2019.02.08/5. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2019. FEBRUÁR 8. • XXIII. ÉVFOLYAM • 5. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU

2

– Elutasítják a takarékszövetkezeti fiókok bezárását

CIRKUSZ VOLT A KÖNYVTÁRBAN

Fotó: Rosta T.

Nem először tudósíthatunk a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban zajló sokrétű tevékenységről, melyek során minden réteget, minden korosztályt igyekeznek megszólítani és megnyerni az olvasás ügyének. Múlt pénteken délelőtt a gyermekkönyvtárba óvodás csoportot vártak. A betegségek miatt sokan hiányoztak, ezért viszonylag kis létszámmal jöttek a Bajcsy ovisok, de aki ott volt, remek délelőtti programban lehetett része. A könyvtárosok szakavatott segítségével a cirkusz világába csöppentek az apróságok. Mint Tengerics Éva gyermekkönyvtáros elmondta, hogy a könyvtár, ezen belül a gyermekkönyvtár szakmai munkájának fontos része a kölcsönzés, olvasás, az általános iskolások részére tartott rendhagyó irodalomórák, a játszóházak, szünidei programok szervezése mellett az óvodásoknak rendezett játékos programok megtartása is. A gyerekek kötéltáncosok, akrobaták, cirkuszi állatok, bűvészek, bohócok lettek ezen a délelőttön. Játékos formában ismerkedhettek a cirkusz világa mellett a könyvtárral, az ottani hangulattal is. Az ovisok nagyon szeretnek játszani – cirkuszost is –, de az óvó nénik sem maradtak ki, sem játékból, sem a produkciókból. – Nagyon fontosnak tartjuk az irodalmi nevelést, már az oviban is. A gyerekek nagyon szeretik a verseket, meséket, biztatjuk a szülőket, hogy otthon is meséljenek nekik. Lényegesnek tartjuk, hogy a könyvtár is megjelenjen az óvodai nevelésben, az ilyen programokon megszerethessék, később pedig, már olvasni tudó kisdiákként ismerősként térhessenek ide vissza – mondta el Mikli Fanni óvónő. CSJ

#EgyüttValóraVáltjuk

4–5

Egy hétvége két magyar bajnokság

7

– Országos megmérettetésen vettek részt a spartacusosok

– Digitalizációban a jövő

Mindig előreviszi a csoport működését

8

– Polyák János lett Az Év Embere a Pannon Csoportnál

Több témában is részletes tájékoztatást kaptak a gazdálkodók

Tanulságos gazdafórum  Gazdafórumra invitálta a gazdálkodókat szerda délutánra az Orosháza és Térsége Gazdakör, illetve az Orosházi Települési Agrárgazdasági Bizottság a városházára. Talán a napirendre került témák fontossága, talán az előadók személye, de leginkább mindkettő miatt megtelt a városháza nagyterme a fórumra érkező gazdákkal. A fórum első előadója dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára volt. A 2019-es év aktualitásairól és a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni programjáról beszélt. Magyarország a 2014–2020-ig tartó időszakban tizenkétmilliárd eurónyi összeget kap. » folytatás a 3. oldalon

Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a gazdafórumon

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Év sportolója  Ünnepélyes keretek között adták át a Békés Megyei Hírlap által életre hívott év sportolója és Év Embere szavazás díjait Mezőkovácsházán, a Kalocsa Róza Művelődési Központban.

Szél Anna teljesítményére a polgármester is büszke

Fotó: Bakos Viktória

Természetesen ismét voltak a pódiumra szólítottak között városunk kiválóságai, akik ráadásul nem is először vehették át ezt az elismerést. A leány utánpótláskorú versenyzők között, a tavalyi évben

Európa-bajnoki címet szerző, a junior-világbajnokságon és Buenos Airesben, az Ifjúsági Olimpián ezüstérmes birkózót, Szél Annát díjazták. A felnőtt hölgyek közt ugyancsak nem először léphetett a pódiumra az erőemelő Szabó Ágnes. Ági az elmúlt esztendőben erőemelő Európa-bajnokságot, fekvenyomásban pedig Európa- és világbajnokságot is nyert. A szavazáson a súlylökő Márton Anita mögött lett második. CSJ

Fotó: Kecskeméti K.

Nem hagyják szó nélkül

Szabó Ágnes sem először kapta meg az elismerést

Tizenhat cég a TOP 100-as vállalkozások között  Az orosházi székhelyű, alkatrészgyártással foglalkozó Linamar Hungary Zrt. vezeti a top 100-as vállalkozások Békés megyei listáját. Az Orosházi járásban 16 cég dolgozik a megye legnagyobbjai közül. A térség gazdasági ereje egyértelműen a Békéscsaba, Orosháza, Szarvas háromszögben összpontosul. Míg a Békéscsabai járásban 33, az Orosháziban 16, a Szarvasiban pedig

Gelegonya László, a Kazép Kft. ügyvezetője és Bojtor Fotó: Rosta Tibor István alpolgármester a gazdasági fórumon

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

13 működik a megye 100 legnagyobb nettó árbevételt elérő vállalkozásai közül. Az Orosházi és Mezőkovácsházi járásokban összesen 25 top 100-as vállalkozás van. A többi közt ez is kiderül a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Top 100 Békés megye gazdasága 2018. című kiadványából, melyet a Gazdasági évnyitó elnevezésű gazdaságpolitikai fórumon mutattak be kedden Békéscsabán. A 2018-as adatok

szerint Békésben több mint 26 ezer vállalkozás működik, ezek 44,3 százaléka társas gazdálkodó. A Békés megyei vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma 41 ezer fő. A munkavállalók 20,7 százalékát, 8,6 ezer munkavállalót az Orosházi járásban alkalmazták, és itt a legnagyobb a top 100 jelenléte is, mivel ezek a cégek alkalmazták a járásban dolgozók 55,5 százalékát. » folytatás a 2. oldalon


2

KÖZÉLET ÖSSZEÜLTEK

Három napirendi pont került terítékre Orosháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának testületi ülésén. Először az elmúlt időszak munkájáról tartottak beszámolót, külön kiemelve a decemberben szervezett rendezvényeiket. December 15-én Zombára utaztak karácsonyi ünnepségre, végül december 18-án tartották meg a nemzetiségek napja ünnepséget, melyen dr. Miszlai Judit vehetett át elismerő oklevelet. A rendezvények értékelését felülvizsgálatok követték. Először az Orosháza Város Önkormányzatával kötött éves együttműködést, végül a 14 Békés megyei és a Zombai Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötött éves együttműködést vitatták meg. BZ

NYELVI VERSENY Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola a közelmúltban rendezte meg hagyományos kistérségi idegen nyelvi kommunikációs versenyét. – A kiírás legfőbb célkitűzése, hogy a tanulók merjenek megszólalni idegen nyelven, s az általános iskola végére használható nyelvtudással rendelkezzenek. A versenyen több mint 50 tanuló vett részt Orosháza és térsége iskoláiból. A tanulók angol, illetve német nyelven mérték össze tudásukat hat témakörben – ismertette Jankóné Lövei Erika versenyszervező. A kategóriák első három helyezettjét díjazták. A részletes eredmény az oroscafe.hu oldalon érhető el. BT közlemény

