a feltárásokat – emlékezett vissza Rózsa Zoltán, a Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatója.

Megemlékezés „Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, megpihent a kéz, mely mindig csak adott, számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.”

SZABÓ JÓZSEF

halálának 5. évfordulóján fájó szívvel emlékezünk. Felesége és családja

– Tudtuk, hogy az egy gazdag régészeti lelőhely, de nem is sejtettük, hogy ennyire kiemelt lesz. Ahogy feldolgoztuk az előkerült leleteket – palackokat, különleges objektumtípusokat – már sejtettük, hogy ez nem egy szokványos Árpád-kori falu. Az első muszlimokra utaló jel a több mint 15000 állatcsont volt, hiszen azok közt sertés nem volt. Nem ettek disznóhúst az akkor itt élők – mondja az igazgató. Tovább folytatva ismertette, hogy ettől még lehetett volna ez egy zsidó közösség is, azonban az adatok cáfolták ezt. A

A múltról mesél a leletegyüttes

Fotó: múzeum

megtalált temetőben úgynevezett padmalyos sírokat tártak fel. Ilyenek előfordulnak más Árpád-kori temetőkben is, de itt mind a 180 temetkezési hely ilyen volt, és az elhunytak fejét kivétel nélkül, Mekka vélt irányába fordították. Kiemelte, hogy Magyarországon a bónumi régészeti lelőhely az egyetlen, ahol a muszlim közösség telepe és temetője bizonyítottan előkerült. Rózsa Zoltán elmondta, hogy nemcsak a megyei értéktárba, de országos szintre is érdemes lenne felterjeszteni a bónumi Árpád-kori régészeti lelethelyet. Patakfalvi Ádám


3

KÖZÉLET

2018. SZEPTEMBER 7.

Idén is megrendezték a Közfoglalkoztatási Kiállítást

Értékek és elfogadás Békéscsabán » folytatás az 1. oldalról

Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatal vezető kormánymegbízottja lapunknak tett nyilatkozatában kifejtette, Békés megyében több mint harmincezer regisztrált munkakereső volt 2010-ben, azonban ez a szám az idei évre drasztikusan csökkent. – Mára ez a szám tízezer alá csökkent. Ezáltal azt látjuk, hogy komoly munkát vittünk véghez. Felfogtuk, hogy össze kell tartani a megyét és a településeket, össze kell hangolni a közfoglalkoztatást a valódi értékteremtés érdekében, ezzel egy hidat képezve a munkakeresők és munkáltatók között – fejtette ki a kormánymegbízott. A Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke elmondta, szívügyének érzi a közfoglalkoztatás sorsát, hiszen egykoron felelősséget vállalt a programért Orosházán mint közfoglalkoztatási programmal megbízott alpolgármester. – Azt tapasztaltam, hogy sokaknak visszaadta az önbecsülését, a reményt és az önmagába vetett hitet, hogy

Dr. Hoffmann Imre (balról): „A munkanélküliség országos szinten csökkenő tendenciát mutat.” igenis van értelme reggel felkelni, és elindulni dolgozni – nyilatkozta Zalai Mihály. Békés megye jó példaként szolgál az országban a közfoglalkoztatás területén mutatott értékteremtésben – összegzett a megyeszékhelyi rendezvényen Simonka György, Dél-Békés országgyűlési képviselője.

– Amikor kidolgoztuk a Start munkaprogramot, egyetlen célunk volt: átmeneti lehetőséget tudjunk biztosítani azoknak, akik szeretnének dolgozni, de az elsődleges munkaerőpiacon nem tudnak elhelyezkedni. Ma már azt látjuk, az elmúlt nyolc évben olyan értékeket tudtak teremteni, melyek komoly eredményeket jelente-

nek a térségnek, a megyének. Nagyon büszkék vagyunk a programban dolgozókra, az értékteremtő munkájukra, és bízunk abban, mindezt tovább tudjuk fejleszteni, magasabb jövedelmeket tudunk biztosítani – hangsúlyozta a képviselő. Simonka György kiemelte, a legfontosabb cél, hogy a fiatalok, az aktív korúak Dél-Békés-

Új háziorvosról is döntöttek » folytatás az 1. oldalról

Az augusztusi szünet után először ült össze a városi képviselő-testület kedden. Elsőként a 11. számú, rákóczitelepi háziorvosi körzet betöltésére érkezett kérelemről döntöttek a képviselők. Végül elfogadták, hogy a pozíciót november 1-től dr. Medgyesi Erzsébet töltse be a nemrégen felújított Lorántffy utca 50. szám alatt található rendelőben. – Örülünk, hogy egy fiatal orvos áll munkába, ami különösen ritka. Sok sikert a munkához, remélem, hogy férjével – Patvaros Áronnal, aki szintén háziorvos Szentetornyán – sokáig a városban dolgoznak majd – mondta Füvesi Sándor szocialista önkormányzati képviselő. Fejes Róbertné alpolgármester támogatásáról biztosította az új háziorvost. Hangsúlyozta, hogy minden feltételt igyekeznek megadni munkavégzéséhez. Dávid Zoltán polgármester a szavazás előtt megköszönte áldozatos munkáját az eddig a körzetben helyettesítő dr. Szemenyei Gabriellának. Az ülésen önkormányzati

November 1-től látja el feladatát az új háziorvos hitelfelvételről, a haszonbérleti díjak felülvizsgálatáról is szó volt. Pályázik a város 186 millió forint rendkívüli önkormányzati költségvetési támogatásra. Kijelöltek több önkormányzati ingatlant értékesítésre, olyanokat, ahol az önkormányzat nem tervez fejlesztéseket. Döntöttek a Bajnok és Rákóczi utca sarkán található millenniumi emlékdomb felújításáról, környezetének a rendbetételéről. Erre 1 millió 40 ezer forint áll rendelkezésre. Húszmillió forintot szavaztak meg a Kodolányi Já-

Fotó: Rosta Tibor

nos Egyetem számára, több feltétellel. Az intézménynek biztosítania kell, hogy további három évig Orosházán marad a székhelye, további három éven keresztül biztosítja a képzést a városban, és támogatja az önkormányzat által kijelölt minimum három fő térítésmentes oktatását. Dr. Malatyinszki Szilárd, a Kodolányi János Egyetem székhelyi központi igazgatója az eredményekről beszélt, amelyet az elmúlt egy évben értek el. Az intézmény nappali képzésére 26 fő, levelező képzésére 35 fő jelentkezett.

