3
KÖZÉLET
2020. SZEPTEMBER 4.
Fotó: Horváth Bence
Gyuri bácsi, a bükki füvesember Orosházán
A népi gyógyítás titkai Különleges vendég érkezett a Petőfi Művelődési Központba augusztus 27én. A bükki füvesemberként is ismert Szabó Gyuri bácsi avatta be az érdeklődőket a népi gyógyítás rejtelmeibe.
Dr. Orosz Tivadar négy évre ismét a kamara elnöke
Fotó: BMKIK
Újabb négy évre szavaztak A kamarai törvény a megye gazdasági önkormányzatánál 4 évenként tisztújítás megtartását írja elő. A törvény és az Alapszabály értelmében a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2020. augusztus 31-én tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Békés Megyei Kormányhivatal Beliczey termében. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara három tagozatának – ipari, kereskedelmi, kézműipari – július végén összehívott jelölő ülésein a Választási Névjegyzékben szereplő vállalkozások jelöléseket adhattak le a kamara küldötteinek személyére. A július 29-én megtartott titkos, urnás szavazáson 96 küldött került megválasztásra. Ezt követően a mandátumot szerzett küldöttek – szintén tagozatonként – jelöléseket tettek a kamara elnökének, általános alelnökének, a tagozatokból választott alelnököknek a személyére, valamint az elnökség, az ellenőrző és etikai bizottság tagjaira, a nem-
zeti kamara küldöttgyűlésébe delegált küldöttekre. A küldöttgyűlésen elsőként dr. Orosz Tivadar, a BMKIK elnöke tartott tájékoztatót a kamara 2016–2020. évi tevékenységéről. Az elmúlt kamarai ciklust értékelve az elnök kiemelte, hogy a kamara gazdaságszervező szerepe felerősödött, sikeres volt a magyar gazdaság, közte Békés megye gazdaságának alakulása. A beszámolók után került sor a kamara tisztségviselőinek és testületi tagjainak megválasztására. A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XXXVI. Tisztújító Küldöttgyűlése 4 éves időtartamra egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül Dr. Orosz Tivadart választotta ismét a kamara elnökének. A kamara általános alelnökének Bődi Jánost, az Ipari Tagozatból választott alelnökének Szabó Gézát, a Kereskedelmi Tagozatból választott alelnökének Vozár Mártont, a Kézműipari Tagozatból választott alelnökének Cseh Béla Istvánt választotta meg, hasonló szavazati arányban. OÉ
– Már nem is emlékszem, nekem mikor keltette fel az érdeklődésemet ez a téma, de régen is nagyon szerettem a természetet. Mesélték korábban a családtagjaim, hogy amikor kisgyerekként elszöktem otthonról, akkor sem a városba mentem, hanem ki a természetbe. Amikor csak volt egy kis időm, így cselekedtem – idézte fel gyerekkora egy részét az idén már 92. születésnapját ünneplő Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember, akinek tevékenységét az évek során számos elismeréssel jutalmazták. De mit is jelent az a kifejezés, hogy füvesember? – Azt jelenti, hogy gyógyfüvekkel foglalkozik az illető, olyan gyógyítással, amit füvekkel csinál meg. Régen két ilyen elnevezés volt, az egyik a javasasszony, a másik pedig
a már említett füvesember. Én úgy hívom ezt a tevékenységet, hogy népi gyógyítás – magyarázta. Mint kiderült, nem véletlenül csöppent bele éppen ebbe, a családjában több generációra visszamenőleg találni olyanokat, akik a gyógyfüvekkel, népi gyógyítással foglalkoztak, egészen az 1700-as évekig visszamenőleg. Az évek során mindannyian egy olyan tudást örököltek, amit ők is továbbadhattak másoknak. Gyuri bácsi például a nagymamájától tanult. – Édesanyám is ismerte a gyógynövényeket, de mivel hatan voltunk testvérek, így nem igazán volt ideje ezzel is foglalkozni. Én viszont szerencsésnek érzem magam, a lányomnak és az unokámnak is továbbadhattam a tanultakat – tette hozzá. Az előadásokba csak nyugdíjba vonulását követően csöppent bele. Először csak a miskolci piacra járt ki, ez 12 évig tartott. Amikor azonban egyre nagyobb lett az érdeklődés, 2002-ben vágott bele a nagyobb előadásokba. Az ország szinte minden pontján megfordult már.
Augusztus 27én Orosházára érkezett, ahol a Petőfi Művelődési Központban avatta be a közönséget a gyógynövények kúraszerű használatába, a betegségek megelőzésébe. Az intézmény színházterme mellett a Szokolay Sándor-terem is megtelt érdeklődőkkel, ők kivetítőn követték az előadást. A magyar népi gyógyítást ráadásul nemrég a világörökség részévé is tették, amit ő kapott meg mint hordozó. Azt mondta, ameddig csak bírja, segíteni fogja azokat, akik kíváncsiak ezekre a kiegészítő gyógymódokra. BZ
92 évesen is az országot járja Gyuri bácsi
Látogatási tilalom Az elmúlt napokban nagymértékben emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon, Békés megyében is újabb betegeket regisztráltak. Orosházán látogatási tilalom lépett életbe a kórházban.
