2018.10.19/41. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. OKTÓBER 19. • XXIII. ÉVFOLYAM • 41. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Hisznek az összefogás erejében

2

– Nemzeti minősítést szerzett a Dél-Békés Mentőcsoport

DUÁLIS KÉPZÉS

– Egy pofon sem csattant el, mégis súlyos volt a büntetés

LAKÁSKASSZA Megszűnt a lakáskasszabefizetések után járó állami támogatás. Erről a héten döntött a parlament. A lakástakarékokra fordított források a jövőben a CSOK további bővítésének pénzügyi fedezetét biztosíthatják. A költségvetés idén 230, jövőre több mint 240 milliárd forintot biztosít különböző konstrukciókban otthonteremtésre. Orosházán sokan az utolsó pillanatban még kötöttek szerződést, hiszen a támogatás a már megkötött állományokra a jövőben is jár.

Pályaválasztási nap a Táncsicsban

5

Reptér a vasútállomáson

8

– Korda György-feldolgozással indított az új orosházi formáció

Hirtelen szívhalál – baj esetén merjünk cselekedni

Életmentők kerestetnek Magyarországon naponta közel hetvenen halnak meg hirtelen szívmegállás miatt, kétharmaduk megmenthető lenne, ha idejében megkezdődne a szívmasszázs. Október 16-a az újraélesztés világnapja volt. Évente húsz-, harmincezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban. Ezek legtöbb esetben nem egy kórházi intézményben történnek. Ezért fontos, hogy minél több ember tisztában legyen az újraélesztés legalapvetőbb szabályaival, hiszen már néhány perc is sokat számít. Az Orosházi Mentőállomáson az újraélesztés világnapján délelőtt tíztől délután négyig oktatták az életmentés alapjait. Sajnos csak kevesen voltak kíváncsiak a rendezvényre. A megyei mentőállomásokon egyébként rendszeresen biztosítanak lehetőséget az újraélesztés elsajátítására. » folytatás a 4. oldalon

A Doherty Hungary Kft. és a Kodolányi János Egyetem egyre szorosabb kapcsolatot ápol. A duális képzés és az utánpótlás-nevelés mindkét fél számára fontos. Októberben az egyetem tematikus hetet tartott hallgatóinak. A tematikus hét az egyetemisták számára számos új élményt és információt tartogatott, többek között egy október 10-én megrendezett gyárlátogatást, ahol a hallgatók megismerhették a fémmegmunkálás folyamatát.

Szakmák, utak, lehetőségek

Újraélesztés: néhány egyszerű fogással visszaadható egy bajba jutott ember élete

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Legjobb tudásuk szerint Rendhagyó istentisztelet volt a református templomban október 14-én. Ekkor tették le ugyanis fogadalmukat a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola új tanárai és első osztályos tanulói. A tanulók és új tanáraik fogadalomtételére még a Székelyföldről is érkeztek vendégek.

– 72 első osztályos kisdiákot köszönthettünk az idei tanévnyitón, akik templomi szertartások szerint tettek fogadalmat az iskola rendjére – tudtuk meg Kisné Bor Emíliától, az intézmény igazgatójától. A diákok előtt az iskola új tanárai tették meg fogadalmukat, kiemelve, hogy teljes erejükkel és legjobb tudásuk

szerint dolgoznak majd az intézmény eredményességéért. Őket az első osztályos diákok követték, akik az iskola hagyományainak követésére, rendjének megtartására, valamint az intézmény tanulójához méltó életre és tanulásra tettek ígéretet. Az ünnepségnek itt még nem volt vége, rövid műsorral is kedveskedtek az egybegyűlteknek. BZ

Célba ért a segítség A tavalyinál jóval több, összesen 723 500 forint gyűlt ös�sze a Linamar Hungary Zrt. második jótékonysági futóversenyén. A jelképes csekket október 18-án Parászka Tibor, a vállalat humánpolitikai igazgatója adta át dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamednek, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány kuratóriumi elnökének és dr. Fodor Zsuzsának, kuratóriumi tagnak. Megtudtuk, a befolyt összeget a jármű működtetésére fordítják. PÁ

A Linamar minden évben megrendezné a jótékonysági futást

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Fotó: Kecskeméti K.

A Magyar Országos Horgász Szövetség 2019. január 1-jétől az ellenőrzés és az azonosítás egyszerűsítéseként bevezeti az elektronikus személyi regisztrációt, és ehhez kapcsoltan a Magyar Horgászkártyát, amely azonnal kiváltja a jelenlegi papíralapú horgászigazolványt, majd fokozatosan egyszerűbbé és gyorsabbá teszi az ügyintézést, így az állami és a területi horgászjegyek kiadását is. A horgászkártya mögötti nyilvántartás segítségével az összes papíralapú horgászokmány és dokumentum megszűnik, legtovább a papírlapú fogási napló fennmaradása várható.

3

Az iskola szellemiségének megfelelően nevelik a gyerekeket

Felújított teremben A Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola felújított tornatermében tarthatja edzéseit a jövő évtől a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület. Fotó: Zavada Andrea

HORGÁSZKÁRTYA

1956: emlékek Orosházáról

Még 2017-ben végzett igényfelmérést sportszervezetei között a Magyar Vívószövetség, hogy az általuk használt létesítmények milyen felújításra vagy korszerűsítésre értek meg. A kezdeményezésre a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesü-

let is benyújtotta pályázatát, 21 millió forintot nyertek el. Az Orosházi Református Egyházközség emellett ötmillió forintot biztosít a kezdeményezésre, az önkormányzat pedig a maradék négymillió forintos támogatásról hozott döntést. – A tervbe beletartozik a tornaterem komplett festése, a fűtés és a világítás korszerűsítése, a nyílászárók és az aljzat kicserélése – mondta Pusztai Lajos, az egyesület elnöke. BZ


2

AKTUÁLIS FOGADÓÓRA

Tóth Zoltánné, az 1. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart október 25-én, 18 órától a Pártok Házában (5900 Orosháza, Pacsirta u. 8.).

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: pénztáros-adminisztrátor (Gádoros), SQE mérnök, tervezőmérnök, táj- és kertépítészmérnök Fizikai munkakörök: sori ellenőr, üzemi technológus, műhelyvezető, húsbolti eladó, bolti eladó (Nagyszénás), bolti eladó díszállat-kereskedésbe, pincér, pultos (Csanádapáca), szakács, pizzakészítő szakács, vágó, daraboló, csomagoló, pék (Békéssámson), lakatos, csőszerelő lakatos, esztergályos, marós öntödei területre, köszörűs, gépi forgácsoló, hegesztő, autószerelő, karbantartó géplakatos, karbantartó, garanciális szerelő, üveggyártó, villanyszerelő, síküveg-beépítő, bádogos, szobafestő, varrodai szalagmunkás, síküveg-megmunkáló, gépkezelő, gépkocsivezető ("C" kat.), traktoros-karbantartó, nehéz földmunkagép-kezelő, raktári operátor, konyhai kisegítő (Tótkomlós), betanított pék, élelmiszeripari betanított munkás, operátor, építőipari segédmunkás, betanított segédmunkás fémipari tapasztalattal Képzések: motorfűrész-kezelő, női szabó, nyomdaipari technikus, villanyszerelő, angol KER B1, német KER B1, eladó, ECDL Base, szociális gondozó és ápoló, vállalkozási és bérügyintéző tanfolyam

2018. OKTÓBER 19.

Nemzeti minősítést szerzett a Dél-Békés Mentőcsoport

Hisznek az összefogás erejében Nemzeti minősítést szerzett október második hétvégéjén a Dél-Békés Mentőcsoport. A Mezőkovácsházán megtartott gyakorlaton a mentőcsoport bebizonyította, ötéves működésük alatt igazi közösség- és társadalomszervező erővé nőtték ki magukat a térségben.