Az egyetem által indított duális képzések több településen és vonzáskörzeteikben valósulnak meg, de jelentős része itt a városban. Az intézmény igazgatója kitért arra is, hogy folyamatosan olyan tevékenységeket végeznek, ami értéket teremt majd. Több pályázatot is kiírtak, elsőként a Gyermek- és Diákélelmezés élére új vezetőt keresnek. Fetser János (MSZP) rákérdezett, hogy a jogtalanul felvett pénzek miatti bírósági eljárások hol tartanak. Elhangzott, négy ügy van folyamatban, októberben várhatók a tárgyalások. Szintén pályázatot írtak ki mezőőri állás betöltésére. Az ülés végén összesen 12 interpellációt olvasott fel Dávid Zoltán polgármester. Fetser János és Füvesi Sándor tette fel kérdéseit több témában: szó volt a helyi labdarúgás helyzetéről, szennyvíz-beruházásról, a kenyérünnepről, a városban felbukkanó rágcsálókról, a média helyzetéről és a holokauszt megemlékezésről is. Ezekről részletesen az OrosCafén olvashatnak. PÁ

Fotó: Bakos Viktória

ben találják meg számításaikat, melyhez a munkahelyteremtés és a versenyképes jövedelem biztosítása elengedhetetlen. A rendezvényből Orosháza is kivette részét. A város standjánál helyben pattogtatott kukoricával, pogácsával, répatortával és szörppel kedveskedtek a járókelőknek. Fejes Róbertné, Orosháza Start munkájáért

felelős alpolgármestere elmondta, az orosházi közfoglalkoztatottak száma évről évre csökken. – Ezáltal úgy gondolom, hogy a kormány törekvése arra vonatkozóan, hogy a közfoglalkoztatottakat kivezesse a munka világába, városunkban láthatóan jól érvényesül. Folytatjuk tovább, amit elkezdtünk, így a helyi sajátosságokra épülő közfoglalkoztatási program, a közút-, a belvíz-, valamint a mezőgazdasági programunkat is – nyilatkozta az alpolgármester. Orosháza első embere is úgy véli, szükség van az ehhez hasonló megyei programokra. – Úgy gondolom, egy ilyen eseményen nemcsak az emberek, hanem a települések is tapasztalatokra tesznek szert. Bízom benne, hogy Orosházán tovább csökken a közfoglalkoztatottak száma, és egy nap mindenkinek sikerül a munkaerőpiacon elhelyezkedni – nyilatkozta Dávid Zoltán. A szerdai rendezvényen gondoltak a gyermekekre is, több település standjánál játékos feladatokkal és fejlesztő programokkal készültek a szervezők. Tóth Dániel

Múlt a jelenben  Felújítják a szentetornyai evangélikus templomot. A munkálatok elkezdődtek, a rekonstrukció költségét pályázati forrásból fedezik.

Antal László, a szentetornyai választókerület önkormányzati képviselője elmondta, a városrész életében minden esemény nagyon fontos, a templom felújítása is ilyen. Mint mondta, örül, hogy az egyház és az önkormányzat segítségével a templom mellett a parókiát is sikerül felújítani. A pályázat benyújtásakor az evangélikus egyház felügyelője Németh Béla volt, aki hangsúlyozta, egy EFOP-os pályázatnak köszönhetően 14 mil-

lió 800 ezer forintból hozzák rendbe a templom külsejét. Ismertette, nemcsak a templom, hanem a körülötte lévő terület is megújul, amit abban a reményben valósítanak meg, hogy a szentetornyaiak még jobban szeressék az itt rendezett közösségi eseményeket. Bartók László, az Oros-Ház Kft. ügyvezetője elmondta, július végén kezdték el a munkát, és október végén tervezik befejezni. Tájékoztatott, ez egy nyolcvanhét éves épület, melynek homlokzatához építése óta nem nyúltak. Kiemelte, a templomot eredeti állapotába állítják vissza, úgy fog pompázni, mint hajdan, amikor 1931ben megépítették. GDB

A munkálatok várhatóan október végéig tartanak

Fotó: Rosta T.

ÁLLÁSHIRDETÉS

ÁLLÁSHIRDETÉS

Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti

Az Orosházi Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet:

Az Orosházi Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet:

Orosházi Polgármesteri Hivatal út- és közlekedési ügyintéző

Orosházi Polgármesteri Hivatal településüzemeltetési ügyintéző

szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra az Orosháza, Hegedűs István u. 25/B fszt. 1. 50 m2 alapterületű 2 szobás összkomfortos, Orosháza, Hegedűs István u. 25/C II/6. 42 m2 alapterületű 1 szobás összkomfortos lakásait.

munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. szeptember 21. A részletes pályázat megtekinthető a www.oroscafe.hu hírportálon.

munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. szeptember 21. A részletes pályázat megtekinthető a www.oroscafe.hu hírportálon.

A pályázati lapokat 2018. szeptember 10-től a Polgármesteri Hivatal 2. emelet 11. számú irodájában, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 8.00–16.00 óra, pénteken 8.00–13.30 óra) lehet igényelni. Benyújtási határidő a pályázat esetében: 2018. szeptember 24. (hétfő) 16.00 óra A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján elhelyezett felhívásokon megtekinthetők. Orosháza Város Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága


4

AKTUÁLIS

2018. SZEPTEMBER 7.

Tanulásról, módszerekről, újdonságokról a felkészülés jegyében

Tanévnyitó műhely a Vörösmartyban

 Szakmai műhellyel indította a tanévet az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola. Az augusztus 31-ei, plenáris ülést, előadásokat és műhelyfoglalkozásokat is magába foglaló rendezvényre elsősorban tanítókat várt a szervező Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ (POK).

Az első alkalommal megszervezett szakmai napot a tanév előtti felkészülés részének szánta a POK, és a helyszínt biztosító Vörösmarty iskola vezetése. – A lényeg az, hogy meghívott előadók osztanak meg hasznos információkat a résztvevőkkel, illetve az oktatási központ tanító szaktanácsadói tartanak előadásokat a jogszabályi vagy szakmai környezeti változá-

Szautner Jánosné előadásán a tanulásmódszertan lehetőségeivel ismerkedtek sokról, az előttünk álló feladatokról, és talán a legfontosabb, hogy új módszertani elemekről is – tájékoztatott

Orosz László, az intézmény igazgatója. A hatvan fölötti létszám mutatja, mekkora érdeklődés-

A szemetelés nem játék  Egyre nagyobb problémát okoz a játszóterek tisztaságának kérdése.

