2018.10.31/43. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. OKTÓBER 31. • XXIII. ÉVFOLYAM • 43. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Ünnepi megyegyűlés

2

– Közösen emlékezett a megyei és a körösújfalui testület

DÖNTÖTTEK Felfüggesztették az országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Az Országgyűlés 163 igen szavazattal, egyhangúlag Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése mellett döntött hétfői ülésén. Ez azt jelenti, hogy a politikus gyanúsított lesz. Minden frakció bent lévő képviselői így voksoltak, még maga, Simonka György is az igen gombot nyomta meg. Felszólalhatott volna a parlamentben, de nem élt a lehetőséggel. Hargitai János, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke közvetlenül a döntés előtt arról beszélt, hogy közvádas ügyekben a szakbizottság mindig a mentelmi jog felfüggesztését javasolja. A Fidesz politikusának kiadását Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte azzal az indokkal, hogy a kormánypárti politikust gyanúsítottként hallgathassák ki bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban. OÉ

Verasztó Antal, a régi csibész

– Aki nem akarta megérteni, miért kell iskolába járni

Festménytől a hímzésig

5

– Idén hetedik alkalommal szerveztek kiállítást

Erőemelő OB a Táncsicsban

7

– Ismét Orosházán döntöttek a bajnoki címekről

Magam vagyok és a csendem, kérdeznélek, de nem felelsz

Halottaink emlékére  Koszorúkkal, gyertyákkal, emlékezőkkel telnek meg ezekben a napokban a temetők. Felkeressük szeretteink sírját, mert a kötelék eltéphetetlen akkor is, ha ők már eltávoztak közülünk. Friss virágok, hunyorgó mécsesek jelzik, nem feledjük őket. Halottak napján sem. Szokták mondani: az élet megy tovább. És valóban végezzük a dolgunkat, szeretünk, nevetünk, keressük a boldogságot, olykor sírunk. Néha nem hisszük el, sokszor visszavágyjuk azokat, akik elmentek. Hiányuk így halottak napja táján még erősebb. A nagymama szerető mosolyának, az apa erős karjának, a barát ölelésének emléke lelkünk legmélyéről szól hozzánk. » folytatás a 3. oldalon

Mindenszentek és halottak napja – szeretteinkre emlékezünk

Fotó: RT

MENŐ REFORMÁCIÓ Egy mozgó, interaktív kiállítás várja az érdeklődőket a főtér rendezvényterén. A színes rajzokkal és évszámokkal tarkított busz a reformációról ad bővebb tájékoztatást, mindezt szórakoztató formában. Orosházára is megérkezett az a busz, amely nem embert, hanem tudást szállít szerte az országban. A Menő Reformáció nevet viselő interaktív mozgókiállítás mindenki számára ingyenes. A kiállítás projektkoordinátora elárulta, a mozgókiállítás célja, hogy Magyarország minden szegletébe eljuttassa a reformáció ismeretét. – Az előzetesen lefektetett menetrend szerint most a Békés megyei, azon belül is az orosházi közönség számára hoztuk el a kiállítást. Ez egy teljesen átlagos városi busz, melyet kívül-belül átalakítottak. A tárlat kicsiknek és nagyoknak egyaránt megfelelő tartalmat nyújt, az interaktív elemeknek köszönhetően mindenki játszva tanul – nyilatkozta Nagy Dániel. Többek között térképkirakóval, filmvetítéssel és hanganyagokkal várják az érdeklődőket. A kiállítás október 31-ig, 8 és 16 óra között látható Orosházán. TD

4

Az iskola történetében utoljára 15 éve volt hasonló fejlesztés

Fotó: Rosta Tibor

Új környezetben, új erővel  Ünnepélyes keretek között adták át az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában végbement fejlesztéseket október 25én. A Békéscsabai Tankerületi Központ által benyújtott pályázaton elnyert összegből a Vörösmarty iskola központi intézményében, valamint a rákóczitelepi tagintézményében több tízmilliós beruházás valósult meg.

A Békéscsabai Tankerületi Központ adott be pályázatot az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztésére. Az elnyert 29,9 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból a Vörösmarty székhelyintézmény összes tantermének és szaktantermének padlóburkolatát kicserélték, míg a rákóczitelepi tagintézményben elektromos teljesítmény-

Beteg osztálytársuknak gyűjtöttek  Gyermekek a gyermekekért elnevezéssel szervezett jótékonysági gálát a Táncsics Mihály Gimnázium és a Liszt Ferenc zeneiskola. Az október 25-ei rendezvény teljes bevételét, valamint a felajánlásokat a gimnázium egyik diákjának gyógykezelésére fordítják. Különleges atmoszféra lengte be az estnek helyet adó gimnázium auláját. A gyülekezők – fellépők és támogatók

egyaránt – segíteni érkeztek. Azért, hogy adjanak, immár nem először. – Volt egy előzmény, amikor a városi kórházi gyermekosztályát hasonló módon tudtuk támogatni. Most azonban van egy kis betegünk, ma érte csendül fel a muzsika – tájékoztatott dr. Blahó János igazgató. A gála ötlete ezúttal nem tőle származik, a gimnázium diákjai szerettek volna segíteni súlyos beteg osztálytársukon.

A gála bevételét jótékonysági célra fordítják

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Fotó: Rosta Tibor

növelést hajtottak végre. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola ezenfelül 16 új számítógéphez – az ezekhez kapcsolódó szoftverekkel –, valamint 16 számítógépasztalhoz jutott, amelyek hozzájárulnak az intézmény korszerű idegennyelv-oktatásához. A Békéscsabai Tankerületi Központ, mint projektgazda, vállalja a pályázat 5 éves fenntartási kötelezettségét. » folytatás a 2. oldalon

– Nagyon jól emlékszem arra a pillanatra, amikor bementem a tanáriba beszélgetni, érdeklődni diákokról, kollégákról, és találkozott a pillantásunk Bús Natália osztályfőnökével. Majdnem egyszerre mondtuk ki, hogy lépnünk kellene. Az estnek csak a keretét teremtette meg az iskola. A tartalom, a lelkiség az indítványozó osztálytársaknak köszönhető – mondta meghatódva az igazgató. » folytatás a 2. oldalon


2

AKTUÁLIS MUNKA

A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: tervező mérnök, táj- és kertépítészmérnök, minőségirányítási mérnök, kereskedelmi ügyintéző, pénztáros-adminisztrátor (Gádoros). Fizikai munkakörök: sori ellen­ őr, húsbolti eladó, bolti eladó (Nagyszénás és Pusztaföldvár), bolti eladó díszállat-kereskedésbe, élelmiszer eladó, pincér, pultos (Csanád­ apáca), szakács, pék (Békéssámson), csőszerelő lakatos, esztergályos, marós öntödei területre, gépi forgácsoló, hegesztő, karbantartó géplakatos, üveggyártó, villanyszerelő, síküveg-beépítő, festő-mázoló, varrodai szalagmunkás, síküveg megmunkáló, gépkezelő, tehergépkocsi-vezető („C” kat.), építőipari szakmunkás, nehéz földmunkagép-kezelő, targoncavezető, betanított pék, élelmiszeripari betanított munkás, operátor, építőipari segédmunkás, betanított segédmunkás fémipari tapasztalattal. Képzések: motorfűrész-kezelő, női szabó, nyomdaipari technikus, villanyszerelő, német KER B1, ECDL Base, szociális gondozó és ápoló, vállalkozási és bérügyintéző tanfolyam. Információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094.