Az éles bevetések tapasztalata és a hazai, valamint nemzetközi gyakorlatok rutinja érződött a Dél-Békés Mentőcsoport nemzeti minősítő gyakorlatán. Az összetett – vezetési, logisztiai, mentési és ellátási – feladatokat összeszokottan, gördülékenyen, szinte hiba nélkül hajtotta végre a csoport több mint száz önkéntese, és a velük összedolgozó ötvenöt hivatásos szakember. A gyakorlat forgatókönyve szerint esőzéssel kísért vihar csapott le Mezőkovácsházára. Az ítéletidő házakat rongált meg, az esőzés belvizet okozott, a viharban többen eltűntek. A szimuláció több volt egyszerű gyakorlatnál, hiszen a csapat tevékenységét árgus szemekkel figyelték a katasztrófavédelmi szakemberek. A tét az volt, hogy a mentőcsoport megszerzi-e a további működéshez szükséges nemzeti minősítést. Végül a Dél-Békés Mentőcsoport sikeresen vizsgázott,

A Dél-Békés Mentőcsoport sikeresen vizsgázott a nemzeti minősítő gyakorlaton és megszerezték a minősítést. A gyakorlat végén Simonka György országgyűlési képviselő, a mentőcsoport egyik alapító tagja és civil igazgatója köszönte meg a résztvevők munkáját. – Reméljük, a jövőben is tudunk életet, vagyont menteni és segíteni az itt élőknek – mondta, a minősítést dr. Dumitras Octavian háziorvosnak, a mentőcsoport balesetben elhunyt tagjának ajánlva. Dumitras doktor a csoport egyik alapítója és haláláig aktív tagja volt. Emlékének egyperces néma fő-

hajtással adóztak a résztvevők. Haskó György alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgatóhelyettese a gyakorlatot ös�szegezve kiemelte: példaértékű a Dél-Békés Mentőcsoport térségben végzett tevékenysége. – A társadalmi hasznosulást emelném ki elsősorban. A mentőcsoport a kötelező feladatoknál jóval többet nyújtott. Követendő és fontos tevékenységük, hogy megszerzett tapasztalataikat folyamatosan átadják az itt élőknek – hangsúlyozta Haskó

Fotó: OÉ

György, példaként említve a diákoknak rendszeresen szervezett újraélesztési bemutatókat és oktatásokat, valamint a középiskolásoknak tartott baleseti szimulációt, amelyben a fiatalok egy halálos karambol hatásaival szembesülhettek. A programhoz rendkívüli szülői értekezlet és beszélgetés is kapcsolódott, amelyen a résztvevők egy tavaly év végén történt közúti baleset sérültjeivel és azok hozzátartozóival találkozhattak, valamint megszólalt a baleset okozója is. – Hiszünk abban, hogy segí-

tenünk kell a bajbajutottakon, valamint segítenünk a hivatásos állományoknak az élet és a vagyon mentésében. Ennek érdekében képezzük magunkat, veszünk részt folyamatosan gyakorlatokon, és vonulunk ki 3 órán belül körzetünk valamennyi katasztrófaeseményéhez – tudtuk meg Simonka Györgytől, a mentőcsoport egyik alapító tagjától, aki a mentési, kárelhárítási feladatokon túl a megszerzett tudás továbbadását, a felvilágosító, oktató munkát nevezte fontos feladatuknak. – Célunk a társadalmi szerepvállalás erősítése és megszilárdítása. Fontosnak tartom, hogy a fiatalok megismerjék munkánkat, megmutassuk nekik, mit jelent másokon segíteni, milyen fontos az egészséges életmód. Küldetésünknek tartom, hogy a térségben minél többen ismerjék meg az újraélesztés szabályait, megtanulják azt, hogy ha baj van, hogyan segíthetnek egymáson szűkebb és tágabb közösségükben egyaránt – hangsúlyozta. A Dél-Békés Mentőcsoport gyakorlata a résztvevők mellett több száz diákot és a térségben élőket mozgatott meg kísérőprogramjaival. A gyakorlat egészségnappal, közlekedésbiztonsági előadással és főzőversennyel zárult. KA

Spanyolul tudni kell! Egy remek, vidám vis�szatekintésben lehetett része annak, akik megnézte az Őszi Színházi Esték keretében Tabi László Spanyolul tudni kell című darabját a művelődési központban.

Azt hiszem, minden néző jól szórakozott a Körúti Színház előadásán. Aki élt azokban a darabbéli „daliás” időkben, annak számtalan emlék tolulhatott fel, aki pedig nem, az egy kicsit görbe tükörben, de bepillanthatott a '70-es évek világába. Egy közép-amerikai exdiktátor és egy özvegy panziósné véletlen találkozása a Bakonyban. A helyzet talán különös és meglepő, de egy mai komédiában – ahogyan századunkban is – minden megtörténhet. Egy külföldi férjre vágyó fiatal lány, azután Bokodi elvtárs az IBUSZ-tól. Árulás, cselszövés, szerelem, féltékenység. Minden, ami egy szórakoztató, fordulatos és szellemes történetbe belefér.

Egy kis időutazás a hetvenes évekbe Vándor Éva, Szabó Kristóf, Pecsenyiczki Balázs, Placskó Emese, Oroszi Tamás, Lipták Péter és a többiek tettek róla, hogy az előadás idejére egy kicsit mindenki itt hagyja ezt a mai kort, és visszautazzon 1973-ba, a Zimmer Frei világába. A régi Gemini slágerek egy kicsit átírva, áthangsze-

Megemlékezés

Bánki-Horváth Pál halálának 15. évfordulójára. „Egy szál virág, egy fénykép, Amin mosolyogsz ránk. Emléked örökké itt van velünk, Amíg élünk, Te is élsz velünk.” Kisebbik lánya, veje, három unokája, unokamenyei, unokaveje, és a dédunokái: Lucácska, Antika, Irénke és párja, ükunokája Eszterke

Fotó: Kecskeméti Krisztina

relve jó útitársak voltak. A „Nem lehet boldogságot venni” dallama biztosan sokáig ott bujkált még az előadás után is mindenki fülében. A színdarabnak volt orosházi vonatkozása is, hisz a Zapata szerepét alakító Lipták Péter hároméves korától itt nőtt fel. Csányi József

Bozóné Molnár Julianna Erzsébet október 17-én ünnepelte 90. születésnapját. A városvezetés nevében Sára Csaba Fotó: Bakos Viktória önkormányzati képviselő köszöntötte.


3

KÖZÉLET

2018. OKTÓBER 19.

Egy pofon sem csattant el, mégis súlyos volt a büntetés

1956: emlékek Orosházáról Kitörölhetetlen dátumként vonult be Magyarország történelmébe 1956. október 23-a. A harcok főként Budapesten zajlottak, de a forradalom az egész országot lángba borította. Koszorús Oszkár helytörténésszel annak jártunk utána, mi történt a forradalom napjaiban Orosházán.

Orosházán először október 27-én történt nagyobb mozgolódás. Úgy kétezren vonultak fel a városban. – Itt tájékoztattak bennünket, hogy másnap újabb tüntetést lesz. Kérték, hogy a vasútállomás előtt gyülekezzünk, ahonnan az Alföld Szálló környékére vonult a tömeg – idézte fel Koszorús Oszkár. Itt hangzottak fel először a jól ismert „Ruszkik, haza!” és „Magyarok, a sorba!” felkiáltások. Másnapra már tízezer fősre duzzadt a tömeg. Megválasztották az

Mondókák és versek angolul Idén is megrendezte hagyományos angol nyelvű mondóka- és versmondó versenyét az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Alsó tagozaton mondókával, míg felső tagozaton verssel készültek az iskola nebulói október 16-án. Az intézmény angol munkaközösségének vezetője, Gulyás Katalin elmondta, minden évben hatalmas várakozás és izgalom övezi az eseményt. – Vannak rutinos versenyzőink, de mindig akadnak új indulók, akik megmutatják színészi képességeiket. Évről évre új versekkel és mondókákkal készülnek a tanulók – nyilatkozta a tanítónő. Hozzátette, nagy hangsúlyt fektetnek a felkészülésre, ahol a nevezők megtanulják a helyes kiejtést és a hanglejtést. TD

A forradalom emléke örökké bennünk él Ideiglenes Forradalmi Tanácsot, Nagy Lajos vezetésével. (Az Ideiglenes Forradalmi Tanács tagjai: Nagy Lajos (elnök),

Fotó: Kecskeméti Krisztina

dr. Balázs Ambrus, Bánki-Horváth Ferenc, Bencsik Elek, Benkő Sándor, Búza Nándor, Csepregi Lajos, Csizmadia Ferenc, Diószegi Pál,

