2018.12.14/49. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2018. DECEMBER 14. • XXIII. ÉVFOLYAM • 49. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

AGRÁRINFÓ Együtt várták az ünnepet

2

– Kiskarácsony, nagycsalád plusz a Mikulás

IDŐPONTRA HÍVHATJUK Előre egyeztetett időpontfoglalással lehet igényelni az ingyenes kéményseprőipari sormunkát a jövő évtől a családi házakban élőknek. Január elsejétől előre egyeztetett időpontokra kérhetik a kéményseprést és az ellenőrzési munkákat a családi házban (egylakásos ingatlanban, ahova nincs bejelentve vállalkozás vagy telephely) élők. A szolgáltatás igénylése ugyan nem kötelező, de a biztonság érdekében javasolt. A Békés Megyei Kéményseprő Ellátási Csoport tájékoztatója szerint az ingyenes kéményseprőipari sormunka igénylése időpontfoglalással történik. BZ

A REMÉNY LÁNGJA

Advent második vasárnapján a főtéren újabb gyertyaláng lobbant fel Orosháza adventi koszorúján. Az estét a Székács József evangélikus iskola diákjai nyitották. Előadásuk után Nagy Róbert, a Székács iskola igazgatója és Szigethy Szilárd iskolalelkész közösen mondták el ünnepi gondolataikat, majd a kiérkezők kézről kézre adva juttatták el a fáklyát a hatalmas adventi koszorúig. A programot Péter Szabó Szilva Akusztik koncertje zárta. A harmadik gyertya december 16-án lobban fel. Beszédet mond Iványi László esperesplános, majd az Eötvös iskola tanulóinak műsorát láthatják, ezt követően Majsai Gábor lép majd színpadra. GB

Négy pont előnyben az OFKSE

7

– Nyugodtabban várhatják a tavaszi folytatást

9-12

– December havi mezőgazdasági összeállítás

Mai lapszámunk ajándék naptárral jelenik meg

Négyoldalú együttműködési megállapodást írtak alá

Fókuszban a tehetség  A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában írtak alá ünnepélyes keretek közt együttműködési megállapodást, melynek célja a tehetséggondozás, valamint, hogy segítsék a diákok sikeres pályaválasztását.

Négyoldalú együttműködési megállapodás aláírásának helyszíne volt december 13-án a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatala. Az eseményen az intézmény nevében prof. dr. Rovó László rektor és dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja vett részt. Orosházáról a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, dr. Blahó János és Dávid Zoltán, a város polgármestere érkeztek Szegedre az aláírásra. A negyedik intézményt, a Békéscsabai Tankerületi Központot Fésűné Bálint Gizella kabinetvezető képviselte.

Fésűné Bálint Gizella, dr. Blahó János, Dávid Zoltán, prof. dr. Rovó László, dr. Fendler Judit Elsőként Rovó László köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte: a szegedi egyetem meghatározó a hazai felsőok-

tatásban, komoly munkát végeznek, hogy jó legyen a nemzetközi elismertsége és a beiskolázottsága. Fontos

feladatuk, hogy a Magyarországon született és felnövő fiatalok továbbképzését, társadalomba való integrálását

Fotó: Bakos Viktória

továbbvigye. A rektortól Blahó János vette át a szót, aki részletesen ismertette a célokat. » folytatás a 3. oldalon

Megújul a nővérszálló  Nyolc és fél milliárd forintot fordítanak az ország nővérszállóira, köztük az Orosházi Nővérszálló lakásai is megújulnak. Az orosházi az egyetlen városi kórház, ahol ilyen beruházás valósul meg. Négy helyszínen – Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Nyíregyházán – új nővérszálló épül. További 12 helyszínen – köztük Oros-

házán – pedig a meglévőket újítják fel, bővítik, korszerűsítik. A beruházások várhatóan 2020-ban fejeződnek be. Ennek a részleteiről beszélt dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház igazgatója a december 13-ai sajtótájékoztatón. – Nagy büszkeség számunkra, hogy a 13 megyei intézmény – köztük a Békés Megyei Központi Kórház – mellett egyetlen városi kórházat érint a beruházás, ez pedig

az orosházi – fogalmazott Duray Gergő. A tájékoztatón elhangzott, hogy a cél barátságos, családbarát lakókörnyezet létrehozása, ezáltal szakdolgozók megtartása. Kiderült az is, hogy az ötszintes épület mind a negyven szobáját felújítják. A projekt során új bútorokat szereznek be, felújítják a vizesblokkokat, és a helyiségek festését is elvégzik majd. Patakfalvi

Dr. Duray Gergő a felújításra váró nővérszállóban

Ambiciózus tervek

GASZTRO KUPA A Kossuth iskola két szakács és két felszolgáló tanonca vett részt az idei Illésy Gasztro Kupán Kisújszálláson december 8-án. Verók Zsanett, Pintér Ákos szakács tanulók meleg konyhás élő munka kategóriában indultak. Berta Dávid és Sarkadi Pál felszolgáló tanoncok díszterítést készítettek. Verók Zsanett ezüstérmet, Pintér Ákos bronzérmet, Berta Dávid és Sarkadi Pál bronzérmet kaptak a versenyen. TD

Orosházi Agrárinfó

 Tulajdonost cserélt Orosháza gazdasági életének egyik legjelentősebb szereplője, az Alföldi Kohászati és Gépipari Zrt. (AKG). A nemrégiben lebonyolított adásvétel eredményeként növekedhet a cég exportja, de a tervek között szerepel a beszállítói kör fejlesztése is.

Viktor László szerint az AKG lehet energiatermelési és -tárolási projektjeik gépipari beszállítója

Fotó: Rosta Tibor

A budapesti székhelyű SPS Trading Kft.-nek fő profilja az energiakereskedelem, amelyen

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

belül kiemelt figyelmet fordítanak az értékteremtésre és az értékmegőrzésre. Tulajdonosai, Harmati György, Viktor László és Farkas Gábor is főként ezen a területen tevékenykedtek, több úttörő fejlesztést megvalósítva. – Hasonló technológiai fejlesztésben gondolkodunk a szennyvíztisztítás területén is, ennek, valamint korábbi energiaipari projektjeinknek kapcsán merült fel, hogy gépipari beszállítót keressünk. Így jutottunk az AKG-hoz, amely

Fotó: Rosta Tibor

megfelelt az elképzeléseinknek, ráadásul megvásárolható volt – mondta el Viktor László. Hozzátette, jelenlegi eredményei alapján nem mutatkozott vonzó célpontnak az AKG, ők azonban látják benne a lehetőséget. – Ambiciózus terveink vannak, és bízunk benne, hogy a régió munkaerőpiaca is alátámasztja majd ezeket, ugyanis az egyik legnagyobb kihívást éppen a szakemberhiány jelenti – fejtette ki Harmati György. GDB


2

KÖZÉLET ELLENŐRZÉS

Karácsony előtt fokozottan ellenőrzik a szakhatóságok a vendéglátóhelyeket és a karácsonyi vásárok árusait. A szakhatóságok elsősorban az élelmiszer-biztonságra vonatkozó szabályok betartását, a higiénét és a vásárlók kiszolgálását ellenőrzik az éttermekben és a karácsonyi vásárokban, erről dr. Takács Árpád kormánymegbízott beszélt sajtótájékoztatóján. A kormánymegbízott elmondta: pozitív, hogy az eddigi ellenőrzések során csak kisebb szabálytalanságokat tapasztaltak.

MUNKA A járási hivatal foglalkoztatási osztályának illetékességi területén érvényes állás- és képzési ajánlatokat mutatjuk, a munkavégzés helyét külön is jelöljük, ha az nem Orosháza. Szellemi munkakörök: médiamunkatárs, adminisztrátor, SQE-mérnök, minőségirányítási mérnök, vevői kapcsolattartó Fizikai munkakörök: lakatos, targoncavezető, anyagmozgató, hentes és mészáros, temetkezési dolgozó, pékségben járatos munkatárs, minőségellenőr, szakács, autószerelő, AWI hegesztő, szerszámkészítő, klímaszerelő, bálaeltoló, magkészítő, öntvénytisztító, öntvényköszörűs, anyagmozgató, bolti eladó, vágó, daraboló, csomagoló, lakatos, köszörűs, gépi forgácsoló, hegesztő, karbantartó géplakatos, karbantartó, garanciális szerelő, villanyszerelő, szobafestő, gépkezelő, élelmiszeripari betanított munkás, építőipari segédmunkás, betanított segédmunkás fémipari tapasztalattal, állattenyésztő (Csanádapáca, akár ottlakással is) Képzések: 2019-ben induló képzéseinkről érdeklődjön osztályunkon! További képzésekről a járási hivatal foglalkoztatási osztályán lehet érdeklődni. Információ: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3., tel.: (68) 413-094

2018. DECEMBER 14.

Kiskarácsony, nagycsalád plusz a Mikulás

Együtt várták az ünnepet Idén is együtt várták a Mikulást az orosházi nagycsaládos egyesület tagjai. A református iskola ebédlőjében csaknem kétszáz család gyűlt össze december 8-án, hogy közösen készüljenek fel a nagyszakállú érkezésére, és a karácsonyra.

A megszokottól eltérő módon népesült be szombat délután az ebédlő: nemcsak gyerekek, hanem az őket kísérő szülők is helyet kaptak az asztalok mellett. Az érkezőket egyebek között kézműves játszóház, könyvválogatási lehetőség, uzsonna és tea várta. – Volt egy szegedi Miniszínházas előadásunk Erre járt a Télapó címmel, jelenleg pedig bűvészműsor zajlik, ami újdonság az eddigi évekhez képest. Úgy gondol-

Indul a Mikulás-vonat a nagycsaládosok rendezvényén tuk, most elvarázsoljuk egy kicsit a gyerekeket – mondta el Benedek Szilvia, a Nagycsaládos Egyesület Oroshá-

za vezetője ottjártunkkor. Adományban sem szerénykedett a rendezvény, három családnak azonban nem csak

Fotó: Kecskeméti Krisztina

a Mikulás hozott ajándékot. – Szeretek adakozni, ezért úgy gondoltam, hogy felajánlom a nagycsaládosoknak,

hogy gyűjtök nekik. Az általam megkeresett vállalkozók örömmel álltak mellém, mindannyian első szóra adtak – árulta el Pabar Lajosné, aki szintén vállalkozó. – Kaptunk tartós élelmiszert, például lisztet, cukrot, tésztát, rizst, de ruhákat, játékokat, sőt még ágyneműt is – sorolta. Ezeket az összejövetel keretében átadták a leginkább rászorulóknak. Így a Magyar szülőknek, akik hat gyermeket nevelnek, úgyhogy örömmel fogadták a csomagot. – Jó, hogy ennyi segítőkész ember van, akik szívükön viselték a sorsunkat még idegenekként is – fogalmazott az édesapa, Magyar Zsolt János. – Ennyi mindent biztosan nem tudtunk volna beszerezni, boldogabb lesz így a karácsonyunk – tette hozzá. PE

Műholdas technológia és támogatások

A nyolcadikosok tájékozódtak

A gazdákat érintő fontos kérdésekről, témákról egyeztettek az Orosháza és Térsége Gazdakör fórumán. Többek között az aktuális támogatási és pályázati helyzetről és gazdálkodási módszerekről is tájékozódtak.

Kíváncsi nyolcadik osztályosok érkeztek december 5-én a Táncsics Mihály Gimnáziumba, hogy az intézmény nyílt napján tájékozódhassanak továbbtanulási lehetőségeikről. A tájékoztató előadásokat követően érdeklődésüknek megfelelően tanórák látogatására is lehetőségük volt.