BÉRBEADÁS Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra az: • Orosháza, Október 6. u. 33–35., II/12. szám alatti, 17 m2 alapterületű, 1 szobás, összkomfortos, • Orosháza, Hegedűs István u. 25/B II/5. szám alatti, 42 m2 alapterületű, 1 szobás, összkomfortos,

Elutasítják a takarékszövetkezeti fiókok bezárását

Nem hagyják szó nélkül Közösen lép fel az orosházi és a dél-békési kistérségi társulás a takarékszövetkezeti kirendeltségek megmaradásáért. A térség polgármesterei felháborodásuknak adtak hangot a tervezett fiókbezárások miatt a társulások összevont, orosházi ülésén, Simonka György országgyűlési képviselő pedig hangsúlyozta, az itt élők érdekében harcolni fog azért, hogy a dél-békési fiókok bezárását visszavonják.

Bezárja kirendeltségeit több dél-békési kistelepülésen a Békés Takarék Szövetkezet – az Orosházi Kistérség és a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása közelmúltban megtartott orosházi összevont ülésén kiemelt napirendként szerepelt a téma. Az egyeztetésre meghívták a pénzintézet elnök-ügyvezetőjét, aki egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem tudott jelen lenni. A két társulási elnököt, Fejes Róbertnét és Varga Gusztávot levélben arról tájékoztatta, hogy a problémákat ők is meglévőnek tartják, és tettek is erőfeszítéseket a kirendelt-

Közös határozattal a kistérségi társulások a kirendeltségekért ségek legalább nullszaldós működésére, de ezek rendre kudarcba fulladtak, így nem finanszírozzák tovább az érintett fiókok működési veszteségeit. A kistérségi ülésen több település polgármestere is elégedetlenségének adott hangot, hogy a megkérdezésük és az ott élők tájékoztatása nélkül hoznak mindennapjaikat érintő döntéseket. – Már tavaly márciusban jeleztük a Békés Takarék Szövetkezet felé, hogy nem ér-

Tavaszi útjavítások helyszíneit járta be Dávid Zoltán polgármester és Fejes Róbertné alpolgármester, február ötödikén. Elsősorban a lakosok igényeire és jelzéseire alapoztak, így tavasszal megújulhat többek között a Téglagyári út is.

A tavaly év végi közmeghallgatáson szóba került már a probléma, miszerint Orosháza néhány utcája járhatatlanná vált. A télen megrongálódott földutak javítására többször is nyújtott már be pályázatot az önkormányzat,

de eddig nem járt sikerrel. Dávid Zoltán, polgármester elmondta, a jövőben is minden pályázati lehetőséget megragadnak. Elsősorban olyan földutakat tekintettek meg, ahonnan a lakosság részéről jelzés érkezett. A bejáráson egy szakember is részt vett, aki a lehetőségekről adott tájékoztatást. Fejes Róbertné alpolgármester kitért rá, Újosztáson sajnos nagyon sok olyan út van még, amely járhatatlanná vált. Ezt orvosolnák a tavasz beköszöntével, hogy ismét biztonságosan lehessen közlekedni rajtuk. Gombkötő

A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján elhelyezett felhívásokon megtekinthetők. Orosháza Város Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága

A két kistérség végül közös határozatot fogadott el, melynek

értelmében a többcélú társulások határozottan elutasítják a Békés Takarék Szövetkezet azon szándékát, hogy a kistérség településein február 18-tól egyeztetés nélkül megszüntessenek ügyfélfogadási idővel rendelkező kirendeltségeket. Egyetértenek a településeken élők felháborodásával, és támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely arra irányul, hogy a kirendeltségek megmaradhassanak. Ugyanakkor megbízták Simonka György országgyűlési képviselőt és Fejes Róbertnét, az orosházi kistérségi társulás elnökét, hogy járjanak el annak érdekében, hogy vis�szavonják a takarékszövetkezeti fiókok bezárását. OÉ

Orosházán tartották az összevont ülést

Tavasszal elindulhatnak a munkálatok

Fotó: Gál D. Babett

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Sándor, az útépítéssel foglalkozó Oros-Grupp Kft. egyik tulajdonosa kiemelte, a Téglagyári úton és a legtöbb föld­úton az a probléma, hogy a lehulló csapadékvíz nem tud elfolyni, így az pang az útpályában, továbbá a padka magasabban helyezkedik el, mint az útfelület. Ezen kell változtatni, hogy ismét jól járhatóvá váljon. A helyszíni bejárásokat követően, tavasszal elindulhatnak a munkálatok, melynek során több földutat is járhatóvá tesznek majd önkormányzati forrásból. Gál Diána Babett

Jelentős térségi fejlesztések » folytatás az 1. oldalról

• Orosháza, Dankó István u. 10. szám alatti, 46 m2 alapterületű, 1 szobás, komfortos bárlakásait.

Benyújtási határidő a pályázat esetében: 2019. február 25., hétfő 16 óra.

tünk egyet a fiókbezárásokkal, és válaszokat vártunk. Több körben egyeztetést kezdeményeztünk, de érdemben nem álltak szóba velünk, ultimátumot kaptunk – emelte ki Simonka György. Az ország­ gyűlési képviselő aláhúzta: a Dél-Békésben élők érdekében harcolni fog azért, hogy a helyi fiókok bezárását visszavonják. A képviselő úgy fogalmazott, az észszerűtlenül meghozott döntésnek tágabb, akár közbiztonsági következményei is lehetnek a térségben.

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Tavasszal megújul a Téglagyári út

• Orosháza, Hegedűs István u. 25/D II/6. szám alatti, 42 m2 alapterületű, 1 szobás, összkomfortos,

A pályázati lapokat 2019. január 11-től a polgármesteri hivatal 2. emelet 11. számú irodájában munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 13.30-ig) lehet igényelni.

2019. FEBRUÁR 8.

Dávid zoltán polgármester és Dancsó József a fórumon

Fotó: Rosta T.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55.