Farkas Lajos, Fekete Domokos, Géczi Béla, dr. Györgyi Antal, Huba Zoltán, Kiss József, Kovács Lajos, Kristóf Bertalan, Németh István, dr. Papp Károly, dr. Pótor Endre, Szarka Dániel, Szemenyei Ádám és Strausznicz Ferenc voltak.) Október 31-én Nagy Lajos aláírásával és Györgyi Antal tudomásával 21 főt, köztük pártfunkcionáriusokat vettek őrizetbe Simon Árpád, polgári ruhás rendőr irányításával, hogy megelőzzék az ellenük irányuló esetleges önbíráskodást. Először a laktanya tiszti étkezőjébe vitték, majd november 3-án a rendőrkapitányságra szállították be őket, így semmi bántódásuk nem esett. A szovjet csapatok november 5-én vonultak be Orosházára. A forradalom résztvevőire többévnyi börtön várt, annak ellenére, hogy tulajdonképpen egy pofon sem csattant el a városban. Bojtor Zalán

Jubilál a Német Nemzetiségi Önkormányzat Színházi előadással, Márton-napi programokkal és a húszéves jubileum megünneplésével készül a novemberre az orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat. November 16-án 11 és 12 órától A halász meg a felesége című bábelőadást mutatják be az Eötvös iskola aulájában. Szintén az Eötvös iskola ad otthont az első német nyelvű Márton-napi ludasságoknak néhány nappal később. A program lampionos felvonulással kezdődik, megközelítőleg 80 gyermeket várnak, akik sötétedést követően az óvodától az iskoláig vonulnak. November 12-én visszaemlékező fogadást tart a nemzetiségi önkormányzat, ahová mindazokat meghívják, akik kivették részüket az elmúlt két évtized munkájából. Pernyés Edit

Klíma a kórháznak Gyúró István: díj és kiállítás A kórház 6. emeletén gyógyuló betegek és az ott dolgozók komfortérzetét javítja Zvara Róbert vállalkozó nemes felajánlása.

A klimatizálással foglalkozó Oros-Cool Kft. régóta kapcsolatban van az egészségüg�gyel, az elmúlt években több kórháznak is szereltek be klímaberendezéseket és kiviteleztek medikai gázrendszereket. – Beszállítóként az elmúlt években alaposan megismertem az egészségügyet és az azt

kiszolgáló hátteret, így láttam, hol lehet segíteni. Lokálpatrióta orosháziként szívügyem az Orosházi Kórház fejlődése, ezért döntöttem úgy, hogy egy klímaberendezést adományozok az intézménynek – tudtuk meg Zvara Róberttől. A berendezés értéke és a beszerelés költsége több mint 300 ezer forint volt. – Mindig nagy öröm számunkra, amikor elkötelezett orosházi vállalkozók úgy döntenek, támogatják a kórházat – fogalmazott dr. Duray Gergő főigazgató. OÉ

Dr. Duray Gergő (k) főigazgató és dr. Hudák János (j) belgyógyászati osztályvezető főorvos köszönik meg az adományt Zvara Róbertnek Fotó: Melega Krisztián

Gyúró István grafikus vehette át szerdán a Vinculum Közhasznú Egyesület Öregdiákok Baráti Körének Primus Inter Pares-díját. A művésznek kiállítása is nyílt egykori iskolájának aulájában, a Táncsics gimnáziumban.

Fuvolahangok köszöntötték Gyúró Istvánt a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Az Orosházán született és nevelkedett grafikus közel 80. életévéhez is aktív alkotói munkát végez. A gimnáziumban megnyílt életmű-kiállításra olyan alkotásait hozta magával a hazatérő művész, amelyek számára kiemelt fontossággal bírnak. Az intézmény igazgatója, dr. Blahó János felvezető beszédében kiemelte, Gyúró István egykori táncsicsista, korát meghazudtolva alkot. A kiállítást Rózsa Zoltán, a Nagy Gyula Területi Múzeum igazgatója nyitotta meg, beszédében méltatta a művész egyedi látásmódját. A kiállításhoz kapcsolódó Primus Inter Pares-díj áta-

Gyúró István grafikus és Dávid Zoltán polgármester dását követően Gyúró István kérdésünkre elmondta: bár nehéz fölfogni, de az itteni találkozások, beszélgetések alapján úgy érzi: egy kicsikét megérdemelte a díjat. – Annyit dicsértek, hogy talán nem érdemtelenül kaptam az elismerést – mondta. A díjazott portréja a hagyományokhoz hűen az aulában található dicsőségfalra került. Nem ez az egyetlen portré az

Fotó: KK.

iskolában a művészről, hiszen az 1955–56-os tanévben a rajz országos tanulmányi versenyen alkotásával első helyezett lett. Mint a művésztől megtudtuk, 2010 óta jár vissza rendszeresen szülővárosába, és több kiállítást is szervezett már Orosházán. Egykori középiskolájával is rendszeresen tartja a kapcsolatot, munkájával öregbítve alma matere hírnevét. T.D.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete 1969-es döntése alapján október 15-e a Fehér bot napja. A Békés Megyei Vakok és Gyengénlátók egyesülete orosházi körzeti csoportjának tagjai a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban tartották a fehér bot napi ünnepséget.

– Ezt csak úgy szoktuk mondani: a mi ünnepünk. Általában figyelnek ránk az emberek, nagy részük segít is, ha fehér botos, kutyás sorstársainkkal találkozik, de ilyenkor még nagyobb figyelmet kapunk. Erre a napra műsorral készültünk. Tíz fellépő sorstársunk énekel, mond verset, mesét, majd megnézünk egy narrációs filmet – mondta

Fotó: Kecskeméti K.

Zsuzsa Fehér bot napja Adomány Németországból Péreli tárlata

Fülöpné Sipos Erika, az orosházi csoport vezetője. A szervezet Békés megyei elnöke, Nagy Zsuzsanna kiemelte: a világnap rövid múltra tekint vissza, de a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete idén ünnepli megalakulásának századik évfordulóját. CSJ

Kamionnyi adomány érkezett a szentetornyai közösségi házhoz az elmúlt hétvégén. A Német Tartalékos Szövetség mintegy másfél millió forint értékű bútort, illetve több orvosi műszert hozott, amelyeket egy civil szervezetnek és az Orosházi Kórháznak adományoztak. – Önzetlenül jött a segítség – mondta Antal László, a Magyar Tartalékos Szövetség (MATASZ) orosházi elnöke. Hozzátette: a német tartalékosokkal már 11 éve jó kapcsolatot ápolnak, ennek a partnerségnek köszönhető az adomány is. A számítógépasztalokat, ülőgarnitúrákat, szek-

Péreli Zsuzsa textilművész, keramikus és restaurátor munkáit mutatták be az Orosházi Keresztény Ifjúsági Klubban. A neves textilművész betegsége miatt nem tudott megjelenni az eseményen, így az esemény védnöke, Kovács Gábor mutatta be a tárlatot az érdeklődőknek.

Már mindennek megvan a helye rényeket, székeket nem győzték lepakolni a szentetornyai Magunkért Egymásért Civil Egyesület tagjai. – Az eszközöknek már megvan a helye. Végre kiegé-

Fotó: Kecskeméti Krisztina

szíthetjük a civil egyesület bútorzatát, de a szentetornyai orvosi rendelőben is nagy hasznát veszik majd a berendezési tárgyaknak – fogalmazott Antal László. PÁ

Az Orosházi Keresztény Ifjúsági Klub a közeljövőben is több programmal várja tagjait, érdeklődőit. Október 18-án a Nagyszénási Citerazenekar érkezik hozzájuk, de október 23-ra is terveznek saját megemlékezést. Bojtor Zalán


4

KÖZÉLET

2018. OKTÓBER 19.

Akiknek a chili ad erőt és mindent lebíró akaratot – Adrienn és Ádám története

Három tő paprikától a HunHot fődíjáig Egy merész ötlet, másfél év kemény munka, kreativitás és bátorság. Röviden összefoglalva ez kellett ahhoz, hogy a Viharsarki Chili elnyerje a HunHot 2018 legjobb gyümölcsös chiliszószának járó díjat. A vállalkozást egy fiatal pár működteti, az általuk készített különlegességek egyre népszerűbbek nem csak a chilikedvelők körében. Gádoroson járunk egy csendes falusi utcában, az egyik ház azonban kitűnik a többi közül. Kapuján tábla hirdeti, hogy lakói valami különlegessel foglalkoznak. Kokovecz Adrienn és Viczián Ádám szakítva a hagyományokkal chilit termeszt, amiből aztán különféle szószokat és mártogatósokat készítenek. Úgy kezdődött, hogy... – Az én családom mindig termelt valamit, mondhatni, beleszülettem ebbe, Ádám pedig imádja a chilit – kezdi Adrienn. – 2015-ben, mikor belevágtunk a chilizésbe, háromféle magból három tő paprika kelt ki, innen indult a történet – folytatja. Ez persze még nem jelenti,