Benkő Ferenc, az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója megkeresésünkre elmondta, fontos, hogy a játszóterekre kilátogatók rendeltetésszerűen használják az oda kihelyezett szemétgyűjtőket. Kiemelte, a városüzem dolgozói a belterületi játszótereket naponta felkeresik és ürítik a

kukákat, összeszedik az eldobált szemetet. A kültéri játszóterekhez ritkábban tudnak kimenni, így ha valaki ott eldobja a szemetét, előfordul, hogy napokig nem szedi össze senki. A problémát sok „kéretlen látogató” tetézi azzal, hogy öszszetöri a gyerekeknek szánt fából készült játszóelemeket. Ismertette, legutóbb az Ibolya utcai játszótér esetében tettek feljelentést a rendőrségen szándékos rongálás miatt, majd ezt

követően kijavították, pótolták a tönkretett játszóelemeket. Benkő Ferenc hangsúlyozta, arra kérik a lakosokat, amenynyiben problémát észlelnek a város játszóterein, a városüzem központi telefonszámára, illetve az info@varosuzemeltetes. hu e-mail-címre küldjék meg jelzéseiket. A vezérigazgató hozzátette, ugyanez igaz akkor is, ha elburjánzó növényzettel, letört ággal vagy magasra nőtt fűvel találkoznak. GDB

Fotó: Kecskeméti Krisztina

sel fordultak a program felé a tanítók és tanárok, akik Orosháza mellett a megye számos településéről érkeztek.

A 2018/19-es tanévet érintő törvényi változások mellett szó esett a szaktanácsadásról, a hatékony tanítási módszerekről, tanulást segítő eljárásokról. Utóbbi témát Szautner Jánosné Szigeti Gizella, több tanulásmódszertani kiadvány szerzője ismertette. Képességfejlesztő programjait 22 éve teszi közzé kiadványaiban, legutóbb a Tanulásmódszertan tanítóknak címűben. – A tanulásmódszertan fogalmával valamikor a ’90-es évek elején találkoztam, amikor Oroszlány Péter, a hazai tanulásmódszertan megalkotója, kiadta első könyvét a tanulásról. Érdeklődéssel forgattam a középiskolásokról szóló kiadványt. Akkor született meg a gondolat, hogyan is lehetne lefordítani az „alsósok nyelvére” a sok hasznos dolgot – avatott be könyve előéletébe.

Később újra és újra felmerült benne az alsó tagozatos tanulásmódszertan megalkotásának a gondolata. Így született meg a kiadvány, amelyben összegyűjtötte ismereteit, és a kicsik között szerzett tapasztalatait. – Náluk a szemléltetés a legfontosabb, azáltal képesek a legkönnyebben feldolgozni az újdonságokat. A kiindulás pedig mindig a hangoztatás. Ezt negyven év tapasztalatával a hátam mögött mondom – fogalmazta meg a tanulásmódszertan két alapvetését Szautner Jánosné. Előadását követően a tanórán kívüli fejlesztési lehetőségeket, a digitális kompetenciafejlesztést és a tanórai tehetséggondozást részletező műhelyfoglalkozásokra várták a szervezők a pedagógusokat. Pernyés Edit

Tanévkezdési támogatás  A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség nyílt a nagycsaládos egyesületi gyermekek iskolakezdésének támogatására.

Jó állapotban lévő iskolatáskákkal, tolltartóval, tornazsákkal, füzetekkel és más tanszerekkel lehetett támogatni a Nagycsaládosok Egyesülete Orosháza gyermekeinek iskolakezdését. Az adományokat Ady Endre utcai egyesületi házukban fogadták. Idén Fejes Róbertné és Herjeczkiné Ruhmann Csilla is meglátogatták a nagycsaládosokat, hogy támogassák a fiatalok iskolakezdését. – Úgy gondoltuk, mint magánszemélyeknek, mint anyáknak mindenféleképpen támo-

Édes élet  Ingyenes „boldogság”tanfolyamot indít az orosházi családsegítő szolgálat. Túlhajszolt életünkben gyakran elöntenek bennünket a negatív érzések. Mit tegyünk, ha több pozitív és kevesebb negatív érzést szeretnénk megélni a mindennapokban? Egyáltalán, lehetünk-e boldogabbak, és ha igen, hogyan legyünk azok? A tanfolyamon ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat számos egzakt pszichológiai vizsgálat és izgalmas történet bemutatásával. Emellett olyan technikákkal ismerkednek meg, és olyan gyakorlatokat végeznek a résztvevők, melyek a tudomány által igazoltan fokozzák a boldogságszintet. A tanfolyam szeptember 13-án kezdődik, hat alkalommal 16.15-tól 18.00-ig tart, és ingyenesen igénybe vehető. Jelentkezni az Orosházi Kistérség Egyesített Gyermekjóléti Központja és Családsegítő Szolgálatánál lehet. A jelentkezés határideje szeptember tizedike. GDB

Boldogan fogadták a gyermekek ajándékaikat gatnunk kell ezt a megmozdulást – mondta Fejes Róbertné. Herjeczkiné Ruhmann Csilla hozzátette, korábban is szívesen támogatta az iskolásokat. Úgy gondolták, a mostani jó alkalom megajándékozni azokat,

Fotó: Kecskeméti Krisztina

akik rászorulnak, és mindenkit erre biztatna, aki segítene, de még nem tette volna meg. A gyermekek boldogan fogadták az adományokat, érdeklődve vették kezükbe új taneszközeiket. Bojtor Zalán

Kezdő jógatanfolyam indul 2018. szeptember 12-én, szerdán. Foglalkozások: szerdánként 16.30–18.00 óra között. Helyszín: Eri & Andi Női Fitness Center Orosháza, Kohán György utca 4.

A test, a lélek és a tudat harmóniája

Érdeklődni: +36 (20) 330-7788 Eri & Andi Női Fitness Center: +36 (20) 493-7128 Szeretettel várunk mindenkit!

Kedvenc dolgaim

Szulák Andrea és Bolba Tamás zenés estje 2018. szeptember 11., 19.00 óra Helyszín: Petőfi Művelődési Központ

Jegyár: 2500 Ft

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

A rendezvény szervezője:

Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Orosháza


5

MOZAIK

2018. SZEPTEMBER 7.

Vastag- és végbélszűrési program indul ősszel

Életet menthet! Két lépcsőből álló országos vastag- és végbélszűrési program indul a háziorvosok bevonásával. A vizsgálatot Orosházán is végzik, a behívólevelek várhatóan szeptemberben érkeznek az 50 és 70 év közöttiekhez.