Hirdetésfelvétel:

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Lapzárta: szerda 15 óra Molnár István

médiafelület-értékesítő: 06 (70) 423-3698 Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

2018. OKTÓBER 31.

Közösen emlékezett a megyei és a körösújfalui testület

Ünnepi megyegyűlés A Békés Megyei Önkor­ mányzat Közgyűlése és Kö­rös­ újfalu Község Képviselő-tes­ tülete az 1956. évi forradalom tiszteletére ünnepi közgyűlést tartott Körösújfaluban. Körösújfalu fákkal övezett terén egy kopjafa áll, mellette tábla emlékezik az ’56-os forradalom áldozataira. Dr. Dukai Miklós önkormányzati helyettes államtitkár, Zalai Mihály megyei elnök, Szabó Csaba polgármester és Balogh Krisztián képviselő koszorúzták meg az emléktáblát, majd a vendégek

Az ünnepi megyegyűlés kitüntetettjei

Új környezetben » folytatás az 1. oldalról

Az ünnepélyes átadón a nemzeti himnusz után Dávid Zoltán köszöntötte az egybegyűlteket. A polgármester beszédében kiemelte, hogy a jövőt a gyermekek jelentik. – Én azt vallom, hogy a gyermekekbe fektetett források jelentik a jövőt. Valamen�nyi gyermekben ott rejlik az ígéretes jövő, azonban jól tudjuk, hogy az álmok beteljesüléséhez kemény munkára van szükség. Csak ez vezethet eredményre – mondta Orosháza első embere. Hozzátette, a város és a térség vezetőinek kiemelt feladata és felelőssége, hogy együtt, közös akarattal és munkával érjék el azt, hogy a jelen fiataljai felnőttként is teljes, sikeres életet élhessenek. Dél-Békés országgyűlési képviselője gratulációját fejezte ki azoknak, akik a végbement beruházások mögött állnak, és el tudták érni, hogy a munkálatok még a nyári szünidő alatt elkészüljenek. Beszédében kiemelte, a térségnek szüksége van az ehhez hasonló fejlesztésekre, hiszen a kivitelezések hozzájárulhatnak Dél-Békés lakosságmegtartásához. – Szerettük volna elérni, hogy minden egyes településen ugyanolyan minőségű és színvonalú szolgáltatást nyújtsanak, és ne csak a nagyvárosokban legyenek modern eszközökkel felszerelt, a jelen kor igényeinek megfelelő tantermek. Úgy gondolom, a folyamatos fejlesztéseink gyümölcsözőek, és hozzájárulnak Dél-Békés lakosságának megtartásához, esetleges növeléséhez – mondta Simonka György, majd kiemelte, a térségben az elmúlt harminc évben nem ment végbe ekkora

volumenű, az oktatást érintő beruházáshullám. A Calendula Szövetség tagjai a térség polgármestereivel és intézményvezetőivel közösen dolgozták ki azt a komplex programot, melynek köszönhetően jelentős beruházások valósultak meg az elmúlt időszakban. – Nemcsak Orosházán, hanem a térség több települési köznevelési intézményében hajtottak végre eredményes fejlesztéseket – mondta el az orosházi programon Bánki András, a Békéscsabai Tankerületi Központ igazgatója. Hozzátette, a Kodály-program keretében a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában is több millió forintos beruházást hajtottak végre. – Egy iskolában a nevelés-oktatás eredményessége, a pedagógiai szakmai munkánk minősége a legfontosabb – ezt már Orosz László, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola intézményvezetője mondta az egybegyűlteknek. Hozzátette, az iskola életében nem mindennapos egy ilyen méretű beruházás. – A Vörösmarty történetében legutóbb 16-17 éve volt ilyen, az iskola új szárnya és a tornaterem épült abban az időszakban. Az utóbbi években az akkor működtető önkormányzat segítségével korszerű napelemrendszert építettünk és teljes körű kazánfelújítást hajtottunk végre. Átgondolva a múltat, ezek voltak az igazán jelentős fejlesztések az iskola életében – mondta az igazgató. A megnyitóbeszédek után kórusszóval zárult az ünnepélyes átadás. A most megvalósult orosházi beruházás egy újabb lépés a térség fejlődésében. Tóth Dániel

Megemlékezés „Keressük, de nincs már sehol, mégis itt van mindig valahol. Talán a napsugárban…vagy egy csillag fenn az égen, mi most is várjuk, mint valamikor régen!”

Soha el nem múló szeretettel emlékezünk

dr. Nagy Péter

halálának 10. évfordulóján. Szerető családja

Fotó: Zentai Péter

is elhelyezték az emlékezés virágait. Dr. Dukai Miklós ünnepi beszédében október 23-a üzenetének nevezte azt, hogy a magyar nemzet saját maga akar sorsáról dönteni, és minden magyar ember erkölcsi kötelessége magyarnak maradni. Zalai Mihály megyei elnök hangsúlyozta: Körösújfalu az első község, ahol ünnepi ülést tartottak azzal a céllal, hogy még inkább megtapasztalják a megyét érintő gondokat, problémákat. A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése „Békés megyéért” kitüntetést ado-

mányozott Pál Miklósnénak, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnökének a közművelődés terén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, Balázsi László unitárius püspöknek társadalmi szerepvállalása és közösségi munkája elismeréseként és Majoros Bélának, a Csaba Metál Zrt. vezérigazgatójának, Békés megye gazdasági életében betöltött meghatározó szerepéért. A ,,Polgárokért díjat” ebben az évben Tótkomlós polgármestere, dr. Garay Rita érdemelte ki ezt a címet. OÉ

Gyermekek egy nemes célért » folytatás az 1. oldalról

Az est célja eredetileg kettős volt: a beteg diák mellett az Orosházi Kórház Gyermek­ osztálya is kapott volna az összegyűlt pénzből. Az intézmény menedzsmentje azonban úgy döntött, a gyermek családjának nagyobb szüksége van a támogatásra, így a befolyt összeget teljes egészében ők kapják. A segíteni akarás mellett a szervezés is az összefogás

mintapéldája volt, hiszen a megvalósításban a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei is oroszlánrészt vállaltak. Mint Kardosné Bánhidi Éva igazgatótól megtudtuk, a rövid idő ellenére – szeptemberben érkezett a felkérés – gazdag műsorral sikerült kiállniuk a népes közönség elé. – A mottóhoz híven az volt a célunk, hogy minél több gyereket bevonjunk, így ka-

mara- és fuvolacsoportunk, fuvolaegyüttesünk, a vonós és a fúvós kamarazenekar is fellépett – részletezte. – Mindannyian nagy örömmel készültek, azért is, mert felfogták annak a jelentőségét, hogy ezzel a szerepléssel segítenek másokon – tette hozzá. Blahó János elárulta, hogy az iskola hátországának köszönhetően nem csak erkölcsileg, anyagilag is rendkívül sikeres volt a gála. PE


3

KÖZÉLET

2018. OKTÓBER 31.

Szépül a Platán otthon kertje

Rekordárbevételt produkálhat az orosházi turizmus idén

Emelkedő mutatók Jól szerepel az orosházi turizmus. Az előző évhez képest a januártól augusz­ tusig tartó időszakban nőtt a vendégéjszakák száma, és több vendég látogatott el Orosházára.

Eredményesen zárta az első nyolc hónapot a turisztikai statisztikai számadatok szerint Orosháza-Gyopárosfürdő. A javuló tendenciát a szálláshelyek érezték leginkább, jól teljesítettek a fürdőnegyed szállodái és magánszálláshelyei. A januártól augusztusig terjedő időszakban a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint, Gyopárosfürdőn eltöltött vendégéjszakák száma 11 százalékkal, a vendégek száma 3,5 százalékkal növekedett tavalyhoz képest. – A nyári főszezonon túl az év első öt hónapjában is többen érkeztek szállodánkba. Ez a turizmus általános fejlődésének is köszönhető,

Az Orosházi Nyár 2018 sorozatának kiemelkedő programja volt a Hőlégballon Fieszta de az emberek is többet költenek utazásra – fogalmazott Csobota-Kis Árpád, az Alföld Gyöngye Hotel igazgatója, aki hozzátette, hogy már a

decemberi ünnepi időszakra is jelentős számú előfoglalást regisztráltak. A szálláshelyek mellett Gyopárosfürdőre – hason-

lóan a 2017-es rekordévhez – idén is több mint 120 ezren látogattak el. Az önkormányzati fenntartású turisztikai egységek, a kalandpark,

kempingek árbevétele idén rekordot dönthet. Kiss László marketingmenedzser szerint ehhez az egész éven át tartó nyereményjátékra épülő marketingkampányuk és az Orosházi Nyár 2018 rendezvénysorozata is nagyban hozzájárult. – Évről évre emelkedik Gyopárosfürdő és a város népszerűsége a turisták körében, amire büszkék lehetünk. Az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy magas színvonalú és megfelelő számú szálláshellyel bővüljön a növekvő számú látogatók miatt – fogalmazott Bojtor István alpolgármester. Kiss László zárásként elmondta, hogy a szezon megkoronázásaként Orosháza-Gyopárosfürdő „Az Év Feltörekvő Fürdője” lett a fürdővendégek számára életre hívott internetes szavazáson. Patakfalvi Ádám

Az orosházi Segítő Gon­ doskodás Alapítvány nyerte meg a Tesco „Ön választ, mi segítünk” kampányát. Elin­ dult a Platán Idősek Ottho­ nának kertszépítése októ­ berben. Idén negyedik alkalommal indította el „Ön választ, mi segítünk” kampányát az orosházi Tesco, melynek célja, hogy az áruház közvetlen környezetében élők életminőségét javítsák. A kampánnyal különböző civil szervezeteknek biztosított lehetőséget az áruház pályázataik benyújtására. Tavas�szal látták meg a lehetőséget és éltek vele, hiszen májusban benyújtották pályázatukat. Az első helynek járó 400.000 forintot ők vették át július hatodikán, a Magyar Adományozói Fórum jóvoltából. Az összegből örökzöld és lombhullató növényeket is telepítenek az otthon kertjébe. GDB

Töretlen népszerűség Döntöttek a szünidei étkeztetésről

Továbbra is közkedvelt a Dotto. Nem csak a városba látogató turisták, hanem az orosháziak körében is.