Egy merész ötlet, kitartás és szakértelem hozta meg az elismerést Adrienn és Ádám számára hogy egyből szószokat is készítettek, arra csak a következő évben került sor, amikor egy gasztronómiai rendezvényen összetalálkoztak Magyarország egyik legnagyobb chilitermelőjével. – Én vé-

gigkóstoltam mindent, és a gyümölcsös szószok nagyon megfogtak – veszi át a szót Ádám. – Mondtam Adrinak, hogy mi lenne, ha mi is csinálnánk ilyesmiket. Először csak saját magunknak

Életmentők kerestetnek

A Dél-Békés Mentőcsoport újraélesztési bemutatója Mezőkovácsházán » folytatás az 1. oldalról

– A „Legyél Te is Hős” programban minden hónap utolsó szerdáján a megyei mentőállomásokon gyakorolhatják, megtanulhatják az érdeklődők az újraélesztés alapjait. Az újraélesztés világnapján azonban több mentőállomáson is biztosítottuk ezt a lehetőséget. Itt Orosházán is több gyakorlóbabával és bajtárssal vártuk az érdeklődőket, de sajnos kevesen látogattak el hozzánk – tudtuk meg a rendezvényt követően Kovács Tibortól. Az orosházi mentőállomás vezetője szerint az emberek többsége még mindig nincs tisztában az újraélesztés alapjaival. Pedig az életmentés folyamata egyszerű, könnyen elsajátítható, és néhány lépés megtanulásával bárki életet menthet. Ennek ellenére csak egy ötfős diákcsoport kopogtatott be az állomás ajtaján. Az újraélesztés alapvető ismereteinek átadásában kiemelkedő munkát végez a Dél-Békés

Mentőcsoport (DBMCS) is. Az elmúlt években több száz embert tanítottak meg az életmentő mozdulatokra, hogy baj esetén azonnal tudjanak cselekedni. – Nagy előrelépés, hogy a dél-békési mentőállomások megújultak, sőt, új is épült Tótkomlóson, hogy új, modern eszközökkel felszerelt mentőautók érkeztek a térségbe, de talán ennél is fontosabb, hogy baj esetén legyen olyan ember, aki tudja, hogyan kell megkezdeni az azonnali segítségnyújtást. Az elmúlt években a DBMCS rengeteg helyszínen, például iskolákban, rendezvényeken, cégeknél mutatta be szakértő koordinátorok közreműködésével, hogyan lehet segítő kezet nyújtani – emeli ki dr. Garay Rita, a mentőcsoport elnöke. A DBMCS a minél szélesebb kört érintő felvilágosító munkát is folytatja, további terveik vannak az egészségügy területén. – Hazánkban évente több tízezer hirtelen szívmegállás történik, jelentős részük meg-

Fotó: OÉ

menthető lenne, ha van azonnali segítség. A legfőbb célkitűzéseink a jövőre nézve az egészségügy területén, hogy ne kelljen senkinek meghalnia Békés megyében csak azért, mert nincs azonnali segítségnyújtás. Folytatjuk a képzéseket, megtanítva a lakosságot arra, egy-egy váratlan helyzetben mi a teendő – hangsúlyozza a mentőcsoport elnökségi tagja, Fejes Róbertné. – Emellett szeretnénk, ha minden olyan helyen, ahol egyszerre sok ember tartózkodik, például intézmények, sportpályák stb., lenne defibrillátor, amelynek használata sokat javíthat a túlélés statisztikáján. Programunk a „Ne félj használni a defit” címet viseli. Szeretnénk minél több embernek megtanítani a defibrillátor használatát, és egy ún. riadóláncot kialakítani, hogy a lehető legtöbben tudják – akár egy mobilapplikáció révén –, hol van a legközelebbi életmentő készülék – ismerteti a komplex programot Fejes Róbertné. OÉ

készítettük, de amikor bent a munkahelyemen többen is mondták, hogy vennének belőlük, úgy gondoltuk, érdemes belevágni nagyobb mennyiség előállításába is – avat be a továbbiakba.

Fotó: Rosta Tibor

Mostanra az egész kertben fóliasátrak állnak, bennük edényekben takaros növények, sok száz tő. Például szellem chili, habanerok, cayennek, Moruga scorpio. Utóbbiból készült az a szilvás chiliszósz,

amivel elsők lettek a kategóriában a HunHoton. – Anyukám szilvaszósza van benne, azt tuningoltuk fel. Sokat kísérleteztünk vele, Ádám kollégái és a baráti kör tesztelték. Amikor mindenki azt mondta, hogy nagyon finom, az lett a végleges verzió – osztja meg a részleteket ismét Adrienn, aki amellett, hogy kitalálja az ízeket, részt vállal a növények gondozásából is a permetezéstől az öntözésig. A HunHot versenyre hirtelen ötlettől vezérelve adták be a nevezésüket. Ádám egy chilis internetes oldalon látta meg, hogy a solymári országos fesztiválon három másik kategória mellett szószokkal is indulhatnak a termelők. A szilvásra esett a választásuk, ami – mint kiderült –, nem csak az ő kedvencük volt. – Nem tudtunk elmenni a fesztiválra, ezért telefonon értesültük az örömhírről. Két hétig fel sem tudtam fogni, nagyon boldogok vagyunk – lelkendezik Adrienn, hozzátéve, kezdő kistermelőként hatalmas reklámértéke is van a díjnak, és az emblémának, amelyet szószukra ragaszthatnak. PE


5

AKTUÁLIS

2018. OKTÓBER 19.

Melyiket a sok ezerből – pályaválasztási nap a Táncsicsban

Szakmák, utak, lehetőségek Az intézményben tanuló diákok számára szervezett pályaválasztást segítő projektnapot a Táncsics Mihály Gimnázium. Az október 13ai rendezvényre kitelepültek orosházi cégek, de például a kormányablak működését is bemutatták a fiataloknak.

Nemcsak a tanulásról, hanem a továbbtanulásról is szólt a rendkívüli tanítási nap a gimnáziumban. Az aula konferenciateremmé, a tornacsarnok kiállítóteremmé alakult. Előbbiben a pályaválasztással kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg a diákok, utóbbiban pedig a projektnapra meghívott vállalatok képviselőivel találkozhattak. – Négy órában tartottunk előadásokat, emellett különböző szakmák képviselőit hoztuk el a diákoknak, találkozhattak az iparkamara és a munkaügyi központ munkatársaival, de

A diákok számtalan lehetőséggel szembesültek a szakmai napon szülőt is hívtunk, hogy beszéljen a foglalkozásáról – sorolta a résztvevőket Misinszkiné Szőke Nóra igazgatóhelyettes, a projektnap szervezője.

A program a békéscsabai tankerületi központtal közösen benyújtott pályázat keretében valósult meg azzal a céllal, hogy bővítse az iskola tanulói-

Fotó: Kecskeméti Krisztina

nak pályaorientációs ismereteit. – A gimnázium alapvetően a felsőoktatásra készít fel, de a tanulóink körülbelül egyharmada a munka világát választja, ezért

Kódolás és pályaorientáció Pályaorientációs napot és Kódolás Hetét tartottak a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában október 13-án. A gyerekek az iskolai bemutatók mellett a város több helyszínére ellátogatva ismerkedhettek meg különféle szakmákkal.

A levegőben köröző drónt figyelték ámulva a Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai az intézmény udvarán, bent az épületben pedig teremről teremre járva keresték maguknak az új elfoglaltságokat. Október 13-én ugyanis pályaorientációs nap helyszíne volt az intézmény, és ekkor rendezték meg a Kódolás Hete alkalmából tervezett

programjaikat is. – A pályaorientációs nap tavaly óta szerepel a tanterveinkben. Ez azt jelenti, hogy az alsós osztályok különböző helyszínekre ellátogatva, a felsősök pedig itt bent az iskolában vesznek részt szakmai bemutatókon – mondta el Aminné Móricz Márta, az iskola pályaválasztási felelőse. Az Európai Bizottság által szervezett Kódolás Hetét idén október 6. és 21. között rendezik. Az idei már a hatodik alkalom Európa-szerte, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola második éve csatlakozott a programsorozathoz. – A lényeg, hogy a tanulók játszva tanuljanak kódolni – tudtuk meg Csányi Judittól, az

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

OLAJOS KORINA

vagyok, augusztus 29-én születtem, 2200 grammal és 44 cm-rel. Anyukám: Olajos Andrea.