Lázár János kormánybiztos, országgyűlési képviselő a gazdasági fórumon egy nagyszabású, Békés, Csongrád és Hajdú-Bihart érintő infrastrukturális fejlesztést is felvázolt. Az infrastrukturális fejlesztésekről szólva elmondta: a 44-es főút négysávosra bővítésének első, 70 kilométeres szakasza 2019ben elkészül. A 44-es fejlesztése után a következő jelentős beruházás a 47-es négysávúsí-

tása lesz, első körben Békéscsaba és Debrecen között, majd a követező ütemben Szeged és Békéscsaba között. Kiemelte: a tervezés és a nyomvonal kijelölése már elkezdődött, az M44es és M47-es utak fejlesztésére 450-500 milliárd forintot fordítanak, és a beruházás a következő öt év legnagyobb közúti fejlesztése lesz. Lázár János kérdésünkre elmondta: az Orosháza–Szentes közötti út fejlesztése az országos közleke-

désfejlesztési koncepció része, jelenleg a tervezési szakaszban van a beruházás, a tervek szerint ez a szakasz megerősített kétsávos út lesz, segítve ezzel is a térség becsatlakozását az M5ös autópályára. Lázár János szólt a Déli Vasút projektről, amely Pécs, Baja, Szabadka, Szeged, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Debrecen és Nagyvárad vasúti ös�szeköttetésének villamosítását, korszerűsítését jelenti. OÉ

Hirdetésfelvétel:

(a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Teljes körű temetkezési szolgáltatás

Lapzárta: szerda 15 óra

Orosházán és a környező településeken:

Molnár István médiafelület-értékesítő:

Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

06 (70) 423-3698


3

KÖZÉLET

2019. FEBRUÁR 8.

Több témában is részletes tájékoztatást kaptak a gazdálkodók

Tanulságos gazdafórum » folytatás az 1. oldalról

Ez különböző utakon jut el a termelőkhöz. A ’20 utáni, következő pénzügyi időszak szabályai és a forrásnagyság még most alakulnak. Nem mindegy a magyar termelőnek, hogy milyen forrásokból gazdálkodhat a támogatásokat illetőleg, és hogy ezeket milyen feltételekhez kötve kaphatja meg. – Ez sűrűsödik össze a Közös Agrárpolitika reformjában. Jelen pillanatban azt látjuk – és ez nem elfogadható számunkra –, hogy az Európai Bizottság javaslata alapján több követelmény hárulna a magyar termelőkre, másik oldalról pedig csökkenne a mezőgazdaságba eljutó forrás mértéke. Azt várjuk, hogy 2014-hez hasonlóan 2021 is átmeneti év lesz. A közös európai költségvetést reményeink szerint egy megújuló Európa Parlament és Európai Bizottság fogadja majd

Megtelt a Városháza nagyterme az érdeklődő gazdákkal el. Ezért fontos, hogy az idei EP-választásokon az erősebb agrárpolitikát képviselő irányt vivőket támogassuk.

Dr. Feldman Zsolt a fórum után elmondta, hogy mindig örömmel jön városunkba, hisz az itteni gazdakör vendég-

Fotó: Kecskeméti Krisztina

szerető és igen aktív, a közös ügyek iránt érdeklődő tagsággal rendelkezik. Orosháza és Békés megye termelői

igen fontos szerepet visznek a magyar agráriumban. Fontos, hogy gyakran cseréljünk eszmét, és ez a mai rendezvény ilyen szempontból nagyon hasznos volt. A másik fő téma a Békés Megyei Kormányhivatal megyei gazdákkal kötött partnerségének elmúlt évi eredményei és az idei év támogatásai, pályázatai voltak. Mint azt dr. Rákóczi Attila a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója elmondta, az elmúlt időszakban megkötött számos együttműködési megállapodás közül az elsőt a NAK-kal kötötték, hisz az ő apparátusuk, a falugazdász szolgálat segítségével tudjuk a kormányzati szándékokat megismertetni, végrehajtani, illetve partnerséget kötni a gazdákkal. – Számunkra nagyon fontos, hogy a gazdálkodók mit gondolnak, meg kell halljuk a gazdák akaratát, szándékát és

ehhez mérten igyekszünk elvégezni a feladatainkat. Velük párhuzamosan gondolkodva igazítjuk az igényekhez az ügyintézést, legyen az vidékfejlesztés vagy agrárügyi vonal – emelte ki a főigazgató. Magyarné dr. Knap Diána kormányhivatali főosztályvezető pontos adatokkal szolgált a jelenlevők számára a felhasznált támogatásokat illetően. Az Orosházi járásban közvetlen támogatásokra 4,5 Mrd, területalapú támogatásra 2,5 Mrd, zöldítési támogatásra 1 Mrd forintot fizettek ki. Felhívta a gazdák figyelmét, hogy esetleges problémájukkal nyugodtan forduljanak a Kormányhivatalhoz. A gazdafórum néhány kérdéssel zárult, melyek nagy részét dr. Feldman Zsolt államtitkár, egyet pedig Horváth József gazdaköri elnök válaszolt meg. Csányi József

Komoly célokkal Bál és jótékonyság  Az Eötvös József Katolikus Általános Iskola ebédlőjében tartott sajtónyilvános fórumot Vincze Tibor, a Diákélelmezés novemberben kinevezett vezetője.

Dávid Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket

Fotó: KK.

Szakmai nap a könyvtárban  Nagyszabású szakmai fórumra gyűlt össze mintegy hatvan könyvtáros kedd délelőtt Orosházán a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban. A nap témája az új minőségirányítás rendszere, a KMÉR volt. A megye nagyobb könyvtárai mellett képviseltették magukat a makói, szolnoki, kiskunfélegyházi, de még pécsi könyvtárak is. A Könyvtári Intézet munkatársai és igazgatója tartották az előadást, me-

lyet tapasztalatcsere követett. – A Minősített Könyvtári cím megszerzésére elkezdtük a felkészülést – avat be Buzai Csaba könyvtárigazgató. – A tavalyi év második felében elvégeztünk egy sor olyan háttértevékenységet, melyek fontosak voltak. Az értékelés tárt fel olyan területeket, ahol lehet és kell is fejlődnünk, és olyanokat is, ahol büszkék lehetünk magunkra. Igyekszünk mindig jobbak és jobbak lenni – mondta el az igazgató. Csányi József

Az Eötvös-Iskola ebédlőjében gyűltek össze a Diákélelmezéssel partneri viszonyban álló óvodák, iskolák képviselői február 7-én. A Diákélelmezés vezetője, Vincze Tibor szeretné, ha a fórum hagyományteremtő céllal jönne létre, hogy az esetleges problémákra kö-

zösen találjanak megoldást. Ezután a jelen és a közeljövő terveiről tartott tájékoztatót. A jelenlegi többlépcsős projekt a teljes körű energiakorszerűsítés mellett a közüzemek cseréjét is jelentené. A harmadik ütem a 21. századi konyhatechnológia megvalósulása, amelynek eredményeként egy költséghatékony és nem utolsósorban minőségi élelmezés veszi kezdetét. Ezt követően a fórum egy kötetlen, problémafeltáró és megoldó beszélgetéssel zárult. Bojtor Zalán

Kedves Szülők és Gyerekek! Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tehetséggondozó ének-zenei tagozatára 2019. február 11-én, február 12-én tartja zenei meghallgatását 14 és 17 óra között. Pótmeghallgatás időpontja: február 18., 14 óra.

 Idén tizennegyedik alkalommal tartotta hagyományos jótékonysági bálját az orosházi Rotary Club február másodikán. A helyi klub és a romániai Naszód Rotary Club egy nemzetközi egyezmény aláírásával pecsételték meg közös jövőjüket.

