2018.11.16/45. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. NOVEMBER 16. • XXIII. ÉVFOLYAM • 45. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

Pályaválasztási vásár

– Utak, lehetőségek Békés megyében

BALESETEK, LOPÁS A Dénes tanító utca és az Avar utca kereszteződésében november 9-én egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy elektromos kerékpárral közlekedő férfinak, aki elesett és könnyebben megsérült. Bolti tolvajokat fogtak november 10-én. Egy nagyéri és egy makói férfi egy orosházi áruházból próbált meg műszaki cikkeket ellopni. Gádoroson november 12én egy ittas gyalogost ütött el egy segédmotoros.

KÖZMEGHALLGATÁS A Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) november 13-án tartott közmeghallgatást és testületi ülést. Simondán Gusztáv elnök sikeresnek értékelte évüket. Beszámolójuk szerint az eltervezett rendezvényeiket megvalósították, emellett tizenhárom Békés megyei roma nemzetiségi önkormányzattal, valamint a Zombai Roma Nemzetiségi Önkormányzattal is együttműködési megállapodást kötöttek. A november 13-i ülésen szó volt költségvetési módosításról, valamint arról, hogy december 6-án Mikulás-ünnepséget rendeznek Szentetornyán. A RNÖ kiemelt rendezvényét, a Nemzetiségek Napját december 18-án tartják. GDB

2

Mindennap az álmaimat élem

5

– Már gyermekként is orvos szeretett volna lenni

– Ellentétes félidők mérkőzésén győzött az Orosháza

A pótszékeken is ültek

8

– Két tanár, egy zenész, egy mérnök

A cél: a tapasztalat továbbadása az új generációnak

Szakmáik mesterei lettek  Mestereket avatott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A frissen mestervizsgázottak mellett bronz-, ezüst- és aranykoszorúval ismerték el azoknak a szakembereknek a munkáját, akik több évtizede dolgoznak, dolgoztak mesterként szakmájukban. A rendezvényen kilencvenen vették át mesterlevelüket. Mellettük tizenöt olyan, már mester, munkáját ismerték el bronz-, ezüst- és aranykoszorúval, akik több évtizede szerezték mesterlevelüket, és szakmájuk kiválóságainak számítanak. Dr. Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kérdésünkre kiemelte: egyre többen jelentkeznek mesterképzésre, a cím megszerzése érték, példa lett. » folytatás a 3. oldalon

Pál-Bányai Brigitta Angéla mesterkozmetikus az ünnepélyes avatáson

Fotó: Pirer Katalin

A kísérlet sikerült  Jubileumi összejövetellel ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját az orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat november 12-én. Az eseményen az alapítók és a meghívottak értékelték az elvégzett munkát.

ELKEZDŐDÖTT Gyanúsítottként hallgatta ki csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség Simonka György országgyűlési képviselőt. Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Kedden Pusztaottlakán, Újkígyóson és a képviselő orosházi irodájában bizonyítási eszközöket, vagyontárgyakat foglaltak le a nyomozók. Simonka György a csütörtöki gyanúsítotti kihallgatásán panasszal élt a gyanúsítás ellen, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és a későbbiekben tesz vallomást – közölte a főügyészség. Simonka György a Facebook-oldalán közölte a feljelentéssel és a gyanúsítással nem ért egyet. Részletes vallomást később tesz, hogy tisztázhassa magát.

7

Első helyen az OFKSE

Abonyi Lajos a jubileumi összejövetelen

Fotó: Kecskeméti Krisztina

A Német Kisebbségi Önkormányzatot 1998. november 12-én választották meg. A testület fő célja az volt, hogy bemutassa és terjessze a ma-

gyarországi németek kultúráját, hagyományait. – Bebizonyítottuk, hogy van itt létjogosultságunk, emellett sikernek értékeljük azt is, hogy a Békés megyei németek – akikre volt némi befolyásunk – vettek részt a legnagyobb arányban az országgyűlési választáson. Ennek eredményeképp Ritter Imre személyében német nemzetiségi képviselő került be a magyar országgyűlésbe – emelte ki Formann István alapító, jelenlegi

második elnök, aki Abonyi Lajossal, Erostyákné Pászti Erzsébettel, Quintz Zsolttal és Wittmann Edittel kezdte a munkát húsz éve. Az eltelt két évtized alatt a német önkormányzat a város kulturális életének szerves részévé vált. Közreműködött például abban, hogy a Táncsics gimnázium DSD nyelvvizsgaközpont lett. Német nyelvi hetet és sváb bált szervez évről évre. Pernyés Edit

Pöttöm Panna  Különleges vendégek lepték meg a Petőfi Művelődési Központ színháztermébe látogató óvodás gyerekcsoportokat november 14-én. A VSG Táncszínház szórakoztatta őket meseszínházi előadásukkal. Szinte hazajár Orosházára a VSG Táncszínház zenés mesejátékaival, ezúttal a Pöttöm Pannát adták elő a Petőfi Művelődési Központban az óvodásoknak. November 14-én

több időpontban is kíváncsi gyerekcsoportokkal telt meg az intézmény színházterme. A színház tagjai nagy örömmel játszottak a gyerekeknek, hiszen mint mondták, ők teljesen másként látják a világot. A gyerekek nagy örömmel fogadták az előadást, gyakorlatilag nem volt olyan jelenet, melyet ne álmélkodva néztek volna végig. Az előadást követően pedig hangos éljenzés és tapsvihar fogadta az előadókat. Bojtor Zalán

Különböző meseszínházi előadásokkal járja az országot a VSG Táncszínház

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Fotó: Kecskeméti Krisztina


2

KÖZÉLET

2018. NOVEMBER 16.

Új jobboldali párt alakult MERT néven

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Fizikai munkakörök: autószerelő, AWI hegesztő, szerszámkészítő, bolti kisegítő, szitanyomó, klímaszerelő, bálaeltoló, magkészítő, öntvénytisztító, anyagmozgató, sori ellenőr, üzemi technológus, bolti eladó (Nagyszénás), pincér, pultos (Csanádapáca), vágó, daraboló, csomagoló, lakatos, köszörűs, gépi forgácsoló, hegesztő, karbantartó géplakatos, karbantartó, garanciális szerelő, üveggyártó, villanyszerelő, síküveg-beépítő, szobafestő, gépkezelő, gépkocsivezető („C” kat.), nehéz földmunkagép-kezelő, betanított pék, élelmiszeripari betanított munkás, építőipari segédmunkás, betanított segédmunkás fémipari tapasztalattal. További képzésekről a járási hivatal foglalkoztatási osztályán lehet érdeklődni. Információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413094

Elűznék az ellenzéket A teljes ellenzék felszámolását és a jobboldal újraszervezését tűzte ki a MERT. Az új jobboldali párt egyik kiemelt helyszíne városunk lesz, ahol komolyabban kampányolnak már az önkormányzati választáson is.