Fontos témák a fórumon

A téli időszakban már rendszeres, hogy a térség gazdáit fórumra hívják, őket érintő hasznos információkról, lehetőségekről tájékozódhassanak. Az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, Horváth József szerint fontos, hogy minél többen részt vegyenek hasonló rendezvényeken. A Pártok Házában tartott fórumon elhangzott, hogy a levéltrágyázás segítségével átlagosan 10-15 százalékos terménynövekedés is elérhető. Szó volt a precíziós gazdálkodásról is, de a rendezvény kiemelt té-

A legmodernebb technológiákról is szó esett mája a pályázati lehetőségeken túl a 2020 utáni agrártámogatás volt. Horváth József elmondta, hogy a következő évek egyik legfontosabb kérdése, a gazdák miként jutnak az uniós forrásokhoz a jelenlegi ciklus után. Megtudtuk, hogy az ország egyik kiemelt feladata a terménykibocsátási képessé-

Fotó: Pirer Katalin

gének növelése. Ehhez elengedhetetlen az öntözés, ami térségünkben is kiemelt jelentőségű. Ennek érdekében a kormányzat a következő tíz évben a vízgazdálkodás fejlesztésére különös figyelmet szán, amire jelen pillanatban már 17 milliárd forintot határolt el. pá

Mi lesz veled, Táncsics? Felmerült, hogy a jövőben az evangélikus egyház fenntartása alá kerülne a Táncsics gimnázium. A Békéscsabai Tankerületi Központ részére semmilyen megkeresés nem érkezett. Az Orosházi Evangélikus Egyházközség venné át a Táncsics gimnázium fenntartói szerepkörét, ezt Ördög Endre, igazgatólelkész is megerősítette. Belső fórumaikon több szempontot figyelembe véve tárgyalt az orosházi presbitérium erről a lehetőségről. Az igazgatólelkész kijelentette, anyagi előnyökre, hatalmi pozíciókra nem törekszenek. – Ha a nagyobb felelősséget a pedagógusok, a diákság, az érintett családok összehangolt, közösen kimunkált jövőépítését előnynek tekintjük, akkor ezek azok. Sikeresen végzett feladatainkkal identitásunk,

Ismét a továbbtanulási lehetőségeik iránt érdeklődő nyolcadik osztályos tanulókkal és szüleikkel telt meg a Táncsics Mihály Gimnázium aulája. December 5-én újból nyílt napnak adott otthont az intézmény. Először a gimnázium igazgatója, dr. Blahó János köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, a töprengés napjai jönnek el számukra, de szeretnék, hogy végül helyes döntést hozzanak, amit később sem bánnak meg. Tájékoztatta őket emellett a 2020-ra bevezetett új változásokról, melyek már nagyon komolyan érintették a jelenlévő generációt. Ebben az évben lép ugyanis életbe az új nemzeti alaptanterv, ráadásul továbbtanulni is csak nyelvvizsga birtokában lehet majd, hiszen onnantól kezdve nem csak a diploma megszerzéséhez kötik a megszerzését. – Munkaerőpiaci verseny

van. Egy felelősségteljes iskola ebben a helyzetben csakis úgy gondolkodhat, hogy sikeresen felkészíti rá tanítványait. Mi erre vállalkozunk – emelte ki az igazgató. Elmondta, a Táncsics Mihály Gimnáziumnak társadalmi küldetése és felelőssége, hogy a sikeresség iskolája legyen, hiszen az iskola sikerét a tanítványok sikeressége jelenti. A város képviselő-testülete nemrég az iskola tehetséggondozó programját is elfogadta, amiben nagyszerű partner a Szegedi Tudományegyetem. – A mai az utolsó nyílt napunk a januári felvételi vizsgák előtt, de alapvetően egy tájékoztatási sorozatról beszélünk. Nem végállomás, mert folyamatosan nyitott az iskola abban a tekintetben, hogy segítsen a szülőknek. Szeretnénk, hogy okosan, ne elhamarkodottan döntsenek – tette hozzá. Blahó János tájékoztatóját követően az intézmény igazgatóhelyettesei, Kulcsár László és Misinszkiné Szőke Nóra adtak részletes tájékoztatást a diákoknak. Ezt követően érdeklődési körüknek megfelelően óralátogatásra is lehetőségük volt a diákoknak. Matematika-, angol- vagy éppen történelem­ órára is beülhettek. BZ

A fenntartó váltásáról a szülők döntenek Fotó: társadalmi elfogadottságunk erősödik a köz javára – sorolta Ördög Endre, aki szerint nem az a céljuk, hogy megtérítsék a diákokat. A Magyarországi Evangélikus Egyház illetékes szakmai testületei különböző szempontok mérlegelése mellett, az ügyben érintettek meghallgatásával alakítják ki az egyház legfel-

sőbb operatív testülete számára készített szakmai javaslatukat. A Táncsics gimnázium jelenlegi fenntartója a Békéscsabai Tankerületi Központ. Bánki András tankerületi igazgató elmondta, hogy semmilyen megkeresés nem érkezett hozzájuk, de nincs is szándékukban lemondani az oktatási intézményről. PÁ

Több órára is beülhettek a nyílt napon

Fotó: Rosta Tibor


3

KÖZÉLET

2018. DECEMBER 14.

Kinevezték az állami főépítészt

Kilenc éve mindig együtt állják körül a karácsonyfát

Rákóczitelepi advent  Idén kilencedik alkalommal állták körbe a rákóczitelepiek a közösségi ház előtt felállított karácsonyfát a péntek este rendezett meghitt adventi ünnepségen.

A rákóczitelepiek karácsonyfája, melyre a településrész lakói készítik a díszeket, és a közös karácsonyvárás, mára hagyománnyá vált ünnepsége egy magánkezdeményezéssel indult. Botos Attila és felesége álmodták és valósították meg. Mintegy ötven gyerek és felnőtt hallgatta Fejes Róbertné alpolgármester, Rákóczitelep önkormányzati képviselője megnyitóját, melyben a szeretet és az egymásra figyelés fontosságáról beszélt. Nem mindennapi megnyitó

Kilencedik alkalommal állják körül a telepiek a karácsonyfát volt ez, hisz nem mindennap hallhatjuk verset mondani az alpolgármester asszonyt, aho-

gyan azt adventi megnyitója végén tette. A megnyitó után Béres

Nemet kért a törvényre

Enikő kedveskedett az ünnepre összegyűlteknek két kedves karácsonyi dallal, majd

Takács Árpád A frissen kinevezett vezetőket a kormánymegbízott (képünkön) mutatta be. Bálint Kornélt kabinetvezetővé nevezték ki. Dr. Gulyás György vezeti a Békéscsabai Járási Hivatalt, helyettese Szabó Viktor. Dr. Burai Mihály pedig a Békéscsabai Járási Hivatal hatósági főosztályának főosztályvezetője lett. Kinevezték Békés megye állami főépítészét is. A posztot Gömöri Beatrix okleveles építészmérnök tölti be.

Köszöntő a Nemzetiségek Napja alkalmából

Tisztelt Olvasó!

 Az orosházi Fidesz-iroda előtt tartott sajtótájékoztatót Füvesi Sándor. A munka törvénykönyvének tervezett módosító javaslata ellen tiltakozott a szocialista politikus december 11-én. Kiemelte, a 400 órára emelkedő túlóra hatékonyságvesztést okoz, káros az egészségre és családokat szakíthat szét. – A Fidesz ezzel a döntésével teljesen szemben áll a dolgozók véleményével, akiknek most nem a kétharmada, hanem a négyötöde – egy tanulmány szerint – ellenzi ezt a lépést – mondta a képviselő. Füvesi Sándor lemondásra és a törvénymódosítás nemmel történő elutasítására szólította fel Simonka Györgyöt egy levélben, melyet a Fidesziroda postaládájába dobott az MSZP-s képviselő. Tóth Dániel

Fotó: Rosta Tibor

a Bácska utcai óvodások hagyományos adventi műsorát hallgathatták meg. A katolikus, a református és az evangélikus egyház képviselői tartottak ezután közös, ökumenikus áhítatot. Szívet melengető élmény volt, hogy a kabát alá bújó hideg szél ellenére sem ment el senki a műsor és az áhítat vége előtt, mintegy ezzel is hitet téve a telepiek összetartása mellett. A rákóczitelepi advent rendezvénye végén a szervezők – akik ezúton is köszönik minden támogatójuk segítségét – a szeretet jegyében pizzával, süteménnyel és üdítővel látták vendégül a település apraját, nagyját. Még a Télapót is, aki a műsor alatt is tette a dolgát, és szaloncukorral kedveskedett a legkisebbeknek. Csányi József

A filmek jól használhatók az oktatásban is

Fotó: Rosta Tibor

Tanítsunk filmmel  A Táncsics Mihály Gimnázium, „Kutató tanáraink” sorozatának őszi második állomásán Csányi László előadását láthatták, hallhatták az érdeklődők. Egy tanéven belül négy előadást tartanak a több éve futó népszerű sorozat keretében. Szerda délután Csányi László állt a zsibongóban a plénum elé, és a film iskolai felhasználási lehetőségeiről beszélt. -Sok pedagógiai tanulmány is megerősíti, hogy az olvasott,

Hirdetésfelvétel: hétfő: 14.00–16.30, kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30 Lapzárta: szerda 15 óra

Molnár István médiafelület-értékesítő: 06 (70) 423-3698 Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

MELEGÉTEL INGYEN SZERETETTEL 5900 Orosháza, Bocskai u. 1.

A Dél-békési Étkeztetési Centrum ezúton kíván szeretetteljes, békés, boldog ünnepeket!

vagy hallott ismeretek sokkal hatékonyabban rögzülnek, ha mellé vizuális, esetleg esztétikai élmény is társul. Rengeteg olyan jó gyakorlat van, sokat ismerünk, amikor a film segít hozzá egy téma megértéséhez feldolgozásához - mondta el Csányi László. A jelenlevők kétség kívül nem bánták meg, hogy eljöttek, hisz a hallott módszerek mellett jó néhány rendkívül érdekes adat is elhangzott a prezentáció során. Csányi József

 E sorokkal a különböző nemzetiségek orosházi tagjait köszöntöm a nemzetiségek napja alkalmából, mely az Országgyűlés 2012-ben hozott döntése értelmében december 18-a. A Magyarországon elismert 13 nemzeti és etnikai kisebbség közül Orosházán képviselteti magát a német, roma, román, szlovák, szerb és ukrán nemzetiség, s közülük a német, a román és a roma saját nemzetiségi önkormányzattal rendelkezik. Elmondhatjuk tehát, hogy a város lakossága nemzetiségét tekintve igen sokszínű, s ez igaz Békés megyére tekintve is. „Néha úgy elfogytunk, magunk sem találtuk magunkat. Néha a magyar is idegen volt. Néha az idegenből lett a leg-

A közös ügyért » folytatás az 1. oldalról

Kitért a Táncsics gimnázium és az SZTE régi, de fokozatosan formálódó kapcsolatára is. – Szeretnénk alkalmazkodni az új kihívásokhoz, amit a megállapodás nagyon nagy mértékben meghatároz, de nemcsak a két intézmény együttműködését, hanem a Dél-Alföld lehetőségeit és jövőjét is. Mintaprogramnak szánjuk, melynek lényege, hogy egy olyan építkezés induljon, mely a tudástársadalom kiépítésének mutat egyfajta mintát vagy lehetőséget – hangsúlyozta az igazgató, majd ismertette a megállapodás három fő programját. Végül Fésűné Bálint Gizella vette át a szót, aki a szakos ellátottság megteremtését emelet ki, mint a megállapodást aláíró intézmények közös ügyét. Elmondása szerint nagy felelősség minden partner számára a tehetséggondozás, a továbbta-

nulás, a sikeres pályaválasztás, valamint a diákok széles körű látásmódjának elősegítése. A Tankerületi Központ ezért az intézményi együttműködések érdekében saját Belső Képző Központot hozott létre 2018ban. – Izgalmas és érdekes feladatnak tartjuk a tanulói továbbtanulási térkép elkészítését, melyet a megállapodás is tartalmaz. Dolgozzunk együtt egy újszerű, innovatív térben, teremtsük meg az egymástól való tanulás feltételeit, a jó gyakorlatok, tudáselemek és hasznos információk szabad áramlását – hangzott el köszöntőjéből. A köszönetnyilvánításokat és a program ismertetését követően már csak a rendezvény leglényegesebb eleme, a megállapodás aláírása maradt hátra, amit ünnepélyes keretek között végeztek el az intézmények képviselői. Bojtor Zalán

jobb magyar.” Így írta Babits Mihály, s megyénk történelmét ismerve mindjárt példának is hozhatjuk a törökök kiűzését követő időszakot, amikor erősen megfogyatkozott a lakosság e vidéken. Aztán sorra érkeztek a különböző nemzetiségek, akik egymással békében éltek,

sőt, együttműködtek, a megye fellendülését szem előtt tartva és szolgálva. A nemzetiségi identitás mellett fokozatosan kialakult a megyei identitás is, s az évszázadok során a különböző kulturális hagyományok és emlékek, az eltérő szokások és ismeretek gazdagították Békés megyét, s ezen belül is Orosházát – a különbözőség erős szövetséggé formálódott, mely ma is mérvadó számunkra. Orosháziként büszke vagyok arra, hogy a nemzetiségek Orosházán bátran megvallhatják kettős identitásukat, hogy jelen vannak a város kulturális életében, gazdagítva azt. Városvezetőként pedig arra vagyok büszke, hogy mindezekhez Orosháza Város Önkormányzata is hozzájárulhatott. Dávid Zoltán polgármester

Megemlékezés

Kolárovszki Csaba

halálának 8. évfordulóján. „Már csak emlék vagy, s ez oly nehéz, Hisz úgy fáj a szívünk, hogy elmentél. Elhívtak tőlünk a távoli fények, De mi még mindig visszavárunk téged. Tudjuk, hogy nem jöhetsz, így csak könnyezünk, Fájó szívvel, gyertyalánggal Rád emlékezünk.”

Szerető családod


4

2018. DECEMBER 14.

Készült Magyarország Kormánya megbízásából.

HIRDETÉS

Nemzeti_konz-01-06-csaladok-280x427.indd 4

2018. 11. 29. 16:09


5

FÓKUSZBAN

2018. DECEMBER 14..

Bemutatók és versenyek követték egymást a Candy Dance Crew idei évében

Sikeres évet zárt a tánccsapat  Számos új kihívást és sikert tartogatott a Candy Dance Crew táncosainak a 2018-as esztendő. Versenyeik mellett bemutatókon is gyakori vendégek voltak, mind Orosházán, mind a környező településeken nagy sikert arattak előadásaikkal.