Évente mintegy ötezren halnak meg hazánkban vastag- vagy végbélrákban, pedig a betegség gyógyítható, ha időben felismerik. Ezért döntött úgy a kormány, hogy ősztől országos vastag- és végbélszűrési programot indít. Felmerülő kérdéseinkre dr. Hudák János, az Orosházi Kórház belgyógyász-gasztroenterológus főorvosa válaszolt. – A vastagbél- és végbéldaganatok előfordulása világszerte emelkedő gyakoriságot mutat – kezdte az ismertetőt dr. Hudák János. Elmondta, a gyomor-bélrendszeri daganatok, rákmegelőző állapotok egyik sajátossága, hogy szabad szemmel nem láthatók, úgynevezett occult vérzést eredményeznek, melynek jelenléte a széklet kémiai vizsgálatával kimutatható. A legspeciálisabb eljárás a vörösvértestek egyik alkotóelemének, a human hemoglobinnak a kimutatása. Kiemelte, maga az eljárás – ami a szűrésben részt vevő páciensekre hárul – egyszerű. – Az e célra elkészített egységcsomagban lévő kapszu-

A legtöbb betegség korai fázisban kezelhető lákba egymást követő két napon egy kevés székletmintát kell betenni, majd az előre megcímzett borítékban a jelzett laboratórium részére beküldeni – mondta dr. Hudák János, hozzátéve, ha az eredmény pozitív, az a beteg gyomor-bélrendszerében előforduló, rejtett vérzésre utal. – Gyomor-bélrendszeri fekélyek, gyulladásos bélbetegedések, egyéb panaszt nem okozó belső aranyerek, gyógyszerek hatása mellett a pozitivitás felveti esetleges tápcsatornai daganatos megbetegedés, vagy rákmegelőző állapotként kezelt polipok jelenlétét. Pozitív esetben a beteg szakrendelői

Fotó: archiv

vizsgálata javasolt, ennek során kell dönteni az eszközös vizsgálatok szükségességéről – magyarázta a belgyógyász-gasztroenterológus. Figyelmeztetett, nem lehet elég hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy egy egyszerű székletvizsgálat által felvetődött gyanú esetén, például egy bélben lévő polip eltávolításával megelőzhető a rákos betegség kialakulása. Ahogy a betegeiknek mondani szokták, az eljárás inkább kellemetlen, mint fájdalmas. – A végbél-szigmabél és vastagbél vizsgálatának alapfeltétele a bélrendszer tisztasága, amely diétás szabályok, a beteg otthonában végzett

PROGRAMAJÁNLÓ

hashajtás, bő folyadékbevitel mellett ma már nem jelent különösebb megterhelést. A vizsgálat levegőbefújással jár, mely a vizsgálat közben érzett feszítő hasi fájdalmak domináló oka – fejtette ki dr. Hudák János. Kiemelte, mindkét területen végzett vizsgálat során lehetőség adódik az esetlegesen talált elváltozásokból szövettani mintavételre, mely a beteg további sorsa szempontjából alapvető fontosságú lehet. – Ugyanakkor számos, úgynevezett operatív endoszkópos beavatkozás elvégzésre van lehetőség, melynek során az esetlegesen talált szövetszaporulatokat, polipokat a vizsgálat során véglegesen eltávolítjuk, így megelőzzük a vastagbéldaganat kialakulását. Természetesen a beavatkozások után a beteg rendszeres ellenőrzése indokolt – közölte dr. Hudák János. A főorvos elmondta, nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrővizsgálatok jelentőségét. Ez a helyzet a tüdőszűréssel és az emlőrákszűréssel is, reményeik szerint így lesz az egyre szaporodó vastagbéldaganatok korai felismerésével is. Összegezte, ötven év felett mindenképp javasolják a szűrővizsgálatot. Különösen fontos ez olyan egyenesági rokonok esetében, akiknek a családjában gyomor-bélrendszer daganatos megbetegedés fordult elő. Gál Babett

Kormányzói látogatás a Rotarynál

Az elsők között látogatta meg szeptember 4-én az Orosházi Rotary Klubot a Rotary 2018/2019-es évének kormányzója, Gondár György.

Különleges vendéget fogadtak az Orosházi Rotary Klub tagjai szeptember 4-én a Fehér Hattyú Étteremben. Orosházára látogatott a Magyarországi Rotary Klubok Szövetségének jelenlegi kormányzója, Gondár György. Deák György, az Orosházi Rotary Klub elnöke elmondta, nagy tisztelettel fogadták a kormányzó látogatási

szándékát, főleg, hogy Mosonmagyaróvárról az első állomásai között jelölte meg klubjukat. Gondár György a látogatás mellett Dávid Zoltánnal, Orosháza polgármesterével találkozott, aki beszélt neki a város működéséről, jellegzetességeiről. Deák György a találkozón az Orosházi Rotary Klub terveiről is szólt: jövőre szeretnék bővíteni a nemzetközi gyermektáborukat, s az érettségizők közül legjobban teljesítő diáknak adandó díj megalapítása is szerepel a céljaik közt. Bojtor Zalán

Az Orosházi Nyár programsorozat záró rendezvényeként szeptember 8-án, a város főterén előbb 17:30-tól a Borsodi Blues Collective lép fel, 20 órától pedig Jimi Hendrix Emlékkoncert kezdődik a Halper Hendrix Experiment Zenekar, valamint Török Ádám, Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Solti János és Rick Toldon részvételével. A 81-szeres egykori válogatott labdarúgó, Mátrai Sándor fotóit, relikviáit bemutató emléktermet alakítottak ki Orosházán. A Berta József Labdarúgó Alapítvány többéves előkészítő és gyűjtőmunkájának eredményeként szeptember 9-én, 11 órakor ünnepélyes keretek között adják át a termet az érdeklődők számára a futballistáról elnevezett stadion főépületében. Kedvenc dolgaim címmel tart zenés estet Szulák Andrea és Bolba Tamás szeptember 11-én, 19 órai kezdettel a Petőfi Művelődési Központban. A Justh Zsigmond Városi Könyvtár szeptember 13-án, 17:30 órára várja olvasótermébe a blueszene iránt érdeklődőket. Az esemény címe: Afrika zenéje az Újvilágban – Az amerikai blues irodalmi, történeti, zenei vonatkozásai. Hopka Margit festőművész kiállításának megnyitójára várja a művészet iránt érdeklődőket a Petőfi Művelődési Központ szeptember 14-én, 17 órai kezdettel. A kiállítást Koszorús Oszkár, Orosháza díszpolgára és helytörténésze nyitja meg, közreműködnek a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei. A kiállítás október 9-ig lesz megtekinthető. Profi ökölvívógálára várják az érdeklődőket szeptember 15-én, 18 órától az Eötvös Sportcsarnokban, 10 páros részvételével, akik ökölvívás, K3 vagy MMA szabályrendszer szerint csapnak össze. A gálán Vastag Csaba ad kiszenekaros koncertet. Jegyek elővételben a Petőfi Művelődési Központ pénztárában és a helyszínen kaphatók. A Petőfi Művelődési Központ Bokréta Népdalköre „Őszi szél fúj a hegyekről” címmel Hagyományőrző Népdalköri Találkozót rendez, szeptember 22-én 10 órára. A rendezvényt Kardosné Bánhidi Éva, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója nyitja meg. Borsodi Homályos címmel tart önálló estet a Dumaszínház csapatából jól ismert Aranyosi Péter szeptember 26-án, a Petőfi Művelődési Központban. Jegyek elővételben a helyszínen és a dumaszinhaz.jegy. hu oldalon kaphatók. A programokról bővebben az Oroscafe oldalán olvashatnak.

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

LÁSZLÓ ZSOMBOR

vagyok, augusztus 21-én születtem, 3400 grammal és 52 cm-rel. Anyukám: László Mária.