Zsúfolásig megtelt a Petőfi Művelődési Központ Szokolay terme vendégekkel az idei bálon, melyen közel kétszázan vettek részt. Dr. Deák György, az orosházi Rotary Club 2018/2019-es elnökétől megtudtuk, a club

minden rendezvényének bevételét, így a bálét is az idei nemzetközi gyermektábor költségeinek fedezésére fordítják. Hozzátette, a naszódi és az orosházi Rotary Club együttműködése új kapukat nyit a két település életében. A nemzetközi egyezmény lehetővé teszi, hogy minél több területen tudjon együttműködni a két klub. Dávid Zoltán polgármester egy oklevelet vehetett át, melyben elismerték a város segítő munkáját. Az egyezmény aláírása után megtelt a táncparkett, a jókedv betöltötte a teret. Tóth Dániel

Biztonságunkért

Az érdeklődő gyerekek legkedvesebb dalukkal, versükkel készüljenek, amit a tanító nénik nagy örömmel hallgatnak meg. Iskolánk leendő elsős tanítói nyitott kapukkal várják a kedves szülőket és óvodás gyermekeiket NYÍLT NAPUNKON, 2019. március 7-én. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk: a Vörösmarty Mihály Általános Iskola pedagógusai

MEGHÍVÓ

MEGHÍVÓ

Orosháza Város Önkormányzata TOP-5.3.1-16-BS1-2017-00004 kódszámú „Az orosházi közösségért – helyi identitást és kohéziót erősítő programok” pályázata keretében

Orosháza Város Önkormányzata TOP-5.3.1-16-BS1-2017-00004 kódszámú „Az orosházi közösségért – helyi identitást és kohéziót erősítő programok” pályázata keretében

közösségi beszélgetéssorozatot

közösségi beszélgetéssorozatot

hív életre a helyi közösségek alulról jövő kezdeményezéseinek, fejlesztési javaslatainak feltérképezése érdekében.

hív életre a helyi közösségek alulról jövő kezdeményezéseinek, fejlesztési javaslatainak feltérképezése érdekében.

A beszélgetésre invitáljuk a pályázatban lehatárolt 1. célterület (belváros városrész: Móricz Zsigmond utca – Huba utca – Október 6. utca – Arany János utca – Székács József utca – Kelet utca – Árpád utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Sámsoni utca által határolt terület) lakosságát.

A beszélgetésre invitáljuk a pályázatban lehatárolt 2. célterület (belváros körüli gyűrű és Szőlő városrészek: belváros határa – Szeged–Békéscsaba vasútvonal – Mezőtúr–Battonya vasútvonal – belterülethatár, valamint Szeged–Békéscsaba vasútvonal – Mezőtúr–Battonya vasútvonal – belterülethatár – 47. sz. elkerülő út által határolt területek) lakosságát.

Időpont: 2019. február 12. kedd, 17.00 óra Helyszín: Városi Képtár I. emelet (5900 Orosháza, Thék E. u. 1.)

Időpont: 2019. február 14. csütörtök, 17.00 óra Helyszín: Orosházi Polgármesteri Hivatal nagyterem, I. emelet (5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6.)

Aknafedlap-helyreállítás az Eötvösnél

Európai Szociális Alap

Európai Szociális Alap

BEFEKTETÉS A JÖVŐBE

BEFEKTETÉS A JÖVŐBE

 Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. munkatársai folyamatosan orvosolják városszerte a hideg évszakban jelentősen megszaporodó úthibákat, cserélnek víznyelőrácsokat, helyreállítanak aknafedlapokat. – Az útburkolaton keletkezett kátyúk javítását ütemezetten végzik a szakembereink. Jelenleg a hidegaszfaltozási munkálatokon van a hangsúly – tájékoztatott Benkő Ferenc,

Fotó: OC

az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. A legfrissebb hidegaszfaltozásos kátyúzást a Hajnal, Bajcsy-Zs., Rákóczi, Tas, Zombai, Mikes, Hegedűs I., Szarvasi, Raksányi utcákon, a Kálvin téren és a Szőlő körúton látják el. A napokban az Eötvös-csarnok főbejáratánál két aknarész is azonnali hibajavítást igényelt. A lakosok a városüzemeltetéssel az info@ varosuzemeltetes.hu e-mail-címen keresztül léphetnek kapcsolatba. BTD


#EgyüttValóraVáltjuk

4

5

Digitalizációban a jövő  Február első napján rendezték meg a II. Békés Megyei Informatikai Konferencia és Kiállítást, ahol előadások sorozatával mutatták be az innovatív informatikai fejlesztéseket. A Kodolányi János Egyetem rendezvényén közismert informatikai cégek is bemutatkoztak. Digitális jövő – A változás elkezdődött címmel valósult meg a II. Békés Megyei Informatikai Konferencia és Kiállítás. A Kodolányi János Egyetem hagyományteremtő szándékkal hívta létre a konferenciát még tavaly. A 2018as sikereken felbuzdulva idén is nagy számban érkeztek érdeklődők, több mint kétszáz diák, tanár és magánember vett részt a Kodolányi János Egyetem rendezvényén. Az egyetem kiemelt figyelmet fordít a digitalizációra és az informatika fejlődésére, ez az intézmény képzési profiljában is megjelenik. dr. Malatyinszki Szilárd az egyetem központi székhelyigazgatója kiemelte, Dél-Békés egyeteme olyan innovációkkal és újdonságokkal rendelkezik, melyek megyeszerte is ritkaságnak számítanak. Ez mind a diákokért jött létre. – Célunk, hogy a megye fiataljai itthon találják meg a boldogulást. Ezért is valósítottuk meg ezt a konferenciát, hogy a térség diákjai lássák, hogy a jövő itt van. Mivel a fiatalok jelentik a jövőt, ezért kell elhozni számukra azokat az innovációkat, melyek az ő boldogulásukat segítik elő. Nálunk, a Kodolányi János Egyetemen adottak a lehetőségek, hogy olyan informatikai háttér birtokában tanulhassanak a hallgatók, melyek sok más felsőoktatási intézményben nem adatnak meg. Képzési kínálatunk is alkalmazkodik a jövő technológiájához, hamarosan el-

Herjeczki Balázs szerint óriási lehetőség nyílik az itt és a térségben élő fiatalok előtt, akik egyetemi diplomát szeretnének. A másodosztályú Orosházi Férfi Kézilabda Sport Egyesület kapusa úgy véli, számtalan előnyt élvezhetnek, akik a Kodolányi János Egyetemet választják.