Tiszavasváriba utaztak idei első, április 7-i versenyükre a Candy Dance Crew táncosai, ahol a Revolution Dance Cup országos megmérettetésen gyermek, junior és felnőtt kategóriában is sokan felállhattak közülük a dobogóra. Nem sokkal később, június 9-én, Kecskeméten, a Dance Universum Nemzetközi Táncversenyen tették próbára ügyességüket. – Ezt követően június végén, a hagyományoknak megfelelően, tánctáborral zártuk a

tanévet, szeptemberben pedig újult erővel és sok új tanítványnyal kezdtük meg a táncórákat – mondta Földesi Szandra, a csoport vezetője. Komoly felkészüléssel telt a versenyzőknek a tanév első két hónapja, hiszen idén a csapat, története során először vett részt határon túli versenyen. Október 20-án, a romániai Nagyszalontán rendezett The Game Hip-Hop Dance Competition nevű nemzetközi táncversenyen remekeltek a csapat táncosai rendkívül erős mezőnyben. – Összesen ez az év hat arany-, kilenc ezüst- és két bronzérmet hozott számunkra, valamint a tiszavasvári versenyen gyermek korcsoportban elnyertük a kategória legjobbjai címet. A legnagyobb sikernek mégis a nagyszalontai versenyt

Hat arany-, kilenc ezüst- és két bronzéremmel zártak a táncosok éltük meg, ahol bár csoportban nem álltunk a dobogón, a negyedik hely igen előkelőnek számított a kőkemény mezőny-

ben – mesélte Földesi Szandra. A versenyek mellett bemutatókkal kapcsolatosan is sokan keresték fel a csapatot, mely-

Fotó: egyesület

nek köszönhetően szinte egy hétvégéjük sem telt fellépés nélkül. Sokszor mutatták meg magukat Orosháza városi ren-

dezvényei mellett a környékbeli településeken is. December 13-án karácsonyi bemutatóórával készültek hozzátartozóiknak, barátaiknak, valamint a tánc iránt érdeklődőknek, akik a koreográfiák megtekintése mellett abba is bepillantást nyerhettek, hogyan tér el korosztályonként egymástól egy-egy táncóra. A beiratkozások időszaka 2019 januárjában kezdődik el ismét, remélik, érkeznek tánc iránt érdeklődő fiatalok. – Összességében elmondhatom, hogy nagyon mozgalmas, fellépésekkel teli évet zárunk, amely a folyamatos felkészüléseknek köszönhetően a táncosok teljesítményén is nagyon megmutatkozik, hiszen rendkívül sokat fejlődtek a tavalyi évhez képest – zárta értékelését Földesi Szandra. BZ

Ünnepekkor is fontos a biztonság Hétköznapi hősök  Az ünnepi forgatagokban, illetve a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön számítani lehet különféle vagyon elleni bűncselekmények előfordulására. Többek között erre hívta fel a figyelmet a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentők, közös sajtótájékoztatójukon.

Az ünnepekre való készülődés idején az emberek általában figyelmetlenebbek, gyakran tartanak maguknál nagyobb mennyiségű készpénzt, több időt töltenek olyan helyeken, ahol tömeg van, például karácsonyi vásárokban. A zseblopások megelőzésének érdekében érdemes a táskát elöl viselve közlekedni. Az okmányokat, pénztárcát, mobiltelefont egymástól elkülönítve, belső zsebben vagy a táska elzárt rekeszében tartsák! Értékeit, csomagjait ne hagyja látható helyen a gépjármű utasterében. A PINkódot sose tegyék a bankkártya mellé. Az év végi ünnepek időszakában megnő a forgalom az utakon, amely a téli időjárást is figyelembe véve kiemelt óvatosságot igényel a

 Az orosházi és környékbeli véradókat köszöntötték, és díjazták önzetlen tevékenységüket.

Figyeljünk értékeinkre, mert a tolvajok biztos, hogy figyelnek közlekedőktől. Télen a közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Fontos a gépjárművek műszaki állapotát és biztonsági berendezéseit a hosszabb utak előtt szakemberrel alaposan átnézetni. A száraz és jeges útszakaszok hirtelen válthatják egymást, mely különös óvatosságot és körültekintést kíván. Elindu-

ÜRÍTÉSI NAP ÁTHELYEZÉS! Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a decemberi hónapban az alábbi ürítési napok kerülnek áthelyezésre: • 2018. december 24-én (hétfő) esedékes kommunális, valamint szelektív hulladékgyűjtésre és -szállításra 2018. december 22-én, SZOMBATI napon kerül sor. • 2018. december 31-én (hétfő) esedékes kommunális hulladékgyűjtésre és -szállításra 2018. december 29-én, SZOMBATI napon kerül sor. Egyebekben a hulladékgyűjtés és -szállítás a megszokott napokon történik módosítás nélkül. Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy az áthelyezett ürítési napokon is legyenek szívesek a gyűjtőedényeket reggel 7 óráig kihelyezni. Megértésüket és együttműködésüket ezúton is köszönjük! Orosházi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

lás előtt érdemes tájékozódni az út- és időjárási viszonyokról. Az adventi koszorúkat mindig fémtálcán kell tárolni, a könnyen éghető anyagoktól távol. Fontos, hogy a meggyújtott gyertyákat soha ne hagyjuk őrizetlenül. A fák díszítésénél bevizsgált égősort használjanak. Felhívták a figyelmet arra, hogy ebben az időszakban megnő a háztartási balesetek száma, ezért az elővigyázatosság igen

Fotó: BMRFK

fontos. A polgárőrök idén is segítik a rendőrök munkáját. A vásárokban és a különféle rendezvényeken is megjelennek majd a biztonság támogatására, ami azonban a résztvevők közreműködése nélkül nem lehet sikeres. Az értékek biztonságos elhelyezése is fontos, hiszen apró odafigyeléssel megelőzhetők például a lopások vagy a gépkocsifeltörések. Gál Babett

Nem túlzás kijelenteni, életmentők csoportja gyűlt öszsze december 7-én az Eötvös iskola ebédlőjében. Ekkor rendeztek ugyanis a Véradók Napja alkalmából az orosházi és környékbeli hétköznapi hősök tiszteletére ünnepséget. Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere a véradók önzetlensége mellett emberségüket és bátorságukat említette meg. Azt, hogy ők azok, akik a legtöbbet adják, ami a mindennapokban adható és mindezt anonim módon teszik.

A rendezvényen ezután a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulóinak a műsora következett, majd az orosházi véradó állomás vezetője, dr. Méhes Mónika is köszöntötte a jelenlévőket. Végül Fekécs Levente, a Magyar Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezetének elnöke szólt pár szót a vendégekhez. Reményét fejezte ki, hogy még sokszor lesz alkalmuk közösen vért adni, ezzel pedig segíteni másokon. Az ünnepi vacsorát a különdíjak átadása előzte meg, ahol a 70, 80, 90 és több mint 100-szoros véradóknak adtak át elismerést és ajándékcsomagot. BZ

A véradók önzetlenségét köszönték meg

Fotó: Bakos Viktória

Ünnepre várva

 Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének tagjai gyűltek össze december 7-én a Petőfi Művelődési Központban, hogy megtartsák hagyományos, a karácsonyi ünnepeket megelőző találkozójukat.

Csordultig telt a Petőfi Művelődési Központ Szokolay Sándor-terme december 7-én, ekkor rendezte ugyanis hagyományos, a karácsonyi ünnepeket megelőző összejövetelét az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete. – Mivel székházunkban ezúttal nem volt lehetőségünk a rendezvény megtartására, úgy döntöttünk, hogy összevonva az

egyesület összes klubja közösen képviseltethette magát – mesélte Erős Károly, az egyesület elnöke. Nagyon várják már, hogy visszakerülhessenek Töhötöm utcai székházukba, és remélik, jövő évi elképzeléseiket is támogatni fogja az önkormányzat. Erős Károlytól Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere vette át a szót, aki örömét fejezte ki, hogy ismét eljöhetett karácsonyi rendezvényükre, és bízik benne, hogy idén is mindenki békésen, a családja körében tud ünnepelni december végén. A köszöntőket óvodáscsoportok előadása, majd ebéd és mulatozás követte, ahol nagyon jól érezte magát a vendégsereg. BZ


6

KODOLÁNYI EGYETEM

2018. DECEMBER 14.

Mindenekelőtt az egyetem hallgatóinak jólléte

Kimagasló diákélet a Kodolányin

A felsőoktatásban a hallgatói és intézményi célok megvalósulását nagyban segíti a hallgatói egészség és jóllét gondozása, hiszen a hallgatók testi, lelki és érzelmi jól-léte az eredményes tanulás meghatározó tényezője. A témáról Butor Klárával, a Kodolányi János Egyetem Jól-léti Kabinetvezetőjével beszélgettünk.

Jó közérzet nélkül nincs jó teljesítés – vallják a Kodolányi János Egyetem vezetői. Nemzetközi tanulmányok is kimutatták, hogy a magasabb jóllét érzésű hallgatók hatékonyabban tanulnak, jobban oldják meg a tanulmányok alatt jelentkező – stresszkeltő – problémákat. – A magas szintű hallgatói jóllét biztosítására jött létre a Kodolányi János Egyetemen a Jól-léti Kabinet. Céljaink egy részét a Hallgatói Önkormányzattal (HÖK) együtt próbáljuk megvalósítani. Ebben az évben kimondottan jól sikerült a HÖK-választás, hiszen megfelelően motivált, tenni akaró, ötletekben gazdag csapat állt fel. Mindhárom campusnak – Orosháza, Budapest, Székesfehérvár – saját irányító szervezete van, akik hatékonyan működnek együtt központi szinten is –

A kényelem hozzájárul a hallgatók jóllétéhez nyilatkozta Butor Klára. A diákélet ebben az évben is a szeptemberi origó héttel és a gólyatáborral kezdődött, ahol másod- és harmadéves hallgatók által összeállított csapatépítő programon vettek részt az elsőéves diákok. A nyitott és érdeklődő hallgatók mindennapjait egész félévben különleges előadások és klubbeszélgetések színesí-

tik. Ezeken a programokon diplomaták, szakértők, kutatók és oktatók vitatják meg az aktuális témákat a diáksággal, de lehetőség nyílik önképzésre is trénerek segítségével, mint Orosházán hallgatói kérésre. – Filmklub, vers- és prózaíró műhely, kiállításszervező galéria, újságírói klub, nemzetközi estek, sportaktivitások teszik

Turizmus-vendéglátás szak Orosházán

Turisztikában a jövő Az ország egyik legnagyobb turisztikai képzőhelyén, a Kodolányi János Egyetemen nemcsak megfelelő szaktudást, hanem örökre szóló élményeket is kapnak a hallgatók. Az intézmény turizmus-vendéglátás szaka Orosházán is elérhető. A Kodolányi János Egyetemen elismert és tapasztalt szakemberek adják a tudást minden hallgatónak. Nincs ez másképp az egyetem turizmus-vendéglátás képzésén sem. Az izgalmas, élmények-

kel teli óráknak köszönhetően korszerű és piacképes tudáshoz jutnak a szakra jelentkező diákok, mindezt akár duális képzésben. A hallgatók megismerkednek a turisztikai vállalkozások vezetésével, gazdálkodásával és üzleti folyamatainak irányításával, menedzselésével. Lépést tartva a korral és a hallgatói igényekkel, a nemzetközi turizmus aktuális trendjei is teret nyernek. Átfogó, elméleti és gyakorlati ismeretekkel kerülnek közel az egyetem diákjai a turisztikai termékfejlesztés

legdinamikusabban fejlődő területéhez, valamint belekóstolhatnak a gasztroturizmus, az aktív turizmus és a kreatív turizmus világába. A Kodolányi kiterjedt nemzetközi kapcsolatai lehetővé teszik, hogy hallgatóik tanulmányaikat külföldön csiszolják kifinomultra. Mindez az Erasmus+ program keretében valósul meg. Az egyetem tervezett specializációi a szálláshelymenedzsment, vendéglátás menedzsment, valamint a turisztikai termékek és desztinációk menedzsmentje.

Ha fontosak az emberek Önzetlen segítségnyújtás, kiemelt tudás birtokában kínálja a Kodolányi János Egyetem szociális munka szakját. A duális képzésnek köszönhetően maximális gyakorlati előnyökkel lépnek a munka világába az intézmény hallgatói.

A szociális munka képzés szakmai programja már az első évtől kötelező gyakorlathoz kapcsolódik. Ezáltal a hallgatók civil szervezetek, iskolai szociális szolgáltatások, alapszolgáltatások és szakszolgáltatások tevékeny-

ségében vesznek részt. A Kodolányi János Egyetem családbarát, szakmaközpontú és gyakorlatorientált oktatást kínál. A képzés duális formában indul, melynek során 48 hétből legalább 22 hetet az intézmény partnercégénél töltenek a hallgatók. A duális képzés keretében akár kiegészítő keresetre is szert tehetnek a diákok. A személyre szabott oktatást és gyakorlati képzést mentori tevékenység támogatja. Az egyetem munkáját az Echo Network munkatársai segítik, akik a szociális szakma

legújabb és legkorszerűbb ismereteit oktatják. Az Echo külső tanszékként segíti a szociális munka alapszak képzési programjának folyamatos szakmai megújulását. Az együttműködésnek köszönhetően a munkaerőpiaci humán szolgáltatásokban, a civil információs munkában, a társadalmi vállalkozások és a szociális gazdaság fejlesztésében, valamint ifjúsági munkában szereznek a hallgatók jártasságot, így a diploma megszerzése után gyorsan tudnak elhelyezkedni a munka világában.