Rubi Gergely, az Új Jobboldal Mozgalom elnöke a Hotel Napsugárban november 10-én jelentette be a MERT indulását. – A mozgalomhoz tartozó hat egyesület létrehozta a MERT nevű pártot. Ez egy mozaikszó: megoldások, egyensúly, rend és tettrekészség. Rendhagyó, hogy egy mozgalom alakít egy pártot. Elsősorban olyan tagjaink vannak, akik úgy döntöttek, hogy továbbra is szeretnének közéleti, politikai tevékenységet folytatni, de már nem hisznek abban a pártpolitikában, amit a Jobbik és szakadárjaik kö-

Rubi Gergely, a MERT – Új Jobboldal Mozgalom elnöke vetnek, és elárulták a nemzeti radikalizmust – fogalmazott az elnök. Kiemelte, legfontosabb feladatuknak tartják a teljes jobb oldal újraszervezését. – Már minden megyében

GYÁSZTERAPEUTA

Fotó: KK

vannak támogatóink, az önkormányzati választásokon is szeretnénk elindulni, de nem az egész országban – hangsúlyozta a pártelnök. Két helyszín kiemelt a mozgalom számára, az egyik Ózd,

a másik pedig Orosháza. A borsodi városban volt Rubi szerint az első alkalom, hogy a Jobbik és a szocialisták, a tagok tudta nélkül, megegyeztek egymással, így lett polgármester Janiczak Dávid. Rubi Gergely ezt árulásnak tartja, hiszen azokkal egyezkedett a Jobbik, akik ellen megalakultak. – A másik helyszín Orosháza lesz, hiszen itt is találtunk olyan személyt, aki alkalmatlan és veszélyes – fogalmazott a mozgalom elnöke. Majd megemlítette, hogy a választások előtti disznófejes akciója miatt a bíróság figyelmeztette. Rubi Gergely elmondta, 2014 és 2018 között az ös�szes ellenzéki képviselőt hazaárulónak tartják, ezért teljes ellenzékcserére törekszenek. Terveik szerint a 2026-os választásokon már kormányzati szerep betöltésére is alkalmasak lesznek. PÁ

Loptak a Mikulás ládájából Mikulás álldogál az orosházi Spar előtt, hogy a jó ügyet szolgálja. Ez a kihelyezett ládika a Békés megyei rászoruló gyermekek számára gyűjt adományokat. A Spar elé kihelyezett gyűjtőládát kedden feltörték, tartalmát kiürítették. A legismertebb közösségi oldal egyik csoportjában megjelent üzenetben, amelyet a szervezők tettek közzé, kiemelték, egy kamera van a Mikulás láda fölött, ami mindent rögzített, így lehetőséget adnak az illetőnek, hogy két napon belül visszaszolgáltassa a gyermekeknek szánt ajándékokat. A feljelentést megtették, a ládán a zárat kicserélték, így továbbra is várják az adományokat. Az Orosházi Rendőrkapitányság az ügyben lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást. GDB

Utak, lehetőségek Békés megyében

Pályaválasztási vásár Fotó : OÉ

Szeretteink vagy munkahelyünk elvesztését is veszteségként éljük meg, és sokan nem tudják feldolgozni ezeket, pedig alapvető feltétele annak, hogy az életben fejlődni tudjunk. Az Orosházi Kórház gyászterapeuta szakembere, Széllné Kovács Ibolya a gyászfeldolgozást támogató csoportos és egyéni segítségnyújtással foglalkozik, hogy elérje az elengedést. Ha hasonló problémákkal küzd, jelentkezzen az Orosházi Kórház gyászfeldolgozására.

Világszerte 1997 óta ünneplik a szociális munka napját

Fotó: BV

Ismét ünnepeltek Idén is a Platán Idősek Otthonában köszöntötték a szociális területen dolgozókat. Még 2009-ben rendezte meg első ünnepség az Egységes Szociális Központ. Mivel a kormány tavaly a szociális munka napját munkaszüneti nappá nyilvánította, így idén az eredetileg november 12-én esedékes jubileumot ezúttal kicsit korábban, november 10én rendezték meg megszokott helyszínükön. Először Bogárné Kiss Ildikó,

az Egységes Szociális Központ igazgatója, majd Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere köszöntötte a szociális területen dolgozókat, kiemelve együttérzésüket és emberséges munkájukat. Az eseménynek a köszöntőbeszédeket követően még nem volt vége, a kötetlen kikapcsolódásról ezúttal a Békéscsabai Jókai Színház művészei gondoskodtak zenés-kabarés produkcióikkal. Ezt követően az év dolgozója címeket és az igazgatói elismeréseket is kiosztották. Bojtor Zalán

Pályaválasztási vásárt tartottak Békéscsabán. A kétnapos rendezvényre több mint háromezer általános és középiskolást vártak. A rendezvényen száz kiállító, oktatási intézmények, Békés megyei cégek mutatkoztak be. – Ez a rendezvény is azt a célt szolgálja, hogy helyben tartsuk a fiatalokat, itt kínáljunk számukra jövőt, fejlődési lehetőséget – emelte ki Dr. Takács Árpád kormánymegbízott, aki Marczinkó Zoltán István munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral nyitotta meg a pályaválasztási vásárt. A kétnapos vásáron 35 középfokú oktatási intézmény, négy felsőoktatási intézmény, 11 szakmai szervezet, három kamara, hat közigazgatási szerv és 41 munkáltató mutatkozott be a fiataloknak. A pályaválasztási vásáron orosházi iskolák és cégek is

A csőszerelés rejtelmeivel is megismerkedhettek a fiatalok képviseltették magukat. Jelen volt a Táncsics Mihály Gimnázium, a Kossuth Lajos Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Kodolányi János Egyetem. Az orosházi érdekeltségű cégek közül a Doherty Hungary Kft. és a Linamar Hungary Zrt. képviseltették magukat. Az orosházi iskolák és cégek standjainál sokan megfordultak, megismerkedve ezzel a városban

folyó képzési és gyakorlati lehetőségekkel. A pályaválasztási vásáron a diákok több szakmával testközelből is megismerkedhettek. Így lehetőségük volt kipróbálni, milyen egy ipari robotot irányítani, hegeszteni vagy éppen ácsmunkát végezni. A megyei oktatási intézményeket és helyi munkaadókat felvonultató vásárt 16 éve rendezik meg Békéscsabán. KA

Ellentétes hangulat alakult ki a Luther utca két végén

A felújítás sem öröm mindenkinek Megkezdődött a sokak által várt és igényelt útfelújítás a Luther utcán. Első lépcsőben csak a Dózsa György utca és Eszperantó utca közötti szakasz burkolata újul meg. Az Eszperantótól az Arany János utcáig tartó szakaszon lakók egy része mellőzöttnek érzi magát emiatt. A másik gond, hogy a felújításhoz érkező kamionok az utca rossz oldalát teszik még inkább tönkre. Bojtor István, mint a terület önkormányzati képviselője, elkísérte stábunkat, hogy mint

mondta, első kézből tájékozódhasson a problémákról. Az alpolgármester elmondta a lakóknak, hogy természetesen mellőzöttségről szó sincs. Kis türelmet kért a lakóktól, és megígérte, hogy a munkálatokat mindenképp folytatják. Jövőre is pályáznak, és siker esetén az Arany János utcáig teljesen megújul a burkolat. – A másik gonddal kapcsolatban a délelőtt folyamán felvettem a kapcsolatot a kivitelezőkkel, és megbeszéltem, hogy a nagy méretű szállító járművek ne az Arany János utca felől közelítsék meg a mun-

Elkezdték felszedni a régi burkolatot

Fotó: Kecskeméti Krisztina

katerületet – tette még hozzá Bojtor István. Az utca másik végén teljesen más a hangulat. Az ott élők örülnek, hogy végre autóval is járható lesz az utca. Külön jó, hogy az eredeti macskaköveket rakják vissza, így a hangulata is megmarad ennek a belvárosi, ugyanakkor mégis csendes helynek. A munkálatok mindenesetre folynak, és reméljük, hogy a most kimaradó egyharmad rész is hamarosan sorra kerül, így mindenki elégedetten tud majd végigmenni Orosháza második legrégebbi utcáján. CSJ


3

KÖZÉLET

2018. NOVEMBER 16.

Határon átnyúló tapasztalatcserén vettek részt a könyvtárosok

Egyre többször sértegetnek

 A Justh Zsigmond Városi Könyvtárban folyó színvonalas és a szolgáltatásba sok esetben új színeket hozó munkát nemcsak országosan ismerik el, de már határainkon túl is híre ment. A könyvtár vajdasági könyvtárosokat látott vendégül.

