2022.05.06/17. szám Orosházi Élet

Page 1

INGYENES KÖZÉLETI HETILAP • 2022. MÁJUS 6. • XXVI. ÉVFOLYAM • 17. SZÁM

WWW.OROSCAFE.HU – FRISS HÍREK ZACC NÉLKÜL

Elballagtak Orosháza végzősei Az oktatási intézmények egyik legszebb ünnepére gyűltek össze Orosháza három középiskolájában. A város több mint háromszáz végzős diákja vett búcsút iskolájától az előző hét végén. A Táncsics gimnázium igazgatójának, dr. Blahó Jánosnak kollégái egy meglepetéssel is készültek.

Fotó: Palotás Rajmund

Fotó: Horváth Bence

Fotó: Horváth Bence

Érettségiztek a diákok Hétfő reggel 9-kor megkezdődött az írásbeli érettségik sora. Elsőként magyar nyelv és irodalom tantárgyból bizonyították tudásukat a vizsgázók, majd kedden matematika, szerdán pedig történelem várt rájuk. Idén már könnyebb volt az iskolák számára a vizsgaszervezés, hisz nem kellett külön egészségügyi szabályozásokra figyelniük. De nemcsak ők, hanem a most érettségizők is

előnyösebb helyzetben voltak, mint a tavaly és tavalyelőtt vizsgázók, hisz a héten egy olyan évfolyam érettségizett, amely megtapasztalhatta ugyan, milyen a digitális munkarend, de legalább a 12. osztályt az iskolában, jelenléti oktatásban tölthette. Az idei magyarérettségi a székácsos diákok értékelése szerint viszonylag könnyű volt, a szövegértés és szövegalkotás feladatokat egyaránt teljesíthetőnek értékelték a

vizsgázók, így bíznak a jó jegyekben. A keddi matematikaérettségiről a Táncsics diákjai és tanárai is egyformán vélekedtek: nem volt túlságosan nehéz a feladatsor. – A matek nekem sosem ment igazán, ahhoz képest sokkal egyszerűbb volt az érettségi, mint gondoltam, szerintem jól ment – a Táncsics egyik végzőse, Bónus Máté foglalta ös�sze tapasztalatait a vizsgáról. » folytatás a 7. oldalon

A ballagások sorát a Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola nyitotta április 29-én, ahonnan hét osztályból 147 végzős diák kezében volt ott a virágcsokor, lógott vállukon a ballagótarisznya, amint az iskolavezetés tagjait követve bevonultak az iskola díszudvarára. – Büszkén tekintek végig soraitokon, és tekintsetek ti is így magatokra. Hamarosan nemcsak egy érettségivel, vagy szakmával lesztek gazdagabbak, hanem egy lehetőséggel is. Lehetőséggel, hogy tanulhattok tovább, vagy lehetőséggel, hogy jó állást szerezzetek, lehetőséggel, hogy bebizonyítsátok, jó szakemberek vagytok. A lehetőség pedig a sikert is magában hordozza. Éljetek vele, használjátok ki, és valósítsátok meg álmaitokat! – szólt a ballagókhoz Pörneki Attila igazgató. Másnap ballagtak a Táncsics gimnázium és a Székács evangélikus gimnázium diákjai. A Táncsicsban a 89. végzős évfolyamot is dr. Blahó János igazgató fogadta, majd osztályonként az érkező diákokat a jelképes kapun átvezetve utolsó közös órájukat töltötték együtt az intézmény falai között. Az igazgató arról beszélt, hogy a 123 ballagó a 89. nemzedékként néhány hét múlva csatlakozik azon 12.286 főhöz, akik teljesítették az érettségi követelményeit, és öregdiákként bekerülnek a Táncsics gimnázium 89 éves nagycsaládjába. Az igazgatónak kollégái külön meglepetéssel is készült, hiszen Blahó János

26 év után nyugdíjba vonul, így az utolsó ballagása volt az intézményben. Először a '95–96-os tanév ballagási ünnepségén vett részt, és azóta töretlenül minden évben elkísérte a végzősöket az élet kapuján, idén utoljára tette ezt meg. Az élet kapuja előtt egy „utolsó osztály” várta az igazgatót, amelynek tagjai 1996 óta elballagott évfolyamokból kerültek ki. Blahó János meghatódva üdvözölte őket. – Szegény apám mondotta, hogy „fiam, az erős emberek is tudnak sírni”, hát én most bőgtem. A 65 év távlatában talán már megfogalmazhatok bölcsességeket. Rájöttem arra, hogy az univerzum három legnagyobb kincse: a szeretet, az egészség és az idő. Én ezt megkaptam itt, ezért nagyon hálás és boldog vagyok – fogalmazott a könnyeivel küzdve a leköszönő igazgató. Diák, szülő és tanár egyszerre lehet büszke, egyszerre örülhet, és ez a közös öröm igazi ünneppé avatja az eseményt – hangzott el a Székács gimnázium április 30-ai ballagásán. Az intézménytől két osztály 54 tanulója búcsúzott, a jelképes becsengetés után még egyszer utoljára, sokan könnyes szemmel, de mosolyogva járták körbe az iskola folyosóit és tantermeit. – Néhányunknak négy, hat, de sokunknak 12 évet kell maga mögött hagynia – fogalmazott búcsúbeszédében Veres Zsófi, az egyik végzős. – Ez a hely szinte látta az egész életemet, a legjobb és a legrosszabb énemet is. Látott felnőni, barátokra találni, csalódni, majd a padlóról felállni. Mindent látott és tudott. Az évek során mondhatni a második otthonommá vált – tette hozzá. Ezt követően Nagy Róbert igazgató is elbúcsúzott – ahogy fogalmazott – az általa „nagyon kedvelt” végzősöktől. További részletek és képgalériák az OrosCafén. CSJ-PÁ

Fotó: Horváth Bence

Nagy siker volt a lovas majális A pandémia miatti kétéves kihagyás után újra megrendezte hagyományos lovas majálisát az Orosházi Lovas Egyesület. Több mint háromezren választották május elsejei programnak a bogárzói rendezvényt. A megjelent harmincnyolc fogat kétfordulós küzdelme adta a lovas program gerincét. A fogathajtást négy galopp és egy ügetőfutam idejére szakították meg. Öt résztvevővel, rendkívül izgalmas versenyt futottak a póni galoppon. A gazdaversenyben az orosházi és környékbeli gazdák hobbilovaik hátán mérhették össze erejüket. A kilátogató családok minden tagja megtalálhatta a neki való szórakozást. CSJ

Újra együtt május elsején Szokásos majálisukra gyűltek össze a megszokott Töhötöm utcai Nyugdíjasházban az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének tagjai múlt vasárnap. Ez az év egyik legfontosabb eseménye számukra, amit most ismét közösen, felszabadultan tarthattak meg. Két szűkös év után ismét nagyobb létszámmal találkoztak egymással az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének tagjai. Erős Károly elnök elmondta, hogy előtte is korlátozott formában igyekeztek megszervezni a közösségnek a rendezvényt, de felszabadultan, a sátrak alatt az igazi. Részletek az OrosCafén. Pá

VIRÁGOSZTÁS A VIRÁGOSABB OROSHÁZÁÉRT 2022. MÁJUS 13-ÁN (PÉNTEKEN) 9.00 ÓRÁTÓL ajándék virágosztás a polgármesteri hivatal előtti téren – folytatva a hagyományt, amit a járványhelyzet miatt volt kénytelen mellőzni a város az elmúlt két évben.