Fotó: Rosta Tibor

lehetővé a szabadidő változatos eltöltését. Karrier­ iroda támogatja az életpályatervezést. A hallgatói kutatások, a tehetség kibontakoztatása a Tudományos Diákkörökben zajlik. Vidám szakestek keretében mutatják be egymásnak a diákok projektjeiket, pl. maguk által készített filmeket, fotókat, felolvassák verseiket, írásaikat, alkotnak a

hallgatói klub falára festve is. Szeptemberben csatlakozunk az Egyetemek Európai Sporthetéhez, egész napos sportrendezvénnyel – mondta a kabinetvezető. Hozzátette, szórakozásra is jut idő az egyetemi létben a HÖK szervezésében. Butor Klára kiemelt néhány sikeres hallgatói rendezvényt: éjszakai filmmaraton, kézműves

sörök „fesztiválja” (Budapest), városismereti vetélkedő, IKON klub bulik, (Székesfehérvár), éjszaka az egyetemen, játék délután (Orosháza), valamint a közös gólyabál Budapesten. Évek óta öntevékeny szervezői a hallgatók a karácsonyi ajándékgyűjtésnek és sütivásárnak, ahol saját maguk által sütött sütemények árusításával és ajándékok készítésével támogatnak rászoruló szervezeteket. – Téli programjaink elengedhetetlen eseménye a vizsgaidőszak utolsó hetében megszervezett franciaországi sítábor, amelyhez az idén az orosházi hallgatók is csatlakoznak. Kiemelt program a minden évben megszervezett Kodolányi Napok – KONA – tavaszi rendezvénysorozat, amelynek idei tervei között szerepel a campusok skype-os összekapcsolása egy nagy vetélkedő idejére. Hallgatóink aktívak és kezdeményezők, egyetemünk vezetése pedig támogató és bátorító az események megszervezésében. A közös tervezés, szervezés és lebonyolítás eredményeként, családias hangulatban, kellemes légkörben, vidáman zajlanak a hallgatói programok – zárta a beszélgetést Butor Klára.

Az egyetem céges partnerei

Nagy sikerű nyílt nap

Dr. Malatyinszki Szilárd központi székhelyigazgató köszöntötte a leendő gólyákat Nyílt napot tartottak pénteken a Kodolányi János Egyetem orosházi campusán. Megyénk több településéről mintegy százötven diák figyelte az előadásokat. A nyílt napon ott voltak az egyetemmel partneri kapcsolatban álló cégek képviselői is, hogy az érdeklődő diákok minél teljesebb képet kaphassanak a duális képzés lehetőségeiről. A nap folyamán először egy plenáris előadáson vehettek részt az érdeklődő fiatalok, melyen bemutatták az intézményt, majd interaktív

formában ismerkedhettek az induló szakokkal. Betekintést és néhány jó tanácsot kaptak a 2019. évi felsőoktatási felvételi eljárással kapcsolatban. Pályaválasztási tesztet töltöttek ki, és előadást hallgathattak a pályaorientációról, valamint az egyetemi jól-létről. Dr. Malatyinszki Szilárd székhelyi központigazgató elmondta, hogy egyre többen érdeklődnek az orosházi campus és az itt folyó képzések iránt. – Egyre inkább bekerül, bekerült a köztudatba az intézmény. A Kodolányi jó választás, hisz versenyképes diplomát adó egyetem vagyunk.

Az oldal a Kodolányi János Egyetem támogatásával készült. Írta, összeállította: Tóth Dániel, Csányi József.

Fotó: RT

Ezt a számok jól mutatják. Elhelyezkedési arányunk, a diploma megszerzése után 91%. Negyvenöt olyan álláshelyünk van, ahol a duális képzés keretében pénzt is kereshetnek a diákjaink. Emellett egy barátságos intézmény vagyunk, testre szabott képzési programokkal, melyeket folyamatosan fejlesztünk – tette még hozzá az igazgató. A Kodolányi János Egyetem orosházi székhelyi központjába a következő tanévre 55-60 nappali tagozatos első évest várnak. Ezt a számot a sok érdeklődő diákot látva valószínűleg nem lesz nehéz elérniük.


7

SPORT/SZOLGÁLTATÁS

2018. DECEMBER 14.

Nyugodtabban várhatják a tavaszi folytatást a férfikézisek

Négy pont előnyben az OFKSE  Négypontos rangadó várt az orosházi férfikézilabdásokra az őszi utolsó fordulóban. Az egyik közvetlen riválist, az Algyő csapatát fogadták vasárnap este. OFKSE-LINAMAR – ContiTech FKSE-Algyő 26-23. Hullámzó volt a hazai csapat teljesítménye. A mérkőzés elején vezetett is a vendégalakulat. Szerencsére hamar összeszedték magukat az orosházi zöld-sárgák, és a szünetre már kétgólos előnnyel mehettek. A második félidőben felváltva estek a gólok, folyamatosan két-három gól között

Jellemző kép; Balázs Botond veri meg az

algyői védelmet

Fotó: Kecskeméti Krisztina

billegett a különbség. Az utolsó öt percben kétszer is egy gólra feljött az Algyő, de a hazaiaknak helyén volt a szívük, és az utolsó percben Balázs bombájával bebiztosították a győzelmet. Győzelmével az OFKSE 20 ponttal vezeti a tabellát a 16 pontos Békés előtt. A bajnokság első felében egy Békés elleni botlástól eltekintve minden mérkőzésüket megnyerték. Bakó Botond: – Nagy volt a tét, hullámzó volt a játékunk, időnként feszültek voltunk, de volt tartásunk, megérdemli a csapat a dicséretet. CSJ

Első helyen telelnek

Egy félidő előny

A Rákóczi 12 mérkőzés után 9 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel, 28 ponttal vezeti a bajnokságot a 27 pontos Mezőhegyes II. előtt. – Célul tűztük ki, hogy a tehetséges fiataljainkkal minél jobb eredményt érjünk el, a bajnokság végén pedig szeretnénk osztályt váltani. Úgy gondolom, hogy a célok felé

A hazai gárda kezdte jobban a találkozót, a nyolcadik percben már 4-1 állt az eredményjelzőn. Az együttesek gyorsan, sok hibával kézilabdáztak. Ez volt az oka, hogy a 15. percben 8-4-re vezetett

 Lezárult a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi szezonja. Az OMTK-Rákóczi az első helyen áll a tabellán.

menetelünk. Az idegenbeli játékunk még akadozik, mivel ott a külső körülményekkel is meg kell birkóznunk – értékelte röviden a Rákóczi őszi teljesítményét az egyesület elnöke, Tóth-Kása Sándor. A szakmai vezető, Buza Barnabás, ha kellett, játékosként segítette győzelemre csapatát. – A szezon végére összeállt a gárda, és a fontos mérkőzéseket megnyertük. A fél szezon után a célunk nem lehet más, mint a bajnoki cím megszerzése – vélekedett a Rákóczi

eddigi teljesítményéről a szakmai vezető. A sportvezető elmondta még, hogy edzőváltás van kilátásban. Az eddigi tréner, Elekes Károly több időt szeretne még a pályán tölteni, ezért a pályaedző, Halász Róbert váltja a kispadon. A csapat januártól heti két-három edzéssel és felkészülési mérkőzésekkel készül a tavaszi folytatásra. Az OMTK-Rákóczi bajnoki mérkőzésen legközelebb március 17-én, Mezőhegyesen lép pályára. Betkó Tamás

 Az ősz utolsó mérkőzésén a Vasas otthonába látogattak az orosházi másodosztályú női kézilabdázók. Az első félidőben tetemes hátrány alakult ki, amit a második félidei jó teljesítményükkel sem tudtak ledolgozni a vendégek.

a fővárosi együttes. A félidő végéhez közeledve újra felzárkózott az orosházi csapat, de a szünetben hatgólos hátrányban vonultak az öltözőbe. A folytatásban már igazi arcát mutatta az ONKC, ennek köszönhetően a 45. percben ismét közel került ellenfeléhez. Pontszerzéshez ez is kevés volt, végül ötgólos, 2419-es vereséget szenvedett az OXXO Energy Orosházi NKC. Az orosháziak nyolc pontot szereztek, ez az NB I/B-s tabella kilencedik helyéhez volt elég. pá

Elegancia és minőség évtizedek óta  Az Orosháza központjában lévő D’amis-Daubner Divat férfiruházati szaküzletben olyan hazai, illetve német gyártók termékeit forgalmazzák, amelyekkel elegánssá és sportossá tehetik vásárlóik mindennapjait.

korosztály találhasson a saját stílusához és méretéhez illő öltözetet. Méhes Róbertné Zsuzsa kiemelte az igencsak magas számban elérhető ingválasztékukat. Többek között a Casa Moda vasaláskönynyített pamut, illetve a Ted Lapidus, Venti, Ragazzo és az Ares márka ingjei biztosíthatnak garanciát az elegáns megjelenésre. Az üzlet által lehetőség kínálkozik egyedi méretek kialakítására is.

ÜGYFÉLKÖZPONTÚ SZEMLÉLETMÓD

Méhes Róbertné tulajdonos rámutatott, a D’amis-Daubner Divatnál a minőségi árukészletet és az ügyfélközpontú kiszolgálást tartják szem előtt. A több mint huszonöt esztendeje életre hívott Kossuth Lajos utca 6–8. szám alatti üzletben dolgozó kollégák hozzáállásáról az elégedetten visszatérő vásárlók tanúskodnak. Orosháza és vonzáskörzete adja a vevőkör jelentős részét, ugyanakkor az ország számos pontjáról a városba érkező és betérő vendégek is pozitívan vélekednek, közülük sokan újra meg újra visszalátogatnak az üzletbe. Úgy tapasztalja, egyre többen adják meg a módját az elegáns viseletnek, még az egészen fiatal korosztály körében is.

FÓKUSZBAN A FÉRFI

Bojtosné Gyöngyike segítő családtagként mutatja a készletet ELEGÁNSAN SPORTOS

A hidegebb hónapokra is különös figyelmet fordítanak az üzletben. A mindig divatos szövetkabátok, továbbá a méltán népszerű, a Casa Moda és a Meyer márka által képviselt elegánsan sportos, azaz a casual vonal mellett Calamar férfikabátok is elérhetőek Orosházán. Utóbbi termékek a legkiválóbb minőséget képviselik a víz- és szélálló kivitelükkel. Az ilyen típusú kabát könnyű, puha, ugyanakkor meleg viseletet

biztosít a legkeményebb mínuszokban is. A megfelelő kabát stílusos sállal és kalappal alkothat teljes egészet.

SZÉLES VÁLASZTÉKKAL

Ingekből, nadrágokból, öltönyökből, mellényekből, pulóverekből, nyakkendőkből, pizsamákból és fehérneműkből nemcsak minőségi kínálat, hanem széles választék is a vásárló elé tárul annak érdekében, hogy a kiskamaszoktól egészen a megtermett férfiakig, valamennyi

Hivatalos eseményre készül, vagy csak a hétköznapok során szeretne csinosan öltözködni? A D’amis-Daubner Divat férfiszaküzletben tetőtől talpig bárki megtalálhatja a maga stílusának legmegfelelőbb öltözetet a kedvezőbb árútól a prémium minőségű termékekig. Méhes Róbertné szerint egy elegáns öltöny mindig divatos és időtálló, viselése magabiztosságot kölcsönöz. Megjegyezte, a karácsonyi ünnepeket követően a báli szezoné lesz a fő szerep. A D’amisnál pedig a kiváló minőségű termékek mellett az udvarias kiszolgálással a vásárlók megbecsülését példázzák.