CSIFFÁRY ZSOLT ATTILA

vagyok, augusztus 21-én születtem, 3050 grammal és 50 cm-rel. Anyukám: Lődi Zsuzsanna.

Gondár György egyik első úti célja volt Orosháza Fotó: Kecskeméti K.

XIX. FEHÉRTÓ NAPJA 2018. szeptember 15. szombat, 9.00–17.00 Helyszín: Körös–Maros Nemzeti Park, Kardoskúti Fehértó – Kardoskút, Pusztaközpont

Programok: A Fehértó táji, természeti értékeinek megismerése, madármegfigyelés, régi magyar állatfajták bemutatása, solymász-, íjász- és csikósbemutató. A színpadon népzenei és néptánccsoportok szórakoztatják a közönséget. A gyermekeket népi játszótér, kisállat simogató, természetismereti és kézműves foglalkozások várják. Kézműves és Nemzeti Parki Termékek vására. A rendezvény helyszínei között DOTTO kisvonat közlekedik. A bográcsokban szürkemarha- és cigájapörkölt fő. Étel-előrendelés: +36 (68) 411-621

ÁLLÁST KERES? VÁLTANI SZERETNE? A WORK FORCE SEGÍT!

DOLGOZZON ÖN IS BÉKÉS MEGYE EGYIK LEGNAGYOBB AUTÓIPARI VÁLLALATÁNAK CSAPATÁBAN OROSHÁZÁN

HEGESZTŐ POZÍCIÓBAN!

Versenyképes fizetés, műszakpótlék, cafeteria, utazástámogatás, bónusz! Ne hagyja ki ezt a lehetőséget!

JELENTKEZZEN MOST!

Bővebb információ:

A programokon való részvétel ingyenes! Bővebb információ: +36 (66) 313-855 és a www.kmnp.hu oldalon.

martha.timea@work-force.hu + 36 20 252 1411

BANYA ZOÉ ANGYALKA vagyok, augusztus 31-én születtem, 2630 grammal és 46 cm-rel. Anyukám: Banya Enikő.


6

SZOLGÁLTATÓK/MOZAIK

2018. SZEPTEMBER 7.

Fontos önnek az autója? Megbízható szakembert keres?

Jogosítvány bármely kategóriában Szekeres Tamást a gépjárművezető-oktatói vizsga letételére édesapja, Szekeres Pál inspirálta. Nem sokkal később közösen indították a Car-Scool autósiskolát. A Car-Scool autósiskola a segédmotortól az autóbuszig minden kategóriában indít elméleti és gyakorlati tanfolyamokat, illetve teljes körű ügyintézést is vállal. Emellett személyszállítással, belés külföldi utazások lebonyolításával is foglalkozik. – Iskolánkban lehetőség van a motoros, személygépkocsi, traktor, teherautó és buszvezetői jogosítvány megszerzésére. Az utóbbi kettő esetében, ahhoz hogy munkát tudjanak vállalni, külön szaktanfolyamra is szükség van, melyet most már itt is el lehet végezni – sorolja Szekeres Tamás. – Mi komplex iskolaként működünk. Ügyfélfogadást, adminisztrációs feladatokat vállalunk, elvisszük a megyeszékhelyre azokat az okmányokat, melyeket sok esetben a tanulónak önállóan kellene. Próbáljuk kerekké tenni a szolgáltatást, és elintézni mindent a tanulóknak. Kívülről sokszor nem látszik, mennyi háttérmunkát végzünk el. Az a célunk, hogy teljes körű-

en kiszolgáljuk a tanulóinkat, és minél inkább megkönnyítsük a jogosítvány megszerzését ilyen tekintetben is – folytatja Tamás. A cél minél gyorsabban eljuttatni a tanulókat a jogosítványig. Ehhez a piaci lehetőségekhez képest minden segítség adott. Orosháza vizsgahelyszín, így nem csupán a helyiek, de a térségben élők is itt tesznek vizsgát. A városban tanulni ilyen szempontból is nagyon kedvező. – Mi házilag is szervezünk vizsgákat. Ez azt jelenti, olyan sok vizsgaeseményünk van egy

évben, hogy minden héten van egy plusz forgalmi vizsga napunk. Ez komoly előny, mivel így korábban tudunk vizsgaidőponTANFOLYAMOK • • • • • • • •

Moped Motorkerékpár Személygépkocsi Nehézpótkocsi Tehergépkocsi Traktor Autóbusz Szaktanfolyam

tot biztosítani. Külföldön, vidéken élőknek ez nagy segítséget jelent – mondja Tamás. 580 kilométer és harminc óra a kötelező vezetési idő, akkor is ennyi volt, amikor még alig-alig volt jármű az utakon, és most is, amikor tele vannak újabbnál újabb közlekedési eszközökkel, emellett a vizsgakövetelmények is nehezedtek. Képesség, érzék, rátermettség is dönt. Érdemes feltenni magunknak a kérdést: ha a gyermekemről lenne szó, mennyi megtett kilométer után engedném el önálló útra? – Az oktatói feladatok manapság közel vannak a pszichológuséhoz. Nem az oktatás módszertanával, hanem azzal foglalkozunk a legtöbbet, hogy a tanulóban megtaláljuk azt a tulajdonságot, amivel segíteni tudunk. – Szeretem, amikor kialakul a bizalom a tanuló iránt, nyugodtan ülhetek mellette, és érzem, biztonságosan vezet önmagára és a forgalom többi résztvevőjére nézve is. Személyes barátságok alakulnak ki, ahol a jogosítványtól függetlenül is hívhatjuk egymást a jövőben. Nagy öröm, amikor visszajön hozzánk a testvére, párja vagy gyermeke is – zárta a beszámolót Szekeres Tamás.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Az egészség a legfontosabb Egészségnapot rendeztek Orosházán, szeptember 1-én, a város főterén. Az esemény legfőbb célja egészségi állapotunk ellenőrzése volt, de gyermekektől az idősebb korosztályig bárki könnyen találhatott magának elfoglaltságot. Öt település, köztük Orosháza önkormányzata pályázott korábban azért, hogy egészségnapot tarthassanak. A kezdeményezést siker koronázta, így szeptember 1-én, a délutáni órákban egy változatos programokból álló

egészségnap színtere volt a város főtere. – Több programmal készültünk, igyekeztünk minden korosztálynak megtalálni a számára megfelelő elfoglaltságot, például olyan vetélkedőkkel, melyek egészségnevelésre szolgálnak – tudtuk meg Hajdú Edittől, az egészségnap projektmunkatársától. A gyermekek arcfestéssel, floorballbajnoksággal, trambulinokkal és kötélhúzással foglalták el magukat. A felnőttek és az idősebb korosztály számára pedig az egészségsarok nevű sátor