KANALAS DALMA LIÁNA

vagyok, szeptember 21-én születtem, 3004 grammal és 50 cm-rel. Anyukám: Kanalas Rozália.

KOHÁRI DÓRA

vagyok, október 15-én születtem, 3850 grammal és 52 cm-rel. Anyukám: Konkoly Tünde .

igyekszünk felvillantani az ottani lehetőségeket, valamint a duális képzést is megismertetjük velük – tájékoztatott dr. Blahó János igazgató. – Sosem tudtam, hol szeretnék továbbtanulni, mindig csak irányok voltak a fejemben. Tudtam, hogy emberekkel akarok foglalkozni, és érdekelt a rendezvényszervezés, a pszichológia. Most viszont ajánlották az egészségügyi szervezőt, ami mindazt összefoglalja, ami engem vonz – árulta el a végzős Pribojszki Sára. A szintén utolsó éves Kasuba Dóra számára egy éve világos, mi lesz, ha nagy lesz. – A Szegedi Tudományegyetemre szeretnék menni angol–matek tanár szakra, ebben a mostani pályaorientációs napon szerzett információk is megerősítettek. Egy olyan hallgató mondta el a tapasztalatait, aki tanárképzésen tanul, így első kézből tájékozódhattam – fogalmazott. Pernyés Edit

Átadják a felújított emlékdombot Október 26-án, pénteken tíz órakor adják át a felújított Millenniumi emlékdombot a a Rákóczi út és Bajnok utca kereszteződésében, tudtuk meg Horváth József önkormányzati képviselőtől. Az emlékbeszédet dr. Erdész Ádám főlevéltáros, a Békés Megyei Levéltár igazgatója mondja el. A Millenniumi emlékdomb és környezetének felújítása hosszú évekig váratott magára. Az emlékhely felújítási munkái október elején fejeződtek be. Az emlékmű a honfoglalás ezredik évfordulójára készült Orosháza és a történelmi Magyarország egy-egy zsáknyi földjéből 1896-ben. A millenniumi emlékhelyhez új járda készült, és a dombon 1982-ben elhelyezett tábla talapzatát is renoválták. KA

PROGRAMAJÁNLÓ Amatőr Alkotók VII. nevű kiállításának megnyitójára invitálja a művészet iránt érdeklődőket a Petőfi Művelődési Központ október 19-re, 17 órai kezdettel. A paraszti társadalom felszámolása 1945–1962 nevű kiállítás megnyitójára várja a vendégeket október 19-én 14 órára az Árpád-kertbe a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, valamint az Orosháza és Térsége Gazdakör. Hazai pályán folytatja szereplését az OMTK-ULE labdarúgócsapata, október 20-án, 14:30-kor a Vésztő csapatát fogadják az Utánpótlás Sportközpontban. A bűvészet és az illúzió világába nyerhetnek betekintést a Magic Show nevű műsorral, akik ellátogatnak október 20-án, 18 órára a Petőfi Művelődési Központba. Az Algyő csapatát fogadja az OXXO Energy Orosházi NKC női kézilabdacsapata október 21-én, 18 órától az Eötvös-csarnokban.

A vendéglátás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek iskola általános igazgatóhelyettesétől. Az intézmény falain belül a kisebbeknek a Linamar munkatársai tartottak előadást, valamint a hadsereg és a

Fotó: Kecskeméti K

fodrászat világába is betekintést nyerhettek. A végzősöket a drón mellett egészségügyi előadás, programozás és a vendéglátást bemutató programok várták. BZ

Felfüggesztenék mentelmi jogát Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős – 1 milliárd 400 millió forintot meghaladó – vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kérte Polt Péter, Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként dr. Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztésére tett indítványt. A főügyészség közleménye szerint Simonka György a zöldség-gyümölcs termelői

csoportok és termelői szervezetek (TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatásokat jogellenesen akarta megszerezni. Simonka György maga is meg fogja szavazni mentelmi jogának felfüggesztését – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: amíg meg nem születik a bírósági ítélet, addig Simonka Györgyöt is megilleti az ártatlanság vélelme. Simonka György facebookoldalán kommentálta a főügyészség közleményét: „Igen, hallottam én is a híreket, ami a mentelmi jogom visszahívásáról szól. Ez annyit jelent, hogy engem is meg lehet hallgatni az említett ügyben. Magam sem értem, de természetesen állok elébe minden kérdésnek annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön az igazság” - írta. OÉ

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendez városi ünnepséget és koszorúzást az önkormányzat a Táncsics Mihály Gimnáziumban október 23-án, 15 órára. Október 23-a alkalmából tartanak megemlékezést Szentetornyán, a Hunyadi János és Mátyás király utca találkozásánál lévő emlékműnél 16 órakor. Orosházára érkezik a L’ art Pour L’ art társulat október 25-én, 19 órára, hogy humoros előadásukkal szórakoztassák a Petőfi Művelődési Központ közönségét.

AJÁNDÉKOZZON! Felajánlásokat várnak az adventi naptárba. Az elmúlt években is nagy sikere volt az Orosháza főterén kihelyezett adventi naptárnak, amely a Jövő Építők TDM Közhasznú Egyesület kezdeményezése. Az életnagyságú adventi kalendárium mindennap meglepetéseket rejt az orosházi óvodák számára, amelyhez az idei évben is várják települési cégektől, civil szervezetektől és magánszemélyektől a felajánlásokat. December 1. és december 24. között fogadja a főtéren a 24 ablakos adventi naptár az óvodás csoportokat, hogy ajándékra leljenek. Mivel városunkban több mint negyven óvodás csoport van, ezért naponta több csoport is kinyithat egy-egy ablakot. A szervezők akár több óvodás csoport számára is fogadnak felajánlásokat, amelyeket november 9-ig várnak. Ajándékötletek: édességcsomagok, játékok, kreatív eszközök, csoportos belépők vagy kirándulás.

A támogatók az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek: Tourinform Iroda 5900 Orosháza, Mikszáth Kálmán utca 2. +36 (68) 414-422 oroshaza@tourinform.hu

A szervezők garantálják, hogy a meglepetés jó helyre érkezik, és felajánlásával számtalan gyermek arcára csal majd mosolyt.


6

SZOLGÁLTATÓK

2018. OKTÓBER 19.

Egészségesebben élne? Mozogna? Feltöltődne? A családias légkörben rejlik az Oros-KokoSport Gym titka Kondigépek és súlyzók széles választéka, kellemes zenei kíséret, jó társaság – néhány fontos tényező, amelyekkel együtt valóban élményteli lehet a testedzés minden pillanata. Kokovai János élete munkájának tekinti az Oros-KokoSport Gym termét, fáradhatatlan lelkesedéssel várja vendégeit.

tréner és az evezőgép. A földszinten kézi súlyzók és a legkorszerűbb kondigépek sokasága áll rendelkezésre, így a Báthori utca 23. szám alatti terem széles választékának köszönhetően nemre és korra tekintet nélkül bárki fitten tarthatja magát – tette hozzá.

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK

Az Oros-KokoSportnál mindig is a vendég volt az első. Kokovai János a termébe látogatók igényeit figyelembe véve alakította és fejlesztette az eszközállományt. Mint azt hangsúlyozta, számára a konditerme élete munkáját jelenti. Az ott edző és formálódó vendégek pozitív visszajelzései örömmel töltik el őt. Szerinte az utóbbi években a „fitt életmód” divatját éli. Megfelelő edzéstervet követve akár a munkahelyén is jobban teljesíthet az, aki sportolással töltődik fel, vagy éppen vezeti le a benne felgyülemlő stresszt. A jó kedélyű tulajdonos már csak azért is testmozgásra motivál és bátorít minden orosházit, mert úgy vallja: „ledolgozni a felesleget nehezebb, mint megelőzni annak kialakulását.”

– A jó megjelenés önbizalmat ad, pozitívan hat a közérzetünkre. Ki ne szeretné jól érezni magát a bőrében, csinosan kinézni? Ez a konditerembe érkezők legfőbb motivációja kezdetben, majd a sikerélmények, az alakformálás szemmel látható eredményei újabb célok kitűzésére ösztönzik őket. Az edzés sokaknál a hétköznapok része lesz, életformává válik – osztotta meg lapunkkal Kokovai János, aki mintegy harminc évvel ezelőtt alakította ki az első konditermét Orosházán.