Már a harmadik szezonját futotta Dotto amely október utolsó hétvégéjén tette meg utolsó köreit az idényben. Ebben az időszakban számtalan turista ismerkedhetett meg a fedélzetén ülve a város nevezetességeivel. – A jegyeladásokból kiderült, hogy a helyiek kimondottan

szeretik, hiszen hatvan százalékban az orosháziak vették igénybe a szolgáltatás. Árbevételünk kis mértékben növekedett, meghaladja a tavalyi 2 millió 600 ezer forintos összeget – tudtuk meg Benkő Ferenctől, a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójától. Jövőre is hasonló szolgáltatásokkal várja az utasokat Dottó Ottó, amelyre már az adventi időszakban újra felülhetnek. PÁ

Emléktábla avató Ünnepség keretében avat­ ták fel a megújított Millenni­ umi dombot. A rajta elhelye­ zett két emléktáblát Dávid Zoltán polgármester és Hor­ váth József önkormányzati képviselő leplezte le. Az ünnepségen Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beszédében elmondta, hogy régi adóssága volt a városnak a lepusztult domb megújítása, az emléktáblák elhelyezése. Dávid Zoltán után, dr. Er-

dész Ádám, a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára igazgatója emelkedett szólásra. Méltatta a millennium jelentőségét. Beszélt az 1896-os orosházi eseményekről. Beszéde végén az akkori lelkész, Harsányi Sándor szavait idézte: „A jelen és a jövő nemzedék kötelessége a hit és a hazaszeretet.” A magyar címerben látható hármas halom mintájára kialakított emlékdombhoz és a rajta elhelyezett két új emléktáblához új járdarész vezet. CSJ

Többek között a téli szün­ idei gyermekétkeztetésről is szó volt a képviselő-testület október 30-i ülésén. Ezúttal 11 napirendi pontot tárgyal­ tak a városatyák. A napirendi pontok előtt képviselői indítványokról volt szó. Fetser János (MSZP) egy korrupcióellenes vizsgálóbizottság felállítását indítványozta. Dávid Zoltán polgármester nem támogatta az előterjesztést, hiszen a képviselők bármilyen ügyiratba betekintést nyerhetnek. Kampányfogásnak ítélte a bizottság felállítását. Az ötödik napirendi pontban a téli szünidei gyermekétkeztetésről döntöttek a képviselők. Füvesi Sándor (MSZP) elmondta, hogy december 24. – 2019. január 2-ig tartó időszak három munkanapján kapnak meleg ételt a rászorulók, ebbe azonban nem tartozik bele a december 24-e. Dr. Szabó Ervin ( Jobbik) módosító javasla-

Fotó: Rosta Tibor

Munkavállaló hallgatóikra is gondolnak

Fotó: Rosta Tibor

Újabb fejlesztések Nyolcvanmillió forintos fejlesztés ért véget a Kodolá­ nyi János Egyetemen (KJE). A beruházásnak köszönhető­ en új ajtók nyílnak a felsőok­ tatási intézmény életében. Komfortosabb környezet; modernebb, korszakalkotó oktatás – röviden így lehet jellemezni a Kodolányi János Egyetemet a végbement beruházások után. Új közösségi tereket alakítottak ki az intézményben, az informati-

kai fejlesztéseknek köszönhetően pedig elősegítik azon hallgatók oktatását is, akik munkájuk miatt nem tudnak megjelenni az előadásokon. Az utóbbi még tesztelés alatt áll, azonban 2020-tól élesben fog működni ez az oktatási rendszer. A térség igényeihez igazodva új szakokat is regisztrálni fog az intézmény, többek között agrárinformatikai képzést is indít a Kodolányi, figyelembe véve a helyi vállalkozók fő profilját. TD

Mindenszentek és halottak napja – Szeretteinkre emlékezünk

Tovább tartanak nyitva a temetők » folytatás az 1. oldalról

A régi mellett két új emléktáblát avattak fel

tot tett, melyben indítványozta, hogy a képviselők tízezer forintot ajánljanak fel erre a napra. Dávid Zoltán polgármester ismertette, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű 372 gyermek sem maradhat ki a december 24-i ingyenes étkeztetésből. Így összesen 707 gyermek ellátását biztosítják majd, az erre szánt keretösszeget 402 ezer forintról 500 ezer forintra emelik. Dr. Szabó Ervin és Füvesi Sándor visszavonták módosító javaslataikat. A napirendi pontok közül többet vita nélkül szavaztak meg a képviselők. Az ülés végén összesen hat interpellációt nyújtott be Fetser János, Füvesi Sándor és dr. Szabó Ervin képviselők. Az interpellációk után kérdések is elhangzottak. Ezekről, valamint a testületi ülés pillanatairól bővebben az OrosCafén olvashatnak. OÉ

Mindenszentek és az azt követő halottak napja története a régmúltban gyökerezik. A római katolikus egyház 835-ben nyilvánította november 1-jét mindenszentek ünnepének, majd november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nevezte ki. Először a Cluny-i bencés monostor apátja, Szent Odilo szólította fel a rend tagjait 1000 környékén, hogy járjanak közben az elhunytakért, ezt vette át később az egyház, és lett november második napja a holtakról való megemlékezésé.

Ehhez a naphoz számos nép­ hit is kapcsolódik. Az élőknek ilyenkor tilos volt dolgozni, különösen földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Egész héten nem volt szabad mosni, mert a holtak vízbe kerülésétől megsárgulnak a ruhák. Sokfelé terjedt el az a hiedelem, hogy az elhunytak ilyenkor hazalátogatnak, ezért számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, és gyertyát gyújtottak. A gyertyák értük égtek, a tűz ugyanis megtisztulást hozott. A népi hiedelem

szerint a gyertyagyújtásnak az is a célja, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkecskék” újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírokat azért kell ilyenkor megszépíteni, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Mi pedig visszük a virágokat, a mécseseket, és megállunk néhány perce a síroknál, eszünkbe jutnak mondatok, gesztusok, egy-egy pillantás. Annak érdekében, hogy mindezt nyugodtan tehessük, az

orosházi sírkertek meghos�szabbított nyitvatartás szerint látogathatók halottak napján. Az Alvégi és a Felvégi temető egyaránt reggel 8 és este 9 óra között várja az emlékezőket. A rendőrség – ahogyan a korábbi években is – fokozott járműforgalomra figyelmeztet, valamint arra, hogy értékeinket ne hagyjuk az autóban, vagy a síroknál felügyelet nélkül. A méltó és nyugodt ünnep érdekében a rendőrök gyakrabban járőröznek a sírkertekben és azok környékén. Pernyés Edit


4

KÖZÉLET ÜGYFÉLFOGADÁS RENDJÉNEK VÁLTOZÁSA

November 1-én (csütörtökön) és 2-án (pénteken) a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának minden ügyfélszolgálatán szünetel az ügyfélfogadás. Az ügyfélfogadási rend a 2018. november 1-i munkaszüneti nap körüli munkarendváltozásra tekintettel az alábbiak szerint változik: 2018. november 10-én (szombaton), a pénteki munkarend szerint 8:30–11:30 között várja az ügyfeleket a NAV központi szolgálata (5600 Békéscsaba, Kinizsi utca 1.). A kormányablakokban működő adóhivatali ügyfélszolgálatokon is a pénteki munkarend szerint lehet az adóügyeket intézni ezen a napon. 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094.

ÜGYFÉLFOGADÁS VÁLTOZÁS Munkanap-áthelyezés miatt az Orosházi Járási Hivatalban 2018. november 9. és november 10. napjain pénteki munkarend szerint lesz az ügyfélfogadás. Ennek megfelelően a Kormány­ ablak osztály ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint módosul. Az Orosházi Kormányablak ügyfélfogadása: 2018. november 9. napján, pénteken 8:00–16:00-ig, 2018. november 10. napján, szombaton 8:00–16:00-ig. A Tótkomlósi Kormányablak ügyfélfogadása: 2018. november 9. napján, pénteken 8:00–12:00-ig, 2018. november 10. napján, szombaton 8:00–12:00-ig. 2018. november 1. és 2. napjain az Orosházi Járási Hivatal minden szervezeti egysége zárva tart. Megértésüket köszönöm! Lustyikné dr. Papp Anikó járási hivatalvezető

Aki nem akarta megérteni, miért kell iskolába járni

Verasztó Antal, a régi csibész Az idén 82 esztendős író, költő és helytörténész több mint húsz kötete került már a könyvesboltok polcaira. Azonban a kivételes elmével megáldott Verasztó Antalról senki sem gondolná, hogy gyermekként a poklok poklát járta meg, mikor kiderült, neki is iskolába kell járni. Ifjúságról, boldogságról és a régmúltról beszélgettünk.