Naponta százas nagyságrendben emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, minden megyéből újabb eseteket jelentenek. A koronavirus.gov. hu kormányzati portál szeptember 3-i, csütörtöki adatai szerint 301 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 6923 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. A vírus behurcolásának megfékezése érdekében ismét szigorodnak a külföld-
Fotó: Melega Krisztián/Orosházi Kórház
ről való beutazás feltétételei. Alapszabály szerint külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak pedig kötelező a 14 napos hatósági
házi karantén. Magyarországra csak a V4 országainak állampolgárai léphetnek be. Szeptember 2-án határozatlan időre teljes körű látogatási tilalom lépett életbe az Orosházi Kórházban. Az intézmény főigazgatója, dr. Duray Gergő döntését a fertőzöttek számának emelkedése miatt, a betegek biztonságának védelme érdekében hozta meg. Az intézménybe csak szigorú szabályok betartása mellett lehet belépni, akkor is csak indokolt esetben, főigazgatói vagy orvosigazgató kérvény benyújtásával, továbbá egészségügyi orvosi igazolás bemutatásával. A tilalom a Könd utcai szakrendelőt nem érinti. Az intézményben hozott szabályokról az Orosházi Kórház Facebook-oldalán vagy az OrosCafén tájékozódhat. TD
Hagyományos tanévkezdés A Kodolányi János Egyetemen hagyományos körülmények között indul az új tanév, a hallgatók személyesen is részt vesznek a kurzusokon. Dr. Malatyinszki Szilárd, az intézmény központi székhelyigazgatója elmondta, arra is felkészültek, ha újra át kell térniük a digitális oktatásra. A hagyományos jelenléti oktatás mellett az intézmény kollégiuma is újraindul az érvényben lévő járványügyi jogszabályoknak megfelelően. Az egyetem épületébe csak egy bejáraton, kézfertőtlenítés után lehet bemenni, a hallgatók testhőjét mindennap ellenőrzik. A védőtávolság megtartása és a maszk használata kötelező. TD
közlemény
BÉRBEADÁS Orosháza Város Önkormányzata meghirdeti szociális rászorultság alapján történő bérbeadásra az: • Orosháza, Dankó István u. 10. szám alatti, 46 m2 alapterületű, 1 szobás, komfortos, • Orosháza, Hegedűs István u. 21/A 1/3. szám alatti, 55 m2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos, • Orosháza, Hegedűs István u. 25/D fszt. 2. szám alatti, 50 m2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos,
KÉSZÍTSE EL, FOTÓZZA LE ÉS TÖLTSE FEL! JÁTSSZON VELÜNK! – Az OrosCafe Kft. játékot hirdet olvasói számára!
• Orosháza, Gárdonyi Géza u. 37. A/3. szám alatti, 47 m2 alapterületű, 1,5 szobás, összkomfortos,
Küldjön egy olyan receptet saját fotóval kiegészítve, mely egészséges hozzávalókból készült! Írja le, milyen alapanyagokból és hogyan alkotta meg az ételt! Töltse fel kommentben a receptetet és a fotót az OrosCafé Facebook-oldalára, az Egészség tálalva című játék alá.
Lakás-előtakarékossági szerződéssel rendelkezők részére történő bérbeadásra az Orosháza, Gárdonyi Géza u. 37. B/2. szám alatti, 58 m2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos bérlakását.
A legtöbb like-ot kapott étel feltöltője egy 5000 Ft értékű utalvánnyal gazdagodik, melyet a Diéta-Tár Ház üzletben válthat be.
• Orosháza, Gárdonyi Géza u. 37. A/2. szám alatti, 58 m2 alapterületű, 2 szobás, összkomfortos, • Orosháza, Bartók Béla u. 39/D szám alatti, 66 m2 alapterületű, 2,5 szobás, összkomfortos bérlakásait.
A pályázati lapokat 2020. szeptember 7-től a Polgármesteri Hivatal 2. emelet 11. számú irodájában, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 8.00–16.00, pénteken 8.00–13.30) lehet igényelni. Benyújtási határidő a pályázat esetében: 2020. szeptember 21., hétfő 16.00. A pályázatok benyújtásának egyéb feltételei a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján elhelyezett felhívásokon megtekinthetők. Dávid Zoltán polgármester
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy
ERŐS KÁROLYNÉ sz. Szabó Mária (Orosháza, 1948) orosházi lakos 2020. augusztus 31-én rövid, súlyos betegség következtében áldásos földi tevékenységét befejezte. 2020. szeptember 5-én 11 órakor búcsúzunk Tőle az orosházi felvégi temetőben, a református egyház szertartása szerint. Gyászolja családja, hazai és erdélyi rokonsága, iskolatársak, munkatársak, nyugdíjas társak, barátok, ismerősök. Köszönjük azoknak, akik részt vesznek a búcsúztatón, vagy lélekben velünk lesznek. A jelenlegi helyzetben a személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük.
A gyászoló család