A virágosztásra szeretettel vár minden orosházit a város országgyűlési képviselője, Erdős Norbert és polgármestere, Dávid Zoltán. Az egynyári virágokat (lakosonként 4 tő) ingyen veheti át a lakosság, orosházi lakcímkártya felmutatásával, a készlet erejéig. Az idősebb, mozgásukban korlátozott lakosok kérhetik, hogy a virágokat kivigyék nekik, amennyiben május 12-e csütörtökig jelzik azt a polgármesteri hivatal telefonszámán (06 68/413 022), nevük, lakcímük, telefonszámuk megadásával.


2

AKTUÁLIS

2022. MÁJUS 6.

Közösen emlékeztek

Gyopárka tündér Kétévnyi szünet után ismét életre keltette a hagyományt a Justh Zsigmond Városi Könyvtár és megrendezte, immár tizenötödik alkalommal, a Gyopárka tündér mesemondó versenyt.

Az emlékezés napja volt a szombat. Orosházán hosszú évtizedek óta hagyománya van annak, hogy április 30-án az 1891-es agrárszocialista megmozdulás résztvevői előtt tisztelegnek. Idén megemlékeztek a háború és a koronavírus áldozatairól is.

5900 Orosháza, Könd u. 53 - 55. (a piactérnél - bejárat a Tas utca felől)

06 (68) 411-167 06 (30) 638-1213 www.pietatemetkezes.hu

Teljes körű temetkezési szolgáltatás Orosházán és a környező településeken: Csanádapáca, Csorvás, Gádoros, Gerendás, Kardoskút, Kaszaper, Nagyszénás, Pusztaföldvár, Tótkomlós, Medgyesegyháza

A programot két év kényszerszünet után szervezte meg ismét az MSZP Orosházi Szervezete, amelyen az MSZP-s tagok mellett a Munkáspárt, illetve a jobbikos dr. Szabó Ervin is képviseltették magukat. Az ünnepségen Dégi Éva Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta el, felvezetve ezzel dr. Szelényi Zoltán beszédét.

A háború és a járvány áldozatairól is megemlékeztek Az orvos szerint a koronavírus 45 ezer áldozata miatt tiszteletlenség lett volna a hagyományos fáklyás és utcabál, ezért

Fotó: HB

most a csendes emlékezés mellett döntöttek. További részletek az OrosCafén. PÁ

A Gyopárka tündér az évek alatt nagy népszerűségre tett szert. Az idei volt a tizenötödik verseny, melyre szinte minden alkalommal legalább 25-30 apróság jelentkezik. A mostani versenyre is huszonhét nevezés érkezett. Az óvodások korcsoportjában öt, az első-másodikosok csoportjában nyolc, míg a harmadik-negyedikeseknél tizenhárom versenyző mondhatta el meséjét. Bővebben az OrosCafén. CSJ

A fizika zenéje – a zene fizikája Egy rendhagyó fizikaórára, egy érdekes ismeretterjesztő előadásra érkeztek az általános iskolás diákok, ahol a hangokat, a zenét és a fizikát összekapcsoló kérdések sokaságára kaphattak választ. Az előadó, Kardos Gergely, volt vörösmartys diák, aki már az egyetemen tanítja a matekot és a fizikát. Hogyan keletkeznek a hangok? Mitől függ, milyen hangot adnak ki a hangszerek? Miért szólhat ugyanaz a zenei hang másként minden hangszeren? Ezekre és még számtalan hasonló kérdésre

kaphattunk választ A hangok fizikája, a fizika hangjai című előadáson. A jelenlevő diákok nagy érdeklődéssel figyelték Kardos Gergely szavait, ő pedig bevonta közönségét a kísérletekbe. Szemléletesen mutatta be, hogyan veszik körül mindennapjainkat a hangok, mik befolyásolják a hallást, vagy épp, hogyan működnek egyes hangszerek. Hangszerek közül is megszólalt a közismert fuvolától kezdve a folyadékkal különböző mértékig megtöltött borospoharakig jó néCsányi József hány.

A volt vörösmartys diák ma az egyetemen tanít

ÜNNEPELJÜK EGYÜTT AZ OLASZ AUTÓKAT! A Pappas Auto és a Viharsarki Alfások Baráti Kör sok szeretettel vár minden kedves Alfa Romeo rajongót és leendő rajongót 2022. május 14-én, Orosházán, a Győri Vilmos téren, a Selénia Rally-n!

A helyszínen az érdeklődőket izgalmas játékkal és a legújabb, legerősebb Alfa Romeo modellekkel várjuk!

Fotó: HB


Gyulai SZC Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Ballagás 2022 Kedves végzős Diákok!

A ballagással a középiskolás éveitek lezárulnak, de hasznos, fontos és keresett szakmákat tanultatok itt, a Kossuth Lajos Technikumban és Szakképző Iskolában. Igaz, hogy iskolánk évszázados múltra tekinthet vissza, azonban a folyamatos megújulásnak, tanáraink felkészültségének és hozzáállásának köszönhetően ma is olyan piacképes tudás átadásáról beszélhetünk, amelyre nemcsak mi, pedagógusok, illetve ti, diákok, hanem az egész város, egész Orosháza is büszke lehet, hiszen a különböző szakmai és tanulmányi versenyeken elért eredményeitekkel mind Békés megyében, mind országosan is vittétek a jó hírünket. Egy bölcs tanító, gondolkodó egyszer így

fogalmazott: „Az emberben ott rejlik az egész világ, s ha tudod, hogyan szemléld és hogyan tanulj belőle, a kapu előtted, a kulcs pedig a kezedben.” Az iskola kapuja – ha csak jelképesen is, de – ma bezáródik mögöttetek, azonban egy új, még izgalmasabb, még színesebb, még több lehetőséget tartogató kapu kinyílik előttetek. Az út ehhez a kapuhoz lehet egyenes és lehet kanyarokkal, göröngyökkel teli is. Néhányan bizonyára kön�nyebben, és néhányan bizony nehezebben fogtok rátalálni. De ha odaértek és megtaláljátok ezt a kaput, e mögött az új kapu mögött siker, boldogság és harmónia vár rátok. S hogy milyen kulcs nyitja ezt a kaput? Egy különleges kulcs. Bár láthatatlan, mégis nagyon is valóságos.