KAZSZER TENISZ KLUB

Orosháza, Vásárhelyi út 55–57.

TÖLTSE SZABADIDEJÉT MOZGÁSSAL! – Kedvezményes csoportos tenisztanfolyam óvodáskortól – Pályabérlési lehetőség en tkezz jelen edzőnél! djön, z is lő n k e e nt Érd Zoltá 82 onya 11-91 Geleg 06 (20) 3

Keressen minket a facebookon: Kazszer Tenisz Klub

SEGÍTŐKÉSZSÉG ÉS ÖSSZETARTÁS A jelenleg többszintes és tágas teremben a „régi motoro-

TESTEDZÉS TETŐTŐL TALPIG

sok” és a fiatalabb generáció is szívesen edz, hiszen mint Kokovai János elmondta, a családias légkörben rejlik az Oros-KokoSport Gym titka. – Több évtizedre tekint vissza a terem története, a kezdeti időszakban már meglévő, vagy az akkoriban kialakult baráti körből is vannak vendégeim. A középiskolásoktól kezdve a nyugdíjas korú sportolni vágyók egyaránt megtalálhatják itt számításaikat, segítséget nyújtunk a számukra legmegfelelőbb edzésmunka elvégzésében. A rutinosabb terembe járók figyelemmel kísérik újonc társaikat, mert sosem

szabad elfelejteni, mindenki az alapoktól kezdte – emelte ki a tulajdonos.

HÖLGYEKRE HANGOLVA Kokovai János megjegyezte, habár a férfiak még többen járnak le a terembe edzeni, a kondizás világában közel sem lehet egyeduralomról beszélni. Egyre több hölgy választja a testedzés ezen formáját, az Oros-KokoSport Gym berkeiben megbecsülik és támogatják őket. – Különösen népszerűek az emeleti helyiségben lévő taposógépek, biciklik, futópadok, illetve az elliptikus

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Megszépülne? Új ékszert keres? Ruhavásárláson gondolkozik?

Gyors, minőségi hajvágás bejelentkezés nélkül A magas színvonalú szolgáltatásban látja munkájának kulcsát Fekete Tibor. Az orosházi fodrász-vállalkozó, az Oroshair Kft. életre hívója több évtizedes tapasztalattal a háta mögött mára több városban is elérhető, korszakalkotó fodrászlehetőséget kínál vendégeinek.

számukra is megfelelő alternatíva lehet a gyorsfodrászat. A helyi szakember a pozitív visszajelzésekre alapozva az Oroshair Kft. családi vállalkozásában Orosházán túl Szegeden kettőt, Vásárhelyen és Szentesen üzemeltet egy-egy ilyen szalont, ezekben összesen több mint húsz alkalmazott ollói dolgoznak precízen, gyorsan, magas színvonalon.

SAJÁT ÚTON KÍVÁNT HALADNI – Már középiskolás korom óta érdekelt a szépségipar világa. Igaz, kezdetben gépésznek tanultam, de a fodrászat lett a szenvedélyem. Az akkori szövetkezetnél Cseh István és Korpáné Irma néni fodrászmesterek kezei alatt pallérozódtam néhány esztendeig, majd egyéni vállalkozóként dolgoztam, 1995-ben pedig megnyitottam a Brigitte Szalont. Önállóságra vágytam, a saját elképzeléseimet kívántam megvalósítani – elevenítette fel a kezdeteket Fekete Tibor.

HAGYOMÁNY ÉS MINŐSÉG A fodrász a Brigitte Szalonban várja vendégeit vállalkozó munkatársaival egyetemben,

VÁRATLAN HELYZETEKRE IS

mellette iskolai rendszerben tanuló diákokat szakoktatóként tanít. Az Orosházán immáron a Széchényi téren lévő fodrászszalonban és kozmetikában a hagyományokra építenek, az előre időpontot egyeztető vendégek megelégedésére mindig a legmagasabb igényeket is kielégítő minőséget kívánják nyújtani. Fekete Tibor szerint a fodrászszakma állandó fejlődésben van, a legújabb divattrendeket követniük kell, a szakmai megújulás és képzés velejárója munkájuknak.

A MÉRFÖLDKÖVET JELENTŐ ÚJÍTÁS – A felgyorsult életvitel, változó szokások innovatív megoldásra sarkalltak. A 2013-tól működő piactéri Gyorsfodrászat új lehetőséget nyújt: bejelentkezés nélkül, azonnal szolgáltatnak szép frizurát fodrászkollégáim – emelte ki Fekete Tibor, hozzátéve, sokan akár munkabeosztásuk révén sem tudnak napokra, hetekre előre időpontot egyeztetni hajvágásra, az ő

A vállalkozó jövőbeli terveiről elmondta, eddigi üzleteit kívánja tovább erősíteni, a szolgáltatást minél szélesebb körben megismertetni. – A gyorsfodrászataim és a hagyományos elven működő szalonok nem feltétlenül egymás konkurenciái, de amen�nyiben nem kap az illető rögtön időpontot a már ismerős fodrászától és sürgősen hajvágásra lenne szüksége, akkor azonnali megoldást nyújthat Orosházán a piactéri Gyorsfodrászat – fűzte hozzá. Fekete Tibor mindenkit arra bátorít: próbálja ki, ismerje meg az egyedi, gyors, minőségi hajvágást bejelentkezés nélkül.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Hajts rá a nyereményekre! Hiánypótló kerékpáros kutatást készített a Magyar Kerékpárosklub az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, melyből kiderült, a Dél-Alföld a legbringásabb régió. Ezen felbuzdulva döntött úgy szerkesztőségünk, hogy szeretnénk megtudni a kifejezetten Orosházára vonatkozó adatokat. Ebben kérjük az önök segítségét. Természetesen mint megszokhatták, most is ajándékokkal háláljuk meg a ránk fordított időt. Amennyiben kitöltik kérdőívünket és visszajuttatják szerkesztőségünkbe, három szerencsés olvasónk értékes kerékpáros nyereményekkel gazdagodhat. Azok sem maradnak ki a sorsolásból, akik az oroscafe.hu oldalra küldik be válaszaikat, közülük is hárman térhetnek haza az általunk összeállított ajándékcsomaggal. A kérdések egyszerűek, rövidek és természetesen a kerékpározáshoz kötődnek. …………………………………….

…………………………………….

Név

Telefon/E-mail-cím

1. Melyik korosztályba tartozik? (a) 14–29

(b) 30–45

(c) 46–59

(d) 60+

2. Mivel járnak szívesebben? (a) Kerékpár

(b) Autó

3. Hova tekernek el legsűrűbben? (a) Vásárolni

(b) Munkába

(c) Csak sportolásra használom

4. Miért választja a kerékpárt? (a) Az egészséges életmód miatt

(b) A környezetvédelem miatt

(c) A rugalmasság miatt A játékban természetes személyek vehetnek részt. Egy játékos csak egy szelvénnyel vehet részt a sorsoláson. A szelvényt postai úton vagy személyesen október 30-ig várjuk az alábbi címen: Orosházi Élet szerkesztősége, 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.


7

SPORT

2018. OKTÓBER 19.

Harmadik idei világversenyén is felállhatott a dobogóra Szél Anna

VÍVÁS

Ezüstérem az ifjúsági olimpiáról Fantasztikus győzelmekkel, ellenfeleinek esélyt sem adva jutott az ifjúsági olimpia döntőjébe az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője, Szél Anna. Itt azonban a világbajnokságról már jól ismert japán ellenfele jobbnak bizonyult, így ezüst-éremmel zárta a megmérettetést az orosházi versenyző.

Október 13-án a birkózók is megkezdték szereplésüket a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. A magyar csapatot a 49 kilogrammosok között induló Szenttamási Róza és az Orosházi Spartacus Birkózó Klub 57 kilogrammban versenyző tehetsége, Szél Anna képviselte. A tíz résztvevővel zajló megmérettetés sorsolását követően Anna az A-csoportba került, ahol kameruni ellenfél várt rá első mérkőzésén. Nem sok

Magabiztosan menetelt a döntőig, és ezüstérmes lett Szél Anna esélyt adott riválisának, 8-2es vezetésnél tusgyőzelemmel vetett véget a küzdelemnek. A következő fordulóban indiai

rivális várt rá, de ez sem okozott neki nagy gondot, hiszen pontot sem engedve 6-0-val hozta ezt a mérkőzést is.