A GYEREKEKNEK SZÜKSÉGE VAN RÁD

nyújthatott újdonságokat. Itt az egészségügyi szakemberek segítségével különböző szűréseken, vércukorszint- és vérnyomás-, testzsír- és testsúlyméréssel tájékozódhattak saját egészségi állapotukról, akár előre meg is tippelve a későbbi eredményt. Azoknak is érdemes volt megállniuk egy pillanatra, akik sem a játékokban, sem a mérésekben nem akartak részt venni, hiszen a nyárias időben egy friss, hideg limonádé elfogyasztására is lehetőségük nyílt a járókelőknek. Bojtor Zalán

Újabb sikeres hajózás Még 2016. augusztus végén indult el az Orosházi Kórház Munkahelyi Wellness Programja, melynek legfőbb célja, hogy a dolgozóknak kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeket nyújtson. – A program részeként 2017 szeptemberében alapítottuk meg a sárkányhajó csapatot. A 20 fős csoportot osztályvezető főorvosok, lakatosok, osztályvezetők, takarítónők, főnővérek és irodai dolgozók alkotják – tudtuk meg Kubas Eleonórától, a Munkahelyi Wellness

Fotó: Orosházi Kórház

Harmadik helyen végzett az Orosházi Kórház Gyógyító Sárkányok nevű formációja a IX. Szegedi Sárkányhajó Fesztiválon.

Harmadik helyen zárta a versenyt a kórház csapata Program koordinátorától. Idén május végi versenyükön több kategóriában is dobogóra állhattak. Szeptember 1-én újabb megmérettetés várt rájuk, ezúttal a IX. Szegedi Sárkányhajó

Fesztiválon indultak el. A vegyes kategóriában, 180 méteres távon a húsz induló között az előkelő harmadik helyezést szerezték meg. Bojtor Zalán

Emma vagyok, 3 éves. SOS nevelőszülőket keresek!

Sok gyerek él körülöttünk, aki nem tapasztalt meg mást, mint félelmet, káoszt, feszültséget. A nevelőszülőség az egyik legjobb módja annak, hogy változást hozz olyan gyerekek életébe, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Gyerekként mindannyiunknak szüksége van egy szülőre, felnőttre, aki bátorít, irányít és támogat. Kell egy ember, aki meghallgat, aki megért, és fontos számára, hogy mit csinálsz holnap. Ma Magyarországon 23 ezer gyerek nem a vér szerinti szüleivel él. Többségüket elhanyagolás, bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt emelték ki a családjukból. Nekik a nevelőszülő jelenti a fő támaszt. De mit is csinál pontosan egy nevelőszülő? A nevelőszülő saját otthonában egy vagy több gyerekről gondoskodik átmeneti jelleggel, amíg önálló felnőtté nem válnak, esetleg visszakerülnek vér szerinti családjukba vagy örökbe fogadják őket. A nevelőszülői hivatás teljes értékű munkaviszonynak számít, a nevelőszülő jogosult a nyugdíjra, egészségügyi ellátásra, de dolgozni is lehet mellette. Sokan azért választják a nevelőszülőséget, mert még kisgyerekkel vannak otthon vagy épp kirepültek a gyerekeik és úgy érzik, van még hely az életükben és a szívükben több kicsinek is. Házaspárok és egyedülállók, nők és férfiak egyaránt jelentkezhetnek nevelőszülőnek. Az sem ritka, hogy olyan családok lesznek nevelőszülők, akik munka és saját gyerekeik mellett szeretnének

még 1-2 gyereknek otthont nyújtani. „Amikor Szeretnéd, ha a munkád megérkeztek a gyerekek, néhány nap után már a gyerekekről szólna? olyanok voltak, mintha világéletükben ismertek Legyél te is nevelőszülő! volna. Közvetlenek voltak, nevetősek. KivéteJelentkezz orosházi képzésünkre! lezés nincs, úgyGyermekfalvak bánok velük, mint a saját Az SOS nevelőszülőket keresgyerOrosházán annak 60 km-es körzetében. mekeimmel. Sőt, vagy a kilencéves lányommal több Jelentkezés: neveloszulo@sos.hu gond van, mint a három kicsivel együtt, mert ed+36 30és 269 0183a kétévest dig ő voltTovábbi a kicsiinformáció: a családban, most jobban pátyolgatjuk” – meséli Ági, aki egy éve nevelőszülő, saját házában, férjével együtt jelenleg három gyermeket nevel saját két lánya mellett. A gyerekek tudják, hogy ők nem vér szerinti gyermekei Ágnesnek. „A legkisebb anyának hív, a két nagyobb Ági néninek. Néha mondják, hogy a nevelt lány mennyire hasonlít rám” – nevet Ági. SOS hird_90y104mm_Mod.indd 1

2018. 07. 05. 7:47

A nevelőszülőség Ági számára nemcsak munka, hanem hivatás is. Az otthonunk megosztása egy gyerekkel, aki korábban elveszítette azt, valódi változást hozhat az életében. A nevelőszülő azoknak a gyerekeknek nyújt biztonságot, családot, akik számára ezek nem automatikusan érhetőek el. És akkor nyújtja ezt a segítséget, amikor arra a leginkább szükség van. Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülőket keres, akik Orosházán vagy 60 kilométeres körzetében, saját ingatlanukban gondoskodnának a szülők nélkül maradt gyerekekről!

Érdeklődni: 30/269-0183


Vendégsiker és továbbjutás

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Vereséget szenvedett az OMTK-ULE 1913 csapata a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság 4. fordulójában. OMTK-ULE – Mezőhegyesi SE 1-3 (1-1). ULE: Tóth K. - Szabó N., Németh, Lestyán, Sajti (Kolozsvári J.) - Kovács D. (Tóth L.), Fehér (Szabó Á.), Simon R., Barna – Kasza (Kichler), Mazán. – Kasza gólja minket fogott meg. Ezután a vendégcsapat sok helyzetet alakított ki, megérdemelten nyert – nyilatkozta Buza Barnabás edző. A csapat bajnokin szeptember 8-án, Szeghalmon lép pályára. Hétközi kupamérkőzésen: Kunágota – OMTK-ULE 0-6. bt

Jó hangulatot és kemény összecsapásokat ígérnek Elindult az asztalitenisz-szezon

Küzdősportgála az Eötvösben Cél az élmezőny Profi ökölvívógálának ad otthont Orosháza szeptember 15-én. Tíz nappal korábban a Petőfi Művelődési Központban sajtótájékoztató keretében ismertették a részleteket. Profi harcosok érkeznek Orosházára, szeptember 15-re, hogy próbára tehessék erejüket, állóképességüket és kitartásukat. Hosszú idő után ismét küzdősportgálának ad otthont városunkban az Eötvös-csarnok. Az Európa-bajnoki címmérkőzésnek is helyszínt biztosító V. Gong Profi Ökölvívó Gálán tíz mérkőzésen, ökölvívásban, K3-ban és MMA-ban küzdenek meg a versenyzők. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertették szervezők, a Globál Sport Event Nonprofit Kft. Szeged és a Petőfi Művelődési Központ képviselői. A főmérkőzést vívó Gerebecz József elmondta, egy harmincéves álma teljesülne azzal, ha

A bajnoki címvédőnél, egy előrehozott mérkőzésen kezdte az Extraligát a PET-BAU ASE múlt szombaton. Az orosházi női asztaliteniszezők előtt mind a legmagasabb osztályban, mind az NB I-ben a negyedik hely a cél.