Ezt a különleges kulcsot ugyanis az elmúlt években a kollégáimmal, a szüleitekkel és természetesen veletek együtt közösen gyúrtuk, faragtuk, kovácsoltuk nagy-nagy szeretettel, odafigyeléssel, beleadva minden tapasztalatunkat és tudásunkat. Őrizzétek meg ezt a kulcsot örökre! Legyetek büszkék, hogy ezt végig tudtátok csinálni, és köszönjétek meg osztályfőnökeiteknek, tanáraitoknak és szüleiteknek az eddig értetek megtett fáradozásukat és támogatásukat. A tantestület nevében kívánom, hogy az előttetek álló életben elérjétek céljaitokat.

Pörneki Attila igazgató

Pörneki Attila igazgató

További végzős osztályok 11/C – osztályfőnök: Striffel László. Névsor: Angyal Ádám Bence, Árvai Norbert, Bajusz Csaba, Borza Ferenc Tamás, Breznyik Balázs, Frankó Pál Kristóf, Gyurik Balázs, Hopka Dániel Roland, Horváth Roland, Komóczi Máté Márk, Kozsla Richárd Patrik, László Balázs Dávid, Nagy Norbert Nándor, Olajos Kristóf Gábor, Rácz Krisztofer, Sándor Norbert, Sipos Tamás, Somodi Balázs, Szikszai Ádám Erik, Tábi Krisztián, Takács Roland Róbert, Török Nándor, Vajda Zétény. 11/D – osztályfőnök: Madarász Attila. Névsor: Ádász Krisztián, Aklan Brigitta, Csete Viktória, Frankó Adél Ágota, Gyurik Fanni, Hegedűs Márk, Jó Ádám, Kántor Anikó, Kovács Renáta Jolán, Mórocz Kitti, Oláh Lívia, Prozlik Antónia Magdolna, Pusztai Gábor Márk, Rézmüves Alex, Sódar Regina, Sós Bertalan, Sztasák Mónika, Tóth Margit, Vass Máté. 11/E – osztályfőnök: Szikora Attila. Névsor: Ábrahám László, Balda Noémi, Benkő Lajos Imre, Buzai Donát, Dékány Marcella Elvira, Farkas Regina Vanessza, Fodor Zsolt, Fucskó Szabolcs, Hegyi Mária, Koncsek Ferenc Dávid, Kungli Natália Anett, Nagy Klaudia, Rubos Richárd, Sajti Andrea, Szabó Brigitta Natália, Szász Dominika Andrea, Szepesi Attila, Varga Bertalan. 2/14/A – osztályfőnök: Gyenge Edit. Névsor: Babcsán Norbert, Burián Zsolt Tamás, Füvesi Gergő, Hegedűs Dalma Julianna, Hegedűs Renáta, Karkus Olivér Zoltán, Kis Antónia Bianka, Kiss Enikő Emőke, Kovács Dániel, Kulik Ferenc Bence, Lenge Dominika, Lónyi Anna Boglárka, Molnár Zsombor, Németh Gréta, Révész Boglárka, Ruzsinszki Bence, Szecskó Olga, Vörös Brigitta.

12/A – osztályfőnök: Dr. Csomósné Sinka Gabriella, Kis Éva. Osztálynévsor: Abonyi Anikó, Agócs Katrin, Ambrus Norbert, Babar Attila Dezső, Berki Evelin, Bubla Levente Pál, Budai Edvin, Csík Márton, Elek Kitti, Esztergomi Antónia Tamara, Fodor Zoltán Tamás, Gaáli Richárd Márkó, Göcző Gréta Piroska, Halász Sára Ágnes, Hie Henrietta, Kiszely Nándor, Kókai Kornél, Lesetár Dorina, Litauszki Gábor, Móga Lilla Dóra, Nagy Fruzsina, Nyíri Vivien, Ravasz Klaudia Kinga, Salamon Anita, Süle Anna, Székács Leila Mariann, Takács Ádám Attila, Tompa Tímea, Török István, Zatykó Bernadett.

5/13/A – osztályfőnök: Földi Anett. Névsor: Farkas Sándor, Gálik Emese Olga, Geiszt Alexandra Anita, Hie Bianka Helga, Huszák Bernadett, Ivanov Angéla Anna, Kis Cintia Csenge, Lantos Nikolett Vivien, Lunczner Petra Anikó, Magony Natália, Nagy Anita, Nagy József, Pribék Anita, Rappai Réka, Szántó Erika,Valaczkai Sándor Tibor, Varga Annamária Éva.

Végzősök eredményei 11/D

Ádász Krisztián eladó, SZKTV elődöntő megyei 1., országos 16. hely

12/A

Abonyi Anikó rendészet ágazat, Országos Haditorna verseny megyei döntő csapat II. hely Babar Attila informatika ágazat WRO - (World Robot Olympiad) csapat 9. hely

Budai Edvin informatika ágazat WRO - (World Robot Olympiad) csapat 2. hely Csík Márton informatika ágazat WRO - (World Robot Olympiad) csapat 9. hely Elek Kitti egészségügy ágazat ÁSZÉV megyei 3. hely

Esztergomi Antónia rendészet ágazat, Országos Haditorna verseny megyei döntő csapat II. hely Gaáli Richárd informatika ágazat WRO - (World Robot Olympiad) csapat 9. hely Hie Henriett egészségügy ágazat ÁSZÉV megyei 2. hely

Kókai Kornél informatika ágazat WRO - (World Robot Olimpiad) csapat 2. hely

Ravasz Klaudia rendészet ágazat, Országos Haditorna verseny megyei döntő csapat II. hely Zatykó Bernadett egészségügy ágazat ÁSZÉV megyei 1. hely, országos döntő

2/14/A

Babcsán Norbert vállalkozási ügyviteli ügyintéző, Teöreök Aladár országos gépíróverseny 7. hely

Kk 13/A – osztályfőnök: Mészáros Melinda. Osztálynévsor: Antal Erik Bence, Bálint Szabolcs, Czuth Krisztián István, Dani Dorottya Julianna, Dombovári Illés Dávid, Forgó István, Gera András, Gránicz János István, Győrfi Dániel Erik, Horváth Attila, Jakabovics Tamás, Molnár Gergő, Sinóros-Szabó Martin, Szluka Andrea, Tóth Milán, Zsemberi Tamás.

Kis Antónia Bianka vállalkozási ügyviteli ügyintéző, SZKTV országos döntő Kovács Dániel szakács szaktechnikus, Illéssy Gasztro Kupa ezüstérem

Szecskó Olga szakács szaktechnikus, SZKTV elődöntő megyei 1., országos döntő, Illéssy Gasztro Kupa bronzérem

3.


Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium – Ballagás 2022

4.

Végzősök eredményei

Kedves Maturandusaink!

12. A eredményei

A ballagótarisznyátok egy különös, mondhatni varázslatos ajándék az alma matertől. Rápillantva megelevenednek a diákévek szép emlékei, az elhangzott intelmek, támogató és erőt adó szavak. Kincses holmi ez a tarisznya a maga nemében. Jómagam is egy csodálatos idézetet helyezek jelképesen a tarisznyátokba, Kalkuttai Teréz anya Himnusz az élethez gyönyörű gondolatait. Azt kívánom, váljék ez a gondolatsor életfilozófiátokká!

Dr. Blahó János igazgató

Az Élet egyetlen esély – vedd komolyan! Az élet szépség – csodáld meg! Az Élet boldogság – ízleld! Az Élet álom – tedd valóssá! Az Élet kihívás – fogadd el! Az Élet kötelesség – teljesítsd!

Az Élet játék – játszd! Az Élet vagyon – használd fel! Az Élet szeretet – add át magad! Az Élet titok – fejtsd meg! Az Élet ígéret – teljesítsd! Az Élet szomorúság – győzd le!

5.

Az Élet dal – énekeld! Az Élet küzdelem – harcold meg! Az Élet kaland – vállald! Az Élet jutalom – érdemeld ki! Az Élet … élet – éljed! Dr. Blahó János intézményvezető

Benkő Bence: Langwest Országos Tehetségkutató Tanulmányi Verseny országos 34. hely. Buczku Bonita: távolugrás megyei 8. hely; atlétika megyei 5. hely; Diákolimpia - lány kézilabda: elődöntő 1. hely, döntő 1. hely, országos elődöntő 2. hely; országos 7.hely Horváth Bíborka: Diákolimpia - lány kézilabda: elődöntő 1. hely, döntő 1. hely, országos elődöntő 2. hely, országos 7. hely, megyei 3. hely. Horváth Dorisz: atlétika megyei 5. hely. Jenei Noémi: Városi-körzeti úszóverseny 4x50 m gyorsváltó 1. hely; megyei 3. hely; 100 m mell 3. hely; 100 m gyors 3. hely; Diákolimpia úszás 4x50es gyorsváltó megyei 3. hely; Diákolimpia úszás 100 m mell megyei 2. hely. Juhász Nóra: Svájci hét - német versés prózamondóverseny megyei 2. hely; Városi-körzeti úszóverseny 4x50m gyorsváltó 1. hely; Diákolimpia úszás 4x50m gyorsváltó megyei 3. hely. Máté István: Magyar ITF Taekwon-do Országos Bajnokság országos 2. hely, 3. hely; Nemzetközi Ifjúsági Taekwon-do nemzetközi 2. hely; Barátság Kupa taekwon-do országos 1. hely. Ottroba Tímea: Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny, nemzetközi 19. hely; nemzetközi 13. hely. Szenteczki Lili: távolugrás megyei 5. hely; atlétika megyei 5. hely; Diákolimpia - lány kézilabda: elődöntő 1. hely, döntő 1. hely, országos elődöntő 2. hely; országos 7. hely; megyei 3. hely. Fair Play Cup megyei 3. hely: Uri Gréta, Nyári Viktória, Jenei Noémi, Vágó Alexandra, Radnai Dorina, Ottroba Tímea

12. B eredményei Alzubi Fatima: 52. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny, megyei 1. hely, országos 26. hely; Oláh György Kémiaverseny, az országos fordulóba jutott; Fair Play Cup (labdarúgás) megyei 3. hely; Regionális díjugratás, többször első helyezett. Barányi Barnabás: Sziporka Országos Matematika Verseny országos 1. hely; Békés Megyei Matematikaverseny 2. hely. Csicsely Katinka: Megyei Retorikai Verseny (német) 3. hely; Es Weihnachtet országos levelező csapatverseny országos 11. hely. Fazekas Adél: Ezüst Hóvirág Nemzetközi Táncverseny nemzetközi 1. és 2. hely. Frankó Réka: Diákkutatói Ösztöndíj Program (Kodolányi János Egyetem), nyertes pályázat; Csizmadia Magánalapítvány Természetismereti Pályázat, országos, díjazott; „A tudomány, ami összeköt” pályázat, országos 1. hely; Ábel Jenő Országos

Latin Tanulmányi Verseny Minores kategória, a döntőbe jutott; LI. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny, megyei 3. hely; A Szegedi Tudományegyetem „Gazdálkodj okosan!” pályázatán országos 1. hely.

SZTE-TTIK Kémiai Intézet Centenáriumi Pályázat: „A fényképezés kémiája” című videóval Alzubi Fatima és Frankó Réka, országos 1. hely.

Herczegfalvi Levente: Fair Play Cup (labdarúgás) megyei 4. hely.

Diákolimpia-kézilabda megyei 1. hely: Bódai Szabolcs, Paulik Levente, Nagy Kristóf.

Horcsák Zsombor: Fair Play Cup (labdarúgás) megyei 4. hely. Irimiás Márk: Zrínyi Ilona Matematikaverseny, megyei 1. hely, országos 35. hely; Békés Megyei Matematikaverseny, 1. hely; XXIII. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny, megyei 6. hely; Bay Zoltán Tehetségkutató Fizikaverseny, megyei 2. hely; Sziporka Országos Egyenletmegoldó Matematika Verseny, országos 14. hely; Arany Dániel Matematikaverseny, az országos fordulóba jutott; Sziporka Országos Matematika Verseny, országos 1. hely; Diákolimpia - úszás, megyei 2. hely; Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny országos 25. hely; OKTV matematika, az országos 2. fordulóba jutott; „Ifjú tudósok” tudományos középiskolai vetélkedő, a regionális döntőbe jutott; Fekete Mihály Matematika Emlékverseny, nemzetközi 3. hely; Hajnal Imre Matematikaverseny, megyei 1. hely. Krajcsi Izabella: LI. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny, megyei 5. hely.

12. C eredményei

Fair Play Cup megyei 4. hely: Németh Ádám Ernő, Kovács Csaba, Bódai Szabolcs. OKTV - angol I. kat.: Hegyi Ákos Norbert 2. fordulóba jutott. Diákolimpia - Megyei Ügyességi Csapatbajnokság V-VI. kcs.: Paulik Levente, Nagy Kristóf megyei 6. hely; távolugrás Nagy Kristóf megyei 3. hely. Diákolimpia Kézilabda: Pék Sára Borbála megyei 1. hely. Diákolimpia Kézilabda: Országos Elődöntő Pék Sára Borbála 1. hely. Diákolimpia Kézilabda: Országos döntő Pék Sára Borbála 5. hely. Kézilabda országos elődöntő 3. hely: Nagy Kristóf, Bódai Szabolcs, Paulik Levente. Megyei magasugrás 2. hely: Paulik Levente.