A II. világháború előtt látta meg a napvilágot Verasztó Antal. Ahogy fogalmaz, születése még az újságokba is bekerült, hiszen annak a bizonyos napnak az éjjelén hatalmas vihar tombolt, amelyet özönvízszerű eső követett. – Történt mindez itt Orosházán, 1936-ban a Péter-Pál előtti napon. A Zombai utcai ház, amiben születtem, már nem kereshető. Később ez az utca lett gyerekkorom fő színtere, a dús füvű árokpartokat is beleértve. Ebből az utcából is akartam világgá menni. Négyéves lehettem, amikor először éreztem úgy, hogy az udvarunk kerítésén kívül történnek az igazán

Verasztó Antal a beszállásolt magyar katonák társaságában érdekes dolgok, amelyek természetesen semmit sem érnek, ha én nem lehetek ott a dolgok sűrűjében – emlékezett vissza az író. Elmondása szerint nehezen tudná elfogultság nélkül megállapítani, hogy jó vagy rossz gyerek volt-e. Nagyapja szerint jó gyerek, és szép öregas�szony nincs, ezért nem is kérdőjelezte meg szavait, ahogy fogalmazott: Én miért lettem volna kivétel?

közlemény

PÁLYÁZAT „BURSA HUNGARICA 2019” ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti a BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATOT a 2019. évre. A pályázati kiírásra az állandó orosházi lakhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek „A” vagy „B” kategóriában. A pályázat részletes kiírása megtekinthető Orosháza város honlapján: www.oroshaza.hu, a www.oroscafe.hu weboldalon és az Orosházi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján. A pályázat rögzítésének és a Polgármesteri Hivatalba történő benyújtásának határideje: 2018. november 6., 16 óra.

A ház körüli gyermekmunkákba észrevétlenül nőtt bele nővérével, ezek a mindennapok részévé váltak. Nosztalgiával gondol vissza édesanyjára, aki otthon, a család kemencéjében sütötte a kenyeret. Hozzátette, számára még megadatott a kis cipó és a cipómosdatás élménye. A szerető otthon melege azonban hamar szertefoszlott, mikor a pár éves Antalt beíratták az első elemibe.

Fotó: Családi archívum

– Játszókoromat megrontó első sorscsapás az volt, amikor kiderült, hogy szüleim, akik szeretettel vettek körül, mégis beírattak az első elemibe. Teljesen érthetetlen volt számomra, hogy egyáltalán miért kell nekem iskolába járni. Így aztán az Evangélikus Elemi Népiskolában tanultam a betűvetést. Az írást, olvasást végül annyira megszerettem, hogy az első iskolafüzetem nemszeretemségét is feledve

idővel idült betűéhségem támadt – révedt vissza. Mint minden kisgyerek, így Verasztó Antal is szívesen as�szisztált csínytevésekhez. Nevetve emlékszik vissza a régmúlt rosszaságaira: a házak csengőjének meghúzása, a kilincsek belső oldalának bekenése kocsikenőccsel, a gyermeki füllentések, ha nem is voltak mindennaposak, azért gyakorta előfordultak. A II. világháború orosházi eseményeire tisztán emlékszik. A család udvarán hadi konyha működött. A reggeli menázsiosztáskor már ébren volt, beállt a katonák közé a sorba, hiszen ilyenkor számára is jutott egy szelet fekete komiszkenyér. Később, amikor már írni is tudott, erről az időszakról az alábbiakat vetette papírra: Egy pillangóbánatú vézna kisgyerek játékaitól megszökött… Az emlékleltár nem teljes, a gyermekfülnek félelmetesen hangzó ágyúdörgést és a bombázást nehéz szavakba foglalnia. Különösen így, hogy az egyszervolt kisfiút lassan körülöleli az idő. TD Bővebb interjú az OrosCafén.

Haditorna az Eötvösben A Magyar Honvédség szervezésében járási haditorna versenyt rendeztek az Eötvös-csarnokban. A katonai témájú vetélkedésen öt, általános iskolásokból álló csapat vett részt. Kézigránátdobás, akadálypálya, géppisztoly szét- és ös�szeszerelés lézerfegyveres lö­

ZÁRVA LESZ A PMK Az őszi szünetben már nem terveznek újabb programokat a Petőfi Művelődési Központ munkatársai, november 1-e és november 4-e között ugyanis zárva lesz az intézmény, beleértve a Justh Zsigmond Városi Könyvtárat, valamint a gyermekkönyvtárat is. Legközelebb november 5-én fogadják vendégeiket, a Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub találkozója, a Tündérlaki lányok című színdarab és angol társalgási klub váltja egymást rövid időn belül.

2018. OKTÓBER 31.

Tanárok és diákok együtt teljesítették a távot

Fotó: Rosta Tibor

1517 méter a reformáció jegyében A reformáció napját és az iskola születésnapját is ünnepelték a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, október 26-án. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon színes programokkal várták a diákokat. Rendhagyó iskolanapra érkeztek a diákok október 26án a református iskolába. A reggeli testnevelésóra helyett kicsik és nagyok együtt melegítettek be zenére, sportoló diáktársaik vezetésével. Ezt követően az iskola tanulói, tanáraik vezetésével a Táncsics Mihály utcára vonultak, hogy együtt fussanak le 1517 métert, ez a szám nem véletlen. – Ez a reformáció emlék­ éve, amelyet minden évben lefutnak az iskola tanárai, és tanulói – ismertette Gulyásné Benkő Beáta, az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatóhelyettese, hozzátéve, mint

minden évben, idén is egybekötötték az iskolanapot a reformáció napjával. Kiemelte, nagyon sok színes programot szerveztek tanulóiknak. Ezek egy része a reformáció napjához köthetőek, például a Kálvin-vetélkedő vagy a reformáció társasjáték, másik része pedig az iskola születésnapjához kapcsolódik. Az iskolába visszaérve zsíros kenyérrel és teával vendégelték meg az elfáradt tömeget, majd további színes programokkal várták a tanulókat. Többek között angol nyelvű activityn, iskolatörténeti vetélkedőn, egészségügyi szűrővizsgálatokon, illetve különböző kézműves foglalkozásokon is részt vehetett az érdeklődő sokaság. A programok délben az Együtt rajzol az iskola elnevezésű eseménnyel zárultak, majd Szalkay Róbertné iskolalelkész mondta el a nap záró gondolatait. GDB

vészet, és még jó néhány, a katonasággal kapcsolatos feladat várta a versenyzőket. A járási versenyként meghirdetett haditornán a Vörösmarty Mihály Általános Iskola három csapattal képviseltette magát. Hozzájuk csatlakoztak a békéssámsoni és a vendéglátó, Eötvös József Katolikus Általános Iskola diákjai. A tíz ál-

lomásból álló sorozat feladatait teljesíteni tíz-tíz perce volt a csapatoknak. A gyerekek meglepő természetességgel szedték szét, rakták össze a géppisztolyt, jól lőttek a lézerfegyverrel, dobták a gyakorló gránátot, becsülték a távolságokat. Tették ezt a korukra jellemző vidámsággal, jó napot szerezve ezzel a rendező felnőtteknek is. CSJ

Báloztak a vadvirágosok Elkezdődött Orosházán a báli szezon, a mulatozások sorát a Vadvirág Esély Klub Vadvirág bálja nyitotta október 27-én. A hangulatra nem volt panasz, a klubtagok igazi retró hangulatot varázsoltak a terembe.