Bartus Ferenc hazai környezetben bizonyíthat sikerülne a szeptember 15-i gálán nyernie, és felcsatolhatná a derekára az Európa-bajnoki címet jelentő övet. Rajta kívül Magyar Kinga és az orosházi születésű, így hazai közönség előtt bokszoló Bartus Ferenc is kemény összecsapásokra számít. – Profi pályafutásom egyik fontos állomásához érkeztem. Mondanom sem kell, mekko-

Fotó: Rosta Tibor

ra megtiszteltetés a barátaim, családtagjaim és ismerőseim előtt bizonyítani – mondta Bartus Ferenc. Lajti Tímea, a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője reméli, sikerül a gálával hagyományt teremteniük, és idővel Orosháza még több sportrendezvény helyszínévé válhat. Bojtor Zalán

Szekszárdra látogatott szeptember 1-jén a PET-BAU ASE Extraliga-együttese. Nem sikerült borítani a papírformát a vendégeknek, 7-0-s vereséget szenvedtek. Az átalakult orosházi csapat számára nem a Tolna megyei gárda az igazi ellenfele céljai elérésében. – A klub vezetése a szezon végére a rájátszást tűzte ki célul a lányok elé, ebben a Statisztika lesz a legnagyobb ellenfél – nyilatkozta Bogdánffy Csaba, a klub szakosztályvezetője. Megtudtuk, hogy Tóth Edina és Fehér Orsolya pótlására három játékost igazoltak. A sokszoros válogatott

és bajnok Braun Éva csak a fontos mérkőzéseken kap szerepet, a rájátszásba jutásért. A többi találkozón Horváth Lilla, valamint Nagypál Márta és Göndör Fanni áll az ellenfelekkel szembe. Szükség esetén még számíthatnak Csáki Ritára is, aki az NB I-es fiatalokat fogja elsősorban játékával és szakmai tanácsaival segíteni. – A másodosztályban, mivel elképzelésünk szerint két utánpótláskorú játékosunk a fejlődésük érdekében folyamatos játéklehetőséget kap, ezért a csapat számára konkrét helyezést nem határoztunk meg, de reálisan elérhető a negyedik pozíció – fogalmazott. Az első hazai mérkőzést mindkét együttes szeptember 9-én játssza a Fürdő utcai teremben. Az Extraligacsapat 11 órától a Budaörssel csap össze, míg 15 órától az ASE II. játszik az ATSK Szegeddel. Patakfalvi Ádám

Gőzerővel készül Folyamatos edzésben Ősszel ismét Budapestre, a Hősök terére figyel a magyar lovasvilág. A Nemzeti Vágtán mérik össze tudásukat a lovasok határon innen és túlról szeptember 14. és 16. között. Mórocz Mercédesz révén az idei versenyen is szurkolhatunk orosházi versenyzőnek.

Ahhoz képest, hogy még csak öt évvel ezelőtt kezdett lovagolni, komoly eredménysorral rendelkezik az orosházi fiatal. Lovával, Morcossal többször szerepeltek a Nemzeti Vágta döntőjében. 2014-ben meg is nyerték, tavaly pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel Mercédesz. – A vágta teljesen

7

SPORT

2018. SZEPTEMBER 7.

más, mint az egyéb versenyek. Ott nem lehet a galoppnyerget használni, sokkal szűkebb a pálya, és szinte végig kanyarban kell lovagolni. Szerencsére Morcossal szeretjük a kanyarokat, általában ott szoktunk előzni is. Arra kell nagyon figyelni, hogy ne zárjanak be a többiek – mondta lapunknak a versenyző. Morcos és Merci heti hat napot tréningeznek. A Bogárzói lóversenypályára jár ki a fiatal lovas, kerékpárral, reggel és este. Reggel nincs edzés, csak etet, kitakarítja a bokszot, lovat ápol. Délutánonként készülnek a nagy szeptember közepi megmérettetésre. Csányi J.

Az ifjúsági Európa-bajnok birkózó, Szél Anna az idei, Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára készül. Különleges napnak számított május 27-e Szél Anna életében. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője ekkor nyerte meg a kadet Európa-bajnoki döntőjét, amivel az ifjúsági olimpiára is automatikusan megszerezte a kvalifikációt. A megmérettetésre hazai és külföldi edzőtáborokkal készül. – A nyári kadet világbajnokság után mindössze egy hét pihenőm volt, utána Madridban voltam felnőtt edzőtáborban, és Japánba is

HÁROMBÓL HÁROM

Fotó: Kecskeméti K.

A tavaly még élvonalban szereplő kézilabdacsapatok csatáinak helyszíne volt az Eötvös-csarnok augusztus 31-én 18 órakor, majd másnap délelőtt 11-kor. Az NB I/B-s orosházi kézilabdázók előbb egy góllal 27-26-ra, majd három góllal 26-23-ra győzték le a másodosztályú, több egykori OFKSE-játékossal megerősített Vác csapatát. Bakó Botond vezetőedző elégedetten nyilatkozott a látottakról, kiemelve kapusaik teljesítményét, valamint hogy jó, komoly játékerőt képviselő csapatot győztek le. Szerda délután Szigetszentmiklóson 29-24-es győzelmet arattak a főként fiataljait szerepeltető orosháziak. BZ

HETET RÚGTAK Fölényes győzelemmel kezdte a megyei III. osztályú bajnokságot az ULE tartalékcsapata. Telekgerendási SC – OMTK-Rákóczi 2-7 (1-2). Gólszerzők: Hrabovszki (2), ill. Sindel (3), Dobi (11-es), Dudás, Tóth L., Jámborcsik. Orosháza: Téglás - Varga P., Tóth K., Kolozsvári Cs. (Dobi B.), Fejes, Kolozsvári J., Dudás, Jámborcsik (Kiss G.), Tóth L., Harmati, Sindel. Edző: Elekes Károly. – Újjáalakult csapatunk megérdemelt győzelemmel kezdte a bajnokságot – nyilatkozta Elekes. Az OMTK-Rákóczi a 3. fordulóban, szeptember 8-án 16.30 órától Dombegyházon lép pályára. bt

VÍVÁS A Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület öt fővel képviseltette magát a debreceni „4 évszak Kupa” elnevezésű regionális gyermek kardversenyen. A fiatal orosházi vívók sikeresen szerepeltek a megmérettetésen. Eredmények: gyermek női kard: 1. Kis Abigél, 3. Rózsa Anna, 5. Perity Jázmin. Gyermek férfi kard: 4. Séllei Ferenc, 13. Buza Gergő. – A napokban folyik az új gyermekek „beiskolázása” és a ranglistás pontszerző versenyekre való felkészülés. Ősszel lesz GKK Reménység Körverseny, valamint Felnőtt Magyar Kupa és Felnőtt Vidékbajnokság is – tudtuk meg Nagy Nándor edzőtől. BT

ONKC

Az ifjúsági olimpián is szeretne felállni a dobogóra elutaztam – mesélte Anna. Jelenleg Budapesten edz, egy hete kezdték meg az itthoni válogatott összetartásokat.