12. D eredményei

Mikulás Bence: Bay Zoltán Tehetségkutató Fizikaverseny, megyei 9. hely.

2018–2019: Diákolimpia Kézilabda fiú, Országos Elődöntő IV. kcs.: Furka Zsombor, Gorzsás Dominik 3. hely.

Mucsi Levente: Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny, megyei 3. hely; Hyperión Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, országos 4. hely; Pannon versenyjátékok – HyperQuest, országos 10. hely.

Fekvenyomó Diákolimpia Országos Döntő IV. kcs.: Mészáros Fanni 2. hely; V. kcs.: Felder Blanka 6. hely.

Nadicsán Marcell: Diákolimpia – kézilabda, megyei 1. hely. Nagy Tamás: Békés Megyei Matematikaverseny 3. hely; Bay Zoltán Tehetségkutató Fizikaverseny, megyei 1. hely; Arany Dániel Országos Matematikaverseny, az országos fordulóba jutott; Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny, országos 38. hely. Vaskor Levente: Zrínyi Ilona Matematikaverseny, megyei 10. hely. Bolyai Matematika Csapatverseny: Barányi Barnabás, Irimiás Márk, Fehér Fanni, Nagy Tamás, megyei 5. hely. Zrínyi Ilona Matematikaverseny: Irimiás Márk, Barányi Barnabás, Vaskor Levente, megyei 3. hely. Országos Elsősegélynyújtó Verseny: Alzubi Fatima, Krajcsi Izabella, Pusztai Beatrix, Lődi Réka, országos 4. hely. Medve Országos Szabadtéri Matekverseny: Barányi Barnabás, Irimiás Márk, Nagy Tamás, országos 7. hely Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny: Alzubi Fatima, Frankó Réka, országos 3. hely.

Serdülő Birkózó Diákolimpia 1. hely: Jochim Márk. 2019–2020: Diákolimpia Kézilabda lány Országos Döntő V-VI. kcs.: Papp Eszter 7. hely. Megyei Ügyességi Csapatbajnokság fiú magasugrás: Furka Zsombor. Kadett Országos Birkózó Bajnokság: 3. hely Jochim Márk. 2020–2021: Megyei Ügyességi Csapatbajnokság fiú távolugrás: Furka Zsombor, Gorzsás, Dominik 3. hely, svédváltó 3. hely. Kadett Birkózó Válogató 2. hely: Jochim Márk. 2021–2022: Fair Play Cup foci, Mácsok Kármen, Mészáros Fanni megyei 3. hely. Diákolimpia Kézilabda lány Megyei Döntő V-VI. kcs.: Papp Eszter, Mészáros Kinga, Ács Orsolya 3. hely. Diákolimpia Kézilabda fiú Megyei Döntő V-VI. kcs.: Bencsik László, Gorzsás Dominik, Furka Zsombor, Finta Balázs, Gönczi András 1. hely. Junior Országos Birkózó Bajnokság 5. hely: Jochim Márk. Junior Birkózó Válogató 1. hely: Jochim Márk.


6.

Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – Ballagás 2022 „Múlnak az évek, s mi egyet újra lépünk már.” (Sillye Jenő) A Székács Evangélikus Iskola 54 végzős gimnazistája tesz egy olyan lépést ezekben a napokban, amilyet eddigi életük során még nem kellett megtenniük. Sokféleképpen készültek neki e lépés megtételének. Jó néhányan kimerülten, komoly alvásdeficittel küzdve, esetleg azzal az érzéssel, hogy néhány hét még jól jönne a megnyugtató felkészüléshez. Mások talán azzal a nyugtalansággal, hogy erre a lépésre maximálisan felkészülni semennyi idő sem lenne elég. Megint mások talán a kevéssé esélyesek nyugalmával, esetleg genetikailag kódolt nyugalommal. Vannak, akik szomorúsággal amiatt, hogy valamit ezzel a lépéssel végérvényesen maguk mögött kell hogy hagyjanak. De vannak olyanok is, akik örülnek, hogy ez a lépés lezár egy korszakot és izgatottan várják, hogyan alakul az életük a továbbiakban.

Akárhogyan lendülnek is neki, akármennyire magabiztosan vagy éppen bizonytalanul teszik meg ezt a lépést, ez nem más, mint életük összes lépése közül az éppen soron következő. Ez a lépés ünnepélyesebb és nagyobb lendületet igénylő ugyan, mint az eddigiek, több tekintet figyeli feszülten, de már eddigi életútjukon is sok millió lépés előzte meg és reménység szerint sokszor ennyi lépés követi majd a további útjukon. Az eddigi lépések – a tipegő kisgyerekként megtett legelsőtől kezdve a szalagavató ünnepélyes tánclépéseiig – mind nagyon fontosak voltak és az ügyesedést, a következő lépésekre való további felkészülést szolgálták. Fontosak voltak, mert ezek a szeretetreméltó fiatalok a kizárólag az ő számukra kijelölt amelyeket senki úton tették meg ezeket a lépéseket, – ez mindegyikükmás nem tehetett meg helyettük

nek a saját feladata, saját felelőssége, saját kiváltsága. „Múlnak az évek, s mi egyet újra lépünk már.” 18 év rengeteg fontos lépése után most egy újabb – egy kicsit nagyobb súlyú, nagyobb jelentőségű. Egy lépés, amely után megváltozik a tájkép, kitágul a horizont, de ugyanazon a saját, különleges életúton vezet tovább, amelyen idáig elértek a végzőseink. Pál apostol nyomán ezt szeretném a szívükre helyezni: úgy járják végig ezt az utat, „mint aki előtt nem bizonytalan a cél”. Isten óvja és vezesse minden lépésüket! Nagy Róbert intézményvezető Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Nagy Róbert igazgató

Végzősök eredményei

12/6

Árus Vivien

2019. Kölcsey versmondó és népdaléneklési verseny, 2. hely 2019. Táncművészeti minősítő verseny, arany és ezüst minősítés 2019. Arad, Nemzetközi Táncverseny, 3. hely 2019. Nemzetek Kupája Táncverseny, arany és ezüst minősítés 2019. XV. Országos Koráléneklési verseny, ezüst minősítés

Berhencz Nikolett

2021. IV. Országos Állategészségügyi Verseny, 8. hely

Berki Csenge

2019. X. Nemzetek Kupája Táncverseny, arany és ezüst minősítés 2019. Táncművészeti Minősítő Verseny, arany és ezüst minősítés 2019. Nemzetközi Táncverseny (Arad), két 3. hely 2019. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 2. hely 2020. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 2. hely 2020. AMITA Országos Táncverseny, ezüst minősítés 2021. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 3. hely 2021. Pénzügyi Junior Klasszis, döntőben való részvétel

Csizmadia Laura

12/6 – Osztályfőnök: Király Olga. Osztálynévsor: Árus Vivien Angelika, Berhencz Nikolett, Berki Beáta, Berki Csenge, Borbély Tímea, Börcsök Tamara Anna, Csizmadia Laura, Farkas Dávid, Fodor Gergő, Keresztes Tibor, Lentvorszki Pál Mihály, Megyeri Balázs, Molnár-Farkas Noel, Nagy László Kristóf, Nagy Noémi, Palacsik János, Rácz Nikol, Ribárszki István Péter, Szabó Máté, Szalai Roland Zsolt, Szivák Boglárka, Varga Bernadett Eszter, Veres Zsófi, Zsíros Fanni.