Immár tizenötödik alkalommal rendezték meg a Vadvirág Esély Klub hagyományos őszi estjét, a Vadvirág bált

október 27-én. Az eseménynek a Táncsics gimnázium sportcsarnoka adott otthont, amely meg is telt jókedvű, mulatni vágyó közönséggel. Az idei jótékonysági bálon a retróé volt a fő szerep, a produkciók egészen a '60-as, '70-es évekig repítették vis�sza a báli népet. A bálozók a klub mindennapjaiból is láthattak egy videó-összeállítást. A Vadvirág

Gedeon bácsi nagy sikert aratott

fiataljai produkcióikkal egymás után taroltak a táncparketten, forogtak pöttyös szoknyák és kopogtak a lakkcipők is. Az este folyamán a K. Tóth-Szilágyi Zenekar húzta a talpalávalót. Az idei jótékonysági bál bevételéből a klubban lévő értelmileg akadályozott fiatalok alkotói tevékenységének eredményeit kívánják minél szélesebb körben bemutatni. TD

Fotó: Rosta Tibor


5

AKTUÁLIS

2018. OKTÓBER 31.

Idén hetedik alkalommal szerveztek kiállítást a helyi amatőröknek

Festménytől a hímzésig Fotó, festmény, szálánvarrott szőrhímzés, ékszerek és megannyi egyéb alkotás kapott helyet a PMK-ban. A műremekek 27 helyi alkotó munkáját dicsérik. A Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete és a Petőfi Művelődési Központ jóvoltából megvalósult Amatőr Alkotók Kiállítása hetedik alkalommal varázsolta el a művészetkedvelőket. Szilasi-Horváth Tibor, a Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesületének elnöke megnyitóbeszédében visszaemlékezett az első Amatőr Alkotók Kiállításának sikerére. – Úgy gondoltuk, látva az első kiállí-

Fotó: Rosta Tibor

Huszonhét amatőr művész alkotásából nyílt kiállítás a Petőfi Művelődési Központban (PMK) október 19én. Az alkotóművészet szinte minden szegmensét bemutatták a közönségnek.

Nemcsak festmények, hanem a művészet szinte összes irányzatának műremekei bemutatkoztak tás sikerét, hogy ezt meg kell mutatni a nagyobb közönség számára. Ma már a hetedik alkalommal jogosan mondhatom büszkén, hogy jó néhány alkotót

ezzel tudtunk útjára indítani – mondta beszédében az elnök. – A mai rohanó világban nagyon kevesen tudnak kiteljesedni munkájukban, és tudják

kreativitásukat kiélni – ezt már Baranyai Ilona, a Petőfi Művelődési Központ kulturális csoportvezetője mondta köszöntőbeszédében.

PROGRAMAJÁNLÓ A Telekgerendás labdarúgócsapatát fogadja a következő fordulóban az OMTK-Rákóczi november 3-án 13:30-kor, a Rákóczitelepi Sporttelepen.

Hozzátette, nagy dolognak tartja, hogy a megjelent 27 alkotónak sikerült megtalálnia a kreativitásukhoz vezető utat. A kiállítást Kohut Béla orosházi képzőművész nyitotta meg. Mély és elgondolkodtató szavaiban a művészet fontosságáról szólt. – Kaotikus a világ, jól érzi magát benne a gonosz. Csak rajtunk múlt, múlik, hogyan és miképpen tudunk ellenállni. Bármennyire is elkeserítőnek látszik jelen helyzetünk, én hiszem, hogy van kiút. Ez pedig nem más, mint maga a művészet – mondta beszédében. A megnyitó után a közönségé lett a terep, hogy szemügyre vegye a profi amatőrök nem ritkán lélegzetelállító alkotásait. A kiállítás november 11-ig tekinthető meg a PMK színháztermének bejárata előtti társalgóban. Tóth Dániel

A Petőfi Művelődési Központban november 5-én 17 órai kezdettel tartja következő foglalkozását a Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub. A rendezvény témája a zöldség és gyümölcs betakarítása, valamint a tartósítás és a lemosó permetezés. Folytatódik a Petőfi Művelődési Központ Őszi Színházi Esték nevű rendezvénysorozata. Ezúttal Heltai Jenő színdarabját, a Tündérlaki lányokat láthatják az érdeklődők, melyet a Zenthe Ferenc Színház ad elő november 6-án, 19 órakor az intézmény színháztermében. Jegyek még kaphatók a Petőfi Művelődési Központ pénztárában. Angol társalgási klubot szervez a Justh Zsigmond Városi Könyvtár november 7-én, 16 órától. A társalgást Balogh Jenifer angoltanár, a Jeducation nyelviskola alapítója tartja, elsősorban olyan érdeklődőket várnak, akik már képesek szóban kommunikálni. A programokról bővebben az oroscafe.hu oldalon olvashatnak.

Két világ egyben Erős mezőnyben Bulgáriai futam Első határon túli versenyükön remekeltek a Candy Dance Crew táncosai. Rendkívül erős mezőnyben kellett helytállniuk a romániai Nagyszalontán.

A képek a két alkotó belső világát jelenítik meg Több mint ötven érdeklődő gyűlt össze a Városházi Galériában tartott kiállításmegnyitón. A délutáni eseményen Lovas Éva és Szénási Józsefné képzőművészek alkotásait tekinthették meg a látogatók. A tárlat az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület (OKKE) és a Nagy Gyula Területi Múzeum szervezésében valósult meg, október 25-én, melynek keretein beül Lovas

Fotó: Rosta Tibor

Évának és Szénási Józsefnének szerveztek közös kiállítást. A képzőművészek autodidakta módon tanulták a technikákat, és idén csatlakoztak az OKKE tagjaihoz. A megnyitón Bodrogi Béla, az OKKE elnökhelyettese mondta el gondolatait, majd F. Varga Mária, az egyesület elnöke mondta el nyitóbeszédét. A kiállításmegnyitót a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanára és növendékei színesítették. Gál Babett

táncosuknak. Tóth Barbara felnőtt korcsoportban – remek versenyzőket maga mögé utasítva – ezüstérmet szerzett. – Az eddigi legerősebb verseny volt, amin részt vettünk. Egyáltalán nem vagyok elkeseredve amiatt, hogy csapatban ezúttal nem állhattunk dobogóra, mert a lányok nagyon ügyesen helytálltak – számolt be a csapat vezetője, Földesi Szandra. Hozzátéve, hasznos tapasztalatokat

Az orosházi hiphoptáncosok a The Game HipHop Dance Competition nevű megmérettetésen vettek részt október 20-án. A román táncosok mellett három magyar egyesület nevezett a nagyszalontai eseményre. A Candy Dance Crew csapatban ugyan lecsúszott a dobogóról, de egyéniben szereztek, már simelyek még került a inkább kemény legjobb munkára ösztönzik háromban véőket. Fotó: Candy Dance Crew gezni egyik Patakfalvi Ádám

Apja nyomdokain lépdel Berta Péter Hosszabb szünet után újabb fejezetével jelentkezett a Rock Klub műsorsorozata, a Zenészportré október 27én. A közönségnek ismét egy dobos mutatkozott be. A Rock Klub nagy sikerű Zenészporté sorozatában Berta Péter dobos lépett színpadra. A zenészt leginkább a csanádapácai Örökség zenekarból ismerhetik a rockkedvelők, de szerepelt már korábban más orosházi bandákban is. A 31 éves fiatalember igen energikus ütős, ezt zenei alapokra történő játékával is bizonyította. A beszélgetésben többször is hangsúlyozta: rendkívül nehéz ma a zene világában sikereket elérni, nagy a kínálat, ezért maga is inkább kedvte-

Az ifjú dobos több zenekarban is játszott már lésből dobol. Teszi mindezt azért, mert imádja. Édesapja is dobos volt, Berta Péter tőle is sokat tanult, amikor alig tízévesen odaült apja Amati dobszerkójához,

Fotó: Rock Klub

és püfölni kezdte a bőröket. Több zenekart is megjárt eddigi pályafutása során, de mindig az Örökséggel adott koncertekre emlékezik vissza a legszívesebben. Manapság

is több helyen játszik, szerepel egy ígéretes Rammstein tribute zenekarban is, mellyel a főváros legjobb koncerthelyeire – többek között az Akváriumba, valamint a Barba Negrába – is eljutottak. Dobolt Angliában egy cirkuszban is, de nem vágyott vissza. Elkövetkezendő tervei között szerepel egy saját zenei anyag összeállítása, valamint egy dobstúdió kialakítása. A fiatal ütőforgatóról Mihály László festőművész készített egy festményt, amelyet a műsor végén Péter dedikált. Az alkotás immár a Rock Klub falán díszeleg. Egy kellemes este, egy kellemes társasággal, ez volt a Zenészportré idei hatodik műsora. Tóth Dániel

Nagy sikerrel zárult az Orosházi Lovas Egyesület kétszemélyes, miniküldöttségének bulgáriai hétvégéje. A sportbarátság elmélyítése mellett versenyt is nyertek.