 Egyre többször sértegetik az intézményben az Orosházi Kórház dolgozóit. Egy szóbeli sértegetés legutóbb könnyű sérüléssel járó tettlegességig fajult, amikor egy nővért bántalmazott egy nő, aki iratokat akart elvinni a kórházból.

Vajdasági látogatók Temerintől Adáig, Szabadkától Topolyáig sorolhatnánk a vajdasági településeket, ahonnan hétfőn egy-egy könyvtáros érkezett Orosházára. Céljuk a városi könyvtár és az ott folyó munka megismerése, a tapasztalatok cseréje. – Az orosházi jó kezdeményezéseket és mindent, amit jól csinálnak, szeretnénk otthon bemutatni. A Kapocs Könyvtári Csoport szervezett ennek érdekében egy egynapos utat, amelyen több település szakemberei vesznek részt. Nagyon remélem, hogy

Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a vajdasági vendégeket a könyvtárban a mai napon sokat tanulhatunk és minden itt látott jó dolgot otthon is hasznosítani tudunk – mondja a tapasztalatcseréről a küldöttség veze-

tője, Hicsik Dóra. A vajdasági delegációt köszönteni eljött a könyvtárba városunk polgármestere, Dávid Zoltán is. A városvezető üdvözölte

Két díj az építőmesternek  Két különdíjjal is jutalmazták a napokban az Iványi Építőmester Kft.-t az Év Homlokzata – érték az építészetben elnevezésű szakmai pályázaton.

A pályázatot kétévente hirdeti meg tervezők és kivitelezők számára a Baumit Kft. – Mi rendszeresen indulunk ezen a pályázaton, idén az Orosházán található Ady Ház és a mezőhegyesi Ménesbirtok épületegyüttesének homlokzatával nevez-

Iványi Orsolya, Dávid Zoltán és Iványi István

Fotó: Bakos Viktória

Fotó: Bakos Viktória

a vendégeket, majd néhány mondatban bemutatta városunkat, és kicsit beszélgetett az érkezett könyvtárosokkal. – Nagy büszkeség és na-

tünk műemlék kategóriában – mondta el Iványi Orsolya, hozzátéve, mindkét munka igazi kihívás volt számukra. Kiemelte, a szakmában jelentős presztízzsel bíró elismerés csapatmunka eredménye, és különösen büszkék arra, hogy a két különdíj még sosem került ugyanahhoz a céghez. Terveik szerint a 2020-as pályázaton is indulnak, a felújításra váró épületet már kiszemelték. Az viszont egyelőre titok, hogy melyiket. Pernyés Edit

Foltos nap és kiállítás Orosházán  Újra foltvarrókkal telik meg a programokban bővelkedő őszi hónapokat nyújtó orosházi művelődési központ, november 17-én ismét megszervezik a közkedvelt Foltos napot és kiállítást. Orosházán több mint húsz éve működik foltvarró csoport, a lelkes tagok kéthetente szerdánként találkoznak a Petőfi Művelődési Központban. A foglalkozásokon újabb mintákat tanulnak egymástól, ellesik az apró trükköket, beszámolnak a foltvarró táborokban látott ötletekről. A kétheti találkozások mellett immár több éve egy közösségi rendezvényt is szervez az Orosházi Foltvarró Egyesület, ahol mintákat cserélnek, be-

A foltvarrás kedvelt és népszerű Orosházán mutatják egymásnak legújabb munkáikat, és jókedvű beszélgetést folytatnak. A nap során vásárlási lehetőség is van, méterárut, apróbb kellékeket lehet beszerezni a közeljövő formagazdag alkotásaihoz.

Fotó: archív, Rosta Tibor

– A minden év novemberében esedékes rendezvényünkre a környező települések foltvarró lányait, asszonyait és természetesen orosházi barátainkat hívtuk meg. Határon túlról, Zen-

táról és Magyarkanizsáról is várunk idén vendégeket – mondta el Végváriné Rehák Gizella, a helyi foltvarró egyesület vezetője, kiemelve, a varrás amellett, hogy hasznos elfoglaltságot és kikapcsolódást nyújt, az alkotás örömével is szolgál. Az Orosházi Foltvarró Egyesület november 17-én, szombaton 9 órától tartja hagyományos rendezvényét, melyet Lajti Tímea, a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője nyit meg. A Foltos nap mellett a tagok egész éves szebbnél szebb munkáiból kiállítás is nyílik a művelődési központ földszintjén, a tárlatot egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők.

Reagált a kórház a felmondásokkal kapcsolatban  A HVG.hu portálon jelent meg egy cikk november 13-án, miszerint több kórházi dolgozó a felmondást fontolgatja az intézményben kialakult financiális problémák miatt. Olaj volt a tűzre, hogy a sürgősségi osztály főorvosa és főnővére októberben felmondtak.

A kialakult helyzettel kapcsolatban az Orosházi Kórház az alábbi közleményt adta ki. „Zavartalan és folyamatos a betegek ellátása az Orosházi Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán (SBO). Az osztályvezető főorvos és főnővér felmondását a kórház főigazgatója elfogadta, a megállapodás szerint az

osztályvezető főorvos kitölti rendes felmondási idejét, így 2018. december 31-ig ellátja feladatát, és a beosztást is elkészíti. A kórház vezetését sem további közalkalmazottak, sem vállalkozó orvosok nem keresték hivatalosan felmondási szándékkal. Célunk, hogy a megüresedő álláshelyeket minél előbb betöltsük.

A pályázatot már kiírtuk, az osztályvezető kiválasztása folyamatban van. Az SBO az elmúlt hónapokban több olyan fejlesztésben is részesült – köztük az általános higiénét javító eszközök beszerzése és betegazonosító rendszer kiépítése –, amelyek révén nőtt a betegbiztonság.”

gyon örülünk, hogy itt vannak, de azonnal hozzá kell tennem, hogy Szabadkán és a vajdasági könyvtárakban is van jó néhány olyan érték, melyet mi látnánk itthon szívesen, úgyhogy valószínűleg viszonozni is fogjuk ezt a mai látogatást. Ma bemutatjuk a könyvtárat, a szolgáltatásokat és néhány olyan adatot, amelyek a kollégák számára érdekes lehet – mondta el Buzai Csaba könyvtárigazgató. A vendégeknek nagyon tetszett, amit láttak, köztük a meglepetésprogram, mely nem volt más, mint egy, a könyvtárban rendszeresen zajló biblioterápiás foglalkozás. Egy tartalmas és kellemes nap után indultak haza a délutáni órákban, azzal az ígérettel, hogy hamarosan ők lehetnek az orosházi könyvtárosok vendéglátói. Csányi József