indul az informatikai és az agrárinformatikai képzésünk – nyilatkozta Dr. Malatyinszki Szilárd. A konferencia az egész megyét érinti. Dr. Malatyinszki Szilárd kiemelte, egyre nagyobb az érdeklődés Békés megye cégei részéről, hogy kiállítóként bemutathassák azokat a fejlesztéseiket, eszközeiket, melyek korszakalkotónak számítanak világszinten. A Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja beszédében köszöntötte a megjelenteket, és vázolta a digitális fejlődés fontosságát. – Úgy gondolom, helyet kellene cserélnünk a közönséggel, hiszen a fiatalok életét olyannyira meghatározza a technika, az informatika és a legkorszerűbb eszközök mindennapos használata, hogy bizonyára többet tudnának nekünk mutatni, mint mi nekik. A változásokat követni kell, fel kell venni a lépést a legújabb innovációkkal. Igaz, lehetetlenség olyan léptékben követni az újdonságokat, mint

amilyen léptékben maga a digitális világ fejlődik. Ma már elképesztő, mi mindent lehet otthonról, egy számítógéppel vagy egy okos készülékkel elintézni. A digitalizációnak köszönhetően átlagosan 8 perc 38 másodperc alatt végzünk el egy ügyet a kormányablakban. Ez évekkel ezelőtt bőven meghaladta az egy órát is – mondta dr. Takács Árpád. A fiatalok számára vázolta, mekkora jelentőséggel bír, ha valaki közösségi oldalán különféle tartalmakat oszt meg. – Nagyon át kell gondolni, hogy ki mit oszt meg magáról, hiszen a különféle közösségi oldalakon közzétett tartalmakat könnyedén le lehet tölteni, és vissza lehet vele élni. Ma már szinte mindent meg lehet támadni, ezért is fontos az IT biztonság – mondta a kormánymegbízott. A kormánymegbízott kiemelte, Békés megyének fontos, hogy legyenek versenyképes szakmái, hivatalai és vállalkozásai.

A digitalizáció a tanulásban új kapukat nyit

Herjeczki Balázs

– Orosháza nem egy megyeközpont, vagy Szeged szintű város, de a mai napig egy szép, rendezett és élhető település. Az itt élő fiataloknak hatalmas pozitívum, hogy nem kell napi szinten elutazniuk, hanem helyben, a Kodolányin tanulhatnak a legmagasabb szinten. A képzéseket tekintve igen széles a skála, bőven van választék. A korábbi igazgatónak, Janowszky Sándornak és a Bándy családnak rengeteget köszönhetek, hiszen ők voltak, azok akik terelgettek és folyamatos jó tanácsokkal segítették tanulmányi előmenetelem. Megígértem, hogy folytatom a tanulmányaimat, és ennek biztosan eleget is fogok tenni – fogalmazott a közgazdászdiplomás sportoló.

– A Kodolányi János Egyetem ebben úttörő szerepet vállal. Azt látjuk, hogy az IT biztonságra adott forrás nemhogy megtérül egy vállalkozás számára, hanem megháromszorozódik. A Kodolányi legfontosabb célja az a küldetés, amelyet a megye népességmegtartó ereje érdekében tesz – nyilatkozta dr. Takács Árpád. Az előadások között mindenki megtalálta a számára legérdekesebbet. Az érdeklődők megismerkedhettek azzal, hogy a HP miként állítja öszsze a világ legbiztonságosabb számítógépét, milyen innovatív járművek szelik majd az utakat a jövőben, vagy éppen azt, hogy mire is jó egy MakerSpace. A kiállítótérben olyan neves cégek prezentálták termékeiket, mint a PC Trade Systems, a Fujitsu és a HP. A jelenlévők megismerkedhettek a jövő otthonaival, 3D nyomtatással, a mai kor nagy slágerének számtó drónokkal és LEGO robotokkal.

Fotó: Rosta Tibor

Németh László idén januárban végzett a Kodolányi János Egyetemen mint közgazdász. Az Orosházi Férfi Kézilabda Sport Egyesület csapatkapitánya számára nagy könnyebbséget jelentett, hogy egy-egy kimerítő edzés után nem kellett beülni az autóba és Németh László elutazni egy másik városba, hogy részt vegyen az órákon. A sportoló szerint a tanárok is megértőek voltak, amikor egy fontosabb mérkőzés miatt nem vettek részt az órákon, a felzárkózásban is segítettek. – Janowszky Sanyi bácsi, a korábbi igazgató ajánlotta nekem az egyetem gazdálkodás és menedzsment szakát. Amikor jelentkeztem, azt vártam, hogy egy ötletet megvalósítva – a Kodolányin szerzett tudás segítségével – azt érezzem, volt értelme tanulni, és megérte a fáradságot. Amit a képzés előtt megfogalmaztam magamnak, azt abszolút megkaptam az egyetemtől, ezért mindenkinek ajánlom az intézményt – foglalta össze a kézilabdázó.

Duális képzés: ahol nemcsak tanul, hanem tapasztal is a hallgató  Munkatapasztalat és kereseti lehetőség már az egyetemi évek alatt. A duális képzésnek köszönhetően új világ nyílik a felsőoktatásban.

Fotók: Rosta Tibor

Az informatika a mindennapok része  A jövő már az ajtónkon kopogtat. A Kodolányi János Egyetem informatikai fejlesztései nemcsak az oktatás színvonalát növelik, hanem a hallgatók mindennapjait is megkönnyítik. Dr. Pitlik Lászlóval, a Kodolányi egyetem Informatikai Tanszékének vezetőjével az intézmény és a világ digitális jövőjéről beszélgettünk.

A legújabb innovációk, informatikai fejlesztések mind a jövőt hozzák el a Kodolányi János Egyetemre. A kormányzat által megalapított legújabb bachelor irány, a BProf egy új képzési rendszert, egy gyakorlatorientáltabb rendszert hoz el. A Kodolányi János Egyetem szakindítási kérelmet nyújtott be erre a pályára, így hamarosan Orosházán is elérhető lesz ez a fajta képzés. – Teljesen új utak nyílnak a Kodolányin, ha elindul a bachelor képzés. Az új képzési rendszer lehetőség a már diplomával rendelkezők számára, mivel szakirányú továbbképzések is indulnak majd, ezek pedig gyorsabbak lesznek. Ez azt jelenti, hogy nem kell 3-4 évet várni, hanem 1-2 éven belül be tudják pótolni a képzésekre jelentkezők azokat a hiányosságokat, melyeket a piac elvár tőlük – kezdte a beszélgetést dr. Pitlik László. Hozzátette, ez jelenti igazán az életen át tör-

Dr. Pitlik László: Az informatika meghatározza az életünket ténő tanulást. A tanszékvezető kifejtette, az igazi sikeresség abban rejlik, ha olyan oktatást ad egy intézmény, ahol az eddig is „felcímkézett” szakmák nem foglalják keretbe az egyén tudását. Tehát egy szakember képes feltalálni magát egy szakmai terület – akár informatika – több pontján. – Ha azt a készséget erősítjük egy hallgatóban, hogy hogyan kell bármilyen rendszerhez, bármilyen kihívástömeghez alkalmazkodni – kvázi tetszőleges gyorsaságban és fenntarthatóan –, akkor ez az, amit ma új szakmák keletkezésének gondolunk. A Kodolányi János Egyetem digitális fejlődése lehetővé teszi, hogy olyan tudást kapjanak a hallgatók, amely több területen is megáll-

Fotó: RT.