2018. Simonyi Imre Emlékverseny, országos 2. hely 2020. Kölcsey versmondó és népdaléneklési verseny, 3. hely 2020. III. Országos Állategészségügyi Verseny, 16. hely 2021. IV. Országos Állategészségügyi Verseny, 8. hely 2022. V. Országos Állategészségügyi Verseny, 15. hely

Lentvorszki Pál Mihály

2020. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 2. hely 2021. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 3. hely 2021. Pénzügyi Junior Klasszis, döntőben való részvétel

Palacsik János

2018. V. Országos Bihari János Hegedű-, Gordonka- és Vonós Kamarazenei Fesztivál, arany minősítés 2019. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 2. hely 2020. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 2. hely 2021. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 3. hely 2021. VII. Országos Bihari János Hegedű-, Gordonka- és Vonós Kamarazenei Fesztivál, arany minősítés 2021. Sprichst du Deutsch? Deutsche Telekom IT Solutions versenye, 2. forduló 2021. Pénzügyi Junior Klasszis, döntőben való részvétel 2022. Sprichst du Deutsch? Deutsche Telekom IT Solutions versenye, országos döntőben való részvétel

Varga Bernadett

2019. Asztalitenisz Magyar Bajnokság, páros 3. hely

Veres Zsófi

2020. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 2. hely 2021. KEVIN Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenye, 3. hely 2021. Pénzügyi Junior Klasszis, döntőben való részvétel

12/4

12/4 – Osztályfőnök: Deák Péter. Osztálynévsor: Balaskó Csenge, Bubik Zoltán Barnabás, Budai Ivett Virág, Bugyi Zoé, Domján Milán Márk, Farkas Andrea, Földvári-Nagy Bianka, Gajdács Pál, Gulyás-Szabó István, Héjja Máté, Ilucán Dániel Gábor, Jancsó Benjámin, Jóbi Lili Anna, Jónás Balázs, Jónás Bence, Kiss László Károly, Markovics Réka, Mizsur Anita Brigitta, Nagy Elizabet Szilvia, Nagy Norbert Endre, Paplukács Emília, Rácz Dorina Tamara, Sonkolyos Norbert, Szabó Ábel Szebasztián, Szabó Martina Leila, Szőke István, Szűcs Klaudia Dorina, Tényi Vivien, Trucz Dominika Hajnalka, Veszprémi Viktória.

Bár a legszorgalmasabbak büszkélkedhetnek már nyelvvizsgával, és egyetemi továbbtanulásra készülnek, az osztály tagjai kiemelkedő versenyeredményekkel nem rendelkeznek. Osztályközösségként ugyanakkor annál lelkesebbek voltak. Említésre méltó tevékenységük a közösségi életben való aktív részvétel és a karitatív segítségnyújtás volt az elmúlt években. Sokszor az elsők között mozdultak, amikor segíteni kellett. Gyűjtöttek a hajléktalanoknak, a nagycsaládosoknak, a kórház dolgozóinak, a gyermekosztály lakóinak, az ukrajnai menekülteknek. Szedtek szemetet Gyopároson és a kórház udvarán, segítettek időseknek és évről évre tevékenyek voltak a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű önkéntes ifjúsági akcióban. Az elmúlt négy évben nagyon sok cipősdobozba zárták szeretetüket.


7

KÖZÉLET

2022. MÁJUS 6.

Kiszámítható munkát ígér Dél-Békés új országgyűlési képviselője

Erdős Norbert átvette a megbízólevelét

Alapítványunk 1990 óta az orosházi kórház részére gyűjt adományokat, valamint az szja 1%-át, ezzel szolgálja a város egészségügyének támogatását, fejlesztését, amely az Önök támogatása nélkül nem valósulhatna meg.

Kérjük támogatásukat a

Ünnepélyes keretek között vette át megbízólevelét Orosháza és térsége megválasztott országgyűlési képviselője, Erdős Norbert április 29-én. Vezető politikusok, közintézmények vezetői, neves támogatók jelenlétében, a térség polgármestereinek és a kampányban közreműködők körében, egy ökumenikus istentiszteletet követően a Petőfi Művelődési Központban (PMK) került sor a jogerős választási eredmény ismertetésére és a megbízólevél, a mandátum átadására. Az ünnepi alkalom nyitányaként a Tótkomlósi Ifjúsági Koncert Fúvószenekar játszott az Evangélikus templomban, majd Iványi László katolikus esperesplébános, Szalkay Róbert református lelkipásztor és Ördög Endre evangélikus igazgatólelkész köszöntötte az új országgyűlési képviselőt, áldotta meg szolgálatát. Az egyházi vezetők az áldás mellett azt kérték a térség első számú politiku-

Tisztelt Adózó!

„Kórházi Alapítvány” tevékenységéhez személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával, mely összeget az orosházi kórház műszerezettségének fejlesztésére használunk fel.

Adószám: 19055352-1-04 Köszönjük megtisztelő bizalmukat a Kórházi Alapítvány Kuratóriuma, az orosházi kórház betegei és dolgozói nevében.