Mint arról korábban beszámoltunk: az Orosházi Kórházban dolgozó egyik nővér november 2-án nem engedte, hogy iratokat vigyen el egy nő. Ebből alakult ki egy bántalmazással járó konfliktus, melyben a kórházi dolgozó könnyebben megsérült. Az ehhez hasonló esetek ritkák, viszont a szóbeli sértegetések, szóváltások száma megnövekedett az utóbbi időben. A kórházi dolgozók munkájuk végzése során közfeladatot ellátó személynek minősülnek, erről a kórházban tájékoztató táblák is vannak. PÁ

Szakmáik mesterei lettek » folytatás az 1. oldalról

A mesteravatón nemcsak az új, hanem a régi mestereket is köszöntötték, bronz-, ezüstés aranykoszorúval ismerve el több évtizedes munkájukat. Az ünnepségen kozmetikusok, autószerelők, gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelők, kárpitosok, kőművesek, szakácsok és pincérek vették át mesterlevelüket. A rendezvényen több orosházi szakembert is mesterré avattak. Pál-Bányai Brigitta Angéla, aki saját kozmetikai szalonját működteti Orosházán, elmondta: sokan megkeresték, hogy tanulni szeretnének nála, ennek feltétele a mesterlevél megszerzése, ezért vágott bele a képzésbe. – Szeretnék részt venni a szakmai oktatásban, úgy gondolom tudok újat mutatni a kozmetikusnak készülő tanulóknak. Emellett fontosnak tartottam, hogy szakmailag is fejlődjek, előrelépjek – mondta. Az immár mesterkozmeti-

kusnak a munkája a hobbija, számára a vendég elégedettsége a legfontosabb. Tóth István több vendéglátóhelyet is üzemeltet Orosházán, majd hetven alkalmazottal. Szakács, cukrász, felszolgáló és szállodai portás végzettséggel is rendelkezik. A szakács mesterlevél megszerzése után döntött úgy, hogy a pincér mestervizsgát is leteszi. A szakmai fejlődés mellett a mestervizsga megszerzése a tapasztalatok átadásához kellett, hiszen évek óta részt vesz a szakképzésben, több alkalmazottja is nála végezte gyakorlatát. Mint elmondta, kihívást jelentett számára, hogy a szakács szakma után, pincérként is mesterlevelet szerezzen. A régi és új mesterek mellett a szakma ifjú mestereit, valamint azokat a fiatal szakembereket is köszöntötték, akik az EuroSkills Budapest 2018 szakmák Európa-bajnokságán képviselték Békés megyét. KA

Közlemény Orosháza Város Önkormányzat képviselő-testülete 2018. november 29. napján (csütörtök) 9.00 órai kezdettel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 54. §-a alapján közmeghallgatást tart, ahol az érdeklődő állampolgárok közérdekű kérdéseket tehetnek fel, és javaslatokkal élhetnek. A közmeghallgatás helyszíne: Orosházi Polgármesteri Hivatal I. emeleti nagyterem (Orosháza, Szabadság tér 4–6.)

Dávid Zoltán polgármester


4

OROSOKOS/KODOLÁNYI

2018. NOVEMBER 16.

Fontos önnek az autója? Megbízható szakembert keres?

A HABI Kft. már több mint 25 éve a gazdák megbízható partnere

... már több mint 25 éve a gazdák megbízható partnere a motorfelújításban is!

 Az őszi munkálatok befejezése után elérkezik a téli karbantartások időszaka. A meghibásodások elkerülése érdekében ajánlatos munkagépeinken a hűtőfolyadék, illetve szélvédőmosó-folyadék cseréje, elérkezett az idő beszerezni motortakaró ponyvát, ellenőrizni a vízmelegítő állapotát, megvizsgálni az önindítókat. A nélkülözhetetlen fűtésrendszer felkészítését is most kell elvégezni, hiszen fűtött kabinban elviselhetőbb a téli munka is. Az elvetemedett üzemanyag-, illetve vízcsövek, a hibás tömítések, szimeringek, gumigyűrűk cseréje jelentős anyagi veszteséget okozó meghibásodásokat előzhet meg. Balesetveszélyes helyzetek elkerülése érdekében váltson Ön is megbízható LED-technológiára, hiszen a LED-es lámpáink fényereje nagyobb, ellenállóbbak a rezonanciával szemben, kisebb fogyasztásúak, mindemellett többszörös az élettartamuk. Szükséges lehet a motor felújítása, a kuplung, a váltó, a differenciálmű és a véglehajtás

www.habi.hu webar uhaz.habi.hu • facebook.com/habikft www w • webaruhaz.habi.hu karbantartása. Kiemelten fontos a kompressziómérés, hogy meggyőződjünk a motorblokkalkatrészek állapotáról. A kuplungszerkezet felújítása során célszerű nagy teherbírású kerámiás kuplungtárcsát, illetve lamellás kuplungszerkezetet beépíteni. A váltó felújítása során is fektessünk hangsúlyt a sérült alkatrészek minőségi

cseréjére! A munkálatok végén töltsük fel új olajjal a felújított rendszereket! A HABI Kft.-nél célunk, hogy a téli időszakban is minél több gazda munkáját segíthessük megbízható minőségű erő- és munkagépalkatrészeink kínálatával, ezért eredeti gyári és utángyártott MTZ- és más traktoralkatrészek, nyugati erőgép- és

pótkocsialkatrészek, kiegészítő termékek (kenőanyagok, gumik, csapágyak, akkumulátorok, LED-lámpák, stb.) munkagépek, munkagépalkatrészek széles választékával várjuk Önöket országos szaküzlethálózatunkban. Termékeink és szaküzleteink listájáért látogasson el weboldalunkra, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz!

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

Kodolányi: kényelemben, közösségben

Szem előtt a hallgatók igénye  Kényelmesebb, otthonosabb és közösségkovácsoló. Röviden így lehet jellemezni a Kodolányi János Egyetem hallgatói számára kialakított terét. Az új környezetet hallgatói igények alapján készítette el az intézmény. Valaki csocsóval, valaki babzsákfotelben üldögélve vészeli át az előadások közötti szüneteket. Az egyetem kiemelt figyelmet fordít hallgatói kényelmének megteremtésére, ezért is valósult meg az a közösségi tér, ahol a diákok kifújhatják magukat, nyugodt környezetben lazíthatnak az agytornáztató órák között.

Az intézmény központi székhelyigazgatójától megtudtuk, az egyetem arra törekszik, hogy a hallgatók igényeit és vágyait teljes mértékben kielégítsék. – A csocsóasztal és a babzsákfotelek csak egy része annak a berendezésnek, melyekkel a hallgatóink mindennapjait kívánjuk komfortosabbá tenni. Fontosnak tartjuk, hogy minden igényt kielégítsünk, ezért a kismamákra is gondoltunk. Létrehoztunk egy olyan szobát, ahová a gyermekes hallgatók el tudnak vonulni, van gyermekágy, pelenkázó és kis hinta is – nyilatkozta dr. Malatyinszki Szilárd.

A csocsóasztal is egyike volt a hallgatók kérésének

Fotó: Rosta Tibor

A hallgatók örülnek, hogy gondolnak rájuk, és figyelembe veszik igényeiket. Pangert Evelin elsőéves hallgató úgy véli, igazi családias közeg alakult ki az egyetemen. – Mára bebizonyosodott, hogy valóban egyenrangú félként kezelnek minket. Igazi családias hangulat alakult ki, a közösségi tér még közelebb hoz minket egymáshoz – nyilatkozta az egyetem hallgatója. Az igazgató hozzátette, mindent beszereznek, melyre a hallgatók úgy érzik, szükségük van a hétköznapokban. Céljuk, hogy az intézmény falai között, a diákok ne szenvedjenek semmiben hiányt.