Az OrosOkost Molnár István állította össze. Elérhetősége: 06 (70) 423-3698 • e-mail-cím: molnar.istvan@oroscafe.hu

VÁROSI FOCI Véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság őszi sorozata. Eredmények: KAZSZER FC - Gringo Burger FC 2-3, Kárai Exclusive - Piros7 6-2, Barátság-Orosfarm SC - Edit Optika-Hungária 3-8, Piros7 - Szkaliczki és Társai Kft. 5-3, Linamar FC - Liget SC 1-9, Montana - KAZSZER FC 10-2, Gringo Burger FC - Boca Juniors 2-5, Telepi Ászok - Aranyodi A. B. Medica 6-13, Liget SC - AKG Zrt. 8-1, Telepi Ászok - Boca Juniors 6-8, Szkaliczki és Társai Kft. AKG Zrt. 3-2, Kárai Exclusive Linamar FC 11-3, OROS-Linamar - Szkaliczki és Társai Kft. 15-4. Tabella az oroscafén és a www.oroshazikispalyas.hu oldalon érhető el. bt

KÜZDŐSPORT A sportbaráti kapcsolatokat ápolva tartott közös edzést december 7-én a Székács iskolában a Küzdő és Szabadidősport Egyesület és a Contact K.T.H.E. – A közös munka célja, hogy egymást segítve tudjunk minél jobban felkészülni a saját versenyeinkre. A jövő évben nemzetközi edzőtáborban is szeretnénk készülni – adta tudtul Fazekas Árpád edző. A Contact részéről Puravecz Péter vezetőedző elmondta, a jövő évben a formagyakorlat mellett küzdelemben is szeretnének világszínvonalra érni. Az edzés végére a kisebbek nagy örömére megérkezett a Mikulás. A tréning karácsonyi hangulatban ért véget. BT


8

HIRDETÉS

2018. DECEMBER 14.

MVM KONCERTEK

2019 ZENEAKADÉMIA - BÉRLET BOGÁNYI GERGELY | DAVID FRAY EVGENI KOROLIOV | NIKOLAI LUGANSKY RÁNKI FÜLÖP | VLADIMIR ÉS VOVKA ASHKENAZY BÉRLETVÁSÁRLÁS ÉS JEGYINFORMÁCIÓ:

AZONGORA.HU OLDALON MVM_koncert-v01-SAJTO-280x427.indd 1

2018. 11. 22. 15:21


AGRÁRINFÓ Kedvező volt idén a tengeri és a napraforgó termése, közepes a kenyérgabona hozama

Jó idők, rossz idők: ez volt az év Itt a december, és az esztendő végéhez közeledve eljön az ideje, hogy visszatekintsünk, és ezúttal a mezőgazdaság szemszögéből vizsgáljuk 2018-at.

Termésátlagok:

NAK Békés megyei koordinációs értekezlet adatai (tonna/hektár) 24 22

A jó és rossz időt is hozó esztendőt a város és környéke mezőgazdaságának jó ismerőjével, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, Horváth József segítségével vizsgáltuk. – Az év egy eléggé enyhe januárral és februárral kezdődött, a téli időjárás pedig kitolódott egészen március közepéig. Ekkor komoly fagyok és hóesés is volt, ami késleltette a tavaszi munkákat, és visszavetette a fejlődésben az ősszel elvetett gabonákat. A tavaszi időjárás beköszöntével, áprilisban elvetették a kukoricát, napraforgót. A tavasz rövid volt, és hamar átváltott az időjárás a nyári melegre.

21.0

20

20

20

18 16 14 12 10

6 4 2

9.2

9.0

8

5

4.9

5.2 4.9

2.7 2.7 2.9

0

Napraforgó

Kukorica

2016

Burgonya

2017

Búza

2018

A gazdák idén is úrrá lettek az időjárási nehézségeken

Fotó: Rosta Tibor

» folytatás a 10. oldalon

Fenyőfát, de milyet?

Otthoni növényeink télen

Manapság már egyre többen vásárolnak gyökeres, földlabdás fenyőfát karácsonyra, így ugyanis az ünnepek után sem kell kidobni a növényt, hanem ki lehet ültetni a kertbe.

A tél a szobanövényeket is ugyanúgy próbára teszi, mint a kiskert növényeit, érdemes tehát fokozottan figyelni az ő ápolásukra is.

Adunk néhány tanácsot, hogy fenyőfánk túlélhesse az ünnepeket, és tavasztól már kertünk egyik szép dísze válhassék belőle. Ha gyökeres, illetve földlabdás fenyőfát keresünk karácsonyra, mindenképpen kertészetből vagy faiskolából vásároljuk meg, így

Évről évre rengeteg fenyő közül válogathatunk

biztosabbak lehetünk a minőségében. Figyeljünk arra, hogy ne műanyag zacskóba csomagolt földlabdás

Fotó: archiv

fenyőt vegyünk, mert azok biztosan nem faiskolai termékek.

A téli időszakban azok a szobanövényeink is bekerülnek a lakásba, melyek nyáron a teraszon vagy a kertben erősödnek. Ha szem előtt tartunk néhány fontos tudnivalót, akkor megelőzhetjük, hogy tavaszra lepusztuljanak. A téli, fényszegény időszak viseli meg őket leginkább.

» folytatás a 12. oldalon

Áldott karácsonyt és boldog új évet kíván az Orosfarm Zrt. minden dolgozójának, régi és új kedves üzleti partnerének!

» folytatás a 11. oldalon

Sokszor a túlöntözéssel ártunk a növényeknek


2

OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

10.

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ágazati hírei decemberben

Közös Agrárpolitika Program Az Európai Unió tagállamai válaszul a növekvő táp-anyag- és élelmiszerigényre új és összehangolt célokat fogalmaztak meg Közös Agrárpolitika Program (KAP) elnevezéssel. 2020 után új, közös agrárpolitikai programot alakítanak ki. Az agrárpolitika célkitűzése, hogy növelje a mezőgazdasági ágazat versenyképességét, és hosszú távú megélhetést biztosítson a gazdák számára. A tagállamok nagyobb lehetőséget kapnak a támogatások kiosztásakor, mint az elmúlt években. A 2021–2027-es időszakra vonatkozóan a Közös Agrárpolitika kilenc általános célkitűzést tartalmaz. A

2014–2020-as programozási időszakban a költségvetési források 38%-át fordították a Közös Agrárpolitika megvalósítására. Az első pillér a közvetlen támogatásokat, valamint a piaci intézkedéseket, a második pillér pedig a vidékfejlesztési támogatásokat tartalmazza. Az Európai Bizottság tájékoztatója alapján a 2021–2027es időszakra 365 milliárd euró költségvetési keret jut. A részesedést tekintve ez körülbelül 28,5%-ot fed le a teljes uniós pénzügyi költségvetésből. A közvetlen kifizetésekre várhatóan 265,2 milliárd eurót fordíthatnak a tagállamok, míg a piactámogató intézkedésekre (EMGA) 20

Dr. Kulcsár László, a NAK Békés megyei elnöke

milliárd eurót. A közvetlen kifizetéseknél a bizottság 60 ezer euró feletti összeg esetén csökkentené a kifizetést, valamint 100 ezer eurónál felső határt vezetnek be. Abban az esetben, ha a felső határ miatt fennmarad a pénzügyi keret bizonyos hányada, akkor át lehet csoportosítani az összeget, akár a vidékfejlesztési támogatásokra is. A vidékfejlesztésre (EMVA) jutó várható költségvetési keret 78,8 milliárd euró. A Közös Agrárpolitika egyik legfontosabb célkitűzése a mezőgazdasági pálya vonzóbbá tétele a fiatalok számára. A bizottsági javaslat szerint a pénzforrások legalább 2%-át a fiatalok agrárvállalkozóvá

válására kell fordítani. A fiatal gazdák induló támogatására adható maximális összeg 100 ezer euróra emelkedik. A projektből földterület vásárlása is elszámolható lesz. A 2021–2027-es költségvetési ciklusban várhatóan az alábbi vidékfejlesztési pályázatokra lehet igénylést benyújtani: kedvezőtlen adottságú területek támogatása, együttműködési támogatások, beruházási támogatások, fiatal termelők induló támogatása, kockázatkezelési eszközök támogatása, környezet- és éghajlatvédelmi támogatások, tudásátadás és tájékoztatás. A Közös Agrárpolitika részletes feltételeiről és módjáról még zajlanak a tagállami egyeztetések.

Változékony év Indul a disznótoros időszak » folytatás a 9. oldalról

Szerencsére Medárd „tette a dolgát”, így az elvetett növények csapadékhoz juthattak – kezdi a visszatekintést Horváth József. A repcénél elfogadható, de a búzánál csak közepesnek mondható termést takaríthattak be. Az aratás előtti csapadék rontotta a búza minőségét, így a nagyobbik részét csak takarmány minőségűként lehetett értékesíteni. Augusztus elején még kaptak némi esőt a szántóföldi növények, ezután azonban nagyon meleg szeptember következett, heteken át harminc fok feletti hőmérsékletet hozva. – Soha ilyen korán még nem fogtak hozzá a gazdák a napraforgó betakarítá-

sához, ami október elejére már szinte mindenütt befejeződött. Napraforgóból jó termésnek örülhettünk. Orosháza környékén hektáronként közelíti a három tonnát, kukoricából pedig meghaladja a nyolc tonnát. Az őszi vetésű növények talaj-előkészítése több nehézségbe is ütközött, jó minőségű vetőágyat nem is igen sikerült készíteni. Majd két hónap szárazság után, a novemberi esővel tudták az őszi szántást is elvégezni – folytatta Horváth József. Ennyit 2018-ról. Reméljük, a jövő évben az időjárás kedvezőbb lesz, és a jövő decemberi, hasonló témájú írásunkban csupa örömteli eredményről számolhatunk be.

December közepétől február közepéig tartó időszakban régebben majd minden háznál vágtak disznót, hogy jó sokáig ellássa ennivalóval a családot. Manapság sem ment ki a divatból a disznóvágás és a vele járó disznótor. Mint azt Szilasi H. Tamástól, az Orosházi Kolbász Klub tagjától megtudtuk, ma már nem hajnali ötkor kezdődik a disznóvágás, és nem is tart este hatig. Az EU-s előírásoknak megfelelően az állatot elkábítják, és csak azután véreztetik ki. A technika fejlődésével lényegesen könnyebben és gyorsabban zajlanak a munkafolyamatok is. – Gázzal pörzsölünk, ami lényegesen gyorsabb, és jobb

minőséget is lehet vele elérni. A mosáshoz a vizet is gáz melegíti, így mindig van elegendő, az abálásnál is a kellő hőmérsékleten lehet tartani az abalevet. A zsír sütésénél sem fával és kukoricacsutkával tüzelünk az üst alá. A gáz nem szennyezi a környezetet, és pontosabban szabályozható. Ez a helyzet a húsok feldolgozásánál is. A villanymotoros daráló nagyon megkönnyíti és fel is gyorsítja a munkát. Nem kell megszakadni a kolbász, hurka töltésénél sem – avat be a böllér. Orosházán hagyomány, hogy a disznót nem karajra, hanem orjára bontják, ami azt jelenti, hogy az oldalas leválasztása után az állat gerincoszlopát egyben emelik ki. A hagyományokat

A szalmát és a fát már felváltotta a kényelmes gáz

azért a legtöbb helyen őrzik, reggelire, ebédre, vacsorára ugyanazokat az ételeket fo-

Fotó: KK

gyasztják ma is, mint ötven éve, és a méltán híres orosházi kolbászt készítik.

Gépi földmunkákat és tuskómarást vállalunk.

Tel.: 06 (30) 903-4582 Kedves és udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat az Atalante Kft. húsboltjaiban, ahová vágóhídunkról mindig friss sertés- és marhahús érkezik, valamint baromfihúsok széles választékát kínáljuk. Vörösmarty u. bolt 06 (30) 264-5098 Kossuth u. 2–4. sz. alatti bolt 06 (30) 525-2779

Favágás és bozótirtás EMELŐKOSARAS GÉP BÉRBEADÁSA Mezőgazdasági gépi szolgáltatás vetéstől a betakarításig Herczeg Tibor (30) 631-5209

Erdészeti és kiskerti méretekben vállaljuk veszélyes fák kivágását. Ipari területek bozót- és cserjeirtását, gyepfelületek kezelését, bármilyen zöldterület karbantartását. Sokéves szakmai tapasztalat és versenyképes árak.

Telefon

06 30 903-4582

VEGETÁCIÓ Kft. MINDEN KEDVES PARTNERÜNKNEK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK. VEGETÁCIÓ Kft. és a Dózsa Zrt. dolgozói PLASMA-TECH 2 kW FIBER LASER

DURMA AD-R 40320

Cégünk fő profilja: kiváló minőségű mézpergető gépek, eszközök gyártása. Kibővült tevékenységi körünkben vállalunk: lemezmegmunkálást, lézervágást, forgácsolást, hegesztést. Gépgyártás mellett saválló anyagok értékesítése és forgalmazása. MÉHÉSZETI SZAKÁRUHÁZ Orosháza, Szentesi út 31. E-mail: info@konigin-trade.com

GÉPRENDELÉS: Tel.: +36 (30) 609-6666

BÉRMUNKÁRA AJÁNLATKÉRÉS Tel.: +36 (70) 345-9969 E-mail: laser.gyartas@konigin-trade.com


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

11.

Tevékeny és sikeres esztendőt tud maga mögött az Orosháza és Térsége Gazdakör

A gazdák szolgálatában Az Orosháza és Térsége Gazdakör mozgalmas, eseménydús és munkás esztendőt tudhat maga mögött. Legfontosabb tevékenységük, a gazdálkodók munkájának segítése mellett ez évben is szép számú sikeres és érdekes rendezvényt szerveztek. Minden januárban az első kiemelkedő esemény a soron következő gazdabál. Idén több mint négyszázötven vendég szórakozhatott itt. A közönség, és az ide látogató meghívott vendégek körében is nagy siker volt februárban a tizenkettedik Hagyományok, ízek verseny. A MAGOSZ elnöke, Jakab István is örömét fejezte ki, hogy minden alkalommal többen kíváncsiak az orosházi eseményre, határon innen és túlról is. A gazdakörösök napi

A gazdaköri elnök minden eseményből kivette a részét

teendőik mellett nem feledkeznek meg a múlt emlékeinek ápolásáról sem. A Pacsirta u. 8. alatti épületen idén felavatott emléktábla is mutatja

ezt. Jelentős és új színfoltot hozó esemény volt a Regionális Szántóverseny júliusi megrendezése. A versenyzők munkája mellett nagy érdek-

Fotó: Rosta Tibor

lődés övezte a legújabb talajművelő gépek bemutatóját is. Közel három éve készültek arra, hogy a Kisbirtokosok Szövetsége történetét, illetve

a parasztság ötvenes évekbeli megpróbáltatásait egy könyvben bemutassák. A Vihar előtt, vihar után című kiadvány októberben készült el, és együtt mutatták be a Sorstalanság vándorkiállítással. – A legfontosabb feladatunk a koordinálás, a legújabb fontos információk eljuttatása a gazdákhoz. Ebben segítségünkre volt a Kormányhivatal Agrárgazdálkodási Főosztálya, ahonnan rendszeresen megérkeztek a legfrissebbek, melyeket a gazdakör honlapjára is kihelyeztünk. A rendszeres gazdafórumok szintén jó helyszínei az információ- és tapasztalatcserének. Ezt a munkát még jobb szinten folytatni és a gazdakör hagyományos rendezvényeit felvonultatni mindenképp szeretnénk a jövő évben is – mondta el kérdésünkre Horváth József gazdaköri elnök.