Fotó: Magyar Birkózó Szövetség

A harmadik fordulóban venezuelai ellenfele is megtapasztalta a magyar virtust, hiszen Anna újból fölényes,

ezúttal 10-0-s győzelemmel hangolt a csoportkör utolsó, negyedik fordulójára, ahol a korábbi világversenyeiről már jól ismert moldáv, Irina Ringaci várt rá. Itt sem bízta a véletlenre, újabb tusgyőzelmet aratva került be az ifjúsági olimpia döntőjébe, ahol ismét egy jól ismert ellenféllel került szembe. Az Ázsia-bajnok japán versenyző, Nonoka Ozaki volt ugyanis, aki idén legyőzte Annát a korosztály világbajnoki döntőjében. Itt volt tehát az idő a visszavágásra. Ez azonban sajnos nem sikerült, a japán lány ezúttal is jobbnak bizonyult, így végül a második helyen zárta az ifjúsági olimpiát. Anna Európa-bajnoki győzelme és világbajnoki ezüstérme után idei harmadik nagy világversenyén is felállhatott a dobogóra. Bojtor Zalán

Újabb bajnoki érem Sima OFKSE-siker Fokozatosan őrölte fel ellenfelét az orosházi férfikézilabdacsapat. Végig kézben tartotta az irányítást az OFKSE. Már az első félidőben tetemes előnyre tehetett volna szert a hazai gárda, de így is magabiztosan győzött a DEAC ellen az október 13ai másodosztályú bajnokin.

Ez egy speciális, kombinált rendszerű bajnokság, ahol három különböző játékidőben mérték össze tudásukat a versenyzők. Az öt napig tartó, klasszikus játékidejű fordulókkal kezdődött a verseny, ahonnan a legjobb 8 közé kerülve az orosházi sakkozó

az „A” csoportban folytathatta a küzdelmet. A játékosokat a három különböző időbeosztású fordulóban elért teljesítményük alapján, külön korcsoportonként értékelték. A Magyarországot képviselő ifjú sakkozó a második helyen zárta az Európa-bajnokságot. Az eredményhirdetésen Bencét az Európa-bajnokság versenyigazgatója, Miljanic Boro meghívta a jövő évi megmérettetésre is. – Az idei fő célkitűzés a jövő évi korcsoportos versenyekre való minél jobb felkészülés – tudtuk meg. CSJ

Vereség idegenben

Helytálltak Soltvadkerten

Több százan a rajtnál

Négygólos vereséggel folytatódott az NB I/B-s bajnokság az orosházi női felnőtt gárda számára. A Balmazújváros végig vezetve győzte le Papp László tanítványait.

A hétvégén Soltvadkerten léptek asztal elé az NB I-es orosházi női asztaliteniszezők. A PET-BAU ASE II. jól helytállt a címvédő ellen.

Négyszáz felett neveztek az október 11-ei területi mezei futóversenyre. A fiatalok, ahogy mindig, most is a Bogárzói Lóversenypályán versenyeztek egymással.

Nemzetközi versenyen bizonyított Leszkó Bence, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanulója. Az ifjú sakkozó Montenegróban, Budvában vett részt a Diák Európa-bajnokságon.

Jól kezdett az OXXO Energy Orosházi NKC, de hamar magához vette a kezdeményezést a Balmazújváros. Végig tartotta háromgólos vezetesét a találkozó során. Az orosháziak végig küzdöttek így a végjátékban felzárkóztak, de ez kevés volt a sikerhez. Végül 30-26-os vereséget szenvedtek, október 21-én 18 órakor javíthatnak, az Algyő együttesét fogadják. pá

Fotó: archív

HUFBAU-AKKER Soltvadkert – PET-BAU ASE Orosháza II. 11-7 NB I-es női asztalitenisz-mérkőzés, Soltvadkert. Orosházi győztesek: Csáki Rita 3, Varga Bernadett, Hudák Dorina, Benkő Anett 1-1, valamint a Csáki – Benkő páros 1. Az előző évi bajnokság győztese ellen nem sikerült pontot szereznie az orosházi csapatnak. A PETBAU ASE szakosztályvezetője, Bogdánffy Csaba szerint együttese a játék képe alapján legalább döntetlent elérhetett volna. PÁ

Egy nagy sétával kezdtek a versenyzők, hiszen viszonylag hosszú út vezetett a rajtig, de a gyerekek a teljesített táv után is mosolyogva osztották meg egymással helyezéseiket, élményeiket. Ilyen volt a Vörösmarty iskola tanulója, Rosinsky Petra is. – A 25. helyen végeztem, nagyon jól éreztem magam futás közben. Ez volt az első eredményem, amivel igazán elégedett voltam – mesélt közvetlenül a verseny

ULE-VERESÉG A megyei I. o. labdarúgó bajnokságban: Gyulai FC-Termál – OMTK-ULE 4-0 (0-0). Gyula, 150 néző. Vezette: Zahorán. OMTK-ULE: Marunák – Lestyán, Szabó N., Rácz A. (Szabó Á.), Kasuba – Fehér (Mazán), Harangozó (Tóth L.), Simon R., Kolozsvári J. – Kasza (Varga P.), Sindel. Szakmai vezető: Buza Barnabás. Egy órán keresztül jól tartotta magát az ULE. Lestyán kiállítása után kerekedett felül a hazai csapat. Buza Barnabás: „Az első félidő alapján nem úgy nézett ki, hogy így járunk.” Az ULE október 20-án, 14.30 órakor hazai környezetben fogadja a Vésztő csapatát. Bt

ÚSZÁS

A szintén hatpontos debreceni együttest fogadta az NB I/B-s Orosházi FKSE. Már az elején kézbe vette a mérkőzés irányítását a hazai csapat, a hetedik percben ennek megfelelően 3-1 állt az eredményjelzőn. Végig jól védekezett a sárga mezes hazai gárda, de támadásban pontatlanok voltak. Ennek ellenére végig megnyugtató előnyben kézilabdázhattak Zubaiék, a félidőben 12-7re vezettek. A fordulás után is nehezen lendült játékba az orosházi csapat, de többek között a zárt védekezésnek és Ferenczi Botond gólerős játékaának köszönhetően a 48. percben már 21-11-es előnyt

Leszkó Bence már a jövő évi versenyekre készül

Két versenyen is pástra léptek a Zsoldos Péter Orosházi Vívó Egyesület tagjai. A GKK Reménység Kard Körversenyen Budapesten, valamint Szegeden a Felnőtt Vidékbajnokságon. A GKK gyermek női kard egyéniben Kis Abigél 2. helyen végzett. Janecskó Dorina 18., Rózsa Anna 26. lett. Az újonc női kard egyéniben Kis Abigél 3. helyen zárt. Az újonc férfi kard egyéniben Séllei Ferenc 36., Balog Botond 40. lett. A vidékbajnokságon Kecskés Judit a 3. helyet szerezte meg, Faragó Zsombor az 5. helyen végzett. Felkészítők: Pusztai Lajos, Nagy Nándor, Polónyi Csaba. bt

A sereghajtó ellen játszik legközelebb az OFKSE birtokoltak. Az utolsó tíz percben Bakó Botond pályára küldte a fiatalabb és kevesebb lehetőséghez jutó játékosokat is, akik remek teljesítmén�nyel hálálták meg a bizalmat. Végül magabiztos 26-15-ös győzelmet aratott az Orosházi FKSE-Linamar együttese a DEAC ellen. A zöld-sárgák edzője a találkozót követően úgy nyilat-

Fotó: Kecskeméti K.

kozott, hogy a helyzetkihasználással nem volt elégdett, de a védelem és a kapusok extrát nyújtottak, ennek köszönhető a nagy különbségű siker. Az OFKSE október 20-án Ózdon lép pályára. Bakó Botond szerint jó formában vannak, hasonló teljesítménnyel idegenből is két ponttal távoznak. Patakfalvi Ádám