Együtt valóra váltjuk – korszerű képzések a jövőért  Turizmus-vendéglátás, kommunikáció- és médiatudomány, esetleg gazdálkodási és menedzsment? Ezek mind olyan képzések, amelyek szerves részét képezik a Kodolányi János Egyetem kínálatának. Az intézményben folyó oktatásnak köszönhetően a hallgatók helyben is megkapják azt a tudást, amihez eddig jelentős távokat kellett legyőzni.

A Kodolányi János Egyetem szem előtt tartja a kor fiataljainak elvárásait, ezért is szerepelnek olyan szakok a kínálatban, amelyek a mai diákok körében közkedveltnek számítanak. Az ország vezető egyetemein szintén megtalálhatóak ezek a képzések, azonban a Kodolányi egy lényeges pluszt tud nyújtani azoknak, akik őket választják. Ez pedig az otthon. A diákok számára ez hatalmas előrelépést

jelent, hiszen nem kell évekig a családtól távol élni ahhoz, hogy minőségi oktatást és versenyképes diplomát kapjanak. Az orosházi székhelyű Kodolányi János Egyetemen a tudás mellett egyfajta családias légkör fogadja a hallgatót. Az innovatív képzési programoknak köszönhetően az egyetem oktatási modellje folyamatosan alkalmazkodik a változó igényekhez. A duális felsőoktatási együttmű-

ködésnek köszönhetően több mint negyven hallgató számára biztosítanak jövedelemszerzési lehetőséget vállalatoknál, önkormányzatoknál és civil szervezeteknél. A fejlett informatikai képzési környezetnek köszönhetően nemcsak a jelen, hanem a jövő oktatási metodikája is jelen van a Kodolányi János Egyetemen. Interaktív kijelzővel, előadót követő kamerával ellátott termekben fo-

lyik az oktatás, az órákat pedig élőben, HD minőségben közvetítik. A 2018/2019-es tanévben felsőfokú szakképzésben gazdálkodási és menedzsment, televíziós műsorkészítő, valamint turizmus-vendéglátás szakokra, alapképzésben emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, kommunikáció- és médiatudomány, közösségszervezés, szociális munka és turizmus-vendéglátás szakokra

A cikkek a Kodolányi János Egyetem támogatásával készültek. Írta, összeállította: Tóth Dániel.

adhattak be jelentkezést a pályaválasztás előtt álló diákok. Szakirányú továbbképzések tekintetében közoktatási vezető és pedagógus, valamint pedagógus szakvizsgára, illetve mentorpedagógus pedagógus szakvizsgára felkészítő távoktatásra jelentkezhettek az érdeklődők. Hamarosan új szakokkal bővül a paletta, így Orosházán is lehetőség lesz agrárinformatikai képzést hallgatni.


5

AKTUÁLIS

2018. NOVEMBER 16.

Már gyermekként is orvos szeretett volna lenni dr. Dimák Sándor

PROGRAMAJÁNLÓ

Mindennap az álmaimat élem

Orosházán született, majd Gyulára sodorta az élet Dimák Sándort. A Medgyesegyházán háziorvosként, Orosházán onkológusként praktizáló doktor nem a mennyiségre, hanem a minőségre helyezi a hangsúlyt.

Mindig is elvarázsolta az orvosi hivatás Dimák Sándort. Gyermekként fogant meg benne a gondolat, hogy gyógyítani szeretne. Míg a többiek űrhajósnak, tűzoltónak, katonának öltöztek farsangon, számára nem volt kérdés, hogy fehér köpenyben egy fonendoszkóppal a nyakában jelenjen meg a maszkabálon. – Általános iskolában, az egykori „hármasban” az osztályfőnököm meg is jegyezte, hogy az osztályban én voltam az egyedüli, aki minden évben azt írtam a fogalmazásba, hogy orvos szeretnék lenni. Már kisgyermekként is csodáltam azt, amikor a doktor felírt egy gyógyszert, vagy meghallgatta a hátamat, és tudta, mi a bajom – mondta Dimák Sándor. A gyermeki álmok lassan

valóssággá váltak. Először beteghordóként helyezkedett el az Orosházi Kórház szülészeti osztályán, ott fél évet töltött el. Elsőre nem, de másodjára már sikerült bekerülnie az eg yetemre. Belgyógyász szeretett volna lenni. A sebészet szóba sem jöhetett, ugyanis kezeit nem érezte elég stabilnak ahhoz, hogy ezen a területen maradéktalanul tudja teljesíteni munkáját.

Először altatóorvosként kezdett dolgozni Gyulán. Kiemelt figyelmet fordít a beteg-orvos kapcsolatra, ezt az altatóorvosi pálya során nem tudta kihasználni. – Mindig arra törekedtem, hogy a beteg el tudja mondani a panaszait, eseten-

ként ki tudja önteni a lelkét. Ez nagyon hiányzott, amikor altatóorvosként dolgoztam. Este elláttam a beteget, és nem is találkoztam vele utána. Az onkológia ebből a szempontból más, itt visszajárnak a betegek. Időt szánok rájuk, hiszen nem a mennyiség, hanem a minőség számít – vázolta. Az emberi kapcsolatok, illetve az, hogy valóban megismeri betegeit, akár a magánéletüket is, egyfajta feltöltődést jelent Dimák Sándor számára. Hetente egyszer Orosházán rendel mint onkológus.

Harmadik nagyelőadására készül a ReDance Hip-Hop Crew. Az Elveszve című darabot november 16-án 19 órától láthatják az érdeklődők a Petőfi Művelődési Központban.

Ilyenkor mindig érzi, hogy hazatér. Munka során is a gyermekkor ismerős arcai veszik közül, ez külön energiával tölti fel. A szerdák nem múlhatnak el úgy, hogy rendelés után a városban élő édesanyját ne látogassa meg. A munkában őt ért behatásokat sosem cipeli haza, megtanulta, hogy jobb bent hagyni ezeket a gondolatokat. Ma már ezt könnyebb megtenni, hiszen a Medgyesegyháza és Gyula között megtett út pont elegendő arra, hogy mindent nyugodtan átgondoljon. A hétköznapokban családján kívül az okoz számára örömet, ha egy beteg gyógyultan távozik tőle. Ennél szebb érzést nem is tud elképzelni. A gyermeki ábrándok, hogy ő is embereket gyógyít, valósággá váltak. Ő már rég az álmait éli mindennap. TD

November 17-én, 9 órai kezdettel nyitja meg Foltos nap nevű rendezvényét a Petőfi Művelődési Központban az Orosházi Foltvarró Egyesület. A rockzene mai helyzetéről szóló zenés beszélgetésre invitálja vendégeit november 17-én, 20 órára az Orosházi Rock Klub. November 19-én, 17 órakor, a Petőfi Művelődési Központban tartja következő foglalkozását a Mohácsy Mátyás Kertbarát Klub. Dr. Blahó János „A fenntartható jövő 2” című előadására várja az érdeklődőket november 21-én 15 órakor a Táncsics Mihály Gimnázium aulájába a Kutató TANÁRaink Csoport. Olvasóköri estet tart november 21-én, 17 órakor gyülekezeti házában az Orosházi Evangélikus Egyházközség. „Önfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban” címmel tart előadást a Petőfi Művelődési Központban november 21-én, 19 órától dr. Buda László.