Pálinkák versengtek A zentai Szent Miklós Pálinka Lovagrend hagyományosan Miklós-nap tájékán rendezi meg nemzetközi pálinkaversenyét. Az idei megmérettetésre négy országból, Szlovákiából, Romániából, Magyarországról és Szerbiából érkeztek a párlatok. A bírálatot a múlt héten, az eredményhirdetést vasárnap rendezték. Négyszázharmincnégy pálinkát bírált el a tizenkét zsűri. Az Orosháza és Térsége Gazdakör tizenhét tulajdonos ötvenegy párlatát vitte ki a versenyre. Tizennégy arany, kilenc ezüst és tizennégy bronz minősítést szereztek az igen szigorú pontrendszerben végzett bírálaton.

Szobanövényeink Télen se áll meg az élet a nagyüzemben » folytatás a 9. oldalról

A félhomályos szoba a növények számára a legrosszabb, ezért ha lehet, tegyük át a növényeket télen a déli fekvésű szobákba, ahol több fényhez jutnak. Az öntözéssel is igazodni kell a téli viszonyokhoz, a növényeknek ugyanis annál kisebb a vízigényük, minél kevesebb fényhez jutnak és minél alacsonyabb hőmérsékleten vannak, mert a kevésbé fűtött helyiségekben kevesebbet párologtatnak. Az esetleges túlöntözéssel kárt tehetünk. Télen a fűtéssel együtt jár az, hogy szárazzá válik a lakás levegője,

ami akár kedvenc növényeik elpusztulásához is vezethet. A párásítás bevált módszer. A szellőztetések során figyeljünk arra, hogy a beáramló külső hideg levegő ne érje a növényeinket, illetve kerüljük a huzatot is. Ha mégis megcsapja a leveleiket a hideg, akkor azt jelzik nekünk sárgulással, vagy pedig száradással. A télen a száraz levegőben elszaporodó atkák, tetvek ellen is védekezni kell. Ha a levelek elkezdenek potyogni, vagy hirtelen sárgulás, barnulás látható a növényeken, akkor minden esetben vizsgáljuk meg, hogy nem kórokozó tette-e ezt velük.

Sok helyütt még mindig él a tévhit, hogy a tél a mezőgazdaságban dolgozók nagy vakációja. Az őszi munkák befejeztével valóban leáll a traktorok nagy része, de munka ilyenkor is sok van. Az orosházi mezőgazdasági nagyüzemek közül a Vegetáció Kft. telephelyén néztünk szét, és érdeklődtünk az éppen folyamatban levő tevékenységekről. Szollár Szabolcs, a kft. cégvezetője elmondta, hogy még mintegy huszonöt hektárnyi terület felszántása van hátra (december 07.), utána tényleg leállnak a gépek. – A mezőgazdasági mun-

kák idényjellegéből adódóan a kollégáim éves szabadságából év közben csak minimális részt tudnak kivenni. Ilyenkor az ünnepek közeledtével tudnak egy kicsit pihenni. A gépparkunk éves karbantartását, felújítását a meghatározott technológiai sorrendben már elkezdtük, de ennek fő szezonja inkább a januártól kezdődő időszakban lesz. Előtte fel kell mérnünk a gépekhez szükséges alkatrész- és felszerelésszükségletet, illetve meg is kell rendelnünk azokat. A magtárakban is állandóan van mit tenni. A betakarított búzára, kukoricára vigyázni kell. Idén a kukoricát nem kellett szá-

Folyik a munkagépek karbantartása

rítanunk, de óhatatlan, hogy egy-egy tétel kissé nedvesebb állapotban került a magtárba. Rendszeresen át kell forgatni a bent levő búzát, kukoricát, hogy az esetleges túlmelege-

Fotó: Rosta Tibor

dést, befülledést elkerülhessük – foglalja össze röviden a tennivalókat a cégvezető. Nincs tehát megállás, folyik a munka, hogy jövőre se lehessen semmi fennakadás.

A jövő generációja az iskolákban

Akkreditált Laboratórium

LABORATÓRIUMI VIZSGÁLATOK A GAZDÁLKODÓK SZOLGÁLATÁBAN

Sikeresen zárta a Dan-Farm Hungary Kft. az őszi iskolai roadshow-ját, - ahogy csak maguk között hívják az ott dolgozók. A cég felkereste a megye mezőgazdasági oktatási profilú középiskoláit és megmutatta, hogy ma egy sertéstenyésztéssel foglalkozó vállalatnál is érdekes és változatos munka várhatja a fiatalokat. A cég elkötelezte magát azon fiatalok felkutatásában, akik a jövő generációi lehetnek az állattenyésztésben, hiszen a mezőgazdasági munka az emberiség egyik legfontosabb tevékenysége. Nemzetek élelmezése függ attól, hogy a cégek találnak-e megfelelő munkaerőt, akik elkötelezettek és szenvedélyesen szeretik a munkájukat, hiszen mezőgazdaságban, állattenyésztésben dolgozni felelősség és hasznos tudás – vallja Sarusi-Kis Tamás, a Dan-Farm Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

• Növény • Öntözővíz • Ivóvíz és szennyvíz • Szerves és hígtrágya • Monitoring, figyelőkút • Termelőkút vízminőség és gáztartalom • Talaj (AKG, nitrát érzékenység, talajvédelmi tervek) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ AZ ALFÖLDVIZ.HU OLDALON 5600 Békéscsaba, Szabolcs utca 36. Tel.: (66) 444-644 Fax: (66) 454-269 labor@alfoldviz.hu | www.alfoldviz.hu


OROSHÁZI AGRÁRINFÓ

12.

Bár sokat késett, de jót tett az eső az elvetett növények és a munka szempontjából is

Elindulhatott az őszi szántás Sok gondot és komoly fejtörést okozott a túlságosan száraz ősz a szántóföldi növénytermesztésben dolgozó gazdáknak. November második felére azonban megérkezett az eső. Orosháza környékén több gazdaság is foglalkozik a repce termesztésével, idén azonban rossz tréfát űzött velük az időjárás. Hiába a megfelelő talajelőkészítés, hiába a magok időbeni elvetése, a szárazság miatt a növények túlnyomó része nem kelt ki. Amelyek a sanyarú körülmények ellenére mégis kibújtak a földből, azok nem tudtak megerősödni, és az érkező fagyok viszik el. A kenyerünknek valót is elvetették a gazdák időben – és a porba, azután mindenki várta az esőt. A novemberi esők csak részben oldották meg a talaj nedvességtartalom problé-

Tükörfényersre csiszolta az ekéket az átforgatott föld

máját. Még mindig hiányzik mintegy 70-100 milliméternyi eső – mondta el kérdésünkre Herczeg Tibor egyéni gazdálkodó. – Ami eddig leesett,

az jelent valamelyes segítséget. A repce ettől sem kelt ki, hisz már a talaj hőmérséklete alacsony ehhez. Az elvetett búzaszemek sem

Fotó: Rosta Tibor

keltek ki még, de a csírázás állapotában vannak, és néhány nap múlva kikelhetnek. Segített az eső abban is, hogy végre neki tudtunk

Fenyőfát, de milyet?

Aktuális mezőgazdasági pályázatok

fogni a szántásnak. Ugyan még mindig nem elég mélyen nedves a talaj, mintegy huszonöt-huszonhét centiméter mélyen van kissé átnedvesedve, de már nincsenek kocsikerék nagyságú rögök, viszonylag jó minőségű szántást tudunk készíteni. Úgy tűnik, az idén be is tudjuk fejezni ezt a munkafázist – teszi hozzá a gazda. A kenyérgabona számára most az lenne a jó, ha a december eleje enyhe időt hozna, hogy kikeljen és erősödjön, vagy ha nem, akkor legyen egy tartós hótakaró rajta, ami alatt megmaradhat.

AZ ÁLLAM SEGÍT A főként a repceföldeken legsúlyosabb következménnyel járó aszály miatti veszteséget igyekszik az állam csökkente-

ni. Eddig példátlan módon, most lehetőséget kaptak a gazdák, hogy a kárenyhítési alap terhére bejelentsék az aszály miatti kárenyhítési kérelmüket az őszi vetésű repcékre. – Erre most először van lehetőség. Határidőre bejelentettük az igényünket a falugazdász-hálózaton keresztül. A hatósági szemlét tizenöt napon belül megtartják, és utána lehet azon gondolkodni, mi lesz a terület további sorsa. A vetésforgó miatt nem lehet bárhová napraforgót tenni, és több szempontot is figyelembe kell vennünk, így valószínűleg tavasszal bevetjük takarmányozási célra szánt cirokkal – avat be a terveibe Herczeg Tibor. Ez tehát a decemberi helyzet – ahogyan a címben is szerepel – eső után.

Betakarítás után

» folytatás a 9. oldalon

Az egyik ilyen, már régebben kiírt, de 2019. április 4-ig még pályázható forrás a VP6-7.2.1.417 számmal jelzett „Tanyák háztartási léptékű villamosenergia- és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” néven elérhető pályázat. Az itt elérhető 95 %-os vissza nem térítendő támogatás célja a vidéki településeken élők életminőségének javítása, olyan beruházások támogatásával, amelyek hozzájárulnak az energiahatékonyság növeléséhez (napelemes beruházások), illetve vízellátáshoz és a megfelelő szennyvízkezeléshez. Pályázni lehet: • Háztartási léptékű szigetüzemű, vagy hálózatra kapcsolt villamos energia rendszer kiépítése: villamosenergia-ellátást biztosító fejlesztés, beleértve a megújuló energiával történő fejlesztést. • Háztartási léptékű ivóvízellátást szolgáló rendszer kiépítése: kútfúrás; vízbeszerző, vízkezelő, víztározó, vízelosztó, víztisztító

létesítmények és felépítményei, mely nem haladja meg a napi 50 személy vízellátását; háztartási törpe-vízmű. • Háztartási léptékű szennyvízkezelést és tisztítást szolgáló rendszer kiépítése: egyedi szennyvízkezelő berendezéssel; tisztítómezővel ellátott oldómedencés létesítménnyel. Pályázhat az a 18. életévét betöltött, cselekvőképes személy, aki: • a támogatási kérelem benyújtását megelőző év január 1-től életvitelszerűen tanyán, mint lakóhelyén, vagy a lakóhelyével azonos településhez tartozó tanyán, mint tartózkodási helyén él; • a tanya a körzeti földhivatali nyilvántartás szerint a saját, vagy közeli hozzátartozója tulajdonában van. További információk: Fekécs Levente pályázatíró

Mielőtt bevisszük a meleg lakásba, tanácsos a külső hőmérsékletnél melegebb, de 12-14 foknál nem hidegebb helyen tárolni fenyőnket 2-3 napig, mintegy szoktatni a melegebb környezethez, ami a szobában várja. A fát mindig a fűtőtesttől a lehető legtávolabb helyezzük el, mert a meleg hatására kön�nyen kiszáradhat. A lakásban csak mértékkel öntözzük, de a földlabdát mindig tartsuk nedvesen. Az ünnepek után vigyük vissza egy-két napra hűvösebb, de nem túl sötét helyiségbe, majd rakjuk ki a szabadba, és március-áprilisban már nyugodtan kiültethetjük a kertbe. A fenyő megvásárlása előtt, míg a föld nem fagy át, ássuk ki az ültetőgödröt – amelybe majd kiültetjük a fánkat –, és takarjuk le hőszigetelő anyaggal. Keményebb tél esetén is egy-két napos enyhébb idő elegendő a kiültetéshez. Minél előbb tudjuk kihelyezni a növényt, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy később megered. Akár töves fenyőt, akár vágottat díszítünk fel, a legfontosabb, hogy szeretet töltse be az ünnepünket.

Nem mindegy, hol és hogyan tároljuk a zöldségeket

Hogy megőrizzük a zöldségek frissességét, fontos, hogy megfelelő helyen és körülmények közt tároljuk őket. Hosszabb tárolásra alkalmasak például a hagymafélék, a gyökérzöldségek és a káposztafélék. • A gyökérzöldségeket és a burgonyát érdemes az tárolás előtt megmosni, de utána feltétlenül itassuk szárazra őket.