Családja támogatásával tevékenykedik a politikus sától, hogy képviselje a rászorulókat, az elesetteket, a szegényeket, mindazokat, akik bizalommal fordulnak hozzá. A mandátumát a választókerület választási bizottság elnökétől, dr. Letavecz Ilonától vette át a művelődési központban a Fidesz-KDNP képviselője. – Ez a mandátumlevél az

önöké is – fordult az aktivistákhoz, támogatókhoz Erdős Norbert kezében a megbízólevelével. Ígérete szerint a 27 település „polgármestere” lesz nemre, felekezetre, vallási és ideológiai nézetekre való kivételek nélkül. Erdős Norbert arra az érdekességre hívta fel a figyel-

Fotó: HB

met, hogy ezzel a választási győzelemmel egy szűk körű társasághoz csatlakozott, nevezetesen ahhoz a két neves kormánypárti képviselőhöz, akik a pályájuk elején szintén más választókörzetet képviseltek az országgyűlésben. További részletek az OrosCafén. OÉ

Érettségiztek a diákok » folytatás az 1. oldalról

– Korrekt volt, a feladatok nagy része a középszintű érettségit fedte – foglalta ös�sze röviden Körmöczi Zoltán, a Kossuth iskola történelem szakos tanára. – Fele-fele arányban voltak szövegértéses feladatok, illetve képelemzések. Úgy gondolom, hogy az esszéknél többen az ipari forradalmat választották, mert az tűnt könnyebbnek a tatárjárással és az athéni demokráciával szemben. Utóbbiakhoz kevesebb volt a forrás és tá-

volabb áll tőlük – tette hozzá. A kivételek közé tartozott az általunk megkérdezett érettségiző, ugyanis a hosszú es�széknél ő pont a tatárjárást választotta. – Ezt tanultam meg a legjobban, és úgy gondolom, elég jól sikerült. A rövid feladatok a forrásból teljesen megoldhatóak voltak. Nem éreztem nehéznek, a matekhoz és magyarhoz képest is könnyű volt. Egy négyesre számítok – mondta magabiztosan Bubla Levente. BSZA-PÁ

Serlegek széles tárháza Orosházán

Az orosházi diákok szerint nem volt nehéz az érettségi

Fotó: HB

A vörösmartysok célja: „Irány a Mars!” A 2021/2022-es tanévben az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Vörösmarty Székhelyintézménye folytatja korábbi sikeres „Makerspace” közösségi alkotó tér tehetséggondozó munkáját. Az iskola az idén az NTP-INNOV-21-0104 „Irány a Mars!” című projektben ismét egy teljes tanévet átölelő 60 órás komplex tehetséggondozó programmal fejleszti a tanulók képességeit, kompetenciáit.

Fotó: Horváth Bence

Eddig is rengeteg serlegtípust megtaláltunk Wegroszta Béla üzletében, de most még több lehetőség közül választhatunk. A boltvezető örül annak, hogy a járványhelyzet után ismét sok sporteseményt és kulturális programot rendeznek a városban, épp ezért döntött tárházának bővítése mellett. – Szinte bármilyen rendezvény díjazására kapható itt serleg. A sportot tekintve a kézilabdán és futballon túl szerepel a kínálatban biliárdos, dartsos, horgászos, teniszes, cselgáncsos, karatés és lovas is. Sőt, találunk a művésze-

ti ágaknak megfelelő serlegeket is, úgymint táncost és zenészt jelképező, de vannak tenyészállatokat ábrázolók is. És mindezt megfizethető áron, a kisebb méretek 2-3 ezer forinttól már elérhetők. Wegroszta Béla emellett ajándéktárgyakat, bélyegzőket, névjegykártyákat, névtáblákat és címtáblákat is készít, kulcsot másol, igény szerint zárakat árul és fel is szereli azokat. Sokrétű tevékenységét a Rákóczi út 4. szám alatti (középső tízes alatt) üzletében folytatja. Telefon: 68/412-289, 20/9778992, e-mail: wegrosztabela@ (X) gmail.com.

Az iskola régóta híres innovatív munkájáról, a digitális technológiák használatáról, a tehetséggondozásról. A Makerspace alkotó térben a hagyományos technikákat a legújabb digitális technológiákkal vegyítve hozhatnak létre új alkotásokat a tanulók. A 3D nyomtatók és a lézergravírozó, -vágó mellett előkerülnek a kézi szerszámok is. A „vörösmartys” módszer során egyszerre több pedagógus is részt vesz egy-egy foglalkozáson, így tudásuk összeadódik, figyelmük megoszlik a tehetséges tanulók között. Az idei tanév tematikája az űrkutatás és a csillagászat, ami sok izgalmas fel-

fedeznivalóval szolgálhat a diákok számára. Ennek jegyében a tanulók megismerik közvetlen környezetüket, a Naprendszert, az űrkutatás történetét, eredményeit, ezek magyar vonatkozásait, és a legfrissebb, a csillagászokat leginkább lázban tartó híreket, témákat is. A résztvevők közösen terveznek majd építenek meg egy marsi kolóniát bemutató terepasztalt. Ezt jelentős kutatómunka előzte meg. Meg kellett ismerkedni pl. a marsi körülményekkel, és megoldásokat kellett találni a szélsőséges kihívásokra. Ezután kezdődhetett a tervezés, amely során elkészül a marsi környezetet bemutató terepasztal és a leendő telepesek által készített tereptárgyak 3D makettjei. A tanulók a program kezdetén egy Csámbor-

gás a Naprendszerben c. Actionbound kihívásban vettek részt. Ennek kapcsán méretarányos távolságban és nagyságban modellezték és járták be a Naprendszer bolygóit Orosházán. Közben a bolygók tulajdonságairól szerezhettek információkat, vagy pl. érdekes videókat nézhettek meg a témában. A hosszú séta során (az egy méter átmérőre kicsinyített, és az iskolánál elképzelt Nap modell esetén a Naprendszer legkülső bolygója már az Orosháza várostábla határnál lenne) új kifejezéseket tanultak meg a diákok. A csoport lelkesedését a James Webb Űrteleszkóp kilövése, az események folyamatos figyelése is élteti. A pályázatban feladat az ott folyó munka dokumentálása, melyet a gyerekek

az intézmény eszközeivel végeznek el. Így folyamatosan fotókat és videókat készítenek DJI Pocket kamerákkal, és kipróbálhatják az Insta360 kamerát is, mellyel 360°-os videókat lehet készíteni. A tanulók a felvételeket összegyűjtve és a videókat megvágva beszámolókat készítenek munkájukról. Az utóbbi napok a hamarosan sorra kerülő planetáriumi és repülőgép-múzeumi tanulmányi út előkészületeivel, várakozásával telnek. A tehetséggondozó program szakmai munkáját a nagyszénási Mira Csillagászati Szakkör is támogatja. Az iskola ezúton is köszöni a Nemzeti Tehetség Program által nyújtott anyagi támogatást.