Kétnapos nemzetközi rövidpályás versenyt rendeztek október 13–14-én Hódmezővásárhelyen. A hazai egyesületek mellett Romániából, Szerbiából érkeztek fiatalok. A 25 méteressé alakított medencében 38 egyesület 429 versenyzője állt rajtkőre. Az Orosháza Úszó Egyesület 9 versenyzővel nevezett. – Úszóink a dobogóra nem állhattak fel, de többen pontszerző helyen végeztek az idősebb korosztályú versenyzők mezőnyében – nyilatkozta Duszka-Selmeczi Edit edző. Eredmények az oroscafén. BT

SPORTNAP A közelmúltban megalakult Orosházi Retro Labdarúgó Egyesület első programja október 22-én, családi sportnappal indul. A program az ULE Sportcentrumban 9 órakor a 45 év felettiek kispályás labdarúgó-mérkőzéseivel kezdődik. Mellette kiegészítő programok várják a sportkedvelőket: 11-es rúgó verseny, a gyerekek számára sportvetélkedő, kvíz, célba rúgás. A rendezvény közös ebéddel zárul. bt

FORDÍTOTTAK

Ragyogó napsütésben futottak a gyerekek Fotó: után Petra. A helyi általános iskolák mellett Békéssámsonról, Csanádapácáról, Csorvásról, Gádorosról, Nagyszénásról és Pusztaföldvárról is érkeztek a Bogárzói lóversenypályára. – Tavasszal egy újabb versenyt

rendezünk, ami dönt, kik jutnak tovább a megyeire. Az őszi verseny leginkább ráhangolódásról szól – fogalmazott Patyi Gáborsportreferens. A verseny részletes eredményei az OrosCafén találhatók. PÁ

Megyei III. o. bajnoki mérkőzésen: OMTK-Rákóczi – Végegyházi SE 1-2 (1-0). Rákóczitelep, 100 néző, vezette: Révész. Rákóczi: Téglás – Tóth K., Bogár (Kocsis K.), Harmati, Kiss G. – Fejes, Dudás, Kasza T. (Bús T.), Kolozsvári Cs. – Jónás (Elekes), Erdélyi (Pelle). Játékos-edző: Elekes Károly. Gólszerzők: Dudás (11-es) ill. Hegedűs (11-es), Andrási. Kiállítva: Elekes (90. perc). Elekes Károly: „Egyéni hibák döntötték el a mérkőzést.” A Rákóczi október 21-én Békéssámsonban lép pályára. BT


8

MOZAIK

Október 15-től október 21-ig: Városi Kórház-Gyógyszertár Orosháza, Könd u. 59. Tel.: (68) 411-166 Október 22-től október 28-ig: Fehér Kígyó Gyógyszertár Orosháza, Kossuth u. 42. Tel.: (68) 510-300

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. A szomszéd vár című turisztikai magazin október 19-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés október 20-án, szombaton 15:30-tól és október 21-én, vasárnap 11:30-tól.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

Korda György-feldolgozással indított az új orosházi formáció

Fotó: Melega Krisztián/Orosházi Kórház

PATIKAÜGYELET

2018. OKTÓBER 19.

Reptér a vasútállomáson A $itTeshek nevű új orosházi formáció a hazai pókerközvetítések koronázatlan királyának, Korda Györgynek ikonikus dalát, a Repteret dolgozta fel sajátos stílusban. A szélzsák ezentúl Orosházán lebeg.

Szeptemberben debütált a Youtube-on a négy orosházi fiatalemberből (Horváth Bence, Juhos Tamás, Tóth B. Richárd és Vincze Márk) álló $itTeshek formáció, elsőként Korda György ikonikus dalát, a Repteret dolgozták fel. A választás a véletlen műve volt. – A nyáron voltunk egy gólyatáborban, ahol már magam sem emlékszem miért, de valahogy elkezdtük énekelni Korda Gyuri bácsitól a Repteret. Végül annyira beleette magát a fejünkbe a szöveg, hogy úgy döntöttünk, készítünk hozzá egy sajátos feldolgozást. Egyébként is kedveljük feldol-

Korda György dalát dolgozták fel elsőként gozott előadónkat – mesélte Juhos Tamás. Az elhatározást elképzelés, az elképzelést pedig forgatás követte. Reptér híján a vasútállomásra mentek. A $itTeshek elmondta a gyors megvalósítás leginkább Horváth Ben-

Fotó: Kecskeméti K.

ce érdeme, aki a klipben való szereplése mellett a kamerát is kezelte. – Minden részletet kitalálni hosszú folyamat volt, leforgatni már kevésbé. Az egyedüli nehézséget az okozta, hogy hamar besötétedett – mondta a

forgatás körülményeiről Horváth Bence. A forgatáson mindenkinek megvolt a maga szerepe, mindannyian hozzátettek valamit a klip elkészítéséhez. A videóban látható, elsőre meghökkentő öltözékeket Tóth B. Richárd szerezte be. És hogy miért pont $itTeshek lett a nevük? A fiúk beszámolójából kiderült, a dalválasztás mellett ezen sem ötleteltek sokáig. – Olyan nevet kerestünk, mellyel a legjobban tudjuk a mi kis stílusunkat képviselni. Régóta ismerjük már egymást, de teljesen spontán ötlet volt, hogy összeálljunk – nyilatkozta Vincze Márk. Első közös klipjük már megvan, és mindenképpen folytatni szeretnék a közös munkát. Saját számot egyelőre nem akarnak, céljuk, hogy kedvenc retró zenéiket, ha nem is az eredeti hangzásvilággal, de megismertessék rajongóikkal. BZ

Villányi Dániel adott koncertet Először adott koncertet Orosházán, a Művészetek Házában Villányi Dániel. A fiatal zongoraművész három világhírű zeneszerző műveit szólaltatta meg orosházi előadásán a közönségnek. Már kisgyermekkorában is érdekelte a zene Villányi Dánielt, de el kellett telnie pár évnek, mire az érdeklődésből hobbi lett, a hobbiból pedig hivatás. Célja, hogy minél több érdeklődővel megszeret-

tesse a komolyzenét zongorajátékával. – A zene ott kezdődik, ahol a szavak véget érnek. Jó és értékes dolognak tartom, ezért is kutatom, hogyan lehetne népszerűbbé tenni – mondta Villányi Dániel. Október 11-i koncertje a művészeti iskola Zenei Világnap nevű rendezvénysorozatának harmadik eseménye volt. Az orosházi közönségnek Bach, Schubert és Liszt zeneműveit szólaltatta meg a fiatal művész. Bojtor Z.

Először koncertezett városunkban a fiatal művész

Fotó: Kecskeméti K

Vigyáznak az újszülöttekre Új eszközt nyert egy pályázaton az Orosházi Kórház Csecsemő- és Gyermekosztálya. A berendezés az újszülött, pici csecsemők legfontosabb életfunkcióit figyeli folyamatosan. A K&H először 2004-ben hirdette meg a K&H gyógyvarázs országos pályázatát, hogy az egészségügyi intézmények számára a szükséges eszközök és műszerek biztosítása révén hozzájáruljon az orvosok és ápolók okos döntéseinek meghozatalához, valamint a beteg gyerekek mielőbbi gyógyulásához. A programra az Orosházi Kórház rendre beadja pályázatát, ennek köszönhetően az elmúlt években már több eszközt is nyertünk. Nem volt ez másként most sem, ráadásul a kiírók elbírálása alapján az orosházi volt a legjobb pályázat. A most megnyert IP-1020 vérnyomásmerő és nellcor kompatibilis pulzoximeter az újszülött, pici csecsemők legfontosabb életfunkcióit figyeli folyamatosan. Az alapműszerhez többféle kiegészítőt is rendeltek, így annak értéke meghaladja a 400 ezer forintot. A gépet már be is üzemelték, így mostantól még nagyobb biztonságban tudhatjuk az újszülött babákat az Orosházi Kórházban. Orosházi Kórház

KUTYASZORÍTÓ Már megint egy felelőtlen gazda, egy nem kívánt alom. Lilit a hajnali órákban egy bokor alá tették, és ott is felejtették, a kiskutya megdermedve várta, hogy valaki észrevegye, de mozdulni sem mert. Még háromhetes sem volt, önállóan enni sem tudott, az első napokban sokat sírt, hiányzott neki a biztonságot, meleget nyújtó anyakutya. A menhelyen hamar feloldódott, boldog, játékos, eleven kiskutya lett. Értelme, figyelme gyorsan fejlődésnek indult, minden érdekli, de legjobban a hasával van elfoglalva, imád enni. • 06 (70) 619-2307 – kutyamenhely. •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307. • f acebook.com/kutyamenhely/

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.