• Ne tároljuk a zöldségeket ömlesztve, és ne tároljunk együtt zöldséget és gyümölcsöt. A gyümölcsökből a levegőbe kerülő érési hormon, az etilén, ugyanis a zöldségeket növekedésre, csírázásra serkenti. Téli tárolásra a pince a legalkalmasabb, ahol a zöldségek 1-3 fok körüli hőmérsékleten tárolhatók, ennek híján alternatíva lehet a spájz vagy a hűtő is.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván a Kiscsákói Mezőgazdasági Kft. a kft. dolgozóinak, továbbá valamennyi régi és új kedves üzleti partnerének!

DECEMBER Folytatjuk az előző havi munkákat, ha az időjárás engedi, de ne ültessünk! A tavaszi ültetést előkészítendő megáshatjuk az ültetőgödröket, majd a földet megfordítva azonnal temessük be. Ha olyan helyen van a kert, ahol őzek, szarvasok vagy nyulak átjárhatnak rajta, dróthálóval védjük meg a fa törzsét. Széljárta helyeken célszerű megkarózni a fiatal fákat. Érdemes a növénykatalógusokat lapozgatni, mert minden évben új gyümölcsfajták jelennek meg a piacon.

Sok dolgot nem ad most a konyhakert. Ilyenkor korábbi, elmaradt munkákkal hasznosítjuk az időt: kerti szerszámokat javítgatunk, átnézzük a jövőre ültetendő magok szavatossági idejét. Tervet készítünk a vetésforgóra. Ennek az a lényege, hogy a zöldségféléket a következő évben mindig máshová vetjük, mint ahol idén voltak. Ezzel javítjuk a talaj minőségét, amelyben szebb zöldségek fognak fejlődni. A talajjavítás leghatékonyabb módja a komposztálás. Az ehhez való ládát a téli hónapokban elkészíthetjük.

GYÜMÖLCSÖSKERT

VETEMÉNYESKERT

Ki ne szeretne súlyos ezreket megtakarítani, ha lehetősége van rá? Arról nem is beszélve, hogy van annak varázsa, ha saját magunk teremtünk egy arasznyi levágott veszszőből virágzó bokrot. Nézzünk szét a szomszédságban, milyen díszbokrok nőnek ott, és kérjünk belőlük néhány 20-25 centiméter hosszú fás hajtást. Szívesen adnak. Az alsó szem alatt 2-3 milliméterre éles késsel vágjuk meg a vesszőket, amelyeket nyirkos földbe tűzünk, és a hűvös pincében teleltetjük át. Tavasszal kiültetjük a kertbe, ahol gyökeret eresztenek. A legtöbb fás szárú kerti díszbokor szaporítható ilyen módon.

VIRÁGOSKERT

Az Orosházi Agrárinfót összeállította: Csányi József újságíró | Molnár István – marketing, értékesítés (70) 423-3698


13

MOZAIK

2018. DECEMBER 14.

A Velencei-tó partján töltött nyarak örök emlékként élnek Ördög Endre emlékezetében

A gyerekkorom nem volt ingerszegény Budapesten született, gyermekkorának meghatározó helyszíne a Velencei-tó, mára a főváros mellett már Orosházát vallja igazi otthonának. Szülei pedagógusok, ő a lelkészi hivatást választotta. A gondtalan gyermekkorról Ördög Endrével beszélgettünk. Az Evangélikus Lelkészi Hivatalban, a tőle már jól megszokott kedvességgel fogadott minket Ördög Endre igazgatólelkész. Beszélgetésünk egyből a gyermekkorra terelődött, ahogy átnyújtotta a Velencei-tó partján készült fekete-fehér képet. Budapesten látta meg a napvilágot, ott is nevelkedett. Kései gyerekként érkezett a családba. Szülei pedagógusok, már csak édesapjához, igaz példaképéhez tud hazatérni a szülői házhoz. Pontosabban lakáshoz, hiszen

a József Attila-lakótelepi lakás jelenti számára a szülői házat. – Ha egy mai divatos szóval foglalhatnám össze a gyermekkoromat, akkor azt mondhatnám, hogy nem volt éppen ingerszegény – kezdte a beszélgetést. A nem éppen ingerszegény gyermekkort talán visszafogottan jellemzi az igazgatólelkész fiatalkorát. Édesapja, aki a Kodály-módszer főiskolai nagy tanítója, sokat járt spanyol nyelvterületen, így Dél-Amerika különböző egyetemein is oktatott. Ezáltal a kis Ördög Endre családjával egy évet tölthetett el Peruban. Legszívesebben a Velencei-tó partján eltöltött nyarakra emlékszik vissza. A budapesti forgatag után egyfajta felüdülést jelentett számára a természet közelsége. – Nyáron mindig leköltöztünk a család nyaralójába. Az

A hitélet mindig erős volt a családjában egész nyár azzal telt, hogy a tóparton, a környező hegyekben a szintén ott üdülő gyerekekkel bandáztunk – mesélte. A gyermeki csínytevések őt sem ke-

rülték el. Vallja, igazi gazemberséget nem követett el soha, de könnyen megtalálták a bocsánatos rosszaságok. – Velence és a vízpart pedig mindig kínálták a

Fotó: Kecskeméti Krisztina

lehetőségeket. Egyszer kifigyeltünk egy régóta ott várakozó csónakot. Gondoltuk, elkötjük. Állt is benne a víz, tudtuk, hogy valahol lehet egy kis lyuk rajta.

Le volt lakatolva, egy hosszú rúddal pedig le volt bökve az iszapba. A rúd szolgált evezőként, akárcsak az itáliai Velencében. Mikor beértünk a tó közepére, akkor tudatosult bennünk, hogy nem kis lyukról van szó. Végül elsüllyedt – emlékezett vissza nevetve gyermekkora pillanataira. A hitélet mindig erősen jelen volt a családban. Az akkori politikai helyzet megnehezítette a vallás szabad gyakorlását, ezért kénytelenek voltak titokban összegyűlni. Örök hálával tartozik szüleinek a neveltetéséért. Édesapja mai napig példaképként szolgál előtte. Úgy érzi, az a szigor és az a szeretet, amely átlengte gyermekkorát, tökéletes egyensúlyban voltak egymással. Megtanult önálló lenni és bátran belevágni dolgokba. Zárásként azt mondta: nem szeretne más ember lenni. TD

Vörösmartys kupasikerek Szebbé tenni az ünnepeket Több mint száz kisiskolás rúgta a labdát december 7-én az Eötvös-csarnokban a GYIÖK nagyszabású focitornáján.

Öt családot is megajándékozott a közelgő karácsony alkalmából december 6-án az Orosházi Adventista Gyülekezet.

A Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat felhívására a város öt iskolája nevezett a Mikulás Focikupára. Két korcsoportban mérték ös�sze tudásukat a diákok. – Az előző év sikerén felbuzdulva hirdettük meg idén is a kupát, amelyben a város iskolái partnerek voltak, hiszen öt iskola 11 csapattal képviseltette magát. Több mint száz gyermek rúgta a labdát – nyilatkozta a torna egyik szervezője, Tárnyik Balázs. A körmérkőzéses tornán Kasza Illés és Kolozsvári Csaba, az OMTK-ULE fiatal labdarúgói fújták a sípot. A győzelmet mindkét korcsoportban az Orosházi Vörösmarty Mihály Általá-

Izgatott gyermekek és szüleik gyűltek össze a Nagycsaládosok Egyesületének székházában, rövidesen azonban ki is

Népszerű volt a GYIÖK focitornája nos Iskola csapata szerezte meg. A kupán túl több különdíj is gazdára talált. A GYIÖK jóvoltából senki sem ment haza üres kézzel. Végeredmény: 3-4. osztályosok: 1. Vörösmarty iskola 12 pont, 2. Református iskola 7 pont, 3. Evangélikus iskola I. 7 pont, 4. Eötvös iskola 3

derült számukra, mi az oka a találkozásnak. A Nagycsaládosok Egyesületével az Orosházi Adventista Gyülekezet vette fel a kapcsolatot, hogy a közelgő karácsony alkalmából megajándékozhassanak öt családot. – Minden évben, mikor közelednek az ünnepek, eszünkbe jutnak azok az emberek, akik

egy kicsit szűkösebb körülmények között élik életüket. Szerettük volna szebbé tenni a karácsonyukat – nyilatkozta kezdeményezésükről Bicskei Róbert, az Orosházi Adventista Gyülekezet lelkipásztora. A megajándékozott családok ezután boldogan vették szemügyre csomagjaikat. BZ

Fotó: Rosta Tibor

pont, 5. Evangélikus iskola II. 0 pont. 5-6. osztályosok: 1. Vörösmarty iskola 11 pont, 2. Eötvös iskola 8 pont, 3. Evangélikus iskola II. 7 pont, 4. Református iskola 7 pont, 5. Táncsics gimnázium 3 pont, 6. Evangélikus iskola I. 2 pont. Betkó Tamás

A karácsony nemcsak a bevásárlásról szól, hanem arról, hogy gondoljunk egymásra

Fotó: Kecskeméti K.

Orosháza régen és ma – Gyopárosfürdő története Ki gondolná, hogy a Dél-Alföld egyik legkedveltebb fürdője helyén egykoron gyümölcsösök és veteményesek álltak? Gyopárhalmát 1846-ban alapították, a korabeli feljegyzések szerint a városból kiszoruló szegények lakóhelye volt, akik leginkább gyümölcsösöket és kiskerteket gondoztak itt. A Gyopárosi tavat, míg fel nem ismerték vizének jótékony hatását, inkább praktikus célokra használták akkoriban. A fürdő építését 1869-ben kezdték meg egy helyi orvos, dr. László Elek kezdeményezésére. Alig egy évtized alatt a tó déli részén kialakított stranddal együtt már népszerű fürdőhelynek számított, ahova gyakran nemcsak a városból,

hanem távolabbi településekről is érkeztek látogatók. A 20. század első évtizede újabb áttörést eredményezett Gyopárosfürdő számára. A város akkori vezetősége ismét meglátta benne a fantáziát, ráadásul az 1906-ban megindult Orosháza–Szentes vasútvonal is érintette a településrészt, ahová különvonatokat is indítottak. Bár a fürdő népszerűsége töretlen volt, a két világháború, valamint a rá következő szűkös esztendők jelentősen visszavetették a fürdő fejlődését. Az újabb beruházások 1958-ban indultak útnak, és gyakorlatilag azóta is tartanak. Ennek köszönhetően Gyopárosfürdő ismét a strand-, az élmény- és a gyógyfürdőzők népszerű úti céljává válhatott, és napjainkban is annak számít.


14

MVM_Szepmuveszeti_plus_280x427.indd 1

HIRDETÉS

2018. DECEMBER 14.

2018. 12. 07. 12:48


15

FÓKUSZBAN

2018. DECEMBER 14.

Tiszti Klub, Hotel Alföld, Gólya, Aranypatkó – Út a mesterlevélig

A pörköltet nem kell újra gondolni Tóth István évtizedek óta szakácsként dolgozik, több étterem tulajdonosa, most mégis úgy döntött, vállalja a képzést és leteszi a mestervizsgát. Mint mondja, elsősorban azért ült vissza az iskolapadba, hogy taníthasson, azaz fogadhasson tanulókat, de közben új ötleteket, gasztronómiai trendeket, eszközöket is megismert.

Minden a tanyán kezdődött, ahol a gyermekéveit töltötte. Azaz egészen pontosan a homokozóban, ott készítette el ugyanis az első képzeletbeli ételeket. – Anyukám és nagymamám főztje meghatározó volt számomra, tizennégy éves koromig nem is jártam étteremben. Otthonról hoztam azt, hogy milyen ízűnek kell lennie egy húslevesnek, egy borsófőzeléknek vagy egy pörköltnek.

Ezeket nem kell újra gondolni – kezdi a történetet Orosháza egyik legismertebb séfje. Mivel más szakma nem érdekelte, így fel sem merült, hogy az általános iskola elvégzése után ne szakácsnak tanuljon tovább. A hódmezővásárhelyi vendéglátóipari szakközépiskolában már azt csinálhatta, amit azóta is szeret: főzhetett. – A végén szakmunkásvizsgát tettem, és elkezdtem dolgozni. Az első munkahelyem a gyopárosi Vadásztanya Étterem volt a kisvasút szomszédságában szép nagy vendégkörrel. Onnan a tulajdonos bevitt a Tiszti Klubba, majd a kötelező sorkatonaság, a Viking Étterem, újra a Tiszti Klub, és saját vállalkozásban a Gólya Étterem következett – sorolja szakmai múltjának lépcsőfokait. Azt mondja, mindegyik jó iskola volt, mert mindben látott követendő példát, és olyat

Vozár Márton gratulál Tóth István mesterré válásához is, amit el kell kerülni, mesterének azonban két szakácsot tart. – Tercsi Józsefet és Dér Józsefet. Az első nyári gyakorlatomat

a Hotel Alföldben töltöttem, ahol annyira jól éreztem magam, hogy megkérdeztem, maradhatok-e még egy hó-

Harminchatodik alkalommal báloztak Antali Zoltán tanítványai

A tánc összeköt

napot. Tőlük tanultam meg a szakma alapjait – vallja meg�győződéssel. Ezeket az alapokat szeret-

PROGRAMAJÁNLÓ Adventváró hangversennyel készül december 15-én a zenekedvelőknek az adventista közösség, melyet a Békés-Csongrád megyei Adventi Kórus ad majd elő Pörneki Attila vezetésével 17 órakor, közösségi házukban tartott rendezvényükön. Adventre hangoló gondolatait Bicskei Róbert lelkipásztor osztja meg az esemény közönségével.