A programokról bővebben az oroscafe.hu oldalon olvashatnak.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Vihar előtt, vihar után

Idén is korán jött a Mikulás

A közelmúltban, a Sorsfordítás kiállítás megnyitójával együtt mutatták be dr. Horváth József és Horváth József dokumentumkötetét, a Vihar előtt, vihar utánt.

Évek óta szembetűnő látvány, hogy már ősszel megjelennek az üzletek polcain a csokoládémikulások. A korai árusításnak üzleti okai vannak.

– Néhány évvel ezelőtt került a kezünkbe ifj. Györgyi Lajos önéletírása. Ekkor merült fel a gondolat, hogy ezt feldolgozva megjelentessük. Később a Békés Megyei Levéltárban fellelhető, a '48 utáni földfelajánlások, a kuláklisták, a házállamosítások dokumentumai is a látókörünkbe kerültek. Ezek átnézésekor számtalan információ került napvilágra a nagyobb gazdák – kulákok – által elszenvedett meghurcoltatásokról. A földek, tanyák elvételén túl még a közellátás veszélyeztetése címen rendőrségi, bírósági zaklatások,

Néhol már szeptember végén a boltok polcaira kerültek a csokoládémikulások, valamint az egyéb, karácsonyfára aggatható, szintén csokiból készült díszek. Egy boltvezetőtől megtudtuk, több oka is van a korai készletbeszerzésnek. – Sokan inkább korábban kezdik megvenni a Mikulásra szánt csokoládékat. Ma már egyre nagyobb üzlet a csokimikulás. A színes, vidám figurák csalogatják a vásárlókat. Van, aki tesztelésből, van, aki gyermeke unszolására vásárolja meg a csokit – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő üzletvezető. Tóth Dániel

Hiánypótló dokumentumkötetet mutattak be

A könyv egyik szerzője, Horváth József gazdaköri elnök ítéletek. Ugyancsak találkoztunk az Orosházáról kiindult Fehérgárda mozgalom még ki nem adott dokumentumaival – mesél a kezdetekről az egyik szerző, Horváth József gazdaköri elnök. – Dr. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának dékánja

Fotó: RT

vállalta, hogy az első részt, az emlékirat feldolgozásával megírja. A most megjelent kötet hasznos és tanulságos olvasmány azoknak is, akiknek személyes kötődése van ehhez a korszakhoz, és azoknak is, akik csak az iskolában tanultak róla. CSJ

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

KÁTAI MÁRK

vagyok, október 16-án születtem, 3480 grammal és 51 cm-rel. Anyukám: Kátainé Kárai Brigitta.

SRAMKÓ DÁVID ATTILA

vagyok, november 1-én születtem, 3060 grammal és 50 cm-rel. Anyukám: Rürich Erika.

A diákság problémáira figyelve

Fotó: Kecskeméti K.

A Táncsics Mihály Gimnázium diákközgyűlésén vett részt Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán. A jelen lévő gimnazisták észrevételeiket, esetleges kérdéseiket is megosztották a polgármesterrel.

Dávid Zoltán polgármester is előadást tartott a diákoknak

November 14-én tartotta soron következő ülését a Táncsics Mihály Gimnázium iskolai diákparlamentje. Megvitatták többek közt a kilencedikes tanulók számára előrehozott idegen nyelvek és informatika érettségi vizsgák lehetőségét, valamint a heti két osztályfőnöki óra szükségességét. Ezt követően

Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere tartott nekik egy kisebb előadást, ahol kiemelte, fontos, hogy városvezetőként olyan információkat is kapjanak, ami a fiataloktól jön. – Életbe vágó dolognak tartom, hogy a diákság és a fiatalok problémáit is megismerhessük – mondta Dávid Zoltán. Ezután a diákoknak lehetőségük nyílt megosztaniuk észrevételeiket, véleményüket a városban lévő lehetőségekről, elmesélhették, hogy megvan-e minden, ami a szabadidejük eltöltéséhez szükséges. Bojtor Zalán

REGISZTRÁCIÓS JEGYEK IGÉNYELHETŐK A PMK JEGYPÉNZTÁRÁBAN (OROSHÁZA, KOSSUTH L. U. 3.) NYITVATARTÁSI IDŐBEN, VALAMINT A 06 68/411-048-AS TELEFONSZÁMON.


6

HIRDETÉS

2018. NOVEMBER 16.


7

SPORT

2018. NOVEMBER 16.

Ezüstérmes a Spartacus leánycsapata

Ellentétes félidők mérkőzésén győzött az Orosháza

Kaposvár adott otthont a diák leány birkózók csapatbajnokságának, ahol az Orosházi Spartacus fiataljai az előkelő második helyet szerezték meg.

Az NB I/B-s kézilabdabajnokság hetedik fordulójában az orosházi együttes a nemrég edzőváltáson átesett Mizse KC csapatát fogadta. Az Eötvös-csarnok közönsége két ellentétes félidőt láthatott.

Összesen 11 egyesület szállt harcba a Kaposváron a bajnoki címekért. Az Orosházi Spartacus a diákcsapatok közt volt érdekelt, elsőként körmérkőzéseket birkózva kellett helyt állniuk. Ez sikerült is nekik, hiszen rendkívül magabiztos birkózással győzték le a Tatabánya, a Dorog és a Püspökladány csapatát. A bajnoki cím sorsáról ezt követően újabb körmérkőzések döntöttek. A döntő első fordulójában egy rendkívül szoros összecsapáson 17-11 arányú vereséget szenvedtek a későbbi győztes házigazdától. A következő fordulóban azonban sikerült a javítás, a kiskunfélegyháziakat sikerült 19-10-re legyőzniük, így a dobogó második fokára állhattak fel. BZ

ASZTALITENISZ-SIKER

Első helyen az OFKSE Jól kezdtek a hazai srácok, különösen a szélsők villogtak az első öt percben. Talán túlságosan is megnyugodtak az orosházi játékosok a jó kezdés okán, mert a koncentráció alább hagyott, és nagyon sok hibával kezdett játszani a csapat. A mizseiek nyitott, kilépkedős, zavarós védekezése elkezdett működni. Labdákat szereztek, és könnyű gólokat lőttek. A tizedik percre már megfordult a meccs, és a vendégek vezettek. A hazai védekezés nem volt elég feszes, és ebben a periódusban a kapusok sem tették hozzá azt a bizonyos pluszt. A Mizse mehetett előnnyel szünetre. Bár emberhátrányban kezdték a második játékrészt, rögtön

Fotó: Kecskeméti K.