8

MOZAIK

ANYAKÖNYVI HÍREK Megérkezett Szabó Krisztián Dániel és Vendlóczki Zsuzsanna fia Dániel

Kiemelkedő munkájukért

Koncertek a Rock Blues Klubban (Pacsirta u. 8.): Spektrum PRT és Kétszemközt május 7-én, Uneksia (Nightwish Tribute Band) és Vízió május 14-én, 19.30-tól. Az „Autóstoppal Lengyelországban” című könyv és az „Autóstoppal a szabadság felé” című film bemutatója várja az érdeklődőket a városi könyvtárban május 11én, 16 órától. Vendég: Zajti Ferenc filmkészítő, szerkesztő. Szokolay Dongó Balázs és barátai népzenei koncert Bartók Béla Békés megyei gyűjtése nyomán a művelődési központban május 11én, 17 órától. Nagy hangszerválasztó a művészeti iskola és a GYIÖK szervezésében a művelődési központban május 13-án, 10 órától 16 óráig. 10 és 14 órai kezdettel hangversen�nyel várják az érdeklődőket. TérZene program: Budapest Saxophone Quartet koncert, Árpád-kert, május 13., 18 óra. Ismét lesz Mozgó Mozi a művelődési központban május 14-én, 10 órától. OXXO Energy Orosházi NKC – SZISE kézilabda-mérkőzés: Eötvös csarnok, május 14., 18 óra.

hétfő: 14.00–16.30, kedd–csütörtök: 10.00–12.00, 14.00–16.30 Lapzárta: szerda 15 óra

SKANDINÁV KERESZTREJTVÉNY 26149.

PATIKAÜGYELET

PROGRAMAJÁNLÓ

Hirdetésfelvétel:

Szerkesztőség: 06 (68) 411-196 E-mail: reklam@oroscafe.hu Cím: Orosháza, Szabadság tér 4–6.

Házasságot kötöttek Kálmán Béla és Török Renáta, Szilágyi Kristóf és Dér Anita

Május 2-től május 8-ig: Fehér Kígyó Gyógyszertár 5900 Orosháza, Kossuth u. 42., tel.: (68) 510-300 Május 9-től május 15-ig: Szent István Patika 5900 Orosháza, Szabó D. u. 3., tel.: (68) 412-752

2022. MÁJUS 6.

Készítette: Anonymous — Készült: 2022.05.05 16:21 — Lejárat: 2022.05.12 16:21 Megnyitva: 1 — Megfejtve: 0 ::

Számos elismerést kaptak az orosháziak Május 4-e a tűzoltók napja, valamint Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének ünnepe. Ebből az alkalomból tartott ünnepi állománygyűlést a központi ünnepség után a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május harmadikán a békési városi kulturális központban, ahol több orosházi tűzoltó munkáját is elismerték. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül emléktárgyat adományozott Lászik Gábor tűzoltó alezredesnek, az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség osztályvezetőjének. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató beosztásában hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként dicséretet és jutalmat adott Németh Lászlónak, az orosházi parancsnokság parancsnokhelyettesének. Az elismeréseket az érintettek a Budapesten tartott központi ünnepségen vették át május 2-án. Kiss András dandártábornok, megyei igazgató a tűzoltósági kategóriában az Év tűzoltója címet adományozott Baranyai Antal különleges szerkezelőnek, valamint szakmai kategóriában

Fotó: Kecskeméti Krisztina

Év tűzoltója címet adományozott Maguráné Vásári Edit iparbiztonsági felügyelőjének. Igazgatói emléktárgyat és ajándékutalványt kapott Nógrádiné dr. Kora Szilvia, az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség hatósági osztályának kiemelt főelőadója, illetve Miszlai Sándor műszaki biztonsági tiszt. A dandártábornok szolgálati feladatai hosszabb időn át történő eredményes elvégzésének elismeréseként soron kívüli fizetésemelésben részesítette Rékasi Zsolt Ferenc különleges szerkezelőt. A települések polgármesterei is elismeréseket adtak át. Orosháza városvezetője, Dávid Zoltán ajándéktárgyat adományozott Szilágyi Gábor József őrmesternek, az orosházi parancsnokság gépjárművezetőjének. – Szívből gratulálok mindenkinek, és hálás köszönet a szolgálatért, bátorságotok és áldozatkészségetek példa előttünk! – fogalmazott a polgármester. Kiss András, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének sikeres együttműködése elismeréséül emléktárgyat adományozott Tóth Zoltánné igazgaPá tónak.

::

MEGJEGYZÉS A KERESZTREJTVÉNYHEZ

https://rejt.hu/BddxbE

A készítő nem fűzött megjegyzést ehhez a keresztrejtvényhez.

EREDMÉNYES

KIÚT KÖZEPE!

ANGOL

NORVÉG

TÖLGYFA

FÉRFINÉV

AUTÓJEL

DARAB!

1

♦ E

VEGYJEL FRANCIUM

IGEN FRANCIÁUL

A BIT JELE

2

KÖZSÉG BICSKÉNÉL

FOGHÉJ! AMFÓRA-

ÉDER

JELE

KRISZTIÁN

SZERDA, RÖVIDEN UGYANCSAK

ESZKÖZ OLASZ

SUMÉR VÁROS

HELYESLÉS

ÉNEKLŐ

VAN!

SPORTJEL

RÓMAI EGYES NAVIGÁCIÓS

SZÓCSKA

PÁRIZSBAN

GÖRÖG

VÁTESZ

ESZTENDEI

AZ IDŐ JELE

DARAB!

ÁRAMSŰRŰSÉG

ÉTELÍZESÍTŐ

ÖSSZETÖR

MÉTER

…, A HANGYA

♦ ♦ ♦

E

© 2010-2022., SKAND-O-MATA™ (www.skandomata.hu). Minden jog fenntartva. Kedves Olvasóink! Design: CsAB

Kéthetente 3 x 3000 forintos ajándékcsomagot sorsolunk ki a helyes megfejtést beküldők között. A keresztrejtvény megfejtését, nevüket és elérhetőségüket kérjük, írják rá a szelvényre! Jelezzék azt is, hogy melyik REÁL üzletben szeretnék átvenni a nyereményt! Egy személy csak egy szelvénnyel vehet részt a játékban. A kitöltött és kivágott szelvényt 2022. május 13-án 16 óráig juttassák el az OrosCafe Kft. 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6. szám alatt található postaládájába. (A polgármesteri hivatal udvarában található kis épület.) Sorsolás: 2022. május 16-án. A nyerteseket a feltüntetett elérhetőségen értesítjük.

MEGFEJTÉS: NÉV

ELÉRHETŐSÉG

BOLT MEGNEVEZÉSE

Orosháza, Veress József u. 2. Tel.: 68/512-980  www.terrakotta.hu

Ingyenes közéleti hetilap. Lapalapító: Orosháza Város Önkormányzata. Megjelenik: Orosházán és környékén 14.000 példányban. Kiadja az OrosCafe Kft. Felelős kiadó: Nánási János ügyvezető-főszerkesztő. Szerkesztőség: 5900 Orosháza, Szabadság tér 4–6., tel.: 68/411-196, e-mail: titkarsag@oroscafe.hu. Lapzárta: szerda 15 óra. Terjesztés: Czédula és Társa Bt. 30/945-4782. Nyomda: Délkelet-Press Kft., 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 18. ISSN 1416-4841

MTI

HÍRFELHASZNÁLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.