Immár 36. alkalommal perdültek táncra a tánciskolások báljára érkezők. A rendezvényen idén sem csak a szórakozásé volt a fő szerep, Antali Zoltán tanítványai ezúttal is megmutatták a közönségnek, mit tanultak kemény munkával az elmúlt hónapok alatt.

A Székács József evangélikus iskola adott otthont december nyolcadikán a Felnőtt Tánctanfolyam Záró Báljának, melyen Antali Zoltán mellett Pityuk János is köszöntötte a vendégeket. Orosházán 18 éve működik töretlenül a tánciskola, ahol az órákra érkezők nemcsak a klasszikus, hanem a modern és latin-amerikai táncokat is elsajátíthatják, mindemellett barátságokat köthetnek egy-egy tánctanfolyam alkalmával. Antali Zoltán táncpedagógus elmondta, mint mindig, most is rengeteg felkészülés előzte meg a bemutatót. A tánciskolába járó 68 tanítvány

Fotó: Pirer Kata

né továbbadni a fiataloknak, és mivel a tanulók fogadásának a mestervizsga is feltétele, így belevágott a három hónapos képzésbe. – Felelevenítettük a régen tanultakat, kiegészítve az új oktatási módszerekkel, éttermi áramlatokkal – beszél a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett tanfolyamról. – Elsősorban szakácstanulókat szeretnénk foglalkoztatni, megismertetni őket a hétköznapokkal ugyanúgy, mint egy nagy rendezvény lebonyolításával, megtanítani nekik a munka szeretetét, ami erőt ad ahhoz, hogy akkor dolgozzanak, mikor mások pihennek – teszi hozzá. Szereti a kihívásokat, úgyhogy emellett a vállalkozás bővítését tervezi: rákóczitelepi csárdája mellé hamarosan rendezvényterem épül, hogy még szélesebb közönséget tudjon kiszolgálni. Pernyés Edit

December 16-án gyújtják meg a harmadik adventi gyertyát a város főterén. Köszöntőbeszédet mond Iványi László tiszteletbeli kanonok, a Jézus Szíve Plébánia esperesplébánosa, majd az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulóinak műsorát láthatják. 16:30-kor ezúttal Majsai Gábor lép fel. Karácsonyi hangversenyre várja a zene iránt érdeklődőket december 17-én 17.30-kor a Petőfi Művelődési Központ. Az iskolai diákzenekarok mellett fellép a Szokolay Bálint Madrigál Kórus, az Orosházi Evangélikus Egyházközség Vivit Kórusa és a Kodály Zoltán Gyermekkórus is. December 18-án 17.30-tól adnak ütőhangszeres koncertet a Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium növendékei az Orosházi Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Ady Endre utcai épületében. Fellép Csató Márton, Kovács Gábor és Majsai Bálint, szaxofonon közreműködik Gulyás Dorina.

Hosszú hetek kitartó munkájának eredményét mutatták be a táncosok szombaton öt csoportban tevékenykedik. – Mindannyian nagyon vártuk ezt a napot, hogy közösen ünnepeljük meg a táncórákat és azok nehézségeit is. Fontos, hogy legyenek ilyen rendezvények, hiszen ilyenkor van alkalom, lehetőség arra, hogy egyszerre szórakozzunk

és gyakoroljuk a tanult táncokat is – fogalmazott a tánciskola vezetője. A program ezúttal is látványos volt, hiszen minden csoport, a kezdőktől a seniorokig megmutatta tudását. A modern és klasszikus táncokon át az előadók többek

között keringőt, mambót, rumbát, és csacsacsát is táncoltak a vendégeknek. Ezt követően pedig hajnalig tartó mulatság vette kezdetét, ahol csillogó ruhák, frakkok és tánccipők alkottak különleges forgatagot. Gál Babett

Lovasegyesületi évzáró bál Az Alföld Gyöngye éttermében már kora este gyülekeztek a vendégek, hogy meghallgassák, Orosházán kik voltak az idei évben a legeredményesebbek a lovassportok művelői közül, és aztán fehér asztal mellett búcsúztassák el a 2018-as esztendőt.

A polgármester segítségét is megköszönték

Fotó: Kecskeméti K.

Az évzáró vacsorán Dávid Zoltán polgármester, Kolozsi László Derby-győztes idomár-hajtó, és a Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft. marketingigazgatója, Krebs András is részt vett. Utóbbi néhány mondatban köszöntötte a lósport jelenlevő képviselőit,

Fotó: Kecskeméti K.

és megköszönte az orosházi tenyésztőknek és versenyzőknek a rengeteg munkát, mellyel sok remek lovat adtak a fővárosi versenyekre. A lovasegyesületi bálokon hagyomány, hogy díjazzák a legeredményesebb versenyzőket, és az egyesület megköszöni a munkát azoknak, akik egy-egy rendezvény megszervezésében, lebonyolításában segítettek. A hivatalos rész után az est fellépő vendége, Kacor Feri szórakoztatta egyórás műsorral a bálozókat. A jókedvű mulatozás eltartott hajnalig. Csányi József

A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola december 20-án 18 órakor ad évzáró koncertet a Petőfi Művelődési Központ Szokolay Sándor-termében a zenekedvelőknek. Fellépnek az iskola zenekarai és kamaracsoportjai. A hangversenyen elhangzó művek oktatási célt szolgálnak.

A programokról bővebben az oroscafe.hu oldalon tájékozódhatnak!

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

ORBÁN DOMINIK

vagyok, december 4-én születtem, 2970 grammal és 48 cm-rel. Anyukám: Orbánné Gubucz Anikó.

MOLNÁR ANGELIKA KLAUDIA vagyok, december 8-án születtem, 3240 grammal és 47 cm-rel. Anyukám: Kolompár Klaudia.


16

MOZAIK

PATIKAÜGYELET December 10-től december 16-ig: Városi Kórház-Gyógyszertár Orosháza, Könd u. 59. Tel: (68) 411-166 December 17-től december 23-ig: Fehér Kígyó Gyógyszertár Orosháza, Kossuth u. 42. Tel.: (68) 510-300

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Egy falat kenyér és egy csipetnyi szó – B. Tóth László műsora pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Kvantum című tudományos magazin december 14-én, pénteken 19:30-tól. Ismétlés december 15-én, szombaton 15:30-tól és december 16-án, vasárnap 11:30-tól.

TELEFONSZÁMOK Polgármesteri Hivatal 06 (68) 413-022, ingyenesen hívható zöldszám: 06 (80) 931-001 Közvilágítás-hibabejelentés 06 (62) 565-881/4-es menüpont Mezőőrség 06 (70) 455-7831 Mentők 104 Tűzoltóság 06 (68) 414-244; 105 Rendőrkapitányság Tel./fax: 06 (68) 411-344; 107 Kórház 06 (68) 411-166

2018. DECEMBER 14.

Ételszobrászként világbajnoki bronzérmes a nagybánhegyesi fotós

A fényképezőgép másik oldalán Imre Györgyöt fotósként ismerjük, az utóbbi években mégis egészen más területen mutatta meg tehetségét. Legutóbb a luxemburgi kulináris világbajnokságon a Békés Megyei Culinary Team tagjaként ételszobrász kategóriában. Ráadásul nem is akárhogyan, hiszen bronzérmet szerzett

A fotóst általában fényképezőgéppel képzeljük el, Imre György azonban legalább en�nyiszer forgat a kezében különféle spatulákat, és digitális kártya helyett kókuszzsírral dolgozik. Ételek iránti érdeklődése nem újkeletű, a nagybánhegyesi nagymama ugyanis szakács, így egészen kicsi korától figyelte testközelből, mi történik a konyhában. Az ételszobrokig vezető út azonban korántsem volt magától értetődő, a gasztronómia hosszú időre háttérbe szorult életében. Nyolc éve került újra a közelébe, akkor még fotósként. – A Békés megyei csapatot kísértem az erfurti Kulináris Olimpiára, és miközben a képeket készítettem, megtetszett a szakma. A csapattagok idővel a

barátaimmá váltak, és sokat ugrattak azzal, hogy legyen végre egy rendes szakmám – meséli nevetve a kezdetekről. – Körülbelül három éve adtam be a derekam és tettem szakács vizsgát, majd elindult a „lavina”. Eleinte a szintén ételszobrászként versenyző Ambrus György Krisztiánnak segédkezett, közben pedig megfogalmazódott benne, hogy ő maga is szívesen indulna ebben a kategóriában. – Azért sem állt messze tőlem, mert művészeti szakra jártam a középiskolában, majd az

egyetemen is, és úgy éreztem, a szobrászat, illetve a művészi alkotás illik hozzám – indokolja a választását, majd abba is beavat, hogyan készül egyegy kulináris szobor. – Először is ki kell találni, hogy az adott versenyen mivel szeretnénk indulni. E téren a trénerünkkel, Varga Károly abszolút világbajnok séffel egyeztetünk, hogy a tervek elnyerhetik-e a zsűri a tetszését. A tényleges munka jó néhány rajzos vázlat után kezdődik azzal, hogy elkészítjük a szobor talapzatát. Majd jöhet a kókuszzsír, amiből a szokásos néhány deka helyett körülbelül 25 kilogrammot használ. Luxemburgba már teljesen kiforrott alkotással érkezett, amely a bronzérem mellett számos élményt hozott. – Rengeteg új inspirációt kapunk, sokat tanulunk ilyenkor, hiszen megmutatkoznak a gasztronómia legújabb trendjei, a legújabb konyhatechnológiákat is ezen mutatják be. Aki nincs itt, az nincs is a szakma csúcsán – jelenti ki hozzátéve, egyelőre örül a sikernek, de a tervek között már ott van a 2020-as kulináris olimpia. PE

KUTYASZORÍTÓ Orsit és testvérét, Olgit egy város széli utca üres telkére dobta ki valaki. A nem kívánt, felesleges szaporulattól egyes felelőtlen emberek így szabadulnak meg. A kiskutyák eleinte féltek, de korgó hasuk győzedelmeskedett, nem tudtak ellenállni a finom falatoknak. Orsit és Olgit az állatvédők biztonságos helyre szállították, ahol reményeink szerint értük jönnek a szerető, új gazdik. Sajnos, nagyon sok kutyának nincs ilyen szerencséje, sok félelmében elbújik, majd éhen hal, sokat elütnek, sok viszont kegyetlen emberek áldozatául esik! Orsi kissé félénk, de több odafigyeléssel, foglalkozással hamar barátságos kiskutyává válik. Élénk, fürge, játékos természetű. Alkalmazkodó és vidám beállítottságú eb. Az agresszivitás teljesen idegen tőle. •0 6 (70) 619-2307 – kutyamenhely. •K óbor állatok bejelentése hétfőtől péntekig, 8–15 óra között: 06 (70) 619-2307. • f acebook.com/kutyamenhely/

Idén is sokan futottak a jótékonyság jegyében

Fotó: Rosta Tibor

Futás a gyermekekért Idén is sikeres volt a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat hagyományos Mikulás-futása. A jótékony akcióra ismét egy mikuláscsomag volt a belépő, december hetedikén. Pénteken 16. alkalommal rendezte meg az Orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat a Jótékonysági Mikulás-futást. A nevezési díj egy mikuláscsomag volt, amelyet idén is a beteg és a rászoruló gyermekekhez juttattak el. A futás előtt táncolt a Candy Dance Crew, majd az izmokat Szöllősi Ágnes, Orosháza futó nagykövetével melegítették be a részvevők. Mindeközben ingyenes egészségügyi szűrésekkel, illetve teával és szendviccsel várták az érdeklődőket. – Nagyon jó dolognak tartom ezeket a rendezvényeket, hiszen az egyik oldala a sport, amivel a testünknek, a jótékonysággal pedig a lelkünknek teszünk jót – mondta Szöllősi Ágnes BSI

Orosháza futónagykövete. A Mikulás-futás 17 órakor indult rendőri és polgárőri felvezetéssel, sokan vették fel ezúttal is a Mikulás-sapkát. – Idén is sokan érkeztek a rendezvényre, melynek keretében hat helyszínre juttattuk el az ajándékokat: az Orosházi Kórház gyermekosztályára, a Kistérségi Gyermekjóléti Központba, a Családok Átmeneti Otthonába, a Csemeteneveldéhez, az SOS Gyermekfaluba és a Nagycsaládosok Egyesületéhez kerültek összegyűlt csomagok – fogalmazott Gombkötő Luca Anita, a GYIÖK képviselője. A program végén a szervezők szaloncukorral várták vissza a futókat, majd a csapatok közül kisorsolták a nyertest, melynek tagjai egy tortával gazdagodtak. Az adakozók ezúttal is örömteli pillanatokkal ajándékozták meg az orosházi beteg, rászoruló gyermekeket. Gál Babett

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.