Az OFKSE fiataljai is nagy lendülettel vetették magukat a harcba sikerült egyenlíteni. Támadásban rendre szépen megtalálták a beállókat, melyekből gólok születtek. Jelentősen felkeményedett az orosházi védelem, mögötte pedig Herjeczki kapus sorra mutatta be a bravúrokat. A játékrész közepéhez közeledve úgy tűnt, mintha a

vendégeknél fogyna a gőz. Szépen kezdett nyílni az olló. Előbb négy-, a lefújás előtt tíz perccel pedig már kilenc gólosvolt a hazai előny. A hajrában még egy kicsit tudtak zárkózni a vendégek, de az utolsó percek már hazai szempontból jótékonyan

Fotó Kecskeméti Krisztina

nélkülözték az izgalmakat. Bakó Botond: – Még négy nagyon kemény mérkőzés áll előttünk a bajnokság szünetéig. Fontos, hogy a második félidei jobb játékunkat és ezt a koncentrációt állandósítani tudjuk. OFKSE – Mizse KC: 34-28. Csányi József

Értékes döntetlen Élcsapatban Beatrix

KARATE

Nehéz dolga volt a támadóknak mind a két kapu előtt A hét végén az ONKC az eddigi veretlen Hajdúnánás együttesét fogadta az Eötvös-csarnokban. Két percet kellett várni az első találatra, Berta révén az OXXO Energy Orosházi NKC vezetett. Egészen a hetedik percig egymást váltották a gólok, a 11. percben a Hajdúnánás szerzett kétgólos fórt. Jól védekezett mind a két együttes, felállt fal ellen nehezen jutottak el helyzetig a mezőnyjátékosok. Az orosháziak kapujában Molnár Noémi, Nagy Éva távollétében, kiválóan teljesített, ennek ellenére a szünetben háromgólos hátrányuk volt. A második játékrész Vörös Bettina átlövéseivel kezdődött. Az ONKC balátlövője sor-

Fotó: KK

ra szerezte a gólokat, ennek köszönhetően a 37. percben újra hazai előnyt mutatott az Eötvös-csarnok eredményjelzője. Igazi rangadó hangulat alakult ki a pályán és a lelátón. Kemény védekezést, látványos védéseket és szépségdíjas gólokat is láthattak a nézők. A hajrára tovább fokozódtak az izgalmak. A Hajdúnánás ismét kiegyenlített, ahogy az utolsó percben is. Az utolsó támadást a hazaiak vezették, de kapura lövés nélkül zárult az akció. Papp László: – Az egész mérkőzést nézve igazságos a döntetlen, de a második félidei játékunkkal meg kellett volna nyernünk a találkozót. OXXO Energy Orosházi NKC – Hajdúnánás SK 23-23. Patakfalvi Ádám

Fotó: egyesület

Az orosházi születésű Molnár Beatrix nemzetközi mérkőzésen is bizonyított. A Dunaújvárosi Kohász NB I-es kézilabdacsapatának játékosa révbe ért. A fiatal kézis az általános iskolai tanulmányait a Vörösmarty Mihály iskolában végezte. A középiskolát a Táncsics Mihály Gimnáziumban kezdte el biológia tagozaton, de már azt Dunaújvárosban, a Rudas közgazdasági és szakközépiskola marketing tagozatán fejezte be. A kézilabdával másodikos korában, 2004-ben ismerkedett meg, Gyarmati Nóra iskolai bemutatójának köszönhetően. Molnár Beatrix jó érzéssel emlékszik vissza a kezdeti szivacskézilabdás foglalkozásokra, valamint egykori edzőire, Tatai Tamásra, Varsandán Józsefre, Pásztor Istvánra, Marton Richárdra. Beatrix hosszú évek alázatos munkáját követően elérkezett a mérföldkövet jelentő állomáshoz. – A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 2012ben toborzót hirdetett, amelyre a csapattársammal és barátnőmmel, Ulmann Bernadettel mentem el, és 2013 nyarán már Dunaújvárosban kezdtük el

Molnár Beatrix (j) már a nemzetközi színtéren is bemutatkozott az alapozást az NB I junior korosztályában Horváth Tibor keze alatt. Akkor még ifjúsági korú játékos voltam, és Rapatyi Tamás csapatában játszottam, míg 2015 nyarán új edzővel, György Lászlóval (aki a mai napig is az edzőm) indult neki csapatunk az első osztályos junior bajnokság mellett az NB I/B nyugati pontvadászatának. Ebben a szezonban remek teljesítményt sikerült összehoznunk – mondta el az orosházi kézilabdás, kiemelve, 2016-ban góllal debütált a felnőtt élvonalban, újvárosi színekben.

A közelmúltban csapata az EHF Kupában a svájci Spono Eagles vendégeként lépett pályára, és 35-21-es győzelmet aratott. Molnár Beatrix hangsúlyozta, mindig a legjobb teljesítményre törekszik, bárhol is szerepeljen a továbbiakban. Később edzősködni is szeretne, de jelenleg a sok tréning mellett nem fér bele egy csapat vezetése. Tervei között szerepel, hogy valamilyen szakmát tanuljon, vagy felsőfokú tanulmányt folytasson. Betkó Tamás

Kötelező győzelem A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában: OMTK-Rákóczi – Dombegyház NSE 2-0 (0-0). Orosháza, ULE-Sportcentrum, 70 néző. Vezette: Nagy Z. Rákóczi: Marunák – Pelle, Harmati, Fejes, Kiss G. – Kolozsvári Cs. (Varga P.), Szemenyei ( Jónás J.), Dudás (Ivanics), Jámborcsik (Sindel) – Tóth L., Mazán

(Gál Sz.). Edző: Elekes Károly. Kiegyenlített első félidő után a 70. percben góllá érett a hazaiak mezőnyfölénye. Jónás bal oldali lapos beadását Tóth L. 16 méterről helyezte a kapu bal oldalába, 1-0. A 79. percben Tóth közeli lövését még mentették a védők, de a kipattanót Jónás J. közelről a hálóba vágta, 2-0.

Buza Barnabás szakmai vezető: „Nagyon nehezen indult a mérkőzés. Az első félidőben mindkét félnek volt néhány lehetősége a gólszerzésre. A második játékrészben a cserék hatására gólokra tudtuk váltani mezőnyfölényünket.” Az OMTK-Rákóczi november 17-én, 13 órakor Kaszaperen lép pályára. Betkó Tamás

A Rákóczi (p) mezőnyfölénye góllá érett

Sikerrel zárta az orosházi Eötvös DPSE asztalitenisz-csapata legutóbbi bajnokiját. Az orosházi egyesület a Kecskeméti Spartacushoz látogatott, ahol a kezdő, páros mérkőzéseket követően 1-1-et mutatott az eredményjelző. Ezt követően azonban az orosházi asztaliteniszezők vették át a kezdeményezést, előbb 4-2-re, majd 7-5-re húztak el ellenfelüktől. Nagy Bence és Farkas Dávid is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a párosban lejátszott mérkőzésüket követően egyénileg is három-három győzelemmel járultak hozzá a kedvező eredmény kialakulásához. A maradék három pont megszerzését Szenes Iván két, míg Schneider György egy győzelemmel biztosította be, az Eötvös DPSE így nagy fizikai csatában 10-8-ra legyőzte a Kecskeméti Spartacus gárdáját az NB III bajnokság dél-alföldi régiójában. Győzelmüknek köszönhetően az Eötvös DPSE asztaliteniszezőinek sikerült megerősíteniük a forduló előtt is elfoglalt hetedik helyüket a bajnokságban.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Sikeresen szerepeltek az orosházi Küzdő és Szabadidősport Egyesület versenyzői a budapesti V. Hinomoto-IBK Kupa elnevezésű nemzetközi nyílt kyokushin karatebajnokságon. A csapat három versenyzője négy éremmel tért haza. Formagyakorlatban Tóth Vendel bronzérmet szerzett, küzdelemben Molnár-Farkas Noel ifjúsági korcsoport -55 kg-ban az előkelő második helyet szerezte meg. Az egyesület felnőtt versenyzője, Vacsi Imre formagyakorlatban ezüstérmet, küzdelemben bronzérmet szerzett. Felkészítők: Fazekas Árpád sensei 3. dan és Németh László senpai 1. dan. bt