Fotó: Rosta Tibor

Magabiztosan készül élete első ifjúsági olimpiájára, ahova október 2-án indulnak. Bojtor Zalán

Baranya megyében folytatta felkészülését a másodosztályú női kézilabdacsapat a múlt hét végén. Két mérkőzést játszott az ONKC, augusztus 31-én a Mohács ellen, míg másnap délelőtt a Kozármisleny volt az ellenfél. A pénteki találkozón három góllal győztek az orosháziak 24-21-re, míg a jobb játékerőt képviselő Kozármisleny ellen 30-23-as sikert arattak. Papp László elégedett volt együttese teljesítményével, látszott az eddig elvégzett munka, főleg védekezésben nyújtottak kimagaslót játékosai. pá


8

MOZAIK PATIKAÜGYELET

Szeptember 3-tól szeptember 9-ig: Szent István Gyógyszertár Orosháza, Szabó D. u. 3. Tel.: (68) 412-752 Szeptember 10-től szeptember 16-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel.: (68) 411-175

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Öko-logikus című környezetvédelmi magazin szeptember 7-én, pénteken 18:30-tól. Ismétlés szeptember 8-án, szombaton 14:30-tól. Diagnózis című regionális egészségügyi magazin szeptember 7-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés szeptember 8-án, szombaton 15:30-tól és szeptember 9-én, vasárnap 11:30-tól.

2018. SZEPTEMBER 7.

Kicsi vagy nagy, a lényeg ugyanaz: összetartozás és szeretet

Egy nap a családokért Hatodik alkalommal szervezte meg a Segítő Gondoskodás Alapítvány az Egységes Szociális Központ munkatársaival közösen az Egy nap a családokért elnevezésű ingyenes programját szeptember 1-jén. Az egész délutános rendezvény gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt tartogatott szórakoztató elfoglaltságot.

Az ötletgazdák minden korosztályra gondoltak a rendezvény programjának összeállításánál. – Gyerekek, felnőttek egyaránt megtalálhatják a szórakozási lehetőséget. Érkeztek hastáncosok, fellép a Dolce Vita együttes, gyermekműsorral készül a Mandula Színház, de az elmaradhatatlan ugrálóvárat, a csillámtetoválást és a hennafestést sem hagytuk ki, sőt szalonnát is sütünk – sorolta Szokolai-Olasz Mónika, az Egységes Szociális Központ szakmai igazgatóhelyettese.

A gyerekek lelkesen vetették bele magukat a programokba A szándék ezúttal is az volt, hogy a családok, ismerősök közösen tölthessenek el egy délutánt. – Célkitűzésünk a társas kapcsolatok fenntartása,

kialakítása, közösségi értékszemléletre nevelés. Emellett fontos része a délutánnak az egészségsarok is, amelyet a Magyar Vöröskereszt segítsé-

Fotó: Kecskeméti Krisztina

gével állítottunk fel – tájékoztatott megnyitójában Szilágyiné Gojdár Márta, az alapítvány munkatársa. Tóth Zoltánné önkormány-

zati képviselő örömét fejezte ki, hogy ennyi éve töretlen a szervezők lelkesedése. – Hálás vagyok Bogárné Kiss Ildikónak és csapatának, hogy mindig ilyen tevékenyek. Bízom benne, hogy sokan leszünk, és jól érezzük magunkat a mai délután – köszöntötte a jelenlévőket. A megnyitót követően a Dolce Vita lépett színre, hogy hajdani, de most is népszerű slágerekkel teremtsen kellemes hangulatot az időközben gyülekező családok kikapcsolódásához. – Jó kezdeményezésnek tartom ezeket a dolgokat, pontosan azért, mert valóban rohanó világban élünk, és ilyenkor legalább egy kicsit együtt a család – mondta el Tímár Emese, aki kislányával érkezett a rendezvényre. A programok sorában kétségkívül a szalonnasütés bizonyult az egyik legnépszerűbbnek. Kis és nagy családok egyaránt örömmel ülték körül a tüzet. PE

Nyári vagy téli?

Tánc, jókedv és szórakoztatás

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke jelentette ki a hírt, miszerint az unió tagállamaiban megszüntetik az évi kétszeri óraátállítást.

Negyedik alkalommal perdült táncra Orosháza főtere szeptember 1-én.

Az elnök javaslata szerint a nyári időszámításra kell áttérnie az Európai Uniónak, de akadnak, akik a téli időszámítást tartják helyénvalóbbnak. A Magyar Alvás Szövetség üdvözli az óraátállítás eltör-

lését, azonban nem a nyári, hanem a téli időszámítást tartják bevezetendőnek. A nyári időszámítással később sötétedne, ennek hátránya viszont az, hogy téli reggeleken 8 óra körül kelne fel a nap. Az óraátállítást egy uniós irányelv szabályozza, ennek módosításával lép életbe az új időszámítás. A módosítás miatt idén még nem kell számítani az óraátállítás eltörlésére. Tóth Dániel

Rengetegen voltak kíváncsiak Orosháza tánccsoportjainak produkcióira. A fellépések előtt ismertették az adott tánc�csoport rövid történetét, és az eredmények ismertetése is elhangzott. A nézők felváltva láthattak társastáncot, hiphopot vagy éppen kubai salsát bemutató csoportokat. BZ

Különböző stílusokat láthattak a nézők

Fotó: Kecskeméti Krisztina

KUTYASZORÍTÓ Picurka súlyos vérszegénységben szenvedett, amikor a Szikhát kutyamenhelyre került, sovány, fáradékony és nagyon gyenge volt. Több heti gyógykezelés kellett, mire újból vidám és egészséges lett. Tanulékony, értelmes, élénk kicsike kutyus, elég önálló, néha kicsit makacs, de gazdájához ragaszkodó. Éber, bátor, figyelmes, jó házőrző, fajtársaival jól kijön. Várja új, szerető gazda jelentkezését! •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely. •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307. • f acebook.com/ kutyamenhely/ •Á llatkínzás, rossz tartás bejelentése, 14 óra után: 06 (30) 212-6536.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.