ja a helyét. Hamarosan elindul az agrárinformatikai képzés, melynek köszönhetően kis- és nagyvállalkozások hatékonyabban végezhetik munkájukat. A térségben nagy szerepet játszik a földművelés, az agrárium. Sokan jogosan tehetik fel maguknak a kérdést: hogyan függ össze az agrárágazat és az informatika. – Az agrárinformatika valójában olyan komplex, hogy minden benne van. Cseppben a tenger. Az élettudományokhoz való kötődés szempontjából az informatika kevésbé megspórolható. A számítógép szerepe magától értetődő. Nekünk nem az a dolgunk, hogy nagyon jó fejszámolóművészek legyünk, az a dolgunk, hogy együttműködjünk az eszközeinkkel. Erre

világít rá az agrárinformatikai képzés, hiszen a világ előrehaladtával elkerülhetetlen a megfelelő hatékonyság miatt, hogy gépek segítségét vegyük igénybe – nyilatkozta a tanszékvezető. Az informatikai képzések elindulásával megyei szinten is kimagasló képzéskínálattal fog bírni az orosházi székhelyű Kodolányi János Egyetem. Öt és tíz év múlva olyan változások is bekövetkezhetnek, hogy a mai vezető digitalizáció akár elavultnak is tűnhet. Dr. Pitlik László elmondta, nehéz megjósolni, hogy mi is várható egy vagy akár több évtized múlva, mindez a folyamatosan változó piaci igényeknek köszönhető. – Ha öt év múlva beindul a folyamat, akkor ez beállhat és kvázi stabilizálódik. Azonban, ha a munkaerőpiacon olyan változások jönnek be, miszerint a partnerek elkezdik megérteni, hogy nemcsak autót lehet a gyárból igényre és testre szabottan rendelni, hanem mérnököt is, onnantól lehet, hogy nem is lesz más, csak informatikai jellegű képzés. Most ez nagyon csúnya megfogalmazás volt, hiszen a régészt nem informatikus régésznek fogják képezni. Az biztos, hogy a Kodolányi János Egyetem jó úton halad, hiszen olyan elveket érvényesítünk, melyek előremutatnak. Ez igaz bármely képzésre – zárta a beszélgetést dr. Pitlik László.

Kattints a Kodolányira! Nappali képzések

Részidős képzések

Felsőoktatási szakképzések

ALAPKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK, AKÁR LEVELEZŐ KÉPZÉSBEN IS

• Gazdálkodás és menedzsment • Televíziós műsorkészítő • Turizmus-vendéglátás

AKÁR LEVELEZŐ KÉPZÉSBEN IS • Emberi erőforrások • Gazdálkodás és menedzsment • Közösségszervezés • Szociális munka • Turizmus-vendéglátás

• Emberi erőforrások • Gazdálkodás és menedzsment • Kommunikáció és médiatudomány • Közösségszervezés • Szociális munka • Turizmus-vendéglátás

A megfelelő és teljes értékű szakmai tudás elsajátításához elengedhetetlen egy mindenre kiterjedő gyakorlatorientált képzés. A Kodolányi János Egyetem képzési kínálatában duális képzések sorozata található meg, a partnervállalatok száma évről évre bővül. Idén több mint negyven duális képzési álláshelyet kínál hallgatóinak a Kodolányi. Az egyetem igazgatója elmondta, mára partnereik között olyan nagy cégek is megjelentek, mint a Budapest Bank, Békés Takarék és az Alföldvíz Zrt.

– Fontos számunkra, hogy olyan partnerek keze alatt formálódjanak hallgatóink, melyek kiemelkedő szereppel és tekintéllyel rendelkeznek nemcsak a térségben, hanem szakterületükön egyaránt. Ezáltal olyan szakemberek kerülnek ki a Kodolányi János Egyetemről, akik a munkaerőpiacon előnnyel és megfelelő magabiztossággal indulnak majd – nyilatkozta dr. Malatyinszki Szilárd. A képzési rendszernek köszönhetően olyan lehetőségek tárulnak fel a Kodolányi János Egyetem hallgatói előtt, ami regionálisan is kiemelkedőnek számítanak. A képzés alatt a mindenkori minimálbér 60 százalékát, jelenleg 89 400 forintot kap a hallgató. A munkatapasztalaton és a havi kereseten túl felkészülnek

A duális képzés a jövő kulcsa a hallgatók a nagybetűs életre, megtanulnak helytállni és boldogulni munkahelyükön. Az egyetem kitárja a világ kapuit. Az Erasmus+ prog-

Fotó: Rosta Tibor

ram keretében a hallgatók duális képzés mellett is áthallgathatnak a világ több partnerintézmények valamelyikébe.

Miért a Kodolányi?

Piacképes tudás helyben

• Nappalisként pénzt kereshetek

 A turisztika területén az elmúlt években robbanásszerű fejlődést tapasztalhattunk Magyarországon. 2010 óta évről évre rekordokat dönt, 2017 pedig minden idők legjobb turisztikai éve volt, de a fejlődés 2018-ban sem állt meg.

• Külföldön is kipróbálhatom magam • Családias környezet • Nincs hallgatói szerződés • Békés megyeieknek ingyenes • 91%-os elhelyezkedés • Helyben a minőség • Innovatív egyetem • Piacképes tudást kapok • Gyakorlatban is jártas, kiváló oktatók • Modern IT-eszközök • Korszakalkotó elképzelések

A turizmus jelentős mértékben járul hozzá az ország gazdasági élénkítéséhez és a munkahelyteremtéshez. A fejlődés magával hozza, hogy egyre több piacképes tudással rendelkező szakemberre van szükség, így itt a térségben is. Dél-Békésben, az ország egyik legnagyobb turisztikai képzőhelyén, az orosházi székhelyű Kodolányi János Egyetemen nyújtja az ehhez szükséges képzés lehetőségét. – Egy egyetemen az oktatóknak általában olyan kap-

Kis-Csobota Árpád

csolatrendszere van, ami segít a tanulóknak az iskola utáni további fejlődésben és elhelyezkedésben. Olyan színvonal, oktatói gárda, tudás található, amellyel a diáknak lehetősége van az iskola elvégzése után a legjobb úton haladni karrierje kibontakozásához – fogalmazott az Alföld Gyöngye Hotel igazgatója, Csobota-Kis Árpád.


6

MJT_2019_280x427.indd 2

HIRDETÉS

2019. FEBRUÁR 8.

2019. 01. 15. 11:26


7

HIRDETÉS

2019. FEBRUÁR 8.

Két országos megmérettetésen is részt vettek a Spartacus birkózói

Egy hétvége két magyar bajnokság Sűrű volt a hétvégi program az Orosházi Spartacus birkózói számára. Szombaton U 23 kötöttfogású országos bajnokság, vasárnap pedig U 23 női és a kadett válogató küzdelmein vettek részt.