Augusztusban Orosházán láttuk vendégül a Bolgár Lovas Szövetség küldöttségét, a hétvégén pedig kétszemélyes, minidelegáció utazott Bulgáriába, az Orosházi Lovas Egyesület elnöke Kulik Ferenc

és Szepesi Kitti személyében. A két orosházi a barátság elmélyítésén túl szulkiba is ült. Az ország legnagyobb pályáján, Bankyában rendezett nemzetközi hajtótalálkozón szerb, román és bolgár hajtók versengtek sorsolt helyi lovak segítségével. Neves ügetőket megelőzve Kulik Ferenc megnyerte a futamot, Kitti pedig harmadik helyen ért célba. Csányi József

VÁROSUNK ÚJ LAKÓJA Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

BERTA BENETT MARCELL vagyok, október 3-án születtem, 3610 grammal és 50 cm-rel. Anyukám: Tompos Tünde.


6

SZOLGÁLTATÓK/AKTUÁLIS

2018. OKTÓBER 31.

Felújítana? Szerszámot keres? Új fürdőszobára vágyna? P A CSEMPE KONYHA D

FÜRDŐSZOBA

L

LÁTVÁNYTERVEZÉS Ó SZANITER KÜLTÉRI AL

CSEMPEDISZKONT

BELTÉRI P

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu Nyitva: H-P 7:30-17, Szo. 7:30-12.

Készletről azonnal a legjobb áron. Orosháza, Aradi u. 48. www.drpadlo.hu

Csempecentrum: az álomfürdőszoba valósággá válhat Burkolólapok, csempék, szaniterek, csaptelepek, ragasztók – a Terrakotta Csempecentrum mintegy harminc éve nyújt kimagasló minőségű termékeket az ügyfeleik által megálmodott konyha, fürdőszoba és terasz megvalósításához. Vidákovics Zoltán üzletvezető szerint vásárlóik megelégedettsége a legfontosabb.

sához. Vidákovics Zoltán ajánlása alapján a fugázáshoz a penészesedésgátló Bioblock és vízlepergető DropEffect technológiát használó ULTRACOLOR PLUS fugázót célszerű alkalmazni. A fal és a padló csatlakozásainak kitöltésére a MAPESIL AC rugalmas hézagkitöltőt javasolja.

MINŐSÉGI ÉS KÖLTSÉGHATÉKONY KIVITELEZÉS

November 30-ig valamennyi MAPEI-termék (ragasztók, fugázók, szigetelőanyagok) 15%-os akcióval érhető el Orosházán, a Terrakotta Csempecentrum Veress József utcai üzletében. Hogy az álomból tényleg valóság lehessen, a szaküzlet munkatársai számítógépes látványtervezéssel és szaktanácsadással segítik vásárlóikat a legmegfelelőbb választás meghozatalában. Mint azt Vidákovics Zoltán hangsúlyozta, a döntés nem egyszerű, hiszen rendkívül széles a választék. Egy biztos, a felújítási munka elvégzését és az alapanyagok beszerzését célszerű profi szakemberekre bízni, ebben lehet tökéletes partner a Csempecentrum.

A lakásfelújítás egyik sarkalatos pontja a fürdőszoba. A szakemberek úgy vélik, a régi technikák és eljárások között is találhatóak olyanok, amelyek jó alapot nyújthatnak, ezért nem kell minden elemtől azonnal megszabadulni. Például, ha adott egy hagyományos, habarcspogácsákba rakott 15×15 cm-es csempeburkolatú fürdőszoba metlakival burkolt padlóval, akkor az észszerű tervezés mentén jó kiindulásként szolgálhat. FELÚJÍTÁS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE A falon lévő csempeburkolat és a régi ágyazóhabarcs eltávolítása után érdemes elvé-

MOST ÉRDEMES BELEVÁGNI

gezni a gépészeti munkákat, elektromos vezetékek cseréjét. Ezt követően a MAPEI NIVOPLAN habarcs 2-30 mm rétegvastagságban a falak kiegyenlítését és a hiányok pótlását teszi lehetővé. A metlaki padlóburkolat a helyén maradhat, ugyanis olyan szilárd és sík felületet ad, amelyre alapos tisztítás után felvihető a MAPEGUM WPS, vagyis a vízszigetelő réteg. Épített zuhanyzó beszereléséhez a MAPELASTIC kétkomponensű vízszigetelő anyag a különböző MAPEBAND-tarto-

zékokkal, hajlaterősítő szalagokkal kiegészítve lehet ideális választás. A HOSSZÚ ÉLETTARTAMÚ FÜRDŐSZOBÁÉRT A megfelelő szigetelés létfontosságú a padló teljes egészén, továbbá a falfelület vizet érő részein, így a kád, a zuhanyzó és a mosdó közelében különösképpen. A KERAFLEX S1 ragasztóhabarcs az aljzaton és a falon is kiváló tapadást biztosít a normál és nagy méretű lapok ragasztá-

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Az ország legjobbjai között a „vadnyugatos” ápolók

Autózás Paczuk Ádámért

Újraélesztés, szívbeteg ellátása, elméleti teszt és villámkérdések is szerepeltek azon az országos szakmai versenyen, amin az Orosházi Kórház belgyógyász ápolói remek eredményt értek el.

Adománygyűjtő jótékonysági autós találkozót és jótékonysági autózást szervez a Car Friends Family november 18-án. A rendezvény teljes bevételét Paczuk Ádám családjának ajánlják fel a szervezők.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara „Hivatás és szakmaiság” címmel tartott országos versenyt október 12-én Budapesten. Minden megyét és Budapestet is egy-egy ápolói csapat képviselte, így a 20 induló közt volt a Dér Irén Éva, Hangya-Kerekes Mónika, Lendvainé Dégi Fanni, Mateiné Pintér Julianna ös�szetételű csapat is, akik a májusi megyei szakmai verseny megnyerésével szereztek jogot arra, hogy Békés megyét és az Orosházi Kórházat képviseljék. A hölgyek általában a belgyógyászaton, a 6. emelet nyugati szárnyon dolgoznak, innen jött a csapatnév is: Vadnyugat. A megyei verseny óta sok időt töltöttek felkészüléssel. Az elméleti részt mindenki otthon gyakorolta, míg a gyakorlati elemeket közösen próbálták a kórházban. – Sok segítséget kaptunk a kollégáktól, de ki szeretnénk emelni az intenzív osztályon dolgozó Patakiné Márkus Ágnest, aki sokat gyakorolta velünk a helyes újraélesz-

A képen a Vadnyugat csapata: Hangya-Kerekes Mónika, Mateiné Pintér Julianna, Lendvainé Dégi Fanni, Dér Irén Éva tést, és rengeteg gyakorlati tanácsot adott – mondta elöljáróban Dér Irén Éva. – Teszttel kezdődött a verseny, ami kifejezetten nehéz elméleti kérdéseket tartalmazott. Majd húztunk egy szituációt, ez alapján kellett végrehajtani az újraélesztést egy félautomata defibrillátor segítségével. A gyakorlati feladatban mellkasi panaszos beteget kaptunk. Itt paramétereket, oxigénszaturációt kellett mérni, oxigénterápiát alkalmazni, megfelelő fektetési pózba hozni, majd

EKG-t készíteni. Eközben az egyik zsűritag beszállt mint orvos, neki kellett referálni a beteg állapotáról. Volt még anatómiai felismerés, teszt a kamarával kapcsolatos kérdésekkel, illetve Semmelweis Ignác életéről kaptunk villámkérdéseket, ami nem volt egyszerű – fogalmazott Dér Irén. – Az újraélesztés és a gyakorlati feladat kifejezetten jól sikerült, talán az elméleti részben voltunk némileg lemaradva – tette hozzá Mateiné Pintér Julianna.

Bár a verseny utáni napon azt mondták, elég volt a felkészülésből és versenyzésből, pár nappal később már másként gondolták. – Fárasztó és sok türelmet igényel a családtól, kollégáktól, viszont olyan élményeket ad, ami minden téren előre vitt minket. Rengeteget tanultunk, tapasztaltunk és újabb adag önbizalmat kaptunk, ami a mindennapok nehézségein is könnyebben átsegít bennünket– zárta a beszélgetést Lendvainé Dégi Fanni. OÉ

Együtt könnyebb

Sokan emlékeznek még arra a június végi éjszakára, amikor megtudták, hogy Ádám munkából hazafelé jövet autóbalesetet szenvedett. Nagyon súlyos sérülésekkel került egy budapesti kórház sürgősségi osztályára, ahol egy hónapig lebegett kómában élet és halál között. Jelenleg az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya- és Agysérültek Rehabilitációs Osztályán lábadozik. Felépüléséért folytatott küzdelme rengeteg erőt, kitartást kíván, és sok pénzt emészt fel. A barátok, ismerősök, sportés autós társak nemcsak lélekben, hanem a rendezvén�-

nyel anyagilag is szeretnék támogatni magyar bajnok, Európa-bajnoki ezüstérmes erőemelőnk javulásért vívott harcát. Bíznak abban, hogy segítségük is közrejátszik majd a teljes gyógyulásban, és Ádám minél előbb képes lesz hátrány nélkül folytatni életét. Újra aktív sportoló lehet, és az edzőterem levegője mellett magába lélegezheti másik nagy szerelmét, a benzingőzt. Volán mögé ülhet, hogy velük együtt gurulhasson tovább. A Tudásparkba szervezett rendezvényen részt vesz a Tótkomlósi Autósport Egyesület, illetve Szabó Ágnes erőemelő bajnokunk is. A segíteni szándékozók a helyszínen vásárolhatják meg az 500 forintos tiszteletjegyet, a befolyt ös�szeget teljes egészében Ádám családja kapja. Helyszín: Tudáspark Időpont: 2018. november 18., vasárnap 10 óra