VÁROSI FOCI A városi kispályás labdarúgóbajnokság eredményei: Piros 7 – Montana 2-9, Telepi Ászok – Piros7 3-6, Boca Juniors – Szkaliczki és Társai Kft. 3-8, Aranyodi A.B. Medica – AKG Zrt. 8-2, Edit Optika-Hungária – KAZSZER FC 7-3, Szkaliczki és Társai Kft. – Montana 0-4, OROS-Linamar – Telepi Ászok 5-5, AKG Zrt. – Gringo Burger FC 3-3, OROSLinamar – Boca Juniors 10-2. A bajnokságot az Aranyodi A. B. Medica vezeti az Edit Optika-Hungária és a Kárai előtt. A tabella elérhető az oroscafén és a www.oroshazikispalyas.hu oldalon. bt

MEGYE I. A megyei I. o. labdarúgóbajnokságban: OMTK-ULE 1913 – Körösladány 0-2 (0-1). Orosháza, 150 néző. V.: Mezei. Orosháza: Tóth K. – Varga P., Kasuba, Szabó N., Lestyán (Mazán) – Rácz A. (Szabó Á.), Harangozó, Simon R. (Pardi) – Kasza (Kolozsvári J.), Sindel, Kichler. Edző: Buza Barnabás. Gólszerző: Laksteter (2). Buza Barnabás: „Egész mérkőzésen jól játszottunk, három kapufát rúgtunk. A játékban ma is léptünk előre.” Az ULE november 17-én, 13 órakor Mezőhegyesen lép pályára. Bt


8

MOZAIK

2018. NOVEMBER 16.

Két tanár, egy zenész, egy mérnök – Alma a fájától... a Tompa családdal

November 12-től november 18-ig: Csiki Patika Gyógyszertár Orosháza, Tas u. 21. Tel.: (68) 512-720 November 19-től november 25-ig: Csillag Patika Gyógyszertár Orosháza, Széchényi tér 1. Tel.: (68) 411-183

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin november 16-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés november 17-én, szombaton 15:30-tól és november 18án, vasárnap 11:30-tól.

Fotó: Kecskeméti K.

ADOMÁNYOKAT VÁR A SZIKHÁT KUTYAMENHELY

Az orosházi és térségbeli állatbarátokhoz fordul a Szikhát kutyamenhelyet működtető Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület. Kutyaházakra, plédekre, takarókra lenne szükség, hogy a téli hónapokban is minél hatékonyabb gondoskodást tudjanak nyújtani a szerető gazdára váró ebeknek. Manó, Tini, Uborka, Gizi, Lukács, Janó, Szergej… Mintegy kétszáz nevet sorolhatnánk fel, de talán mire a végére érnénk, lenne egy újabb a listán, hiszen folyamatos munkában vannak az Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület önkéntesei. A Dózsa György út végén található Szikhát kutyamenhelyen igyekeznek a lehetőségeikhez mért legjobb körülményeket biztosítani a ma még otthontalan, gazdára váró kutyáknak, és ahogy minden területen, itt is vannak gördülékenyebb és nehezebb napok is. A hideg idő beálltával utóbbiak száma megnő, hiszen a havazás, a kemény mínuszok még komolyabb ellátást követelnek meg. – Kutyáink házait sem kíméli az idő, és természetesen menhelyünk lakói sem, így szépen lassan elhasználódnak, tönkremennek. Bár igyekszünk őket javítgatni, foltozgatni, de valamelyikkel már sajnos nem lehet mit kezdeni, ezért nagy szükségünk lenne kutyaházakra. Ha valakinek van otthon olyan, amit fel tud ajánlani számunkra, és még használható, azt nagyon megköszönnénk. A szállítását helyben meg tudjuk oldani – emeli ki Pusztai Ilona telephelyvezető. Megtudtuk, a kutyaházak mellett szívesen fogadnak palát, és lepedőket, pokrócokat is minden men�nyiségben, hogy a lehetőségekhez mérten a legfelkészültebben vágjanak neki a téli heteknek, hónapoknak. A felajánlásokat az Orosházi Állatvédők – Szikhát kutyamenhely Facebook-oldalon üzenetben, vagy a 06-70/619-2305-ös telefonszámon várják, és köszönik valamennyi menhelyi lakó nevében is.

A pótszékeken is ültek Telt ház fogadta az idén öt éves műsorsorozat új almafáit, azaz Tompa Lajost és Tompáné Barabás Editet, valamint almáikat, Tompa Csabát, alias MilliChabet és Tompa Mátét november 9-én. A beszélgetés ezúttal is számos emléket és érzelmek egész sorát hozta felszínre.

Az est első almafája, Tompa Lajos, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanára, akinek gyökerei egészen a kardoskúti tanyavilágig nyúlnak. – Szeretetben, egymás iránti tiszteletben, tisztességes munkával keresve a kenyeret éltünk ott. Ezt igyekszem követni én is – mondta el Deák György kérdésére. A folytatásban egyebek mellett beszéltek a Gonda Géza vezette ifjúsági házról, amely meghatározó szerepet töltött be a fiatal Tompa Lajos életében.

Fotó: Kecskeméti K.

PATIKAÜGYELET

Az est almafái: Tompa Lajos és Tompáné Barabás Edit, és fiaik: Tompa Csaba és Tompa Máté, valamint Deák György műsorvezető Fotók segítségével idézték fel a mozgalmas időszakot, majd kezdetét vette a meglepetések sora. – Eljönnek az egykori klubtagok, hogy köszöntsék a főszereplőt. A záróprodukcióban egy osztály ad elő egy dalt, amelyen minden bizon�nyal elérzékenyülnek majd almafáink. Ahogyan valószínű-

leg akkor is, amikor az LGT egyik frontembere, Karácsony János direkt nekik énekel – osztotta meg a műsor előtt Deák Görgy. Nem tévedett, valóban bepárásodtak a tekintetek, Tompáné Barabás Edité is, aki az est másik almafájaként ült asztalhoz. A mezőhegyesi származású

pedagógust két tanár életre szóló példája ösztönözte, hogy kis kitérőt követően tanítóképzőt végezzen. Mesélt a pályakezdésről, aztán arról is, mi fogta meg férjében. – Már a nevetésére felfigyeltem, kedves volt az arca is, de amikor először megfogta a kezem, az volt a döntő momen-

tum – idézte fel mosolyogva. Az idő őket igazolta. 1985ben világra jött első fiuk Csaba, másfél évvel később pedig megszületett Máté. Mindketten asztalhoz ültek a vendégszékekben, de érkeztek volt és jelenlegi tanítványok, egykori kollégák is a két almafához. Pernyés Edit

Bál a gyermekekért

Nagy sikere volt a keringőnek idén is

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Több mint kétszázan gyűltek össze a Székács József evangélikus iskola dísztermében november 10-én. A Márton-bálon befolyt ös�szeget idén is jótékony célra fordítják. Az evangélikus iskola szülői közössége rendezte az ünnepséget. A programot az intézmény diákjainak produkciói színesítették. A jótékonysági Márton-bálon befolyt összeggel idén is a hátrányos helyzetű diákoknakat segítenek. Gál Babett

Zalai György Jánosné november 9-én ünnepelte 90. születésnapját. A városvezetés nevében Sára Csaba önkormányzati Fotó: Bakos Viktória képviselő köszöntötte.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.