Szél Balázs és Rácz Richárd képviselte az egyesület színeit az U 23-as kötöttfogású OB-n. Mindkét versenyzőnk a szabadfogású felnőtt válogatott edzőtáborából érkezett a versenyre, így külön erre nem tudtak készülni. Ennek ellenére szép eredmények születtek. Ezen a versenyen a szabályok szerint az első- és másodéves juniorok is elindulhatnak. Rácz Ricsi elsőéves juniorként az 55 kilósok közt lépett szőnyegre. A csoportmeccsek során becsúszott számára egy vereség, így nem

gású edzőtáborból érkezett és szintén kérdés volt, hogy decemberben műtött térde, hogyan viselkedik versenykörülmények közt. Első mérkőzésén vereséget szenvedett az egyik későbbi döntőstől. Jó birkózással azután ő is a bronzéremig verekedte magát. A győzelmet a honvédos Lévai Zoltán szerezte meg csapattársa, Fullai Bence előtt. Páli Sándor: Jól küzdöttek a fiúk. Kötöttfogásban körülbelül ez a reális helyezés. HÁROM MÉRKŐZÉS, MÁSFÉL PERC

Elöl a három vasárnapi versenyző: Zónai Zsolt, Szél Anna és Jochim Márk küzdhetett az aranyéremért, melyet a tavalyi győztes, érdi, Kovács Bence szerzett meg. Az orosházi versenyző végül a dobogó harmadik fokára

állhatott fel. Ricsi inkább a szabadfogásban van otthon, számára a fontosabb verseny az e hét végi, U 23-as szabadfogású OB, illetve a junior vá-

Hirdetésfelvétel:

hétfő: 14.00–16.30 kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30

Lapzárta: szerda 15 óra Molnár István médiafelület-értékesítő:

06 (70) 423-3698

Ravasz Klaudia

16. születésnapodon nagyon sok örömet, boldogságot és vidám életet kíván Mama

E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

XIII. OROSHÁZI HAGYOMÁNYOK, ÍZEK VERSENYE Pető f

2019. MÁRCIUS 2.

tér c Művelő a i p a dési Központ, Előd utca és

Várjuk a nevezéseket a versenyekre az alábbi kategóriákban: Kisüsti gyümölcspálinka, nevezési határidő: február 12. 3 dl pálinka fajtánként, nevezési díj: 1.500 Ft Házi készítésű füstölt vékony- és vastagkolbász 1 szál, nevezési díj nincs. Nevezési határidő: február 18. Kolbászgyúrócsapatok versenye nevezési díj: 15.000 Ft Nevezési határidő: február 22.

Részletek: Facebook: Orosházi Gazdakör Honlap: www.magyargazdak.hu E-mail: gazdakoriroda@orosnet.hu Telefonszám: (70) 453-6176

Fotó: OSBK

logatottság megszerzése lesz. Az ugyancsak juniorkorú Szél Balázs számára több nehezítő tényező is volt ezen a versenyen. Ő is szabadfo-

Vasárnap sem pihentek a Spartacus birkózói. U 23-as női országos bajnokságon és kadett válogatón vettek részt. Az elsőéves juniorként induló Szél Anna egy pillanatnyi kétséget sem hagyott, hogy súlyában egyeduralkodó az

U 23-as mezőnyben. Minden mérkőzését tussal vagy technikai tussal nyerte. Az orosházi kiválóság három mérkőzése összesen nem tartott tovább másfél percnél. Meg sem izzadt, szokásához híven, mint a forgószél, lerohanta ellenfeleit és győzött. A kadettek első válogatóján a Spartacus színeiben birkózó magyar-szerb kettős állampolgár, Zónai Zsolt minden mérkőzését, így a válogatót is megnyerte, amivel tett egy nagy lépést a válogatottság felé. Jochim Márknak 65 kilóban nem sikerült ilyen jól. A négy közé jutásért az Európa-bajnoki helyezett, és végül győztes Tösmagi Attilával (ESMTK) került össze, és nem tudott bravúrt végrehajtani. Következik a folytatás a hét végén, az U 23-as szabadfogású országos bajnokságon. Csányi József

Mezgés győzelem idegenben Kiskunhalason rendezték a 46. Rákóczi Kupát a Dékáni Sportcsarnokban, amelyen a GYSZC Kossuth Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma csapata is részt vett, és ha már ott voltak, meg sem álltak a tornagyőzelemig. A gólkirályt és a döntő legjobb játékosát is az iskola adta. A kiskunhalasi Dékáni Sportcsarnok adott otthont február 1–3 között a 46. Rákóczi Kupának, ahol címvédőként indult el a GYSZC Kossuth Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma csapata. Az iskola beszámolója szerint az orosházi tanulók az első mérkőzést leszámítva végig lelkes és magabiztos játékkal szórakoztatták a közönséget és győzték le ellenfeleiket, kivívták ezzel a szurkolók, csapatvezetők és szervezők elismerését. Mivel címvédőként érkeztek, a győzelem duplázást jelentett Striffel László játékosainak, így a jelenlegi vándorserleg ismét Orosházára került, összesen negyedik alkalommal. Ez azt jelenti, hogy egy újabb győzelem után már végleg a Kossuth iskola vitrinjébe kerülhet. Az orosházi csapat összesen 33. alkalommal szerepelt a kupán, annak 46 éves történelme alatt. A kupagyőzelemnek köszönhetően Striffel László a legsikeresebb vidéki csapatvezetővé vált. Az eredményes szereplés mellett egyéni címeket is elnyertek a játékosok, ugyanis a torna gólkirályi címét Sindel Roland nyerte el 11 találatával, míg a döntő legértékesebb játékosának Deli Lajost választották meg. Rajtuk kívül még Bogár Patrik, Horváth Miklós, Kichler Richárd, Kolozsvári Csaba, Kolozsvári János, Marunák Levente és Török Armand alkotta a győztes csapatot. BZ

Szeretnél végre IGAZÁBÓL élni? Minden embert meggyötör, kiszipolyoz az élet, ezért bárkinek jól jön időnkét egy lelki újraélesztés, feltöltődés, motiváció. Urbán L. Tamás író, előadó elmondása szerint őt an�nyira megtörte az a bizonyos élet, hogy sem jövőképe, sem önértékelése nem maradt.

Mivel létezni sem akart már, így tizenéves korára csak az nyújtott neki némi örömet, amikor saját vérét látta folyni. Innen állt talpra egy különleges csodának köszönhetően. Könyveivel, előadásaival ma már több ezer embernek hirdeti, hogy mindig van remény, mert csodák igenis léteznek. (x)


8

MOZAIK

2019. FEBRUÁR 8.

Polyák János lett Az Év Embere a Pannon Csoportnál

Mindig előreviszi a csoport működését Az ország egyik legnagyobb építőanyag-beszerzési társulásának vezetőitől kapott elismerést az orosházi Vasex Kft. ügyvezetője.