Fotó: Toldi SE

Megérte a kitartó felkészülés

Együtt könnyebb – támogassuk Paczuk Ádám felépülését


7

SPORT

2018. OKTÓBER 31.

Ismét Orosházán döntöttek a bajnoki címekről a magyar erőemelők

ULE-VERESÉG

Erőemelő OB a Táncsicsban

Ebben a hónapban másodszor adtak randevút egymásnak Orosházán a magyar erőemelő sport legjobbjai. A Táncsics gimnázium tornatermében rendezték a hét végén a Férfi és Női, Ifjúsági, Junior, Felnőtt és Masters Erőemelő Országos Bajnokság küzdelmeit.

Az október elején rendezett RAW országos után ismét magyar bajnokság a Táncsicsban, ezúttal azonban már engedélyezett volt a támasztóruha viselése. A 120 fő benevezett emelőből nem mindenki érkezett meg, de így is rangos mezőny kezdte meg szombaton az erőpróbát. A rendező Orosházi Toldi SE öt versenyzőt delegált. Közülük elsőként a két fiatal hölgy, az egyaránt első országos bajnokságán induló Rajos Vivien és Nagy

A nagy súly alatt hajlik a rúd Véró Alex guggolási gyakorlatán Boglárka lépett dobogóra. Vivi junior és ifjúsági kategóriában is első, azaz magyar

Sikeresen szerepeltek Schmidt Jenő és Duszka-Selmeczi Edit tanítványai a gyulai VII. Várfürdő Kupán. Az OÚE versenyzői 4 arany-, 6 ezüst- és 7 bronzérmet szereztek. A 16 sportegyesület közül az Orosháza Úszó Egyesület a 9. helyen végzett. Aranyérmesek: Antal András

közt első, a juniorok mezőnyében második helyet ért. A Toldi első számú női aranye-

Papírforma vendégsiker

Orosházi érmek

Sikeresen szerepeltek úszóink Gyulán

bajnok lett a 72 kilósok közt. A 63 kilóban versenyző Nagy Bogi teljesítménye az ifik

Fotó: Rosta Tibor

sélyese, Lovas Mónika mindhárom guggolás gyakorlatát elrontotta, így érvényes ös�szesített eredmény és érem nélkül maradt. Vasárnap, a férfiak versenyében folytatódott az orosházi pechszéria. Az ugyancsak toronymagas esélyes, Véró Alex is elrontotta guggolás gyakorlatait, így ő is kiesett az összetett versenyből. Szépségtapaszként azért még odatett fekvenyomásban egy 301.5 kilós(!), nem hivatalos új magyar csúcsot. A Masters 3 korcsoportban versenyző orosházi Szarka Antal ezen az OB-n is megmutatta, hogy jelenleg ebben a korosztályban és súlycsoportban nincs jobb nála. 160 kilós guggolás után 135 kgos fekvenyomás, majd 180 kilós felhúzás eredménye ismét magyar bajnoki címet ért. Csányi József

Fotó: egyesület

(50 m hát és pillangó, 200 m gyors), Papp Vivien (50 m mell). Ezüst: Antal András (50 m gyors, 200 m hát), Dávid Olivér (50 m és 100 m mell), Papp Vivien (50 m és 100 m pillangó). Bronz: Antal András (50 m és 100 m mell), Dávid Olivér (50 m és 100 m gyors), Torda György (50 m és 100 m gyors), Papp Vivien (50 m gyors). Betkó Tamás

A csoport harmadik helyét tűzték ki célul az orosházi asztaliteniszezők Hazai pályán léptek asztal elé az orosházi NB I-es asztaliteniszezők. A csoport egyik legerősebb csapata, a Statisztika elvitte a pontokat a Fürdő utcából. Az egységesebb csapat nyert a PET-BAU ASE legutóbbi bajnoki mérkőzésén, amelyen hazai pályán fogadták a Statisztika együt-

tesét. Papírforma eredmény született, hiszen a nagy múltú fővárosi Statisztika az egyik legesélyesebb az NB I-es csoport első helyére. Az orosháziak közül Varga Bernadett, Hudák Dorina és Benkő Anett egyaránt két partit nyert, míg Szabó Mariann egyet. Így alakult ki a 11-7-es vendéggyőzelem múlt pénteken.

Fotó: Takács Csaba

Bogdánffy Csaba szakosztályvezető elmondta, hosszú még a szezon. A célkitűzés, hogy együttese a csoport harmadik helyén végezzen, ebben nagy riválisuk a nyíregyházi gárda lesz. A szakosztályvezető hozzátette, hogy kis szerencsével akár az ezüstérmet is elérhetik az orosházi fiatalok. Patakfalvi Ádám

Eredményesen szerepeltek Pont nélkül maradtak

Már tizenegyedik alkalommal rendezték az egykori kiváló versenyző, edző majd sportvezető tiszteletére a múlt hét végi megmérettetést. Az év utolsó utánpótlás első osztályú ranglistaversenyére három korcsoportban, 41 egyesület – köztük egy román csapat – 415 fiatal asztaliteniszezője nevezett. Az orosháziak közül a legjobb eredményt Hudák Dorina érte el. A PET-BAU ASE versenyzője U13-as korcsoportban felállhatott a dobogó legfelső fokára. Múlt vasárnap serdülőben pedig

Még várat magára az idegenbeli pontszerzés a másodosztályú női kézilabdacsapat számára.

Fotó: Kecskeméti

Hatalmas létszámban vettek részt a múlt hét végén az orosházi Pintér Attila Emlékversenyen. A PETBAU ASE és az Eötvös DPSE asztaliteniszezői sikeresen szerepeltek.

A magyar asztalitenisz élet legjobbjai Orosházán versenyeztek bronzérmet szerzett. Érmei mellett a békéscsabai Serleg Centrum által a legeredményesebb orosházi versenyzőnek felajánlott különdíjat is elnyerte. Serdülő párosban a Varga Bernadett – Balogh Ágnes Kyra második helyen zárt. Az Eötvös DPSE versenyzői is asztalhoz álltak.

A 13 évesek között Babnai Csongor és Olasz Ádám 4-4 pontot, míg Farkas Tamás és Ökrös Zsombor 1-1 pontot szerzett. Serdülő korcsoportban Farkas Dávid remek játékkal a selejtezőből főtáblára jutott. További eredmények az OrosCafén. Patakfalvi Ádám

Nem kezdték jól a találkozót az orosháziak, vendéglátójuk már az elején négygólos előnyre tett szert. Fokozatosan feljavult a védelme és a támadójátéka az OXXO Energy Orosházi NKC játékosainak, ennek köszönhető-

en a félidőben már csak egygólos hátrányuk maradt. A fordulás után tovább tartott a lendület, még a vezetést is megszerezték Vörös Bettináék, majd tízperces orosházi gólcsend következett. Ez megpecsételte sorsukat, végül négygólos, 29-25-ös vereséget szenvedtek. Legközelebb november 10-én Hajdúnánást fogadják Papp László tanítványai az NB I/B-ben. pá

FIGYELEM, RÉGISÉGFELVÁSÁRLÁS! NOVEMBER 9-én (péntek) OROSHÁZÁN, az Amadeus Kávéházban (Győry Vilmos tér 2.) 10–16 óráig

Tört arany: 6100 Ft/g-tól, fazon, antik és briliánssal díszített 9000–22000 Ft/g. Márkás karórák (hibásan is) Patek Philippe, Omega, Rolex, IWC Schaffhausen stb., mindenfajta automata vagy felhúzós is! Neves festmények. Ezüsttárgyak. Herendi porcelán, Zsolnay kerámiák. Régi pénzek: márka, korona, schilling, pengő stb. Ezüst-arany pénzérmék, tallérok, kitüntetések. Szarvasagancs. Borostyán ékszer: 10 000 Ft-tól. Háború előtti képeslapgyűjtemény. Teljes hagyaték. Díjtalan kiszállás. Tel.: 06-70-381-6345

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában az OMTK-ULE 1913 csapata súlyos vereséget szenvedett: Orosházi MTKULE 1913 – Szarvasi FC 0-9 (0-2). Orosháza, 250 néző. Vezette: Mihálik P. Orosháza: Marunák – Kasuba, Harangozó, Szabó N., Lestyán – Rácz A. (Tóth L.), Simon R., Buza (Kovács D.) – Szabó Á. (Kasza), Fehér (Sindel), Kichler. Játékos-edző: Buza Barnabás. Gólszerzők: Sztojka (4), Farkas (2), Viszkok, Zima, Furár. A 83. percben Simon büntetőt hibázott. Buza Barnabás: „Jól kezdtük a mérkőzést, de a meccs elején nem rúgtuk be a helyzeteinket. A gólarány nyilván túlzott, nagyon rossz érzés ez számomra is, el vagyok keseredve. Tudom, hogy jó úton járunk, megyünk tovább!” Az OMTK-ULE 1913 csapata november 3-án 13.30 órakor Kondoroson lép pályára. BT

GYÁSZ Az egykori Orosházi Kinizsi labdarúgója, Szabó Imre 84 éves korában elhunyt. 1934ben született Pusztaföldváron, iskolai tanulmányait a Táncsics gimnáziumban végezte. Az iskola országos bajnokságot nyert labdarúgócsapatában szerepelt. Tagja volt az 1958/1959.évi NB III-as Orosházi Kinizsi bajnokcsapatának, melyben 1967-ig futballozott. Abban az évben Orosháza város sportfelügyelőjének választották. Nevéhez fűződik a városi kispályás focibajnokság elindítása. Megkapta az „Orosháza város labdarúgásáért” emlékplakettet. Később Békéscsabára költözött, a Békés megyei Asztalitenisz Szövetség társadalmi elnökeként tevékenykedett. Szabó Imre Budapesten hunyt el, temetése november 8-án, 11 órakor lesz Bucsán. bt

VÁROSI FOCI Az orosházi városi kispályás labdarúgó-bajnokság újabb fordulójában nem született meglepetés. Eredmények: KAZSZER FC – Barátság-Orosfarm SC 3-3, Liget SC – Gringo Burger FC 6-1, AKG Zrt. – OROS-Linamar 1-9, Linamar FC – Aranyodi A.B Medica 3-8, Kárai Exclusive – Szkaliczki és Társai Kft. 6-2, Piros 7 – Edit Optika-Hungária 9-10. A bajnokságot a Liget SC vezeti az Aranyodi A.B Medica és a Kárai Exclusive előtt. Tabella az oroscafén, további részletek a www.oroshazikispalyas.hu oldalon található. BT

VERESÉG Karcagon maradt alul az Orosházi Sakk Egyesület az NB II-es bajnokság harmadik fordulójában. A vasárnapi mérkőzésen két orosházi sakkozó is gyengébb formában ült asztalok elé, így elmaradt a meglepetés a jóval esélyesebb vendéglátók ellen. Karcagi SE – Orosházi SE 7-5. Győzött: Zalai Mihály (2. t), Bogdány Gábor (4. t), döntetlen: Győri Szabolcs (3. t), Bíró István (5. t), Pásztorcsik János (8.t), Horváth Antal (9. t), Bacsur Imre (11.t), Horváth Dominik (12. t). Legközelebb az orosháziak november 18-án 10 órakor a 4. helyezett Újszász csapatát fogadják itthon a Pacsirta utcai Pártok házában. pá


8

MOZAIK PATIKAÜGYELET

Október 29-től november 4-ig: Szent István Gyógyszertár Orosháza, Szabó D. u. 3. Tel.: (68) 412-752 November 5-től november 11-ig: Aranykehely Gyógyszertár Orosháza, Szőlő krt. 45. Tel: (68) 411-175

ORVOSI ÜGYELET

Rallycross: Kárai Tamás magyar bajnok lett, de nem éri be ennyivel

Cél a világbajnoki dobogó Az orosházi pilóta tizenhárom futamon állt rajthoz járművével az idei szezonban, hatot a nemzetközi színtéren teljesített.

Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

Kárai Tamás évek óta a rallycross szakágban versenyez egy Audi A1 volánja mögött. A versenyautó az úgynevezett második széria, amely elődjéhez hasonlóan szintén hazai műhelyekben épült.

OVTV-MŰSOR

A versenyző autóját ízig-vérig a rallycrossra alakították át: teljesítménye 570 LE, 800 Nm, speciális futóművel és hajtáslánccal bír, a jelenleg legkorszerűbb váltóval, elektronikával és magyar fejlesztésű motorral szerelték fel. – Erre az évre hét magyar bajnoki és hat külföldi rendezvényt terveztünk be, mindegyiken sikerült rajthoz állni. A legfontosabbak az

Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

2018. OKTÓBER 31.

zőnyben kíván elsősorban bizonyítani, fejlődni és minél jobb eredményeket elérni. Úgy véli, kiváló csapat áll mögötte, remek szerelőkkel, szakemberekkel. Tervei szerint 2019-ben is az európai futamsorozatban, valamint egy-két világbajnoki futamon is indul, célja a döntőbe jutás, küzdelem a dobogós helyezésekért.

GONDOS TERVEZŐI MUNKA

Kárai Tamás (j) és Petter Solberg a finálé után Európa-bajnokság versenyei voltak, ezekre teszteltünk a hazai bajnokság futamain. Rendre kipróbáltunk valami újat, amelyet a megtett versenykilométerek, az éles szituációk, a rengeteg tesztkilométer hozott magával. Hiszem, hogy előrébb léptünk és

lépünk már a következő évad felkészülésére koncentrálva is – összegzett Kárai Tamás. A NEMZETKÖZI SIKER ÚTJÁN Az autóversenyzőt boldogsággal tölti el a magyar bajnoki cím megszerzése, habár

Fotó: facebook.com/karaimotorsport

ez az önmagával szemben állított elvárása volt. Az áprilistól októberig tartó hazai bajnoki szezonban a RabócsiRing, KakucsRing, Nyirád és Greinbach (Ausztria) versenypályáin küzdöttek meg a helyezésekért. Kárai Tamás elmondta, a nemzetközi me-

– Bizakodó vagyok e téren, hiszen már idén is voltak olyan részsikerek, amelyek megalapozzák törekvéseimet – tette hozzá az orosházi rallys, akinek első versenye 2000-ben Orosházán, autocrossban volt, később több Európa-bajnoki címet is szerzett. Tamás akaraterejét, kitartását, szorgalmát ismerve a jövő évi rallycrosst érintő elhatározása sikeres vállalkozásnak bizonyulhat. Betkó Tamás

Magyar sikerek birkózásban Október 20-án kezdődött meg a birkózósport idei legjobban várt eseménye, a 2018-as felnőtt világbajnokság, melynek ezúttal Budapest adott otthont. A verseny három kategóriájában több mint 100 ország 900 birkózója mérte össze erejét. A látogatottságra nem lehetett panasza a szervezőknek, az utolsó két napra ráadásul napokkal

korábban elfogytak a jegyek. Az Orosházi Birkózó Egyesület edzői és fiatal versenyzői az október 21-i versenynapra utaztak. A fiatal sportolók a látogatás mellett önkéntes munkával is segítették a lebonyolítást. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub is részt vett az eseményen. Az egyesület beszámolója szerint hatalmas élmény volt, mind a fiatalok, mind szüleik számára testközelből látni a vi-

lág legjobb versenyzőit. A magyar csapat végül egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel zárt, Bácsi Péter, Lőrincz Tamás, Korpási Bálint és Barka Emese állhattak fel a dobogóra, de többen is voltak, akik az ötödik helyen végezve éppen csak lecsúsztak a dobogóról. A magyar válogatott ráadásul emellett a világ második legjobb kötöttfogású csapata lett. Bojtor Zalán

A sportág egyik legendájával, az amerikai Jordan Burrougsszal is találkoztak az OBE fiataljai Fotó: OBE

KUTYASZORÍTÓ Pityut, több napi csavargás után tért be az önkormányzat udvarába, onnan került menhelyünkre. Barátságos, vidám, és nagyon éber kutya. Semmi nem kerüli el a figyelmét, mindent azonnal jelez. Végtelen kedves, nagy szeretetéhséggel, és energiával rendelkezik. Kellemes természetének köszönhetően ideális családi kutya, gyerekekkel kifejezetten gyengéd. Hűséges kutya, értelmes, könnyen taníthatói. Szeret a szabadban,sétálni, szimatolni,felfedezni a környék újdonságait. • 06 (70) 619-2307 – kutyamenhely. •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307. • f acebook.com/kutyamenhely/

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.