Az Év Embere Díjat 2018ban alapították, amit az adott naptári évben a csoport egyik tagja, illetve egy gyártó partner kap a Pannon Csoport vezetőinek döntése alapján. Tavaly év végén a gyártók közül a Leier cégcsoport, míg a tagok közül az orosházi Vasex Kft. ügyvezetője, Polyák János kapta az elismerést. – Ő igazi közösségi ember, aki pluszértéket ad, ötleteivel, javaslataival mindig előreviszi a csoport működését – indokolja meg „Az Év Embere 2018. Díjat” Hegedűs János. A Pannon Csoport alapítója hozzáteszi, Polyák János a kezdetek, tehát 2006 óta aktív

PATIKAÜGYELET Február 4-től február 10-ig: Városi Kórház-Gyógyszertár Orosháza, Könd u. 59. Tel.: (68) 411-166. Február 11-től február 17-ig: Fehér Kígyó Gyógyszertár Orosháza, Kossuth u. 42. Tel.: (68) 510-300

ORVOSI ÜGYELET Telefonszám: (68) 411-200 Hívható: hétfő–péntek: 16 ó – másnap reggel 8 ó, szombat–vasárnap és ünnepnap: 8 ó – másnap reggel 8 (24 órás ügyelet). Hétvégén és ünnepnap 8–16 óráig a központi ügyelet orvosa mellett gyermekorvos is ügyel.

és hasznos tagja a társaságnak. – Számára saját cége működése mellett az is fontos, hogyan lehetne még jobb a csoportnak. Úgy tárgyal beszállítókkal, hogy mások érdekeit is előtérbe helyezi, ha bárkinek szakmai vagy üzleti kérdése van, hozzá bátran fordulhat, több évtizedes tapasztalatával próbál meg segíteni, ezért is esett rá a választás a díj odaítélésekor – teszi hozzá Hegedűs János. – A díj önmagában is megtisztelő, a vele járó erkölcsi elismerés és megbecsülés pedig nagyon sokat jelent számomra – fogalmazza meg érzéseit Polyák János. – A Vasex Kft. építőanyag-értékesítési volumene a kisebbek közé tartozik a Pannon Csoporton belül. Viszont azon keresztül, hogy barkácsáruházunkban több mint 17 ezer termék van egyidejűleg készleten, és

Polyák János Az Év Embere Díjjal több száz vevőt szolgál ki naponta, olyan tapasztalatokra tettünk szert, amelyet szívesen hasznosítanak a kizárólag építőanyag kereskedelemmel foglalkozó, hagyományos

PROGRAMAJÁNLÓ Ismét Orosházára érkezik a Mozgó Mozi. A február 9-i vetítésen 10 órától körülbelül 22 óráig láthatják a legújabb filmeket az érdeklődők. Február 9-én, 19 órától újabb időutazásra invitálja vendégeit a Rock Klub, ezúttal Frank Zappa legjobb dalaiból állítanak össze filmet, mellyel Pacsirta utcai székházukban várják a vendégeket.

Fotó: MK

TÜZÉP telepek tulajdonosai és vezetői. A Pannon Csoporton belül olyan tudással rendelkezünk, amit szívesen adunk át egymásnak. Sok cégtulajdonossal állok kap-

csolatban, és a velük való beszélgetéseken én is új dolgokat tanulok, hallok – mondja az orosházi cégvezető. A Pannon Csoport Kft. Magyarország egyik legjelentősebb építőanyag-beszerzési társulása több mint 80 vállalkozással és 120 építőanyagteleppel. Az építőanyag-kereskedelemben 2006 előtt a gyártók annak függvényében adtak engedményeket, mekkora mennyiséget rendelt a vevő. Ezért nagyon merev volt a piaci szereplők helyzete és száma, nehéz volt kitörni a „kis mennyiség, kis engedmény” karanténból. Az ekkoriban megalakuló beszerzési társaságok összefogták a kiskereskedőket, ezért a gyártóknál már nagyvásárlóként jelentek meg. A csoport tagjai ezáltal megkapták a nagy

mennyiségi kedvezményeket úgy is, hogy ők maguk csak kis mennyiségeket értékesítettek. – E nélkül esélyünk sem lett volna fejlődni, gyarapodni, bővíteni, a beszerzési társaságokon keresztül a gyártók is rendezett, előszűrt piacot kaptak. Nálunk a Pannon Csoport tárgyalja le az építőanyag-gyártókkal a kondíciókat, de minden cég külön szerződik a szállításról és a fizetésről a gyárakkal. A Vasex Kft. ezen keresztül tud Orosháza és vonzáskörzete piacának megfelelő áron építőanyagot kínálni, így tudunk 130 beszállítói szerződéssel rendelkezni, és így tudjuk az építőipari igényeket időben és korrekt áron kiszolgálni – ismerteti a rendszer előnyeit Az Év Emberének választott Polyák János. OÉ

VÁROSUNK ÚJ LAKÓI Városunk legifjabb lakóit mutatjuk be rovatunkban. Ám köszönteni szeretnénk azokat az orosházi babákat is, akik a közelmúltban születtek. Kérjük a szülőket, akiknek gyermeke egyéves vagy annál fiatalabb, névvel és korral megjelölve küldjék el a csemetéjükről készült fotót az info@oroscafe.hu e-mail-címre.

Csányi László „A virtuális és a kiterjesztett valóság lehetősége az oktatásban” című előadására várja az érdeklődőket február 13-án 15 órától a Táncsics gimnázium aulájába a Kutató TANÁRaink csoport. Február 13-án, 16 órától tartja következő foglalkozását a Városi Könyvtárban a Nyugdíjas Pedagógusok Justh Zsigmond Olvasóköre. Ezúttal Márai Sándorra emlékeznek. „Sokkal többre születtél” címmel tart zenés motivációs estet Urbán L. Tamás író és előadó a Petőfi Művelődési Központban február 16-án, 17 órai kezdettel.

PUSZTAI TIBOR

vagyok, január 21-én születtem, 3230 grammal és 50 cm-rel. Anyukám: Kiss Eliza.

KUNSTÁR NÁDJA

vagyok, január 24-én születtem, 3170 grammal és 49 cm-rel. Anyukám: Kunstár Sándorné.

VALIKOVICS PANNI

vagyok, január 25-én születtem, 2800 grammal és 48 cm-rel. Anyukám: Valikovicsné Borsi Marianna.

OVTV-MŰSOR Az Orosházi Városi Televízió friss Híradóját, majd Kommentár nélkül című műsorát pénteken és kedden 19 órától láthatják. Ismétlések naponta 7, 11, 15, 19 és 21 órától. Sztárporté pénteken 21:30 órától, ismétlés: hétfőn, kedden és szerdán 9 órától. Generációnk című nyugdíjas magazin február 8-án, pénteken 18:30-tól. Ismétlés február 9-én, szombaton 14:30-tól. Diagnózis című regionális egészségügyi magazin február 8-án, pénteken 19:30-tól. Ismétlés február 9-én, szombaton 15:30-tól és február 10én, vasárnap 11:30-tól. Üzleti negyed című gazdasági magazin február 8-án, pénteken 20:00-tól. Ismétlés február 9-én, szombaton 16:00-tól és február 10-én, vasárnap 14:30-tól. Kommentár nélkül extra: összefoglaló Orosháza képviselő-testületének január 31-i üléséről. Február 8-án, pénteken 13.00-tól, február 9-én, szombaton 11.30-tól és 19.30-tól, február 10-én, vasárnap 12 órától.

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.300 példányban. Kiadja a Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Lajti Tímea. Cégvezető-főszerkesztő: Nánási János. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.